2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kicsit oldalra billentem a fejemet erre a megjegyzésre, tényleg nem értem. - Én… csak abban hiszek, hogy akármilyen rossz dolog jön az életben, minden azon múlik, hogy te hogyan döntesz, hogyan vészeled át. - mondom, őszintén, és kicsit zavarodottan. Nem ő az első, aki arra utalgat, hogy milyen végtelenül naiv vagyok, de mindig elengedem a fülem mellett, hiszen még is mit kéne mondanom? Ellenkezzek? Minek? Nem lesz attól könnyebb az életük. Inkább higyjenek, amit akarnak, ameddig nem komolyan belém kötnek, mert ha valaki sokáig piszkál, akkor már bele állok a dologba. Persze most Justice esetében szó sincs erről, nem ismerjük egymást, csak ismerkedni akar és megérteni, hogy hogyan működök, ami tök érthető. Hiszen… sógornők vagyunk. Vagy unoka-sógornők, mondjuk nem hiszem, hogy ez egy létező dolog. - Tudom, sajnos. - sóhajtok fel, hiszen mondhatom én a magamét, de ha valaki maga alatt van, és nem a jó húrokat pengetem meg, akkor nem tudok segíteni. Jusatice viszont olyan magabiztos abban, hogy ha kicsípi magát azzal Lance-nek jobb kedve lesz, hogy inkább arra koncentrálok, hogy nézegessem a ruhákat, mit is kéne felvennie. Az ízlésünk ég és föld, és akkor mi van? Én egyszerre vagyok valami szivárványos csillámpóni és a rock szegecses hercegnője, ő viszont olyan igazi sikkes csajos topdíva, akik általában vagy átnéznek rajtam, vagy ha behisztiznek, hogy egy pasi, aki nekik kell az én társaságomat keresi, akkor csapatostul jönnek nekem. De szerencsére ez a lány más, nem rosszindulatú, ráadásul Lance a rokonom, szóval még féltenie se kell tőlem, bár… azt mondjuk nem mesélném el neki, hogy ez úgy derült ki, hogy rácuppantam, mert olyan helyes és állandóan szándékosan belebotlottam míg beszélgetni nem kezdtünk. - Jó-jó, vettem. - teszem le a csini csipkefedésű páncélt, aztán előkerítem a kiválasztottat. Mikor bedobja a legjobb felvidítást azzal a sokatmondó mosollyal, hiába ült le a hangulat az anyukájuk halála miatt, kiszakad belőlem a nevetés. Mivel ez az én szobám, így annyi bűbáj tartja bent a hangzavart, hogy biztosan nem hallatszik ki, nem hallják meg a másik szobában. Bólintok neki a zuhanyra és mivel a szobámnak nincs külön zuhanya, kikisérem és rábökök az egyik ajtóra. - Egy nagyobb közös fürdő van, meg Annabelle néninek van egy kis zuhanyfülkés mosdója a szobájában, Lance biztosan épp azt használja. Tiszta törcsit találsz a szekrényben. - mosolyodok el és visszavonulok a szobába, hogy néhány dolgot elpakoljak, helyet csináljak a lánynak. Még mielőtt eltűnne a fürdőben azért még utána szólok. - És Justice…! Csak hogy tudd, Nottinghamben vagyunk, és ne vesszetek el, jó? Aztán szépen el is tűnök, és hagyom, hogy zuhanyozzon, készülődjön. Mire végez én már kint vagyok a konyhában és halkan beszélgetek tovább anyáékkal, és még ott is maradunk vagy egy óráig.
