2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Roxfort legmagasabb és egyben legvékonykább tornya, ami nem szolgál másra, mint arra, hogy remek belátást biztosítson a birtokra. Innen tényleg ellátni a hegyekig, látni a tavat, a kviddics pályát, amit csak szeretnél. Persze hűvös időben kifejezetten szeles, ilyenkor azért jól öltözz fel. A kilátó is természetesen kőből épült, de körben sok helyütt nyitott, nagy üvegtelen ablakokba könyökölhetsz ki nézelődni.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kilátó 2020-06-24, 22:09
Alistair & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Persze, hogy felteszi a kérdést, amitől féltem. No, nem mintha nem tudnám a választ; kevés olyan kérdés van, ami kifog rajtam. De ezek szerint belenézett a zsebeimbe, amit tekintve, hogy prefektus vagyok és egy köztiszteletnek örvendő család sarja nem biztos, ha megoszt másokkal lesz nekem ne mulass. Annak is örülhetek, hogy Minnie néni nem árult még be apáéknál… - Sok olyan tárgy, ami tiltott az iskola falain belül. – Nem akarnék konkrétumot mondani. Se azt, hogy minden koboztam, mert egyes tételek mennyisége nyilvánvalóan eladásra szánt. Basszus, nagyon remélem, hogy tudja tartani a száját. Mondjuk még új itt, lehet nincs olyan sok barátja. Bár kedves arca van, szóval lehet tévedek Megkönnyebbülve kanyarítom magamra a ruhadarabot. Így legalább biztos, hogy nem hagyom itt. - Köszi, sajnos nem én csinálom őket. – Vonok vállat. Jó lenne feltalálónak lenni, mindenféle ketyerét gyártani. Persze, ezeknél csak és kizárólag értelmesebbeket. Nem is tudom, hogy azt a rókázó rágcsát ki venné önszántából a szájába… - Lehet róla szó. – Zsebre tett kezekkel érdeklődve nézek rá, egy kíváncsi mosollyal. Nos, igen. Az üzlet a lételemem. Sok mindent meg lehet tudni egy emberrel kapcsolatban csupán abból, hogy mit szeretne a széles körű portékából. Arról nem is beszélve, hogy általában pénzt ajánlanak érte, de ez a csere dolog nagyon felcsigáz. - Mi érdekelne? – Teszem fel az első kérdést, gondolván, hogy úgyis majd mondja, hogy mit tudna nyújtani cserébe. Remélem, hogy valami számomra is értékeset.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
A széthulló figyelmemnek köszönhetően én szerintem sosem tudtam annyit olvasni egy huzamban, hogy az olvasás és a közben keletkező felismerés egy időintervallumon belül bekövetkezzen. Sőt van hogy simán áthaladok a kulcsfordító pillanaton és teljesen random helyzetekben nyal homlokon a felismerés. Ha épp nem óra közepén vagyunk, ilyenkor teljesen az aktuális témába vágva, ledarálva a többieknek, velük is megosztom a felfedezésemet... majd ha nagyon hülyén néznek rám, vissza idézem inkább az előző témát és mintha mi sem történt volna, inkább csak csendben örülök magamnak. Vagyis inkább a felismerésnek. Ha óra közepén villan be, azonnal le kell írjam a könyvem/füzetem szélére... Így ha valaki véletlen beszedné a füzeteket ellenőrzésre, nagyon úgy tűnhetne, hogy nem is figyelek órákon. Pedig amúgy de, csak sajnos nem lineárisan vagyok bekötve. Azért amikor felbukkan a még tőlünk is fiatalabbnak kinéző párocska és fejben össze kapcsolom, hogy most jól össze néztek minket pillanatra zavartan nézek vissza rá, aztán ő feláll mellőlem. Én is hasonlóan teszek, nem maradok ülve. Örülök, hogy rögtön vette a lapot és már sorol is pár jellemzőt. - Igen. Eddig stimt. És mi volt benne? - talán köcsögségnek fogja tartani a kérdést, de én azt ki nem adom a kezemből csak úgy egy random embernek. Ahhoz kicsit bajos az a holmi. Természetesen, amikor mond valami kulcsdolgot, vagy csak összegzi, előszedem a táskámból és vissza adom neki. Miután csekkolta, hogy minden megvan-e amit benne hagyott - minden ugyanott van ahol hagyta a zsebekben - felteszem a kérdést. - Amúgy nagyon menő cuccok. Nincs kedved cserélni valamit? - lehet olyan magasról fogja lecsapni a labdát hogy a fizikális síkon is érezni fogom, de egy próbát megér.
Egészen belemerülök a tananyagba. Ismered azt az érzést, ami követlenük a megvilágosodás előtt száll meg? Amikor falod a betűket, mert tudod, hogy mindjárt átkattan valami az agyadba és megérted az egészet. Szerintem ez a Hollóhátasok drogja, de ha nem is mindenkinek nekem biztos. Ezért is ijedtem meg annyira, amikor egy külső hatás kiránt az extázis előtti pillanatokból. A könyvet mellkasomhoz szorítva nézek az érkezőre, pontosabban becsapódóra. - Hello. – A sokktól nagyjából ennyire futotta tőlem. Pedig általában mindenre van egy riposztom. Ekkor hallom meg a lábdobogást meg a lányos kuncogást. - Oh, ez már foglalt. – És újabb kuncogás közepette a meglehetősen fiatalnak tűnő pár elsiet valahol máshol enyelegni. Hány évesek lehettek? Tizennégy? Ha belegondolok, hogy én még csak nem is csókolóztam…Elgondolkodva nézek a mellettem ülőre és eszembe is jut, hogy miért vagyunk itt. Semleges arckifejezéssel fogom meg a fiú vállát, s amikor kartávolságnyira tolom magamat tőle feltápászkodok. - Igen az enyém a talár. S-es méret, nem fekete, hanem sötét kék. – Mondok párt jellemzőt, remélem, hogy ennyi elég lesz. Közben azon jár a fejem, hogy vajon bele nézett-e a zsebeimbe. Nagyon remélem, hogy nem. Ha esetleg a néni fülébe jut, hogy nem csak kilógok az éjközepén, hanem csempészárúval seftelek, akkor életem végéig büntető munkán leszek, pedig már kezd megenyhülni irányomba. Lerakom a súlyos kötetet a padra, ami mögött ültem s várakozva nézek a Alistair-re.
Nem az új felfedezéseket beharangozó "Heuréka!" a tudomány legizgalmasabb megnyilvánulása, hanem az, hogy "Ez vicces!".
Nemrég kaptam egy baglyot, és egy név nélküli titokzatoskodó levelet. Jó mondjuk megértem.. én is nagyon diszkréten írtam ki a hirdetést a talárral kapcsolatban. Bele néztem, hátha találok valamit, ami alapján beazonosíthatom, de amit találtam... Inkább vissza tettem mindent a helyére és mintha hozzá se nyúltam volna, élére hajtva bevágtam az anyától elkobozott, tértágított táskába. Nem mondom, iszonyat jó cuccok voltak és azt is el kell ismernem, hogy megfordult a fejemben, hogy ha meg van a tulaj, elüzletelek vele pár jópofa cuccot.. Hátha kapható ilyesmire. De nincs különösebb hátsó szándékom. Nem ingyen akarom kicsikarni. Csak megihletett az iskolai üzletelésre. Direkt nem tettem nyilvánvalóvá, hogy miféle talárt találtam, így ellenőrizhetem, hogy tényleg a tulajdonosához kerül-e vissza. Mivel név nélkül kaptam a levelet.. Azért van bennem valami félsz afelé, hogy mi van ha valami nagydarab felsőbb éves aki rohadtul nem vicces "gyerekcsínyekre" használja ezeket..? De hát már késő bánat átgondolni ezt a részt, csak remélem, hogy tévedek. Felkaptatok a kilátóba. Hallottam hírét a helynek, hogy mire használják a legtöbben és a gondolat.. hát mit ne mondjak eléggé feszélyez.. Hála az alapjáraton széteső figyelmemnek, most is sikerül egyetlen pillanat alatt elvonnia a gondolataimat egy furcsa foltnak a falon. Ehm.. igen.. egy foltnak. Esküszöm olyan mint a lecsapódott ektoplazma... A fejemet csóválom a cucc láttán aztán újra eszembe jut miért is indultam el és az is eljut a tudatomig, hogy az írt időponthoz képest így is csúszok egy kicsit, szóval jobb lesz sietnem! Így hát hármasával szökkenek át a lépcsőfokokon felfelé és odaérve is nagy lendülettel lépnék a kilátóba... Csak hogy valakibe bele botlok.. Vagyis.. Van az a pillanat, amikor lépnél, a macska meg megáll a lábad alatt és azért, hogy ne lépj rá és ne is rúgd fel, inkább képes vagy elesni és aztán seggre ülve pislogtok egymásra. A macskának az arcán ilyenkor rendszerint az van hogy "Mi a pöcst piruettezik már ez a gyökér?" Remélem a lány arcán nem valami ugyanilyen kifejezés ül majd... Sikerült úgy esnem, hogy mellette értem földet seggre ülve, max a vállunk koccant össze. - Ööö... Szia! Alistair... - intek rá kissé bent rekedt levegővel kipréselve a szavakat. - Te írtad a levelet? - mintha mi sem történt volna... Ne vegyél róla tudomást hogy ez rohadt kínos volt. Légyszii...
