Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb





ϟ Silverstone
  Yesterday at 14:07
Lorelai McGregor

ϟ Cody Armstrong
  Yesterday at 10:36
Cody Armstrong



A hónap posztolói
Gina Accipiter
 
Megan Smith
 
Cody Armstrong
 
Nox Djarum
 
Luna Lovegood
 
Gillian Ollivander
 
Draco Malfoy
 
Lioneah McCaine
 
Sasha McCaine
 
Katherine Benedict
 
Statisztika

Összesen 634 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Daniil Dolohov

Jelenleg összesen 37461 hozzászólás olvasható. in 3395 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Az utolsó csepp...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Emma Marshall
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 112

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-04-12, 12:07


[You must be registered and logged in to see this image.]

Az őrangyal közbelép



1999, május 30, vasárnap, Teliholdas éjjel

Egy újabb szörnyű este, fájdalommal telve, hiszen Dumbledore engedélyével elkezdtem berendezni a kis odút, felszerelni a láncokat, elhelyezni a bűbájokat, bár ezt inkább felnőttekre kell bízni, hiszen gyógyító vagyok és egész életemben ezekre a területekre koncentráltam, még úgy is, hogy az alapoktatásban persze minden tantárgyból jónak kellett lennem és minden vizsgán átmenni. De bele nem ástam magam olyan mélyen, hogy megkockáztassam, hogy ártok valakinek.
Az átok a Holdkapun keresztül csap le rám és az éjszakát üvöltéssel és fájdalmak között töltöm, lánccal kikötözve a kis odúban, de a kitörő vihar elmossa a hangokat a Tiltott Rengeteg felől.

***

1999, május 31, Holdnyugta után

[You must be registered and logged in to see this image.]
A testem fáradt, de vissza akarok érni az iskolába, hogy lezuhanyozzak és új ruhát vegyek fel, a tanításig is csak négy óra van hátra. Nem leszek ma a legkipihentebb, de Gyógyító vagyok, tudom hogyan kell használni a serkentőket, ameddig tényleg kialudhatom magam.
A vihar elállt, minden csendes, de ahogy a Birtokon átvágva a Kastélyhoz tartok két alakot látok meg a földön elterülve.
Azonnal odaszaladok, és mikor rátalálok Meganra és Codyra egy pillanatra megáll bennem az ütő. Ellenőrzöm a pulzusokat és a sebeiket, át vannak fagyva, úgy tűnik órák óta feküdnek itt ájultan. Kimerült vagyok, de felpillantok és realizálódik bennem, hogy miképpen is sérülhettek meg, miért vannak itt ájultan...
Muszáj bevinnem őket azelőtt, hogy a Kastély magához tér! A képességem nem elég ahhoz, hogy minden sérülésüket eltűntessem, de amit tudok megteszek és egyik kezemmel átkarolom a lányt, másik kezembe a pálcámat fogva fellebegtetem a fiút a Gyengélkedőre. Persze ez nem egy egyszerű művelet, de ismerem a járást és perceken belül bejutunk az éppen üres Gyengélkedőbe, az ágyra fektetve őket. Ideges vagyok, nem tagadom, de ha az történt, ami gondolom, hogy történt... még nem hívhatok segítséget!

***

Epilógus:

A sérüléseket Emma eltűntette - de az egész estés ázásnak és átfagyásnak és a kimerültségnek még jócskán kellett egy nap gyógyulás -, éppen mielőtt Madame Pomfrey feltűnt volna, a két fiatal is néhány percre magához tért. A Gyógyító lány suttogva vette át a történteket és hivatalosan a két fiatal kiszökött és ezzel együtt kint is ragadt egész éjszakára a viharban és amikor Emma egy reggeli sétára ment akkor talált rájuk. Persze a tanárok tudják, hogy Emma nem kiment, hanem éppen bejött, talán még azt is sejtik, hogy a két diák csak lenyelte az ötven-ötven pontos levonást a Hugrabugnak, mert valami súlyosabbat titkolnak...

