2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Hmm, szóval csak rajta kell kapjalak valamin? - Kérdezem tettetett kíváncsisággal arcomon, majd a következő pillanatban elmosolyodom. Ha Jenine mégsem csak valami gyógyszer miatt játssza az agyát és valóban olyan mint amilyennek eddig mutatta magát, talán még élvezné is ha megbüntetném. Mondjuk azt ki kell érdemelni, túl jó vagyok ahhoz, hogy ingyen osztogassam. Következő mondatára viszont csak egy kellemes mosollyal és bólintással felelek, hisz ha egy valamiben hiszek, az én vagyok. Ismerem minden adottságom. A fizikumom, az arcom, a mély barna szempár és ez a göndör hajkorona... a legtöbb embernek már ennyi is elég ahhoz, hogy elnyerjem a tetszésüket. Bár való igaz, a külső semmit nem érne, ha nem társulna mellé egy magabiztos és erőteljes személyiség, mégis, néha elég kiábrándítónak találom, hogy a körülöttem lévők ilyen naív, hiszékeny idióták. Úgy tűnik semmivel nem lehet jobban eladni egy hazugságot, mintha egy karakteres pofi és megnyerő mosoly társul hozzá. Na nem mintha bánnám a dolgot, hisz nagyban megkönnyíti a játékom, hogy ilyen adottságokkal rendelkezem és nem vagyok rest felhasználni ezeket, ha úgy érzem alkalmam nyílik egy kis unalomölő szórakozásra. Jelen pillanatban még morfondírozok, hogy a velem társalgó lány megéri e az erőfeszítést így minden rezdülését figyelemmel követem. Minden pillantása, gesztusa és véletlenül elejtett szava fontos számomra, de hiába látom, hogy mindezek mögött mintha valós vadság bujkálna, különösebben nem engedi előtörni, így még nem sikerült meggyőződnöm. - Ahogy mesélted így is jársz itt eleget anélkül is, hogy lelökne a seprűről egy gurkó. - Nevetek fel egy pillanatig. - De így legalább nem kell egymás ellen játszanunk. - Felelem egy kellemes mosollyal ahogy kedvesen felé szegezem a tekintetem. Nem mintha különösebben érdekelne ki ellen játszom, őszintén fogalmam sincs pontosan kik játszanak a többi ház soraiban. Ez az egész játék leginkább csak egyfajta befektetés nekem, hogy megszerezzek valakit, aki nemrégiben felkeltette az érdeklődésem. - Ki tudja.. - Felelem egy sejtelmes vigyorral, de őszintén alig bírom visszafogni a feltörni kívánkozó nevetést. Ezzel a megjegyzésével nem is tudja mennyire jól leírta jelenlegi helyzetem, bár nekem sincs túl sok időm ezen szórakozni, ahogy hamarosan alig pár milliméter választ el minket egymástól. Azonban a hirtelen felindulásából így sem lesz semmi, így én próbálok kicsit közvetlenebbül hozzá érni, hogy lássam a reakcióját, s bár az a pillantás elég magával ragadó, végül mellém ül és megteszi amire kértem. - Majd megfontolom, hogy ezt hordjam póló helyet. - Feleltem megjegyzésére mosolyogva, míg fejem felé fordítva figyeltem, ahogy apró ujjai a kötéssel bíbelődnek. Amíg megpróbál kiszabadítani a kötések szorításából többször is ismét elég közel kerülünk egymáshoz. A hirtelen minket körbevevő csöndet csak halk szuszogása töri meg, arcomra pedig egy halvány mosoly ül csak ki ahogy a lány arcára pillantok, melyen a feladat nagyságához képest talán túlságosan is látszik mennyire koncentrál mégis... asszem egész aranyos. - Köszi. - Felelem mosolyogva, majd következő felszólalására egy pillanatig értetlenül nézek, de ahogy megindul és dobja a hálóinget leesik mire célzott. Kár lenne tagadnom, hogy amíg ruhái felé lépdel, kicsit alaposabban is végigfuttatom rajta tekintetem, hogy felmérjem az alakját és azt kell mondanom nincs oka panaszra. Azonban szemeim megakadtak a lágyan ringó csípőn, majd onnan kerek fenekére tévedtek. A formás domborulatok ebben a vörös fehérneműben úgy néznek ki mint egy szép piros alma melynek míg mozgását figyelem, fejem enyhén oldalra billen. Majd ahogy előre hajol pár ruhadarabért ezzel még jobban kitolva felém hátsóját, akaratlanul is gyengéden alsó ajkamba harapok hisz... mégis csak férfiból volnék. De hirtelen kicsit megrázva fejem térek magamhoz és tekintetem elhúzva a lányról nadrágomat kezdem keresni. Ha a viselkedése eddig nem is fogott meg úgy tűnik a teste megtette a hatását mert... maradjunk annyiban, ha most rám nézne keményebbnek látna mint az előbb a kötésben. Épp ezért is nézek nadrágom után elsőként, mert jobb lenne elrejteni a dolgot a lány elől, mielőtt észreveszi a kialakult helyzetet és még a végén azt hiszi ő került fölénybe. Ahogy megtalálom a keresett ruhadarabot, villám gyorsan próbálom is magamra húzni ám akad egy gátló tényező. Hirtelen éles fájdalom hasít jobb vállamba ami akadályoz abban, hogy jobbommal fel tudjam húzni a nadrágot és még ha balommal ezt meg is oldom, begombolni akkor sem tudom. - Hát.. azt hiszem elkélne egy kis segítség.. - Fordulok felé egy kellemetlen vigyorral ahogy nekem szegezi a kérdést míg bal kezemmel tartom vissza a nadrágot, hogy lecsússzon rólam. Talán mégsem volt a legjobb ötlet leszedni azt a kötést...
