2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egy az egyben zavarba hoz, ahogy magára veszi és gyorsan hozzá is teszem - Feltételezni SEM feltételeztem, hogy az lennél, egyikőtökről se... csak... ilyen hülyén sikerült fogalmaznom.. Nem neked szólt. - igazából tényleg nem gondoltam ilyesmire egyikkel kapcsolatban sem. Csak egyszerűen így jött ki... Ideges voltam, inkább dühös! Aztán Madame Hooch is elő kerül és leszólja Flintet. Aki mellettem elhaladva még odamondja az egyértelműt. - Ne haragudj, nem neked szólt a dolog! - mormogom vissza, bár nem azért mintha számítana a bocsánat kérésem abban, hogy kevéssé leszek szétkapva... Elviharzik. Én pedig ott maradok Hooch-al és bizony alaposan számon leszek kérve én is. Ez után pedig még azt sem engedi, hogy Benhez bemenjek... Így marad az, hogy a Hollóhát toronyba, vagy a könyvtárba... vagy akárhová olyan helyre menjek, ahol lehetőségekhez híven, nem vagyok potenciális veszélyben. Persze Faustot azért össze szedem magam mellé... Ha Noah elé állnék is... teljesen mindegy lenne, helyben hagyna, és nem érné be ennyivel.. Azt hiszem szólnom kell egy tanárnak az ügyben. Ha kell elé állok... de biztos hogy nem valami eldugott helyen. Kellemetlen hogy ennyire tartok a sráctól, de... nem is értem magamat! Ez egy iskola, nem valami lelenc telep, vagy fegyintézet ahol rettegnem kellene! Gyerünk Winifred, szépen tedd félre a bátortalanságodat és akármi is lesz, viseld emelt fővel, vagy járj el hivatalosan! Minden jogod meg van hozzá! Talán valaki legalább felfigyelne végre arra, hogy az iskolában mostanában elszaporodtak a gonoszkodások és egyre durvábbak is! Mégis mire vannak a házvezető tanárok ha nem erre?! Miután Faustot össze szedtem, minden szívbaj nélkül levelé veszem az irányt a pincék felé, mégpedig azzal az egyértelmű szándékkal, hogy Pitonnak jelezzem, az aggodalmamat! Nem érdekel ha emiatt árulkodónak fognak tartani, nem várom meg míg laposra vernek! Természetesen az én részemet is minden kertelés nélkül el fogom mondani!
Csak biccentek, hogy tudomásul vettem, hogy a familiárisomból indult ki, de inkább arra vagyok kíváncsi, hogy egészen pontosan mi zajlott le, miközben mindenki leszállt a földre és elkezdtek veszekedni, ahogy Hooch-csal eltávolodtunk. Kicsit felszalad a szemöldököm, ahogy hallgatom az előadását, de ezúttal nem szólok közbe, hogy igen is az aranyvérűek érnek többet, mert a lány éppen úgy fogalmazott, ami kikezdhetetlen. Azt mondta, hogy "ezzel a viselkedéssel" ne állítsák azt, nem azt, hogy egyáltalán nem jobbak a mugliknál. Persze ez egy kis csúsztatás a lelki békémhez, de még is elég ahhoz, hogy ne szóljak vissza. Nem szólok közbe, amikor beáll a kínos csönd, mert látszik rajta, hogy van még mit mondania. Bár már ennyi is elég ahhoz, hogy Jenkins addig kergesse, míg le nem szakad a tüdeje. És ha megtalálja megmutatja, hogy nem csak verőlegény tud lenni, hanem tud olyan fájdalmat okozni, hogy egy tanár se vehesse elő... - Hogy mi? - veszítem el a hidegvéremet egy pillanatra, amikor meghallom a sztorit a "fiúmról". Az amúgy sápatag, szeplős arcomat azonnal elönti a pír a dühtől és a zavartól is, hiszen ezt a kártyát ellenem még sosem játszották ki. A második része a sztorinak meg eléggé arra utal, hogy Jenkins azért akadt ki, mert féltékeny Morganre és arra, hogy kiszálltam a bandából, ami csak tovább tetézi az ingerültségemet. - Hát ezt nem hiszem el! Nem vagyok meleg! - akadok ki teljesen, hiszen a mágusvilágban nem valami elfogadott és gyakori ez a jelenség, még ha a mugliknál már tudja a franc, hogy milyen felvonulásokat tartanak évek óta. Fogalmam sincs hogy kezeljem ezt az egészet, még a lányok felé se nagyon nyitottam, nem hogy most azt kapjam az arcomba, hogy Morgan a fiúm, Jenkins meg féltékeny. Még ha szitkozódásnak is szánták egymásnak, ez elég meredekre sikerült. Mivel még mindig az ajtók előtt állunk ezt a pillanatot választja Hooch, hogy otthagyja a sérült csuklójú srácot a gyógyítóknak, és szigorú tekintettel jelenik meg mellettünk, kinyitva a Gyengélkedő ajtaját, majd becsukva maga után. - Maguk meg? Van valami probléma, hogy itt sivalkodik, Flint? - kérdezi, és rám, majd Hillre néz, hiszen tudja, hogy nem vagyunk jóban, így azt feltételezi, hogy veszekedünk. Veszek egy nagy levegőt, visszafogom a hangomat és inkább a fogaim közül szűröm ki a választ. - Semmi probléma tanárnő, köszönöm a mai órát, jövőhéten találkozunk. - válaszolom röviden, és azzal el is lépek Hill irányába. Ahogy mellette vagyok egyetlen megjegyzés erejéig dühös, hideg szemekkel még odasúgok. - Ki fog nyírni. És ha még egyszer azzal dobálózol, hogy belém van esve, én is. - válaszolom, de tudom, hogy a történetben ezúttal nem a sárvérűt kell elővenni, hanem Jenkinst. Nem tudom, hogy mi vár a klubhelységben, ha visszatérek, hiszen ez volt az utolsó óránk, így inkább az udvar felé veszem az irányt, hogy egy hatalmas sétát tegyek a familiárisommal. Már nincsen akihez fordulhatnék, vagy tanácsot kérhetnék, már nincs mellettem Bex, hogy könnyedén kiröhögje ezt az egészet és elüssük az időt... Már csak én vagyok, és a darázsfészek, amibe belenyúltam azzal, hogy ott hagytam azt a barom Jenkinset.