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
A gyógyítás által  mi magunk is gyógyulunk.
Ez a szeretet varázsereje.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cody Armstrong
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 467

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-04-11, 22:27

Megan & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem tudok végig gondolni egyetlen ép kézláb mondatot sem...
Kiürül az agyam és értelmetlenné válik minden. De szó szerint minden! A cselekvéseimet egyetlen dolog vezérli; az életösztön.
Megan ujjai, körmei a bőrömbe vájnak, szomorú, de valószínűleg én épp olyan erővel szorítom őt, csinos kis félholdak maradnak majd egymás körmei után az alkarjainkon. Mintegy örökségéül hagyva a pillanatnak.
Megan arca, és a környezet tombolása az utolsó amit felfogok bármiből is. A becsapódásnál nyekkenek egyet, egy pillanatra még látom Megant és mindent magam körül, aztán a bűbáj ledob a hátáról minket, vagy csak, miután az esés nagyját felfogta összeomlott, mindenesetre a földön kötünk ki. Valamim reccsen, de se nem hallom, se nem érzem. A fülem ordítva csöng és nem érzem a tagjaimat... sőt azt sem érzem, hogy levegőt tudnék venni...
Fogalmam sincs meddig feküdtünk ott, ahová leérkeztünk.
De alélt pillanatok következnek... Néma villámok cikáznak az égen, a fülem még mindig cseng és nem akar kitisztulni.
Nem látom már a háztársamat, mozdulni sem tudok igazán... azt sem tudom hogy élek-e biztosan, vagy épp haldoklom...
Képszakadás képszakadás hátán
Mintha pirkadna.
Mintha valakinek az árnyékát láttam volna.
Mintha lebegnék.
Mintha fehér függönyöket látnék.
Mintha elcsendesedne minden...
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 430

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-04-09, 14:28


Cody & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha tudná... Ha mindent tudna. Hogy mit, miért is teszek... De senki se tudja, én magam sem. Az állapotom az elmúlt időszakban romlott, de a házvezetőm és Lena nem nézték végig tétlenül az egészet, erről szó sincs. Ki hibáztathatná őket, ha egyszer mindent megtettek, amit csak tudtak... De nem orvosok. Ők nem.
Éppen, amikor kinyúlnék felé és visszatérnének a gondolataim a földre, feléledne bennem az életösztön, akkor kap fel a vihar és taszít le a toronyról. A kezem ösztönösen elkapja Cody kezét, aki szintén ösztönből akar megtartani, de a vihar túl erős, ő pedig túl gyenge, akármilyen vézna termetem van annak köszönhetően, hogy soha életemben nem kívántam az ételt. Legalább is mióta megjött a hír anyám öngyilkosságáról, semmiképpen. És ez már hat hosszú éve volt...
Mondanám, hogy az életem lepereg a szemem előtt, de igazából ahelyett, hogy egy pillanatba sűrűsödne az egész, inkább ez a pillanat, a zuhanás az, ami egyszerűen belassul. Mintha az egész lassított felvétel lenne, minden kiélesedik, A vihar villámai, az esőcseppek amik tűként csapnak le a szemem előtt, a hideg, ami a csontjaimig hatol, még Cody vonásai is előttem, ahogy értem nyúl és elkap... Minden túlexponálttá és érzelemgazdaggá válik, mélyebbé, árnyaltabbá, élesebbé. Mintha csak az agyam felkészülne arra, hogy ezeket az utolsó élményeket befogadja, aztán minden végeszakadjon. Néhány perce még ezt akartam, egy lezárásra, egy végre, valamire, ami megszabadít az összes szenvedésemtől és fájdalmamtól.
De most? A szívem olyan fájdalmasan összeszorul, mintha ezzel akarnék ragaszkodni az élethez, ahogy Cody kezét is olyan erővel szorítom, ami akár még fájdalmas is lehet. Még is kapaszkodom. Erősebben, mint valaha. A mágikus adottságaim egy kvibliével határosak, ráadásul a pálcám nélkül, egyszerűen a hálóruhámban sétáltam ki, semmim sincs.
Szerencsére Codynak van annyi lélekjelenléte, hogy használja a pálcáját, míg zuhanunk. Az utolsó pillanatokban, már az egyetlen dolog, amit nézek, az a közeledő föl - hiszen úgy fordít zuhanás közben, hogy alattam legyen, én pedig nagyobb eséllyel élhessem túl. Nem mintha megérdemelném. Annyit sem érdemlek, hogy akárki szót emeljen az érdekemben, nem hogy utánam másszon és megpróbáljon megmenteni...
Hirtelen csapódunk be, de úgy, hogy egyikőnk sem éri a talajt, a buborék bűbáj megvéd mindkettőnket, de így is hatalmas rántást érzek, ami olyan elemi erővel tör a testemre, mintha csak becsapódtunk volna... Legalább is nem tudom elképzelni, hogy még ennél is nagyobb rántással járt volna, az igazi becsapódás, pedig  akkor már szétkenődtünk volna a földön, százszoros fájdalmat éltünk volna át, de csak egy pillanatig.
És akkor már tényleg nem lenne semmi.

