Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb



ϟ Cokeworth
  Today at 16:03
Madeleine Eastwick

ϟ Rose & Ginny
  Today at 13:27
Rose-Neira Brooks



ϟ Alkímia labor
  Today at 09:59
Viviana Rennes

ϟ Hajnali jelenés
  Yesterday at 23:01
Cody Armstrong

A hónap posztolói
Madeleine Eastwick
 
Cody Armstrong
 
Perselus Piton
 
Gina Accipiter
 
Ivarn-vo Inor
 
Tim Roberts
 
Jacob Troops
 
Nox Djarum
 
Winslow Sackville
 
Viviana Rennes
 
Statisztika

Összesen 581 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Celine Magorie

Jelenleg összesen 38287 hozzászólás olvasható. in 3450 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 39 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 34 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Piton & Astrid

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-06-08, 00:54




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

Nem érdekli a ház sorsa eléggé, hogy tovább forszírozza a témát, hogy megpróbálja rábeszélni a lányt, akár arra, hogy megtartsa, akár arra, hogy lebeszélje róla. De ami ezen kis kuckót illeti, erről azért kérdez.
- Értem. Pedig otthonos, bájos kis hely. - jegyzi meg, ezúttal meglepően pozitívan nyilatkozik, ritka tőle, hogy látszólag önzetlen módon elismerően, vagy kedvesen, optimistán szóljon bármiről is. Be kell osztani az effélét. - Hova vágysz? - már, ha ezek szerint nem ide, biztos van valami ideál. De eztán hagyja a témát elsikkadni, hogy a jövő egy közelebbi részlete bukkanjon fel helyette.
- Auror akarsz lenni, azt mondtad... Hát légy az. Hm? Igen... Mindenképp tudni fogok róla - biccent, bár ez nem kérdés. Ha a lány esetleg nem is említené meg, idővel akkor is tudomást szerezne róla. Ámbár szinte biztos benne, hogy kicsivel az előtt, hogy a jelentkezést leadná, a leányzó szólni fog neki.
A mosolyt látva a plafonra szegezi tekintetét egy fél pillanatra - s ez mindent el is mond. Persze, hogy foglalkozik a diákjaival - még ha a maga furcsa módján is -, és persze, hogy ezt nem ismerné el a világért se.
- Egyszer, talán... De túl sok áldozattal és lemondással járna a partnerek részéről is. - tehát addig marad ez. Vagy persze az ismerősökön keresztüli bejutás ide-oda, noha persze örök kétség marad, hogy abban az esetben mennyire látja az illető a valóságot? Nem, mintha a kávéfőzés ne lenne valóságos és fontos dolog - de ezt inkább nem fűzi hozzá.
S bár ne fűzne hozzá dolgokat egyéb témákhoz se! De megteszi, megtette - az egész este új irányt vesz így hát.
- Én? Ugyan. - feleli finoman, magához képest már-már lágyan, leheletnyi figyelmeztető éllel. Ha ő ellenséges, az nem így néz ki, erről akadnának, akik bizonyosan tudnának mesélni neki... - Időnként akadnak dolgok... Amik így vagy úgy, de nehezebbek, semmint kívülről látszódnak. - de hogy mégis miért, arra nem tér ki, óvatos utalás ez, hogy talán van valami, egy mögöttes ok, amiről nem beszél... És hagyja, hogy a lány higgyen, amit akar, képzeljen súlyos okot, vagy gondolja merő blöffnek, ahogy csak tetszik. - Felelőtlen ígéret, de talán egyszer szavadon foglak. - feleli végül csak.
Hogy a lány nem sértődik meg következő szavain, azt leheletnyi elégedettséggel veszi tudomásul, mely egy pillanatra átsuhan arcán is. Helyes, nem is bántásként szánta őket. Kellemes zárás ez a filmezés előtt, ami szinte már szükségszerű volt, hogy elválassza az est eddigi részét attól, ami eztán következik.
A csók hosszú, kellemesen elnémító, de végül úgy tűnik, hogy nem eléggé.
- Igencsak siralmas lenne, ha ehhez hitegetéssel kellene élnem, Astrid. Meglepően siralmas. - jegyzi meg, de mással nem válaszol a lánynak, legyen elég ennyi. Talán ez is megfelelő üzenetet közvetít, s nem azt, hogy ez már a vég. Mert nem az, közel sem az.
Ellenben ahogy a lány megtagadja kérését, újfent, bár nem kéri ki magának hangosan, szavakkal, de a tettek sugallják álláspontját. Vége a kényeztetésnek, s a lányba hatol, tán pillanatnyi megbánás, mely nyomán átengedi az irányítást, s már épp megbékélne, mikor amaz végre helyes döntést hoz. Elégedett ezzel, nagyon is, azzal együtt is, hogy a lány gyakorlatlansága máris azon elhatározást szüli benne, hogy ezt bizony még gyakorolni kell - s ez több következő alkalmat is sejtet bizony. Önfeláldozó jellemre vall, hogy ezen áldozatot a maga részéről kegyeskedik vállalni.
- Ó, igazán kedves tudok lenni alkalomadtán. - hagyja rá a lányra, noha világos, hogy a kedvességnek ehhez az égadta egy világon semmi köze. Nem, ennek egyszerűen így kell lennie, szóval így is lesz, mintegy mellékesként talán tudja majd kedvesebben kezelni a lányt. Tudná máshogyan is... Nem, nem szeretni, de kezelni, törődni vele, végső soron. Talán ha legközelebb nem éri elutasítás, hát ő sem ragaszkodik hozzá, hogy ott helyben megszakítsa a ráhangolódást segítő perceket. S, hogy ez ne lehessen kétely tárgya, hajlandó egyet visszább is lépni, úgymond: így kerülnek hát hamarost az ágyra, de ezúttal nem kerül a lány fölé, s hatol belé. Valahol szórakoztatja a lány pillanatnyi meglepettsége, de korántsem annyira, hogy ez visszatartsa: nem, ő most akkor is megadja neki azt a viszonzást, amit korábban ígért, függetlenül attól, hogy amaz ezt akkor határozottan elutasítani látszott. Úgy tűnik, ez nem hatja meg, ahogyan nem hatotta meg akkor sem, épp úgy, ahogyan az se téríti el szándékától, hogy a lány egy kósza pillanatig már-már ellenkezésre hasonlító reakciót produkál. Ó nem, és későbbi reakciói meg is erősítik benne, hogy jó ez így, sőt; így tehát újult erővel folytatja is. A hangok, a lány érezhető reakciói pedig újra felhevítik benne is a vágyat, túlságosan is ahhoz, hogy kibírná - így nyúl tehát magához.
De egyszer mindennek vége, ezúttal a lány jelzése az, ami ezt megszakítja - ámbár lassan ő maga is véget vetne ennek, mert lassan a lányba vágyik, jobban, semmint, hogy beérje azzal, amit önmagának adhat.
A lányhoz közelít, ezúttal már nagyon is föléje kerül, s hozzá simul, ajka a lányéra talál, mielőtt az kibökhetné, mit szeretne, de ez a csók rövid, röpke követelőzés, tovaszáll. Egy hosszú pillanatig elgondolkodva szemléli a lányt. Korai, túl korai. Pláne az után... Az egész félre fog siklani, az pedig negatívan befolyásolná a viszonyukat.
- Rendben - feleli mégis, hogy pálcáját előteremtve mégiscsak köteleket idézzen elő: de a lány megkötözése... Nos, az már kézzel történik, nem bűbájjal, s a lánynak van ideje, lehetősége meggondolni magát. Nem kötöz túl szorosra, talán nem marad nyoma a csuklón, sem máshol, ha a lány nem feszegeti túlságosan - így elzsibbadni sem fog -, de épp eléggé szoros ahhoz, hogy a szabadulás hiú ábrándnak tűnjék... S bár sejthetően ami eztán jön, az tényleg durvulásnak tetszhet majd, most még néha kijár ajkának érintése,ujjainak cirógatása a lány bőrén, elszórva itt-ott, ahol épp éri. Nem - nem akar ártani, ez bizonyos, de hogy az emlékek fényében ez csakugyan így képződik-e le? Na az talán már kérdéses.
Nem az ágyhoz kötözi a lány kezeit, habár az első gondolatai között az jelenik meg, mégsem így tesz. Több oka is van, az egyik, hogy az talán túlságosan is emlékeztetné arra a bizonyos fához való kötözésre. Ó nem: a lány háta mögé kerülnek a kezek. Így a későbbiekben is sokkalta rugalmasabban mozgatható. A láb... Azt egyelőre nem kötözi meg, de marad még kötél éppenséggel; talán csak arra vár, hogy a bokájára, vagy épp combjára kerüljék... De előbb felméri a lány reakcióit, mielőtt mérlegelne, s végül döntene majd. Milyen figyelmes is ma.
A kötél anyagát tekintve meglepően finom és rugalmas, de ezzel együtt sem egy selyemsál éppenséggel, és alighanem a szakítószilárdsága is elég komoly.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-05-11, 21:32

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Egyelőre még fogalmam sincs róla, hogy mi lesz a ház sorsa, de majd eldöntjük idővel. Még ráérünk, hiszen a testvéreim még fiatalok, még akkor is, hogyha Lio talán már képes lenne logikusan dönteni, de ő is eléggé össze van zavarodva még mindig. Szóval napolom a témát, inkább arra térek rá, hogy ez a kis fészek megmarad nekem, ezt édesanyám rám hagyta és ezt most már Perselus is tudja. Ahogy viszont meghallom a kérdését, kissé sikerül meglepnie, így intek nemet fejemmel.
- Nem igazán, de még bármi megtörténhet. - ez a ház nem olyan hatalmas, de ha megszeretem, akkor még előfordulhat, hogy itt fogok élni, ha nem is egész életemben, de néhány hónapig vagy évig. Viszont ez is egyelőre még messze van, nem kívánom most sokáig rajta törni a buksim. Inkább hagyom, hogy más témák felé evezzünk, így bár ismét a jövőre térünk ki, mégse oly távoli ez, mint a lakás, hiszen csak a szakomról van szó, melynél szeretném, ha a férfi is véleményt nyilvánítana, bár érezhetően nagyon nem szeretne.
- Még nem döntöttem el, hogy pontosan mit akarok, de hamarosan úgyis megtudjuk, hogy mit választottam. Úgyis tudni fogsz róla. - hiszen kérte, hogy meséljek neki, mindenről, így ez se marad majd ki. Abban viszont egyetértünk, hogy nem a legjobb ez a rendszer, én is bizonytalan vagyok és nem csak Perselus miatt. Tényleg nem tudom, hogy mi lenne a legjobb választás a számomra, hogy melyik munka illene hozzám igazán a jövőben. A férfi válasza viszont némileg megmosolyogtat, tudom, hogy foglalkozik a diákjaival, csak nem éppen az összessel, mégis, érdekli őket, nem olyan rossz tanár ő, soha se tartottam rossznak.
- Igen, igazad van, ez az egész túl bonyolult lenne, sok pénzt és energiát igényelne, mindenki részéről. Talán egyszer megvalósul, de úgyse olyan rövid időn belül, hogy engem is érintsen. - pedig tényleg remek lenne. De nem, nem lovallom bele magam, nincs értelme, így inkább hagyjuk a témát, szóba hozunk másokat, majd jön némi erőszakos cselekedet is. Ez a nap egyáltalán nem olyan szép, minta milyennek elképzeltem, mint ahogy indult, pedig én tényleg igyekeztem, annyira, de annyira... De hát hiába, mint látjuk.
- Akár csak te! - támadok vissza azonnal, hiszen minden az ő hibája. Én szeretném úgy érezni, hogy minden jó, de ő képes elrontani, és nem én vagyok mindenért a hibás. - Én szeretnék a közeledbe lenni, de akkor tegyél érte, hogy jól is érezzem magam ott. - sok mindent lenyeltem már eddig, de azért bármit nem tehet velem, bármit nem mondhat, ezt tudnia kell. És hogy sértő vagyok? Meglehet, de ő is az, én pedig tőle tanulok, mint tudjuk, méghozzá nem is rosszul. - Pedig megérné megpróbálnod, még kellemesen csalódnál. - igen, én szeretnék a közelében lenni, vele lenni, úgy igazán és tudom, hogy boldoggá tudnám tenni, hogy ő is élvezné ezt. Miért nem hagyja hát? Ehhez tudom, még idő kell, de bízom benne, hogy megéri várni. Jövőre pedig, bármit is választok, szeretném majd felvenni a tantárgyát, amit tudom, hogy engedni fog, most mondja ki ő is és bár tény, nem emelkedek ki bájitaltanból, azért rossz se vagyok belőle, így eszem ágában sincs megsértődni most azon, amit mond.
- Örülök, hogy így látod! - tényleg így van, na de nem akarok már leragadni ennél, vele akarok lenni, úgy, mint egy párral, ezért is a filmezés, majd a további kedveskedések, az ajándékozás, végül pedig jöhet az erotika is. A ruháinktól pillanatok alatt szabadulunk meg, miközben a falhoz nyom, de a kényeztetésem mégis, oly hamar véget ér. Panaszkodok, utalok rá, hogy nekem ez így nem jó, de mintha a falnak beszélnék, Perselus csókja tovább tart, nem ereszt, engem pedig ez a viselkedés még inkább feltüzel. Mégse tudok még csendben maradni, még mindig vannak aggályaim, ideje hát, hogy ezekre is feleljen, ez a nap után túl sok bennem a kérdőjel.
- Az, hogy veled maradjak és máskor is megkapj. Talán annyira mégse rossz velem. - igen, vannak előnyei a számára, de én tényleg szeretném, ha velem akarna maradni, ha ő is mellettem szeretne elaludni, majd felébredni, hiszen már egy ideje együtt vagyunk, az ilyen pillanatok pedig ritkák a számunkra. De szerintem ismét én vagyok csak túl romantikus, én akarok túl sokat, de talán ideje lenne kikapcsolnom az agyam, nem aggodalmaskodnom feleslegesen. Érzem én, hogy azért ilyen, mert nem kapta meg, azt, amit akart, így hiába hatol belém, tudom, hogy másra is vágyik. Nemsokára kis időre én is átveszem az irányítást, de aztán... beadom a derekamat. Legyen, megkapja hát azt, amire oly nagyon vágyik, így térdelek le elé, majd próbálok teljesen odafigyelni arra, amit kér tőlem, így végül a sóhajok is eljutnak fülemig, ahogy az édes simítások is egyre inkább jól esnek, mégis, egy idő után abbahagyom, elfáradt a szám és a nyelvem, nem vagyok én ehhez hozzászokva, így kelek fel nemsokára, miközben kiderül, hogy ez Perselus szerint nem az utolsó alkalom volt. Nem terveztem, hogy lesz máskor is ilyen, de érzem én, hogy most nem kéne nemet mondanom, majd talán a következő alkalommal.
- Majd következő alkalommal meglátjuk. Ha te is kedvesebb leszel, akkor talán én is. - enyhe célzás arra, hogy akkor ha ő se hagyja abba olyan hamar a kényeztetésemet, lehet róla szó. Kompromisszumok... de talán némi idő és tökéletesen egymásra hangolódunk, így lesz ez jó. A csók viszont tökéletes, most tényleg annak érzem és jól esik, hogy odalent is ismét közel van, annyira finom, mégis... ideje talán az ágyra térnünk. Még egy kis ideig azért nem eresztem el ajkát, hosszan csókolom őt, majd csak ez után indulok meg az ágy felé, most igen csak szexisre véve a figurát. Nem szégyenlősködöm, így térdelek fel rá, mutatva meg Perselusnak fenekemet is, szinte várva arra, hogy rácsapjon, hogy játszadozzon velem. De mégis, nem veszem ki ezt a szándékot közeledéséből, így fekszem hát el hanyatt az ágyon ez után, várva, hogy fölém kerekedjen a másik, de amikor a férfi inkább lábaimnál foglal helyet, majd úgy kezd el cirógatni, kissé meglep. Nem számítottam arra, hogy majd viszonozza az előbbit, valahogy némileg tartok is tőle, de... talán jó lesz. Így végül próbálok lazítani, szemeimet lehunyom, úgy élvezem simogatását és csókjait, de ahogy ajka odalent érint, majd már nyelve is, némileg megugrok és szemeim is kipattannak. Lábaim is összébb vonom kissé, de csak egy pillanatra, aztán engedek. Fura... nagyon fura ez, de ahogy telnek a másodpercek, úgy lesz egyre kellemesebb... atya ég, hogy ez mennyire finom! Talán most már kezdem érteni, hogy miért vágyott erre nem is olyan régen a férfi, hogy ő is mit érezhetett és számára se tűnik megalázónak a helyzet, én viszont két kezemmel már a takaróba is markolok és nagyon igyekszem egy helyben maradni, de oly nehéz. Nemsokára már egyik kezemmel Perselus hajába túrok és nem is állítom le, egyik lábam még vállára is kerül idő közben, de ahogy meghallom a sóhaját, úgy nyitom ki nemsokára szemeimet és érzékelem, hogy vajon mit csinálhat. Testem egyébként többször megremeg a másiknak hála, annyira élvezem és természetesen hangot is adok ennek, így nyögök fel néha, majd végül lassan emelkedem feljebb és próbálom meg kissé őt is feljebb húzni, jelezve, hogy talán... talán elég, mert van valami, amire vágyom.
- Azt mondtad, hogy mondjam, ha szeretnék valamit. Nem kötöznél meg? Én... akármi is történt ma, bízom benned, szeretném, ha megmutatnád, hogy milyen egy kicsit durvábban a szex, kellően felizgattál hozzá, hogy ne legyen gond. Persze csak ha te is akarod. - tudom, hogy élvezné, ebben biztos vagyok, én pedig most már nem mozdulok szégyenlősen előtte. Odalent is kellően nedves és forró vagyok, hogy ismét behatoljon bármikor és ajkaim is vágynak csókjára. Tudhatja tehát, hogy nem bánom, persze csak ha mértékkel teszi azt, amit kérek, de igen, bízom benne. Nem fog bántani, ő is kellően fel van már tüzelve ahhoz, hogy ne akarjon rosszat, hiszen ezzel egyben saját magával is jót tesz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-05-01, 23:32




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

Mivel a lány nem erőlteti a dolgot jobban, így elégedetten veszi tudomásul, hogy a témát maguk mögött hagyták, nem is forszírozza ő maga sem tovább, helyette egy másikat vet fel ennek kapcsán, de látszólag a válsz nem lepi meg különösebben.
- Értem. Végső soron megtarthatjátok közös tulajdonként is... Ha sikerül egyetérteni ebben majd. - von vállat végül csak. Annyiban egyetért, hogy a két kislány nagyon kicsi még egy efféle döntéshez, hogy ésszerűen eldönthessék, a ház árát kérik, vagy a tulajdonrészüket. Ámbár, hogy ezen a nagykorúság változtatna-e... Önmagában aligha, de nem érinti a kérdés annyira, hogy belemélyedjen ennél jobban. - Itt kívánsz majd lakni? - kérdez azért még rá, ámbár érzése alapján nem; ez a hely megmarad annak a titkos búvónak, ami gyanánt eddig is funkcionált. Logikus.
- Ó, ezt nem is kétlem. - feleli ártatlanul, ámbár valójában aligha gondolja teljes mértékben így. Jobban mondva nem hazudik éppenséggel: a lány persze, hogy tisztában van ezzel, és alighanem rengetegszer hallotta is már... De ez nem mentesíti az alól, hogy pontosan ilyen lenne. Lázadó fiatal, persze, hogy az, majd idővel változik, könnyen meglehet, hogy éppen az ő hatására is.
- Nem, csakugyan nem. - ért egyet vele lassan. Leheletfinom különbség van a kettő között ugyan, ő ugyanis nem sokszor ad befolyásolástól mentes, független tanácsokat. Azt is mondhatnánk, hogy szinte soha. - Az én tanácsom nem lehet több, semmint, hogy azt csináld, amit valóban szeretnél. De hiszen látod, éppen miattam nem akarod mégse... - eztán csak a plafonra szegezi tekintetét, végül csak legyint, a lány megragadta a lényeget - Szakmai ártalom - feleli végül csak ártatlanul. Nem, korából adódóan sem tudná ezt elkerülni, akaratlanul is neveli, formálja a lányt, ahogy épp kedve tartja. Érdekes szobrászat ez, amely végén megtekintheti művét, hogy aztán, mint egy igazi művész, ráunva az egészre, inkább újat kezdjen... Eddig legalábbis ez a forgatókönyv dominált. Halovány mosoly suhan át ajkain az elismerés hallatán mégiscsak, ennek ellenére is csak megingatja fejét.
- Én? Astrid, a végén azt hinné, hogy foglalkoztat a diákjaim sorsa. Nem kockáztatok. - feleli szórakozottan, de aztán némileg komolyabban folytatja - Rengeteg diákról beszélünk. Egyfelől nem lenne minden intézmény készséges fogadó partner, ha azzal fenyegetnénk, hogy nyaranta a komplett évfolyam megszállná őket egy időre... És még kevésbé kívánná magának a felelősséget, ami a 17-18 éves diákokkal járna. - ez validnak hangzik, meglátása szerint. Ezekkel csak a baj van, pláne, ha egyszerre többen is vannak, ha pedig megszűrik őket,hát mi alapján döntik el, ki legyen az, aki látatlanban dönt, és az, aki megtapasztalhatja az adott munkát testközelből is? - Másfelől, idő, pénz, szervezés... És részünkről is felelősség. Megvallom, eleddig egyik nyáron sem estem még eléggé kétségbe az ügyben, hogy mégis mivel töltsem ki a napjaimat, hogy efféle javaslatok megtételére fanyalodjak inkább. - magyarázza, hangyányi iróniát meghagyva hangjában. Connorról nem ejt több szót, sem a szakválasztásról eztán, hagyja, hogy a téma tovakanyarogjon erről, ámbár az események a legkevésbé sem nevezhetőek eztán kellemesnek, ami azt illeti. Sőt.
- Milyen ellenséges vagy ma. - jegyzi meg színtelenül, majd csak felsóhajt - A hazugságok felépítése és fenntartása erőt, időt és odafigyelést igényel, én pedig jobb kedvelném, ha hagyhatnám, hogy ezek megőrzése nélkül is a közelemben lehess. Ámbár úgy hiszem, pont eleget mondtam ma már, hogy kellően sértőnek érezzem a kérdést magát is... - jegyzi meg. Végső soron csakugyan, nem egy dolgot mesélt ma, köztük több olyan részletet, amely aligha tartozik a kiplakátolandóak közé. Persze azt nem tagadná, hogy akadnak részletek, amikről hallgat több dolog kapcsán is, de nem hazudik. Vagy legalábbis nem sokat. - Sajnálom... Megvallom, hosszú évek óta ilyen vagyok, talán kezdem elfeledni, hogyan is kell valakit... Közelebb engedni. - feleli végül csak lassan, ezúttal meglepő engedékenységgel, mintha egyfajta biztatás lenne; "próbálkozz, megéri.", mintha azt sugallná, hogy egyszerűen csak újra kell tanulnia, hogyan is működik ez az egész. Pedig szavaiban ott lapulhat egy másik interpretáció is: soha az életbe nem fog ez megváltozni, túlságosan régóta berögzült mechanikák működtetik... A lányáról nem ejt több szót eztán, azt pedig, hogy Astrid felvenné az óráját akkor is, ha a szakjához nem lenne szériatartozék, lassan bólint.
- Megfelelőnek tartom. Nem különösebben kiemelkedő, de egyáltalán nem ad okot panaszra. - von vállat. Szavai inkább ténylegesek, semmint lekezelőek vagy bántóak, érezhetően viszonyításokban érti a nem különösebben kiemelkedőt, és nem a pocsék szinonimájaként. Akadnak jobbak, de nem sok. - Nem rajtam fog múlni. - ígéri végül csak.
Azonban eztán a filmezés, ajándékozás, masszírozás részt követően az események másfajta, erotikusabb színezetet kapnak, így nyomja hát a falhoz a lányt, hogy egy pillanatra éreztesse véle, mit is veszíthet... Mert amit most ad, az kellemes, jó, nagyon is, de mégsem tart soká. Többek között azért sem, mert "Nem.", azonban nem hagyja, hogy amaz túlságosan panaszkodjon, még akkor se, ha a marásra megrezzen, egy fél pillanatra meg is merevedik, de aztán mégsem szakítja meg a csókot - nem, annyira mégsem hatja meg a dolog, legfeljebb leheletnyit bosszantja, de eltűri, szavak nélkül. Ellenben a lánnyal. Szavaira mégis kis híján felnevet.
- Mi érdekem fűződik nekem ahhoz, hogy téged hitegesselek arról, mi jó, vagy nem jó kapcsolat? - valakinek sokat, nagyon sokat kéne ahhoz fizetnie, ami azt illeti. Ráadásul ha nem akarná ezt az egészet, annak több jele, nyoma is lenne, és alighanem most sem lenne itt, így. Akarja, hogyne akarná, hiszen akar ő oly sok mindent...
Most például a lányt, ezért sem hagyja, hogy ennyiben maradjanak a dolgok, s emeli amaz egyik lábát, hogy belé hatolhasson... Majd a póz minimális változtatását követően hagyja, hogy az irányítás némiképp átkerüljön a lányhoz, neki így is jó, néha kellően mélyre is siklik benne, hogy szinte teljes felületén érintkezzenek, és érezze maga körül a nőt, ahogyan lágyan, de valahogy mégis stabilan körbeöleli. Jó így, nagyon is, ennek ellenére is enged a felvetésnek, hiszen amit a lány felvet, az régi vágya - legalábbis kettejük viszonyában -, mondhatni, szinte már-már elképzelhetetlen, hogy nemet mondjon. S ahogy a lány kissé figyelmesebbé is válik, például elhagyja a fogait, máris kellemesebbé válik az egész. Ő maga egyelőre nem kommentálja ennél jobban a dolgot, jó így, pont elég jó, hogy elsőre elmenjen, és idővel egyre jobb legyen majd - van hova fejlődni azért. De még így is eléggé élvezi, hogy egy-egy sóhajt azért hallasson, de mindezek mellett még engedékeny is - hagyja, hogy amaz kihátráljon a dologból, egyelőre elég volt. De azt azért világossá teszi: nem utolsó volt ez azért. Nagyon nem.
- Nem tervezni kell, csinálni - feleli bűbájosan, most meglepően kedves és lágy hangon, tőle szokatlan, de vélhetően a háttérben az áll, hogy erről nem kíván lemondani a későbbiekben sem. Avagy mégiscsak ennyire jó lett volna...? Nem derül ki, mert nem megy bele.
Ahogy a lány közelebb simul eztán a csók közben, önkénytelen dörgöli hozzá magát csípő tájékon, majd suhan át ajkaival a lány nyakára, különösebben meg se próbál tőle eltávolodni, míg az ominózus kérdés el nem hangzik, akkor egy halk szusszantást követően rá pillant, majd külön indítványozás nélkül is elereszti, teret engedve számára, épp úgy, mint legutóbb is, mikor az inkább az ágyra vágyott volna. Tekintete követi, ahogyan elhelyezkedik az ágyon, hátsóját mutatva felé, és gondolatban egyből több lehetőség is megrohanja - ámbár nem az abszolút kedvence ez a póz, d egyáltalán nincs ellenére, ó, de még mennyire, hogy nincs. Bár egyáltalán nem kell hozzá ágy... És persze kínálkozik még egy másik lehetőség is, egy olyan, amellyel ő sem huzakodott még elő, nem meglepő, hiszen egyelőre már az orális játszadozás is kiverte a biztosítékot. De talán majd egyszer... Addig is csak megindul a leányzó után, nem váratja soká, hiszen miért is tenné? Nem kéri ki magának, hogy amaz közben gyorsan helyzetet vált, egyértelmű volt, hiszen ő magában úgy gondolja, nagyon is oka volt annak, hogy a lány ágyra vágyott. De így van ez rendjén.
Így telepedik tehát le a lány lábainál, ujjai végigsimítanak oldalán, lefelé haladva combja felé, majd lecsap ajkaival is, a lány hasára. Ujjai közben lágyan simítják végig lábait, hogy aztán ismét felfelé vegyék az irányt kissé, miközben ajkai határozottan haladnak lefelé - az alhasán át egyenest lábai közé ér, ahol a csiklóját támadja be nyelvével, s kezdi módszeresen ingerelni. A lánnyal ellentétben olybá tűnik, ő sokkalta jobban tudja, mit is csinál, és miért. S ha a lány nem tiltakozik, hát nem is hagyja abba egyhamar, sőt. Ámbár ha sokáig csinálja, alighanem lesz egy pont, ahol egyik keze elhagyja a lány testét, szinte akaratlanul is, hogy magához nyúljon... Ezt egy félig-meddig elfojtott nyögés jelzi is.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-04-27, 19:12

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Nem erőltetem a témát, érzem én, hogy nem lenne értelme, így hát elfogadom azt, amit mond, az ő döntése. Sejtem én, hogy nekem úgyse lenne beleszólásom, na meg, évek múlva ki tudja, talán mi már tényleg nem leszünk együtt, ahhoz nem elég jó ez az egész, hogy mindent odaadjak érte, azért tennie kell. Ahogy viszont rákérdez arra, hogy kié lesz a ház, kissé meglepődöm, ugyanis erre nem számítottam, így csak picit hajamba túrok, majd úgy nézek fel újra a férfi szemeibe.
- Még nem beszéltünk erről. Amíg mindannyian a Roxfortba járunk, nem érzem úgy, hogy szükség lenne erre, de ez a lakás az enyém lesz. - hiszen nem véletlen vagyunk most itt, tudom, hogy biztonságos, a testvéreim nem fognak itt keresni minket és édesanyám ezt kimondottan rám akarta hagyni. A McCaine család tényleg gazdag, több ingatlannal is rendelkezünk, ez a londoni lakás pedig nem olyan hatalmas, így nem volt egy vagyon se, de mégis, igazán kellemes kis otthon, én legalábbis annak érzem.
- Tisztában vagyok vele... - jegyzem meg szárazon, de nem, én ebbe nem megyek most bele jobban. A kapcsolatunknál is elfogadtam dolgokat, beletörődtem abba, hogy ezt kapom, de akadnak dolgok, amikért megéri küzdeni és ha kell, hát lázadni is. A férfi talán már túl idős ahhoz, hogy ezt megtegye, lehet, hogy ő elfogadta már a sorsát, én viszont még képes vagyok az enyémet irányítani és meg is teszem ezt. Annak viszont örülnék, hogyha adna tanácsokat a jövőbeli szakokat illetően, de úgy tűnik, hogy ismét ki lesznek forgatva a szavaim, amelynek hatására most már csak elhúzom a számat.
- Nem azt mondtam, hogy befolyásolj, a kettő nem ugyanaz. - én is adnék neki tanácsokat, az se befolyásolás, véleményem szerint, bár ha szerinte az, akkor mindenre ráfoghatjuk ezt a szót. - Nevelsz? - akadok meg ezen a szón, hiszen ez olyan... furcsán cseng Perselus szájából. A párja vagyok, nem a lánya, akit nevelnie kell... Mindenesetre végighallgatom azt, amit mond, de az pozitív, hogy nem akar beleszólni az életembe, túlságosan nem engedném.
- Igen, szerintem is jobb lenne úgy a rendszer. Miért nem veted fel ezt az igazgatónak? - kérdezek rá, hirtelen kapva az ötleten. Úgy tényleg mindjárt könnyebb lenne ez az egész, képes lennék dönteni, sokkal egyszerűbben, de egyelőre az elemista szakon gondolkodom, hiába érzem úgy belül, hogy az aurori pálya lenne igazán nekem való, azt próbálom mélyre rejteni, ezt kell tennem. Connor pedig majd bizonyára segíteni fog, hiszen ő lesz akkor a tanárom, legalábbis az egyik, és több órám is lesz vele bizonyára. Mindenesetre a beszélgetés fonala tovább terelődik, oly sok mindent érintünk, majd pedig némi erőszakosabb cselekedet után már a bizalom is meginogni látszik. Nem őszinte velem, ezt egyre inkább érzem, még akkor is, hogyha eddig jobb szerettem volna vak maradni.
- Inkább a jó kérdés az, hogy miért ne hazudnál nekem? - igen, úgy érzem, hogy valamilyen szinten megvezet, mégis, én hagyom neki mindezt, de nehéz ez így, és egyre nehezebb lesz, főleg ez a mai beszélgetés után.
- Én szeretnék bízni benned, de mindig teszel róla, hogy ez a bizalom meginogjon. Azt hittem, naív módon, hogy ez a nap kellemesen fog telni, talán túl idillinek is képzeltem el, de mindig tudsz valami olyat mondani vagy tenni, ami miatt megingok. - és ezt ő is tudja, mert nem hiszem, hogy mindez véletlen lenne. Tudatosan csinálja, talán azt akarja, hogy hagyjam el? Hogy szakítsam meg vele azt, ami kialakult? Ez lenne a nagy cél? Mert már lassan nem tudom. No de akkor Raina és az apa-lánya kapcsolat. Nem akarom én ezt megzavarni, de ki tudja, miként néz a lány Pitonra, lehet, hogy máshogy, mint azt a férfi gondolná. A magyarázatra azért csak biccentek, ehhez úgy sincs közöm, nincs okom rá, hogy jobban belemenjünk a dolgokba, talán majd egyszer. Inkább visszakanyarodunk egy kicsit a jövőmre, arra, hogyha más szakot választok, olyasmit, amiben nincs benne a bájitaltan, felvehetném-e a férfi óráját... Én úgy érzem, hogy ez nem kérdéses, nem tagadhatná ezt meg tőlem, hiszen a tudásvágy hajt... na meg az, hogy vele legyek.
- Szerintem nálam nem lesz ilyen gond. Eddig is elfogadhatónak tartottál, tudtom szerint. - ha pedig nem, akkor mondja csak most nyugodtan, még mielőtt rátérünk a filmezésre, majd pedig az este kellemesebbé tételében, amelyre úgy hiszem, hogy most nagyon is szükség van. Az egész oly jól kezdődik, annyira kellemesen érint, ahogy a falhoz nyom, majd pedig a vetkőztetések után odalent is játszadozni kezd velem, de... minden csak rövid ideig tart, nem engedi, hogy beleéljem magam az élvezetekbe. Az apró puszi jól esik, oh, még milyen jól, de mégis, az arcátlan "nem" már igenis bántó, így én se tudom csendben tűrni azt, amit tesz, egyszerűen én nem vagyok játékszer, nekem igenis lelkem van, én velem nem bánhat így, de ahogy belekezdek, máris csitítgatni kezd, ismét kivéve a kezemből az irányítást, csókja pedig elhallgattat. Viszonzom, természetesen, de kezeimmel mégis oldalába marok, némileg fájón, érezze csak a törődést ő is, majd ahogy a csók véget ér, durcásan nézek szemeibe, igen csak kihívó pillantással.
- És azért maradsz velem, mert te is akarsz vagy csak azért, hogy... azt higgyem, ez egy normálisnak tűnő kapcsolat? - kérdezek rá még mindig mérgesen, mert nem akarom már azt, hogy hazudjon nekem. Annyira jó lenne, ha velem maradna, ha hozzábújva aludhatnék el, ha mellette kelhetnék, de már félek... már szinte mindentől félek. Mégse lépek el másfelé, nem utasítom el tettét, így hagyom, hogy lábam megemelje, majd nemsokára megtörténik az egyesülés is, mely azért nem csak neki kellemes ám. Eleinte bár kicsit fáj, de aztán a fájdalom helyét átveszi a kéj, melyek talán valahol kéz a kézben járnak, én pedig csak halkan nyögve fel veszem át az irányítást egy időre, így próbálgatva szárnyaimat. Érzem én is, hogy még van mit gyakorolnom, de kellemes mindez, az új pózok is, bár én szerettem azt, amikor fölöttem feküdt, az... olyan intim volt. Az előzőek után magam se értem, hogy miért ajánlom fel neki azt, hogy orálisan is játszadozom vele, hiszen nem érdemli meg, de... de talán utána ő is másabb lesz. Bízom benne, hogyha fejet hajtok akarata előtt, akkor ő is kedvesebb lesz, hiszen nem viselném túl jól, ha ennyi lenne, én akarok még belőle, a kényeztetéséből, így hát nemsokára leszállok róla, majd elé térdelve kezdek el ismerkedni férfiasságával. Eleinte még bátortalan minden tettem, de aztán lassan kezd alakulni a dolog, bár némi fogazást sajnos megejtek. Nem direkt, még sose csináltam ilyet, de ahogy rám szól, azonnal óvatosabb leszek és felnézni is alig merek, mégis, néhány perc múlva megteszem, így tekintetünk találkozik is egy kis időre, miközben hallom, hogy ez most már jobb neki. Jobb, de még talán nem elég jó... Szeretném, ha még jobban menne, így azonnal még nem hagyom abba, folytatom a játékot, főleg, hogy most ő is kedvesebben szólt hozzám, nem úgy, mint az előbb és a cirógatása is jól esik, mégis, elhúzódom tőle, talán félek attól, hogy mi lenne, ha elélvezne, miközben csinálom... Nem, azt nem akarom, véletlenül se, így kelek fel, majd amikor hallom, hogy beéri ennyivel... egyelőre, némileg megnyugszom.
- Elsőre? - kérdezek rá picit félénken. - Nem tervezem, hogy máskor is... - pillantok félre, mert tényleg nem akarom, ez számomra nem volt túl kellemes és még mindig megalázónak érzem, pedig most már ott állok előtte. Most olyan kicsit, mint amikor gyerekként az iskolába kerültem és először akadtam össze Perselussal. Miért tartok tőle? Nem bántott, nem csinált semmit se velem. Viszont most, hogy ezt megtettem, mintha más lenne. Jóleső érzés, ahogy közelebb simul hozzám, majd amikor ajka az enyémre talál, édesen viszonzom csókját, átölelve nyakát is közben. Tetszik, ahogy a fenekembe mar, így odalent is teljesen hozzányomódom, akár csak melleim mellkasához és egyik kezemmel még hajába is beletúrok némileg. Oh igen, szeretem, amikor így csókol, és ahogy nyakamra is rátér, úgy jelennek meg testemen az apró libabőrök.
- Nem megyünk át az ágyra? Ott talán kényelmesebb. - kérdezek rá halkan, szinte suttogva a férfi fülébe a szavakat, majd ha elereszt, akkor lassan ki is csusszanok a fal és ő közüle, majd már játékosan az ágyra is mászom, négykézláb méghozzá, formás popsimat mutatva neki, amely némileg piros most az előbbi fogástól. Hajam is kócos neki hála, de valahol talán szexi ez az egész, főleg, hogy úgy is maradok kis ideig, úgy fordítom fejemet vissza felé, érdeklődve várva, hogy kövessen, majd ha megindul felém, akkor pár másodperc múlva már fenekem az ágyra kerül, így fordulok felé, elfekve a kényelmes ágyon, mivel azért azt nem merném, hogy úgy maradok, bár... vonz az a póz is, talán majd szóba hozom, hogy azt is kipróbálhatnánk.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-04-25, 15:12




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

A torz igazság az, hogy vélhetőleg ő maga is teljes mértékben így gondolja - ha másokról van szó. De most róla, és ez egy teljesen más kérdés, egy teljesen más világ szinte. S persze ki tudja, talán akad valami, ami mégiscsak oda köti, s nem engedi, hogy tovább álljon, valami, amiről nem beszél? Vagy csak tényleg érdektelenségbe süppedt részéről a kérdés, minthogy különben sem időzik ott túl sokat? Nem derül ki, mert a lány válasza belátó, túlságosan is az, így csak finoman biccent, jelezve, ezt a választ elfogadja, nagyon is.
- Melyikőtöké lesz a ház? - kérdi, mintegy mellékesen, hogy erre, vagy a másikra céloz-e, az nem egyértelmű ugyan. Igazából maga a kérdés is szinte mellékes, egyszerűen csak a témák közelsége miatt, mintegy szinte érdektelen kérdést teszi fel, ámbár valahol talán érdekli, hogy vajon egyáltalán beszéltek-e már erről. Mert a közös ház... Az senkinek sem jó, hosszú távon, az a nagy igazság. Így a vagyont osztva vélhetőleg egy ember kapja a házat, a többieket pedig kifizeti a pénzből, amit kap. Ő legalábbis így gondolná, s nem tűrné, hogy osztoznia kelljen a testvérével. Pedig még testvére sincs - ki tudja, milyen lenne, vagy épp a viszonyuk hogyan alakulna, ennek ellenére sem tűrné.
- Nem, attól tartok, nem vagyok akkora ember, hogy minden esetben tetszésem szerinti döntést hozhassak. Bizonyos dolgok ellen megéri küzdeni, és lázadni... Másoknál a beletörődés és az elfogadás a legjobb, amit tehetsz. - mormolja elnézően, mintha a lány egyszerűen csak megragadt volna a tizenévesek azon elgondolása mellett, mely szerint lázadni kell, minden ellen, ami ellen csak lehet, de talán még azzal szemben is, amivel nem. Végső soron, ő valahol így is látja ezt az egészet - talán az is csak egy lázadó gondolat eredménye, hogy együtt vannak. A szülői ház és neveltetés elleni felkelés, még akkor is, ha valójában már nincs, aki az értékrend másik oldalán aktívan tiltakozhatna. Vagy legalábbis már nem azok, akik ellen ez az egész szólhat. De hagyja eztán az egész témát tovasuhanni, helyette rátérve a lány jövőjét illető kérdésekre. Máshogy látják ezt is, mint oly sok mindent, esetükben szinte bizonyos, hogy az ellentétek vonzzák egymást, mert túl sok hasonlóságot olybá tűnik, lehetetlenség lenne találni.
- Ne mondjam meg, de befolyásoljalak? - kérdi derűs jókedvvel - Nem azt akarod csinálni évtizedeken át, amit szerintem jó lenne, hanem azt, amihez kedved van, amit szeretsz. Inkább nevellek önállóságra, semmint arra, hogy a felelősséget tologatni lehet, a tévedésekért okolható más. A saját életedbe nincs beleszólásom sem nekem, sem másnak. Magáról a szakról mondhatok véleményt... Ha szeretnéd, megtettem az aurorsággal kapcsolatban is. - magyarázza végül, most meglepően türelmesen, sőt már-már kedvesen, szinte hihetetlennek tetszik, hogy ilyen is tud lenni alkalomadtán - Ha csakugyan ez érdekelne, bizonyosan találsz majd olyasmit, ahol kamatoztatod. A magam részéről... Hibásnak érzem a rendszert, amiben arra szoktatjuk a diákokat, hogy tantárgyakat, vagy szakokat válasszanak, úgy, hogy ötletük sincs, az mihez jó. Sokkalta hasznosabb lenne egy munkát, egy életpályát választani... És ahhoz megtalálni a megfelelő képzést. Ehhez persze ideális lehetne nyáron egy-egy hetes betekintés a népszerűbb helyekre... - feleli tűnődve, de végül csak vállat ránt - Connor jó... Szakember. Bizonyosan fog tudni segíteni. - ért egyet eztán lassan, noha a szakembert kicsit megnyomja, végül mégsem tér ki rá, mire célozhat ezzel, hangja nem tűnik gúnyosnak vagy lekezelőnek, így valójában mindettől függetlenül is így gondolhatja: megkérdezni őt jó ötlet.
Eztán csak megígéri, ezúttal mélyebb elszántsággal, hogy utánajár,ki ölte meg McCainéket, de több szót nem veszteget a témára. Nem, erről akkor kell majd igazán beszélniük, amikor végre egyértelművé válik majd előttük, ki az elkövető. Addig minden csak esetleges, tele "ha"-val, felesleges szócséplés. Így engedi, hogy a téma tovább hömpölyögjön, de az, ami felmerül, láthatóan nincs ínyére, igaz, nem véletlen - hiszen a történések egy témát se tudnának jó színben feltüntetni épp.
- Vajon miért is lenne érdekem hazudni neked? - kérdi végül csak finoman, de enyhe nyomást még így is kiérezni szavaiból: "ki vele, ha tudsz valamit, most mond! Most, mert most talán válaszolok a gyanúidra." - Szomorú, hogy ennyire tele vagy kételyekkel... Még akkor is, ha bölcs dolog, ha az ember nem bízik meg vakon... Akárkiben. - teszi azért hozzá, de érezteti, hogy az akárki... Az nem lehet olyan valaki, aki számít, legkevésbé sem önmaga. Még akkor sem, ha az előző témák talán más fénybe helyezik kettejük kapcsolatát, és talán tényleg nem a szerelem, vagy a hit az, ami mozgatja ezt az egészet. A legkevésbé sem.
- Sok időt töltött velem, bizonyára nem csak a házvezetője vagyok... De soha nem leszek az apja, és jól van ez így. - feleli, ő így is látja. Talán téved, talán nem, de nem is mondhatna mást. Nem, mert ha másképpen gondolná, az túl sok feszültséget eredményezne végül közte és Gavin között, olyan jellegűeket, amelyeket el akar kerülni. Bár valahol talán hízelgő lenne, hogy van egy lánya, akit ő maga nevelt, aki elismeri őt apjaként, akit nem sikerült teljes mértékben elrontania - megtette más -, de... De nem, ez a gondolat egyszerre riasztó is. Több szót nem is akar erre fecsérelni viszont inkább, így tehát a beszéd fonalát szép lassan, de visszairányítja a leányzó felé.
- Nem, meglehet, tényleg nem. - feleli tűnődve - Általában egyetemi képzésnél már nincs sok ellenvetésem, ami az igazságot illeti. - teszi hozzá ártatlanul, ámbár ebben benne van, hogy az alatt viszont szórja az embereket lelkifurdalás nélkül - Feltéve, hogy az illetőnek van elfogadható, RAVASZ szintű tudása. - teszi hozzá, bár érezhetően nem arról van szó, hogy az illetőnek szükségszeren tovább kell vinnie a tárgyat az RBF után, és RAVASZ-on is teljesítenie kell. Inkább úgy hangzik ez, hogy ha az ki is maradt, abban az esetben egy szintfelmérő után hajlandó az illetőt elviselni az óráin. Tőle talán ez meglepő engedékenységnek tűnhet, bár sejthető, hogy a legkevésbé sem az. Ismerve a követelményeket, amiket támasztani szokott.
Azonban eztán a beszélgetés megszakad, a filmezés, ajándékozás, masszírozás kellemesen ékelődik be a súlyosabb témák közé, lecsillapítva háborgó gondolatokat és feltüzelve vágyakat. S a lány persze jól gondolja - ő semmit sem tesz ok nélkül, pláne nem ad. Furcsa is lenne számára az a helyzet, nehezen tudná megérteni önmagát, mivel ez rá egyáltalán nem jellemző viselkedési elem. Ellen ellenére is kedveskedik a lánynak, bár csak módjával. Egy apró puszi az arcára, nem sok, de ő is érzi, hogy a lány részéről van jelentősége. Helyes, így is tervezte. Hiszen az előző témák után muszáj éreztetnie, hogy ha lassan is, de fejlődik ő is, hogy jelent neki valamit a lány. Amaz meg gondoljon, ahogyan akar, magában bízik benne, hogy a pozitív gondolatok túlzóak, és az apróbb jelzések is világítótoronyként magasodnak jelzés értékükkel. Muszáj is, hiszen az előjátékot viszont hamar megunja, igaz, ennek is oka van, de még mennyire, és valahol mélyen ő is tudja, hogy ez felrúgható lenne neki, nagyon is, de... De nem, nem változtat.
- Sssh - mormolja, s egy apró csókkal félbeszakítja a lányt, így az, hogy nem lehet önző, vagy legalábbis nem ennyire, talán már el sem hangzik - Ha így lenne, célirányosabb lennék, és amint megkapom, amit akarok, már mennék is. De megígértem, hogy ma veled maradok. - szerinte ez egyértelműsíti a helyzetet. Hiszen... Hát már minek is maradna olyannal, akit csak dugni akar, nem?! Persze az álláspont támadható, amit felvázol, hiszen nyilván a jövőbeni együttlétek megalapozása okán marad, és nem azért, mert belső kényszerét érzi, legalábbis ez is elképzelhető lenne éppenséggel. Ujjai végigsimítanak a lány oldalán, nyugtatólag, de aztán ennyi volt. Megunta az előjátékot, és nem véletlenül, ez is tagadhatatlan tény, így tér hát át a főfogásra. Arra, amire - a maga részéről - mióta várt már. Reakciói is ezt támasztják alá, várta már, oly nagyon, és oly kellemesnek érzi az egészet, sőt, a korábbiakhoz képest engedékeny is, mert hagyja, hogy az irányítás kicsússzon karmai közül: engedi, hogy a leány is próbálkozzon, hogy megszabja a neki kényelmes tempót, sőt, hogy egyáltalán pózt is ő válasszon. Nem mindennapit választ ráadásul, legalábbis köztük tekintve nem, igaz, eddigi kapcsolatukat tekintve nem nehéz az átlagtól eltérőt találni. De ez sem tart sokáig, mert a lány látszólag visszautasíthatatlan ajánlatot tesz, mert igen - vágyai közt szerepel ez, több okból is, az egyik az az ominózus visszautasítás... Amit nem tűr.
A lány pedig... Van hova fejlődnie, de próbálkozik, ezt magában értékeli is, még akkor is, ha számára idegen ez a típusú esetlen próbálkozás. Sosem kezdett ennyire tapasztalatlan lányokkal, nincs hozzászokva, hogy neki kell betörnie őket, ez a tény pedig őt is kissé bizonytalanná teszi, ami még inkább szokatlan érzés, bár legalább ismerős. Ismerős, de régről, kezdő esetlenkedéseinek felidézése pedig nem oly kellemes és szívhez szóló azért, még, ha némi megértést talán hoz is magával. Na nem annyit, hogy a fogak karistolását elviselje, az kellemetlen, túlságosan is, de ahogyan megszűnik, a dolog mégiscsak kellemesebbé válik, így jólesően sóhajt fel, igen - így mégiscsak jobb. Ujjai végigsimítanak a lány haján, lágyan cirógatva azt, s ahogyan az felpillant, egy pillanatra el is veszik amaz tekintetében.
- Jó, így... Sokkal jobb - jegyzi meg, bár nem túl bőbeszédű, de kivételesen biztató, tőle ritkásan hallani efféle hangszínt, hanghordozást. Így máris kedvére van, de ennek ellenére is hagyja, hogy a lány rövidesen elhúzódjon, már, amennyire épp tud, persze. El is ereszti.
- Egyelőre igen, elsőre... Elég. - feleli végül némi gyors mérlegelés után. - Ugyan, szerintem egy-két alkalom, és nagyszerűen fogod csinálni. - feleli derűsen, és ebben biztos is, mert legközelebb már nem engedne ennyi esetleg próbálkozást, tapogatózást, akkor már szigorúbban fogna, és vezetne, ebben bizonyos. De most hagyja a témát kicsit pihenni, mert közelebb simul a lányhoz, s ajkaira tapasztja sajátját, ujjai a lány hátsójába marnak, legalábbis az egyik oldalon, a másikon oldalán simít végig. Egyelőre nem teszi szóvá, de kimondatlanul is ott lebeg - ígért ezért cserébe valamit, s szinte bizonyos, hogy ő mutatna is hajlandóságot rá, hogy ezt be is váltsa. Most igen. Ez olvasható tekintetéből is, ahogyan a lányra pillant, miután ajkaik elválnak, de nem hangzik el az ajánlat; még nem, a lány nyakába csókol bele most még csak.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-04-24, 12:05

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Én úgy gondolom, hogy azért mindenki képes arra, hogy lépjen, hogyha nem felel meg neki az a helyzet, amibe belekerül, így tehát Perselus is el tudna költözni, ha igazán akarna. Rossz emlékek fűzik a helyhez? Akkor tényleg nem értem, hogy miért nem lép, én a helyében akkor pár hónapot se akarnék ott tölteni, de ez nem az én döntésem és mivel kellően határozott a másik, talán nem is lenne értelme ezt bizonygatnom neki.
- Ahogy gondolod, végülis, a te életed. - nem fogom erőltetni a témát, tehát legyen úgy, ahogy ő neki tetszik, bár ha annyira zavarná az a hely, akkor talán engem se vitt volna oda. Vagy igen? Hmm... erre inkább most nem kérdezek rá, így váltunk témákat, majd jön szóba nemsokára Piton, az, hogy mi mindenre képes még mindig, én pedig remélem, hogy azért, mert képes valamire, még nem tenné meg ismét azt, amit a múltban.
- Lehetne egyszerűbb, ha te is hagynád. - jegyzem meg szemeit fürkészve, de nem túl nagy bíztatás az a számomra, hogy rosszabb nem lesz. Mégis úgy hiszem, hogy a szavaim itt most nem érnek többet, ezért is jobb talán, hogy rátérünk inkább az én jövőmre, arra, hogy mihez kezdek majd és mivel nekem ő a párom, szeretném, ha igenis beleszólna abba, hogy milyen döntést hozzak. Másnak is adnak tanácsokat a párjaik, hiszen ismerik egymást, én is ilyesmit várnék, de itt is látszik, hogy Piton nem az én korosztályom, ő másképp gondolja mindezt, így csak halkan szusszanok, azt hiszem, hogy ezt is muszáj lesz elfogadnom. De legalább azt tudom, hogy mit nem akar, hogy legyek, így az aurori pályát kerülni fogom, bármennyire is vonzó a számomra.
- Félreértettél. Nem azt mondtam, hogy te mondd meg nekem, hogy mit tanuljak, hanem azt, hogy van beleszólásod, hogy igenis adj tanácsot, hogy szerinted mit válasszak. - nem vagyok ilyen könnyen irányítható, hogy azt tenném, amit ő mond, és bár néhány dologban valóban zsarnokoskodó, ebben tudom, hogy nem az. Nem is értem, hogy miért értett ennyire félre, az pedig egyértelmű, hogy én aztán nem szólnék bele az ő dolgaiba, eddig se tettem, én is maximum tanácsokkal szolgáltam neki, amiket vagy megfogad vagy nem, ez csak rajta áll. De azért szerencsére akad éppen ötletem, van valami, ami érdekelne, amit el tudnék képzelni magamhoz, de a kérdésein el kell gondolkodnom némileg.
- Az elemi mágiák mindig érdekeltek, így egyelőre szeretném azokat jobban elsajátítani, de nem igazán tudom, hogy mihez tudnám felhasználni ezt a tudást, ami érdekelne is. Szerintem majd elbeszélgetek Connorral, neki biztosan lesz ötlete. - hümmögök fel kissé, hiszen ott elsődlegesen ő tanítana és vele egyébként is úgy hiszem, hogy jóban vagyok. Kedves férfi, biztosan szívesen segít majd, főleg most, hogy nem az életemet kell megmentenie, pusztán tanácsot adnia. Neki talán majd nem esik nehezére. Nem tudom, hogy milyen munkában kéne majd elhelyezkednem, akármennyit gondolkodom rajta, nem kerülök közelebb a megoldáshoz. Na de még van időm, majd... majd kialakul és ki tudja, talán idővel Perselus is segít benne, nem tanári kötelesség miatt. A szüleim szóba kerülése viszont nem éppen kellemes témákat hoz magával, a gyilkosukról esik szó, akit mindenképpen meg akarok találni, ugyanis vannak dolgok, amiket tisztáznom kell vele. És hogy milyen kérdéseket tennék fel neki? Az maradjon csak az én titkom. Aprót biccentek a komoly szavakra, de már hallottam ezt párszor, majd szeretném is látni az eredményét, hogy tényleg segít előkeríteni a gyilkost vagy... gyilkosokat, ha többen voltak. Nem is értem, hogy tudunk ilyen gyorsan témákat váltani, hogy lehet az, hogy az egyik pillanatban még édesen bújok az ölelésébe, a másikban pedig minél messzebb kívánom magamat ettől a férfitól, akinek már nem tudok mindent csak úgy elnézni. Én... én mindent odaadtam neki, amit csak tudtam, többet már nem igazán tudok, ő pedig mégis képes megfenyegetni engem és így kezelni. Hát gyerünk, akkor törje el a kezem, ha ez a szadizmus segít rajta, de a következményekkel neki kell számolnia. Ha valahol tényleg szeretne velem lenni, ha valamit számítok, akkor tudnia kell a határokat, mert bármit nem engedhet meg magának, már nem.
- Valóban nem érdeked? Én már nem vagyok ebben biztos... - hiszen nem jelentek semmit, ő jelezte most is felém, hogy ne számítsak másra, utalt a konyhai beszélgetésre, mely oly rég volt már. Ezek szerint neki tényleg semmit se számítanék? Ezzel képes rendesen összetörni, mégis, valahol nem akarom elhinni, hogy ez igaz, szükségem van arra, hogy higgyek benne, hogy de, számítok valamit fagyott szívének, hogy kellek én még neki, legalább egy kicsit, mert különben a porba hullanék, úgy szégyelném magam azért, amit megengedtem neki, hogy... hogy nekiadtam magam, elhívtam ide, hozzánk. Túl sokat kapott már, talán én rontottam el. Vagy ennyire irányítható lennék? Ennyire vágynék egy aprócska szeretetre is? Kezdek magamba zuhanni, nem megy most tovább, nem vagyok képes már erről beszélgetni, így jobb is, hogy nem ragadunk le a témánál és legalább minimálisan elterelődnek majd a gondolataim.
- Szerintem még most is van beleszólásod. Ki tudja, talán már inkább Téged tekint az apjának, nem pedig Gavint. - vajon erről mit gondol a férfi? Lehetséges volna? Nem ismerem Rainát, fogalmam sincs az ő gondolkodásáról, de azt tudom, hogy a bukdácsoláshoz tényleg nem áll éppen közel, nem nevezhető hülyének, de veszélyesnek annál inkább. Eddig jó is volt, hogy nem volt vele különösebb dolgom, de ki tudja, talán egyszer még lesz, talán a végtelenségig nem tudom majd elkerülni ő. A kérdésemre viszont nem érkezik már válasz, hogy miben kéne fejlődnie, pedig érdekelne, de érzem én, hogy hiába kérdeznék rá, nem kapnék felelete, így hát hagyom, hogy ennyiben maradjon a dolog, miközben kifejtem ám, hogy tudtom szerint nincs apakomplexusom, bár tény, hogy magam se értem, miért pont ő kell nekem. No de akkor még egy kis időre térjünk vissza arra, hogy mi lesz akkor, ha olyan szakon tanulok majd, amihez nem jár kötelezően a bájitaltan. Szerintem felvehetném, ha Piton engedélyezi és nemsokára ezt ő is jelzi számomra, hogy így van, de abba azért nem egyezek bele, hogy majd ha jó kedvében találok, akkor talán rábólint, ez nem így megy, tehát jöhet az a bizonyos csípés is.
- Szerintem már most eldőlt a válasz, nem fontolgatnád. - mosolyodom el végül, majd jelzem, hogy nem hiányoznék, hacsak nem lenne muszáj, de ezt mindketten tudjuk, eddig se lógtam az óráiról, sőt, más óráiról se. Hollóhátas vagyok és nos... a házam tulajdonságai némileg megmutatkoznak rajtam, elég jó vagyok mindenből, talán némileg stréber is, de legalább a tanulmányi dolgaimmal nem kell bajlódnia senkinek se. Ideje viszont most már az estét kellemesebbé formálni, így jöhet egy kis film, majd pedig a masszír, amit ezek után nem is tudom, hogy miért adok neki. Nem érdemli meg, annyira nem kéne törődnöm vele és kedveskedni neki, mégis... még mindig adni akarok, akkor is, hogyha semmit se kapok cserébe, mert úgy érzem, hogy Perselus nem igazán tesz semmit se önzetlenül. Nemsokára már helyszínt változtatunk, ő a falhoz nyom, édes csókja pedig végre ajkamat érinti. Annyira vágytam már erre, hogy közel vonjon magához, hogy határozottan megcsókoljon és bele se merek gondolni abba, hogy inkább a filmezést választja helyettem, de mint hallom, ettől nem kell félnem. Viszont érzem én, hogy nem tökéletes számára ez az egész, talán... talán mégse választott jól, talán tényleg nem vagyok én elég jó neki, többre vágyna, amit én csak idővel adhatok meg, hiszen még tapasztalatlan vagyok, fejlődnöm kell, de igyekszem, ezt pedig úgy tűnik, hogy valahol ő is tudja. Erre utal édes, kedves csókja, majd a puszija, ami most oly kedvesen érint. Nem is nagyon tudom, hogy puszilt-e már meg így, az arcomon, talán ez volt az első... Lehet, hogy ő ennek nem tulajdonít különösebb jelentőséget, de nekem igenis jól esett, így pillantok szemeibe, majd ez után engedek a vetkőztetésnek, hiszen én már megtettem, amit kellett ez ügyben, bár tudom, gyors voltam, nagyon is gyors ő hozzá képest, hiszen élvezetes az, ahogy lassan halad felfelé, ahogy cirógat és csókol, majd amikor játszani kezd... egyszerűen imádom tapasztalt ujjait, így szemeim lehunyva élvezem játékát, miközben egyre inkább izgalomba jövök és ki tudja, talán igen hamar érhetném el az orgazmust is, most annyira jól esik, hiszen régen ért már így hozzám, de... eztán minden megszakad. Hiába a kérlelésem, a kedveskedésem, neki nem számít, inkább csak ismét a falhoz szorít, majd a kérdésemre is olyan lazán felel, ami egyáltalán nem esik jól.
- Miért csinálod ezt velem? Csak addig kellek, amíg meg nem kapod, amit akarsz? Ennyire nem lehetsz önző! - kedvem támadna most ezen szavai után simán itt hagyni, hogy még csak véletlenül se kapja meg testem, de... valahogy érzem, hogy az nem menne ilyen egyszerűen. Én is vágyom rá, de elegem van a gonoszkodásából, főleg ez a mai nap után, hiszen elég sokszor bántott már meg és még most is folytatja, ezt már nem tudom játékosságnak felfogni. Miért büntet ennyire? Tudom, hogy én se adtam meg neki mindent, de kissé más kettőnk helyzete, mégis, engedem, hogy feljebb emelje lábamat és belém hatoljon, nem akarom elutasítani, akkor se, hogyha most kétségek gyötörnek. Hallom, hogy vágyott már erre, érzem egész testében kezei szorításában, és én is vágytam már arra, hogy ismét a magáévá tegyen, de... több előjáték jól esett volna, akkor talán a fájdalom is kisebb lett volna, ami a behatolással járt. Mégis, ahogy telnek a percek, úgy szűnik meg a fájdalom, én pedig érzem, hogy ki szeretnék próbálni mást pózt is, némi újdonságot csempészni még az együttlétbe, tehát nemsokára már a másikon kapaszkodom, így keresem meg saját tempómat, amibe ő is azért néha beleszól, de rendben is van ez így. Jól esik mindez, nagyon is, ahogy ily közel lehetek hozzá. Miért szeretem én őt ennyire? Még arra is hajlandó vagyok, amitől oly nagyon félek, amit oly megalázónak tartok, pedig ennél lejjebb már nehezen süllyedhetnék, főleg ez az egész nap után, mégis, hajlandó vagyok elé térdelni és lassan belekezdeni az orális játszadozásba. Eleinte igen csak bizonytalan vagyok, de aztán tényleg próbálkozom úgy, hogy neki jó legyen, de sajnos én is beleesek abba a hibába, hogy nem nyitom ki eléggé a számat, hogy fogaim talán picit megkaristolják a másik bőrét, így amikor meghallom szavait, amelyet ismét mondhatna szebben is, teljesen zavarba jövök, így véletlenül se mernék felnézni rá, csak próbálok eleget tenni a kérésének. Méghogy nem megalázó ez az egész? Ennél megalázóbb nem is lehetne, nem akarom ezt többször csinálni. Érzem, ahogy engem figyel és ez egyre inkább kikészít, főleg, ahogy még hajamba is túr közbe, így muszáj lassan felpillantanom rá, de tekintetemből talán kiérzi majd gondolataimat. Nem nézek fel sokáig, inkább folytatom, miközben a cirógatást is nemsokára megérzem, ami azért valahol jól esik, ebből érzem, hogy annyira talán nem lehet rossz az, amit csinálok, mégse maradok már sokáig így, még egy kis ideig csinálom, majd ez után húzom hátra fejem és törlöm meg ismét számat, majd nagyon picit hátrébb is húzódom, ha tudok, bár a fal is mögöttem van, így túl sok helyem már nincs.
- Remélem beéred ennyivel. - nem akarom tovább csinálni, egyelőre nem, így lassan inkább felkelek, de most nem kapkodok, kezeim lassan simítanak végig Perselus combjain át derekára, majd amikor ismét sikerül előtte állnom, akkor pislogok csak aprókat a szemeibe.
- Nagyon béna vagyok, meg se kellett volna próbálnom... - félek attól, hogy ismét milyen őszintén fog a lelkembe taposni, így félrepillantok és valahogy már a vágy is csökken, nagyobb annál a félelmem. Ma talán túlságosan is sok volt a kemény szavakból, nem tudom, miként fogadnék még egy beszólást, egy negatív megjegyzést, de rajta, mondja csak ki, ha annyira akarja, rosszabb már úgyse nagyon lehet.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-04-22, 04:15




