2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nyújtózom egyet még, mielőtt megpróbálnék feltápászkodni, de végül nincs rá szükség, hiszen meghallom kintről a hangokat és inkább fülelek, hogy mi lehet odakint, mint hogy megzavarjak valamit. Nem csoda, ha elkerekedik a szemem, amikor nagyon úgy fest rólam van szó és éppenséggel nem jó értelemben. Mi az, hogy értem jöttek? És miért válaszol erre úgy Dane, mintha tisztában lenne vele, hogy ez megtörténhet? Nem moccanok hát végül, amíg meg nem érkezik és le nem ül mellém a földre. Azért amikor felülök magammal húzom a takarót, főleg azok után, amit most hallottam. - Kaját? De hát az előbb... - kezdenék bele. Ha nem lennék újságíró tanonc akkor is érdekelne, hogy mi a fene folyik itt, de egyelőre nem kapok választ, mert minden olyan gyorsan történik, hogy még reagálni is alig van időm. Persze a pálcám nincs nálam, hiszen a ruháim sincsenek itt, nem hogy a pálca. Ijedtemben felsikítok, amikor Dane egyszerűen eldőlt meglepett tekintettel, hiszen egyértelmű, hogy erre még ő se számított. Mégis mi a fene folyik itt? - Jezusom... Dane! - a kezemet automatikusan a sérülésre próbálom tapasztani, miután gyorsan kihúztam a tőrt, legalábbis amennyit lehetett, hiszen a darabok ott maradtak, amit nem tudok most így hirtelen eltávolítani, de hátha a szervezete regenerálja, ha nincs benne az a nagy darab. Ijesztő, hogy megint komoly sérüléssel látom őt, hogy vér buggyant ki a száján és hogy láthatóan ez a támadás akár az életébe is kerülhetett volna. Még sincs időm sokáig foglalkozni vele, mert pillanatokon belül tényleg többen is érkeznek, jól mondta a kinti fickó. Vagy négy alak, sötét csuklyában és nem igen foglalkoznak azzal, hogy Dane-nel mi a helyzet. Egyszerűen arrébb gurítják, nekem pedig a karom alá nyúlnak, hiába próbálok ellenkezni. Nagyon nem is megy, hiszen le vagyok döbbenve, halálra vagyok rémülve és persze fél kézzel a véres takarót próbálom legalább valamelyest magamon tartani, hiszen alatta nincs semmi. - Hagyjon... hagyjon békén! Dane! - kiáltom végül sikítva a nevét már jó eséllyel az ajtóból, hiszen többen vannak, ha ellenkezem simán elkábítanak, vagy felkapnak és visznek. Esélyem sincs és fogalmam sem arról, hogy mi a fene történik.
Sophia ha kicsit is fülel, mégiscsak hallhat némi sutyorgást, méghozzá a bejárati ajtó irányából. A kezdeti félelme, amely eltaszította annak idején Dane-től, talán most vissza is térhet, mert a férfi igencsak sötét hangnemben beszél, igaz, éppen róla van szó. Amikor a szavak értelmet nyernek, egyszerre nyugodhat meg, hiszen Dane éppen az ő védelme érdekében szólal fel, viszont a látogató, aki a küszöbön ácsorog, sokkal inkább fenyegetőbbnek tűnik, mint a vérfarkas egykor, az első találkozásukkor. Dane bármennyire is fenyegetőzött, mindig volt a tekintetében valami, ami azt sugallta, Sophiát nem feltétlenül a képességei miatt, sokkal inkább a személye miatt akarja magának, lényegében meghódítani. Ám amit a lány most hall, az egyértelműen másról szól. - A kiválasztottért jöttünk. – Az illető hangja tényszerű, ráadásul többen is vannak. Aztán Dane szavai hallatszódnak, a férfi úgy tűnik, még most sem jön ki a sordából, pedig eléggé fenyegető a helyzet. – Jöttetek? Nem látom kishaver a többesszámot. A bokorban bújkálnak a többiek, és te vagy a szószóló? – Kérdezi halkan felkacagva, mintha csak tapintatós módon nem akarná felkelteni Sophiát. A lányt akivel szemben immár teljes mértékben birtoklási joga van, megkapta, nem ereszti. Na és persze szereti, ha már kimondta, nem is vonja vissza. És lezártnak tekinti a kérdést, rá is csapja az illetőre az ajtót, hogy aztán visszainduljon a lányhoz. Nem nagyon lepődik meg, hogy az már fent is van. Lecsüccsen a lány mellé az ágy szélére, és betakargatja a pilledő Sophiát. - Csináljak valami kaját szivi? Palacsintát? Addig pihensz, ilyesmi? – Kérdezi halálos nyugodtsággal, mintha teljes mértékben figyelmen kívül hagyta volna a korábbi fenyegetést. Annak viszont mégiscsak van hatása, mert üvegcsörömpölés hallatszik, s Dane-t csak a kivételes reflexe menti meg attól, hogy ne haljon bele a lövésbe. Félrehajol, egyenesen rá Sophiára, hogy legalább a lányt védje, így ne a szivén megy át a karó, hanem csak az oldalán, a bordáiról lepattanva, de alaposan beleáll, szilánkosodik. Ráadásul tudhatják róla, hogy immár nem csak vérfarkas, hanem vámpír is, mert egy ezüstvégű kihegyezett karót lőhettek rá valami puskából, hat amelyik hat alapon. A férfi száján vér fröccsen ki a lány takarójára, döbbent fejet vág, majd lehanyatlik az ágyról.
A hajam már teljesen száraz és egyáltalán nem emlékszem rá, hogy mikor aludtam el, de arra igen, hogy felettébb jól érzem magamat. Kielégültem, ez nem is kérdés és olyan jól eső ólmos fáradtság ragadott magával. Azért mégis csak sok volt a stressz, hiszen Dane el akart menni, újabb kérdések vetődtek fel, amik ijesztőek és hát lássuk be még mindig elég sok a gond a nyakunkban a naplótól kezdve, a családomon át még sok minden. Semmi nem oldódott meg, de most valahogy nem is tudok erre gondolni. A tűz még békésen lobog, így annak ellenére, hogy nincs rajtam semmi nem fázom. Jól esően nyújtózkodom ki és pillantok magam mellé. Dane sehol, legalábbis a puha szőnyegen nincs, de a fejem alatt párna, úgyhogy van egy olyan sejtésem, hogy ő tehette oda. Jól kiütöttem magamat, ha még ezt se vettem észre. Egyelőre nincs erőm megmoccanni és remélem, hogy nem lépett le. Megtette már, hiába hogy ez az ő háza, de hagyott már itt magamra, e téren nem szívbajos. Remélem, hogy most nem erről van szó, mert az biztos, hogy rosszul érintenek. - Dane? - találom meg végre a hangomat és félig magamra húzom a vékony plédet, ami ott hever mellettem. Valószínűleg be is takart, csak lerúghattam magamról időközben és a tűz miatt végül is amúgy se fáztam, most is csak valahogy mégis fura minden nélkül heverni itt, főleg akkor, ha ő netán nincs is a házban. Felkönyökölök, hogy kicsit jobban belássam a szobát, hátha meglátom, hogy merre jár. Fülelek is, de egyelőre csak a tűz halk pattogását hallom. Álmos pislogással ejtem vissza a fejemet a párnára. Azt hiszem tudnék még aludni, de még sem hagyhatom, hogy újfent elnyomjon az álom. Azt sem tudom, hogy mennyi az idő, mennyit aludtam, de olyan nehéz most rávenni magamat arra, hogy feltápászkodjam, pedig jól esne egy fürdő, vagy... Most még halkan korran csak meg a gyomrom, de egyértelműen éhes vagyok, ami nem csoda, hiszen aktívan töltöttük az időt és persze jó ideje nem ettem már.
Valóban kissé érdekes a korábban megvallott szerelmes mondat után most komoly dolgokról beszélgetni, miközben a két egymásba gabalyodó fiatal egyre kevesebb ruhában van, és felgyorsulnak az események. Mintha állandó időhiányban szenvednének, és a szerelmeskedés lehetőséget adna arra, hogy közben tárgyalják ki a közös sorsukat árnyékoló baljóslatú eseményeket, amelyek akár a közeljövőben is várhatóak. - Megállítottam, de nem véglegesen. Egyszer még akár vissza is térhet. – Talán majd meg is mutatja, hogy mi történt, de ez most nem az a perc, hogy Dane felpattanjon, és bevezesse Sophiát az évekkel ezelőtt történtekbe. Az az eredettörténet egy másik, korábbi időszakra nyúlik vissza, amely jóval több felelős, bölcs gondolatot kíván majd a kis barnától, mint amit ebben a felhevült, szenvedélyes pillanatban tudna adni magából. Peter valóban nem egy szószátyár alkat, noha ő is alaposan benne volt, megvan hozzá a tapasztalata, hogy a múltról meséljen. - Nem feltétlenül gonosznak, csak ő.. a saját érzelmei rabja, míg az én szabadszellemű döntéseimet úgy állítja be, mintha valami őrült lennék.. – Feleli kicsit túljátszva a dolgot Peter hangját utánozva a végső szavaknál, s a fiú szemöldökráncolását is hozzáadva. Kétségtelen, hogy Dane nem egy patyolat jellem, de mégiscsak van súlya annak, amit mond, és sosem hagyja ott azt, akinek szüksége van rá. Peterrel ellentétben, akinél még az adott szó sem számít teljes bizonyossággal. Aztán már Sophia felé kerül, lüktető ágyéka már nyilvánvaló tettrekész szándékról árulkodik, noha nem tűnik továbbra sem sietősnek. Mintha minden mozdulata jól átgondolta lenne a ruganyos, ősztönös fenevadat idéző stílus ellenére is. Látszik rajta a vívódás, de nem tudnia, hogy miért. Mint amikor szinte sértődött arcot vágott, csak mert Sophia Jade gyermekét említette, hogy lehet-e Dane-től. A férfiban továbbra is különös frusztráció dúl, ám ez szintén nem az a pillanat, amikor a lánynak esélye lenne kérdezgetni a mútjáról. Mindenesetre a szétnyitott lábakat látván elmosolyodik, és bólint, pedig ő aztán rajta volt, hogy egyszer majd idejussanak. Sophia egyszer még korábban felajánlkozott dacból, hátha akkor Dane lelép, és nem bánt másokat. Most pedig itt vannak, egy teljesen másféle helyzetben. Egyenlőre a férfi csupán az ujjaival érinti a lányt, lassú, de gyengéd körzésekkel lazítva el az áhított dombocskát, olykor bizony be is nyúlva, hogy tovább ébesztgesse a lány már cseppet sem alvó vágyát.