Be kell látnom, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán mostanság. Az időm nagyrészében a büntetésemet töltöm le, s talán most már kezdem látni Minnie néni szemében a megbocsátjás szikráját. Pláne, hogy a múltkor elaludtam Mágiatörténelmen és egyből hozzá irányítottak, aminek más esetben még több büntető munka, talán extra őrjáratozással megspékelve, lett volna a vége, de szegény annyira megsajnált, hogy kaptam egy kávét meg csokis sütit…El lehet képzelni, hogy mennyire vagyok szétesve. De még akkor sem gondoltam volna, hogy valaha lehetek ilyen balga…Mégis ki akkora idióta rajtam kívül, hogy elhagyja a talárját, ami dugig van az iskolában tiltott holmikkal? Majd egy napig kerestem fel, s alá, amikor egy háztárs azzal ált elő, hogy kérdezzem a hugrabugos újfiút. Mert állítólag talált egy csomó cuccot, amiket szeretettel vissza is ad. Nagyon Hugrás hozzá állás, de akkor is fenntartásokkal viseltetek az indokaival szemben. Amióta nem alszok eleget még gyanakvóbb lettem, mint azelőtt. Pedig alapvetően nem bízok senkiben, ha nem muszáj. Mindenre felkészülve állok most egy semleges helyen. Baglyot küldtem neki a napokban, névtelenül természetesen. Nem akartam, hogy túlságosan szem előtt legyünk ezért választottam a Kilátót. Hétközben kevesen látogatják, s azok is nyálcserére csupán, így amint meglátják, hogy van itt valaki elhúznak máshova. A padlón ülve nyálazok egy könyvet, ami bájital órára kell. Nyílt titok, hogy azzal kell a legtöbbet foglalatoskodnom, s mostanság minden szabad percemet hasznosan kell eltöltenem, szóval a vaskos kötettel az ölemben várok türelmetlenül.
Beleszólás nélkül hallgatom végig Gina fortyogását. Ez egy olyan személyes ügy, amibe jobb nem beleszólnom, csak elraktározom a szavait. Hogy a nőt mikor engedik ki, szintén nem az én tisztem, gondolom, a jó magaviselet sokat dob ennek a lehetőségén. Ha elég jókislány volt a hűvösön, az sokat enged ahhoz képest, mint ameddig maradhatna. - Jól van - bólintok végül a "parancsra", sejtettem is, hogy ha ezt megemlítem, akkor az összegek utáni kutakodás lesz a következő lépés. Most már engem is érdekelt az ügy háttere ráadásul, egész fincsi dolgok ki tudnak derülni ilyenkor. - Én magam is erre gondoltam. Nem valószínű, hogy szimpla kedvtelésből csinálta. Ebben neki is megvolt a biznisz, és ugyan még tippem sincs, ki állhat mögötte, de hamarosan kiderül. - Ez egyértelmű. Biztosan volt benne egy jó adag szadista hajlam az eddig megtudottak alapján, de kétlem, hogy ez önmagában elég lenne. Busásan megfizették, ez fix. Éppen csak áttérünk az új viszonyokra a bandán belül, de Gina végig sem tudja mondani a reakciót erre, amikor megzavarnak. Egy halk puffanás, és a familiáris is felpattan. Követem az útját a tekintetemmel, és néhány lépéssel Gina után megyek, kezemben a pálcámmal, ha esetleg szükség lenne egy kábító átokra, mielőtt meglép, bárki is legyen itt. Az ismerős személy kapcsán egy fokkal még jobban meg is lepődöm, mint a társam, az első reakcióm, hogy halkan - norvégul és rondán - elkáromkodom magam. Ennyit a múltkoriról. - Mióta vagy itt? - toldom meg a kérdések sorozatát, mert ez rohadtul nincs így rendben. Lehet, hogy csak most toppant be és nem hallott túl sok mindent, de sajnos ez a kevésbé valószínű. Jó eséllyel sokkal többet hallott, mint amennyit kéne, még ha csak félmondatokat is csípett el, akkor is össze tudja rakni, hogy amit csinálunk, az nem éppen legális.
Kényelmesen felülülök a párkányra várakozás közben. Nem tévedek, pillanatokon belül felbukkan Ansgar is. A macskám már nem is reagál a srác érkezésére. Talán kezdi megszokni. Én viszont határozottan érdeklődőn pillantok rá. A srác rágyújt egy cigire, és már bele is fog a mondandójába. - Még hogy szabad lábra kerülhet... - horkantok fel rosszindulatúan, és érzem, hogy ehhez bizony nekem is kell egy nyugtató cigi. Így előveszek egyet, és én is rá gyújtok. - Nem. Azt akarom, hogy a börtönben szenvedve rohadjon el, és lehelje ki a mocskos lelkét. Lehetőleg előbb, mint utóbb. - nem. Nem fog kijutni a börtönből. Nem szerepel a terveimben, hogy ezt megengedjem. Ő sem mutatott kegyelmet irántam. Hát én sem fogok. Napról napra ölte ki belőlem a könyörület érzését. Minden gyermeki ártatlansággal együtt. Most pedig fizetnie kell érte. - Valóban? Vajon mennyi pénzt ér egy tönkretett és eladott gyerek? Tudd meg, hogy mennyit fizetett, és neki kik és mennyit fizettek ezért. Nem ő az aki a parancsokat osztogatja, és akit keresünk, de rajta keresztül tudjuk majd meg a valódi célpontok kilétét. - azt hiszem ez az a pont ahol tudatosulhat Ansgarban, hogy további komolyabb céljaim vannak, és nem éppen legális irányban. Inkább valamiféle hidegvérű bosszú tervben. - Szóval csak meg tette az a kis pöcs. Azt hittem Torpedónak csak a pofája nagy, de sebaj. Majd... - elakadok, mert zörgést hallok. Valaki minden bizonnyal többet hallott a kelleténél. Carnivora felpattan és azonnal a hang irányába indul egy morgással. De amikor meglátja a kiszögelésben a hallgatózó lányt megtorpan és egy kérdő nyávogást hallat, mint aki nem tudja mit is csináljon. Minden bizonnyal nem tekint ellenségesen a lányra, de nem is érti a helyzetet. Így én is gyorsan lepattanok a párkányról, és a macska után pillanatokkal én is felbukkanok, és szembesülök a hallgatózóval. - Frida??? Mit keresel itt, ilyenkor? Mit hallottál?- teszem fel a meglepett kérdéseket. Tényleg nem számítottam a lányra. Nem kellett volna semmit sem hallania. Ez nem jó így. Nem szeretném, ha másként nézne rám ez után, de félek, hogy ez elkerülhetetlen lesz.