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

Tudja ő, hogy nem a McCaine család az egyetlen, aki nem tud mit kezdeni a nagy anyagi jóléttel, aki megszokta, hogy beleszületik, tehet, amit akar, fenntartani meg vagy képes lesz a helyzetet, vagy elherdálja, pláne, ha öten vannak rá. De ez nem jelenti azt, hogy ne érzékeltetné, mint tényt, mert számára az semmit sem jelent, hogy akadnak mások, akik szintén eme remek, vagy adott esetben kevésbé remek helyzetben vannak. A szörnyű igazság az, hogy őt pont nem érdekli, hogy mi van Dracoval, vagy a többiekkel - most nem róluk van szó.
- Ugyan... Már rég nem élek ott annyi időt, hogy érdmes lenne effélékre törekednem. Annak idején úgy gondoltam, hogy soha, semmi esetre sem térek oda vissza, mert rossz emlékek fűznek ahhoz a helyhez. De beletörődtem, eléggé ahhoz, hogy ne akarjak egy kisebb vagyont csak erre elherdálni. - nem teszi hozzá, de egyébként sincs családja, és ez egy súlyos érv. Nincs más, akik miatt ez esetleg valós probléma, megoldandó helyzet lenne. Csak ő van, és ő immáron alig pár hónapot tölt ott évente - több, mint elég ez így ahhoz, hogy úgy érezze, mintha csak kósza, tiltott nyaralásokon venne részt. S persze tény - ő nem auror, számára nem adatott más, mint a tanári pálya gyatra fizetése. De legalább fizet, persze. A téma eztán tovasuhan, jön és megy több másik, így végül a hűség kerül szóba, ámbár ahogyan jön, úgy megy is, mert a lány szavait már csak egy bólintással nyugtázza, nincs mit hozzáfűznie: az imént elmondott mindent, amit amannak érdemes lehet tudnia. Helyette a téma alakul, a következő pedig valami olyasmivé mutálódik szép lassan, amiről alapvetően nem akar beszélni, mégis hagyja, hogy az erdei jelenetről őrá terelődjön a téma.
- Nem, ez nem ilyen egyszerű. Soha nem az. - legyint, de aztán csak vállat von - De persze, kár lenne effélén aggódnod... Rosszabb nem lesz, ígérem. - ártatlan megjegyzés, de aztán ki tudja. Attól is függ, hogy miben. Hiszen még csak azt sem mondta ki, hogy melyiküknek nem lesz rosszabb... De eztán hagyja inkább a témát, mert nem olyasmi, amit igazán mélyen akarna érinteni, amihez bármit hozzá akarna még fűzni. Nem, legyen csak elég ennyi mára. Ellenben a lány kitörése láthatóan meglepi, egy fél pillanatig szemléli, majd csak vállat von.
- Ha felnőttként kezellek, akkor nincs. - közli már-már finoman - Mondhatok véleményt, ha nagyon szeretnéd, de nincs beleszólásom abba, hogy te mit akarsz csinálni később, évtizedeken át, a legjobb, amit tehetek, hogy bármit választasz is, elfogadom. Igencsak zsarnoknak hiszel, ha úgy gondolod, az lenne helyénvaló, hogy én mondjam meg, mi legyél... Nem vagyok az apád, és azt sem tűrném, ha te akarnál beleszólni abba, hogy időszerű-e állást váltanom, vagy sem. - magyarázza lassan, szerinte ez egyértelmű, másképpen nem is igen akarja elgondolni ezt. Mi köze van neki ahhoz, a lány mit dolgozhat eztán majd éveken át? Semmi, na éppen ez az - ezért sem akar beleszólni. Hiszen úgysem lesznek együtt akkorra már, ez így szokott nála lenni, és nem akarja tönkretenni a lány életét, nem ilyesmivel. - De ahogy magad is mondtad, ha tanárként érdekel a véleményem, azt is bármikor kikérheted... Csakugyan nem vág egybe a kettő. - a lány mellett van ettől még, de... De korlátokat húz, és azzal, hogy a felnőttséghez kötötte ezt, talán sikerül is elkerülnie, hogy ténylegesen bele kelljen mennie ebbe a témába, és valódi állást foglalnia. Legalábbis magában ebben reménykedik, de ki tudja.
- Értem. És mihez kívánsz kezdeni vele? Vagy akár nélküle? - mintegy mellékes tényt, úgy kérdezi, de érezhetően a kérdés az, amaz mi akar majd lenni, és a legkevésbé sem az, hogy célzottan valamelyik szakkal mit tudna, vagy akarna csinálni. Függetlenül azoktól érdeklődik. De a pillanat hozta nyugalom hamar tovaillan, ahogyan a lány szüleiről esik szó, s ezzel együtt gyilkosukról. Egy fél pillanatig szemléli a lány hirtelen kerekedő haragját, talán valahol még bájosnak is tartja, erre utal az ajkain gyorsan átsuhanó félmosolynak tetsző rándulás, de aztán csak biccent.
- Aggódnék is érted, ha úgy kezelnéd a halált, mint én... - feleli, de aztán némileg komolyabban pillant a lányra, fürkészően - Megpróbálom előkeríteni őket neked. - ezúttal ez ténylegesen is ígéretnek cseng, valahogy másabbnak, mint az eddigi szavai, de persze lehet, hogy csak a helyzet, a hangulat hozza, hogy inkább csak a lány akarja úgy hallani azért tűnhet úgy... Ámbár ebből az ígéretből már hiányzik az illetők elárulása, kiszolgáltatása, így talán az aggodalom is jogos, hiszen ki tudja, mégis kikhez fűzi még bárminemű hűség, vagy kikhez nem? Valójában a téma olyan gyorsa veszti el minden figyelmét, hogy azt nem is hinné el máskülönben, de mondhatni, a következő igencsak agresszíven követeli magának az érdeklődést.
- Nem, meglehet, tényleg nem - ért egyet lassan, de ennek ellenére sem fűz hozzá mást, mert egy röpke pillanatig őt is elkapja az indulat, a vágy, hogy megemelje hangját, és rendre utasítsa amazt - érje be ennyivel. De nem, ő maga is visszanyeli a kikívánkozó szavakat és indulatokat, így szavai kellemesen nyugodtan csengenek, már a lehetőségekhez mérten, mikor újra megszólal. - Csak te tudhatod, mit hiszel el, s mit nem... Nem érdekem hazudni neked. - feleli tehát, még, ha bosszantja is, hogy a lány burkoltan hazugnak nevezte - igaz, joggal -, de nem tér ki erre a részletre ennél mélyebben. Mintha közönnyel és belenyugvással fogadná, hogy amaz esetleg így vélekedik róla, csak szavai sugallnak mást. Figyelmét inkább a következő témára fókuszálja eztán.
- Ugyan. Gondos és következetes nevelés. - jegyzi meg szarkasztikusan - Nem tűrtem volna, hogy bukdácsoljon addig, amíg még volt kellő beleszólásom. Ha megteremted az igényt rá, később nincs sok dolgod vele... De talán valóban okozna némi... Feszültséget, ha nem úgy állna, mit ahogyan azt elfogadhatónak vélem. - hagyja rá. Bár, hogy ő mit tart elfogadhatónak, na az már jó kérdés. A saját tárgyában például csak a tökéleteset, az esetek többségében. Kivéve egy-két kiváltságos diákot, akikkel valamiért elnézőbb. Még, ha ezt nem is ismerné el mondjuk. A kérdésre elmosolyodik kissé szórakozottan. - Ebben-abban. - feleli derűsen, világossá téve, nem fog felelni, és vélhetőleg nem is épp tantárgyakra gondolt, órákon megszerezhető tudásra. - Igen, attól tartok, az túlmutatna az én... Időnként talán kétes erkölcseimen is. - feleli derűsen, érdekes képet állítva ki önmagáról is, ami persze talán egyértelmű volt eddig is pedig - épp csak kimondhatatlan. A következőre viszont csak biccent - megértette, így lesz. Remélhetőleg, legalábbis, de a csípésre megrezzen, vet a lányra egy randa - de cinkos - pillantást, de nem kéri ki magának, annyira aligha bánhatja, vagy élhette meg zavaróan.
- Hát, ha így parancsolod, akkor igen, muszáj lenne... Alaposabban is megfontolnom a kérdést. - feleli nagy ártatlanul. Na, milyen kegyes. Persze valójában mindketten tudják, aligha lenne ott kérdés: ha a lány órarendjébe belefér, felveheti a tárgyat, ha akarja. - Azt el is várnám. - fűzi hozzá. Ami azt illeti, ő még a betegségeket sem feltétlenül fogadja el, nem mindig, nem mindenkitől, hát még az egyéb, mondvacsinált okokat. Bár a lánnyal elnéző lenne, mégis zavaró lenne valahol, ha túl sok hiányozna. Ez tény, és vélhetőleg nem csak neki szúrna szemet. De mindegy is, a beszélgetés fonalába némi csevej után űr áll be, a filmnek hála, melyet végül az ajándékozás, illetve az a bizonyos masszázs követ, jótékonyan megelőzve azt, ami most főfogásként kezd kibontakozni kettejük között. Így szorítja tehát a falhoz a lányt: itt és most, jöhet, aminek jönnie kell.
- Nem, az a veszély nem fenyeget. - feleli szórakozottan. Sok más talán igen, de ez bizonyosan nem. - Tudom. - feleli némi beletörődéssel, végső soron tisztában van ő vele, hogy a lány igyekszik, és tapasztalatlan, épp csak időről időre, újra és újra elfeledi, ez mégis mit jelent. De, hogy jelezze, nem haragszik, apró csókot lehet a lány ajkaira, majd orcájára is, mielőtt tovasuhanna, hogy megszabadítva a lányt a melltartótól, szép lassan leguggolva kényeztesse tovább - ámbár nem marad ott sokáig, mégis, ahogyan felkel, nem kapkod, igyekszik egyfajta normát, példát mutatni a lánynak, igaz, ettől persze eltérhet, ha akar - de azt megpróbálja világossá tenni, ha a lány kapkod, ő is fog. Hiszen bár ujjai hamarost belülről kezdik kényeztetni őt, hamarost mintha teljesen meggondolná magát, s jó, hogy nem megy el mégiscsak filmezni. De nem tagadja meg a folytatást teljesen, a falhoz nyomja a lányt, sejtetve, nem fogja itt hagyni, de a folytatásra mégiscsak várni kell, holott világos, kellőképpen be van gerjedve ahhoz, hogy ne akarja félbehagyni - hogy így vagy úgy, de legalább a maga megelégedettségére tegyen.
- Nem - feleli derűsen, megdöbbentő őszinteséggel. Tudta volna folytatni, mindenféle gond nélkül, egyszerűen nem volt kedve, motivációja. Ő nem ad pusztán karitatív érzületből, csak azért, mert örömet akar okozni. Ha ő ad, kapni is akar, és ha nem kap eleget - nos, akkor az "adományozással" is felhagy. Ez nem szeretetszolgálat, és ez olyan lecke, amit meglátása szerint jó rögtön az elején letisztázni. A miheztartás véget. De pont ezért is, nincs vége az egésznek: ami jár, az jár, igaz, mindkettejüknek, így hatol hát belé, egyébként is vágyta már ezt, olyan nagyon... Erre utalt szapora, kissé kapkodós légzése, megemelkedett testhőmérséklete, meleg kezeinek fogása...
- Szűk vagy. Majd... Alakul. - ennél bővebb magyarázatot őszintén szólva, ha akarna, sem tudna hozzáfűzni, ahhoz ő túlságosan is férfiból van, hogy erre meggyőző válasszal szolgálhasson, már legalábbis olyannal, ami ezen túlmutat. Ráadásképp nem is akar ezzel foglalkozni közben, számára ez nem idilli téma épp. Egyáltalán, számára ez olyan téma, amihez nem tud, vagy épp akar hozzászólni. Persze előhuzakodhatna valami hülyeséggel: "Mert olyan nagy!", de nem teszi, ahogyan afféle dolgokkal sem huzakodik elő, hogy amaz csak örüljön, hogy ez az egyetlen dolog, ami fáj, és csak az elején. S pontosan, hogy a lány maga mozdul, és vált pózt, igazolja szemében, hogy annyira nem szenvedhet, hogy nem játszhatja meg magát. Fáj az elején? Ha csak ennyi, hát had fájjon.
De amilyen kegyes, hagyja tehát, hogy a lány kezdjen diktálni, és nagyátlagban el is fogadja a felkínált tempót, ha nem is a legideálisabb, ahhoz képest, amit ő kigondol, még akkor is - amaz had kísérletezzen, próbáljon meg ráérezni, mi az, ami jó, avagy ami nem. Ennek ellenére is tény, hogy néha nem bírja megállni, hogy ne fűzzön a mozgássorozatba egy-egy saját lökést, ösztönszerűen, meg se próbálja ezt igazán elfojtani, ennyi jár. S ahogyan jön a kérdés... Igen, az a másik dolog, ami jár, így engedékenysége folytatásra lel: így hagyja, hogy amaz eltávolodjon tőle, s hamarost már előtte térdeljen.
Ámbár a szemezgetés eztán már kezd kínosan hosszúra nyúlni, legalábbis az ő megítélése szerint, még akkor is, ha az érintés valamelyest kárpótolja, korát sem annyira, hogy beérje vele, az elszórt puszikkal pedig nem áll szándékában beérni, sőt. De a próbálkozást eztán csendesen tűri, megpróbálván ténylegesen is türelmet gyakorolni, teret adni, hogy amaz kíséretezzen, próbálkozzon - s bár van mit javítani rajta, hogy is ne lenne, maga a tény, ahogyan ott térdel, és többé-kevésbé lelkesen próbálkozik, az kellőképp izgatóan hat rá, hogy ne akarja kikérni magának. Vélhetőleg a második alkalommal nem tűrne már el ennyi esetlenséget, most mégis jobbnak látja, ha hagyja, hogy amaz megbarátkozzon egyáltalán a ténnyel, hogy mit csinál. Habár ha fogai érintenék, azt azért megjegyzi, hogy "Ne fogazz!", miközben tekintetét le sem veszi a lányról, ujjai pedig annak hajába túrnak, de nem - nem szól bele az ütembe, most nem. Ámbár az aktus után talán át kell vitatniuk, hogy... Hogyan is lenne ez jobb. Nos, igen, ebben ő maga is tapasztalatlan - mit kezdjen egy lánnyal, aki most először kísérletezik? Szóljon bele egyből? Vagy legyen tapintatos, ha már azt ígérte, legalább egy-két percig még? Ezutóbbit választja - de csak azért, mert így is kellően izgató a dolog ahhoz, hogy magában már eltervezze, miképpen fogja befejezni. Egyik kezének ujjai a lány haját kezdi közben simogatni, kellemesen, lágyan cirógató mozdulat ez - nyugtató jellegű.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-04-17, 12:57

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Valahogy nem gondoltam volna, hogy Perselus majd képes lesz felhozni nekem a vagyoni helyzetemet, szinte utalva arra, hogy irigyli azt, ami nekem járt. Tény, hogy nem tettem ezért semmit se, de sokan mások se, nézzük akár csak Dracot mondjuk az ő házából. De nem, én nem fogok visszavágni, ennyire nem leszek kicsinyes, amúgy se lenne túl sok értelme.
- Idővel talán változnak a dolgok és el tudsz költözni, ha valóban szeretnél. - nem térek ki ismét a családomra, valóban nem rajtuk volt a hangsúly, mégis belekeverte őket, hiszen nekik köszönhetem azt a vagyont, amelyet felhalmoztam, amiért megdolgoztak. Nem tanárok volta, hanem aurorok, veszélyes szakmát végeztek, de a családunk aranyvérű, így tény, ők is kaptak örökségeket, mivel soha se voltunk szegények, a McCaine is elég nagy névnek számít a mágusok között. De több szót nem akarok erre áldozni, nem akarok visszatérni a szüleimre, mint témára mert nem lesz az könnyebb később se. Még nem fogadtam el a halálukat, még időre van szükségem, így jobb is, hogy inkább csak elfogadom Perselus szavait, de nem kommentálom őket, legalábbis egyelőre. Inkább témát váltunk, így jön szóba az a bizonyos emlékkép a vörös hajú lányról, majd pedig maga a lány, végül pedig mi, a kettőnk kapcsolata, a hűség és a partnerválasztás.
- Ezt örömmel hallom. - és talán ezzel ezen a témán is túllépünk, pedig bár ne lépnénk, hiszen ami ez után jön, már cseppet se kellemesebb. Nem szeretem újra és újra szóbahozni az erdőben történteket, ellentétben Pitonnal, aki ezt időről időre megteszi. Vajon képes lenne mindazt megtenni ismét, amit régen? Én... nem örülnék neki, ha így lenne, mindenesetre azt nem vonom kétségbe, hogy megérzi azért a férfi lelke is a múltat, vállalnia kell a tettei után lévő következményeket.
- Annak idején rosszul döntöttél, ezért egyértelmű, hogy örökre emlékezni fogsz rá, de a döntés a Tiéd, hogy többé ne tedd meg mindazt, amire... amire képes vagy. - pontosan a lelki békéjéért, mert akármennyi tettet nem tud elviselni egy lélek se, úgy hiszem, bár nem vagyok éppen filozófus, mégis, Perselus is más volt egykoron, azért lett ilyen, amiken átment, minden tett hatással volt rá és valahol talán fáj még neki, hiszen ő hozta szóba a lelket és az emlékeket. Mindenesetre nem erőltetem a témát, most még felesleges lenne, még nem olyan a kettőnk viszonya, de egyszer még lehet, hogy fogom.
- Pedig igenis van közöd hozzá, hogy mit választok a jövőben, hiszen a párom vagy. Igenis van beleszólásod a dolgokba, nem csak úgy, mint a tanáromnak. - ezt ő is érezhetné. Igen, a párom, hiszen itt van és ha csak időnként járnánk össze, akkor nem túl valószínű, hogy ilyen meghitt lenne ez a karácsony is, bár a témák tény, hogy rontanak azért a meghittségén. A lényeg tehát az, hogy szükségem van arra, hogy mellettem legyen. A testvéreim... a saját dolgaikkal foglalkoznak elsősorban, Quinn-re pedig nem zúdíthatok mindent, nekem most itt van Perselus is, fontos, hogy mindenben mellettem legyen. És hogy mi érdekelne még?
- Talán az elemista szak. Úgy hiszem, illene hozzám. - sokat gondolkodtam ezen, de már egyre biztosabban érzem, hogy az talán tényleg jó választás lenne. De erről még fogunk beszélgetni, talán majd egy másik alkalommal többet is, mert most, ahogy a szüleim gyilkosa szóba kerül, érzem, hogy ismét kezd tova szállni a nyugodtságom, idegessé, feszültté válok, amelyet Piton szavai tovább növelnek.
- Nekem igenis számít a válasz! Én nem tudom ez ilyen lazán kezelni, mint te... - remegek is meg némileg, mert nekem ez túl fájó téma. Nem csak a miértre akarok rákérdezni, vannak más kérdéseim is, de nem fogom elárulni neki, megmondtam, hogy nem. A régi barátaihoz hűséges, mi van akkor, ha az egyik azok közül végzett a szüleimmel? Perselus sose árulná el az illetőt, ez pedig zsákutca lenne, akkor mi értelme lenne minden kérdésemet megtudnia? Na ugye, hogy semmi... Más témák is előkerülnek, így bár van, amire egy ölelést kapok, akad olyan, amiért cserébe ő pedig egy nem túl kellemes pofont, így csúszik ki minden kezeim közül, zavarodom össze teljesen, hiszen a fenyegetéseket nem tűröm túl jól, ahogy szerintem más se.
- De haragszom! Ezt nem lehet ilyen könnyen túllépni, mint amikor egyszerűen megbántasz... - harapok bele ajkamba, de visszaszívom a további szavakat. Amiket mondott az túl sok volt, éreznie kell neki is, hogyha akar ebből a kapcsolatból valamit, akkor bizony változnia kell, vissza kell vennie, mert bármit nem nyelek le, akkor se, hogyha eltöri a karomat. Tegye csak, de ő húzza majd a rövidebbet, mégis, talán nem pont engem szeretne ellenségének. Egyelőre még nem jelentek túl nagy fenyegetést, de ez idővel változni fog. Mindenesetre az most már világossá válik, hogy nem jelentek én neki túl sokat, talán minimálisan valamit, de hogy komolyan érdekeljem? Ugyan... akkor nem mondana és tenne ilyeneket, mint most.
- Talán majd máskor se hiszem el, mert ki tudja, hogy mi a valóság. - húzom el a számat, de aztán szépen lassan próbálom lenyugtatni magam, engedve más jellegű témáknak, bár nem olyan egyszerű ez az egész, bármennyire is szeretném, ha az lenne. Raina is szóba jön ismét, bár most inkább a tanulás szempontjából és jobb is most ez így.
- De gondolom azért te is odafigyelsz rá, mégis csak a te házadba jár és eléggé szégyenletes lenne, ha pont a Mardekár ház vezetőjének a lánya bukdácsolna... Nem olyannak ismerlek, mint aki ezt elnézné neki. - hogy szégyent hozna rá. Nem ismerem Rainát, fogalmam sincs róla, miként tanul, de Pitont kezdem megismerni úgy hiszem, tehát szerintem nagyon is érdeklik azért őt a lány jegyei.
- Mint például miben kéne fejlődnie? - kérdezek rá kíváncsian, kapva az alkalmon, hogy folytassa csak, majd ez után mosolyodom el, amikor a nevére vételt említi. - Nekem pedig eszem ágában sincs úgy viselkedni veled, mintha az apám lennél, eléggé... beteges lenne. - az egy dolog, hogy van közöttünk némi évkülönbség, de ha még apakomplexusom is lenne irányában, nos... az sok lenne, az talán még neki is. Jobb ez így, ahogy van, sőt...
- Igen, néha határozottan jól esne némi tapintatosság. - bólintok rá, ha már így rákérdezett, majd valahogyan ismét csak visszakanyarodunk a szakválasztásomhoz, így pedig Perselus tantárgyához is, melyről mindenki tudja, hogy kellően kemény, főleg egyetemi szinten. A válaszát hallva viszont finoman ismét megcsípem oldalát, jelezve, hogy én továbbra se csak egy diák vagyok a sok közül.
- Ha jó kedvedben talállak? Inkább örülj neki, hogy fel akarom venni a tantárgyadat, egyértelmű, hogy engedélyeznéd nekem. - veszem át most én kis időre az irányítást, jelezve, hogy nagyon nem viselném jól akkor a visszautasítást. Az tény, hogy össze kéne egyeztetni az órákat, de ez legyen csak az én dolgom.
- Ne aggódj, megoldanám, hogy ne hiányozzak az óráidról, eddig se tettem. - csak amikor lebetegedtem, de ilyen mindenkivel előfordul. Bár az tény, hogy sokan igyekeznek majd elkerülni ezt a férfit, én mégse akarom, ő pedig tényleg csak örüljön annak, hogy még több időt tölthet velem az iskolában is. Ha már engem választott, akkor viselje csak a következményeit. Na de hamarosan minden ilyen jellegű téma tovaszáll, így térünk rá az orális szexről való beszélgetésre, mely számomra még mindig kellemetlen és továbbra se tudok győztesen kijönni a dologból, de a filmezés ötlete azért mégis megment. Hosszú a film, de érzem, hogy erre most talán tényleg szükség volt, a nehéz témákat elhessegette, én se kattogok már azon, így nyugodtan tudunk ajándékozni egymásnak, majd jöhet az a bizonyos masszír is. Tovább is csinálnám, csak... a probléma az, hogy túlságosan is máshol jár a fejem, így némi játékosságra vetemedek, egyelőre még nem tudva, miként fog ehhez állni Perselus, de amikor felkel, eleinte még hiszek neki, hogy ő valóban filmezni szeretne, de aztán hamar összeáll ám a kép, a falhoz szorít, ajkamat támadja be csókjaival, én pedig már egy másodpercre se akarok szabadulni, meg se rezzenek attól, hogy hátam a falhoz kerül, ő pedig elállja utamat. Talán hónapokkal ezelőtt még féltem volna ettől, de most? Az övé vagyok, mitől kéne hát tartanom? Az erős markolást azért megérzem, de nem fáj annyira, mint talán várható lenne, inkább felszítja bennem a tüzet.
- Inkább attól félek, hogy még a végén kedvet kapnál egy újabb részhez, a helyett, hogy velem foglalkoznál. - ismerem be mosolyogva, majd nemsokára a vetkőztetés folytatódik, de talán némileg túl gyors is leszek. Nem kéne félnem, hiszen nem tenne olyasmit, amivel bántana, ebben a helyzetben nem, én mégis, szinte kapkodva kelek fel, ahogy lekerültek róla a ruhák, és szinte alig merek férfiassága felé nézni, pedig ideje lenne jobban összebarátkoznom vele. Az is az ő teste része, nem is tudom, hogy miért tartok tőle. Mégis, a megjegyzés nem esik jól, érzem én, hogy milyen az a hangsúly, így zavartan sütöm le szemeimet, némileg elszégyelve magam.
- Sajnálom. Igyekszem... - lassan barna szemeim ismét a másik íriszeire találnak, hogy tudja, komolyan gondolom. Igyekszem mindent úgy tenni, ahogy neki jó, de mégse megy ez tökéletesen, de rajta vagyok, komolyan. Nemsokára az én vetkőztetésem is megkezdődik, ahogy viszont a hosszú ujjak érintenek, jólesően ráz ki a hideg, annyira vágytam már erre, hogy ismét engem cirógasson, így eszem ágában sincs ellenkezni az ellen, amit tesz, tehát melleim nemsokára szabaddá válnak, miközben talán most már csak minimálisan pirulok el. Látott már többször, ideje lenne megszoknom ezt, nem szégyenlősködni tovább, és ezen a simítások természetesen segítenek. Bár amikor lefelé megy, majd nemsokára lentről néz fel rám... az már igazán újdonság, mégis, mennyivel kellemesebb az, ahogy ő kel fel, hogy közben simogató kezei és édes csókjai érintik bőrömet. Szemeim lehunyva élvezem ezt, most már nem pironkodva, majd amikor még ujjai is belém kerülnek, picit széjjelebb is nyitom lábaimat, így segítve neki. Már értem, hogy mit várt, hogy én is hasonlóan keljek fel, nem feltétlenül többet, de hát még tapasztalatlan vagyok, ebben is ő a tanár, én pedig a diáklány, de leszek még jobb is, most már tudom, hogy miként kell máskor cselekednem, hiszen oly kellemes ez így. A kényeztetést halk sóhajaim váltják fel, amikor pedig felér ajkamhoz, édesen viszonzom a csókjait, teljesen Perselus testéhez simulva és közben élvezem azt, amit odalent művel, egészen addig, amíg abba nem marad és el nem kezdi a gonoszkodást. De nem, nem hagyhatja abba! Én nekem még nem volt elég, én még akarok, ezért is csókolom hát tovább nyakát, kedveskedve, ahogy csak tudok, de úgy tűnik, hogy mindez valóban kevés, pedig én most megígérek szinte mindent neki, úgy nézek bele szemeibe, még oldalára is rámarkolva, jelezve, hogy gyerünk, folytassa! De a folytatás helyett csak a falhoz nyom, én pedig csak picit biggyesztem le ajkaim.
- Olyan nehezedre esett volna folytatni? - bukik ki belőlem a kérdés, hiszen tényleg alig kaptam valamit, bezzeg régebben... akkor tovább kényeztetett, sőt, ő próbált minél inkább odalent közel férkőzni hozzám, de most? Nem vagyok hajlandó megelégedve ennyivel, mégis, érzem, hogy most nem fogok többet kapni, talán pont azért, mert én se adtam eleget, így törődök hát bele ebbe, miközben hagyom, hogy egyik lábam feljebb emelje. Némileg félek az egyesüléstől, hiszen eleinte még fájni szokott, de talán hamar jobb lesz. Mondjuk így állva nem voltunk soha se együtt, de ideje talán ezt is elkezdeni. A behatolás fáj, így nem tudom szisszenés nélkül hagyni, kissé talán rá is szorítok odalent, reflexszerűen, de tudom, hogy ettől nem lesz jobb, így próbálok ellazulni és ebben azért most segít Perselus csókja, ahogy nyakamnál kedveskedik. Kissé szaporábban veszem a levegőt, jobban magamhoz szorítom egy röpke időre, majd lassan fejemet vállára hajtom.
- Miért fáj még mindig? - azt hittem, hogy csak először fog fájni, de ez nincs így. Egy idő után persze ez a fájdalom elmúlik, de mikor lesz már az, amikor a kezdetektől fogva jó? És miért vagyok még mindig ennyire szűk? Perselus olyan kemény, így próbálom feljebb emelni lábamat, amelyiket fogja, bár ez a póz se éppen a legkényelmesebb a számomra, mégis, amíg lassan melegít, be, addig egészen kellemes, de amikor rágyorsít, akkor némileg azért ismét kellemetlen lesz, de csak az elején, aztán... lassan már én is kezdem érezni, hogy milyen finom is ez, így már nem feszengek egyáltalán, sőt, egy másik ötlet jut eszembe, méghozzá egy másik póz, amit kipróbálnék, így kezeim a férfi vállaira kerülnek, majd egy ártatlan kis kérdést intézek felé. Mivel érezhetően nincs ellenére ez a másiknak, így nemsokára feljebb emelkedem és bár egy pillanatra kicsusszan, hamarosan sikerül úgy elhelyezkednem, hogy ismét egyesülhessünk és bár a fal picit hátráltat, mégis, most én diktálok, úgy nagyjából. Érzem azért az ő lökéseit is, akkor kissé mélyebbre hatol a másik, de azért igyekszem én is megfelelően tempózni, úgy, ahogy igazán jó, miközben több csók is elcsattan majd... Igen, vágyok én még másra is ezen kívül, szeretném még érezni, hogy engem kényeztet, de tudom, hogy ehhez csak egy út vezethet, ha én is behódolok az ő akaratának, így nemsokára egy kérdést teszek fel neki, halkan, de a meglepett arc megmosolyogtat. Nem akarom még mindig megtenni neki, de tudom, hogy ez fontos neki, oly sokat beszélt már róla, talán ki fogom bírni egy picit, csak pár percig, nem tovább és akkor ő is elégedett lesz és én is letudom a dolgot. Nem tudom, hogy meddig szokták ezt csinálni, de majd minden kiderül, azt már tudja jól a férfi, hogy tapasztalatlan vagyok az orális szexben, de majd talán ráérzek az ízére. Ahogy az sejthető volt, nem ellenkezik, egyértelműen szeretné, ha megtenné neki, így csak alig láthatóan biccentek, miközben feljebb emelkedem, így szakítva meg az aktus egy időre, majd ha engedi, akkor lábaim a földre kerülnek. Picit ugyan remegnek az előbbi mozgásnak hála, de majd csak jobb lesz. Most próbálok én is megfelelően viszonyulni hozzá, nem kapkodni, így először egy csókot lehelek ajkára, hosszan elnyújtva azt, kiélvezve nyelveink játékát, majd nemsokára haladok lefelé, szépen lassan és most ahogy ő az előbb engem, én csókolom végig az ő testét, mellkasát, hasát, majd kezeim is oldalán simítanak végig lefelé. Jó diáklány vagyok nah. Ahogy viszont térdeim a földre érnek, én pedig pontosan elé, kezeimmel combjain simítok végig, majd picit aggódva nézek most fel rá. Most már... most már nincs más választásom, így csak nyelek egy aprót, majd megnyalom ajkam egy pillanatra és ez után bátortalanul hajolok közelebb a másik péniszéhez, miközben jobb kezemmel is finoman játszani kezdek vele. Eleinte ajkam csak finoman érinti őt odalent, de már nem merek felnézni rá, az igazán sok lenne, így inkább maradnak a kis puszik, majd pedig végül nyelvem is lassan beleszáll a játékba, így a makkjával kezdek el először játszani. Bizonyára Perselusnak lassú lehet ez a folyamat, de nekem ez is sok így hirtelen, de nemsokára azért ajkaim széjjelebb nyílnak, így engedem hát be számba is férfiasságát. Na egyáltalán nem mélyre, de számomra a minimális is több annál, mint amennyire így kéne lennie, de próbálkozom, tényleg, még nyelvem is mocorog eközben, bár biztosan van még mit gyakorolnom a technikán. De talán... talán vágyott már olyan régóta erre a férfi, hogy jól fog neki esni ez is, maximum majd segít, tanácsokat ad, hogy mit hogyan csináljak, hogy lesz neki jobb, hiszen magamtól aligha jövök rá úgy igazán. Néha azért zavar a nyál, így távolodom el, törlöm meg számat, majd amikor véletlen túl mélyre engedem, akkor pedig néha kicsit felköhögök, de nem hagyom abba, nem akarom azt, hogy ismét csalódjon bennem és furcsa, de odalent mintha ismét érezném, hogy nedvesebbé válok, mintha engem is izgatna ez az egész... ez különös.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-04-07, 01:08




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

Talán némileg nyersen fogalmazta meg a véleményét, talán az indokoltnál valamivel durvábban foglalt állást a mellett, miért is nem költözött el - a lány pillanatnyi meglepettsége, elképedése ezt jelzi legalábbis, és ezt támasztják alá az ezt követő szavai is. Egy fél pillanatig nem felel, de aztán mégiscsak válaszol.
- Túlértékeled az értékét... de hasonló helyre bizonyosan mehetnék, sajnálatos módon nincs szándékom erre. - jegyzi meg egykedvűen - Egyébkét sem időzök ott különösebben sokat. - jegyzi meg, sejtetve, hogy nem is igen töri magát, hogy elköltözhessen. A mennyezetre szegezi tekintetét. - De kétlem, hogy a halálukon lett volna a hangsúly... - jegyzi még meg. Ő nem a lány szüleiről beszélt, hanem a vagyonról, amiért annak soha semmit sem kellett tennie. Arról a vagyonról, ami neki nem adatott meg, nem, hogy születése jogán, de még a munka gyümölcseként sem. - Ezt... Nem kétlem. - feleli végül mégiscsak lassan a lány szavaira - De ők elfogadták ezt a kockázatot... Nem tehetsz mást, mint elfogadod te is. - nem fűzi hozzá, hogy szerinte a lány még így is inkább örülhetne, hogy nem hagyták teljesen egyedül; hogy maradt családja, akármilyen is, és mellé még a gazdasági helyzete sem olyan ingatag, mint amilyen akár lehetne is, ha máshova születik.
Ellenben az bizonyos, hogy kölcsönt, vagy effélét nem hoz szóba, nincs rá szüksége, és ha lenne, se feszegetné a témát, mert megalázó. Hamarabb menne Dumbledore-hoz, és kérne előre pár havi fizetést, vagy... Vagy még azt se, ki tudja. Mindenesetre az is bizonyos, hogy nem fogalmaz meg támadást az ellen sem, hogy a lány tehetősebb, mint ő, ez láthatóan nem zavarja különösebben, és látszólag kihasználni sem akarja; vagy legalábbis ebben nem. Ellenben a vörös lány említése után egy darabig hallgat, hiába nincs több kérdés, gondolatban nem teljesen itt jár, így a következőkre is csak kissé szórakozottan reagál.
- Nem szoktam túl gyakran, vagy túl gyorsan váltogatni a partnereim. - ez valahol igaz is; ha az egyikre ráun, egy időre általában ráun egyáltalán a diáklányokra is. Ez persze nem a kapcsolat feletti gyásznak szól, a méla depressziónak, amíg nem képes tovább lépni, egyszerűen a megkeseredettségnek, a csalódottságnak, hogy soha senki nem lesz olyan... Bár persze nála is akad kivétel, mikor az egyiket szinte rögtön követi a másik, de már kinőtt abból az elkeseredett hajkurászásból, és korábban se az érzelmek vezérelték, ahol az egyik kihűlt kapcsolatból a másikba szédült volna. Ugyan... Az szinte már fel se tűnik neki, hogy a lány nem tér ki rá, mit szeret benne, mindegy is, majd ezt ő eldönti magában, úgyis ki fog derülni, ha tévedne... De ritkán téved, szerencsére. A többi férfi - még inkább fiú - pedig egyelőre nem zavarja eléggé, hogy lépni akarjon az ügyben, ámbár tény, hogy a konkurencia megléte kicsit elszántabbá teszi, hiszen az eddig unaloműzés címen futó projekt most máris versenyszituációvá minősült, ahol ő márpedig nem fog alulmaradni valami taknyos ficsúrral szemben. Hiszen aztán hogyan magyarázná magának, hogy egy tapasztalatlan suhanc jobb volt, mint ő? Nem, majd ha ő megunta ezt az egészet, na majd akkor talán a maradékon csámcsoghatnak a többiek, arra érdemesek talán. Na de persze ezek meg például pontosan olyan gondolatok, amelyekre ő nem kíván kitérni... De a kellemesebb témák tovaúsznak, a következő pedig már megköveteli magának a figyelmet, legalábbis erre már bizonyosan odafigyel; mert kellő súlya van annak a bizonyos Roxmortsi napnak ahhoz, hogy ne vehesse félvállról. Igaz, a téma lassan másfelé kanyarodik - őrá.
- Vannak dolgok, amiket soha nem feledhetsz el, mert időről időre kísért, hol így, hol úgy... De teljesen soha nem szabadulhatsz tőlük; nyomot hagynak a tudaton épp úgy, mint a lelken... - vállat von - Az emlékezeten pedig még azok is, amiknek nem vagy tevékeny részese. Talán nem is csoda, hogy sokaknak már nincs visszaút... - legyint eztán viszont, kissé tán hanyagul is, mintha valami habkönnyű teadélutánon felvetődött, időjárást boncolgató témát akarna odébb hessegetni - De neked ezzel nincs dolgod. - zárja tehát a kérdést, ámbár tudja, hogy ez nem állítható nagy bizonyossággal ilyen könnyeden. Hiszen a leányzó is bosszúra szomjazik, amit feltehetően nem egy baráti sakkmeccsel akar kivitelezni. Most ennek ellenére sem akar jobban belemenni a témába, legalábbis úgy tűnik, ahogyan konkrét emlékeket sem akar felhozni, sem közelebbieket, sem távoli, régi darabokat - de, hogy a gyakorlás során is meg tudná-e ezen elhatározását tartani, s megőrizni magának a gondolatait, emlékeit, az persze kétséges. Hogy-hogy nem, ezt a tényt azért nem említi meg.
- A kérdésben ott van a válasz is. - von vállat eztán, ahogyan a továbbtanulás is szóba kerül. Régi barátok - már hogy is ne lenne hűséges hozzájuk? Ráadásul pont ezek a kapcsolatok azok, amik őt hasznossá, értékessé tehetik, hülye lesz eldobni őket. - Akarhatsz is felőlem; de kétlem, hogy olyasmibe akarnál belekeveredni így vagy úgy. Ez pedig csak a te dolgod, nem fogok tiltakozni akkor sem, ha követed Nicolast és a szüleid... - na nem a halálba, de akár az is helytálló lenne szerinte. Igaz, a bátty még él. - Csak véleményt mondhatok, már, ha kérdezel egyáltalán. Mi érdekelne még? - kérdéses, hogy tényleg érdekli-e a válasz, vagy csak udvariassági köröket fut épp, de látszólag talán valódi érdeklődéssel teszi fel a kérdést. Igaz, lehet, csak gondosan begyakorolta, elvégre a saját diákjai is fordulhatnak hozzá effélével, ha akarnak. Ahogyan eztán ismét őrá terelődik a szó, egy futó mosollyal nyugtázza, hogy némi változás máris észrevehető, ennyi bőven elég is neki. Hiszen a változás puszta ténye, és realizálása sugallhatja azt, hogy megéri vele vesződni, és energiát feccölni ebbe az egészbe, mert egyszer talán majd ő is teljesen más lesz, egyszer talán majd ez az egész tényleg lesz. Csak még nem most. Eztán azonban szóba kerül a lány szüleinek gyilkosa is, olyan téma ez, melyet szegről-végről már súroltak korábban, és amely kellően fájdalmas lehet ahhoz, hogy erről pont, hogy amaz ne akarjon társalogni.
- Akkor talán nem értesz. Számít a válasz? "Önvédelem volt" - ajkain gunyoros mosoly fut át - Elhinnéd egyáltalán? Vagy akarnád azt hallani, hogy "Ehhez volt kedvem!", vagy bármi effélét? "Útban voltak!" - megingatja a fejét - Nincs se jó kérdés, sem pedig jó válasz. Valójában még csak igazán jó helyzet sincs, amiben ezeket fel lehetne tenni... - egy darabig hallgat, majd csak felsóhajt - De... Nem rajtam fog múlni, persze. - teszi azért hozzá. Na persze ettől még az is tény, hogy talán akadhatnak olyanok, akik nevét nem árulná el, igaz, bizonyos, hogy vannak olyanok is, akik nevét ebben az esetben megejtené a valódi gyilkos helyett. Hiszen úgyse derülne ki soha a csere. Ha meg mégis, nos, akkor "Hoppá. Talán tévedtem".
Ellenben eztán a téma jóval pozitívabbá válik, sőt, így kerül sor az ölelésre is, azonban ezt hamarosan követi egy messze kevésbé kellemes eset: nevezetesen a pofon, amit azért igenis megérez. Ezt azért kihagyta volna az életéből, ha egy mód van rá, és ezen tényre azért felhívja a lány figyelmét is, nehogy úgy érezze, hogy ezzel a közjót, de legalábbis az ő mazochista vágyait szolgálta... Szusszant egyet, de végül felel a lány szavaira.
- Ilyen drasztikus lennél? - költői kérdés, de aztán csak biccent - Azt hiszem... Tényleg túlságosan szélsőséges voltam, ne haragudj. - mormolja végül csak kissé kelletlenül, de talán kivételesen komolyan is gondolja. Nem, valójában ő már... Talán már nem tenne ilyen dolgokat, az pedig, hogy szóba hozta, mint lehetséges opciót, finoman szólva sem volt kedves és tapintatos lépés részéről. Az azért persze szinte bizonyos, hogy valójában nem változott: legalábbis nem annyit, mint ahogyan azt Astrid hiszi, vagy még inkább titkon reméli.
- Akkor nem. - von vállat a kitörésre hanyagul, érezhetően ebből nem kíván ügyet kerekíteni. Pláne nem itt, nem most: az csak szítaná a vitát. Ráadásul neki aztán nem érdeke, hogy a lány aurornak menjen, igaz, sok máshoz sem fűzi épp érdek, de alighanem ez a lány egyik nagy mázlija, különben már rég rátelepedett volna e témára, és próbálná manipulálni, és abba az irányba hessegetni, amely őszerinte a megfelelő lenne. A lány szavaira azért felhorkan.
- Nézd el nekem, nem szeretek olyasmiket bizonygatni, amiket a másik az adott szituációban úgysem hisz el. Talán majd máskor. - ezzel részéről ez a téma lezártnak tekintett. Igaz, valójában bármit is mondott volna most, azt a lány joggal könyvelte volna el, mint alacsony igazságtartalmú állítást, de hát erről nem kell tudnia végül is. Ahogyan a téma tovasiklik, kiengedi a bent tartott levegőt tüdejéből, kissé tán még meg is nyugszik, hogy nem forszírozzák tovább a kérdést.
- Ugyan, nagylány már, odafigyel rá maga, ha fontosnak érzi. - von vállat hanyagul, mint akit a legkevésbé sem foglalkoztat például az, hogy a lánya egyáltalán átmegy-e minden tantárgyból idén, nem, hogy hányassal. - Sok mindenben van még hova fejlődnie, talán a tantárgyai mégsem az első helyen állnak ezen a listán. - ezzel ezt a kérdést szerinte túl is tárgyalták, hiszen bármire céloz is most, azt alighanem nem Astriddal, hanem magával Rainával kell megvitatnia, feltéve, hogy egyáltalán ki akarja mondani hangosan és nyíltan bárkinek is, és nem csak finoman terelgetni, irányítani: vagy csak csendesen végignézni, ahogyan a lány majd tanul magától, már, ha egyáltalán. - ...De persze kétségtelenül igazad van, eszembe sincs a nevemre venni téged is. - teszi hozzá ártatlanul. Az kéne még, egy is pont eggyel több, mint az ideális, igazság szerint. Még akkor is, ha Gavin lánya már hozzánőtt azért... Félrebillenti fejét.
- Miért, szeretnéd, ha tapintatosabb lennék? - kérdi ártatlanul, kicsit talán pimaszul is. Igazából ő nem érzi szükségességét ennek, és abba sem megy bele mélyebben, vannak-e efféle tapasztalatai, vagy sem. Ezt például pont nem kívánná megvitatni, nem illene a képbe sehogyan sem.
- Meg is ijednék, ha így tennél... Nem, mintha ne tennék sokan - teszi hozzá, homlokát ráncolva - ...De ők jellemzően azt értik ez alatt, hogy igyekeznek minél messzebbre kerülni. - fűzi hozzá ártatlanul. Vállat von. - Ha jó kedvemben találsz, akkor talán igen. Ámbár az órarended erre nem lesz tekintettel, engem pedig pont nem érdekel, hogy ütközik-e a tárgy bármi mással. - jegyzi meg, mintegy mellékesen, előrevetítve, hogy az első évben talán még vállalható is a dolog, tegyük fel, a másodikra akkor sincs garancia. Na persze, hogy két év múlva ilyenkor egyáltalán a lány akarná-e őt látni, még, ha csak formális keretek között is, na, arra sincsen garancia mondjuk.
Eztán viszont hagyja a témát, ezúttal nem is bánja meg, mert a következő már nem olyan negatív, mint a korábban előkerültek némelyike - igaz, a leányzó aligha repes az örömtől, hogy az orális szex már megint terítékre került, de áthatóan őt ez a tény kicsit sem zavarja, sőt, már csak azért is csökönyös módon ragaszkodik a maga igazához, még, ha nem is hangoztatja annyira nyomatékosan, ellenben a kilátásba helyezett figyelmeztetés nélküli akció talán így sem túl biztató azért. Eztán azonban a filmezés jön, amelynek időtartama agyban eléggé lefárasztja, de legalább lenyugtatja, elfújja a korábbi nehéz témákat, hogy utána már sokkalta kellemesebb hangulatban teljék el az ajándékozás, majd az azt követő masszírozás. Így, ezt már azért el tudná viselni, főleg, hogy kimondatlanul ott lebeg azért, hogy ennek mi lesz a folytatása, és ezt mind a ketten tudják nagyon is jól... Talán ezért is bosszantja fel egy röpke pillanatra a filmnézés ötlete, de még igazán fel se húzza magát, mire továbblép a kérdésen, és mégis belemegy a játékba: ámbár túl régen voltak már együtt ahhoz, hogy ez a játék hosszú és tartalmas legyen, így szorítja tehát a falnak a fiatal nőt, hogy aztán csókot lopjon tőle, de ne is egyet, s esik meg ama bizonyos markolás is... Ami igazság szerint a legkisebb megbánást sem képes kiváltani belőle, szisszenés ide vagy oda.
- Félsz, hogy ráunnék? - ha még csak az fenyegetne... Az is fenyeget, mondjuk, de nem egy-két alkalom után. Ellenben eztán jöhet az öltöztetés... Helyett a vetkőztetés, mert az jobba illeszkedik az egész hangulatába, a felfokozott érzések, érzékek környezetébe, semmint az, hogy felöltözzenek, majd tényleg elmenjenek mondjuk filmezni. Vagy, hogy akárcsak ruhában folytassák. Igaz, az ellen sem lenne kifogása - ha nem itt lennének, hanem valami nyilvános helyen. Ellenben ahogyan a lány felpattan, szinte pánikszerű sietséggel, hogy mindenképpen kitérjen a most éppen fel sem hozott téma gyakorlati kivitelezése elől, szinte törvényszerű módon hozza magával a lesújtónak tetsző, ámbár könnyeden feltett kérdés formájában elhangzó szavakat: legyenek gyorsak?
- Jó... Hát akkor ne tedd. - feleli derűsen. Hiszen, ha ő nem kapkodhat, akkor a leányzó se tegye, nem? Végső soron ő el tud képzelni olyan esetet ugyan, amikor sietniük kell, többet is, és akkor talán fog is majd, de... De nem itt, nem most. Hiszen azért az neki is kínos lenne valahol. Azonban erre nem veszteget több szót, helyette csak kikapcsolja a melltartó csatját, majd ujjaival egyenként, szépen lassan lecsúsztatja a lány vállairól a pántokat, három ujjal végigsimítva közben a lány bőrén, vállgödröcskéitől indulva. A második mozdulatsort pedig a fehérnemű padlóra pottyanása követi, de meg se próbálja ezt megelőzni. Pont jó az ott. - Hm? El is fogadtam. - feleli a lány szavaira, mintegy mellékesen. Hiszen tényleg: erőszakoskodott ő, akár szóban, akár tettben? Na ugye! Az, hogy nem kapja el a lelkesedés heve, talán még bocsánatos bűn, más hév azért így is dolgozik benne... Legyen elég az. Vagy ha mégsem, nos... Ő külön kérés nélkül is megindul lefelé, és egyáltalán nem siet, kapkodásban nincs itt helye láthatóan. Nem akar vészes lassúságba sem átcsapni persze, egy általa ideálisnak megválasztott tempóban halad lefelé, hogy befejezze a vetkőztetés rá eső részét, s eztán sem pattan fel csak úgy: bár felpillant a lányra, annak szemeibe, de a felállást csak szép lassan kezdi meg, hiszen a közben is akad azért, amivel elfoglalhatja magát - az érintések, simítások, az apró csókok, épp úgy, mint ahogyan a lány lábai közé suhanó ujjai sem maradnak tétlenek egy pillanatra sem: a kapott reakcióval pedig tökéletesen meg is elégedik, így folytatja tehát a megkezdett akciót, míg csak fel nem egyenesedik, akkor ugyanis lop még egy hosszabb csókot a nő ajkairól - aztán azonban megtorpannak ujjai, mintha komolyan gondolkodóba esne azt illetően, hogy talán itt és most ideje lenne ezt abbahagyni. Persze sejthető, hogy ennek nincs túl sok valóságalapja - a lányt kielégületlenül hagyni még csak egy dolog. Na de önmagát?! Fejét enyhén félrebillenti, fogadva a kedveskedést, de talán mégsem lehet eléggé megelégedve, hiszen ujjai kicsusszannak a lányból.
- Hmpf. Jó kislány. - konstatálja a beleegyezés nyomán, majd csak felnyög, ahogyan a lány rámarkol oldalára, de nyoma sincs sem fájdalomnak, sem bosszúságnak - ez inkább a "folytasd!" buzdító hangja. Eztán a dalhoz nyomja a lányt, s láthatóan hiába minden könyörgés, ha ő nem kapja meg, amit akar, akkor márpedig a lány sem. Kicsinyesség lehet ez a részéről, igen, minden bizonnyal, de azt soha senki nem mondta, hogy ő egy értett, komoly, felnőtt férfi, aki nélkülöz mindenféle ilyen apróbb jellemhibát - nem, hogy a nagyobbakat. - Csak természetes. - feleli vigyorogva, de eztán megelégeli az álldogálást, s megemeli a lány egyik lábát, ideje rátérni a főfogásra. Legalábbis ő már arra vágyik, pont elég ideig húzták egymás agyát, érzékeit, már az ő meglátása szerint legalábbis mindenképpen. Nem fűz hozzá sem magyarázatot, sem biztatást, vagy bármi egyebet: éppen úgy, ahogyan aznap a nappali, úgy itt a fal is tökéletes választás nála, úgy tűnik. Igaz, kérdéses ezek alapján, vajon akadna-e olyan, hogy "rossz választás". Ennek jegyében pedig nem is húzza a dolgot, a lány készen áll rá, ebben bizonyos: tehát nemes egyszerűséggel egy elégedett sóhaj kíséretében beléhatol: pontosan ez az, amire vágyakozott, kiváltképp, hogy a lány még mindig olyan jólesően szűken öleli őt körül. Ahogyan Astrid hátrabillenti fejét, s felszisszen, azért engesztelően nyal végig nyakának ívén, majd csókol is nyakába, s csak eztán kezd egyelőre lassabb tempóban mozogni benne, de ahogyan a lány tágulni kezd, valamivel azért gyorsabbra veszi a kérdést, nem tűrné azt a lassúzást - nem, mintha ne ő beszélt volna a kapkodásról az imént -, ennek megfelelően pedig sóhajainak száma is megszaporodni látszik. Eközben egyik kezének ujjai pedig a lány testét indulnak el feltérképezni. Ámbár ahogyan a lány ujjai a válla felé közelítenek, már sejti, mi jön, de meg se próbál kitérni előle.
- Remélem, pont eléggé - feleli provokatívan, s persze csakugyan nem okoz neki nehézséget elviselni a lány súlyát - egyébként is eléggé be van indulva ahhoz, hogy akár fizikai teljesítőképességén túl is teljesítsen ideig-óráig -, kiváltképp, hogy ha így is lenne, a fal jótékonyan segít neki. Megerőltetni magát nem fogja, erre utal a kellemes nyögés is, annak ellenére is, hogy egy pillanatra alighanem tényleg kicsusszan a lányból: ellenben hamarosan megtalálja a helyét odabent ismét. S amire eddig talán kevéssé mutatott hajlandóságot - legalábbis a múltkori, nem a legjobban sikerült kísérlet nyomán -, ahhoz most meglepően engedékenyen viszonyul: hagyja, hogy a lány diktálja a tempót, s nincs kifogása egyik verzió ellen sem, csak néha moccan meg ő is, téve egy-egy mozdulatot csípőjével, de döntően hagyja, had kísérletezzen a lány. A felkínált csókokat elfogadja, s viszonozza is, de ahogyan a lány eltávolodik tőle ajkaival, úgy a nyakára tér át, s csak a lány szavaira pillant fel rá, árnyalatnyi meglepettséggel, s talán elsőre még az sem áll össze benne, hogy egyáltalán miről is beszél a lány. Mire vágyna ő? Épp most kap meg mindent, amire vágyhat, ezt támasztja alá szuszogása, megemelkedett testhőmérséklete, az időről időre kikívánkozó sóhajok; bármi más sokad rangú, és ráér, had várjon... Sőt. De azért hamarost kapcsol, s ráébred, amaz miről beszél, szerencsére nem lassú felfogású ő, ámbár a kérdésben gyorsan kell döntenie, mielőtt a pillanat tovaszállna. S, hogy mi a fontosabb? Talán mások esetében ez egy jó kérdés lenne, ellenben ő nem tűr ellenkezést, megtagadást, s az, hogy lehetőség nyílik az egyik pont felszámolására, melyben a lány megtagadta az - akkor parancsként kiadott - utasítást, afféle dolog, amivel élnie kell.
- Én... Szeretném. - közli tehát döntését egy gyors mérlegelést követően, s talán csakugyan kész a dolgot viszonozni is majd - már, ha a lány nem zárkózik el az elől is. Nem, mintha tartósan elfogadna ellenállást akár abban az ügyben is...


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-04-01, 11:41

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Nem gondoltam volna, hogy Perselus majd a vagyonomra tér rá az ártatlan kérdéseimből, így sikerül rendesen ledöbbentenie és hirtelen meg se tudok szólalni, csak meglepett szemekkel nézek rá, mert ez most... ez most nem volt szép tőle.
- Szerintem, ha valaki eladja a régi házát, tud helyette venni egy újat, nem kell ehhez plusz vagyon, de igazán kedves vagy, hogy irigyled az örökségemet. - sóhajtok fel szomorúan, mert a szüleim meghaltak, nekem pedig ez mindent beárnyékol. Lehajtom kissé fejem, úgy fixírozom magam előtt a padlót, de érezhetően még nem fejeztem be.
- Inkább lennék szegény, szakadt ruhákban, de bárcsak élnének a szüleim. - de ez úgyse fogja meghatni a másikat, nem is kell, de ha ismer engem úgy, ahogy eddig azt hittem, akkor tudja, hogy nem vagyok fellengzős azzal, amim van. Soha se éreztettem vele, hogy nekem több pénzem van, mint ő neki, ezt tudhatná, ahogy azt is, hogy bizonyára adnék kölcsönt is, ha kéne, de szerintem egyelőre ilyenről nincs szó. Na meg, ha szegény lennék, akkor nem lennénk most itt, ebben a lakásban, amely oly tökéletes most a számunkra, de már nem forszírozom a témát, így is eléggé bántó volt, szívesen hagynám magam mögött, úgyse akar Perselus se beszélni erről, ahogy talán arról a lányról se, kiről már láttam azt a bizonyos emlékképet és megtudtam most némi információt is. Szomorú vég, de talán tényleg megvolt az oka annak, hogy ilyen döntést hozott a másik, én nálam is meglenne az az ok, hogy elhagyjam, de remélem, hogy ilyesmire nem fogunk sort keríteni. Mindenesetre most nem teszek fel további kérdéseket a halott nővel kapcsolatban, érzem én is, hogy nem akar róla tovább beszélni, és én is rájöttem ám arra, hogy több volt az, mint barátság, de már a múlt, amely vissza nem hozható, ezt pedig bizonyára a férfi is tudja. Rátérünk eztán a mi kapcsolatunkra, arra, hogy nálunk ő tette meg a kezdő lépést, én pedig örülök, hogy így történt, addig el se tudtam volna képzelni, hogy mindez esetleg lehetséges volna. Éreztem, hogy valahol tetszik nekem, de sose ismertem volna be, hiszen... miért fogadtam volna el ezt? Azt hittem, hogy esélytelen a viszonzás, de most már tudom, hogy nem az és bár nem úgy van velem, ahogy más lenne, egyelőre ez is elég... egyelőre.
- Igen, tudom, hogy nem bántad meg. - mosolyodom el kedvesen, majd amikor a hűségére tér rá, csak még szélesebbé válik mosolyom. - Most nem arra gondoltam, hanem arra, hogyha valamiért véget érne a kapcsolatunk, akkor... neked se lenne olyan egyszerű máris tovább lépni másra, talán hiányoznék. - mert nekem igen, mint mondtam, de lehet, hogy túl sokat szeretnék máris és számára ez nincs így. Ő simán tovább lépne, nem tudom, de talán kiderül, mindenesetre nekem fontos az, hogy hűséges legyen hozzám, azt nem nyelném le, ha lenne más is, de ezt ő is tudja, már megbeszéltük, én pedig nem hozom fel újból, ahogy azt se fejtem ki, hogy mit szeretek benne. Nem teszem meg, mert akkor elbízza magát, így jobb, ha nem tudja, amúgy is cseppet őrültség az, ami a gondolataimban van. És hogy mi a helyzet a többi pasival? Nos, nem érzem úgy, hogy pont én érdekeltem volna őket, bár mostanában már más a helyzet, igen, érezhető, hogy akadnak olyanok, akiknek felkeltettem az érdeklődését, akik többet is szeretnének, de ez a vonat elment, mert ahogy a férfitől én elvárom a hűséget, úgy tudom, hogy ő is tőlem, ez egy kapcsolat alapja, szóval kétsége se legyen a felől, hogy én nem vagyok az. De tudom, hogy ilyen téren bízik bennem. A kellemesebb témák nemsokára viszont tova szállnak, szóba kerül az a bizonyos roxmorts-i találkozás, amelynek rémes emlékeinek hála nem egyszer gyötör rémálom. Sokféle kimenetele lehetett volna annak az alkalomnak, de szerencsére nem történt nagy baj, Perselus ott volt és segített, sikerült jó megoldást találnia. És hogy képes még mindarra, amire régen? Számomra ez nem túl kellemes hír, de tudom jól, hogy csak én akarom őt túl jónak látni, mert már rég nem az.
- Igen, tudom... vagyis sejtem, hogy... hogy nem felejtetted el mindazt, amit tettél. - de a kíváncsiságomat felkeltette ezzel. Tudni akarom, látni mindazt, ami történt, így gondolataim mélyén már megjelenik a következő gyakorlásunk, talán némi legilimenciával újabb emlékeket tudhatok majd meg róla, olyanokat, amikről ő nem akar beszélni. Veszélyes játék, de mi eddig se voltunk éppen átlagos pár, az talán túl egyszerű, túl idilli lenne. Na de akkor a továbbtanulás...
- Nem tudom, hogy miért vagy még mindig hűséges a régi barátaidhoz, de ne aggódj, nem akarok semmit se kiszedni belőled. Mint mondtam, majd más szakot választok, még... még átgondolom, hogy mit. - bólintok rá, hiszen még van némi időm, bár már nem sok, ezt tudom jól én is, de az aurorságot kizárom. Bár eléggé harcias vagyok mostanában, akad más is, ami tetszik, az elemista szak pedig tényleg kedvezőnek ígérkezik, majd meglátjuk, Connor miatt már pozitív, hiszen kedvelem azt a férfit, ő pedig ott kulcsfontosságú szereplő lenne. Folyamatosan változunk, én is, ő is, ezt pedig nemsokára megállapítom, a kérdésre pedig csak határozottan biccenek. Igen, változott, már most máshogy áll hozzám, sokkal pozitívabban, mint eddig bármikor és bár a témák nehezek és fájóak, mégis, itt van és én bízom benne, hogy ez a pár nap kellemesen telik majd. De a nehéz témák még nem érnek véget, még a szüleim gyilkosát is szóba hozzuk, akiről egyelőre nem tudom, hogy ki lehet, de mindenképpen beszélni akarok majd vele, látnom kell, hogy mit és miként reagál egyes kérdéseimre. És hogy mik azok? Majd neki fogom feltenni őket, nem hiszem, hogy ezt Perselusnak kellene hallania, de ki tudja, talán ő is ott lesz akkor, majd kiderül.
- Tisztában vagyok vele, de vannak kérdések, amiket mégis fel kell tenni. - hangsúlyozom ki a kell szót, ugyanis ez így van és nem fog tudni ettől eltántorítani. Mindenesetre nemsokára meghozok egy nehéz döntést, elárulva, hogy mellé állnék, ha őt támadná meg olyan, kinek elvette már egy családtagja életét, így történik meg az ölelés is, mely után... minden felfordul, megváltozik, én pedig nem tudom visszafogni magam, bármennyire is kellene. Nem szép dolog az, amit teszek, de ha a testvéreim életével fenyegetőznek, azt nem tudom tett nélkül hagyni. Mégse pálcát rántottam, bár fizikai erőm is lényegesen gyengébb, mint a férfié, ki bár magasabb nálam, mégis megkapja a pofont, igen csak érezhetően, hiszen ütni azt tudok, nem véletlenül vagyok például terelő is, így az arca hamarosan pirossá válik, ahogy az én jobbom is bizonyára el fog színeződni estére... Az előző véleményem pedig hamar változik meg, mert ezekkel a szavakkal elég sok mindent lerombol, miért teszi? Miért húz egyszer közelebb magához, majd tol el, ha túl közel kerülök? Miért játszadozik velem?
- Ha letettem volna rólad, már most, akkor elküldenélek és nem akarnám, hogy maradj, ahogy azt se, hogy a közelembe légy, de nem tettem így. - pedig tényleg ezt kellett volna tennem, ép eszem ezt diktálná, de nem vagyok képes rá. Mégis tudom, hogy nehéz dolgom lesz, talán tényleg naív vagyok, talán sokkal kevesebbet jelentek neki, hiszen most mondta, nem is olyan régen, hogy ne várjak tőle semmit, ahogy azt a konyhában megmondta. Talán mégse változott semmit, csak én akartam úgy érezni? Miért ilyen nehéz ez az egész?
- Mondtam, hogy nem megyek aurornak! - morgom oda, hiszen az előbb ezt már kifejtettem, de akármennyire is akarom megtudni, hogy most mit jelentek neki, érzem, hogy talán igaza van, jobb, ha erre nem kapok most választ, mégis, valahol sikerül összetörnie megjegyzésével. Én tényleg reménykedtem benne, hogy komolyan érdeklem, de... ezek szerint nem. Csak aprót nyelek, majd végül finoman biccentek végül.
- Ezekkel a szavaiddal máris megválaszoltad a kérdést. - de nem fejtem ki azt, hogy mire következtetek, de most mégis úgy érzem, hogy totálisan semmit se jelentek neki jelenleg, talán jó szórakozás lennék egy időre? Meglehet, de miért hagyom ezt? Erősebb is lehetnék, nem kéne ezt hagynom, nem kéne reménykednem benne, hogy lehet ez még jobb is, mert ugye lehet? Vagy talán mindez önámítás? Mégis, sikerül tovább lépnünk ezen, a feszült hangulat némileg enyhül és tudom, hogy ez most így a jó, nem akarok már én se tovább beszélni mindarról, ami elhangzott az előbb, még nem állok erre készen.
- Raina a lányod, nem én, elég, ha az ő jegyeire odafigyelsz. - döntöm oldalra kissé a fejem, jelezve, hogy én tudok a saját tanulmányomra ügyelni. Ő nem az apám, nem is úgy nézek rá, még akkor se, hogyha lehetne az. Idősebb nálam, sokkal, ezzel tökéletesen tisztában vagyok, de ha már a jegyeimmel jönne, akkor az... furcsa lenne. Nem, maradjunk meg ennél, ami most van.
- Elég keményen hangzanak ezek a szavaid... de igen, ez másmilyen kapcsolat. - bólintok rá elkomolyodva, mivel tényleg érdekes lenne, ha fizetne a szolgáltatásaimért, én nem vagyok egy kurva, mint már mondtam, de ezek szerint neki van tapasztalata az olyan nőkkel, hát... nem túl kellemes dolog erre rájönni, de nem tudok mit kezdeni vele, jobb is, ha nem említem most ezt meg.
- Nem a te tantárgyad miatt fogok szakot választani, de azért, mert másnak tanulok, szerintem még valahogy fel tudnám venni a tantárgyadat, ha engedélyezed, nem igaz? - miért ne tanulhatnék több mindent, mint ami a szakhoz tartozik? A tudás miatt vagyunk a Roxfortban és úgy tudom, hogy Hermione is kapott már ilyesmire engedélyt, szóval én miért ne kaphatnék? De ez persze még messzebb van, így hagyjuk a témát más felé evezni, de ami szóba jön nos... picit se egyszerű a számomra. Sikerül teljesen zavarba hoznia szavaival, hiszen az orális szex olyasmi, amihez negatívan állok, megalázónak vélem, de tényleg képes lenne csak úgy megtenni, anélkül, hogy szólna? Nem lehet ez igaz, mégis, oly pimasz, így csak még jobban zavarba jövök, már ha ez lehetséges. De jó, majd... majd próbálok én is változni, engedni, de egyelőre ez még csak elhatározás, jöjjön tehát a film, majd pedig a hálószoba utána, ahol az ajándékozással kezdjük. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fog adni nekem, főleg nem megbűvöltet, vigyázva álmaimat, de örülök a nyakláncnak, ez csak természetes. Az pedig még eldől, hogy este meztelenül alszom-e majd a férfi mellett, de erre talán még rávehető vagyok. Bár valahol még mindig picit szégyenlős vagyok, egyre jobban vetkőzöm le ezt a tulajdonságomat, így nemsokára már magam veszem le a ruhámat, majd pedig a férfi ingét, hogy megkezdődjön a masszír, majd pedig némi játék, mely igen hamar ki is fullad. Méghogy filmezni... egyértelmű, hogy én se akarok, mégse számítok arra, amit most tesz, hogy így a falhoz szorít. És hogy menekülés? Hülye lennék, ha megpróbálnék kikecmeregni karjai közül, nekem tökéletes helyem van ott és élvezem, ahogy csókol, annyira imádom, így hosszan viszonzom, kissé még hajába is túrva, szenvedélytől fűtve, majd ez után jön az erősebb markolás is. Egy picit fáj, hiszen ismeretlen ez az érzés, hogy valaki erősebben marjon mellembe, de jól esik jelenleg, így ez a fájdalom inkább kéjes élvezet lesz, a szisszenés pedig csak automatikus reakció.
- A filmezést azért inkább nem vetem fel ismét. - mosolyodom el pimaszul, de a gond az, hogy nagyon rossz kislány most nem tudnék lenni, talán holnap, mert ma képtelen vagyok eltolni őt a közelemből, bár ki tudja, talán majd még menni fog a játékosság, hosszú még az éjszaka, remélem, hogy ő se siet majd. Ideje viszont rátérni a vetkőzésre, túl sok ruha van még rajtunk, és mivel az ő nadrágját és alsóját nekem kell levennem, így finoman kérem némi távolodásra, mert így, hogy a falnak szegez, nincs lehetőségem vetkőztetésre. Nemsokára megoldódik a dolog, így térdelek le elé, majd bújtatom ki lábait is a felesleges ruhákból, miközben érzem ám, hogy mást akarna, de én nem, én... én még félek a dologtól, így pattanok fel, amikor lehetőségem van rá, de a megjegyzése picit sincs ínyemre, bár tudom, hogy nem kéne ennyire aggódnom, félnem az orális játéktól.
- Tessék? Mert... mert nem is. Ritkán lehetek veled, akkor eszem ágában sincs kapkodni. - ismerem is be, jelezve, hogy egyáltalán nem akarnám, hogy tíz perc alatt végezzünk, nekem az nem elég, én többet akarok belőle, érintéseiből, ahogy talán ő is én belőlem. A melltartó is hamarosan a földre kerül, így mutatkozom meg előtte majdnem teljesen meztelenül, miközben próbálok valami normálisabb választ adni neki, bár érzem én is, hogy ez nem sikerült igazán.
- Ezt már az előbb megbeszéltük Perselus... - mondom halkan, hiszen elmondtam már, hogy miért félek attól, hogy odalent játszadozzam vele, most mégis mit várt? Hogy eltelik pár óra és máris máshogy állok majd hozzá? De ahogy mondtam, igyekszem majd, fogok is, de szerintem egy kis időt még kaphatnék, ha én is kellően izgalomban vagyok, talán változik majd a dolog, de egyelőre még nem értünk el odáig, bár kétségtelenül jó úton halad a férfi, amikor már odalent is megérint, majd pedig folytatja vetkőztetésemet. Olyan furcsa most ez a pozíció, ő mindig magasabb volt nálam, soha se láttam még így, ennyire lent hozzám képest, de mégis, ő irányít még mindig, nem hiszem, hogy ő ezt megalázónak érezné, akkor én miért érzem? Talán... talán tényleg igaza van? A szexben nincs ilyesmi? Nekem se kéne így hozzáállnom, inkább játéknak, kellemes élvezetnek felfogni? Csak mert most valóban újdonság az, amit tesz, így pillantok le rá, figyelve, miként ügyködik, és tényleg nem érzem azt, hogy feszélyezné bármi is... De ahogy két ujjával belém hatol, majd csiklómnál is játékba kezd, véget ér a megfigyelés, a falnak dőlve élvezem tettét, mely annyira finom, hogy testem is néha megremeg. Azóta vágyom erre, amióta elértem életem első orgazmusát, méghozzá ezzel a férfivel, mert bármilyen szégyenletes is, én nem szoktam magammal játszani, a testemet már jobban ismeri Perselus, mint én magam... Ahogy ismét felér hozzám, viszonzom csókját, szinte falva ajkait, miközben még velem játszik, de amikor hirtelen leáll, majd ő maga tér rá a filmezésre, a büntetésre, szinte ijedten kapok ismét ajka után, majd kezdem el nyakát kényeztetni. Jól érzi, most talán vevő lennék több mindenre is, csak hogy ne érjen véget máris az éjszaka, de szerencsére nem vár el ilyesmit, legalábbis nem érzem úgy, így nyakát, fülét csókolom, szinte könyörögve, hogy folytassa eddigi tetteit, amikor kicsusszan ujjaival.
- Úgy lesz! - ígérem meg hirtelen, majd finoman bele is markolok oldalába, ahol kezeim vannak. - Kérlek, még egy kicsit folytasd, annyira szeretem az érintésed. - könyörgök édesen, hiszen tényleg annyira vágynék még a folytatásra, odalent is úgy bizsergek, teljesen rá várva, hogy ne hagyja ennyiben. Bár a csókot viszonozza, mégse tér vissza kényeztetésemhez, inkább ismét a falhoz nyom, én pedig már egyáltalán nem ellenkezem, tegyen velem, amit csak akar, az övé vagyok, az övé akarok lenni.
- Annyira gonosz vagy. - hiszen nem adja meg, amit kérek, ahogy én se neki, igen, érzem már, hogy mi az, ha vágyunk valamire és nem kapjuk meg. Ahogy viszont lábam megemeli, kissé meglepődöm, ahogy közelségén is. Itt? A falnál? De... eddig csak ágyban csináltuk, itt nem fog fájni? Mégse adom jelét aggodalmamnak, meg se szólalok, nem akarok én hisztisnek tűnni, viszont amikor barlangom elé kerül, csak izgatottan pillantok a másik szemeibe és kissé ismét felszisszenek, ahogy behatol. Először még fáj kissé, hiszen továbbra is elég szűk vagyok, hiába állok készen rá, így fejem is hátravetem egy pillanatra, szemeim is összeszorítva, de lassan azért tágulok, ez a hirtelen fájdalom pedig tova fog tűnni, biztosra veszem.
- Remélem, hogy nem. - sóhajtok halkan, majd ahogy mozogni fog, az első néhány másodperc még picit fáj, de tényleg nagyon hamar tágulok ki annyira, hogy a fájdalom helyét valami sokkal kellemesebb vegye át, így csak finoman simítok végig a másik hátán, miközben viszonzom csókját, élvezem érintését, ahogy lassan a magáévá tesz. Nem nagyon tudok most mozdulni úgy érzem, így hagyom, hogy ő diktáljon mindent, nekem így is nagyon jó, így is tökéletes, mégis, néhány perc múlva, kezeim vállaira kerülnek és huncut mosoly jelenik meg ajkamon.
- Mennyire vagy erős? - kérdezek rá kíváncsian. Persze itt a fal, az is nagy segítség, de a következő pillanatban vállain megtámaszkodva emelkedem feljebb, hogy lábaimmal átölelhessem derekát. Egy pillanatra talán ki fog csusszanni belőlem - már ha hagyja, hogy ez az akcióm sikeres legyen -, és ha sikerül derekánál megkapaszkodnom, miközben hátam talán még mindig a falnál van, akkor ismét lassan magamba engedem. Persze nem vagyok nehéz, sőt, szóval bizonyára simán el fog tudni így bírni, viszont így én is kivehetem a részem a szeretkezésből, így mozgok most én magam, eleinte lassan, ismerkedően, majd egyre határozottabban, gyorsabban, miközben nyakát ölelem át, hogy le ne essek és ajkam is ajkát keresi további csókok reményében, majd végül a csókot abbahagyom, nem akarom véletlen se megharapni a mozgás közben és hirtelen ötlettől vezérelve suttogok fülébe.
- Ha szeretnéd én... megpróbálhatom, amire annyira vágysz. - érezheti tehát, hogy igenis beadom a derekamat, próbálkozom én is, hogy neki is jó legyen, ha ő is ezt teszi. Nem utasítom én mindig el, egyáltalán, de cserébe ő se siesse el ezt az éjszakát, szeretném kiélvezni, szeretném, ha teljesen kikészítene.  