Tudom én jól, hogy még bőven lesznek a jövően nehézségek majd a kapcsolatunkban és hogy nem lesz majd minden zökkenőmentes sem, de most ezzel még sem tudok foglalkozni. Remélem, hogy Dane elfogadja, hogy nekem fontos és azt is remélem, hogy nem lesznek majd a jövőben olyan húzásai, amik miatt végül rosszra fordulnak a dolgok, de felesleges lenne távol tartanom magamat tőle, ha egyszer egyértelmű számára és számomra is, hogy fontos nekem, hiszen nem akartam, hogy elmenjen. Innentől már számára sem lehet kérdés, hogy az, amit kimondott részemről is áll, csak talán még kell egy kis idő mire én is kimondom. -Megállítottad? Ez megint olyasmi, amit talán nem most kellene kifejtened, de mégis érdekel... Túl sok a kérdés. - és igen mindig újabb kérdéseket vált ki belőlem, ha kimond egy választ, mint most is. Már tudom ki az a Leslie és azt is kicsoda Lorelai, de még mindig keveset tudok az együtt töltött múltjukról, hiszen Peter erről sosem beszélt, így aztán igen nehéz tájékozódni. Dane pedig inkább csak információkat csepegtet, de lássuk be jelen helyzetben azért nehéz bármire is koncentrálni és érdemi beszélgetést folytatni kettőnk között. Vajon az a Leslie már nem is él, vagy neki is köze van a naplóhoz? Bevallom nem lapozgattam végig, hogy megnézzem találok-e benne ismerős neveket, bár talán jobb lett volna, ha megteszem. Viszont ki tudja nem derült volna-e ki valami olyasmi egy közeli barátról, ismerősről, amit nem akartam volna. Ezért is jobb, hogy inkább nem foglalkoztam a dologgal és nem néztem bele jobban. Dane ha jól sejtem úgyis elpusztítani szeretné a naplót, mivel veszélyes mindenkire, vagy még sem? Lehetséges, hogy inkább felhasználná a saját céljaira? Ez is benne van a pakliban és én még nem kérdeztem meg tőle, hogy mik is a céljai. - Azt hiszem ezt Peterrel nehezen tudnád elhitetni, ő egyértelműen gonosznak lát, de akkor nem vagy az? Ezt akkor is nehéz összeegyeztetni azzal, amit teszel. - még akkor is, ha én magam is láttam, amikor utána ugrott annak a nőnek a hídon és a saját életét is kockáztatta csak azért, hogy megmentse. De attól még tett sok rossz dolgot is, amikor arra volt szükség, ahogyan megölte azt a tanárt, a tanárnőt, vagy hogy visszament a sellőfaluba végezni a csapossal... Ezeket mégis hogyan tudja összeegyeztetni azzal, hogy igyekszik segíteni másoknak? Valahogy az egész nehezen fér el egy lapon. Most mégis egyre kevésbé beszélgethetünk efféléről, hiszen már nem épp a szavaké a terep. Sokkal inkább itt az ideje, hogy tovább lépjünk, ha már én magam voltam, aki kezdeményezett. Így aztán hamar lekerül minden maradék ruhadarab, pedig azok már nem vizesek a kinti eső miatt, sőt lassan a hajam is egészen megszárad a melegben. Nem lep meg, ahogyan fölém kerekedik, hogy lefogja a két karomat, vagy épp a nyakamat "támadja". Tőle pont ez a stílus várható el és nagyon remélem, hogy mindeközben kordában is tudja tartani majd saját magát, azaz azt, amivé vált. Én egyelőre csak élvezem a helyzetet, a sóhajok, a testem megfeszülése jelzi, hogy cseppet sincs ellenemre, amit tesz, sőt határozottan élvezem, ahogyan összesimulunk. A lábaimat felhúzva nyitom szét, hogy könnyebben férjen hozzám, és már-már a csípőmet is megemelem időnként, szinte késztetve, hogy ne csak odafent időzzön.
A férfit körbelengő sötét aura talán sosem fog megszűnni, Sophia viszont lassan a részévé válik, és meg tudja látni mögötte az embert, nem csak a félelmetes gyilkost, a fenevadat. Dane egészen normális tud lenni hogy ha valaki megérti a motivációit. Sophia pedig kellően öntörvényű, hogy küzdjön érte, és ahhoz is, hogy félretegye az aggályait csak azt fontossá téve, hogy ha Dane-nek fontos, akkor ez bizony kölcsönös kell, hogy legyen. - Ha nem sietsz annyira, akkor maradunk a nehéznél. – Viszonozza a mosolyt hamiskás pillantással. Ahogyan telnek a hetek, a hónapok, igaz, hogy mindig egyre több a kérdés, ám Sophia olykor válaszokat is kaphat, ahogyan feltárul előtte Dane múltja, viszont az igazi eredettörténetre még várni kell. A lány már látta egyszer a fiatal, szőke fiút, ám egészen biztos, hogy az a látvány csupán átmenet volt, a legelső lépés még biztosan sokkal korábban kezdődött Dane életében. - A napló komoly segítség lenne hogy feltárjuk azt, ami vár ránk, mert nem az számít, amit én tettem. Lorelai nővére, Leslie indított el ennek az útján, akkor még úgy hittem, ő csak valamiféle mentor, aki többet lát bennem, valamit, aki lehetnék. Ám kezdem sejteni, hogy nagyon is komolyabb tervei voltak velem. Egészen addig, amíg meg nem állítottam. – Feleli őszintén, ezúttal gyilkos fény sem táncol a szemében, ez már az igazság egy komoly szelete. Lorelai is úgy hitte, hogy Leslie nekivágott a nagyvilágnak, ezért is tűnt el mindenki szeme elől, a valóság persze teljesen másról szól. Mindez még azelőtt történt, hogy Peter belemártotta a pengjéjét a szöszibe, nos ők ketten, a két féltestvér talán utoljára fogott össze egy közös fenyegetés ellen, hiszen egyikük sem akart holmi dróton rángatható katona lenni a sötétlelkű lány játszmájában, így Leslie-nek el kellett tűnnie. Ám Dane tekintetéből jól sejthető, hogy Leslie nem halott, és még igenis szerepet fog kapni, meg fog jelenni Dane életútjának palettáján ismét. A kérdés persze az, hogy mikor, hol, és milyen körülmények között. - Egyrészt. Engem is vonzz az erő, másfelől.. bármilyen hihetetlen is, olyan ösztönök vezérelnek, hogy vigyázzak másokra, ha már én egyedül voltam az elején. – Talán Dane valóban lett erősebb, hogy farkasként igazi motivációt nyert arra, hogy legyen valaki. Ám az is előfordulhat, hogy már korábban is érzelmes típus volt, és mindez pusztán felerősödött. Hogy Sophia szülei mit tudhatnak, az nem biztos, hogy most fog kiderülni, hiszen lassacskán kezdik elengedni a verbális világot, és egymásra hangolni a vágyaikat. A lány jól sejti, Dane-ben van valami túlságosan is óvatos felhang, mintha.. bántották volna egykor, így nem olyan könnyű elengednie magát. Ám mindez most tényleg valódi, nem pusztán a fizikai vágyról szól, hanem amit kimondott, komolyan is gondolja. Félmosollyal bólint, beletúr a sötét tincsekbe, s mintha most otthon érezné magát, noha az ő házában vannak. Lüktető ágyéka is egyértelmű bizonyítéka annak, hogy mit akar a teste, így kár is tovább habozni. Ha már nincsen melltartó, akkor a bugyinak kell következnie, amiből szintén kibújtatja a lányt, és ő maga is meztelenre vetkőzik. A lány fölé hajol, mintegy elvárva, hogy Sophia picit hátradőljön, s amint ezt megtette, Dane immár szócséplés nélkül lágy csókokat váltva határozottabbá teszi szándékát, s a kis barna karjait lefogva férfias dominanciával szívja ki a nyakát.
