INTENZÍV (4. EMELET)

Joanne + Shanna +

Julia

Nem így képzeletem el az elkövetkezendő heteimet, sőt éveimet sem. Mégsem tudok, szabadulni tőle. Mégse akarok ellentmondani nyíltan a családomnak, mert ha ők nem lennének, akkor ki maradna mellettem. Egyedül maradnék, a nagy világban. A családnál nincs szorosabb kötelék, ha apám kitagad, az nagyon, de nagyon rosszul esne. Meddig tartaná velem bármelyik testvérem is a kapcsolatot? Két hónapig vagy egy évig? Rossz belegondolni, mégis időről időre bekúszott ez a gondolat is Sammel eltöltött idő alatt. Jo-t képes lenne ellenem hangolni apánk, amibe a szívem szakadna meg, ha így történne. Kicsi a hitem, hogy máskép lássam a helyzetemet. Nem lehetek az a személy, aki szégyent hoz a családra. Fájdalmas döntések előtt állok és minden hibás lépésem után. Egyre mélyebbre süllyedek a fertőben. A mocsarakban üldözött  emberek laknak. Engem az elvárások űztek a süppedő vizes földekre.
-Oké. Vigyázni fogok... Ne félj.- válaszolok halkan, amikor átölel. Nem akarom elengedni. Némán ölelem át. Régi védő- oltalmazó verset hangtalanul, de elmondok magamban. A szeretetnél nincs nagyobb varázslat írja az egyik régi ősimágiákról íródott könyvem. Ha nem is hat ez a kis ráolvasásom. A tudat, hogy mennyire szeret valahol ösztönöz arra, hogy ne adjam fel azt, aki vagyok. A könnyeivel küzdő Jo látványa a szívemig ért. Még nem akartam el engedni, még azt akartam, hogy maradjon egy kicsit tovább, de mégsem mondtam ki, mert úgyse vinne rá a lélek, hogy elmondjam azt, amit gondolok.
-Te is vigyázz magadra. - Engedem útjára húgomat, aki már siet is a következő találkozójára. Figyelem ahogy kilép az ajtón és eltűnik folyosón. Már csak sógornőm áll még őrt, akire rápillantva. Arcomon komollyá és pillanatokon belül fagyossá vált. Nem tudtam, mit mondjak neki, de legalább ő tudta.
-Örültem a találkozásnak. Igen, köszönöm. - válaszolok búcsújára, hűvösen és udvariasan.
Előveszem a táskámból a könyvet és fellapozom a könyv első lapjait.
-Mond, Jake, miért és hogyan szerettél bele egy ilyen lányba? - sóhajtok fel a kérdésem után - Bárcsak ne történt volna  meg vagy én lennék a helyedbe. Sokkal jobban örülne az apánk is neked, mint...
A könyvre pillantok, de mielőtt elkezdeném olvasni a könnybe lábadt szemeimből kitörlöm a könnycseppeket.
- Minden délután, amikor kijöttek az iskolából, a gyermekek el szoktak menni az Óriás kertjébe, hogy ott játsszanak. Tágas, szép kert volt, puha zöld füvei. Itt-ott a fű között gyönyörű virágok nyíltak, mint megannyi csillag, és volt ott tizenkét barackfa, melyek tavasszal gyengéd piros és gyöngyszín virágdíszbe öltöztek, és ősszel gazdag gyümölcsöt hoztak. A madarak a fákon ültek és olyan édesen énekeltek, hogy a gyermekek abba szokták hagyni játékaikat, és odafigyeltek. «Milyen boldogok vagyunk itt!» kiáltozták egymásnak.
Egy napon visszatért az Óriás. Látogatóban volt barátjánál, a cornwalli emberevőnél, és hét évig ott tartózkodott nála. Mikor a hét esztendő eltelt, mindent elmondott, ami mondanivalója volt, és elhatározta, hogy visszatér a saját kastélyába. Mikor megérkezett, látta a gyermekeket a kertben játszani.
«Mit csináltok itten?» kiáltott rájuk igen mogorva hangon, és a gyermekek elfutottak. «Az én kertem — az én kertem,» mondá az Óriás; «ezt mindenki megértheti, és nem engedem meg senkinek rajtam kívül, hogy itt játsszon.» Azzal egy magas falat épített körülötte és fölállított egy tilalomfát: Tilos a belépés.
Az életemben néha én vagyok az óriás. Néha, pedig sok mindenki más. Az apánk, Josh vagy Shanna...

Julia & Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Esélye sincsen, hogy engem megtévesszen, még mindig frissen él bennem az emlék, amikor az Elemista szakot választotta, de nem mondok semmit, nem adom ki az indítékait, bár ha olyan viszonyban lennék szívesen vonnám félre, hogy megbeszéljük. De nem vagyunk. Jó lenne tudni, hogy csak a szüleink ellentéte ivódott ilyen mélyen belé, vagy a bátyját követi, aki világ életében utált engem és "jópéldával" járt elő, vagy a tényt, hogy én voltam az utolsó csepp a pohárban, aki Jake-et az auror pálya felé lökte és most emiatt fekszik itt és vélhetően már soha nem is lesz velünk. Hosszú a lista, még is reménykedem, hogy egyszer majd megváltozik a helyzet és nem csak az ellenségesség és a hűvös tartás fog áradni felőle hozzám. Ahogy Jo előrelendül megölelni egy pillanatig nézem, majd tapintatosan elfordulok, mintha nem lennék a része a családnak, hiszen lényegében nem is vagyok. A sógornőjük vagyok csak, aki Jake nélkül semmit sem ér, semmivel sem kötődik hozzájuk. A férjem elvesztésével az egész családját veszítettem el, akikhez minden veszekedés mellett is kötődöm, még Joshuához is, aki tényleg mindent beleadott, hogy megkeserítse a gyerekkoromat.
Joanne távozóra fogja igen csak sietve és előre engedem, gyengéden viszonozva a búcsú ölelést.
- És te is Joanne, mindenhol. A Testvériség egyre nagyobb befolyásra tesz szert és nem tudjuk sajnos, hogy hol lesz a legközelebbi incidens. - hívom fel a figyelmét, főleg, mert auror család sarja, ha elkezdik levadászni a gyerekeket, akkor azzal sakkban tarthatják a szülőket, a legbefolyásosabb Minisztériumiakat. Nem akarom halálra rémíteni, de azért jobb, ha rémszem Mordon ikonikus szavait követi: "Lankadatlan éberség!" Miután elindul Juliához fordulok, de nem várható ölelés vagy érzelmes elköszönés, jól tudom.
- A kiképzésen találkozunk, sok sikert, Julia. - köszönök csak el ennyivel és én is kifordulok, bár itt lenne a lehetőség, hogy számonkérjem az egészről, még sem teszem. Talán előttem is kötné az ebet a karóhoz és csak veszekedéshez vezetne és még nagyobb szakadékhoz kettőnk között, azt pedig semmiképpen nem akarom. Az ispotály azon részéhez indulok, ahol engedélyezett a hoppanálás, hogy minél előbb megkezdjem a ma is igen sűrűnek ígérkező napomat. A világom darabokban, még ha a kisebb Troops-lány szeretetéből kicsit meríthettem is, de ez sem elég ahhoz, hogy betöltse az űrt. Jake, mi lesz velünk nélküled...?  

