Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb



ϟ Házpontok 2018-2019
  Yesterday at 15:45
Jacob Troops


ϟ Neira & Ginny
  Yesterday at 10:59
Gwyneira Rousseau


ϟ Keresem a...
  2018-12-09, 15:23
Melissa Greenwood


A hónap posztolói
Jacob Troops
 
Kieran O'Byrne
 
Gina Accipiter
 
Nox Djarum
 
Luna Lovegood
 
Madeleine Eastwick
 
Dane Seoras
 
Elijah Crowfield
 
Draco Malfoy
 
Shanna Griffin
 
Statisztika

Összesen 595 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Melissa Greenwood

Jelenleg összesen 39827 hozzászólás olvasható. in 3513 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Adam × Reilly

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2015-01-01, 20:29

Mr. Adam Stanton részére
● ● ● ● ● ● ●


A karácsony három napos ünnepe, számomra évek óta nem jelent mást, mint háromszor huszonnégy órát az évből, melyen motiválatlanul hajtom a hétköznapokat. Odakint porcukrot szitál majd düledékes lankáira a dagadó felhőárja, visongó fiatalok vetik bele magukat a tél nyújtotta örömökbe, hogy szabadon kiéljék várva várt második gyerekkorukat, a kandallóban ropogó tűz mellett zengett énekek jelentése csupán két napon át tartó pajkos varázstól lángol szívükben, majd a következő ünnepi időszakig megfeledkeznek óvni és szeretni a másikat.
Újra fájdalmat okoznak, hazudnak és ott hagynak, hogy mikor visszatér szeretetteljes ünnepével, különleges lehessen számukra, az újdonság varázsát hordozza szoknyaszoknyája szájában.
Erre vágyik a Hugrabugos? Három napos álünnepre?
Hogy fulladna bele!

S ezt nem az irigység mondatta velem, egyszerűen csak gyűlöltem, ha az irányítás gyeplője kifolyt kezemből, s olyannak markába került, akinek sem tiszteletet, sem bizalmat nem szavaztam. Adam pedig felháborodásával még azt a kevés érdeklődést is kiölte belőlem, ami miatt értéket véltem felfedezni benne.
Szám sarka gúnyosan megrándult, lesajnáló pillantással néztem végig kifakadásának hosszas drámáját.
Elutasított, ami már eleve megbántotta női büszkeségemet, aztán még azt hitte, hogy szívességet tesz nekem. Be kellett látnom, mennyire borzalmas ötlet volt, hogy csak megfordult a fejemben, hogy kezdjek egy ennyire jelentéktelen senkivel. A nyelvemet tépték volna, mikor tudtára adtam áhított vágyamat.
Egyezséget kínáltam neki, s ő máris azt hitte, szükségünk lesz mosolygós megbeszélésre, melyben majd hevesen köszöngetem a nagylelkűségét. Azt hiszem, a gyomrom is felfordult a velem szemben ülőtől. Belül elfojtott indulataimmal, jobban vártam a dialóg végét mint ő, aki hevesen igyekezett megtartani a méltóságát.
– Tanuld meg használni a képességedet. Csináld jól, vagy bele se kezdj. Amivel nem bírsz bánni, azzal csak ártasz. Most látszik igazán, mennyire kevés vagy.
Gyűlöletem túlcsordul üstjén, fel kell emelkednem ültemből, hogy ne borítsam rá helyben az asztalt. Feltéve, ha egyáltalán van bennem annyi adrenalin, hogy a diófa készítményt akárcsak kibillentsem stabilitásából.
– És én még azt hittem a söpredék fajtád jó valamire…
Saját magamat ostoroztam szavaimmal, hiszen tévedtem. Csalódásomon pedig nem segítettek szavai, melyekkel a húgomat is bevonta a beszélgetésünkbe.
– Te tényleg azt hiszed, nekem szükségem van a szimpátiádra? Fulladtál volna hippogriffek ürülékébe, mielőtt betetted volna ebbe a neves intézménybe a lábadat. Nem felejtem ezt el neked. Azt hittem lehet agresszió nélkül, erőszakmentesen büntetni téged. De még arra is képtelen vagy, hogy megóvd magad a gyengélkedős hetektől és hónapoktól. Nem kell sokáig várnod barátom, és kamatostul fizetsz meg azért, hogy elutasítottál.

Még azelőtt hátrahagytam az asztalánál, hogy ő tehette volna ezt meg velem. A vesztes távozik utoljára, és én nem voltam az. Egy percig sem adtam meg neki azt a luxust, hogy jobban érezze magát, mint egy véres rongy a szennyes kosár mélyén.
Indulataim elragadtak, s még a húgom képe sem tudott elcsendesíteni. Talán csak még jobban hergelt, hogy ez a senkiházi kapcsolatba került egy kincset érő személlyel, Sadie-vel.

| nem úgy alakult, ahogy terveztük, de azért köszönöm a játékot (: |

Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2014-12-29, 13:20

[You must be registered and logged in to see this image.]