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-03-24, 05:33




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

Kezdi unni ezt a témát. Valójában nem mindegy, hogy hol lakik? Nem fogja megnevezni a pontos várost sem, nem, hogy az utcát, vagy a házszámot. Valójában nincs kézzelfogható oka a titkolózásra, egyszerűen csak... Őrzi a magánszféráját, ennyi az egész. A lány szavaira gunyoros félmosoly suhan át ajkain.
- Mert veled ellentétben én nem örököltem akkora vagyont, hogy tetszés szerint adjam-vegyem a házakat. - feleli szárazon, de némi hűvös él megbújik hangjában, még, ha ezúttal nem is fűz hozzá semmi csípős megjegyzést, ami azt méltatná, hogy mily nagyszerű érzés is lehet tehetős, pénzes szülők gyermekének születni... Nem, ezen hozzáfűznivalóját lenyeli, noha sejthető, hogy szinte bárki más megkapná.
Azonban ahogy a vörös hajú lány felé terelődik a szó, magában már azt kívánja, bár hoznák fel inkább bármely más emlékrészletet, mesélne közel bármelyikről, vagy akár a lakásáról is még, csak erről ne kelljen. De nem hátrál ki túl feltűnően a téma mögül, nem tagadja meg abszolút, ezzel mondhatni, már túl is teljesíti az éves tervet. De a lány következő szavaira csak gunyorosan felhorkan.
- Én nem hiszem, hogy az ő hibája lenne. - közli színtelenül, s egy hosszú pillanatig nem felel, de végül folytatja mégis - Az életeink két eltérő irányt vettek, és az ő értékrendjével ez nem fér össze... Valamelyikünk akkor tévedett. Ez nem jelenti azt, hogy ne adtam volna okot rá, hogy megharagudjon... - mormolja végül csak. Valamelyikük... Igen, neki megfelelt volna, ha akkor Lily inkább vele tart, és csatlakozik a Nagyúrhoz. De talán ő maga is képes lett volna letenni arról, hogy beálljon halálfalónak, ha látta volna értelmét. De csak azért, hogy Lily és James továbbra is együtt legyenek? Azért ugyan minek? Ehhez ő nem volt hajlandó asszisztálni, és inkább ment a maga feje után, csinálta azt, amiben akkoriban hitt: nem csak ürügyként gondolt rá, hanem ténylegesen is hitt benne. Másoknak is voltak persze besúgóik az aurorok közt, nem volt törvényszerű, hogy a kapcsolat végleg megszakadjon, de... De akkorra már tudható volt, hogy ez az egész végleges lesz, amíg valami olyan horderejű nem történik, ami ezen változtatni tudna. Történt. De nem lett jobb - egyáltalán nem...
- Így valahogy, igen... Én se bántam meg. - hagyja rá, s nem teszi hozzá, hogy "még". Pedig ez mindig benne van, bármikor alakulhat úgy, ő már csak ilyen... De reményei szerint ez egy tartósabb "kapcsolat" lesz, hiszen szereti ő a játékait, és meg is becsüli... A maga módján. - Nem állítom, hogy é vagyok a hűség mintapéldánya, de azt hiszem, annyira nem nehéz rábírni, ezen ne aggódj. - biccent. Végső soron ezzel nem hazudik, ennél többet pedig nem szabad tőle várni. Hűséges, ha úgy kényelmesebb és kellemesebb, ha jól érzi magát az egészben, és eléggé leköti az egész ahhoz, hogy ne unja el magát. Megingatja fejét a lány szavaira.
- Hát jó - feleli ennek ellenére is, s nem forszírozza a kérdést tovább. Talán kéne, legalábbis az ember talán azt várná tőle: de most mégis engedékenynek tűnik. Tán a korábban tett ígéretre emlékszik még. - Nehezen hiszem el, hogy nem akadt senki, akinek felkeltetted volna az érdeklődését... Bár ez utóbbit azért már kénytelen leszek elfogadni. - igen, azt elhiszi, hogy amaz félt a csalódástól, van is mitől félnie ugyebár... Ámbár az ember - tapasztalatai szerint - inkább csak az első csalódások után kezd el effélére figyelni, így talán mégsem áll össze a dolog teljesen, de végül nem kérdez, hagyja, hogy a téma tovább gyűrűzzön másfelé. Most épp az erdei jelenet felé...
- Csakugyan... Aznap kétségkívül a szerencséd is kitartott. - mormolja, de aztán csak vállat von, noha érezhetően erről már nem akar különösebben beszélni. Talán akadnak részletei, amiket valamiért mindenáron titokban akar tartani - Egy dolog képesnek lenni valamire... Egy egészen másik megtenni, ha a helyzet úgy hozza. Az efféle dolgok pedig nyomot hagynak... Hol ilyet, hol olyat. - közli, de ezzel a maga részéről lezártnak tekinti a témát, legalábbis úgy érződhet. Így kényelmesebb is neki, hogy a téma másfelé evez, például a továbbtanulás irányába.
- Nekem? - kérdi szórakozottan - Annak mész, aminek csak szeretnél. Tanítok már egy ideje, és nem egy diákom ment aurornak... Egyiket sem az mozgatta, hogy célzottan nekem keresztbe tegyen, legalábbis remélem, az elég sekélyes indok lenne ahhoz, hogy egy életen át hajtson... - jegyzi meg ironikusan - Mindenesetre, amíg nem csinálok hülyeséget, addig feddhetetlen vagyok. Vagy, amíg az egyes vizsgálatok következetesen tévúton járnak... Noha azzal valóban ne számolj, hogy bárki ellenében is a segítségedre lennék. - teszi hozzá, sejtetve, hogy bármilyen barátság fűzte is akkoriban ezekhez az emberekhez, s bármi is az ma, még évek múltán sem kívánja őket feladni, vagy bármit is mondani, ami terhelőnek tűnhetne, vagy ami mentén a nyomukra akadhatnának.
- Gondolod? - aztán persze lehet, hogy igaza van, és csakugyan máris változott, méghozzá egyből ennyit. Aztán persze ki tudja igazából... Hiszen Dumbledore sem mindenható, tévedhet. De végül nem vitatkozik az elképzeléssel. A következőre csak biccent, s hamarosan szóba kerül az is, hogy lesz háború, kár reménykedni is az ellenkezőjében. Ez amolyan elkerülhetetlen dolog. Majd a téma ennek kapcsán persze más irányt vesz, nem is meglepő talán, így kerülnek szóba a lány szülei - s persze a gyilkosuk...
- Persze... Nem muszáj. - hagyja rá lassan, merengve - Mindössze jó, ha tudod, hogy akadhatnak kérdések, amiket nem bölcs dolog feltenni... Míg másokra egyszerűen csak sokszor nem jóleső hallania választ. - feleli végül, de nem ragozza a kérdést tovább. Talán érthető ez így, ennyiből is. Hiszen senki sem állítja többek között, hogy volt oka, értelme a szülők halálának, például. Meghalhattak csak úgy is, egyszerűen azért, mert a gyilkosnak ehhez volt kedve. - Remélem. - teszi hozzá még a következőre, majd húzza magához a lányt, s öleli át. A következő mondatot nem kommentálja, s a helyzet is lassan, de biztosan átformálódik: elcsattan az a bizonyos pofon ugyanis, s nem jár következmények nélkül.
- Hiszen milyen magabiztosan álltál hozzá... Senki se állította, hogy a legkönnyebb esetek egyike lennék. Te mondtad, változom, ha kell, de az talán nem az én hibám, hogy máris feladnád, és inkább letennél rólam most már... - jegyzi meg, s inkább nem fűzi hozzá, hogy pedig "micsoda érték" is ő. Valójában valahol mélyen cefetül is érzi magát, hogy pont ezt hozza fel, mert Lily esete... Az teljesen más volt, és Lilynek nem kellett volna ilyesmivel szembenéznie akkor még. Ellenben ő így is az életével fizetett ezért, és példaképpen állítani ezt... Nem tűnik valójában helyesnek, sőt, ámbár a lány persze nem tudhatja. Talán valamit sejt - például, hogy nem csak egy ismerős lány a múltból, mint ahogyan ő a témát eladni szándékozik.
- Szokj hozzá, főleg, ha aurornak akarsz menni. - jegyzi meg szenvtelenül. Na persze akkor aligha ő lenne már az, aki eme fenyegetéseket megtenné, ugyan. S persze valójában az aurorságon belül sem kötelező az effélék megélése, tapasztalása. Kell hozzá egyfajta elszánt hév, amivel az ember szembe megy másokkal, olyanokkal, akikkel talán nem kellene. - Szerintem itt és most a legkevésbé sem. Nincs jó válasz, ebben a hangulatban, te is tudod... - próbál meg kibújni azért ismét a lehetőség alól. Hogy mi neki a lány? Ugyan, bármit is mondana, itt és most az nem számítana jó válasznak, kicsit sem. Még akkor sem, ha amúgy kedves és hízelgő lenne, hiszen most nem tűnne többnek, mint hazug ámításnak. A kevésbé kedves opciók pedig többek lennének, mint egyszerű sértés... Sőt. De a témák szerencsére enyhülnek eztán, ami kell is.
- Ki tudja, mi mindenre tudnál így rávenni,motiválható vagyok - feleli nagy ártatlanul. S, hogy mi lenne, ha a lány visszautasítaná egy büntetés miatt? Erre egyelőre ő maga sem tudja még a választ, de talán idő kérdése. Talán sosem derül ki. A lány következő szavaira csak biccent, szavakkal nem reagál, feleslegesnek érzi, noha ő maga is úgy véli, hogy inkább ő beszélt, ráadásul olyan témáról is, amiről egyébként az esetek nagy többségében egyáltalán nem hajlandó, sőt. De persze a lány ezt nem tudhatja, így pedig nehéz lehet megfelelően értékelni a kérdést... De ha erre felhívná a figyelmet, azzal túlontúl sokat árulna el az adott dolgokról.
- Én nem ezt a szót használnám. - jegyzi meg - Természetszerű, hogy ha fizetek valamiért, akkor elvárom, hogy azt kapjam, ami akarok. Ez más jellegű kapcsolat... Ezért is fogadom el benne, hogy határokat szabhatsz. Másképpen nem tenném. - azt meg most inkább nem emlegeti fel, hogy az erdei jelenet tanulsága szerint volt idő, amikor a határokat sem fogadta el, és nem is fizetett, vagy ha mégis, az leginkább a halál fogalmát merítette ki, semmint a pénzét. Vállat von.
- Csak rajtad múlik, hogy egyáltalán olyan szakot választasz-e, amiben szerepel a tantárgy... - feleli szórakozottan - Bár kétségtelen, hogy ott már nem tűrök hibát. - nem, mintha egyébként más órákon tűrne. De az ő elve nem az, hogy a hibákból tanul az ember, legalábbis ebben a tekintetben nem. Hiszen akadhat hiba, ami egyszerűen az illető életébe kerülhet, vagy épp máséba. S eztán hamarosan szóba kerül az erotika kérdése, így az orális szexé is, amihez olybá tűnik, csökönyösen ragaszkodik. Na persze nem véletlen: neki nem szoktak csak úgy nemet mondani. S talán nem forszírozná egyébként a kérdést, talán az első után ráhagyta volna, ha annyira nem leli benne örömét,de így? Ó nem, így márpedig görcsösen ragaszkodik a dologhoz.
- Ahogy mondom. - feleli pimaszul, és érezhető, hogy nem fogja ennél jobban megmagyarázni a kérdést. Minek? Talán lesz egy pont, ahol már nem szól - csak elvár, és követel. Így, vagy úgy. Mindenesetre nem lenne hálátlan - legalábbis kész lenne viszonozni a dolgot, ámbár amaz nem tűnik különösebben lelkesnek.
- Csak természetes - feleli ártatlanul - Bár a mindent talán túlzás lesz. - teszi azért hozzá. A következőre mindenesetre biccent azért. - Sokkalta jobban hangzik. - ért egyet, s majd elválik, forszírozza-e a kérdést még ma tovább, akár később szavakban, akár tettlegességben. Most rögtön biztosan nem, hiszen most jön ama bizonyos film, majd pedig a háló, az ajándékozással.
- Majd elválik akkor még - hagyja rá, ámbár szavaiból mégis inkább úgy érződik, hogy ő ezt eldöntöttnek vette, amolyan beleegyezésnek, és nem talánnak. - Megnyugtató. - biccent. Legalább akad valami, amit a lány nem vitat el, amit megfelelő szinten produkál. De egyébbel nem kommentálja ezt, nem is lenne rá szükség, így térnek át inkább a vetkőzésre, majd pedig ezt követően a masszírozásra. Jobban mondva a lány, mert ő ennek csak alanya. Ellenben szívesen lenne már inkább aktívabb fél is, épp csak nem masszírozásban, ezért is kizárt, hogy inkább filmezni menjenek el. Sőt. Így nyomja tehát a falhoz a lányt, elzárva a menekülési útirányt, s ezzel a filmnézés lehetőségét is.
Eztán pedig következik a csók, mely most legalább annyira vad, heves és követelőző, mint amilyen aznap a lakásán volt. Ezt követően pedig ajkai a lány nyakát támadják be, ujjai pedig elkalandoznak testén, s nagyon is tudja értékelni, hogy amaz ezt szép lassan, de kezdi viszonozni is, és talán mostanra már csakugyan nem realizálja igazán ama bizonyos zavart. S a lány érezheti is fizikai bizonyosságát is annak, hogy ő ezt igazán... Örömmel veszi.
S ahogyan a nő mellébe mar, s a lány felszisszen, azt azért mégsem állhatja szavak nélkül.
- Kérni kell? - kérdi "meglepetten". Igen, legyen csak, ha tud. Ami viszont a vetkőzés-öltözés témát illeti, ő márpedig ama kiváltságos helyzetben van, hogy akár ruhában is végezheti a dolgait, legalábbis ezt például, még, hogy ő tévesztene szavakat... Na jó, talán tényleg zavarnák a ruhák, de ezt azért látszólag nem mondaná ki. - Ha teszel érte, akkor megeshet - feleli végül nagy ártatlanul. De akárhogy is, a nadrágnak és az alsónak is mennie kell, eme tényt pedig egyáltalán nem bánja, sőt. S persze, hogy ezúttal is a lányra hagyja, hogy ezek lekerüljenek, s persze nem minden hátsó szándék nélkül, ezért is eshet meg, hogy többek között nem kapkod épp kicsit sem, ellenben a lánnyal, aki láthatóan szívesen állna fel, s távolodna el onnan. Pedig ő igazán nem tesz semmit, csak néz rá! Noha persze csakugyan kilátásba helyezett egy szavak nélküli akciót, amelyben csak elveszi, amire vágyik, de úgy tűnhet, ez nem ma fog bekövetkezni. Végül is türelmet ígért - lám, az azért akad valóban, bár hogy meddig, az egy nagyon jó kérdés.
- Sietnem kéne? Nem tudtam, hogy a gyors meneteket szereted... - feleli ártatlanul a lány szavaira. Rajta egyébként sem múlna, ő el tudja végezni a maga kis dolgát gyorsan is, amaz meg így járt. Van két keze is, fejezze be a dolgot legfeljebb... Na de akárhogy is, a melltartó pántja közben kicsatolódik, s e közben jelét sem adja azért sietségnek, legalábbis semmiképpen sem kapkodásnak. De ahogyan amaz lesüti szemeit, halkan szusszant, de nem kommentálja inkább - Értem. - feleli közben tömören. Talán nem elégedett a kapott válasszal, de persze az sejthető volt, s egyelőre el is fogadja, vagy legalábbis nem adja parancsba, hogy mars vissza lefelé. Nem, e helyett csak a bugyin keresztül végigsimít még a leányon, majd hamarosan már alatta is, hogy aztán belé is hatoljon végül ujjaival. Ámbár jelenleg nem időzik ott sokat, mert ha már vetkőztetés, akkor ő is kiveszi belőle a részét, senki se mondhassa, hogy csak a lányt "dolgoztatja", de vele ellentétben érezhetően ő most sem kapkod, sőt. Ezt igazolja az is, ahogyan szép lassan elindul felfelé, miközben egyik kezének ujjai visszatérnek a lányba, hogy tovább ingereljék, úgy belülről, mint a csikló tájékán, s magában elégedetten nyugtázza a kapott reakciókat. Sőt, igazából szíve szerint innen már csak egy dolog hiányzik, az pedig a behatolás. De ezt még nem lépi meg, egyelőre legalábbis. Helyette csak egy csókot követően elhangzik ama bizonyos kérdés, amit talán ő maga se engedne valójában, de ujjai megdermednek mozdulatuk közben, mintha ez valós opció lenne. Hát hogyne, rá is borítaná a tévét Astridra. A csókot persze fogadja, enyhén oldalra is billenti fejét, szabaddá téve nyakát, mikor amaz oda kíván áttérni. S persze akadna még, amit elfogad büntetésnek - s egy pillanatra el is gondolkodik rajta, mindenesetre ujjai kicsusszannak a lányból. Ez tán még amolyan intő jel is lehetne, de nem: nem követi sem a látszólagos elhatározás, hogy filmet nézzenek, sem a parancs, hogy "akkor szopj!", bár utóbbi reálisabb lenne, annyiban is, hogy megfordul a fejében, mint lehetőség. - Ne? Jó... Ha legközelebb nem sietsz úgy. - Feleli, s tudható, mire gondol, nagyon is. De itt és most nem követeli, vagy próbál garanciát kicsikarni, így talán még zsarolásnak is nehezen lehetne mondani szavait. A csókot mindenesetre fogadja, majd csak a falnak szegezi a lányt, ha az nem ellenkezik, ujjai pedig amaz térde tájékára suhannak, hogy enyhén megemelje a lány bal lábát, ha az hagyja: unja az előjátékot, így ha a megfelelő felállást meg tudja teremteni ellenállás nélkül, a következő pillanatban már belé is hatol, nem erőszakosan vagy durván, de határozottan, úgy ítélve, kár lenne ezt tovább halogatni: a lány is elég nedves, ő is elég kemény, és bár az imént még túlzó sietséget látott, valahogy ráébredhetett, hogy voltaképpen ő sem akar halogatni... Ezt jelezheti a behatolást követő jóleső, mélyről jövő sóhaj is, mintha afféle tett lett volna ez, amire már rég várt volna. Persze, várt is, hiszen szívverése, légzése, testhőmérséklete megemelkedett, és nem azért, mert a második rész megtekintésére hangolódott volna épp...
- Hát büntetnélek én úgy, hogy beleőrülj? - költői kérdés, s lám, most kegyes hangulata lehet - mert nem támad azért, amiért a lány határokat szab a büntetést illetően, helyette csak mozogni kezd benne, ajkai közben újabb csókot lopnak tőle, balja eközben továbbra is a lány oldalánál időzik, azon simítva végig, időnként a mellének tájékát is érintve.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-03-18, 14:42

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Egyszer ki fogom deríteni, hogy vajon hol is lakik Perselus, mert tudni szeretném, de az biztos, hogy nem túl jó környék. Mégse engedem ám el ilyen könnyen a témát, így csak halkan hümmögök fel a reakcióra. Szóval ott lakik, ahol mindig is élt, ezt azért ennyi információból ki lehet deríteni.
- És miért nem költözöl akkor el, ha nem szeretsz ott élni és inkább más környéken laknál? – kérdezek rá kíváncsian, majd ha erre is választ kapok, akkor jöhetnek csak a további témák, így pedig az a bizonyos vörös hajú lány is, akiről még oly sok mindent megtudhatnék, a kérdés az, hogy a férfi mennyi mindent árul majd el nekem.
- Nem kellett volna letennie, tudnia kellett volna, hogy milyen értékes is vagy. – mert az, csak talán még ő maga se tudja igazán. De érzem, hogy ez fájó pont, talán majd máskor tovább fixírozom, de most inkább nem, egyelőre beérem ennyivel. Rátérünk a vonzalmakra, kettőnk kapcsolatára, az én érzéseimre, és amikor meghallom a másik véleményét, egy pillanatra elgondolkodom rajta, majd biccentek.
- Igen, meglehet, hiszen az elérhetetlen után nincs értelme a végtelenségig futni, de… örülök, hogy kezdeményeztél. – bár részben én is megtettem, de mégis, tudom jól, hogy rajta múlt igazán a dolog, azzal a csókkal indított el mindent és milyen finom volt, akár az összes többi, amelyet azóta kaptam.
- Én pedig csak remélem, hogy te se tudnál olyan egyszerűen elfelejteni és másra cserélni. – mert nálam jól gondolja, nem menne… vagy csak iszonyatosan nehezen, de talán örökké emlékeznék rá. Emlékezni is fogok, mert tudom, hogy amit teszünk, az nagyon is komoly, én pedig már teljesen átadtam neki az érzéseimet, túl sebezhetővé váltam.
- Hogy miért szeretlek? Magam sem tudom, sok oka van, de nem akarom kifejteni őket, egyelőre még megtartanám magamnak, majd talán idővel elárulom. – ahogy ő se mond el nekem máris mindent, úgy nekem miért kéne? Na ugye, hogy ráér az még később is, addig én is még jobban rendezni tudom gondolataimat, de tény, hogy sok minden van, ami miatt fontossá vált a számomra. És hogy eddig miért nem voltak normális, hosszú távú kapcsolataim?
- Ez nem csak rajtam múlt Perselus. Valahogy előtted senkinek se kellettem úgy igazán, nem néztek ki pont engem és tény, én se kezdeményeztem, nem akartam csalódást és pofára esést, ezért se értettem meg, hogy te neked miért vagyok jó, amikor másnak nem kellettem, de talán így volt jó. Nem bánom, hogy veled tapasztalhatok meg oly sok mindent. – mosolyodom el, mert ezt még mindig így gondolom. Talán másokkal minden más lenne, de nekem jó ez így, megfelel, mert… mert ő az enyém, én pedig az övé vagyok és legyen akármilyen is e férfi, kell nekem. A kellemes témák viszont hamar váltanak át kellemetlenné, fájóvá, sok-sok kérdés, amelyekről én is érzem, hogy nem lesz feltétlenül jó vége, pedig olyan szépen indult ez a karácsony, kár elrontani, de mégse maradok csendben, nem tudok elhallgatni és bólogatni, az nem én lennék. Nagyot nyelek, amikor az erdei jelenetről mesél, és lassan libabőrös lesz a testem is a gondolatra, hogy milyen fájdalmakat éltem volna át, ahogy arra is, hogy bizonyára megerőszakoltak volna, még akkor is, hogyha Piton nem vett volna részt benne, hagyta volna.
- Örülök, hogy nem úgy lett… Félelmetes már csak az elképzelés is… - ölelem át magam egy rövid időre, láthatóan némileg magamba zuhanok a hallott információktól, de talán egyszer könnyebb lesz, fel tudom majd dolgozni ezt az egészet. Végülis a férfi nem mondott le rólam, segített és nem történt baj, de máskor óvatosabbnak kell lennem nekem is. Hálás vagyok, amiért segített, de ezt már oly sokszor mondtam és meg is háláltam neki, ahogy csak tudtam, nincs értelme ismételgetni, tudja jól Perselus is, hogy soha se fogom ezt elfelejteni neki. De azt szeretném tudni, hogy mindezért mit kellett tennie, de érezhetően nagyon nem szeretne beszélni róla, amit megértek, de… én tudni akarom.
- Nem ez alapján, de ez is te vagy, hiszen most mondtad el, hogy mindenre képes vagy, amire régen. – én pedig el tudom képzelni, hogy mi mindent tett, hiszen a cimborái voltak azok az erdőben is, régi barátok, akiket még tanított is. De nem, nem akarok ezen tovább lovagolni, talán tényleg jobb, ha nem tudom, hogy mivel telt az a bizonyos hétfő esti napja Pereslusnak. Az aurorság is szóba jön, mint jövőbeli elképzelés, de a reakcióból azonnal le tudom szűrni, hogy mennyire nem értene ezzel egyet a másik, talán a kapcsolatunk végét is jelenten, már ha kitart addig, amíg végzek a Roxfortban. Mérlegelnem kell és… tudnom, hogy mi a fontos.
- Ne aggódj, már csak miattad se választom azt a szakot, nem tennék ellened, bármilyen jók is a jegyeim oda. – bólintok végül, a kapott információkkal pedig eddig is tisztában voltam. Nem, nem akarom elrontani a viszonyunkat, így jobb lesz tényleg odafigyelnem arra, hogy milyen jövőt alakítok ki magamnak, akadnak még tetsző szakok, mint mondjuk az elemista, az talán hozzám való és azzal még csak gond se lesz közöttünk.
- Hogy honnan? Mindig változunk, úgy hiszem, és ahogy én is változom melletted, úgy te is én mellettem. Már most másabb vagy, mint régen. – legalábbis velem szemben és ki tudja, talán történik majd nagyobb változás is, én szeretném tudni, hogy ő jó fiú, hogy nem ártana nekem, se olyanoknak, akik fontosak a számomra. Dumbledore is kezeskedik érte, biztosan nem lesz gond, nem fog ismét csatlakozni a halálfalókhoz, nem tenné meg.
- Nem várom… - tényleg nem, hiszen megmondta, hogy nem fog érzelmeket belevinni a dolgokba, de… én azért reménykedem még, hogy talán lesz ez még jobb is, én igyekszem és ki tudja, talán egyszer neki is még fontosabbá válok. A háborút viszont szeretném elkerülni, a békére vágyom, egy normális életre, de Piton nemsokára azonnal lerombolja a reményeket, jelezve, hogy lesz háború. Lesz… talán tényleg, de vajon mikor? Most felesleges lenne ezen filozofálni, van más, amit hamarabb ki akarok deríteni, méghozzá a szüleim gyilkosának a nevét, ugyanis akadnak dolgok, amikről beszélni szeretnék vele. A kérdés viszont némileg meglep.
- Hogy mit akarok tudni? Nagyon sok mindent, de nem akarom ezt most kifejteni neked. – ahogy ő se válaszolt már több kérdésemre, úgy én se vagyok köteles ezt megtenni, na meg, előtte még meg kellene találni. Ki tudja, talán ő is ott lesz akkor, amikor beszélek vele.
- Nem fogok! – most magabiztosan állítom ezt, de hogy akkor mi lesz? Egyelőre még nem tudom, félek, hogy mégis csak elhamarkodottan cselekednék, de tudnom kell, hogy ki volt a tettes. És hogy én mit tennék hasonló helyzetben, ha Piton lenne a gyilkos és őt keresné meg valaki? A válaszom őszinte lesz, de szinte engem is megijeszt az, amit mondok neki, nem szabadna így éreznem, ő is ölt már, ki tudja, hogy hány embert, akiknek szintén volt családja, mégis, nem tudom ezt felróni neki.
- Igen… én is… - felelek halkan, majd amikor megérzem a húzást, némileg meglepődöm a gesztuson, ahogy magához ölel, de eszem ágában sincs ellenkezni, jól esik, így bújok hozzá édesen, majd mosolyodom el kissé a fájó igazságon.
- Igen, ez így van. – tényleg túl jó vagyok és nem érdemli meg. És hogy meg fogja-e valaha? Valamiért úgy hiszem, hogy nem, de a remény az, amely erőssé tesz. A szüleimen is átsiklunk, majd nemsokára az ölelés után másabb helyzet alakul ki, egy pofon, majd erős szorítás… Hogy engedhettük így elfajulni a helyzetet, hogy erőszakhoz folyamodunk? A könnyeim is nemsokára megerednek, ahogy nem hagyva magam én is fenyegetőzésbe kezdek, de a szorítás oly erős, hogy szinte érzem, hogyha tovább folytatja, annak csúnya vége lesz rám nézve, de bizonyára így is nyoma lesz a másik kezének. Nem kellene őt szeretnem, ahogy mondta, túl jó vagyok hozzá, tényleg nem érdemli meg és nem is szolgál rá, talán naív vagyok, amiért ezt hiszem.
- Te is elbizonytalanodtál volna a helyemben. És nem hiszem, hogy valóban így gondolod. Szerintem csak azt hajtogatod, hogy képes leszek hatni rád, de ez nincs így. – fordítom el a fejem és masszírozom meg kissé fájó csuklómat. Most elmondta őszintén azt, hogy nem érdeklem igazán, hiszen a konyhai dolgok ezek szerint még mindig állnak. Talán tényleg hiába erőlködöm, de akkor mi volnék én a számára? Mint hallom, szinte semmi.
- Én is, ha a családommal fenyegetnek. – máshová tegye a bocsánatkérését, ezt most nem tudom így elfogadni, ahogy azt se, amit mond. – És nagyon is számít az, hogy ki vagyok most neked. – és még hogy én rontom el? Szorosan ajkamba harapok, hogy lenyeljem kikívánkozó szavaimat. Miért uralkodik ennyire rajtam? Méghogy én rontanám el… ez nem igaz, de igenis ki fogok állni magamért, nem hagyom, hogy csak szórakozzon velem… rajtam. Na de a témák változnak, szóba kerülnek a büntetések, az igazgató-helyettes, majd pedig tőlem némi apró jelzés arra, hogy mivel jár majd, ha ismét büntetni szándékozik.
- Oh hogyne, mintha neked kéne ügyelned a jegyeimre. – a mosolyom most már őszinte lesz, amivel őt figyelem, és azért érdekelne, hogy mit szólna hozzá, ha egy büntetés miatt egyszer visszautasítanám közeledését. Hát… lehet, hogy nem lenne választásom és meggyőzne arról, hogy mégse mondjak nemet, túl jó vele, ez van sajna.
- Van időnk bővíteni a tudásunkat. – nem érzem úgy, hogy el kéne kapkodni ezt az egészet, hiszen már ma is szóba került sok olyan téma, ami eddig még nem, bár tény, hogy nagyrészt Perselus beszélt, de én is fogok majd, mégis, az én életem nem volt olyan izgalmas, mint az övé.
- Milyen kedves vagy, hogy eltűröd… - emelem ki az utolsó szót, szépen megnyomva ott a hangsúlyt. Még jó, hogy van beleszólásom a dolgokba, így csak megcsóválom fejem, majd visszatérek a kviddicsre. Én azért aggódok ám, de mintha Perselus nem így tenne, ő bízik a tudásomban, mint hallom.
- Jól esik hallani, hogy szerinted nem lesznek gondok nálam. Bár előtted nem akarnék leégni bájitaltanból, igazán kellemetlen lenne, ha ott rosszul teljesítenék… - a rosszul szóról szerintem a férfi is tudja, hogy mit jelent. Ha nem teljesítenék maximálisan jól, akkor csalódott lennék, de majd gyakorolni fogok, még többet, mint eddig. A tanulást viszont hamarosan felváltja az erotika, azon belül pedig az orális szex, melynek tényétől szerintem addig nem fogok szabadulni, amíg nem teszek eleget Perselus kérésének. Nagyon ragaszkodik hozzá, hogy megtegyem ezt a lépést, de én… én nem akarom, olyan gusztustalannak tűnik és félek tőle, ez a helyzet, megalázónak vélem, mondjon rá bármit.
- Nem mondod ki? Ezt… ezt hogy érted? – túlságosan is jó a fantáziám és máris látom magam előtt, ahogy felém közelít, szám felé férfiasságával. Akkor vajon miként reagálnék? Nem, nem jó belegondolni és az se, hogy így vörösödöm, tehát sejtheti, hogy igenis elképzeltem a jelenetet, melyről úgy hiszem, hogy megvalósítaná, kinézem belőle. És hogy engem is kényeztetne a szájával? Ez még inkább furcsa érzés lenne, odalent az ujjával csodákra képes, ezt már tapasztaltam, és oh, mennyire imádom, de az ajkával? Nem is tudom… mégis, ő magabiztosnak mutatkozik.
- Jó, hogy te mindent jobban tudsz helyettem. – és ez után a megjegyzés is… Csak felóhajtok, majd picit lehajtom fejem, cseppet megadóan. – Majd… majd igyekszem jobban engedni. – vagy nyitni vagy tudom is én, hogy kéne most fogalmaznom, de érezheti, hogy valamilyen szinten jó úton halad, talán ma este más lesz, de nem ígérek semmit se. Áttérünk tehát a kanapéra, majd jöhet a film, annak végeztével pedig a háló, ahol az ajándékozás veszi kezdetét, miközben már szinte el is felejtem azt a sok-sok nehéz, fájdalmas témát, amikben részünk volt.
- Nem tudhatom, de… ki tudja, talán rávehető vagyok a ruha nélkül alvásra, ha úgy alakul. – tehát tőle is fog függni, na meg az estétől. Valahogy jól esik hallani azt, hogy ezek szerint figyelne engem, hogy ennyire tetszem neki, ennyire kíván és meg akar érinteni, ahogy a figyelmességét is érzékelem most az ékszerrel. Szép darabot választott, egyedit és ilyesmim még tényleg egyáltalán nincs, de tökéletesen passzol hozzám.
- Nem is panaszkodom rá, tudom, hogy figyelsz rám. – ezt már bebizonyította. Na de ideje akkor vetkőzni is, így kezdem először az ő ingével, majd utána jöhet az a csodás ruhadarab is, amely rajtam van, hogy csak a fehérneműk maradjanak rajtam helyette. Nem, valóban nem tudnék ellenállni neki, most is nehezemre esik, de még előtte a masszírozás hátra van, hiszen megígértem és tudom, hogy tetszeni fog neki, élvezni fogja, így kezeimmel ügyesen nyomkodom, ahol kell, majd… némi játékosság következik. Én se gondolom természetesen komolyan azt, hogy most üljünk vissza a kanapéra és nézzük meg a második részt, ennél sokkal inkább másra vágynék, de ezt tudja jól a férfi is. Nemsokára már azt tapasztalom, hogy a falhoz szorít, majd erőszakos csókját viszonzom, hosszan, szinte teljesen belesimulva. Nem is tudom, hogy csókolt-e már meg így, ennyire követelőzően és határozottan, de talán aznap este, amikor nála aludtam igen, mégis, ez a szituáció most oly más. Én se állok ám csak úgy, mint valami bábu, amikor kezei felfedezőútra indulnak testemen és ajka nyakamat célozza, akkor én is előre nyúlok, hogy férfiasságával játszadozzak a szöveten át és megérzem ám annak keménységét. Picit még mindig zavarba hoz ez a természetes dolog, de ezt nem mutatom ki, inkább folytatom a játékot és ahogy a fülembe suttog, úgy nyelek egyet, de most már izgatottan, nem félénken.
- Igen… - tényleg nem bánom most, játszadozni akarok, élvezni ezt az estét, mely igazán különleges lehet, hiszen ritka pillanat, amikor nem vagyunk időhöz és helyhez kötve, most… most miénk ez az éjszaka és talán Perselus is kellemesen gondol majd vissza erre a karácsonyra, ha a pofont nem számoljuk. Ahogy viszont megérzem erős szorítását mellemnél, némileg hangot adok a fájdalomnak, de csak minimálisan, így amikor meghallom a reakciót, csak édesen pislogok szemeibe.
- Legyek még rosszabb? – kérdezek rá kekeckedve, ebből pedig sejtheti, hogy nem zavart a markolás, az erősebb érintés, ebben a helyzetben nem. De ez a sok ruha, oh igen, az zavar, nem is kicsit.
- Szerintem igenis zavarna. – mégis csak kényelmesebb azok nélkül, vagy nem? De én ragaszkodom a vetkőztetéshez, szóval le fogja venni az alsóneműt is, na meg a nadrágot is, ez nem kérdéses… vagyis annyiban igen, hogy inkább én veszem le, miért ne? Már a múltkor is megtettem és talán még jobban nem leszek annál zavarban, bár… most tudom a vágyát az orális szexről, mégis, talán nem fogja szó nélkül azt tenni… nem, ezt a gondolatot inkább el is hessegetem messzire. Lassan ereszkedem hát le a másik elé, de érzem én, hogy Piton kihasználja ezt a helyzetet, nem siet kilépni a nadrágból, így van lehetőségem picit megszemlélni ily közelségről férfiasságát is, majd ahogy felnézek rá, azonnal vörössé válik pofim. Azt akarja, ez oly biztos, minthogy előtte térdelek. Na de hamar felpattanok ám, ahogy tudok, erre pedig hallhatom is a megjegyzést.
- Te pedig igazán ráérős… - kezdek bele, de aztán a melltartóm csatja kikapcsolódik, majd a továbbiakra csak lesütöm szememet. Félnék tőle? - A büntetésemet próbálom halmozni. – vágom rá inkább, mert ez még mindig jobban hangzik, mint a félelem, így nézek ismét szemeibe, miközben hagyom, hogy lehúzza rólam a melltartót, így nemsokára formás melleim elé kerülnek, így megláthatja a rózsaszín bimbókon, hogy kellően izgalomban vagyok már most is, bár ezt az előbb is érzékelhette. Végig szemeibe nézek eközben, majd érzékelem ám, hogy odalent ismét engem érint, most már a bugyin át és amikor egy ujjával belém hatol, picit megdermedek. Még mindig új ez az érzés, hiszen nem voltunk rengetegszer együtt, de talán idővel már gyakoribb lesz, remélem, olyan jó lenne. Halkan szuszogok, miközben őt fürkészem, de meg se szólalok, nem is tudom, hogy mit kéne most mondanom, de odalent nedvesen és melegen várom, abban biztos lehet. Hamar eltávolodik viszont onnan, majd nemsokára érzem, ahogy bugyimat kezdi el lefelé húzni, de ahogy közben lefelé halad, majd ajkával mellemet támadja be, úgy hajtom hátra fejem és sóhajtok fel most hangosabban, kéjesen. Egész testem kezd forróvá válni, ahogy halad lefelé, ahogy tovább kényeztet, annyira jól esik, így szemeim is lehunyom kis időre, most nem is gondolok a szégyenlősségre, vagyis csak pár másodpercig, mert amikor a bugyi lent van, akkor azért lepillantok rá, majd érzem meg ez után a markolást, majd pedig a két ujját is, ahogy belém hatol, majd pedig a csiklómnál a mozgás. Testem megremeg, halkan fel is nyögök, annyira finom ez így is örülök neki, hogy a fal adja támaszomat, hogy ott van mögöttem. Megnyalom picit ajkam, miközben ő felfelé vándorol és az, amit lent művel kezével… hihetetlenül finom. Már meg se próbálok szégyenlősködni vagy problémázni, csak kezeimmel utána kapok, hogy magamhoz vonhassam és hosszan viszonozzam csókját, majd ez után jön az a bizonyos büntetés említése… amire szemeim elkerekednek és érzem ám, hogy a mozgást is abbahagyja odalent, bár ujjai még nem távolodnak.
- Kérlek… ne hagyd abba. Annyira finom. – hozzá is simulok felső testemmel, melleim mellkasának nyomódnak, ajkam ajkát keresi édes csókok reményében, majd nyakát is, így próbálok kedveskedni neki, újra mozgásra ösztönözni ujjait.
- Ne büntess így, mert megőrülök, ha eleresztesz… - mondom még halkan a fülébe, majd ez után harapom azt meg édesen, majd végül ismét ajkát próbálom meg csókolni, szinte felfalva őt. Tudom, hogy a múltkor, a konyhában se tűrte el, amikor feltételeket próbáltam szabni a büntetésében, de most nem lehet ilyen gonosz, tényleg kicsinál, ha leáll, én akarom még, annyira akarom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-02-28, 07:18




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

Igazság szerint ő maga sem tartotta volna mindenek felett álló, remek ötletnek, ha a lány láthatóan egy támadás nyomait magán viselve odakint flangál az ő háza környékén, bár igaz ami igaz, ő aztán mindent tagadna, és ez a legkevesebb. A megjegyzésre finoman megvonja vállait.
- Ha most kéne választanom, alighanem más környéket választanék... De különösebben soha senki sem kérdezte meg, hol akarok lakni. - von vállat, sejtetve, ugyanott lakik, mint ahol annak idején született. Nem költözködött sehova sem régen, sem később. - De azt tartom, hogy nem neked való. - jegyzi meg, mintegy mellékesen. Na persze önmagát látszólag nem különösebben félti épp. De akárhogyan is van, magát a témát nem erőlteti eztán tovább ő sem. Pedig utólag már inkább azt mondja, bár erőltette volna, vagy azt, vagy a főzőcskézést, mert a lányról, arról a bizonyos lányról, akire a szó terelődik, már nem beszél olyan szívesen azért. A kérdésre egy hosszú pillanatig nem felel, mintha meg se hallotta volna, s magában több forgatókönyv is lepereg, mit feleljen, vagy feleljen-e egyáltalán a feltett kérdésre, s csak, mikor már úgy tűnhet, hogy nem fog, akkor szólal meg, lassan.
- Sok mással egyetemben, nem egyezett a világlátásunk sem. De... Ő pedig idővel egyszerűen letett róla, hogy én valaha is megváltozom majd. - és igaza is volt. A nő halála kellett hozzá, hogy némiképp megváltozzon a világszemlélete, az, ahogyan a dolgokat kezeli, még akkor is, ha ennyi évet már nem lehet zárójelbe tenni. S persze ezzel most nem mond el mindent, sőt, sok mindent hagy háttérben, de jobb ez így. Nem mesél sárvérűekről, Potterről, vagy a Lily halálában betöltött szerepéről, ami talán az egyik legfájóbb pont pedig. - Ugyan... Már évek óta nem beszéltem vele addigra. - hárítja eztán a lány szavait, látszólagos érdektelenséggel, mintha csakugyan mindegy is lenne az egész, ha már így alakult, nos, akkor ez van. De a lány persze jól érzi - talán minden másképpen lenne akkor... Na persze, nagy esélye van, hogy igazából akkor Lily boldogan élne Potterrel, míg ő maga az Azkaban egyik cellájában élvezné az állam gondoskodását. De a lány szüleit nem hozza szóba, talán eszébe sem jut a párhuzam igazából.
- Ha nem kezdeményezek, kinövöd. - von vállat kissé monotonon, mintha gondolatban még mindig nem itt lenne, holott épp az imént mondta, hogy nem igazán hatja meg az ominózus nő halála, de hogy akkor mi a francon tűnődik mégis, az persze jó kérdés lehet - De abban biztos vagyok, hogy most már nem tudnál csak úgy elfeledni. Az nem lenne túl hízelgő másképp. - és tényleg, az egy felületes kapcsolatnak is csak módjával menne el. De eztán mégiscsak felrázza magát, s a lányra irányítja most már figyelmét, így esik a szó arra, hogy vajh a lány miért is szereti őt - mert szereti, persze. Nem kell mondania, miért is kéne? Tudja ő ezt magától is, és igazából nem feltétlenül a lány viselkedése, vagy szavai, inkább a beképzeltsége miatt: hiszen nem első játékszere már, egyszerűen így kell lennie. Öntelt lenne? Néha szabad, nem?
- Hát miért? - kérdez azért vissza, s ha mást nem, most legalább csakugyan érdeklődik. Na persze, kérdéses, hogy erre akad-e vállalható, épkézláb válasz, amit amaz vállalni is merne előtte, így talán ő maga is csak amolyan költői kérdésnek szánja a dolgot.
- Valóban nem, de nem is erőltetted meg magad a kapcsolatok terén sem. - jegyzi meg, rámutatva, hogy talán a lány nem így kezelte a dolgait, de igazából nem is kezelte azokat sehogyan sem: legalábbis mondhatnánk épp így is akár. Na persze ez ferdítés, mert ki tudja, hogy amaz hogyan kezelte a kapcsolatait, mert attól még lehettek persze, hogy egyes elemek kimaradtak belőlük... De eztán kissé kelletlenné válik  beszélgetés alatt, mert lassan, de biztosan eljön az a pont, ahol már ő se akarna annyira a témáról beszélni, de ahogyan a szó szép lassan az erdei jelenetre terelődik, talán még mindig kellemesebb téma számára, mint nem egy, a nemrég emlegetettek közül.
- Ha lemondok rólad, akkor számodra nincs kiút onnan. - feleli színtelenül, egyértelművé téve, hogy az eset nem végződhet emlékezettörléssel, a lány nem kelhet az árokba hajintva, átfagyva: egyáltalán nem kelhet sehogyan sem többé - De nem tudom neked megmondani, pontosan mi várt volna Rád, nem, mintha ott ne futott volna végig a gondolataimban több forgatókönyv is... De az események sorát nem csak én irányítom, így egyedül a gyorsaság az, amit bizonyosan mondhatok. Nem várnám ki, míg ki tudja, melyik sérülésedbe belehalsz. Másfelől, nem vagyok az az osztozkodó típus, bár ők ettől még csinálnak, amit akarnak. - nem, Lily halála sok mindent megváltoztatott, részint ezt is. Nem lépne közbe, ha amazok csoportosan megerőszakolnák, ezt világosan megmondta, de talán nem csatlakozna. Habár ettől talán csak rosszabb lenne az egész, ki tudja.
A következő téma elől azonban megpróbál inkább kitérni, s ahogyan a lány tovább forszírozza, ajkain szórakozott mosoly tűnik fel.
- Mit akarsz igazából hallani? Bármire képes vagyok, amire régen is az voltam, és képes leszek a jövőben is, ha a szükség úgy hozza, ezek szerint, habár sok minden van, amivel már nem élek... Tényleg ez alapján akarod eldönteni, ki vagyok? - kérdi egykedvűen végül csak, habár magában azért szintén feltette önmaga felé a kérdést: ha ezt a logikát követjük, vajon képes lenne bármire? Bármire, amit akkor régen elkövetett? Ha nagyon muszáj lenne, akkor talán igen, de maga sem biztos benne, hogy akár a lelke, akár az emberségességének maradványai azt túlélnék. Legutóbb Lily adta az életét érte, most talán már végül neki kéne. Akárhogy is, elhessegeti ezen gondolatokat, egyébként sem engedheti meg magának, hogy picsogó tinédzser módjára valami sebezhető, gyenge jellemként gondolja el önmagát. Azonban ahogyan a Nagyúr helyéért tülekedőkről ejt szót, akaratlanul is felkuncog a lány válaszán.
- És kinek lesz azzal jobb? - kérdi szórakozottan - Azt hiszed, ott nem mondják meg, kit kaphattok el, és mikor? Hogy nincs elég beépített embere annak, aki ezt komolyan gondolja, hogy az illetők elfedjék a nyomokat, és időnként egy-két hamisat elszórjanak? A túlságosan buzgók sorsát pedig már ismerjük... - jegyzi meg lassan, sejtetve, hogy azokat vagy az aurorparancsnokság állítja takarékra, és küldi el mondjuk tanárkodni, vagy a halálfalók vonják ki a forgalomból. - Persze tanárodként támogatom az ötletet, a jegyeid nem zárják ki... Nálam legalábbis, de feltételezem, a többi sem lesz gátja az elképzelésnek. - teszi hozzá, sejtetve, ha amaz mégis ezt akarná, többet nem fog tőle hallani beépült emberekről, de talán még csak ismert halálfalók neveiről sem, helyette marad a kissé távolságtartó, de biztató támogatás. Na persze, most még talán szórakoztatónak találná, ha a lány megpróbálná például őrá rábizonyítani, hogy nem annyira ártatlan, mint távolról mutatja... De megeshet, hogy a vádlottak padján - ketrecében - üldögélve már máshogyan gondolná el a helyzetet.
- Mindenki változik, ki jobban, ki kevésbé. S persze akadnak, akik nem előnyükre. - na persze, neki is szüksége volt arra a traumára, hogy úgy igazán megváltozzon, pedig már előtte is igyekezett mindent megtenni, amikor a lehetőség először felvetődött, amikor elképzelhetővé vált, hogy a Nagyúr Lilék ellen vonul. Épp csak akkor minden igyekezet kevés volt. - Honnan tudod, hogy én még fogok, máskülönben? - így van, lehet, hogy ilyen marad, nem?
Persze ha rövidtávon értelmezzük ezt, akkor talán már ezzel is jól járna, mert a lány vádaskodására csakhamar felhúzza magát, de nem - a tettlegességig nem megy el, s szép lassan aztán le is csillapszik, ámbár ez el is várható. Amúgy is azt ígérte, hogy kedves lesz, legalábbis magához mérten, mégsem őrjönghet egész este, bár a felálló, látszólagos nyugalma ingatag, de a békességre való törekvése azért mégiscsak megmutatkozik - a maga módján -, így ejtenek tehát szót a lány biztonságáról is.
- Ne várd tőlem, hogy életem szerelmeként aposztrofáljalak adott esetben. - ingatja meg fejét, na persze, ez aligha arról szól csupán, hogy egy csapat halálfaló között nem állítana effélét. Amúgy sem tenné, még így, egymás között sem. Egyszerűen mert nem erről van szó kettejük között, kár szépíteni. Meg aztán, ő nem az a romantikus alkat, de ezt mindketten tudják, és el is fogadják: legalábbis reméli. - Persze, biztos van, aki előtt nem életbiztosítás előhozakodni a nevemmel... - jegyzi meg elmerengve, de aztán csak legyint, nem számít. Nem fog neveket mondani. Már csak azért se, mert a lány következő szavai megsértik, látszólag jobban is, hogy egyszerű visszakozással ez orvosolható lenne.
- Lesz háború. - feleli kissé tömören a lány szavaira, olybá tűnik, ő már túl van a naiv vágyakozáson, és idilli jövőképek dédelgetésén, így nem is igen partner ebben sem, így a lány álmainak megőrzésére sem fordít különösebben energiát, legalábbis ebben a témában nem. - Valóban nem bánom. - teszi még hozzá, ahogyan amaz megemlíti: fog kérdezni a múltjáról, de nem most. Jó, azt nem bánja. Most... Sok volt a nyomasztó, mély téma, és épp eleget közölt ahhoz, hogy ne akarjon további, egyelőre titokként meglapuló részletet kiadni. Nem, elég volt mára ennyi, nagyon is. Ellenben a lány szavai - nos, azok viszont a jelent illetik, de kísérteties hasonlóságot mutatnak valaki más elgondolásaival, s erre azonban már felhívja a figyelmet.
- Nem feltétlenül hülyeség... Épp csak elhamarkodott. - mormolja. Na igen, ha végletes hülyeség lenne, hát a Nagyúr mögött miért sorakozott fel akkora tömeg? Mert sok követője volt, ezt tagadni se lehetne, és valami oka bizonyosan volt. - Beszélni vele... Mit akarsz tudni? - kérdi lassan, na nem,mintha ő esetleg megadhatná a válaszokat bárki helyett is. Talán csak az érdekli, hogy hasonló helyzetben neki mire kéne számítania, mint megválaszolandó kérdésekre? Akárhogy is, ennél jobban ne feszegeti az ügyet, így végül csak biccent lassan - Megpróbálom előkeríteni őt neked, de ne csinálj ostobaságot. - mormolja végül csak. Bár vannak olyanok, akik halálát végső soron nem bánná, akikre minden további nélkül ráengedné a McCaine famíliát, lesz, ami lesz alapon... De mindezek előtt a lánynak szegez egy súlyos kérdést.
- Ebben az esetben csak remélni merem, hogy mellette nem áll olyasvalaki, mint Te. - jegyzi meg, sejtetve, hogy akárki is a gyilkos, de talán ő is változott. Alighanem neki is vannak barátai, vagy családja akár... Bár ez nem jelenti azt, hogy ne mehetne a máglyára az egész család akár, mondjuk. De ahogy a lány befejezi mondandóját, nem felel, csak megmoccan, s magához húzza, hogy aztán átölelje amazt, már, ha a lány ki nem bújik előle persze. - Túl jó vagy velem, Astrid. - suttogja, ujjai finoman végigsimítanak a lány hátán - Megpróbálom megszolgálni... - teszi hozzá, na persze neki magának is vannak kételyei, hogy ki fogja-e ezt valaha is érdemelni, de valahol nem is számít. Elégséges, ha a lány úgy hiszi, hogy igen, s, hogy megéri erre várni.
- Csupán jeleztem, hogy elfogult vagy... De legyen így. - ereszti el közben a lányt, ahogyan amaz szüleiről ejtenek szót közben. Mert igen, ők sem voltak különbek, vagy mások, ugyanúgy öltek, ha kellett, attól még, hogy rájuk dicső módon emlékszik majd a történelem. Csak azért, mert azt a nyertesek írják, persze, s jelenleg ilyen időket élnek.
Azonban eztán hamarost a téma változik, s az előzőnél sötétebbé, komorabbá válik, melyet végül egy nem túl burkolt fenyegetés jutalmául elcsattanó pofon koronáz meg. S ahogyan a lány félrenéz, már majdnem ráhagyja a dolgot, de ahogyan amaz visszapillantva fenyegetőzni kezd, szinte tapintani lehet, hogy az ő megítélése szerint ez márpedig rossz lépés volt, így tehát szorítása is erősödik. S ahogyan a lány megszólal, tekintetében csak valami távoli, kárörvendő fény villan, láthatóan eszében sincs ereszteni, sőt... S ahogyan a lány szemei könnyesek lesznek, ahogyan másik keze a fogságba ejtett segítségére siet, egy pillanatig úgy tűnhet, hogy tovább fog menni, hogy nem áll meg ennyinél, sőt... De aztán ő is félrepillant, s elereszti a lány kezét, s kifújja a bent tartott levegőt. - Pedig azt hittem, képes vagy megváltoztatni. Elbizonytalanodtál? - kérdi kissé gunyorosan. Hát persze, most, hogy amaz szembesült azzal, mivel s áll szemben valójában, menten elgyengült, és átértékelte a helyzetet, minő "meglepő". De ebbe nem megy bele, nem próbálja tovább támadni szavakkal. A lány következő szavaira csak szusszant egyet, kissé morcosan, de végül mégiscsak a lányra emeli tekintetét újra, s kissé megenyhülve felel.
- Sajnálom, azt hiszem... Elvetettem a sulykot. Eléggé rosszul tolerálom, ha kezet emelnek rám. - jegyzi meg lassan - Nem az számít, hanem az, hogy mi leszel. Ne rontsd el csak azért, mert én kényszeresen rontom a magam helyzetét... - búj ki végül a válaszadás alól. Persze ha amaz forszírozza, valami mézesmázos hazugsággal előáll, az a specialitása. Legalábbis az egyik. De talán a lány is tudja, hogy most nem kell ezt a témát tovább forszírozni: nem ilyen felvezetés után, mert abból semmi jó sem sülhet ki. Így hát hagyja inkább, hogy a lány kicsit rendezze magát, közben ő maga is összeszedi gondolatait, s rendezi vonásait.
- Kétlem... Elvonás? - szalad fel szemöldöke - Ha nem figyelek, akkor azt veszem észre, hogy holnaptól már én igyekszem amiatt is, hogy jó jegyeid legyenek? - kérdi ártatlanul, bár amaz mostani jegyeit ismerve nem kellene nagyon erőlködnie. Na persze annak épp nem örülne, ha amaz csakugyan megvonásokkal sújtaná, bár adott esetben ettől még büntetőre küldené, ha muszáj lenne. De talán ha csak kettesben futnak össze legközelebb is, akár épp a konyhában... Megeshet, ott már hajlamos lenne ezt a tényt elfeledni. Csak megfelelő motiváció kérdése!
- Én úgy hiszem, hogy ez mégiscsak tudna még bővülni. - és bizonyosan van, amit nem tudnak egymásról, pedig fontos lenne. De ebbe nem megy bele, még nem. Most egyelőre elég lesz ennyi valóban. Sőt, igazából még sok is. - Ha akként kezelnélek, nem tűrném, hogy határokat szabj. - von vállat, mintha ez egyértelmű lenne. Na persze az is, ha már fizet érte, akkor azt kapja, amit akar, nem igaz? De nem fizet, és elfogadja a határokat is egyelőre, hát akkor meg?!
- Én nem azon aggódnék, te túljutsz-e az éven, hanem, hogy a kiszemelt új csapat minden tagja is sikerrel veszi-e az akadályt. - és ha igen, hát továbbtanulni is akarnak-e, vagy mennek, amerre látnak. De ezt majd ők megbeszélik egymás között. Mindenesetre az bizonyos, hogy a legtöbbeknek vélhetőleg nem a kviddics a legnagyobb problémájuk, főleg nem az, hogy jövőre lesz-e kivel játszaniuk. Na meg persze, a már mostani egyetemisták között is akadhatnak, akik szívesen csatlakoznának egy újonnan alapuló csapathoz.
- Majdnem. - erősíti meg, de több szót nem fecsérel erre, helyette inkább áttérnek tehát az erotika témakörre. Erről amúgy is szívesebben beszél, na meg, akad valami, amit az első együttlétük óta akar, még akkor is, ha amaz egyelőre tiltakozik. De ezen van a hangsúly! Egyelőre. Még akkor is, ha ennek eléréséhez nem vetne be erőszakot. Sőt, még csak mentálisat sem: legalábbis most, mert nem hánytorgatja fel az erdei jelenetet. Most épp.
- Jobb szeretném együtt kutatni őket, semmint csak újra és újra előhozakodni valamivel, ami túl durvának hat kimondva. - jegyzi meg, majd csak gunyorosan elhúzza ajkait - Legközelebb talán nem mondom ki előtte. - veti fel, mintha ez lehetőség lenne, habár aligha az. Kimondja ő, még, ha a maga lehengerlő módján is teszi: magyarán parancsba adja. De ahogy a lány kikéri magának, hogy nem megy bele most rögtön abba, később talán még mit akarna, csak felvonja szemöldökét.
- Pedig te sem mondasz mást... - jegyzi meg ártatlanul. Sőt, az általa felhozottak elől is igyekszik kitáncolni. Egy darabig méregeti a lányt, tűnődve, előhozakodjon-e még valamivel, mondjuk az anális lehetőségekkel, s magában jól is szórakozik az egészen, ahogy elképzeli a vörössé váló lányt, de nem, egyelőre megtartja magának az elképzeléseit. Na nem, mintha sokáig kéne ezt elképzelnie, hamarost meg is szemlélheti, így halkan felkuncog.
- Ó, dehogyisnem... - feleli nagy ártatlanul, megcáfolva amaz szavait. Ne akarná? Nos, ő ebben erősen kételkedik - ó, de még mennyire, hogy akarná. - Akkor kísérletezz. Nem fog fájni, de bizonyosságot hoz. - mormolja, de több szót nem veszteget az ügyre már: áttérnek filmezni, s talán jobb is, mert ez idő alatt van idő rendezni gondolataikat. Már a film elején, mert minél tovább tart ez a vacak, ő annál inkább elfárad fejben tőle. Szégyen, de ez van. De legalább semmi sem tart örökké, így lépdelnek be tehát a hálóba.
- Honnan tudod? Talán az este egy részében mégis. - jegyzi meg, de fene tudja, így is gondolja-e. Aligha virrasztana csak azért, hogy a lányt stírölje, miközben az alszik, ennyire elvetemült nem lenne azért.
A következőket azonban letudja egy apró biccentéssel, túlragozottá válnának, ha szavakkal is felelne.
- Sok mindenre panaszkodhatsz... De a figyelmességemre nem. - biccent lassan. Ő nem véleményezi az inget egyelőre, feleslegesnek ítéli, mert mondani sok mindent lehet: de a tettek majd bizonyítanak úgyis. Mert hordani fogja, ha már egyszer azért kapta. De nem most, sőt... Most a vetkőzés ideje van.
- Ugyan, nem tudnál ellenállni. - jegyzi meg már-már beképzelten, na nem annyira öntelt ő pedig, mint ahogyan most mutatja. Azonban eztán a masszírozás következik, aminek átengedi magát, ahogyan azt kell. S, hogy ez után nézzenek megint filmet? Nem, még mit nem, ő aztán végig nem szenved még egy ilyen vackot, szép volt, jó volt, meg elég is volt, mára meg aztán főleg, kevés dologtól fárad el fejben ennyire ilyen gyorsan. Ki van zárva, ő nagyon is mást akar: így nyomja hát a falhoz a lányt egy látszólagos beleegyezést követően, hogy aztán csókot lopjon tőle. Hosszút és vadat.
Igen, most erre van szüksége, s ennek van itt az ideje, így kalandozik hát el keze is a lány hátsója, s combja irányába, s suhannak át ajkai is a lány nyakára - és persze, nyomot fog hagyni, de jelen pillanatban ez valahol egészen hátul van a szempontok listáján, melyekre tekintettel van. Felnyög, ahogyan a lány ujjai is megtalálják a maguk helyét, mondhatni, s nem is nagyon kell erőlködnie, hogy rövid úton sátrazni kezdjen nadrágja rejtekében. De a lány szavai azért több dolgot is előhívnak tudatából, igaz, egynéhányat szinte azonnal félresöpör, de azért marad ötlet, lehetőség bőven.
- Büntesselek? - susogja, s amaz sejtheti, hogy most aligha egy terráriumra való döglött futóféregre céloz épp. Ó nem, de gondolatai között azért felsejlik egy-két dolog, igaz, van, amit nem kívánna most kipróbálni, mert tudja ő is, hogy még nincs itt az ideje. Ellenben ez talán kiprovokálja, hogy még ma előhozakodjon azzal a bizonyos "szopj!" paranccsal újra. Ki tudja.
De egyelőre nem ez következik, a lány melleire markol rá, bár a szisszenés nem kerüli el figyelmét - de különösebben nem készteti megállásra. A lány kérte! - Rossz voltál. - jegyzi meg tehát nagy sajnálkozóan, mintha ezzel mindent meg is magyarázott volna. De másik keze sem tétlenkedik közben, és ami azt illeti, ő maga is kezdi megérezni, hogy nem egy ruhadarab akad még itt rajtuk, amelyek mondhatni, feleslegesek. És van itt még egy tény: ő maga fejben fáradt, mit lehet tenni, néha vele is megesik, hogy nem a megfelelő szavakkal fejezi ki magát.
- Ó igen... A sliccnek hála engem nem akadályoz a ruha. - jegyzi meg "sértetten", mintha zavarná, hogy amaz kekeckedik, amúgy is, mi van, ha ő ruhában szereti csinálni?! Na ugye!
De nem, ettől még engedi a vetkőztetést, amúgy is időszerű már, mondhatni. Legalábbis jelen pillanatban igencsak zavarónak érzi a legtöbb ruhaneműt, sokkalta inkább, mint izgatónak vagy érdekesnek, s így bár érinti a lányt a lábai közt, a bugyi alatt, hamar ott hagyja, hogy teret engedjen neki a ruhák eltávolításában. S persze ajánlja, hogy jó munkát végezzen! S persze ennek érdekében hajlandó fél lépést hátrálni, majd csak tekintetével követi, ahogyan szép lassan a lány féltérdre ereszkedik, de nem, nem könnyíti meg a dolgát: szép komótos lassúsággal lép ki csak a nadrágból, nem kapkod, amaz had élvezze csak ki a lent töltött pillanatokat, s ha felpillantana... Nos, ugyanazzal a tekintettel néz le rá, mint aznap, sőt, kísérteties a hasonlóság, épp csak most elmarad az a parancs, ami aznap következett. Most nem utasítja szopásra - bár ki tudja, talán idővel még előhozakodik vele.
- Milyen kapkodós vagy... - jegyzi meg, ahogyan a lány feláll de ujjai kérés nélkül is a melltartó csatjára vándorolnak, s egyetlen mozdulattal oldja azt ki. - Nehéz eldöntenem, hogy vajon... Félsz tőle, vagy a büntetésed halmozod épp. - mert persze nem felejtette ő el, sőt... Akárhogy is, közben lehúzza a lányról a melltartót, egyik, majd másik kezén is, majd hagyja azt a földre suhanni, meg sem próbálja elkapni, s szépen lerakni valahova. Minek? Másik keze eközben viszont visszatéved a bugyi alá, de most már ott is marad, így simít hát végig a lány csiklóján, majd mutatóujja a szeméremajkak mentén végighaladván belé is hatol, hogy "felmérje a terepet". Ahogyan a melltartó azonban a földre hull, kicsusszan a lányból, sőt az alsóneműből is, helyette mindkét keze a lány csípői-dereka tájékára suhan, hogy szép lassan lefelé indítsák a megmaradt ruhadarabot. Ajkai még végigszántanak előtte a lány egyik mellén, de aztán szép lassan lentebb vonulnak, a lány hasára, első körben, majd pedig az alhasára is hint pár csókot.
S, ha a bugyi lent van, ujjai kicsit fentebb vonulnak, az egyik a lány jobb combján foglal helyet, enyhén rá is markolva néha, míg a másik visszavonul a hüvelye tájékára: sőt, konkrétan két ujjal be is hatol, ha tud, hátha ott kényelmesebb, mint kint. Hüvelykujja marad a lány csiklóján közben, hogy körkörös mozdulatokkal ingerelje.
Közben lopva felpillant rá, majd szép lassan felegyenesedik, jobbja lent - "bent" - marad, hogy ott felvegyen egy ki-be jellegű mozgást, ámbár már nem tervez sokáig ott időzni, legalábbis nem kezével, de ez talán sejthető. A balja fentebb halad azonban a lány oldala mentén, s ahogy ismét egy vonalba kerülnek, ajkai a lányéit keresik.
- Nos, most már nincs... És akkor most a büntetésed, igaz? Menjünk el filmezni? - kérdi pofátlanul, persze világos, hogy nincs az az isten, hogy ezen a ponton ő elmenjen filmezni... de a keze megmerevedik, s nem folytatja mozgását, mintha tényleg eltűnődne a lehetőségen.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-02-21, 12:33