// Én is köszönöm a játékot, most elképesztően telített a naptáram, de szívesen felvennék egy másik játékot, ha egy picit több időm lesz! //

Joanne + Shanna +

Julia

Nem vagyok biztos abban, hogy én vagyok valaha is jó testvére lehetek Jonak.  Észrese veszem, hogy sajognak a térdei, mennyivel figyelmesebb már Shanna.  Hiába próbálok, jó nővér lenni sosem leszek az. Ez már veszett ügy.  Ahogy hallom, Jot sem győzik a minisztérium által tett gyors válság kezelés. Valahol, szeretném elhinni, hogy nem a halálba küld apám ezzel a tettével, de nagyon nehéz nem erre gondolni. Sok minden zavar és több tucat kérdésem van, amire se a sogornőm és se húgom nem tud válaszolni, de azt sem tudom ki adhat megfelelő válaszokat. Talán kérdéseim egy részére apám tudna választ adni, a másik tucatra Jake és végül számos ismeretlen.  Nehéz hazudnom? Valahol mélyen legbelül igen, de így is folyamatosan egy álarc mögé bújva rejtem el, hogy ne botránkoztassak meg senkit. Folyamatosan azon kattogok, hogy mikor bukok elvégleg. Az igazság az, hogy gyáva vagyok.
Jo aggódó tekintete és szorító kezei közt érkezik a kérdés, amire nekem, még inkább össze szorul a szívem. Biztos ott lenne és jelentkezne, ha elég idős lenne. Úgy sejtem összetörném a rólam alkotott képét, ha nemet mondanék.
-Biztos - válaszolok gyorsan és egyszerűen Jo kérdésére. A szemeibe hazudok el se gondolkodom a válaszon. Ezt várja el tőlem apám, így biztos, hogy ott leszek. Tudom, hogy más volt a kérdése, de így el is hiszem tudom hinni az amit, kijelentek.
-Tudod, Jo, ez ilyen hirtelen jött ötlet és cselekvés volt a részemről. Egész szép számmal jelentkeztek mások is a szakról és ezen felbuzdulva jelentkeztem. - egészítem ki pár információval mondandómat.  - de örülök, hogy nem csak én gondolom azt, hogy sovány ez a pár hét, hogy jelvényt kapjanak az arra kiválasztott emberek.
Vajon sikerült eloszlatnom a kételyét Shannának, hogy ez a döntés tőlem származik. Mindig is rideg volt vele a kapcsolatom. Sosem tudtam igazán leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, hogy vélekedik. Továbbra is kerülöm a vele az érintkezést. Elég gyerekes viselkedés még mindig a részemről, de ha nem is tudok átnézni rajta, azért minimálisan azért mindig rá pillantok, hogy lássam, mikor szúr hátba egy rejtett "tőrrel", mert ilyenek  a Griffinek, hátba szúrnak és elárulnak.
-Aham, maradok. - válaszol a saját nevemben. Nem tudom, hogy meddig szándékozik Jo maradni. Nekem még számos dologot át kell gondolnom Jake jelenlétében. Szeretném, ha pont kerülne az ügyre és lenne megoldás a Rúnapisztolyokkal szemben és ellene. Mert nem szeretném egy barátomat ismerősömet se így látni, ahogy bátyámat látom. Mi lesz ha a következő órákban hármunk közül valakit eltalálnak. Rosszkor leszünk rossz helyen. Ha nem is mondom ki Shannát is féltem, hogy baja esik, hiába nem szívlelem. Egy haragosomnak se kívánnék ilyen sorsot.

Julia & Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Csak gyengéden elmosolyodok, mikor a fiatal lány köszönömöt rebeg, igazán semmiség, igyekszem figyelni a részletekre, még ha kicsit sokára is esett le, hogy valószínűleg már nagyon nem kényelmes neki a pozíció.
Egy kicsit megrezzenek, amikor Jo feláldozni valónak titulálja a kadétokat és magabiztosan szólok közbe. Az elmúlt években akadt olyan, hogy a Minisztériumot megkerülve cselekedtem, mert diákként még nem vettek teljesértékű aurorszámba, de ez nem jelenti azt, hogy ne hinnék a Minisztérium tisztaságában. - Igen, tényleg nagyon rövid időszak, cserébe elképesztően intenzív lesz. Természetesen nem az a cél, hogy élő pajzsnak használjuk őket, abban soha nem vennék részt, Joanne, ezt tudnod kellene. - mondom, egy kicsit talán szomorkás, megrendült hangon, talán még sértetten is, hogy ilyet feltételez. Nyilvánvalóan Jake sem azért került kómába, mert diákként akárki előre küldte, hogy inkább ő, mint más, a szakma veszélyes és mindenki tudja, hogy mire vállalkozott.
Lehetséges, hogy Julia minden erejét összeszedve mondja ki azt a hazugságot, de az, hogy ahelyett, hogy a szemünkbe nézne Jake arcára mered és az a tény, hogy legilimentor vagyok ellene dolgozik. Alapból arra gyanakodtam, hogy az apja várja el tőle inkább és nem a hivatástudat éledt fel benne pont azok után, hogy Jake kómába került, így nem csoda, hogy nem elégszem meg ennyivel. Mivel a párnázóbűbájnál átsétáltam Jo mellé és nem tértem vissza a helyemre és most a fiatalabb lány a nővérére mered egy hosszú pillanatig felveszem Juliával a szemkontaktust, átsuhan az arcomon az egyértelmű hitetlenség, de végül bólintok és nem mondok semmit. Nem hiszek neki, de tiszteletben tartom, hogy ezt kell ismételgetnie, ezt várja el tőle az apja, és talán Jo-t is kevésbé ijeszti meg az egész, ha azt hiszi, hogy a lány magától akar jelentkezni és nem nyomásra. Ettől függetlenül tudom, amit tudok, és benne van a pakliban, hogy kettesben megkeressem akár lebeszélni, akár felvetni egy-két gondolatot arról, hogy hogyan teljesíthet jól, de nem elég jól ahhoz, hogy állományba kerüljön. Persze az apjuk valószínűleg tajtékzani fog, ha nem kerül be a húsz közé, akármennyire nehéz ez több száz jelentkezővel, de... Ha Julia nem akar részt venni a harcban, akkor gusztustalan belekényszeríteni. Ezúttal újra csak hallgatok és hagyom, hogy a nővérek beszéljenek.
- Nekem lassan indulnom kell, ti vele maradtok még, ugye? - kérdezem, a tekintetemet a kómába esett férjemre emelve, szelíden és azonnal összeszorult szívvel. Utálom itt hagyni, utálom a mozdulatlanságát, a hiánya úgy éget, mint a pokol tüze, vagy mint a szenvedés, amit az a boszorkány rám szabadított a párbajunk alkalmával, de nem tehetek érte semmit itt, az ispotályban. Talán egyszer a nyomára bukkanok Mitchellnek, azoknak az átkozott pisztolyoknak és kiderül, hogy hogyan kelthetjük fel őket, csak... csak térjen is vissza hozzám, ha eljön az ideje.