Adam hosszasan fejti ki a másiknak, hogy miért nem nőtt még fel csak életkor tekintetében Reilly és ócsároló többi, nem beskatulyázva ezzel a Mardekárosokat. A többi ház – beleértve a Hugrabugot is – tagjai hasonlóan vélekednek a többiről, Adam nem tudja felfogni, hogy miért. Itt van például Sadie, aki Mardekáros, de nagyon jó fej is tud lenni, és egyáltalán nem néz le senkit, ha az nem érdemli meg. Ez a tulajdonság eléggé hiányos főleg a zöldekben, és ez Adamet zavarja.
Azonban Reilly el van foglalva a saját dolgával, és azzal, hogy rajtakapta Adamet, mert az emlékei között kutatott.
- Nekem nem számítanak a házak, csak az egyének. Adok más véleményére igen, ha úgy ítélem meg, hogy azt józan ésszel és ítélőképességgel el lehet fogadni – a „ne fárassz”-ra már nem válaszol, tudja, hogy csak olaj lenne a tűzre, mi így is tábortűz méretű. Nem lehet mondani a fiúra, hogy sértődékeny lenne, vagy manipulatív, egyszerűen ő ilyen. Mindig azt mondja, amit gondol, sosem vetít, így azt is elmondja, hogy ő ugyan nem fogja magát megbüntetni, hiszen nem az ő dolga. Ha a lány csak annyit mondott volna, hogy felejtsük el és megígértetné vele, hogy többet nem néz bele a fejébe, akkor így is lett volna. De a beszélgetés sodrása nem erre mutatott.
- Nem is tudom pontosan.  Néha csak megérzek, meghallok dolgokat. De olyat, amit veled csináltam… nos, az pár év volt, de én elég gyorsan tanultam, viszont még nem vagyok mestere szerintem a dolognak – ez abból is adódhatott, hogy nem tudott mindenki fejébe behatolni, amikor próbálta. Igaz, nem csinálja ezt úton útfélen, de azért elég sok lehetősége volt már, és nagyrészt sikerült neki. Lehet, hogy ha a mostani tudásával próbálkozna újra, már sikerülne, de Adam nem fog bizonyítani senkinek. Főleg nem egy ilyen fenyegetőző Mardekárosnak.
- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de te megőrültél. Azzal nincs is baj, ha tanulni szeretnél, mert szívesen tanítalak egyébként is. De egyrészt ezt nem lehet mindennap csinálni, másrészt egyelőre azt sem tudom, hogy hogyan kezdjem, ennek utána kell néznem, és sejtésem szerint ez több nap, akár hetek. De persze, szívesen tanítalak, csak vegyél vissza egy kicsit – felpillant a lányra, aki egy kicsit túlreagálta a dolgot. Illetve, ha nem is reagálta túl, mindenképpen tovább spannolja magát, és Adamnek nem tetszik az az él, amivel a másik beszél vele, mintha saját bejáratú szolgájának gondolná. Ez kölcsönös bizalmon fog alapulni, különben bele sem kezd, de ezt később fogja elmondani neki.
Végül úgy tűnik, hogy minden rendben és túljutottak a nehezén. Reilly elteszi a pálcáját, de aztán olyat mond, amin Adam agyvize felforr. ~ Mégis mit gondol magáról ez a felfuvalkodott kis liba? ~
- Na, azt lesheted. Lehet, hogy tartozom neked, bár már kezd kétséges lenni ez is számomra, de, hogy te nem szabod meg, hogy én hol leszek a karácsonyi szünetben az biztos. Mit gondolsz, ki vagy te? Sadie egy normális ember, de te… felejtsd el! – a szemei szikrákat hánynak, és keményen markolja az asztallapot. Csak azért nem pofozza fel a lányt, mert nem üt meg nőt soha, semmilyen körülmények közt. Igaz még ennyire nem hozták ki a sodrából soha, a családjától nem szakíthatja el senki, nemhogy egy Mardekáros kis liba. Lassan nyugszik le – már, ha Reilly hagy neki egy kis nyugodalmat -, és szépen visszaül, mert most vette észre, hogy félig felemelkedett a padról is, és vélhetőleg a hangját is felemelte.
- Majd szólok, ha felkészültem és tudlak tanítani. Addig nem lenne baj, ha nem találkoznánk, oké? Én megyek is, szervusz – fel is pattan és távozni készül. Bár nem evett meg mindent, el is ment az étvágya. csak sajnálni tudja Sadie-t, hogy ilyen nővérrel áldotta meg a sors. Reméli, hogy nem nagyon bántja a húgát, mert azt a Mardekárost kifejezetten kedveli.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2014-12-26, 11:47

