2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem kell ahhoz semmilyen mágikus trükk, hogy elvarázsoljon engem, függök a szavaitól és lebilincsel a tekintete, a figyelmessége, tényleg úgy érzem, hogy csak engem lát, hiába van körülöttünk jó pár vendég, hiszen szilveszteri buli van. - Ó, igen, az ásványok gyönyörűek szerintem is, bár még sosem voltam ilyen kiállításon. Köszönöm szépen. - habogom, miközben csillogó pillantásaim a férfiról az ékszerre vetem. Olyan kis csinos, és én még sosem kaptam férfitól ajándékot. Bár még nem is kezdtem gyakran férfival, az iskolatársaimat inkább nevezném fiúknak Ivorhoz képest. Örömmel akasztom a nyakamba tehát, és ahogy táncra invitál, azonnal mozdulok én is és a kezébe helyezem a kezemet, hátrahagyva a már üres epres daiquiri koktélos poharamat. Már azt se tudom hanyadikat! - Enyém a megtiszteltetés, hogy egy ilyen tehetséges táncossal táncolhatok! - lehelem, ahogy a bárszékről a kezét megfogva lepattanok és néhány pillanat erejéig egészen közel kerülök hozzá. A szívdobogásom őrülten felgyorsul, kicsit olyan érzésem van, mintha az egész testem pezsegne, de főleg a fejem, persze lehet, hogy ez nem a pörgős zene, nem is Ivor, hanem a koktélok hatása. Vagy mindegyiké együtt. Észre se veszem az idő múlását, az emberek váltakozását körülöttünk, először kitombolom az energiáimat, aztán egyre közelebb húzódva táncolunk, és közben csak néha kérek ki egy-egy koktélt, hogy a kiszáradt torkomat megnedvesítsem. "Hangos táncoló" vagyok, ami azt jelenti, hogy lényegében akárhányszor zendül fel olyan szám, amiben van ének, és én ismerem, akkor boldogan végig énekelem, de persze nem olyan hangerővel, hogy Ivor fülébe üvöltsek tánc közben. Élvezem ahogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz fizikailag, minden mosolyt, minden mozdulatot, minden parázsló tekintetet, és közben egyre jobban esengek azért, hogy egyszer csak úgy döntsön, hogy elég volt a táncból és... Természetesen vele töltöm az éjszakát, eszemben sincsen visszautasítani, és vadmacskaként viszonozom azonnal a csókjait, nincs bennem egy szemernyi félsz vagy szégyenlősség, mire a szoba közelébe érünk. A hangos sikolyok, amik elhagyják az ajkamat az este folyamán, méltón igazolják, hogy egy egészen különleges, érzelmekkel és már-már túl sok érzékiséggel telt éjszakát hozott el nekem az új év... Egy olyan éjszakát, ami az egész életemet fenekestül fel fogja forgatni.
Pedig nem vetem be egyetlen olyan trükkömet sem amivel a lányra magára hatást gyakoroltam volna. Az érintésekkel is óvatosan bánok. Nem akarom beszippantani, vagy olyasmit kelteni benne, ami amúgy nem jönne magától. Csupán figyelmemet szentelem neki... Meg igyekeztem elkápráztatni. Valahol igen beszédes, hogy már ezek ilyen hatással vannak rá... Meg persze az alkohol... Ahogy elveszik a szemeimben érzékelem, az árnyalatokat. Hagyom hogy megtámaszkodjon, nem zavartatom magamat és kellően stabil is vagyok. Különös érzésem van a lány közelségétől, és az apró játék végére örökké éhes szemeimben ezúttal meg is csillan valami... Egy szóval sem mondhatom, hogy az aktuális partnerekkel nincs meg a hangulat.. most azonban nem csak és kizárólag a "hús hozta meg az ihletet". A vágy örökké ott munkálkodik bennem, vágy minden létező dolog iránt. Kiemelten a tudás, tapasztalás, hatalom, tulajdon, testiség és annak minden létező formája, alkotói ambíciók kiélése iránt... Mind mind ott tolongnak bennem örökké csillapíthatatlanul. Csak az önuralmamnak köszönhető a fókusz, de soha sincs teljes nyugalmam. Néha egyöntetűen monoton, fárasztó őröl és tehetetlen dühöt szül, de.... most olyan... egészen csönd van. Aztán hamar megtalálom a nyers összefüggéseket: Jadenek a közelében nyugalmam van többnyire, és már hosszú hosszú hosszú ideje vágyom, egy legalább nyomokban hasonló nyugalomra. Sajnálatos, de innentől egyértelmű, hogy a vágy afelé fordul amit Jade képvisel és a lénye felé, hiszen ő hordozza. És mivel egy telhetetlen állat vagyok valahol, az önuralmam ellenére is, többet akarok ebből a nyugalomból. Jadeből. Minél többet, minél hosszabban kitartva... Na most szegény lány is megérezhet valamit, semmi manipulatívat, csak, hogy igenis hatással van rám, nem is kicsit és ez úgy... süt belőlem finoman szólva. Mielőtt azonban elveszteném a... bármit ami szükséges, hogy jófiú maradjak az utolsó kérdésére szélesen elmosolyodom. És sorban válaszolok, vissza térve a Földre.. földi dolgokhoz. És amit mondok, tényleg igaz is, kivételesen nem improvizálok. - Az igazság az, hogy egy gyűjtő megszállottságával rajongok az ásványokért, drágakövekért. És nem sokkal karácsony előtt, volt egy Ásvány- fesztivál Liverpoolban. Nálam maradt ez-az, az eseményről. Azóta haza nem jutottam, hogy a gyűjteménybe kerüljenek a szerzemények, de... Azt hiszem, nálad így jobb helyen is lesz! - Nem csak szemfény vesztés, világok dallamai lettek bele zárva, ami halk melódiákként fog felcsendülni Jadenek ha valaha úgy esik, hogy a füle közelébe kerül a kis medál és nyugalomra vágyna a szíve. De ennek felfedezése, legyen meglepetés és a jövő zenéje. Az utolsó kérdésre mosolyom vigyorra húzódik, de halovány éppen csak kibontakozó szarkalábaim a szemem sarkában jelzik, hogy legalább őszinte a jókedvem. Néha megy ez is. És bár már várható az egyértelmű válasz, egy ajándék medálért cserébe, nem fogok tőle olyat kérni. Így egy lazább de kellően felvezető gondolattal semlegesítem a mondatát. - Szeretném, ha a Csillagtündérem táncolna a bolondjával! - Bár hangszínemben viszonzásra kerül az a bizonyos felhangja. Leszállok a bárszékről és kezemet felé nyújtom, mintegy alá támasztva a táncra invitálást. A zene most egészen fiatalos, pörgősebb, kicsit őrült, és középen is csináltak helyet, ahol bizony jó páran vannak. Igaz, legtöbbek a helyhez tartozó hölgyeményekkel, de sebaj! Ahogy a keze a kezemhez ér/ belesimul, egyrészt, valószínűleg elveszik tenyeremben a kacsója, másrészt egy nagyon leheletnyit, pillanatra a fizikai érzékelése mintha megugrott volna. De épp csak egy pillanat, mint egy extrásabb statikus kisülés. Innentől azonban egy különösen vékony energiahártya ami Jadet védi az érintéseim többségétől... Nem kívánok "csalni" és kikészíteni az érzékeit. Hiszen az túl könnyű lenne és ha túlzásba esünk.. végzetes is lehet... Az a kimenetel pedig cseppet sem vonz! Így is megülte a rózsaszín köd. Elég azt belobbantani. Egyetlen percet sem zavartatom magamat, a bolond ruha miatt. És.. nos akárhogy is alakul, hozzá hangolódom a lány mozdulataihoz és közben vezetem is hol így hol úgy. Benne vagyok abban is ha ökörködve kezdjük, de benne vagyok egy komolyabb hangvételű dologban is, ha kell végigtáncolom vele a fél éjszakát, a lényeg, hogy a végére, ne legyen más előtte, csak én. És az amit ígérhetek neki. A tánc az egyetlen létező eszköz, amivel képes vagyok szenvedéllyel, kihozni bármiféle érzés valódi hangulatát és általa megosztani a partneremmel. Biztonságot ígérő rövid ölelések, távolságot és feszültséget tartó kipördítések, egymásra hangolt össze simulások, érintések itt, érintések ott, csók a nyakba, a füle mögé..... Semmiből nem kap túl sokat, vagy tolakvó. Épp csak ami egyre húzza és jól eshet. Ki tudja, tánc közben is lehet vele volt egy egy pohár ital, és ha így történt, nálam is akadt szolidaritásból. Bár arra figyelek, hogy egy bizonyos szintnél többet ne igyon.
