2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az nem lep meg, hogy Piton gond nélkül folytatja a berontásom ellenére a bájitalhoz való csöpögtetést. Kötélből vannak az idegei. Ezt mindenki tudja. Az viszont igen, hogy abba köt bele, hogy nem látott ebédelni. Vajon mért? Nem értem. Számára nem tök irreleváns, hogy én mit csinálok ebéd időben? - Egy almát ettem a könyvtárba. Az alma praktikus. Lehet egyszerre enni, és olvasni. Időt spórol. - vallom be az első mondattal, hogy nem ettem túl sokat, azt is a könyvtári házirend megszegésével. De valahogy feladtam, hogy hazudjak neki. Lehetetlen küldetés volna. A magyarázkodás többi része... nos nem is tudom, mért magyarázkodom neki... jobb ha abba is hagyom. Vagy nem, mert már rá is tér a késésre. Persze ez várható volt tőle. - Nem hiszem... tényleg nem volt szándékos... a könyvtárban mindig elvesztem az időérzékem... Elnézést kérek, nem fordul elő többet. - mondom teljesen őszintén. Tényleg elveszek a könyvek világában, ha beszabadulok. Ezért is jobb éjjel menni, amikor senki nem nyaggat azzal, hogy idő van, menni kell... Már csak azt nem tudom, hogy valljam be neki, hogy tulajdonképpen tök felesleges volt a délelőttöm. Pedig rákérdez. Naná, hogy rákérdez. Őszintén szólva én is rákérdeznék a helyében... Kelletlenül, és vonakodva húzom elő a két fél tekercs irományt, és adom át neki. De annak se lenne értelme, ha nem tenném szóval mindegy. - Tudom. Még szerintem is csak troll alát érdemelne. - sóhajtok fel, amikor elkezdi kitekerni a pergament, hogy szemrevételezze a művem. Mert mindig ezt teszi. Szinte biztos, hogy most is ezt fogja. - Tulajdonképpen több kérdésem van, mint amikor elmentem a könyvtárba. Sajnos az összes, olyan könyvet kikölcsönözték, amiben részletes, és használható információ lett volna. A maradék meg... maga is látja... szánalmasan felületes, és semmit mondó... - kezdek bele, hogy elmagyarázzam a helyzetet. - Próbáltam, én igazán próbáltam más könyveket, és forrásokat találni, de ez sem volt egyszerű. Igazán nem értem, hogy egy gyógynövény határozót, mért "A jósgömb rejtelmei" és "A tenyérjóslás művészete" közül kell összevadászni. Rengeteg időt, és energiát vesztettem mire sikerült ott megtalálni, még ezt a felületes írást is. Komolyan, mennyi logika kell, hozzá, hogy valaki rájöjjön, hogy a gyógynövénytannak semmi köze a jóslástanhoz. Amúgy sincs értelme, annak a tantárgynak, fel se vettem. - a jóslástan nélkül is elég húzós az órarendem, mert gyakorlatilag a jóslástan, seprűlovaglás, és mugli ismeret kivételével az összes tárgyat felvettem. A mágiatörit meg csak azért nem adom le, mert kötelező, amekkora pechem van. - Mindegy is, a lényeg, hogy mindenki sok időt spórolna, és mindenkinek könnyebb lenne az élete, ha egyesek oda pakolnák vissza a könyveket, ahonnan elvették. Mi ebbe a nehéz? De ha nem tudja, honnan vette el, akkor is, minek vannak a tárgymutatók? Egyesek asziszik hogy viccből betűzte be valaki a könyvtári polcokat, mert sok ideje volt? Vagy mi? Nem értem. Komolyan mondom kellene egy könyvtár-használati kurzust tartani minden elsősnek... vagy inkább minden év elején, minden értetlen kreténnek, aki az ábc-t se ismeri... - megy át egy idő után a magyarázkodás őszinte zsémbelésbe, és méltatlankodásba. Egyes mondatokban tisztán érződik a gúnyos irónia, ami persze semmit sem von le az őszinte felháborodásból. Tisztán látszik az arcomon, hogy éppúgy felbosszant, és megbotránkoztat a könyvekkel való ilyen trehány bánásmód, mint a professzor urat a mosatlanul elpakolt üstök. - Sajnálom, hogy nem sikerült értékelhető dolgozatot összeállítani. Jövőhét szombatra újra írom. Addigra biztos előkerülnek a megfelelő könyvek. - valójában már tényleg érdekel, amit nem tudtam meg, és inkább a saját kíváncsiságom miatt írnám újra a dolgozatot, semmint utasításra, mert kell. Így külön felszólítás nélkül is meg fogom tenni, bár biztos vagyok benne, hogy Piton kötekedni fog az elégtelen teljesítmény miatt.
♫ Zene ♫ ϟ Sosem fogom érteni magát Professzor úr… ϟ
Szemet forgat a megjegyzésére a lánynak és elengedi. Nem látja értelmét több időt pazarolni szóváltásra. Mikor Gina rákérdez, hogy mehet-e nem válaszol csak int egy kézmozdulattal. Bőven van mit csinálnia addig ameddig Gina nincs ott. Ellenben az ebédnél nem látja a Griffendéles asztalnál és ezt bizony össze préselt ajkakkal, ingerülten veszi tudomásul. Ha jófej lenne, megtenné, hogy visz a kölyöknek valamit, de az nem ő lenne. Másfelől remek pont, hogy valamibe bele kössön. Leginkább, hogy a lány mennyire nem figyel magára.
Mikor Gina beront, Piton épp egy bájital fölé hajol a maga asztalán és egy fiolából méri a cseppenként az adagot nagy műgonddal. Mikor a lány beront, meg sem rezzen, hála annak hogy kötélből vannak az idegei. És hogy már várta a kis későst. Folytatja a folyamatot. Minden gond nélkül, közben nem néz Ginára. Cserébe vontatottan mormogja el észrevételét némi csípős éllel a hangjában. - Nem láttam ma ebédnél! Remélem... nem felejtett el enni egész nap, mert a főzet elkészítése igénybe fogja venni a koncentrációját... és hát vétek lenne ugyebár, ha ilyesmi miatt újra kellene kezdenie! Azt már meg sem említem, hogy késett! Nyilván tisztában van vele. Ha netán abban a hiszemben lenne, hogy megteheti, kénytelen leszek pontot vonni a házától. - az utolsó mondatnál egy örömtelen száraz gúnyos rándulás is szorul a szája sarkába és a lányra néz végre... vagy pont vesztére... eljutott egy szakaszáig a főzetnek, mikor nem kell vele épp semmit csinálni, csak hagyni főni. Arcán már nyoma sincs se gúnynak se másnak. Kifejezéstelen és némiképp fáradt. - Mondja el, mit talált a könyvtárban!
Hallom amit Piton mond, csak éppen nem értem. Nem tart reménytelennek? Ezt meg hogy, és mire véljem? Egyszerűen nem tudom hova rakni a mondatait. Így néhány pillanatig csak bámulok, mint sült keszeg a tányéron. Végül lehajtom a fejem, és kerülöm a proff. tekintetét. - Ha rácáfolnék ezekre az előítéletekre, akkor többé nem tudnám megvédeni magam. Gyenge lennék, és még szánalmasabb, mint most. - a hangja csendes, de érezhető, hogy megremeg a sok felszínre kívánkozó érzelemtől, amit a lány gyorsan vissza is nyom, egy olyan sötét és mély részébe a lelkének, amit még saját maga is tagad, hogy létezik. Érezhető, hogy nem arról van szó, hogy a lány ne tudná, vagy ne akarná megcáfolni a róla szóló negatív pletykákat, és előítéleteket, egyszerűen fél megtenni. Fél, ha elengedi az önvédelem ezen rossz formáját semmi sem marad, amivel védekezhet az újabb bántások ellen. Inkább távol tartja az embereket, nehogy fájdalmat okozzanak neki, vagy hogy ne ő okozzon fájdalmat az embereknek.