Mr. Adam Stanton részére
● ● ● ● ● ● ●


A hugrabugos túl beszédes, ahhoz képest, hogy a markomban van. Nem érti a nyaka körül egyre szoruló hurkot? A feszültséget, amivel nyomást gyakorolok rá? Tényleg azt hiszi, hogy mindabból, ami fröcsög szájából, számomra bármi is jelentőséggel bír?
Lesajnáló arckifejezéssel jutalmazom, amint végére ér monológjának. A végére ért? Vagy csak levegőt vett? Olybá mindegy, az én helyzetemben, azonnal közbe vágok.
– Ennyire szereted hallatni a saját hangodat, vagy tényleg úgy nézek ki, mint aki befolyásolható, vagy elég nyitott más házakbeliek véleményére? Könyörgöm, Adam… ne fárassz.
Ha tekintetemmel sikerült belé fojtani a szavakat, akkor már nem fáradtam azzal, hogy kezemet is megemeljem és leintsem.
Szerettem a beszélgetéseket a lehető leghatározottabb módon végigvezetni, elkerülni minden mellébeszélést, s csak a lényegre koncentrálni, ami valóban fontos volt. Pont ezért, nem is tette már szóvá elégedetlenségét, amit a válasz váltott ki belőle. Még, hogy nem akar saját magának büntetést kiszabni! Úgy csinál, mintha adnék a szavára, vagy a döntésére!
Nevetséges, hogy Adam mennyire jóindulatú és naiv és hugrabugos.
A gúnyolódásra csupán ömlengést nyertem volna, így mindent magamba fojtottam. Térjünk hát a lényegre, arra az aprócska tényre, amiért nem fogom éjszaka kirendelni a Tiltott Rengeteg fái közé, hogy nyakig beássam az agyagos, fekete földbe.
– Mennyi idődbe telt megtanulnod, hogy kell átlépni mások gondolathatárait?
Biztos voltam benne, hogy ezt rátermettsége és szorgalma is válogatja személyének. Így ez csupán egy időintervallum, amin belül már magam is képes leszek szárnypróbálgatásokra. A romlatlan Adam Stantonnál ki lenne jobb, hogy vezessen a tanulási folyamat ösvényén?
– Egész hosszú folyamatot terveltem ki, ami alatt te mindennap szembesülni fogsz a saját hibáddal. Mert találkozni fogunk. És akaratlanul is ahhoz fogod kötni az afférjainkat, ami miatt megkurtítom a szabadidődet, a legilimenciához. Én tőled fogok tanulni, te pedig tőlem. Noha az én tanítói munkásságom ez alatt csupán annyi lesz, hogy mindennap szembesítelek a neveletlenségeddel. Neked ez nem fáradtság. Rávezetsz, miképp tudok betekintést nyerni mások gondolataiba. Ha esetleg a válaszod nemleges lesz, akkor hónapokon keresztül követni foglak.
A legfenyegetőbb mosolyom szökött rózsaszín ajkaim tetejébe. Nem tudtam nem diadalittasan nyugtázni ötletemet. Szívesen lettem volna tudtában, hogy a körülöttem lévő varázshasználók, mit rejtegetnek, kívülről üresnek tűnő koponyájukban.
Semmi esetre nem akartam védtelen maradni, a legilimentorok ki nem mondott fenyegetéseivel szemben. Hiszen mitől lehetek több, mint a varázslótársadalom? Nem a nem létező fizikai erőm fitogtatásától. Még csak nem is a harsány kiabálástól, amivel túlüvölthetek másokat.
Az információ az egyetlen, amivel elmondhatom, hogy a körülöttem ülők mind kevesebbek és kevésbé értékesek, mint én magam.
– Egyelőre emésztheted a ballépésed.
S mintha elérkezett volna a kegyelem, a nyakára húzott hurok lazulásának ideje, varázspálcámat a rakott szoknyát tartó övem csatjába csúsztattam vissza. Lassan és fenyegetően.
– Karácsonyig várunk. Ja igen, hoppá…elfelejtettem mondani: nem mehetsz haza az ünnepekre. Remélem, nem is akartál. Kinek kell a karácsonyi hangulat, a család, ha velem is mulathatod az időd. Értékesebb lesz ez mindennél, hidd el. Időben üzenni fogok, hogy melyik üres tanteremben találkozunk. Addig emészd magad. Legyen bűntudatod… nektek hugrabugosoknak van lelkiismerete, ugye? – csúfondáros mosolyom mögül kivillantottam hófehér fogsoromat.
Itt kellett volna meghúznom a határvonalat, mikor felállok és tovalibbenek, nem szívom tovább Adam vérét. De az, hogy ismeri a húgomat, sokkal jobban felkeltette az érdeklődésemet. Így még pazaroltam rá némi időt, hátha többet is elárul Sadie-ről, minthogy sajnálja, hogy soha nem leszek képmása a szőke agresszornak.


Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2014-12-24, 16:55

[You must be registered and logged in to see this image.]