// Részemről ez a záró lett, köszönöm szépen a játékot! : )) //
Határozottan meglep amikor mégsem koptat le. - A farkasod miatt használtam ezt a megnevezést. Nem azért mert állat lennél. - tűzöm közbe mintegy mellékesen. Végig gondolom aztán egy sóhajjal szemforgatva (ami egyébként nem neki szól) közlöm a választ. - Egy kicsit hevesen emlékeztettem, hogy a Mardekár inkább hideg fejjel taktikázik és az eszére hallgat, nem pedig bandákba verődve tarolja le azt aki nem tetszik neki. És hogy ezzel a viselkedéssel ne verjék a mellüket hogy... hogy az aranyvérűek bármivel is jobbak a mugliknál... és... hát.. virágnyelven tettem egy cifra megjegyzést a megkérdőjelezhető származására ami egy hegyi troll és az édesanyja nászára utalt.... - hallgatok egy sort kínosan aztán hozzá teszem egy nyeléssel, olyan arccal amiből süt, hogy tudom, hogy nem kellett volna - Amikor pedig arról esett szó részükről, hogy megmentetted a "fiúdat"... - utalok itt arra hogy elkapta Bent és a vállaimat felhúzom és bizony iszonyatosan elpirulok - Megjegyeztem, hogy ha ennyire érzékenyen érintette... én a helyében elgondolkoznék, ki kinek a fiúja... - ez egy olyan helyzet, aminek kapcsán Corv nem fog bevédeni, és biztos vagyok benne hogy még tőle is megkapom a magamét, ha nem rögtön vet eléjük... És tulajdonképpen nem is várom, hogy Corvus mentsen meg! Jó ég az lenne ám a szép. Ellenben az talán..TALÁN felmerülhet benne, hogy egyrészt én lány vagyok, és nem elemem, hogy agyba főbe verjenek. A szócsaták az erősségem, nem a fizikai ütleg.. És bár tény, hogy hajlandó vagyok bele, bele állni a helyzetbe... más védelmére a Familiárisomon kívül nem igazán számíthatok. Így hirtelen. Az okoskodásom és hasonlók miatt elég sokan nem kedvelnek, szerintem simán végig néznék ahogy legyalulnak a föld színéről... A következő válaszára a tekintetében felejtem a tekintetemet. És látszik rajtam valami össze zavarodás és mintha Corv ezzel a válaszával szintet lépett volna... Én meg valószínűleg az említettek miatt csak még mélyebbre süllyedtem. Látszik rajtam, hogy annyira meglep hogy alaposan magamba szállok. És mintha látszódna rajtam még valami.. Valami tényleges elismerés. Egy olyasfajta lépést hozott meg ami példa értékű. Jó nem kell agyon magasztalni! De attól még... tuti ilyet nem látott rajtam ezelőtt!
Látom az arcán a megkönnyebbülést és már mennék is tovább, még is megállít valami. Nem teszek megjegyzést arra, hogy Morgannek tuti nem kell sokáig nélkülöznie a kártyában szerencsés kezét, nem a legbátrabb és harciasabb srác, szóval nem lehet neki azt mondani, hogy ne rinyáljon és katona dolog az egész. Nem mintha engem nem neveltek volna elkényeztetettnek, de talán pont azért, mert én szeretem a kviddicset, amiben azért van agresszió, nem vagyok valami törékeny, nem pánikolok be, ha sérülés ér. Csak biccentek arra, hogy a reflexeimnek hála a srác legalább gyorsabban rendbe jön, nem óhajtok semmiféle hős lenni a szemében. Se az övében, se senki máséban. Persze hazudnék, ha nem futna át az agyamon, hogy jó lenne, ha többet nem fordulna elő az, ami a Tóparton történt, ahogy mindenki nekem esett és átkokat lövöldözve akartak megszégyeníteni, de nem ezt akartam elérni akkor, amikor a fiú után mentem zuhanórepüléssel. - Mit mondtál nekik? - kérdezek rá egyszerűen, felvonva a szemöldökömet, mivel eléggé jól ismerem Jenkinst, talán tudhatom, hogy mire hogyan reagál. Mi a legnagyobb gyengepontja, amire ha rátapintanak egy hónapig le se száll az emberről, vagy mit un meg fél nap alatt. Bár sárvérűeknél ritkán unja meg a szekírozást, mert kifogyhatatlan tárháza van. Végigmérem a lányt, mintha azt méregetném, hogy tényleg csak annyi van benne, hogy a familiárisa mögé bújik ahelyett, hogy beleállna a konfliktusba és elrendezné. Nekem ez talán a legnagyobb erősségem... és talán a legnagyobb hátrányom is. Ha nekem van igazam - márpedig általában így van -, akkor nincs az a hipogrif, hogy megfutamodjak vagy megalázkodjak bárki előtt, akármekkora túlerő van. És általában a befolyásom és a csípős szavaim keménysége vissza is verik a támadásokat. Persze, csak általában. - Ez nem valami falka. - válaszolom vissza, kicsit undorodva. Mintha állatok lennénk, vagy vérlények, úgy nevez engem az alfának. Aztán összefonom a karjaimat és most az először nézek a lány szemébe, úgy igazán. - Mert rájöttem, hogy gyakran nem helyes, amiket tesznek és nincsen szükségem rájuk. - válaszolom egyszerűen, amit vehet annak is, hogy túlnőttem őket mágiában, tartásban, befolyásban, vagy vehet úgy is, hogy feléledt a lelkiismeretem és már nem akarok másoknak ártani. Végül is, mind a kettő igaz. Az a csapat sokkal agresszívabb, mint kellene, a Mardekár jelszava az agyafúrt és ravasz, nem éppen az ellenkező, az észnélküli verekedők és egyszerű elmék.
Amikor jelentést tesz, hogy mi a helyzet odabent, őszintén felsóhajtok egy rövid kis megkönnyebbüléssel. -Jó nehezen fogja viselni... - csóválom meg a fejemet. De majd igyekszem támogatni. Amit már inkább nem teszek szóvá. Így is néha látványosan össze vagyunk nőve, holott alig beszélgetünk...Sőt! -Igen... Bizonyára mindenkit össze szoktak rakni...- vonok vállat bizonytalanul - De azért örülök, hogy benned volt a reflex. - ismerem el és valóban! Felmerül bennem, hogy ebbe bele gondolva Corvnak semmi köze Benhez.. mégis segített neki. Mi van ezzel? Jó persze inkább hálás vagyok a megmozdulásért! Fura érzés. És persze nem írja rögtön alá, hogy innentől szent a béke. Corvus egyszerűen flúgosnak tart, ezt tudom... Akarom én egyáltalán hogy bármiféle viszonyban álljunk, a versengésen kívül?! Most mintha a mérleg nyelve az ő javára billent volna. A félelem valóban Jenkinsék miatt van/volt bennem és pár pillanat múlva kibukik belőlem. - Egy kissé... azt hiszem túllőttem a célon Jenkinsnél... - felfújom az arcomat, össze préselem a számat és valóban látszik rajtam, hogy megijesztettek - V..valószínűleg jobb ha innentől Faust velem lesz...- dünnyögöm, magam sem értem miért. Tulajdonképpen inkább rákérdezni akartam, hogy mennyire haragtartó a haverja és hogy ha óvintézkedést akarok tenni, az ügyben, hogy ne legyek csesztetve... akkor az mégis mi legyen? Aztán halkan nagyon halkan kérdezek bukik ki belőlem mert valami már ideje szöget ütött a fejembe. - Miért.. váltál ki tőlük? Hiszen te voltál az alfájuk...- őszintén érdekel a válasza, bár valamiért biztos vagyok benne, hogy valami kioktatós oltással elküld és lepattint.