Az első alkalommal, amikor találkoztam vele, sőt a többedik alkalommal is határozottan féltem tőle, hiszen veszélyesnek tűnt és hát lássuk be, hogy ez azóta se változott, de mégis most nem a fenyegetést látom a szemeiben. Nem azt, hogy ő mindig megkapja, amit akar mindentől és mindenkitől függetlenül, hanem azt, hogy fontos vagyok neki. Nem úgy, mint Peternek, ez valami egészen más. Azt hiszem bármit, szó szerint bármit megtenne azért, hogy ne essen bajom és ez kár lenne tagadni, hogy nagyon is imponál. - Nehéz, de nem lehetetlen? - mosolyodom el azért. Biztos vagyok benne, hogy még mindig vannak az életében olyan sarkalatos részek, amikről nem mesélt, csak mert nem került szóba, vagy mert nem akart megijeszteni vele, netán veszélybe sodorni, de talán nem is az a pillanat ez a mostani, hogy minden áron megpróbáljak titkokat kihúzni belőle, hiszen úgy fest szépen minden kiderül és úgyis megtudom majd, hogy mik történtek a múltjában, hiszen már valamennyit a családjáról is mesélt önként és nem kellett kihúzni belőle. Talán nekem is ideje lenne, ha mesélnék neki a családomról, annál a pár minimális infonál többet, mint amit eddig sikerült, csak hát lássuk be... az én esetem valamivel bonyolultabb, mint az övé, hiszen a szüleim nem haltak meg, nagyon is élnek és egyre jobban tartok tőle, hogy olyan dolgokhoz is közük lehet, amihez nagyon nem kellene. - Dolgok a múltadból, vagy a napló? Vagy... amiket tettél utolérnek, ahogyan mondtam igaz? - nem kellene faggatnom most, látom én rajta és tudom is, hogy ez most nem feltétlenül a megfelelő pillanat, de mégis mit kellene tennem? Egyértelműen komoly dolgok vannak a háttérben és még mindig van olyan is, ami veszélyt jelenthet rám, akkor arról illene tudnom? Lássuk be még mindig nem derült ki az sem, hogy ki és miért kapott el annak a bulinak az éjszakáján, amikor Dane húzott ki a csávából és sejthető, ha nem is marad majd annyiban a dolog. Dane már nagyon sokaknak keseríthette meg az életét és nem kérdés, hogy ez idővel vissza fog csapni rá és ha én a közelében vagyok akkor rám is. - Távoli felmenő? A szüleim, ha tudnák, talán... - csak sóhajtok egyet aztán lehunyom a szememet, egyértelművé téve, hogy nem szívesen beszélek erről és hát főleg nem most, amikor a kezei már szépen elkalandoztak. - De akkor bennem is valami sötét erő kavarog? Talán pont e miatt figyeltél fel rám? - csúszik ki végül a számon egy halk sóhaj kíséretében, amikor a keze bekalandozik a melltartó alá. Határozottan úgy érzem, hogy a maradék ruhák is útban vannak már, nem csoda, ha ez lehetséges még közelebb húzódom hozzá. Szó se róla, azok akikhez eddig közöm volt mindig gyorsan a lényegre tértek, Dane pedig annak ellenére, amilyen stílus finoman puhatolózik és még csak nem is támadott le egyszer sem és pont ez az, ami annyira magával ragad és persze könnyebb lenne most nem a zűrös múltra, jelenre, vagy épp a jövőre fókuszálni.
A vérfarkas és most már vámpír egészen emberi oldalát mutatja, ahogyan felsóhajt, s beletúr a sötét tincsekbe. Hosszan időzik pillantásával Sophia zöld szemein, mintha egyúttal a lelkét is fel akarná tárni. Ám vannak még olyan ki nem mondható múltbéli események, amelyektől a lány jelenleg még jobb, ha bőven távol tartja magát. Az, hogy a férfi beengedte a házába, az életébe egyértelműen arra utal, hogy a vallomás nem csak szélbe kiáltott szó volt, amely nem jelent semmit, hiszen Dane már korábban is közölte, megszerzi magának a törékeny, ám dacos teremtést. - Elég nehéz úgy titkolózni, ha valaki ennyire ragaszkodik hozzánk. – Feleli egészen mosolygósan. Talán egyszer megmutatja, hogy mi is történt, ki volt ő egykor, de úgy tartja, nem is az ijesztené meg Sophiát, hogy honnan indult, hanem hogy mi is formálta ilyenné. Természetesen Leslie, de a lány végtelen sötétsége.. Nos talán a kis barna még arra is ráébredne, hogy ha Dane-ben hasonló hajlamok vannak, akkor tényleg távol kellene maradniuk egymástól. Ám ez a pillanat most az övék, s nem tudni, hogy a férfi miért ilyen visszafogott, puhatolózóan érdeklődő a vad, szenvedélyes stílus helyett, amely egyébként a sajátja. Mint ahogyan az sem, hogy mindez összefügg azzal, hogy sem Jade-del, sem pedig Maggie-vel nem volt olyan kapcsolata. - Nem akarom, hogy bajod essen. Komolyan gondolom veled. Az enyém vagy, s én a tiéd, de.. vannak dolgok, amiket talán sosem fogok tudni megoldani. – Felhősödik el a tekintete, mintha egy rossz emlék suhanna át a csinos, már-már görögösen markáns férfiarcon. Mégsem hagyhatja, hogy a múlt elrontsa a pillanatot, amelyre oly rég óta várt, s talán Sophia is így van ezzel. Az, hogy Dane immár vámpír is, valójában csak egy plusz jellemző, a férfi uralhatja, ahogyan eddig is a bestiát, nem ez jelenti a komor árnyakat. - A túlvilág, és a természetfeletti nagyon is összefügg. Nem evilági az a mágia, amely a vért formálja. Valami sötét.. erősen örvénylő. Tudom, hogy bírod azt az erőt, amellyel kontrollálhatod. Nem, én sem hiszem, hogy a szüleidtől. Ez valami sokkal ősibb, amelyet valami távoli felmenőd formált ilyenné egykor. – Mintha maga se tudná eldönteni, hogy mennyire hagyja, hogy magával vonja az érzéki összebújás, hiszen a tenyerei között már ott feszülnek Sophia keblei. Odahajol, s gyengéden szétnyitja ajkaival a lányét, hogy finom harapásokkal kósolgassa. Láthatóan más a stílusa, mint azoké, akikkel eddig Sophia valaha volt, hiszen az állati ösztönök a mozdulatokban is megnyilvánulnak, amolyan kiváncsiskodóan dörgölőző. Becsusszan a keze a lány melltartója alá, amely ugyan nem ázott át az esőtől, de mégiscsak kezd feleslegessé válni.
Most nem igen akarok gondolkodni sem érzéseken, sem okokon. Dane eredetileg a céljai miatt jött ide és biztos vagyok benne, hogy ezt nem fogja végleg félretenni, ahogyan Petertől sem szakad el annak ellenére, ahogyan bánt vele és tovább is fontos szereplő az életében a napló, ami után annyit kutatott. Nem értem ezek után hogyan gondolhatta, hogy elmegy, ha csak tényleg nem arról volt szó, hogy úgy gondolta nagyobb biztonságban leszek nélküle, mint vele, de szerencsére erről mégis csak letett. Talán, mert nem akartam, hogy elmenjen, mert már érti, hogy fontossá vált számomra? Ha engedem akkor vajon tényleg csak úgy elsétált volna az én érdekemben, miközben eddig ennyire maradni akart hiába küldtem el? Azért lássuk be ez is elég mély érzésekre utal, ha nem mondta volna ki az sz betűs szót, akkor is egyértelmű lenne. Ehhez képes, amikor Peter vallott szerelmet az semmi sem volt, nem hiába voltam bizonytalan, hiszen egyből köddé is vált az a szerelem, amikor előkerült Lorelai, aki lássuk be még mindig nem épp a szívem csücske. - Ez igaz, hagytál már itt, mintha nem is félnél, hogy valami titokra bukkanok, amit nem szeretnél. - mosolyodom el egészen szelíden, hiszen tudom én ha nem akarja úgy se találok semmit, ha viszont igen akkor az már nem számít titoknak. Hiszen arra is fény derült, hogy visszament abba a sellő faluba, és képes volt elérni, hogy végül ne haragudjak rá e miatt. És most... nem siet, pedig nem ezt szoktam meg. Eddig akihez csak közel kerültem sosem húzta a dolgokat sokáig, sőt többnyire ők kezdeményeztek, de ezúttal én tettem és Dane mintha még csak finoman ismerkedne és nem pedig komolyabban közeledik, hiszen beszélget, miközben csak lágyan simogat, ami közben azért igen nehéz koncentrálni. - Akkor jobb, ha óvatosak vagyunk. - de persze ennek ellenére érezheti is akár, hogy a szívverésem mégis csak felgyorsul, amikor ezt kimondja. Benne van a pakliban, hogy elkapja a hév és sejtem pont e miatt nem kapkod, hogy uralni tudja azt, ami és bár van bennem egy cseppnyi félsz, de mégis bármennyire is szürreálisnak hangzik, de bízom benne, egy friss vámpírban, aki közben vérfarkas is. Nem kellene igaz? - Nem igazán tudom. Azt hittem eddig csupán a túlvilághoz van közöm, de nem tudom miért tudtalak kezelni, miközben másnak talán nem ment volna. A szüleim... egy mugli és egy kvibli, nem hiszem, hogy tőlük örököltem volna, ők inkább... - elharapom a mondatot és csak halkan sóhajtok egyet, hiszen Dane azért a nagy káoszban tudhatja hogy ott volt a nagybátyám a szilveszteri káoszban, még ha nem is valójában, hiszen nem ténylegesen ő irányította a dolgokat, hanem valaki a testében, de mégis sejteni lehet, hogy ez azért nem volt véletlen.