Sikerült kifognia újra egy veszélyes Mardekárost, akinek nem csak a nyelve csípős, de a titkait sem túl okos dolog megtudni. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy véresen komolyan gondolja a dolgait. Adam nem örül ennek a felfedezésnek, ráadásul sarokba van szorítva, nem nagyon van esélye a dolgok enyhítésére, erre szintén gyorsan rájön. Az ifjú nő elég egyértelmű, nem kertel és nem is hagy megbocsájtást. Tudja jól, hogy bármit mondhat, nem fog hatni, de ezt most erősen megérdemli. Óvatlan volt, és túlságosan sokáig időzött a másik emlékeiben, ráadásul a kinyert információ nélkül is pontosan elégedett lett volna.
- Ennek szívből örülök – könnyebbül meg, tehát az élete elvileg megmarad. Tudja jól, hogy nem fog ennyibe maradni ez a társalgás, és könnyes zsebkendővel sem fognak integetni egymásnak, ennyivel nem ússza meg.  Próbál egy kicsit közelebb húzódni a jégkirálynő szívéhez, de csak egy újabb rácsot csuk le, Sadieről nagyon rossz véleménye van.
- Nem udvarolok neki, szerintem nem lennék neki megfelelő, tudod, hogy hogy van ez – egy Mardekárosnak nem fog magyarázkodni, hogy mit tartanak a többi házakról, és azok képviselőiről. Egy nem tisztavérű Mardekáros nagyjából ugyanott van, mint egy tisztavérű Hugrabugos. Talán a Mardekáros kicsit fentebb. Reilly játszik a pálcájával, ami nem nyugtatja meg őt, de egy szava sem lehetne, ha reppenne belőle egy pár átok.
Bólint, valóban nem fogja tovább adni és elemezgetni sem amit látott. Pont elég szörnyű volt ahhoz, hogy ne ezzel próbálja lehangolni a napjait. Rengeteg ilyen emléke van másoktól, és igyekszik megszabadulni ezektől pusztán azzal, hogy másra gondol, szebb emlékekre, vagy éppen elszív egy Megváltoz-ohm-ot.
Nem szereti ezt a fennhéjazó stílust, amivel a másik előhozakodik. Ebből is látszik, hogy nem ismerik el azt, hogy más is lehet tehetséges, nem csak a vér határozza meg, hogy ki mit tud. Felemlegethetné a fiatalabb generációból a Griffendéles Grangert - aki számukra csak egy sárvérű, de simán kenterbe verné őket -, de, hogy ne menjen messzire Cedricet, aki képviselte a tusán a Roxfortot. Igen, az egész iskolát, másik hárommal szemben. Ezért, csak egy kicsit húzza fel a szemöldökét, tudja, hogy most bármit mondhat, ugyanott járnának, de azért nem hagyja szó nélkül.
- Elvakultak vagytok, ez a ti bajotok, Mardekárosok. Pedig semmivel sem vagytok különbek, hacsak az nem nagy különbség, hogy szerencsés helyre születtetek. Tehát, én is elvégeztem a R.A.V.A.S.Z.-t, te is, gondolom. Az, hogy a szüleid aranyvérűek, nekem meg nem, semmi közünk hozzá, egyikünk érdeme sem, hogy hova született. Persze lehettek rá büszkék, de kérkedni vele… - vállat von, de még nem fejezte be. – Már másik zöldnek is kifejtettem, hogy oda sem csak aranyvérűek járnak, és ide is járnak aranyvérűek. Okosak is, meg buták is, mindegyik házban van minden. Az, hogy a süveg egy jellemző tulajdonságod alapján oszt be, egy lehetőség, hogy kihasználd. Ennyi, semmi mást nem jelent. A Mardekár is kapott már ki kviddicsben mindenkitől, tudom, szerencsés véletlen. Úgyhogy kár felhozni azt egy egyetemistának, hogy melyik házban van, hiszen rengeteg Mardekáros el sem jut idáig, ugyanúgy, mint a többi házból szintén. Nyilván én is tehetségesebb vagyok valamiben, akár több mindenben is. Az, hogy ez a legilimencia… szerencsés vagyok – nézek rá, de egyáltalán nem mosolyog, még a másik gúnyolódásnak venné. Az viszont elszomorítja, hogy még az egyetemista Mardik is ilyen gyerekes gondolatokkal jönnek, mint az, hogy ki melyik házban van. Inkább erre pazarolnák az erőfeszítéseiket, mint a sok süketelés kiötlésére.
- Nem tudom, találj ki valamit. Nem fogok magamnak elfogult büntetést kimérni, megérdemlem – szól lemondóan, miközben a másik szemeit szeretné fürkészni, de Reilly, nagyon elővigyázatos, még csak nem is pillant fel. Adam ugyan tudja, hogy ez teljesen felesleges igazából, mert bármikor meg tudná tenni újra, mikor a lány nem figyel, az megint más kérdés, hogy nem tenné, de a tény még tény marad.
Elmosolyodik Adam a kakaós bratyizásra, amit legalább 5 éve nem csinált már. Mindketten felnőttek, de ez a lenéző mód, ami a lányból árad… ő nincs tisztában ezzel szerinte. Nem mintha nem lenne jó kakaózni, de tényleg kinőtt már belőle, talán Reilly is, de nem kíván tenni semmit, hogy ezeket a gondolatokat hang formában is megossza vele.
- Nem gondoltam arra, hogy megúszom, hiszen akkor nem ülnék itt veled. Azt sem gondoltam, hogy megbocsájtasz, amíg nem törlesztek, de van egy tippem, hogy az után sem. Te valóban nem a húgod vagy, és nem is leszel soha sem olyan, amit sajnálok. Ugyanúgy sajnálom, hogy kutakodtam a fejedben olyan dolgok iránt, amik nem tartoznak rám. Habár nem volt szándékomban ezeket felfedni – széttárja a kezeit – így sikerült. Sajnálom – a vidám, mosolygós Adam most elment szabadságra, maradt a komolyabb Adam, aki most a feltűnően szép Reillyt vizslatja, és azon sopánkodik magában, hogy soha sem lesznek jóban. ~ Pedig milyen gyönyörű arcéle van. ~
- Mit tehetek érted, hogy kiegyenlítsem a számlát? Persze olyat kérj, ami legális, mert bármit nem teszek meg neked – mondja szomorkásan, de egyenesen. Ő nem az az ember, aki nem vállalja fel a tetteinek a következményeit, még csak nem is sunyít, várja az „ítéletét”. Sok jóban nem reménykedik, hiszen az elvakult Mardekáros fiatal nő már beskatulyázta úgyis.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2014-12-23, 14:10