[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cody Armstrong
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 467

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-04-05, 23:29

Megan & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.]


Kibaszott hetedik év vége van. Itt lenne a nagyvilágba való kilépés lehetősége, amikor az iskola nem áll tovább az iskolán kívüli magánélet útjába... már csak pár hónapot kellene kibírnia... De besokallt. Ezer kérdés van bennem, többek közt az is, miért nem vette észre senki az állapotát?! Hogy kerülhette el a figyelmét mindenkinek?!
És én... képes vagyok azon könyörögni neki, hogy folytassa! És ha másért nem is, zárja ki a lehetőségét annak, hogy maga is szellemmé válik... Úgy érzem, minden más szó most hasztalan lenne.
De úgy tűnik, ezzel, legnagyobb megdöbbenésemre utat találtam hozzá... Létezik, hogy sikerült?! Hirtelen hallgatok el mikor felém fordul lendületesen. És egy kissé belém fagy a szar is! Ez azért látszik a képemen.
Mikor lekorhol, és látom vissza térni belé az életet, mégis valami megkönnyebbülésféle talál bennem utat.
Ezek szerint, jó felé haladunk, még ha meg is gyűlöl érte. Már kezdenék valóban megkönnyebbülni, mikor érzékelem azt az mozzanatát felém. Ekkor azonban feltámad a szél és minden további nélkül lefújja előlem. Én ugyan stabilabban álltam, ez viszont abban a pillanatban semmissé foszlott, hogy utána kaptam. Ugyan sikerült elkapnom a kezét, de ezzel együtt kibillennem is sikerült az egyensúlyomból és egyéb kapaszkodó híján azt a szörnyű tényt kellett realizálnom, hogy az ég világon egy fikarcnyit sem sikerült segíteni a helyzeten, sőt, én is vele együtt zuhanok!
Továbbá minden egyéb cifrázás nélkül ösztönből cselekszem, mivel az ügyesebbik kezemmel sikerült elkapnom, a sutábbikkal ragadok pálcát, magamhoz húzom amennyire tudom és a maradék lélek jelenlétemnek köszönhetően a föld irányába, ami vészesen gyorsan közelít, torkom szakadtából egy esést tompító buborékbűbájt sütök el. Ezt követően átfordítom magunkat... Magam sem értem teljesen a mozdulatot, hiszen, ha rosszul érünk földet, olyan mindegy, hogy melyikünk érkezik le előbb...
Mire eljutnék oda, hogy sikítsak... De úgy nagyon, addigra minden bizonnyal földet fogunk... Az adrenalin azonban annyira dolgozik bennem, hogy az elmúlt pár pillanat, biztosan ki fog esni... De lehet, hogy az elkövetkező összes többi is.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 430

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-04-03, 19:48


Cody & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."