Kilépek az ajtón, éppen lassan behúzom magam mögött, amikor megfordulva ott áll előttem Hill kipirulva, riadtan bámulva rám. Kicsit összevonom a szemöldökömet a ziláltságán, aztán ahogy ledermed és oldalra néz, először arra gondolok, hogy tőlem tart még ezek után is és egy nagyon unott fejet vágok le neki. Már éppen lépnék el mellette, elfogadva, hogy teljesen zakkant, amikor rájövök, hogy nem amiatt nézett körbe, mert velem nem akar kettesben maradni a folyosón, hanem azért, mert Jenkinsék elég rendesen a szívükre vették a meccset és a beszólásait. - Nyugalom, túléli. Két gyógyító és Hooch is bent van nála és azt hiszem csak csuklótörés. - mondom egyszerűen, lepattintva először a dicséretét. Nem nehéz észrevenni, hogy Morgan és Hill jóban vannak, a srác állandóan a közelében koslat, mintha a sárvérű kellene ahhoz, hogy életképes legyen, ő meg olyan csillogó szemekkel néz vissza rá, mintha a fiút aranyból öntötték volna. Mindegy. - Amúgy kösz. Gondolom Hooch úgy gondolta, hogy tombolja mindenki ki magát és a Gyengélkedőn majd rendbetesznek mindenkit. De miközben zuhant a srác nem gondoltam rá, hogy úgy is összerakják. - vonom meg a vállamat. Persze, aki lezuhan és megüti magát kétszer jobban figyel majd a gurkókra utána, és talán megtanul manőverezni és kerülni. Nem a legszebb oktatómódszer, de a kviddics sosem volt egy gyengéd sport.
Egy kicsit elkések, és megint sikerül lemaradnom. És bizony bizony meg is leszek kergetve. Drága Istenkém, akárki is legyél ebben a tébolyult világban, szerencsére mellettem állsz én pedig szeretettel gondolok rád, még ha nem is teljesen értelek! Nekem pedig sikerül kicseleznem a felbőszített társaságot, nagyon is érzem, hogy ezt még egyszer csúnyán vissza fogom kapni, és ahogy bele gondolok ebbe, bizony gombóc szorul a torkomba! Másik úton megyek, mint amire számítanak, és felkommandózok a gyengélkedőre, ahol mikor Corvus kilép, egy nagyon is riadt madárkához hasonló tekintet fogadhatja részemről és kicsit zihálok is a rohanástól. A szívem pedig vadul kapál. Nem gondoltam bele, és Faust a közelemben sem volt jelenleg és még most sincs sajna. Pillanatra ledermedek elnézek oldalra, aztán vissza -Ömm... izé... - végül kisikerül nyögnöm, bár a tartásom kissé feszített, különösen a vállaim. Mintha Flint bandája bármikor felbukkanhatna mögöttem. - Szép kapás volt!
Egyáltalán nem esünk nagyot, megkockáztatom hogy rajtam még egy horzsolás sincsen, de amikor Hooch odaér, mi meg feltápászkodtunk meghallom Hill aggodalmas hangját, amit még ebben a szituációban is irritálónak találok. De lehet, hogy csak azért, mert most csináltam egy kényszerleszállást egy plusz sráccal a seprűmön. Úgy tűnik, hogy minden rendben van velem, de amikor a tekintetem átszalad a Morgan fiúra, látom, hogy az ő csuklója eléggé természetellenesen áll. Basszus. Ugyan semmi bajom nincsen, Hooch így is magával ráncigál, csak egy pillanatom van, hogy visszaforduljak és megnézzem a kialakuló káoszt. - Nincsen semmi bajunk, nem kell felfújni. - mondom, visszaszerezve a nyugalmamat, most hogy a talpam a szilárd talajon van és Morgan is rendben van egy laza csuklótöréstől eltekintve. Vagy fogalmam sincs, nem vagyok orvos. Csak csendben követem a tanárt, a seprűmet hátrahagyva, és félfüllel hallgatom, hogy mögöttünk kialakul a káosz. Ez már engem nem igazán érint, tekintve, hogy úgy is a Gyengélkedőre kell mennem és nem állhatok bele a vitákba.
Noah nem szokott túl sokáig szavakkal veszekedni, és ahogy kiteszi a lábát a tanár Hillnek gyorsan nyúlcipőt kell vennie, vagy elkapják és addig csavarják a kezét, ameddig térdre nem esik és el nem kezd bocsánatotkérni. Szóval jobb, ha gyorsan távozik.
A Gyengélkedőn nem Madame Pomfrey vesz minket kezelésbe, hanem két Gyógyító szakos, ugyan velem nem kell semmit kezdeni, de azért szépen végigtapogatnak, hogy minden rendben van-e. Nem szólok Morganhez egyáltalán, nem az erősségem a lelkizés, ahogy azt is csak tudomásul veszem, hogy elég lett volna kiáltani egyet Hooch-nak és azonnal megállította volna a zuhanásban a fiút. Amint engem elmenesztenek és kiderül, hogy Morgannek maradnia kell még pár percre fogom magam, és kilépek a Gyengélkedő ajtaján, magára hagyva a Hollóhátast biztonságban.