Jenine E. Mahard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jenine & Darius 2015-01-24, 18:35
- Csak ha elkapnak... - mosolyodom el vidáman, pedig nem mintha minden csintalanságot megúsznék. Az csak Dumbledore kedvenceinek megy, én pedig jócskán távol állok tőlük, mégha néha jófej is velem az öreg. Általában azonban valóban csúfos büntetésekkel töltöm a délutánjaimat, ami ugyan nem valami kellemes, de ennyivel nem tarthatnak vissza. Lassan úgysem marad idő arra, hogy még több plusz órát varrjanak a nyakamba... ennek ellenére most nem tervezek lebukni. - Csak azok hisznek, akik nem biztosak. Inkább bízz magadban. Vigyorgok vissza rá, hamár ő is játszadozik a szavaimmal, én miért ne tehetném vele ugyanezt? Valahol lenyűgöz, máshol ugyanolyan egyszerű, mint a többi srác. - Egész jól csinálom, de nézni valahogy jobban szeretem, mint játszani. Tény, gyerekkoromban én is sokat repültem, és bár sosem voltam kiemelkedő tehetség, magát a játékot már akkor is nagyon szerettem. Sokáig úgy gondoltam, hogy ha egyszer elkötelezem magam egy pasi mellett, az legalább kviddicsezzen, de mióta Leo is megjelent a színen, hát... asszem letettem erről. A legkevésbé sem izgat a sóhajtozása, egyértelműen az övé lenne az öröm, ha ki akarnám sajátítani... és valahol ki is akarom. Egyelőre persze csak szórakozom vele, bírom a képét, de ennyi. Ahhoz azért több, kell hogy valaki rendszeresen koptathassa az ágyamat. - Látom nem vagy meggyőződve a képességeimről... - nevetek fel halkan, ajkaimra kacér mosoly csúszik fel, egyre inkább magamévá akarom tenni a figyelmét. Ahogy valamilyen szinten mindenki másét is... nem véletlenül lettem kommentátor, szeretek a figyelem középpontjában lenni. Ahogy felkuncog, elmosolyodom én is, tudja, hogy csak játszadozom vele, és ki is élvezi. Még hallatlanban is belemegy az ötletembe, ami azért meglehetősen bátor vállalkozás tőle, mégha olyannyira komoly dologba nem is rángatom bele. Messze nem bízom benne annyira. A tekintetem combomat érintő tenyere felé kalandozik, majd egy vékony mosollyal az ajkaimon, viszonzom átható pillantását. - Pedig jól áll, kicsit keményebbnek tűnsz tőle. - vigyorgok rá, de azért engedelmesen lehuppanok mellé és viszonylag óvatosan elkezdem kihámozni a kötésből. Időnként meglehetősen közel kell hajolnom, de nem zavar különösebben, sőt, valahol felforrósít, ráadásul kellemes illata is van. Kicsit furán is érzem magam, amiért legszívesebben egész nap a hajában turkálnék... - Meg is van. - mosolygok rá, a ruháim felé tekintek, majd vissza rá. - Csak semmi leskelődés... - nevetek fel halkan, majd hátat fordítok, és a választ meg sem várva kapom le magamról a hálóinget. A vörös fehérnemű még az, amit reggel felvettem, szerencsére azt még a gyengélkedőn sem rángatják le az emberről. Magamban mosolygok, de bizonyára Dariust most valószínűleg a legkevésbé sem az arckifejezésem foglalkoztatja. Ha csak közbe nem szól, lassacskán visszaveszem az eredeti holmijaimat, noha még az egyenruhám szoknyája is fel van szabva kissé, nem mintha a fél seggem kilógna, éppen csak finoman sejteti, amit kell neki. - Mehetünk? - fordulok felé pajkos mosollyal az arcomon, valószínűleg már lemaradtam róla, ahogy átöltözik, hacsak a hátsóm látványa nem foglalta le annyira, hogy megfeledkezzen róla.