[You must be registered and logged in to see this image.]
Folyamatosan beszél, legalább is nekem fárasztóan soknak tűnik, akkor és ott, amikor arra készültem, hogy minden gondolatomat, minden fájdalmamat elmossa majd a vihar zaja, vagy a vég. De ő itt van, és megpróbál lebeszélni, akármennyire fél a vihartól kimászik utánam, hogy megakadályozzon, nem hátrál meg, nem vonul vissza, mintha a tomboló viharral együtt ostromolna. Csak egészen másként. Éppen az ellenkezőjét akarva.
És végül egy apró kis keskeny úton, utat talál hozzám. Ugyan szavak először nem is jönnek a számra, még is elgondolkozom azon, amit mond. Mi a garancia arra, hogy azzal, hogy most leugrok, elmúlik minden? A roxfortnak megannyi szelleme van, annak az okát pedig, hogy pontosan kik ragadnak ezen a világon, és kiknek a szelleme találhat végső nyugalomra, nem tudjuk. Az, ahogy leírja, hogy a lelkem itt ragad, örökre, őszintén megrémiszt. Megrémiszt?
Már ez is valami.
Mintha álomból ébrednék fel, úgy tér vissza a tekintetembe az értelem fénye, bár jelenleg a távolságot és a mélységet bámulom, és egy hirtelen mozdulattal fordulok a srác felé, olyan hirtelenséggel az eddigi tompa, élettelen mozgásom után, hogy talán ezzel is ráhozom a frászt. Vagy azzal, hogy éppen akkor meredek rá hirtelen mozdulattal, amikor egy újabb villám lecsap.
- Ne könyörögj ennyit te idióta, nem vagy te korlátolt öregasszony, aki könyörgéstől várja a csodát a templomban. - vetem oda, aztán már majdnem teszek egy mozdulatot felé, a biztonság felé, amikor hirtelen felkap a viharos szél és kicsúszik a talaj a lábam alól...
És a következő pillanatban már zuhanok.  

[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cody Armstrong
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 467

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-03-30, 01:21

Megan & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.]


Épp nem tudok foglalkozni azzal ahogyan kinéz. Vagyis de... pont addig, hogy a szívem szakadjon meg érte. A cuccai alatt, mindebből a kínból, mindebből a mélységesen mély bánatból, ami lerágta a csontjairól a húst, semmi sem látszódott!
Megcsúszom, ő pedig elkap! Úgy nézek vele farkasszemet, hogy lényegében átnéz rajtam. Egyszerűen hátborzongatóan néz ki... Amit mond, megrémít. Totálisan.
- Megan kérlek!... - beharapom a számat, és egy döndülés miatt, simán át is harapom azt ahogy a hidegtől és a rémülettől össze szorul az állkapcsom. De valahogy most fontosabb dolgom is van ennél! Az a nagy büdös igazság, hogy fogalmam sincs mit mondhatnék neki, ami képes lenne vissza tartani. Mondhatnék akármit... annyira szörnyen önzőn hangzana!
- Kérlek... csak adj a jövődnek még egy esélyt! - még közelebb araszolok hozzá. - Mindig... mindig is példának vettem, hogy bármi történt, bármi jöhetett, bárhányszor buktál el, mindig felálltál! Mindig felálltál és folytattad az életedet! - gyerünk Cody, a végén még szerelmet is vallasz neki, csak hogy vissza tartsd... Bár lehet az inkább, csak leüldözné!
- Egyszer... egyszer azt mondtad, a.. "a megbánás fájdalma sokkal súlyosabb a kockázaténál." És tudom.. hogy bár ha leugrasz, nem lesz sem megbánás sem kockázat tovább... de... eszméletlenül sok... szellemet láttam már megragadni... Kérlek... Megan... ha te is szellemmé válsz... Ha örökre itt ragadsz... sosem lesz békéd! Sosem jön el az, amiért el akarod dobni most az életed! - bármi más ami most a számra tódulna továbbá, értelmetlen lenne... Újra és újra össze rázkódom a természet tombolásától. De így is megközelítem annyira, hogy könnyedén elérjem, ha... Ha úgy alakul. És újabb döntés elé állítom, vagyok ennyire rohadék. Ugyanis kinyújtom felé a kezemet, bár gyanítom, leginkább csak beleköp majd. Fogalmam sincs, hisz-e bármiféle túlvilágban, hisz-e bármiben egyáltalán! Hisz-e valóban abban, ha véget vet ennek, megnyugvás várja... vagy úgy egyáltalán, van-e ilyen gondolata, vagy csak sötétet akar és csöndet.
Nem érzem úgy, hogy lenne bármi jogom, hogy bárminemű fájdalmat, amit az elvesztése, vagy haláltusájának végignézése okozna, rá kellene tolnom és a saját önző nyomoromról kéne szót emelnem. És amit mondtam neki sem a legjobb dolog, hiszen bizonyos szempontból, akarva akaratlanul a félelmére épít... Pont arra, hogy minek ölnéd meg magadat? Azzal csak még tovább rontasz a helyzeten, sőt lehet hogy végteleníted az állapotodat! És mikor ez az egész a bőröm alá szivárog, és az, hogy mennyire nem ismerem, és egyszerűen ezzel bírtam csak elő hozakodni... Megrémít és a zsigereimbe hasít és elönt a szégyen! Voltaképp aggodalomból szaladt ki minden a számon, és mert egyszerűen nem tudtam neki felhozni... Nem ezt akartam belőle kihozni, és csak reménykedem, hogy annak veszi, aminek elsőre is szántam... nyomorúlt emberi empátiának! És semmiképpen sem támadásnak! Érzem, hogy a paranoia és pánik és minden egyre inkább fojtogat, fullaszt, de küzdök. Küzdök ahogy ő küzdött mindig és állt fel, újra és újra!
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 430