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Úgy hiszem, hogy nem igazán lett volna logikus lépés részemről, hogyha azon az elátkozott estén én a bolt felé veszem az utamat, elhagyva Perselus házát, hiszen ki tudja, hogy ki látott volna meg engem. Mindenesetre a férfinek is mindenre van válasza, amire én már csak fejemet csóválom meg kissé.
- Én pedig természetesen úgy gondoltam, hogy amikor te otthon voltál, nem pedig máshol. De egyre kíváncsibb vagyok, hogy merre lakhatsz, főleg, hogy ilyen véleménnyel vagy a környékről. – végül engedem, hogy tovább lépjünk ezen a témán, hiszen nem mászkáltam sehová se, így felesleges még jobban kivesézni a további lehetőségeket. Sok minden mást szeretnék szóba hozni, így hát jöhet az a bizonyos főzés is, majd pedig a vörös hajú lány, akiről egyelőre nem tudom, hogy ki lehetett a másik életében. Szerelem? Barát? Egyszerű ismerős? Hamarosan kiderül.
- Nem gondoltam, hogy nem próbáltad, de… miért szakadt meg ez a barátság? Mit tettél, amit nem volt képes megbocsátani? – kérdezgetem tovább, majd nem sokkal később derül ki az, hogy már régóta halott. Több, mint 10 éve, mégis, az emlékét a mai napig őrzi Perselus. Fontos volt neki, ez egyértelmű a számomra.
- Sajnálom, hogy elveszítetted! – mondom teljesen őszintén, végig a másik szemeibe nézve. Lehet, hogy akkor ő is más ember lenne, lehet, hogy én is kedvelném azt a nőt… Oly sok lehetőség, de mind hiábavaló, mert már nem fog megvalósulni, a halált azt mondta, hogy nem fordíthatjuk vissza és ha ő se képes rá, akkor talán én se leszek soha… Ideje lenne feladnom azt, hogy visszahozzam a szüleimet az életbe és amióta ezzel a férfival vagyok, némileg érzem, hogy elkezdtem feldolgozni a dolgokat és talán… talán végre teljes életet élhetek majd. Ez után viszont rátérünk a tanórákra, diákok vonzódására tanárokhoz és hát én aztán tudom, hogy milyen az, amikor valakivel Piton negatívan kivételezik, de örülök, hogy nálunk ez nem tartott túl sokáig.
- Én ne hidd azt, hogy kinőném, nálam ez… több egyszerű fellángolásnál. – de hát ezt ő is nagyon jól tudja. Nem volt még igazán komoly kapcsolatom eddig soha, a testemet se érintette még más, mi okom lenne hát kilépni ebből, ami jó? Persze nem tökéletes, de nem mindenkinek adatik meg a tökéletes kapcsolat és például bár Daniel is nagyon aranyos, mégis, nem érzem úgy, hogy vele boldog lehetnék, hogy együtt tudnánk lenni, mi… mi nem vagyunk egymáshoz valóak. Na de amikor kiböki, hogy azért szeretem, amilyen sikerül újból zavarba hoznia. Hát tudja? Hát ennyire nyilvánvalóak lennének az érzéseim?
- Én nem mondanám, hogy ezért. – jegyzem meg kissé halkabban, némileg lesütött szemekkel. Szeretem őt, igen, ez oly világos már mindkettőnk számára, pedig én nem akartam, hogy ilyen hamar így érezzek, hiszen teljesen nem merek megbízni még benne, mégis, az érzéseim fölött nincs hatalmam és remélem, hogy nem fogok csalódni.
- Számomra nem. Én soha se álltam így a dolgokhoz. – rázom meg a fejem, mert rám ez tényleg nem jellemző, én másmilyen ember vagyok úgy tűnik. De ő talán azért lenne velem? Ugyan… elérhető lettem a számára, magam is szégyellem, hogy milyen egyszerűen, de így alakult és örülök, hogy nem lök el, hogy itt van ma, mert ez igen is azt jelenti, hogy számítok valamit, hogy jelentek valamit annak a rideg szívnek odabent. Sajnos ez a téma után viszont olyasmire térünk rá, amelyről egyáltalán nem kellemes beszélni, fájó, nem is kicsit, hiszen szóba jön az az éjszaka, Raina, a halálfalók, a Nagyúr, olyan dolgok, amik egyértelműen megváltoztatják az eddigi kellemes hangulatot, mégis, ideje hát erről is beszélnünk.
- Gyorsan? Mire gondolsz? Mi… mit tettél volna velem? – remeg meg hangom, ahogy erre gondolok, de muszáj rákérdeznem erre, egyszerűen nem tudom és nem is merem elképzelni, hogy mi történt volna. Nem kéne rákérdeznem, tudom én is, de ez a bizonytalanság rosszabb, ezerszer rosszabb, én pedig hallani szeretném a választ. Ahogy az is érdekel, hogy mi történt azon a hétfő estén, amikor meg kellett jelennie Perselusnak, tudni szeretném, sőt, akarom, meséljen hát. De nem, visszautasít, érzem én, hogy nem kéne pedzegetni, így csak picit alsó ajkamba harapok, majd megrázom a fejem.
- Lehet, hogy tényleg jobb lenne a tudatlanság, de tudnom kell azt, hogy kivel vagyok együtt, hogy mire voltál képes és mire lennél a jövőben is. – nagyot nyelek, ez most tényleg nagyon fájdalmas téma. Vajon engem is képes lenne bántani? Ahogy végiggondolom a kérdést, máris tudom, hogy igen, természetesen, hiszen a Cruciatus átok se volt éppen kellemes élmény, nem kellett volna azzal támadnia, de részben az én hibám is volt, mégis, elvileg ő a felnőtt. Túl kéne már ezen lépnem. Viszont, ha most se felel, akkor talán nem fogok újra rákérdezni, talán bár tudni akarom, valahol mégse azt, hogy mi történt aznap éjjel. És hogy milyen csapatok szerveződnek a halálfalók körében? Én is sejtem, hogy többen pályáznak Voldemort helyére, mégis, nem olyan könnyű elérniük azt, hogy a hatalmat ők szerezzék meg és mindenki más mögé álljon. Naivság volt azt hinnem, hogy minden normális most, hogy a Nagyúr halott.
- Lehet, hogy nekem is aurornak kéne mennem, hogy megpróbáljam magam is megakadályozni ezt az egészet. – nem vagyok kegyetlen, még nem, de az idő engem is formál, ahogy az ilyen információk is. Nem terveztem, hogy aurori pályára lépek, de még nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő. Ki tudja, talán nekem is azt kell tennem, mint Nic-nek. De nem akarok most ezen agyalni, nem a mai napon, mert ez túlságosan is olyan téma, amit nem egy vagy két alkalommal kell majd átrágnom magamban, így hát inkább Perselusra térünk rá, arra, hogy mennyit változott, én pedig őszintén örülök annak, hogy így lett, különben nem lennénk most itt, együtt.
- Nem mindenki változik, de te igen és nekem ez számít. – mosolyodom el kissé, de ez a mosoly hamarosan eltűnik arcomról, ahogy a férfi is megváltozik. Nem kéne vádaskodnom, meglehet, mégis, ezek a témák számomra nagyon nehezek, így bár tartok tőle némileg, mégse rettegek attól, hogy bántana. Eddig se bántott igazán, az edzés az más, szóval talán most se emelne rám kezet vagy éppen pálcát, így nem is távolodom el igazán, nem akarom gyengének mutatni magam. Egyenrangúak vagyunk, nem hunyászkodom meg. Szerencsére sikerül ezen tovább mennünk, így kérem meg arra, hogyha tudja, derítse ki, ki volt a szüleim gyilkosa, majd pedig az én biztonságom is szóba kerül. Biztonságban lennék azért, mert vele vagyok? Akkor talán, ha ezt mások is tudnák, de amíg ez titok marad, addig nem változtat ez a kapcsolat semmit.
- „Ami a másé…” – idézem egy picit szemet forgatva. – Azért nem vagyok a tulajdonod, de értem, mire gondolsz. – sóhajtok fel végül. Igen, természetesen felfogtam, hogyha mellette maradok és gond lenne, akkor talán képes lenne megvédeni engem és talán a családomat is. Szóval még egy aprócska ok, amiért érdemes nekem vele lennem, értettem én a rejtett célzást. Viszont nemsokára olyan szavak hagyják el ajkaimat, amelyekkel nem akar konkrétan támadni és régi sebeket felszakítani, de úgy tűnik, hogy megtörténik, én pedig hiába visszakozom, talán már nincs értelme. Nem akartam megbántani, de nem ismételgetem magam, ha elhiszi, elhisz, ha nem, akkor úgyse, hiába a továbbiak.
- Én szeretnék bízni abban, hogy nem lesz háború, hogy… hogy élhetünk békésen. – naiv gondolatok ismét, mégis, hinni akarok ebbe. De nincs értelme ezt a témát újból elővenni, már rég túltárgyaltuk, inkább Piton múltjára térnék rá. Én mindent szeretnék tudni róla, megismerni, de ő nem így érez, nem szívesen mesél erről és mivel oly feszült a hangulat, kezdem én is úgy érezni, hogy talán nem most kéne feltennem a bennem lévő kérdéseket, hogy talán hagynom kéne, hogy majd egy másik alkalommal, nyugodtabb körülmények között diskuráljunk ezekről.
- Rendben van. Akkor majd idővel kérdezek, de most talán jobb, ha nem teszem. Lapozzunk! – döntök végül, aminek talán ő is örülni fog. Kapott haladékot, de nem végtelen időre. És hogy én hasonlítanék a Nagyúrhoz, bármennyire is? Nem… én nagyon más ember vagyok, de abban igaza van, hogy nincs jogom élet és halál fölött ítélkezni, nem vagyok Isten, így csak picit biccentek.
- Sajnálom, hogy hülyeséget mondtam. – ismerem be, mert ez így van. És hogy a szüleim minek örülnének? Tény, nem azt várnák, hogy bosszút álljunk akár az életünk árán is, hanem azt akarnák, hogy éljünk, hogy boldogok legyünk, mégis, hiába tudom ezt, én erre nem vagyok képes.
- Én mégse nyugszom addig, amíg nem találtam meg azt, aki megölte őket. Nem tudom, hogy akkor mi lesz, lehet, hogy nem ölném meg akkor se, ha képes lennék rá, de tudnom kell, hogy ki az, beszélnem kell vele, számomra ez fontos! – bár elég valószínűnek érzem, hogy elhamarkodottan cselekednék, de ez is még oly messze van, hiszen fogalmam sincs arról, hogy ki volt az, aki végzett azokkal, akik oly fontosak a számomra. A következő kérdés viszont meghökkent és oly nehéz rá válaszolni. Zavartan tördelem ujjaimat, mégis tudom, hogy reagálnom kell minderre. Vajon mit tennék? Félreállnék az útból és hagynám, hogy igazságot szolgáltassanak? Vagy… vagy Perselus mellé állnék? Hiszen igaza van, minden szava jogos, mégis, fájdalmas beismernem a választ.
- Túl fontossá váltál nekem ahhoz, hogy képes legyek ellened fordulni vagy elveszíteni Téged, ahhoz olyat kéne tenned, hogy mindez megváltozzon. – kezdek bele végül, de mindketten tudjuk, hogy tudna ártani nekem, még a családom négy tagja él, akadnak olyan emberek, akik bántalmazása után igenis képes lennék a szerelmem ellen is fordulni, ha kéne. – Bármit is tettél, én… melléd állnék! – jelentem ki végül határozottan, felnézve a másik szemeibe. Igen, engem már megnyert magának és bár még fiatal vagyok, nem vagyok gyenge, egy jó alap vagyok, amit lehet formálni és én nem próbálok meg kimenekülni ebből a helyzetből. Mellette akarok lenni, még akár egy ártatlannal szemben is. Tudom, hogy nem szabadna ezt gondolnom, utálnom kéne magam érte, de képtelen vagyok rá, az életemnek van ismét értelme, nem csak a bosszú, van más is, akiért érdemes élnem, nem bírnám elviselni, ha elveszíteném ezt a férfit, a kötődés máris túl erős, bár tudnám, hogyan alakult ez ki ilyen gyorsan, nem kellett volna így lennie. A szüleim pedig igen, szintén gyilkoltak, vettek el olyan életeket, akikhez tartozott család is, ezzel tisztában vagyok én magam is, de nem, képtelen vagyok ebbe jobban belemenni, nem akarok.
- Kérlek, hagyjuk a szüleimet. – az emléküket nem akarom, hogy besározza, bármit is tettek. Talán most van annyi Pitonban is, hogy enged nekem, hogy ezen tovább léphetünk, egészen Rémszemhez. Bár annál a témánál maradtunk volna, de a hangulat megváltozik nemsokára, mely egy pofonnal folytatódik. Lehet, hogy túl hamari vagyok, hogy ilyesmihez tényleg nem volt jogom, hogy ezt nem kellett volna megtennem, mégis úgy érzem, hogy nagyon is megérdemli. A családommal csak ne fenyegetőzzön. Bár elkapja kezem és erősen szorít rá, mégse mutatok igazán félelmet, nem akarok, bár a további szavakra azért mégis csak felelek. Igen, megértettem azt, amit mondott, de a félelem azért kezd befészkelődni elmémbe, így muszáj némileg más felé néznem. Eddig még soha se fenyegetett meg így, de ha már ezt ő megteheti, nos… Ismét visszanézek azokba a jelenleg rideg szemekbe és viszonzom fenyegetését és nem hazudok, ha ártana a testvéreimnek, nos… nem nyugodnék addig, amíg él, nem vagyok hajlandó még valakit elveszíteni. A szorítás viszont erősödik, így némileg testem előrébb hajol, miközben felszisszenve torzul el arcom.
- Eressz el! – sziszegem, hiszen fáj, nem is kicsit, így szabad kezemmel ráfogok csuklójára. Nem, nem bánthat, nem vagyok a játékszere, akivel úgy szórakozik, ahogy csak akar, mégis, ahogy végül felel, testem is megremeg némileg. Ezek szerint mégis csak képes lenne elvenni az életemet, mit is gondoltam? A fájdalom és a szavai most némi könnycseppet hoznak elő arcomra, amiket bár szégyellek, mégse tudom megállítani őket.
- Gyűlölöm magam, amiért pont beléd lettem szerelmes. – jelentem ki most már szomorú hangon, mivel ez tesz engem igazán gyengévé. Végül ha elereszt, lehajtom fejem, megmasszírozom kissé kezem is, majd próbálom arcomat is letörölni. Nem, nem sírhatok, nem lehet, nem szabad. Miért kellett pont őt megszeretnem? Pont őt közel engednem magamhoz? Quinn is megmondta, hogy ennek nem lehet jó vége, mégis, ragaszkodom hozzá, ehhez a kegyetlen varázslóhoz. De tudja még fokozni, amikor visszatér a konyhai beszélgetésünkre, amikor igen, tényleg elmondta, hogy ne várjak tőle semmit, én mégis, reménykedtem benne, hogy neki is van szíve, vannak érzései, hogy… talán fontos lehetek, de talán tényleg nincs ez így. Nem bírom, annyira el akarok vonulni és elsírni magam, annyira nehéz most ez így nekem, mégse teszem, próbálom állni a sarat, miközben a másik mellkasát fixírozom, bár a könnyek mégis csak tovább folynak. Mit mondhatnék erre? Mit felelhetnék? Annyira fáj minden egyes szava, mintha egy éles, recés pengét forgatna a szívemben, mely egyre jobban roncsolná szét testemet, így halkan szipogok, de képtelen vagyok ránézni arcára, az most valahogy nem megy.
- Akkor mégis mi vagyok én neked? – kérdezem halkan, de most már tudni szeretném. Jelentek én bármit is? Vagy csak apró szórakozás vagyok? Kellek én neki egyáltalán? Miért mentem bele ebbe az egészbe és most miért kell így bántania? Mégse zuhanhatok magamba, nem, erősebbnek kell lennem, így próbálom ismét letörölni arcom, így kis időre elfordulok, amíg kifújom orrom és bár szemeim pirosak, mégis, ennél jobban nem tudtam most helyt állni. Nem érzi a másik, hogy mennyire megbánt ilyenkor, de nem akarom ezt egész este, én… én ezt nem tudom elviselni már. Lassan viszont ezekek a nehéz, fájdalmas témákat más váltja fel, bár nem merül feledésbe, talán soha se fog a számomra, mégis, próbálok én is másra koncentrálni, szükségem van arra, hogy lapozzunk, ahogy talán a férfinek is, így hát McGalagony és a büntetőmunkák kerülnek előtérbe. Mily semleges, mily könnyű téma.
- Tudom, hogy milyen posztban van, ahogy azt is, hogy bárkit megbüntethet, de szerintem nem fog sor kerülni arra, hogy ilyesmit tapasztalnom is kelljen, ahogy remélhetőleg többet nálad se. Meglehet, hogy járna némi elvonással. – egy apró mosolyt most én is megengedek magamnak, mely bár nehezen jön, mégis, csak sikerül. Ha ismét úgy büntetne meg, mint ahogy a múltkor, nem túl jogosan és oly keményen, akkor bizonyára megvonnám tőle a testiséget egy kis időre, csak hogy érezze azt, hogy nem volt fer velem szemben. Talán bánná némileg, hiszen azért fejlődök én, bár ki tudja, az előbbiek után simán lehet, hogy egyszerűen eldobna és szerezne mást magának. Lehet, hogy túl sokra tartom magam, túl értékesnek… Nem, nem szeretném ezt se tovább gondolni most. De nemsokára mégis megválaszolja ezt a kérdést, nem csak a testemre tart igényt, mint hallom, tényleg én is érdeklem, legalábbis valamennyire.
- Szerintem már így is nagyon sok mindent tudunk egymásról. – nem tudok mégse teljesen tovább lépni. A mai beszélgetés sok mindent hozott szóba, és hogy kiélje magát rajtam, amikor kedve tartja? Ez annyira rémesen hangzik így, még számat is elhúzom ezen. – Ha annak tartanál, akkor nem lenne értelme a kapcsolatnak, mert én nem vagyok egy szajha. – jelentem ki határozottan. Ha arra vágyna, akkor keressen hát mást, én nem vagyok bármire hajlandó, bár így is igazából fogalmam sincs már, hogy milyen ez a kapcsolat az előbbiek után. Fájt az, amit mondott és talán tényleg nem fog változni, talán… talán soha se fogok többet jelenteni neki, kár hitegetnem magam. Na de kviddics…
- Tudom, hogy nem az, mindenesetre megpróbálkozok majd a csapatszervezéssel, de előtte még túl kell lennem ezen az éven. – hiszen nem egyszerűek az év végi vizsgák, sok múlik rajtuk, én pedig ahogy minden más diák, ugyanúgy izgulok. Piton kegyetlenségéről viszont nem akarok ma már hallani, bőven elég volt, talán megérthető ez, így miután ezt tisztázzuk, szóba jön a szex és az erotika, melyről nem beszélek túl szívesen, de inkább ez, mint az előbbiek.
- Majdnem? Én nem így érzékeltem, de… mindegy is. – nem, nem megyek bele, nem akarok, annak nem lenne jó vége. Inkább kijelentem, hogy egyelőre egyáltalán nem vágyom arra, hogy szájjal kényeztessem a másikat, amit el is fogad, mint hallom, de hogy egyelőre? Csak sóhajtok erre, sejtem én, hogy még sokszor fel lesz hozva ez a téma, amíg be nem adom neki a derekamat, de mégis, oly megalázó a gondolat is. Miért élvezné hát ő ennyire? Nem, nem tudom az ő helyébe képzelni magam jelenleg.
- Ez azért megnyugtató. – jegyzem meg arra, hogy nem lépne fel agresszíven velem szemben, mert azzal tényleg nem érne el túl sok pozitívumot. Az erdei jelenetes történetet viszont most hanyagoljuk, nem térünk ki rá még jobban és őszintén meglep, hogy képes erre a másik, nem erőszakoskodik ismét, ahogy szokott.
- Én se tudom, hogy hol vannak a saját határaim, de te érezhetően nagyon szívesen kutatod őket. – morgom oda most már aranyosan és az előző fájdalmas téma most hirtelen eszembe se jut, ez túlságosan is lefoglal jelenleg. És hogy tudna ő durva is lenni, ha kérik? – Ebbe nem kételkedtem. – és hogy fogok-e ilyesmit kérni tőle? Fogalmam sincs, tényleg nem ismerem még a testemet se, nem hogy a szex minden rejtelmét, eddig nem voltunk még annyiszor együtt, főleg nem extrább helyzetekben, de ki tudja, mi lesz majd ezen a mai estén, hogy mi mindenre leszek rávehető. De vajon mit akarna még kérni tőlem a férfi? Ez még igazán érdekelne, hogy tudjam, mire készüljek.
- Hé! Ez nem szép dolog. – csóválom meg a fejem végül, majd amikor kijelenti azt, hogy hálás lenne azért, ha… szóval ha orálisan kényeztetném, egyértelműen feliccenek, mert mégis oly furcsán hangzik ez a kijelentés így. De hogy viszonozná? Szóval… úgy, hogy… hogy a szájával odalent? Még inkább vörössé válok.
- Én nem akarnám azt se. – túlságosan tiltakozó vagyok, de miért? És ha jó lenne? Talán ő is azért vágyik erre, mert tényleg nagyon jó és különleges érzés, így lassan sandítok fel rá, picit gondolkodva ezen az egészen. Talán tényleg én állok rosszul és túl negatívan az orális játékokhoz?
- Nem tudom. Én most semmit se tudok. – összezavart, nem is kicsit és jobb is, hogy inkább áttérünk a kanapéra és filmezünk egy kicsit. A film nem éppen rövid, de úgy hiszem, hogy szükségem van rá, túl sok volt ez a mai nap, a film pedig kikapcsolja az agyam. Ennek végeztével viszont ideje besétálni a hálóba, ahol az ajándékozás közben azért az együtt alvás is szóba kerül, hiszen itt marad velem, megmondta és hát nem bánnám, ha meztelenül feküdne mellettem. Na jó, talán picit zavarban lennék, de az biztos, hogy én nem bírnék úgy maradni, úgy pihenni mellette, legalábbis most így gondolom.
- Este úgyis csak alszik az ember, nem hiszem, hogy egész este engem figyelnél. – de tény, jól esnek ám szavai, hogy ennyire tetszem neki ezek szerint, hogy szívesen nézegetne ruhák nélkül hosszabb időn át. De értem a célzást és jól teszi, hogy legalább picit igyekszik, bár azóta én is elkezdtem már értékelni magam, talán jó úton haladok. És hogy Piton esetleg meleg lenne? Szerintem ezt senki se gondolja komolyan, bár tény, hogy én se tudtam róla eddig, hogy esetleg egy diák lány tetszhet neki, pedig biztosra veszem, hogy nem én vagyok az első. Mindenesetre szavait én is elképzelem, így vigyorodom el most már jókedvűen.
- Nem lennék akkor a helyedben. – tényleg kellemetlen lenne, de ennyire azért jobb nem belemenni, teljesen hülye elgondolások ezek, bár jobb téma, mint a rémálmok. Hmm, talán mégis vissza kéne térni az előzőre.
- Attól még ilyen esetben néha tényleg egyszerűbb lenne. – csóválom meg a fejem, majd inkább az ajándékokra térek rá még jobban, most már az álmok témáját mellőzve. Meglepő, hogy ezek szerint Perselus odafigyelt arra, hogy milyen ékszereket hordok időnként, mert bár minden nap lát, nem gondoltam volna, hogy ennyire figyelmes is tud lenni, főleg úgy, hogy nem érdeklem igazán, ahogy azt már a konyhában ugyebár mondta.
- Kedves tőled, hogy figyeltél. – tényleg tetszik a nyaklánc, teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon sűrűn fogom hordani, bár azért nem mindig, egy edzésen nem kockáztatnám, hogy baja essen. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy a férfi fogja-e hordani bármelyik ajándékot is vagy csak most fogadta úgy, hogy tetszenek neki, de aztán visszatérve a Roxfortba már teszi is egy ládába a többi közé… vagy még a Roxfortba se viszi el, hanem egyszerűen otthon felteszi a padlásra vagy pincére, tudom is én. Majd kiderül… Az viszont jó, hogy észrevette rajtam a változást, reménykedtem benne, így mosolyogva szabadítom meg ingétől, majd ez után én is levetem csinos ruhámat, így formás testem is elé tárul. Elég csinos vagyok, szép fehérneműt választottam mára, amelyek még jobban kiemelik formás, vékony testemet, hiszen nincs rajtam felesleg, odafigyelek magamra, főleg azóta, hogy vele vagyok, szeretném, hogyha tetszenék neki, ha mindig úgy nézne rám, mint ahogy most.
- Nocsak, majd meglátjuk, hogy megengedem-e. – kacsintok rá játékosan, de aztán már fölé is mászom, hogy a beígért masszírt megkaphassa. Nem mintha ezt így ténylegesen megérdemelné, de talán el tudom majd lazítani őt, ahogy engem is kikapcsol, miközben azért nem felejtem el néha megcsókolni is hátát, vállát vagy éppen érzékeny nyakát. Jó pár percig tart ez a kényeztetés, majd nem sokkal később nekikezdek a játszadozásnak. Csak szórakozom, szerintem ez egyértelmű, eszem ágában sincs most ismét filmet nézni, de amikor felkel oly komoly ábrázattal hirtelen megfordul a fejemben, hogy talán ő mégse bánná, ha változna a program, de ez azon nyomban semmissé válik, amikor a falhoz nyom, ajka pedig az enyémet érinti. Szemeim lehunyva viszonzom csókját, mindent beleadva, szenvedélyt, dühöt a mai nap miatt, egyszerűen mindent, le kell vezetni a feszültséget, érzem én is, így amikor engem érint, már nem zárkózom el, nem tolom el kezét, hagyom, hogy bátran simogasson, sőt, amikor fenekemhez ér, még előrébb is mozdulok, amennyire tudok lábaitól, így nyögök fel a markolásra. Ez tetszik, nagyon tetszik, akár csak az, amikor lejjebb vándorol keze, majd belső combom felé, de ahj, nem érint még ott meg, szinte kínoz ezzel. Én viszont nem állok le, most merészen fogok rá férfiasságára, majd kezdek vele ruhán át játszadozni és érzem ám, hogy ez tetszik neki, így elmosolyodva engedem át neki nyakam, amelynél bizonyára majd csúnya nyoma is lesz az estének, de nem zavar. Harapjon csak, ahogy szeretne, én élvezem, ezt pedig halk sóhajaimból is hallhatja. Az viszont tetszik, hogy most ennyire határozott, ahogy az is, hogy a falhoz nyomott. Furcsa dolgok hoznak igazán izgalomba, mi? És képes vagyok ezt még fokozni is, így amikor fülemhez ér, egy huncut, játékos mondatot hallatok, amelybe kissé meglepő módon ő is belemegy. A tanárom, a valóságban is az, mégis, ez, ami közöttünk van teljesen más, miért ne játszhatnánk egymással? Itt nem sürget az idő, nem kell holnap korán kelni, miénk az egész éjszaka, én pedig ki akarom rajta élni minden vágyam.
- A Tiéd vagyok, büntess. – a hideg is kiráz, ahogy a fülembe suttog, de nem negatívan vagy félőn, inkább izgalomtól fűszerezve. Lehet, hogy nem kéne ezt mondanom, mégis, valamiért ismét bízni akarok benne, így amikor mellemre markol rá, méghozzá keményen, némileg felszisszenek, hiszen érzékeny, de eszem ágában sincs panaszkodni. Az övé vagyok és az is akarok maradni és jelenleg iszonyatosan zavar a melltartóm, hogy rajtam van. Bárcsak normálisan érintene, bárcsak a mellbimbómat se hagyná ki, de… mindennek eljön majd az ideje. Mégis, egyre nagyobb izgalomba hoz, főleg, hogy másik keze is folytatja útját, majd amikor nedves bugyimon át simít meg, muszáj ajkamba harapnom. Vágyom érintésére, hogy folytassa tovább játékát, így picit nagyobb terpeszbe állok, engedve, hogy hozzám férjen. Érzem ám, hogy ő is hasonlóan felizgult, akár csak én magam, és amikor beszélni kezd, csak halkan felkuncogok.
- Azt szeretnéd, ha öltöztetnélek? Nem inkább, ha vetkőztetnélek? – használom ki szóbotlását, amely egy ilyen helyzetben nem is meglepő, tehát én is pimasz vagyok, akár csak ő. De értem én, hogy mit szeretne, így amikor ajkam ismét letámadja, majd közben odalent már a bugyin belül érint, úgy remegek meg. Miért ilyen rövid időre? Maradjon ott! Az a dolga! Így a csókot is mohón viszonzom, miközben hirtelen nyúlok mindkét kezemmel nadrágjához és a csók közben gombolom azt ki, ha van öv, akkor pedig azt is persze szétszedem, majd jöhet a cipzár is.
- Akkor had fejezzem be a munkát. – jelzem tehát, hogy levetkőztetném, de amíg egyik lába az enyémek között van, úgy nem igazán fog menni, szóval ha engedi és annyira eltávolodik, amennyire szükséges, akkor a két alsót egyszerre kezdem el lehúzni, így nemsokára farkát is kibújtatom a szövet alól, amelyre most csak egy pillantást vetek, de még nem simítok végig rajta. Még mindig picit zavarba hoz a látványa, de nem akarok megint pironkodni, de a gond az, hogy hiába hajolok lejjebb, a nadrág ebben a helyzetben megakad, így csak zavartan felpillantok Perselus szemeibe, majd végül lejjebb ereszkedem előtte, hátam a falnak döntöm és így bizony féltérdre ereszkedem, mert muszáj jelenleg. Amilyen gyorsan csak tudom, olyan hamar bújtatom ki lábait és próbálok oldalra hajolni, tehát minél messzebb kerülni péniszétől, rá se merek nézni most őszintén szólva, így ha a ruhák lent vannak, akkor már fel is pattanok, még mindig kissé kipirult pofival.
- Rajtam is sok ruha van ám. – jegyzem azért meg, szóval nem ártana neki is segítenie, mert ha már én vetkőztettem le őt, akkor engem neki kell, ez egyértelmű.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-02-09, 05:08




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




18+

Nagyon is jól tudja ő, hogy a lánynak eszében sem lett volna kimenni akkor, egy ismeretlen város - vagy falu? - utcáira, rongyos ruhákban, vagy épp egy férfi ingben, hogy egy boltból próbáljon pénz híján lopni valamit... Pedig ha mást nem, hát arra például könnyedén rájöhetett volna ily módon például, hogy egészen konkrétan hol is van: mely település, melyik utca, egyáltalán milyen környék... Hiszen ez is foglalkoztatta akkor. A lány megjegyzésére gunyoros félmosoly suhan ajkaira.
- Természetesen nem, ha én ebben az időpontban egyértelműen máshol vagyok. - feleli ártatlanul. - És természetesen én is meglepődtem volna, hogy mégis mit keresel arrafelé, nem jó környék az... Főleg nem a fiatal lányoknak. - feleli. Hogy ebben mennyire mond igazat, az épp kérdéses, ahogyan persze az is, hogy ha tényleg annyira rossz környék lenne - egyfelől minek lakik ott -, másfelől, csakugyan hagyta volna a lányt ott egyedül kószálni, egy ilyen trauma után? Téve mindezt úgy, hogy ő közben másfelé kódorog, ki tudja, mi okból? Na persze, talán azt az üzenetet akarta volna megbeszélni a címzettel, melyet a patrónus vitt, melyet Astrid látott is... Vagy ki tudja nála.
Eztán szóba kerül ugyan a főzés ,de több szót nem kíván arra vesztegetni, bár ahogyan témába kerül a vörös hajú lány, úgy... Nos, lehet, mégiscsak inkább a főzésről folytatna mélyre menő diskurzusokat, például, hogy a hagyma hámozásakor hogyan tartsuk szakszerűen az ominózus étket, vagy valami efféle, igencsak fontos kérdés megvitatását is szívesen előtérbe helyezné. Na de persze, hogy erre bezzeg nincsen mód. Akárhogy is, kissé meglepődik, hogy egyáltalán szóba jön az a bizonyos lány, s némileg időzik is, mintha nem is jönne rá egyből, hogy Lilyről van szó, de végül azért felel.  lány szavaira azonban elfintorodik.
- Afféle. - hagyja rá. Régi barát? Az első igazi barát, sőt, több is annál. Egyszerre több, s ha mást nem, hát minimum a halála miatt kevesebb... - Miből gondolod, hogy nem próbáltam? - kérdi kissé fagyosan - Próbáltam... Sokszor, sokféleképpen. De az ember életében vannak visszavonhatatlan veszteségek... Kímélj meg az efféle mugli életbölcsességektől, amik valójában úgy akarnak megnyugtatóak és ösztönzőek lenni, mintha csakugyan értenének hozzá. Meghalt, immáron több, mint tíz évvel ez előtt... - ez a barátság tehát nem volt egy örökké tartó, mindent túlélő kapcsolat, ez van. Legalábbis igyekszik így beállítani: ennyi, na és? Persze valójában soha nem lesz képes ezt ilyen lazán kezelni, de már megtanulta, hogy jobb, ha ezt a legtöbben nem tudják meg. Egyszerűbb is. Ettől függetlenül azt persze sajnos muszáj valóban komolyan gondolnia, hogy van, amikor már késő...
S persze, a lány is jól érzi... A hasonlatot is, és a következményeket is, de nem kívánja ezt ő maga is elmagyarázni, érzékeltetni. Ha amaz sejti, sejti, ha nem, hát nem. Túl sokat nem is akar beszélni egyáltalán semmilyen vörös lányról - nem, hogy Lilyről.
Igaz, a következő téma, a szerelem, vagy legalábbis a vonzódás némileg tán összecseng az előzővel, ő úgy tekinti, mintha nem így lenne. S, hogy miként viselkedik azokkal, akikkel szemben rájön, hogy adott esetben róla fantáziálgatnak, hogy érdeklődnek iránta? Nos, ez attól függ, mert persze, van több opció is. Mindig van.
- Nyilván én is sejtem, épp csak nem érdekel. Nem foglalkozhatok mindenki lelkivilágával, másfelől nem is akarok; idővel találnak maguknak mást. - feleli lassan - De a legtöbben rajonganak valamelyik tanárukért egy bizonyos korban. Kinövik, nem látom okát, hogy túlságosa foglalkoztasson a kérdés, amíg ezt megtartják maguknak. Ha már kényszerét érzik, hogy valahogyan felhívják az én figyelmemet is a dologra, azt talán már másik eset. - a lány szavaira igyekszik persze bűnbánó képet vágni, na persze csak módjával. - Úgy, hogy pont ezért szeretsz. - feleli tehát pofátlanul a kérdésre.
De eztán a téma a lányra terelődik, s lassan biccent is amaz válaszára.
- Magam sem feltételeztem volna, hogy hitegeted az embereket... Ámbár kétségtelen, hogy az jellemzően sokkalta jobban kell, ami elérhetetlen, semmit, ami amúgy is megkapható lenne, nem igaz? - már persze, ha nem csak lekoptató szöveg, hogy már foglalt. Hiszen ha sosem látják a kérdéses párt, s nem is hallanak róla, nos... Végül talán joggal hihetnék, hogy akkor hát talán nem is létezik, nem igaz? De erre egyelőre nem hívja fel a figyelmet, ezzel a felmerülő gyanúval előbb-utóbb amaz úgyis szembesül, s neki kell majd megoldást találnia rá végül.
S bár eztán előkerül az a bizonyos virág-hasonlat, mely az idézetből kinövi magát ugyan egy röpke párbeszéddé, végül úgymond csúfos véggel zárul, s ezzel maga az alaptéma is szép lassan tovaszáll. Pedig bár maradna! Hiszen a következő téma nem nevezhető épp barátinak... Akárhogy is, súlyos és nehéz téma bontakozik ki, s innen már nincs visszaút; afféle információ-morzsák ezek, melyek már később nem letagadhatóak, s melyek tudatában talán az egész, kettejük között lévő kapcsolat maga is némileg megváltozik.
- Ha máshogy döntök, az azt jelenti, hogy lemondtam róla, hogy abból a helyzetből bárhogyan is, de kimenthetlek... Valószínűleg igyekeztem volna a lehetőségekhez mérten gyorsan intézni a dolgokat; elfoglalt ember vagyok... Nem várhatják, hogy előre nem egyeztetett időpontban is csak úgy ráérjek. - feleli, de érezhetően ez minden, amit abban az esetben megtett volna a leányzóért, s arról inkább nem beszél, hogy ezek mellett még mit is tett volna vajon - aligha lenne azon tettek között persze bármi kellemes, vagy szép... Kegyetlenségért nem megy a szomszédba, ez bizonyos.
S persze, abba nem megy bele, de vajon csakugyan csak ez a két opció létezik? Nem lehetséges egy harmadik, amiben csakugyan vágyna a felkínált lehetőségekre, esetleg csak nem azzal a kettővel? Vagy nem ezzel a lánnyal? Hiszen ki tudja... Vajon tényleg semmilyen esetben sem gondolkodna el, milyen remek szórakozás is lenne az neki?
Mivel a lány nem feszegeti tovább a Raina-témát, így ő maga sem teszi. Neki megvan a maga véleménye erről, s egyáltalán nem véletlen, hogy magához vette azt a lányt, sőt az sem, hogy úgy döntöttek Dumbledore-ral, meg sem próbálja megváltoztatni őt, legfeljebb tanítani, segíteni, és némi óvatosságra inteni, amikor kell. Astrid mondhat, amit akar - aligha tudná eltéríteni elképzeléseitől, az a helyzet. Még akkor is ez az igazság, ha mindezek mellett azért persze megéri itt lennie a lánnyal. A szavakra csak biccent, hiszen az előbb már kimondta szavakkal is, nem áll szándékában ezt ismételgetni, minek? Megmondta, kereken és érthetően, kár lenne tovább ragozni és bizonygatni, úgy a végén hitelét vesztené az, ami most még valóságosnak hat. S, hogy meddig éri ez meg neki, az egy jó kérdés, ahogyan az is, vajon hol érezné azt, hogy már mindent megkapott, amit csak lehetett. Akárhogyan is, egyelőre ő nem kezd bele ebbe a témakörbe, és valójában maga sem tudja, hogy a minden elég lenne-e – hogy azon a ponton ráunna-e az egészre. Változó. Azonban a lány kérdése már más ügy, arra talán illene végül is felelnie, de egyelőre jelét sem adja, hogy kész lenne pontos választ adni. Egy ideig hallgat, s csak szemléli a lányt, mire végül egyáltalán ráveszi magát, hogy megszólaljon.
- Nem hiszem, hogy tudnod kéne. Csak véletlenül keveredtél bele, nem kell, hogy magadra vedd ennek terhét. Meg aztán... A végén romlana a megítélésem is. - teszi hozzá nagy ártatlanul, mintha ez lenne a legfontosabb részlete az egésznek. Valójában neki egyszerűbb is a lány fantáziájára bízni ezt most, hiszen a teljesség megértéséhez újabb információmorzsákat is el kellene szórnia végül, amit most nem kíván megtenni. Elég volt mára, úgymond.
Helyette másról mesél inkább - s ez talán van olyan érdekes, mint a közelmúlt, még akkor is, ha időben távolabb esik a jelen kortól; mert talán sokkalta inkább napjaink valóságának része, eleme a mindennapoknak, kimondatlanul. Ami pedig őt illeti ebben a kétszínű világban...
- Ezen múlt az életem. Más is beletanult volna. - von vállat. Szerinte nem ő a legfurcsább eleme ennek a nagy játszmának, sőt, és talán még a legrosszabb sem. Sőt, még az se mondaná, hogy a "jók" között tényleg olyan sok lenne a jó, vagy, hogy a "rosszak" okvetlenül rosszak lennének... Sőt. Kevesen akadnak, akik tudatosan cselekednének rosszat; mindenki meggyőződésből cselekszik, mélyen gyökerező hittel, hogy amit tesz, az márpedig jó. Ha mást nem, hát önmagának. S, hogy vajh mennyire őszinte a lánnyal szemben? Ezt alighanem csak ő maga tudná megmondani, de lehet, néha már ő sem. S, hogy fogja-e jövőre még tanítani a lányt, azt pedig egyedül a lány tudhatja egyelőre... Ő nem fogja győzködni; egyik opció mellett sem kíván kampányolni.
- Csak természetes... Ámbár még mindig vakon várják a visszatértét. Sokan hiszik, hogy nem halt meg igazán. És akadnak épp olyanok is, akik az eszméket némileg formálva ugyan, de lényegében megőrizve őket kívánnak a Nagyúr helyébe lépni, és összefogni a csapatot. Nem lenne bölcs döntés már előre elvágniuk magukat, nem igaz? Bár nekem igazából édes mindegy, ők mit csinálnak... Néha magam sem értem, egy-két egyéb hogy lehetséges, hogy még mindig szabadlábon rohangászik. Bár nem én leszek, aki feladja őket. - bár, hogy miért nem, abba nem megy bele, de talán sejthető. A lány szavaira csak felsóhajt.
- Úgy hiszem, minden csak döntés kérdése... Sok intő jelet, vagy tragédiát nem voltam hajlandó észrevenni, vagy bárhogyan is, de reagálni rájuk. De az emberek változnak idővel, persze. - von vállat. Na persze, hogy lesz-e jobb ember valaha is? Talán igen, talán nem, ezt nehéz lenne megmondani már most, ahogyan azt is, képes lesz-e egyáltalán engedni, hogy más szeresse őt, nem, hogy még viszonozni... Talán egyszer ő is megtörik, talán nem. Azonban a vádaskodás felhúzza, bár tettlegességig nem megy, úgy tűnik, ő maga is meghúzta a határokat önmaga számára, így jelét sem adja, hogy agresszíven kívánna fellépni, de kétségtelen tény, hogy nincs szüksége rá ahhoz, hogy kellően ijesztő legyen, ha akar. Márpedig akar.
- Előbb-utóbb feltehetőleg. Csak kevesen vannak, akik alanyi jogon megmenekültek a számonkérés elől, de nekik eszük ágában sem lenne a szerencséjüket kísérteni. - magyarázza végül nyugodtabban, sejtetve, hogy például Malfoynak esze ágában sem lenne fene nagy ráérése közepette aurorokat gyilkolászni. A többieknek, akik esetleg így múlatják az időt, azok pedig kockáztatják a lebukást is, jobban mondva sürgetik. Akárhogy is, majd megpróbálja kideríteni, ki volt a lány szüleinek gyilkosa. Már, ha lesz hozzá kedve.
- Ugyan, nem mondtam, hogy azt kellene hangoztatnod bárkinek is, hogy velem vagy. Másfelől akad, aki előtt alighanem a halálos ítéleted írnád alá vele... - nem, ő sincs mindenkivel jóban, de ez talán nem is elvárható. Pedig igyekezett nem magára haragítani mindenkit, hiszen fontos volt a szerepe - De a legtöbben tiszteletben tartják, hogy nem nyúlunk ahhoz, ami a másé... Akármilyen értelemben is. Azt nem állítom, hogy végtelen hatalom lenne az én tiltó szavamban, de épp elég van, ha kell. - feleli egykedvűen. Csakugyan, a legtöbbe azért talán elfogadnák és megértenék, ha ő mondaná, hogy a McCaine lányok tabu téma. Nic... Rá ez a tiltás nem vonatkozna. Nem, ő túlságosan is a szülők nyomdokaiba akar eredni, nem védhetne olyasvalakit, aki közben erőnek erejével akarja őket elpusztítani. Sajnos az már nem menne neki sem, és vélhetőleg meg se próbálna az ő érdekében védelmezőleg fellépni például. De a lányt talán épp meg tudná védeni, ha nagyon akarná, s csakugyan szükséges lenne. De egyelőre nem az, és jobb is így, na meg egyszerűbb.
Azonban a téma folytatása egyáltalán nem ad okot a mosolyra, legalábbis számára nem, úgy tűnik, ő olyasmit lát a lány szavai mögé, ami nincs, ás inkább értelmezi azt vádaskodásnak, támadásnak, semmint mindent eldöntő, fontos kérdésnek. Hiszen mindketten tudják, hogyan végezte az anyja...
- Nyilván eszedbe se jutott... - ismétli szenvtelenül, sejtetve, mennyire is gondolja ő ezt így. S bár érzékeli, hogy a lány talán csakugyan sajnálja a kérdést, hogy tényleg szerencsétlenül megválasztott szavak voltak ezek, de ez őt a legkevésbé sem hatja meg. Az ember legyen óvatosabb, mielőtt támadni kezd, ha nem akar telitalálatot, hát célozzon eleve ennek megfelelően. - Más idők? - kérdi egykedvűen, de kissé csúfondárosan is - Ugyan, annyi változott, hogy ismét meglapulnak, és titokban szervezkednek, de az újabb háború a küszöbön áll. Persze az más kérdés, kinek a vezetésével hányan fognak végül harcba szállni... - na persze, talán jobban járnának azzal, ha valami címeres idióta vezetné a seregeket, könnyebb lenne a győzelem. De abban reménykedni is kár, hogy egy ostoba, szűk látókörű kis senki mögé tömegek sorakoznának fel... Na persze, neki például fogalma sincs róla, hogy a lányt megkeresi majd Rasmus, például. Ha ezt tudná, már eleve lesben állna a Három Seprűben, vagy legalábbis nem engedné el Rasmust olyan könnyedén az elkövetkezendő beszélgetésük alkalmával.
A lány szavaira elfintorodik, érezhetően nem kíván rá választ adni egyáltalán, végül csak vállat von, s kissé flegmán, de végül megszólal.
- Erről pont eleget láttál, hogy ne kelljen magyaráznom. - közli tehát, egyelőre nem akar ebben a témában elmélyedni inkább. - Ha valami konkrétan érdekel, kérdezz, de nekem nincs rá igényem, hogy ok nélkül ömlengjek arról, mi volt 10-20 évvel ez előtt. - nem, neki attól nem könnyebb, hanem talán nehezebb lenne, ha vég nélkül mesélne mindenről mindenfélét. Még mit nem. Majd, ha valami konkrétan érdekli a lányt, hát rákérdez, ő pedig mérlegel, és döntést hoz: vagy beszámol az adott dologról - ilyen-olyan részletességgel -, vagy pedig nem. De ez minden, ennél többet tőle ne várjon el, neki erre nincs szüksége márpedig. Nem lenne tőle "könnyebb", ezt elképzelni sem tudja. Pedig talán jó lenne, de... Nem, az a gyengeség legvégső jele lenne.
De a lány tovább folytatja szavait, melyek újfent egy múltbéli emléke hívnak elő, mely például szolgálhat, s mellyel analógiát vonhat. S persze nem lepi meg, hogy a lány visszakozni kezd, már hogyan is lepné, hiszen pontosan ezt várta, ezért is kezdett bele az egészbe. Biccent hát a leány szavaira.
- Nem vagy olyan... De a bosszúvágy bárkit olyanná tehet, amilyen annak előtte nem volt, és van, aminek könnyű rákapni az ízére. Az efféle dolgok pedig már csak egy irányba vezethetnek... Ítélkezni egy dolog, eldönteni, ki élhet, s ki nem, már egy egészen másik. Jobb, ha ettől tartózkodsz; valójában az efféle tett örökre megviseli az embert. - mormolja végül csak. - Akkor hát ügyelj, hogy ne válj olyanná, mint a gyilkosuk. A szüleid akkor lelhetnek békére, ha ti megbékéltek, és elengeditek őket, nem akkor, ha a gyilkosuk is meghal. Ő egésze sokad rangú ebben a kérdésben, ami azt illeti, inkább nektek fontos, semmint a szüleiteknek. Nekik ti voltatok fontosak ugyanis, felteszem. - legalábbis így lenne normális állítólag, de ha meg akarná ezt cáfolni, nem kéne messze mennie. Kapásból itt vannak az ő szülei, sok mindent lehetne rájuk mondani, de, hogy a családjuk az első volt nekik mindig is, nos, az eléggé erős állítás lenne, és az igazságtartalmát is igencsak komoly vádak érhetnék.
s persze, az sem lehet kizárt, hogy ő maga is ölt már meg olyanokat, akiknek volt családja. Sőt, így bizonyára őrá is feni nem egy ember a fogát, egy-kettő talán még azt is tudja, ki az ellenfele, mások talán vaktában tapogatóznak, mint most Astrid. Vajh ebben az esetben ki mellé állna a lány? Egy ideig elgondolkodva szemléli őt, végül úgy dönt, rákérdez, még akkor is, ha valójában talán nem is vár választ, vagy legalábbis nem feltétlenül valid választ.
- Ámbár... Ebben az esetben el kell gondolkodnom, hogy vajh miként vélekednél, ha most berontana ide valaki, aki az én halálomat követelné, a szülei életéért cserébe. - jegyzi hát meg, nem mondva ki egyértelműen a kérdést, és a pontos részleteket sem alakítja ki, mivel lényegtelen. Na nem arra akar célozni, hogy előbb ismerje meg a gyilkost, és döntsön azután, van, akit jobb nem ismerni. Bár sose tudni. És, hogy milyenek lehettek a lány szülei? Kegyetlenek és vérszomjasak, akár, hisz ki tudja? Akadt az aurorok között is ilyen szép számmal, kár lenne ezt ragozni, vagy szépíteni. - Nem tudom, milyenek voltak a szüleid, de abban biztos vagyok, hogy a legtöbben alig várták, hogy okot kapjanak rá, hogy kiéljék magukat... A különbség csak az eszmében van, ami kedvéért harcba szálltak. Harmónia? Nem, az soha nem is volt. Az ember maga nem kompatibilis vele, mert nem tud mit kezdeni magával egy olyan világban, ami minden szép és jó. - feleli. Így is gondolja. Halálra unnák magukat, és végül találnának mégiscsak egy ellenséget, ami ellen lehet küzdeni, mondjuk a barnákat, a szemüvegeseket, vagy törpéket. Mindegy, akárkiket, akik elegen vannak ehhez. Ami Mordont illeti... Egykedvűen legyint. - Nem volta felhőtlenül boldog a jelenlététől. - feleli lassan tehát, s ez igaz is. - De ugyanolyan kollégám volt, mint teszem azt, Pomona, és ezt legmélyebb sajnálatára neki is be kellett látnia, s el kellett fogadnia. - na persze, ezt a részt kölcsönösen el kellett fogadniuk, ettől még acsarogtak egymásra, s ettől még Mordon továbbra is úgy odafigyelt minden egyes kis mozzanatára, hogy kezdet az utolsó idegszála is felőrlődni ettől az egésztől. Mert persze, ha valami van, nyilvánvalóan ő az egyik első, akinek a neve a gyanúsítottak listáján felmerül.
A második persze Connoré, de ez más kérdés, őt nem hozza szóba. Ő majd sajnáltatja magát, ha akarja, de egyelőre nem emlegeti fel az ő múltját.
Igaz, ha akarná, se tudná, mert más téma jön szóba, olyan, amely végül azzal a bizonyos pofonnal zárul egy hosszú pillanatra, mely alatt a levegő fagyossá válik és megül közöttük, s amely láthatóan felbosszantja őt, olyannyira, hogy a korábbi téma, Mordonnal, s mindennel együtt elúszik tudatából, s a lány maga is érezheti, hogy most igencsak örülhet, hogy nem fajul tettlegességig a kérdés: legalábbis nem igazán, mert azért a pirosló folt, mely arcán csakugyan feltűnik, nem engedi, hogy teljes mértékben válaszreakció nélkül maradjon... A lány szava azonban láthatóan egyáltalán nem hatja meg.
- Majd kiderül, csakugyan megértetted-e. - feleli hűvösen, s a lány érezheti; az iménti fenyegetés nem vicc volt, hanem komoly: olyan következmény, amit kész valósággá formálni a következő ilyen esetnél. Hogy megérdemelte-e? Hát persze, hogy nem, mert akármit tesz is, egy lány csak ne merjen kezet emelni egy férfire, főleg ne akkor, ha olyan kapcsolat van közöttük, mint az övéké is. Tanulja csak meg, hogy hol a helye, vagy a végén kénytelen lesz tenni érte, hogy a lány megjegyezze ezt.
Összeszűkülnek szemei, enyhén felvonja szemöldökét, ahogyan a lány folytatja szavait, enyhén talán nagyobb nyomást helyez a lány kezére, bár még nem teljes erőből szorongatja - legalábbis arcán nyoma sincs erőlködésnek, de azért érezhető ám az a szorítás.
- Nem áll szándékomban ártani a testvéreidnek, Astrid, egyelőre ez minden, amit mondhatok. Ha a sors úgy hozná... Majd elválik, ki távozik élve. - közli szenvtelenül, sejtetve, hogy ha mégiscsak oda kerülne a sor, hát nem fog meghátrálni a kihívás elől. Sőt, kíméletet sem fog tanúsítani, hiszen hiába is győzedelmeskedik, ha az áldozat feláll, és ha kell, hát évek múlva bár, de ismét lecsap. Ilyen hibát ő nem vétene, még akkor sem, ha per pill valóban nem ítéli túlságosan nagy kihívásnak a lányt. Akárhogy is, végül elereszti a lány kezét tehát, hiszen nem - most nem akar durván fellépni vele szemben egyelőre. Nem akar csontot törni, vagy bármi effélét tenni.
- Ha jól rémlik, erre a tényre már a konyhában felhívtam a figyelmed. - közli hűvösen, sejtetve, valahol talán egyetért, sőt, még figyelmeztette is elsőre a lányt, úgyhogy reklamációt nem fogad el - Akkor felülbíráltad a szavaim, most aztán ne kérd ki magadnak, és csinálj úgy, mintha nem tudtad volna, mire is vállalkozol. - jegyzi meg azért szenvtelenül. Csak ne csináljanak úgy, mintha ő lenne a hibás, mintha ő nem lett volna mindennek tudatában, s valóban áldozata lenne ennek az egésznek. Legkésőbb az erdőben rájött mindenre, amit tudnia kellhet ehhez az egészhez, ennek ellenére egy szál törölközőben flangált előtte aznap a lakásán; nos, ez márpedig nyílt felhívás volt. Márpedig az olyan játék, amiből a rajt után már nincs kiszállás csak úgy.
- Mertem remélni. - feleli tömören a lány szavaira, mást ne kíván hozzáfűzni, egyelőre ha akarna, se, mert ő maga is érzi, hogy most nem lenne képes azt kellő tapintatossággal megfogalmazni, ennél durvább pedig egyelőre nem akarna lenni. Így tehát kapóra is jön, hogy a témák kicsit enyhülnek, s el is vonják a figyelmet az iménti jelenetről. Nagy szükség van most erre, mondhatni. Ahogy tehát a büntetőmunkák jönnek szóba, egy halovány, futólagos, enyhén gunyoros mosoly átsuhan ajkain.
- Komolyan aggódnék is, ha tőle jobban tartanának, mint tőlem, de nem is erről van szó. Egyszerűen arról, hogy ő háztól függetlenül is kényszeresen figyel a diákjaira, és nem kell megerőltetned magad, ha valakit be akarsz panaszolni. Teheted ezt úgy is, hogy másnak szemet sem szúr, hogy panaszkodnál épp... Nem, mintha én ne hagynám rá, ha nagyon erőlteti valaki, hogy nézzek rá valakire, hogyne, alkalomadtán, ha az időm is engedi, és a kedvem is úgy tartja... - von vállat. Na persze, figyel ő a sajátjaira, főleg, ha valaki figyelmezteti az egyikükre, de nem esik túlzásokba, ami azt illeti. Minek? Attól úgyse lesz jobb, nem igaz? - Az persze más ügy, hogy ha hozzám keveredik valaki büntetőre, én nem fogom megsimogatni érte a fejét, hogy milyen ügyes is volt; arról nem tehetek, hogy pusztán emiatt mindenki tart tőlem... - teszi hozzá nagy ártatlanul, mintha tényleg csak erről lenne szó, és érthetetlen lenne, hogy vajh hol a hiba, amiért mindenki tart tőle.
A következő témára kicsit még jobban enged, így már egészen lazán, s baráti hangon felel, maga mögött hagyva az előző, megterhelő részeket.
- Másképpen nem lenne értelme beszélgetésre pazarolni az időt. De többre tartalak, mint egy hústestet, akin kiélhetem magam, ha épp úgy tartja a kedvem. Szerintem szükségszerű, hogy valamennyire megismerjük egymást... - feleli hát. Végső soron tényleg így gondolja, hiszen másképpen nem is igen van játék, amit játszhat. Így azonban mégiscsak érdekesebb ez az egész.
S persze, hogy hogyan tovább, az egy dolog, de az intimitásról nem mondana le. Ahogyan az is csak egy dolog, hogy a lány itt és most talán nem tenne meg mindent neki most... Nem baj. Majd változik ez is, ebben a helyzetben talán érthető is. De ő úgy gondolja, hogy nem kell heteknek eltelnie az előző téma után - elégséges csak a kellő ráhangolás is. Bár vannak dolgok, amiket amúgy sem akarna itt és most, rögtön. Ami pedig a kviddicset illeti, nos, azt a kérdést csak egy fejcsóválással tudja lereagálni.
- Attól tartok, ez nem kívánságműsor, és lesz még rengeteg minden, amit nem akarsz, vagy nem úgy, mint ahogyan megkaphatod. Az új csapat talán változatosságot jelenthet, és némi lehetőséget a fejlődésre is. - jegyzi meg. Hiszen egy megszokásoktól vezérelt, összeszokott csapat talán baráti társaság, de nem biztos, hogy fejlődőképes is egyúttal. Igaz persze, hogy az új nem feltétlenül lesz jobb, vagy egyáltalán jó - de a régi pedig semmiképpen sem lesz már maradandó. S persze, a felvetése valóban leginkább csak gesztus, bárki megtehetné - de annak jelentősége van, ha ő teszi. Főleg azért is, mert jellemzően ő csak a saját csapatának foglalja le a pályát, nem különösebben izgatja senki más. Miért is izgatná, persze... - Ahogy gondolod. - hagyja hát rá, nem erőlteti különösebben a dolgot, de nem is vonja vissza. A lehetőség adott, majd a lány eldönti, élnek-e vele, avagy sem. Ő ennél többet nem tehet ez ügyben, hiszen az sem bizonyos, hogy egyáltalán fel tudnak állítani egy-két csapatot, s találnak olyan időpontot, melyben tudnak gyakorolni, vagy játszani. Ez majd elválik még, addig pedig kár lenne ezen túl sokat agyalni.
- Igyekszem, hogy erre ne kerüljön sor, és többnyire elég türelmes is vagyok... Bár ez végül csak változó mértékben igaz. - mereng el, na meg nem csak a lány próbálgatja a türelmét, hanem mások is. Sőt, egyes esetekben nem csak ők ketten vannak egyáltalán jelen, így meg aztán főleg nehéz lenne ígéretet tenni - de próbálja visszafogni magát mindenesetre, tényleg nem akar durván, pláne nem kegyetlenül fellépni a lánnyal szemben. De persze, az is kiprovokálható, mint oly sok minden más... Azonban a téma szép lassan a szexualitás felé kanyarodik, és ami azt illeti, ez számára sokkalta kellemesebb téma is. Na meg, ha mást nem, hát remekül szórakozik a lány pironkodásán, sőt.
- Valójában igen, bár nem tagadom, majdnem kihoztál a béketűrésemből... - jegyzi meg lassan, de igazából nem ezen van a hangsúly. Azon, hogy mi lesz itt még ma este, mert valami lesz, és valószínűleg nem sakkozás. S, hogy engedné-e a lányt is irányítani? Időnként hogyne, nem mondhatja, hogy nem engedi kibontakozni, és kipróbálni ezt-azt. Például azt is, amit most olyannyira ellenez. - Elfogadom ezt a választ is... Egyelőre. - feleli nagy kegyesen, sejtetve, lesz majd idő, amikor talán már nem fogja. Bár ki tudja? Hiszen csak nem lépne fel agresszíven, akkor pedig ki tudja, hogy a kényszerítés mely módját választaná - egyáltalán valóban kényszerítene-e, vagy csak a szakítás okát látná ebben? Azt talán azért mégse, de, hogy akkor mire gondol pontosan, az nem derül ki. Még így sem, ha a lány rákérdez pedig. - Nem lépnék fel agresszíven vagy kényszerítőleg, jobban kedvelem, ha a partnerem magától rávezethető a jóra. - feleli, de, hogy nála mi sorolható a kényszerítés témakörébe, és mi az, ami már a rávezetés része, az jó kérdés. Habár azért valahol megnyugtató, hiszen ha mást nem, hát talán ennyiben igazat mond, és nem fognak eldurvulni az állapotok ebben a kérdésben. Akárhogyan is, szavaiból kiderül, egyelőre türelmes lesz, s talán ennél többet per pillanat nem is lehetne tőle elvárni. Majd a türelme végén a hosszabbítást, legfeljebb.
- Csakugyan nem. - ért egyet lassan a lánnyal, ahogyan újfent előkerül az erdei eset. Érdekes, tehát így is-úgy is megviseli az ügy, kár is lenne elengedni az áldozatokat ezen a ponton már, inkább élvezzék ki legalább? Érdekes... De persze, vele is történtek már rossz dolgok, köztük nem egy nagyon rossz, de efféle még soha, így kétségtelen, hogy az lehet a legnagyobb "baja", hogy nem is tudja ezt átérezni, így megérteni sem igazán. De ennyiben hagyja a kérdést, és ez egyelőre a legtöbb, amit jelen pillanatban tehet a lányért ebben a kérdéskörben: hagyja ülepedni a témát.
- Miért ne kérnék? Fogalmam sincs, hol vannak a határaid. Félned azért nem kell, nem vagyok én olyan durva... Amíg nem kérik... - jegyzi meg nagy ártatlan módjára, de persze sejthető, hogy tud ő aktus közben is durvulni, ha annyira akar. A lány szavaira gunyoros félmosoly suhan eztán - Ó, nem, úgy döntöttem, ebben az esetben kénytelen leszel te is tapasztalati úton kideríteni ezt. - közli hát. Nos, csak gyerünk, amaz derítse ki szép lassan, hogy mire is vágyakozik ő, cserébe majd ő is próbálja ezt megfejteni a lány esetében. Eddig végül is egy-egy. Még akkor is, ha ő hajlandó lenne a kötözős szexre, miközben a lány olyan mereven elzárkózik a szopástól. Pedig ő tényleg hálás lenne... A reakcióra kissé felvonja szemöldökét.
- Tán kétled, hogy viszonoznám a gesztust? - kérdi már-már selymes hangon, talán a kérdésnek egy olyan részét megvilágítva, amelyre a lány eddig nem is gondolt. Hiszen neki is van éppen szája, nyelve... És talán használni is tudja. - Akkor hát ne várd, hogy kitaláljam a gondolataid, vagy a kedvedben akarjak járni. - von vállat, s egyelőre ezt a témát sem forszírozza. Ha amaz nem akar a vágyairól beszélni, hát ne tegye, csak utána aztán ne panaszkodjon a beteljesületlen vágyak, elképzelések miatt se. Ami pedig azt a bizonyos orális együttlétet illeti, nos, ha tényleg mindenáron akarná, a lány már most előtte térdelne. Így van. S ahogyan a lány elvörösödik ettől, ő úgy vigyorodik el, akaratlanul is, érezhetően ő remekül szórakozik a jeleneten.
- Hm? Csupán rávilágítottam, hogy van választási lehetőséged. - feleli ártatlanul, hiszen valóban csak azt mondta, hogy ha nem lenne, akkor... - Kellemetlen? Ugyan, mi kellemetlen van abban, hogy örömet okozol másnak? - pislog rá nagy értetlenül. - Nem menne? Ugyan... - ingatja fejét, de mást nem fűz a témához egyelőre, ahogyan a bűvös felszólítás sem hangzik fel: legalábbis nem most, így a lány fellélegezhet. Így következik hát a filmnézés, majd pedig a masszírozás ígérete, melyet azonban megelőz az ajándékozás.
Ami pedig azt illeti, az az ing talán épp kapóra jön, lehet, ebben alszik, ha a lányt annyira zavarja a meztelenkedés, de igazából neki az is megfelelne, ha mindketten, merő szolidaritásból felednék el a ruhákat.
- Ugyan, hát nem pont te kértél, hogy építsem az önértékelésedet? Nyilván nem fosztanál meg éjszakára magadtól, és rejtegetnéd magad előlem... - jegyzi meg, szánt szándékkal egy korábbi beszélgetésre rájátszva. S persze, az éjszaka nagy része úgyis alvással menne el; nem mindegy, mégis mi van, avagy nincs rajtuk? Főleg, hogy az a rész, amely mégsem alvással fog telni, nos... Mindketten tudják, mivel fog. Ami pedig az identitását illeti...
- Komoly bajban lennék, ha éppen te kérdőjeleznéd meg. Hm? Ó, ki tudja, talán csak az összetétel változna, de nem kívánnám ezt kideríteni. - jegyzi meg viszolyogva. Nem, arra nem vágyna, hogy egy nap azzal szembesüljön, hogy az összes meleg, vagy biszexuális srác róla fantáziálgat szabadidejében. Még mit nem! Na nem, mintha rasszista lenne, de... De, voltaképpen az. Ez ügyben egészen az. Nem homofób, de azért kiverné a víz, ha éppen ő lenne a kiszemeltjük. Inkább beszélne rémálmokról mondjuk, mennyivel érdekesebb témának hangzik...
- Maradnék én, de látod, akkor megint csak több lenne a rajongóm... - feleli. Na persze, néha talán mindenki jobban járna, ha hallgatna. De hát ez van - az csak bizonyos kevesek kiváltsága, hogy magától is hallgasson, ha kell, vagy ha mégsem, hát elég legyen egyetlen pillantás, vagy egy-egy szó, hogy hallgatásra bírják őt.
- Reméltem, hogy tetszeni fog. Csakugyan, nem láttam még rajtad ilyesmit... Bár megvallom, túlzottan nem is kerestem. - na persze, évek teltek el úgy, hogy akármilyen ékszer lehetett volna a lányon, nem, hogy nem tűnik fel neki, de egészen konkrétan nem is érdekelte volna. Az utóbbi időben figyelte ezt csak; s próbált a megfigyelésnek megfelelő módon dönteni, s természetesen az sem fogja elkerülni a figyelmét, hogy a lány hordja is ezt. Bizonyára rajta is látható lesz az ing néhanapján, ha azért nem is mindig, a kígyó talán mindig nála lesz viszont. Hasznos holmi, és túl értékes ahhoz, hogy elhagyja valamerre is.
- Csakugyan. Úgy hiszem, előnyödre. - ért egyet azzal, hogy a lány máris változott. Azt nem tudná megmondani, ő maga változott-e, ha igen, nos, hát talán akkor sem túl sokat. De meglehet, hosszabb idő alatt valamennyit mégiscsak változna - módjával, persze. A túl sok változás a végén megártana. De eztán ideje rátérni a masszírozásra, ha már azért jöttek eredetileg. Így hát szép lassan megszabadíttatja magát az ingétől, majd csak mohó tekintettel kíséri, ahogyan a lány is leveti saját ruháját. Már hogye tetszene neki?
- Akadnak részletek, amiket közelebbről is megnéznék, meglehet. - hagyja rá, de erre nem kerít most sort - még -, csak engedelmesen lefekszik az ágyra, teret engedve a masszírozásnak, ami amúgy is elég jól esik neki, sőt. Hiszen merev, mint mindig, a görcsössége viszonylag könnyen oldható, és ez azért tagadhatatlanul kellemes dolog, főleg azzal együtt, hogy gondolatai egészen máshol járnak. - Közben... Helyett, mikor hogy. - feleli közben a lány szavaira. De nem is érdekes, ahogyan a lány csókolgatni kezdi, bizonyos benne, hogy a lány szintúgy elkalandozik az eredetileg tervezettektől, s hamarosan valami más következik. Na de, hogy az a valami filmnézés legyen, az azért nem vág teljesen egybe elgondolásaival, így akárhogyan nézzük is, de csakugyan meglepődik. De persze, mint egy jól nevelt, engedelmes férj, úgy hagyja rá a lányra annak döntését, hát persze, nézzenek csak filmet... De nem hagyja, hogy amaz igazán ledöbbenjen e válaszon, mert hamarost egyértelművé teszi: ő magában mér rég felülírta ezt a tervezetet, már akkor más elfoglaltságot iktatott be mostanra, amikor a filmnézés puszta gondolata sem született még meg. És ő márpedig ragaszkodik a napirendi ponthoz - legalábbis most.
Így taszítja hát a lányt a falhoz, nem törődve a félúton elhagyott ruhadarabbal, s ékeli egyik lábát annak lábai közé, s zárja el a menekülési útirányt is egyik kezével: míg másik már indul is a felfedezőútjára, ajkai pedig lecsapnak a lányéira, hogy egy hosszú csókot lopjon tőle. Hosszút, és egyúttal egy vad, követelőző félét. Ujjai először fent járják útjukat, megállva a lány melleinél, hogy ott időzzenek, de aztán lefelé haladnak, dolguk van. Így suhannak hát a lány hátsója felé, s ahogyan az közelebb simul lábához, némi teret engedve neki, belé is mar, hogy aztán belső combjára suhanjon át, s ott simítson végig rajta, többször is, néha kicsit lentebb, máskor fentebb suhanva, de egyértelműen a lábak közé nem hatol még.
- Remek - mormolja, légzése némileg szaporábbá vált, s talán hallhatóbbá is, ahogyan szívverése is eggyel gyorsabb tempóra váltott, de hisz muszáj - több fele kering a vér? Ha nem is, hát ahogyan a lány rámarkol, s végigsimít rajta, még így is kicsikar belőle egy mélyről jövő sóhajt, mely sejteti, folytassa csak, sőt! Ajkai közben a lány nyakát találják meg, a felhívást pedig nehéz lenne félreérteni, így nagy "engedékenyen" harap tehát, míg máskor csak épp, hogy nyalint, megint máskor meg is szívja a finom, puha és bársonyos bőrt.
- Bíztam benne - feleli csendesen. Na nem, mintha sok lehetősége lenne a lánynak, ez az a fajta határozottság, ami kikopni nem fog, bár talán a lány kedvéért tettetné magát tapasztalatlannak és bátortalannak - egy darabig, de szinte bizonyos, hogy egy ponton megunná. Bár persze ki tudja? Akárhogy is, ajkai fentebb vándorolnak, s a lány fülét nyalintja meg, majd elhangzik az a bizonyos kérdés is. Gunyoros félmosoly suhan át ajkain, de most bezzeg eszében sincs kikérni magának a "tanár bácsi" kifejezést, holott aligha tűrné azt meg normális keretek között - hiszen a titulusa a professzor, és ragaszkodik hozzá, hogy a megszólításában is az szerepeljék.
- Akit meg is fogok büntetni! - javítja ki a lányt nagy kegyesen, kicsit megnyomva a fogok szót. Még, hogy meg szeretne? Bahh! - Mert, hogy csakugyan... Felettébb rossz kislány voltál. - súgja a lány fülébe, sejtetve, vette a lapot, majd eztán egyik keze rásimul a lány egyik mellére, keményen markol rá, majd kezd játszani vele, ujjai néhol erősebben, máskor lágyabban simulnak rá, néha kissé helyzetükön is változtatva, így időnként végigsimítva-cirógatva rajta. Másik kezének ujjai szintén nem tétlenkednek - lassan, de célirányosan indulnak meg felfelé, a lány combja mentén, hogy elkerülhetetlenül érkezzenek meg végül a lábai közé is, még, ha egyelőre persze csak az alsón keresztül is, de végigsimíthassanak ott, ahova a közeljövőben bebocsátást remél - követel.
Ami a lányt illeti, nem kell túl sokáig udvarolnia neki kezével, ami azt illeti, már eleve rá volt ő fejben erre hangolódva, sőt, így hamarost tapinthatja meg, hogy csakugyan, bár bizonyára remekül megvan az alsón belül is, ha már szereti a szűk helyeket, de talán kívül kényelmesebben elférne.
- Kezdve azzal, hogy félmunkát végeztél az öltöztetésemkor... - jegyzi meg pimaszul. Mert hát csakugyan, mégis ki mondta, hogy a nadrág, az alsó maradhat? Bár tőle aztán maradhatnak is, úgy is megoldaná a kérdést, de talán mégiscsak kényelmesebb nélküle, és ebben a szituációban ő márpedig nem fogja lenni; ez a jóérzésű diák feladatköre marad. S mielőtt amaz igazán bármit is mondhatna, lop tőle még egy csókot, miközben a lent tevékenykedő ujjai végigsimítanak a bugyi ívein, enyhén alá-alásuhanva egy-egy rövid, szinte észrevétlen pillanat erejéig, majd középen is végigsuhan, kívülről persze, de ezúttal már messze határozottabban, mint ahogyan eddig tette.