Fogalmam sincs mennyivel lehetünk éjfél után, de ha úgy ítélem meg, bizony ujjai közé csúsztatom az ujjaimat, kivezetem a parkettről. - Remélem az éjszaka további részében is velem tartasz~ Mondom még felé fordulva, közel hajolva, homlokomat a homlokának döntve finoman, nem össze fejelve vele. És a hangomból süt; Független attól, hogy épp hogyan érzi magát, hogy épp milyen állapotban van, ezzel a mondattal, bár remélem nem fog, mégis megadom neki a lehetőséget, hogy nemet mondjon. Amennyiben megszavazza az estének a folytatást, tovább vezetem és elkérek a pultostól egy szoba kulcsot. Az utolsó fordulóban a szoba felé nem bírom ki, hogy ne pördítsem magam elé és csókoljam meg, majd vegyem ölbe, komolyra fordítva a szót. Végül a szobáig is már az ölemben viszem el, a feneke alatt megtartva pehely súlyát. Menet közben vágyódva szusszantok a nyakába, és finoman, így ruhán keresztül egy gyengéd harapást engedek meg magamnak a mellére. Ma este, finoman, de szét lesz szedve a kis vörös!~ Az ajtóhoz érve fél kézzel eleresztem és kimatatom a zárat. És az ajtóra, miután becsukódott mögöttünk, a kilincsre idéződhet egy aranyszínű fém dombornyomat ami násztáncukat járó varjakat ábrázol.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-02-25, 20:03
Ivor & Jade
- Végül is igen. - válaszolom őszintén, kicsit elmosolyodva a férfire. Még csak most ismerkedtünk meg, még is úgy ellepett a köd, hogy úgy érzem, hogy minden szavával és minden tettével teljesen megért engem. Egy cseppet elgondolkoztat, hogy milyen technikáról is beszél a férfi, az ő illúzióinak mi is az alapja, ha nem olyan, amit a Látványmágia szakon oktatnak, de sajnos túlságosan elveszek a tekintetében és persze egy picit az alkoholban is ahhoz, hogy elmélyedjek benne. Mármint a szakosodásomban, nem a tekintetében, abban szívesen elélyedek. Ahogy a kezét a poharamhoz emeli és szelíd magabiztossággal állítja meg a mozdulatomat, hogy még többet igyak, ezúttal egy kicsi zavart pír fut át az arcomon. Túl sokat iszok? Lehet, hogy kreténül viselkedek? Nem ez lenne az első alkalom, de... Általában a srácok inkább hagyják, hogy igyak még egy kicsit, aztán néhány perccel később már az ágyukban kötök ki. Ahogy közelebb hajol és megdorgál végig szalad rajtam egy kis bizsergés, a számat egy cseppet elnyitom, ahogy én is kicsit közelebb hajolok hozzá és csak bámulom a szemeit. Vajon mit szólna, ha csak úgy megcsókolnám? Vagy mivel megállított az ivásban, nem foghatnám az alkoholra? Jajj, mikre gondolok, lehet, hogy vagy egy tizessel idősebb nálam! Oké... őszintén... ez azt hiszem amúgy sem érdekel. Olyan különleges! Érdeklődve vonom fel a szemöldököm arra, hogy csukjam be a szemem, de a tömeg közepén még is mi bajom lehetne belőle, még ha idegen is. Ha le nem is borulok a székről szédelegve, az egyik kezem kinyúl felé, hogy a combjába a térde közelében finoman megtámaszkodjak. - Hát... legyen. - mondom halkan és összeszorítom a pilláimat, várva, hogy mi is fog ebből kisülni. Drágakövekben csak felületesen vagyok otthon, de mivel Jade-nek hívnak rövid töprengés után az egyértelműt választom, a jádét. Kinyitom a szemem és kicsit pislogva megyek bele a játékba, de fogalmam sincs, hogy ez most csak kedveskedő szemfényvesztés-e, vagy tényleg valamilyen mágia. Majdnem elnevetem magam, ahogy odahajolok, majd egy rövid dallamot dúdolok, egy régi altatót, amit a nagynéném dúdolt nekem, ez az egyik utolsó emlékem róla. - Hű... Azta. Ez nagyon szép, köszönöm! De még is miért kapom? Nincsen születésnapom, se névnapom, és még csak most ismerkedtünk meg, nem érdemeltem ki semmivel. - ágállok kicsit, de átveszem tőle és érdeklődve forgatom meg, majd ha tényleg nekem akarja adni, akkor azonnal boldogan a nyakamba is akasztom. A szívem már úgy dobog, mintha versenyt futna az idővel, miközben kicsit izgek-mozgok ültömben és örömömben. Végül most, hogy néhány pillanatot vártam az ivással, a pohár újra a kezembe kerül és lassan a számhoz emelve pillantok rá mögülle. - Mivel hálálhatnám meg? - bukik ki belőlem a kérdés, és csak visszafogottan képedek el magamtól, ahogy megérzem, hogy a hangomban benne volt az a bizonyos felhang... az a csábító, mindenre nyitott búgás, és közben le se veszem róla a szememet. Igen, gyakorta vagyok gyerekes, szétszórt, talán már is észrevette rajtam, de az, ahogy elhalmoz bókokkal, a kedvességével és a figyelmével, és most még ajándékkal is, nagyon is felnőtt érzelmeket penget meg bennem. Sajnos sose voltam valami elővigyázatos abban, hogy olyan női praktikákkal éljek, minthogy játszd az elérhetetlent vagy egyéb baromságok, én mindig bedobtam magam gondolkozás nélkül.
