2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mmost rajtam volt a sor, hogy lefagyjak… Mármint igazából mindketten ledöbbentünk. Annyira jellemző. Friccs mindig ott van, ahol a diákok nem akarják, hogy legyen. Ez volt most a mi esetünkben is. Bár… amekkora hangzavart lerendeztem azzal a páncélzattal, tuti az iskola másik feléből is meghallotta. Próbáltam összerakni a képet, miféle turmixról hablatyol a lány, de nem volt ár idő. Friccs vészesen közeledett. Őszintén mondom, ötletem sem volt, hogy mi az istent fogunk kezdeni. Fülünknél fogva fog elráncigálni Pitonhoz. Mondjuk engem Mardekáros mivoltom miatt lehet, hogy nem büntet meg túlzottan (vagy lehet, hogy kétszer annyira?), de, hogy a lány nem volt Mardekáros az biztos. Nemtudom, ő milyen büntetést kaphatott volna. Lényeg a lényeg, hogy cselekednünk kellett… Méghozzá AZONNAL! De mire én idáig eljutottam, és rántottam volna elő a pálcámat, hogy valami olyat tegyek amit lehet, hogy később megbánok, a lány már megtette. Friccs alig fordult be a folyosóra, ahol mi álltunk, görnyedt háttal, lámpását maga előtt tartva, már repült is hátra az átoktól és pár pillanat múlva a földön feküdt. Fél percig tartott a döbbenetem, de lehet, hogy sok is volt. -El kell tűnnünk innen! - fordultam a lány felé. - De.. mi lesz, ha megtalálják? Vajon mennyi idő mire magához tér? Jó mindegy, hagyjuk. Nyomás! - sajnos az volt az érzésem, nem kell neki sok idő, és összeszedi magát. Tipikusan az a fajta, aki amennyire öreg, annyira strapabíró. -Locomotor Mortis! - suttogtam, és Friccsre irányítottam a pálcámat. Halványka fénycsóva tört ki belőle, Friccs lábára tekeredett, lelincselve azt. -Na! Így már valamivel nehezebb lesz a dolga. - villantottam egy barátságos és - a helyzethez nem túlságosan illő - vidám mosolyt, majd karon ragadtam, és elindultam a folyosón, abba az irányba, ahonnan Friccs jött. -Lumos! - motyogtam, hogy legalább azt lássam, hova lépek. Körülnéztem. ~Hol is járunk? Nézzük csak… - gondolkodtam magamban. Felsimertem a két festményt a falon, illetve a másik fal mellett, pont a festményekkel szemben azt a páncélt, amiről mindig megjegyzem magamban, hogy olyan hülyén áll a jobb keze. Nem is tudom miért, valahogy természetellenes volt. Vajon ez csak nekem tűnik fel? Tehát ez a második emelet. Morgás hangja csapta meg a fülemet, hátulról jött… Friccs kezd magához térni. -Na jó. Ötlet? - néztem a lányra, miközben agyam lázasan dolgozott a megoldás kiötlésén.
Köszönésem után a lány kissé meghátrált - az arcát pont nem láttam, pedig muris lett volna -, a hátrafelé tett lépései tétovának tűntek, mintha álmából ébredne kómás fejjel. Úgy hiszem talán ezért keresett egyensúlyánál biztosabb tárgyat, és ahelyett hogy engem sikerült volna elkapnia - ezúttal Fortuna a kezemre játszott -, hadonászó kezei megragadták az előbb még mögötte álló páncél karját. Sajnos drága lovagunk olyannyira volt instabil, amennyire biztos volt, hogy esés lesz a vége. Így, akár Rómeó és Júliája ketten kerültek a földre, még szerencse, hogy csak rá és nem alá. A különbség még, hogy míg a híres drámában senki nem tudta mi történik velük a sötétben, olyan halkak voltak, itt el sem lehetett volna téveszteni a dolgot, ami a hangzavart illeti, hiszen szó mi szó megadták a módját, nem is hagyták moraj nélkül. A pillanat törtrésze se, annyi nyugalom sem maradt, mert a páncél azonnal darabjaira csúszott, mutatva, hogy hasonlatom mit sem ér, a vasak alatt nem található Rómeó. Azt azonban elérte a kis jelenet, hogy a döbbenet üljön ki az arcomra a földön heverőket bámulva, és tagjaim megbénulva dermedjenek meg. Majd megtörve ezt az állapotot megszólalt lentről. Ő is köszön, majd arra lesz kíváncsi, hogy mi a lófülét keresek itt, továbbá kacarászva hozzáteszi, hogy igazán segíthetnék, ha már fellöktem, de mire észbe kapok, már fel is tápászkodott. - Öm... szóval, hogy én is ittam a barátnőm turmixából, ami