Nem tudom mi lep meg jobban, hogy elenged könyvtárazni, az helyett, hogy a fejemet venné az ötletért, hogy lelépjek innen, vagy az hogy hozzá teszi "Nappal". Vajon tudja, hogy többségében éjjel járok a könyvtárban? De ha egyszer akkor sokkal könnyebb könyvtárazni. Egyrészt nincs egy rakás rendetlen, zavaró ember akik mindent rossz helyre pakolnak vissza, ha visszapakolnak egyáltalán, másrészt csend van, magány és rend. Nappal sokkal nehezebb a dolog. De talán szerencsém lesz. Roxmortsi hétvége van, ilyenkor kevesen maradnak a kastélyban. Ilyenkor a falu sokkal népszerűbb hely a könyvtárnál. - Tényleg elmehetek a könyvtárba? - kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, mint aki nem hisz a fülének. - Na, jó akkor megyek... - óvatosan lépkedek vissza a táskámhoz, és vissza-vissza pislogok a tanárra, hátha visszarendel, mert meggondolta magát. Nála sose tudni mi van.
A könyvtárban természetesen nincs szerencsém. Az összes normálisabb könyvet kikölcsönözték, és Roxmortsi hétvége révén esélyem sincs visszaszerezni őket. Na meg az az undok könyvtárosnő sem túl segítőkész, nem mondja meg, hogy kinél vannak a könyvek, vagy hogy mikor hozza vissza. Nem is értem mért nem tart ezekből kézi példányt, amit nem lehet kölcsönözni. Ezek fontos könyvek. Amit meg találok nagy nehezen helyettük, azok szánalmasan felületes írások. Ennél még én is jobb házidogákat szoktam írni Bimbának. De komolyan. És még ezekre sem volt könnyű rábukkanni tekintve, hogy szokás szerint egyes idióták rossz helyre pakolták őket. De komolyan, mennyi logika kell hozzá, hogy rá gyere hogy egy gyógynövényekről szóló könyvnek nem a jóslástan szekció közepén a helye, és fordítva???? Egy egész délelőtti kutató munka eredménye mindössze fél-fél tekercs, tele szánalmasan általános információkkal. Ezt most hogy adjam be Pitonnak? Erre még én is troll alát adnék, nem hogy ő. Kiveszem az almámat a táskámból, és magamban zsémbelve kezdem rágcsálni, a szánalmas dolgozatom felett, cseppet sem törődve egy arra járó hollóhátas rosszalló tekintetére. Még jó, hogy hátul ülök, a könyvtárosnő szemei elől eltakar egy termetes polc. Biztos kidobna az almámmal együtt. És ekkor hallom meg az ebédidő végét jelző kongást a toronyóra felől. Remek. Annyira elmerültem ebben a szarban, hogy elfelejtettem ebédelni, és gyakorlatilag máris elkéstem. Gyorsan megeszem még az almám maradékát, amitől igazából csak éhesebb lettem, de sebaj, és behajítom a csutkát egy papírkosárba, majd eszeveszett tempóba dobálom be a cuccaim a táskámba, és máris rohanok lefelé a pince folyosók felé. Piton tuti kinyír a késésért, a szánalmas dolgozatért, meg csak úgy is. Lehet azt hiszi most léptem le végleg a suliból, pedig nem.
- Sajnálom, nem néztem az időt... Bocsánat... - rontok be a terembe zihálva. Látszik, hogy a könyvtártól idáig rohantam...
♫ Zene ♫ ϟ Sosem fogom érteni magát Professzor úr… ϟ
Figyelmen kívül hagyja a visszakérdezést és a megjegyzést is. Egyrészt semmi lényeges nem volt bennük, másrészt szeretne haladni. - Úgy tűnik mégsem teljesen reménytelen. Jó lenne, ha a magával kapcsolatos előítéletekre is képes lenne így rácáfolni! - közli egyszerűen, majd lendületesen az asztalához sétál, fellép a katedrára és megáll Ginával szemben. - Gyakorolhatja a könyvtár használatot... Nappal! - mintha tudna valamit, de nem is fűz hozzá több mindent. - Önálló kutatómunka, ami egyben házi dolgozat is. Ebéd után találkozunk és megkezdi a gyakorlati részt! - igen ez azt jelenti, hogy távol lehet Pitontól. Bár a proff nem könnyítette meg a dolgát Ginának. A könyvek ugyanis, amikben a főzethez szükséges anyagok leírási megtalálhatóak, PONT épp ki van kölcsönözve a felük, persze kap helyette másik ajánlott irodalmat, de azok elég felületesek, a többi meg a könyvtárnak a lehető legmélyebb részein van és még a könyvtárosnő is biztosan neki áll majd kérdezősködni és kekeckedni... De ha mindezen túljutott, feltéve, hogy túljutott, békén hagyják és csinálhatja a kutatómunkát a kutya nem zargatja. Piton csak remélni meri, hogy a lány nem felejt el ebédelni elmenni, mert az biztos, hogy kidobja ha az éhség miatt minősíthetetlen koncentrációhiánnyal akar majd neki állni a gyakorlatnak!
Nézek a professzorra és nem igazán értem őt. Persze ez gyakori dolog. Sosem értettem, és azt hiszem nem is fogom megérteni soha, hogy mikor mit és miért tesz. Hallom amit mond... csak ez... olyan távoli, és idegen. - Viselkedéspszichológia? - kérdezek vissza meglepetten. Igazából nem tudom eldönteni, hogy maga az lep meg jobban, amit a proff. mond, vagy az hogy McGalagony és Piton rólam szokott beszélgetni... - Sosem voltam jó beszélgető partner. - vonom meg végül kényszeredetten a vállam. A kortársaimmal nem tudok kijönni, mert nem. Másokkal meg még úgy sem. Akkor hogyan beszélgessek? A kortársaim szerint csak lekezelő okoskodásra vagyok képes, az idősebbekben meg nem lehet megbízni. Így maradok én egyedül. McGalagonyt meg nem terhelném az ostobaságaimmal. Meg amúgy sem. Van jobb dolga is mint az én szociális gondjaimat hallgatni.
Újabb hideg zuhanyként ér, amit az önsajnálatról mond. Nagyjából most úgy állhatok ott, mintha pofon vágtak volna. Végül is jogos. Bár inkább arra számítottam volna tőle, hogy megerősíti sőt tovább cifrázza, hogy egy semmire se jó hasznavehetetlen semmi vagyok. Mert hát tényleg. De ezt nem kell mindenkinek tudni. A problémák meg azért vannak, hogy az ember megoldja őket. Hát jó. Ha magamnak kell megoldanom ezt, akkor legyen.
- Gondolom el kell mennem a könyvtárba pár határozó könyvért. Utána olvasni az alapanyagoknak. A felhasználásuknak, egymásra hatásaiknak és úgy egyáltalán. Már ha elmehetek a könyvtárba...- igen, tulajdonképpen ez egyfajta engedélykérés akart lenni, annak ellenére, hogy mennyire elbizonytalanodva nézek fel a proffra. És ezúttal tényleg semmiféle szökési szándékom nincs. Egyszerűen kellenek azok a könyvek, mert halvány fogalmam sincs, hogy egyébként hogyan oldhatnám meg a feladatot. Piton amúgy sem hülye. Tudná, hogy hol keressen, ha elfelejtenék visszajönni. Semmi értelme nem lenne az egésznek. Csak felesleges cirkusz lenne. Én meg inkább csak csendben el lennék. Már amennyiben ez lehetséges opció. Közben akaratlan is fel-le kezdtem sétálni a tábla előtt, mintha nehezemre esne megállni egy helyben. Vagy ülni. Tök mindegy...
♫ Zene ♫ ϟ Sosem fogom érteni magát Professzor úr… ϟ
Néz a lányra. És mintha csak kihallott volna valamit hozzá teszi egy fokkal vissza fogva a gúnyos élt a hangjából. - Mindazon által... McGalagony professzor asszony megkért, hogy tudassam magával; rosszul válogatja meg a módszereit. Mind arra, hogy személyeket távol tartson magától, mind arra, hogy a figyelmet felhívja magára! Ha nem érti miről beszélek, olvasson viselkedéspszichológiáról szóló könyveket majd kötelező jelleggel, beszéljen az olvasottakról egy alkalmas személlyel róla! Mondjuk a házvezetőjével. Vagy egy felsőbb évessel. Vagy a kortársaival! - egyik szemöldöke magasba szalad mintha kételkedne, de azért magára erőlteti, hogy megadja az esélyt a lánynak. - Hátha megérti az ok-okozati tényezőket is! - közli majd végig követi az útját a lánynak a tábláig. Ő marad ott, Gina helye előtt, csak most a tábla felé fordult. Dobol a karján hosszú vékony ujjaival. A mondatára Ginának megereszkednek a vállai és meg lehetne esküdni, hogy még a szeme sarka is berángott a professzornak. Szemet forgat. - Ha lehet mellőzze az önsajnáltatást és gondolkodjon el inkább mik szükségesek ahhoz, hogy megoldja a problémát. - közli hidegen. - Nos? Ötlete sincs mire lehet szüksége segítségül?