Joanne + Shanna +

Julia

Számos dolog miatt voltam egyszer lent és egy fent ebben az évben, de most este amiből az álmatlanságom is fakadt az folytonos aggódásom. Abban bíztam egyedül leszek kitárgyalhatok mindent a bátyámmal és most szavak nélkül is segít megoldani a helyezett. Shannát nem kedveltem és hiába viszolyogtam tőle a kérdése után. Be kellett látnom, hogy Jake biztos örülne a jelenlétének, ha érzékel valamit a világból. Sohasem, én voltam a kedvenc kis húga. Soha nem én voltam a mardekáros rokon, akit kitüntet a figyelmével. Nem tudom, miért, akartam annyira Jake kedvenc testvére lenni. Nem tudom, miért akartam azt, hogy apám rám is úgy figyeljen, mint rá. Igenis nyugodt életről álmodnék, ahogy mindenki más, de mindig közbe jön valami. Valami rossz, ami a jót kiüti a nyeregből. Hiába téblábolok a szobában. Shanna bólintása egyértelművé teszi, hogy ő ott lesz és ha nem is leszek összezárva teljesen vele, azért előfordulhat, hogy pont alá fogok tartozni egy-két feladat elvégzésé közben. Előtte nem tűnhetek gyengének, sőt igazából senki előtt sem, mert a nevem kötelez. Nekem jól kell teljesítenem, mert szégyent hozhatok a családra.
Húgom szavait elhallgatva egyre inkább úgy érzem, halálra ítélt apám. Édes mindegy, az plusz két hét, amivel többet mond Shanna. Csak azért, hogy pontosítson engem és kijavítson az akadémián történő nyári képzésről.
Az egész nyarat elveszi tőlem apám és talán az egész életemet is. Nem ezért vágytam apa figyelmére, hogy megfosszon a szabadságomtól. Nem, ezért  küzdöttem ki a szabad pályaválasztást, hogy pont most egy év után elvegye.
Hiába hallom az egyetértését, hogy ez az egész dolog gyenge lábakon áll, mégis védi hivatását, amit megértek tőle, hisz ezt választotta.
Mindig is rengeteg munkája volt apának és legutóbbi találkozásom vele egy ebédszünetnyi idő volt. Akkor adta parancsba ki a "kérését", ahogy a jelentkezési lapot a kezembe nyomta, még az ellenvetésemet se hallgatta meg. Már szavam se lehet, ebben a  családban.
Apát rosszfényben nem tűntethetem fel Jo és Shanna előtt, nem beszélhetek ellene, ha ő nincs jelen, hiába is vágyok rá.
-Jelentkeztem. - válaszolok a lány első kérdésére és megrázom a fejemet a másik kérdésre is választ adva. Kell egy másodperc nekem is, hogy elhiggyem a hazugságot, amit készülök kijelenteni Jakere pillantva.  
-Nem. Én döntöttem így és akartam jelentkezni. - még én is elhiszem a mondataimat. Hiába gondolom az egész nyári dolgot egy öngyilkos képző ostobaságnak.
Nem mutatkozhatsz soha gyengének egy Griffin előtt. Hallom apám szavait. Egy Griffin nem támadhatja meg apánkat, rossz hírt keltve a minisztériumba és ha azt mondom, hogy akaratom ellenére kellett, így tennem, akkor bármikor csorbát ejthettek a családom nevén. Úgy érzem csapdába kerültem, ahonnan nehezen kerülhettek ki.
A nyári terveket keresztül húzta apánk, pedig Jonak is meséltem, hogy mennyire szeretnék Portugália után Máltára elmenni most nyáron. Heteken keresztül csak erről beszéltem, hogy milyen helyekre szeretnék eljutni. Elhiszi, hogy meggondoltam magam? Shannát átverhetem egyáltalán egy jól elő adott mesével?
Arról szól a család, hogy megbízunk egymásban és őszinték vagyunk és támogatjuk egymást, ha kell. Ám ezt a lépést nehéz megtennem, ha félek attól, hogy elveszíthettem őket...

Julia & Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Csak bólintok és egy kedves, bíztató mosollyal pillantok a lányra, hiszen nem neki kellene ezt mondania, hanem nekem. Nem hozom fel, hogy még csak a hatodikat járta ki és nem auror, így hát túl sok mindent nem tehet azért, hogy megállítsuk a Testvériséget, hiszen én se szerettem volna ezt hallani, ráadásul az elmúlt évek tapasztalata alapján civilként belekeveredni nagyon is lehetséges. Ettől függetlenül nem akarom, hogy így legyen, fiatal még és félteném, a húgomnak tekintem és nem akarom elveszíteni. Nem állhatok az útjába, ha az auror szakot választja, de legalább az első három évet végezze el, mielőtt terepen látom, hogy legyen felkészülve mindenre... Hiszen néha még az sem elég.
Julia egy darabig ignorál, amit jobbára büszkén tűrök, bár kissé feszülten, de amikor végül válaszol a szavaimra egy adag teher felemelkedik a vállamról. Nem kell, hogy azonnal összeölelkezzünk és minden varázsütésre rendben legyen, tudom, hogy ez teljesen irreális, hiszen azelőtt is voltak problémáink, mielőtt Jake kómába esett, így értékelem azt is, hogy nem küld ki és még ha nehezére is esik, elfogadja a jelenlétem és a szerepem ebben a családban.
Bólintok a kérdésre, de Jo elkezd válaszolni, így csak ahogy felé pillantok veszem észre, hogy már jó ideje térdel és egyre jobban fájhat neki. Hagyom, hogy válaszoljon és közben megkerülöm az ágyat, hogy mellé kerüljek és a pálcámat elővéve egy párnázó bűbájt idézek a térdei alá. Apróság, de valahogy úgy érzem, hogy nem lesz hajlandó felkelni a térdelésből még jó darabig és semmi szükség arra, hogy eltűrje a fizikai fájdalmat vagy azzal akarja palástolni az érzelmeit.
- Valójában nyolc hetet ítéltek meg végül és igen, részt veszek a képzésben, nagyon kevesen vagyunk és szükség van egy intenzív képzésre, de... - elgallgatok, hiszen egyet kell értenem mind a két lánnyal -... én sem hiszek abban, hogy ennyi idő elég, hogy teljes a kadétok értékű aurorok legyenek. Bízom benne, hogy akármilyen tapasztalatot nyernek, először olyan területen tudják a terhet levenni rólunk, ahol nem lesznek veszélyben. - válaszolom, próbálva minél diplomatikusabban válaszolni, hiszen nyilvánvalóan a Minisztérium pártján kell állnom, ha ott vagyok a kiképzők között, még is hogy nézne ki, ha a parancsnok lánya azt hírdetné, hogy az egész csak veszélybe sodorja a jelentkezőket, akik nyolc hét alatt a töredékét se tanulják meg, amit 3-5 év alatt mi az egyetemen.
Mindig igyekszem magam erősnek és rendíthetetlennek mutatni, de ez sosem jelentette azt, hogy elvárnám, hogy más is így tegyen. Én is szenvedek, én is félek és teljesen megérteném, ha Julia kiadná magából az érzéseit, ha nem zárkózna el, de ha hosszú évek alatt nem sikerült megbíznia bennem és tudnia, hogy az én szememben ő is a családom, akárhogy is bántunk egymással, akkor most nem tudom, hogy mit tehetnék máshogy. Hagyom, hogy úgy viselkedjen és arról beszéljen, amiről csak szeretne és csak örülök neki, ha egyszer kinyílik, türelemmel várva. Én se mondtam el nekik mindent, amitől marcangol is néha a lelkiismeretfurdalás, de tiszteletben kell tartanom Jake akaratát és az eskümet, amit a parancsnokság szolgálatában tettem le.
- Julia... jelentkezni szeretnél? - kérdezem meg végül, aztán egyetlen másodperccel később javítok a kérdésen, hiszen nem azért küzdött a választott szakjáért, hogy végül mégis elhagyja azt az életet. - Apátok azt szeretné, ha jelentkeznél, ugye?