Kétség kívül közvetlen és a személyisége is eltér a megszokottól, ami be kell valljam figyelemre méltó. Azonban az átlagtól elszakadó személyiség mindössze olyan mint egy lágy szellő az unalom sivatagában... kellemes kis közjáték de nem jelenti feltétlenül azt, hogy pár perc múlva nem lesz egyszerűen unalmas. Mindenesetre válaszára kellemesen elmosolyodom, de kitudja nem e csak a szája nagy. Őszintén most merült még csak fel bennem, mi van ha valami fájdalomcsillapítót adtak neki és az szállt így a buksijába, de ahogy kimegy annak a hatása, itt ragadok valami szende szűzzel aki bebújik a kis takarja alá és meg se mer majd szólalni? - Mifelénk a szabályszegőknek büntetés jár. - Villantom meg gonoszul fogaimat a lányra pillantva. Akár be van állva akár nincs, nem szalaszthatom el az alkalmat, hogy szórakozzam kicsit. Nem mintha olyas valaki lennék aki kihasználná, vagy befolyásolná egy embertársát, csak hogy neki jó legyen akár egy rövidebb időre is... persze, sose tennék ilyet. Kivéve persze ha nincs jobb dolgom, márpedig most... - Nem hiszek sem a szerencsében, sem a véletlenben... egyszerűen csak jó vagyok. - Felelem továbbra is kedvesen vigyorogva, arrogancia bármi nemű jele nélkül, hisz egyszerűen csak egy tényt közöltem vele. - De nem hiszem, hogy csalódni fogsz, elég jó a technikám. - Válaszolom továbbra is a megszokott stílusban, az eddigi medrében tartva a beszélgetést, bár, hogy őszinte legyek, a leghalványabban sem érdekel, hogy mi lesz azon a meccsen. Ha épp túl fáradt leszek, lehet inkább el se megyek. - Na és veled mi a helyzet nagy bemondó? - nézek rá kérdőn. - A seprűvel is jól bánsz vagy csak távolról szereted figyelni és kommentálni? - Nem mintha különösebben érdekelne, de az emberek szeretnek magukról beszélni, szóval lássuk. Bár ha olyan mint amilyennek eddig megismertem a seprűlovaglást is más irányba fogja terelni. Nem mintha alapból ez lett volna a célom, hogy lássam meddig is képes valójában elmenni. Persze. - A tiéd. Úgy mint ha olyat tudsz felajánlani ami felkelti a figyelmem, benne vagyok. - Mondom sóhajtva mintha zavarna, hogy így félreérti, fejemet pedig hátra döntve kémlelem a plafont pár pillanatig. Magamban pedig eközben jót nevetek ahogy belegondolok, a legutóbbi lány aki megpróbált az uralma alá hajtani, szinte ruhátlanul végezte egy fának nyomva a tó partján kezében a farkammal. Végül némán egy gonosz pillantással nézek vissza rá, mert így belegondolva kíváncsi vagyok, sikerülne e megütnie az előző szintjét. Végül persze ahogy észre veszem a lány elővillanó hosszú combját... hát férfiból volnék, persze, hogy megnézem, és egy kis megjegyzést is elejtettem, mire Jenine ledobta magáról a takarót. Ettől a jelenettől egy pillanatig be kell vallanom valóban megdöbbentem, viszont ahogy felállt és közelebb lépdelt hozzám inkább kíváncsiság kúszott az arcomra. Ahogy közel hajolt hozzám és forró lehelete lágyan csapódott bőrömnek, halvány mosolyra húzódtak ajkaim. Kérdése hallatán csal egy halk hümmögés szakad fel mellkasomból, mert tulajdonképp most tényleg nem tudom mit akar. Szeretem nem tudni. Ha azt várja, hogy megcsókoljam csak mert rám mászik és játszhat velem, van még hova fejlődni. Viszont ahogy elhúzódik és beletúr a hajamba egyszerűen csak felkuncogok. Vagy játszadozni próbál velem, vagy tényleg csak hang a csaj... de ez még gondolom kiderül. - Benne vagyok, viszont.. - érek itt ujjhegyeimmel a lány csupasz combjához, majd finoman csúsztatva azokat végig a lány meglepően selymes bőrén lassan egész tenyerem ráhelyezem főleg combja belső részére. és fúrom pillantásom az övébe. - ... előbb tényleg levághatnád rólam ezt az izét. - Vigyorosom el, ahogy szemeimmel gyorsan a vállamat borító kötésre villantom, hogy értse miről beszélek. Viszont kíváncsian várom mi lehet az a nagyon izgalmas dolog amivel próbál felcsigázni.
Láthatóan nem zavarja, hogy stírölöm, szóval zavartalanul folytatom is a dolgot, éppen csak testének különböző pontjait váltogatom... persze, általában mégiscsak az arcát figyelem, mert az az, ami a leginkább leköt. A többi változatlan, a grimaszai vagy ajkának apró rándulásai azonban mindent elárulnak róla. Persze ugyanez rám is igaz. Az utalásra halványan elmosolyodom, akaratlanul is a kötés felé vándorol tekintetem... nem szeretem, ha irányítanak. - Szívesen segítek rajtad, ha ennyire zavar. - kacsintok, majd felnevetek a megjegyzésre, noha a válasz elég egyértelmű. - Valahogy a szenvedélyem a szabályszegés... - sunyin vigyorgok, és a fülem mögé fésülöm pár rakoncátlan, göndör tincsemet. Őszintén szólva, ez még igaz is... Bár, a baj mindig is megtalált, akkor is ha nem kerestem. Így inkább nem vesződöm az ostoba elvárásokkal, és egyszerűen úgy élek, ahogy a kedvem tartja. Soha sem bánok meg semmit, mert abban a pillanatban azt akartam tenni, és kész. - Tetszik, hogy van önbizalmad. - vigyorgok rá, aztán gonoszan villan a tekintetem. - Feltéve persze, hogy nem csak mázlid volt. Már várom a következő meccseteket. Ja, azt várhatom. Elképesztő, milyen ritkán vannak, de addigra legalább van idejük felkészülni, és érdekes meglepetésekkel szolgálni. Annyi biztos, hogy nyomon fogom követni Darius