Egyszerűen figyelmen kívül hagyom Piton gúnyos kezdő mondatát. Nincs mit mondanom rá. Nem megtanultam, mindig tudtam köszönni. Pusztán nem mindenki érdemli ki, hogy tiszteljem annyira, hogy így is köszönjek neki. Ámbár az csak egy ostoba könnyed játék akart lenni, semmi kiborító szándék nem volt benne senki számára. Talán megeshet mégis túllőttem a célon vele. Valahol mégis rosszul esik ez a gúnyos felhang. Magam sem értem mért. Eddig ez hidegen hagyott. Most mért nem tudok úgy átnézni ezen az egész helyzeten ahogy eddig? Különben is, nem voltam az elmúlt napokban sokkal normálisabb, tisztelettudóbb vele, mint bárki mással? Akkor mivel érdemeltem ki ezt a maró gúnyt? Csendben ülve a padot fixírozva hallgatom a professzort. Tulajdonképpen erre már magam is eljutottam. Felesleges a kioktatás. Ha egy szót sem szólna, akkor sem kezdeném újra az idegesítő játékaim. Felesleges volna. Eleve is csak önvédelem volt, hogy ne akarjon foglalkozni velem. És nem értem, hogy minél idegesítőbben akartam levakarni annál inkább nem hagyott. Nem értem mért. Hogy védjem magam így meg tőle, az idegesítő jelenlététől? Hallom, amit mond, akár még bájitaltan korrepetálás is lehet ez, de nem értem mért törődne velem, mért akarná hogy jobb legyek az átlagosnál? Nem érdemlem meg a figyelmet, a törődést. Semmit sem érek, és semmit sem érdemlek az élettől.
- Értettem Professzor úr.- nyugtázom a kioktatást csendes, tisztelettudó hangnemben. Valami érezhetően más. Teljesen más. Mintha a dacos álca helyett, csak egy valahol lélekben megtört kölyök ülne a padban. Talán így is van. Egyszerűen elfogyott az erőm, amivel harcolhatnék nyomorú sorsom ellen. Vagy úgy általánosságban bármi ellen.
A feladat ismertetésére most először talán némi érdeklődéssel pillantok fel. Vajon mért pont ez a feladat? Mit tudhat? Tegnap sikerült leforráznom magam a klubhelyiségben, amikor a bájitaltan házival szenvedtem. Na igen, ki mondta, hogy a zseniket nem érheti baleset. Természetesen nem mentem a gyengélkedőre. Nem bízhatok senkiben. A felnőttekben pláne nem. Önmagam láttam el, ahogy tudtam, esetlenül. Most egyszerűen csak egy pergament veszek elő, és szó szerint leírom a prof. szavait a feladatról. Majd a táblához sétálok, és tanulmányozni kezdem az ott leírtakat. De már az alapanyagoknál megakadok. Nincs más hátra, mint kérdezni, még ha újabb maró bántó hideg gúny is lesz a válasz.
- Professzor úr... én nem ismerek fel minden alapanyagot. A tyúkharaptafűről, és a lila szenderkés mácsonyáról még is hallottam. Nyilván mert ostoba, és tehetségtelen vagyok, aki semmire se viszi.- előzöm meg a maró élt, amire Pitontól számítok. Nyilván el fog küldeni messze a maga stílusában. De igaza van. Semmire se vagyok jó, még ha jót is akart eredetileg a feladattal. Mivel nem ismerem az alapanyagokat, és a tulajdonságaikat nyilván nem tudom megfelelően használni őket. Az alapanyagok hibátlan ismerete a bájitaltan alapja, anélkül veszélyes lehet. Ezt még én is felfogtam szánalmas senki létemre...
Az ominózus helyzet az, hogy Piton nem a virágokért rendelte ide Ginát, hanem azért az estéért, amikor a lányt elkapta. Azok az ostoba virágok csupán a végszónak voltak jók. Mikor Gina bekopog és belép a proff már a teremben van és ha elindulna az üstök felé, egy darab nincs elől, szóval az előző eset kivételes volt vagy már végzett vele. - Nézzenek oda! Csak nem megtanult köszönni? - kérdi némi unott, gúnyos felhanggal és úgy tesz mintha nem hallotta volna tisztán. Majd Gina elé lép és meg is áll előtte. - Tisztázzunk pár dolgot. Bár büntetőmunkán van, ami ha értelmesen viselkedik, mindkettőnknek elviselhetőbb lesz és még akár bájital korrepetálásnak is elmegy majd. De ettől még épp úgy, mint órákon, a megszólításom Piton professzor vagy tanár úr, mellékelve mindenféle giccs nélkül. Mélységesen lekötelezne, ha ehhez tartaná magát! Remélem nem haladja meg egyik kérés sem a képességeit! - karba fonja a kezét. Most nem látszik rajta, hogy fáradt lenne, sőt szinte kicsattan. Bár hogy mi ennek az oka, azt egyenlőre nem tudni. Szíve szerint levegőnek nézné a lányt, de ezt sajnos ott rontotta el, mikor négy hónap büntető munkára ítélte magukat. - A feladat a táblán van. Ezúttal egy kenőcsnek való főzetet kell elkészítenie. Ha jól csinálja, következő alkalomra beérik, és ugyanez lesz folytatva. Ameddig a mai napon eljut vele, ha eljut odáig persze, azt az állapotát égési sérülések kezelésére használják. - hagy némi szünetet hogy Gina felfogja miről is van szó. - A következő fázisa a főzetnek pedig a szövet növekedést segíti. Vagyis ha valami valahonnan le vagy kiszakad, ez alkalmas a gyors és nyomtalan gyógyulást biztosítani. - úgy néz le a lányra, hogy görbe orra mellett állandó fintorra húzódott az arcizma. Nem az undor jeleként, inkább a lefojtott ingerültség jeleként amihez papírvékonyra préselt ajkai is társulnak. - Van kérdése?
Szombat reggel. Rezignáltan kelek fel, és öltözök fel. Egy kopott, szakadt farmer nadrágot veszek fel, az egyenruha ingével, és a mellénnyel. Tudom, hogy Piton igényes alak, a maga nemében. Ezért még a szakadást egy varázslattal gyorsan orvosolom. Nem mintha ez sokat segítene gyászos megjelenésemen. Nem sok jóra számíthatok ma sem. Bepakolom a bájitaltan könyvem, a pálcám, üres pergament, tintát, pennát a táskámba, egy üveg vízzel, és egy almával. Kihagyom a reggelit, és a Nagy Terem előtt elhaladva a pincefolyosókat veszem célba. Egy újabb büntetésben töltött nap. Ráadásul Roxmortsi hétvége van. Mindenki másnak. Én nyilván nem jutok le, még egy kósza kis sétára se. Ennyit a karvalyok szabadságáról. Nem is szeretem a falut. Az embereket se. Nem is tudom mért esik ennyire rosszul a dolog.
Megállok a bájitaltan terem előtt. Kissé korán érkeztem. Mégis nehezemre esik kopogni, és bemenni. Valahol tudom én, hogy megérdemlem a büntetést, és hülye voltam, amikor ellőttem Pitonnak azt a virágos beszólást. Nem kellett volna, de nem gondoltam, hogy ennyire túl léphetem nála a határt. Bosszantó tudok lenni, ez tény. De csak azért, hogy inkább mindenki elkerüljön, és békén hagyjon. Mindenkinek jobb nélkülem. Csak azt nem értem, hogy Piton mért nem szál le rólam, ha ennyire az idegire megyek? Még, ha néha nem is szándékosan. Végül jó 20 perccel korábban a kelleténél kopogok, és belépek. Csak rászántam magam.