Éhes vagyok. Ez nem új, vacsora után még rendszerint házit írok, vagy olvasok, vagy kiszököm sportolni egy kicsit a pályára, szóval van időm megéhezni, mielőtt nyugovóra térnék. És ha nem is volna, akkor is van már egyfajta menetrendje annak, hogy kijárjak ennivalóért a konyhába stikában. A manók szinte várnak. Olyan ez, mint valami bevett rutin, kapaszkodó a mindennapok sodrában és meg kell valljam, még szeretem is. Persze kínos, hogy zugevő vagyok, de ezt a házimanókon kívül eddig csak Gerard neszelte meg, ő pedig nem úgy tűn, mint aki nagyon megbotránkozott volna rajta, szóval nem izgulok már miatta annyira. Könnyebb elfogadni így, mintha folyamatos para lenne minden estém, hogy mi előtt derül ki a titkom. A mai napon - mily meglepő - is a kedvencemet, tökös pitét választottam a felhozatalból, s azzal felszerelkezve megint csak nem a szobámba, hanem egy semleges helyszínre tartok. Igazából a kilátó olyasmi, amit még ki is tudok magyarázni, hogyha kérdezik hogy kerültem ide, hiszen a tanuláshoz is elengedhetetlen egy kis csillagles. De azért remélem, hogy nem bukom le, nem nagyon szeretnék mínusz pontot a Griffendélnek. Már majdnem felérek, amikor hangokat hallok odafentről. Nem vagyok az a hallgatózós típus, de mivel mindkét hang ismerős, így valamiért nem akaródzik elszelelni. Behúzódom hát egy kiszögellésbe, s mit szégyelljem? Hallgatózni kezdek. Egészen addig nagyon jól megy a dolog, amíg egy ponton a döbbenettől melyet a hallottak okoznak el nem ejtem a staniclit, amiben a pitéket hoztam magammal. A zörgés persze elárulhatja, hogy hol vagyok. Vajon lebuktam, vagy jobban bele vannak merülve a beszélgetésbe annál, hogy észrevegyenek?
A beolvadás a muglikhoz még egy fokkal könnyebb is volt, mint gondoltam. Nem hülyék, az tény, de mostanában eléggé pengeélen táncoltak a lebukással és azzal, hogy elkapják őket, így kifejezetten jól jött egy csicskás, khmm végrehajtó, aki eltereli a figyelmet a régebb óta hozzájuk tartozókról, ezt pedig önként és dalolva vállaltam be én. Később úgysem fognak rám emlékezni, az ügy érdekében pedig megéri a mocskos meló. Ugyan sok mindenről rejtélyeskedve beszéltek a jelenlétemben, én se ma jöttem le a falvédőről, egy idő után megfejtettem a kódolt neveket és kifejezéseket, ha volt hozzá valami viszonyítási alapom, ha pedig nem, akkor maradt a jó öreg hallgatózás, és persze kissé becsiccsentve is jobban megeredt a nyelvük. Ami így összességében azt jelentette, hogy rövid időn belül üzenhettem is Ginának, hogy ha találkozunk a szokott helyen, akkor máris tudok mit mesélni. A későbbiekben pedig ez még több lesz, ha így haladok. Amikor megérkeztem, egy gyors köszönés után ráérősen elővettem egy cigit, és annak a társaságában dőlök neki a párkánynak, aztán rögtön a lényegre térek. - Kezdem is valami fontosnak tűnővel - mondtam. - Régebben közük volt egy bizonyos mugli nőhöz, akinek sajnos a nevét nem sikerült kinyomoznom, de nevelőtisztként dolgozott régebben valami árvaházban. Most börtönben van, de hamarosan szabadlábra kerülhet, ugyanis gyakran szó volt róla, hogy eléggé nagy szám lesz, ha visszatér a buliba. - Egy kis szünetet tartottam, mielőtt folytattam volna. Ugyanis még akadtak izgalmas részletek ennek a két félnek a kapcsolatával kapcsolatban, illetve itt vált egyértelművé az is, hogy Gina kapcsolata is kissé bonyolultabb velük annál, mint ami először látszott. Arra azonnal rájöttem, hogy korábban ő maga is összedolgozott velük, mint jópár másik hasonló korú kölyök, akit szintén a mocskos melókhoz használtak fel, de arra nem gondoltam, hogy ez valahogy össze fog kapcsolódni a nevelőtiszt szálával. - Nos, ami azt illeti, eléggé fújnak az árulókra, különösen egy bizonyosra. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a hatalmas szálka a szemükben te voltál, ugyanakkor itt jön a csattanó. A jelenleg börtönben ülő nőszemély nem egyszer fizetett nekik azért, hogy belekeverjenek, amibe csak lehet - tettem hozzá tárgyilagosan. Hogy pontosan mikor is került börtönbe, az nem volt egyértelmű számomra, hogy erről Ginának lehet-e még tudomása vagy ksőbb tették a hűvösre, de az tuti, hogy a mondanivalóm második fele szaftos részletnek számít. Hogy a nőnek érdekében állt-e a saját neveltjeit bajba keverni, még szintén egy kis szaglászást kíván, de valószínűnek tartom, hogy még fölötte is állt valaki, ami miatt ő is jól jön ki ebből az egészből. - Akad egy-két utcakölyök, aki szívesen dolgozik nekik, eltereli a figyelmet, értéktelen dolgokat csen el, ha épp nincs más, de mióta felbukkantam, kicsit kevesebb meló jut nekik. A régi górét valaki megszurkálta egy-két éve, most egy Torpedó becenevű srác vette át a helyét, aki egyre komolyabb ügyek felé terelgeti a csapatot, és durván összerúgták a port egy másik bandával a közelmúltban, akiknek nem igazán fekszik, hogy az ügyfeleikre pályáznak fegyverkereskedelemben. Eléggé tervezik kicsinálni a másik főnököt, hogy szétszéledjen a csapat és nagyobb haszonhoz jussanak - soroltam fel a kevésbé személyes ügyeket is, hátha fontos lehet ezek közül bármi is.
Különösen szépek ma a csillagok innen a kilátóból. Ráadásul ez egy tökéletes hely az üzletre. Nincs szem előtt. Vagy talán pontosan annyira szem előtt van, hogy senkinek nem jut eszébe ilyenkor itt kétes ügyleteket bonyolító személyeket keresni. Ma délután várt rám egy üzenet Ansgartól, amiben lényegében csak annyi volt, hogy a szokott helyen, és időben. Így ma este is elsőként értünk ide a kedvenc nagymacskámmal, aki szokott módon fekszik el a kőpadlón. Lassan tényleg megszokottá válik, hogy itt találkozunk a sráccal, árut cserélünk, és megyünk a magunk dolgára. Nem kell ezt túl ragozni. Ilyen az üzlet. Neki vannak kapcsolatai, és lehetőségei bizonyos dolgokat megtudni, és beszerezni, nekem pedig más dolgokhoz van tehetségem. Nem mondanám, hogy egyszerű kör volt beszerezni, amit kért. Vagy inkább körök, mert többedjére sikerült, csak szépen apránként. Ráadásul több problémával is szembe kellett néznem, az előkészületek során. De végül sikerült nekem is beszereznem azokat, amiket a srác kért. Így a táskámban lapul a tatár bárányfű termése és vámpírtöklé. De egy ideig most szívesen mellőzném a Rengetegbeli sétákat, tekintve ez nem volt sétagalopp. Esküszöm, ha még egyszer meglátok egy akromantullát akkor... mindegy. Legyen annyi elég, hogy bár állat barát vagyok, ennyire azért mégsem szörny barát. Azt nem tudom, hogy Ansgar mire jutott, vagy ütközött-e nehézségekbe. Őszintén nagyon nem is érdekel, a hogyan szerzi meg amit akarok kérdése. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit hoz. Elsődlegesen információszerzés tekintetében. Bár most csak egy mugli banda után küldtem, azért okozhattak kellemetlenségeket. Főként, hogy csak évekkel ezelőtti elavult információim voltak a számára. Pedig el kell indulnom valahonnan. Fordult a kocka. Lassan ideje lesz tovább lépnem a kis bosszú tervemmel. Felgöngyölíteni ezt a sok mocskot. De mivel a hatóságokra nem számíthatok, ahogy soha sem, más módszerekhez kell nyúlnom. Ansgar pedig kiváló eszköznek tűnik mindehhez. Csak úgy kell intéznem, hogy ő is elégedett legyen ezzel a szereppel. - Mit gondolsz Carnivora, ma mit hoz nekünk? - cirógatom meg a macskám fülét. Majd a szokott kőpárkányhoz sétálok, hogy megvárjam a srác felbukkanását. Nem hinném, hogy most többet kellene várnom rá, mint eddig. Perceken belül itt lesz, ha jól számolok.