Mr. Adam Stanton részére
● ● ● ● ● ● ●


A hugrabugos bocsánat kérésével igazán sokra fogok menni.
Szívem szerint felhorkantanék, de azzal romba dönteném az iskolában kialakult kifinomult eleganciával, és nőiességgel spékelt imázsomat.  Valójában nem egy szón fogok fennakadni, hiszen nekem aztán teljességgel mindegy, hogy Adam kedves vagy nem kedves. Hogy érti-e az iróniát, vagy abból a tálból neki nem osztottak annál a bizonyos sorbaállásnál.
A bocsánatkérés először megnöveli az elégedettséget, megdagad a melled, aztán nem marad más mint a szánalom és  a sérelmek. Egy szó sem bír emlékezettörlő képességgel. Szeretnéd semmibe nézni, szeretnéd megértetni vele, hogy milyen felesleges is sajnálomokra pazarolnia az idejét, mielőtt a frissen manikűrözött körmeiddel kizsigereled filigrán testét.
Aztán nem teszem. Erőt veszek magamon, erőt gyűjtök bordáim alatt húzódó rekeszizmaimban egy mély levegőhöz, majd mintha mi sem történt volna, rezzenéstelenül tovább játszok ujjaimmal a rózsafából készült pálca nyelén.
Pillantásommal szándékosan kerülöm Adamet. Már nem rettegek pálcájába vetett erejétől, hogy újabb gondolatfoszlányok titkától foszt meg. Az előzőekhez fűzött véleménye zavart. Mely palástolva maradt. S az értelmetlen fecsegés gátat állított a valódi értelem útjába.
– Nem tartok tőled, ne aggódj. És az életedért sem kell könyörögnöd.
S abban a percben, tengerből merített kékjét szemeimnek, Adam pillantásába fúrtam.
– Áh, ismered a húgomat? Remek… nem tudom, mit kerestél a fejemben. Mit akartál látni. Ha te is egy vagy a férfi csordából, akik körbeudvarolják, akkor rossz embernél próbálsz tapogatózni. Se nem ismerem a húgomat, se nem hasonlítok rá. A szadista szőkéket szóra sem méltatom. Na, de hagyjuk Sadie-t.
S az újabb érzékeny témát egy legyintéssel a múltévá tettem.
– Az gondolom nem is kérdés, hogy mindent elfelejtesz, amit láttál – s mielőtt válaszolhatott volna, lassú, de igen határozott bólogatásba kezdtem. – Viszont nem úszod meg ennyivel. Nem bocsájtottam meg. Nem is akarok még megbocsájtani. Mert egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy egy magadfajta képes volt elsajátítani a legilimencia képességét. Ne vedd zokon. De egy ártatlan általánosítást tekintve, a te házad béli segítőkész, kedves és… nos, igen. Itt kimerült a repertoár, mert a jelentéktelen hugrabugosokról nem sok szó esik. Mire kellett neked egy ilyen képesség? Hm?
Enyhén oldalra döntött fejjel várok válaszára. A pálca hegye már nem szegeződik határozottan rá, hiszen idegtépő lassúsággal, körbe-körbe forgatom az asztalon.
– Mit lennél szíves megtenni azért, hogy ne bocsássanak el az iskolából? Nem feltétlen azért, mert feldúltad az emlékeimet… csak úgy. Mert mondjuk, nem bízok benned. Ez releváns. Senkiben nem bízok – hanyag vállrándításom közben, néhány gesztenyebarna tincs átbukfencezett vállamon. –  Nem gondolhatod komolyan, Adam, hogy ez megtorlatlanul marad és te már meg is könnyebbülhetsz, mert picsi-pacsi pajtások leszünk, és most egy forró kakaó mellett átbeszéljük a magánéletemet.
Nem vagyok a húgom. Sadie tehetsége addig terjed, mint egy muglié. Használja a fejét. Csak nem gondolkodásra, hanem csonttörésre. A szadistája eltörte a csuklómat a legutóbbi találkozásunkkor, csak hogy megfosszon a pálcámtól. Én nem csontokat török. Álmokat szaggatok miszlikbe.
Negédes gondolataim közben le sem vettem pillantásom Adamről. Ha már ennyire vágyta, hogy kitüntessem figyelmemmel.

Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2014-12-22, 13:41

[You must be registered and logged in to see this image.]

A képek fájdalmasan hasítottak a fiú gondolatai közé. Majdnem úgy érzékelte, mintha ő lett volna az a személy, akinek a gondolatai, emlékeit bámulja, pedig a legilimencia csak kívülről, megfigyelőként van jelen a megcélzott elméjében. Erre az egyetlen ok Adam empátiája, ezért is szokott nagyon ritkán folyamodni ennyire mély behatoláshoz, általában elég neki az is, ha a pillanatnyi erősebb gondolatokból meghall valamit, vagy épp a gesztusokból kiolvassa az illető szándékait, illetve azt, hogy éppen igazat mond-e. Sokat gyakorolta már ezt, általában készséges és titoktartó roxforti manókkal próbálkozott, így egészen ügyesnek számíthatott. Persze ha rendesen tanítanák, már elképzelhető, hogy nagyon is képzett legilimentor lenne.
Tehát most éppen kicsit túllőtt a célon, nem akart igazán problémát okozni magának, de ez a lány – főleg Sadie miatt -, felkeltette az érdeklődését sokkal jobban, mint általában más emberek. Mire rájön, hogy elbambult, a másik már felé tart. A pálcáját ügyesen elteszi, de szükség esetén kéznél van az. Akkor lesz biztos benne, hogy Reilly felé tart, amikor az többet nem néz a szemébe, csak lefelé bámul és a távolság rohamosan csökken közöttük. ~ Ajaj Adam, nagy bajban vagy! ~ Tényleg hibázott, túl sokáig, és túl egyértelműen ő volt az, aki kutakodott, ráadásul olyan emlékeket látott meg, amiket úgy tűnik, hogy nem kellett volna. hiszen, ha máshogy lenne, most nem biztos, hogy ide tartana felé. A lány megáll közvetlenül előtte, majd meggondolja magát és leül elé, a pálcáját pedig eléggé egyértelműen a Hugrabugosra irányítja. Így hiába van kéznél az övé, vélhetően nem tudná megelőzni a másikat, a távolság pedig még tovább rontja az esélyeit. Nem marad más hátra, mint a bocsánatkérés.
- Most éppen nem voltam túl kedves, Adam vagyok. Sadie nem is említette, hogy van egy nővére… de nem is ez a lényeg. Ne haragudj az előbbiért, igazán sajnálom – vág eléggé egyértelmű képet hozzá, és természetesen így is gondolja. Nem fog hazudozni, az nem az ő műfaja, meghagyja a többinek.
- Nem tudom, olyan sok embernek biztos nem hiányoznék, de azért ne bánts, kérlek – hajtja le a fejét, a hullámos sörénye pedig az arcába omlik, eltakarva őt a ki és belátástól egyaránt.
- A szemembe nézhetsz nyugodtan, egyébként is te vagy előnyben – nem hülye ő, és ezt szeretné be is bizonyítani azzal, hogy megmondja a másiknak, tudja, hogy Reilly kezében van. Végül mégis felnéz rá, eléggé szomorkás arccal, és nem azért, mert bűnbánóbb lett, hanem mert sajnálja a másikat. Tudja jól – főleg Rainatól – hogy a Mardekárosok nem várnak sajnálatot, sőt gyengeségnek tekintik a legtöbben, de ő nem zöld taláros, idegesen teszi fel a két kezét üresen az asztalra, a bal kezével a jobb hüvelykujját fogja szorítófogásba, és várja a lány ítéletét, vagy bármit, csak megkönnyebbülhessen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2014-12-21, 11:03