- Üdvözlöm Professzor úr! - köszönök csendesen, illemtudóan. Lerakom a táskám az asztalomra. Felhajtom az ingujjaim, és külön kérés nélkül egyszerűen neki állok már-már autonom módon segíteni azokat a bizonyos üstöket elmosni. Nem szólalok meg, sőt még csak nem is nézek a professzor felé. De nincs is bennem meg a máskor oly jellemző pimasz, vidor energia. Még egy kósza mosoly sem. Sem valódi, sem mű. Ahogy végzek az üstökkel, megtörlöm a kezem, és visszasétálok a helyemre. Leülök a helyemre. Lerakom a táskát. - Mi lesz a mai feladat?- kérdezem csendesen a pad egy pontját fixírozva. Nincs bennem semmi dac, vagy ellenkezés. Valahogy felesleges lenne. És már erőm sem igen van harcolni a vén Denevérrel. Amit ismerteti a feladatot, egy kurta "Értettem." után neki látok. Csendben, szorgalmasan, minden nemű ellenkezés nélkül dolgozva. Noha lényegében érzelemmentes rezignáltságban. Tulajdonképpen az elmúlt másfél hét is így telt el. A bájitaltan óra, és az előző büntetés is. Csendben szorgalmas, de rezignált munkával. Minden korábbi pimasz, vagy szemtelen megjegyzést, és stílust elhagyva. A rózsaszín virágok óta nem igazán érzem úgy, hogy Piton idegeire kéne mennem a szükségesnél jobban. Így csak csendben meghúzva magam dolgozok a feladaton és kész.
Piton első mondatát nem reagálom le. Nyilván nem vette, hogy ez költői kérdés volt. Mindegy. Lényegtelen. Úgy döntök figyelmen kívül hagyom a vén varjút. Aztán a semmiből ott terem az az üvegtálka a magörlemény alatt, és már hallom is a morranást, az utasításokkal. Nem értem. Mármint azt értem, hogy mit mond, azt nem értem mért nem hagyta hogy elrontsam, és kezdette előről??
- Öö... izé... értem, köszönöm.- pislogok egyet ezen a váratlan segítségen... majd folytatom, és az instrukcióknak hála gyorsan be is fejezem a főzetet. Most meg minek vizsgálja ilyen hosszan? Lehet mégis elrontottam? Nem. Akkor nem tenne el magának belőle. Nézem ahogy elpalackoz a főzetből 3 fiolányit... Ezt most végképp nem érem!!! Most meg nekem adja?! Piton sosem ilyen jó fej! Nem értem... összezavarodtam...
- Öö... köszönöm professzor úr. Megjegyzem. Ekotta-szirup. Nem felejtettem el. Mármint az eltakarítást... - gyorsan lejegyzem a kis füzetembe a főzet nevét, és az ösdzes infót, a fiolákat a táskámba rejtem, majd neki állok takarítani. Gyorsan, de precízen. Piton úgyse engedne el, ha fél munkát végeznék. Ahogy végzek gyorsan elköszönök, és már slisszolok is az ajtó felé. Ezúttal nem állít meg. Hála az égnek! Megkönnyebbülten, bár egyrakás kérdőjellel, és összezavarodottsággal hagyom el a termet...
- Ezzel, nem azt mondtam, hogy legyen vak a világra, hanem arra kértem, hogy a zavaró tényezőket zárja ki és koncentráljon! - dohogja kissé már rekedten. Nem vette a lapot, hogy az csak költői kérdés volt. Számára értelmetlen volt kissé. Pitonnak hál égnek feltűnik az óvatlan mozdulata a lánynak és mielőtt az egész napi munkája Ginának kárba veszne, a proff egy kicsi üvegtálkába fogja fel a kobakos lenike magörlemészt egy villámgyors mozdulattal. - Mit mondtam, ha valamiben nem biztos kérdezzen! - morran rá, bár nem olyan élesen mint nap elején - Szűri a porítmányt és közben keveri! Ha az őrleményben akadnak nagyobb szemcsék, azonnal össze rántják a főzetet és akkor kidobhatja az egészet, majd szintén kezdheti előröl!- na az az amit egyikőjük sem akar! Ellenben, mikor látja, hogy Gina továbbá rendesen dolgozik és sikerül befejeznie a kisebb- nagyobb, szolidabb- kevésbé szolid instrukciókkal kísérve a főzetet, valahol mélyen határozottan megkönnyebbül, bár jelét nem adja. Még csiszolni kell ezen, és főleg, még inkább kitolni a türelme határait. Azért be kell vallania magának, egyenlőre a lány puszta jelenléte is irritálja, és úgy minden maga körül, amúgy is... Miután elkészült a lötty, még azért alaposan megvizsgálja, hogy minden stimmel-e vele, szagra, állagra, színre.. Végül kihúzza magát majd csak kimer belőle, három fiolába, majd le is dugózza őket. Fejjel lefelé, a dugójukon megállítva fordítja az üvegcséket majd ellép a raktárhoz, elő matat belőle egy barna viaszgyertyát és azzal lép vissza. Csendben dolgozik. Nem nagyon szól, vagy magyaráz már. Ami a főzet alatt csücsült borsszesz-égő, most elveszi és újra belobbantja hagyja hogy a gyertya kellően megolvadjon, majd egyenként az olvadt részbe nyomja a fiolák ledugózott száját, plusz zárást adva nekik. Semmi elismerő szó semmi egyéb, csak átnyújtja a lánynak az immár konzervált kis fityulákat. - Ez a magáé Accipiter! A főzet nevét jegyezze meg! Ekotta-szirup. Újszülött élőlényeknél, egy farkaskutya méretéig háromszor fél pipettányit lehet adni, afelett, már másik főzetet használunk. Varázslények gondozása, vajúdástól a szükségig című könyvben megtalálja a pontos listát, milyen élőlényeknek is lehet adni és fajonként mennyi idős korukig! - azzal ha Gina átvette a fiolákat Piton még megjegyzi - Remélem nem felejtette el, az eltakarításra vonatkozó paramétereket! - igen még feltakaríttat meg elpakoltat mindent a lánnyal de voltaképp utána útjára engedi - Legközelebb! - közöl csak ennyit végszó gyanánt. Részéről ez volt a búcsú mára.
Piton és a jófejség fogalmával találkozhattak hölgyeim és uraim! Azért belül mantrázik rendesen, hogy legközelebbre több türelme jusson, meg mondjuk egy fokkal kipihentebb legyen. Ő még befejezi a leltárazást, ameddig Gina bíbelődik, meg még utána is, hogy a lány távozott, folytatja egészen a végtelenségig, majd úgy dönt elhagyja a kastélyt egy rövid időre. Dolga akadt. Késő este tér vissza és az igazgató irodájától baktat lefelé a pincébe, a szobájába, hogy végre aludjon... vagy forgolódjon egy keveset, mielőtt feljönne a nap.
Na végre! Ez azért már kezd hasonlítani Pitonra... Amikor rám szól, hogy maradjak csendben, akkor kelletlenül elhallgatok. Pedig aztán lenne mit mondanom a madarak és muglik témakörből... Valamiért azonban úgy fest Piton számára ez nem túl izgalmas témakör. Nem is értem miért? Gyorsan feljegyzem a választ a galambvér színére, és már neki is állok a feladat következő részenek...
- Nem köszönöm. Egyedül is megy. - válaszolom közben. Csak ne számoljon már, mert akkor én nem tudok számolni. És eszem ágában sincs előről kezdeni. Hogy is ne! Hogy még éjfélkor is itt legyek?! Ezt el is felejtheti nyugodtan! Azért amikor úgy húsz perccel később egy kicsit nyugisabb részhez érek még odaszúrok egy félig meddig költőinek szánt kérdést.
- De tanár úr, hogyan zárjam ki a külvilágot egy olyan világban, ahol mindig ébernek kell lenni minden eshetőségre? - azért elég egyértelműen érződik, hogy itt elsősorban negatív atrocitásokra gondolok...
Végül aztán arra jutok, hogy figyelmen kívül hagyom Pitont. Teljesen elmerülök a feladatban egészen a végéig... már csak egy lépés lenne de itt újfent elakadok. Hogy érti, hogy egyszerre szórjam bele a kobakos lenike magörlemészt, szűrjem le a főzetet, és kevergessem is? Normális vagy? Hogy lehet egyszerte szűrni és kevergetni? Eszement könyv. Na én ma már még egyet biztos nem kérdezek Pitontól... az előbbi után... előbb kevergetés mellett beleszórom a cuccot, azt majd leszűröm....