A nagy egész... mielőtt atomrobbanás következik be az agyamban a fogalom nyomán, és szegényt bármivel is untatni kezdeném elzárom a csapot és cserébe érzésre befejezem a mondatát, határozottan, kedvesen, nem feltétlen kérőn. - ..Csak nem tudsz szabadulni a gondolattól, hogy egyedül, minimum kipróbáld magad. - A második felére csak szórakozottan vállat vonok. - Tény, fogalmam sincs. Valószínűleg nagyon más technikát alkalmazunk. Csak egy megérzés volt, hogy mégis hasonlatos lehet az elve. - vigyorodom el. Nem, nem fogok neki olyanokat mondani, hogy majd legközelebb akár tarthatna bemutatót, még ha érdekel akkor sem. Sajnos ahogy a legtöbb ilyen estét, ezt sem tervezem folytatásosra. Közben leveszem a kesztyűimet, leszedem a nyakamból a fodros gallért, vagy legalábbis kijjebb gombolom, majd mielőtt újabb kortyra emelné a poharát, balom mutató ujjával a pohár száját érintem, és finoman, de határozottan vissza tartom a mozdulattól. - Sok lesz ez hírtelen, még az előző sem ért le. - dorombolom egy kicsit közelebb is hajolva. elveszem a kezemet. És felveszem vele újra a szemkontaktust egy pillanatra félre biccentem a fejemet, láthatóan eszembe jutott valami. És szórakozottan folytatom a játékot, bár már lényegesen oldottabban. - Királynöm! Kérem... először is, csukja be a gyönyörű szemeit! - bár itt fennáll a veszélye, hogy szegény csukott szemmel kellően megszédüljön és elboruljon, de majd elkapom, ha netán bekövetkezik. Megvárom míg eleget tesz a kérésnek. - Ne lessen, csak válasszon; ametiszt, obszidián, türkiz, vagy jáde kő? - ha választott, előszedem a még nyersnek mondható, de tiszta követ/ásványt,(hogy honnan az titok... segítek; mindent a fejemben tárolok) és egy pár pillanatra a markomba fogom. - Kinyithatja! - még láthatja ahogy hüvelykujjamnál maradt résbe egy lélegzettel néhány apró csillagot lehelek, majd átnyújtom neki is - Kérem, ahhoz, hogy a varázslat fennmaradjon, fújjon rá, vagy dúdoljon bele egy dallamot!~ Ha Jade megtette, csak megnyitom a markomat lefelé és egy egyszerű szalagon a választott kövével egy kagylóház alakú medál függ alá. Hogy miféle varázslat amit a kagylóba segített zárni, azt a fantáziájára bízom, ha csak nem kérdez bele, de szerintem mással lesz elfoglalva. És bár nem szándékozom, a folytatással kecsegtetni neki, a medált ettől függetlenül talán mégis pont ennek zálogának fogja tekinteni.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-02-22, 16:42
Ivor & Jade
Cseppet se veszem észre, hogy mikor és merre kalandoznak el a gondolatai, mert a rózsaszín köd belenyomul a pici fejembe. Kicsit kihúzom magam, sütkérezve a dicséretek fényében, néha felkuncogok és a fülem mögé tologatom az élénkvörös tincseimet újra meg újra, hiszen éppen olyan rövid a frizurám, hogy mindig előrebukjanak az arcomba. - Nehéz lenne dönteni. Szeretem a rivaldafényt, hogy a saját stílusomban zenélhetek és a zenekar követ engem, de az is izgalmas, amikor hatan dugjuk össze a fejünket és a sok kis részből lesz egy egész, amiben én is ott vagyok, de az a lényeg, hogy a nagy egész milyenné válik. - vonom meg a vállamat, egy kicsit elmorfondírozok a dolgon. - A Black Birds-cel voltak az első nagy koncertjeim, miattuk lett színpadi tapasztalatom nagy közönség előtt, meg igazából kedvelem is őket, csak... - kicsit megrázom a fejemet, mert kezdek már túlságosan elgondolkozni. Csak azt kérdezte, hogy melyiket szeretem jobban, és még is megüti a fejemet a gondolat, hogy véglegesen választanom kéne közöttük és csak az egyikkel törődni. De az olyan csúnya dolog lenne, ha magamat választanám és nem őket! Ahj! Inkább belekortyolok az italomba, miközben érzem, hogy már nem csak a férfi közelségétől és figyelmétől vörösödik az arcom, hanem az alkohol is munkálkodik bennem elég rendesen. - Nagyon édes vagy, pedig még nem is láttad, hogy hogyan megy az illúziómágia. De te bámulatos vagy a bendzsóval. - mondom elmélázva kicsit, miközben a színpadon bámulom, hogy néhány pillanat elteljen, ameddig túllépek azon, hogy valami elképesztően rosszul tereltem el a témát a Hangmágusi képességeimről. A pálca nélküli varázslás elképesztően ritka, és akkor is olyan varázslatokat tudnak létrehozni, amiket pálcákkal szoktak, ez meg... ez teljesen más. Semmi pálca, semmi ismert varázslatok, és annyira... más érzés az egész! Nem csak arról van szó, hogy a hangom változik meg, hanem hogy manipulálni tudom a hangokat magam körül. És ilyet senki se tud. Vagy hát a környezetemben legalább is.
Volt honnan hová fejlődnöm ezt nem tagadom, de mostanra ha be kívánok hálózni valakit, akár egyetlen éjszakára is, arra az egyetlen éjszakára, a partnerem igenis számomra minimum a királynőm, vagy a hercegem bánásmódot kapja, vagy amit igényel. Sajnálatos, hogy ezek az egy éjszakák teszik ki a szocializálódásom nagyját. Fura, hogy míg az unatkozásra nemes egyszerűséggel képtelen vagyok, addig, társaságra igenis van igényem... Egy rövid pillanatra, valahol mélyen elmélázom azon mikor volt olyan utoljára, hogy megálltam akár pár évre egy helyen, vagy egy személy mellett, de mielőtt a válasz megformálódna páros lábbal rúgom ki a gondolatot a fejemből. Szerencsére a jelenetnek nyoma sincs kívülről rajtam. Fura.. egy két személy mellett képes vagyok az efféle szentimentális gondolat- kalandokra. De jobb ha kiásom és elégetem azt a magot ami ilyenkor képes elvetődni, mielőtt beágyazódik...
- Egy feltörekvő csillag!- természetesen figyelek a drága tündérre. Sötét gyöngyökként sorba fűzött gondolataim tengerén természetesen ott tündököl az egemen és figyelem. Most ő az irányadó ami a part felé vezet. - Melyiket szereted jobban, amikor a bandával lépsz fel, vagy amikor szólózol mint most? - Hát igen a Roxfort... ha-ha-ha, tulajdonképpen szomszédok vagyunk! Persze ezt nem mondom ki hangosan, de tényleg! Hiszen ideje már bevettem magamat a Rengetegbe. Kicsit nyálkás, meg ködös, de biztonságos, és senkinek és semminek nem vagyok útban. Vicces lenne, ha elkérné a fotógépet... természetfotósi pályafutásomat ugyanis már megkezdtem. Nos abból tuti nem magyarázom ki magamat! Jé az ott a vadőr háza pirkadatkor, jé az ott egy kentaur mén, jé az ott Mirtill a fekete tóba ömlő csatorna rácsainál, jé azok ott a fekete tavi kákalagok, hínárok.... Jé diákokról portrék... Szép lenne.
Megvárom az utolsó választ is. - Biztos vagyok benne, hogy te is képes lennél rá. Főleg ha hangmágiát is tanulsz. A fénytörések a szemet csapják be, a hangok pedig az érzékeket. Onnantól pedig az időzítésen és a kreativitáson múlik. - dorombolom kedvesen. Érzékelem a terelést, de ráhagyom, és elfogadom amit mondott rá. Láttam már Codyt gyógyítani és amikor kifaggattam róla, nem tudta megmondani hogy miért, csak azt hogy mikortól. Fura dolgok történnek a Földnek ezen az elvarázsolt felén azt meg kell hagyni. -Látod neked megy pusztán a hangoddal is, nekem kellett a banjo közvetítő eszköznek. - toldom még meg egy újabb röpke könnyed mosollyal. Érzékeltem, hogy dől, cuki lett volna ha rám borul az italával. Kénytelen lettem volna átvenni a jelmezem... Bár még nincs kizárva hogy nem történik meg. Nem tudok nem elsomolyodni azon, hogy mennyire nagyon szórakozott!