őt egy kissé fel szokta pörgetni, és úgy látszik rám is ilyen hatással van, így most alvás helyett itt vagyok, mivelhogy hallottam is valamit, ezért gondoltam, hogy megnézem mi az... Fhúúú, szóval ez történt - válaszolok a kérdésére hebegve-habogva. - És Te, mi szél hozott, hogy ezzel a közhellyel éljek? Valami megvilágítja a padlót, és dörmögéssel vegyülő csoszogás hallik, amitől mindkettőnk arca sóbálvánnyá dermed, s ha kifutna a vér az ereinkből, tán el is kábulnánk.. - Hogy mi? Én semmit sem hallok - ó-ó. Vagyis elhallgatott a zene, fel sem tűnt. Ajjaj bajban vagyunk. - Nox.. - suttogom a pálcám felé, amivel eloltom az általa okozott fényt, és csak Friccs lámpásának pislákolása marad. A léptek gyorsulnak, hangjuk erősödik, akár a fény. Ha tudna varázsolni, és hirtelen itt teremne, azt hiszem hirtelen ötlettől vezérelve, a pálcámmal akarnám ütlegelni, bízva a fájának erejében, vagy ha csak egyszerűen rá szeretném szegezni, lehet az orrából kellene előhúznom, még szerencse, hogy Friccs kvibli. Nekünk miért nincs köpenyünk, mint a három testvér meséjében. Miközben, igyekszem minél halkabban hátrálni, húzom magam után a lányt, a lányt akit fellöktem, és elkapta Sir.... Sir legyen Arthurt, azaz levette a lábáról Sir Arthurt, a zene leállt (talán sosem tudom meg milyen zene szólt, és miért, sőt soha nem kerülök vissza ágyba... legalábbis épségben... üdvözöllek büntimeló), mert Friccs meghallotta zajos szerelmüket, és úgy sejtem ide tart, hogy megnézhesse őket. Várjunk, ez milyen történet? És ez most, hogy jutott eszembe, és mégis hogy kanyarintottam belőle ezt a szerelmes történetet? Megőrültem. De koncentrálj, el kell tűnnötök innen! Gyerünk, gyerünk. Gondolj, gondolj, gondolj, gondolj! Annyira kába vagyok, nem fog az agyam, azért érzi, hogy este van. Kába.... Ezaz! Nem szeretem az átkokat, de ezúttal megúszhatatlan a használata. És Friccs ebben a pillanatban fordul felénk, megvető pillantást mér ránk, már éppen üvöltene, és jön, hogy a fülünknél fogva ráncigáljon el innen. Ekkor mámorosan vigyorogva rámutatok a pálcámmal, és.... - Stupor! - és Friccs máris bódultan hever a padlón. Huh, egy pár percre kissé fellélegezhetünk... vagyis inkább kitalálhatjuk, mit kezdjünk vele.
Kissé kiütöttem magam, mit ne mondjak. De mentségemre szóljon, megérdemeltem. Elég kemény számonkérős napokon voltam túl, és nem kevés anyagot követeltek tőlünk. Lehet, hogy nem vagyok az a stréber fajta okostojás, de a tanulás azért nekem is fontos, elvégre nem szeretném budipucolóként végezni… Ígyhát minden tantárgyból felkészültem, de úgy istenesen, alig aludtam valamit előző éjjel. És mivel végre túlvoltam ezen a borzadályos pár napon, úgy gondoltam, hogy igazán megérdemlek egy kis… köhömm… szórakozást! Valamelyik mardis haverom becsepmészett egy kevéske alkoholtartalmú cuccot, meg mellé egyéb lágy dolgokat, csak hogy levezessük a feszültséget. Valamit nagyon gázul keverhettem össze, mert míg a többiek hamar kidőltek, addig bennem tombolt az energia, azt se tudtam merre ugráljak, mert úgyéreztem, bármelyik pillanatban vulkánként törhetek ki. Jobb terv híján felkaptam bundás Goodbye Kitty-s mamuszkámat, felülre pedig, a hosszúnak nem mondható, vékony anyagú pántos hálóingem fölé egy fekete-zöld szatén köntöst, ami megint csak nem takart túl sokat a lábamból, dehát na! Eme szexi szerelésemmel indultam neki éjjeli sétámnak. Amint megtettem az első pár lépést a lépcsőig világossá vált, hogy sötét van… Előkaptam a pálcámat, már fogalmam sincs hova tudtam elsüllyeszteni, de valahonnan mégis sikerült előszednem, majd egy gyors Lumos segítségével mostmár tényleg minden világosabb volt. Valójában nem igazán tudtam merre megyek, csak úgy sétáltam, mármint… inkább csoszogtam. Már maga a hűvös levegő, ami azonnal beficánkolt minden porcikám közé, mikor a hálókörletből kiléptem, elég volt ahhoz, hogy ne pattogjak ennyire. Dideregtem egy kicsit, a rideg