karrierjét, elvégre csak akkor ér bármit is a tehetsége, ha képes lesz fejlődni is. Persze ezzel egyelőre nem lombozom le, hadd örüljön a kis sikerének, ráérek még kicsit átszabni az önértékelését később is. - Nincs mit. Csak őszinte voltam. - vonom meg a vállam, végül is nem mintha ki akarnám nyalni a formás kis hátsóját. Ha majd elbénáz egy kört, úgy is én leszek az első, aki kiröhögi... a siker ugyanis mulandó. Tény, hogy kissé felizgat az öltözős téma, de ettől még nem csúszok majd a padlón, hogy válthassak vele pár szót... ennyire nem egyszerű átlátni rajtam. Pláne, hogy szívesen meghazudtolom önmagam is, csakhogy ne kelljen megalázkodnom. - Az enyém? Talán kissé elhamarkodott vagy... - egészen tetszik a gondolat, hogy birtokolhatom. Nem mintha szükségem lenne rá, de mégiscsak szórakoztató a jelenléte. Mint egy kiskutya, leginkább ehhez tudnám hasonlítani. Nem csoda, hogy úgy érzem, játszanom kell vele... A tekintetéből pontosan tudom, hogy nem most jött le a falvédőről, tetszik, ahogyan elfogadja a kis ajándékomat. Viszonzom a bájos mosolyt, és egy váratlan rántással lehúzom magamról a takarót, laza mozdulattal állok fel, és lépek közelebb ágyához, hogy közelebb hajolva alig pár centiméter válassza el arcunkat. - Csinálunk valami érdekeset... Darius? - még engedek a távolságból, már a bőrömön érzem a leheletét, ahogy ő is az enyémet. Ajkaim vékony mosolyra húzódnak, lassan közelítek, aztán az utolsó pillanatban, ha csak ki nem használja a helyzetet, finoman beletúrok azokba a puha, göndör fürtökbe. - Egyszerűen nem bírtam ki, tudtam, hogy ilyen puha lesz. - sóhajtok fel kielégülten, és lehuppan mellé, a combjaimat keresztezve támaszkodom meg a tenyereimen.- De komolyan, csináljunk valami izgalmasat. Igazából van is egy ötletem, de ha segíteni akarsz, be kell mocskolnod a mancsaidat. Még mindig érdekel? - alattomos csillogással a szemeimben tekintek föl rá, most majd kiderül, mennyire bátor valójában. Elvégre meglehet, hogy csak a szája jár... és amúgy is kezdem unni a környezetünket.
Szemet szúr ám, mikor a kötésemet mutatom a lánynak, hogy a szemei nem egészen arra fókuszálnak. Maximum egy pillanatig, de aztán testem többi részét kezdi pásztázni, melyet próbálok nem feltűnően észrevenni, bár nem hinném, hogy túlzottan zavarná. Igazából nem különösebben érdekel, a dolog, tisztában vagyok vele, milyen adottságaim vannak és rendszeresen dolgozom is azért, hogy testem jó formában maradjon, így ha kapok pár elismerő tekintetet, az csak azt mutatja, hogy van értelme az egésznek és nem felesleges időpocsékolás ami miatt most alapból ide kerültem. Ráadásul legalább tudom, hogy érdeklem. Persze nem mondom, hogy rám vetné magát csak mert ledobtam a felsőm és megvillantottam pár izmot, de ha ez képes lekötni a figyelmét, akkor elég könnyen sikerülhet a közelébe férkőznöm, hogy megkapjam amit akarok... csak még nem tudom mi lenne az. Barátnak addig is értékes lehet figyelembe véve az iskolában betöltött pozícióját. Kiváltképp hasznos lehet amíg a kviddics csapatban játszom. Talán nincs olyan aki nála jobban ismerné az iskola játékosait, nem mellesleg egy szokásos fanatikus tudása mellett ő a kulisszák mögé is belát. Nem mintha csalásra akarnám felhasználni, csak tudod... nem árt tudni az ellenfél játékosainak erősségét, gyengeségét... ha épp sérültek valahol de titkolják. Isten ments, hogy véletlen pont ott találja el őket a egy gurkó. Ezt a gondolatot követően egy halvány mosoly jelenik meg arcomon, melyet Jenine akár annak is betudhat, hogy észrevettem kémlelő pillantásait. - Ó igazán? - Kérdezek vissza kíváncsian, mikor a cuki gyakornokról kezd beszélni, csak hogy megnyugtasson nem valami perverz vénasszony vetkőztetett le álmomban. - Ha nem szedi le előbb valaki más. - Jegyzem meg csak úgy magam elé, majd elgondolkodva ismét megszólalok. - Úgy látom elég jól ismered már itt a személyzetet... vagy nagyon ügyetlen vagy nagyon rossz lány lehetsz te. - Ki hitte volna, hogy ez a lány ilyen hasznos lehet. Persze most épp nincs szükségem ilyesfajta tudásra, de a jövőben még kitudja mire lesz jó a buksijában meglapuló tudástár az itt dolgozókról. Eztán a kviddicsre terelődik a téma, majd ahogy elmesélem neki, hogy a legutóbbi, első idei meccs előtt nem is játszottam, még, ráadásul nem is szokásos válogatónak köszönhetően kerültem a csapatba, felcsillannak a lány szemei. Látom,ahogy ismét végigfut rajtam a tekintete, de nem értem most mit kereshet. - Nem, nem először. - Kacagtam fel kicsit megjegyzésére. - Túl unalmas lett volna, ha normális körülmények közt kerülök be... különleges vagyok. - Nyújtom rá a nyelvem egy pillanatig, majd észbe kapok, hogy voltaképp most elismerését fejezte ki. - A dicséretet pedig köszönöm. - Zártam végül az egészet egy kellemes mosoly kíséretével. Nincs semmi baj egy kis önfényező eagoizmussal. Igaz ugyan, hogy szerénynek lenni tudni kell, de az is elengedhetetlen, hogy az ember néha meglobogtassa az ego-ját, hisz valamilyen szinten ez is az önbizalom jele, mely ugyan olyan vonzó, jó tulajdonság, mint a jó külső... bár ezt nem szabad túlzásba vinni. Szerencsére játékosan oldottam és a beszélgetésünk során most