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-03-29, 11:32


Cody & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem csoda, hogy meghökken a tekintetem láttán, de rajtam úgy peregnek át az érzések, a meglepettség, hogy itt látom és a furcsállás, mint az eső, és a megcsúszás után, mint a vér. Egyszerűbb lenne neki is, ha hátatfordítana és csak besétálna a vihar elől a biztonságos falak közé. A dörgés és a fények is tompulnának és nem kéne végignéznie, ahogy én...
Ahogy én...
Az üvöltése, a kétségbeesése, a könnyei, ahogy kimászik utánam és ha kell, hasoncsúszva húzódzkodik a közelembe, hogy felfigyeljek rá, valamit megmozdít bennem. Nem mondom, hogy felocsúdok az állapotból, mert a tekintetem éppen olyan üres, mint eddig, az arcom éppen olyan fakó, a vizes hajam és a ruhám szorosan rátapad a bőrömre, kiemelve betegesen vékony alkatom. A szememben könnynek hat az eső, de valójában éppen olyan száraz, mint eddig. Már nem is emlékszem milyen érzés sírni. Nem emlékszem a szorításra a mellkasomban, a zsongásra a fejemben, az érzésre, amikor a feszültség kiáramlik belőlem és eláraszt a fáradt nyugalom, és a remény, hogy holnap majd minden jobb lesz. Nem emlékszem egy jó emlékemre sem, semmire, ami itt tartana az életben.
A testem még is reflexszerűen nyúl ki, amikor Cody elesik a közelemben és elkezd lefelé csúszni. Mivel a peremen állok, így valószínűleg éppen felém csúszik. Megfogom a karját, úgy, hogy nem nagyon törődök azzal, hogy a szél cibál, hogy az én talpam se tart olyan biztosan. Mi a legroszabb, ami történhet? Felsegítem és közben megcsúszok. El fogom engedni és lezuhanok. És? Amúgy is ezt akarom... Nem, nem akarok semmit. Csak hogy ne kelljen többet gondolkoznom, ne kelljen semmit sem tennem, tűrnöm, csak legyen mindennek vége.
Még is a testem kinyúl és felsegíti a fiút, és megvárva a villámlást és a dörgés megszólalok. A hangom éppen, hogy hallható a viharban, de érthető ilyen közelből.
- Menj el, maradj és nézd, vagy tarts velem, de ne akarj visszatartani. Meghoztam a döntést. Az én döntésemet! - mondom, de még a saját fülemnek is idegenül csengenek a szavak, amik kijönnek a számon. Ahogy talpon van elengedem, és újra a távolba nézek, illetve le a mélységre a lábam előtt.

[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cody Armstrong
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 467

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-03-27, 02:11

Megan & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.]