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-02-19, 13:27
Ivor & Jade
Mikor átváltunk tegeződésre egy kis melegség járja át a testemet, mindig imádtam ismerkedni és barátokat szerezni, és most nagyon is jól esik a törődés, főleg, hogy ilyen különleges embertől érkezik. Merthát... Ez az előadás! Hűha. - A Black Birdsnek gyakran vannak fellépései, önálló koncetrjeim viszont még nem nagyon vannak de... ami késik nem múlik! - mosolygok rá lelkesen, sosem voltam az a borulátó fajta. Eddig nem is foglalkoztam olyanokkal, hogy fellépjek, csak a sulin belül zenélgettem, de mióta a bandával megtapasztaltam, hogy milyen izgalmas utazni, turnézni, versenyekre menni, nagy közönség előtt állni és nem csak tábortüzeknél vagy iskolai előadásoknál zenélni. Persze azokat is imádom, de ez egy egészen másik életvitel, és most olyan lenyűgöző az életem, nem is kívánhatnék mást. Jó, talán csak egy pasit. Kyle ejtett, Zachary mást szeret, Dane oda van Sophiáért, Lance-ről meg kiderült, hogy az unokatestvérem, egy pasikban és kudarcokban bővelkedő évet zárhatok. - Nagyon jó hely. - kontrázom, és le se esik, hogy a Roxfortról nem csak mellesleg szoktak itt hallani. - Engem sikerült elvarázsolnod. Én végzősként se vagyok biztos benne, hogy ilyet tudnék rögtönözni. azt hiszem kicsit féltékennyé tettél. - kuncogok fel, persze nem gondolom komolyan a féltékenység részét. Jó, szívesen ellesném a trükkjeit, de nem szokásom a féltékenység, legalább is ilyen ügyekben. Ámulva bámulom furcsa vonásait, és még is vagyok olyan szőke (festett vörös), hogy csak a rózsaszín felhő lebegjen a szemem előtt, semmi más. Mintha egy álomból kelnék, amikor a szemezésbe belepislog, és mivel egyre jobban kezdtem felé dőlni - jó hogy a bárszékről nem borultam rá -, most újra kihúzom magam, visszább húzódva. Basszus. A különleges képességről kérdez, ami a robbanás után jelent meg az iskolában de arról... nem igazán szabadna beszélnem, hiszen még mindig nem tudni hogyan és miért jelent meg, sőt, szerintem a Minisztérium nem is tud róla. Csak sejti. - Az őőő... Hát igen. Az iskolában hangmágiát is oktatnak és azzal szoktam trükközni néha, ha a szám megkívánja. - válaszolom, de az arcom ezúttal nem az alkoholtól, vagy a jó társaságtól pirul ki, hanem attól, hogy ferdítek. Még a fülem is bele pirosodik, és most először pillantok el róla, lebámulva a poharamba, aztán a számhoz veszem és a színpad felé sandítok, hogy kik a következő fellépők.
Oh milyen... hogy is mondják? Előzékeny! Kézhez kapom az italt. -Hosszú életet, boldogságot és egészséget kívánok drága királynőmnek!- mintha csak egy udvari előadás vége lenne. Aztán vissza térünk a jelenbe és csattan a kép. -Szintúgy örülök, hogy megismerhetlek Jade Wilson! - tényleg egy tündér ez a lány. - Remek fellépés volt! Remélem még lesz szerencsém hallani a színpadon máskor is! - váltok át tegeződésre, ha már bemutatkoztunk. És valóban, számomra látni és hallani lehetett azt a pulzálást, ami ott sugárzott benne. Eszembe jut a lélekdal jelensége... De itt el is vágom a gondolatot. Elvégre nem azért vagyok itt, hogy a múlton elmélkedjek! Legalábbis ne ezeken a részeken. Jade egy teljesen új jelenség. Találkoztam már ugyan hozzá hasonló jellemekkel, de mind más volt, mind más motivációval az életre, az élet szeretetére. Mindtől lehet tanulni és példát venni! A báj ami pedig ezzel a jellemmel össze kapcsolódik, bár örök gyermekként tünteti fel az illetőt, mégis lényegesen más. -A Roxfortról már hallottam. Állítólag jó hely. - mosolyodom el, ezzel le is lőve, hogy én biza nem itteni vagyok. - Be kell valljam, ismertem pár tőlem jóval tehetségesebb illúzionistát, volt egy kiemelkedően ügyes még Keleten. - Nos valóban Keleten élt... Csak nem a Föld keleti felén. De ez részletkérdés. - Hozzá képest amit én elő adtam, csak érzékcsalódás. Mint egy délibáb. De azért szerethető. - mosolyt csalok a mondat végére, elfogadva ezzel a dicséretét és nem lepasszolom. Nem lenne illő és a nagy pofámat most épp nem kívánom elő venni. Ha annyira megnéz magának, azért... elég feltűnő, hogy a külsőmet nem illúzió, és nem is sminkes-maszk teszi olyanná amilyenné. Fogaim is továbbra is viselik a ragadozó jelleget... Ki tudja, sikerül-e annyira elbambulnia, hogy kérdéseket tegyen fel. Itt még nem találkoztam Neirával valószínűleg, hogy elvetemült metamorf mágusnak állítsam be magamat, de.... majd imprózok. Mint a színpadon. Nem mintha zavartatnám magamat. Csak tessék! Ma este, még hajlandó is vagyok válaszolni.... párra... Azért a kedves, őszinte mosolyáért cserébe! Oly ritka kincs az ilyesmi! És az emberek sokasága még csak nem is sejti mennyire.. Nézem őt, közben kortyolok az italomból. Ismételten, kicsit alaposabban végig mérem, továbbra is csak az arcát és a kis elbambulása engemet is rabul ejt. Gyönyörködöm a bociszemeiben, a kedves róka pofijában, a picike állában.... Tündököl. Azonban bele pislogok a pillanatba és elijesztem egy időre még. - Jól érzékeltem... Hogy van egy fura rezgése a hangodnak? - lehet csak öregszem és megcsalt a hallásom, de kíváncsi vagyok, ő tud-e egyáltalán arról, hogy nem csak simán kiváló a hangja.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-02-07, 14:44
Ivor & Jade
Még ahogy visszaér az is valamilyen előadást sugároz, meghajol, én felnevetek, és a következő pillanatban már a fejemen a bolondsipka. Eszemben sincsen levenni, megigazgatom, és különösebb zavar nélkül képes vagyok viselni akármekkora tömegben. Szerintem ha befutott sztár lennék, vagy valami, akkor se lennék hajlandó ezen változtatni. Szabadnak születtem, szabadon cselekszem és szeretem jól érezni magamat. - Az első rendeletem az légyen, hogy egy itallal jutalmazzák e nemes urat, ki visszaszerezte e csodás, királynői fejékemet! - mondom, színpadiasan kihúzva magam, de alig bírom ki a mondat végéig, hogy ne nevessem el magam. Ahogy kikéri az italt azonnal lecsapok rá, mármint ami a fizetést illeti, és Louis kezébe nyomom az árát. Nem vagyok egy gazdag csaj, sem egy olyan, aki elvárná, hogy a pasi hívja meg mindenre, és mivel ennek a férfinek olyan könnyedén sikerült feldobnia, mintha csak egy gomb pattant volna le a kabátomról, és nem az egyik legjobb barátom pattintott volna le a nagy dobásom estéjén. - Örülök, hogy megismerhetlen, Ivor! - köszönök lelkesen, bár a barátságos szociopatára nyelek egyet, és abban a pillanatban, hogy kattint a gépével talán egy pillanatnyi habozás is van a tekintetemben. Nem ő lenne az első, aki bevall nekem ilyesmit, Dane az utca közepén közölte, hogy egy sorozat gyilkos, de... de... Ez a pasi... Áhh ő csak viccelt! Inkább elvetem azt, hogy komolyan vegyem, bár látszott rajtam a pillanatnyi habozás, de a kérdésére már is visszaköltözik a szemembe és a lényembe az öröm. - Jade Wilson, és azt hiszem a többi elég egyértelmű. A Black Birds-zel játszom mostanában, ők voltak most a háttérzenekarom, amúgy a Roxfortban vagyok végzős Látványmágia szakon, de még így is döbbenet, hogy mit impróztál össze. Elképesztő vagy, tényleg! - mondom lelkesen, miközben kortyolok egyet én is az italomból és cicásan kihúzott, szép zöld szemeimet rámeresztem, jól megnézve magamnak arcának furcsa vonásait. Ha sokáig hagyja, hogy bámuljam, észreveheti, hogy az arcom egyre bambább és ábrándozóbb, ezzel az előadásával és a kedves nyíltságával megvett kilóra, ha akart, ha nem.