először így ez még belefér. Ember, néha magamon is nevetnék legszívesebben, hogy ilyen szinten elemzem még azt is, mit és hogyan mondok a többi embernek, hogy ezzel megnyerjem őket. De végül is eddig még soha nem vallott csődöt a dolog szóval.. miért ne? Ezt követően felajánlom, neki, hogy ha szeretné később mesélhetek neki, mi is zajlik a Hugrabug öltözőjének ajtajai mögött, amire már szavait megelőző vigyorából és tekintetéből is látom, hogy nem fogja betartatlanul hagyni ezt az ígéretet. Olyan egyszerű fogást találni egy emberen, ha már tudod miért rajonganak, vagy épp utálnak. Meg kell játszanod, hogy ugyan úgy érdekel, vagy fel kell ajánlanod valamit, ami egy fannak, ritka, nagy dolog és már le is kenyerezted őket. - Náhh, amúgy sem terveztem ma túl sok órát végiglátogatni, szóval a tiéd vagyok. - Felelem vidáman, de azért remélem, hogy valami érdekes dolgot forgat a fejébe, mert unalom miatt ellógni az unalmat értelmetlen... ennyi erővel kereshetnék még egy adagot abból a cuccból amit a nővérke adott nekem és visszaküldeném magam álomországba. Eztán, ahogy magára húzza a takarót ugyan semmi különös nincs, de ahogy a fehér anyag mögül elővillan combja... férfi lennék vagy mi, természetesen reflexszerűen vándorol arra tekintetem, mellyel szinte végigsimítom Jenine fehér bőrét. - Nem rossz. - Bólintok elismerően, míg szemeim még mindig lábának előbukkanó részét kémlelik. - De párban az igazi. - Villannak szemeim ebben a pillanatban a lány arcára szemei után kutatva, ajkamon pedig talán egy kissé sejtelmes mosoly jelenik meg. Eddig ilyen szemmel nem is mértem végig a lányt. Persze csinos, ez lejött az első pillanattól, de ahogy így, korábbi vizslatását viszonozva én is végigmérem... talán az átlagnál még jobb adottságokkal is van megáldva. Kedvelem a szép embereket, de remélem nem fog untatni.
A hozzászólást Darius J. Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-11, 17:41-kor.
Értékelem az elejtett nevetését a mondandóm végén, mindig is imádtam a közönséget... (na igen, ezért lettem kommentátor), úgyhogy egy mosollyal viszonzom a gesztust. Bár az indokaim láthatóan nem érdeklik, és valóban, ha választ adnék fel nem tett kérdéseire, talán csak még őrültebbnek tartana. Nem mintha titkolnám, vagy ilyesmi. Mindent vagy semmit. Talán észrevette az érdeklődésem a felsőteste iránt, de az is lehet, hogy valóban csak a kötését próbálja felfedni, mindenesetre egy halk kuncogás kíséretében természetesen szemügyre veszem, ha már lehetőségem adódik. Komolyan, ki ne használná ki a helyzetet? - Van egy gyakornok csajszi, aki gyakran jár ide, általában ő végzi el az ilyen feladatokat. - vigyorgok gonoszul, de valójában még ha ő is volt, nem hinném, hogy ez zavarná Dariust. Egyrészt, mert mindenféle kényszerítés nélkül is vetkőzik, másrészt, mert jól néz ki a lányzó. - Irtó cuki. Reménykedj, hogy ébren leszel, ha majd lehámozza rólad. Nem azért dicsértem, hogy megköszönje, hanem mert ami a szívemen, az a számon, de azért édes a mosolya, úgyhogy megelégszem ennyivel. Az már viszont annál inkább ledöbbent, amit ezután ejtenek ki azok a kellemesnek tűnő ajkak. - Komolyan? - egy pillanatra felcsillan a tekintetem, újból végigmérem, de ezúttal sokkal inkább, mint játékost, amennyire látom, alkatra is megfelelő, és ha csak most kezdte... - Azért csak nem most repültél először. Kezdőhöz képest elképesztő vagy. Azt hittem, az idei válogatón kerültél be. Néha azért meglepő, miféle tehetségek rejtőzködnek a Roxfortban, és bevallom, hogy imádom felfedezni őket. Mintha magam is a részévé válnék valamelyest. Viszont látom rajta, hogy nem kifejezetten van oda a játékért, és nem is hibáztatom, mert sokan nem értik, hogy mi az, ami igazán szórakoztatóvá teszi a kviddicset. Plusz, ekkora tehetséggel nem is lenne fair, ha még lelkes is volna. Még szép, hogy érdekel. - vigyorodom el, és természetesen ezt ígéretnek veszem, a későbbiekben pedig egészen biztosan beváltom. Be kell vallanom, hogy imádok pletykálni, de hát melyik tinilány nem? Őszintén szólva, ameddig jól szórakozom, addig nem igazán érdekel, hogy kiken taposok át. Ők is ugyanúgy megteszik, ha alkalmuk lesz rá. Ebben a srácban viszont akárhogy is nézem, van valami különös. Általában elég jól felismerem az emberek jellemvonásait, a legtöbben nyitott könyvek számomra, rajta viszont nem tudok kiigazodni... talán ez az, ami igazán kíváncsivá tesz. Milyen lehet valójában? Igazából remélem, hogy ez csak egy unalmas maszk, ami mögött valami sokkalta szórakoztatóbb dolog rejtőzködik. - Mellesleg sietsz valahová? Általában kiszökök, mielőtt számon kérhetnének, de erről már lecsúsztam, úgyhogy annyi órát fogok ellógni, ahányat csak lehetséges. Aljasan elmosolyodom valószínűleg éppen szenvedő ellenségeimre gondolva (meglepően sokan vannak, néha meg is feledkezem párról), és kényelmesen dőlök hátra a párnámra. Ha már Darius is mocskosan játszik, akkor miért ne tehetném én is... egy ártatlan mozdulattal húzom feljebb a takarót, ezzel egészen véletlenül fedetlenül hagyva a combom egy részét. Nem mintha el akarnám csábítani (csak egy kicsit), inkább a reakciójára vagyok kíváncsi. Persze, ha egyáltalán észreveszi.