Mr. Adam Stanton részére
● ● ● ● ● ● ●


Körmeim tánca lelassult, ujjam elnyúltak az asztallapon. A gyomromig hatoló görcsös érzés mozdulatlanná dermesztett.
Kiürített fejemben hívatlan képek villantak be. Ahogy fotóalbum lapjait hajtjuk át, úgy jelent meg Sadie modortalan viselkedése lelkiszemeim előtt, majd az otthonról való kiköltözés momentuma. Ha a húgomtól kapott kegyetlenségre mindig találtam magyarázatott, s indokot a megbocsájtásra, úgy a menekülésben semmi kézzel fogható megnyugvást nem találtam.
A bőrönd foggantyújából kifeslettek a cérnák. A sietségben kiszáradt tenyeremet csiklandozták. Ostorozva intettek felém a tomboló szélviharban meghajló szomorúfűz ágai. Búcsúztattak. Legalább azok. Arcomon éreztem a későnyári napsugarakat, ujjatlan ruhám anyaga alá bebújtak az északról érkező szél karjai. Jártak-keltek bőrömön, s zavarba jöttem.
Hiszen azonnal Maximilian pofája vált ki homályos tekintetemből.
Hiába választottam azt a napot, mikor az egész család távol van otthonról, mégis annyira siettem, hogy az övcsatok kibomlottak a táska oldalán, a zipzár elengedte magát, s kilazulva kezdőpontjáig szaladt vissza.  Azt hittem, lesz időm rendesen elbúcsúzni a kastély falaitól, szeretett bútoraimtól, az általam gyomlált és nevelgetett cserjéktől és törékeny virágoktól, a hátsó tóban úszkáló koipontyoktól. De a kaput átlépve pont úgy fulladoztam, mint most a hugrabugos fiú pillantásától.
Martalékául estem az emlékeimnek.
Madeira csipkés blúz hullott a lábam elé, selyem, bársony kosztüm, mire sietségemben átestem a láda tartalmán. Hiába hittem, hogy egyedül minden más lesz, az emlékek messze űztek az otthonomtól. Magam mögött hagytam a kelméket, ékszereket, a mesekönyvet, amit pont a legizgalmasabb résznél hajtottam be tegnap este, s úgy szedtem a lábaimat, hogy az esőzésektől kímélt út felporzott szandálom vékony talpa alatt.
És csak futottam és futottam. Egyszer sem néztem hátra, nem számoltam az elfecsérelt könnycseppeket, nem foglalkoztam a vádlimba nyilalló görccsel.
Most is éreztem, ahogy nejlon harisnyával átfogott lábamat húzza a görcs. Akaratlanul is a szoknya végvonalához kaptam, s ujjaimmal átkulcsolva vékony combomat, rászorítottam a hosszanti izmokra, hogy száműzzem az égő érzést. Elmúlt.
Légzésemet rendeztem, s mintha nem az imént küzdöttem volna meg a múltból visszamaradt legnagyobb félelmemmel, felemeltem a teás bögrét, felhörpintettem a kihűlt zöldtea maradványát, majd a legnagyobb eleganciával és büszkeséggel emelkedtem fel ültemből.
Lábaim maguktól vittek a kiürült teremben. Nem néztem magam elé. Minden lépésemkor pontosan másfél csempét léptem át, s sarkam mindig a fugázott kőszélre érkezett.
Mit tett velem itt töltött nyolc év?! Az otthonomnak is mondhattam volna az ódon iskolát, annyiszor hajtottam az itteni alagsorban álomra fejem. Csoda hát, hogy csukott szemmel is kecsesen átsiklottam a megszokott rendbe felállított étkező asztalok között?