Ezúttal sem dumálunk feleslegesen valami sokat, ami nálam igencsak pozitívum. Ha az üzletről van szó, nem szeretem a számat jártatni. Nem kertelek, nem keresek kifogásokat, és leginkább akkor működik jól a dolog, ha a másik sem teszi ezt, csak reálisan annyit közöl, ami indokolt. Főleg, ha nincsen köztünk közelebbi viszony. Abban az esetben, ha nemcsak üzlettársak, de haverok is vagyunk, vagy csak simán többszöri együttműködés miatt mélyült el a dolog, akkor nem zavar, de ha egyértelműen nincs miről beszélni, akkor felesleges bájcsevegni. Örülök, hogy a lány megérti, ez nem két napos meló lesz. Sajnos sokan elég követelőzőek tudnak lenni, ha információ kell. De ha minőségi munka kell és nem mellébeszélés, akkor ahhoz idő kell... ugyan megtehetném, hogy veritaszérumot keverek a piájukba, de ha az illető társainak gyanús lesz, hogy miért eredt meg úgy a nyelve, az komolyan befolyásolhatja a továbbiakat, ezért ha lehet, az igazmondás elixírje csak akkor fog előkerülni, ha már biztosan nincs semmi vesztenivalóm. - Persze, érthető. Nem is kell egyik napról a másikra, inkább biztos, mint gyors legyen - feleltem, hiszen az alapanyagok beszerzésére is ugyanez vonatkozott. Tisztában vagyok vele, hogy alsóbb évesként akad egy-két nehezítő körülmény, mint mondjuk az, hogy nemcsak hogy fokozottan tilos a tiltott rengetegben kószálnia, de már a kastély falain belül is összefuthat tanárokkal és prefektusokkal. Ha pedig csak beleveti magát a közepébe meggondolatlanul, és elkapja valaki a tilosban, az nekem is veszteség, mivel az idő és energia spórolása helyett pontosan az ellenkezője történik... Na meg anno hasonlót csináltam a Durmstrangban, nem volt az olyan régen, úgyhogy emlékszem, milyen volt taknyos kölyökként manőverezni az éjjel. - Mindenképp, amint akad valami - biccentettem. - Menj csak - engedtem előre ezúttal is, hogy ő legyen az első, aki elhagyja a "tetthelyet", én meg addig maximum elszívok egy cigit és annyi időbeli lemaradás elég is, hogy ne egyszerre lépjünk meg.
Egyenlőre elégedett vagyok az este alakulásával. Ocelot is békésen nyújtózik egyet, és lustán nyúlik ki a kőpadlón. Miután elpakoltam a beszerzett árukat a tértágított táskámba, és átadtam az újabb megbízást, kíváncsi tekintetet vetettem Ansgarra, ahogy végig olvasta a pergament. Kíváncsi voltam rá, hogy miként reagál az újfajta feladatra. Mennyire kelti fel az érdeklődését. Vajon tudom úgy manipulálni, hogy megtegyen nekem efféle kockázatos, vagy ennél is jóval kockázatosabb szívességeket? - Rendben. - bólintok rá, hogy az információhoz időre van szüksége. Ha ennyi évet vártam, akkor várhatok még pár hetet. Ez igazán nem számít. A magyarázata amúgy is logikus. Nyilván nem fogják rögtön az első találkozás alkalmával beavatni mindenféle banda titokba. Ezt tapasztalatból is megerősíthetem. Lehet, hogy muglik, de veszélyesek lehetnek. Aki nem vigyáz a hátsójára, az könnyen késsel a hátában végezheti. Ansgar persze ennél profibbnak tűnik. Igazából azt ráhagyom, hogy miképpen épül be közéjük, és hogy nyeri ki az információkat belőlük. Ez nem érdekel. Nem is a banda maga a fő célpontom. Apám gyilkosait akarom tálcán sült almával a szájukban, mint egy karácsonyi sült malacot. Így már csak az volt hátra, hogy mit kér cserébe. - Ismerem őket természetesen. Ez az egyik szakterületem. De nekem is bele fog telni egy kis időbe beszerezni őket. Egy ilyen erdei beszerzőtúra megfelelő előkészületeket igényel. Ritka növények és a Rengeteg legveszélyesebb helyein fellelhetőek. De ez legyen az én gondom. - tulajdonképpen elfogadható ár, ha nem is a legkönnyebb túráim egyike lesz, ez a beszerzés. Illetve kettő. Azt hiszem jobban járok, ha külön külön szerzem meg az említett alapanyagokat. Az egyikkel az a baj, hogy elég ritkásan nő egy-egy szál, és az is az akromantullák területén, ami felvet némi problémát, ha az ember nem akar pók kaja lenni. A másikkal meg, hogy a Rengeteg egy futóhomokos talajszerkezetű részén található meglehetősen mélyen. Ráadásul azon a területen van egy rakás ördöghurok, és más kellemetlenkedő futó gazok, amik bonyolítják a nem egyszerű terep viszonyokat. Szóval igen, ehhez előkészületek kellenek. De tisztában vagyok vele, hogy adnom kell valamit azért, hogy kapjak is. Mindent egybe vetve pedig nem megoldhatatlan. Lehet gazdagodok majd pár zúzódással, de ez sosem tartott vissza, és ennyit megérnek nekem az infók. - Üzenj, ha vannak már értékes információid. Addigra én is igyekszem beszerezni a rám eső részt. Ha nincs más, akkor azt hiszem mára ennyi. - nem szándékozom rabolni az idejét, és értelmetlen bájcsevejekkel feltartani. Tapasztalataim alapján pedig Ansgar sem a bájcsevegős fajta. Ocelot is feláll, és türelmetlenül nyávog egyet. Szeretne már lefelé szaladni.
Úgy látszik, meg van elégedve a munkámmal. Bár nem is vártam mást, piti ügy, és persze tisztában voltam vele, hogy a következő más lesz, így kíváncsian vártam. A feladat pedig ezúttal nemcsak hogy más is volt, de egyben izgalmasabb is. A lebukás veszélye is fenyegetett, ugyanakkor mégiscsak szimpla muglikról volt szó, még ha nem is a legbékésebb fajtáról - attól még a varázserő előnyt jelent, ha gebasz van. Na de ne szaladjunk ennyire előre... egyelőre biztos vagyok benne, hogy megbirkózom az információszerzéssel, de persze ezért nem is valami csekélység lesz az ár. - Az idő több tényezőtől is függ - mondtam első körben. - Ha bármit is meg akarok tudni, be kell olvadnom és együtt kell müködnöm. Mivel nem ma kezdték, jó eséllyel van annyi eszük, hogy ne bízzanak meg bárkiben. Szóval így látatlanban néhány hetet mondanék, ha biztonságosan akarok haladni, de megvannak az eszközeim, hogy minél hamarabb csöpögjenek az információk. - Ha úgy tetszik, a cél érdekében beépített ügynökké kell válnom. Az ismerkedési időszakban kell jól szerepelnem, néhány szívesség, egy kis piszkos munka, onnantól pedig nincs gond. A kulcs az együttműködés és a szakértelem, szóval az első lépés kicsit "összebarátkozni" velük; miután bizonyítottam, nem lesznek többé titkok. Ha pedig minden megvan, csak eltűnök, mint a kámfor, és akár emlékezniük sem kell, hogy valaha is közünk volt egymáshoz. - A cseretárgy pedig... - gondolkodtam el, hogy mi is lenne az, amiért nekem ez megérné. - A tatár bárányfű termése és vámpírtöklé. Mindkettő akad a rengetegben. Ismered? - kérdeztem, netán körbe kell-e írnom valamelyiket, vagy boldogul vele egyedül is. A vámpírtököt kicsit nehezebb lesz megtalálnia, könnyű összetéveszteni a sima tökökkel, főleg sötétben lehet csalóka, de aki tudja, hogy a vérfoltokra emlékeztető mintát kell keresnie, annak nyert ügye van, csak a levét kell kinyernie. A tatár bárányfű is baromi ritka ugyan, szerencse, ha elvétve van belőle egy-egy szál, de nem nehéz felismerni - a neve elég árulkodó, tulajdonképpen a növény maga kicsi bárányokat terem.