A féltékenységet egyértelműen vonzalomnak tudja be. Sophia már csak ilyen, nem úgy nyomul rá valakire, hogy romantikázik, hanem tesz érte, és ez mégiscsak különleges Dane szemében, ahogyan az első perctől kedve felfigyelt rá. A lány már sokszor csalódott, ez tény, és felhúzta azt a bizonyos védőburkot a lelke s a szíve körül, ezért veszett össze Peterrel, aki nem volt képes a helyén kezelni, hogy mivel is sértheti meg a lányt. Dane ellenben ha olykor át is lépi a határt, tudja, hogy mi az a pont, ahonnan még van visszaút. És úgy egészében, egyre inkább az derül ki, hogy illenek egymáshoz. Nem csupán a férfi nyújtotta be igénylét Sophia birtoklására, meg tudta mutatni számára a törékeny, esendően emberi oldalát is, így a lány nem csupán a kezdeti kislányos remegésekre van már utalva, hanem tudja, Dane ott lesz, amikor csak akarja. Sőt, ha nem akarja, akkor is. - Kicsit későn szólsz, és különben sem menne. – Pusszant vissza a lány ajkaira, úgy tud megalomán őrült lenni, hogy közben tudja a saját korlátait. Tudja, hogy bizonyos tekintetben nem tudja uralni a bestiát, le kell vezetni azt a bizonyos indulatot, ami benne pulzál, mint ahogy azt is, hogy bár akármikor kész ölni, gyilkolni a tervei miatt, de Sophiáért ugyanezt félre is tudja tenni. Ahogy eredetileg a lány mintegy természetes, de mellékes velejárója volt az elképzeléseinek, úgy nőtte ki magát főhősnővé mellette, ahogyan Peter félretolta. - Oh, dehogy, tőlem még az se lenne furcsa. – Csóválja a fejét halkan felnevetve, hiszen bár nem volt tudatos, mégiscsak többször itthagyta már a lányt, például amikor vacsorát csinált neki, vagy amikor az ablakon keresztül ugrott ki farkas alakban. Mintha Sophia afféle szépség lenne, aki arra van kárhoztatva, hogy egyedül kószáljon a szörnyeteg kastélyában. A simogatás, amelybe a csókok közepette belekezdtek, a nedves ruháktól megválás ellenére sem gyorsul fel, nem vált szenvedélyes ölelkezésbe, mintha Dane valóban komolyan gondolná, ahogyan eddig a lány felé közeledett, nem siet el semmit. Talán a mostani helyzet éppen elegendő ahhoz, hogy Sophia ne érezze azt, csupán saját magának is bizonyítania kell azzal, hogy ha Dane-t az ágyában láncolja magához, azzal hatást gyakorolva rá talán megváltoztatja. A férfi ellenben úgy fest ebben nem a vágyai rabja, s a gyengéd csókok, évődő simogatás csupán a fehérneműig terjed. Ő maga is kibújik a bőrig ázott pólóból, no meg a nadrág is földre kerül, hogy már csak az alsója marad tovább, de Sophiát is csupán eddig segíti kibújni az esőáztatta ruhákból. A hajuk ugyan még kissé nedved, de a kandalló mellett gyorsan megszárad. – Egyenlőre nem is szeretném, hogy ilyen jellegű bajod essen. Nos.. nem tudom, most úgy fest, bármikor elkaphat a hév, hiszen átváltoznom sem kell, csak a vér illata, ezért is akartalak megóvni. Te viszont.. tényleg képes lehetsz valamire, amit eddig csak sejtettem, mostanság viszont egyre bizonyosabb. Honnan örökölhetted? Mit tudsz a felmenőidről? – Kissé nehéz úgy beszélgetni, hogy olykor bizony lefoglalják egymás száját, de hát nem repül az idő, olykor lehet szünetet tartani. Azért Dane gyengéden ingerlő módon Sophia oldalát is cirógatja, épp csak annyira, hogy tudassa; megteheti, viszont nem csiklandozós az érzet, sokkal inkább figyelmes, birtokló.
Kénytelen vagyok bevallani, hogy tényleg féltékeny voltam akkor épp Jadere, aztán persze előkerült ez a kép Leslieről, főleg úgy, hogy Dane még el is akart menni nem rég még, de végül is nem megy és ez a legfontosabb. Azért annak örülök, hogy úgy döntött, hogy mégis marad és most nem akarok abba belegondolni, hogy pontosan miért is. Vajon csak miattam? De ha csak miattam marad, akkor nem is kellene már foglalkoznia a dolgaival, azzal a sok bonyodalommal, de persze tudom én valahol legbelül, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem fogja csak úgy annyiban hagyni a napló keresését sem és nem fog hirtelen jó útra térni és senkinek sem ártani. Egyszerűen csak az ijedtség miatt, hogy tényleg elmegy most valahogy ez nem annyira tűnik fontosnak, pedig nem szabadna elfelejtenem, hogy miért is voltam vele eddig annyira óvatos. Nem Peter intése miatt, hanem mert muszáj volt, muszáj lett volna, de hát úgy fest az érzéseimet nem tudom akarattal befolyásolni. - Én se tudtam, de ezért nem mehetsz csak úgy el. De azt azért nem mondanám... el ne bízd magad. - halványan elmosolyodom. Nem mondanám, hogy rászolgált, hiszen az elején az ereimben megfagyott tőle a vér és igenis volt, amikor szinte már tartottam tőle, de úgy tűnik, hogy ennek ellenére végül mégis csak mást ébresztett fel bennem, bármennyire is nem akartam. Az a legrosszabb, hogy tudom én, nem kellene kötődnöm semmilyen módon hozzá, hiszen igen egy gyilkos és nem fog megváltozni a kedvemért és tény folyton rosszul választok, tehát ez megint egy rossz döntés a részemről, amivel csak újra esélyt adok, hogy a szívem idővel darabokra törjön. Lesz majd eset, amikor nem mond igazat, amikor nem teheti, mert olyasmit tesz, amiről jobb is, ha nem tudok és persze lesz, amikor majd baja esik, én pedig ugyanúgy rettegni fogok, hogy meghal, mint nem is olyan régen, vagy akár... utol is érheti valami bosszú, hogy aztán már semmit se tehessek és tényleg a halálát lelje valahol és akkor újfent fájdalmat okoz majd, ha nem is szándékosan hal meg. És most ebben a pillanatban ez még sem érdekel, hiába harsog a vészharang az agyam egy eldugott pontján, hogy nem szabad, hogy ez megint egy igazi Sophiás rossz döntés, de egyre inkább elnyomom, míg végül a szőnyegen már semmit sem hallok belőle, csak azt a szót visszhangozni, hogy szeret. - Ez... a te házad, mégis csak furcsa lenne, ha te lépnél le belőle. - pillantok rá mosolyogva. - De remélem engem se penderítesz ki hajnalban. - teszem még hozzá kissé akadozva, hiszen azért mégis csak elég nagy hatással van rám, pedig még csak puszta simogatásról volt szó, viszont már jó ideje távol tartom magamat mindenféle hasonló kapcsolattól, így most mintha különösen ki lennének élesedve az érzékeim, vagy az ő jelenléte váltja csak ki ezt belőlem? - Fogod tudni... uralni a másikat? Még sose harapott meg... vámpír. - pillantok fel rá, ahogyan játszadozik, hiszen ez még egyértelműen az, játékos tapogatózás, ahogyan kezdünk. Nem csoda, ha a kezeim valahogy ösztönösen kerülnek a mellkasára, mintha képes lennék távol tartani magamtól, ha akarnám. Jó eséllyel esélyem se lenne, hiszen vérfarkasként is erősebb volt nálam és így puszta kézzel még inkább érezni a kidolgozott izmokat, de vámpírként ha jól sejtem csak még erősebb lett, főleg ha már sikeresen túlélte ezt az egyesülést.
Végigsimít Sophia vállán, pontosan tudja, hogy mennyire nem könnyű vele. Sötét, baljóslatú idegenként forgatta fel a lány életét, titkokkal teli batyut rakva a kis barna vállára, akinek nap mint nap meg kell bírkóznia a Dane-t övező rejtéllyel. Hiszen még mindig nem tud róla mindent, s minden egyes kapu újakat tár fel, ahelyett, hogy olykor megoldódna az egész, kapna legalább részleges válaszokat. Mégis, a legfontosabb mintha mégiscsak kezdene egyértelműbbé vállni, Dane ragaszkodik hozzá. Ám a bizalom, vagy a szerelem nem jön magától, lehet, hogy ezen a ponton Sophia csupán lángol, vonzódik, de mindez törékeny életű. Ha hinni is akar a farkasban, minden egyes jel újra hátralöki, amely azt feltételezheti, hogy Dane sosem lesz igazán az övé. - Én pedig azt nem tudtam, hogy ennyire kiállsz értem. Rászolgáltam? – Feleli sötét mosollyal. Na igen, amióta visszajött, nem túl sok piros pontot kapott, Sophia, Peter, de még Jade is úgy kezelték, mintha valami tékozló fiú lenne, akiben nem lehet bízni. Aki olyan szörnyeteg, akit meg kell állítani. Most pedig mindhárman ott térdeltek az ágya mellett, sőt, vitakozva, hogy ki mit tegyen. Tényleg mint egy haldokló, akiért kétségbeesetten küzdenek. Egyenlőre csupán áthívta volna Sophiát, aki különleges lépésre ragadtatja el magát, hogy Dane tudtára hozza, ha nem is szavakkal, hogy nem hajlandó elengedni őt. Ez pedig merőben újdonság számára. Nem csak a veszélyes, de lenyűgöző idegent látják benne, mint Lory, nem csupán egy darab húsként kezelik, mint Maggie, na és persze nem ő a lelkizős barát, mint Jade esetében. Sophia tökéletesen tisztában van vele, hogy Dane gyilkos, többszörös gyilkos, ám azzal is, hogy nem messzemenőkig gonosz, így.. még lát számára megváltást. A férfi így nem várja el, hogy a meglepett lány máris bólogasson a szavaira, vagy szintén kimondja. Nem is feltétlenül lenne jogos, hiszen Dane nyomja rá a pecsét a kapcsolatukra. Leheveredik Sophia mellé, és miközben a lány legalább az örömét fejezi ki, megsimogatja annak arcát, s gyengéden cirógatja az oldalát. - A végén még dorombolni is fogsz nekem? Akkor ne lépjek le hajnalban? – Kérdezi mosolyogva, miközben finoman karcolgatja a lány nyaka hajlatát. Nem fogja tudni levetkőzni az állatias jellegét, ám választottja biztos lehet benne, a farkas gondoskodása nem terjed tovább a szelíd erőszaknál. Nem tudni, hogy ez a mostani helyzet hova fog kilyukadni, de az tény, hogy a kandalló ellenére sem érdemes magukon hagyni a vízes ruhákat. Így a sejtelmes simogatás közepette Dane elkezdi gombolni Sophia blúzát, és játékos erőszakkal olykor bizony a lány arcát kapja az ajkai közé, mintha kóstolgatná.