Mielőtt elfoglalnám újra a helyemet a bárszéken, leveszem a bolond sipkát meghajlok, olyan udvari bolond módjára a lány előtt is külön. Kiegyenesedvén, mielőtt újra elfoglalnám a helyemet, Jade fejére billentem a sapkát. - Ezennel a Csillagtündérek királynőjévé koronázom kegyedet! - toldom meg egy széles vigyorral. És kikérek egy italt magam is, nehogy már a hölgy egyedül igyon! Közben rám zúdítja a kérdésáradatot. Elgondolkozom szórakozottan keresem a választ valahol a mennyezeten egy pillanat erejéig - Igen, rögtönzés volt. Remélem azért nem fogok innentől egész évben rögtönözni! - utalok itt arra a mondásra, hogy amit éjfélkor csinál az ember, azt fogja egész évben. - Köszönöm. - ez a lány egy igazi édesség. Méghozzá az a fajta, amiből az ember nem tud betelni. Bár... mi az amivel én be tudok telni..? - Szolgálatára ; Ivor Varnovo, fényképész, életművész, utazó és barátságos szociopata. - mutatkozok be, és már emelem is a gépet, hogy megörökítsem Jade arcát még a pillanat hevében. Hogy honnan kaptam elő? Meglepetés!! Ezt követően kezet is nyújtok, a bohócruhához egy olyan hangulatú kesztyűt is húztam, mint ami a solymászokra jellemző, csak ez passzol színben a ruhához, a szára végén még a gallérhoz hasonló fodor is akad. El kell ismernem, az emberek szemével nézve egy "barátságosabb" pszichopatához jobban hasonlítok... de minden bizonnyal már az utolsó szavam is kétségekbe fogja taszítani szegényt és vissza rántja a rideg valóságba, de minimum az óvatosság körébe. Bár viccelődve adtam elő, lehet nem veszi komolyan... Ki tudja. - És magácska? - bele kortyolok az italomba és érdeklődve pillogok a lányra.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-02-01, 20:46
Ivor & Jade
Átadom magam a látványos csodának, kikapcsolom az elmémben az összes blokkoló gondolatot, ami a földön tartaná a képzeletemet, és azt súlykolná, hogy úgy is csak illúzió, ne legyek úgy elvarázsolva. Én imádom élvezni az ilyen illúziókat, szeretem a meséket, szeretem, ha az életben minden rózsaszín, ha éppen nem az, akkor is képes vagyok beleképzelni és pozitívan viszonyulni mindenhez. Mosolyogva érintem meg a csillagokat, nézem ahogy széthullanak majd újra összeállnak. Milyen irónikus, hogy a csillagköddel egyszerre lepi el az agyamat a rózsaszín köd is, mert ezt nem lehet már máshogy nevezni, olyan szinten elvarázsol a férfi előadása és hogy mindezt értem teszi, mintha az életét adta volna értem, nem csak feldobná a kedvemet egy illúziós zenés-táncos produkcióval. Eltűnik, majd megjelenik meghajolni és én már le is ugrok a bárszékről, bár így igazából inkább alacsonyabb leszek, nem magasabb, és vidám, elragadtatott mosollyal tapsolok, sőt, még egy kis sikongást is megengedek magamnak. Ha üdvrivalgásról van szó, vagy a boldogságom kifejezéséről, akkor nem nagyon szoktam visszafogni magamat, mindig az első sorban csápolok és ugrálok és sikoltozom. Most idáig azért nem fajul, csak a helyemről állok fel, aztán ahogy összekapcsolódik a tekintetünk és picit belémszorul a szusz és érzem, ahogy elönti az arcomat a pír. Visszaülök a helyemre, kikérek még egy koktélt, de már nem bágyadtan viselem, hogy egyedül vagyok míg visszaér, hanem őszinte izgalommal, alig várva, hogy visszaérjen. - Ez... Hűha! Ezt most csak így rögtönözted, csak nekem? Nagyon szép volt! És... elképesztő, Látványmágiával foglalkozol? És amúgy is, hogy hívnak? - ömlik ki belőlem a szó lelkesen, elvarázsolva, csillogó tekintettel. Kicsit azért látszik rajtam, hogy visszafogom a nevetést, ahogy a bohóc ruháján végignézek közelebbről is. De az ajkamba harapva visszanyelem és csak mosolygok.
A műsor pereg. Régen mozgattam már meg magamat de elégedetten veszem tudomásul, hogy nem koptam el. Bár a solo táncok mestere Nafiriel volt, azért nem panaszkodhatom. Bár jelenleg egyértelműen azon van a hangsúly, amit létre hozok és ez így teljesen jól is van. Amikor hozzá ér érezhet némi hőt, de semmi bántót. A csillagok pillanatra az érintése nyomán szét hullanak, mintha csak kristályporrá válnának de utána hamar össze is állnak újra és tova siklanak. Énekelni ugyan tudok, a kellő dallamot és ritmust mindig eltalálom, azzal nincs baj, egyszerűen az énekhangom maga nagyon.... Nos megszokást igényel a fülektől. Szegény Jade. Ha tudnék ilyesmit és ha tudnám mi zajlik le benne, egy kicsit talán sajnálnám. De mivel ez nem megy, és nem is néztem bele, igy csak hagyom elveszni a pillanatnyi varázslatban. Különös, hogy embereket mennyire ámulatba, csapdába tud ejteni egy jól komponált illúzió. A műsor még pár percig pereg, aztán hagyom az utolsó csillagokat is ki szaladni a talpam alól. Nem fogom le a húrokat az utolsó szólam után, hagyom, hogy magától haljon el a hangjuk. A csillagok pedig fénylő kristályokként hullanak a közönségre, majd foszlanak szerte, mintegy lezárásképp. Pár másodperc csönd és sötétség. Aztán egy homályos reflektor fénye világít meg, én pedig meg is hajolok, sapkámat is megemelem. Eszem ágában sincs a közönségre figyelnem. Tekintetem a lányt találja be. És nem is ereszti egy hosszú pillanatra. Kajla mosolyom is megcsillan. Ezt követően el is tűnök. A műsor megy tovább én pedig hamar felbukkanok Jade felé véve az irányt. Nem vedlettem át, a bolond jelmezben feszítek továbbra is. Mi másban?