Örömmel nyugtázom, hogy az ő ittlétének oka valamivel hosszabb elbeszélést kíván... vagy ah nem is igényli, de mégis hosszabb mesélést kap, mint az enyém. Amíg tettetett érdeklődéssel figyelem szavait egyre inkább sikerült magamhoz térnem. Nemtudom, mi a fenét adott be nekem a nővérke, de ebből a cuccból jól jönne még pár adag későbbre, lévén a füvem már elfogyott. Na szóval, a lány meséjének végét egy nevetéssel nyugtázom. Be kell valljam, bár eleinte nem igazán érdekelt, hogyan került ide, mégsem egy unalmas hétköznapi sztorinak lehettem fültanúja. Mondjuk abba már nem szívesen mennék bele minek rugdos páncélokat és hogy mi is pontosan a gondja iskolánk egyik karbantartójával... mindenesetre az biztos, hogy ő sem épp egy hétköznapi lány. - Az egy dolog, hogy te nem tudod, hogyan kerültél ide... - Állok itt meg egy pillanatig, míg sikerül lehámozni magamról a pólómat. - ... de mikor én elaludtam még nem voltam bekötözve. - Néztem rá nagy kiskutya szemekkel. Ez azt jelenti, a nővér képes volt levetkőztetni bekötözni aztán vissza rám adni a felsőt... meg kitudja még mit tett velem amíg önkívületben horkoltam. Náhh ne gondoljunk csak semmi rosszra, ezek itt profik. Asszem. - Köszönöm. - Mosolyodom rá kedvesen, ahogy megdicséri a legutóbbi meccsen nyújtott teljesítményemet. Közben pedig visszahúzom magamra a pólót, csak azért vettem be, hogy megmutassam neki a kötést. - Persze, rendesen... - Kacagok fel kicsit erre a mondatára. - Ne mondd el senkinek, de nem járok be olyan sűrűn edzésre mint kellene. - Alapból nem is vagyok túl nagy kviddics fanatikus. Anne-n kívül nincs is más oka annak, hogy magamra öltöttem a a sárga egyenruhát és gyilkos száguldozó golyók közt röpködöm. Így jobban belegondolva talán szólni kellene a nővérnek, hogy a fejemet is nézze meg, tuti, hogy valami nem stimmel odabenn. - A meccs előtt pedig nem is jártam edzésekre, hogy őszinte legyek az utolsó pillanatban kerültem be a csapatba. - Fűztem hozzá ezt mosolyogva, talán érdekes háttérinfónak tartja majd. Nem volt túl nehéz, nem is értem mit szenved mindenki azzal, hogy bekerüljön a csapatba. Valaki kiesett a csapatból kellett valaki a helyére, tartottak egy villámválogatót, bent vagyok. Az egész játék nem mondható olyan túl bonyolultnak. Felülsz egy seprűre, repkedsz amíg vége nincs a meccsnek és próbálsz életben maradni. Persze úgy teszek én, mintha élvezném, mert furán venné ki magát ha nem, de őszintén ezt az egészet nem tartom túl szórakoztatónak. - Ha érdekel még pár piszkos kis részlet az öltözők ajtaja mögül később szívesen mesélek. - Kacsintok rá.
A hozzászólást Darius J. Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-11, 17:40-kor.