//Hogy volt? Ötre kész? Very Happy //


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-31, 14:52

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]+18

Most úgy mondja mindezt Piton, mintha olyan kegyes lett volna hozzám a múltkor. Akkor nem kicsit féltem volna egyedül kimenni az utcára, nem éreztem biztonságban magam a halálfalóknak hála, nem akartam volna egyedül csámborogni semerre se, és akad még persze más is…
- Nem hiszem, hogy örültél volna neki, ha véletlenül arra jár valaki, aki ismer akár engem, akár Téged és rájön, hogy a lakásodtól nem túl messze vagyok. Szerinted nem értették volna félre a dolgokat? – persze én ezzel akkor is számoltam, de úgy tűnik, hogy a férfi nem, pedig olykor milyen nagyra van a tudásával és az intelligenciájával, amit nem vitatnék el tőle, még csak véletlenül se, de erre se ártott odafigyelni. Ha pedig ő ment volna el a boltba, nos, az már mindjárt nem lett volna feltűnő. A főzés is szóba kerül, de én már nem óhajtom tovább ragozni a témát, főleg, mivel már nem először említi Perselus, hogy egyszer majd talán csinál nekem valamit. Hát tessék, mint mondtam, nem akadályozom meg benne, főleg, ha érezhetően ő is szeretné, így csak mosolyogva biccentek, majd hagyom tova vándorolni a témát, akad még oly sok minden úgyis, amiről szeretnénk beszélgetni egymással. Engem pedig különösen érdekelne egy bizonyos vörös hajú lány is, aki feltűnt ám a férfi emlékeiben, bár eddig még nem hoztam szóba. Mintha némileg meglepődne ezen Piton, de aztán válaszol. Hmm, soha se voltak együtt, én nem gondoltam volna, bár tény, hogy csak pár másodpercet láttam az emlékből.
- Oh értem, szóval egy régi barát, akivel megszakadt a kapcsolat. De miért nem tettél érte, hogy ismét helyre álljon vagy teszel érte akár most? Soha se késő! – kérdezgetem tovább, mert ha már így mesél, akkor folytassa csak. Ismerem az érzést, hogy az ilyen első barátok milyen fontosak is az ember életében, nekem is ilyen Quinn, akiről soha se mondanék le. Ha össze is veszünk és esetleg eltelik némi idő, amíg nem beszélünk, tudom, hogy úgyis ki fogunk békülni, ennek egyszerűen így kell lennie, nélküle nem lennék ugyanaz az ember, aki most vagyok. Ez után viszont tényleg változik a téma, számomra nem hoz enyhülést, de mégis, érdekel, hogy Perselus vajon ugyanúgy viselkedik-e utána egyes diákokkal, miután rájön az érzéseikre. Nem… én valahogy nem úgy érzem, hiszen a csók után velem oly gonosz volt az óráin. Persze nem az összesen, csak eleinte, de mégis, éreztem, hogy nem túl pozitívan tüntet ki figyelmével, mintha akkora hibát követtünk volna el.
- Mivel én is vonzódom hozzád, sejtem, hogy mit érezhetnek eleinte. – bólintok rá, hiszen nálam is elkezdődött ez valahol, át tudom érezni a dolgokat, de a továbbiakra már elhúzom a számat, nem titkolva, hogy értem ám, hogy miről beszél. – Én se értékeltem, amikor te csókoltál meg és utána még oly gonosz voltál velem az órádon. Néha nem is értem, hogy jutottunk idáig. – idáig, hogy együtt vagyunk. Persze már nem érdemes felhoznom neki mindezt, de mégis, ha már erről beszélgetünk, miért ne mondhatnám el neki mindezt? És amikor rám terelődik a téma, csak megcsóválom kissé a fejem, miközben a másikat szemlélem.
- Én nem hitegetek senkit. Közlöm, hogy már van valakim, így a normálisabbak ezt képesek felfogni is. – igen, tényleg így teszek, mert nem titkolom azt, hogy már nem vagyok szabad. Miért tenném? Perselus és én végülis együtt vagyunk, ezt már megbeszéltük, hogy ő se kezd mással, mert ha így lenne nos… bármilyen kellemes is ez az egész, véget kéne, hogy érjen, de igyekszem eleget nyújtani ahhoz, hogy ne legyen gond és ma ő is sokkal normálisabban viselkedik, mint az utóbbi találkozásainkkor. Ez után azért egy idézettel előállok, mert nem árt, ha tudja, hogy miért tartozik felelősséggel, mert ez így van, akár tetszik neki, akár nem, bár az más kérdés, hogy érdekli-e, hogyha esetleg lelkileg tönkretesz. Viszont mivel ezt is teljesen kibeszéljük, utat engedünk egy másik témának, olyasminek, ami már egyáltalán nem nevezhető kellemesnek, sőt, a beszélgetés is némileg átalakul. Olyan dolgokat tudok most meg, amiket… amiket talán jobb lett volna nem tudnom, néha talán tényleg kellemesebb az édes tudatlanság, mégse tehetem most meg azt, hogy ne vegyek tudomást a hallottakról.
- Én se akarok belegondolni abba, hogy mi történt volna akkor, ha máshogy döntesz. – tehát nem kell kifejtenie, köszönöm, de elég nagy a fantáziám. Egyre inkább érzem, hogy Pitontól nem véletlenül tartanak oly sokan, hatalmas ereje van és képes a kegyetlenségre, még most is, mert ha nem lenne az, nem így tálalná a dolgokat, talán magamra is jobban kellene vigyáznom. És ami Rainát illeti… igen, meglehet, hogy nem sok különbség lett volna, ha máshoz kerül, de engem nem más érdekel, hanem Perselus. De hiába közölném ezt vele, ismét kibújna szavaim alól, így hát már nem puffogok tovább, inkább némileg azért örülök annak, hogy fontos vagyok a számára, hiszen igen, itt van.
- Örülök, ha úgy érzed, hogy megéri velem lenned. – jegyzem meg, hiszen ez tényleg így van. De vajon meddig éri meg a számára? Ha már mindent megkap, akkor is ugyanolyan fontos és értékes leszek, mint amilyen most vagyok vagy egyszerűen rám un majd? Nem… ezen jobb, ha még nem gondolkodom, még csak most kezdődött el közöttünk ez az egész, vagyis hát nem olyan régen, nem kellene mindig ilyen halálmadarat játszanom.
- De nekem számít! – tudni akarom, hogy mi történt azon a hétfői napon, hogy mivel kellett fizetnie miattam, hogy… hogy élhetek. Mindenesetre most már ismét hallgatásba burkolózom, hiszen Pitonnak van mit mondania nekem, így csak őt figyelem, miközben a régi időkről mesél, azokról, amikről nem hallottam még oly sokat, a szüleim túl hamar haltak meg ahhoz, hogy mindenről mesélhessenek, na meg, ők aurorok voltak, nem pedig halálfalók, ellentétben a velem szemben elhelyezkedővel, ki belső ember volt, tehát tényleg tud mesélni nekem, engem pedig továbbra is minden érdekel.
- Igen, azt észrevettem, hogy remek színész vagy. – hiszen ezt már eddig is tudtam, de magam is láthattam, ezért van bennem oly sokszor a félelem, hogy velem szemben vajon mennyire őszinte. De egyszer minden kiderül ugyebár. Dumbledore megbízik benne, talán ha én is ezt teszem, nem vesztek olyan sokat, ha pedig mégis… nos, fiatal vagyok, talán képes lennék ismét normális életet élni, bár megnehezítené a helyzetemet, hogy Perselus is tanít, de ki tudja, hogy meddig. Jövőre már én is egyetemista leszek, meglehet, hogy olyan szakot választok, ahol ő már nem lesz a tanárom.
- Úgy tűnt, hogy őket nem zavarja, hogy amit tesznek, az a Nagyúrnak már nem tetszett volna. Ő már nem él, így hát úgy cselekednek, ahogy nekik tetszik. – ez nagyon így van, és hogy annak idején Piton is ilyen volt? Nem szeretem ezt hallani, pedig ez az ő múltja, hozzá tartozik, nekem pedig el kell fogadnom, vele együtt jár.
- Örülök, hogy ma már más ember vagy. – hiszen így én is megismerhetem őt, vele lehetek és valahogy szeretném még jobb emberré tenni, szeretném, ha képes lenne szeretni, és ezért elég sok mindenre hajlandó vagyok. Az pedig majd elválik, hogy sikerülni fog-e. Ez után történik meg a vádaskodásom, amely szerintem részben jogos, részben nem, mégis, ahogy viselkedik, ahogy rám néz és szól… a hideg futkos a hátamon tőle. Igen, a félelmet is megérzem a közelében, mert valamiért úgy érzem, hogy nagyon is képes lenne ártani nekem, de nem teszi, egyelőre nem, én pedig most már próbálok meghúzni egy határt és azt nem átlépni.
- Remélem úgy lesz és elkapják! – bólintok rá, ahogy a következőket is nyugtázom, hogy Perselus majd megpróbálja kideríteni, hogy ki volt a szüleim gyilkosa. Talán ezek nem csak szavak, hanem valóban így fog tenni, jó lenne, ha végre megtudhatnám az igazságot, sokat jelentene. De akad még persze más kérdésem, melyről érzem én is, hogy nem lesz könnyebb a napunk, de… mégis, tudnom kell.
- Amíg veled vagyok… A probléma csak az, hogy ezt rajtunk kívül senki se tudja és nem is tudhatja, így bár ha ténylegesen veled lennék, talán igaz lenne, hogy biztonságban vagyok, de így nem az. Így csak egy McCaine vagyok, akinek a szülei aurorok voltak és nem egy halálfalót tettek el láb alól. – de ahogy hallom, találna megoldást arra, hogy megmentse az életemet, ha a szükség úgy hozza, ez pedig azért egy nagyon picit meglep. Talán tényleg számítok, pedig még csak pár hónapja vagyok az övé, de talán mégis sikerült érzékelnie a velem lévő alkalmakból, hogy megéri ez neki hosszabb távon is.
- Ezt jó hallani! – tényleg az, így bár a téma nehéz, mégis, egy apró mosoly megjelenik arcomon, de hamar el is tűnik, ahogy folytatja szavait. – Én nem gondoltam itt most a múltadra, arra, amit láttam, eszembe se jutott. – és ezt őszintén mondom neki. Tényleg nem az anyja miatt hoztam szóba, nem gondoltam bele abba, ami történt a múltban.
- Sajnálom, hogy így alakult az életed, de szerencsére már más idők járnak. – és mint hallom, Gavinnal jóban van, és hogy velem mi lesz… Egyelőre talán senki se foglalkozik velem, hiszen miért lennék érdekes bárki számára? Mindenesetre érzem, hogy most valami másba is belenyúltam, bár Piton nem beszél róla, érzem, hogy akad más is a háttérben, mivel minden szava ezt üzeni nekem.
- Nem szándékoztam célozgatni, sajnálom, ha… rossz emlékeket idéztem fel benned, de ha beszélsz a múltról, talán neked is könnyebb lesz és én is tisztábban láthatok veled kapcsolatban. – ez mindkettőnknek fontos lehet, talán tényleg ő is könnyebben tovább tudna lépni a múlton, én pedig nem aggodalmaskodnék feleslegesen, ha mindent tudnék róla. Persze tudom, hogy idő kérdése, de ha már egy pár vagyunk, akkor igenis jogom van az ilyen beszélgetésekhez. Nekem se kellemesebb pont karácsonykor ez az egész, de valamikor túl kell esnünk rajta és talán a nap folytatása ez után már jobb lesz… talán… idővel. Mindenesetre még azért akad pár dolog, amit hozzáfűznénk ehhez az egészhez, de úgy tűnik, hogy szavaim furcsa emlékeket hoznak elő ismét, de most amit mond, az némileg engem is megrémiszt, hiszen szavaim igen csak negatívak. Mi van velem? Miért ilyenek a gondolataim? Nem szabadna így éreznem…
- Én… én nem úgy gondoltam. Én nem vagyok olyan, mint amilyen… amilyen ő volt. – nem, én nem akarom kimondani a nevét, nem úgy, ahogy azt Piton tette. Rossz belegondolni abba, hogy tényleg az, amit mondtam, nem jobb annál, mint ami ellen oly nagyon küzdök. Talán én se vagyok igazán jó ember? Kezdek saját magamban is kételkedni, így nyelek egy nagyot, szinte hallhatóan, miközben lesütöm szemeimet is.
- Hülyeséget mondtam, belátom. Tudod, hogy nem így gondoltam én csak… csak szeretném, ha a szüleim békére lelnének, ha a gyilkosuk megfizetne mindezért. – ahogy bizonyára Pitont iránt is éreznek így többen. Nekem se szabadnom vele lennem, ő nem jó ember, mégis, képtelen volnék elengedni, mert úgy érzem, hogy igenis mellette a helyem, hogy talán megérdemel még egy esélyt. Vajon a szüleim gyilkosa is? Nem… nem hagyhatom, hogy befolyásoljanak. Mégis, Piton remekül forgatja a szavakat, és amiket mond, rettentően logikusak is. Ebbe így még nem gondoltam bele, de nem, az én szüleim nem voltak gyilkosok, se pedig kegyetlenek, nem lehettek azok. Az emléküket nem sározhatják be. Kezdek belefáradni a beszélgetésbe, kezd túl nehéz lenni.
- Nem akarok arra gondolni, hogy a szüleim is ilyenek lehettek. Igazad van, egyik fél se jobb a másiknál, de soha se lesz béke és harmónia. – nézek fel rá szomorúan, majd amikor Rémszemről beszél, csak sóhajtok és vállaim is lejjebb ereszkednek. Igen, érzem én is, hogy mit élhetett át a másik, borzasztó lehetett, és én magam se kedveltem azt a tanárt, egyáltalán nem, hiába vagyok jó a tantárgyából.
- Nehéz idő lehetett az a számodra. – mást már nem tudok mondani, mert… mert tényleg tudom, hogy milyen lehetett ez neki. Átélni persze sose éltem át hasonlót – nem is akarok -, de elég csak belegondolnom abba, hogy milyen érzés lehetett ez az egész. Azzal pedig úgy tűnik, hogy számol a férfi, hogy talán tényleg egyik oldal se fogadja majd el igazán azok után, amilyen szerepet most játszik. Na de képes tovább menni a férfi, nem érzem úgy, hogy én lennék az, aki kiprovokálta ezt az egészet, így kezem nemsokára erősen csattan a másik arcán, mely nemsokára bizonyára piros foltot fog hagyni maga után, de megérdemli, így bár félek, egyben olyan dühös is vagyok, hogy mégse jut eszembe eltávolodni tőle. Megérdemelte, sőt, ennél többet is érdemelne! Ahogy viszont látom a reakciót, miként megérinti arcát, a vér is kezd megfagyni ereimben, majd pedig pillanatok alatt kerül jobb kezem a másik keze közé és ahogy szorítja… ismét az erdő jut eszembe, a kötél, így idegesen pillantok le kezemre, majd nézek fel ismét a fekete szemekbe, miközben elhangzik halkan a fenyegetés.
- Megértettem! – remeg meg hangom, miközben válaszolok a kérdésre, mégis, bár nagy fájdalommal kecsegtet az, amit ígér, nem fogható ahhoz, amit az előző fenyegetésével mondott el nekem. – De ha bántani mered a családomat, akkor nem érdekel, hogy milyen ember lesz belőlem, ahogy az se, hogy mennyire szeretlek, én végezni fogok veled Perselus, ezt megígérhetem! – fel se tűnik, hogy mit mondok neki, hogy kimondom azt, amit eddig még soha. Nem éppen ilyen helyzetben készültem a tudtára adni, de nem is lényege már, az viszont biztos, hogyha valakinek árt a szeretteim közül, akkor egyikünk meg fog halni, mert azt nem fogom annyiban hagyni és ebben biztos lehet és addig nem nyugodnék, amíg él. Sejtem, hogy nem tűnhet számára túl nagy fenyegetésnek az, aki most vagyok, de évek kérdése és sokkal képzettebb boszorkány válik majd belőlem, és én türelmes leszek, ha szükséges, nem a halálba mennék, ez egyértelmű és talán ezt ő is tudja. És hogy mi van az érzésekkel? Már nem tud fájni az, amit mond…
- Inkább neked kéne jobban összeszedni magad, nem én nekem. – én már így is mindent megadok, talán túl sokat is, talán most érzem csak igazán, hogy lehet, hogy nem érdemli meg, mindenesetre nem rángatom meg kezem, hogy eresszen már el, nyugodtan tűröm a szorítást, majd amikor végül elenged, csak másik kezemmel masszírozom meg kissé csuklóm, hogy visszatérjen belé az élet. És hogy ezek után még én lennék a drasztikus? Hiszen oly fenyegető, amely még bármit megváltoztathat. És én neki akarom oda adni magam? Vele akarok lenni?
- Nem érdemled meg, hogy veled legyek! – jelentem ki magabiztosan, mert tényleg nem érdemli meg. Mindenesetre felfogom azt, amit mond, már hogyne fognám? Nem vagyok hülye, és érzem azt is, hogy a kapcsolatból se léphetnék ki csak úgy, nem most, nem így, nem ez a beszélgetés után, viszont némileg félelmetes a gondolat is, hogy ide jutottunk, pedig én nem gondoltam volna, hogy ez lesz.
- De nem kell aggódnod, hallgatok mindenről, ahogy eddig is tettem. – fordítom el egy rövid időre a fejemet, és tudhatja, hogy nem hazudok, annak már rég nincs helye közöttünk. Rájönne, ahogy talán én is arra, hogyha ő próbálkozna meg nekem hazudni, de most tudom, hogy őszinte volt, fájóan őszinte. Nemsokára mégis, a témák enyhülnek, mindketten talán magunk mögött szeretnénk hagyni az előzőeket, nincs értelme annak, hogy elrontsuk ezt az estét, bár hogy ez után miként állunk majd egymáshoz nos… az majd elválik.
- Oh, most úgy állítod be szegény Mcgalagony professzort, mintha rosszabb lenne, mint te, mondjuk a büntetőmunkák terén. Nos, én nem tudom, hogy ő kivel hogy bánik, mivel rám nem szokott panasz lenni, de mégis úgy tudom, hogy tőled jobban tartanak és nos… okkal. – igen, kegyetlen tud lenni, velem is az volt, még az a csók után is és lenne a jövőben is úgy hiszem, pedig adhatott volna normálisabb büntetést is. Mindenesetre én árulkodó se vagyok, szóval nem érdekel különösebben ez a mostani információ. Na meg, ha van valami, amit fontosnak vélek, arról úgyis Perselusnak számolok be, már csak a kapcsolatunk miatt is.
- Jól esik, hogy szeretnél megismerni még jobban. – és ahogy mondtam, mesélek majd neki, hiszen úgyis időről időre találkozunk, ott vannak a külön edzések is, melyek bizonyára azért néha más dologgal kecsegtetnek majd és talán nem is kell mindig a kastélyban zajlaniuk, így megfűszerezhetjük azt némi intimítással is. Mert igen, még mindig vágyom a férfire, azok után is, hogy mit mondott nem is olyan régen, bár azért nem tennék meg érte bármit jelen pillanatban. A kviddics is egy olyan téma, mely nekem nagyon fontos, hiszen az életem részét képezi és jó is vagyok benne, ezért szomorú, hogy talán nem lesz lehetőségem jövőre már a házunk csapatában játszani. Szomorú tény, de sajnos ez így van.
- Meglehet, de én a mostani csapatomban szeretnék maradni, de erre már nem lesz lehetőségem. – sóhajtok fel kissé, hiszen engem ez bánt. De amikor ez után Piton felveti azt, hogy akár segíthet is, kissé meglep. Nem éppen arról híres, hogy ilyen szívességeket tegyen, bár talán ezt még egy másik tanár is éppen segítené, hiszen nem nagy dolog egy időpontban kiadni nekünk a pályát, de értékelem a gesztust.
- Ez kedves tőle, és ha jövőre úgy alakul, majd élek a lehetőséggel. – és akkor merje csak megtagadni tőlem. Addigra a kapcsolatunk is talán mélyülni fog, már ha nem ront egyikünk se még jobban a dolgokon, bár a mai beszélgetés után már nem nagyon lehetne. Vagyis de, lehet mindent persze, de talán nem akarjuk majd. Ez után ismét némi szexualítás jön szóba, amelyről én továbbra se beszélgetek túl szívesen, de lassan beletörődök abba, hogy nincs választásom, szóval igyekszem én rávenni magam a beszélgetésre.
- Én se akarlak kegyetlennek látni, de ne is beszéljünk erről, ha lehet. – igen, mára nekem is elég volt, talán még sok is, inkább pironkodok és zavarba jövök a kellemesebb témától, sem mint ismét előhozzam a másikat, amiről már oly sokat beszélgettünk az előbb is.
- Ma lennél jobb kedvedben? Perselus, én… én nem így érzem, de majd meglátjuk, hogy milyen lesz az este. – érzem én az utalást, hogy ma itt bizony szex lesz, de hát mindketten vágyunk erre, már megbeszéltük, így nem lep meg. És hogy átvenném-e az irányítást? Egyelőre nem tudom, majd a helyzet hozza, úgy hiszem, de talán próbálgatnám kissé a szárnyaimat én is, amiben lenne segítségem, ebben biztos vagyok.
- Ha én is akarnám, valóban más lenne, de nem akarom, mint mondtam! – jelentem ki határozottan, még mindig ellenezve a dolgot, mert nem, egyszerűen nekem nem jó belegondolni se abba, képzelegni róla és igen, megalázónak érzem egyelőre és talán ha akarnám is annak érezném, eleinte biztosan.
- Azért remélem, hogy nem jutunk el oda, hogy kényszeríts bármire is. – villannak meg szemeim, mert azért az nem lenne túl szép tőle, főleg nem azok után, hogy még mindig vele vagyok ezt az egész beszélgetést követően és a szexről társalgok vele. Igen, kényszeríthetne is dolgokra, de én bízom benne, hogy nem fog. És hogy meg kéne barátkoznom azzal, ami történt?
- Könnyen mondod ezt, de te nem vagy nőből és nem élted át, amit akkor én. Én szűz voltam akkor és így még rosszabbul érintett az egész. – főleg, hogy Perselusnak is látnia kellett egy részét a játszadozásuknak. De nem, még nem állok készen arra, hogy beszéljek erről, nem akarok, ennyi, lépjünk tovább.
- Máskor is? Miért kérnél olyat? Ne akard azt, hogy féljek az együttlétünktől… - kezdek bele, majd végül beletörődve sóhajtok fel. Igaza lehet, talán… talán tényleg beszélnünk kéne ezekről, akkor megúsznánk a félreértéseket. – De rendben van, akkor ha annyira akarod, beszéljünk róla. Mit akarnál még kérni? – igen, ez mindenképpen érdekelne most már, de azt azért kijelenthetem, hogy szopni nem fogok, továbbra sem. És hogy hálás lenne?
- Cöhh… - forgatom meg szemeimet, ennél többet már nem tudok mondani, mert erre már nincs válaszom. És hogy miről fantáziálgattam még? – Az maradjon csak az én titkom. Ha mindent tudnál, nem lenne bennem semmi érdekes se. – vagy talán ennyire kíváncsi tényleg minden apróságra, amit gondolok? Mégis, még kellemetlen ezekről így nyíltan beszélni, nem bírom elmondani azt, hogy milyen sok mindent képzeltem el vele és igazából alig várom, hogy beteljesedjenek. Az orális szexel kapcsolatban viszont úgy hiszem, hogy tényleg nincs sok választásom a végtelenségig, hogy Piton úgyis megkapja majd, amit szeretne, de amikor kiböki, hogy szerinte már most térdelhetnék, ilyen nyíltan, arcom teljesen vörössé válik.
- Ne mondd már ezt, ez… nagyon kellemtelen. – és még tudja ragozni is a dolgokat, így már fejemet is elfordítom tőle. Kikészít ez a férfi. Máris azt várná, hogy én ott térdeljek előtte? És hogy ne lenne ez megalázó? Már alapban az is az, hogy előtte térdelek, nem hogy… Már vörösebbé nem is válhatok, miközben elképzelem a helyzetet, már kb csak valami nyakörv kéne rám, és olyan lehetnék akkor, mint valami kutya. Miért várja ezt tőlem?
- Nagyon kellemetlen lenne, én nem… nekem nem menne. – láthatja rajtam, hogy jól összezavart, most már rendesen tartok attól, hogy mikor hangzik majd el ismét ez a kérés. Mindenesetre nemsokára e téma véget ér, mi pedig a kanapéra vándorolunk át, hogy megnézzünk egy számomra kellemes filmet, mely közben a férfi ölébe fekszem. Jól esik ott lenni, ahogy simogatása is, most olyan békés ez az egész és lelkem is megnyugszik, az előző témák pedig tova suhannak. A film végén pedig már át is fáradunk a hálószobába, ahol a masszírozást még az ajándékozás előzi meg. Tetszik az, amit Perselus vett nekem, ahogy a bűbáj is hasznos, mivel a rémálmoktól véd, én pedig csak reménykedni merek abban, hogy az én ajándékaim is elnyeri majd a tetszését. Az ingre rátérve valahogy eljutunk a meztelen alváshoz is, hiszen engem nem zavarna, ha nem öltözne fel – mondom most persze -, de azért érzem, hogy mégse így lenne. És hogy szolidáris lennék? Hát…
- Én veled ellentétben szégyenlős vagyok, szóval nem hiszem. – ezt ő is tudhatja, bár azért igyekszem ezen változtatni, és idővel menni is fog, úgy hiszem. És hogy baj lenne Piton identitásával?
- Én nem hallottam ilyen pletykákat, ha ez megnyugtat, bár nem érdekelne különösebben, hogy ki mit mond, mivel tudom az igazat. – igen, eléggé vágyott a testemre a múltkor is, szóval nincs itt gond, az biztos. – De nem rossz ötlet a terjesztése, legalább nem lenne annyi hódolód. – kacsintok rá szórakozottan, majd nemsokára már az ajándékokról folytatjuk kis ideig a beszélgetést. Tetszik az, amit tőle kaptam, bár a rémálmokkal nem vagyok kibékülve.
- Igazán kedves, hogy máris új rémálmokról beszélsz nekem, inkább maradnál néha csendben. – csóválom meg a fejem mosolyogva, mert tényleg néha jobb lenne, ha hallgatna, mint mondjuk most is. De igen, azt látom, hogy ő a pillanatnak él, és az ajándéknál ez valóban jól is van ez így.
- Igen, mint ékszer is tetszik, ilyesmim még egyébként sincs. – hogy milyen az én ízlésem? Sok minden tetszik nekem, de ennél a kis nyakláncnál már az is fontos, hogy tőle kaptam, éppen ezért is fogom hordani, amikor csak tehetem, lássa csak, hogy igenis fontos a számomra, hogy az övé vagyok.
- Még nem tudhatjuk, hogy mi lesz pár év múlva, de valószínűleg hatással leszünk egymásra. Én már változtam, amióta veled vagyok. – ezt ő is láthatja. Most is másképp viselkedem, és mások is észrevették szerintem. Emlékszem még a szükség szobájában lévő beszélgetésre és igen, elkezdtem értékelni magam. Kaptam pozitív visszajelzéseket is, tudom, hogy én is szép vagyok, ahogy azt is, hogy jól járhat velem egy férfi. Kezd helyre állni az önértékelésem, van önbizalmam és bár nem tökéletes, de nagyon sokat változott és ezt már Piton is észrevette, meg is jegyezte a dolgot az érkezésekor. Na de ideje leszednem a férfiról az inget, az feleslegesen van rajta és még mielőtt a masszírozásra rátérnék, én is megszabadulok fekete ruhámtól, nem szeretném, ha baja esne, túl kedves a számomra. Érzem ám, ahogy végignéz rajtam a férfi, így ismét picit elpirulok, de nem húzom össze magam, ahogy nem is takargatom.
- Csak nem tetszik valami? – kérdezek rá pimaszul, majd végül elfekszik az ágyon, én pedig nemsokára rámászom, de csak minimálisan, és nem nehezedem rá testsúlyommal se.
- Nem várom és tudod jól, hogy nem is bánom, ha mást is megkívánsz közben. – tudja jól, hogy kívánom őt, hogy vágyom a törődésére és ezt nemsokára érzékelheti is, miután jó ideig masszíroztam, ugyanis apró csókjaimmal kezdem bombázni nyakát. Szeretem csókolni, érinteni őt, ahogy azt is szeretem, ha ez fordítva történik, de úgy hiszem, hogy némi játékot igazán megengedhetek magamnak, kíváncsi vagyok, hogy miként reagál majd erre. Mint látom, rendesen ledöbben, úgy néz rám, mint aki nem normális, aztán mégis, nemsokára beleegyezik, legnagyobb döbbenetemre, amire már én is pislognék párat, ha nem lenne oly gyors ez a férfi. Ahogy a falhoz szorít, meglepetten ejtem le a kezemben lévő ruhát valahol menet közben, majd nemsokára már azon kapom magam, hogy lábaim kisebb terpeszben vannak és egyik kezével is úgy zárja el az utat, mintha menekülni akarnék. Dehogy akarok! Soha! Inkább csak szemeim lehunyva viszonzom csókját, kezeimmel pedig derekát átölelve húzom még jobban magamhoz, bár alapba izgató az, hogy a falhoz taszított, ahogy lába is lábaim között pihen, ez az egész… oly különleges, olyan vadító, így a szívem is egyre szaporábban kezd el dobogni. Imádom, amikor vad, amikor engem akar ilyen mértékben, így ahogy kapom a csókot, igyekszem úgy viszonozni, szinte falva a másikat és most már csak el se pirulok azon, amikor oldalam után melleim felé játszadozik kezeivel és úgy markol rám, csak halkan sóhajtok fel, bele a férfi ajkába, majd ahogy fenekemhez ér, ösztönösen távolodom el a faltól, amennyire tudok, hogy odalent combjához érjek kissé. Ebben a pózban máshogy nem megy, de ennyire még igen, és ahogy belső combomhoz ér kezével, úgy most már testem is még jobban reagál, egyre forróbb lesz a testem és bár nem érzi, de odalent is némi nedvesség indul.
- Nem bánom! – suttogom vissza rekedtes hangon, majd amikor nyakamat támadja be, csak átölelem a másik nyakát és magamhoz szorítom, így jelezve, hogy harapjon csak bátran, én nem bánom. Akarom őt ismét, annyira akarom! Nem érdekel, ha mindennek nyoma marad, el lehet tüntetni, de most nem kell, hogy gyengédebb legyen, pontosan így vágyom rá, így végül másik kezem bátran nyúl a nadrágon át férfiasságához, amire picit rá is markolok és kissé meg is simítok, amennyiben jelen helyzetben ez lehetséges.
- Tetszik a határozottságod. – szólalok meg nemsokára, majd ez után játékosan szólalok meg. - Csak nem rossz kislány voltam tanár bácsi, akit most meg szeretnél büntetni? - kuncogok fel halkan és igen, élvezem azt, hogy így reagálta le tettemet, talán valahol ezt is akartam kiprovokálni, ezt is vártam el tőle. Igen, rossz kislány voltam és most ez a jussom, de ennél jobb büntetést el se tudnék képzelni. Fejemet most ez után én döntöm oldalra, felkínálva neki teljesen a nyakam, majd felső testem is némileg előre dugom, megmutatva formás melleimet is a férfinak, miközben odalent még mindig finoman játszom vele kezemmel a ruhán át. Lehet, hogy most én is túl magabiztos vagyok, de szerintem nem bánja, szerintem még örül is neki, hogy hozzá merek érni és kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz már oly kemény, hogy kényelmetlen legyen neki a nadrágban. A játékosság pedig talán most megengedett, a tanár-diáklány szerep ebben a helyzetben szerintem elfér, ki tudja, miként értékeli majd.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-25, 04:50




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




16+

Miképpen is fogadta volna a lányt? Furán. Nehéz elképzelnie a szituációt, amelyben a lány előre bejelentkezik hozzá, és ő ezt el is fogadja. Nem, hozzá a diákok nem járnak csak úgy fel, ki van zárva. S igazából talán még most, hogy már nem csak mezei tanár-diák viszonyról van szó, még most sem díjazná különösebben a dolgot. Talán éhezni épp nem hagyná, de... Ki tudja. Lehet, be sem engedné, jó indok nélkül.
De nem is számít - most nem az ő otthonában vannak, így ez a kérdés nem úgy érinti őt sem. S persze, eljött, hiszen hívták, ráadásul ő maga is tudja, érzi, hogy az eddigiek után muszáj valahogyan javítania a helyzeten, mert a kibontakozó kapcsolat máskülönben hamar kezd haldokolni is.
- Persze, hogy nem. De legutóbb is útbaigazítottalak a bolt felé... - teszi hozzá nagy ártatlanul. Na persze, éppenséggel akár ő maga is elmehetett volna abba a boltba, ami azt illeti... De hát, a lényeg az, hogy a lány csak nem veszett volna éhen, szó szerint legalábbis, nem? Hát akkor meg?
Mindenesetre az bizonyos, hogy nem engedné a feltétlenül szükségesnél többször lakásába a lányt, sőt, talán már egyszer sem lett volna szabad... De ez már így alakult. Valahol talán nem számít. S persze, akkor talán még ki tudta volna magyarázni, talán ki tudná máskor is, de számára nem ezen van a hangsúly. S, ami a főzést illeti...
- Nagy kár, bár ritkán kap el a hév... És nem is tart túl sokáig, aligha bánnám, ha mégiscsak lebeszélnél olyankor. De majd alkalomadtán talán... Egyszer ráveszem magam, hogy csináljak neked valamit. - hagyja rá, ámbár szerinte már így is épp elég dolgot csinált a lány számára, nem? Ne legyen telhetetlen. Megárt. De azért... Talán majd egyszer, mondjuk egy születésnapi ajándékot kivált valami moslékkal. Na jó, ha azzal nem is, de valami ehetővel. Ha nagyon belelendül, persze. Másképp inkább csak vesz valami hülyeséget, amit a korabeli lányok szeretnek. Vagy ilyesmi.
Eztán azonban a zavarba hozás, mint téma után szinte törvényszerűen jön elő egy másik téma, ezzel összhangban mondhatni, hiszen ha mást nem, a lányt zavarba hozza. A szexualitás... Persze, most kedves, és beszélget róla, nem lesz ez mindig így, ebben szinte bizonyos: ő ha akar valamit, meg is kapja, a lány meg vagy megtanulja magától majd, hogy ha kéne valami, vagy valami kellemetlen, hát szóljon, vagy... Így járt. Igaz, ha szól, lehet, akkor is az "így járt" opció lép életbe, de ez egy másik kérdéskör már, ami azt illeti.
Azonban ahogyan a téma a vörös lányra terelődik... Felvonja szemöldökét, mintha nem is értené, mégis kire vonatkozik a kérdés, majd a műmeglepettséget a felismerés váltja.
- Ő? Nem, soha nem voltunk együtt. - feleli, ezzel nem is hazudik. Bár mai napig vágyik rá, oly nagyon, kínzó módon, de erről esze ágában sincs beszámolni. S bár szíve szerint zárná a témát, sejti, hogy ennyivel azért nem ússza meg. - Annak idején egy faluban éltünk, ő és én... Ő volt az egyetlen boszorkány, akit már az iskola megkezdése előtt ismertem, így szinte magától értetődő módon az egyik barátom is. Ámbár... Ahogyan azt alighanem kitaláltad, esetében ez a barátság nem volt örök életű épp. - közli tehát. Szándékosan nem nevesít, és enyhíti is az egészet: "egyik barát." Egy a sok közül, igazából különösebben nem is számít annyira. Akkor fontos volt, mára... Legalábbis így próbálja meg beállítani. Éppenséggel így is kéne látnia mindezt, ezt ő maga is tudja, hogy amit művel, amit érez, az a legkevésbé sem normális, de... De neki így jó, tehet is ő erről?
Vélhetőleg igen, de egyes dolgok nem változnak, ez pedig tipikusan olyasmi, amihez ragaszkodik. Kiváltképp, hogy Lily halála garantálta, hogy mindez lezárt, hogy már nem változhat, hogy örökké ilyen marad, és bármikor amikor eszébe jut, ugyanaz a lány lesz. Persze a megítélése alakulhat, derülhet ki róla olyasmi, ami eddig titok volt, de valójában nincs semmi, ami igazán megváltoztathatná a benne kialakult, és örökké őrzött, őrizendő képet... De mindezt nem engedi megjelenni, kifelé érdektelen, mint egy rég elfeledett, elzárt, egykori barátság esetében a legtöbb ember lenne. Szép volt, jó volt, rég volt... A lány következő kérdése mégis némileg megkönnyebbülés számára, így enyhül mélyen benne is a szorongás, melyet Lily puszta felemlegetése is kiváltott belőle.
- Nem meglepő, minden nap látnak, és elég gyér is a felhozatal... - von vállat - Az pedig mindig kéne, ami elérhetetlen, vagy csak tipikus "rosszfiú". Hát még a kettő egyben... - feleli szórakozottan, gondolatban kicsit még máshol járva azért. - Igazság szerint annyira nem érdekelnek, bár némelyek kellően meggyőzőek ahhoz, hogy méltán kitüntessem őket megtisztelő figyelmemmel... De valamiért nem szokták értékelni. - jegyzi meg negédesen, s a lány sejtheti, hogy ez a figyelem nem teljesen olyan, mint az ő esetében, inkább kiemelt undokságot és megalázást jelöl. - Azt csak te tudhatod, miként kívánod ezeket az eseteket kezelni... De hitegetni kétségkívül nem a legelegánsabb megoldás. De az ő dolguk, megtanulják-e ezt kezelni, vagy sem. - mint, ha az olyan egyszerű lenne. Mintha ő nem próbálta volna elfogadni, hogy Lily... És pont Potterrel...! Nem, ezt a gondolatmenetet itt jobb lesz lezárnia.
Ahogyan szóba jön a rózsás példa, bár belemegy a diskurzusba, hiszen olyan nyel ez, melyet nagyon is megért, végül mégis megjegyzi; ez a hasonlat gyér - a nő többet érdemel, semmint egy virághoz való hasonlítgatás.
S bár érzékelni véli a lány hangsúlyából, hogy talán mégsem érti a következő témát, azt, hogy mit jelöl mindaz, hogy kételkedik önmagában, most mégsem próbálja meg megmagyarázni, érthetővé tenni. Majd máskor talán közelebb hozza e témát kettejükhöz, de nem most.
Már csak azért se megy ebbe bele, mert a következő téma sokkalta fontosabb, méltóbb a figyelemre, sőt... Hiszen nem egy laza teadélutáni csevejről van szó, melyet napi szinten megejtenek az időjárásra vonatkozóan az emberek. S persze Raina ennek csak kis szelete... Ahogyan Gavin maga is csak egy alkotóelem, egy darabja a kirakósnak, melynek néhány részletét, összefüggését most hajlandó felfedni, de persze hagy rejtve is éppen eleget, ebben talán a lány sem kételkedhet; ámbár úgy tűnik, a szívességek mértékéről eltérő fogalmaik vannak...
- Kedvesem, attól tartok, magad értékeled alul egy élet súlyát, vagy csak rosszul méred fel azt, mi történik, ha aznap úgy döntök, mégiscsak kedvem szottyant egy kis... Játszadozáshoz. Nem kívánom kifejteni... De azért azt ne feledd, hogy a halál az egyik legjobb része lett volna. Ami Rainát illeti, ha nem veszem magamhoz, hát megteszi más, a vége közel ugyanaz, bár talán másnál kicsit nehezebb dolga lett volna; és meglehet, akadt volna, aki mániákusan igyekezett volna ennél jobban megváltoztatni... De alapjaiban véve sem a közvetlen élete nem forgott veszélyben, sem arról nem beszélhetünk, hogy alapjaiban más lenne most nélkülem. S persze, tisztában vagyok vele, hogy mit adtam aznap neked... És ha nem értékelném nagyon is azt, amit kaphatok tőled, ha nem érezném különösebb súlyát, nem is lennék itt; mert egyszerűen nem érne annyit. De itt vagyok, mert fontos ez nekem. - közli. Valójában ez így is van, ha nem így lenne, nem jön el egész egyszerűen. Hiszen mit foglalkozna ő azzal amúgy, hogy valami hülye csitri hívja? Hívjon mást, ennyi. Kivéve persze, ha stratégiailag lenne fontos ez az egész, de ettől szó sincs. Most inkább csak kikapcsolódni ,szórakozni, játszani vágyik, nem pedig komolyabb intrikára, taktikázásra, politikára. Ha arra vágyna, akkor alighanem Albus szobájában töltené a téli szünetet, vagy valamelyik hatalmat szomjazó halálfalóéban. Na nem akármelyikében.
- Nem számít... Ezt nekem kellett megfizetnem, és alighanem idő kérdése volt csak. - s, hogy jobb lett-e volna, ha otthagyja amazt? - Már melyikünknek? - kérdi hűvösen, de végül folytatja szavait - Végül is, csakugyan, abban az esetben téged már rég nem zavarna a kérdés, a bűntudattal pedig nekem kéne elszámolnom. - veti oda szenvtelenül. Igaz, aznap, ott az erdőben olybá tűnt, inkább csak Dumbledore-tól tart, na persze, hülye is lett volna bármi mást mondani. - Hosszú ideje már, hogy más utakat járok, mint ők, teszem azt... És én ugyanúgy nem hagynálak ott legközelebb sem. - mormolja. Egy fél pillanatig hallgat, majd csak szusszant, s némileg enged, ahogyan folytatja, hangja enyhül, bár nem válik barátságossá, de már nem is olyan zord, mint az imént. - Engem mindkét oldalon jól ismernek, és könnyedén lépek bele abba a szerepbe, amelyikbe éppen kell... De nem szoktam elfelejteni a kötelességem, és igyekszem nem rosszabb emberré válni, mint amilyen máris vagyok. Nem hagyok ott embereket, ha tehetek értük valamit... Persze, ehhez megfelelően kell felmérni a helyzetet, és esetedben talán némileg túlzásba estem, de nem állítanám, hogy megbántam volna. - egy fél pillanatig hallgat, de ha amaz nem vág közbe, folytatja - Akkoriban fiatal voltam, és hangzatos volt sok minden, mára már nem gondolom, hogy jogunk lenne ilyen mértékben ítélkezni. Másfelől... Azzal, hogy elkaptak, ők is átléptek egy határt, azt, amit annak idején a Nagyúr húzott. Az eszmék keretet adnak, ha átlépik, egyébként is jogosan léptem volna közbe. - jegyzi meg, habár nem mondja ki egyértelműen, de a lány származására utal persze, arra az örökségre, mely alapján méltán lenne helye a világban, melyet a Sötét Nagyúr egykor építeni vágyott - Persze, akkoriban efféle részletek aligha foglalkoztattak volna. Bizonyos értelemben már ma sem.
Azonban ahogyan eztán az ő esetleges gyávasága kerül szóba, az előző ártalmatlanná szelídült nyugalma darabjaira hullik, ahogyan ráförmed a lányra, de tettlegességig nem megy, most tudja, hol a határ, legalábbis egyelőre mindenképpen. A lány szavaira csak biccent, sejtetve, elfogadja a bocsánatkérést, de szavakkal nem kommentálja. Jobb ez így. Fújtat még egyet, magában zsörtölődve, de végül felel a következő szavakra, az előbbinél jóval kiegyensúlyozottabb módon. S bár érzékeli a lány megremegését, ahogyan a hangja bizonytalanságát is, jelét sem adja, hogy mindez meghatná. Nem, az előzőek fényében nem hatja meg, mert mindezt nem ehet elintézni egy "sajnálom"-mal.
- Ha tovább folytatja a gyilkolgatást, idő kérdése, hogy olyan ellenfélre akadjon, amellyel nem tud elbánni. Ez nem afféle hobbi, amit vég nélkül lehet büntetlenül űzni, de biztosíthatlak, állítólag azért van annyi auror, mert nekik az ilyen alakok elfogása a szakmájuk, kötelességük. - felsóhajt, majd csak tompán biccent. - Meglátom, mit tehetek. Megpróbálok utánakérdezni a napokban. - feleli színtelenül, nem tűnik túl lelkesnek, de a lány érezheti, hogy valóban így fog tenni. Na persze, ha mégse tenne így... Ő "megpróbálta", sajnos a szituáció mégsem volt olyan, hogy egy ilyen kérdés elhangozhassék.
A lány következő szavaira azonban elfintorodik. Egy fél pillanatig a lányt méricskéli, majd elfintorodik, de mégiscsak felel, bár már úgy tűnhetett, nem fog.
- A családod sorsa nem rám tartozik, és nem foglalkozhatok mindenki életével. A te életed foglalkoztat, mert a te sorsodhoz van közöm, így szükségszerű, hogy foglalkozzak vele. Ami azt illeti, amíg velem vagy, a legtöbbektől nagyobb biztonságban vagy, mint nagy eséllyel nélkülem lennél. Azt épp nem tagadom, akadnak haragosaim is... - feleli, sejtetve, bizonyos körökben talán nem a legszerencsésebb felhozni a nevét - Ami pedig a felvetésedet illeti, Gavin ebben más, mint a Nagyúr volt... Vele lehet párbeszédet folytatni, és hiszem, hogy van elég erős az akaratom és fontos a szavam ahhoz, hogy ha kegyelmet kérek valakinek, az kapjon is. - kezdi lassan, de érezhetően ennek itt nincs vége, van még valami: valami, ami miatt maga a kérdés olyan rosszul érintette, s ami miatt azon is elgondolkodott, kíván-e egyáltalán szavakkal felelni erre, vagy sem. - Ami pedig azt illeti, az, hogy tudomásod van róla, hogy volt, akit... Elvesztettem már emiatt, nem jelenti azt, hogy elegáns, vagy épp illendő lenne ezt felhozni nekem. Akárhogy vélekedsz is a családomhoz fűződő viszonyomról... Közel bármit kész lettem volna akkor megtenni érte, és alighanem az egyik legfájdalmasabb lecke volt arról, miként érdemes ezt a játékot űzni. - arra most nem tér ki, hogy nem az egyetlen, hogy az anyját végül Lily követte, ami a legkínzóbb volt mind közül. Az a Lily, akinek az életéért oly sokat könyörgött, akiért beállt Dumbledore mellé, akiért ez az egész volt... Van. - De biztosíthatlak, nem engedem, hogy az ár, amit egy-egy hiba miatt fizetnem kellhet, ismét efféle magaslatokba hágjon, tanultam a régi évek tapasztalataiból. És légy oly jó... Ha okvetlenül hibáztatni akarsz, hát tedd nyíltabban. Az efféle mögöttes célozgatásokat nem kedvelem túlzottan, hallgatom épp elégszer őket. - fűzi hozzá sötéten, némiképp zárkózottan is. Bele sem megy inkább, hogy Astridnak alighanem fogalma sincs arról, mit hánytorgatott most fel, s vetett a szemére burkoltan, de azt azért épp érezheti, hogy talán ezúttal sikerrel taposott a lelkébe, még, ha valahol tette mindezt talán akaratán kívül is; de a kérdés mégiscsak magában hordozta ezt az aspektust is. Miért is ne történhetne meg, ami egyszer már megesett?
A lány eztán elhangzó szavaira azonban furcsa, elnéző mosoly jelenik meg arcán, melybe némi fanyarság vegyül. Amaz nem érti, miről beszél, vagy ha mégis... Hát akkor egészen hasonló ahhoz, amilyenek ők maguk voltak régen, ámbár az akkor igencsak elfajult, mert nem akadt senki, aki idejében lépett volna közbe. Vajon neki most lépnie kéne?
-Annak idején egy fiú úgy érezte, jogában áll ítéletet mondani mások felett. Eldöntenie, ki élhet, és ki nem. Úgy gondolta, a muglik sokkalta kevesebbek, mint mi, és ily módon méltatlanok az életre... Meggyőződése volt, hogy közvetlen leszármazottaik, legyenek bár varázshasználók is akár, varázslók és boszorkányok, legfeljebb szolgának valóak. Azonban sajnos arra a pozícióra már vannak házimanóink, így... - kezdi hát lassan, majd csak tekintetét a lányéba fúrja, ahogyan folytatja - Annak idején Tom Denemként élt, ugyanúgy a Roxfort egy diákja volt, semmi több. Mára Voldemort Nagyúrként él ez emberek emlékezetében... Csakugyan úgy hiszed, a te tiszted lenne eldönteni, ki élhet, s ki nem? Nemrég még elítélted ezért Őt, vagy éppen Gavint. - Végül csak vállat von - De persze, igazad is lehet. Magam is vettem már el életet, nem is egyet... Alighanem akadt köztük családos ember is. A logikád mentén, mond, öljem meg magam, vagy inkább szeretnél gyakorolni? - kérdi némileg ironikusan, ámbár aligha gondolja komolyan. Aligha hagyná, hogy amaz úgy döntsön, időszerű gyakorolnia a kivégzési módok egyikét legalább.
S bár a lány még mindig nem érti, de eztán magyaráz még némileg Albus életkoráról, arról, mire lehetnek hatással, és mire nem. Vezető - lesz, idő kérdése, és pont ez az idő, amivel igyekeznek sakkozgatni, téve mindezt úgy, hogy számolniuk kell eközben azzal is, hogy mindenképp olyat kell hatalomra engedni, akinek a közelébe tud férkőzni így vagy úgy.
S, hogy mindez veszélyes-e? Az, de olybá tűnhet, őt ez a legkevésbé sem érdekli. Ezzel a ténnyel már megbarátkozott, és bár nem kellemes a tudat, elviseli, mert így kell lennie. Tartozik ennyivel Dumbledorenak épp úgy, mint oly sok más embernek, köztük nem egy halottnak; legfőképpen Lilynek. Már csak őmiatta is, a lány esélytelen, ha erről az útról le kívánja téríteni. Megingatja fejét, ahogyan a lány az arorokról beszél.
- Ugyan, egészen naiv vagy pedig, ha úgy hiszed, nélkülünk ők kedves és jámbor emberek. Ugyan, sokuk legalább annyira szomjazza a vért, és biztosíthatlak, nem megy a szomszédba, ha épp kegyetlenkedésről vagy indokolatlan kínzásról van szó. Persze, hangzatos kifogás, a mi puszta létünk is; ez nem is vitás. Így az ember máris hajlamos rábólintani, és jogosként, hovatovább, szükségszerűként megítélni a helyzetet. Gondolod, Mordon mellett volt egy szabad percem is akár, amikor ne kellett volna görcsösen arra figyelnem, mit teszek, vagy mondok? Hogy ne forgatta volna át a holmim meglepő alapossággal? De persze, hiszen ez már-már szükségszerű, nem igaz? Ki tudja, mit rejtegetek, vagy miféle sötét terveim vannak... - nem véletlen az sem, amikor azt mondta, "rég volt nővel". Nem, Mordon mellett effélére gondolni sem mert volna. De elvitatta bárki is az öreg hóbortjait? Nem, hiszen így kell lennie, aki gyanús, az márpedig gyanús, és úgy van rendjén, ha a nap huszonnégy órájából legalább huszonötben megfigyelik. - Kettő közé? Pedig mindig is benne van a pakliban, hogy végül nem a nevető győztes oldalán végzem, ahogyan az is, hogy egy óvatlanabb pillanatban én leszek a közös ellenfél. Ez a kockázat ezzel jár.
Eztán azonban szóba jön a család, mely kapcsán végül hogy, hogy nem, de elhangzik az a bizonyos fenyegetés is, még, ha csak egészen enyhe utalás formájában is persze. De hát, ha lány provokálta ki. S bár moccan keze, végül nem védi ki, tán csak magában ráeszmél, hogy elkésett a mozdulat, nehéz lenne megmondani. Van valami furcsa a tekintetében... Valami oda nem illő, és lehetetlenség lenne megmondani, mi az.
Egy végtelenségnek tűnő pillanatra a múltban van, a lány megszűnik, a háttérben ott áll az anyja,diszkréten elfordítva tekintetét, jelét sem adva annak, hogy közbe akarna lépni, hogy meg akarná őt védeni, a pofonnal lesújtó fél pedig a másik szülő, az apa figurája... Ő pedig csak néz tehetetlenül, s bár akkor kétségbeesetten igyekezett védekezni, ami végül csak rontott a helyzeten, most igazán meg se próbálja. A pofon csattan, isteneset, s bár bizonyos, hogy megérzi, nagyon is, csak némi késéssel rezzen igazán meg, fintorodik el, s érinti meg annak helyét jobbjának ujjaival. Halkan tán fel is szisszen, de csak most kezd igazán visszatérni a valós világba, s pillant fel a lányra. Jobbjának ujjai hamar otthagyják az igencsak piroslóvá váló arcát, hogy helyette a lány csuklójára fonódjanak, keményen szorítva azt meg, elszorítva a megfelelő pontot, hogy szinte azonnal zsibbadni kezdjen amaz keze, ahogyan elzárja a vér útját az ujjaktól.
- A következő esetnél egyenként eltöröm az ujjaid, ha nem vigyázol, talán a csuklód is... Megértetted? - sziszegi, s a lány érezheti, ezúttal ez afféle fenyegetés, amit jobb komolyan venni. Hangja halk, szinte suttogás, de bár üvöltene! Valahogy jobb opciónak tűnhet legalábbis, most kissé beszámíthatatlannak tűnik. - Ami pedig az emberi érzéseket illeti, mint mondtam, nem kívánok efféle megoldással élni... Ahhoz jobban össze kéne szedned magad, bár látom, eltökélted magad ez ügyben is. - teszi hozzá szarkasztikusan. Nem, csak úgy, akármiért nem kezdene ész nélküli őrjöngésbe, nem tépné szét a lány családját, ámbár bizonyára akadna az a tett, amiért mégiscsak rávetemedne. Ha nem ő maga, hát rájuk uszítana mást, az eredmény ugyanaz; épp csak a felelősség alól húzná ki magát ezzel. A lány remegése, könnyei érezhetően nem hatják meg, szinte megvetően húzza el ajkait, ahogyan elereszti a lány kezeit, s dől hátra, ezzel kissé eltávolodva tőle.
- Túl drasztikus vagy. Mindössze megjegyeztem, mi lehet talán a végső következmény, de biztosíthatlak, mindennek oka és előzménye van. Nem neveztem meg konkrét következményt, mivel az a pontos szituáció függvényeként alakulhat... De lenne, efelől nem kell kételkedned, ámbár lehet, van az a helyzet, melyben én lennék már a legkisebb, amitől tartanod kellhet. - teszi hozzá, mintegy mellékesen, egyértelművé téve, hogy ha ő maga talán nem is ezt lépné meg elsőre, megeshet, ha bárkinek is kitálalna, akkor csakugyan kezdhetne aggódni a családja miatt. Sőt.
S persze, ha a lánynak most jutna eszébe kitáncolni ebből az egészből, szinte bizonyos, hogy bár talán engedné neki ezt, de nem mentesen minden következménytől éppenséggel. Mindennek megvan az ára, ennek is meglenne.
Vállat von a következőre, az előzőek után olyan sokad rangú és jelentéktelen, ő maga sem veszi igazán komolyan a kérdést, szinte végig se gondolja, mit mond, így alapjaiban véve őszinte, és szórakozott, tapinthatóan nem a témánál tart fejben valójában. Ritka ez nála pedig, hogy ennyire máshol járjon fejben, vagy legalábbis az mindenképpen, hogy ez láthatóvá is váljék.
- Alighanem titulusából adódóan kényszeresen figyel az ilyesmire, ha neki elejtesz egy kósza megjegyzést, biztosra veheted, hogy utána fog menni, és még hetekkel később is mániákusan fog figyelni az illető legapróbb rezdülésére is. Ha nekem hívod fel rá a figyelmem, hogy az egyik diák az eddigiekhez képest kicsit megváltozott, vállat vonok, ha nagyon forszírozod, talán rád hagyom persze... Másfelől, rajtam kívül ő az egyik, akitől a legtöbben tartanak, ha nekem nincs kedvem valakihez, vagy úgy egyáltalán senkihez, alighanem többek között őhozzá küldenek mindenkit, akivel tényleg ki akarnak szúrni... - magyarázza tehát. Persze, hiszen igazgatóhelyettes is, és naná, hogy felelőssége teljes tudatában van, így a szigor és a rend jegyében ő aztán válogatás nélkül küld bárkit büntetőmunkára, főleg, ha előzetesen "panaszkodtak" rá. Újabb információ ez persze egyúttal őróla is - lehet nála panaszkodni, épp csak sokszor nem érdemes.
De persze valójában nem muszáj minden udvarlónak eltűnni, talán valahol élvezné a megmérkőzést velük, ámbár kudarcot nem tűrne, s alighanem azok a bizonyos udvarlók is átértékelnék idő közben teljes eddigi életüket. De hát ez ezzel jár.
De a következő témára már azért lassan ő is odakerül fejben is, lassan bólint a lány szavaira, de szavakkal nem kommentálja mégsem, úgy érzi, most nem lenne helyénvaló, így inkább csak szavak nélkül ért egyet vele. Talán valóban nem kéne, de örül neki, hogy mégis így alakult. S nem, egyelőre nem kívánja a testvérek halálát, vagy csonkítását, egyéb úton történő tartós károsítását.
- A hétköznapok is segítenek megismerni a másikat, akad bennük fontos részlet bőven, és igyekszem megismerni téged. De egyszerűbb, ha te is akarod. - bólint, jelezve, tudomásul vette, hogy amaz fog majd mesélni. Arckifejezése pedig egészen nyugodt, hangja már-már kedves, de az előzőekhez képest konkrétan annak is hat már.
S ami a kviddicset illeti... Nos, olyan információk birtokába jut, hogy Cho csakugyan jobb, ha felköti a nadrágot, ha mentálisan kiegyensúlyozott akar lenni, mire odaérkezik az idő, hogy a meccsen helyt kell állnia, mert bizony: ő nem fogja kímélni, sőt, amennyire feltűnésmentesen teheti, igyekszik majd megtörni őt az órái alatt is. Mást nem tehet a csapatáért, de ennyit azért épp készséggel megtesz nekik.
- Nem marad itt mindenki az egyetem miatt, de alighanem ha elég jelentős igény mutatkozna rá, valamilyen formában lehetővé tennénk számukra is a kviddicsezést. Akár házak, akár szakok között... - feleli mintegy mellékesen. - Legalábbis én úgy gondolom, nem lenne sok akadálya. De mielőtt bárkit a nyakamra küldenél, hogy zaklasson a témával és az igényekkel, ez szerencsére nem az én hatásköröm. Ámbár ha sikerül felállítanod egy vagy két csapatot, akár csak gyakorolgatni is, a pályát kirendelhetem nektek... Mondjuk heti egyszer, fix időpontban. - két csapat esetében ez persze két hetente egy lehetne csak, és talán félévente, vagy évente egy pedig nyilvános meccsként is működhetne. Ehhez talán külön engedély sem kéne épp... De persze, ő ezt csak úgy megemlítette, mint lehetőség, hogy csakugyan szíveskedne-e ezt megtenni, vagy marad amolyan "így is lehetett volna" felvetés...?
Eztán azonban visszaeveznek az erotika témakörére, szerencsére most már vörös hajú lányok emlegetése nélkül. S ha mást nem, a téma annyit segít rajta is, hogy végre elfeledje a korábbi témák nyomasztó voltát, s némiképp kiélvezze azt is, mennyire is zavarba hozta a leányzót.
- Ha örülnél neki, némiképp elbizonytalanítanál, mire s vágysz valójában. - hagyja rá. S persze csakugyan, megeshet, hogy az a Daniel nevű már neki is szemet szúrt ennyi idő alatt, ki tudja...? Nem hozza szóba, hány titkos, vagy kevésbé titkos hódolóról tud, akik a leányért epekednek.
De ahogyan a kegyetlensége kerül szóba, felsóhajt.
- Azért ne ess túlzásokba. Nem láttál még igazán kegyetlennek, és reményeim szerint ez így is marad. Nem kívánnám neked a látványt sem. - mormolja, de aztán hagyja e témát tovaúszni. Ő sem kíván erről hosszasan diskurálni, elég volt már.
- Mertem remélni. Talán ma jobb kedvemben vagyok, hogy hagyjalak kibontakozni. - feleli végül nagy ártatlanul. De eztán a téma az orális szexre terelődik, amit amaz egyszer már megtagadott. Márpedig ő nem az a fajta, aki könnyedén belenyugodna a nemleges válaszba. S ami pedig a megalázást illeti...
- Pedig látod, mégiscsak egyetértesz velem. Az megalázó volt, mert nem akartad magad is, más esetben mégsem gondolnád annak. Én nem hinném, hogy ez a megalázásról szólna, ha pusztán arra vágynék, azt egyszerűen ki is kényszeríthetném. - feleli. Igaz, most is azt teszi, de sokkalta óvatosabb, finomabb módszerekkel, hagyva némi időt is Astridnak, hogy esetleg saját belátásából döntsön úgy, mindkettejüknek jobb, ha felhagy a tiltakozással. Már csak azért is, mert az ellenkezés nem belenyugvást szül jelen esetben. - Előbb-utóbb meg kell barátkoznod azzal, ami történt, és képesnek kell lenne rá, hogy gond nélkül beszélj róla. Ha ezzel nem birkózol meg, esélytelen vagy olyan célokkal szemben, mint amilyeneket magad elé tűztél. Sajnálom, ha ez... Sok, vagy nehéz. - feleli. Szinte, mintha a lány érdeke lenne, és nem is az ő taplósága! Mert, hogy alighanem erről van ám szó. Mi másról?! De visszatérve arra, hogy valójában mi lenne még, ami megalázónak tűnhetne az ágyban...
- Akkor hát ne lepődj meg, ha máskor is olyat kérek, amit megalázónak gondolsz. - feleli könnyeden, jelezve, nem erőlteti a témát, ha amaz nem akarja, de akkor kalkuláljon vele, hogy a múltkori "szopj!" parancsot könnyedén követheti újabb olyan utasítás, amelyre amaz nem kíván választ adni. - Csakugyan? Pedig igazán nem lennék hálátlan. - jegyzi meg azért. Na persze, nála ki tudja, ez mit jelent. A lány szavaira szórakozottan elmosolyodik eztán, már-már derűsen. - És, miről fantáziálgattál még, ami kellemes? - kérdi hát mérhetetlen pimaszsággal hangjában.
S persze, a lány jól sejti, nem bújhat ki akármeddig a kérés elől, de egyelőre talán még megúszhatja egy darabig. Na persze, az jó kérdés, hogy meddig... De a célzott kérdésre azért meglepetten pislog rá, mint, ha neki aztán ötlete sem lenne, hogy ezt mégis honnan szedi amaz. Na persze, egyértelmű.
- Fogalmam sincs, kedves. Ha nem lenne választásod, már most térdeknél. - feleli ártatlanul - Ehhez képest ha jól látom, nem ez történik, pedig épp tudnám értékelni most is... De mint látod, én egészen türelmes vagyok. - pedig mennyire kellemes és kedves gesztus lenne, ha a lány itt és most biztosítana számára némi örömöt! De nem lehet túl telhetetlen, idővel talán az is sorra kerül majd. Sőt, bizonyosan.
De e helyett egyelőre nem jut más, csak a kanapé, és valami nehezen értelmezhető film, aminek a lényegét azért épp felfogja, de pokolian oda kell rá ehhez figyelnie. Igazság szerint fejben rendesen le is fáradt ettől, a francnak se hiányzik ebből még egy, de ha a lányt ez teszi boldoggá... Azt viszont sose fogja megérteni, hogy a mugliknak ez ugyan már, de miért jó?
- Már-már kötelességemnek érzem. - feleli ártatlanul, de a következőre már nem felel szavakkal - bár várja a listát, nem lepné meg, ha egyszer csak valóban elkészülne -, csak ő maga is felkel hát, a masszírozás végső soron jól hangzik, és az is, ami követi. Mert, hogy persze mindketten tudják, mi követi... De előtte még megejt valamit, hiszen az ajándékozás olyasmi, aminek pont itt van az ideje. Így adja hát át saját kis ajándékát, ha mást nem is, talán hasznos: ráadásul nem csak mostanság tehet jó szolgálatot ugyebár. S, hogy a lány hálás lesz? El is várja, hogy az legyen! Például, ha meggondolná a korábbi témát... No de még nem tartanak ott, előbb a leány is átadja a maga ajándékait. Igen, számított rá, hogy ő is kap majd valamit. Egy raklap bájital-hozzávalót, vagy valami hasonló, sablonos hülyeséget. S ahogy meglátja az inget, nos, csakugyan van hozzáfűznivalója. Persze, neki mikor nincs? A lány szavaira gonoszkás vigyor kúszik ajkaira azonban.
- Ó, azt reméltem, szolidáris leszel ez ügyben. - jegyzi meg ártatlanul, mert, ha ő meztelenkedik, akkor márpedig a lány is. Bár rajta nem múlik, felvesz estére valami inget, meg egy alsót, ha amaz nagyon ragaszkodik hozzá... De most, itt nem akar különösebben túlöltözni. Főleg, hogy tényleg meleg van. D hazamenni hálóköpenyért nem fog, ez teljesen biztos.
- Jobb is, máskülönben kezdhetnék aggódni, hogy csakugyan szárnyra kapott a pletyka. - mormolja, fogadva a puszit - ...a végén még azt hinném, egyenesen te indítottad. - jegyzi meg, de eztán figyelme a másik ajándék felé irányul. Kettő? Neki? Minek? Hát még, amikor megtudja, mit kapott... S talán kicsit csakugyan zavarba is jön, mert ez már afféle fényűzés, amit ő soha nem engedhetne meg magának önerőből. Arra pedig inkább nem is gondol, hogy egyszer talán rá szállhat a családi vagyon. Bár a nagyszülei még jól tartják magukat, de aligha vették őt bele a végrendeletükbe, vagy ha mégis, hát mostanra alighanem kihúzták már onnan. De további szavak helyett a csók következik, mely most már hosszabb, érzelmesebb-követelőzőbb, de nem végtelen, közel sem, hiszen még másnak kell következnie, akkor is, ha ő kész lenne most rögtön leteperni a lányt, és magáévá tenni. Az sem lenne rossz forgatókönyv.
- Egyszer alighanem... De sosem tudhatod, mikor jön új, akár ok nélkül is. - von vállat - Ámbár megvallom, én a pillanatot helyeztem előtérbe a hosszútávval szemben, azon egyszerű okból, hogy kézenfekvőbb volt a választás. - feleli. Hiszen mit adott volna, ha igazán hosszútávú megoldásban gondolkodik, úgy mégis? Erre nem volt ötlete, bár nem is gondolkodott rajta túlságosan sokat, miután adódott a nyaklánc ötlete. - De talán egyszerű ékszernek sem utolsó... Legalábbis igyekeztem eltalálni a stílusodat, bár az efféle nem az erősségem. - ismeri be lassan. Ízlés, divat, vásárolgatás... Nem, ez nem az ő terepe, csakúgy, mint a filmek világa.
- Csak azt remélem ezek után, hogy a megfelelő dolgok ragadnak rád, és nem engem hibáztatsz majd pár év múlva. Másfelől... Ez általában így van, és talán nekem is van még mit fejlődnöm. - ért egyet lassan. Persze, hogy van, az más kérdés, hogy fog-e. De azt tudja, hogy egyszerűbb, ha elismeri hibaként az egészet, hogy van még mit változnia, mint, ha letagadja.
De ideje rátérni a masszírozásra, s bár az ing csakugyan útban van, ő nem veszi ám le olyan szívesen, ha már egyszer itt van erre a leányzó is. S bár az sikeresen huppan le az ágyra, a felvetés után szinte meglepő sebességgel pattan fel, így nem is kezd neki ő maga az ing eltávolításának, nagylelkűen hagyja, hogy a lány birkózzon meg vele, majd csak segíti őt, hogy végül lekerüljön az ing róla. Tekintetével követi a lányt, ahogyan az lerakja a kérdéses ruhadarabot, szavaira csak egy már-már bájos mosollyal reagálva. - Meglehet. - ért egyet vele. Ha nem tetszik,hát így járt, most már rákapott az ízére, nem enged ebből. Ámde ahogyan a lány is vetkőzni kezd, úgy tekintete megállapodik rajta, s hosszan tanulmányozza, de végül akaratereje győzedelmeskedik az elemi vágyon, és nem teperi le, enged neki: legyen hát előbb az a bizonyos masszírozás. Az számára amúgy is amolyan felvezető játszadozásnak hat, nem másnak.
- Meglehet. Mindössze céloztam rá, hogy ne várd, hogy én se gondoljak mögé hátsó szándékot... Vagy ha kezdetben nem is gondolok, ez idő közben ne változzon. - feleli. Csakugyan, megmasszírozhatja egyszer ő is a leányt, ha épp lesz kedve hozzá, de, hogy az valami másba fog torkollni nagy valószínűséggel, az szinte biztos. S persze, ahogyan következnek azok a jóleső csókok a nyakára, majdhogynem teljesen biztos benne, hogy ezzel Astrid is így van. Azonban ahogyan a lány felpattan, mintegy dolga végeztével, meglepetten fordul meg az ágyon, s támaszkodik két alkarjára, enyhén megemelkedve tehát, s pislog utána. Nem, ő nem úgy gondolta, hogy ennyivel ennyi, a legkevésbé sem, ami azt illeti.
- Filmet? - pislog a lányra hát, de aztán hamar mozdul, s áll fel, már-már megértő arckifejezéssel suhanva a leány felé. - Hogyne! - ért egyet, mintha szerinte is remek alternatív program lenne az a szabadidejük eltöltésére, afféle, amelyre szívesen áldozna most értékes perceiből. Amelyek remekül kitölthetnék most életüket, mert más dolguk úgysincs a merő unalmon kívül. De ahogyan az ifjú nőhöz ér, úgy támadja le, mondhatni. Hiszen mivel nincs messze a faltól, így nem különösebben nehéz a falhoz szorítani, neki pedig igazán nincs szüksége ágyra is... Így hát odatereli szépen módszeresen a lányt, egyik kezével megtámaszkodva mellette a falon, bal lábát finoman a lány lábai közé csúsztatva, szintén gátolván a menekülést. Így lop a lánytól csókot, hosszút és vadat, követelőzőt - nem is csoda, hogy heves, hiszen ő már igencsak másra készült eleddig is -, miközben másik keze a lány oldalán simít végig, néha elkalandozva mellei irányába is, sőt, néha rá is markol, ámbár csak melltartón keresztül persze. Máskor pedig lefele indul meg jobban, hogy Astrid combján, vagy épp hátsóján időzzön el egy keveset, néha combjának belső oldalát is érintve.
- De megeshet, sajnos lekéssük azt a filmet... - suttogja a lány fülébe, sejtetve, neki merőben más elképzelései vannak arról, hogyan tovább. Ajkai eztán a lány nyakára simulnak, finoman bele is harap, most attól se retten vissza, hogy kiszívja amaz nyakát.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-17, 12:10