Valahogy nem érzi egyenlőre szükségét annak, hogy magyarázatot adjon, mit miért csinál. Mc.Galagony türelemre intette és nem győzte a professzor asszony sulykolni, hogy nagy kitartásra lesz szüksége, még mindig bizonytalan benne, jól tett-e, hogy a szombatokkal, voltaképp a saját idegeit is minden bizonnyal próbára fogja tenni, nem csak a lányét. A tanárnő intése különösen akkor hagyott maga után kívánnivalót, mikor Gina virágos beszólására, kiszedte a minap a padból a lányt. Aznap este a professzor asszony irodájában kötött ki és minden indultát, aggodalmát, tehetetlennek érzett lemondását rázúdította a nőre... Még pár díszpárna is áldozatul esett. Bár amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elszállt szerencsére, és persze hála Mc.Galagony herba-teájának. Meg egy marék fejfájás csillapítónak. A tanárnőnek sikerült vissza húznia a helyzetet és Perselus újra csatasorba állt, mély elnézések közepette és továbbá egy zokszó nélkül. Újra és újra küzd magában, hogy ne taszítsa magában az idegesítő görcs kategóriába a lányt, de így jóval túl a nap felén mondhatni egészen megbékélt. Meg részben csak tovább fáradt.
A kérdés miszerint milyen színe van a galambnak, még nem is lenne hülyeség. Mielőtt azonban válaszolhatna, Gina ledarál egy fél madárhatározót, mire Perselus egyből kizökken újra a már már megbékélt állapotából. - Csendet! - szakítja félbe, valahol ott, hogy fehér gólyákat látott Magyarországon... A hangja kellően metsző és határozott volt, hogy a lány levegye, tényleg jobb ha befogja a lepénylesőjét. - Arra koncentráljon, amit csinál! Vagy még ma újra csináltatom magával a főzetet és ha kell, harmadszor is, ameddig oda nem tud figyelni tisztességgel arra amit csinál! Kon-cen-trál-jon! - az utolsó szót olyan Pitonosan tagoltan ejti és biztos, hogy újra csináltatja a lánnyal, ha az elrontja, noha szinte biztos benne, hogy rohadtul bealudna idő közben. Szóval valójában nagyon is szeretné, hogy Accipiter normálisan megcsinálja a feladatot és utána mindenki mehessen a dolgára! - Világos okkerig jó, ez pedig a színhatár alja! Három napon belül fel kell használni az ilyet! - közli végül hidegen, szárazon. - Ha Damoklész kardjának érzi a jelenlétem sajnálatos, de tanulja meg kizárni a környezetét! kilencvenhárom másodperce van behoznia a lemaradását, vagy a főzete tönkre megy! A rügyből öt kell. Apróra szeli és a főzethez adja! Utána lesz három perce a további két művelethez. Azt is lediktáljam vagy képes önállóan a recept alapján dolgozni?!... Nyolcvankilenc másodperc...-
Piton egy tökéletesen érthetetlen összezavaró tényező. Azt hiszem ezt tényként állíthatom. Most meg mitől ilyen normális? Komolyan mondom, hogy ez ijesztőbb, mint amikor ijesztő. De tényleg. És szörnyen bizarr ez a helyzet... és áááá.... legszívesebben, ha nem volna vér ciki sírva fakadnék ettől a tehetetlen, és érthetetlen helyzettől... Különben is csak a gyengék sírnak. Én nem lehetek gyenge. Nem mások előtt. Főleg nem előtte.
-Értettem professzor úr! - nyugtázom a hallott információkat. Le is jegyzetelek mindent gondosan egy kis mugli füzetbe. Aztán meg is szagolom a növényt. Tényleg savanyú, szúrós szaga van. Tehát Piton szerint is jó. De milyen az a "világos galambvér szín"??? Komolyan. Én még sose boncoltam Columba livia domestica-t. Nem vagyok én állatgyilkos szadista... Lehet a Méregköpő ilyenekkel szórakoztatja magát, ezért a hasonlat? Na jó... azt azért nem hiszem. Minden esetre veszem a kis bicskám, és megvágom a növényt közvetlen a rügy alatt, ahogy a proff. mondta. Amikor a nedve kifolyik, és látható lesz, némileg bizonytalanul kérdezek rá.
-Őö... a nedvének ilyen színűnek kell lennie? Még sose láttam Columba livia domestica vért... se világosat, se sötétet... - magam sem értem mért kezdek el zavartan csacsogni... talán így vezetem le, hogy fogalmam sincs mit kezdjek ezzel a helyzettel... - Egyszer láttam egy Accipiter nissus, meg egy Accipiter gentilis vérét... csapdába estek szegények... apa szerint orvvadászok állítottak csapdát, és hogy ezt sokkal szigorúbban kéne büntetnie a törvénynek... Azt tudta a professzor úr, hogy nagyon sok ritka és védett madarat, meg állatot adnak el pénzért orvvadászok... szerintem ez szörnyű. Védeni kellene őket a természetes élőhelyükön... Ja meg láttam egy Ciconia ciconia testvérpárt is egyszer Magyarországon, az egyiknek sajnos súlyosan megsérült a szárnya, és nem tudott repülni, mert nekirepültek egy mugli villanyvezetéknek... a másik sajnos megégett, és elpusztult... apa szerint ez nagy gond a madaraknál... nem veszik észre valamiért, és neki repülnek... ezért raknak a muglik rájuk fényes csillogó prizmákat... mármint a vezetékekre, nem a madarakra... A madarakat képzelje gyűrűzni szokták... Apával mi is csináltuk... Meg ott volt az a sérült Tyto alba is...
Valószínűleg Piton prof. gyorsan elunja a halandzsát, és leint... talán megint azt fogja hinni, hogy így akarok megszabadulni tőle, hogy álomba szenderítő mesedélutánt tartok a madarak és muglik balsikerű találkozásáról, de nem. Egyszerűen csak annyira összezavart a proff. hogy fogalmam sincs mit is csinálok... azaz de... aszem épp a galambrügyet akartam belerakni a főzetbe...
Visszatér egy gondolat erejéig a macskára, bár inkább csak az előző gondolatot kiegészítve, semmi különösebb, nem Ginára reagál. - Friccs úr, többször megjegyezte, hogy a macskája, maga és még párak által, általános zavargásnak van kitéve. - elhúzza a száját és megdörgöli a szemeit - Nem mintha nem érdemelné meg valahol .. Mrs. Norris, de attól csak még egy macska. - közli tényként. És igyekszik továbbra is küzdeni a fáradságával és a fejfájással. Gina leveheti, hogy ha Piton már így szól az "érintetteknek" Friccs valószínűleg alaposan a nyakára járt a hisztijeivel a proffnak a macska ügyében.
Gina mögé lép és figyeli. - Nem én vagyok a feladat Accipiter! Oda figyeljen! - Amikor Gina a kisebb csokor spárgafejszerű- rügyekkel rendelkező, húsos szárú és viszonylag friss állagú növény után nyúl, Piton megállítja a mozdulatban. - Mielőtt, bármibe bele teszi a galamb rügyet, mindig szagolja meg! Ha savanyú szúrós szaga van, akkor használható. Ha már édeskés akkor túlérett, ha nincs szaga, akkor még nem jó, ha pedig poshadt hal szaga van, megromlott. Amennyiben nem érzi a szagokat valamiért kellőképp, közvetlen a rügy alatt vágja el. Világos galamb vér színűnek kell lennie a növény nedvének. Később fontos alap lesz, úgyhogy jegyezze meg! - ezzel vissza is adja Ginának a vizsgálódást, illetve a folytatást is a következő lépéshez. A professzor épp elég fáradt, és mivel a leltárazásba majdnem sikerült bele borulnia, orral előre, úgy döntött, inkább figyeli, mit és hogy csinál a lány. Noha innentől jó darabig csöndben van ismét és hagyja dolgozni. Az hogy épp mondhatni normálisan viselkedik, valószínűsíthetően ez egyfajta kölcsönös dolog, Gina végre csinálja amit feladtak neki, ő is normalizálja magát cserébe amennyire tudja. Csodák csodájára képes rá. Még ha ezzel Ginát totálisan össze is zavarja és a teljes kételybe taszítja. Hál égnek, ő sosem lesz tananyag, így nem is kattog ilyesmin.
Hááát ezt meg... honnan tudta megint???! Pedig az a rusnya rosszindulatú dög, igazán megérdemelne egy új bundát... cementből mondjuk... szobornak is bizarr lenne, de kevésbé idegesítő... vagy gumivá lehetne változtatni és megnézni, hogy ha véletlen leejtem a csillagvizsgálóból visszapattan-e? Vagy ha már pattogásnál tartunk, akkor lehetne mondjuk fallabdához gumilabda... bár kérdéses, hogy kinek lenne gusztusa játszani vele... különben is szegény fal, és szegény ütő! Áhhh mindegy... Piton úgyis ott teremne véget vetni a mókának, mert kb annyi humorérzéke van, mint egy zsák molylepte penészes lisztnek...