Szólongatom, szólongatom, fel nem adva. Mikor rám néz a kiüresedett tekintetével pillanatra torkomra fagy a szó és csak némán, rémülten meredek rá. Pont úgy néz ki szerencsétlen lány, mint egy élőhalott zombi, vagy mint egy rohadtul ijesztő kísértet. Azokból volt elég a birtokon... És ekkor valami eszméletlenül ijesztő dolog tudatosul bennem:
Megan pontosan azért mászott ki a tetőre, amiért kinéz, hogy kimászott! Ez egyszerre tölt el ijedtséggel és szomorúsággal és amolyan NE MÁR! érzéssel.
Bár gyűlölök a természet rendjébe bele szólni és valahányszor elgondolkoztam rajta, mindig is úgy voltam vele, persze, segítenék az illetőnek, azonban az ő döntése teljes mértékben mit tesz a saját életével. Az a sajátja... És hát ugyebár önző dolog megfosztani egy ilyen döntéstől...
Most azonban valami empátiaszerű képződmény mégis foggal körömmel hajt a lányhoz. És azon kapom magamat hogy miközben reszketve, csúszkálva, nyüszítve, kitronászom magamat a korláton kívülre, majd egyenesen a tető felé utána folyamatosan szólongatom lassan már torkom szakadtából, immár némiképp nagyobb sikerrel felvéve a versenyt a vihar tombolásával, meg főleg, hogy utána másztam... Mivel átfagytam, nem mindig teljes a kapaszkodásom, többször csúszok meg és vagyok kénytelen teljesen a tetőhöz lapulni, mint azt szeretném.
- Megan várj! Várj kérlek! - araszolok hozzá, és érzem ahogy a rettegéstől megindulnak a könnyeim, ezaz! Ne is lássak semmit! Újabb villámlás, én pedig újra a tetőhöz lapulok és tehetetlennek érezve magamat felzokogok.
Két villámlás és a könnyeim elmosódott prizmáján át érzékelem, hogy Megan bizony nem állt meg! Káromkodom egy cifrát, majd kiordítok a nagyvilágba és mintegy csatakiáltással sikerül erőt vennem magamon.
- Le ne merj ugrani a kúrva életbe!! - üvöltöm át neki és közben igyekszem elérni őt. - Egyszer azt mondtad, leszarod milyen lesz a folytatás, csinálod! Hol van most ez?! - én kúrvára igyekszem! De ahogy a háztársam arcába nézek, a hideg ráz és koránt sem vagyok benne biztos, hogy már most nem-e csak a szellemét látom!
- Az ég szerelmére! Szedd össze magad! Úgy nézel ki mint valami Bansee! Megan ne szórakozz! Itt akarsz kísérteni örökre a kastély falai között??!- az utolsó mondatomat egy villámlás nyeli el én pedig újra a tetőcserepekhez lapulok, egy kissé meg is csúszok ezúttal egy kissé lefelé is és ismét ingerülten felzokogok. És arra sem tudok megesküdni, hogy nem hugyoztam össze magamat!
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 430

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-03-14, 15:33


Cody & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."

[You must be registered and logged in to see this image.]
Észre se veszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit áztat az eső, ugyan Cody nem is nagyon van szem előtt a falnál, a sarokba kucorodva. Egyszerűen elsétálok mellette, a hálóruhám nedvesen, áttetszővé vállva tapad már-már betegesen vékony testemhez, hiszen az étel sosem okozott örömöt az életben és számtalanszor töltöttem el napokat nélküle. Egyáltalán nem törődök az erőnlétemmel, hogy egyszer csak elfogyok, vagy összeesek a rengeteg hiánytól, ami kialakult a testemben, mert... nem érdekel.
Az első szavak el se jutnak a fülemig a viharban, a szél tépi a fákat a birtokon és a cserepeket is magával akarja ragadni a Roxfort tornyairól, de azok egyelőre ellenállnak. Az eső hangosan kopog, a villám percenként csap le, itt nincsen helye halk szónak vagy finomkodásnak. Mindent elmos, nem is, eltöröl a vihar. Mindent. Talán engem is. Csak megyek tovább, minden tagom reszket, minden izmom megfeszül és sajog, hiszen el vagyok gyengülve, még sem jut eszembe egy percre sem megállni. Sosem féltem a vihartól, sem a villámoktól, és most is csak rezignáltan veszem tudomásul, amikor újra meg újra felvillannak a fények és a dördülések. A kezem megcsúszik egy cserepen, kénytelen vagyok kúszás közben hozzátapadni a tetőhöz, és a csuklómon a bőr éppen a vágások mellett szakad fel, és sűrűn, sötéten indul meg a vérem, bár az eső azonnal felhigítja és szerteszét szórja, majd el is mossa, de nem áll el. Nem is tudom, hogy miért kapaszkodtam meg. Könnyebb lett volna mindent elengedni. De nem fáj. Még mindig nem fáj.
Hátrafordítom az arcomat és a tágra nyílt fókusz nélküli szemem megállapodik Cody-n, majd néhány pillanat múlva a pupilláim elkezdenek reagálni, a következő felvillanó fénykél összeszűkülnek, kitágulnak és sikerül a fiúnak hosszú kiabálás után elérni a tudatomhoz.
- Cody. - mondok csak ennyit, de a hangzavarban inkább tűnik csak tátogásnak, úgy se hallhatja. Mit keres itt? El van ázva, betegesen fél a villámoktól, mi a francot keres itt a Kilátóban? Átfutnak a fejemen a gondolatok, de mintha az eső azonnal ki is mosná belőle, átterelődnek arra, hogy én mit keresek itt. Elfordulok tőle és elkezdek kikúszni a torony tetejének szélére, ahol szépen lassan kihúzom magam, nem törődve azzal, hogy a szél újra meg újra megdobja vékony testemet és akármelyik percben újra megcsúszhatok, vagy egészen egyszerűen letaszíthat a mélybe. Én nem akartam, hogy akárki is végignézze. Egyáltalán nem akartam másnak is ártani. De már nem maradt belőlem semmi.