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Most már nem derül ki, hogy miként fogadott volna Perselus akkor magánál, ha ez meg is lett volna beszélve, de talán nem számít. Akkor még minden más volt, a viszonyunk is, mivel úgy érzem, hogy azért ez idő alatt, amióta mi ketten együtt vagyunk, valamilyen szinten idomultunk a másikhoz. Már én se veszem úgy magamra a dolgait és őszintén szólva jobban is érzem magam vele, ahogy talán ő is én velem, hiszen most is itt van és érezhetően kellemesen eltársalgunk egymással. Örülök, hogy eljött, szerintem Piton nem is tudja, hogy mennyire boldoggá tett ezzel a tettével.
- Igen, azért abba reménykedtem, hogy nem hagynál éhen veszni. – mosolyodom el lágyan és persze, értem én, hogy miért ne akarna sűrűn magánál látni. Ki tudja, hogy kik járnak ott, én pedig nem vagyok hülye, gondolok ilyesmire is. Talán a múltkor még nem volt olyan veszélyes a dolog, hiszen mindenki úgy tudta, hogy a Roxfortban tartózkodik – legalábbis sokan -, és ott tudtuk volna mire fogni, ha nem rossz pillanatban találnak ránk, de áh, mit gondolkodom ezen? Már teljesen felesleges.
- Dehogy! Eszem ágába se lesz az utadba állni, mint mondtam, hagylak majd kibontakozni. – kacsintok rá játékosan, mert még csak az kéne, hogy leállítsam. Ha egyszer magától akar valamit főzni, akkor csak tessék, én mint mondtam, kíváncsi leszek az eredményre. Ez után jön szóba a zavarba hozás, aminél csak elmosolyodok a férfi reakcióin, de szavakkal már nem reagálok rá. Igen, érzem én is, hogy elég nagy bunkóság lenne próbálkozni vele, nekem pedig nem célom, szóval tudom ám a határokat, ellentétben Perselussal, aki a szexualításról úgy tűnik, hogy előszeretettel beszélget velem, pedig milyen jó lenne, ha nem így tenne…
- Hmm, ez most meglepett. Én azt hittem, hogy az a vörös hajú lány az emlékeidben akkor a párod volt. – bár éppen összevesztek, de nem lett volna kiemelve a negatív élményekben, ha nem érintette volna mélyen Perselust az eset. Biztos vagyok benne, hogy köze volt hozzá, de azt egyelőre még nem tudom, hogy mi. Eddig egyébként nem hoztam szóba mindazt, amit láttam a szükség szobájában, de talán itt az ideje elkezdeni, szépen lassan természetesen. Azt mondta, hogy válaszol a kérdéseimre, akkor meg ne csak rólam beszéljünk.
- Oh, ezek szerint többen fantáziálgatnak rólad? Mondjuk persze… nem lep meg, de furcsa lehet utána ugyanúgy viselkedni velük, amikor ismered az érzéseiket. Én is van, akivel így vagyok, amióta tudom, hogy tetszem, azóta… igyekszem tartani egy bizonyos távolságot. – ismerem be, így mondva még el dolgokat a másiknak. Persze tudom, hogy Piton sokaknak tetszik és tényleg elérhetetlen férfi, de nekem már nem az és foggal-körömmel ragaszkodom hozzá, bár tény, hogy most még nem tudom, hogy kihez is ragaszkodom igazán, nem biztos, hogy jó döntést hoztam, de már nem akarok kiszállni. A kapcsolatunkról folyatott beszélgetés során egy rózsás példával jövök elő a másiknak, de nagyon úgy tűnik, hogy bár megérti szavaimat, mégse óhajt belemenni túl mélyen a dologba és ezt a stílust se hagyná meg túl sokáig, talán jobb is így.
- Értem… - felelem halkan végül. Önmagában kételkedik? Hát persze, hiszen ő nem biztos abban, hogy jól választott, hogy megérte-e neki pont velem kezdenie. Annyi lány van még a Roxfortban és azon kívül is, mást is találhatott volna, mégis engem választott, talán érthetőek a kételyei. Nem biztos, hogy jól döntött… Ahogy talán én se és erre akkor jövök rá igazán, amikor Raina kerül szóba, innentől pedig oly sok minden, olyan témák, amiknek jobb lett volna rejtve maradniuk előttem. Persze az igazságot akartam tudni, de az igazság sokszor rettenetesen fájdalmas. Nem értek egyet vele, ezt pedig a tudtára is adom, de hiába a szavaim, ő nem inog meg. Persze, mit is vártam volna? Majd miattam átgondolja a dolgokat? Ugyan… De ahogy szóba hoz, úgy kerekednek el hitetlenkedve szemeim.
- Nekem nagyobbat? Azt hiszem, hogy más az elképzelésünk a „nagyobb” szóról. Engem csak megmentettél, míg egy veszélyes halálfalónak pedig a lányát neveled, ez nem ugyanaz! Ne hánytorgasd fel azt, hogy segítettél, mert az a te döntésed volt és ha nem mentesz meg, most nem vagyok itt! Ne hidd azt, hogy semmi se veszítenél, ha nem lennék… - van bennem is különlegesség, nem vagyok egy átlagos lány, és lehet, hogy találna könnyen mást helyettem, van bennem annyi, hogy tudjam, tudok annyit nyújtani Perselusnak, ami neki is fontos lehet, ami megérheti. Ő is kiemelte már sokszor, sok bennem a jó, a szeretet, amit neki adok, kitől kapna meg ennyi mindent? És megvolt az ára… már nem tudom, hogy sajnálnom kéne-e ez miatt, ki tudja, mennyire esett nehezére bármit is tenni.
- Mi volt az ára? Ha már így felhánytorgatod nekem a dolgot… Bár talán tényleg kár volt megmentened, lehet jobb lett volna, ha ott hagysz és meghalok. – fordítom el a fejemet is. Ezzel jönni nekem. Mit akar igazán tőlem? Mert ismét úgy beszél velem, hogy szívem szerint most azonnal eltűnnék innen, eltűnnék örökre a közeléből. Szívesség… mintha ő nem akart volna egy picit se megmenteni. De értem én, mindennek ára van, amit tesz, így kéne kezelnem. Ez nem normális kapcsolat így, hogy mindent újra és újra felhoz, mintha én soha, semmit se tennék érte… neki. Ezek után pedig még a Cruciatus átkot is képes felhozni nekem, na meg az a gúnyos mosoly… Szívem szerint lekevernék neki egy pofont, mert igen, azt érdemli. Miért néz le engem folyton? Kezdem úgy érezni, hogy csak játszik velem és semmit se jelentek… Az előbbi téma viszont nem tűnik el, természetesen nem hagyom ennyiben, így derül ki az, hogy mindent Dumbledore irányít a háttérben, legalábbis azt, amit Piton tesz, bár már nem tudom, hogy ezt elhiggyem-e. Mégis, ez a rideg hangnem, majd ahogy fenyegetően szólal meg, némileg összerezzenek és őszintén szólva még az is megfordul a fejemben, hogy erőszakosan is fellép majd ellenem. Nehéz megtartanom magam ott előtte és nem hátrébb lépnem, de tekintetét most már kerülöm. Nem lesz ez így jó, én is érzem, ő nem pont az az ellenfél, akivel el tudnék bánni és ha tudnék is, akkor is… a szívem nem engedné.
- Sajnálom! – visszakozok azonnal, tényleg nem gyáva… de akkor se jó ez így, amit művel. Ahogy viszont a szüleimet is szóba hozom, mégis csak ismét belenézek azokba a rideg szemekbe és testem is most már megremeg, ahogy talán hangom is némileg.
- De ha nem hal meg, akkor más életeket is elvehet. Nem csak a szüleim miatt kell bosszút állnom, ha pedig tudod, hogy ki vagy kik voltak, el kell mondanod nekem! – igen, kell, kötelessége ennyit megtennie értem, erre szükségem van, onnantól kezdve pedig, hogy mi történne az után… nos, én fogom vállalni a felelősséget, nem pedig ő.
- Nem hiszem, hogy érdekelne Téged a családom sorsa, ahogy talán az én életem se. Had döntsem el én, hogy mit kezdek vele, mert ennyiből melletted se vagyok nagyobb biztonságban. Ha parancsba kapnád, megölnél csak azért, hogy bizonyítsd, Gavin mellett állsz? – persze, egyértelműen nem adnák neki pont ezt a parancsot ki, de a bizalmam megingott, érzi ezt ő is, tudja tökéletesen jól, én nekem pedig remek kérdéseim vannak, amelyekre nem mindegy, hogy milyen választ ad. Megölne csak azért, mert elvárják tőle? Jelentek én egyáltalán bármit is? Mert szép és jó, amiket mondott, de már nem érzem úgy, hogy igazak lennének.
- Nem, valóban nem vagyok gyilkos hajlamú, de nem érdemli meg mindenki azt, hogy éljen! – mint valami egyszemélyes ítélőszék, úgy lépek fel most, de érzem én is, hogy nem kéne. Mindenesetre ez a beszélgetés nem csak nekem kellemetlen, hanem a másiknak is, látom rajta, és most már egyre inkább tudom, hogy be kéne fognom, mégis, nem hunyászkodom meg előtte, nem tehetem. De a további szavai már logikusak, ésszerűek. Az igazgató már tényleg nem fiatal, ahogy az is biztos, hogy előbb-utóbb lesz új vezető, én mégis, Pitont is féltem. Hát ennyire nem akarja felfogni ezt? Ennyire nem tudja, hogy miatta akadtam ki ilyen nagyon? Miért pont őt szeretem? Mennyivel egyszerűbb lenne máshoz vonzódni, mással lenni, kimaradni amíg csak lehet ebből az egész zűrzavarból… De nem tehetem, én már ezt az utat választottam.
- Nem vagyok ennyire naív, tudom, hogy mindkét oldalon meg kell tenni dolgokat, de az aurorok védeni akarják a társadalmat és nem lenne szükség arra, hogy ők is kegyetlenül viselkedjenek, ha nem lennének a halálfalók. Te tényleg mindkét oldalon állsz, csak nehogy egyszer kettő közé kerülj! – kedves tanács, de már nem félek kimondani. Ahogy a szüleimet is előhozta, nem… túllőtt egy határt ismételten, és ha a pálcám a kezemben lenne, én lehet, hogy nem tudnék már ilyen nyugodtan állni előtte, mint most. Végül pedig elhangzik egy kis fenyegetés is, amelyet gondolhattam volna ezek után. Miért kellett ezt a témát most szóba hozni? Tényleg boldogok a tudatlanok… És ha eddig tényleg nem akart volna fenyegetni, hát most megteszi. Enyhe utalás igaz, de mégis eszébe jutott, így arcom hófehérré válik, ahogy elképzelem, hogy képes lenne erre és most már nem tudok gondolkodni, jobb kezem lendül és ha Piton nem állít meg, akkor egy elég erős pofonnal ajándékozom meg, amit bizonyára meg fog érezni, hiszen jobb kezes vagyok, terelőként is ezzel a kezemmel irányítom az ütőt, most pedig nem fogtam vissza magam.
- Hogy merészeled ezt mondani nekem? Hogy vagy erre képes? Hát tényleg nincs benne semmi emberi érzés? – suttogom most halkan, közelebb lépve hozzá és nem, nem félek most a következményektől. A család számomra a minden, ezt ő is nagyon jól tudja, és pont őket hozza fel nekem, hogy megtehetné? Nem mondaná, ha nem így lenne… Tessék, hát üssön vissza, adjon ismét egy kínzó átkot, már pont nem érdekel, de a testvéreimért kiállok, még ő ellene is. Mégis tényleg, hogy mondhatta ezt? De tudom, érzem én, hogy komoly a dolog, így szemeimből lassan néhány könnycsepp is megindul, miközben olyan ideges vagyok, hogy nem tudom leállítani testem remegését is. Hiába a pofon, megértettem azt, amit mondott, felfogtam teljesen…
- Ezek után úgy érzed, hogy az érzéseim nem fognak megváltozni? Hiszen nincs választásom, vagy azt teszem, amit mondasz vagy… vagy jönnek a következmények, amiket te mondasz el. Nem miattad fogok hallgatni! – ezt tudnia kell. Annyira haragszom rá, olyan mérges vagyok, de nem láthat sírni, így azonnal le is törlöm arcomról a könnyeket. Nem kellett volna így fogalmaznia, de most érzem, hogy tényleg nem tehetek mást, most… most szót kell fogadnom, még akkor is, hogyha ezt tudatni akarnám másokkal. A családom élete nem játék, nem kockáztatok, még csak véletlenül se, csak az fáj, hogy pont ő tőle kellett ezt hallanom, attól, akihez a szívem oly nagyon húz és nem akar ereszteni. Miért szerettem belé? Miért pont belé? Hiszen az eszem most már vészesen sikítozik, hogy minél előbb tűnjek el Perselus közeléből, de… nem leszek erre képes, valamiért mintha magához láncolt volna máris, hiszen nem ilyen szokott lenni, én nekem pedig mégis ő kell, akkor is, hogyha ezt még nagyon meg fogom bánni. Talán egyszerűbb lenne, ha mással lennék, talán el tudnám felejteni, de már kezdem érezni, hogy annak is következményei lennének, ki tudja, hogy mik. Úgy összezavart, mint még soha senki.
- Minervánál? Miért pont nála? Nem csak Griffendélesek érdeklődnek irántam… - kérdezek rá végül érdeklődve, és próbálok engedni egy új témának, a másikat pedig egyelőre háttérbe szorítani. De persze, itt is érzem a birtoklási vágyat, mert mi más lenne ez? Jobb lesz a srácoknak, ha leszállnak rólam, az ő érdekükben kell okosan cselekednem, én pedig így is teszek. Egyébként is így tettem volna, de most már érzem, hogy ez ténylegesen kötelező lesz.
- Én se tudom, hogy miért állok még mindig így hozzád, főleg az előbbiek után. Inkább távol kéne tartanom magam tőled, tudom jól, mégse vagyok erre képes. – hajtom le kissé a fejem, mert a szomorú igazság ez. Valamiért nem megy, nekem még mindig megéri ez a kapcsolat, addig, amíg a családom és a barátaim biztonságban vannak, de ha egy hajuk szála is meggörbül nos… akkor a bosszúm már Perselusra is ki fog hatni, akinek a közelébe férkőzhetek, egyre egyszerűbben. Nem, neki se érdemes pont engem ellenségnek akarnia, mert bár nem vagyok ilyen, főleg nem egy kém, de ki tudja, a szükség törvényt bont, még bármi lehet a jövőben. Na de tényleg enyhülnek a témák, a hétköznapok kerülnek szóba és érzem én is, hogy ennek most már ideje van, hiszen túl fájóak voltak az eddigiek, illetve túl sok információ került a birtokomba.
- Akkor majd mesélek időnként, ha tényleg ennyire érdekel. – bólintok rá végül, de most nem kezdek bele egy történetbe se, inkább a kviddicsről beszélgetünk és tudom, hogy nem kéne semmit se elárulnom neki, mégis, vagyok olyan naív, hogy nem érzem úgy, hogy Piton majd rájátszik még Cho-nál a dolgokra, hogy még rosszabbul legyen szegény a meccsre. Ennél normálisabbnak tartom, de hát nem ismerem még igazán úgy tűnik.
- Igen. Valahogy úgy éreztem, hogy jó lesz így és szomorúvá tesz, hogy jövőre már nem lehetek a csapatban, hiszen egyetemistaként már idős leszek ehhez. – sóhajtok fel szomorúan, de hát az élet már csak ilyen. Másnak is teret kell engedni, én pedig majd hobbiból eljátszadozom időnként a többiekkel, arra lesz lehetőségem, bár szerettem ezt az életformát, a meccseket, a küzdelmet, a sok adrenalint. Na de ismét lapozunk, az erotika pedig most azért eltereli gondolataimat a halálfalókról és Gavinról, kellően zavarba hoz ugyanis.
- Engem nem érdekel, hogy ki fantáziálgat még rólad! Vagyis de, érdekel, de ne várd, hogy örüljek neki! – igen, ő csak az enyém, bennem is él ám a birtoklási vágy, ahogy ő benne is. Nem hiszem, hogy Piton csak úgy átnézne azokon, akik pont rólam fantáziálgatnak az óráin, mint mondjuk Daniel, aki már oly régóta, évek óta velem szeretne lenni. Ez a fránya legilimencia ugyebár, nem kellett volna kiderülnie.
- De igen, feltűnt már, főleg az előbb… - köszörülöm meg kissé a torkom, de nem, nem akarok visszatérni erre, így inkább engedem, hogy tovább lépjünk ismét, nem akarom visszahozni az előbbi témát, nagyon nem. A költői kérdésre viszont nem válaszolok, egyértelműen merne, mindig mer… Nem egy gyáva férfi, tudom jól, persze, hogy nem az.
- Az esés amúgy se volt betervezve, de majd máskor jobban odafigyelek. – itt is elég nagy az ágy, talán nem lesz gond. De inkább a szexről beszélgetnénk tovább, sem mint az orális játszadozásról, amelyhez továbbra sincs semmi kedvem se. Megalázónak tartom és… és nem is tudom, olyan furcsa még elképzelni is.
- Az erdőben más történt, ezt te is tudod. Két különböző dolog! – hiszen ott két idegen volt előttem, akaratomon kívül cselekedtek és bántottak is. Miért utal mindig arra? – De látom nagyon megmaradt a kép az elmédben, hogy mindig ilyen kedvesen emlékeztetsz a történtekre. – durcás képet vágok, természetesen, de igen, az jogos, hogyha én beleegyezek, az más. És hogy mit tartanék még megalázónak? Nem… én nem akarok már erről beszélgetni, így csak nemet intek fejemmel.
- Nem mesélek! Nem akarok erről beszélgetni veled, de abban igazad lehet, hogyha én is akarom, az talán más. De ezt pont nem akarom! – nem változott a véleményem, legalábbis egyelőre, de persze szex közben, kellően felhúzott állapotban meglehet, hogy könnyebben irányítható lennék, de ezt szerintem a férfi is nagyon jól tudja. Szóval nem engedi azt, hogy kibújjak ez az egész alól, mire csak elhúzom kissé a számat, és egyelőre még mindig nem tudom elképzelni azt, hogy én ott… oké, hagyjuk.
- Az teljesen más volt és igen, az kellemes. – már hogy ne lett volna az? 17 éves vagyok, még szép, hogy elképzeltem már ilyesmit és kíváncsi voltam rá. Na de arcom ismét pirossá válik, ahogy ismét meghallom az enyhe utalást, hogy igenis legyek hajlandó arra, amit kér. Viszont most már valahol kezdem megismerni Perselust, ez nem kérés, csak burkolt követelés, szép szavakkal adja a tudtomra akaratát, én pedig akármeddig nem úszhatom meg. Igen, ez a mai nap ráébresztett sok mindenre vele kapcsolatban.
- Miért érzem azt, hogy úgy sincs választásom és amit akarsz, azt úgyis megkapod? – nézek fel végül szemeibe. Persze előfordulhat, hogy igaza van és nem olyan rémes ez az egész, hogy idővel talán még élvezném is, de akkor se tudom még mindig őt teljesen hova tenni. Megtörténik a csók, majd nemsokára már a kanapén nézzük a filmet, amely most egyébként mindenhogyan jól jön, talán ő neki is. Kikapcsolja az agyunkat, már nem gondolok arra, ami történt, valahogy lenyugszom és a simogatása is sokat segít, még akkor is, hogyha a fenyegetését nem fogom elfelejteni, mert igen, az fenyegetés volt a javából! De most lenyugszom és képes vagyok ismét kellemesen bújni hozzá, az ölében maradni és úgy folytatni a játékos beszélgetést, ahogy igazából ezt az estét is kezdtük.
- Oh értem. Jó érzés, hogy mindig a legjobbat akarod nekem. – ironizálok játékosan, de aztán felkelek és szóba hozom a masszírozást is, amelyet talán máskor is megkaphat, már ha megérdemli. A játékosság itt még nem ér véget, így kuncogok fel a férfi viselkedésén. Ilyenkor annyira aranyos tud lenni, miért nem ilyen máskor is?
- Hmm, gondolkodom azon a listán, most, hogy így mondod. – de végül mást már nem mondok, csak megindulok a háló felé, ahova éppen hogy beérek, már érezhetem is a férfi ölelő kezét, mely nagyon is jól esik, így finoman neki is dőlök, belebújva karjába. Az ajándékot is hamarosan meglátom, amelyet még szép, hogy megköszönök, ezt így illik és… én tényleg nem hittem volna, hogy gondol majd rám.
- Oh, hálás leszek, majd meglátod. – főleg, hogy itt marad velem és most egyikünknek se kell reggel sehová se rohannia. Ritka alkalmak egyike ugyebár… A továbbiakat viszont egy kis mosollyal nyugtázom, mert igen, igaza van, de jól esik tudni, hogy ő maga akart megajándékozni, nem pedig azért tette, mert kötelességének érezte. Ideje viszont, hogy én is átadjam az ajándékait, de az ingre azért tud mit mondani a férfi, mire én igazából eddig nem gondoltam. Bár… már a múltkor is meglepett, hogy a bugyimat letépte rólam, valamiért nem gondoltam volna akkor ezt a férfitől, de nem bánom azóta se, tetszik ez a vadság benne, tényleg vonz magához.
- Elég meleg van a lakásban, akár meztelenül is aludhatsz, engem nem fog zavarni. – na jó, talán azért picit zavarban lennék, de talán nem lesz gond. Én nekem viszont van hálóingem és ez számít jelenleg. Piton is készülhetett volna, hát nehogy már az én hibám legyen, hogy nem készült, bár a hoppanálásnak hála akármikor hazamehet és visszatérhet, két perc alatt meg lehet ezt oldani. Alig várom, hogy én is megtanuljam végre, hasznos lesz.
- Az identitásod miatt pedig nem aggódom egy pillanatra se. – egy finom puszit nyomok még ajkára, majd hagyom, hogy a másik ajándékot is kibontsa, ami viszont láthatóan meglepi, sőt, mintha picit talán zavarban is lenne. Tényleg túlzás lett volna? Mindenesetre örülök, hogy hasznosnak véli, így elmosolyodva figyelem, miközben nemsokára már ismét egy csókot váltunk, amit szívem szerint már nem nagyon szakítanék meg, de még muszáj, még mást ígértem neki ugyebár.
- Hasznos is, de talán a rémálmok is egyszer elmúlnak. - főleg, ha a testvéreim halálával se fenyeget majd senki. De tényleg örülök a nyakláncnak, ami amúgy nagyon tetszik nekem, nem tagadom, hiszen tényleg illik hozzám, pont az én ízlésem, amit valószínűleg a másik is tud, azért adta éppen ezt.
- Nem tagadom, hogy tanulok tőled bizonyos dolgokat, de ez nem meglepő, ha valakivel együtt van az ember. – talán ő is jobb ember lesz így, hogy velem van. Vagy talán megint naív gondolat lenne ez az egész? Térjünk inkább rá a masszírozásra… Az ing ugyebár útban van, nem is kicsit, így jelzem, hogy le kéne venni, de ahogy hallom a célzást, bár sikerül lehuppannom véletlenül az ágyba, hamar felkelek ám és a másik elé lépek, jelezve, hogy nincs ellenemre az, amire utalt.
- Levehetem én is! Szívesen vetkőztetlek… - bár némileg azért még mindig félénk vagyok, de igyekszem ám változni és merészebb lenni, így felülről haladok lefelé, miközben finoman azért végigsimítok a másik mellkasán, majd ahogy az utolsó gombbal is végzek, lazán csúsztatom le Piton vállairól az inget, majd teszem le a puha fotelbe a ruhadarabot.
- Túlságosan el vagy kényeztetve! – állapítom meg fejet csóválva, majd kissé távolabb lépek tőle, hogy én is kibújhassak ebből a szűk, elegáns ruhából, így nemsokára már csak a fehérneműim maradnak rajtam. Érzem ám, hogy a másik felém tekint, így picit elpirulva engedek a szemkontaktusnak és most megállom a késztetést, hogy takargassam magam. Hagyom tehát, hogy megnézzen, elvégre, ő neki szabad. Ahogy tehát az ágyra fekszik, nemsokára már finoman rá is mászom, hogy nekikezdjek a masszírozáshoz, miközben én is érzem ám, hogy akarom őt. Talán ezt kéne, levezetni a mindkettőnkben felgyülemlett feszültséget, hiszen ma is összejött néhány…
- Én… én nem gondoltam hátsó szándékot ez mögött, tényleg csak kedveskedni szerettem volna. – mondom halkan, miközben szépen haladok, ahogy azt kell. Elég rég masszíroztam utoljára, talán évekkel ezelőtt, fene tudja, de az izmoknak bizonyára használni fog, a csomók közül is több kijön. Az időre már nem figyelek, nem is érdekel, de lassan a férfi megérezheti hátán hajam cirógatását is, melyet rögtön követ néhány apró, édes csók nyaka környékén, az erogénzónáknál. Hmm… lehet, hogy tényleg ráérne még a masszír, én is vágyom ő rá. Egyébként az olajat már beszívta a másik teste, eltelt már annyi idő, de hmm… mi lenne, ha játszanánk egy picit? Pár puszi tehát, majd felpattanok az ágyról, így hagyva ott a másikat és lépek vissza levetett ruhám mellé.
- Akkor azt hiszem, hogy végeztem, remélem tetszett azért. – döntöm meg kissé a fejem, majd ruhámat kezdem el igazgatni úgy, mintha mindjárt bele is akarnék bújni. – Akkor nézzünk még valami filmet? – oh igen, direkt húzom az agyát, kíváncsi vagyok, hogy mit fog reagálni arra, hogy most ott hagytam, egyedül az ágyban, én pedig pár méterre tőle, a faltól nem messze ácsorgom, láthatóan úgy téve, mint aki mindjárt itt hagyja ezt a szobát és őt is, hogy más szórakozás után nézzen.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-13, 21:00




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




Hogy egyes dolgokat ő komolyan gondol-e, az nagyon jó kérdés. Vele kapcsolatban van is még pár ilyen - például, van-e humorérzéke, szokott-e viccelni? Astrid talán már ismeri annyira, hogy tudja erre a választ, de, hogy ez a kérdés épp hova tartozik... Megeshet, hogy ő maga sem tudja, hiszen maga a felvetés is annyira esetleges, hogy kész válasszal talán nem is rendelkezik, csak merő felvetésekkel. A lány felvetésére elmereng.
- Különösebben bizonyosan nem készültem volna, bár éhezni sem hagylak. Nem sokkal, de annál valamivel talán jól neveltebb vagyok. Ne, valóban nem. - ért egyet azért az utolsóval. Sűrűn? Nem, az csakugyan ki van zárva, attól határozottan elzárkózik. Több okból is, az egyik az, hogy utálja, ha ott is zaklatják, főleg, ha olyanok, akik amúgy az iskolában is megtehetik ezt az év nagy részében. Ha közlendőjük van, írják meg, kérjenek találkozót, várják ki a következő tanévet, vagy csináljanak, amit akarnak. Kell neki a nyugalom, a békesség, a magány - amit kedve szerint szakíthat meg, amikor épp ahhoz van kedve. A másik ok? Nos, azok a nők. Például Shenzi - és sleppje -, vagy Raina, akik szintén bármikor beállíthatnak. Vagy Albus, persze. Valahogy egyiknek sem szokása (eléggé) előre bejelentkeznie, pedig legalább kettőtől elvárná. Azért csak biccent.
- Alighanem. - hagyja rá, mást már nem hozzáfűzve. Az idő rendelkezik mindenről, így vagy úgy, így éppenséggel erről is fog... S, még ha ő sejti is, hogy hogyan, azért nem zárja ki az egyéb lehetőségeket se teljesen. A múltkori sem volt épp tervezve.
- Ugyan... Ha egyszer mégis ellenállhatatlan vágyat éreznék rá, akkor nyugodt szívvel állj az utamba, vélhetőleg pár perc alatt úgyis átértékelem a helyzetet, és rád hagyom a lehetőséget. - feleli azért nagy ártatlanul. Nem, ami azt illeti, nála ilyen nagy hullámokban sem szokott jönni a késztetés, hogy na, ugyan már, főzni kéne valami jót. Nem, ő inkább csak elfogadja, ha valaki más ezt megteszi. Van érzéke a részletekhez, az aprólékos dolgokhoz, épp csak van, ami kapcsán ezt nem hajlandó igazán kamatoztatni is. Talán még épp azt is mondhatnánk - a sztereotípiákkal kikövezett szexizmusa mellett a lustasága az, ami ez ügyben gátolja.
Eztán mintegy mellékesen azért, de megjegyzi, hogy neki a lány már így is elég, amit nyújt - azt nem kétli, hogy idővel egy-két esetben persze lesz jobb, vagy több, de ebbe most nem megy bele. Itt és most elégséges.
- Ne is. Bár bizonyára szórakoztató lenne a próbálkozásod... Egy darabig. - feleli eztán. S persze, csakugyan, az első egy-két próbálkozás talán szórakoztatná, utána azonban még ha nem is ér el célt a leány, még ha nem is tudja őt zavarba hozni, az egész akkor is izzadságszagú erőlködéssé, és feltehetőleg irritálóvá satnyulna, ami igazság szerint senkinek sem hiányzik. Ha pedig netalántán sikerrel járna végül, nos, az... Az pedig már egyenesen bosszantó lenne. Ellenben azzal, amikor a lány jön zavarba, az ugyanis inkább szórakoztatja, a kérdésre azonban elmereng némelyest.
- A te korodban nagyon sok mindent nem úgy gondoltam, mint ahogyan ma... És úgy hiszem, rengeteg mindenben tévedtem. Ilyesmikről nem különösebben társalogtam senkivel; legalábbis partnerem nem volt. - feleli lassan. Nem is lehetett volna, akkoriban elképzelhetetlennek hitte, hogy bárkivel is kezdjen. Akkoriban szent meggyőződése volt, hogy Lily és James szakítani fognak, hogy csak idő kérdése, hogy Lily rájöjjön, tévedett, és hogy ezután már nem lenne semmi, ami közéjük állhatna. Ő pedig végletesen hűséges volt, még akkor is, ha persze a többi, korabeli fiúval hasonló témák fel is merültek időnként, de az... Az más, egészen más.
De ebbe nem akar belemenni, s nem is fog, ez egy olyan részlet, aminek gondosan rejtve kell maradnia. Beszámol közel bármiről - csak Lilyről ne kelljen. Így persze látszólag bármennyire közel is engedi a lányt, végül mindig marad köztük valami; valami, ami megugorhatatlan űrként tátong majd közöttük, és amelyet a többi apróság jótékonyan elfed.
- Érdekes elgondolás... A legtöbben éppen amiatt, mert elérhetetlen, engedik meg maguknak a fantáziálgatást. - jegyzi meg, ámbár tényleg csak amolyan eltűnődve, s talán nem is feltétlenül önmagáról beszél épp. - Igaz, más esetben talán az is maradt volna. - teszi hozzá, de eztán csak tovább lép a kérdés felett, annyira azért nem érdekli ez; érzi, több, hasznosabb választ úgysem fog kapni. Megelégszik ennyivel is.
Ahogyan azonban a lány a felelősségről beszél, s próbálja azt teljes mértékben áttolni őrá, némileg meglepődik. Már mégis - mi köze van neki ahhoz? Főleg ilyen mértékben? Ő megmondta előre, mit várhat tőle amaz, és, hogy ha belemegy ebbe, azzal mit vállal, most ne kezdjen el arról képzelegni tehát, hogy ő majd itt abszolút felelősséget vállal, és mint egy jó udvarló, oly nagy gonddal és körültekintéssel jár el. Kettejük között erről szó sincs, ez egy futó románc, még, ha nem is a pár napos fajta, de előre ki van jelölve az út: ennek valahol vége lesz, és aligha az egyikük halálával - nem, annál sokkalta hamarabb vége lesz ennek. Ámbár addig is a legjobb, amit tehetnek, ha kiélvezik, talán ez kárpótolja őket majd az ért veszteségek, sérelmek miatt. Igaz, abban épp egyet ért, hogy ha ennek vége, feltehetőleg a lány veszít többet, ő lesz kettejük közül az, aki több mentális sérüléssel zárja ezt az egészet.
S ami a rózsát illeti? Van még több kérdése, fel is teszi őket épp, de a végére mégiscsak odaszúrja: a rózsa nem több, mint gaz, és mint ilyen, végletesen felesleges és értéktelen teremtés, bolond, aki ahhoz hasonlítja magát. A lány szavaira vállat von.
- Nem benned, vagy a kapcsolatban kételkedtem, sokkalta inkább magamban, de többet nem fordul elő. - hagyja rá azért. Valahol nagyon mélyen ez talán igaz lehet, legalábbis az jól hangzana, mert jobb ember lenne tőle, de valójában a kételyei, már, ha csakugyan vannak, aligha akörül járnak, hogy ő maga helyesen jár-e el, avagy, hogy a bűntudatával miképpen számoljon el. Bűntudat - ez példának okáért a legkevésbé sem marcangolja épp.
Ahogyan azonban a lányára terelődik a szó, lassan vállat von. Jogos a kétely.
- Én se hittem volna... Nem vagyok az a fajta ember, aki odáig lenne a gyerekekért, ami azt illeti, így is pont eleget kapok a fiatalságból... De nem hinném, hogy Raina személye súlyosbító tényező lenne. Attól tartok, vannak, akiket sokkalta kevésbé tolerálnék hosszútávon. - teszi hozzá, mintegy mellékesen. Nos igen, akad nem egy örökké életvidám, túlmozgásos, végletekig cuki, tettvágytól fűtött diákja is... Nem, egy-egy órán át is alig bírja ki őket. Nem kéne hosszabb távra. Vállat von eztán. - Mikor nincs? - kérdi csak, hiszen persze, háttérben meghúzódó, mögöttes indokok mindig vannak... S némi tűnődés után úgy dönt, felel is a kérdésre. Nem azért, mert annyira megbízna a lányban, hogy úgy érzi, ideje kipakolni a szennyest, egyszerűen azért, mert tényleg nem nézi hülyének: ha igazán elkezdene gondolkodni, magától is erre jutna - azonban az alighanem veszélyesebb lenne, ráadásul több pontján is spekulatív, oly módon ráadásul, ami már képtelen lenne a hallgatását is szavatolni egyúttal. Így tehát mesélni kezd, melyet persze szinte elkerülhetetlenül követ a leányzó kiakadása. Egykedvűen szusszant, de végül felel neki.
- Igazán nagylelkű, hogy így rámutatsz, mit is kéne tennem. Ha egyszer erkölcsi aggályaim lesznek, alighanem hozzád fordulok majd... - kezdi tehát szenvtelenül - Mindazonáltal attól tartok, figyelmen kívül hagytál egy fontos tényezőt. Ahhoz, hogy hiteles maradjak, szükségszerű, hogy mindkét oldal higgyen bennem, a bizalom pedig nem az a fajta dolog, ami magától termelődne a hátsó kertben, és ráérsz időnként learatni... Gondolod, ne fizetem volna már meg ennek az árát?! - kérdi hűvösen, sejtetve: igen, szerinte is sokkalta könnyebb lenne horgonyt vetni valahol, végleg, egyértelműen. Persze, sok minden könnyebb lenne, míg mások persze mind nehezebbek és nehezebbek... De ezek ellenére is, talán megérné. Épp csak ez nem az a pont, ahol leállhat ilyesmin vakarózni. - Egyébként se hinném, hogy pont neked kéne kérdőre vonnod, ami azt illeti. Ha jól rémlik, neked nagyobb... Szívességet tettem, mint akár Gavinnak, és ne legyenek kétségeid, annak is megvolt a maga ára...
Eztán csak mintegy közbevetett kérdésként dobja fel a cruciatus átok kivédésének elképzelhető módjait, illetve, hogy a lány vajh talált-e már megfelelő megoldást, hiszen egy ilyen átkot nem lehet kivédeni: nem pajzsbűbájokkal, vagy egyéb erőtlen kísérletekkel. Vagy az útjába állít valamit, vagy fedezéket keres, kitér... A nemleges válaszra csak egy apró, gunyoros félmosoly a válasz, sejtetve a véleményét: akkor talán mégsem lenne az olyan jó ötlet. Na nem, mintha a sikert ebben mérnék. De minthogy olybá tűnik, a lány ragaszkodik az előbbi témához, némi lemondó csalódással ugyan, de tudomásul veszi ezt is épp. Hosszú ideig nem felel azonban így sem, csak a lány arcát fixírozza, s ahogyan kissé megrezzen, majd beszélni kezd, egy egészen új dimenzióit tárja fel szinte a hideg hangnemnek.
- Örömmel hallom, hogy szerinted ilyen pokolian sok lehetőségem van, alkalomadtán majd örülök nekik... Elítélt halálfaló vagyok, Astrid, életem végéig számlálhatnám a falak repedéseit az Azkabanban, a saját nyomoromon tűnődve. Csak azért vagyok szabadlábon, mert Albus kezeskedett értem - ha ő úgy akarja, hogy maradjak Gavinék mellett, akkor ott maradok. Ez ennyire egyszerű... Nincs sok kedvem bujkálni, a kötelességemmel pedig tisztába vagyok, akármit hiszel is; így nem foglalhatok mindenki számára egyértelmű állást. Másfelől... Ne merészelj gyávának nevezni! - dörren rá, érezhetően a lány beletapinthatott egy régi sérelmébe, hiszen valamiért indokolatlanul hevesen reagál a vádra, aztán viszont némileg magába zárkózik, a lány szavaira is csak egy morranással reagál első ízben, de végül mégiscsak hozzáfűzi véleményét szavakban is, az előbbinél már messzemenően barátságosabb hangnemben, ámbár azért még messze esik ez a kedvestől.
- Úgy tudod, ahogyan tudnod kell. Ami a szüleid gyilkosát illeti... Spekulatív választ tudok rá csak adni, tippjeim épp akadnak. Mindazonáltal... Kevésbé miattuk, semmint miattad, próbáld elfeledni őket. A haláluk nem hoz megnyugvást sem neked, sem a szüleid emlékének, ahogyan a bukásod sem építené épp a családod tovább. - s, hogy jóban van-e a kérdéses gyilkossal? Nem tudni, ő maga sem tudja még, de persze nincs kizárva. Az viszont, hogy sok más ember gyilkosaival ezek szerint mondhatni, baráti viszont ápol akár... Azt meg sem próbálta tagadni. Na persze, hiszen ő maga is az, talán ennyiről lehet csak szó. Közös "hobbi". - Gyilkolni... Sokkalta nehezebb, semmint azt az ártatlanok hiszik, és a legkevésbé sem neked való elfoglaltság. - teszi még hozzá, eztán azonban... Elsötétedő tekintete is jelzi, hogy a lány mondott valamit. Valamit, amivel alighanem túllőtt a célon, és újfent felhúzta, legalább annyira, mint aznap a szükség szobájában. A különbség persze elemi: nem fog pálcát a lányra, jelét sem adja, hogy agresszíven kívánna fellépni, vagy meg akarná kínozni a lányt. Ahhoz képest így szinte már barátságos - vagy legalábbis elviselhető, inkább.
- Én se akarok sok mindent, gondolod, kívánságműsort tartunk? Ha Albus a halálba küld, hát meghalok. Ezt vállaltam legutóbb - és most sem lesz másként. Egyszerűen túl sok előnyöm van ahhoz, semmint, hogy megérné tapasztalatlan kezdőt küldeni a helyemre. S persze, mint ahogyan arra nagyon elmésen rámutattál, ha a sors úgy hozza, és még élek, akkor a győztes oldalon fogok állni, függetlenül attól, hogy melyik az. A kérdés csak az lesz, hogy a győzelem dolgom végeztét is jelenti-e... - mormolja, a lány felvetésére pedig csak legyint - Elkerülhetetlen, hogy vezetőt találjanak, és újra erőre kapjanak. Nem arról társalgunk, hogy az célszerű-e. Amire hatást gyakorolhatunk, az az idő, mindez most történik, vagy jövőre... Esetleg öt év múlva? A válaszba pedig bele kell kalkulálnod Albus életkorát. Ha ő meghal, széttagoltabb és erőtlenebb lesz a csapat, semmint az ellenfél sorai közti zűrzavar. - ajkain torz, furcsa mosoly suhan át, nem annyira az enyhülés, semmint valami más, talán megértés jele - Persze, te auror szülők gyermeke vagy... Bizonyára másképpen látsz dolgokat. Abban az időben a Minisztérium elbukott, az ehhez vezető emberek pedig ott lapulnak még ma is. Ami pedig az "oldalakat" illeti... Gondolod, hogy náluk ne lenne vallató? - kérdi szenvtelenül - Aki oda jutna, azért már úgysem kár, ha esetleg mégis, nos... Járulékos veszteség mindenhol akad. A szüleid persze... Bizonyára remek emberek voltak, és fűtötte őket a küldetéstudat, de... Összességében végül ők sem tettek mást, mint mi. Így vagy úgy, de küzdöttek egy eszméért.
A lány kérdésére felsóhajt, megingatja a fejét.
- Nem, pusztán kilátásba helyeztem néminemű következményt. Ha fenyegetni akarnálak, azt mondanám, amitől a legjobban rettegsz. Például, hogy a szemed előtt filézem ki a családod maradékát... De attól tartok, nem élek ilyen megoldásokkal, ettől aligha kell tartanod. Enné jóvalta barátságosabban, egymás közt is el tudnánk intézni a kérdést... De jobban örülnék, ha magadtól hallgatnál, egyszerűen azért, mert úgy akarod. Nem szükségszerűen miattam, habár az valahol azért hízelgő lenne. - az iskolában is vannak szabályok, s a megszegésük ott is szankciókat von maga után. Ha ő igazán fenyegetne, azt a lány észrevenné. Például egy kibelezett hullából - ha nem hallgat, jön a többi is... Igen, talán hosszú évekkel ez előtt ez a megoldás is tetszetős lett volna éppenséggel.
A téma eztán enyhül kicsit, ami jól is jön, hiszen ha mást nem, hát azt épp azért sikerül elérni, hogy némileg lazítson az előző befeszülés, s ingerlékenység után. Ami persze a lány hódolóit illeti, némileg tán meglepi, hogy több is akad, de... Így érdekesebb azért az egész. Így nehezebb megtartani, de talán több értelme van küzdeni érte.
- Nem is kétlem, hogy sokkalta érdekesebbé válna a dolog, ha én lennék a legyőzendő ellenfél, a pince réme... - jegyzi meg szarkasztikusan, majd csak vállat von - Mindazonáltal attól tartok, ebben az ügyben nem segíthetek, magadnak kell jobb belátásra téríteni őket. Hacsak nem akarod, hogy életük hátralévő részét büntetőmunkában töltsék... Abban az esetben bárkit bepanaszolok Minervánál. - hogy mégis milyen indokkal, az jó kérdés, de ő épp megteheti, hogy fiktív indokot dob be a közösbe. S persze világos még valami - a saját szabadidejét esze ágában sem lenne erre áldozni, még mit nem.
- Igen... Már észrevettem, és igazán hálás is vagyok ezért. Nem reméltem különösebben, hogy lesz valaki, aki hajlandó elviselni, és mind e mellett egyre többet és többet akar adni. - bólint értően a lány szavaira - Sajnálom, eléggé... Egyedi vagyok én is, és talán soha nem lesz igazán könnyű mellettem. De igyekszem, hogy legalább úgy érezhesd, néha megéri... - ebben nem is hazudik éppenséggel. Másképp hogyan is tartaná meg a lányt? Márpedig nem engedi el, az nem opció, az övé, az ő kis játékszere, más rá sem nézhet.
Eztán már-már "csalódottan" veszi tudomásul a leány szavait.
- Pedig fogalmad sincs, mit hagysz ki... Egészen különleges élmény, mindig megkoronázza minimum az adott hetem. - ironizál kicsit. Na persze, eddig sem volt odáig az iskolai dolgokért, épp nem meglepő, hogy ez sem a szíve csücske. - Azért, mert a mindennapok is sokat mondanak az emberről. Ritka, különleges alkalmak nem adódnak mindig, az esetek túlnyomó többségében az ember a hétköznapok ritmusát követi, miért ne érdekelne tehát az, ami az időd nagyobbik részét jellemzi? Nyitott könyv? Ugyan... - int fejével, az azért túlzás lesz. Sajnos. Még.
Eztán a kviddicsről kérdez, igaz, nem teljesen hátszószándékoktól mentesen. De persze azt senki nem is várta tőle. Mindenesetre amit most megtudott, az épp érdekes kérdés,megeshet, hogy a meccs előtti egy-két napon különlegesen meg fogja gyötörni a fogót az óráin, ha már ő a gyenge láncszem. A lány szavaira biccent.
- Kiéled valamiben a frusztrációt, én semmi furcsát nem látok ebben. Inkább így vezesd le, mint azokon, akik értetlenül állnak ez előtt... Eredetileg is terelő akartál lenni? - eztán még feltesz egy ártalmatlannak tűnő kérdést a lány családjára vonatkozóan is, de érzi, hiába a kellemesebb téma, ezt jobb lesz nem erőltetnie. - Értem. - hagyja rá tehát, s nem is forszírozza tovább.
A téma lezárása viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne tovább - ámbár a lány számára ez újfent zavarba ejtő. A korábbi, kicsit feszült témák után talán ez az, ahol igazán tud engedni, legalábbis Astrid zavarán kétségtelenül jól mulat. Az a bizonyos kötél... A lány szavaira finoman megvonja vállait.
- Más is megteszi, engem nem zavar... Többnyire. - feleli nagy ártatlanul. Persze, ettől még valamiért mégiscsak engedett a kérésnek: a fantáziálgatás, kötelestül együtt valamiért mégiscsak a falon túl landolt. Pedig a szavai igazak - mások is szoktak fantáziálgatni, van, aki róla, van, aki másról. Ebben alapvetően nincs semmi rossz, kivetnivaló, vagy akárcsak árulkodó...
- Nem, valóban nem tudsz... Persze, hogy az vagyok, erről vagyok hírhedt az iskolában, még nem tűnt fel? - feleli, a tőle telhető legártatlanabb, legjámborabb arckifejezéssel, s hanggal, mintha ez a világ legnagyobb rágalma lenne márpedig. Még, hogy ő - kegyetlen?! Ugyan már... A "fenyegetést" hallva csak hátradől helyén, megemelve egyik kezét. - Mernék én ellenkezni? – na tessék, már megint ez az elnyomás.
Eztán már-már bűnbánás ül ki arcára, na csak egy fél pillanatra, mielőtt felelne a leány szavaira.
- Legutóbb nem volt épp túl jó napom, ha engem kérdezel, emberek közé se lenne szabad engedni olyankor... De talán esés nélkül igen, hagynék teret neked is kibontakozni. - biccent, így is gondolja. Kedves ám ő, ha akar, és nem felejtette el azt sem, hogy a lány itt és most próbálgat épp mindent, így hát így helyénvaló: ha legalább alapvető dolgokat hagy, hogy kipróbáljon, és majd utána jutnak valamire ennek kapcsán. Eztán lassan az orális szexre terelődik a téma, ahol... Nos, csakugyan nem a legszebb módon kérte fel a fiatal nőt arra, hogy legyen oly kedves, és... Csinálja a dolgát. Arról viszont ő már abszolút nem tehet, hogy a lány nem érzékelte, hogy ha abban megfelelő teljesítményt nyújt, akkor ő talán eltekint a folytatástól - és meghagyja a nő szüzességét, például. S, hogy ez megalázó lenne? Ugyan... A lány szavaira bár eltűnődik, végül csak megingatja fejét.
- Aznap az erdőben az egyetlen eltérés az volt, hogy nem egyeztél bele, s máris megalázónak érezted, sőt... Vehetjük erőszaknak. Ha önként történik, nem hiszem, hogy bármi megalázó lenne benne. De mesélj, vajh mit tartanál még megalázónak? - pislog Astridra, hiszen nem véletlenül hozta fel a "szexuális játékokat", alighanem gondolt is valamire az alatt. S persze, a lány nagyon is jól érzi: nem fogja mindig engedni a kibújást ez alól, sőt... S bár talán erőszakhoz nem fog folyamodni épp, de eltekinteni sem fog ettől. Miért is tenné - semmi extrémet nem kért. Nem szárazon akarja análba vágni a lányt (bár biztosan az az ötlet is nagy lelkesedést váltana ki), nem is érti a tiltakozás okát. Na jó, legalábbis nem teljesen.
- Nem, valóban nem egyeztél bele, de hiszem, hogy idővel fogsz. - vállat ránt - Miért ne bíznék? Eddig sem okoztál csalódást. - feleli. Kivéve a táncban, de ezt inkább nem teszi hozzá, nem rója fel azt a botlást, azzal alighanem elvágná magát mára végleg.
A lány szavaira eztán félrebillenti fejét kicsit. Azt épp megérti, hogy amaz nem gondolkodott ezen túl sokat még, s talán elsőre megeshet, hogy csakugyan nem oly’ kellemes elképzelni a dolgot, de megeshet, hogy egyszerűen csak túl… Rosszul képzeli el. Nem olyan rossz az – ő legalábbis élvezné, ebben a felállásban pedig alighanem ez az elsődleges. Neki mindenképpen legalábbis.
- Magát az aktust kellemes volt elképzelni? - kekeckedik kicsit. Na persze, neki például kellemes elképzelni, sőt. - Engedelmeddel, én mégsem bánnám, ha megpróbálnád. - jegyzi meg. Nem bánná? Ugyan, egyenesen elvárja. Na nem most rögtön, de... Eljön majd az ideje, ha nem is ma, d nem sokára. S ahogyan a lány az ölébe ül, lop hát tőle egy csókot, mintegy nyugtatásul is. Egyébként, ehhez is a száját használja ám amaz is, nem is érti a tiltakozást: egymás szájában nyelvvel turkálni talán szintúgy nem az a tevékenység, ami csak így, magában hangoztatva, elképzelve kellemes időtöltésnek tűnne. Persze igaz, ő se vetné rá magát senki farkára csak ezért. Másért se. Nála is megvannak a határok azért, de hát amaz csak nőből van!
- Attól tartok, én soha nem leszek olyan, mint azok... De örülök, remélem, hogy az izgalmasság is elégséges lesz hát. - feleli, s sejthető, hogy hosszabb távra gondol, itt és most nyilvánvalóan elegendő. Eztán azonban csak áttelepednek a kanapéra, azonban még a film előtt szóba jön a család kérdése, s lám, legalább annyira nem szeret róla beszélni, mint a lány a sajátjáról. A lány szavaira már-már elégedetten biccent csak, remek - szavakkal le sem reagálja. Nem, valóban nem kell erről túl sokat beszélni, sőt, egyáltalán nem kell. Később sem. Már csak azért sem, mert akármilyen hangzatos is például ez a rokoni szál, alighanem sokkalta jobban hangzana, ha a másik fél is megerősítené. De nem teszi, nem is fogja egyhamar - nem elég értékes tagja ő a családnak ahhoz, hogy nagyszülei elismerjék őt, mint rokont. Pedig mennyi mindent megtett már ezért, és… Nehéz, pokolian nehéz beismerni, de ha reális esélyét látná a sikernek, alighanem még mindig kész lenne megtenni ezért oly sok mindent. De valójában nincs túl sok esélye, nem véletlen, hogy már az anyját is kitagadták. Ámbár azzal magában egyet is tud érteni...
- Én elnézném, de attól tartok, a... Jellemfejlődésed érdekében nem tehetem. - feleli gunyorosan, miközben hagyja amazt felkelni, sőt, feláll ő maga is, hiszen a filmnek vége, a felajánlott masszírozás pedig nem hangzik épp rosszul. Utána pedig mind a ketten tudják, mi következik majd, ez nem is kérdés. - Vársz némi kedvességet? Ó, na tessék, máris kezdesz követelőzni, mire észbe kapok,benyújtasz egy hosszú listát, még mit vársz el, igaz? – kérdi, majd csak meglepetten pislog párat. - És tessék, nem elég az elnyomás, még szankcionálni is akarsz... Kezdhetek félni. – dramatizál kicsit, de azért nem gondolja komolyan, megfelelő tálalás mellett talán még élvezné is, bár ki tudja nála, mit élvez, s mit nem.
Eztán csak megindulnak, majd a szobába érve magához vonja hát a leányt, de egyelőre csak az ajándékozás történik meg végül. Nem, megtagadni nem fogja a testiséget sem, vágyik arra ő maga is, de mindennek megvan a maga sorrendje, úgy döntött, hogy ennek most ez az ideális időpontja, s nem lenne helyénvaló sokáig halogatni.
- Ha így gondolod, rendben, köszönd meg. Ebben az esetben ajánlom, hogy kellően hálás legyél! - vigyorint rá pimaszul, majd csak felsóhajt. - Akadnak dolgok, amiket nem azért teszek, mert muszáj. Mint mondtam korábban... Így is rengeteg mindent adtál már nekem, amiket nem feltétlenül érdemlek meg. - magyarázza, sejtetve, talán jövő ilyenkor sem feledi majd el a karácsonyt, még, ha meglehet, hogy néhány egyéb neves alkalom felett át is néz majd, mint például a születésnap... Úgyse fog ő se kapni semmit a lánytól se születésnapjára, nem igaz?! A kapott csókot azért viszonozza épp, mielőtt tehát megkapná saját ajándékait, amihez persze van hozzáfűznivalója is. Persze, neki mikor nincs?
- Pedig már kezdtem aggódni, hogy ez amolyan burkolt célzás lenne... Ugyan, nagyon kulturált szoktam lenni. - feleli nagy ártatlanul. - Attól tartok, én nem hoztam hálóinget. Igaz, ha hoztam volna, át kéne gondolnom, hogy talán tényleg nem stimmel valami a beállítottságommal... - ironizál. Na igen, Sheska se véletlenül utalt rá, hogy talán meleg, valami oka bizonyosan volt, nem igaz? Még, ha tévedett is, nem is kicsit...
Eztán azonban előkerül a másik ajándék is, amit némileg azért gyanakvóan méricskél elsőre, nem meglepő, hiszen azért találkozott ő már nem egy elátkozott tárggyal, s nem egy volt ajándékként feltüntetve, de végül úgy dönt, hogy most nem teheti azt meg, hogy percekig vizsgálgassa az ominózus karperecet, így csak hozzáér végül, s bár megrándul keze, amikor az megmoccan, végül hagyja, hogy a csuklójára fonódjon.
- Akármit talán nem, de hidd el, nem vagyok különösebben magas elvárásokkal megáldva. - jegyzi meg. Tényleg nem, nincs ahhoz hozzászoktatva azért, hogy akármit megkaphat, csak gondolnia kell rá. A lány szavaira biccent. - Jó, ne is várj, csalódás érne a végén. - jegyzi meg egykedvűen. Tényleg így is gondolja, kivételesen nem csak úgy beszél erről. Nem, nem tud akármit megfizetni, ha akarná, sem tudná, a rokonságnál pedig nem fog kuncsorogni egy knútért sem. Csak azért sem. - Én. Örülök... Igyekeztem valami hasznosat adni. - bólint. Nem, nem átkozta meg, még, ha nem is lenne rossz ötlet persze, de nem; egyelőre nem áll szándékában efféle döntést meghozni. Nem olyan ember ám ő. Annyira. A csókot persze fogadja, sőt, viszonozza is. Hovatovább, fokozza is a helyzetet, ugyebár.
- Csakugyan? Kéne, vagy csak túl sokat tanulsz tőlem idő közben? - merő költői kérdés, nem vár választ, ám eztán felmerül a maszírozás, mint afféle apróság, ami miatt eredetileg jöttek, s amit adott esetben akár meg is ejthetnének lassan. Igen, igen, rémlik neki is. A lány szavaira pimasz mosoly suhan ajkaira. - Nekem? Azt hittem, leveszed te... - kezdi, de ahogyan a nő lezuttyan az ágyra, felsóhajt, majd csak szó nélkül gombolja ki ingét, igazán oda sem figyelve erre ugyan. S bár hallja az ezt követő utasítást, de tekintete a lány testét méregeti, miközben Astrid leveti ruháját, az agya pedig lázasan zakatol. Ez nem egy burkolt felkérés, ez nem egy ártatlan célzás... Ez nyílt felkérés, sőt. De végül csak megerőlteti magát, ha a lány előtte játszadozni akar, legyen úgy: legalábbis ő így értelmezi a masszírozást, mert máshogyan ezen a ponton már nehezen tudná. Még akkor is, ha azért a lány maga is észlelheti, hogy elgondolkodott, teljesítse-e a kérést, vagy sem, és sejtheti azt is, mi volt a dilemma oka. De végül engedelmesen fekszik el az ágyon, legyen így. Végső soron, még úgyis meggondolhatja magát menet közben is, ha inkább valami... Máshoz kapna kedvet.
- Egyszer talán sort kerítek rá. Bár nem ígérem, hogy út közben nem kapok kedvet inkább valami máshoz... - jegyzi meg nagy ártatlanul. Egyébként ahogyan eddig is, úgy most is igaz, hogy viszonylag merev, így van rajta mit dolgozni, bár meglepő módon egészen könnyen enged, már az izomzata legalábbis.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-12, 13:40

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Perselus időnként olyan kérdésekkel tud jönni, amikre még egyelőre én se tudom eldönteni, hogy valóban vár-e választ vagy sem, így csak arcát fürkészem, majd végül csak kibökök valami válaszfélét, bár érzem én is, hogy nem sok értelme van, de aztán nehogy azt higgye, hogy figyelmen kívül hagyom szavait.
- Nem vettem én semmiből, valószínűleg nem készültél volna. De felesleges erről beszélgetni, mivel a múlt, és mint beszéltük, nem túl valószínű, hogy sűrűn járok majd nálad. – bár nekem nem lenne ellenemre, de én aztán nem fogom erőltetni, ha esetleg ez a férfi számára kellemetlen. Megértettem a dolgot, nem is fogok könyörögni, hogy nah, had mehessek már oda ismételten. Majd ha ő szeretné, úgyis hívni fog.
- Én pedig továbbra se győzködtelek, de igen, a jövő majd úgyis eldönti. – azért az furcsa, hogy még Dumbledore-t se szereti ott látni. Ennyire fontos lenne számára az a hely? Talán az a menedéke, ami csak az övé, ahol önmaga lehet és más zavarhatja. Én elfogadom ezt így, eddig is elfogadtam, akár csak azt, hogy nem szeretne főzni, de ő hozta fel most ismételten ezt a témát, így szerintem nem elvárható, hogy ne jegyezzem meg, hogy azért megkóstolnám, amit elém tesz.
- Megértettem ne aggódj! Nekem mondom, nem gond, ha nem főzöl, de ha mégis egyszer meggondolod magad, nem állok az utadba. – mosolyodom el jókedvűen, de mást nem fűzök ehhez se. Megértettem, hogy nem a szíve csücske, bár a bájitaltan is igen csak szöszmötölős dolog, de persze, van különbség a kettő között. Ez után hallom meg, hogy igazán meglepő módon megfelel Pitonnak mindaz, amit nyújtani tudok neki, nem vár el többet, sőt, talán soknak is érzi, így némi pírral arcomon biccentek, jelezve, hogy rendben, nem fogok ezen aggodalmaskodni. Talán tényleg nem kell, talán tényleg elég vagyok így és megfelelek. Miért hazudna pont ebben? Bizonyára így van.
- Nem is várom, de azért nem fogok arra rámenni, hogy mindenképpen sikerüljön. – én nekem nem érdekem feltétlenül zavarba hozni a másikat, őt bizonyára más stílusú dologgal lehetne, másabbal, mint engem és tényleg nincs sok értelme annak, hogy ezt kiderítsem. A következő téma viszont már ismételten zavarba hoz, ahogy ma már oly sokszor, de nem tehetek róla, ez nem olyasmi, amiről én szívesen beszélgetek. Elég sok mindenről lehet velem társalogni, de miért muszáj a szexet is ide venni?
- Nem tehetek róla, számomra ez kényes téma. Az én koromban talán te is így gondoltad. – jegyzem is meg, főleg úgy, hogy tudja, én milyen tapasztalatlan is vagyok még a kapcsolatok, na meg a szexualítás terén. Ezt már párszor átbeszéltük, nincs hát értelme se titkolnom,se ismét elmondanom. Vele akarok lenni, még sokszor, amelynek mint hallom, örül, csak nem érti, ahogy én se. Mit mondhatnék hát erre? Fogalmam sincs, hogy mióta érdekel ilyen szinten, hogy mióta figyeltem fel rá igazán, pedig valamikor ennek volt egy kezdete…
- Magam sem tudom, hogy mióta érdekelsz, hiszen még önmagamtól is megtagadtam ezeket a gondolatokat. Mint tudod, nem hittem volna, hogy ebből bármikor is lehetne valami, ezért nem is tudok mást mondani rá. – de lett valami, Perselus is úgy döntött, hogy megér ez az egész egy próbát, azóta pedig folyamatosan közelebb kerülök hozzá. Bár volt néhány alkalom, amikor eltaszított, de ez a mai nap mintha mindent felülírna, mindent kitörölne, mi rossz volt, így például a bált is, bár tény, hogy az edzés során azért beszélgettünk arról, így volt időm emészteni. Azt viszont tudnia kell, hogy mit vállalt velem, a felelősséget éreznie kell, így én ezt most egy számomra kedves idézettel adom a tudtára, melyre ő is úgy reagál, így némileg költőibben folytatjuk kis időre beszélgetésünket. Nem én fogom megmondani neki azt, hogy mi éri meg és mi nem, ahogy azt se, hogy mihez kezdjen vele, de mégis, ahogy felteszi a kérdéseit, én… én készen állok valamit felelni neki, egészen addig, amíg le nem szólja a rózsás hasonlatomat és rá nem világít arra, hogy ne hasonlítgassam magam egy virághoz se, mert számomra az nem éppen gaz.
- Akkor ne hozd szóba azt többet, hogy nem tudod, hogy jó ötlet-e a kapcsolatunk. – ha van válasza és tudom is, akkor ne gyötörjön feleslegesen az ilyesmivel, ne ijesszen rám, hogy vége lehet. Nem erőltetem tehát tovább a rózsával kapcsolatos beszélgetést, hagyom, hogy tovaússzon, hiszen van más téma is, ami érdekelne, így derül ki számomra az, hogy ki Piton nevelt lánya, és ez… hát teljesen lesokkol, fogalmazhatunk így.
- Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy egyáltalán bárkit is befogadsz majd, és segítesz felnevelni, főleg nem Rainát. – ha már kérdezi a véleményemet hát megmondom neki, mivel tényleg nem hittem volna, hogy ilyesmit tesz. De mindez megtörtént, és ez további kérdéseket, nehezebb témákat is vet fel. Miért tett így? Csak azért, mert Gavin megkérte? Nem…
- Nem pont ilyet, de tudom, hogy van még más is a háttérben! – nem vagyok hülye, ezt ő is nagyon jól tudja, így próbálok puhatolózni, kideríteni a dolgokat, de ahogy a férfi beszélni kezd, egyre több mindent árulva el nekem, kezdek egyre jobban kiakadni és most már nem is tudom visszafogni magam. Nem megy egyszerűen. Nem az van, hogy ne tudnám, hogy létezik arany középút is, de ő tényleg azért tette mindezt, hogy később, ha gond lesz, akkor ő biztonságban legyen? Nem lehet ilyen, hiszen a jó oldalon áll, nekem is segített. Mi történik a háttérben igazából?
- De engem az érdekel, hogy te miként állsz a dolgokhoz, nem az, hogy Dumbledore mit gondol! És nekem nagyon úgy tűnik, hogy igyekszel mindenkivel jóban lenni, így védve saját magad. Ez… ez így nem helyes Perselus, választanod kell, nem állhatsz mindkét oldal mellett! – főleg nem úgy, hogy közben én vele vagyok. Megölték a szüleimet, én ezen nem fogok tudni tovább lépni, szerelem ide vagy oda… Vagy mégis? Nem kell választanom, a jövőben se hiszem, hogy ilyesmire kerülne sor, de engem nem az érdekel, hogy ki bízik meg igazán Pitonban, hanem az, hogy ő maga hogyan vélekedik saját dolgairól. Félelmetes az a játék, amit űz, a két oldallal, de hogy megy neki ez ennyire jól? És miért árulja el mindezt nekem? Hiszen ezek az információk… igen, ez már olyan mértékű, amely nem kevés bizalmat kér tőlem, hiszen ha ezt többen megtudnák, akkor lenne háborgás. És hogy mi lenne akkor, ha Raina ellen kellene küzdenem? Úgy érzem, hogy megállnám a helyem, bár tudom, hogy egy évvel idősebb nálam az a lány, de amikor meghallom Piton szavait, automatikusan sápadok el és jut eszembe a szükség szobájában lévő jelenet. Nem! Azt többé ne! Úgy rettegek attól az átoktól, mint semmi mástól.
- Ezzel ne gyere nekem… - mondom igen csak halkan, és érezheti rajtam, hogy a válaszom nem. Arra soha se fogok tudni felkészülni, talán valahol tényleg gyenge vagyok, de túl fájdalmas volt az egész. Tudom, tényleg ki kéne tudnom védeni vagy valahogy megúszni, hogy eltaláljon az a főbenjáró átok, de nem állok készen arra, hogy ismét megpróbáljuk, pedig tudom jól, hogy nem úszhatom meg, Piton is megmondta, gyakoroljuk még, de addig húzom el, amíg csak lehetséges. De nem, most nem rólam beszélgetünk, nem hagyom elterelődni a témát
- Neked is ugyanannyi választásod van, mint bárki másnak, egyszerűen csak félsz dönteni, mert egyszerűbb úgy, hogy mindenki mellé állsz, így nem eshet bajod. – nem kéne pont őt kioktatnom, de nem tudom visszafogni magam, egyszerűen nem várható már el ez tőlem. De ahogy közli, hogy ne boruljak ki ennyire, úgy csak ciccenek. Hogyne, mert ez így működik. Megmondja és úgy is lesz, hát nem egészen.
- Eddig én úgy tudtam, hogy Albus Dumbledore mellett állsz, még szép, hogy kiborít a tény, hogy talán azok a barátaid, akik megölték a szüleimet és oly sok más embert is! – és ennyi még nem elég, a kötelességeit is szóba hozom, mivel igen is számolnia kéne azzal, hogy vannak emberek, akik számítanak rá. Mégis, ő képes lenne ismét úgy viselkedni, mint egy halálfaló? Megkínozni, megölni embereket? Nem! Ő nem lehet gonosz, ezt nem engedhetem, nekem szükségem van rá. Ahogy viszont tekintetem ismét elsötétedik, már tudom, hogy kihúztam a gyufát, akár csak a szükség szobájában, így hirtelen kezdem kicsinek érezni magam, amikor beszélni kezd. Meg se tudok hirtelen mukkanni, amikor beszélni kezd, így teljesen elcsendesedve hallgatom hát magyarázatát, nem akarom még jobban magamra haragítani, bár valahogy érzem, hogy nem ártana nekem. Nem bántana, ugye?
- Én… én úgy érzem, hogy ez annyira nincs ellenedre, hiszen most is két oldalra játszol. De én nem akarom, hogy Gavin mellé állj, akár csak látszatból is! – nehezen találom meg a hangom, de csak meglesz ez. Oly sok kérdést tett fel, én pedig… nem tudom, hogy melyikre hogy is válaszoljak, túl súlyos most ez a téma, én viszont itt csak egy aprócska porszem vagyok, nem több.
- Szerintem egy egységben lévő ellenség, egy igazi vezetővel veszélyesebb, mint a kisebb csapatok. Akármennyire is bizonygatod az igazad, én nem fogok egyetérteni veled, egyszerűen nem tehetem. – ha már összeáll a valódi ellenség, sokkal nehezebb megfékezni, főleg, ha Piton mellettük marad, elárulva Dumbledoret, minket. Már nem tudom, hogy mit kéne hinnem, de talán jobb, ha nem mondok más véleményt, hanem ennyiben hagyom a dolgot, ha nem felelek minden egyes aprócska kérdésére, úgyis tudja már, hogy mi erről az egészről a véleményem és valahogy nem nézném ki az öreg igazgatóból, hogy vásárra vinné Perselus bőrét, hogy őt építené be, ő is érezhetném, hogy az milyen veszélyes lenne. De erről tényleg nem szabad másnak tudomást szereznie, ezt nem mondhatom el a testvéreimnek, barátaimnak, auror ismerőseimnek, senkinek se, és… és igyekezni fogok, ezt közlöm is a férfivel, de szavaira megfagy ereimben a vér is hirtelen.
- Te most megfenyegettél engem? – nézek rá döbbenten, mert nagyon úgy hangzott ez az egész, ne akarja beadni azt, hogy nem ezt tette. Tényleg ártana nekem? Igen… talán valóban képes lenne rá. És hogy mi van a bizalommal? Megingott, de ez egyértelmű és rendesen össze is zavart. Nem valószínű, hogy elárulnám azt, amit megtudtam róla, hogy elárulnám őt, hiszen szeretem, és ez az ő hatalmas szerencséje, nem fordulnék ellene, még így se. De a véleményemet máskor is hallani fogja, ha a párja vagyok, hát hallgasson is meg és fogadja el szavaimat, mert igenis közöm van a dolgaihoz. A hangulat némileg fagyos marad, de azért nem maradunk csendben és el se búcsúzunk még egymástól, nem elég ez ahhoz, hogy mindent elrontson, végtére is, egészen kultúráltan sikerült megbeszélnünk mindezt… rosszabb is lehetett volna.
- Nem foglak! – bököm ki halkan és tudom én is, hogy tényleg addig járok jól, amíg jó kislány maradok. De megint a jövőről beszél, hogy majd lesz más is, de erre már nincsen energiám ismét felelni, hogy én nem akarok mást. Mondhatok bármit, nagyon elhatározta már magában a férfi, hogy úgyis előbb-utóbb mást választok majd. Hát jó, higgye akkor ezt, ki tudja, talán tényleg így lesz.
- Ha tudnák, hogy veled vagyok, akkor igen, az elég elriasztó lenne sokak számára, nem mernének velem kezdeni. Bár… bizonyára akadnának olyanok, akik megpróbálnának meggyőzni arról, hogy miért ne veled legyek, hanem inkább ő velük és egyesek talán kihívásnak is vennék azt, hogy elhódítsanak tőled. Nem tudhatom, hogy ki hogy reagálna, de úgyse fog kiderülni a kapcsolatunk. – ez után hallom meg a tanácsot, mely végülis jogos, teljesen. Igaza lehet, az ilyen fiúkat jobb elkerülnöm majd a jövőben is. Mondjuk még mindig az előző téma van előttem, és hát igen, nemrég én is megtapasztalhattam ismét, hogy kivel kezdtem, Piton félelmetes tud lenni, nekem is jobban kéne tartanom tőle, nem is értem magamat, hogy miért nem így teszek. Nem kéne vele kezdenem, nagyon nem, mégis, életem egyik legjobb döntésének érzem ezt a lépést, röhejes vagyok. A külső-belső téma megbeszélésén is túljutunk, majd ez után jelentem ki, hogy akár még többet is adnék, bár lassan már nem fogok tudni mit.
- Lehet, hogy tényleg nem érdemled meg, de én ilyen vagyok… - már magához láncolt, elég erősen, ezt a láncot pedig igen nehéz lesz bárkinek is szétszednie, rendesen fel kell kötnie hozzá a gatyát, az tuti biztos. – És igen, sokszor nehéz. – nem tagadom, mert tényleg így van. Nem egyszer okozott már fájdalmat nekem, bánt velem úgy, ahogy nem érdemlem, de talán egyszer jobb lesz, ahogy azt ő is mondja. Idővel jobban megismerjük egymást, bár a sajnálatos az, hogy ma olyan dolgot tudtam meg vele kapcsolatban, ami nem éppen lendíti előre a kapcsolatunkat.
- Nem vagyok telhetetlen és az ilyesmit nyugodtan megtarthatod magadnak. – egy apró mosoly végül az én arcomon is csak megjelenik, hiszen nem érdekelnek a tanári megbeszélések, még csak az kéne. És hogy én nekem se ártana néha mesélnem? – Az én életem egyáltalán nem nevezhető érdekesnek. Most miért untassalak azzal, hogy kivel beszélgetek vagy megyek el mondjuk Roxmortsba? Egy nyitott könyv vagyok a számodra, szerintem már most mindent tudsz rólam, de ha olyan van, mesélni fogok, ne aggódj. – eddig is megtettem, ez után se fogok titkolózni előle. A kviddics téma viszont talán most éppen jókor jön szóba, hiszen az segít kissé kikapcsolni, még akkor is, hogyha nem túl kellemes belegondolni abba, hogy Perselus nem nekem fog majd szurkolni.
- Igen, szerencséjük, de a többiek is elég jók. Mondjuk sokan furcsálják, hogy pont terelő vagyok, az olyan durva, hiszen másoknak fájdalmat okozok a meccsek alatt és én nem éppen vagyok ilyen jellem, de valamiért mégis az a poszt számomra az igazi. – tessék, mesélgetek én akkor, ha ennyire érdekli. Az otthon gyakorlás viszont hirtelen érint, nem is értem, hogy ezt most miért tette fel, ez miért érdekes? – Nem szoktam a testvéreimmel gyakorolni. – nem érdekli őket annyira a kviddics, mint mondjuk engem. De ahogy ismét visszakanyarodunk a szexuális dolgok felé, úgy jövök ismét zavarban, mert hát a kötél nos… az tényleg meglepő tőlem, főleg az a két halálfaló után. Azt mondom, hogy nem akartam, hogy lássa, hogy nem gondoltam komolyan, de tudja ő is jól, hogy de, nagyon is. És igen, el kellett rejtenie, muszáj volt.
- Tényleg nem lenne jó, ha bárki tudná, hogy rólad fantáziálgatok. – direkt úgy felelek, hogy a kötél most már ne kerülhessen szóba. Szépen átlépek rajta, mintha nem számítana, pedig de, egyszer ki akarom próbálni, érezni akarom… Jó, elég!
- Remek! Akkor azt hiszem, hogy nem tudok kibújni sehogy se a téma alól, tényleg kegyetlen vagy. – majd ez után fejem is elfordítom, jelezve, hogy nem beszélek vele, de ahogy kifejti, hogy akkor el is mehet, azért felé sandítok. – Meg ne próbáld! – játékos fenyegetés, de tényleg nem engedném el, eszem ágában sincs, még ez a halálfalós dolog se szegte kedvemet tőle. Itt ne hagyjon már, hé! És hogy nekem is irányítanom kéne? Tényleg ezt szeretné?
- Amikor a múltkor megpróbáltam, akkor leestünk az ágyról. Ismétlésre vágysz? – most én mosolyodom el némileg pimaszul, hiszen tényleg így volt, én… én próbáltam irányítani valamit, de aztán máshogy alakultak a dolgok és ő is olyan durva lett hirtelen, majd vette át magától is az irányítást. Nem tudom tehát, hogy mi a jó neki, akkor nem éppen tűnt úgy, hogy rám hagyná a dolgot. Az orális szex viszont már ismét nagyon nehéz téma, sőt, talán a legnehezebb, erről végképp nem akarok beszélni, de mégis, most, hogy Piton szóba hozta, leesik, hogy ez is egy megoldás lett volna a számára, amit én nem is tudtam.
- Tényleg nem. – utalok itt a kommunikációra, de nem, számomra akkor se akaródzik olyasmibe belemenni, én nem… nem akarom, akkor se akartam. De most muszáj ezt folytatni? Tényleg? Érzem én, hogy nem menekülök addig, amíg nem felelek, így végül csak kibököm, hogy megalázónak tartom azt a dolgot, és el se tudom képzelni, hogy én szájjal játszadozzak vele. Megérinteni is féltem eleinte és még nem voltam vele annyiszor, nekem ez így nagyon gyors, de úgy tűnik, hogy a férfi egyszerre mindent akar.
- Nem tudom… - motyogom zavartan, most már viszont rendesen magam elé nézek, nem a másik szemeibe. Miért ne kérhetne olyasmit? – A szexuális játékok is lehetnek megalázóak, nem pedig rögtön erőszak. – javítom ki úgy, mintha én annyira tudnám ezt, de azért hallottam már ezt-azt, mint például egy nyakörv a lányon, ami szintén megalázó, de mégis játék, szóval nem feltétlenül erőszak, véleményem szerint. Szóval miért ne vágyhatna hát ő is erre? Szavaiból viszont úgy érzem, hogy nem fogja hagyni, hogy mindig elutasítsam, így azért lassan csak felé tekintek.
- Ezt most nagyon úgy mondod, mintha beleegyeztem volna a dologba, pedig én nem emlékszem ilyesmire. De kedves, hogy így bízol a… tudásomban. – húzom el kissé a számat. Meg fogja mondani, hogy mi jó és mi nem? Hát ez tényleg nagyon egyértelműen jelzi, hogy lesz erre példa, én pedig még mindig félek tőle. És amúgy is, olyan nagy volt, hogy férne már az a számba és a sok nyál… fúj!
- Amúgy se tűnik éppen kellemesnek már csak elképzelni se. – jegyzem még meg azért, így pedig talán most már ő is sejtheti, hogy most magamra célzok abban a helyzetben. Miért kell a számmal ilyet tenni? Miért nem elég odalent? Tényleg meg kell még ezeket a dolgokat értenem, és lehet, hogy nyitottnak kell lennem, de azért Perselus nagyon tapasztalt, ki tudja, hogy mi jár a fejében és ha mindig egyre többet akar? Na jó, nyugi, nem szabad máris ennyire paráznom ettől az egésztől, talán tényleg nincs ebben semmi megalázó se, semmi rémes. Végül belemászom az ölébe, hogy inkább úgy beszélgessünk tovább, és ekkor történik meg az a finom, nyugtató csók is, hiszen picit most megijedtem a témáknak hála, hiszen este ki tudja, hogy mi lesz… na meg reggel? Nem kell félnem, nem kell félnem… csak ezt próbálom mondogatni magamban, és örülök neki, amikor végül tovább halad a téma.
- Ebbe még nem gondoltam bele igazán, de… lehet, hogy igazad van. Bár nekem nincs bajom a kedves fiúkkal se, akik tipikusan jószívűek és mindig aranyosan viselkednek, de… tény, hogy te izgalmasabb vagy. – mosolyodom el és azért tényleg meglepő hallani, hogy a hozzá hasonló lányokkal egyáltalán nem kezdene. Na de az este halad, mi pedig nemsokára áttelepszünk a kanapéra, de még mielőtt nekikezdenénk a filmnézésnek, szóba jön a család, amelyről meglep, hogy most már nyíltan beszél. Prince? Ezt nem gondoltam volna, hiszen híres aranyvérű család, ahogy azt se, hogy ők muglikkal keverednek, hiszen ott fontos volt a tiszta vér, mégis, valami történt. De miért választott Piton anyja egy olyan muglit, aki bántotta őt? Abból az emlékből és amiket eddig a férfi mesélt nekem, erre tudok következtetni, viszont ma már túl sok olyan kérdést tettem fel, amiket nem kellett volna, így ettől most megkímélem, de nem örökre.
- Igen, érdekelne, de majd máskor. Ma már így is túl sok nehéz téma jött szóba, nem akarom az egész estét elrontani. – és talán ő se. Talán előbb le kéne vezetni a feszültséget, ami felgyülemlett bennünk és majd utána szóba hozni mindezt, de igazából holnap is ráér majd, akkor is lesz nap. Mindig van miről beszélgetni, ez egyértelmű. A Star Wars első része tehát kezdetét veszi, és egészen addig nem is beszélgetünk, amíg véget nem ér, akkor viszont mosolyogva figyelem, hogy némileg mintha Piton össze lenne zavarodva, ezt most én tartom szinte bájosnak.
- Elnézésedet kérem, hogy ilyen kis udvariatlan vagyok. – öltök nyelvet, láthatóan nem foglalkozom azzal, hogy miként vélekedik erről, majd ez után hozom szóba a masszírozást, miközben ki is mászom a másik ölelő karjaiból. Mint hallom, elfogadja a dolgot, ahogy azt sejtettem, én pedig továbbra is próbálok vicces maradni, de még szép, hogy kiforgatja szavaimat, amire most már csak fejet csóválok.
- Te is tudod, hogy nem így gondoltam, de igen, várok némi kedvességet, ha pedig nem leszel az, még elgondolkodom a büntetéseden. – kacsintok rá, majd ez után indulok meg a hálószoba felé és őszintén meglep, amikor a férfi derekamat elkapva von magához, majd pedig jönnek azok a finom csókok. Egész testem rá vágyik, ezt nehéz lenne nem észrevenni, én nem játszom meg magam, tudhatja jól, mégis, hamar rájövök, hogy most némi ajándékozás lesz itt, nem más. Csalódott volnék? Nem… időnk van és úgy hiszem, hogy nem fogja megtagadni tőlem a testiséget, hiszen ő maga is vágyik rá, oly sok mindenre, mint az kiderült.
- Dehogynem kell megköszönnöm, hiszen gondoltál rám, pedig egyáltalán nem volt muszáj. – tényleg nem hittem volna, hogy fog bármit is adni, de az biztos, hogy nem sűrűn lesz olyan nap, amikor ne lenne majd rajtam, ezt pedig ő is látni fogja. Kibújok kezei közül, hogy megcsodálhassam a darabot, majd nemsokára egy édes csókkal köszönöm meg tettét, miközben teljesen a másikhoz simulok és nehezemre esik ám elszakadni tőle. Valahogy nehezen bírok már magammal. Az én ajándékcsomagom is előkerül, amit átnyújtok nemsokára a másiknak, ahogy pedig hallom szavait, csak lágyan elmosolyodom.
- Soha se lehet tudni. – nála tényleg nem, így várom, hogy kibontsa hát azt. Az ing nemsokára előkerül, amiről azért picit félek, hogy nem fog tetszeni neki, de mint hallom, nincs negatív megjegyzés, huhh, félsiker. De azért akad valami, amit mégis megjegyez, így újból elpirulok cseppet, ahogy az ing felé sandítok.
- Nem azért kaptál inget. A ruháimat pedig már előre féltem tőled. – ezt a szép, fekete darabot mondjuk mindenképpen, így már most tudom, hogy ezt hamar le fogom venni magamról, még csak az hiányzik, hogy eltépje. Miért vonzódik ennyire a ruhatépéshez? Ez valami fétis lenne nála? Hmm…
- Viszont most megnyugodhatsz, nem fogom ellopni az inged, hoztam hálóinget magammal. – jelzem is, hogy most nem kell félnie, készültem ám rendesen az estére, bár ki tudja, hogy felhúzok-e egyáltalán majd valamit alváshoz vagy sem, ez sok mindentől függ még. Ideje viszont a kisebb dobozt is kinyitni, így figyelem, hogy Perselus hogyan méregeti a kígyós ékszert, de nem teszek megjegyzést, akkor se, amikor megrándul a keze, ahogy az felkúszik a csuklójára, csak elmosolyodom és már mesélni is kezdem, hogy mire jó ez a kis ékszer, ami egyébként remekül fest a Mardekár házvezetőjén.
- Én nem érzem úgy, hogy túlzásba estem volna. – jó, az ételekkel talán igen, de ezzel az ajándékkal? Nem! – Nem adhattam neked akármit. – mosolyodom is el, de ahogy tovább beszél, úgy hallom meg, hogy na, mégis csak sikerült őt zavarba hoznom. Nocsak… - Nem azért adtam neked ezt az ajándékot, mert bármit is várnék érte cserébe, kérlek ne érts félre. – a zavarba hozást viszont most nem említem meg, nem érzem úgy, hogy jelen pillanatban ezt nagyon kellene. Értem én, hogy ő nem vagyonos, de ez engem hol zavar? Inkább csak a nyakláncon simítok végig egy ujjammal, miközben őt fürkészem.
- És ezek szerint te bűvölted meg. Én is megbecsülöm, ebben biztos lehetsz! – nem gondolok arra, hogy esetleg meg is átkozta a tárgyat, ennyire bízom benne, de jól esik hallani, hogy eltaláltam az ajándékát. Mivel ismét megérzem a húzást, így természetesen már a másikhoz is bújok, majd szemeim lehunyva csókolom őt meg hosszan, de most nem tudom már megállni azt, hogy ne túrjak bele hajába is idő közben.
- Ne gonoszkodj. Én még mindig nem hátsó szándékkal cselekszem, bár lassan kezdem úgy érezni, hogy kéne. – kuncogok, de aztán az apró csókok belém fagyasztják a szót. Masszír, igen, nem szabad elfelejtenem.
- Akkor azt hiszem, hogy…- pfú de nehezen találom meg a szavakat. – Szóval le kéne venned az inged, hogy hozzád férjek. – magyarázom, de annyira nehéz most ez. Oly sok minden összegyűlt bennem, de az érintéseitől szinte szétrobbanok, annyira vágyom rá. Picit hátrébb lépek, de némileg elszámolom magam, így fenekem az ágyra kerül, onnan sandítok fel rá, majd nyúlok hátra ez után ruhámhoz.
- És utána feküdj csak le az ágyra, hassal persze. – én pedig már fel is pattanok róla, így egy gyors mozdulattal oldom ki cipzáromat, majd nemsokára engedem, hogy a ruha lehulljon rólam, így már csak egy csinos, csipkés, fekete fehérnemű marad rajtam, mely tökéletesen mutat vékony, formás testemen. Tessék, én is merek lépni, tudom, hogy így kell tennem, nem várhatom el mindig a másiktól azt, hogy kezdeményezzen, főleg, ha ennyire vágyom rá. Az éjjeliszekrényről lassan kezembe veszem a masszázsolajat, majd az ágyra térdelek, a másik mellé és ha elhelyezkedik úgy, ahogy kérem, csak akkor ülök rá fenekére, lábaim pedig átvetem teste körül.
- De azért egyszer te is megmasszírozhatsz majd, ha már így felvetetted az ötletet… - szólalok meg, hogy ne álljon be közénk a nagy csend és mivel most nagyon nem tud máson járni az eszem, hát megmaradok ennél a témánál, miközben némi olajat csöpögtetek a férfi hátára. Ez után becsukom a tubust, az éjjeliszekrényre teszem, majd kis kezeimmel már el is kezdem masszírozni a férfit. Nem vagyok iszonyatosan gyenge, hiszen mégis csak terelő vagyok, így talán meglepő lesz, de kezeim izmosak, így haladok végig gerince mentén, majd térek rá vállaira is, próbálva megállni azt, hogy ne támadjam le most azonnal jobban. Mondjuk nem kentem rá rengeteg olajat, tehát pár perc alatt beszívja majd a bőre, inkább többször keveset, ki tudja…