Joanne + Shanna +

Julia

Nem köszönök vissza Shannának, hiába üdvözöl. Egy fejbiccentés mégis  megy felé.
Jake lassú légzését érzem, ahogy homlokon puszilom. Nem veszem le tekintetemet róla és látom, ahogy az ágy másik oldalán Shanna fogja a kezét. Mi lenne, ha Sam feküdne itt? Ki látogatná őt meg rajtam és a barátain kívül, szülei mind muglik, nem lenne itt egy rokona sem. Szinte biztos, hogy én is így fognám a kezét, ahogy most sógornőm teszi Jacobbal. Mégsem tudom elengedni azt a dühöt, amit érzek iránta, mert ő is hibás ezért a helyzetért, amiért mi mind egy szobába vagyunk.
- Nem tudtam még én sem, hogy bejövök. - mosolyodok el Jo felé pillantva - örülök, hogy összefutottunk.
Levélben szerettem volna elmondani húgomnak, apánk hozzám intézet "kérését", jobb is hogy itt van, mert így tőlem hallhatja és nem mástól kell megtudnia az auror akadémiai jelentkezésemet.
Shanna kérdése nem tűnt furcsának, mivel mind eddig semmibe vettem. Ránéztem az ágyon fekvő áldozatra és utána a másik áldozatra, akit nem akartam a családom közelében látni. Szembe áll velem és a válaszomra vár, nem Joéra, hanem jól tudom, hogy az enyémre, mert eddig én néztem át rajta, mint egy szellemen.
- Nem. - mondom ki halkan Shanna felé, aki elengedte bátyám kezét - maradj, amíg akarsz.
Megtilthatom-e neki, hogy ne látogassa a férjét?  Nem. Nem tudom, mennyi munkája van és mennyi ideje van Jake ágya mellett ülnie. Miért én legyek az, aki elüldözi őt? Megtűrőm továbbra is a jelenlétét, mert Jake őt választotta. Nem tehetek mást. Lehet, hogy jót tesz, ha szerettei veszik körül őt, bár azt mondják, hogy nem érzékel semmit sem.
-A felesége vagy. - köszörülöm meg a torkomat. Nehezemre esik a kimondani a szavakat. Ez nem hozza el számomra a békét és egyensúlyt közénk. A bennem lévő feszültség továbbra se tűnik el. Jakenek akartam kiönteni a lelkem, de itt van Joanne is, aki biztos meghallgatna. A támogató nővérként kellene itt lennem és nem egy lelkileg és érzelmileg kissé labilis testvérként.
-Mond, Shanna, te segítesz a nyári akadémián? - kérdezem meg nyersen érdeklődve. Válasza alatt elteszem a könyvet a táskámba és egy cserepes növényt veszek elő és ráhelyezem a szoba egyik sarkában álló kis asztalra és pálcám segítségével kissé megöntözőm és rendbe teszem.
-Mondjátok csak mi a véleményetek erről az egészről? Ti hat hét után kiengednétek bárkit jelvénnyel együtt terepre? - teszem fel a kérdéseimet a lányok felé, amit bátyám előtt szerettem volna egyedül kitárgyalni, de talán pont a sors akarta, hogy egy helyen legyünk és meghallgassam a válaszaikat, mintha ők lennének Jake hangjai.
Ott motoszkál a gondolataimban az az őrült lehetőség is, hogy apám engem is itt akar látni a Mungóba testvérem mellett. Abból a harminc kiválasztatottból az első két hónapban mennyien kerülnek a nyugati szárnyba? Merlinre, élni akarok. Visszafordulok feléjük majd a falnak dőlök és az ágyban fekvő Jake helyén magamat látom. Aggódva az ajkamba harapok. Bárcsak, valami bíztató megoldást találnék a problémámra és minden másra. Ökölbe szorítom jobb kezemet, amely a hátam mögött van. Erősnek kell lennem és az ágyon fekvő Jaket figyelem. Nem látszódhatok gyengének Shanna előtt, nem adom meg azt az örömöt, hogy puhánynak tűnjek mindenki előtt.

Julia & Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

- Viszont néha megetetni nem árt. - kontrázok és elrakom a kis szerkentyűt a zsebem mélyére egy halvány mosollyal. Ahogy megdöbben a kiképzés hosszán egy kicsit összevonom a szemöldökömet. - Ne felejtsd el, hogy én ezzel szemben szeptembertől már ötödik éve tanulom majd az auror szakmát. Nekik pedig alkalmassá kell válniuk legalább az alapvető bevetésekre nyolc hét alatt. Így nézve egyáltalán nem hosszú idő. - mutatok rá, de persze kedves hangon, eszemben sincsen a legkevésbé sem kioktatni vagy azt éreztetni vele, hogy ez a szándékom. Egészen odáig jól is esik a lelkesedése, míg meg nem hallom a kérdést és picit összeráncolom a szemöldökömet. - Remélem, hogy nem. Az azt jelentené, hogy senki sem ébredt fel és tért vissza az aurorokhoz és a fenyegetettségünk sem csökkent. - válaszolom, egy kicsit talán gyanakodva, hogy mi is áll az egész mögött. Hogy érezném magam, ha Jake után Jo is az auror szakot választaná? Persze az ő esetében szó sincs arról, hogy én lennék az utolsó lökés és miattam választaná, hiszen auror családból származik, nyilván az apját és a testvéreit követné, de ha egyszer Julia új utat tört magának, akkor azt hittem, hogy már Jo is így fog tenni és ez nem is kérdés. Most már úgy tűnik, hogy az.
- Pontosan, hiszen jó lenne abban reménykedni, hogy mindent egy csapásra meg tudunk oldani, de sajnos ez nem így van. - értek vele egyet, korához képest nagyon is okos, nem csoda, hogy igyekszem felnőttként kezelni, ahogy én is elvártam volna ezt az ő korában. Amikor meghallom a lépteket, a megtorpanást, aztán a tekintetemet az ajtó felé futtatva meglátom Juliát lassan kihúzom magam, de nem engedem el Jake felém eső kezét. Rám se néz, amitől úgy érzem, mintha egy kést forgattak volna meg bennem, nem csoda hát, hogy inkább azt a taktikát választottam, hogy megpróbáljak teret adni neki, hiába vágytam annyira, hogy mindannyian együtt dolgozzuk fel ezt az egészet.
Jo igyekszik belefűzni a válaszába és felhívni rám a figyelmet és tudom, hogy azért teszi, hogy Juliát interakcióra bírja, így küldök neki egy hálás, bár kissé lemondó mosolyt. Ne csüggedj el, ha nem sikerül. Kibírom, Joanne.
- Szia, Julia. - köszönök visszafogott, de egyáltalán nem meghunyászkodó hangon. Akármit is gondol rólam, nem olyan fából faragtak, hogy eltűrjem az ignorálást, főleg ilyen szinten, hogy besétál és a húgával kezd el beszélgetni. Az engem sem érdekel, hogy a szabályok szerint csak ketten lehetnénk itt, ameddig nem hangoskodunk úgy se fogják észrevenni, de az érzés, hogy ahogy megjelent kirekesztve éreztem magam és végtelenül elhagyatottnak, az annál inkább. Soha életemben nem éreztem magam ennyire egyedül és magányosnak, mint mióta elvesztettem Jake-et és a Troops-ok is jobbára "ellenem fordultak". Néhány pillanatig a kezem még egy kissé rá is szorít Jake-ére, aztán egy sóhajjal engedem el és felállok.
- Szeretnéd, ha magatokra hagynálak? - kérdezem meg előzékenyen, leplezve a fájdalmamat, de akkor is a szemébe nézve és állva a tekintetét. Próbálom megérteni, próbálom elfogadni az ő oldalát, de nem olyan egyszerű, hiába hittem régen, hogy olyan empatikus vagyok és jó az emberekkel. Én is elvesztettem valakit, életem szerelmét, lehet hogy örökre, és ez összekuszál mindent, amit valaha a jövőmről elképzeltem, persze, hogy most nem feltétlenül kezelek mindent tökéletesen. Szerencsétlen Ronan jó példa erre, a testvériségből akar kadétnak jelentkezni és akármilyen nemes cselekedetnek tűnhetne a jó oldalra állni én nem győzöm szidni.