Mikor Morgan zuhanni kezd, pillanatra nem fogom fel, hogy ez most komolyan az-e amit látok. Bennem is ott a kérdés, hogy Madame Hooch miért nem fújja le a meccset?! Ennek nem szabadna megtörténnie! Ez csak egy gyakorló játék! Hihetetlen hogy mennyire durvák vagyunk egymással...! Miért?! És még azt mondják a varázsló társadalom különb! Pillanatok alatt felpaprikázom magamat, cserébe Corv már el is kapja Bent és nem a legfényesebben, de földet fognak. Leereszkedem én is úgy ugrok le a seprűről, hogy meg se állítom szerencsétlent, már futok a fiúkhoz. - Ben! Corvus! Jól vagytok?!! - Épp nem érdekel ki melyik csapatban van, kivel mi a sérelmem, vagy épp semmi, az aggodalmam mindkettejüknek szól. Azonban Madame Hooch bevág elém és össze szedi a fiúkat, kissé kiszorítva érzem magamat a helyzetből, és miután kiadta az utasítást hogy menjenek fel a gyengélkedőre, mit sem törődve azzal, hogy tanárról van szó, egyszerűen neki megyek a nőnek szóban és számon kérem, hogy odalentről tökéletesen beláthat mindent és miért nem fújta le a meccset ameddig lehetett, hogy ne legyen ekkora baj?! Persze megkapom a szemtelenségemért a kiosztást a nőtől. Aztán a tanárnő a két fiúval foglalkozik továbbá, én pedig megkapom a beszólásokat Noah-tól. Csuklóból szólok vissza neki egy elég keményet, minősítve a személyét, a játéktudását, a mentalitását és bizony megjegyzést teszek a jó édes anyjára is.. persze igen virágnyelven és burkoltan és hamarosan azon kapom magamat, hogy Corvust védem, a társaim mellett ugyanúgy! Erre már Noah mögé állnak még páran a Mardekáros bandából én meg realizálom, hogy itt nagy baj lesz ha nem lépek a srácok és a tanárnő után sürgősen a gyengélkedőre!!!
Sorra szerezzük a pontokat és egyre jobban gyanússá válik, hogy az ellenfél csapat egészen passzívvá vált. Csak a hajtókat látom, akik próbálják elhappolni előlünk a kvaffot, több-kevesebb sikerrel, de a terelők felszívódtak. A mi terelőink kicsit túl lassan kapcsolnak, túl lassan repülnek fel, hogy helyettünk a fogót védjék - tehát Morgant. Szerencsétlen srác amúgy sem a seprűre született, legalább is eddig egyszer sem figyeltem fel semmilyen jelre, hogy tehetséges lenne, de most még azért is meg kell közdenie, hogy a seprűn maradjon, nem hogy elkapja a cikeszt. Még nem értük el a száz pont előnyt és nagyon úgy fest, hogy az ellenfél csapat okosai ebből arra következtettek, hogy ki kell ütni a fogónkat és akkor mindenképp az övéjük fogja elkapni a cikeszt. Nem tudom, hogy Madame Hooch miért nem fújja le, de ezek szerint ez a kakaskodás a suliban nem szokatlan. Morgan végül képtelen még egy támadást kimanőverezni és már arra kapom oda a fejemet, hogy egy gurkó eltalálja és nem csak a seprűjével együtt bukik előlre, hanem egyenesen lezuhan a seprűjéről. A kvaff ott van a kezemben, de ahogy látom, hogy a föld felé közeledik - konkrétan mellettem zuhan el - a kvaffot úgy ahogy van eldobom, nem is nagyon célozva, és a seprűmön azonnal, zuhanórepülésben indulok el a srác után. Nem vagyok én se egy nagydarab, de mellérepülök és egyik kezemmel a seprűt markolva, másikkal a srác hóna alá nyúlva kezdem ráhúzni a seprűre magam elé és lassítani a zuhanásban. Nincsen sok időm, de azt kihasználom, és magamhoz ölelve húzom fel a seprűt az utolsó pillanatokban. Bele se gondolok abba, hogy Hooch úgy se hagyná, hogy a srác összetörje magát, aláidézne egy zuhanózselét. Kicsit kifulladva és adrenalinnal a torkomban, szívemben, és az izmaimmal engedem le a seprűmet és bukok le róla Morgannel együtt a földre.
Manőver erre, manőver arra, még két játékost lecsapnak a gurkók. Istenem de nagyon birkák! Nekünk pedig sikerül újra és újra gólt szereznünk. Nos... ilyen egy nyertes csapat! Akármi legyen is az össze állítás. Örülök az egésznek. Még ha csak gyakorlásról is van szó. Feltűnik, hogy Flint és én visszük a pálmát, de most valahogy nem tud zavarni ez az egész. Így, hogy egy csapatban vagyunk és nem egymás ellen, egy kicsit alább hagy a vele való versengésem, cserébe hatványozottan terjed ki a tényleges ellenfél csapatra. Mesébe illő lehetne az elszántságom és hogy mennyire képes vagyok a cél érdekében együtt működni. Meglep kissé mennyire könnyedén megy, de nem állok le agonizálni. Ez nem az a játék, ahol az ember elmélázhat! Vagyis megteheti, de nem lesz jó vége. Az mennyire gáz, amikor a sajátjaik által terelt gurkóik elé húzom be őket? Hahh! Megengedek magamnak egy kis kárörömöt. Nem sokat, épp csak amennyit a játék megkívánhat. Nem csalok, nem szabálytalankodok és direktbe nem lökök senkit gurkó elé. Egyszerűen csak nem figyelnek. Rám tapadnak, vagy azért mert elegük van belőlem, vagy azért mert a kvaffra kaptak vérszemet, és mikor felém küldik azt az undok kis golyót, nekem nem kerüli el a figyelmemet és én ki tudom kerülni, manőverezni! Ennyi. Aztán egy idő után azt kell észre vennem, hogy bár örülök a jelenségnek, hogy leszálltak rólam, a gurkók suhanását sem hallom, sem látom azok körül akik a kvaffot viszik... Mi a fene.. Csak nem hagynak minket nyerni?? Ne már ebben semmi nincs ha feladják! Aztán persze hamar feltűnik, hogy mi is zajlik közben. Corv beszólása után, amivel akár akarom, akár nem egyet kellett értenem... szép csöndben! ... tulajdonképpen Benre szálltak rá és játszanak a sráccal egy igen csúnya kidobóst! És a következő ami nyilvánvalóvá válik számomra, a következő csapást nem fogja tudni kikerülni! Pont bele fog repülni! Én meglehetősen távol vagyok, de Corv annál közelebb! Most azonban nincs időm szólni se olyan gyorsan történik minden!