//300. hsz-em, csak neked! *-* <3 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-11, 03:12




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




Nos, a palacsintát alighanem szívesebben venné, mint azt, ha reggel felzargatnák... Már legalábbis, ha alapos indok nélkül zavarnák ki a párnák közül, legalábbis, azt nehezen tűri ugyanis. Bár persze ez épp afféle dolog, amiért azért lehetséges ám kárpótolni, igaz, a palacsinta önmagában talán kevés lenne, hogy kezdeti durcásságát feloldja, de ki tudja... S persze, hogy a lány hova megy, míg ő esetleg alszik, az igazság szerint annyira nem érdekli.
A megjegyzésre viszont csak egy jókedvű, kissé pimasz mosoly suhan át ajkain.
- És mégis, mond, miből veszed, hogy ha tudom, akkor készülök is bármivel? - kérdi szórakozottan. Nem szokta a diákjait vendégül látni, nem hiszi hát különösebben azt sem, hogy túlzottan törte volna magát, hogy bármiféle étkezésre is megvendégelje a lányt. Alapvetően meg se hívta volna. Ámbár a kérdés inkább csak játékos szurkálódás, semmint komolyan értendő felvetés. Mást nem, hát már csak azért is, mert minimum önmaga miatt tartott volna valamilyen élelmiszert otthon, ha mást nem, legalább egy kiló kenyeret. Csak tán.
- Azt mondtam, hogy nem lesz belőle rendszer, és biztosíthatlak, nem lesz. Albust sem tűröm ott az indokoltnál gyakrabban, mást se. Jobb szeretem megőrizni a magánszférám... Kétlem, hogy ez változna. De ahogyan legutóbb sem terveztem... Épp úgy a jövő hozhat bármit. - feleli. Akár még egy célzott meghívást is, végső soron. A plafonra szegezi tekintetét eztán.
- Nem különösebben függ össze ez a kettő, attól tartok. Másfelől pedig... A konyhaművészet is finomságokat, aprólékosságot kíván, meglehet, nincs hozzá különösebben türelmem. Vagy időm, amelyik hitelesebbnek hangzik. - teszi hozzá kissé ironizálva, sejtetve, egyszerűen tényleg csak arról van szó, hogy túl nőiesnek tartja az egészet, és éppen ezért a vele szembeni elvárások, hogy jól kell főznie, egyre erősebb és erősebb ellenállást váltott ki belőle végül.
A lány szavaira csak biccent eztán azért.
- Már így is túlteljesítesz bármit, amit elvárhattam, ne aggódj ezen sokat. - feleli tehát, és így is gondolja, legalábbis a legtöbb esetben, a kivételek pedig... Azokat szép lassan úgyis felszámolja majd, s érzi ő is, jobb, ha nem megy bele azokba most, jobb ez így. Alapvetően így sincs sok oka elégedetlenkedni, ami azt illeti, így egyébként is a pofátlanság teteje lenne, ha elkezdené részletezni, hogy ugyan már, mégis mi az, amiben többet, vagy csak mást várna legalábbis. Nem: fokozatosság, következetesség. Így lesz.
Ahogyan a lány zavarba jön, már ki tudja, hanyadszorra, lassan szóba is jön ez, mint téma. Ő erre csak vállat ránt, hanyagul, nemtörődöm módon.
- Azt azért ne várd, hogy tippeket adjak hozzá, ezt magadnak kell kitapasztalnod. - feleli ártatlanul. Hát csak nem fogja ő maga felsorolni, mivel lehetne esetleg zavarba hozni... Így csakugyan, marad a "majd egyszer", mint távoli lehetőség.
Ahogyan azonban a szexualitás jön szóba, már-már megszokásból hozza zavarba a lányt ismét, amin ő, nos, nem is túlzottan titkolva, de remekül szórakozik. Bájos - mondja végül. Biccent arra, ahogyan amaz visszakérdez.
- Megragadtad a lényeget. Ha pedig helyes, nem kell, hogy rettegj attól, hogy beszélned kelljen róla vele. Ami pedig azt illeti, ha nem akarnál együtt lenni velem, attól tartok, mérhetetlenül csalódott lennék. - az lenne, csakugyan. Ámbár kétli, hogy ettől tartania kellene, másfelől. - Alapvetően nem hittem volna pedig, hogy különösebben érdekelnélek... - mintegy mellékes megjegyzés, s persze sejthető, hogy ezzel nem épp tegnapra utal, hanem alighanem az elmúlt évekre. Másképpen nem is sok értelme van a megjegyzésnek, persze.
Eztán jön az idézet, amihez persze azért nem állja meg, hogy ne fűzze hozzá az idézetekről alkotott véleményét, ami persze alighanem a tanári pályafutása alatt ragadt rá: ki ne unna rájuk, főleg, ha mindig ugyanazokat hallja, teljesen ugyanúgy, ráadásul? Egyfajta kitérőként az elől, hogy gondolkozni kelljen, vagy adott esetben tanulni, utánajárni dolgoknak. Márpedig ugyanazon könyvek ugyanazon részleteit évente többször visszahallani, s mindezt előreláthatólag akár évtizedeken át, nos... Nem, senki sem kívánná magának. Ő legalábbis bizonyosan nem. Ettől még végighallgatja a lányt, s minthogy az olyan nyelven, oly módon szól hozzá, amelyet ő tökéletesen ismer, s ért, így valóban - ugyanazon módon felel neki hát, még, ha ő nem is használ ehhez idézetet. Igaz, nem is ismeri azt a művet, melyből ez származik, ámbár ennyi alapján vagy valami növénytermesztő szerelmes barmoknak, vagy pedig valami annál is rosszabb alkotás lehet, és az az igazság, hogy nem is vágyik rá, hogy megismerje. Előítéletes lenne? Az hát.
- Csakugyan. Ámbátor... Vajh mire jó az a rózsa? Kiültetni a kertembe, had mutogassam hát mindenkinek, mim van? Vagy odaajándékozni valakinek? Enyém, és szép, még akkor is, ha nem rest több sebet is okozni, de vajh csakugyan megérné? Vagy épp én - én mit adnék neki, és ugyan miért? Ne hasonlítsd magad gazokhoz... A kérdésre pedig légy nyugodt, van válaszom, de kétlem, hogy mondanom kéne. Érezned, tudnod kell magadtól. - közli tehát. Azonban hamarost rájön, inkább ragozta volna tovább ezt a témát, mert az, amely felmerül, annyira nem tűnik kellemes, könnyed, vagy épp helyénvaló témának - de nem bújik ki alóla végül, még, ha kezdetben gondol is rá. S bár felkuncog, mert a lány reakciója vicces, maga a téma nem az - az nagyon is komoly.
- Gondoltad, nevem adnám valakihez, aki kevésbé egyedi? - kérdi nagy ártatlanul. Érzi ő, hogy a lánynak nem tetszik Raina... "egyedi jelenség" státusza, de ez van. Ő maga meg sem próbálta igazán megváltoztatni a lányt, ami azt illeti, de miért is próbálta volna? Hiszen nem azt ígérte az apjának, és az a gesztus, illetve a várt viszonzás fontosabb volt, semmint, hogy rendes embert faragjon a lányból. Egy ember jóléte sokakéval szemben... Egyszer, egy távoli jövőben.
- Mert megkért, így van. Ennyi. Miért, milyen indokot vártál még, hogy rám hagyta a családi vagyont? - kérdi "meglepetten". Mintha tényleg nem értené, miért is ne lehetne ez amolyan egyszerű, mezei gesztus két barát között. Afféle, amit bármelyikük megtenne a másikért. Persze egyértelmű - ő nem hoz ilyen súlyos döntéseket csak úgy, hátsó szándék nélkül, pusztán két szép szóért. Ennyit talán már a lány is sejthet azért. Kiváltképpen, hogy annyira azért nem szereti épp a gyerekeket... Persze, ez Raina szerencséje, annyira már nem is volt gyermek. S, hogy ebben persze benne van az is, hogy ő akármennyire "maga mögött hagyta" is az egészet, valahogy mégis túl jóban van egy-két taggal...? Tagadhatatlanul.
A lány kifakadásán azonban csak egykedvűen elhúzza ajkait, s megingatja fejét. Érezhetően valahol talán még bosszantja is ez a hangnem, de egyelőre nem tér ki rá.
- Biztosíthatlak, pontosan tudom, mit beszélek, és csakugyan abban bízom, hogy a lehetséges jelöltek közül végül Gavin emelkedik ki győztesként... És ahogyan nagyon bölcsen rámutattál, nekem, mint a lánya nevelőapjának, és jó barátnak, bérelt helyem lesz mellette. Miből hiszed, hogy Albus ezt ne tudná? Ami a "bárki mást" illeti, aki hisz bennem... Ki kell ábrándítsalak, soha nem volt különösebben népes a híveim tábora, elfogadnak, mert Albus kötelezte őket rá, ez minden. A kérdés végső soron az, hogy Albus Dumbledore-ban hisznek-e, vagy sem, s a legkevésbé sem az, hogy rólam ki mit gondol. Ha múlna azon bármi is, már rég nem lennék ott, ahol. - teszi hozzá egykedvűen. Hát persze, még a tanári kar sem tűrte volna őt meg ott, nem, hogy például a Rend. De Dumbledore parancsa egyértelmű volt, az évek pedig jótékony hatásúak, eléggé ahhoz, hogy lenyugodjanak a kedélyek, s az emberek megszokják, elfogadják őt - ettől még, ha valaki gyanús, az alighanem ő lesz.
A lány felvetésére felvonja szemöldökét.
- ...Azóta felkészültél a Cruciatus elleni védekezésre több kivitelezhető megoldással is?  kérdi mintegy mellékesen, arra, hogy Raina nem tudna ártani Astridnak. Ó, már hogy is ne tudna, és ő még csak nem is a legdurvább lehetőséget vetette fel. De ezt a témát hamar hagyja elsikkadni, nem tartja különösebben lényegesnek, ezt hanghordozása, hangsúlya is érzékelteti.
- Ezen nincs mit gondolkoznom, Astrid. Hangzatos dolog a saját, szabad akarat, de egyesekkel szemben nekem nincs sok lehetséges utam, attól tartok. Ne borulj ki ennyire, és ne csinálj úgy, mint, ha ne tudtad volna eddig is... - mormolja kissé kelletlenül. Hiszen, szerinte mindez egyértelmű és kézen fekvő dolog... Hogy is ne lenne az? A leány következő szavai azonban... Azok mintha kizökkentenék nemtörődömségéből, tekintete elsötétül, s egész testében kissé megfeszül.
- Úgy hiszed, én vagyok az, aki megfeledkezik a kötelességeiről?! - sziszegi vészjóslóan, érezhetően nem egyszerűen bosszús: dühös. - Úgy hiszed, Albus ne tudna mindent, amit tudnia kell? Biztosíthatlak, bőven elég, ha én tudom, hogyan is lehet Gavint elérni... A többségnek pedig az az érdeke, hogy Gavin szabadlábon maradjon. - fújja, majd csak némileg erőt vesz magán, mert hangja eztán már színtelenül cseng, mentes minden érzelemtől, így a korábban fellobbanó haragtól is. - Mit gondolsz, kit fog Albus azonnal visszaküldeni közéjük, amint összeáll egy kellően nagy banda, akik közé már érdemes lehet? Szerinted nem én leszek az első bolond, akit nyugodt szívvel küld oda, hogy napi rutinként vigyem vásárra a bőröm? Úgy hiszed, egy újoncnak hamarabb elcsiripelnék minden titkukat, mint nekem, aki éveken át bizonyított? Azt képzeled, hogy Albus ne tudná, ki Raina, vagy, hogy ne értene egyet azzal, hogy magamhoz vettem?! - egy ideig szemléli a lányt, mielőtt folytatná - Csakugyan azt hiszed, az az érdekünk, hogy levadásszunk egy-egy, magányosnak tűnő ellenfelet? Albus öreg, és senki sem él örökké - még ő sem. Rengetegen vagyunk, idő kérdése, míg újjászerveződik a régi csapat... Ha kiiktatunk néhány esélyest, talán hátráltathatjuk ezt, és elősegítjük, hogy elszórt csapatok csapjanak le itt-ott. Úgy hiszed, jobb az, mint, ha hagyjuk őket összeállni, és egyértelműsödni, hogy ki a valódi ellenfél? - szenvtelenül elfordítja tekintetét a lányéról, magában duzzogva, mérgelődve tovább.
- Ez a Te érdeked, Astrid, nem az enyém. Egyfelől, én letagadok mindent, ne legyenek kétségeid, volt már más is, aki ezt-azt összefantáziált... Másfelől, abban az esetben kénytelen lennék szankcionálni, így vagy úgy. De ahhoz... Bármit hiszel is rólam, nem sok kedvet éreznék. - fűzi hozzá a lány utolsó szavaihoz, mintegy mellékesen. Nem hangzik igazán fenyegetésként, és nem is annak szánja, inkább csak tárgyilagos tényközlésnek, mivel érezhetően attól nem tart különösebben, hogy eljárna a lány szája. - De persze... Igazán bájos, milyen könnyedén lehet a bizalommal játszani, nem igaz? Elfogadni talán... De megbízni... - csakugyan. Elég egy rossz szó, egy nem megfelelően végiggondolt, vagy csak kérdések nélkül hagyott gondolatmenet, kijelentés... És tessék.
- Csakugyan. - hagyja rá a lányra, ahogyan az a jövőről beszél. Még mindig kissé kedvtelen-kelletlen, így nem is firtatja az okokat, még akkor sem, ha feltűnt azért, hogy a leány nem felelt igazán. Nem érdekli, most nem: magában játssza tovább a sértődöttet, amiért csak így megvádolták, minden további nélkül. Egyébiránt - mégis, mi köze van ahhoz a lánynak, hogy ő pontosan hol, ki mellett is áll? Na és, ha mindvégig halálfaló volt, hű maradt a régi tanokhoz? Akkor sincs joga kétségbe vonni a döntését, vagy épp kötelességről papolni.
Halkan felszusszant eztán, ahogyan a téma a más vizek felé evez, s nagy kegyesen hajlandó engedni is fagyos konokságából, és a zordsága némileg fellazul, ahogyan felel.
- Nem hat meg különösebben, hogy soha se csalnál meg senkit. Engem ne csalj meg, az esetleges későbbi esetek majd tesznek ezért maguk... - szól tehát. Valóban, mit érdekelje őt egy távoli, majdani férfi Astrid életében? Ehhez ő túl érzéketlen. - És úgy hiszed, hogy ha nevet is társítanál hozzá, az elég lenne? Ilyen riasztó jelenség lennék? - vállat von - Akit nem érdekel, hogy a másiknak már van partnere, az se érdekelné, ha neki magának is lenne épp. Trófeákat halmozni pedig bárki tud... Ha kicsit is összeszedi magát. Nem magam miatt, egyébként se tanácsolnám, hogy ezek alapján kezdj bármelyikkel is. - feleli azért, mostanra egészen normális hangon, bár nem épp kedvesen, de... Nem zord, nem hűvös vagy kegyetlen, durva, egyszerűen olyan... Kissé távolságtartó, de barátságos.
- Azt egy szóval sem mondtam, hogy hosszútávon is a külsőé lenne az elsődleges szerep. Akkor valójában bármilyen hülyével beérném... És így lenne ezzel bárki más is. Csupán felhívtam rá a figyelmed, hogy önmagában a belső nem hívja fel magára a figyelmet, csak ritka esetekben. - mormolja, de eztán végképp megenyhülni látszik, ahogyan kifújja a bent tartott levegőt, s felhagy a maradék zsörtölődéssel is.
- Ha ennél is többet adnál, azzal például már zavarba hoznál. - feleli, visszautalva egy korábbi témára - Alighanem nehezen viselném, hogy messze többet adsz, semmint amit érdemlek, vagy, mint amennyit még képes vagyok érdemben viszonozni... - majd csak biccent - Tudom, és igyekszem előbb-utóbb tenni érte, hogy úgy érezhesd, megérte... Tudom, hogy néha nehéz velem; tényleg sokat jelent, hogy kitartó vagy. Azt hiszem, eddig se könnyítettem meg épp a dolgod... - csakugyan nem. Pedig talán elvárható lett volna, de... Nehéz természet, vagy valami annál is rosszabb. Meg aztán, nem is nagyon töri magát, hiszen az ő szíve csakúgy, mint Astridé, már foglalt: épp csak az övé nem ezé a lányé.
Ahogyan azonban a szó tovább terelődik a mindennapok felé, vállat von.
- Ha jól rémlik, szinte minden alkalommal meséltem neked eleddig valamit magamról, vagy épp az életem egyes részeiről, ne legyél telhetetlen. A Roxforti dolgokról például még szinte semmit sem mondtam, nem is értem a panaszkodásod, majd ha órákon át ecseteltem a legutóbbi tanári konferenciát, hogy te is halálra und magad, ne csak én szenvedjek... - vigyorint rá pimaszul - És persze. Jobban örülnék, ha nem csak én mesélnék... Kevés igazán vidám dolgot tudnék mesélni, attól tartok.
Ahogy pedig a kviddicsre terelődik a téma, amiről persze nem épp hátsó szándék nélkül érdeklődik... Nos, ez épp érezhető is, hiszen tapintható, mennyire érzéketlen Cho nyomora felé, legyen annak oka akármi is, csak vállat von. - Idővel alighanem. Az idő a legtöbb sebre gyógyír. - hagyja rá a lányra. Mondta ezt már korábban is, de csak részben gondolja így. Na persze, ha az is gyógyír, ami csak elkendőzi a sebet mások elől... - Nem is kétlem. Alighanem piszok nagy szerencséjük van, hogy akarsz is játszani, és nem véletlen, hogy beválogattak. Otthon gyakoroltatok...? - csak mellékes kérdés. Talán a szülők régen, vagy a testvére, akár még most is. Annyira persze nem érdekli a válasz, ha a lány kitérne előle, nem forszírozza majd. Csak egy igaz, habkönnyű mellékes apróság ez a részéről, ami némileg tereli a témát valamerre. Igaz, talán a lány számára mégsem olyan könnyed kérdés.
De talán a következő témánál azért mégiscsak, hiszen szóba jön ismételten az erotika birodalma, a szex, és ennek kapcsán éppenséggel a kötél is. A lány szavaira vállat von.
- Dehogynem. Másképp nem lett volna szükségszerű elrejtenem. Fantáziálgat más is, hogy annak épp ki az alanya és miért, ahhoz meg aztán nekem semmi közöm... - feleli ártatlanul, na persze ebben az esetben azért van hozzá némi köze. Ámbár igaz az is, hogy egyelőre alighanem megtagadná ezt a kérést, ilyen közel az erdei esethez. Jobb, ha az még ülepszik egy kicsit, nincs szüksége egy félúton kiboruló, pánikoló nőszemélyre, azt pedig érzi ő maga is, nagyon is, hogy a kötél egyelőre talán túl durva lenne. De majd egyszer... Nem felejti ő el. Főleg, hiszen így a legelején talán a nő maga sem tudja még, mire is vágyik igazán. Honnan is tudná? Idővel majd ez is kirajzolódik, s akkor talán már mondani is meri majd.
- Nekem roppantul, kifejezetten aranyos vagy ilyenkor. - feleli nagy kegyesen, hiszen ez még afféle bóknak is elmenne. De a témát ettől még nem hagyja azért annyiban, már csak azért se.
- Ó, hát ebben az esetben épp el is mehetek... - feleli kissé gunyorosan, ámbár jelét sem adja, hogy el kívánna menni, sem hangja, sem testtartása, ugyanis meg se moccan, a legkevésbé sem. - Nem hinném, hogy ne jönnél bele, ha megpróbálnád. - vélekedik a dologról, s ezt így is gondolja teljes mértékben: ha sosem próbálja ki, sosem lesz jobb benne. Éppen emiatt is persze, ezt nem is igen érzi valódi válasznak, semmint kitérésnek: talán csakugyan vágyna erre is, igazából?
S talán éppen ez az oka, hogy nem engedi ki a témát, már csak azért sem, sőt... Ámbár a kötélről másfelé tereli, így kerül szóba az, hogy alapvetően ő már megtette azt, amit a lány nem akar: megmondta, mire vágyik. Épp csak a leányzó megtagadta ezt tőle. Pedig ő nem kért ám semmi vészesen meredeket, legalábbis egyelőre biztosan nem, már saját meglátása szerint. Nem extrém dolgot kért - "csupán" orális szexet.
- Meglehet, néha csakugyan nem megfelelően kommunikálom a dolgokat... Lehetett volna. - feleli tehát. Ő bőven beérte volna egy bőnyálas szopással, ami azt illeti, utána aligha követel második kört, amiben már szüzességet vesztegetnek. A lány pedig maga döntött úgy, hogy műs utat választ, hát tehet is ő erről? Benne fel sem merült, hogy ezt esetleg magyaráznia kéne... - A szüzességed elvesztésének körülményeiről? Arról nem. - feleli azért mintegy nagy kegyesen a lány már-már költői kérdésére válaszolván, mert valójában még nem kíméli: még hátravan egy kérdés azért... Egy olyan kérdés, melyre választ vár.
S ahogyan megkapja azt, némileg felszalad egyik szemöldöke, majd csak elidőzik tekintete a lány szemein, s arcán. Egy hosszú pillanatig nem is felel igazán, tán gondolataiban vész el, de aztán megszólal.
- És úgy hiszed, kérnék bármi olyat, amivel célirányosan meg kívánlak alázni? Az afféle kapcsolatot erőszaknak hívják, Astrid. Úgy hiszem... Alapvetően nincs az együttlétben semmi megalázó. - eztán megingatja kissé fejét - Nem hinném,  hogy ne tudnád épp olyan gyorsan megtanulni, mint szinte bármi mást... Ne legyenek kételyeid, meg fogom mondani, mi jó, vagy mi nem. - teszi hozzá. Kérdés nélkül is, ami azt illeti, példának okáért ha a lány fogaz... Azt nem tűrné sokáig épp, ez bizonyos. De abban is az, hogy amaz kellő gyorsasággal és ügyességgel sajátítaná el a megfelelő technikát, ő pedig utána is áll ám rendelkezésére, hogy... Szinten tarthassa magát.
A lány megjegyzésére vállat von.
- Felteszem azért, mert, mint magad is mondtad, máskülönben félnél, hogy beégsz. Majd idővel elválik, mire is vágysz valóban... - hagyja rá. Amilyen nagylelkű és nemes úriember ő, szinte már-már lovagias, ugyebár, hagyni fogja, hogy amaz kipróbálja mindkét utat, s döntsön. Igaz, itt aligha van szó végleges döntésekről... Sokkal inkább pillanatnyi kedvről, vágyakról, hangulatról. Így ahogyan amaz az ölébe ül, hát megcsókolja, érzi ő is, szükséges ez most, némileg oldani a feszültséget, a gátlásokat. S persze - aligha gondolta ő akkor alaposan végig, mit is jelent egy szűz lánnyal kezdeni.
A lány kérdésére megingatja a fejét.
- El se merek képzelni egy lányt, aki hasonlít rám bármiben is, attól tartok. Aligha tudnék valaha is megbízni benne, ráadásul az én lehengerlő jellemem... Kétlem, hogy sokáig tűrnék egy hasonló mentalitású embert magam mellett. Ha hasonlítanál rám, bizonyára rád sem nézek különösebben soha. De talán számodra sem lenne valóban az igazi valaki, aki olyannyira hasonlít rád... - teszi hozzá. Szerinte ez evidens, kellenek az ellentétek, legalább egy-két pontban. S persze, a hasonlóságok is, hosszútávon elengedhetetlenek, de ha ezek túlsúlyba kerülnek... Attól Merlin óvjon.
Ezután azonban áttelepednek a kanapéra, s még a filmnézés előtt szóba kerül a vér, a származás kérdése, illetve, hogy mi is számít vajh illetlenségnek. Felsóhajt.
- Jól van, jól van, értem én... Anyám Eileen Prince, igen... Annak a Prince családnak a sarja, apám Tobias Piton, mugli. Testvérem nincs, az egyetlennel, aki lehetett volna, anyám néhány hónapos korában elvetélt. Érdekel még valamilyen életrajzi adat? - kérdi, ámbár érezhetően sok egyebet se szívesen mondana most, talán majd a film után enyhül - legalább egy kicsit.
Így tehát ideje, hogy végül megtekintsék a kérdéses videót - ami neki kicsit kusza és zavaros, ami azt illeti, de hát nem egy mugli dologról van ilyen véleménnyel, ami azt illeti...
- Végre? Ugyan, rengeteg hibám és hiányosságom van, de azért igazán hízelgő... Még, ha udvariatlan is, hogy e felett örömködsz. - feleli ártatlanul, de ettől függetlenül is biccent: megnézhetik a második részt, sőt, ezek szerint a harmadikat is. Phű, hosszú napokra kell készülnie...
Eztán a szó a masszírozásra terelődik, amit köszöni, elfogadna, így áll hát fel, s pillant le a leányzóra. - Mint egy kutya, ha jól viselkedik? Ráadásul pont kedvességet vársz - épp tőlem? Remélem, nem kívánsz retorziókat is rendszeresíteni, különben kezdek félni a végén... - jegyzi meg, persze sejthető, nem tartja ő oly lehetetlen feladatnak a kedvességet, és épp a félelem is messze áll még tőle azért. Na persze, a végén még megfordulnak itt a szerepek...! Hiszen eredetileg ő jutalmaz vagy büntet, ha kell. De ebbe nem megy bele, nem kéri ki magának, csak szép lassan követi a leányt, hogy aztán a megfelelőnek vélt pillanatban átadja neki ajándékát.
S persze nem kerüli el figyelmét az sem, mire vágyik a lány, de igazság szerint ő eddig is úgy vélte, hogy effélére megy ki végül az a masszírozás is. Legalábbis ha ő csinálná, nos... Ő biztosan meggondolná magát út közben, és inkább áttérne valami egészen másra.
- Nem kell köszönnöd... Nem vagyok a figyelmesség mintapéldánya, de azt hiszem, néha azért elvárható, hogy gondoljak másokra is. - másokra, mint például a szeretteire? Ugyan... - Örülök, hogy tetszik! - feleli hát, miután eleresztette amazt, hogy megtekinthesse, mit is kapott. Nem egy nagy, hivalkodó vagy feltűnő lánc, de azért ha mást nem, talán hasznos. Na meg persze, a szándék, a gesztus, miegyéb... Mást pedig nem is mond, ha akarna is, inkább csak azt a hosszú csókot fogadja el, sokkalta kellemesebb, mint, ha bármit is hozzáfűzne még a témához, így hát ő maga is átöleli a leányt, igaz, ő a dereka táján. Persze, mikor jelzi, hogy most már menne, enged azért.Sejtette, hogy ő is kap valamit, na persze... A felé nyújtott csomagot pedig engedelmesen átveszi.
- Köszönöm! Ugyan, nem hiszem, hogy túlzottan mellé fogtál volna... - elvégre ha mást nem, kap valami bájitalos könyvet, vagy egy nyakkendőt, nem vár túl sokat, na ennyit azért épp igen. S ahogy bontogatni kezd, először a ruhanemű akad hát kezei közé, így azt emeli ki a csomagolásból, hogy megtekinthesse. - Látom, igyekszel már most előre kárpótolni azokért az ingekért, amiket letépek rólad... - feleli nagy ártatlanul, halovány mosollyal ajkain, hiszen emlékszik még a háborgásra, hogy azt végül a lányon hagyta, bezzeg a bugyit... S persze, ha már helyrehozni nem is, legalább újat kap? Az is valami, bár így előbb-utóbb tényleg muszáj lesz letépni egyet Astridról.
Eztán persze megakad tekintete a kisebbik dobozon is, így leteszi az inget, szépen összehajtva ugyan: lesz még ideje felpróbálni, például reggel, bár alighanem már az előtt lekerül róla a mostani... Ujjai tehát a kisebb dobozka felé siklanak, noha érezhetően maga a kisebb ajándék léte is meglepi. Így tehát ahogyan kibontja azt, kissé gyanakvóan mered a jószágra: látott ő már nem egy elátkozott dolgot, de végül elveti a lehetőséget. Igencsak abszurd lenne, ha a leány így kívánná őt eltenni láb alól, így hozzáér az apró állathoz, s bár megrándul keze szinte azonnal, ösztönszerűen, végül hagyja, hogy az rátekeredjen csuklójára.
A magyarázatot hallva azonban felszalad szemöldöke, ahogyan tekintete a lányra siklik.
- Ahogyan az étkezéssel, úgy az ajándékkal is túlzásokba estél, Astrid. Attól tartok, ez a karperec önmagában többet ér, semmint amennyiért más már az  életemet is eladná neked... - feleli lassan - Másfelől... Az ilyesmit végképp soha ne várd, hogy képes legyek viszonozni; ne hozz zavarba, kérlek... Képes vagyok megbűvölni ezt-azt, de az én fizetésem nem arra találták ki, hogy bárkinek is ilyen színvonalat teremtsek. A hasznosságát persze nem vitatom. - Ha eddig ne lett volna világos - semmi köze a családi vagyonhoz. S persze szavaiban benne van az is, hogy a lány ajándékát alighanem ő maga bűvölte meg; nem költ ilyesmire. - Ettől függetlenül, vagy épp pont ezért... Nagy becsben fogom tartani, köszönöm, ifjú hölgy. - így lép hát a lány felé, hogy aztán kicsit közelebb húzza őt magához, s lopjon tőle egy hosszú, követelőző csókot.
- ...Persze, csak azért csináltad, hogy úgy érezzem, igazából nekem kéne azt a masszírozást felajánlanom, igaz? - kérdi incselkedve, majd csak ajkai hintenek egy apró csókot a leány fülére, majd nyakára is... De aztán abbahagyja, vár: lesz masszírozás, vagy...?


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-10, 20:04

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Még egyelőre nem tudom, hogy a reggel miképp is fog zajlani, de azt megjegyeztem, hogyha lehetséges, ne ébresszem fel Perselust. Mivel ő is szívesen venné a palacsintasütést, én simán kinézem magamból, hogy mindezt megtenném érte, bevásároltam már előre, tehát nem kell kifosztanom semmiféle boltot se, ha pedig valami mégis csak hiányozna, hát le tudnék futni az egyik kisboltba, nem tart az igazából semeddig se, maximum hagynék egy kis levelet a másiknak, hogy mindjárt jövök.
- Te nem tudtad akkor, hogy vendéged lesz, míg én tisztában voltam vele. – tehát ez nem előrelátás kérdése, úgy hiszem. Talán… talán, ha tudja, hogy oda megyek, akkor azért valami ételt mégis csak készít, bár tény, hogy azon az estén bár hasam érezte, hogy enne valamit, ki tudja, hogy mi és mennyi maradt volna meg az erdei esetnek hála. És hogy lesz-e legközelebb? Nos, eddig azt hittem, hogy nem igazán, de ki tudja, az idők változhatnak.
- Eddig azt mondtad, hogy nem szeretnéd, ha elmennék hozzád, mi változna? – emlékeztetem, hiszen tényleg ő mondta ezt, de ettől függetlenül finoman biccentek a szavaira. – Ha egyszer főzni szeretnél, én aztán nem gátollak meg benne, továbbra is kíváncsi lennék, hogy egy bájitaltan tanár milyen a konyhában. – kuncogok fel jókedvűen, játékosan és még egy pici kacsintást is kap tőlem. Tudom én, hogy más ágazat, de akkor is érdekelne, ahogy ezt már kifejtettem és bár tudom, hogy Perselus nem szeret főzni, egyszer még tehet majd kivételt. És hogy össze kellene szednem magam?
- Többet aligha adhatnék neked, mint amit most adok, ne légy telhetetlen. – vagy mondja, hogy mit vár még tőlem, de nem hiszem, hogy lenne más, hiszen szívem-lelkem odaadom, a testem is csak az övé, de ha ez se elég… nos, akkor talán tényleg nem kell megerőltetnie magát a konyhában az én kedvemért, akkor talán mégis csak más lesz a befutó. Ez után jön szóba a zavarba hozás, mely nekem szerintem soha se fog sikerülni, de Pitonnak annál inkább, szinte mindig elérni nálam, hogy valami miatt elpiruljak a jelenlétében, bár úgy vettem észre, hogy ez nem különösebben zavarja.
- Nem is nagyon tudom, hogy mivel menne, de talán majd egyszer. – végülis, tényleg semmi se lehetetlen. És ez után jelentem ki azt, hogy igen, hiányzik nekem, hogy sűrűbben lennék vele együtt, szexuálisan is, mégis, ezt nehéz ám csak úgy kimondani, de ha már ennyire kíváncsi rá, hát tessék, én elárulom. A bájos szó viszont ismét csak zavarba ejt, miért kell ezt mindig mondania? És vajon tényleg annak tart vagy inkább zavarja és azért mondja? Ahj, a fene tudja néha.
- Mi ne lenne helyes abban, hogy együtt akarok lenni azzal, akit… - hirtelen hallgatok el, majd javítom ki magam. – aki fontos nekem? – nem, még csak véletlenül se mondom ki azokat a szavakat, se a szeretetet, se a szexet, megmaradok inkább így, így a jó. De amint hallom, azért neki se lenne ellenére a kérésem, így finoman elmosolyodom, majd biccentek.
- Örülnék neki! – és ez tényleg így van. Vannak vágyaim, elég sok és ő egyszer képes volt kielégíteni a testemet, hát vágyom arra, hogy ismét megtegye és ne fogja vissza magát. Tudom, hogy mit vállaltam azzal, hogy vele vagyok, nem kell emlékeztetnie, ahogy arra is emlékszem, amit mondott nekem, mégis, a remény él bennem és most, ha már így szóba hoz bizonyos dolgokat, úgy érzem, hogy ideje elmondanom neki, hogy a felelősség az övé és nem bújhat ki alóla. Amit velem tesz nos… az az ő sara, ahogy a következményekkel is számolnia kell majd, hiszen nem hagyom én se magam, nem hagynám, hogy csak úgy eldobjon, belém rúgjon, a bosszúszomjamat már ismeri, nem valószínű, hogy csak úgy hagynám kihátrálni a kapcsolatból és nem lennének következmények, tehát ő is jobban jár, ha inkább én teszem majd meg egyszer azt a lépést és nem ő, bár ki tudja, egyelőre ilyesmi eszem ágában sincs. Na de térjünk csak rá arra a bizonyos idézetre, melybe nemsokára belekezdek, és most elengedem a fülem mellett a megjegyzését, mert nem számít. Én szeretek időnként így elmondani bizonyos dolgokat a másik félnek, néha egy-egy idézet többet mond az őszinte szavaknál. Nem hat tehát meg az, amit mond, inkább elmondom azt, ami bennem van, ő pedig láthatóan azért felfogja a jelentését, és úgy felel, ahogy az elvárható, amit most teljes figyelemmel hallgatok végig.
- Látod Perselus? Ez az a kérdés, amelyre neked kell megtalálnod a választ, hogy mennyit érek meg a számodra. – nem én leszek az, aki válaszol neki. Ha úgy dönt, hogy elszáradtam, már nem leszek érdekes, hát eldob magától, ha akarja, letöri a töviseimet és a rabjává tesz, de akkor teljesen megváltoztatna vagy… vagy választaná a nehezebb utat, elviseli a töviseket és képes lesz boldogan megélni a pillanatot, amikor virágzásnak indulok. Mindez persze még a jövő, de egy olyan jövő, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, ő felelős értem, hiszen mégis csak valahol egy gyermek voltam, amikor elkezdtük ezt a kapcsolatot, oly tapasztalatlan voltam sok mindenben és talán azóta kezdek jobban felnőni, amióta vele vagyok, én legalábbis úgy érzem. Sokat segítenek a vele töltött beszélgetések, minden, és én ezt sokra becsülöm. Na de a téma tovasuhan, mint valami sötét árnyék, mely megnehezíti a beszélgetést és így jön szóba Raina, Perselus nevelt lánya. Nem igazán vagyok képes ezt azonnal feldolgozni, így csak felvonom szemöldököm, ahogy a másik felkuncog. Oh, vicces lennék? Amit ő mond, az nagyon nem vicces és és és… nehéz feldolgoznom, hogy tényleg pont azt a lány neveli, akivel egy picit se szimpatizálok, pedig nem sok diák van ám a Roxfortban, akivel bármi bajom is van.
- Igen… egyedi jelenség. – ismétlem meg a férfi szavait, majd inkább rákérdezek arra, hogy miért vette magához pont őt, pont Gavin lányát, akiről már a szüleimtől is hallottam és benne van a pakliban, hogy talán ők ölték meg a szüleimet. Remélem, hogy nem, de ha így van… nos, akkor nem fogom azt szó nélkül hagyni. Idővel erősebb leszek, sokkal erősebb.
- Mert megkért rá? Ennyi? – nem lehet… Ennyire jóban lenne még mindig vele? Ez félelmetes és bár úgy tudom, hogy Piton Dumbledore mellett áll, mégis, időnként legondolkodom azon, hogy ez vajon tényleg így van-e. Mégis, erről bizonyára az igazgató is tud, én nekem pedig bíznom kell benne, hiszen most is őszintén mesél el mindent, bár amit mond, nos… az nem tetszik, egy picikét sem.
- Én se csak feketén vagy éppen fehéren látom a dolgokat, de hallod azt egyáltalán, amit most nekem mondasz? Te azt mondod, hogyha Gavin átvenné a Nagyúr helyét, mellé állnál? Ezért vállaltad el ezt a szívességet, hogy bebiztosítsd a helyed? És Dumbledore? És bárki más nem számít, aki bízik benned? – akár én magam se? Nem vagyok hülye, megértettem a szavai súlyát, a lényegét, hogy mit mondott. Egy olyan szívességet tett egy régi barátnak, mely viszonzásra talál majd. Talán Perselus még mindig rosszfiú, csak én akarom őt túl jónak látni? Meginogni látszok, most, hogy ennyire őszinte volt, mert ez… ez ijesztő a számomra, ez nem lehet. Tudja, hogy Raina követi az apját, ő mégis hagyja, és itt most pont nem érdekel, hogy engem kettesben hagyna-e azzal a lánnyal vagy sem, nem félek tőle, ne becsüljön le.
- Egyébként nem hiszem, hogy ártani tudna nekem, én se vagyok gyenge! – azért igyekeztem bizonyítani ezt az edzésünk folyamán és fogom is még máskor is, bár tudom, hogy azt a lányt is Piton edzte az apja mellett, biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten kivette a részét a nevelésből, most is utalt erre is. Nem is tudom, hogy miként kéne most mást reagálnom, egyszerűen ez az információ most túl sok volt, mégis tudom, hogy jobb magamban tartanom és persze, értékelem, hogy őszinte velem, de mégis, ezzel ismét arra utal, hogy nem kellek én neki sokáig, hiszen ha oda áll, én akkor nem leszek ott mellette, hanem éppen hogy az ellenségévé válok. Nem akarok ebbe belegondolni, nagyon nem.
- Gondold át kérlek, hogy valóban így tennél-e. – nem akarok az ellenségévé válni, de tudom, hogy semmit se tehetek a másik elképzelése ellen. Nem találom most se azokat a szavakat, amik ide kellenének, ezt… ezt át kell gondolnom, idő kell, de érezheti rajtam, hogy most elég sok minden jár a fejemben. Az pedig egyértelmű, hogy szervezkednek, ahogy az is, hogy Piton se venne bárkit vagy bármit magához, mégis, ezek már olyan apróságok az előbbi témához képest, hogy szinte nem is reagálok már rá, hiába hozta szóba az erdei dolgot.
- Neked kötelességed lenne ezekről Dumbledore-t is értesíteni és elmondani neki, hogy hol van Gavin, hogy elkaphassák és ne történjen baj. Én… én nem értelek Téged. – motyogom még halkan, hiszen tényleg ezt kéne tennie. De rendben van, én nem mondom ezt el másnak, amit most megtudtam, bár nehéz nem elmenni az igazgatóhoz ezek után, a szüleim elvárnák tőlem, hogy tegyek valamit, mégis, a szívemet már Perselus birtokolja. Két felé szétszakadni nehéz, és tudom, hogyha nem teszek meg bizonyos dolgokat, még rosszul is elsülhet, de… de muszáj most hallgatnom, kell pár nap, amíg mindent tisztázok magamban. Bárcsak ne tudtam volna ezt most meg, bárcsak ne lenne ekkora súly most rajtam.
- Én se örülök annak, amit most megtudtam veled kapcsolatban, de… igyekszem tartani a szám. – nem fogok megesküdni neki, azt nem várhatja el ezek után, így nézek szemeibe, kitartóan, erősnek mutatva magam, bár egyre kevésbé vagyok az. Nem csinálhatok butaságot, én… én jó vagyok, nem segíthetek neki vagy bárki másnak. És Raina, bizonyára szemmel kéne tartani, talán jobban, mint most, de ahj, jobb is, hogy picit témát váltunk, mert ez nem megy. Nehéz átállni, de aztán idővel talán sikerül, majd elég lesz este, alvás előtt ezen agyalnom vagy holnap a palacsintasütögetés közben. Hát persze, hogy nem egyszerű az élet, már miért lenne az?
- Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. – felelek egyszerűen, most némileg szűkszavúan az előbbiek miatt, de érzem, hogy igaza lehet. Most is megtehetném azt, hogy mással legyek, mégis, nem akarok, én már csak ilyen hülye vagyok. Próbálom kiverni a fejemből Gavint és valamiféle mosolyt varázsolni az arcomra, amikor kiböki, hogy érdeklem, de hogy miért kételkedem? Arra most nem kap választ, inkább hagyom, hogy tovább lépjünk, bár ezek már olyan dolgok lesznek, amelyek ismét zavarba hoznak némileg, akármennyire is szeretném ezt elkerülni, de legalább a gondolataimat is elvonják az előző témáról.
- Bízhatsz bennem! Soha se csalnék meg senkit. – rázom meg fejem, majd amikor rátér azokra a bizonyos srácokra, akiknek felkeltettem az érdeklődésemet, halkan hümmögök. – Igen, én is, mert néha már zavar a dolog, főleg, ha elkapok bizonyos érzéseket… vagy gondolatokat. És ugye nem lehetek velük őszinte, nem mondhatom el, hogy miért nincs esélyük, mert hiába mondom, hogy van más, aki nem jár már a Roxfortba, ez nem mindenkit hat meg. A fiúk szeretik a kihívásokat és sajnos többen annak tartanak. – húzom el kissé a számat, mivel tényleg megszaporodtak az ilyen esetek és nem zavarja őket az, hogy már van párom, inkább tennének azért, hogy ne legyen más, hanem ők legyenek az új pár. Én bezzeg… én sose kezdenék olyannal, akinek már van valakije.
- Tény, hogy a külső is sokat jelent az embereknek, de a belső tart meg hosszú távon, nem pedig a külső. – bár én nem tudom, hogy Pitonban mi az, ami engem megfogott. A külseje? Tény, hogy különleges, egyedi, más, mint a többiek, de nekem a belső is kell, legyen akármilyen is, bántson, ha kell, mégis, nem árulnám őt el, tudom most már biztosra, hogy a Gavinos téma is közöttünk marad, nem fogja más megtudni azt, amit mi itt beszélgettünk. És amikor meghallom, hogy ő is észrevette már a belső értékeimet, csak kedvesen elmosolyodom, úgy fürkészem a másik arcát.
- Én többet is adnék neked, ha engednéd. - igen, mérhetetlenül erősen tudok szeretni, és ebből ő is kap rengeteget, hiszen most is miért lenne itt? Miért tenném ezt az egészet? Szeretni akarom, mindent megadni neki, még akkor is, hogyha az eszem tudja, hogy nem szabadna, hogy nem érdemli meg, ahogy azt ő is mondja, mégis, nem tagadok meg tőle semmit, érezze azt, hogy valakinek fontos, talán idővel képes lesz ezt értékelni.
- Nem lesz harmadik fél, aki próbálkozik, elutasítást kap, tudod jól. – persze, hogy tudja, ha hazudnék neki, arra is rég rájönne, ahogy kimondom a szavakat. De nem hazudok, én tényleg ilyen vagyok, nem játszanám ki, nem lennék mással, amíg ő neki én kellek, de ezt már eleget hangoztattam. Ez után kerülnek szóba az egyszerűbb, lazább dolgok, mint a hétköznapok, majd pedig a kviddics is.
- Tudod jól, hogy semmivel se untatsz, és azt is, hogy én mindenre kíváncsi vagyok. – mosolyodom el, ha már így szóba hozza, de aztán persze hallgatom tovább és ez után biccentek rá finoman. Szóval bármi érdekli, amit mesélnék neki? Valóban? Hát jó… - És észben tartom, hogy alkalomadtán meséljek neked másról is, de jusson ez neked is eszedbe. Hiába vagy tanár 10 éve, nem csak a Roxfortban van életed, engem pedig minden érdekel. – enyhe célzás, hogy bár hallottam szavait, de igenis beszámolhat nekem, főleg így, hogy mindig egyre többet és többet árul el magáról. Hát ne fogja ez után se vissza magát, most már ne, hogy a Gavinos dolgot elmondta.
- Igen, kellemetlen is, de majd túllép rajta, remélem. – bólintok, ahogy most már Choról mesélek, majd pedig kiböki, hogy tényleg nem fog nekünk szurkolni, ami picit szomorú, de érthető, persze. – Én mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, ahogy múltkor is megtettem. – hiszen maximumon teljesítettem, most se lesz ez másképp. De ennyi talán pont elég volt a kviddicsről, most mit beszéljünk még róla? Majd lesz, ami lesz, én pedig tényleg remélem, hogy Cho majd össze fogja szedni magát, nem kéne kikapnunk ismét. Na de a következő téma már igen csak kellemetlen, sőt, zavaró lesz a számomra, hiszen én a szexről nem vagyok képes ennyire nyíltan beszélni, mint ahogy azt a másik elvárja tőlem, és ezt Piton is tudhatná, de őt  láthatóan egy picit se hatja meg, hogy erről cseverésszünk, én pedig nos… kezdek meghalni, mivel érzem, hogy nem tudom megúszni a dolgot, de ahogy a kötelet szóba hozza, nos… ez már tényleg sok.
- Én nem… nem akartam megmutatni. – nyelek egy aprót, érzem, hogy a szám is teljesen kiszárad idő közben, miközben agyam ismét azt a jelentet látja. Hiába voltak a kötelek negatívak az erdőben, mégis más lenne, ha mindez Pitonnal történne, ő nem bántana, nem úgy, hogy az kellemetlen legyen.
- Örülök, hogy legalább kettőnk közül te élvezed, ha zavarban vagyok. – nézek rá durcás képpel, mert én már egyre kevésbé érzem ezt így. Nem vagyok bájos, hát nehogy már ez tetsszen neki. De persze nem akad le a témáról, így végül ismét szemeibe nézek, ahogy most arra tér ki, hogy én irányítanék és már nem tudok mit tenni, piros pofival hápogok.
- Hagyj békén! Nem beszélek veled! – elfordítom ismét arcom, miközben kezeimet kezdem el tördelni. Miért csinálja ezt? Ahj… - Nem hiszem, hogy nálad jobban tudnék irányítani. – bököm ki végül, megadva magam. Oké, ő nyert, jól értelmezi, szeretném, ha ő irányítani és basszus, hát igen, a kötelet is el tudnám képzelni, sőt, de hogy mondjam már ezt a szemébe? Nem megy, én nem tudom, kérni meg aztán végképp nem fogom szavakban. A helyett viszont, hogy a téma ez után könnyebbé válhatna, még tovább üti azt a bizonyos vasat, amely már így is oly forró és szóba kerül az orális játszadozás is. Nem fogom egyhamar elfelejteni a jelenetet, teljesen kiborított a kérése, nem is értem, hogy mondhatott ilyesmit, de mindjárt megmagyarázza, mint mindig, mindent.
- Nem tudtam, hogy ez alternatív megoldás lett volna. – jelzem felé, hogy én ezt egyáltalán nem érzékeltem, eszembe se jutott ilyesmi őszintén szólva. És hogy szűz akartam maradni? – Én se hittem volna, hogy pont aznap este adom neked a szüzességem, minden nagyon gyorsan történt, de most tényleg muszáj erről beszélnünk? – én se tudom, hogy miért engedtem ezt így, hogy miért nem álltam le időben, hiszen akkor még másabb volt a helyzetünk, de megtörtént, én pedig nem bánom, hiába kéne talán egyesek szerint bánni ezt az egészet. Megőrülök, ha még sokáig kínoz ezekkel a kérdéseivel, de érzem én, hogy élvezi, hogy mennyire kivagyok tőle, így akkor már én is kérdezek egyet, amire visszakapok egy kérdést, így pislogok felé és azon gondolkodom, hogy őszintén feleljek-e. Talán igen… talán kéne.
- Meg megalázónak tartom… - kezdek bele végül, de most hajlandó vagyok a szemeibe nézni. – És mert tapasztalatlan vagyok, nem akarok béna lenni és leégni előtted. – így is kellemetlen, hogy én még nem voltam senki mással se, csak vele, és míg ő tapasztalt, tudja, hogy mit tegyen, addig én nem. Még a vágyaimat se vagyok képes megfogalmazni, és bár megalázónak tartom, tény, mégis olyan dolgokra vágyom, amikre nem kéne jelen helyzetben.
- Én se értem saját magam, hogy miért vágyom arra, hogy te irányíts, még új ez az egész. – ahhoz még nem voltunk eleget együtt, de Piton is sejtheti, hogy ez hamar változni fog. Még néhány együttlét és már nem leszek ilyen feszélyezett, se pedig ilyen tapasztalatlan és nyuszi. Idővel megnyílok jobban, hiszen tudja jól, hogy igen, vágyom arra a kötélre, a dominanciájára, mindenre, amire ő is, ezt tudhatja jól, egyszerűen csak még félek, hogy ez talán nem helyes, hogy talán velem van a baj. Ő kezdett szűz lánnyal, hát próbálja is meg megérteni a helyzetemet. Végül csak belemászom a másik ölébe, a csók pedig nagyon is jól jön, némileg megnyugtat, hiszen most már túl feszült vagyok, nem ártana picit oldani a dolgokat, amit tovább is folytatnék, ha nem lennék éppen ennyire tele, de most megmaradhatunk a beszélgetésnél, talán picit enyhülnek a témák.
- Meglepő talán, de éppen a kedves fiúk azok, akiknek én tetszem. Inkább a kérdés az, hogy neked miért pont én kellek, hiszen nem hasonlítunk egymásra igazán. – sőt, semennyire se. Mégis, ő nem egy magához hasonló felfogású lányt választott, hanem engem, akiben ahogy ő is mondta, oly sok jóság van, sok odaadás és igen, képes átengedni teljes mértékben az irányítást is. Ő neki én kellettem, nem pedig más lányok, ahogy a kedves srácok is inkább engem környékeznek meg. Érdekes dolgok ezek. Ideje viszont rátérnünk most már arra a bizonyos videóra is, így nemsokára már a kanapén ülünk, ahol most a vér kerül szóba, nekem hála.
- Számomra éppen eléggé illetlen volt az, ahogy gyötörtél a kérdéseiddel. – csóválok fejet, mert sok volt, érezze csak, hogy túlzásba vitte. És hogy ne lehetne őt nevelni? Ebben sajnos igaza van, jobb, ha meg se próbálkozom vele. Felfogom egyébként, hogy ő nem aranyvérű, de engem ez nem zavar, egyáltalán nem, és mivel érzem, hogy nem szeretne erről beszélgetni, így egyelőre én se erőltetem és miután lereagálta a muglikkal kapcsolatos szavaimat, nekikezdünk a filmezésnek. Jól esik, hogy simogat engem, hogy foglalkozik velem, nem is tudja, hogy mennyire, így igen csak jókedvűen, aranyosan fordulok hátamra, ahogy véget ér a film és jelenleg már eszembe sincsenek a film előtti nehéz témák.
- Nem elvárható ez, de akkor is aranyos. Végre nem vagy tökéletes valamiben. – öltök nyelvet jókedvűen, hiszen másban tényleg annak tűnik a számomra. És ha már ilyen a véleménye, akkor talán a második rész se lesz ellenére. Mint hallom, rám hagyja, tehát ajkam még szélesebb mosolyra húzódik és láthatóan elégedett vagyok.
- Akkor megbeszéltük. Még jó, hogy trilógia. – tehát a második rész után majd a harmadikat se úszhatja meg. Szegény Perselus, mit vállalt velem, meg azzal, hogy most itt marad, még talán ő se tudja. Nincs mit tenni, én nem vagyok átlagos partnere, talán erre ő is idővel rájön. Na de elég a lustulásból, nem szeretnék beálmosodni máris, így felpattanok, majd némi szoknyaigazítás után már közlöm is vele tervemet, melyben ismét kedveskedni szeretnék neki, amikor pedig feláll, úgy pislogok fel rá, hiszen nem nőttem túl nagyra, ő pedig magasabb nálam.
- Ha majd megérdemled, kapsz máskor is. Ez lesz a jutalom, ha kedves leszel. – kuncogok aranyosan és ez talán egy remek lehetőség arra, hogy valamilyen szinten ismét megfogjam. A hasán át már érzem, hogy sikerült, de tudok én még mit kitalálni. Mivel beleegyezik, amit azért sejtettem, így megindulok nemsokára a hálószoba felé, amely egyébként kellemes, világoskék színű, az ágynemű ezüst és nincs túl sok minden benne. Éjjeliszekrények, pár normális szekrény, melyek közül az egyiken még tükör is akad meg pár apróság, de tényleg látszik rajta, hogy rég nem lakják. Az ágy amúgy jó nagy és puha, szóval kényelmesen el lehet férni rajta, nem hiszem, hogy ebből probléma lenne az este folyamán. Viszont még mielőtt az éjjeliszekrényről a masszázsolajat birtokba vehetném, már megérzem a másik erős kezét derekamon, ahogy magához ölel és ösztönösen egy halk sóhaj szakad fel torkomból, amikor megérzem a nyakamat ért támadást. Fejemet is oldalra billentem, szinte várva a további csókokat, miközben egyik kezem az engem fogó kezére siklik. Oké, nekem nem gond, ha később masszírozom meg, így finoman neki is dőlök, egyáltalán nem ellenkezve az ellen, hogy magához vonjon, hiszen imádom, amikor ezt teszi. Meglepetten nyílnak ki szemeim szavaira, hiszen az előbbi tett miatt kis időre lehunytam, és picit kíváncsian figyelem, hogy mit szeretne. Átadni nekem valamit? Mi volna az? Ahogy ujja bőrömet érinti, úgy jelennek meg rajtam az édes libabőrök, eléggé árulkodóan, hogy mennyire vágyom az érintésére, de eztán megérzem a láncot is, mely nemsokára magától öleli körbe nyakamat. Meglepetten engedem el Perselus kezét és érintem meg a kis ékszert, miközben hallom a magyarázatot is, hogy mire szolgál.
- Oh… én, köszönöm! – persze még nem látom, hogy is néz ki, de biztos vagyok benne, hogy szép és… Perselustól kaptam. Már most tudom, hogy mindig hordani fogom, de azért ahogy megérzem az ölelést, eszem ágában sincsen szabadulni, így amíg ő nem ereszt, addig maradok is. Ez után lépek el tőle, hogy a szekrényen lévő tükörhöz sétálva nézhessem meg, hogy mit is kaptam.
- Nagyon tetszik! – fordulok vissza a másikhoz, és nem gondoltam volna, hogy… hogy bármit is kapok majd tőle. Egyáltalán nem vártam el, és az egy dolog, hogy én is készültem neki meglepetéssel. Visszalépkedek hát elé, kis kezeimmel átölelem nyakát, majd egy hosszabb csókot kezdeményezek. Ez igazán kedves és figyelmes ajándék, hiszen nem csak szép és egy nőnek való, de még hasznos is, hiszen ő is tudja, hogy milyen sűrűn gyötörnek rémálmok.
- Én is készültem neked valamivel, bár nem tudom, hogy tetszeni fog-e. – harapok finoman ajkamba és láthatóan eléggé ideges vagyok miatta. Eleresztem a másikat, majd visszasétálok a nappaliba, ahol a fa alatt megtalálható egy doboz. Azt veszem most kezembe, majd lépek vissza vele Pitonhoz és nyújtom át neki.
- Neked is Boldog karácsonyt! – végül eltávolodom, amíg kibontja. Egy egyszerű, ezüst színű csomagolópapír van egyébként a dobozon, amit ha kibont, akkor rögtön láthat is egy kellemes anyagból készült elegáns, fekete inget, egyedi varrással, sötétzöld díszítéssel, tehát igazán tökéletes a Mardekár ház vezetőjéhez. Egyébként stílusra hasonlít ahhoz, amiket Piton is hordani szokott, de mégis, egyben egyedi. Ezen kívül pedig van egy másik doboz is az ingen, mely kék színű, és amit ha a férfi kinyit, akkor egy fekete karperecet láthat rajta, mely egyébként kígyó formájú és ha hozzáér, felsiklik a kezére, majd a kígyó szinte beleharap farkába, úgy kulcsolódik össze Perselus csuklóján. Ha le akarja venni, le fogja tudni, de ez is érdekes anyagból van, és egyébként nem túl feltűnő, nem óriási.
- Ez egy különleges tárgy. Sajnos nem én bűvöltem meg, ekkora erőm még nincs, de a karperec tulajdonosa képes irányítani. Átlagosan így néz ki, egy gyönyörű kígyós karkötő, de ha szükséged van valamire, azonnal átalakul, majd ha már nincs, hát vissza. – nem volt könnyű hozzájutni, mivel mentálisan lehet irányítani ezt, így akár ha bajba kerül a férfi, a kígyó átalakulva egy tőr formájában máris ott lehet a kezében. Az anyaga kemény, szinte törhetetlen és ami fontos…
- Nem hat rá másfajta mágia, szóval más nem tudja átalakítani. Gondoltam hasznosnak vélnéd majd. – nem kell hozzá tehát pálcamozdulat, semmi se, de csak egy sima tárgy lehet, bár talán ez logikus. Nem lehet étel vagy ital, de oly sok hasznos dolog létezik, majd mindjárt meglátjuk, hogy értékelni fogja-e, én pedig láthatóan zavart mosollyal pofimon állok előtte, lábaimmal picit az ágynak dőlve, ha már az van a másik oldalon. Izgulok nah, nem tudok mit tenni, de talán nem ez lesz a legszörnyűbb ajándék, amit életében kapott. Ennél kreatívabb nem tudtam lenni, pedig annyit törtem a fejemet azon, hogy mit is adjak neki.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-09, 06:20