Az utam a hugrabugos fiúhoz vezetett. Túl kevesen voltak a helyiségben ahhoz, hogy másra gyanakodjak. Túl sokan fiatalok közül, hogy tudjam, ő ismerheti egyedül a mások elméjét feltáró aljas és tiszteletlen bűbájt.
Fél kezem a talár belsejében meredező varázspálcán pihent, míg másikat hátam mögé rejtettem.
Az ismeretlen varázsló előtt először csak megtorpantam. Nem vettem fel vele a szemkontaktust, mióta felálltam az asztalomtól.
Először ki akartam bájolni a helyéről, hogy megfojtsam a folyosó egyik csendes zugában, de mivel itt is észrevétlenül elláthatom a baját, nos… kihagytam azokat a lépéseket, melyektől megindult volna a nyáltermelésem és negédesnek lettem volna titulálva.
Beférkőzve a személyes terébe, pontosan vele szembe ültem le a padra. Gusztustalan sárga színű asztalterítő tetejébe tettem le két kezem, és a varázspálcám.
– Mondd csak, kedves hugrabugos, neved nincs fiú… hiányoznál te valakinek, ha eltűnnél a föld színéről?
Ujjaim vérfagyasztó nyugalommal kezdték meg újra ütemes dobolásukat az asztalszélen. Előtte már nem volt pálca, így sajátomat teljes nyugalommal támadó állásba forgathattam a már említett, hányingert keltő abroszon.
Reméltem, hogy nem kell túl sokat vagdalóznom a vesébe látó szavakkal, mielőtt megered a nyelve és bocsánatomért esedezik.


Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly 2014-12-21, 00:55

[You must be registered and logged in to see this image.]

Adam élvezte a nyüzsgést, főleg a nagyterembe. A kanalak, kések, villák, meg még ki tudja, hogy milyen furcsa spéci evőeszközök, kopogtak, csörrentek, koccantak a tányérokon, asztalokon, vagy épp egy diák fején. Az egész valami furcsa harmóniára emlékeztette, mintha ez lenne a Roxfort saját szonettje, vagy a Kaja szimfóniája. Most is pompásan érezte magát, ahogy épp egy sajtos tésztás pogácsát ropogtatott, amelyeknek az volt a szokása, hogy a gyomorban kipukkadtak, furcsa érzést okozva a diákoknak, akik viszont imádták ezt. Sokszor nem volt ilyen csemege, de a karácsonyi időszakban többször is előfordult, hogy ilyenek kerültek elő a manók készítette finomságokból. Szóval szerette ezt az egészet, meg azt is, hogy majd hazamegy egy kicsit, meglátogatni a családot, és akkor majd kifeküdheti tanulási fáradalmait – plusz elkészítheti a sok házit, amit a tanárok adtak neki -, magyarul egész végig csak durmolni fog és elkényeztetteti magát. Gyárt némi szívnivalót is, mondjuk egy havit, hogy mégse a Roxfortba csinálja mindig, Bimba eleget kergetőzött már vele.
De ez még várat magára valamennyit, most marad a színes diáksereg csodálata, kékek, pirosak, sárgák és zöldek. Nem annyira szeret sokáig időzni a gunyoros Mar-de-káros asztalnál, velük kevésbé lehet kommunikálni, maguknak való banda nagyrészt. Már az is csoda, hogy egy-kettővel valamennyire jóban van, hiszen Sadie azért jár hozzá rendszeresen, még ha nem is jópofizni, csak egy kis fűért, vagy Raina is megtűri valamennyire. Mondjuk ez nevezhető sikernek is, ha azt nézzük, hogy miket gondolnak a Hugrabugosokról a többi ház tagjai, a zöld-ezüst sálasok még hangoztatják is. Adam persze nem vág vissza, nem az ő stílusa, a saját értékrendje szerint cselekszik, ami magas ingerküszöbbel, és a másik elfogadásával jár, még ha a legbunkóbb ember is. Az egyik legfőbb erénye, hogy nem akar senkin sem változtatni, még akkor sem, ha jót tenne a delikvensnek.
Új valakit pillant meg a Mardekár asztalánál, egy új lányt – naná! -, akit eddig még nem valószínű, hogy látott, vagy nagyon bujkálós típus. Az is lehetséges, hogy Adam valóban kevésbé ismeri a Mardekárosokat, ezért aztán nem tűntek fel neki a gesztenye tincsek, a porcelán arcocska, pedig azért Adam elég jó emberismerő és jó a memóriája is. Hiába kutat, az éppen kicsit morcos tekintetű lányról nem ugrik be neki senki. Ez viszont picit piszkálja a csőrét, és finoman, az asztalra teszi a pálcáját, csak úgy maga mellé, majd a leányzó szemébe néz, akire éppen rá van irányítva a pálca feltűnésmentesen. Mivel éppen kezd kiürülni a terem, Adam óvatosan férkőzik a másik fejébe, ismerős után kutatva. Meglepetésében Sadie arca kúszik be, amint épp rávágja a lányra – menj innen Reilly! –felkiáltással az ajtót. Nem kutat célirányosan, inkább egy erős emlékre koncentrál, amiben a vele szemben ülő kibomlott bőröndjével, ziláltan, zihálva rohan el hazulról. Adamnek ennyi bőven elég, ő nem kutatgat mások gondolataiban túlságosan, azonban nem tudja levenni a szemét az ifjú hölgyről. Pálcáját maga számára is észrevétlenül szépen elfordítja, majd el is teszi, de a szemei nem távoznak a másik azúrkék szemeiről. Csak a keze mozog, az is csak egy újabb pogácsát dob be a szájába, amikor rájön, hogy észrevették őt. Reilly most őt nézi, ő pedig nem tudja elszakítani a tekintetét a másikról, bár a folyton rajta lógó kedves mosoly vert vakolatként omlik le az arcáról. ~ Remélem, nem akar megnyúzni, és nem vett észre semmit. Merlin, kérlek! De vajon mi, vagy ki elől futott? Nagyon rosszul nézett ki szegény…~ Szomorkodik egy sort magában, mert meg van bizonyosodva afelől, hogy az ilyen királylány kinézetű lányoknak jó sorsuk van. Talán téved, és ez nem tenne jót neki lelkileg, mert vannak ilyen felépített sztereotípiái természetesen, amik összetörése rossz hangulatot keltene benne.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Adam × Reilly 2014-12-19, 18:58