Végül, miután úgy döntöttem nem teszem szóvá a macskával kapcsolatos gondolataim, és elhessegettem a pillanatnyi döbbenetet arra vonatkozóan, hogy ezt megint honnan tudta a prof. nekiállok ténylegesen dolgozni... egész a kérdésig... Na mi lesz? Hol van a kárörvendő gúnyolódás? Semmi rosszmájú megjegyzés?? Ez most komoly? Csak normálisan válaszol és kész? Ezt nem értem... mármint a választ értem, azt nem, hogy mitől lett hirtelen normális, amikor eddig sose sikerült neki...
-Áhá... értem... köszönöm... akkor 74 fok igaz?- kérdezek még vissza, a biztonság kedvéért... Ismét elmerülnék a feladatban, de idejön, és nézni kezd... most meg mit néz, és minek? Elég frusztráló ez a nagy figyelme... lehet máris elrontottam valamit?? De akkor csak szólna valamit... vagy nem, és hallgat... és majd akkor közli hogy kezdjem elölről, ha asziszem kész vagyok... ez olyan zavaró... megfordulok és kérdőn ránézek.
- Elrontottam? Valami baj van? Mármint a főzettel? - kérdezem, miközben bal kezemmel már nyúlok a következő alapanyagért, a galambrügyért...
Miután Gina végre hajlandóságot mutatott és elindult vissza az asztalhoz, hogy csinálja amit kell, amikor Gina nem látja, Perselus egy rövid pillanatra az égre pillant, majd lehunyja a szemeit és egy kissé lazít magán. Mintha épp hálát adott volna... bár legfeljebb Merlinnek, hogy a lány végre hajlandó belátni, hogy itt márpedig nem lesz elsunnyogva semmi! Megdörgöli az orrnyergét és kizárja a kétes gondolatokat a fejéből, amik ahhoz kellettek, hogy bizony elő tudja szedni azt a régi... borzalmas tekintetét. Kiszorít mindent, amiben vér és veríték van és főleg kiszorítja Ginát, ahogy épp felnégyeli és elrakja befőttbe! A tanári asztalához lépdel a katedrára és neki lát, és folytatta a leltárazást ameddig a lány bíbelődik, és mindenről feljegyzést ír. Miből mennyi kell, mikor, melyik időszakból, milyen állapotban, állagban stb... Az összes nyomorult kis fiolát és készletet végigveszi.
-Á igen, és.. bár tudom, hogy minden bizonnyal kimondott önuralmat fog igényelni a feladat, de nyomatékosan megkérem, hagyja békén Mrs. Norris-t!- mondja mintha csak megérezte volna, hogy a lány mire készül, bár ha ez így is van, nem látszik rajta semmi!
Majd ha Gina tanul a legilimenciáról, hátha megvilágosodik, honnan tud mindenről a professzor. Minden esetre örül, hogy nem kell többször ismételnie magát és a lány dolgozik VÉGRE! A kérdésre, elsőre csak a tekintetét emeli fel, mintegy, ha érdektelen hülyeséggel áll megint elő, nem nagyon fog érdekelni a mondókája. Aztán mikor meghallja, hogy amúgy tényleg értelmes kérdést tesz fel, a fejét is felemeli jelezvén, hogy figyel. Gina legnagyobb megdöbbenésére, a professzor nem kezd vele perlekedni, hanem válaszol. - Nem mindegy, hogy a gyökeréből, vagy a leveléből készült főzetről van-e szó. A levele esetén bomlik 60 fokon, a gyökere megbírja a 79 fokot. Mindkét esetben érdemes nagyjából öt fokkal a megadott alatt tartani, és esetünkben a gyökerekre lesz szükség, mivel a főzet nem külsőleg lesz felhasználva. Abba hagyja kis időre a leltárazást, össze rendezi a dolgokat, ellátja jelzőkkel, hogy épp hol tartott és oda lépdel a lányhoz, hogy megnézze, eddig hogy fest a főzet. Állagra, színre, mindenhogyan. Mivel nem szól bele, vélhetően Gina eddig jól csinálta. És innentől ott áll a lány mögött és nézi mit csinál. Hogyan vágja- préseli, és úgy egyáltalán mit csinál az alapanyagokkal.
Oké. Most tényleg nagyon határozottan ijesztő a prof ahogy szemen sziszeg... Be kell látnom, hogy többek közt ez sem jött be. Pedig olyan jó kis terv volt... Tényleg. Vajon hányan eregettek már borsikafűvel lila büdi füstöt? Eredeti nem? Vajon mért nem tudta volna csak egyszer bevenni?! Valószínűleg mert ő Perselus Piton a Főkígyó. Nem említhető egy lapon Friccsel, akinek elég volt a rusnya dögét zöldre változtatni... El is dönti mérgében hogy nem jött be a terve, ha megint meglátja a macskát zöld-ezüst csíkosra festi és ráfogja valamelyik ostoba mardekáros aranyvér mániás idióta izomagyra Flint bandájából, csak úgy kölcsön szívatás visszajár alapon...
Viszont most talán jobb lesz feladni ezt a menekülés dolgot, és nem tovább bosszantani Pitont... Nem vagyok valahogy kíváncsi szegény hugrások sorsára... bár már most sajnálom őket... pedig amúgy tényleg jó kis vicc volt a benne felejtett alaplé... Már csak azt tudnám, hogy csinálja, hogy mindig mindenre rájön, ott terem ahol nem hiányzik, nem vesz be semmijen rizsát semmiről... igazán nagyon bosszantó! Vajon mért nem tud a lombikjaival játszadozni helyettem? De tényleg.
Végül összeszorított ajkakkal egy ironikus pimasz választ visszanyelve battyogok vissza a káoszba sülyedt asztalomhoz... Gyors határozott mozdulatokkal számolom fel a katyvaszt, úgy ahogy a Nagy Könyvben meg vagyon írva. És magamban dúzzogva újra kezdem...
Tényleg bonyolult és nehéz feladat... össze kell szednem minden pici zsenimet, hogy ne süljek bele teljesen... Egészen amíg... Hehhh...?? Na jó ezt nem értem. Mi a fene bajod van? Ez most... Na jó most vagy jó eséllyel elrontom úgy másfél óra szenvedés után, és kezdhetem előről Piton nagy kárörömére, vagy megkérdezem szintén a nagy kárörömére, hogy kigúnyolhasson hogy ezt se tudom... mi veszteni valóm van? Legyen az utóbbi, így legalább az előről kezdést megúszom... Így egy kicsit megköszörülöm a torkom és felteszem a nap első tényleg értelmes kérdését, épp amikor már azt hihetné, hogy majd egy újabb kifogással jövök elő... de ezúttal nem.
-Khmm.. őőő... Professzor úr... izé... itt ez a könyv azt írja hogy melegítsük a héjakút mácsonyából készült főzetet 79 fokon 13 percig, és adagoljuk hozzá fokozatosan kevergetés mellett az alapléhez... de izé...én a múltkor olvastam a könyvtárba, hogy ennek a növénynek a hatóanyagai már 60 fokon bomlani kezdenek... ezért csak óvatosan szabad melegíteni alacsonyabb hőfokon... izé... most egy kicsit elbizonytalanodtam... - tulajdonképpen azt hiszem ez az első alkalom hogy segítséget kértem Pitontól... És már várom a szarkasztikus kigúnyolását válaszul... de ezt is lenyelem majd valahogy.. .