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




Nos, most nem olyan fáradt, így talán nem is fog túl sokáig aludni, na meg, idegen helyen van... Itt aligha alszik túl mélyen majd, vagy egyáltalán túl nyugodtan, túl sokáig. Az évek alatt rögzült paranoiája nem engedne neki ilyesmit, még akkor sem, ha alapvetően biztonságban érzi magát, már amennyire szokta - annál nem jobban, de annyira azért igen.
Na persze, ha esetleg mégis másként alakulna, őt annyira nem hozza zavarba, ha a lány idő közben csakugyan készít neki valamiféle reggelit, ha már őnála ezt nem tette meg, még, ha nem is igen lett volna erre lehetősége persze: de ez amolyan igazi részletkérdés, az a fajta, ami senkit sem érdekel, legalábbis őt magát bizonyosan nem. Oldja meg. Van bolt a közelben. Na persze, azért a bizonyos ébresztését azért éppenséggel kárpótolta épp magát, és így már hajlandó elnézi felette. Alighanem ő maga is felkelt volna lassan, épp csak ő nem kalkulált időt a reggeli egymásba gabalyodásra, a mentális falak emelése pedig... Nos, ő azt is köze biztosan tudta, mennyi időt követel, így ennek függvényében döntötte el, mikor is kíván felkelni. Egyébként sem szeret sietni, kapkodni, így szereti úgy elgondolni a helyzetet, hogy ha hagyják aludni, akkor is kényelmesen végeztek volna mindennel, már, amivel muszáj.
- Mit lehet tenni, te sokkalta előrelátóbb vagy, mint én voltam, úgy tűnik. - hagyja rá. Persze, hiszen ha olyan nagyon fontos lett volna, akkor talán meg tudta volna ő oldani, hogy legyen valami kaja otthon, de nem volt hajlandó ezért tenni semmit: nem ment át a szomszédba kérni, vagy ment el bevásárolni, valamilyen pénze csak tán lett volna pedig. Főleg, hogy ő már hoppanálhat, éppenséggel megoldhatta volna, hogy ha kell, hát olyan helyre menjen élelmiszerért... Épp csak a lányt nem akarta ott hagyni, egyedül. Másfelől meg, önmagára sem kívánta felhívni épp a figyelmet, hiszen akkor még nem találta ki egyértelműen, mit is fognak Dumbledore-nak mondani. Reggelre ez már tudható volt, ahogyan az is, hogy a reggeliig vissza fognak érni, így vagy úgy: egyszerűen nem tartotta értelmét, hogy bármivel is jól lakjanak már nála, hiszen az nem illeszkedett volna a történetbe.
Na nem, mintha azon élmények után a lány például túl sokat ehetett volna, aligha volt ehhez gyomra, így nézve pedig nem is igen számít, hogy ő nem vett neki semmi ehetőt. Örüljön, hogy kávét azért kapott... - Talán majd legközelebb, ha úgy érzem, ideje meginvitálni magamhoz, észben tartom, hogy legalább próbáljak úgy csinálni, mintha tartanék otthon bármi ehetőt is. Persze... Tőlem ne várj ilyet. - int fejével a kaják felé - Legalábbis ahhoz nagyon össze kell szedned magad, hogy én bármi komolyabbat is sütni akarjak. - mormolja, s a lány is érezheti, alap esetben összerakhatja a két kezét már azért is, ha egy rántottát elé hajint majd adott esetben - már, ha egyáltalán lesz rá még példa, hogy "meghívja" a fiatal nőt magához, persze. Hiszen megmondta - nem túl gyakori jelenség, hogy ő meghívna magához bárkit is, kiváltképp nem a diákjait.
A lány szavaira azonban elvigyorodik, még, ha csak egy fél pillanatra is.
- Ugyan, csak nem próbálkoztál még vele különösebben. - feleli nagy ártatlanul. Hiszen tényleg: őt ne lehetne zavarba hozni? Bárkit lehet, ha megtalálják a megfelelő témát, s persze a megfelelő szavakat is hozzá. Eztán azonban ahogyan a lány vörösödését látja, ismételten kiül arcára az a pimasz, kissé szórakozott mosoly - Bájos. - feleli nagy ártatlanul - Akárhogy gondolod, néha azért nem árt tudni, hogy az út, amin jársz, az csakugyan helyes-e. Ha csak arra mész, amerre gondolod, mert jónak tűnik, akkor mindig kockáztatod, hogy talán tévedsz. Ez sok mindenre igaz... Erre is. - itt egy fél pillanatig elmélázik, tekintete a lány arcán pihen, majd folytatja - A telhetetlenség sokkalta kellemesebb opció, és persze... Nem bűn, el tudom képzelni, hogy gyakrabban is... - kitart fél pillanatot - ...Együtt legyünk. - fejezi be nagy ártatlanul. Inkább nem veri tovább a vasat, s nem megy bele, hogy épp most is együtt vannak, fogalma sem volt, hogy a lány többet akar. Pedig már a nyelve hegyén van ez is, azzal a jól ismert, gúnyos felhanggal, de most ezt inkább lenyeli. Jobb lesz úgy.
Eztán azonban arról esik szó, hogy miként is kezeli ő a leányzót, s tudja ő a megfelelő választ, nagyon is jól: felnőttként. Ez részben igaz is, ami azt illeti, hiszen másképpen több olyan kérdés is felmerülne, amelyeket meg kéne válaszolnia, s amelyeket igazából nem akar. Így egyszerűbb ez mégiscsak: az már más rész, hogy hülyét csinál ebből a fiatal felnőttből. Ez már nem volt a kérdés része.
Így persze a kötelező magyarázkodás épp elkerülhető, de azért nem minden: az, hogy ha mindennek vége lenne, függetlenül attól, hogy pontosan hogyan is, valamelyikük sérülését hozná magával. S ő persze nem rest úgy beállítani, mintha ő maga is sérülékeny lenne, mintha ő maga is félne attól, amibe most belemegy, sőt, amibe máris benne van. Valahol talán hihető is, végső soron, hiszen ő Piton, a gonosz, sötét és megközelíthetetlen - végső soron talán hihető, hogy ezért is megközelíthetetlen. Mert a ridegség mögött végletekig sebezhető, és érző ember ő is. Végső soron ez részben igaz; érző és sebzett egyén, de ezek olyan részletek, amelyekről nem akar beszélni, és aligha fog egyhamar.
- Sejtem. - hagyja rá. Hiszen persze, mindketten kellettek ehhez, és ez a minimum, ha vállalja is a felelősség egy részét, a teljes egészét semmiképpen sem, hát már miért is tenné? Ő nem erőltette rá magát a lányra, aki pedig már nagylány, ha pofára is esik majd végül, nos, akkor is ő maga választotta ezt, és nem más. Eztán csak felvonja kissé szemöldökét, ahogyan a lány közli, hogy idézni kíván egy könyvből.
- Nem kedvelem a bemagolt idézeteket. - közli szenvtelenül. Ez nem csak a tankönyvek esetében igaz alapvetően, ő úgy hiszi, minden elmondható azok nélkül is épp, saját szavakkal, valódi jelentéssel és tartalommal, de lassan biccent. Érti a szavak jelentését, hogy is ne értené? A lány is érezhet némi változást rajta, ahogyan az idézetet magát hallgatja, s biztos lehet benne, hogy olyan nyelvet használ ezúttal, amit a férfi ismer - talán túlságosan is jól. - A rózsák idővel elszáradnak, bármennyire is óvod őket... Idővel talán újra virágot bont, de már nem tudhatod, hogy még mindig ugyanaz-e, vagy, hogy még mindig a tiéd-e. - feleli végül csak lassan. - Ráadásul szúr, minél inkább ragaszkodsz hozzá, annál inkább. Vajh helyénvaló lenne letörni a töviseit, vagy elvárható, hogy megszokja az ember a fájdalmat, hogy cserébe talán még ott lehessen, mikor újra eljön a bimbózás ideje? - kérdi, mintegy mellékesen, valójában nem is igen vár választ erre. Már csak azért sem, mert ez afféle kérdés, amelyre nem létezik igazán jó és meggyőző válasz, sőt, semmilyen válasz sem létezik: csak spekuláció. Víziók egy olyan jövőt illetően, amelyre vonatkozóan egyikük sem tud meggyőzően egy épkézláb mondatot sem mondani.
S persze, azt sem kétli, hogy a kapcsolat végén a lány megsérülne így vagy úgy, de ez talán elkerülhető lesz - majd a jövő eldönti, hogyan is alakul ez majd, hiszen nem most esedékes még útjaik elválása. Van idejük még addig bőven, így ő maga ezen például egyelőre nem is különösebben tűnődik, igaz azon sem, hogy mennyiben is lenne ő felelős a lányért. Alapvetően hagyja, hogy ezért a kis játszadozásért cserébe amaz kihasználja őt, már, ha akarja és tudja, persze: hajlandó tanítani, több dologban is, legyen ez elégséges kárpótlás, fizetség, mert másmilyent nem kíván adni egyébként sem. Ráadásul ő mégiscsak tanár - sőt, az a rémisztő, durva és gonosz alak, aki, s ha a lány szépen kérné, éppenséggel meglehet, el is tudna gördíteni előle egy-két akadályt, már amennyiben adódna egyáltalán ilyesmi. Meg persze, ha épp lenne hozzá hangulata... Nem mindig van.
Eztán azonban a téma terelődik, így kerül szóba, hogy van egy lánya, még, ha nem is épp saját, mindössze egy nevelt. Akaratlanul is felkuncog a lány reakcióján, ahogyan elárulja a nevet.
- Csakugyan egyedi jelenség, meg kell hagyni... - feleli lassan, némileg elmerengve - Még, ha nem is értek feltétlenül egyet sok dolgával, ettől még persze valamilyen szinten felelek érte. Azt persze nem kétlem, hogy ti ketten aligha jönnétek ki túl jól, ő nem az a fajta lány, akivel igazán könnyed délutáni csevejeket folytathatna az ember. - feleli, némileg megerősítve a lány elképzeléseit, amik alighanem helyesek, még, ha Astrid különösebben nem is ismeri a szóban forgó lányt. Igaz, jobb is ez így talán.
A lány kérdésére egy ideig csak szemléli őt, majd nemes egyszerűséggel vállat von.
- Azért vettem magamhoz, mert az apja megkért rá. - feleli nemes egyszerűséggel, mintha ez szinte természetes lenne, amolyan mindennapos tett, amit ez ember a legveszélyesebb halálfalók esetében elkövet: hiszen ki nevelné egy körözött bűnöző lányát szabadidejében? - Ez nem arról szól, hogy ki mellett állsz, Astrid. A dolgok a legtöbb esetben nem feketék vagy fehérek... Nem tölthetsz éveket úgy valakik mellett, hogy ne értenéd meg a gondolkodásmódjukat, az eszméiket, kiváltképp, ha manipulálni óhajtod őket. Számomra sokuk így-úgy, de a barátom, másokban csak ezt a képet keltettem, mert így volt kézenfekvő és szükségszerű. Ami Gavint illeti, mivel körözés alatt áll, az asszonyt pedig meg... ölték, így a lánya kiskorúként nem maradhatott egyedül. Na persze, nem merném azt mondani neked, hogy jó szívvel kettesben hagynálak vele... És kétségkívül Raina követi őt, bárhova, még akkor is, ha talán ez-az menet közben ragadt rá mellettem. De nem az én dolgom megváltoztatni őt. Tettem, amit kellett... Amire egy régi barátom megkért. - egy ideig mereng - És persze az ilyen horderejű szívességeknek ára van, ezt alighanem ő maga is tudja. A Sötét Nagyúr bukása nem jelenti azt, hogy az összes híve vele tartott volna. Ahogy magad is mondtad, Gavin a legveszélyesebbek egyike. - Nem folytatja, de egyértelmű, mi az, amire nem tér ki. Ha Gavin végül új vezérként kiemelkedne... Nos, akkor Piton díszpáholyban leszek ott mellette, bérelt helye van. - Ehhez nincs rám szükséged, hogy rájöjj, idő kérdése minden. Már szervezkednek - magad is tapasztaltad. Másképp nem merészkednének be egészen annyira, amennyire tették ezt aznap is. - utal az erdei jelenetre. - Persze, ne érts félre, akad, akinek a baglyát se venném magamhoz. - jegyzi meg, visszautalva az eredeti témára azért. Ez így is van, miért is tenné? Végső soron, nem lenne túl logikus, ha mindenkinek egyformán nyalna. Ez az egyik dolog, amiben van, aki téved: a varázslók sem mind egyformák, így a halálfalók sem egyenlőek. Soha nem is lesznek.
- Nem szokásokról beszélek, hanem egyedi esetekről. Annak sem örülnék. - feleli, s bár talán némileg furcsa lehet, de talán épp tanulságos, hogy ő hogyan is ért egyes szavakat, egyes ígéreteket, fogadalmakat... Hogy valami miatt fontosnak érezte, hogy a "nem szokásom"-at ne egy megnyugtató beleegyezésképpen fogadja, hanem olyasmiként, amihez további kitételt kell toldani, vagy amit át kell fogalmazni.
A téma azonban suhan tova, és így jobb is, van, amit nem kell túlragozni. A lány szavaira kissé elnéző mosoly suhan át ajkain, majd csak legyint.
- Biztos vagyok benne, hogy tisztában vagy ezekkel. Mindössze megjegyeztem, hogy nem hiszem, hogy csakugyan attól kéne tartanod, hogy egyszer félre löklek, mert megtalálom az igazit. Én már kinőttem abból a korból. Sokkalta valószínűbbnek gondolnám, hogy egy idő után olyasmire fogsz vágyni, amit tőlem nem kaphatsz meg... De persze, örülök, hogy velem vagy, és nem is szándékozom lemondani rólad, amíg nem muszáj. - ebben most abszolút őszinte, de hát néha annak is lennie kell, hiszen a hazugságokat a legjobban az igazság, a féligazságok had tudja elfedni. Hiszen ami távolról igaznak tűnik, mert részleteiben igazolhatóan az, az jótékonyan képes elfedni a rések közt lapuló ordas hazugságok egész hadát is akár. - Ha nem érdekelnél, nem jöttem volna el. Fogalmam sincs, miből veszel ilyesmiket... - ingatja tehát fejét, már-már rosszallóan. Na persze, ha így lenne, már rég kidobta volna a leányzót, hiszen ő aztán nincs végleg elkötelezve, nem időzik olyan mellett, aki mellett ennek semmi értelme. Nem, ennek itt és most még bizonyosan nem lehet vége, van folytatása, nagyon is van. Még csak most kezdődik... És az a bizonyos húsz év sem állhat közéjük, legalábbis rövid távon nem. Hosszú távon pedig... Nos, feltételezhetően nem ezen fog múlni, de azért hangzatos lesz, ha végül rá kell fogni valamire, miért is nem ment ez az egész.
- Ezt soha nem tudhatom biztosra. Ez mindig csak a feltételezés és a bizalom mezsgyéje marad, s nem több. De persze, hiszek neked, és igyekszem a jövőben is így tenni mindig. - felpillant, majd csak vállat von. - Nem olyan meglepő ez. Én sem véletlenül engedtem, hogy valami elkezdődjön közöttünk. S persze, remélem, hogy ezek a kérők idővel úgyis beletörődnek az elutasításba. - abba nem megy bele, hogy ő maga miként lép fel az "udvarlóival" szemben, ezt hangoztatta már épp eleget. A leány következő szavaira azonban felvonja szemöldökét, majd csak felsóhajt.
- És feltételezed, hogy mindenki olyan mélyen ismeri a belsődet az első pillanatokban? Ne legyenek kételyeid, a külső dönti el, hogy egyáltalán akar-e a másik beszélgetni a másikkal, vagy sem, másképpen bármily kincsek is lapulnak a belsejében, azokra soha nem derülhet fény. De csakugyan, nem vitatom el, hogy vannak belső értékeid, olyasfajta jóság lakozik benned - sokkalta több is, semmint amennyit én érdemelnék bárkitől is - amit nehéz lenne figyelmen kívül hagyni. - mormolja. Szerinte ez valahol egyértelmű, épp csak túl... Túl nyálas, túl sok ahhoz, hogy hangoztassa, ha nem muszáj. De legyen, ma kimondja, ajánlja is, hogy Astrid jegyezze meg jól. - Ki másnak akarnálak még? Attól tartok, nem tolerálnám túlzottan a harmadik felet, és állítólag elég undok tudok lenni, ha akarok... - feleli, mintegy előre jelezve, hogy ha valaki mégis átlépne egy bizonyos határt, nos, az számíthat rá, hogy amennyiben Roxfortos diák, azt fogja kívánni rövid úton, hogy bár ne lenne.
De a téma tovaterelődik, az unalmas hétköznapok irányába... De ahogyan amaz a szemére veti, hogy ő maga sem mesél, sokkalta inkább tűnik úgy, hogy mégsem az unalmas, megszokott hétköznapokról kérdez. Egy ideig csak fürkészi a leány tekintetét, mielőtt felelne.
- Ha kérdezel, válaszolok, amennyiben tehetem. Akadhatnak dolgok, amikről nem számolhatok be... De azt ne várd, hogy magamtól mindenről meséljek, különben sem tudhatom, mivel untatlak, s mivel nem. Másfelől, azért ne hidd, hogy az én életem csupa izgalmakból áll. Több, mint tíz éve vagyok a Roxfortban tanár... Elhiheted, túl sok minden nem változik. - feleli nagy ártatlanul, majd folytatja - Gondoltam, helyénvaló jeleznem, érdekel az életed, az, hogy mi történik veled, akkor is meghallgatom, ha hétköznapi, megszokott apróságnak tűnhet. - teszi végül hozzá tehát. Ez egy kapcsolatban persze normális, sőt alapvető dolog, nála igazából nem egyértelmű. De persze nem is véletlen: a legapróbb apróságban is lehet olyan információ, amely jelenlétéről annak átadója még csak nem is tud.
Eztán azonban némileg tereli a szót, a kviddics felé. Igaz, ezúttal nem minden hátsó szándék nélkül, hiszen közeleg egy meccs, melyben már aligha fog kicsit is a leányzónak szurkolni.
- Csakugyan? Ez egészen kellemetlennek hangzik. - tinédzserek, és az ő szerelmi ügyeik, meg hasonló magánéleti problémáik. Ő ilyesmire gondol, mi másra is gondolna, fizikailag nézve a fogó egészséges. - Valóban nem sajnálom különösebben Chang kisasszonyt. Engedelmeddel, nem sok okom van rá, és egészen fárasztó lenne, ha minden diákom nyűge miatt aggódnék. Ami azt illeti, a győzelmetek esetében persze büszke leszek rád... De a vereségetek miatt sem leszek túlzottan csalódott, ez kétségtelen. - feleli lassan. De ez talán érthető is, az ő háza, az ő "fiai és lányai" mérkőznek meg, úgymond kötelessége mellettük lenni, amikor kell: szinte muszáj, hogy őértük szurkoljon. Amaz pedig csak örüljön, hogy így legalább biztos, hogy ismét kimegy megtekinteni az ominózus meccset. - Kíváncsian várom akkor hát. - biccent, jelezve, csakugyan, a lány csak szedje össze magát. A Mardekár meg készüljön fel, ha kell, ennyi.
Eztán azonban felvetül egy olyan téma, amely bár neki nem jelent túl megrázó élményt, a leányzónak azért nehezebb. Nos, ez az ő magángondja, ő maga könnyen társalog erről is: a kettejük közötti szexualitásról. Így tehát a leánynak egyedül kell megbirkóznia ama ténnyel, hogy miként is tudna erről bármit is mondani... Mert úgy tűnik, valóban: ő azt várhatja, hogy lazán eltémázgassanak az ügyben. Ahhoz nem fűz már mást hozzá, hogy a leány vajh aznap reggel, a házában hogyan viselkedett volna, ha ő nem kezdeményez. Sejti ő azt magától is: sehogy. De jó volt így, az előző nap fájdalmai után ellett is, hogy jó élményeket is kössön az aktushoz, ez által pedig várja azt legközelebb is.
- Mertem remélni, hogy abban az esetben már szóltál volna. - ért egyet lassan, majd mintegy mellékes szúrásképpen, de megemlíti a kötelet. Ahogyan a lány elfordul, ő is lesüti szemeit egy pillanatra, ámbár inkább teszi illendőségből, semmint zavarában. Frusztráló lenne, ha közben végig amazt fixírozná, ezt ő maga is tudja, s kivételesen, de nem akarja fokozni rajta a nyomást. - Nem állt szándékomban, te magad mutattad meg azt a képet. - feleli lassan, s csakugyan, ő célzottan nem keresgélt utána - akkor még. - Ó igen, kifejezetten bájos vagy, amikor zavarba jössz. - feleli ártatlanul a kérdésre azért. Nos igen, ő remekül szórakozik ezen, s csakugyan már-már aranyosnak találja a leányt, amikor elpirul, vagy ennyire zavarba jön. - És nem vágysz a kiszolgáltatott helyzetekre. - értelmezi a leány szavait lassan, inkább tárgyilagosan, semmint kérdőn. Egy fél pillanatig mereng. - Vannak kételyeim, de legyen, ahogyan gondolod. Ebben az esetben talán... Jobban kívánnál irányítani? - kérdi, mintegy mellékesen, s ahogyan a lány arról kezd beszélni, hogy ha majd eszébe jut valami, nos, első körben csak biccent, de végül mégis felel szavakkal is. - Van fantáziád, ez ügyben nem féltelek különösebben. - nem is. Sokkal inkább abban kételkedik, hogy ha lány akar valamit, vajh fogja-e közölni is, de ami azt illeti, ez már az ő baja. Eztán azonban a szó némileg terelődik, ahogyan szóba kerül, hogy a lánnyal ellentétben ő nagyon is megmondta, hogy mire vágyik. Megmondta - épp csak a lány megtagadta. Felsóhajt.
- Azt mondtad, szűz vagy, és bármily hihetetlen, de érzékeltem, hogy talán az is kívánsz maradni... Így felkínáltam egy alternatívát, megeshet, talán valóban nem abban a stílusban, ahogyan aznap ez... Elvárható lett volna tőlem. Azt hiszem, némiképp elragadtattam magam. - feleli. Nos, valóban, ő aztán igazából még majdhogynem kedves és figyelmes volt azzal a kéréssel! Vagy épp paranccsal, inkább volt az parancs ugyanis, semmint kérlelés.
Az újabb kérdésre azonban csak megingatja a fejét. - A kérdés az, hogy te miért nem, és nem az, hogy én miért akarom. - feleli. Hiszen ő akarja a lányt rávenni, nem pedig a lány akarja őt lebeszélni, a tiltakozást azonban nehéz feloldani annak kiváltó okának ismeretének hiányában. Ő különben sem tartja megalázónak. Még akkor sem, hogy ha nagyon elgondolkodna a dolgon, s alighanem arra jutna, hogy maga a pozíció, a gesztus csakugyan hordoz magában egyfajta dominanciakérdést, azonban a kötelek után benne fel sem merül, hogy esetleg efféle aggályok is szóba kerülnének. Igazából sok minden nem merül fel benne, már csak azért sem, mert a legtöbb partnerének ezt például nem kellett épp tanítania... Sőt.
Igaz, ez a mostani pont emiatt is érdekes. S ahogyan a lány az ölébe telepszik, tán érzi ő maga is a feszültséget benne, így nem is oly véletlen az a csók... Még akkor sem, ha nincs folytatása, még, ha esetleg ő maga vágyná is. Nem, tudja ő, hogy megkapja ma még azt is, s sejti, hogy talán megéri várni rá.
- Meg is ijednék, ha azt mondanád, hogy mindegyik ilyen hatással van rád, attól tartok, akkor aztán igencsak össze kéne szednem magam. - feleli, mint aki épp belegondolt, micsoda konkurens tábort is kéne neki akkor legyőznie nap mint nap. Phű, abba talán tényleg beleőszülne végül. S, hogy túlzás lenne-e, ha a leányzó venné át a kezdeményezést, s kezdené el hajigálni ruháit, majd pedig felkínálkozni? Nos, valahol talán igen, ő azért azt is tudná épp értékelni. Még akkor is, ha ő is elég jóllakott ahhoz, hogy ne ez legyen az első gondolata... A második helyen azért ez áll. Így azonban csak nagy engedékenyen áttelepszik a videóhoz.
- Az előbb nem kérdeztem semmi illetlent, de néha talán valóban elvetem a sulykot. Épp csak engem már kár lenne nevelni, nem leszek jobb. - feleli nagy ártatlanul, de aztán válaszol a kérdésre is. Mivel a lány nem firtatja, így ő sem fűz hozzá egyéb magyarázatot. Minek is tenné? S azt persze nem mondta, hogy apja mugli, épp akár az is lehet - vagy félvér, esetleg sárvérű. S persze az sem véletlen, hogy az aranyvérű anyai ágat nem nevezte meg. Nem túl rózsás a viszonya a nagyszülőkkel, talán nem kell most kifejezetten kérkedni velük. S persze, nem is igen lenne mire fel - a lánynak több is megadatott ennél, úgymond, még akkor is, ha a Prince név hangzatos, még ma is - még így is, hogy nemigazán van élő utódjuk, aki továbbadhatná.
- Az esetek többségében semmi sem muszáj. Ami a családodat illeti, lassan a testvéreid is felnőnek, kétlem, hogy ők jelentenék a korlátokat. Ámbár ez ügyben nem is igen számít, kevesen vannak, akik inkább élnének úgy, a mágia ismeretében is. - nos igen. Aki pedig mégis ilyen, az jobb, ha meghúzza magát, mielőtt egy kvibli féltékenységi rohamában meg találná ölni. Nagy csapás az persze, mikor varázsló családban varázstalan, mugli gyermek születik. A szülőknek éppen akkora, mint a kviblinek.
Eztán pedig szép csendben végignézi a filmet, miközben ujjai a lány haját, néha oldalát simogatják, de ahogyan annak vége, s a leány a hátára fordul, hagyja, hogy amaz elkapja a kezét, ezzel egy időben így természetesen felhagy amaz hajának "zaklatásával".
Szinte már sértetten húzza fel orrát a lány szavaira, habár láthatóan műsértettségről van szó.
- Csakugyan, akad, amiben nem vagyok olyan jó, mint ahogyan az elvárható lenne. - hagyja rá végül nagy kegyesen. Na persze, inkább vállalja, hogy siralmas a mugli kacatokat illetően, semmint, hogy bármi fontos, lényeges dolog kapcsán derüljön fény inkompetenciára. - Ha meg szeretnéd. - biccent, jelezve, ő nem fog kibújni alóla. Meg persze, nem is igen fog fejlődni sem, ha elzárkózik előle. Még akkor sem, ha agyban ez azért eléggé elfárasztotta... Ámbár fizikailag még éber, mentálisan azért kell kis idő, míg újra összeszedi magát. Ahogyan a lány mozdul, automatikusan teret enged neki, így miden további nélkül hagyja felkelni, majd csak felpillant rá, várva, vajh mit akar.
S ahogyan amaz felkelt, s elmondja, amit akar, egy fél pillanat múltán már felkel hát ő is.
- Ha nem hagyod, hogy hozzászokjam, talán bele se kéne mennem, utána majd hetekig érezni fogom, mi hiányzik... De ettől még attól tartok, élnék a lehetőséggel. - feleli tehát. Hiszen ártani nem árt. A ruhaigazgatás bár nem kerüli el figyelmét, különösebb reakciót nem vált ki belőle - jobbnak látja nem megjegyzést tenni rá.
Így tehát követi a lányt, hagyva, had menjen elől, egyfelől, mutatva az utat, másfelől pedig egyébként is úgy illő, hogy a nő lépjen be előbb, ez nem kocsma, hogy a sorrend megfordulhatna.
Így lépdel tehát csak a lány mögött, ujjai közben eltűnnek zsebében egy pillanatra. Majd hamarost megállapodik a lány mögött, egyik kezével átöleli annak derekát, ajkai hátulról érintik a lány nyakát, ahogyan lágy csókot lehel rá - egyelőre nem kíván durvulni, vagy nyomot hagyni, azt még későbbre hagyja.
- Azonban... Van valami, amit még nem adtam át neked, Astrid. Talán ideje. - Említi meg. Másik kezének egy ujja végigsimít a lány vállán, a nyaka felé haladva, majd elenged valamit: egy apró ezüstös láncot, amely több apró, négyzetes alapú, kék színű, csiszolt kővel van kirakva, s mely magától öleli körül, majd kapcsolódik össze a lány nyaka mögött. - Amíg viseled, elkerülnek a rémálmok. - teszi hozzá, mintegy mellékesen. Ő maga bűvölte meg, de ezt nem hangsúlyozza ki külön. Lényegtelen részlet, ha a lány valami miatt fontosnak tartja, majd rákérdez. Vagy majd egyszer talán szóba hozza ő maga. Eztán az így felszabadult keze lassan lefelé vonul a lány oldala mentén, s átöleli a leányt, ahogyan egy vonalba kerül a már Astridot ölelő kezével, de nem tartja így soká - elengedi, amint a legkisebb jelzést is érzékeli, de legkésőbb pár másodperc múltán magától is. - Boldog Karácsonyt, Astrid.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-07, 13:31

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Az már biztos, hogyha holnap reggel is én ébredek majd előbb, akkor nem fogom felkelteni a férfit, majd inkább türelmesen várok vagy egyéb dolgokkal fogok foglalkozni. Itt végülis otthon vagyok, nem úgy, mint az ő lakásában voltam, ott mégse akartam egyedül ide-oda mászkálni, még a végén negatívan értelmezte volna a dolgokat, na meg, nem tudtam, hogy mit szabad és mit nem. Mint már mondtam, nem vagyok tapasztalt a férfiak terén, a családomon kívül más férfi mellett még soha se ébredtem, így nem tudom még a határokat, de jegyzetelek ám magamban, hogy min kéne változtatnom legközelebb. A bolt említésére azért finoman elmosolyodom, majd ez után tekintek automatikusan a konyha irányába.
- Akkor még szerencse, hogy most bevásároltam előre és minden bolt biztonságban lesz tőlem. – tehát jelzem, hogy fel fogom ám találni magam és úgyis már eldöntetett, hogy palacsinta lesz a reggeli, na meg persze én, mert… igen, kívánom őt és szeretnék vele lenni, ismételten. Kárpótolt a múltkor is azzal, ahogy velem bánt, de úgy tűnik, hogy mintha mégse tudná azt, hogy mit akarok igazán, pedig szerintem eléggé egyértelmű.
- Téged nem hiszem, hogy túl egyszerű lenne zavarba hozni. – pislogok fel rá, majd amikor hallom a továbbiakat, hogy telhetetlen vagyok-e vagy nem volt jó, csak a másik mellkasát kezdem el fixírozni. – Nagyon is jó volt, szóval inkább a telhetetlenség van jelen. Az iskolában tartanunk kell a távolságot, te pedig elkezdtél rávezetni a jóra, szerintem nem bűn, ha többször is el tudnám képzelni, hogy… - oké, itt most ismét rendesen vörösödök. Hogyan fejezzem ki magam? Hogy a magáévá tegyen? Mert ez jönne a számra, de nem, ezt nem merem így kimondani neki.
- Szóval hogy együtt legyünk. – oké, talán ez így megfelelő lesz. Nem gondoltam volna régen azt, hogy ilyen jó dolog a szex, főleg, hogy soha se játszadoztam még magammal, a saját testemet se ismerem, ami lehet, hogy szégyenletes, de most itt az idő, hogy tényleg mindent bepótolja, Perselus pedig úgyis segíteni fog, ebben biztos vagyok. Ez után térünk rá arra, hogy miként kezel engem, és jól esik hallani, hogy felnőttként, én pedig ezt el is hiszem. Ha máshogy lenne, nos… akkor szerintem jelenleg is máshogy viselkedne velem szemben, pedig most nem érzem úgy, hogy ne egyenrangú félként lenne itt.
- E felől ne legyen kétséged, tökéletesen tisztában vagyok vele. – nem csak én akartam ezt, ő engedett nekem, ő hagyta, hogy ez így történjen, most már késő bánat, most már nem akarom elengedni őt. Tudom, érzem én is, hogy őszinte szerelmet nem fogok kapni tőle, de a remény az él bennem, tudom, hogy képes vagyok arra, hogy fontos legyek neki, hiszen kedvel, tetszem neki, miért ne lehetne hát idővel több? De ahogy folytatja, úgy nyelek egy aprót, mert szavai nem éppen hangoznak jól. Tekintetem is elkomorodik, miközben arcát fürkészem és finoman végig is simítok a férfi pofiján, így jelezve, hogy nézzen a szemeimbe, mert fontos lesz az, amit mondani szándékozok. Nem fogom szó szerint elmondani a véleményemet, kimondani azt, amit gondolok, inkább más nyelven fogalmazok, egy olyan nyelven, melyet érteni fog, éreznie kell, hogy mit tett, hogy mivel tartozik nekem.
- Egy könyvből idéznék neked… - kezdek hát bele, majd eleresztem arcát, de a szemkontaktust nem szüntetem meg. - "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. Az emberek elfelejtették ezt az igazságot, Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért... " – felelős értem. Ő vállalta, hogy engem választ, hogy velem kezd, de ha eldob magától, ha tönkretesz, vállalnia kell a felelősséget a következményekért. Én már az ő kezében vagyok, érezheti, hiszen mindent odaadtam neki, még a családom ellen is fordultam valamilyen értelemben azzal, hogy vele vagyok, ha pedig úgy dönt, hogy véget vet a kapcsolatnak, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt, amit velem tesz, főleg úgy, hogy nem adok okot rá, hogy így döntsön. Szeretném, ha érezné tettei súlyát, mert talán nem érzi, talán csak szórakozásnak tartja időnként azt, hogy vagyok neki, de itt én most egy gyönyörű idézettel tudatom vele, hogy mindennek ára van, hogy minden tettünk következményekkel jár és nem fog tudni kibújni alóla. Nem ő az, akinek fájdalmat okoznának tehát, hanem én magam vagyok, aki igazán megégetheti magát. Talán jobb is lesz eztán a témaváltás, mely a férfi nevelt lányát hozza szóba, én pedig nem nyugszom addig, amíg ki nem derítem, hogy ki az. Ahogy a nevet végül meghallom, láthatóan megdöbbenek, szemeim elkerekednek és még számat is elhúzom némileg. Nemár, pont ő?
- Raina? Ez… ez komoly? – tudom, hogy ki ő, bár nem ismerem, de a neve megelőzi és… hát nagyon nem szimpatikus nekem. Hogy lehet, hogy pont ő lenne a nevelt lánya? Oké, tudom, hogy nem mondhatom ki az őszinte véleményemet, hiszen valószínűleg fontos Pitonnak, ha már ő nevelte, csak… hát nem éppen csinálta jól vagy én nem tudom, de az a lány soha se lesz a szívem csücske.
- Mármint persze, értem, hogy komoly csak… csak meglepődtem. – próbálom valahogy tisztázni a dolgot és nem olyan megdöbbent képet vágni, mint eddig. De a probléma az, hogy nem csak Raina viselkedésével van gondom, hanem azzal, hogy ki ő igazából, a családnév sokatmondó, nagyon is.
- Miért nevelted egy veszélyes halálfaló lányát? Azt mondtad, hogy Dumbledore mellett vagy, de Raina apja… Ő a legrosszabbak közé tartozik és nem hiszem, hogy a lány ebből ne örökölt volna semmit se. – nem célozgatok jobban, bár sejtem, hogy nagyon is folytatja ő még apja dolgait, én simán kinézem belőle. Az a rideg nőszemély… nem, tényleg nem értem, hogy Piton miért vállalta ezt, hogy miként került egyáltalán hozzá a lány, és azt se tudom, hogy mennyi éven át nevelte. Lehet, hogy jobb nem mindenre rákérdeznem most, és amikor hallgatásra kér, biccentek.
- Persze, nem szokásom kifecsegni azt, amit mondasz nekem. – de még mindig nehezen fogom fel azt, amit mondott, így talán tényleg jobb, hogy nem maradunk meg ennél a témánál, mert továbbra is egyre hihetetlenebb a számomra. Inkább ismét mi kerülünk szóba, a kapcsolatunk és mintha Piton most akarna ismét figyelmeztetni arra, hogy mit vállalok vele, mintha eddig nem tudtam volna.
- Ezt most úgy mondod, mintha nem lennék tisztában a koroddal vagy éppen azzal, hogy ki vagy. Vagy mintha ne találhatnék mást, ha valóban akarnék. Tudom, hogy kit akarok, tudom, hogy kire vágyom. – ez a kapcsolat kettőnk döntése volt, nem csak az enyém, de meglepő az, hogy most mintha a szakítást feszegetné. Talán máris sok volt neki belőlem? Máris elég lenne és inkább másra vágyna?
- Talán már nem érdekellek? – némileg félve kérdezek erre rá, hiszen még alig volt lehetőségem vele lenni, máris eltolna? De nem, ilyesmiről csak nincs szó. Az mondjuk tény, hogy a 20 év nagyon sok idő, néha magamat se értem, hogy nekem miért pont ő kell, de… így alakult, nem én választottam azt, hogy kibe leszek szerelmes, pedig egyre jobban érzem, hogy akárhogy is viselkedik, én ragaszkodom hozzá, én képes vagyok őt szeretni és elfogadni, bármilyen gonosz is velem időnként. Eztán csak bólintok, persze, idővel talán más lesz, már ha hagy nekem időt, de ha úgy dönt, hogy mégse, akkor talán jobb lenne, ha ezt még most megtudnám, bár eddig remekül halad afelé, hogy tönkretegye a karácsonyt. A bálon már elkezdte, most pedig eddig kedvesnek tűnt, nem érzékeltem azt, hogy máris lezárná azt, ami elkezdődött, de én is tévedhetek, még tényleg nem ismerem igazán. Szóba hozok ez után én is másokat, mert ha már ő ijesztget, akkor miért ne említhetnék meg más fiúkat? Nem mintha eszembe jutna az, hogy mással is kezdjek, amíg vele vagyok, ugyan…
- Szerintem ismersz már annyira, hogy tudd, hogy amíg veled vagyok, addig nem kezdenék mással, én ezt nem tenném meg veled. – és hogy vannak-e kérőim? Hmm… - Meglepő a számomra, de amióta mi együtt vagyunk, mintha más is észrevett volna. Mintha másnak is feltűnne, hogy nőből vagyok, szóval igen, akadnak páran, akik érdeklődnek, ahogy utánad is, de szerintem ez nem számít. – mivel nem adok számukra pozitív visszajelzéseket. De miért hazudjam azt, hogy nincsenek? Nem áll szándékomban megtéveszteni a másikat és Piton is láthatja időnként, hogy ki az, aki felém kacsintgat.
- És kedves tőled, de nem mindenki csak a külsőségeket figyeli. Van, akinek a belsőm is tetszik. – finom célzás arra, hogy ő csak a külsőségeket említette meg az imént, de van, aki mást is képes észrevenni, a belső értékeimet. De mindegy is, nem kell osztozkodnia, ez egyértelmű.
- De jól esik hallani, hogy csak magadnak akarsz. – mosolyodom el aranyosan, miközben tekintetét figyelem, hiszen ki ne örülne, ha valaki ki akarja sajátítani? Én örülök, ennyi. A megfelelésemmel pedig továbbra sincs gond, én tényleg igyekszem, hát most is láthatja, nem véletlen hoztam ide, nem véletlen készültem ennyire és az se véletlen, hogy több napot eltöltenék vele, ha lehetőségem van rá. A beszámoló viszont elmarad, nincs kedvem minden apróságba belemenni és nem hiszem, hogy Pitont ezt érdekelné, amiről tudnia kell, azt úgyis tudja.
- Te se mesélsz el mindent arról, hogy mikor mit csinálsz, hova mész, kivel találkozol. Én miért tenném? Főleg, hogy szerintem az én életem kevésbé izgalmas, mint a Tiéd. – utalok itt arra, hogy nem mesélt nekem még arról a bizonyos hétfőről sem és véleményem szerint több más dologról se, amik számomra érdekesek lehetnének. Ő nem az apám, aki elvárhatná, hogy mindent tudjon rólam, de persze, tudhat, de csak akkor, ha én is tudok ő róla, viszont erre nem hiszem, hogy túl hamar kerülne sor. A kviddics viszont mintha érdekelné, így természetesen válaszolok, ahogy eddig is tettem és csak később esik le, hogy miért is kérdezgethet.
- Úgy érzem, hogy remekül megy minden, bár Cho mintha nem lenne rendben mostanában, nem tudom, hogy mi lehet a baj vele. – én nem tudok a lány magánéletéről, de bizonyára ott vannak gondok, én viszont szerencsére remekül haladok, több villámot se kaptam be azóta. – De gondolom te ennek örülsz, hiszen a Mardekár ellenfogunk megküzdeni következő alkalommal és azt is sejtem, hogy nem éppen nekem fogsz szurkolni. – bár annak talán azért Piton se örülne, hogyha egy gurkónak hála mondjuk én csapódnék bele a padlóba, annyira talán már féltene vagy aggódna minimálisan értem, de aztán meg ki tudja. Viszont én nem aggódok, úgy hiszem, hogy menni fog minden, tökéletesen.
- De nem baj, tartogatok pár gurkót a házad csapatának. – kacsintok rá elszántan, jelezve, hogy nem aggódok magam miatt és mivel elég jó terelő vagyok, a gurkóim tuti okoznak majd némi fájdalmat, de megérdemlik noh, ők se szoktak kímélni minket. Lehet, hogy elbűvölő és aranyos lány vagyok, de tudok én kemény is lenni, ezt pedig a férfi is tapasztalhatta már az eddigi meccsek során, múltkor is minden jól ment, most se szabad aggódnom, és remélem, hogy Cho is rendbe jön addig, muszáj Draco előtt megszereznie a cikeszt. Na de hagyjuk is a kviddicset, van más téma, amiről beszélhetünk, méghozzá kettőnk szexuális élete, ami nos, számomra rendkívül zavaró témakör. Nehéz beszélnem róla, én nem is tudom, hogy Piton mit vár, hogy majd lazán eltémázgatok vele erről? Nos igen, valószínűleg ezt várja, de nekem picit nehezebb a helyzetem, még nem vagyok túl tapasztalt a dologban.
- Igen, meglehet. – biccentek rá, hiszen… mégis csak akkor veszítettem el a szüzességemet, akkor akartak megerőszakolni, akkor beszéltük meg, hogy mi… szóval hogy mi együtt leszünk. Így pedig igen, tényleg gyors volt mindez, tényleg nem valószínű, hogy magam ajánlkoztam volna fel ismételten, de mindegy is. Gyors volt a kezdés, én pedig sok mindent megadtam neki, de nem bánom. Semmi se lenne egyszerűbb vagy éppen könnyebb akkor se, ha bánnám a dolgot.
- Én nem bánom, hogy te ilyen vagy. – mosolyodom el, majd végül az igények is szóba kerülnek, a vágyak, amikbe nem tudok igazán nyilatkozni. Szeretnék persze, de még tényleg nem ismerem a dolgokat, de ahogy a kötélre rátér, akkor már el is fordítom picit a fejemet.
- Tudhattam volna, hogy láttad… Muszáj megjegyezni az ilyesmit? Így is teljesen zavarba hozol, hogy erről a témáról akarsz beszélgetni. – miért kellett látnia a kötelet? Meg kell magyaráznom, hogy az nem úgy volt, ahogy látta, szóval nem lehetett úgy… - Az amúgy csak egy képzelgés volt, én… én nem vágynék rá, az túl kiszolgáltatott lenne… - harapok ajkamba, hiszen mégis, Piton kötözne le, én pedig semmit se tehetnék. De akkor is mérhetetlenül vágyom rá, arra, hogy uralja a testem, de én erről képtelen vagyok most beszélni, mégis, érzem, hogy muszáj, nem fog tágítani.
- Nekem eddig tetszett az, amit nyújtottál és amit akartál, de még nem voltunk sokszor együtt, nem tudom kitalálni azt, hogy mi lehetne, hogy mit akarhatnék, de ha lesz olyan, úgyis megemlítem. – gondolkozzak el rajta… Mintha az ágyban megtagadott volna bármit is. Én voltam az, aki nem ment bele mindenbe, nem pedig ő, és tényleg nem tudom azt, hogy egy pár még miket szokott az ágyban vagy éppen azon kívül művelni, de talán tényleg idő kérdése minden. Pitonnak pedig remek a meggyőzőképessége, mégis, most ismét belém köt, amitől már egyre kellemetlenebbül érzem magam.
- Nem is kérted túl szépen… - jegyzem meg akkor már, majd végül lassan szemeibe pillantok, amikor kiderül, hogy még mindig vágyik ám rá. Már képtelen vagyok mit mondani, azért imádkozom, hogy megnyíljon alattam a föld és elsüllyedjek inkább, de ez nem történik meg sajnálatos módon. Szóval mindenképpen meg kell majd tennem azt neki? De hát… az olyan megalázónak tűnik.
- Miért akarod azt annyira? – bököm ki halkan a kérdést, hiszen tényleg nem értem. Nem akarok előtte térdelni és… azt se tudom, hogy nagyon hogy kéne azt csinálni, bár sejtem, hogy ki fogom próbálni, én nem… nem akarom elutasítani őt, hátha végülis nem olyan vészes az a dolog, de érezheti bennem a feszültséget, talán azt is sejtheti, hogy mire gondolok. Egy normális helyzetben valószínűleg szó sincs itt megalázásról, de én tényleg tudatlan vagyok még ebben a tekintetben, fogalmam sincs, hogy a szexben mi megengedett éppen. Hosszú tanulási időszak lesz, de bizonyára mindketten élvezni fogjuk. Idő közben már az ölében ülök és továbbra is próbálom kerülni a pillantását, hiszen még soha se beszélgettem ilyesmiről senkivel se és pont vele… pont azzal, akivel együtt voltam és vagyok, aki egyben mégis csak egy érett, felnőtt férfi. Oké, tényleg meghalok, ha ezt folytatja. A csók viszont jólesik, talán némileg segít is, kicsit kikapcsol, így viszonzom egyértelműen és még sokat kérnék, de nem, most nem lehet, nem akarok mohónak tűnni.
- Én eddig ezt nem gondoltam volna magamról. Csak te vagy rám ilyen hatással. – akadnak rosszfiúk a suliban, mégis, valamiért én Perselust találtam meg, hiszen ő olyan elérhetetlen volt, soha se hittem volna, hogy pont rám vágyna, most viszont… megkaphatom őt. Az enyém lehet, engem csókol, velem van jelenleg, és én ennél többet most nem kérek. Ideje viszont tényleg mást is csinálni, mert ha tovább folytatjuk ezt a témát nos… jól lakottság ide vagy oda, én se fogom tudni megállni azt, hogy ne dobjam le magamról ezt a csinos ruhát és ne kínálkozzak fel neki. Vagy talán az túlzás lenne? Már fogalmam sincs, de vágyom rá, mégis, a sok étel miatt talán az idő jót fog tenni, ezért is megyek oda a videóhoz és miközben azt állítgatom, addig természetesen mi is beszélgetünk tovább, így jön szóba a vér is. Nem hiszem, hogy ne lenne tiszta vérű a férfi, de ha már ez a téma, úgy hiszem, hogy rákérdezhetek erre és meg is lep cseppet a dorgálás.
- Igazad van, valóban nem illik, de te is fel szoktál tenni olyan kérdéseket, amiket nem illik. Például az előbb is. – a szexuális dolgok ugyebár. Szóval ha már én feleltem vagy legalábbis próbáltam felelni rájuk, akkor ő is megtehetné ezt, úgyse nagy dolog, számomra nem fontos az aranyvér.
- Értem. – felelek diplomantikusan, de őszintén sikerül meglepnie. Pont ő, a Mardekár ház feje félvér lenne? Nocsak… De persze ez az információ se fog kijutni innen, mégis, most sok érdekes kérdés fogalmazódott meg bennem, mégse térek ki rájuk. De ha az apja bántotta és az anyja értett a mágiához, akkor így még kevésbé érthető a számomra az, hogy miért nem használta hát az erejét. Na jó, nem rontom most el az estét ezzel az egésszel, majd talán máskor hozom szóba, ha egyáltalán szóba hozom, annyira nem lényeges.
- Én se szándékozom úgy dönteni, hogy felhagyok a mágiával, túlságosan is szeretem ahhoz. Na meg, a családom miatt se tehetném meg… Nem lennék jó mugli, nem bírnék úgy élni, csak ha muszáj. – de nem lesz muszáj, mert miért lenne? Nem fogok olyat tenni, ami miatt bujdosnom kellene és ha mégis ez következne be, akkor se hanyagolnám a mágiát. Áh, ez is most túl nehéz téma, nem, nem akarok belemenni jobban még csak gondolatok formájában se. Inkább elindítom a filmet és mivel a férfi már a kanapén pihen, így nemsokára odabújok hozzá, majd kis idővel később fekszem el az ölében, rá a lábára. Ahogy megérzem viszont a cirógatást, csak lágyan elmosolyodom, de nem szólok semmit, viszont az tény, hogy jól esik ez a tett, a kedveskedése, hogy időnként azért foglalkozik velem. Ezek szerint mégis csak velem akar lenni, nem lehet mindez teljesen érzelmektől mentes, az nem lehetséges. Emlékszem arra, amit a kapcsolat elején mondott, de akkor se tudom elhinni, hogy totálisan hidegen hagyjam, ezt másnak adja be. A film viszont végül csak véget ér, így lassan fordulok hátamra, majd nézek szembe a másikkal, kíváncsian érdeklődve tőle, hogy mi a véleménye a filmről, miközben egyik kezét kedvesen simogatni kezdem. Hozzá akarok érni, ez kétségtelen.
- Ez igazán aranyos, hogy valami nem olyan egyszerű a számodra. – vigyorodom el, miután kifejtette véleményét, majd ez után jön a következő kérdésem. – Akkor holnap megnézzük a második részt is? – szemöldökvonogatás, láthatóan jól szórakozom azon, hogy Piton most mintha kissé el lenne maradva. Na de nem maradok már sokáig az ölében, mert még a végén beálmosodom, így lassan felkelek, eleresztve a másikat is persze, majd a hálószoba felé sandítok.
- Mit szólnál egy kis masszírozáshoz? Persze nem azért, hogy hozzászoktassalak és elkényelmesedj, de néha túl merev és feszült vagy, talán jól esne. – finoman oldalra biccentem a fejem, a döntés az övé, hogy élni fog-e vele. Én tényleg szívesen megnyomkodom a vállait és a hátát, ellazítanám, de nem fogom ráerőltetni se ezt az egészet. Persze szereztem némi krémet is, ami sokat dob a dolgon és már a hálószobában vár, de addig nem teszek lépéseket abba az irányba, amíg nem felel, így csak ott ácsorgom előtte, miközben azért a ruhám alsó részét is finoman visszaigazítom, mert a fekvés közben azért kissé feljebb csúszott a kelleténél.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid 2015-01-07, 06:43




Astrid & Piton

Karácsonyi kiruccanás




Nos, csakugyan, neki azért volt közel húsz év előnye, így alighanem nem egy dolgot tud, amiről a lánynak esélye sem volt még hallani sem - de ami azt illeti, ezek közt nem egy olyasmi akadhat azért, amiről nem is akar beszélni ettől még. Nem az ő dolga a lány tanítása, képzése, legalábbis nem minden területen, megártana a végén, ha amaz hirtelenjében közel mindenben olyan jó lenne, mint ő - nem?!
Így csak biccent a lány szavaira, noha magában tűnődik, talán majd egyszer tanít neki effélét is; de most mér nem. Ugyan-ugyan, akkor mi maradna későbbre, ha most, hirtelen, egyszerre adna mindent? Mert persze, tud ő adni is - néha, és keveset; jobban mondva teljesen mást, mint amit kapni szokott. De ő ilyen, mást hülyeség lenne várni, ő nem ad szeretetet, vagy valódi törődést, ő egyszerűen csak megköveteli ezeket. S persze, már így is tanított ezt-azt a lánynak, legyen elég ennyi, egyelőre. Talán még így is megéri vele lenni, végül is.
Eztán azonban a reggelekre terelődik a téma, és mit lehet tenni, ő csakugyan nem kedveli, ha valaki fel meri kelteni, az a minimum, hogy akkor valami kiemelt vészhelyzet legyen. De legalábbis valahogyan kárpótolni kell utána, mert no - azért az azért lehetséges ám. Egyébként pedig mindig felkel akkor, amikor kell, az talán nem az ő hibája, hogy... Nem kalkulált időt arra, hogy reggel még megismételjék az este egy részletét.
- Vagy csak elmész, és kifosztasz egy boltot, hogy reggelivel várhass. - feleli nagy ártatlanul, mintha ez lett volna igazából az elvárható. Nos, ha mást nem, legalábbis szórakoztató lett volna. Habár talán kellemetlen, hiszen ha meg kellett volna magyarázni egy lebukás után, hogy a lány mégis mit keresett ott, abban a városban, főleg azon a részén, oly közel Piton lakhelyéhez... Éppen akkor, amikor ő maga is "házon kívül" volt. Nos, talán kicsit gyanús lett volna, ámbár alighanem ezt is ki tudta volna magyarázni, mint szinte mindig mindent. - Akkor meg ne panaszkodj, mert zavarba hozol... Nem tudom eldönteni a végén, hogy telhetetlen vagy, vagy mégsem volt jó. - pislog rá nagy ártatlanul, de alapvetően tényleg érdekli azért a dolog. Ha nem volt jó, nos... Hajlandó változtatni, bizonyos keretek között. Ha pedig csak kevés, vagy túl rég volt, nos... Azon sokkalta szívesebben segít, ami azt illeti, azt nem is igen kell külön kérni.
Ahogyan azonban a téma arra terelődik, miként is kezeli ő a lányt, nos... Tudja ő a jó, a "helyes" választ. Szokás mondani, hogy itt nincs helyes válasz - nos, de. Mindig van helyes válasz, és ez ügyben jobb is, ha azt használja, s nem mást, így tehát bólint egy aprócskát a leány szavaira.
- Egyfelől felnőtt is vagy, így ostobaság lenne másként tekintenem rád... - utal arra, hogy amaz nagykorú - Másfelől pedig, egyéb esetben akkor magammal is le kéne tisztáznom, hogy mégis mit művelek, és nem vagyok benne biztos, hogy tetszene, amire végül jutnék. Így egyszerűbb, felnőttként azért vagy velem, mert úgy akarod, és tisztában is vagy a döntésed jelentésével és következményeivel.
Eztán ahogyan a bizalomra terelődik a szó, furcsa mosoly tűnik fel ajkain, de ahogyan jön, úgy megy is.
- Igen, nos... Meg kell vallani, az ilyesmiben nem vagyok túl jó. - mármint, nagyon sok esetben nem hajlandó erre odafigyelni, ez lenne a jó szó. Hiszen már hogy is ne lenne ő maga jó az ilyesmiben? Pokolian jó, de az sok erőt és időt igényel, fárasztó, és sosem lehet pihenni; nem, neki az ilyesmi nem hiányzik, ha nem muszáj, így viszont marad ez: az impulzusszerű odafigyelés, a néha jelentkező, magához képest szinte már végletes kedvesség, melyet az érzéketlen, kegyetlenségbe hajló taplóság vált időnként. - De... Igyekszem majd jobban odafigyelni. Azt hiszem... - itt egy pillanatra mintha elmerengene - Talán csak tartok tőle, hogy csakugyan akarok-e egy kapcsolatot folytatni az egyik diákommal, vagy sem... De meglehet, nem a diákon van a hangsúly, hanem a kapcsolaton. - feleli végül tűnődve. Na persze, ezzel úgy állítja be, mintha egy végletekig érző lény lenne ő valójában, mintha legbelül rettegne tőle, hogy végül átverik, kihasználják, elhagyják, vagy egyéb módon összetörik a szívét... Erről szó sincs, de azzal azért tisztában van, hogy ez remek alibi arra, miért is olyan elutasító vagy durva néha; egyszerűen csak fél. És persze tudja azt is, hogy az a tény önmagában, hogy azt a látszatot kelti milyen mértékben retteg ő ettől, még inkább önmagához láncolja a lányt: hiszen ki akarna neki ártani, fájdalmat okozni, ha ennyire a szívén viseli ezt? Talán volt valami a múltjában; valami, ami miatt görcsösen retteg attól, ahová ez az egész végül kifuthat. De nem megy bele jobban a témába, tudja, épp eleget mondott, hogy a lány magától is értelmezze a helyzetet-
Ezután azonban a téma egy egészen új irányt vesz, s egy ideig csak elgondolkodva szemléli a lányt. Végső soron nincs oka, hogy titkolózzon, mert ez nem titok, mindössze... Valamiért mégsem szereti, ha sokan tudatában vannak ennek. Meg aztán, értelme sincs, hogy reklámozza. Minek?
- Nem, csakugyan nem vagy itt és most sem a diákom, sem a kollégám. - ért egyet lassan a lány szavaival, magában tűnődve, hogyan is folytassa szavait - Raina McIntyre. - feleli végül némi hallgatást követően. - De légy oly jó, és ne hangoztasd ezt. Nem szívesen hallgatnám végig a tanári kar kifakadását... - teszi hozzá, sejtetve, hogy nem, tényleg nem hangoztatta különösebben nekik sem; habár vélhetőleg van, aki talán tud róla. Arra egyelőre nem kéri meg, hogy igazság szerint a legjobb az lenne, ha nem is beszélne vele, mert alighanem az ominózus lány megenné Astridot reggelire... Nem, egyelőre csak a lány reakcióit figyeli, majd az alapján dönt, szükséges-e eme óva intést megejtenie, vagy sem.
Eztán szóba kerül a család, de ő is érzi, átlép egy határt, s ellenben a korábban tanúsított viselkedésével, most talán idejében visszakozni kezd, s végül inkább másfelé tereli a témát. A testvérek, vagy épp a boldog élet reménye, a szeret, és egyéb maszlagok. Ugyan, neki egyik sem fog megadatni soha, és már önmagával is egészen jól sikerült elhitetnie, hogy amúgy nem is vágyik ő ezekre.
- Csakugyan, sok minden megtörténhet még, de ha nem bánod, én mégsem vagyok olyan optimista azért... Majdnem húsz évvel vagyok idősebb nálad, Astrid. Eljön majd az idő, amikor találsz nálam sokkalta... Jobbakat, korban hozzád illőbbet, talán hiba lenne, ha ezt eltéveszteném szem elől... Fiatalabb pedig már nem leszek. - üres kifogás, persze. Mit számít a kor? A szerelem nem ismer határokat, a kor nem állhatna útjukba, ha komolyan gondolnák. A valódi hiba itt az érzések hiánya, a kihasználáson alapuló játszadozás, amit ő űz, elég messze esik attól, amiről most beszél ugyanis. Ettől függetlenül bűnbánó képet vág, s egész meggyőző is - ezt rengeteget gyakorolta mondjuk, ugyanis bármikor jól jöhet. - Ne haragudj, elég... Nehezen nyílok meg mások előtt, kétségtelenül emberfeletti kitartás és elszántság kell hozzám néha... De nem is ismerjük egymást túl régóta, ebben biztosan fogok változni idővel. - ez végső soron igaz is. Ha akar, ha nem, ahogyan megismerik egymást, többé-kevésbé legalább, idomulnak azért egymáshoz, s mindketten engednek majd valamennyit, változik a hozzáállásuk, magatartásuk. Persze van, ami nem változik, de... Ez már részletkérdés szinte. Hiszen ő is tudja jól, van, amit most jobb, ha nem mond ki, ahogyan nem tette eddig sem. A legelején figyelmeztette a lányt, ha nem figyelt eléggé, magára vessen...
Ahogyan az osztozkodásra kerül a sor, jobban mondva arra, hogy vajh bánná-e, ha a lány másokkal is kezdene... Nos, ha már így kérdezi, akkor igen, eléggé. Bánná, ár hogy is ne bánná, a birtoklási vágya nem engedi, hogy az ő privát játékszerét más is baszogassa - főleg nem szó szerint!
- De felteszem, ez nem bánt téged sem különösebben... Vagy ilyen sok kérőd lenne? - kérdi lassan, mintha valami szándékosságot feltételezne a kérdés mögött - Persze nem értem, miért lepne meg, valójában teljesen érthető... Szép vagy, és csinos, én sem véletlenül vagyok itt. De ettől még attól tartok, nem tolerálnám túl jól a konkurenciát. - habár hogy ez pontosan mit jelent, az kérdéses. Kárt aligha tenne bennük, például, de meglehet, azért megkeserítené az életüket, persze a nélkül, hogy ennek okát felfedné. Különösebben tán még gyanús se lenne, hiszen ő amúgy is sokak életét megkeseríti, ha épp ráér, vagy csak túlságosan unja magát a tömérdek munkája mellett is.
- Remek. Egyszerűbb, ha kérdezel, mint, ha halálra aggódod magad. A legtöbb kérdésre felelek, amire nem... Az vélhetőleg egyébként sem túl fontos, legalábbis ez ügyben bizonyosan nem. Egyébként sem hiszem, hogy ne tudnál megfelelni nekem, ha akarsz. - ezzel nem is mond olyat, amivel ne értene egyet. Ha a lány meg akar neki felelni, alighanem meg is fog, a kérdés csak az, hogy csakugyan akar-e, és ha igen, meddig?
Na persze, nem feledte el, hogy a nő legutóbb megtagadta az orális kényeztetést tőle, és alighanem lassan érik, hogy újra szóba hozza majd, és a legutóbbival ellentétben most már nem fogadna el kibúvót, kiváltképp nem azt, amit legutóbb... De ő is érzi, hogy egyelőre ennek nincs itt a helye, így itt és most természetesen nem is hozakodik elő ilyesmivel.
Eztán mintegy mellékesen is, de rákérdez arra, amaz mit csinál szabadidejében, ámbár igazi választ végül nem kap. Megeshet, nem is várt, mondjuk.
- Nem azon van a hangsúly, hogy érdekel-e, hanem azon, hogy kell-e tudnom mindenről. Úgy hiszem, nem... Hagyok neked magánszférát, nem azért, mert egyes dolgok nem érdekelnek. Persze, arról számolsz be, amiről akarsz. - biccent. Ahogyan a lány is gondolja, nem érdeklik a mezei hétköznapok, nem arról akar hallani, hogy a lány rendszeresen hány órakor kel, vagy hogy néz ki pontosan az órarendje, vagy a szobatársainak milyenek az alvási szokásai. Így inkább csak hagyja, hogy amaz elpakolásszon. - Hogy haladtok a gyakorlással? - sejthetően a kviddicsről kérdez, ha már a lány szóba hozta. Nem meglepő, hiszen a Mardekárral lesz meccsük legközelebb, így talán van némi hátsó szándék is a kérdés mögött, de ki tudja nála.
S, ha már hátsó szándék...
- Persze, hogy nem akartad. Siettünk. - feleli ártatlanul, miközben az a bizonyos ölelés is megtörténik. Az más rész, hogy ő úgy döntött, annyira talán mégsem sietnek. Na persze, sejthetőleg ő pontosan tudta, belefér-e ilyesmi, vagy sem, bár sose tudni - végső soron jó kifogása lett volna éppen arra is, ha netalántán késik. De azt nem szokott, legalábbis eleddig nemigen fordult elő, hogy ne ért volna be időben egy órájára, például. - Te pedig bizonyára fegyelmezettebb vagy, mint én néha. - teszi hozzá. Na persze, ő is az, ha kell, aznap talán kicsit elragadtatta magát, de ennyi talán még épp járt neki.
Eztán azért megérdeklődi, hogy vajh hol vannak azok a bizonyos határok, de a lány szavaira eztán csak szusszant egyet.
- Jobb szeretem előre tudni, mire vágyik a másik, vagy mire nem... A kötélen kívül... - teszi hozzá nagy ártatlanul, kissé pimaszul is, mintegy odaszúrva a lánynak - De persze, majd idővel elválik. Alkalomadtán azért gondolkozz el, mire vágynál valójában is, ha tartósan rám hagyod, meglehet, hajlamossá válok megfeledkezni arról, hogy te mit akarhatsz. - mormolja, mintegy utalva rá, hogy most kérdez, de ez nem lesz mindig így. Ha a lány tartósan nem felel erre, akkor egy idő után nem fog többé kérdezni, csak tenni azt, amihez neki éppen kedve van. Vagy épp kikövetelni, mikor melyik. A leány szavaira felvillant egy ragadozómosolyt.
- Úgy véled? Legutóbb sem sikerült mindenre rávegyelek... - feleli ártatlanul. - Bár nem tettem még le a dologról, ne aggódj, majd idővel elválik, csakugyan olyan jó-e még a meggyőzőerőm, hm? - kérdi, de többet nem tesz hozzá a dologhoz, arra sem tér ki, hogy ő mire vágyna még, avagy mire nem. Minek menjen bele, ha egyszer a lány se teszi ezt? Majd szép lassan haladva felfedeznek ezt-azt, végső soron így úgyis ő irányít, ő dönti el, mi az, amit kipróbálnak, vagy mi az, amit nem.
Ahogyan a lány átül azonban ölébe, s arról beszél, hogy ő is vágyik az újabb együttlétre, lop ajkairól egy csókot, követelőzőt, vadat-durvát, de aztán megálljt parancsol magának, s minthogy a lány is elfogadja ezt, így nincs repeta. Lesz majd még a mai nap, ebben nem kételkedik, már hogy is ne lenne, sőt, lesz még ennél sokkalta több is... Majd a maga helyén, s idejében.
- Mert mindenki a rossz fiúkat keresi... Sikerrel találtál egyet. - feleli ártatlanul. Na meg persze, a lány sikerrel talált egy érettebb, felnőttebb férfit is, szintén jellemző, hogy idősebbekre buknak, de ebbe inkább nem megy bele - ez nem egy egyszerű, egy-két évvel idősebb eset, így jobb, ha ezt nem hánytorgatja túlzottan azért. Enyhén félrebillenti eztán nyakát, de végül hagyja, hogy a lány felálljon, s a videót válassza, talán jobb is, ő maga sem kíván most rögtön rámászni, és meghúzni a leányt az asztalon.
Na jó, de. De ő tud várni, türelmes, és tudja ő, hogy mindennek megvan a maga sorrendje.
- Csakugyan... Persze, akkoriban túl sok lehetősége sem volt az embernek,ami azt illeti. Igaz, nem is nagyon kerestük... - a lány kérdésére azonban felszalad szemöldöke. - Nem illik ilyet kérdezni, Astrid. - jegyzi meg, mintegy mellékesen. - Nem, csak anyai oldalról. - felel azért a kérdésre, de azt nem emeli ki, hogy apja mugli, vagy sárvérű, esetleg csak mezei félvér-e. Egyre megy, hiszen akármelyik is, a kérdésre már megadta a választ: ő maga félvér. Igaz, az anyai ágat sem jelöli meg, hogy mely család sarja. Talán szégyelli, vagy csak nem tartja különösebben fontosnak.
Biccent a lány szavaira, némileg elmerengve.
- Kétlem, hogy valaha is köztük kéne élned, hacsak magadtól nem választod inkább azt az életet, de persze, kevesebb aligha leszel tőle. - hagyja rá. Nem fűz hozzá semmi mugli-elleneset, semmi lekezelő vagy támadó dolgot, amit talán az ember elvárna tőle - tőle, aki a karján hordja a Sötét Jegyet... - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hosszútávon képes lennék megmaradni közöttük... - teszi hozzá, mintegy mellékesen. Rövidtávon talán, de tartósan semmiképpen sem. Nem, az a világ túl egyszerű, túl... Ostoba, lebutított.
Ami a képeket illeti, arra már nem reagál. Ahogyan a lány neki dől, majd pedig végül elfekszik kényelmesen, végigsimít a haján, s néha a film alatt is birizgálja, vagy épp simogatja, ha már így a keze ügyében van. S persze, attól esetében sem kell félni, hogy elaludna, pláne nem ülve. A pozíció ellen amúgy nincs kifogása még így sem - olyan, mintha tényleg együtt lennének, és ő megígérte, hogy itt, ma kedves lesz. Ha pedig megígér valamit, az úgy is lesz - nagyjából...
A film egyébként leköti, sőt, mivel nincs az ilyesmihez hozzászokva, némileg talán még el is fárasztja őt fejben, ami azt illeti, hiszen elég hosszú időn keresztül kell koncentrálnia, ráadásul valahogyan még a filmes nyelvet is értelmeznie kell magában, amihez ő, mint kezdő filmnéző, nos... Nem ért olyan szinten azért, mint az elvárható lenne.
Ahogyan vége, kicsit elgondolkodik tehát.
- Azt hiszem, sikerült követnem, és nagyjából felfognom... - feleli lassan, kicsit elmerengve - Még, ha talán meg is kéne néznem még párszor, hogy ezt teljes magabiztossággal állíthassam. De azt hiszem, nem volt rossz, végül is. - feleli. Ennél többet nem tud mondani, nem tudja agyon dicsérni a filmet, sem szidni. - Mármint, nekem ez eléggé... Új. De igyekszem. - magyarázza azért meg, mielőtt a lány csalódottnak, vagy hülyének nézné. Nem nemtetszésről beszél most, hanem valami egészen másról, de nem is igen számít. Majd belejön, ha muszáj. Ha nem, akkor talán nem fogja erőltetni... De nem is zárkózik el a folytatás elől sem.
S, ami a kezét illeti, ha a lány annyira szeretné, gond nélkül elkaphatja, és "molesztálhatja", egy hosszú pillanatig ott is tartja tekintetét, mielőtt ismét a lány arcára vetülne pillantása.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Piton & Astrid

Vissza az elejére Go down

Piton & Astrid

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Kígyók kódexe
» Perselus Tobias Piton

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-