Joanne + Shanna + Julia

Az éjszaka folyamán megint nem tudtam elaludni, inkább elmentem a haverokkal inni. Jól tudom, nem illik leinni magam. Főleg ilyen veszélyes időkben, így kulturált ivászatba fojtottam érzelmeim egy részét és elmélkedésbe burkolództam az életemről. Végül hajnalra rájöttem, hogy a pocsék helyzetemből nincs menekvés. Senkise védhet meg apámmal szembe, ha szembe fordulnék és megszegném az ígéretemet. Ott a helyem az akadémián. Ott kell helyt állnom Troopsként.
Egész reggel a csendes utcákat jártam és azon gondolkoztam, hogyha Jakekel tudnék még beszélni, akkor ő mit mondana nekem. Josh állítása szerint nem hall minket. Mégis naivan úgy hiszem, hogy ő megérzi jelenlétünket és érti, amit neki mesélek a világról vagy ép magamról. Most ő a legjobb hallgatóság, aki a hallgatásában is képes válaszokat adni nekem. Ő értené meg legjobban a szívbéli ügyeimet és választásomat is. Hisz képes volt az ellenséges család lánya mellé állni, barátkozni, szerelembe esni és feleségül venni. Mit mondana Jake nekem? Egy Reggeli Prófétát a kezembe veszek, az egyik árustól. Fellapozom a megfelelő oldalakat, hogy lássam, mennyi új áldozattal gazdagodott az ártatlanok száma. Egy gyors reggeli zuhanyra és egy váltás ruhára van szükségem a nap további részére. Igényes megjelenéssel térek be a bátyámhoz is mielőtt elintéznék bármilyen más teendőt a nap folyamán.

Hónapok óta látogatom és hónapok óta keresem a fő felelősöket, akik miatt ide került. Ma is, mint az elmúlt napokban apánkat tudom hibáztatni és Sh..., mert fivéremet vakká tette és követte az auror pályára is a szíve választottját. Nem is beszélve arról, hogy Sam is hasonló indíttatásból döntött egy részt az auror szak mellett, pedig hetedikben elleneztem és rossz ötletnek tartottam. Kapcsolatunkra apám sose adná az áldását. Most a Jakekel történt eset után igazán dühít, hogy aurornak tanul, mert az én lelkemen fog száradni, ha bajba jut és kómába esik vagy meghal. Lehet, hogy vele kapcsolatban is megint csak apa keményvonalasságát fogom fő okként felhozni és beállítom bűnbaknak magam helyett. Könnyebb másokban keresni a hibát, mint önmagamba.
A Mungóban megreggelizek. Egy croissant és kávé mellett tovább lapozgatva a napilapot olvasom el próféta további híreit. Néha elferdített és fals információk kerülnek nyomtatásba, amin bosszankodva tovább lapozok. Nem vagyok ostoba, hogy mindent elhiggyek, amit olvasok. Ahogy végezek a kellemes földszinti kávézóból tovább állok és elindulok a nyomasztó kórtermek felé. A nyugati szárnyban egyre több és több ember kerül. Ahogy elhaladok a öt-hat ágyas szobák mellett, a sírás kerülget engem. Nyitott termekbe bepillantva látom a rúnapisztoly férfiak és nők egy töredékét. Mennyi áldozat? Gyógymód még nincs. Kezemben fogok egy könyvet, amiből szívesen felolvasok fivéremnek, mikor elhatalmasodik rajtam a düh és a kétségbe esés ebben az ijesztő kórházi csendben való elmélkedéseim közben.
Egy-egy novellát olvasok fel belőle, ez a helyet belőlem a gyász folyamathoz hasonló érzéseket kelt fel. A második szakaszon még mindig nem tudok túl lépni dühös vagyok a fél világra a helyzet miatt.
A szoba előtt meg állok, halk beszédet hallok meg. Valaki van bent nála majd egy másik hang válaszol is az elsőre. Hivatalosan két ember Jakenél bent. A betegek nyugalmát ne zavarják meg a látogatók. Ma nem érdekel ez a szabály. Szükségem van erre a vizitre.
Ahogy belépek a szobába testvéremet és a sógornőmet látom meg az ágy két oldalán.
Nem köszönök Shanna felé. Levegőnek nézve őt. Joanne mellé lépek némán és ha engedi megpuszilom és átölelem szavak üdvözölve őt.
Még mindig gombóc van a torkomon. Végül az ágy másik oldalán lévő lány felé tekintek és egy fejbiccentéssel köszönök neki. Legszívesebben kifakadnék, hogy mi a fenét keres itt, de ott motoszkál a gondolat, hogy vajon Jake mit mondana? Kedvesebb lenne vele.
- Nincs változás az újságok szerint. - jegyzem meg általánosan Joanne felé.
Jake homlokát is megpuszilom. Nem kéredzem meg, hogy hogy vannak? Mert erre tudom, hogy itt és most senki se mondaná azt. Köszi, jól vagyok.
- Mikor érkeztél meg, Jo? - kérdezem meg húgomat.  Az ágyon alvó bátyámat nézem. Shannára rápillantani se merek. Még mindig bosszant, hogy sosem tudtam elég időt tölteni bátyámmal, mivel elvette tőlem az időt, amit vele tölthettem volna közösen. Az Oscar Wilde könyvet szorongatom kezeim közt. Önző lennék, ha egyedül szeretnék lenni testvéreimmel? Joga van itt lennie, mert családunk tagja lett, ám vékony cérnaszálon kötődik hozzám vagy akár más rokonaim felé. Nem bíznám rá sohasem az életem.

Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Megmutatom neki a telefont, amihez éppen annyira nem ért, mint én, amikor először megláttam. Jellemző a varázslókra, hogy le vannak marada a mugli vívmányokkal, főleg a hozzánk hasonlóknál, akik lényegében alig teszik ki a lábukat a varázsilágból. - Kapcsolattartásra, ha egy bizonyos számódot írsz be, akkor egy másik ehhez hasonló készüléket érhetsz el és beszélhetsz vagy írott üzeneteket válthatsz a gazdájával. Sokkal gyorsabb, mint egy baglyot küldeni, talán minden mágikus megoldásnál gyorsabb. Van persze hátránya is, nem is működik mindenhol, ha pedig nem dugod a muglik falába időnként, hogy áramot kapjon, akkor egyszer csak kikapcsol. - foglalom össze, már amennyit én tudok róla. Azért az már előfordul, hogy a házainkban a világítás árammal működik, de a konnektor, amibe az ilyen eszközöket kell bekötni kábellel még annyira nem.
- Igen, lényegében az első fordulóba mindenki bekerül, alig utasítunk el valakit. Aztán persze minden nappal, minden próbával drasztikusan csökken a kadétok száma. Nyolc hétre van ütemezve, szóval lényegében felöleli a nyarat. - válaszolom, de a kapcsolattartásra csak halkan felsóhajtok, többet nem is mondok. Bejárt Jake-hez, próbálja feldolgozni az egész helyzetet, nyitni a testvérei felé, nem csoda, hogy kicsit el van veszve, nem az ő felelőssége, hogy tartsa a kapcsolatot. Hiszen ő a legfiatalabb a Troops-ok között, miért rajta csattanjon minden? Örülök neki, hogy az ötleteimmel kissé jobb kedvre derítem, annak semmi értelmét nem látom, hogy az apja ráerőszakolja a hivatást, miközben nincsen benne a szíve, bár ebbe leginkább semennyi beleszólásom nincsen, hiszen tovább mérgesíteni nem akarom a szüleink kapcsolatát és az én kapcsolatomat se az apósommal. Van átmenet, csak meg kell találni.
A hangulat természetesen megváltozik, ahogy elhelyezkedünk és valahol keveredik bennem a gondterheltség és a pislákoló tenni akarás.
- A Testvériségnek, Jo. A varázsvilágban rengeteg sérülést egy pillanat alatt meg tudunk gyógyítani, de ezt… Erre évek óta nem találjuk a megoldást és minél több aurort vonnak ki a forgalomból, annál könnyebben szítják mindenfelé a káoszt. - hallgatok el, hiszen talán nem ez a megfelelő hely és nem ez a megfelelő idő, hogy erről beszéljünk. Bár hol máshol, mint a szárnyban, ahol több, mint száz áldozat fekszik, akiknek a szerettei napról napra vesztik el a reményt?
Halványan elmosolyodom, amikor hallgatom, hogy milyen szavakat intéz Jake-nek és persze belesajdul a szívem, mint mindig, de én nem követem a sorban, nem kezdek el beszélni hozzá, csak csendesen simogatom a kezét a másik oldalról.
- Soha. Ameddig én ott vagyok, addig soha nem adjuk fel a reményt. - válaszolom magabiztosan, persze tekintve, hogy még a mesterszakot végzem és az egyre gyakoribb kihágásaimmal egyre jobban magam alatt vágom a fát, ez talán nem is jelent olyan sokat. A Minisztériumnak és a parancsnokságnak legalább is, mert én tényleg komolyan gondolom, amit mondok. Ha megtalálnám Annabelle-t, aki lelőtte Jake-et és rajta keresztül eljutnák a pisztoly forrásához… A probléma csak az, hogy a nő Grindelwald csatlósa, én pedig akárhogy is nézzük még csak huszonkettő, és ha az egyedül érkezett Nox-szal nem bírtam el, akkor hogyan választanám le és kapnám el a Testvériség egy prominens tagját?
- Persze megoszlanak az erőink, a kiképzés, a látszólag véletlenszerűen megjelenő mágikus anomáliák, amikre a muglik is felfigyeltek, nem egyszerű. - teszem hozzá, mert nem akarok úgy tetszelegni előtte, mintha képes lennék megváltani a világot csak vasakarattal. Bár úgy lenne! A másik síkról érkező fenyegetéseket meg sem említem, se az évezredes boszorkányt, se Ivort, se Vanessát, akivel még mindig össze van kötve az életem, mert ha ebbe belemegyek csak még egyértelműbbé válik, hogy a Parancsnokság és én is túlságosan elaprózzuk magunkat. Sokat akar a szarka... de remélem kibírom. Ki kell bírnom.  

Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Akármennyire butaságnak tűnhet, osztozom az érzéseiben és minden nappal egyre jobban utálom az ispotályt. Az, hogy bejárok Jake-hez és látom a mozdulatlan testét, miután végig haladtam a több, mint száz másik áldozat kórterme előtt egyáltalán nem tesz jót senkinek, de még is megtesszük, mert élénken él bennünk a szeretete és mellette akarunk lenni és reménykedni. Hiszen mi mást tehetnénk, csupán érző emberek vagyunk, akik minden nap szenvednek az élet súlyától.
Örülök, hogy nem kérdez vissza, hogy nem kell többet erről beszélnünk, bár azért a pillantásaimmal tudtára akarom adni, ha felmerül benne valami, amit meg akar beszélni, akkor engem megkereshet. Persze tudom, hogy én csak afféle fogadott nővér vagyok és ott van Josh és Julia, de az elmondása szerint a gyász inkább szétszakította a családjukat, mintsem összehozta.
- Regényüket ugyan sosem olvastam, én a technológiára gondoltam, mint a mobiltelefon. - vallom be, és a zsebemből előhúzom a nokiát, amit az egyik küldetésen osztottak ki, hogy a mugli iskolába beépülve tarthassuk egymással a kapcsolatot könnyedén, a varázslást kerülve. Azóta se lettem a mestere a szerkezetnek, lényegében csak azért tartom magamnál, mert egyszer majd jól jöhet, de ha érdekli a lányt, akkor szívesen átnyújtom neki, hogy megnézze. Icipici képernyője van, csak hívni, üzenetet írni lehet vele, ébresztő órát beállítani, hogy csörögjön, meg a játékok között egy kígyóval almákat enni, a többi funkciója előttem rejtély.
Kicsit belémszorul a levegő, amikor felveti, hogy a bátyjai nyomdokába lépne, de tekintve, hogy én is apám példáját követem egyáltalán nem lenne fair, ha azt mondanám, hogy ez nem neki való. - A kapitányság gyakran dolgozik specialistákkal, Janette azzal kerülte ki az auror szakot, hogy méregkeverőként majd kutató és elemző szerepet tölthet be, de végül jelentkezett az akadémiára ő is, ha sikerül bejutnia és jelvényt szerezni, akkor küldetésekre is bevetik majd. A minisztériumban külön osztály van a Bestia tagozatra, de ez nem jelenti azt, hogy ne fordulna elő, hogy onnan van szüksége az auroroknak segítségre. - mosolyodom el bíztatóan, hiszen a varázslényekről sem tudnak a muglik, tehát elég annyi, hogy egy-két látványosabb elkószáljon feléjük, és már is mehetnek az amneziátor csapatok és egy szakavatott bestiamester befogni és a helyére terelni.
- Én? Soha! - viszonzom a mosolyát, bár az az igazság, hogy nem tudom pontosan mit érezzek azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt évek mennyire megváltoztattak. Nem fogok velük kesztyűs kézzel bánni és nem azért, mert örök életemre megkeseredtem, hanem azért, mert azt akarom, hogy vért izzadjanak most, de jól teljesítsenek a terepen és hogy ne hagyják ott a fogukat csak azért, mert nem kaptak alapos kiképzést.
Ahogy belépünk és Jo elválik tőlem úgy én Jake másik oldalára kerülök és lassan a mozdulatnak arca fölé hajolok, hogy a homlokára egy könnyű puszit nyomjak, halkan üdvözlést suttogva. Szörnyen hiányzik, a kezem önkéntelen a felém eső kezére kulcsolom, reménykedve, hogy meleg, élettelteli szorítás lesz a válasz - de nem. Sosem az.
- Azt hiszem nem. Az fegyver átka, amivel meglőtték teljesen szétválasztotta a testét és a lelkét, ezért nem tud visszatérni hozzánk. - mondok el neki annyit, amennyit szabad, nem említve a furcsa világot, ahol évekkel ezelőtt jártunk és ahol Gemmáéktól tudom, hogy most az összes áldozat rekedt, talán örökre. - De ez nem jelenti azt, hogy a mi lelkünkön nem könnyít, ha beszélünk hozzá. - teszem azért hozzá, és odahúzok egy széket, hogy leüljek, hiszen még van egy kis időm, mielőtt tovább kéne állnom. Nem kell csendben eltöltenünk, ezért is mondtam, amit mondtam, nehogy ezzel elnémítsam szegényt.

Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Ahogy visszakérdez és látom rajta, hogy megremeg újra megsajdul a szívem. Tizenhat éves, még gyerek, viszont pontosan emlékszem még, hogy amikor én ennyi idős voltam, akkor már bőven elvártam, hogy mindenki felnőttként bánjon velem és egészen egyértelműen kirajzolódtak a céljaim és haladtam feléjük tudatosan. Ahhoz képest, hogy Jake húga, és nem az enyém, néhány vonásában felismerem önmagamat, éppen ezért nem tudom, hogy miként is feleljek. Én nem akarnám, hogy hazudjanak nekem.
- Akármilyen varázs tartja őket életben a kóma alatt, ha valami történik és elmúlik, nem csak az az egyetlen opció, hogy magukhoz térnek. - válaszolom és ugyan a szavaim vészjóslóak, de igazán igyekszem nem teljesen elkeseríteni. Persze, hogy ennyi idő alatt már ilyen gondolatok is foglalkoztattak, mi van, ha egyik napról a másikra valami történik és a kómás osztályból hirtelen halottakháza lesz és mindenkit elveszítünk? Nem lehetünk biztosak benne, hogy a jövő csak az ébredést tartogathatja.
- Édesapátok azelőtt sem volt egyszerű és most lehet Josh-on és Julián csapódik le a nyomás és a sok elvárás, ami azelőtt Jake vállát nyomta. - mutatok rá, de nem biztos, hogy ezzel sokat segítek. Minden pillanattal egyre borongósabbak vagyunk, ami nem csoda, hiszen egyre közelebb is kerülünk a férjem és a lány bátyjának hónapok óta mozdulatlan hűvös testéhez. Lágyan elmosolyodom, amikor hallom, hogy milyen elszántan mellettem áll, de nem osztozom a magabiztosságában, ezerszer visszapörgettem már, hogy mi lett volna ha... és ilyen gondolatokkal mindig talál az ember olyan lehetőségeket, amikkel talán megelőzhető lett volna a tragédia. Még ha csak elméleti síkon is létezik minden, hiszen lehet, hogy akármit tettem volna a történetünk ugyanebbe az irányba halad tovább.
A tanulást megemlítve kivirul az arca és ez biztosít abban, hogy ez az az irány, ami felé a beszélgetésünket vezetni kéne. Sokan mondtak már sokmindent, hogy lépjünk tovább, Jake is így akarná, és van amikor ellenkeztem, de abban egészen biztos vagyok, hogy azt nem akarja, hogy megálljon az élet és csak a gyásszal foglalkozzunk. Az olyan lenne, mintha mi is mellette feküdnénk.
- Én se fektettem nagy hangsúlyt a mugliismeretre, néha jól jönne, talán egy kicsit bánom is, mert néha nagy hasznát lehet venni a vívmányaiknak, de nem lehetünk mindenben jók. - válaszolom, aztán elgondolkozva pillantok rá. Josh auror lett, Jake auror lett, talán neki is van esélye kibújni a kötelezettség alól, ahogy Julia is kiharcolta az Elemista szakot. - Vegyél fel minden olyan tárgyat, ami érdekel és amiben a tanárok szerint kiemelten jól teljesítesz és akkor lesz miből válogatnod hetedik végén a RAVASZ vizsgákhoz. Persze ez azt jelenti, hogy lehet, hogy több tárgyad lesz, mint másoknak, de te meg tudsz birkózni vele. - biztatom, egyelőre nem foglalok állást abban, hogy auror vagy bestiamester szakot kéne választania, még két teljes éve van az egyetemi jelentkezéshez és nem akarom, hogy készpénznek vegye, amit mondok. Jake is lázadni akart az apja ellen, alkimista lenni, de végül az auror szak mellett döntött, miattam.
- Rengeteg, bár aki alkalmasnak is tűnik az azért kevesebb. Úgy tűnik, hogy a végére vagy harmincszoros túljelentkezés lesz, tehát csak minden harmincadik embernek sikerül befejeznie a kiképzést és jelvényt is kapni. - mesélek neki egy kicsit, miközben elérünk a már túlságosan ismert kórteremhez és egy kicsit megtorpanva pilantok a lányra. - Készen állsz? - kérdezem csendesen. Sokszor jártunk már bent, én majdnem minden nap igyekszem legalább egy kicsit itt lenni, de sosem egyszerű átlépni a küszöböt.

Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

A lehető legtermészetesebb, hogy magamhoz ölelem, mindkettőnknek szüksége van erre a pillanatnyi melegségre, arra, hogy osztozzunk a gyászba - még ha Jake életben is van, a helyzetünkön nem változtat, hogy a teste hónapok óta a Szent Mungóban fekszik mozdulatlanul. Nincs erre jobb szó, mint a gyász, hiába szólok rá mindenkire, aki úgy hivatkozik rá, mintha meghalt volna.
Amikor meghallom, hogy szipog és olyan megtörten pillant fel rám egy kicsit összeszorul a szívem, hiszen tölthettünk akármennyi időt együtt Jake-kel, Jo a húga, együtt nőttek fel, a fájdalma éppen olyan rettenetes lehet, mint nekem a férjem elvesztése. De ő még hat évvel fiatalabb is nálunk és nem tudta, hogy Jake milyen auror küldetéseken vett részt, nem láthatta előre, hogy milyen feszült a helyzet a minisztérium és a Testvériség között. Én igen, és még is elengedtem, mert erre esküdtünk fel.
- Tudom, de ha nincs változás, akkor azt jelenti, hogy nem is romlott az állapota... Lehet még visszaút. - válaszolom, bár valahol mélyen belém hasít, hogy ez egyáltalán nem igazságos vele szemben, talán csak hiú reményt ébresztek benne, hiszen Gemmáék azt mondták, hogy Jake-nek muszáj ott maradnia, ahol van, különben egy egész világ dől össze nélküle. Amikor álmomban vagy a sötétség folyosóján találkoztunk mindig rohannia kellett vissza, és nem feltétlenül azért, mert a kapcsolatunk gyengült meg, hanem azért, mert a Tükörországnak szüksége volt rá. A kómába került aurorok és civilek lelkének szükségük volt rá. De nekünk is szükségünk van rá...
Próbálok megértő lenni a többi sógorommal kapcsolatban, így amikor meghallom Jo panaszos szavait gyengéden rászorítok a kezére és türelmesen válaszolok.
- Mindenki máshogy dolgozza fel az érzelmeit és valószínűleg ők is rettegnek és idegesek, hogy végül Jake... - elhallgatok, pontosan tudja, hogy mire gondolok. Az első áldozatát a rúnapisztoly két és fél éve szedte és Ariadné azóta se tért magához, ugyanolyan mágia tartja életben és kómában, mint az összes többi áldozatot és semmi se változott vele sem, tehát... Ha nem jövünk rá, hogy miként lehet visszafordítani az egészet, talán örökre így marad nem csak Jake, hanem a több mint száz ember is.
- Beszéltünk néhány szót, de pontosan tudom, hogy engem is okolnak érte és a dühük és az ellenséges érzelmeik elviselhetetlenek. - vallom be, hiszen attól függetlenül, hogy a szüleink mindig is riválisok voltak én kedves voltam az egész Troops családdal, mindent megtettem, hogy a családjukba fogadjanak, ami Jo-nál sikerült is, de Josh-nál süket fülekre talált, Julia pedig... akármit is értünk el a kapcsolatunkban, most a gyász - vagy Josh - szembefordította velem. A szavaimmal már kiadom magamat a lánynak, de azért igyekszem a nyugodt vonásaimat megőrizni és az érzelmeim hatalmas mélységét elzárni előre, hiszen nem akarom még jobban elkeseríteni.
- De te itt vagy velem, és ezért hálás vagyok. - teszem hozzá, ahogy haladunk a szinteken és a folyosókon, hogy eljussunk a Nyugati szárnyhoz. - Még nem is kérdeztem meg, sikerült jó eredményekkel zárnod a tanévet? - terelem el kissé a gondolatait menet közben, de természetesen tényleg érdekel, és nem csak azért, mert mind a ketten a Hollóhát színeit erősítjük. Egy tragédia az életben, főleg tinédzser korban, nagyon is le tud lökni a helyes útról - ahogy én is hoztam számtalan rossz döntést azóta -, márpedig nem fogom hagyni, hogy elkallódjon és maga alá temessék a történtek. Végigmérem újra, jeleket keresve arra, hogy milyen karikák lapulnak a szeme alatt vagy mennyire sápadt a bőre, eszik-e, alszik-e, majd fürkészően pillantok a tekintetébe, hogy pontosan tudjam, hogy őszintén válaszol-e.