Nem tudom nem észrevenni, hogy Hill is éppen olyan lelkesen játszik, ahogy én, és neki is vannak szép mozdulatai. Igaz, hogy amikor a csapattársak engem éltetnek nem jut eszembe, hogy odarepüljek hozzá és bevonjam az ünneplésbe, de azért egy biccentést megérdemel. Ha nincsen csapatszellem, ha nem figyelünk egymásra és nem passzolgatunk, akkor kevés az esély a győzelemre. Ez a kviddics, csapatjáték. Itt nem lehetek az a magányos farkas, aki a mindennapokban vagyok, olyannak kell lennem, mint régen, irányítani, figyelni, okosnak lenni. Csapattársnál a kvaff de egy nagyobbdarab szaktársam mondhatni kiüti, Hill viszont elég fürge, hogy elkapja. Én igyekszem figyelni a gurkók mozgását, hiszen azok mindig emberekre támadnak, és próbálom elvonni a labdákat, ne a labdával száguldó lányra menjen, de az ellenfél csapat terelői nagyon felszívták magukat és állandóan felé ütik őket. Az utolsónál egy percre lepereg a zsemem előtt, hogy most fogja a lányta jól hátbavágni az egyik, de az utolsó percben úgy manőverezik, hogy a háztársam kerüljön a gurkó elé. Egy kis vigyor kúszik az arcomra, hiába van a háztársamról szó, azért nagyon gonoszan szórakoztat, hogy Hillt akarják leszedni állandóan, de saját magukat ütik ki. Mikor újra feláll a csapat pozícióba, egy kis metsző mosollyal repülök el az ellenfél csapata előtt. - Na mi van? Nem kéne egy kicsit belehúznotok, mielőtt Morgan elkapja a cikeszt és ti még pontot se szereztetek? - kérdezem csöpögő rosszindulattal, de szándékosan hergelem fel őket, hogy ész nélkül játsszanak és taktikát ne kelljen kikerülnünk. Ha dühös csorda lesznek, akkor könnyedén lehagyjuk őket manőverezve. Az egyetlen probléma, hogy hiába gyakori a Mardekárosoknál, hogy szeretik gyötörni az embereket, rámutatni a hibáikra és gyengeségeikre, azért nem hülyék. És a Hollóhátasok sem éppen. Hiába fújnak ránk, mert menet közben ezúttal én viszek végig egy labdát az utolsó pillanatban elsuhanva az egyetlen hajtó mellett, aki utamat állja aztán éles bukással a gyűrűkhöz ereszkedve dobok egy gólt. Mikor hátrafordulok a mi csapatunkon öröm szalad végig, míg az ellenfél csapatán düh. Elkapom Noah Jenkins tekintetét, aki néhány perce olyan durván rátapadt Hillre és látom, ahogy kiül az arcára a sokkal mélyebb sértettség. Nem csak a játék miatt, hanem amiatt is, hogy elhagytam a Mardekáros bandát és összejátsszok egy sárvérűvel. Egy pillanatra megtorpanok, de tartom a szemkontaktust és cseppet sem szégyellem el magamat. Nem fogok visszamenni, és most az órai feladat a kviddicsezést, amit meg csak csapatban lehet. Ettől még nem leszek egy sárvérű barátja. Csak csapattársa. Ennyi. Ennyi...? Megy tovább a meccs és nem tudja elkerülni a figyelmemet, hogy a két gurkó egyre kevésbé támad nekünk, és ez nem amiatt van, mert a mi terelőink olyan ügyesek, hanem egészen más miatt. Nem ránk koncentrálnak.
Az az igazság, hogy Flint akár akarja akár nem, el kell ismernie, hogy jól csinálom amit csinálok! A mozdulataimban egyébként a játékszellem mellett az elszántság, és az nyilvánul meg, hogy igenis imádom ezt a játékot. Tökéletesen tudom bosszantani az ellenfeleimet. Már kezdve azzal, hogy egy mugli születésű kiscsaj lealázza a nagy aranyvérűeket! Az a srác, aki még Corvnak is neki ment rám is alaposan rám tapadt! Corv dobása után hát persze hogy őt éltetik! Ki mást... de nem érdekel. Én nekem marad Corv elismerése. Ami valahol szörnyen bizarr érzés. Mindig is versengtünk, és az, hogy most voltaképp még ha csak pillanatra is elismert, fura... A gól után egy csapattársunk viszi el a kvaffot, akit az az agresszor srác leszed a seprűjéről, nekem pedig több sem kell, mielőtt elkaphatná, már ott is vagyok érte és ellopom előle! Ez az Hill... szabadítsd magadra azt az állatot! És valóban nem volt túl jó ötlet, mert most alaposan megkerget. Én pedig igyekszem passzra kész lenni még Corvot is keresem a tekintetemmel. Most azonban úgy érzékelem, erre esély sincs. Túlságosan rám tapadt és ez szörnyen bosszant. Azonban egy a kapuk felé tartó manőver során, sikerül úgy cseleznem, hogy telibe kapjon egy gurkót én pedig telibe dobok egy gólt! Na jó, most kicsit a torkomban zakatol a szívem. Ez volt az a srác, akit a legkevésbé akarnék ellenségemnek... Bármilyen formában. Remélem, hogy ami a pályán történik, az a pályán is marad! A kvaff tovább vándorol én pedig engedek magamnak egy lélegzetvételnyi pillanatot.. Látszik rajtam, hogy egy kissé rám ijesztettek. De hamar össze kapom magamat mielőtt engemet is eltalál valami aminek nem kellene és tovább suhanok, vissza foglalva a helyemet, avagy keze alá dolgozni egy csapattagnak!
Morgan felrepül magasba és ezzel valószínűleg nem is fogjuk láti egy darabig, hiszen ha a cikesz meg is mutatkozik, nekünk az a feladatunk, hogy a kvaffot juttassuk be és nem az, hogy szurkoljunk a Hollóhátas fiúnak. Azzal egy kicsit se lennénk elölrébb, sőt, csak még kevsebb esélyünk lenne a győzelemre. Nem nagyon bízok a srác sikerében, nem rosszindulatból, csak szimplán azért, mert nem seprűre született, ez ennyire egyszerű. Egy rövid nonverbális gyilkos-tekintet kommunikáció után elpillantok Hillről és előredőlve a seprűmben és próbálom távol tartani a támadókat, ameddig a lány meg nem szerzi a kvaffot. Minden mozdulatára figyelek, akaratlanul is számot vetek, hogy mit csinálnék máshogyan, de közben muszáj az ellenfél csapatával törődni. A jó hír az, hogy az egyik mardekáros nem hajlandó kekeckedni velem, talán nem is motivált, a rossz hír az, hogy a másik viszont nagyon pipa arra, hogy kiváltam a csapatból és nem vagyok hajlandó már figyelemre se méltatni őket. Na, ő az, aki agresszívan csapódik nekem. Nem sikerül lelöknie, csak megzavarnia, aztán már át is suhan, hogy a gurkó találatot ért társa helyében megpróbálja elszedni a kvaffot Hilltől. A lány megpróbál kijönni az egészből, de túl sokan gyűlnek köré, ami azt jelenti, hogy legalább engem nem fog le senki. Előre suhanok, egészen közel az ellenfél gurkóihoz, de még olyan tavolságra haladok, hogy biztosan el tudjon dobni idáig. Nem tudom, hogy önzőzni fog-e, de nagyon remélem, hogy nem... Amikor annyi időre kibukkan az ellenfél közül, hogy átdobja a labdát azonnal gyorsítok érte, elkapom, és mivel az őrzőn kívül mindenki rá volt tapadva egy kis csellel az utolsó pillanatban gyűrűt váltva dobom be a labdát. - Tíz nulla! Csak így tovább, mozgassák meg azokat a seprűket! - hallom Hooch hangját és a sípot, ami jelzi, hogy érvényes a gól. Már csak tíz ilyen és az se baj, ha Morgan csak szerencsétlenkedik az égben. Visszarepülök a helyemre és csak aztán pillantok Hill felé és egy büszke pillantással biccentek, elismerve, hogy szép volt a passz. A Mardekáros csapattársaim persze engem éltetnek, nem őt, mire egy kis mosoly kúszik az arcomra, aztán mindenkit visszaküldök a helyére, és jöhet a folytatás.