Nem akarom én számon kérni, de lássuk be az utóbbi időszak feszültsége azért csak-csak kijön az emberen és hát azt sem tudhattuk, hogy Dane egyáltalán túléli-e, vagy előkerül-e még. Most pedig itt van és azzal indított, hogy el akar menni, ami azért lássuk be újfent nem volt a legjobb hír. Bedobva hát ezt az újabb nevet, miközben igaza van Jade is már sok volt nekem, hogy ennyire aggódott miatta, főleg amikor még azt is bejelentette, hogy babát vár... Nem kellene féltékenykednem, hiszen bár Dane sok mindent mondott, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet köze senki máshoz, vagy hogy örök hűséget esküdött volna nekem és mégis tudja jól, hogy mennyire sokan bántottak már meg és hogy pont e miatt nehezen viselem az ehhez hasonló helyzeteket. De legalább nem megy el, akkor viszont végképp nem kellene elijesztenem számonkéréssel. - Na jó... talán, de nem szándékosan. Én csak... Tudod. - vonom meg végül a vállamat. Tényleg nem akartam, hogy úgy jöjjön ki az egész, hogy csak hisztizek, vagy hogy ő nem is lehet mással semmilyen módon, csak hát... - Amikor azt gondoltuk haldokolsz én eléggé... undok voltam Jade-del. Bocsánatot kellett volna kérnem tőle, de még nem sikerült, pedig ő nem tett semmi rosszat, csak nem tudtam, hogy annyira jóban vagytok. Aztán amikor még azt is mondta, hogy terhes... - vallom be végül, hiszen lássuk be tényleg ki voltam akadva és eléggé komolyan vettem azokat a szavakat, sőt először tényleg azt hittem, hogy Jade azért van ennyire kiborulva, mert Danetől terhes. Hát akkor én is rendesen ki lettem volna borulva, az biztos. De nem e miatt akarom kiengesztelni és marasztalom, de éreznie kell, hogy ez nem olyasmi, amiből kihátrálhat. Ez már annál sokkal komolyabb, annak ellenére, hogy veszélyes és hogy nem szabadna hogy komoly közöm lenne hozzá, de ez ellen már nem igen tehetek sok mindent. A csók után pedig a vallomás, letaglóz, még levegőt venni is elfelejtek, és hát tényleg nem sikerül kinyögnöm semmiféle választ, pedig akarok... tényleg, de erre nem számítottam, hiszen nem rég még el akart menni. Aztán már csak hagyom, hogy a tettek kövessék egymást és mire feleszmélek már a jó meleg kandalló előtt a puha szőnyegen találom magamat. Halkan sóhajtok fel, mint aki épp most találta meg a helyét. Kellemes a meleg, főleg hogy a ruháim még mindig vizesek. Jó lesz hamar megszabadulni tőlük. - Örülök, hogy nem mész el. - suttogom, aztán elhallgatok és csak hátra vetem a fejemet, pihentetve a szőnyegen és halk sóhajjal, boldog mosollyal, amiről nem is tudok, csak úgy ösztönből jön, élvezem ahogyan a csókjai a nyakamon szánkáznak tovább. Nem rég majdnem meghalt és most itt vagyunk. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, azt sem hogy mennyire rossz döntés, de azt hiszem ez már nem döntés kérdése. Nem igazán tudom befolyásolni, amit érzek.
Nem is tudja, hogy miért magyarázza meg Leslie helyzetét, korábban sosem tűnt úgy, mintha kicsit is érdekelné, hogy ki mit gondol róla. Lazán lerázta magáról Sophia kötekedő, provokatív fejtegetését, most azonban ismét egy szeletet tár fel a múltjából, afféle bizalmi köteléket erősítendő. És hogy miért is vágyik arra, hogy a lány bízzon benne? Ki tudja. Ám az örökösen ködös válaszoknak úgy fest vége szakad. Talán Dane nem fog mindenre egyenes véleményt közölni, s mindig maradnak titkai, Sophia felé mégis most mintha egyértelművé válna, hogy már az elejétől igényt támasztott rá. Mintha fel sem merülhetett volna, hogy Dane nem kapja meg, amit akar. - Tényleg nem? – Mosolyodik el édesen, lényegében pontosan tudja, hogy Sophia már az ágyánál is kikérte magának Jade túlságosan is ragaszkodó viselkedését. Talán nem volt végig a tudatánál, ám párszor megrebbent annyira a pillája, hogy érzékelje, a lány nem csak hogy kiáll mellette, hanem tulajdonképpen még a saját barátaitól is úgy védelmezi, mint egy nőstényfarkas. Lehet, hogy az volt az a pont, amikor Sophia is ráébredt, hogy bár gyilkos, akinek félelmetes tettek járnak a nyomában, képes kötődni, elfogadni, hogy egyedül semmivé foszlik a világa, így nem az az ész nélküli fenevad, aminek gyakorta beállítja magát. És így a lány számára is tudatosulhatott, hogy a kemény, makacs jellemeik alapján – illenek egymáshoz. És Sophia bár nem tud róla, de ott volt Maggie, akit Dane kerek perec elutasított, de még Jade-et is, hiszen a kislánnyal kölcsönösen megmentették egymást, ám a férfi számára ez mindössze figyelem volt, nem több annál. Sosem tudta kiverni a fejéből Sophiát, aki csak abban hasonló Lorelai-hoz, hogy Peterrel egyetemben mindketten vonzódtak hozzá. Ám a szeszélyes szöszi ellenében a kis barna nagyon is valóságos, és bár nem fogja kihúzni a sötétből a farkast, ám olykor találkozhatnak a félhomályban. Megáll a mozdulat közepette, lassan ébred rá, hogy a lány nem feltétlenül csupán vendégként akarna maradni. Visszalép hozzá, és Sophia derekára fonja a kezét. Lejebb hajol, hogy átadja magát a csóknak, sötét pillantásából kihúny az örökös, kemény görcs, és évődő csillogás jelenik meg benne, ahogyan puha, finom csókban forrnak össze. Egyetlen pillanatig, hogy aztán Dane megszólaljon. - Szeretlek. – Választ még véletlenül sem vár, rajongása tárgya immár hivatalossá is válik, és bár tudja, Sophia mindig is fenntartásokkal fogja kezelni a tetteit, ám azt hátha egyszer elfogadja, hogy vele kapcsolatban mindig is félre kész tenni a cselszövés útját. Bőrig vannak ázva, így ha nem a törölközés marad a megoldás, akkor a csók valami teljesen mást indít el. Átvéve a kezdeményezést, tovább csókolja a lány ajkát, hogy a derekáról a combjára simítja az ujjait annak feneke alá nyúlva egész egyszerűen megemeli a karcsú testet, hogy a kandallóig sétáljon vele, s csak ott teszi le, szépen eldöntve a szőnyegen, hogy ott már Sophia nyakára tapassza az ajkát, ingerlő csókokkal élesztve fel a bizonytalankodásból indult vágyat.