Látom rajta, hogy nehézkesen szedi össze a gondolatait, a jelenlétem pedig valószínűleg megnehezíti a dolgát, habár be kell vallanom, hogy pont ez volt a célom. Szélesedik a mosolyom, hogy még a nevemre is emlékszik, ez már nem mindenkinek szokott sikerülni, úgyhogy van egy jó pontja. Vagyis egy újabb. - Eltaláltad.- kacsintok rá, miközben a vállára kúszik a tekintetem, van egy kusza sejtésem, hogy nem véletlenül most masszírozza meg, mert azért valljuk be, hogy nem rossz látvány. Persze lehet, hogy én kombinálom túl... nagy nehezen elszakítom a tekintetemet a testétől, és az arcára koncentrálok, mielőtt még ő zavarna össze engem. Természetesen hallottam már róla pletykákat, többnyire jót, néha rosszat is, és amennyit eddig láttam belőle, simán el tudom képzelni mindkettőt. Ezt az aggódó tekintetet nem tudom mire vélni, elvégre fél perce ismert meg, és még csak nem is most sérültem meg, de sebaj, féltsen csak. Legközelebb majd elém ugrik. - Belerúgtam egy idióta páncélba, mire persze rám dőlt az egész. A legrosszabb az egészben, hogy pont a lehető legidegesítőbb karbantartó csávó előtt, pedig már éppen önelégülten vigyorogtam rá, hogy ezt bizony neki kell majd összeraknia... Nem tudom ismered-e a tagot, de őszintén irigyellek, ha még nem. Totál az idegeimre megy. Annyira beleélem magam a sztorizgatásba, tulajdonképpen nem is érdekel, hogy mennyire szórakoztatom őt evvel. - Viszont azt hiszem elájultam, nem emlékszem, pontosan hogy is kerültem ide. Merem remélni, hogy nem ő cipelt ide, mert tuti, hogy legközelebb a képembe fogja dörgölni Forgatom meg a szememet, de ennél több szót már nem fogok arra a pasira szánni. Csak kerüljön még egyszer a szemem elé... - Jut eszembe, jó voltál a meccsen. Látszik, hogy rendesen jársz gyakorolni. Mosolygok rá elégedetten, mert rémesen unnám a kommentálást, ha egyik játékos sem fejlődne soha. Kicsit furcsa lehet a váltás, hogy az előbb még szidtam valakit, most meg ártatlanul mosolygok, de majd hozzászokik a természetemhez. Már ha kedvelem majd annyira, hogy meg kelljen szoknia.
A hozzászólást Jenine E. Mahard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-11-28, 23:39-kor.
Az én hibám volt. Ki más is lett volna, hisz senki más nem volt a közelben. Naponta legalább egy- két órát rászánok az edzésre lehetőleg egy olyan helyen ahol senki nem zavarhat meg. Elég idegesítő, hogy egész nap körbe vagyok véve, ráadásul érdekesnek nehezen nevezhető emberekkel, így amíg testem karbantartásán ügyködöm, jobban preferálom mindennemű társaság nélkülözését. Épp húzódzkodtam, mikor is megcsúszott az egyik kezem, a következő pillanatban pedig tompa puffanással értem földet, majd egy nyugtalanító hangot követően, elviselhetetlen fájdalom hasított végig testemen. Ahogy nyöszörögve sikerült felülnöm és alaposan szemügyre vehettem vállamat... nos nem kellett épp orvosi diploma hozzá, hogy lássam kimozdult a helyéről. Feltápászkodtam a földről, majd magamra terítve pulóverem, egyenesen az orvosi szoba felé vettem az irányt, ahol megállapították amit már így is tudtam. Azt hazudtam, hogy egyszerűen elestem. A következő pillanatban a számba nyomtak egy fadarabor, hogy harapjak rá, közölték, hogy ami most jön, nem lesz kellemes, aztán egy rántással helyére rakták. Az, hogy nem volt kellemes, elég enyhe kifejezés. Talán életemben nem éreztem még ilyen erőteljes fájdalmat, ám szerencsére, ahogy minden ismét a helyére került, a fájdalom bár el nem múlt de csökkenni kezdett. A nővér eztán közölte, hogy pihentetni kellene egy két napig és jobban örülne neki, ha egy pár óráig itt maradnék és pihennék. Mondanom sem kell, bár nem volt semmilyen tervem aznapra, bármi jobb elfoglaltságnak tűnt, mint a gyengélkedőn bámulni a plafont, de sajnos nem túl sok beleszólásom volt az ügybe. Kaptam egy pohárka büdös, és fertelmes ízű löttyöt, melynek lehajtása után, szinte azonnal elnyomott az álom. Hát... talán még mindig jobb begyógyszerezve aludni fájdalom nélkül, mint unatkozva számolni a falon a repedéseket.
Bár szemeim még csukva vannak, tudatom már ébredezik és nem tudok segíteni rajta, de mintha valami vagy valaki mocorogna a közelemben. Kicsit kábának és szédültnek érzem magam, azonban a fájdalom helyét mostanára egy bizsergő, zsibbadó érzés vette át.... bármennyi ideig feküdtem is itt. Remélem nem ütött ki az a valami túl sokáig, pár óránál többet nem szívesen vesztegettem volna el a napomból. Végül úgy döntök kinyitom a szemem, körbe nézzek, hátha kiderül milyen napszak van, ám ahogy szemhéjaim utat engednek a fénynek egy lánnyal találom szemben magam. Nem meglepően sérült, mi mást is keresne a gyengélkedőn. Bár még mindig elég kábult vagyok, megpróbálok egy kedves mosolyt magamra erőltetni válaszul köszönésére. Tudom, hogy ismerem őt... a legtöbb embert ismerem az iskolában, ha nem is személyesen, de mindig is próbáltam minél több emberről megtudni legalább az alap dolgokat. Most viszont még ha tudom is, hogy ismerem, túl kuszák még a gondolatok a fejemben, hogy az arcmemóriámban tudjak kutakodni... viszont ahogy meghallom a hangját, beüt a neve is. - Igen... te pedig Janine vagy ha jól tudom. Janine Mahard. - Felelem arcomon még mindig kedves mosollyal, ahogy megpróbálok kicsit felülni az ágyon. Griffendéles, bemondó, kviddics fanatikus. Valószínűleg többet tud rólam mint én róla. Anno már a figyelmembe került, de kicsit túlságosan is közszereplőnek mondanám az iskola életében ahhoz, hogy vele kezdjek szórakozni... olyanokkal veszélyes akik túl nagy nyilvánosságnak örvendenek. - Mondhatjuk... - Helyeztem ezzel bal tenyerem jobb vállamra, hogy kicsit megmasszírozva megnézzem mennyire rossz a helyzet. - Egy kicsit ügyetlen voltam és kiment a vállam. - Folytattam ahogy nyugtáztam, hogy már nem túl vészes, és a nővér alaposan be is kötözte nekem. - Veled mi a helyzet, mi történt az arcoddal? - Néztem végig rajta kíváncsi, talán kicsit aggódó tekintettel, mintha tényleg érdekelne. Próbálom egy kicsit húzni az időt, míg sikerül felébrednem a kábulatból és jobban önmagamat hozni. Ha már úgy alakult, hogy kettesben találtam magam ezzel a leányzóval, hiba lenne nem közelebb kerülni hozzá.