[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cody Armstrong
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 467

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-03-14, 01:23

Megan & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.]


Alig egy hónapja került elő egy régi személy az éltemben akiről akárcsak a szüleimről azt hittem halott. Nemrég pedig levelet kaptam. Egy újabb levelet, a szüleimről. A szívemben valami különös dolog növekszik velük kapcsolatban.
Talán nem szép ilyesmire gondolni, de kívánom hogy kerüljenek az aurorok kezére... és kívánom, hogy a wizengamot dementor csókra ítélje őket..
Van hogy kegyetlennek és rossz embernek tartom magamat emiatt a kívánságom miatt... Van hogy csak félve merek erre gondolni, hogy most már úgy igazán utol érhetné őket a törvény kezének csúfolt cirkusz!
Egyébként minden békés, minden olyan mint annakelőtte.. Leszámítva hogy önként egy vámpír vérbankja lettem! Na jó az az önként csak részben volt önként..
Az alvásparalíziseim ugyanúgy meg vannak. A jókedvem, és egyébkénti nyugalmam mondhatni ugyanúgy megvan. Noxnak örülök is, bűntudatom is van miatta és közben fogalmam sincs hogyan kéne kezelnem.
Pedig amióta találkoztunk, voltaképp felajánlotta, hogy ha jön az egyetem lakhatok nála, esténként pedig találkozásunk utántól pár naponta az Aranyvarjúban dolgozom lényegében. Olyan hirtelen jött, és olyan... nagylelkű volt. Sejtem én, hogy nem lesz ez ingyen, nem annak a személynek tűnt,
de... mindennek ellenére nem érzem úgy, hogy ki lennék használva. Sőt, pont ez az, hogy megtámogatva érzem magamat. Bár a hely, nem egy egyszerű olasz családi kávézó... Teljesen más a légköre, azért élhető. Csak figyelni kell kinek mit és mikor mondasz. Meg az árajánlatot kérőket, pedzegetőket kell tudni udvariasan lepattintani..

***

Még tanítás után, vacsora előtt feljöttem a kilátóba. Szeretem ezt a helyet. A legtöbb esetben tökéletes hely arra, hogy egyedül legyek a gondolataimmal, tanuljak, vagy verset írjak.
Nos igen... kiváló hely, kivéve vihar idején. Olyan hamar szakadt le az ég és olyan heves csatába fogott Ares Athenevel odafent, hogy egyszerűen csapdába estem!
Csapdába az emlékeimmel, a gondolataimmal és minden rettegésemmel. Olyannyira, hogy átfagyva, átázva egy sarokba húzódva várom és egyre csak várom hogy vége legyen az egésznek. Vége mindennek...
Olyannyira csapdába ejtett ez a rohadt állapot, hogy mikor az éjszaka közepén elmegy mellettem valaki először alig észlelem.
Aztán ahogy elkezd kimászni, ahogy a villám megvilágítja az arcát akkor ismerem csak fel..-Megan?...- Reszketve, csatakosan, szinte elkékülve a hidegtől megerőltetem magamat, feltápászkodom a rejtekemből, ő pedig elindul a tető irányába.
-Megan!...- szólok utána a viharral felvéve a versenyt, hogy meghallja rekedt hangomat.
Hihetetlen küzdelmet vívok meg magamban és mire oda jutok hogy reszketve a látómezejébe vonszoljam elgémberedett tagjaimat, minden villámcsapás után úgy rázkódva össze, mintha bottal vernének, addigra ő már a tetőre kapaszkodik. A korlátnál megállok és zihálva odaszólok neki.
- Megan mit csinálsz??!... - a korlátba kell kapaszkodnom, hogy a lábaim ne csukódjanak össze alattam, mint egy selejtes kempingszék. Ha nem reagál addig szólongatom elszántan, ameddig rám nem figyel, dacolva mindennel. De jelenleg legalább olyan szarul festhetek mint ő. Pedig én csak a ma délutánt meg a fél éjszakát töltöttem kint viharban, nem épp az életemet készülök feladni....
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 430