Nem kell sokat várnunk ocelottal. Ahogy a nagymacska felkapja a fejét, én is megemelem a sajátom. Remek. Megjött, és éppen időben. Lassan felállok, és biccentek neki, viszonozva a gesztust. Nem kell a felesleges bájcsevegés. Odalépek a kőpárkányhoz, és lassan egyesével veszem szemügyre a kipakolt árukat. Majd egyesével süllyesztem el a tértágított táskámba őket. Minden megvan, és minden a kellő mennyiségben és minőségben. Pipa. Remek. Elégedetten mosolyodom el. Máris kezd jól alakulni az este. Legalábbis üzleti szempontból. Amikor végeztem Ansgar áruinak elpakolásával, akkor a saját táskámból előveszek egy újabb pergament, és átadom neki. A következő lépcsőfok. Ezúttal bár van a listán átlagos dolog is, mint a ma átadottakhoz hasonló kaliberű alapanyag, pár kisebb dolog, mint instant sötétségpor, üres fiolák és hasonlók. Egész más tétel is kerül rá. Nevezetesen információ, ami kell. Minden, amit ki tud deríteni egy Skorpió nevű mugli utcai bandáról, akik London egy kevéssé ismert, de annál züllöttebb gyárnegyedében tanyáznak. Legalábbis a néhány évvel ezelőtti infók alapján ott voltak még. Minden, amit ki lehet róluk deríteni. Mivel foglalkoznak mostanában? Piti betörések, fegyver, esetleg drog? Ki most a főnök? Még mindig kiskorú kölyköket használnak a piszkos munkákra? De honnan és hogy szerzik az új tagokat? Ami pedig fontosabb, hogy volt, vagy van-e valami kapcsolatuk, egy bizonyos Giselle Wilkonson nevű nővel, aki mugli nevelőtiszt volt, de most egy mugli börtönben ül gyermekbántalmazásért. Valami azt súgja innen lentről kell elkezdenem visszafejteni a szálakat a valódi nagykutyákig. Arra persze már én is rájöttem, hogy egy csinos kis vérdíjat is tűztek ki a fejemre. Bár ezt egyenlőre nem osztom meg Ansgarral. Ha fele olyan jó, mint gondolom, akkor magától is rájön, és tájékoztat majd. Ez is az egyik oka, hogy nem szimatolgathatok közvetlenül. De mondjuk, hogy ez a következő próba, amin át kell mennie. Ha kellő és hasznos információkat gyűjtött, akkor átgondolhatom, hogy hogyan tovább. - Mennyi idő megszerezni az információt, és mit kérsz érte? - teszem fel a kérdést. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem jelenthet gondot neki az infó szerzés. Csak abban nem vagyok biztos, hogy milyen árat mond majd. De akárhogy is úgy kell irányítanom a dolgot, hogy az megérje mindkettőnknek. Ha ügyes lesz, akár még üzletelhet is a Skorpiókkal egy kis extra profitért.
A megbeszélt időpontot természetesen észben tartottam, és eszem ágában sem volt késni. Már tegnap délután elintéztem mindent, ami kellett, hogy ma már ne is kelljen ezzen foglalkoznom, így összesen annyi dolgom volt, hogy még egyszer átnézzem a listát, csak a biztonság kedvéért, de természetesen a végső ellenőrzésnél is pipa került minden mellé. Végül pedig minden a dzsekim tértágított zsebébe került, amikor közeledett a találkozó. Az időpont ugyanaz, a helyszín ugyanaz, ezzel kapcsolatban meglepetés nem ér, és a világon senkit nem is érdekel, ha egy egyetemista ekkor kint kódorog. Rutinosan szeltem a folyosókat és szedtem a lépcsőfokokat, amíg a kilátóhoz értem, de Gina ezúttal is megelőzött. Habár még így sem érkeztem késve egyáltalán. A jöttömre valószínű a vadmacska már felkaphatta a fejét az utolsó lépcsőfokoknál, de amikor felbukkantam az árnyékok takarásából, onnan már a lány előtt sem tudtam titkolni az ittlétemet. Köszönésképpen egy aprót biccentettem neki. - Megvan minden - mondtam tárgyilagosan, miközben ahhoz a korláthoz léptem, ahol legutóbb is tárgyaltunk. Akkor Gina pakolta ki a kőkorlátra a cuccot, most én vagyok a soros ebben, és természetesen nem okoztam csalódást. Sorra kerültek ki a zsebemből a kért dolgok: a karton cigi, a gyógynövények kis kötegekben, a kivonatok több használatra elegendő mennyisége fiolákban, a szikék és kések, illetve alkohol egy nagyobb üvegben. Egyszóval: minden, ami Gina listáján szerepelt.
Nem kéne bajba keverednem. Meg kéne húznom magam. Vélhetően igen. Semmi keresnivalóm nincs itt ilyenkor. Hát ez van. Egyrészt szeretem az éjszakai égboltot, és a friss levegőt. Másrészt szavatartó ember vagyok. Az üzleti életben kiváltképp. Így nem fogom megváratni az üzleti partnerem. Mert hát ez Ansgarral nem több, mint szimpla üzlet, ami kölcsönösen előnyös lehet. Ocelot a kövön fekszik, mint legutóbb. Azaz két napja. Ennyi időt adtam az áru beszerzésére. Nem fog gondot okozni a srácnak. Csalódnék benne, ha nem sikerülne ennyi idő alatt mindent beszereznie. Ami üzleti kapcsolatunk tiszavirágéletűségének végét is jelentené. Ennél sokkal rázósabb dolgokat is akarok tőle. Nem csak holmikat, mint egy karton cigi, vagy olyan alapanyag, amit nem tudnék magamtól beszerezni a kísérleteimhez, hanem információkat, és egyéb komplikáltabb dolgokat is akarok. A lényeg csak annyi, hogy úgy tudjam irányítani a kis bosszú játékomban, hogy végig úgy érezze a haszna nagyobb ebben, mint amit kockáztat, és benne legyen. Kell egy Bertuccio, mint Monte Cristo grófjának. Ha beválik ez az üzleti kapcsolat akkor talán ő lesz az enyém. A kezem, ami elér a gyilkosokig, akik miatt ennyit kellett szenvednem. Nem képtelen vagyok szabadulni a bosszú gondolatától. Félek egyszer ez a mély sötét teljesen elemészt. De szükségem van az igazságra. A válaszra, hogy miért? És az elégtételre. A bosszúra az elvett évekért. - Szerinted eljön? Persze. Profi az üzletbe. Mindjárt itt lesz. - guggolok le a familiáris mellé. Biztos vagyok benne, hogy itt lesz. Méghozzá perceken belül. Ő sem fog megváratni. Mindkettőnk ideje drága. Ez az egyik alapja az egyezségünknek. Igaz legutóbb sem buktam le, de ma sem kellene. Meg úgy általánosságban soha nem kéne lebukni egy ilyen dologgal. Már így is túl gyanakvó velem Piton. Nem akarok plusz okokat adni neki. Akármennyire is megszoktam már a vén hollót.
- Valahogy gondoltam - nyugtáztam az egyáltalán nem konkrét, de teljesen korrekt magyarázatát. Nem is vártam többet, igazából még ennyit sem - volt már dolgom mindenféle ügyfelekkel, és meg kell mondjam, az emberek tanulmányozásához sem utolsó ez a meló. Sokszor már a stílusukból meg a modorukból sejtek ezt-azt, amit ők sötét múltnak tartanak, amihez senkinek semmi köze. De minden ember valójában egy nyitott könyv, ami a nagyvonalakat illeti. Már önmagában az sokat elmond, hogy ilyesmihez folyamodtak. Gina ködösített infóiból is könnyű leszűrni az egyértelműt... - Nagyszerű. Akkor értjük egymást - biccentettem, miután egyetértett a feltételeimmel. Hiába nem rajongok a szabályokért meg a normákért én sem, azért sok minden nem működik nélkülük... Muszáj lefektetni az alapokat, különben dől az egész, azt pedig szerintem egyikünk sem engedheti meg magának. - Meglesz. - Szűkszavú válaszom után pedig lazán megráztam a kiscsaj kezét. Tehát tényleg áll az alku. Ezután pedig hagytam távozni a familiárissal együtt - biztosabb, ha nem egyszerre megyünk le, így néhány percig még a toronyban maradtam. Számolnom kellett az idővel, amíg biztos távolságra ér, és azzal is persze, hogy neki ilyenkor már bőven takarodó van velem ellentétben, így arra is figyelnie kell, nehogy valakibe belefusson. De miután elég idő eltelt a gyanútlansághoz, hát távoztam a kilátóból én is.