Nincs kifogásom a felosztás ellen. Szeretem a hajtói pozíciót. Nincs miért ágálnom. Bennek viszonzom az ujjfeltartását egy határozott rövid mozdulattal aztán eltűnik a szemem elől, hiszen ő a cikeszhez magasabbra emelkedik. Corvus is már a helyén. Én is elfoglalom a helyemet. Elkapom azt a tekintetet és nem tudom nem egyértelműen sugározni felé, hogy "Ha lelöksz a seprűről, azzal ütlek agyon!" De aztán a képemre erőltetek egy semleges kifejezést és koncentrálok a feladatomra. Vége a játszadozásnak! A labdák repülnek én pedig már előredőlve suhanok és hopp nálam a kvaff! Össze húzom magamat és úgy suhanok tovább. Az ellenfél csapatból, nem mellékesen az egyik hollóhátas, meglehetősen rám tapad, és egy darabig fej fej mellett is megyünk, egészen addig míg nem leszedi mellőlem egy gurkó! Az az igazság, hogy ennek a szelét még én is éreztem, de minden további nélkül tartom az irányt és közben figyelek. Figyelek az ellenfelekre, a társaimra és arra hogy engem ne kapjon telibe az az undok gurkó! Egy darabon újra rám tapad az egyik.. Szegény, bizonyára azt gondolja kijátszhat! Érzékelem hogy hamarosan közre leszek fogva, mert mögülem a másik oldalamon is felbukkan valaki. Egy zuhanó bukfenccel csusszanok ki közülük és mielőtt észbe kaphatnának felmérem kik vannak passzképes közelben, úgy, hogy utána már remélhetőleg nyert ügyünk legyen. Pillanatra érzem ahogy a realizálástól, ha most macska lennék tuti hogy hátra csapódtak volna a füleim, azonban nincs nagyon idő gondolkozni. Flint a legesélyesebb. Ő is nyerni akar és egy csapatban is vagyunk, így hamar felé hajítom. Egy lányhoz képest meglehetősen lendületesen és határozottan. Talán egy kicsit agresszívan is. De ha ezt a dobást nem tudja elkapni, akkor az csak a saját bénaságán múlik!
Hill eléggé furán viselkedik, amire egy kicsit elhúzom a számat és elfintorodok. Ha képtelen koncentrálni, akkor esélytelen, hogy nyerjünk, márpedig nem igazán vagyok megbékélve a vesztes szerepével. A repülés és a kviddics az a dolog, ami legjobban kikapcsol és boldoggá tesz, de csak akkor, ha sikeres vagyok benne, abban semmi élvezet nincs, ha lemosnak a pályáról minket. Megtalálja végül a hangját, de hiába szánja csíposnek a megjegyzést, inkább csak evidensnek tunik, így nincs is mit válaszolnom. Átfordulok a tekintetemmel Morgan felé, akinek határozottan érthető az érvelése. Én is vékony alkat vagyok, mondjuk, mint a legtöbb negyedikes srác, még nem nagyon kezdtünk el izmosodni, de én nem tartok attól, hogy eltalál egy gurkó, vagy nem vagyok elég erős mondjuk kivédeni a lövéseket, ha őrzőnek állok be. Felosztom végül a csapatot, és úgy tűnik, hogy Hill se nagyon ágáll ellene, illetve Morgan még meg is köszöni, amire csak megvonom a vállamat. Igen, észrevettem, hogy a keresztnevemen hívott, de ha rászólnék ezen akkor se változtatna. Ettől függetlenül én továbbra is tartom a távolságot és a vezetéknevén fogom hívni. Felpattanok a seprűmre és felemelkedem a magasban, hogy felálljak a pályán a kezdőpozíciómra, miközben a pillantásaimmal felmérem, hogy a másik csapat hogy áll be, majd Hillre pillantok, hogy egy pillanatra összekapcsolódjon a tekintetünk. Igen, fonökösködő vagyok, én mondtam meg ki melyik posztra menjen, de gyanítom, hogy egyedül nem tudnék túl sok labdát bevinni, tehát nagyon örülnék, ha a lány koncentrálna. Egy kicsit szúrósan is nézek rá, amolyan "Merlin szakállára, figyelj oda vagy lelöklek a seprűdről" tekintettel, aztán lenézek Madame Hooch-ra, aki alattunk felnyitja a ládát és elengedi a gyakorló gurkókat, a cikeszt, és feldobja a kvaffot. Megfeszülök ültömben, aztán kilövök, de mivel látom, hogy én vagyok távolabb, lényegében próbálok úgy repülni, hogy az ellenfeleink útját vágjam el, miközben lehúzom a fejemet az esetleges gurkó támadások elől. Azonnal átkiáltok Fuchsnak is, hogy vágja el az utat ő is, tudom, hogy ő annyira nem repül jól, mint én, de cserébe jól dob. Esélyem sincs megszerezni azonnal a labdát, de ha Hillnek sikerül, akkor azonnal ott vagyok a közelében, hogy passzot kérjek tőle, ha pedig az ellenfélnek, biztos, hogy megpróbálom lefogni a társát, hogy ne tudjon passzolni. Éppen úgy, ahogy a muglik unalmas kosárlabdájában, vagy miben. És közben reménykedek, hogy Morgan felettünk nem csak élvezi a kilátást...