Nem mondom, hogy féltékeny vagyok még valami múltbéli akárkire is, akiről eddig nem igen esett szó, főleg mert hát nekem is akadtak Dane előtt mások, csak ugye mégis csak olyan valaki ez a Leslie, akit eddig nem említett és már ez a Lorelai téma sem volt épp a kedvemre. Most viszont eleve nem a legjobb a pillanat ilyesmiről beszélni, főleg ha azt nézzük, hogy ő el akar menni, pedig maradnia kellene, hiszen én nem akarom, hogy elmenjen. - Oh én nem... nem kérlek számon, vagy ilyesmi. - na jó attól még az is kiborító volt, amikor már-már azt hittem, hogy valami köze van Jadehez, erre most egy újabb lány jön a képbe, ez a Leslie, még ha régen is volt. Mintha nekem nem lett volna senkim Dane előtt, viszont én már a tudtára adtam, hogy igazából én mindig pont hogy túlságosan ragaszkodom másokhoz és pont hogy mindig én esem pofára, ami már nagyon fárasztó. Ezért nem fair a részéről, hogy most meg ő akar lelépni, amikor tudja jól, hogy bármennyire is friss még ez a valami közöttünk, attól még meg fog bántani vele. félhetnék attól, amivé vált, de attól semmi se lenne jobb, viszont arra gondolni sem akarok, hogy lelépjen, főképp hogy ő maga mondta, hogy így is veszélybe kerülhetek a napló miatt. Akkor meg mi értelme lenne, hogy elmenjen? - Akkor ne menj el. - bár azt hiszem már kezd számára is egyértelmű lenni és én is nagyon remélem, hogy a csók nem valami búcsú akar lenni, mert az igazán nem lenne fair tőle. De az ölelés már más, ilyesmi még nem volt és érezheti, hogy nem nagyon akarom elengedni sem, nehogy mégis búcsút jelentsen a mozdulat. A szavai viszont már egyértelművé teszik, hogy nem akar elmenni, csak azért merült fel benne, hogy engem védjen, de már látja, hogy ennek semmi értelme és hogy egyikünknek se lenne jobb, ha végül így döntene. Talán csak Peter örülne neki, de őszintén szólva Peter nem érdekel ilyen téren... sem jelenleg. - Köszönöm, bár gondolom váltóruhát nem tartasz itt, bár inkább úgy mondom, hogy remélem. De... talán nem is kell. - épp e miatt állítom meg ezúttal, hogy ne menjen törölközőért. Peter biztos vagyok benne, hogy minimum őrültnek tartana, de Dane marad és miattam teszi és az ijedtség, hogy elmegy, az ijedtség, hogy láttam haldokolni már túlságosan sok volt. Ezért is fogom meg a karját és tartom vissza, hogy ne induljon el. A tekintetem mindent elárul, ahogyan közelebb lépek és kezdeményezem a csókot pedig még inkább. Igazából nincs köztünk semmi tisztázva ez tény, de itt maradt, mert én kértem és nem félek attól sem, amivé vált, vagy csak megint naiv vagyok és nem gondolom át a dolgokat?
Hiába veszik körbe Dane-t nők, s az a titokzatos sárm, amely alapján bomlanak utána a nők, Sophia még sosem látta félreérthető helyzetben senkivel a férfit. Talán Jade kissé hisztisen kiakadt az ágynál, ahol a vérfarkas szenvedett, ám akkor is egyértelmű volt, hogy Dane Sophiát tekinti nőnek, még ha ezzel olykor a vöröskében is megforgatja a kést. Nem, Dane mindig is acélosan ragaszkodott az elveihez, s Peterrel ellentétben nem a felületes kapcsolatvadászatban találta meg a kiteljesedést. - Félreértesz. Nem számomra volt szerelem. Számára. Érdekelt, hogy milyen hatalmat birtokolhat, de a huga érdekelt igazán. Sosem tartottam több vasat a tűzben. – Ingatja a fejét, emlékeztetve rá, hogy Sophia tudhat Lorelai-ról, akivel az a furcsa szerelmi háromszög alakult ki, de nem volt ebből több, burjánzó érzelmi futórózsa. Ha Dane le is zárta magában az egykori Lorelai szálát, nem fog visszaesni, mint Peter, aki a szöszi feltűnésével mintha dobta is volna Sophiát, még mint barátot is. Mintha csupán a lehetőségeket keresné. Nem úgy Dane, aki gyilkos, egy vérengző fenevad, de komoly célokkal, egyértelmű következetességgel, legalábbis ami az érzelmeket illeti. Talán van jelentősége annak is, hogy farkassá vált, hiszen felügyeli a falkáját, még ha azok csupán emberek is, ráadásul ragaszkodó, hiába van rásütve a rosszfiú bélyeg. Csak mert a fekete bőrdzseki a sajátja, és a céljai érdekében nem válogat az eszközökben, azokra, akik igazán fontosak, még csak kezet sem emelne. - Nem sokra. Arra igen, hogy elvesztettem a tudatomat egy időre, és te végig mellettem voltál. Én is ezt akarom, még akkor is, ha benne van, hogy magamtól nem tudlak megvédeni. – Különös, szeretetteljes csók, majd ölelés következik, amelyben összeforrnak, mintha Dane is megnyugvásra lelne ebben az egy pillanatban. Valaki aki a kezdetektől tudja, hogy sorozatgyilkos, és mégis többesszámban beszél vele, amire még a féltestvére sem volt hajlandó; megoldjuk! Felsóhajt, hiába kapaszkodna a gunyoros gondolatmenetbe, ezúttal felvállalja a maszk nélkül, hogy ez ő. Sosem fogja tudja leszögezni, hogy megváltozna, már mesélte ugyanis Sophiának, hogy ő így lett igazán teljes. És most ismét történt valami, aminek a kimenete még nem ismert. Vámpírvér is keveredett az egyébként sem túl egyszerű bestia lelkébe. - Nem. Gyere át. – Ez mintha kérés is lenne egyben, nem pedig parancs. Mintha nem lenne kedve átlépni a Roxfort kapuját, ahol ebben a bizonytalan pontban csupa vértől lüktető potenciális áldozat veheti körbe. Ahogyan a millineumon is, Dane mégiscsak megállt, hogy segélyt nyújtson a zuhanónak, úgy ártatlan áldozatokat nem akarna vacsorának. Az ölési kényszert majd akkor éli ki, ha valaki igazán undok alakkal találkozik. Akkor bizony véres, elhúzódó rituálét fog elkövetni, mint a sellő csapos esetében. Addig viszont... Elengedi Sophia vállát, de csak hogy a kezét fogja meg. Sarkon fordulnak az épülettől, hogy a nagykapun túl már hoppanáljanak. Úgy fest az éjszakának még nincs vége. Épp csak most kezdődik. A már ismert ház előtt landolnak, ami nem engedte be az orrgazdát, vagy éppen Jade nemezisét. Lépteikre világ gyúl az épületen belül, mintha a ház önálló, lélegző személyiség lenne, aki felismeri a gazdáját. Amint belépnek, a nappaliban láng lobban, ahogy a kandalló bekapcsolja magát. - Oda. Hozok egy törölközőt, hogy megtöröld magad. – Engedi el a lány kezét, és a fürdő felé siet, neki sem ártana valami kevésbé nedves gönc.
Újabb női név merül fel, pedig már azt se viseltem valami jól, amikor Jade felbukkant Dane-nél. Valahogy egy sötét alakhoz nem passzol egy mindig életvidám lány és ahogy sírt érezni lehetett, hogy az valami... komolyabb, mármint tényleg nagyon aggódott érte, én meg nem értettem, hogy miért, legalábbis az elején és most egy újabb női név... Nem csoda, hogy miután eleve azért jött ide, mert távozni akar azért nem értékelem, hogy mást emleget. - Oh... nem meséltél még róla. - nem szemrehányás, egyszerűen csak nem tudhattam, hogy kicsoda. Igazából Lorelairól se tudok túl sokat, azon túl hogy egyszer elásott majdnem teljesen, hogy ráhozza Peterre a frászt, de ennél többet nem igen. Peter mesélt róla valamelyest, de nem olyan sokat és persze a múltjuk részleteiből sem ismerek még mindent, de a jelenet igen és ez alapján nem akarom, hogy Dane elmenjen. Nem is értem miért gondolja, hogy ha most lelépne az már nem jelentene gondot és nekem cseppet sem fájna. Ugyanúgy fájdalmat okozna a távozással, mintha egy hete tette volna, vagy pár hét múlva. - Azzal a Leslievel. - szögezem le, mert hát tényleg új info, főleg ha még azt is hozzáteszi, hogy az valamiféle szerelem volt, ami miatt vérfarkassá akart válni. Értem én, hogy most nem volt választása, de ez még nem indokolja, hogy csak úgy lelépjen. - Így is bármi lehet veszélyes... igaz? - ő mondta és én csak ezt tudom ismételgetni. Ő mondta, ha nem lenne itt, ha nem jön ide, akkor is létezne a napló és én akkor is veszélyben lehetnék és lássuk be jelenleg nem olyan a viszonyom Peterrel, mint aki meg tudna, vagy egyáltalán akarna védeni. Ez nem rég is bebizonyosodott, amikor bár nem tudtam Dane kéréséről, de nem maradt mellettem. Persze nem is vártam, de aztán majdnem le is lőtt... Nem épp a legjobb testőrnek annyi biztos. Bár barátnak sem az utóbbi időben, úgyhogy... - Nem sokra emlékszel abból, ami a házadban volt nem rég igaz? Amikor... azt hittük, hogy haldokolsz. - kérdésre kérdéssel válaszolok, hiszen az már egyértelmű lehet a számára, hogy nem akarom elküldeni, de miért is akarnám, amikor totál ki voltam borulva, amikor rosszul volt, hogy Petert és Jadet is lépten-nyomon kínoztam, pedig ne érdemelték meg, hogy levezessem az ijedtséget és a féltékenység... lássuk be féltékenység pont arra utal, hogy valaki nagyon fontos neked. És a halk sóhaj, az egyértelműen jól eső sóhaj is arra utal, hogy igen, tudom, hogy mellettem áll és hogy a csókja is fontos számomra, ahogyan az is, hogy itt maradjon, de az ölelés még inkább, hiszen ez tényleg szokatlan. Eddig a settenkedés volt az övé, eddig inkább csak betoppant, amikor akart, megcsókolt, ha úgy esett jól neki. Most viszont az ölelés... egész más, szeretetről és ragaszkodásról árulkodik. Ezért is viszonozom, bújok oda és fúrom a fejemet a vállába. - Akkor még sem mész el? - pillantok fel rá, egészen közelről és egészen meghitt most ez a pillanat így az esőben. Ezt még nem mondta ki és én úgy érzem, hogy hallanom kell szavakkal is, nem csak sejtenem, hogy mégis csak maradna. Majd megoldjuk ezt együtt valahogy. Nem lenne jobb senkinek semmi, ha most fogná magát és lelépne.