Egy enyhe kis mosollyal nyugtázom a megjegyzést az egyértelműről. - Nos, igen. Bár valószínűleg úgysem érdekel, de van az úgy, hogy vagy alkalmazkodsz a megváltozott körülményekhez, vagy megmurdelsz. Én nem döglök meg csak azért sem. Tehát muszáj volt az előbbi megoldást választanom.- csak egy apró lényegtelen utalás arra, hogy nem épp önszántamból vágtam bele a sötét üzletek világába ily fiatalon. Érti, ahogy akarja. Nem igazán érdekel, hogy mit gondol, vagy hogy mik az ő indítékai. Pusztán közöltem, hogy nekem is megvannak a magam okai. Végül is elégedetten bólintok, amikor kiderül, hogy nyertem. Belemegy az üzleti kapcsolatba. A feltételei pedig eddig is evidensek voltak. Legalábbis a siker érdekében. - Ezek az egyszerű szabályok evidensek. És elvárom a viszont betartásukat. Akkor nem lesz itt probléma. - közlöm teljes nyugalommal. Lassan leugrom a párkányról, melyen eddig csücsültem. Az ocelot is azonnal felkel, és a lábam közt simulva nyávog egyet. Majd megnyújtózik kicsit, és várakozóan néz. Menne már. - Nos, akkor mindet tisztáztunk. Mit is mondtál, egy-két nap? Lásd, hogy nem vagyok türelmetlen, legyen kettő. Holnapután ugyanitt, ugyanekkor. Legyen nálad az áru. - nyújtok kezet felé, megpecsételendő a sikeres alkut. Majd egyszerűen ellépek mellette, és elindulok lefelé. Már, ha nincs egyéb mondandója számomra. De kétlem, hogy az a fajta lenne, aki feleslegesen tépdesné a száját, és szükségszerűtlenül hosszan csacsogna. Mint mondjuk Dany. Az idő pénz. És mindkettőnké drága. Így vélhetően egyikünk sem fogja feleslegesen zaklatni a másikat. Csak a minimális szükségszerű kapcsolattartás. Az üzlet a lényeg. És ennyi. Ez így a legcélravezetőbb. A lépcsőn lefele persze elég lassan és óvatosan haladok jóval előttem a nagymacskával, hogy az szükség esetén figyelmeztethessen, ha nem kívánt tanerő bukkanna fel valahol. Igen kellemetlen lenne most összefutni Pitonnal, vagy McGalagonnyal. Mint mondtam, bosszantóan gyanakvóak. Pitonnak egyszer csaknem teljesen sikerült tönkretennie a teljes üzleti kapcsolatrendszerem. Nem szívesen hagynám neki megint. Akármennyire is megszoktam már egyébként tanárként.
Érdeklődve hallgattam, mit mond, a mellébeszélés része annyira nem érdekelt, de a száraz tények annál inkább. Valójában még a vártnál is érdekesebbet mutatott fel - az anyagok legtöbbjét nem szerezheti meg bárki csak úgy. Aki önmagától indul a keresésükre, annak nem egy dologgal kell megküzdenie, ezt tapasztaltam, amikor szintén ritka cuccokért indultam, és az időbe nem mindig fér bele ezzel szórakozni. A vásárlás pedig nem éri meg hosszú távon, az ezekből előállított dolgaim nem mindig termelnek annyi profitot, hogy azt mondjam, huzamosabb ideig inkább vásárolnék. Ráadásul a Gina által felmutatott minták közt olyan is akadt, amivel bolton kívül, természetes lelőhelyükön még nem volt szerencsém nagyobb, használható mennyiségben találkozni. Átvéve a dolgot, ezek szerint volt egy kiscsaj, aki rendszeresen tesz látogatásokat a tiltott rengetegben, ahol amit tud, be is gyűjt... Hm. Akad, ami csak itt található meg, akad, ami viszont csak máshol, hiszen egyes élőlényeknek baromira nem mindegy, milyen éghajlaton vagyunk - ennek fényében meglehetősen hasznos, ha az efféle speciális közegben élő anyagok beszerzését megspórolom magamnak. Ráadásul mindent úgy tálal, mintha ellentmondást nem tűrne, egyszerűen tudja, mit akarok hallani. Nem semmi. Rövid másodpercekig gondolkodom. Minden, amit mond, kecsegtetően hangzik, már-már túl jól; biztos vagyok benne, hogy ezek után nem olyan kaliberű dolgokra lesz szüksége, mint a ma leadott lista tételei. - Ha jól sejtem, nem ma kezdted az üzletelést - tettem megállapítást az egyértelműről, mielőtt bármi konkrétat is mondanék. - Tehát... Te megkímélsz a rengetegben való bolyongástól, cserébe az azon kívüli bevásárlás lesz az én asztalom. Korrektnek hangzik - mondtam, ízlelgetve a gondolatot. Amit eddig felmutatott, az mind teljesen pozitív számomra is, és a cserébe várt dolog sem teljesíthetetlen. Tulajdonképpen csak listákat kell majd cserélgetnünk, és elintézni mindazt, amit a másik felírt... Ahogy beszél, abból azt hallom ki, hogy teljesen komolyan gondolja, csel pedig nem lehet benne, mert az az ő lebukását is jelentené. - Legyen - mondtam ki végül. - Azt hiszem, ettől nem kell félnem, de nem szívlelem a hibákat és a késést, és miután én is csak azt vállalom el, amit biztosan teljesíteni is tudok, ezt várom el tőled is. Nincs üres ígérgetés, csak a puszta tények. Ó, és utálom, amikor feleslegesen zavarnak, csak akkor keress, ha a mondandód tényleg fontos. Ezeket az egyszerű szabályokat betartva semmi akadálya a hosszútávú együttműködésnek - soroltam a feltételeket, amik számomra evidensek, illetve remélhetőleg nem csak számomra.
Nem mondanám, hogy máris megkedveltem a srácot. Még csak nem is szimpatizálok vele. Ez egyszerű üzleti kapcsolat lesz semmi több. Persze el sem ítélem, mert olyasmivel foglalkozik, ami túl megy sokak erkölcsi határain ebben az intézményben. Mindenkinek megvannak a maga okai. Neki is, és nekem is. Én nem firtatom az ő indítékait, és ő sem az enyémeket. Ez már csak így van, ha a legalitás határait súroló, vagy épp átlépő üzletekről van szó. - Kösz.- elveszek egy szál cigit, és a zsebemből egy egyszerű mugli öngyújtót használva gyakorlott mozdulatokkal gyújtok rá. Mélyen le is tüdőzöm a füstöt, aztán nagyon lassan fújom ki. Ha azt várná, hogy mikor kezdek köhögni, és beégni hát arra várhat. Nyilván való, hogy nem ez az első szál cigim. Talán az elsőnél én is köhögtem, köpködtem, és nem értettem mi a jó, és menő ebben, de az már valószerűtlenül régen volt. - Áh igen. Az üzlet rám eső része. - mondom két slukk között, mintha csak elfelejtkeztem volna róla. Persze mindketten tudjuk, hogy szó sincs ilyesmiről. - Az attól függ mire van szükséged. Nyilván sejted, hogy engem nem vet fel a pénz. Amennyim meg van, azt más célokra kell befektetnem úgymond. De szerintem neked meg nem is erre van leginkább szükséged. Úgy gondolom csak sikerül megegyeznünk egy kölcsönösen előnyös üzletben. - a tértágított táskámból néhány kis zsákocska kerül elő, amit a srác elé kirakok a vastag kőpárkányra. A zsákocskákban pedig különböző ritka alapanyagok. Leginkább olyan gomba, zuzmó, és növényi részek, amik jóformán csak a Tiltott rengetegben honosak. Még egy kis fiolában néhány csepp akromantulla méreg is akad. Utóbbi önmagában megéri a kért dolgokat, ezt mindketten tudjuk. Persze azért az üzletelési rutin látszik, hisz ezek a mennyiségek a növényi alapanyagokból nem elegendőek, ahhoz hogy tényleg használhatóak legyenek, de elegendő arra hogy üzletfelem felmérje az értéküket. - Egy kis minta csomag. Természetesen van ott még, ahonnan ezek jöttek. De a helyedben nem fárasztanám magam azzal, hogy megpróbálom felderíteni a lelőhelyeket. Káros lehet az egészségre. - persze a legtöbb dolog Ansgar által árult cuccok felturbózásában lehet hasznos, vagy a fekete piacon eladva. Egy legális Abszol út beli gyógyfűtárban kellemetlen kérdéseket tennének fel a származásukat illetőleg. Ezen kérdésektől remélem lesz annyi esze, és a háztárs megkímél. Így nyilván a csere kereskedelem sem opció ezen gyógyfűtárban. Sajnos. Pedig másként nem igen juthatok hozzá drága és speciális alapanyagokhoz, amiknek nem a Tiltott rengeteg az elsődleges lelőhelye. - Persze az sem mindegy, hogyan készítjük elő az egyes alapanyagokat. Ahogy azt nyilván tudod. Némelyik alapanyaggal sok a macera, mire felhasználhatóvá válik, és egy apró hiba, és huss már használhatatlan az egész. Én szívesen megkíméllek a jövőben ettől a macerától. Már amikor úgy ítélem meg, hogy az kellően jövedelmező számomra is.- ha valakinek a legfiatalabb nemzetközi bájitaltan verseny győztesnek ezt el lehet hinni. Nyilván nincs baj a bájitaltan tudásommal. Sőt. - Esetenként, ha a helyzet úgy kívánja meg, akkor továbbá hajlandó vagyok szívességért szívességet tenni. Információkért cserébe információkat szerezni teszem azt. De ez a jövőbeni kölcsönös együttműködésünk függvénye. Nos?- hát terítettem a kártyáimat. Most már csak az a kérdés, hogy nyertem-e? Vajon mennyire keltettem fel a srác érdeklődését? Eddig az volt a benyomásom, hogy hajlandó belemenni a játékba, sőt akár nagyobb tétben is játszani. A tekintetemen, mimikámon tisztán látszik, hogy a legkevésbé sem hat meg, hogy srác mennyivel idősebb nálam. Ez jelenleg nem számít. Különben is hozzászoktam az utcán, hogy hozzá hasonlókkal üzleteljek. Igaz mugli kiadásban, de az most egyre megy. A szám sarkában ott játszik egy kis magabiztos mosoly, miközben kifújom az utolsó slukkot, elnyomom a cigit, és a csikket egyszerűen egy pálca mozdulattal elhamvasztom, körültekintően megsemmisítve a bizonyítékot.