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-02-01, 16:50
Ivor & Jade
Halkan felkuncogok az ének részre, őszintén hiszek abban, hogy mindenki tud énekelni, és ha éppen nem is olyan szép hangot ütnek meg, amivel a színpadra kell állni, akkor is az a lényeg, hogy kiadják az érzéseiket, és hogy osztozzunk ezekben az érzésekben. Lehet, hogy ez egy kicsit világbékés-hippis, de akkor is így gondolom. Észre se veszem, hogy megindul a visszaszámlálás ameddig meg nem indul a hangzavar és a csilingelés. Csak sejtem, hogy felköszönt, hiszen mindenki éljenzik, és én is elmosolyodva köszöntöm fel őt. Érdeklődve figyelem, ahogy eltűnik, és kicsit talán el is szontyolodom hirtelen egyedül, amíg fel nem bukkan a színpadon. - Ó, te jó ég. - csúszik ki a számon, és azonnal lerakom a már amúgy is üres koktélos poharamat. Nagyokat pislogva bámulok a színpadra, és halkan felnevezetek, mikor meghallom azt a becézést, amit nem sikerült a szájáról a hangzavarban leolvasnom. Csillagtündér. Istenem, de édes. ahogy ott áll beöltözve, egy egész show-t előadva csak nekem, a szívem a torkomban kezd el dobogni, annyira túlcsordulok szeretettel. Én szoktam ezt csinálni másokért, én vagyok az, aki a fiúkat szórakoztatja, általában ők semmit sem tesznek értem, csak én vagyok olyan butus, hogy azt hiszem, hogy viszonozzák az érdeklődést, aztán másnap kiderül, hogy csak képzelődtem és pofára ejtenek. Már azt se tudom hányszor estem így pofára, hogy beleestem valakibe végtelenül, aztán másnap kiadta az utamat. De ez most más, most ez a férfi csinál szó szerint bolondot magából, csak azért, mert hallotta, hogy felültettek. Nagyon kretén lehetek, de olyan szinten elérzékenyülök, ahogy nézem a műsort, hogy már majdnem megindulnak a könnyeim. Ahogy felém úszik a köd és benne a csillagok, boldog átéléssel érintem meg őket, ártatlanul, mintha tényleg elhinném, hogy valósak, pedig tudom, hogy mi mindent el lehet érni Látványmágiával, hiszen végzős vagyok a szakon. De hogy ez a férfi egy ilyen előadást rögtönözzön, csak nekem... Én... Nem jutok szóhoz, de nem is kell, hiszen ő még a színpadon van, én meg csak mosolygok, mint egy tejbetök, a szemem teli szeretettel és csodával, a csillagok visszatükröződésével.
- Az éneklést inkább meghagyom kegyednek! - tűzöm közbe egy kajla mosollyal. Kikérek magam is.... Nos egy kis vizet, de szolidaritásból feles pohárba kérem. Feltartom, hogy koccintsunk, hiszen idő van! A kibomló pezsgők, a pohár csilingelés, a köszöntések körében kivételesen neki szentelem minden figyelmemet. Az arcát, a szemeit fűrkészem. Olyan nagyon ismerős és megis!... Az ő arcával, nem találkoztam még egyszer sem! Talán épp ez az ami miatt kiérdemelte a figyelmemet. Hogy ez jó hír-e rá nézve? Nézőpont kérdése... Meg aztán.. Majd reggelre kiderül. - Boldog Új Évet Csillagtündér! - dorombolom, bár a körülöttünk lévők miatt ez annyira nem jön. Felhajtom a vizemet, a poharat vissza lököm a pultra. Én pedig úgy döntök megyek intézkedni hogy időben lehessen kivitelezni a produkciót. Egy kacsintással lefordulok a bárszékről és biccentek a lánynak. - Nos, megyek is és intézkedem, hogy a legszebb csillagokat transzportálják! - Széles mosollyal tűnök el a színfalak mögött. Rövid időn belül Jade felfigyelhet rá hogy a szinpadot kékes árnyékos félhomályba borítják, aztán nem sokara rá elő bukkanok a súlyos ólom szövésű függönyök mögül. És láss csudát. Középkori udvari bolond ruhában feszítek. Buggyos gatyával, harisnyában, kurta orrú cipőben, botrányos gallérral egy bő inggel, meg egy felemás mellényben és persze az emaradhatatlna csörgős sipkában! Banjoval a kezemben. A színpad elején lévő mikrofonhoz lépkedek. Menet közben kihallható a cipő sarkának jellegzetes steppes koppanása. A mikrofonhoz érve megköszörülöm a torkomat és megszólalok. - Ladies and Gentlemen! Az el következő műsorszám egy kicsit rendhagyó lesz!- zavarnak nyoma sincs rajtam. Mintha mindig is ezt csináltam volna. -Tudják, van itt egy eltévedt Csillagtündér és szeretném hogy megtalálja a haza vezető utat. Ehhez azonban egy apró varázslat szükséges. - halkabbra, bizalmasabbra fogom a hangomat, mintha nem az egész hellyel tudatnám a dolgokat. -Meg súgta, hogy ez a varázslat csak akkor működik, ha egy udvaribolond banjon játszik és addig táncol, míg a csillagok felfedik magukat és hazahívják! - megtisztelve húzom ki magamat tekintetemmel megkeresem Jadet - És lám itt vagyok, hogy asszisztáljam a csodát! - ekkor az egész szinpad elsötétül és megszólalnak az első halk felvezető dallamok. Fürge halk szólamok. Aztán társul mellé a cipő ritmusa is. Mikor megvan az összhang, a talpam alól mintha homályosan apró csillagköd készülne kibontakozni ekkor azonban szándékosan mellé nyúlok és lépek. Időzített fals hang és a varazslatnak annyi. Aztán újra indul. Ahogy ismét egymásra talál a banjo és a lépéseim ritmusa, na meg a sapka csilingelése, most már egy fokkal bátrabban és több élettel, úgy születik meg az a csillagköd is a talpam alatt. Máris adva némi félhomályt. Kiúszik a nézők feje fölé, de ahh olyan magányosnak tűnik! Folytatom hát míg nem ezúttal egy csillagképet sikerül kihoznom mire megint mellé lépek es félre nyúlok. Hagyok három másodperc csöndet. És a következő indításnál már érezhetően "levetkőztem minden bemelegítő kört" mert a zene ami össze kovacsolodik, most szalad, pörög szenvedéllyel, élettel, én pedig hozzá komponálom a dobbantásaimat és ekkor bizony sorra kezdenek kiözönleni a lábam nyomán a Föld és ezer egy táj csillagainak teljesen élethű kicsiny térbeli másaik és kezdik betölteni a Varjú terét. Jadenek eszébe juthat a Roxfort elvarázsolt menyezete, csak ez a jelenség olyan mint egy alacsonyan szálló köd. Közvetlen. Bárki megérintheti.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-01-30, 11:53
Ivor & Jade
Nehéz azon depizni, hogy Cody felültetett, ha egy pillanat alatt már van is társaságom. Akármennyire furcsának hat az arca, pillanatok alatt elsimul a szememben a nyílt, vidám játékosságával. Ilyen férfiak is léteznek a világon? Nem vagyok amúgy se egy sokáig kesergős fajta, szóval kapva kapok az alkalmon. Furcsa ezt mondani, de ritkán beszélek felnőttekkel, így ahogy a szavakat csűri csavarja, az igen különleges a fülemnek. Persze, arról mit sem tudok, hogy nem csak szimplán felnőttel van dolgom, hanem még csak nem is erről a földről való és ki tudja mennyi idős. - Tehát az ének tabu? - kérdezek vissza, elmosolyodva, mert elég abszurd ötleteket dob be, mintha tényleg bármire készen állna. Csak úgy, egy idegen miatt? - A csillagok letáncolása nagyon is érdekesen hangzik. Lehetne hogy mondjuk... játssz el nekem egy számot Bendzsón és táncold le azokat az ígért csillagokat közben, mondjuk... udvari bohócnak öltözve! - jön az elhatározás és már is kitör belőlem egy apró nevetés. Nincs az az isten, hogy ezeket komolyan gondolja, hiszen itt vagyunk a zsúfolt újévi partin, mindenki őt bámulná. Bár vicces lenne, az biztos. Intek a bár mögött sürgölődő srácnak, hogy adjon ki nekem egy koktélt, ha már itt ragadtam, és társaságom is van, nem árthat, hogy jól is érzem magam.