Lehet, hogy az amúgy mindig titokzatos, sötétlelkű idegen most nem is feltétlenül saját magában nem bízik, hanem abban, hogy az újabb átok most mit fog művelni Sophiával. Eddig kész volt visszafogni magát, ám ez valami új, ami ki tudja, hogy milyen hatással lesz a benne rejlő bestiára. Farkasnak lenni Dane számára igazi kiváltság lett, ám most már vámpír is egyben, így az amúgy acélos akarata vajon képes lesz felülkerekedni a különféle vágyakon? Viszont Sophia nem az a szeszélyes kislány, mint amilyen Lory volt. Lehet, hogy az életkori különbség is játszik, lévén a kis barna már idősebb, amikor Dane-nel találkozott, de az is benne van, hogy jóval felelősségtudóbb, kevésbé csapongó. Ő aztán nem fog valakire csillogó szemmel nézni csak mert motoros dzsekiben mászkál. Sőt, pont hogy fenntartásokkal kezeli a saját múltjából kiindulva. - Lorelai nővére. Ő volt az, aki megharapott. – Na most akkor egy titokkal kevesebb, Dane eljutott odáig, hogy legalább felfedjen valamit a múltjából. Ez nagyfokú bizalmat jelent a részéről. Igaz, hogy Sophia nem sokat tudott azért tenni, hogy Dane valahogy túlélje az átkos vámpírharapást, ám mégis megpróbálta a másik kettővel. Dane pedig nem olyan típus, aki csak úgy viszonzatlanul hagyna bármit is. Emlékezzünk csak vissza a sellőfaluban történtekre. A csapos csapdába csalta, és el is pusztította volna, Dane számára az ilyen szándék pedig szintén vendettát kíván. - Ez mégis más. Akkor.. az valamiféle szerelem volt, önként vállaltam. Most pedig megtámadtak, és alaposan át kell gondolnom, hogy ha még így is ilyen törékeny vagyok, akkor azzal másokat is.. vagyis téged veszélybe sodorlak. Most már saját magam által is. – Igaz, hogy Dane önmagában is veszélyes, és Sophia csupán azzal, hogy vele mutatkozik, a saját fejére is bajt hoz, de eddig a férfi meg tudta óvni a benne rejtőző vérlénytől, ám abból most már kettő is van. Vagy egyként kéne kezelni, mintegy kiteljesedett bestiaként? Némán hallgatja a lány kérését, s hogy valahogy mégiscsak lehet ezt uralni. - Ketten együtt? Nem akarsz elküldeni? Már nem gyűlölsz annyira? Tudod, hogy bármilyen mocsok vagyok is, mindig melletted állok? – Azért meglepődik, hogy Sophia mégiscsak beváltotta a tőle remélt sorsot, miszerint valami képesség lehet a birtokában, amely a többi fölé emeli. A gonoszkodós cinizmust most mellőzi, s közelebb lépve a lány arcára simítja a tenyereit, lágyan megcsókolva választottját. Ám csupán egyetlen csók ez, amely ha már eddig is szokatlan tettek övezték Dane útját, most egy újabbra talál, mert elengedve a lány arcát, egész egyszerűen magához öleli. Cseppnyi támadás, vagy gúny nélkül. – Bemenjünk? – Kérdezi most a lány fülébe suttogva, ha marad, akkor valóban nem kéne tovább ázniuk az esőben.
Hárman is megpróbáltunk mindent megtenni azért, hogy jobban legyen és most ez a hála, hogy egyszerűen le akar lépni? Ez azért nagyon nincs rendjén és csak úgy elfogadni se tudom. Nem erről volt szó és főleg nem ezt ígérte és egyébként is nem értem miért gondolja, hogy attól bármi jobb lesz, vagy hogy ezzel engem már nem bánt meg. Azt mondta, hogy ő nem teszi, erre mégis? Azt hiszi, hogy most még nem fájna, hogy lelép? Itt hagyna csak úgy, amikor arról beszélt eddig, hogy ha nem lenne itt akkor is veszélyben lennék? Peter pedig... hát őszintén szólva az ő hozzáértésében nem bízom meg, az utóbbi esetek nem bizonyították a rátermettségét. Codyt majdnem megölte, ahogyan engem is, és Dane helyzetével se tudott elsőre mit kezdeni. - Leslie? - hát igen végül nem jutott el hozzám az a kép, amit Peter a földre ejtett, hiszen kiborultam, amikor lelépett, nem volt időm megkérdezni, hogy vajon ki van a képen, így hirtelen fogalmam sincs, hogy kiről beszél. Eddig inkább csak Lorelairól hallottam, de ha jól tudom őt Dane harapása változtatta át. - Megtanulod. Azt is megtanultad hogyan kezeld a farkast nem? - naiv lennék? Vagy csak önző és nem akarok már megint visszalépni, megint visszatérni oda, ahol eddig voltam, ahol csak elveszítek magam körül mindenkit? Nem tetszik a kialakult helyzet. Persze Dane biztosan veszélyesebb így, de hát mások is akadnak, akik vámpírként élik az életüket. Neki most bonyolultabb így kettős állapotban, de valahogy majd megoldja. Ő pont arról híres, hogy mindent megold, akkor ez most miért lenne más helyzet? - Akkor is azt mondtad, hogy akkor is veszélyben lennék a képességeim miatt, ha nem lennél itt. Akkor... nem jobb így? - nem felejtettem ám el, hiszen ott van az a napló a nevekkel és azt mondta, hogy a képességem is különösen erős lehet, ami miatt veszélybe kerülhetek akármikor. Az az elrablás sem általa történt, akkor meg miről beszélünk? Ha elmegy akkor még csak nem is fog tudni róla, hogy bajba kerülök. - Nem akarom, hogy elmenj. Akkor kellett volna, amikor még azt akartam, de akkor nem tetted. Most már... nem fair. - tudom én, hogy miket tett és hogy eddig is veszélyes volt a közelében lenni, de amikor elküldtem, akkor nem tette, pedig hát akkor se gondoltam komolyan. Egyszerűen nem igazságos, ha most meg mégis csak lelép. Egyszerűen meg kell értenie, hogy nem akarom és kész. Most már maradjon és segítsen és majd én is segítek neki. - Rájövünk hogyan tudod kezelni, vagy... hogy én hogyan tudom. A házadban, amikor nem voltál magadnál visszahúzódott a szörny, amikor rám néztél és... és volt egy pillanat, amikor átváltoztál farkassá, de nem bántottál. Engem nem bántasz. - rázom meg a fejemet. Egy egészen leheletnyit közelebb lépek, épp csak annyira, ami szinte alig észrevehető, de mégis csak érzékelni lehet. Vajon tényleg elhiszem ezt? Engem tényleg nem bántana, ha azok ott bent összevesznének, ahogyan mondta? Ha meg se próbáljuk akkor nem is jöhetünk rá nem igaz?
A férfi látja Sophián, hogy mennyire ideges, és ez mégiscsak megmosolytatja, visszahoz valamit abból a csibészes magabiztosságból, ami mindig is a sajátja volt, amióta a kis barna csak ismeri. Ám Dane-t ezúttal nem veszi körbe az a sötét aura, ami mint természetfelettit legtöbbször jellemzi. Csupán esik az eső, de nincs most rajtuk kívül más, a fiatal férfi, s a lány, utóbbi láthatóan nagyon is értetlenül fogadja be, hogy Dane most miért bizonytalankodik, talán távozásra is adja a fejét. Dane már elmondta, hogy mi is motoszkál benne, de ahogyan mindig, most is itt van, s megosztja Sophiával a gondolatai bizonyos szeletét, még ha jó szokása szerint, de megint titokzatoskodik, ez már aligha fog változni. - Tévedsz kislány. Más lettem. Az a valami már bennem él, és ha egykor csak Leslie harapása volt rám hatással, most már az is, ami eggyé vált velem. Nem tudom kiszámítani, hogy mit fogok tenni, s ha ezek ketten bent összevesznek, hogyan állhatnám útjukat? – Mormolja torokköszörülve, mintha csak valami benső én kezdene életre kelni benne. Eddig vérfarkasként volt igazán veszélyes, ám ha nem volt átváltozva, tudatosan gyilkolva uralta a vérszomját. Ám most már vámpír is, s ha elragadja az indulat, akkor félelmetes gyilkos.. Akár puszta kézzel is. Sophia még mindig olyan kis naív, hogy vállalná a kockázatot? - Nem akarok. Ám nem azzal védelek jobban, ha nem hozok rád veszélyt? – Ő azért mégsem olyan, mint Peter, akivel a lány meg sem tudta beszélni a dolgait. Viszont ő már nem csak holmi rosszfiú, aki átgázol a lányon, majd félredobja. Valós, sőt halálos kórt hozhat rá. Sophián már az elején is látszott, hogy szeret veszélyesen élni, de most olyan erősen hisz abban, hogy Dane nem bántaná, hogy nem érti a távozás okát? A férfi persze nem tud róla, hogy átváltozott formájában a lány bizonyos fokig képes volt őt visszafogni. Mégis, közelebb lép, mintha vívódna attól, amit Sophia vetett fel, hajlamos igazat adni neki. Bizonytalanul emeli fel a kezét, hogy végigsimítson a lány sötét, vízáztatta tincsein.