Mr. Adam Stanton részére
● ● ● ● ● ● ●


Milyen szófukar ünnep is ez a Karácsony!
Megbotránkozva újra a vaskos tölgyfaasztal csiszolt felületére ejtettem fekete tintába mártott pennámat. Sötéten pettyezte haragom a mardekár asztalának rövid szakaszát. Nem kaptam a hattyútollból machinált íróeszköz után, hagytam, hogy minden csepp verejték tócsává gyűljön a pergamen közepén.
Úgysem volt mit írnom.
Kiszámíthatatlan ütemet vertek frissen manikűrözött körmeim az asztal peremen. Kop-kop-kop. Csuklóm megfeszült, állam dacos felszegettségében a hatalmas tölgyfaajtó irányába csúcsosodott. Tekintetem mélyén magatehetetlen düh tobzódott. S ha nem egyenesedek fel, nem merevítem helyére eddig görnyedten előre lógó vállaimat, talán kirobban a mellkasomat belülről cintányérral pofozó méreg.
Akkor aztán megátkozom azt a szerencsétlen elsős griffendélest, aki az asztalra csorgatott mézet mossa fel hüvelykujjával, hipogriff ürülékké avanzsálom az oly nagyon gyűlölt hollóhátas évfolyamelsőt és akkor aztán rájövök, hogy semmivel nincs bennem kevesebb állatias ösztön, mint a húgomban.
Erre csak hümmentettem.
Kop-kop-kop. Ujjaim utolsó körtáncukat járták az asztallapon. A Karácsonyi ajándékokhoz tűzött díszpergamenekre jóságos elgondolás alapján, cikornyás betűkkel véstem fel a Szeretettel szót.
Aki többet érdemelt volna, annak nem találtam a szavakat. Aki kevesebbel is beérte volna, annak egész regény fogalmazódott meg bánatosan kongó koponyámban. De mit mondjunk a szeretet ünnepén? Hogyan bíráljunk forró szeretettel? Hogyan szeressünk keményen túlfejlett kritikai érzékkel?
Pálcám segítségével egyetlen intésbe telt, hogy a Szeretettel Reillytól szövegrészt tartalmazó pergameneket felgöndörítsem és átfogjam ropogó derekukat az ünnepi dicstől pompázó méregzöld szalaggal. Megerőszakoltam gondolataimat, elfojtottam gyűlöletemet és szerelmemet, s az előre megvásárolt ajándékokhoz tűztem a feliratozott kártyákat. Ennyit a Karácsonyról.

A „gondos” előkészületeket követően körülnéztem a teremben. A vacsorából már csak morzsák maradtak a teremben. Az erős fényű világítást felváltotta néhány vaskos viaszgyertya, mely a semmiből lógott alá a terem közepén. A tanulni vágyókat a félhomály a könyvtárba száműzte, a társaságra vágyókat a klubhelyiségbe, a pedáns hollóhátasokat korai lámpaoltáshoz puha párnáik közé, a bagolypostájukra választ váróakat pedig megtartotta a helyiség.
Alig voltak már bent, s ők is csak sustorogtak. A pennák sercegését is jól lehetett hallani.
A karácsonyi ajándékokat egy gyors pálcamozdulattal hangyaméretűre zsugorítottam, hogy könnyedén talárom belső zsebébe rejtsem őket, s lezárjam a gyűlölt ünnepet szívemben. Ahelyett, hogy a holnapi vizsgámra készültem volna, még mindig az ország másik feléből vártam baglyot. A színesre mázolt rózsaablak távlatába révedt pillantásom.
A Nagyterembe érkező hangoskodó fiatalokat is csak késve vettem észre. Kacarásztak, mulatoztak, mert még tartott a szervezetükben felhalmozott vajsör hatása. Szegénykéim, lemaradtak a vacsoráról. Csak a kabátjuk alá rejtett Lángnyelv Whisky maradt nekik estére.
Rosszallóan megcsóváltam fejemet, s már épp visszakaptam volna tekintetemet az ablakok irányába, mikor a terem túlsó végében ülő fiú figyelmére figyeltem fel. Zavart-e? Nem. Kíváncsivá tett-e? Módfelett.
Több kérdés is felmerült bennem.
Miért néz? Mióta néz? Tudja-e, hogy kin akadt meg szemevilága? Tudja-e, hogy tudom, hogy néz? Bambulásának én vagyok-e az oka?
Furcsa mód, megfojtotta érzékeimet a pillanat. Megbabonázott. Hideg futott végig karomon a kötött kardigán anyaga alatt. Mintha minden megfagyott volna a teremben rajtunk kívül.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Adam × Reilly

Vissza az elejére Go down

Adam × Reilly

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Földszint :: Nagyterem-