A familiáris simán elenged maga mellett, a kis morgástól eltekintve. Szinte egyértelmű, hogy ha más keveredik ide helyettem, azzal nem lesz ilyen készséges. - Nem szeretem az időt húzni feleslegesen - rántottam egyet a vállamon Gina megállapítására. Magamtól is ki tudtam találni, hogy nem cseverészni akarhat, és nem is a feladott háziban kell segítség... ilyenekért nem engem szokás keresni. A szavai pedig csak bebiztosítják ezt számomra. - Akkor jól tudod - feleltem egyszerűen. Nincs mit tagadni ezen, egyértelműen nem annak a típusú szende kislánynak tűnik, akit ez kicsit is zavar vagy éppen lebuktatna. Épp ellenkezőleg, így nem láttam okot arra, hogy azt mondjam, ennek a fele se igaz. Bár nem is tudom, mire számíthatok tőle a szolgáltatásért. Holott még nem is tudom, mire van egész pontosan szüksége. Erre viszont igencsak hamar választ is kaptam, úgy tűnt, ő sem akarja az időt fecsérelni a dolgok körülírására, a cetlin feketén-fehéren ott áll, mi kell neki. Nem is egy nagy szám ezeket beszerezni, a nagy része mugli boltokban is ott van, a többi meg a Roxmortsban és az Abszol úton megtalálható üzletekben. Persze érthető, ha neki ezeket nehezebb beszereznie, az alsóbb évesek jóval kisebb szabadsága és szimplán a kora miatt, így ezt nem is firtatom. Valahol sejtettem is, hogy nem szer kell neki. - Gyerekjáték - mondtam. Ettől sokkal bonyolultabb kéréseim szoktak akadni, ezt mind gyakorlatilag egy délután alatt el tudom intézni, úgyhogy kíváncsi leszek, mi lesz a későbbi, amit nehezebben beszerezhetőként emleget. - Egy-két nap és meglesz minden - tettem hozzá, elvégre tényleg nem nagy kunszt, az időmbe bele tudom szorítani. Akad más is, amivel foglalkoznom kell, de az sem fog annyira sokáig tartani, hogy egy bevásárlást ne tudjak elintézni még a héten. - Most az egyszer akad - válaszoltam. Valamiért kezd igazán szimpatikus lenni ez a kiscsaj, na nem azért, mert hozzám hasonlóan korán kezdte a káros szenvedélyeket, hanem egyszerűen van valami a kisugárzásában, ami mintha idősebbnek láttatná a valóságnál. Ha nem látnám a két szememmel, és nem tudnám, mennyi idős nagyjából, akkor aligha hinném el, hogy csak egy egyszerű kölyök. A cigisdobozt előhúzva odanyújtottam neki, hogy vegyen ki egy szálat, illetve ha már így a kezemben volt, én is rágyújtottam egyre. Egy szál hiányát nem fogom megérezni, úgyis nemsoká vennem kell magamnak is. - Ha már így igent mondtam, az is érdekelne, mit kapok cserébe - jegyeztem meg az első slukk után a füstöt kifújva. - Csak úgy ér az üzlet - tettem hozzá. Nem nézett ki úgy, aki nagyon el lenne eresztve, de nem is feltétlen pénz kell, abból van bőven egyébként is, és persze van más, aki fizessen. Bármi más jól jöhet, akár információszerzés vagy bármi egyéb, és az eddigi alapján a lány pont annyira tűnt talpraesettnek és ravasznak, hogy sejtsem, ezzel kapcsolatban is van valami terve, és nem nekem kell felajánlanom egy lehetőséget. Nem tagadom, kíváncsivá tett.
Korán kezdtem az üzletelések mocskosabb felével foglalkozni? Nos igen. Nem magamtól. Én nem akartam ezt. Én csak az ártatlan, kíváncsi "jókislány" akartam maradni, aki voltam. De nem engedték. Nem maradt választásom, ahogy Edmund Dantés számára sem volt választás többé, amikor Monte Cristo grófja lett. Nem voltam még 9 éves sem, amikor már az utcákat róttam egyedül, hajléktalan, nincstelen senkiként. Sokszor még a napi betevő falat sem jutott. 10 évesen már visszaeső tolvajként, és bűnözőként ültem hónapokat egy javítóban. Egy amolyan fiatalkorúak börtönében, hogy értsd. Addig, amíg meg nem szöktem. Sok mindent megjártam. De megtanultam túlélni, az akkori kegyetlen sorsom dacára is. Ez az én nyomorom, ami a jelenig elkísér. Talán sosem fogom tudni igazán lemosni magamról. Még ha meg is teszek érte mindent. Még ha újabban játszom is a szerepem. A VMS sportoló, a kiváló tanuló, a nemzetközi bájitaltan verseny nyertese... az ígéretes egyetemi ösztöndíjas... Csakhogy a múltam nem fog ilyen könnyen elengedni. Addig nem, amíg menekülök. Szembe nézni viszont még nincs kellő erőm, tudásom, és vagyonom sem. És persze kellő információim sem igazán. Piton és McGalagony? Valahol hálásnak kéne lennem nekik, és bizonyos képen, a magam módján az is vagyok. Tényleg. De bosszantóan gyanakvóak velem szemben. Így nem csinálhatok semmi meggondolatlan ostobaságot. Ezért is a helyszín, és az időpont. És ezért pont Ő. Már ha nem hazudnak róla az információ forrásaim. A torok köszörülésre, és arra, ahogy a korlátnak támaszkodik csak egyetlen pillantással mérem végig. Utána ismét a tájat kémlelem, mintha minden kérdésre ott lenne a válasz. Nem úgy mint Ocelot. Ő bár nem tesz semmiféle agresszív mozdulatot, és engedi is a srácot odamenni a korláthoz, és hozzám, de szemét végig rajta tartja. Halk morgó hanggal tudatja, hogy bármikor készen áll megvédeni. - Rögtön a közepébe hmm? Ez tetszik. Végül is üzletelni vagyunk itt, nem csevegni. A kérdés csak az, hogy meg tudunk-e egyezni? - vágok bele némi hatásszünet után. - Úgy tudom, ha be szeretnék szereztetni egyet, s mást, amit bizonyos körülmények miatt nekem nehézkes volna, hozzád kell fordulnom. - egy kis gonoszkás mosollyal nézek a srácra, ami már-már mardekárosnak is beillene, és legkevésbé sem az ártatlan jó kislányok ismertetője. A hanglejtésemben valahol az is benne van, hogy elég magabiztosan és pontosan tudom, mivel is foglalkozik, noha rejtély, hogy honnan is? Minden esetre kár volna tagadnia előttem. Mindketten tudjuk, hogy egyformán nem vagyunk ártatlan szende lelkek. Ami azt illeti csalódnék is, ha most kezdené játszani a jófiút. - Első körre ezeket kellene beszerezned. Ha ezt leszállítottad, folytathatjuk a komolyabb tételekkel.- egy cetlit nyújtok át neki mintegy mellékesen. A listában elsőre nem tűnnek olyan lehetetlenül nehéz dolognak a beszerzendő áruk. Sőt. Egy vadászkés, egy orvosi szike készlet, egy karton cigi, néhány drága, de nem különösebben nehezen beszerezhető gyógynövény, vagy azok hatóanyag kivonatai, orvosi tiszta alkohol nagyobb mennyiségben. Persze ezeket magam is beszerezhetném. De mint mondtam, bizonyos körülmények miatt elég macerás lenne. Főleg a cigit. - Van egy cigid? Sajnos kifogytam. - teszem még hozzá egy pofátlan lejmoló arckifejezéssel. Arra egyenlőre szándékkal nem térek ki, hogy mi is az üzlet ebben az egészben neki.