- Sejtelmem sincs kedvesem, hogy naiv vagy, vagy még nem értek igazán nagy gondok az életben... de ki tudja, talán jó neked így. - egy félmosollyal vonom meg a vállamat, még ha a bántó él esetleg ott is van a szavaim mögött, összességében talán tényleg őszintén mondom, hogy nem is lehet rossz úgy állni a világhoz, mint ahogyan Jade teszi, de szerintem erre nem sokan képesek és ha olyan életet élne, mint mondjuk az enyém, azt hiszem, hogy neki se menne, de persze ki tudja. Nem dönthetek az ő nevében és nem is mondhatom, hogy tudom hogy neki könnyű, lévén már találkoztam a vak anyjával és lássuk be ez a kis lakáska sem valami nagyon fényűző életre utal. - Talán... de nem hiszem, hogy meg tudnád most győzni akár Lancet, akár Calistát, hogy ez még akár jó dolgokhoz is vezethetett. - na igen, tény, ha az anyjuk nem hal meg talán Lance nem jön a felszínre, talán velem sem találkozik. Nem tudom, hogy azzal jobban járt volna, vagy sem magamat ismerve, de ez már más kérdés. Viszont most talán mégis én lehetek, aki kicsit fel tudja dobni a kedvét, ha nem is énekléssel, mert arra nem tudna rávenni senki sem, na de mással biztosan. Ehhez viszont tényleg tökéletes ruha kellene, bár egyelőre nem vagyok biztos benne, hogy jól járok azzal, hogy Jade segít válogatni, viszont így legalább valamelyest lefoglalom és az is valami. - Azzal csak finom, elég kényes darab. - kissé talán megrovóan pillantok rá a melltartó nyomkodást látva. Na igen azért ettől tartottam, de nem lenne jó, ha valamiben kárt tenne és bár talán nem az a legkényelmesebb darab, de én már megszoktam az ilyesmit és hát lássuk be a pasik tudjuk hová fókuszálnak elsőként és az nem a szem, bármennyire is az a lélek tükre. - Hm... talán jó lehet, bár én nem ezt választottam volna, de legyen ezúttal a te döntésed és hogy miért? Sose lehet tudni és látod... ha nem hozok magammal semmit, most hogyan vidítanám fel Lancet? Ahogy a legjobb lenne az nem megoldható lévén külön szobát kaptunk. - sokat mondóan mosolyodom el, még kacsintok is egyet és ha ne adj isten megrökönyödne, lepődni, elpirulna értelmezve, amire célozni akarok, akkor még el is nevetem magamat. - Na jó, mutasd meg kérlek hol van a zuhany, hol tudom rendbe szedni magamat. - és az nem lesz két perc. Akár ki is ruccanhat beszélgetni a szüleivel még egyet, vagy akármi, mert én még elleszek egy ideig, mire úgy istenesen kicsípem majd magamat.
Ha tudnám, hogy mennyire kényes a rucijaira, akkor talán nem tapiznék össze mindent és nem méregetném őket magamhoz. A legkevésbé sem hasonlít a stílusunk ruházkodásban, így akármit is magamhoz tartok, a vékony kis veréb testemhez, az gyorsan el is kerül és visszarakom a helyére. Még ha nem is tökéletesen hajtogatva, de azért nem igénytelenül visszagyűrve, mert arra már rájöttem, hogy velem ellentétben másnak nem elég, hogy begyűrje a cuccait egy szivárványos vászonzsákba. - Hát, valahogy úgy. - kuncogok fel kicsit a kérdésére, bár igazából nem esik le, hogy nem vár választ, szóval folytatom. - Tudod, sokkal jobb, ha az emberekben a jóra koncentrálunk és nem a rosszra. Én is tudom, hogy senki se tökéletes, de azt hiszem minden rossznak oka van és az emberek alapjáraton egyáltalán nem rosszak. Csak… valami miatt elromlott az életük. De attól még rengeteg értékes, meg nem értett ember szaladgálhat a világban! - csacsogom, ezzel újra megvédve Lance-ék anyját, akit szentül hiszem, hogy a szüleim elbeszélése alapján a legjobb akarat hajtotta, mikor elhagyta a gyerekeket. És ha eddig nem mondta el nekik senki, akkor az is csak jószándékból adódhatott. - Nem a tény lenne jó, hogy elvesztettem az anyámat. De minden esemény az életben új kapukat nyithat és az emlékeimben és a szívemben tovább őrizném, miközben lehet, hogy éppen emiatt… nem is tudom, a temetésén találkoznék életem szerelmével. Lehet elrugaszkodott, de ez csak egy példa! - mondom, bár úgy hiszem, hogy nem fogja tökéletesen elfogadni a derűlátó naivitásom, de nem is baj. Én szétszórom a világ minden szeretetét, ha akarják, ha nem. - Én szoktam. - jegyzem meg halkan, már inkább tényleg csak közbevetve. hiszen eddig az összes ötletemet elhessegette. Nincsenek színek, nincsen éneklés, és az anyjuk is utálatos bűnt követett el. Ahogy turkálok a ruhák között kezembe akad valamilyen csipkével fedett melltartócsoda, ami ahhoz képest, hogy én milyeneket hordok, inkább páncél, mint melltartó, olyan pushup-pal van megáldva. Elkezdtem nyomkodni a szivacsát, kicsit furcsállkodva, mintha ezzel azt sugallnám, hogy szép-szép, de ki erőlteti fel a torkába a mellét (egyébként minden fiatal nő már kb., csak én nem vagyok hajlandó).