Fel sem tűnik, hogy Wini mostanság milyen gyakran felejti rajtam a tekintetét, vagy ha véletlenül igen, annak tudom be, hogy sok minden miatt tudok nyafogni, lehet, hogy már mindenre megvan a kész válasza, csak arra vár, hogy lecsaphassa a magas labdát. Viszont éppen ezért próbálok nem rinyálni a testmozgás ellen. Ha kint kell lenni, akkor legyen inkább nyáron, biciklivel, vagy esetleg még a tavasz, de ezt a nyamvadt telet sosem fogom megszeretni. Kell a fenének a hideg, az eső, a hó. Az ünnepeket érdemes várni, de semmi több. - Nekem mindegy, lehetek terelő is, de hajtó vagy őrző nem lennék. – Utalok arra, hogy gurgókkal köszönöm nem szándékozom találkozni, az én bébikönnyű testalkatom nem éppen arra van hitelesítve, hogy mondjuk gerincen találjon egy fekete gombóc. Tudtam, hogy Corvus mindenáron nyerni akar, ő amolyan maximalista alkat, nagyjából hasonlóan mint én, ám neki a nagy szájról, és a tettekről szól minden, én viszont társaságfüggő vagyok, és nem hagyok senkit magára. Amolyan megmentési kényszer, nem véletlenül gondolkozom már most a medimágusi szakon, ha véletlenül nem nyerném meg a dél-afrikai csokibéka-kártya világbajnokságot. - Köszönöm Corvus. – Tulajdonképpen két fronton is nyertem. Egy: A srác belenyugszik abba, amit én javasoltam. Ha másokra nem is vagyok feltétlenül olyan vezetői hatással, mint szeretnék, legalább magamért ki tudok állni. Másfelől csakazért sem fogom a mardekárosokat a családnevükön szólítani, csak mert mert ők megteszik velem, és szinte mindenki mással. Mintha ez valami védekezés lenne a részükről, hogy ne is menjen át a kapcsolatuk senkivel túl személyesbe, még egymással sem. Én viszont tudom, hogy nem Corvus családjával beszélek, hanem csakis vele, innen a közvetlenség. A seprűt a lábam közé emelem, és Wininek felemelve a hüvelykujjam már repülök is fel jó magasra, hogy átlássam a terepet.
Magamhoz képest szokatlanul csendes vagyok és kifejezett méltatlankodás helyett csak egy fáradt grimaszra futja a két ház összefésülését tekintve. Na jó nem tudom megállni, nem tud lemaradni, hogy karba ne fonjam a kezeimet és ne fújtassak egyet flegmán szemet forgatva. Corvus megjegyzésére, amit Benhez vág sem bírom ki hogy ne szóljak bele... Pedig talán jobb lenne a kakaskodást, vagy bármit a fiúkra hagyni. Noha Ben mindig is békés természet volt.... Pillanatra elrévedek... Ez lenne a varázsa? Aztán rögtön ez után egy kis rémület szorul belém, a torkomba meg gombóc. De.. ez azt jelenti, hogy a törekvő temperamentumommal csak elijesztem nem? Ez kész agyrém... Oké Hill koncentrálj a feladatra! Hol is tar...Ja igen! - A pontszerzés a hajtók dolga is! Volt már rá példa, hogy az a csapat nyert, akik nem kapták el a cikeszt. - A Corvusnak címzett csípős szavak után Benhez fordulok és zavarba ejtően éles a váltás a hangszínemben. - A cikesz az egyik legnehezebb pont, nagy éberséget igényel. De miért ne? - Végeredményben a legnyugisabb is egyben. Ameddig a cikesz úgy nem dönt, hogy a terelők körül lebzsel, a gurkókkal bandázva... Sikerül elérnem, hogy ugyan ne remegjen a hangom, és ne is akadjon el már az elején, érzem hogy ég az arcom. Remélem egyetlen mondatom sem hatott erős minősítésnek Ben felé. Szeretném biztatni! Legalább egy kicsit... A magam hülye módján..
Ahogy egyhelyre gyűlünk Hooch utasítására, eléggé egyértelművé válik, hogy se a Mardekárosok, se a Hollóhátasok nincsenek oda ezekért a kevert csapatokért. És az elégedetlenkedők közé persze én is odatartozom. Ugyan nem kezdek el gyerekesen csapkodni, de látszik az arcomon, hogy mennyire a hátam közepére kívánom Hillt és a bandáját. Na jó, az a kártyás kissrác, Morgan teljesen ártalmatlan, csak ne követné ennyire a kretén sárvérű csajt. Annál nagyobb problémám nincsen a sráccal, minthogy irtó tesze-toszának tűnik, és igazi kipécézni való fiú, bár amikor odamentünk hozzá és széttéptük azt a nagyon ritka lapot... Ott lehet, hogy túllőttem a célon. De egyben ki is ugrasztottam a kis világából, csak rossz irányba. Pont Hillel meg Accipiterrel kell barátkoznia? A hollóhátas lány meg se szólal, csak bámul, amire csak felsóhajtok és átfordulok a többiek felé, úgymond ignorálva. - A cikeszt? Ugye tudod, hogy akkor van vége a játéknak, ha valaki elkapja a cikeszt, és ha te béna vagy, akkor addig fogunk itt körözni, ameddig a másik csapat el nem kapja? - kérdezem, rámutatva arra, hogy ha valaki béna, akkor pont nem azon a poszton kéne játszania, ami eldönti az egész játékot. Hiszen elképesztően ritka, hogy a csapat annyi pontot szerezzen, hogy az ellenfél kapja el a cikeszt, még is mi nyerünk. Egy kicsit elhúzom a számat, aztán folytatom. - Na jó, igazából mindegy, ha ezt akarod legyen, Madam Hooch úgy is le fogja fújni 15 perc után, hogy a másik két csapat jöjjön. - aztán végigmérem a csapatot. - Jones, Grey terelő, Yang az őrző, Morgané akkor a fogó és Fuchs, Hill meg én leszünk a hajtó poszton. - veszem a kezembe az irányítást, és a mardekárosok (Jones, Grey és Fuchs), azonnal mozdulnak a szavamra, a többiekben nem lehetek biztos. Főleg Hillben nem. Felveszem vele a szemkontaktust, már várom, hogy valami okossággal jöjjön, de tudom, hogy jól állítottam fel a csapatot. A két legerősebbet raktam terelőnek és sajnos be kell vallanom, hogy ő sem egy rossz játékos. Ha Morgan el is baltázza a cikeszt, a legjobbaknak kell a támadósorban lennie, hogy sok labdát bevigyünk addig. Mindig is arra neveltek, hogy vezessek, hát vezetek. A kérdés, hogy a kékek is behódolnak e nekem.