Nem valóban nincs alapvetően veszélyben. Hiszen ez egy iskola. Piton meg egy nevelő tanár. Még ha nem is a legérzékenyebb a diákok problémáira... Vajon Gina mikor jut el oda, hogy Piton hiába szigorú, bunkó, mogorva, magának való és időnként, vagy épp időről időre fenyegető jelenség, minden ellenére nagyon is biztonságban lehet mellette a kölyök. - Ha annyira okos, ez a Mercutio, akkor minden bizonnyal, ilyesmi nem fog megesni! - közli mintegy tényként, arra pedig már nem is tér ki hogy vajon mennyi köze van a névnek a Rómeó és Júliás tréfamesterhez? Valahogy nincs kedve lovat adni a lány alá, hogy netán eszébe jusson Shakespeare-t idézni! Mintha maga a görény miatt mégis pillanatra gondolkodóba esne... de aztán a pillanat el is száll. - Na lásson neki! - szólítja fel egy fokkal higgadtabban - Ha pedig valami nem megy, szóljon! - nyomatékosítja. Reméli hogy a kölyök felfogta.... Ennek ellenkezőjéről csak azután bizonyosodik meg, mikor Gina szánt szándékkal elrontja a főzetet és újabb menekülési taktikával próbálkozik meg. A lila füst hömpölygését egyetlen másodpercig nézi csak és egyszerűen nem tudja megérteni, miért jó ez a lánynak? Egyszerűen nem tudja felfogni. A professzor egy igen határozott fellépése követi a jelenetet amit Gina lerendezett. Elege volt a kölyök "mókázásából". Perszelus egyszer csak ott terem az ajtóban, méghozzá anélkül hogy hoppanált volna! És villámló tekintettel állja el az utat. Úgy magasodik a lány fölé, mint egy lecsapni készülő mérges kígyó - Nem szeretem, ha a bolondját járatják velem! - Ginával egy szintbe hajol, lassan és kimérten, mégis borzasztó olajozottan. Valóban mint valami hidegvérű hüllő... És most Gina valami olyasmit láthat a proff szemeiben, ami tényleg ijesztő. Nagyjából egy néhai kínzómester hideg, nyugalmával nézhet farkasszemet. Valószínűleg, nem sokan csikarják ki Perselusból ezt a tekintetet. A lány veséjébe lát és tettek nélkül tépázhatja meg. Másfelől kérdéses honnan szedte össze a proff ezt, mert, hogy ez nem diákok megfélemlítéséből gyakorolta ki az is biztos! A hangja is nyugodt, egészen halk, ami az egész szituációt csak még hátborzongatóbbá teszi. - Reggel, azért mostuk el az üstöket, mert pár jópofa felsőbb éves Hugrabugos úgy gondolta, jó móka lesz az elrontott alap maradékát bennük hagyni. Ne akarjon az ő sorsukra jutni! - Gina elgondolkozhat, nekik vajon mit fog Piton kitalálni, és vajon mi szörnyűbbet tud kitalálni a büntetőmunkánál??!! Bár az a tekintet igen beszédes volt. - Inkább örülhetne, hogy ha már itt van, legalább hasznosat tanul! Szóval, menjen vissza, takarítsa el azt a szándékosan félre mért katyvaszt, és kezdje el előröl!
Gina csak pislog néhányat arra ahogy a proff. rápírított... ilyen összefüggésben nem gondolt a feladatra, de ez akkor is nagyon nagyon nehéz! És ha tényleg nem képes megcsinálni helyesen?!
- Kedvelem a varázslényeket... bizonyos szemszögből jobban is mint az embereket... de ez akkor is nagyon nehéz és bonyolult... - ettől nem igazán lesz jobb a helyzet... de tényleg nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek erre. Talán tényleg nem kéne belefogni se! Akkor nem sülhetek bele igaz?
Óvatosan hátrálok még egy-két lépést az ajtó irányába, már majdnem... és akkor jön a varázslat, el egyenesen a fülem mellett... bele az ajtóba, ami akkorát csattan, hogy majd szívrohamot kapok ijedtemben! Igen. Ez sajnos egy önkéntelen mozdulatsorral is jár. Összerezzenek, és egy röpke pillanatra védekezőleg emelem meg a kezeimet, egyenesen az arcom elé kapva őket, csak hogy egy másodperccel később, ahogy észbe kapok, már engedjem is le. Itt nincs tényleges veszélyforrás. Hacsak Piton haragja nem. Nyelek egy nagyot, amivel igyekszem a torkomba megjelent gombócot eltüntetni, és visszalépdelek az asztalomhoz.
Az az eshetőség, hogy segítséget is kérhetnék, őszintén szólva, fel sem merült eddig bennem. Pont én, pont Pitontól? Szép bájcsevej lenne, meghintve némi szarkazmussal, és alázó gúnnyal. Részéről... én meg egyébként is gyűlölöm a felesleges bájcsevejeket, értelem nélkül. Képmutató egy dolog... akkor meg mégis hogy vethet fel nekem ilyeneket pont Ő!? Ámbár az igaz hogy a Főkígyó szörnyen egy bizar, és elcseszett szobadísz lenne, valami betegesen szadista alak kínzókamrájában... Bár létezik Pitonnál szadistább élőlény a Galaxisban??? Végül úgy döntök elengedem ezt a gondolatsort, és válaszolok inkább a kérdésre.
-Mercutio a vadászgörényem. A háziállatom lényegében... bár inkább csak egy szőrös barát... jön és megy ahogy neki tetszik... szörnyen okos ám! És nem lenne jó, ha a háztársaim dolgait nézné játéknak... vagy kajának... - kétlem, hogy ha még egyszer ezzel az ürüggyel hátrálnék az ajtó felé az eredményre vezetne. Így ezt a gondolatot elengedem. Mást kell kitalálnom...
Végül egy sóhajjal nekilátok a feladatnak... kezdem belátni, hogy nem úszhatom meg ezt olyan könnyen... Hacsak... ahogy olvasom az összetevőket picit elmosolyodok, hogy rögtön vissza is komolyodjak...
Úgy húsz perc molyolás után a mindig halálpontosan mérő Gina direkt félreméri a borsikafüvet, és jóval többet szór a főzetbe a kelleténél, mire lila büdös, de egyébként ártalmatlan füst szál fel az üstből... ez se használható már! Gina látványosan tetteti hogy fuldoklik és köhécsel...
- Azt hiszem... köhhh... el kéne... köhh... mennem... a gyengélkedőre... köhh...- hátrál az ajtó felé...
Mintha valamit megneszelt volna és mikor Gina azon vívódik, hogy le kéne valamit nyúlni Pitontól, ha felnéz esetleg, a proff igazán óvva- intően néz rá. Aztán elengedi a dolgot és a problémázásra csak némán fújtat egyet. - Persze, hogy nem negyedikes anyag! De az elméjét kellően trenírozhatja rajta. Tudtommal kedveli a varázslényeket. Gondoljon arra, hogy ez épp olyan, mint mikor a kölyköket pesztrálja! Most lehetőséget kap, hogy elsajátítson egy olyan főzetet, amivel egy bajba jutott elárvult lényen segíthet! - pirít rá kicsit nehezen tartva, hogy ne legyen túl ingerült. Olyan lendülettel darálja le a mondandóját, hogy csoda lenne bárkinek is közbe szólnia! Na nem mintha elszállt volna a kimerültsége. Általában is, de most valahogy roppantul bosszantja a lány akadékoskodása. Igen, Piton olyasmit igyekezett kinézni Ginának, feladatnak, ami mondhatni hasznos lehet. Nem, nem azért hogy a kedvében járjon. Ahhoz azért kellően szívatós a feladat! Az újabb menekülési kísérletre csak rém rezignáltan az égre pillant aztán Gina mellett elsuhanhat egy varázslat és az ajtó pedig hangos döndüléssel csapódik be. El nem tudja képzelni, a lány hogy nem unja meg a dolgot. Megdörgöli a szemeit, és olyan halk hangot hallat, amiből valahol kicseng, ha egyedül lenne, lehet torka szakadtából üvöltene és még pár üstöt is földhöz vágna... De persze megőrzi a hidegvérét és nem hozza nyilvánosságra, Gina most mennyire nagyon.... Ahh el is engedi a dolgot és koncentrál arra, amiben Minervával megállapodtak, legalábbis igyekszik. Mindenesetre az ajtócsapódásra, ha voltak a közelben holtak, tuti felébredtek! -Csak csinálja! Ha valamiben nem biztos, szól, ilyen egyszerű! Maga szerint minek vagyok itt? Szobadísznek?! - még nem emelte meg a hangját de érezhető benne, hogy mára nem jutott túl sok türelem. Ezen kívül Piton szörnyen elcseszett és bizarr szobadísz lehetne csak... amit valami nagyon beteg ember rak bárhová is nyilvános helyre. Legalábbis a proff valószínűleg így vélekedne, ha ez a téma boncolva lenne, de hál égnek, valószínűleg nem lesz! Reméli! Aztán mintha leesne neki valami, kissé megkésve és szóvá is teszi - Egyáltalán ki a fene az a Mercutio? - a proff annyira még nem hallott a görényről és nem is találkozott még vele a lánynál. Valamiért a görény is messze elkerülte Perselust.