Joanne & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Gyalog teszem meg az utat a parancsnokságtól, mert az elmúlt időszakban semmi időm nem volt a mozgásra, mindenhova hoppanáltam, elvégeztem amit kellett és mentem is tovább, feszített tempóban. Az első hetekben olyan voltam, mintha megállt volna a világ, zaklatott és egyszerre üres a rengeteg érzéssel, amik között ott bujkált minden özvegy gondolata, hogy minek folytatni? Minek tovább élni nélküle? Néma pillanatok, frusztráltság, gyász és számtalan ingerült vita, mert Mitchellt még mindig nem sikerült elkapni és én semmit se tehettem, apám kivont mindenből és csak Vanessa bébicsősze lehettem és Roxforti hallgató, semmi több.
Mára viszont kicsit fordult a kocka, hosszú hetek, hónapok teltek el, mióta Jake kómában, ráadásul már többször is találkoztam vele, tudunk kommunikálni, azt akarja, hogy éljem az életemet és ne őrüljek bele abba, hogy őt akarom megbosszulni. Más célokat kell találnom, olyat, amihez nem kötődök ilyen mélyen, ami nem fog összetörni, így az életem minden másodpercét megtöltöm az auror kiképzés tervezésével, hogy csak rövid időre maradjak munka nélkül, mert tudom, hogy ha túl sok időm van, akkor újra összeomlok és képtelen vagyok megbékélni azzal, hogy haszontalan legyek és feladjam az életemet. Nem mondtam el senkinek, hogy fel tudom venni a kapcsolatot Jake-kel, illetve ő tudja velem, hiszen megkért rá, pedig tudom, hogy nekem mennyire segített és hogy végtelenül önzőség, hogy még csak üzenetet se kézbesítettem nekik. De tiszteletben tartom a férjem akaratát, ha mást nem is tehetek…
- Joanne! - sóhajtom szinte a fiatal lány nevét, ahogy megpillantom és azonnal felé fordulok, hogy aztán a karjaimba zárjam. Egy gyengéd oumpf azért kiszalad a számon az erős szorításától, de ahogy ölelem lassan végigsimítok a haján és csak akkor engedem el, amikor ő dönt úgy, nem lököm el magamtól túl korán. Nekem is jól esik ez az ölelés, hiszen egykeként nőttem fel és őt tekintem a teljes értékű kishúgomként, akinek szüksége van rám és ez a szükség tart mozgásban.
- Én is hozzá jöttem. - válaszolom egy gyengéd mosollyal, bár butaság talán az egyértelműt kimondani, mi másért lennék itt? - Majd együtt felmegyünk. Sajnos nincsen semmi változás az állapotában, egyikőjükben sincs. - fogom meg a kezét gyengéden, hogy ha készen áll, akkor kézenfogva célozzuk meg a rúnapisztoly áldozatainak kialakított szárnyat, hiszen több, mint száz áldozatról beszélünk, zömében aurorokkal.
- Hogy-hogy egyedül jöttél? - kérdezek rá, félrebillentett fejjel óvatosan, bár nem mondok neveket, de hát nyilvánvaló, hogy a családjára gondolok, Josh-ra, Julietre és a szüleikre. Azt hiszem valamilyen szinten kerülnek engem mindannyian, mintha Jake már elment volna és ha ő nincs, nekem semmi keresnivalóm nem lenne a családban. Legalábbis én így érzem magam, hiszen ott köröznek fölöttem a démonok, amik azt mantrázzák, hogy az egész az én hibám, én kértem meg, hogy jöjjön velem az auror pályára, alkimista is lehetett volna és a laborok biztonságában soha nem lett volna kereszttűz áldozata… Jogos, ha utálnak, még ha el is felejtjük azt, hogy a szüleink amúgy is riválisok voltak hosszú évtizedek óta.

Ronan/Jude & Shanna

Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.

Én fizikailag kerültem velük szembe, szinte szó szerint és azokat nem tudom megtűrni magam mellett, akik olyanok, mint ő, nem azokat, akik szimplán csak mást vallanak, de nem folynak bele illegális ügyletekbe. A kimerültség rám szakad, egyszerűen képtelen vagyok tovább magyarázni neki, ha nem akarja megérteni és talán azt is érzem, hogy ő is ugyanúgy van ezzel és ez még jobban arra sarkall, hogy egészen egyszerűen adjam fel.
- Egy hírhedt sötétmágussal és egy varázslókból és muglikból álló csoporttal, akik le akarják leplezni a világot annak ellenére, hogy több évszázados rendet borítanának fel teljesen jogtalanul. - válaszolom, ezúttal már ingerültséggel a fojtott hangomban. - Annyit tudok, amennyit tudnom kell és többet, mint amennyit neked, mert Te nem vagy auror, csak egy civil, aki ráadásul még rossz oldalra is állt és most próbálja összekaparni az életét. Soha nem fogok elmondani neked semmit, amihez közöd sincsen, tudom, hogy hol a helyem és te is tudd, hogy hol van a tiéd.
Ez az a pont, amikor elérjük ugyanazt a hangulatot, amit a folyosón se tudtunk kezelni és felállok a székemből egyenesen a lányra meredve, mert ahogy békésen hever az ágyban, éppen úgy, mint Jake, belőle tudok csak nyugalmat meríteni ahhoz, hogy ne kössek bele még több megszólalásába.
- Mondjuk te. Miért nem mész el inkább politikusnak, hogy te legyél az, aki a vezetőtök helyett megvédi a két tűz között rekedteket és hallatja a hangjukat? - kérdezek vissza, inkább így, mert a másik válaszom az lett volna, hogy elküldöm a francba, hogy a Minisztériumot még mindig ilyen inkompetens bolondok házának állítja be, pedig nyilvánvalóan a médián keresztül közlik a híreket a világgal, amennyit a világnak tudnia kell.
- A varázsvilág polgárai vagyunk és a varázsvilág hangját kell meghallgatnunk, nem a muglikét. Sajnálom, hogy rajtam nem működik a propagandátok és az agymosásotok és tudom, hogy megint arra a konklúzióra fogsz jutni, hogy lelketlen vagyok, mint a megjegyzéseddel, hogy felőlem mindenki mehetne azkabanba vagy a halálsorra, de már nem érdekel. Viszlát, Ronan. - sétálok ki egyszerűen a képből, nem rohanva, nem menekülve, inkább a kimerültségtől elcsigázottan. Pedig már éppen kezdtem meglátni benne az embert, a szerelmi háromszög, az a fiatal kor, amikor beszervezték őket, igyekeztem hallgatni, amennyire tőlem tellik, de mindenkinek megvan a határa és ma is sikerült elérni az enyémet.
Legközelebb jobb leszek, Jake, ígérem.

// Köszönöm szépen a játékot, remélhetőleg Shanna lassan nem lesz majd hárpia és feldolgoz mindent IS az életében, bár el nem fogja fogadni a Testvériség nézeteit, legyen az új vagy régi, az fix. //