kőfalak mintha ontották volna magukból az éjszaka hidegét. Az ablakokon beszűrődő fény viszont már bőven elég volt ahhoz, hogy legalább a falnak ne menjek neki, és egyébként is. Hat éve a Roxfort falai között töltöm napjaimat nulla-huszonnégyben, lassan úgy ismerem az épületet, mint a saját tenyeremet, bár ez az állítás elég naiv, ha egy olyan iskoláról van szó, ami az ősi mágia szülötte. Szóval ott tartottam, hogy volt már elég fény, így egy Nox-ot elmormolva eloltottam pálcám gömbszerű fényét. Na igen.. Pár másodperccel később meg is bántam a dolgot, mivel pont egy olyan szakaszon jártam, ahol nem világította meg annyi fény a környezetemet, ígyhát pont frontálisan belerohantam a velem szembe haladó alakba. Valószínűleg az ismeretlen tag sem haladt túl gyorsan, mert az ütközés ereje nem volt nagy, de hangyányit megtántorodtam, és elkaptam a legközelebbi dolgot, ami éppen kézre esett. Természetesen mi más is lehetett volna, mint a mellettünk cövekként álló páncél. Neeeeem.. még csak véletlenül sem valami kapaszkodó, vagy tudomisén, pont egy páncél az éjszaka közepén. Esküszöm estem volna inkább a nemesebbik felemre. De nem. Nagyjából teljesen fölösleges volt, mivel a páncél nem volt odarögzítve a talajhoz, így nemcsak hogy én is elestem, de a páncél óriási robajjal a földre zuhant, majd mielőtt egy lélegzetvételnyi ideig azt hihettük mindketten, hogy ennyi, még nagyobb csörömpöléssel atomjaira esett… -Zsír… -mormoltam unott fejjel. - Amúgy hali! Hát te hogy kerülsz ide? - próbáltam szokásomhoz híven közvetlenre fogni a dolgot, látva a csaj megdöbbent fejét. - Azért igazán segíthetnél… - nevettem őszinte jókedvvel, miközben az eséstől kicsit sajgó popperovicsomat dörzsölgetve feltápászkodtam. Viszont mikor halk morgást hallottam, valamint egy lámpás egyre élénkebb fénye vetítődött a folyosó padlórája, a mosoly az arcomra fagyott. -Basszus kulacs… Friccs!
A hozzászólást Lana Williams összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-05-24, 12:01-kor.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Lana & Abigail 2014-10-30, 12:42
Megint este. És megint nem bírok elaludni. Kicsit trécseltünk Charlene-nel, ő pedig utána kidőlt. Komolyan, amikor így alszik, sokszor azon gondolkodom vajon él-e még. Reménykedem. Ú, átfordult. Nagyszerű. Valami jó hír. Azt hiszem nem volt olyan jó ötlet, hogy nekem adta a turmixát. Most én nem tudok aludni. Jesszusom. Ez zene? Vagy mi az? Sajnos túl jó fülem van, kissé álmosító, de ettől azért csak nem alszom be. Megrángatom Charlene vállát. - Ébresztő! - nem reagál. Erősebben. - Charlene! - reménytelen. Pedig jogosan haragudna, hogy nem szóltam neki, de szóltam, csakhát ő nem hajlandó felkelni. Az már nem az én hibám. Rendesen kiütötte magát, de azért hagyok egy üzit, hogy lementem megnézni mi ez a zene, hátha valami csoda folytán felébred. Bár ezúttal kétlem. Majd mondom neki, hogy legközelebb ne aludjon ennyire mélyen, de azt hiszem sok mindent nem érnék el vele. És legyünk őszinték, azért mégsem ordíthatok, felverném a fél Roxfortot. Letettem a papírdarabkát, majd beleléptem a kis mamuszomba, és igen, nagyon megnyerőn a kedvenc kvidicscsapatom képével ellátott pizsimben baktattam le a folyosókra. Ajj, koromsötét. Hova is tettem a... a pálcámat? Majd feltűnik, hogy ott van a kezemben. Ügyes vagy Abi! - Lumos - sokkal jobb. Most legalább azt látom hova lépek. Szóval menjünk először jobbra. Egyre halkul. Ez nem ér. Rossz irány. Fordulj. Ez az egyre hangosabb. És most? Most is jobbra. Beszélgetés. Nem-nem-nem-nem-nem vissza. Huh. Egy hajszálon múlt. Mivel felsültem a jobbokkal talán most is balra kéne próbálkoznom. El is indulok. Aztán nekimegyek valakinek. Ez az én formám. Egyébként ő mit keres idekint? Persze, lehet az sem a legjobb ötlet volt, hogy én idejövök. - Szia - suttogom halkan egy mosollyal a képemen.
(Bocsánat! Ez most kissé rövidre és bénára sikeredett.. )
)