Persze. Tudtam én, hogy ennyivel úgysem úszom meg. Nyilván naív gondolat volt. Arra hogy mit gondolok most inkább nem is válaszolok... azt jobb ha nem tudja a Főkígyó... mondjuk úgy, hogy nem igen nartalmaz a gondolatsor szalonkélpes kifejezéseket... Végül elhúzom a számat, és egy grimaszal az arcomon visszacsettegek az asztalhoz, hogy egy újabb hanyag mozdulattal vágjam be a táskám az aszal alá ezúttal. Ez se jött be...
Elkezdem olvasni a receptet, és tanulmányozni a feladatot... ekkor kerül elém az a bizonyos kulcs... Egy pillanatra a kulcsra, majd a tanárra nézek és megint a kulcsra... Valahol mélyen az utcáról szalajsztott közönségesebb énemben fel merül a gondolat, hogy talán ezt ki kéne használni, és elemelni valami ritka alapanyagot, pusztán vagányságból felvágni... elvégre nem minden nap kap ilyen lehetőséget az ember Pitontól... de aztán ahogy felmerül, úgy tűnik is el tettek nélkül a gondolat... meglehet ez valamiféle csapda, amit a Főkígyó csak azért eszelt ki, hogy így rúgasson ki... na nem! Ennyire azért nem vagyok hülye! Az kéne még a múlkori pennaboltos incidens után, hogy ilyennel fújjon be McGalagonynál! Amit azért kaptam, se tettem zsebre... nem kéne a sorsot ennyire kísérteni...
Végül csak veszek egy mély levegőt, és folytatom a feladat tanulmányozását... Háát e meg miiii? Ezt meg hogy gondolja??!
- De ez nagyon nehéz! És bonyolult! És szerintem nem is negyedikes anyag... - és elmenne az egész napom vele... már ha sikerül megcsinálni!
Igazából nem a feladattal van baj, hanem azzal, hogy túl nehéz, és önmagamban nem bízok annyira, hogy képes lennék rá... úgyis elrontom majd, és hallgathatom az epés megjegyzéseket... köszi ebből nem kérek!
- Tényleg meg kell keresnem Mercutiot, mielőtt éhesen felforgatná a klubhelyiséget... szerintem a háztársaim nem nagyon díjaznák... és a professzor úrnak is jobb lenne pihenni egy keveset... - kezdek bele egy újabb menekülésbe, bár az előbb se jött be, de hátha... óvatos léptekkel araszolok hátrafele az ajtó irányába...
Ameddig a maradékot elmossák, a professzor felvezeti miről is lenne szó a mai napon valójában. Hiszen a lányt, valójában nem kérte rá, hogy segítsen, de olyan lelkesen beállt, hogy nem szólt rá ilyesmi miatt. - A mai nap egy olyan főzetet fog elkészíteni, ami táp-alapként szolgál újszülött varázslényeknek. - kezd is bele, de Gina elő áll a menekülési taktikájával és Perselust enyhén szolva elönti a méreg. Egy adag levegővel enged ki, egy adag ingerült mondhatni felháborodott morranást. - Mondja, maga szórakozik?! Mégis mi a fenét gondol?! Alig van kilenc óra. Még a feladatot is alig adtam ki! - közli majd megtörli a kezeit, vissza húzza a zubbonya, inge ujját. - Na foglaljon inkább helyet! - Azzal oda is lép az asztalhoz, ahol a könyvek sorakoznak és a halom közepén rá mutat egy pergamenre. - Itt a recept hozzá. A könyvekben pedig megtalál minden instrukciót és - a zsebéből elő szed egy kulcsot. Azt a kulcsot! A szertar kulcsát! Bár ez még mindig nem a személyes készletét nyitja. - bejárást kap a mai napra a szertárba. Önállóan kell össze szednie, elő illetve elkészíteni a főzetet. - zárja le a mondókáját. Aztán még hozzá toldja. - Nyilván ha valamit nem tud, vagy elakad, itt vagyok. - valamiért naiv ábránd, de nem gondolja, hogy Gina tovább fog próbálkozni. Legalábbis őszintén reméli.
Gina meglepetten pislog egyet a profra. Nem szokott hozzá, hpgy a tanerőnek efféle elszólásai legyenek... most meg kettő is... jobban megnézve a profot elég fáradnak látszik... Mint aki napok óta nem aludta ki magát... Lehet ő is álmatlanságban szenved mint Gina? Ezért kell folyton őt kerülgetnie az éjszakai kiruccanásain? Nos ez tökéletesen mindegy is. Lényegtelen...
Gina visszafordul a mosogatáshoz annélkül, hogy egy szót is szólna, vagy tovább provokálná a profot. Tulajdonképpen ha már ilyen fáradt, akkor lehet, hogy ma engedékenyebb lesz, és a mosogatás után elengedi, és lefekszik aludni inkább, ahelyett hogy egy szemtelen Griffendélessel nyüglődjön? Hiú naiv remény, de remény... Miután végzett az utolsó üsttel is, gyors határozott mozdulatokkal pakol mindent a helyére, kivéve a lukas üstöket. Azok megfoltozásához nem ért, csak hallott róla hogy van ilyen bűbáj...
Miután a pakolással is végzett visszasétál az asztalához, hogy a vállára akassza a táskáját. Csak most veszi észre hogy az tulajdonképpen egy kisebb kupacnyi könyv tetején landolt amikor bejött, és egy hanyag mozdulattal ledobta... csoda hogy nem sodorta le azokat az asztalról... Minden bizonnyal Piton egy kellemetlen előre elkészített meglepetése lehet... Hogy is gondolhatta hogy egy kis mosogatással megússza a napot... De azért egy próbát megér!
- Tanár úr, azt hisszem elfelejtettem megetetni Mercutiot! El kell mennem megnézni mi van vele! A professzor úrnak is jót tenne, ha inkább lepihenne egy kicsit... nem néz ki túl jól... - mondja tetettett aggodalommal, és bológat is hozzá, miközben lassan az ajtó felé kezd somfordálni... hátha...
Pillanatra nagyon is látszik, hogy az időbeni eltolódás miatt igenis zavar ül ki a fejére. Az a fajta egykedvű, monoton kifejezés, mint amikor az embernek annyira össze folynak a napok, hogy fogalma sincs róla milyen napot, napszakot írunk, csak azt tudja, mikor mit kell tennie, és épp hol kell lennie, a többi töltelékcselekvés illetve idő totálisan ki esik. Vajon mifene dolga van a professzornak, hogy annyira fáradt lehessen, hogy egy ilyen rá tökéletesen nem jellemző bakiba bele fusson. Érezhetően egyébként sokkal nyűgösebb és mogorvább is, mint azt a reggel nyolc óra harminckilenc perc megkövetelné. Ennyire egyetlen napnak sem fut neki gyűlölettel. Még ha egy minden lében két kanál, kifejezetten szemtelen Griffendélessel is van dolga.
Gina szavai után lehúnyja a szemeit, vélhetőleg amiatt mert egy adag igen kemény odaszólást nyel vissza. Ő a felnőtt, neki kell példát mutatnia, ha most bele áll a lány kötözködésébe, vagy ő tovább folytatja a genyózást, minden bizonnyal nem jutnak egyről a kettőre. Ginának egy pillanatra úgy tűnhet, Piton állva elaludt, üstmosás közben. De aztán egy jó nagy sóhajjal nyitja körülményekhez képest éberre, fekete hideg szemeit és megrázza a fejét ébresztő gyanánt.
Mondana valamit, de egy szusszantással vissza nyeli, összeharapja az állkapcsát és átfogalmazza a mondandóját. Lényegesen higgadtabb, mint volt, már csak mérhetetlenül egykedvű. - Igen a foltokat meg lehet üstözni!.. -amint kimondja pislog egyet lassan és grimaszol. - Úgy értem, pont azért mossuk el őket, hogy utána meg legyenek foltozva az üstök. - megcsóválja a fejét, olyan arccal, mint aki önmagának tesz szemrehányást magában. - Tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, hogy a fotografikus memóriájával, csupán megjegyzi, vagy meg is érti amit elolvasott, illetve, hogy képes-e kiszűrni a lényeget.