Nem szokott meglepni, ha különféle megkereséseket kapok innen-onnan. Akár innen, a Roxfortból is, de annál gyakrabban azon kívülről mindenféle alakoktól. Általában ugyanazoktól, és nem fulladok bele a melóba, de az nem kétséges, hogy egész jól megy a biznisz ahhoz képest, hogy tulajdonképpen egy tiltott tevékenységet folytatok, amit nem kötök csak úgy bárki orrára. A pletykák megteszik a saját dolgukat, és mindenki maga dönti el, mennyire veszi őket komolyan - a megfelelő emberek előtt úgyis tagadni fogom a bizonyosságukat. Az viszont enyhe meglepetést okozott, amikor egy kiscsaj keresett fel csak úgy a semmiből. Igaz, egyelőre csak találkozót kért, de mi másért tette volna? Ha olyan témáról lenne szó, amiről bárhol és bármikor beszélni lehet, azt nem ilyen körülmények közt akarná, ebben biztos vagyok. Valójában én is egész korán kezdtem el ezzel az egésszel foglalkozni, 14-15 ha lehettem. De attól még nem mindennapi, ha nem minimum egyetemisták, vagy éppenséggel még idősebb formáknak kell valami. Főleg nem a Roxfortban - a Durmstrang falai közt azért bőven lehetett, és lehet is találni olyan arcokat, akikből már szinte gyerekként is bármit kinéz az ember. Habár ő abszolút nem tűnt tipikus jókislánynak, háztársként erre rájöttem már, pedig nem foglalkoztat különösebben, hogy az alsóbb évesek milyenek. De hát van, akit megelőz a híre, és kivételek mindenütt akadnak, biztos vagyok benne, hogy még a Beauxbatons tökéletes kis királylányai és királyfiai közt is lenne egy-két sötétebb figura. Itt sem ő az első, aki ne lett volna meglepetés számomra. Szóval a megbeszélt időpont körül értem fel a kilátóba. Első körben egy ocelot fogadott, és nem kellett sok, hogy rájöjjek, familiárisról van szó. A gazdája úgy tűnt, éppen idéz valamiből, és pont annyit hallottam ki a dologból, hogy felismerjem a művet. Hm. A szavait egyértelműen nem nekem címezte és rajtunk meg a macskán kívül nincs is itt senki, úgyhogy nem foglalkoztatott különösebben, hogy miféle furcsa szokásai vannak. Úgy láttam, észre sem vette, hogy megérkeztem, az állatnak abszolút nem tetszettem, főleg nem akkor, amikor közeledni próbáltam. - Khm... - köszörültem meg a torkom, hogy Gina is észrevegyen. Ha ezek után az familiárist se zavartam annyira és neki is feltűnt az érkezésem, lassan közelebb mentem. Háttal nekitámaszkodva a korlátnak emeltem rá a tekintetem. - Minek köszönhetem ezt a késő esti találkozót? - kérdeztem azonnal a dolgok közepébe vágva.
Az esti hideg levegő csípősen kap bele a bordó melegítőfelsőmbe. Abba, amit a VMS-en kaptam. Nem titkoltan kevés ruhadarabom közül az egyik kedvencem. Felhúzom rajta a cipzárat. Felkapaszkodom a vastag kőkorlátra, átvetem a lábam, és kényelmes ülőhelyzetbe helyezkedem, ahogy egy nagyobbacska sóhaj szakad ki a számon. Most bárki könnyedén a mélybe taszíthatna hátulról. Már ha előbb átjut a kilátó padlójának közepén elfekvő oceloton. Persze én kértem ezt a késő esti találkozót. De vajon jó ötlet volt? Jó ötlet összeszűrni a levet egy kétes alakkal, akiket kétes pletykák vesznek körül? Oké. Tudom hogyan hangozhat ez pont tőlem. De akkor is. Éppen rendbe jönne az életem. Egyetemi ösztöndíj, barátok, új élet. Egy normálisabb élet. Távol az utca mocskától, ahonnan jöttem. Messzire jutottam, hogy új életet kezdjek, és magam mögött hagyjak mindent, ami csak nyomokban emlékeztet a múltra. S most kockáztatnám mindezt? Néha nincs választásunk. Az apám, Sasha, a vonat szerencsétlenség áldozatai és most még Cody is... meddig veszíthetek még? Mi értelme gyógyítónak lenni, ha képtelen vagy megállítani a világ mocskát és szennyét? Nem. Nincsenek tündérmesék. Csak megalkuvások. - „Azt hiszed én szeretek Monte Cristo grófja lenni? Egy ilyen szörnyű, könyörtelen, rideg ember? De nem én akartam ilyen emberré válni. Én maradtam volna Edmund Dantés. Nem vártam mást az élettől. De nem hagyták, hogy az legyek. Villefort, Mondego, Danglars, és az a másik féreg Caderousse, aki mindent tudott, de hagyta, hogy tönkre tegyék az ifjú tengerészt, aki nem ártott senkinek. Ők hívták életre a bosszúállót, aki most leszámol velük kíméletlenül.” - szinte észre sem veszem, hogy hangosan is kimondom a szavakat. Vajon Edmund Dantés-nek is voltak erkölcsi dilemmái, miközben Monte Cristo grófjává vált? Vajon számomra is csak ez az egyetlen út maradt? Mély gondolataimban észre sem veszem, mikor érkezik meg leendő üzletfelem. De Ocelot annál inkább. Bár nem támad az érkezőre, halk morgással, és hegyes ragadozó fogainak kivillantásával teszi egyértelművé, nincs elragadtatva a jövevénytől...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Tim Roberts
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kilátó 2019-01-07, 21:51
Tim & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.] Ha nem farkas lenne, hanem valamiféle nagymacska, teszem azt vérpárduc, akkor minden bizonnyal dorombolna, de így inkább csak valamiféle kellemes morgásról lehet szó, és érezhetően nagyon is élvezi, hogy Codyt zavarba hozza, és zavarja, ahogy a füle környékén sugdos. Teljesen elmúlt az őrjöngés, meg az előbbi feszültség, és ismét teljesen úgy viselkedik, mint ahogy azt eddig is tette. Amikor azt kérdezik tőle,hogy merre vagy hova is menjenek, akkor végigméri a srácot, és finoman elmosolyodik. - Kerítünk neked egy kandallót, ahol kellemesen meleg a hőfok. Ne maradj le. -mosolyodik el, és nemes egyszerűséggel megindul a szükség szobája felé, mert a saját klubhelységébe, illetve a szobájába mégse citálhatja be a srácot. De társaságra azért továbbra se kifejezetten vágyik.
)