Uh, már megint egy repüléstan óra. Egyetlen szerencsém az, hogy ott van Wini is, aki többé-kevésbé ügyesen repül, és a jelenlétében én is meg akarom emberelni magamat. De ez az egész kinti dolog.. nekem tényleg halál. Sokkal ügyesebben forgatom a szót, minthogy én magam is beálljak repkedni. Persze vannak kviddicses kártyáim is, merthogy ilyen is van, de lássuk be, kártyázni inkább észt próbáló feladat. Most pedig a lábaim között lesz az az undok seprű, amivel nem tudok mit kezdeni. Azt már csak halkan említem meg, hogy a Mardekárosokkal lesz közös óránk, és velük különösebben nem szívleljük egymást, ráadásul Corvus is ott lesz . Tudom, hogy utál, de ez tényleg egyirányú, szerintem határozottan kedvelhető srácról van szó, nem is értem, hogy miért érteti meg magát olyan jól a minket szekállókkal. Már csak azt remélem, hogy Wini nem érzi magát rosszul, ha gyakorta ráakaszkodom. Görcsösen kapaszkodom a seprűbe, végighallgatva a tanárnő felvezetését, össze is nézek a lánnyal, legalább együtt legyünk. Nehéz lenne ellene játszani. Aztán felderül az arcom, még Corvus is velünk lesz, ez legalább alkalom a barátkozása, meg hát az övéi ellen játszik, remek. Rajtam márkás versenytalár van, a hollóhát színeiben, anyáék persze még ezzel is elkényeztetnek, pedig tudják, sosem fogok versenyszerűen kviddicsezni. Jó, nagyon szuperül néz ki a sasos címer rajta, és lerí róla, hogy méregdrága volt, de ezzel megint magamra vonom majd a fanyalgók figyelmét. - Én.. nekem mindegy, hogy melyik poszton játszom, úgyis béna vagyok. Esetleg megpróbálhatom elkapni a cikeszt. – Terelő biztosan nem akarnék lenni, még bezárnak valami mosdóba, ha feléjük küldöm a gurkókat. Félő, hogy a háztársaim is, akik most a másik csapatban lesznek.. De hát ilyen ez a popszakma.
Izgalmas órának nézünk elébe annyi Szent! A bemelegítő köreimen már túl vagyok, most már csak lógok fejjel lefelé meg ökörködöm a seprűn. Szórakoztatom magamat. Van nálam egy mugli buborékfújó, leginkább azzal. Azért arra figyelek, hogy ne sodorjanak el a viccesebb kedvűek. Főleg Flint. Így fejjel lefelé is tökéletesen nyomon követem az útját. Ahogy egyébként Bennek is. Igazság szerint... amióta oda adtam neki azt a kártyát, folyton zavarban érzem magamat mellette és őszintén szólva fogalmam sincs hogyan tovább. Én.. fogalmam sincs mi lenne a következő lépés.. hülyén hangozhat, de gombóc ül a tokomban mikor arra gondolok oda kéne menni vele beszélni. Akkor is a tükör előtt gyakoroltam végig a mozdulatot. Szépen ráköszönsz -mondtam a tükörképemnek - Aztán felvezeted, hogy hallottad mit csináltak azok a szemetek.. Nem nem ez így nem jó.. lágyabb szó kell... - előről kezdtem hát - Ráköszönsz, és megemlíted, hallottad mit csináltak a Mardekárosok, illedelmesen rámosolyogsz, és bátorítod egy kicsit, aztán oda adod a kártyát neki és szóba elegyedsz vele! - lelkesen biccentettem a tükörképemnek. - Tökéletes! Mi ez nekem?! - hogy ez hogy nézett ki a valóságban? Úgy hogy bepánikoltam... egy egyszerű beszélgetéstől! ÉN! Akinek egyébként mindig mindenhez mindenre van mondanivalója! Lecsaptam szegény elé a kártyát és elviharzottam! A reakcióját sem vártam meg! Tulajdonképpen mit szeretnék? Miért ez a sok hülye gondolat? Még a Flint iránti versengésemet is elfelejtem egy kis időre! Aztán Madame Hooch sípjának hangja feleszmélésre késztet és arra hogy rádöbbenjek, bele fagytam egy újabb buborék fújásába és épp hogy ki nem locsoltam a szappanos vizet, nem mellékesen magamra. Gyorsan vissza csavarom a kupakját és elrakom. Egy kicsit szabálytalan talán. De szoknya helyett most egy egyszerű szürke cicanaci van rajtam, kamáslival meg egy régi sportcipővel. Felülre ugyanúgy a Hollóhátas blúz-mellény-pulcsi került, nyakkendő helyett egy kioldás biztosan kötött sállal. Az egészre meg persze ott virít a talárom. Leereszkedem magam is a földre a többi háztársam körébe. Mikor meghallom hogy nem házak szerint lesznek a csapatok a gyomrom valamiért elkezd tiltakozni. De érdekes módon, mikor meghallom, hogy Ben is velünk van, mintha csendesülne. Bár Flintnél laposat pillantok felé és mérem végig egy fintorral. Hát ez remek!
Az egyik kedvenc órám és ezen a tényen az sem tud változtatni, hogy Hill okoskodó fejét kell néznem. A Hollóhátasokkal úgy alapjáraton nincs annyi gond, mint mondjuk a Griffendélesekkel, de az a csaj szerintem még a saját háztársait is idegesíti, nem csak engem. A sárvérű valahogy olyan furán gondolkozik, ahogy csak egy talpig mugli tud. És persze ezzel együtt, ahogy a legtöbb sárvérű, pikkel rám, mert ki merem mondani, hogy alacsonyabbrendűek bármilyen aranyvérű mágusnál. Ez van. Törődjön bele. Az egyik legjobb seprűn suhanok a bemelegít köröket repülve a Kviddicspálya fölött, ahogy az összes többi Mardekáros és Hollóhátas diák is. Az izgalom a szívemben dobog, mély levegőket szívok, ahogy előre hajolok a seprűn és hasítok. Jó lenne így körözni még egy darabig, de Madame Hooch éles sípja kizökkent a szabadság érzetéből. Azonnal leszállok a Mardekárosok közé, és türelmetlen tekintettel várom, hogy mi is lesz a feladatunk. - A mai órán kviddicset fogunk játszani két csapatban, bár egy kicsit sokan vagyunk hozzá, szóval a csapatok tagjai majd váltják egymást. - oké, rendben, eddig minden tiszta, a szokásos, de aztán jön a hirtelen halál. - A csapatok nem a házak szerint lesznek, hanem vegyesen. - Bummm, a bomba ledobva. Azonnal körbenézek, nem ijedt kisfiúként, hanem felmérve, ha már egyszer a Hollóhátasok közül is, akkor kiszúrjam a legjobbakat. Csak ott csúszik félre a dolog, hogy éppen amikor kiállnék, hogy legyek én az egyik csapatkapitány, a tanárnő elővesz egy papírt a neveinkkel és random elkezdi sorolni a csapatokat. Nagy sóhajjal várok, egészen addig, ameddig meg nem hallom a nevem. - Jones, Grey, Faustus, Yang, Flint, Morgan és Hill, kezdő B csapat. Beszéljék meg ki melyik poszton játszik! Hát ez... remek... Egy kicsit felvonom a szemöldököm, de a számat penge vékonyra összehúzva markolom meg a seprűmet, hogy odaálljak a csoporthoz. Meglepne, ha akárki is örülne a felosztásnak, de Hooch jól csinálta, négy mardekáros és három hollóhátas, nagyjából egyenlő számban vagyunk ahhoz, hogy muszáj legyen együtt dolgozni.