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp... 2018-03-13, 13:54


Cody & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy hónap telt el, mióta Sheska Thorne-nál csúfosan befuccsolt a tervem és végül egy hosszú, parttalan beszélgetés után a semmivel távoztam. Aznap olyan dühös voltam, hogy apró fecnikben végezte a jelentkezési lap az egyetemi oktatásra és a szobámba érve Lenának végig kellett néznie, ahogy az egész szobát lényegében... szétverem. Addig dobáltam a tárgyakat, ameddig a dühöm át nem fordult zokogásba, olyan mélyről fakadóan, hogy a végén már attól féltem, hogy soha sem fog elmúlni. De elmúlt. És nem maradt utána semmi.
Úgy hagytam a szobát, ahogy volt, szétverve, de Lena mindent rendbe rakott és megpróbált megvígasztalni, de sikertelenül. A szavak nem találták meg a tudatomat és az érintésétől is elhúzódtam. Undorodtam az egész világtól, átkoztam mindent és mindenkit, ameddig el nem ment a hangom és csak némán zokogtam. És nem maradt utána semmi.
Egy hónapig jártam némán az iskola falai között, nem beszélve senkivel arról, hogy miért vagyok még az eddigieknél is szótlanabb, miért bliccelek el annyi órát, vagy miért hagytam abba a szobrászkodást, ami az utolsó mentsváram volt mindig is. Mondhatni teljes némaságba burkolództam és úgy éltem meg minden napot, mintha nem is én lennék, mintha nem is én lennék. Hiszen nem maradt utána semmi.

***

A vihar engesztelhetetlenül tombolt, márciushoz képest szokatlanul, de engem ez az információ egyáltalán nem érdekelt. A pizsamámban, mezitláb másztam ki az ágyból az északa közepén, szinte öntudatlanul engedve, hogy vigyen a lábam. A kezemen számtalan apró karcolás jelezte, hogy nem egyszer estem neki, hogy a fájdalom valami érzelemmel töltse meg a szívemet. De nem tette.
A villámok és a hangos kopogás csak akkor ért el a tudatomhoz, amikor az éj leple alatt átértem a klubhelységből a tornyokig, egészen pontosan a Kilátóig. Csendben haladtam, vagy talán a vihar volt olyan hangos, hogy nem vette senki észre, hogy kiszöktem a hálókörletünkből.
Mintha egy delejezett álom lenne mindez, az egész életem, olyan egyszerűen léptem ki a viharba a Kilátó teraszára, és egy pillanat alatt bőrig áztam, a hajam a bőrömhöz tapadt, a szél tépte a ruhámat és az ajtót is becsapta mögöttem. A szemem tágranyílt, mikor a közelben lecsapó villám hatalmas erővel felvillant majd feldördült. Közelebb akartam lenni hozzá, azt hiszem, ezért másztam át a korláton és kezdtem el kimászni a terasz szélén, hogy végül felkapaszkodjak a csúszós, lejtős tetőre. A hidegnek bántania kellett volna, a szembe csapó cseppeknekk csípnie, én még is nagyranyílt tekintettel haladtam tovább, érzéketlenül.

[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 430

TémanyitásTárgy: Az utolsó csepp... 2018-03-13, 13:01

***


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó csepp...

Vissza az elejére Go down

Az utolsó csepp...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» 5 Ronin
» 2210 - Az utolsó küldetés...
» 2210 - Az utolsó küldetés
» 15. felvonás - Az utolsó óra

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: Idõnyerõ-