Érthető módon azóta, hogy felszívódott megevett az ideg, hogy egyáltalán jól van-e, él-e, hogy mi történt, erre most úgy bukkan fel, mintha mi se történt volna és mintha minden rendben lenne. Azaz nem... hiszen látszik rajta, hogy nagyon nincs minden rendben, csak tudnám, hogy mégis mi a fene folyik itt és miért fest úgy, mint valami vert sereg. Legalább életben van, nem csoda, hogy sietősen szedem már az utolsó lépcsőfokokat és amikor nem jön be, végül én magam lépek ki az esőbe, még ha valószínűleg pillanatok alatt is bőrig ázom majd. Nem ez a legjobb hely a beszélgetésre, de mintha nem is nagyon akarna beszélni. Meglep az is, ahogyan szólít és amikor beszélni kezd végképp nem értem, hogy mit is akar, főleg hogy olyan... más most. Eddig mindig határozott volt, mindig tudta, hogy mit akar, mindig látszott rajta, hogy ott van előtte a következő lépés, egy terv, akármi, most viszont mintha bizonytalannak tűnne és még csak azt sem tudja, hogyan fogalmazza meg, amit mondani akar és ez érezhető feszültséget szül és nagyon nem jó jel. - Dane? - hát persze, hogy pillanatok alatt mindenféle pocsék lehetőségek pörögnek le a szemem előtt, hogy haldoklik és e miatt búcsúzni jött, vagy tudom is én. Hogy nem talált megoldást, csak időlegeset erre a vámpír harapásra, de végül megszólal és nem erről beszél. Hanem valami értelmetlenről hadovál össze, rólam és hogy én mit érdemlek. - Hogy... mi? - látszik rajtam, hogy nem értem. Nem akarja összetörni a szívemet, de közben arról beszél, hogy... elmegy? Azért nem jön hát közelebb és azért nem lépi át a küszöböt sem? - De eddig nem ezt mondtad. Miért változott bármi is? Nem... lettél más, én pedig... - én más lettem és amikor látnom kellett, hogy majdnem meghal egyértelmű volt, hogy ez már nem az a folyamatos ellenkezés, ami eddig volt vele szemben. Halálra aggódtam magamat, rúgva bárkibe, aki kéznél volt, akkor épp Peter és Jade, pedig nem adtak rá okot. És most csak úgy elmenne? - Azt mondtad, ha nem lennél itt, akkor is bajom eshet. Azt ígérted, hogy... azt mondtad megvédesz és most el akarsz menni? - ő mondta, hiszen tőle függetlenül kaptak el a buli után és most csak úgy lelépne? Nem értem, azt sem, hogy mi váltotta ezt ki belőle, de azt jól érzem, hogy megremeg a szám. Az eső előnye az, hogy ha sírás lenne belőle az még csak látszani sem fog. Bár ez így nem igaz, hiszen ha a szám legörbül azt, azért ki lehet majd szúrni. Nem mintha Dane az a típus lenne, akit meghatná az ilyesmi. De tényleg képes lenne csak úgy lelépni? Azt hiszi, hogy azzal nem okozna már most is fájdalmat?
Csupán néhány nap telt el azóta, ám úgy, hogy az utóbbi időben szinte mindig találkoztak, nem nyugodott el egyszer sem a nap, hogy a férfi legalább benézett volna a lányhoz, most kínzónak tűnő hosszú hétvége telt el, s most Dane itt van, ám a mozdulatiból szinte süt, hogy valami végleges tettre készül. A pocsék idő sem segít abban, hogy a hangulatot emelje, mintha most minden ellenük dolgozna. Az egykori komor, szinte félelmetes miliő, amivel Dane egykor feltűnt, most mintha valami szomorú, magányos lezárást tartogatna. A férfi lehet, hogy úgy érzi, túl késő, hogy bárkiért is megváltozzon, s ez talán a búcsú perce. Közelebb lép, szinte bőrig van ázva, ki tudja, hogy meddig járkált kint, mire összekapta magát annyira, hogy Sophia elé álljon. - Sophie.. – Talán merő véletlenség, hogy nem a lány komoly nevén, hanem afféle becézésként kezd bele. Sötétkék pillantása a lány zöldjeibe fúródik, s talán tőle szokatlan módon keresi a szavakat, ami legalább jó jel, itt most nincsenek begyakorolt mondatok, a magabiztossága úgy fest csupán egyetlen döntés köré összepontosul. A távozásra. – Azt mondtad, hogy már többen összetörték a szívedet. Talán ez az a pont, amikor ettől még megkímélhetlek. Én vagyok a legrosszabb, és ez nem fog változni. Gyilkos vagyok, és most már.. Nincs visszaút. Ez vagyok én, és bár azt mondtam, mindig melletted állok majd, nem tudok csak úgy uralkodni azon, aki lettem. Nem ezt érdemled. – Talán magával szemben is irónikus, de legalább ki tudja magát annyira fejezni, hogy most mindezt elmondja a lánynak. Nem csupán a vámpírharapás utózöngéjét kellett kipihennie, ezen felül oly sok van már rajta, ám ha belegondol, hogy Peter milyen szánalmasan bánt a lánnyal, ő pont ugyanezt tenné? Meglehet. Mégis itt van, hogy legalább Sophia szemébe nézzen. Nem mozdul, nem fordul sarkon, nem kiabál, csupán fürkészi választottja arcát, miközben szép lassan Sophia is bőrig ázik. Ám a Roxfort küszöbe az, amit a továbbiakban nem biztos, hogy át kéne lépnie.
Túlélte, de mintha azóta felszívódott volna és őszintén szóval még mindig nem volt alkalmam megbeszélni vele, hogy mi volt az az egész fura jelenet, amikor farkas alakban állt előttem. No meg azért lenne miről beszélnünk. Jade és az átalakulása, hogy ez mivel jár pontosan és az a kép a földön, amibe végül sikerült belefutnom. Elég sok a kérdés és azóta se bukkant fel, hogy átbeszéljük őket. Erre most ott áll lent az esőben és nem jön fel, vagy látogat meg, vagy bármi. Nem értem, bár nem mintha Dane esetében minden lépését értettem volna eddig. Talán nem is akarná, hogy az emberek tudják, hogy mit miért tesz, de hogy én is egyre jobban összezavarodjam... Végül amikor látom, hogy elindul az épület felé és int, hogy menjek le, hát egy pillanatot habozok csak. Nem értem, hogy miért nem jön be és miért nekem kell lemennem és még innen messziről is látszott valami fura kifejezés az arcán, amit nem tudok hová tenni. Sietősen veszem a lépcsőket, amíg le nem érek a földszintre, hogy aztán kilépjek, ha csak nem ő lesz az, aki inkább bejön, ha már odakint olyan kellemetlen az idő. Láthatja rajtam jól, hogy nem igazán értem, hogy miről van szó és azt se nagyon, hogy mi is történik pontosan, vagy hogy ő miért van itt. - Miért nem... - nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem kérhetem számon igaz? Az egy dolog, hogy totál kiborultam, amikor majdnem meghalt, de ezt ő nem teljesen érzékelte, hiszen nem igazán volt magánál, aztán meg ott volt Peter és Jade is, meg a másik kettő, úgyhogy nem igazán volt esélye megérteni, hogy mennyire megijesztett azzal, hogy majdnem feldobta a bakancsot. Most pedig fogalmam sincs, hogy mi is van, vagy hányadán állunk. Tudom, ő nem az a hősszerelmes típus, bár elmondta már többször is, hogy köztünk valami igen erős dolog van és hogy fontos vagyok számára, hogy miattam van itt, de most mégis olyan rossz érzésem van, ahogyan ránézek. Még sem így van, vagy valami változott azzal, ami vele történt, vagy... miért nem keresett meg és beszéltünk erről az egészről?
Sophia enyhén szólva is déja vu-t érezhet át, hiszen ismét a földszinti folyosók egyikénél van, ahol legelőször találkoztak ő, és Dane. Ahol az a furcsa festmény visítva felkelt, a lány pedig nem tudott vele mit kezdeni, egészen addig amíg a különös, fájdalmas szépségű fiatal férfi fel nem tűnt a semmiből. Akkor és ott volt valami hátborzongató az egészben, ami most ismét visszatér, noha már ismeri Dane személyét, sok furcsaságot éltek már át, ami közelebb is hozta őket egymáshoz. Ám ezen a sötét éjszakán Dane nem a háta mögött tűnik fel, hanem a mardekáros lány a kinti viharba néz le a Roxfort üvegablakain, s látja meg a férfit, a már jól megszokott sötét bőrzsekijében, ahogyan annak haját csapdossa, sőt, egész testét áztatja az épület falain kopogó hever zápor. Szerencsére nincs már jéghideg, tavaszodik, ám azért egy ilyen késői órán az esőben ácsorogni nem lehet túl kellemes érzés senkinek. Ám Dane nem ember, mint tudjuk, sőt már nem is csak vérfarkas. Valami több annál, noha még mindig nem tudni, hogy is vészelte át a történteket. Szilárdan áll az esőben, zsebrevágott kezekkel, pillantásóról még ilyen magasból is látni, hogy arra az ablakra fókuszál, ahova Sophiát sejti. Vagy talán tudja is, hogy hol van most éppen. A férfi szépséges vonásait akár egy görös istenszoborról is mintázhatták volna, hiszen a tökéletesen megtetszett arcélek mégsem állatias hímről árulkodnak, a feminim stílusjegyek teszik az aurját esendőnek, kisfiúsnak az amúgy szörnyű tettek ellenére is. S most elindul az iskolakapu irányába, mintha intene a lánynak, hogy jőjjön le az udvarra elé. Ám nem úgy fest, mintha ő maga fel akarna menni.