- És ez? Ez elég csinosnak tűnik. Amúgy… hogy-hogy ennyi ruhát hoztál egy éjszakára? - bukik ki belőlem a kérdés, hiszen nem éppen egy darab váltásruhát meg pizsamát nézünk tíz percig, tényleg van itt néhány darab, van miből választani. Amit végül kiemeltem egy testhezálló asszimetrikus ruha, csat díszítéssel a derekán, mondjuk nem olyan mélyen dekolált még nem is combig felhasított, de… hát szép, na. Hiába nem dekoltált, még ebben sem tudnám magam elképzelni, mert olyan komoly. Van néhány ruhám, de a legtöbb vagy vadóc, vagy ártatlan kis A-vonalú, fiatal lánykás, régimódi, az igazi mai divatos csajos ruhákkal nem szoktam élni. Nem is tudom, talán mert anélkül is elég feltűnő a rikító hajam és amúgy se vagyok az a topdíva maca, nekem ez nem való, maradok mások szemében stílustalan.
Sejtem, hogy nehezen marad meg a hátsóján, de azt is, hogy Lancenek most cseppet se tenne jót, ha a nyakára járna valaki. Mondjuk nekem is iszonyú sok a kiscsaj, de ezúttal felvállalom, hogy inkább én szenvedek meg vele, Lance így is elég nyomorultul érezheti magát, nem kell ezt még tetőzni is. - Elhagyta, lehet hogy nem utálta, de ha mégis, hát joggal tette volna. - vonom meg a vállamat. Igazából én sem gondolom, hogy Lance utálta volna az anyját, viszont az is tény, hogy tuti nem értékelte, hogy anya nélkül kellett felnőnie, azt pedig megint csak, hogy most derült ki, hogy ez az egész másképp volt, mint amiről tudott, tehát az apja is hazudott neki. Én se kezelnék egy ilyen hírt jól, pedig... én nem veszek ilyen komolyan túl sok mindent, főleg nem a családdal kapcsolatos dolgokat, de Lance bármennyire is el akart jönni a tó mélyéről attól még tudom én, hogy fontos neki a család. - Te nem nagyon tudsz senkiről se negatívat mondani igaz? - szökik fel kissé értetlenkedve a szemöldököm, bár ez nem is igazán kérdés, inkább kijelentés jellege van a végén a hanglejtésnek. Nem hiszem, hogy ez a lány bárkire is tudna mondani akár csak egy rossz szót is, ahhoz nagyon csúnyán meg kellene bántania valakinek. Gőzöm sincs hogyan maradt így ebben a formában eddig életben... vagy ne legyünk ennyire drasztikusan... hogyan maradt ilyen. A szülei nagyon óvhatták mindentől, az iskolában meg biztosan okosan válogatta meg a barátait. - Jót? Szóval, ha elveszítenéd az anyádat akkor találnál benne valami jót? - nem értem én ezt a lányt. Most akkor kattoghatnak azon, hogy igen lehetett volna jobb is, meg az anyjuk végül is szerette őket, de akkor is ugyanaz a vége, hogy nem volt velük, hogy nem voltak együtt, akárhonnan is nézzük. Ezért is lapozok inkább és kezdem el a ruhaválogatást, mert ha még tovább kell hallgatnom ezt a szivárvány maszlagot Jade-től... hát nem tudom mikor fogy el a cérna. - Túl színesek nincsenek és nem, énekelni biztosan nem fogok. Az emberek nem szoktak csak úgy... énekelni. - rázom meg a fejemet és azért felszisszenek magamban egyszer, amikor csak úgy elkezdi gyűrögetni a ruháimat. Nem tetszik, főleg hogy neki, ehhez az apró testalkathoz még csak nem is állnak jól, de ezúttal megpróbálom megtartani magamnak a véleményemet, még ha irtó nehezen is megy a dolog és hagyom, hogy válogasson, bár jó eséllyel nem feltétlenül fogadom majd meg a tanácsát. Most nem az a fontos, hogy színes legyen a ruha, sokkal inkább... - Ha lehet olyat keress, ami dögös, és sokat mutat oké? - ez lenne a cél, nem valami színes, cuki, na nem mintha olyan ruhám lenne egyébként. De most tényleg a legütősebb a legjobb. Én nem énekléssel szándékozom jobb kedvre deríteni Lancet.