[/color][/b]
A hozzászólást Darius J. Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-11, 17:40-kor.
Semmi mást nem érzek, csak az enyhén szúró, kellemetlen fájdalmat a homlokomban, na meg a párnát a képemben. Halkan nyögve fordulok át a másik oldalamra, de ahelyett, hogy oda reményeim szerint kevesebb fény jutna, a verőfényes napsütés egyenesen átszúrja a retinámat. Lustán felemelem hát a szemhéjaimat, gondolatban a legszebb káromkodásaimmal illetem a szemembe tűző fényt, tenyereimmel dörzsölöm meg a szememet, hátha végre látni is fogok valamit. A meglepetéstől hirtelen elkerekednek a szemeim, a szám elé kapom a kezemet, és olyan gyorsasággal ülök fel, hogy csoda, ha nem fordulok le az ágyról. Persze remélhetőleg a srác nem szúrja ki, hogy mit művelek, mert ezt aztán igen nehéz volna kimagyarázni. A szomszédomban ugyanis Darius J. Harrington pihenget, pár évvel talán fölöttem jár, és nemrég kommentáltam le a meccset, amiben játszott, így aztán többet is tudok róla, mint amennyit kéne. Esküszöm, hogy nem azért szurkoltam nekik, mert helyes pofija van. Eszméletlen, ahogy játszik. Bár seprű nélkül is egészen jól mutat. Vajon mit kereshet itt? Várjunk csak...én mit keresek itt? A fejfájásom mintha ebben a pillanatban térne vissza, pedig tudom, hogy csak megfeledkeztem róla. Azonban ahogy lerúgom a takarót és végig nézek magamon, mindenhol kék-lila foltok borítanak, a tükröm pedig világosan mutat egy gyógyulóban lévő karcolást is az arcomon. Nem kifejezetten ijedek meg, látom rajta, hogy nem fog heget hagyni, tulajdonképpen túlzottan sok is a tapasztalatom ezen a téren, ezért csak elfintorodom, és bosszankodva rázom meg a fejemet. Szerencsére nincs ápoló a közelben, úgyhogy most akár meg is lóghatok következmények nélkül... Dariusra sandítok, halkan felsóhajtok, és inkább visszahúzom a praclimat a takaró alá. Ez is annak a szemét gondnoknak a hibája. Egészen különös ilyen békésen fekve bámulni a srácot, elvégre általában csak akkor figyelek rá, mikor hajtóként virít a levegőben, mélybarna tekintete pedig ide-oda cikázik a labdák között. Igazából elég nagy késztetést érzek, hogy odalopakodjak és beletúrjak azokba a puha, göndör tincsekre, de ha valóban megcsinálnám, még én is megijednék magamtól. Helyette inkább ellenőrzöm a kinézetemet, és azt kell, hogy mondjam, még a heg is egészen szexi az arcomon, határozottan nincs miért aggódnom. Egyszer úgy is felébred, úgyhogy addig is szakadatlanul bámulom, ha pedig felhúzza végre a szemhéját, ajkaim vékony mosolyra húzódnak, csuklómmal lazán intek neki, és tovább bámulom, csakhogy tudja, semmin sem kapott rajta. - Helló. Darius, ugye? Talán felismer, ha másról nem is, legalább a hangomról, elvégre végig hallhatta a meccsen. Elég sajátos stílusban kommentátorkodom, de a lényeget mindig elkapom, és amennyiben nem a Griffendél játszik, még semleges is szoktam lenni. Persze mindig fair vagyok, csak néha nem tudom visszafogni a valódi természetemet. - Mit keresel te itt? Nem tűnsz kifejezetten lázadó típusnak, szóval... baleset? Nem erőlködöm, hogy kedvesen hangzzon a kérdés, de a megfelelő mennyiségű szempilla rebegtetés és az aranyos mosoly majd elárulja, hogy szimpatikus nekem a jelenléte. Tekintve, hogy gyakori látogatója vagyok a gyengélkedőnek, van sejtésem, hogy mégis mit kereshet itt, tehát vagy bénázott, vagy rosszban sántikált. Remélhetőleg kiderül, ugyanis egy ideje már kíváncsi vagyok, mégis milyen lehet a személyisége. Elvégre amit a pályán látok, az csak egy része az életének, én pedig a végére járok a dolgoknak, ha egyszer valami érdekelni kezd.
A hozzászólást Jenine E. Mahard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-11-22, 21:13-kor.
