2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szuper. Ismét olyan óra van, ahol nem mehetek ki a napra és ez már a sokadik kimaradásom. Amúgy sem vagyok annyira jól, de inkább szívesen lennék a zeneteremben, mint sem gyengélkedőre kell, menjek. A háztársaim közelembe se akarnak jönni, mert azt hiszik, vámpír vagyok és bánthatom őket. Fogtam a füzetemet, amiben a dalaimat írom, és a gitárom majd pedig a táskámat, hogy a félbe hagyott munkáimat befejezhessem. Rossz ezzel az érzéssel együtt lenni csak a tanáraim tudnak, róla mivel is állok szemben igazából marha jó. Lassan sóhajtottam egyet és elkezdtem vonulni az üres folyosókon keresztül. Az az érzés fogott el, hogy megint azzal a hugrabugos fiúval fogok találkozni. Azt hiszem a neve Cody. Gondolataimban merülve lépkedek végig a folyosó üres szakaszán. Éreztem szinte, ahogy egyre jobban közeledek a Gyengélkedő felé szinte azon nyomban görcsbe rándult a gyomrom, ahogy eszembe jut. Milyen megpróbáltatásokat kell elszenvednem. Egyszerűen felfoghatatlan. Nos, nem fogok, tovább várni egyszerűen majd a srác elé állok és.. nem ez butaság lenne, ha srác elé állok és bevágnám, hogy Héy.. Én vagyok az Nancy, aki mindig itt van a gyengélkedőn és néha téged szokott bámulni és érzései vannak feléd.. ez mekkora nagy baromság. Nem voltam annyira sápadt, mint korábban, de nem éreztem magam túlságosan jól, de azért az igazgató úr küldött el engem a gyengélkedőre meg hát jöttem én magamtól . Szóval ösztönösen végig siettem az üres folyosókon persze nagy dobogó szívvel, hogy megint láthatom, néha nevetségesnek érzem magam. Legalább, akik ott vannak, betegeket szórakoztathatom és én is eltudom, magam foglalni. Kinyitottam az ajtót és meglepő módon nem sok mindenki volt ott. Alig ha 1-2 emberke volt, ott csak és mire vártam a fiút, hogy megjöjjön elővettem a gitáromat és játszani kezdtem.