Mondjuk úgy hogy egy jó falat hülyeség mindig bele fér a keretbe. Szeretem magamat produkálni, vagy nevetségessé tenni. Felettébb esendő érzés... Néha. Mókás, kedves, bolondos és kicsit őrült. Azt hiszem régen találkoztam ilyen teremtéssel. Érzékeny és ártatlan. A kérdésére szélesen elmosolyodom és közelebb hajolok - Hangszeren? Ének nélkül? Bármin! - látszik az arcomon, hogy mindettől függetlenül, játékos kihívásnak veszem. - De kegyed elengedheti a képzeletét és kérhet más műsort is zenén túl! - tartok egy kis szünetet, megszívom a fogamat, mintha töredelmesen akarnék bevallani valamit - Ha azt kéri kézen járva kot-kodácsoljam el a Himnuszt, vagy táncoljam le a csillagokat.. akkor megteszem! - bólintok is bele és pislantok egyet szórakozottan, mintegy nyomatékot adva a mondandómnak. - Kérjen bármit bátran! - szeretném nevetni látni ezt a Kedves tündért! Régen volt már amúgy is, hogy ilyesmire adtam a fejemet. Pont itt az ideje újra! Elvégre nem lehetek örökké az a döglött időbe is bele fagyott halott bolygó, aki mindenkit kiábrándít! Csak egy kicsit... Csak egy estére...
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-01-19, 15:38
Valaki & Valaki
Látványosan fejelem az asztalt és játszom a hattyú halálát, de már pörög az agyam, hogy mi legyen, menjek vagy maradjak. Pedig olyan jól indult ez az este! Jó, az újságok egyre jobban rápörögtek arra, hogy mindenki maradjon otthon és csendben ünnepeljen, legfőképpen ne a muglikkal a belvárosban, de pont ezért jött be cserébe ez a meló, mert minden ilyen hely dugig van emberekkel, senki nem megy tüzijátékot nézni. Mikor a mellettem ülő, akit eddig jobban meg se figyeltem hozzám szól először kileszek a kezeim alól, aztán felemelem a fejemet. - Tudom én azt. De attól én még fel lettem ültetve, ha okkal, ha anélkül. - vonom meg a vállam, bár már az, hogy hozzám szólt az idegen és nem vagyok totál magamra hagyva elkezdi kicsit istápolni a lelki világom. Mikor jobban szemügyre veszem ugyan kicsit furcsának tűnik az arca, de inkább olyan izgalmasan furcsának, mint taszítónak. Már is egy kedves mosoly van az arcomon, mintha el is felejtettem volna, hogy Cody itt hagyott. - Egy műsort? Olyan műfajban, amilyet akarok?- kérdezem vissza, és már is látszik a hangomon, hogy nagyon is tetszik az ötlet, eszembe se jut, hogy valamilyen szinten félreérthettem, én csak egyféle műsorra és műfajra tudok zenélni. - Milyen hangszeren játszik? - kérdezek rá azonnal, és ültömben is kihúzom magam és a testemmel a forgó bárszéken jobban felé fordulok, nyíltan, naívan, egy érdekes beszélgető partnert remélbe. A gyerekes kisujjesküre már fel is nevetek, és azonnal nyújtom a saját kezemet, hogy a legcsekélyebb zavar nélkül összeakasszuk az ujjainkat. Sose volt problémám az érintésekkel, nem vagyok az a fajta, aki megrezzen vagy elhúzódszkodik, ha ismeretlen ér hozzá, és ez a fazon eléggé jófejnek tűnik.
Lendületesen csapódik be mellém, és nem esik nehezemre hallani a problémáját. Mikor koppan a homloka a pulton, felé fordulok arccal. Még mindig háttal ülök a pultnak, csak már a tömegen járattam a tekintetemet, mikor befutott. Aztán teszek egy fordulatot azon a bárszéken, mintha csak forgószéken ülnék és megállapodok testtel is felé. Egyik kezemmel a pultra könyököltem, megtámasztva fehéres szőke üstököm. Ital épp nincs már a kezemben, cserébe veszek a pultra kitett sörcsúszdából. és azt kezdem rágcsálni. - Nem szokása magára hagyni a barátait, ha csak nincs rá jó oka. - közlöm egyszerűen, nyugodtan. Aztán röpke mosollyal hozzá teszem. - Bár a magyarázatán még van mit csiszolni.. - Nem nézek végig a lányon, azt már megtettem mikor a színpadon tombolt, csak az arcát vizslatom sápatag, zöldes színben izzó tekintetemmel. Mélyen ülő, örökké éhes tekintet ez, de jelenleg nem tolakvó. Nézem szegénykének a bánatát. - Mit szól, ha a vissza számlálás után, magam is adok egy műsort, magácskának, csak hogy jobb kedvre derüljön! Mit szól hozzá? - vetem fel szórakozottan. - Maga adhatja meg a műfajt. És bármit választhat. - villantok egy szolidabb vigyort és feltartom szabad kezem kisujját felé, hogy ha benne van, akasszuk össze azokat a kisujjakat. Nem, nem fogok vele kezet fogni, nem hivataloskodunk ennyire, érezhetően magázni sem a távolságtartás miatt magázom. Bár 30-33nak tűnhetek arcra, a tekintetem kellően időtlen. Van egy elég jó kiállásom, és lazára is vettem az estét. Egyáltalán nem érezni, sem erőltetést, sem megjátszást, mintha mindig is ilyen lettem volna.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-01-16, 17:11
[quote="Jade Wilson"]
Ivor & Jade
Szinte meglep, hogy a közönség a maga színkavalkádjával milyen pozitívan fogadja a zenémet, tényleg jópáran megmozdulnak, elkezdenek táncolni, még ha nincs is az a "koncert effektus", hogy mindneki a színpadhoz tömörülve tomboljon meg a nevemet sikítsa. Ahhoz még egy kicsit nevesincs fellépő vagyok, labdába se rúghatok a The Weird Sisterssel (Walpurgis lányai). Még! Bár most a Black Birds sikere után a Tokyo-i döntőben sokkal többen ismernek fel. Egyelőre csak azok, akik nagyon szeretik a friss, új zenéket és a fiatal zenészeket, de majd egyszer eljut mindenkihez a zenénk. Élvezem a számokat, amiknek a szövegét Cody és Noel segítségével raktunk össze, a zenében pedig persze az én irányításommal, de mindenki lelkesen ötletelt. Elképesztően büszke vagyok arra, hogy a saját számaimmal léphetek fel és a barátaim első hívásra jöttek, mikor a segítségüket kértem, hogy egy éjszaka erejéig a bandám legyenek. Kiadom magamból a lelkemet, a hangomat, minden energiámat, miközben énekelek, és a közönség egy egységes, lelkes masszává tömörül, ahogy folyamatosan mosolyogva tekintek le rájuk. Egyetlen pillanat erejéig ragad meg a tekintetem egy alakon, de ez se zökkent ki a zenémből, hiba nélkül folytatom tovább és már tovább is siklik a figyelmem valaki másra. Mindenki másra. Sajnos ahogy vége van a három számnak, és előre sétálunk meghajolni - ezúttal nem Zachary-vel az élen, hanem velem - egy rövid tapsvihar után már mennünk is kell le és jön a következő fellépő, aki már fel fogja konferálni majd a fellépése közepén a nagy visszaszámlálást is. Lihegve futok le a színpadról és egy hatalmas nagyölelésre húzom oda a banda mindne tagját, ha akarják, ha nem, aztán útnak engedem őket, hiszen úgy terveztük, hogy én Cody-val töltöm a szilvesztert, nekik meg menniük kell valahová. Hátul még kicsit megtörölgetem nedves ruhával magamat, az ugrálásban sikeresen leizzadtam picit, de át nem kell öltöznöm, csak helyrehozom magam aztán fel is kapom a cuccomat a kulisszák mögül és megcélzom a pultot. A szívem a torkomban dübörög még az adrenalintól és az arcomon is csak úgy sugárzik, miközben siklok az emberek között és keresem Cody-t a tekintetemmel. Minden lépéssel egyre jobban kezdem el ráncolni a homlokomat, és ahogy odaérek a pulthoz és behajolva bedobom a táskám mögé kezd nagyon gyanús lenni a dolog. - Louis! Hol a fenében van Cody? Nem is látta a fellépésünket? - kérdezem most már picit paprikásan, de ahelyett, hogy a pasi válaszolna, egy talpig igényes, gyönyörűen sminkelt és gyönyörű ruhát hordó nő érinti meg a karom. - Azzal rohant el még tizenegy körül, hogy rájött a szapora, drágám. - fordul hozzám és egy kis nevetéssel fordul is vissza a társaságával tovább suhanva. Összezavarodva nézek vissza a pultos srácra, akit ugyan olyan nagyon nem ismerek, de a próbák miatt már jártam itt párszor a mai fellépés előtt. - Ez most komoly? - nyögöm ki, miközben feltornászom magam a bárszékre. - Ezzel a nyomorut dumával sikerült felültetnie engem a fellépésünk napján, szilveszterkor? - drámázok tovább, ameddig csal Louisnak van érkezése meghallgatni, hiszen a bár ilyen tájban nem kicsit pörög. Ahogy felkönyökölök megtámasztom a fejemet de aztán egy apró koppanással fejelem le az asztalt, szándékosan, csak lerakva a fejemet. - Nemááár... - nyöszörgöm halkan, de már pörög a fejemben valami B terv. Vagy csak maradjak és igyam le magam? Észre se veszem, hogy egyenesen Ivor mellé hozott a sorsom.
A nevetés megmérgezi a félelmet.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-01-13, 03:18
Drága Fényoltóm ki tudja merre ténfereg ezen a jelentőség teljes estén. Kivételesen nem néztem utána, holott majd megöl a kíváncsiság miben is sántikál! Nos ha netán valami baja lesz, netán még rám is szükség lesz, hogy össze vakarjam, úgy is megtudom! Minden esetre úgy döntök, vele vagy nélküle, betérek egy éjféli misére a Varjúba. Az még úgysem ártott meg senkinek! És ki tudja, hátha találok szórakozást ma estére. Noha mióta a világokat járom, van néhány nagyon fura tapasztalatom az ilyen helyekkel, de hát ez van! Itt legalább.. épp olyan különös és idegen vagyok, egy régi új, mint bárki más. És ez azt hiszem egyfajta elégedettséggel tölt el. Mikor belépek a biztonságiak felé biccentek. - Szép Új Esztendőt srácok! - közlöm azzal tovább is állok tőlük. Nem kötnek belém, nem is tartóztatnak fel, pedig nem csíptem ki magamat. Sőt inkább lazára vettem. Kötött pucsi, csöves kesztyű, bőrdzseki, farmer... csak így egyszerűen. Cserébe minden mással kapcsolatban meghagytam a gyári beállításaimat. Szilveszter este van, senkinek nem tűnik fel, de ha mégis, az sem érdekel. A pult felé menet kiszúrom, hogy Codynak már hűlt helye, de a váltója a helyén, minden bizonnyal mára lejárt a műszakja. Rugalmas léptekkel haladok célirányosan, bár erre arra ki-ki kerülöm az embereket félúton pedig megállni kényszerülök. Vagyis.. nem is kényszerülök, csak megérzek valamit, ami megtorpanásra késztet. Egy különös érzés, amit utoljára kimondhatatlanul régen éreztem. Sőt, utoljára az eredetbolygómon éreztem csak. Alkotóm, mindenbe bele látó tekintetét. Ez azért másabb, nem olyan intenzív, és nem is tudja annyira elrejteni. Körül nézek lassan keresve a forrását a kiváltónak, de egyenlőre csak arra jutok, olyan mintha a hely figyelne maga. Valahányszor itt jártam, éreztem valami hasonlót, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Sok furcsaságot érzek meg nagy távolságokból. Eddig azt hittem valamiféle vissza verődés, de most már tuti hogy innen jön... Vissza zökkenek. Hagyom hogy átjárjon a hely atmoszférája, eljusson hozzám a nyüzsgés, a zene ami olyan kitartóan ostromol és hömpölyög hullámokban végig az egész területen... Hát igen, slussz poén amikor látod a hangokat... A földiek azt hiszem idegrendszeri hibának vélik ezt a jelenséget. Idióták... Folytatom utamat hát és el is jutok a pultig. Kérek valami jobbféle pezsgőbort majd a színpadot veszem mustrálás alá. Nem tehetek róla, sorban kell haladnom. Számomra annyi információ van egy ilyen helyen, hogy azt elképzelni is sokkos lenne egy ember számára. De ez így szép. Eleinte csak kortyolgatok és nézem a műsort, aztán akarva akaratlanul a bőröm alá mászik a vöröske hangja. Újra egy ismerős érzés. Lehunyom a szemeimet és a pultnak háttal ülve a bárszéken, felkönyökölök magam mögött, a fejemet meg egyszerűen hátra ejtem. Relaxálok az énekre. Az a három szám kellően vérfrissítően hat.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Ismerős idegen ◊
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Színpad és nézőtér 2018-01-09, 10:10
Ivor & Jade
1999. december 31... El se hiszem, hogy itt vagyok! Jó, nem egy nagy zenei fesztivál, nem feltétlenül az első lépés a világsiker felé, nem is egy Tokyo-i fellépés, de... Így is nagyon lelkes vagyok, hogy felléphetek az Aranyvarjú újévi műsorán. Ráadásul a Black Birdsösök is beleegyeztek, hogy a kísérőim lesznek, mint zenekar, tehát minden klappol, meg van az összhang, Zach tudja is, hogy mikor kell belépnie vokálozni nekem, mindenki gyakorolta a hangszerét. Ugyan biztosan nem tökéletes nekik, hogy Jade és a Black Birds néven vagyunk felkonferálva, de félreteszik a büszkeségüket értem, mondhatni ez az én estém, az én alkalmam, hogy csillogjak. Mind a három kiválasztott szám az enyém, és én fogom énekelni. Jó kis poprockok, tudok rajta pörögni, ugrálni, kiélni az energiáimat és az érzéseimet. Éppen éjfél előtt van a fellépés, háromnegyed tizenkettőkor kezdünk, csak három számnyi időt kaptunk, aztán Éjfélkor jön a nagy dobás és a tüzijátékos parádé, de jól is jött ki, mert a srácoknak jelenése van valahol ezután, nekem meg Cody-val kéne találkoznom, még ha a pultban már nem találtam mire ideértem. De a fellépésünkre csak visszaér bárhová is ment... Ugye? Beállunk a helyünkre, a szívem már a torkomban dübörök, az ereimet elárasztja az adrenalin, és ahogy felgördül a függöny még utolsó pillantást váltok a bandával, aztán előre lépek, és kezdődhet a show. Ahogy elkezdek énekelni megszűnik a kérdés, hogy Cody vajon lent figyel-e minket, mindenki a nézőközönségből ugyanolyan fontos lesz a számomra és mindenkinek el akarom küldeni a számaim üzenetét, az érzést, a dalt, a zenét. Az se számít, hogy milyen nemű, korú, státuszó emberek gyülekezete terül el előttem, csak remélem, hogy megérintem őket úgy, ahogy szeretném. Újévi pörgésre fel!
A nevetés megmérgezi a félelmet.
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Színpad és nézőtér 2018-01-08, 14:37
*** A játék 1999/2000-es év szilveszter estéjén játszódik. ***
// 
️️️️