Nyugton maradok a szobában, akármennyire nehéz is ez, hiszen alapjáraton egy pörgős, minden lében kanál személyiség vagyok, aki inkább hordaná Lance-éknek az édességet, a meleg forrócsokit, és szórná a szeretetét, mint valami szivárvány unikornis. - Azért… ezelőtt sem utálta az anyukáját, szerintem. Azaz remélem. Szomorú volt, amikor mesélt róla, de nem tűnt úgy, mintha utálná, ellenben Calista… - kicsit megakadok, elhallgatok, Lance-et is csak most ismertem meg, Calistát és Justice-t pedig még később, szóval lényegében alig tudok róluk valamit. Ez nem akadályoz meg abban, hogy az otthonomba hívjam őket vagy hogy egy szobában aludjak Justice-szal, az én bizalmamat nem nehéz megszerezni, ellenben nem igazán tudom még, hogy pontosan milyenek, hogyan gondolkoznak. Talán Calistát is félreismertük, hiszen volt, amikor kedvesen szólt hozzám, csak megvannak a bajai. - Nem is olyan szörnyeteg… - rebegem közbe, megvédve a mindenki más szemében egyértelműen hideg és ellenségeskedő lányt, de hát na, az unokahúgom és igazán biztosan nem rossz ember. Egy kicsit úgy érzem magamon, mintha szexuális felvilágosításon lennék, amikor előadja, hogy az élet szívás, vagy mintha egy kisgyereknek adnák elő először, hogy a Mikulás nem is létezik. - Ne mondj ilyet, az élet nem szívás! És igen, megértem, ha most ki vannak bukva, de ezzel a hírrel… Igazából örülhetnének neki. Megnyugodhatnának. Vagy célt adhatna, hogy valamikor hazamenjenek egy nyárra, kideríteni, hogy mi is történt, számonkérni az apjukat, hogy ő még is miről tud, vagy… Annyi minden jót is láthatnának benne! - magyarázom azt a rózsaszín, pozitív szemszöget, amit magamnak tudhatok, ezzel belátást engedve, hogy milyen is az élet az én fejemben. Eszembe se jut, hogy ezzel túlságosan kitárulkozok, vagy hogy hülyének fog nézni, soha nem voltam az a fajta, aki átgondolja túlságosan a mondandóit, ami a szívemen, az a számon. - Egy szép ruhával deríted jókedve? Legyen... vidám színű! És énekelj neki, az biztosan felderítené. - mondom, kicsit elmosolyodva. Nem, nem vagyok húsz éves ártatlan szűz, sőt, elég sok srácnál megfordultam, mivel nagyon könnyű elszédíteni, de ettől függetlenül a felderítés egy ilyen szituációban nem valószínű, hogy nekem ugyanazt jelenti, mint amit Justice-nak. Azért odahúzódok, hogy belessek a ruhák közé. Igaz, hogy több, mint tíz centivel kisebb vagyok, mint a lány, de azért ez nem állít meg abban, hogy egy-egy csinosabb darabot megnézzek és enyves kézzel ki is emeljek, hogy magamhoz tartva méregessem.
- Akkor egy óra múlva! - én azért még dobok egy mosolyt, sőt szélesebbet is, amikor a hátsómat is megpaskolja. Nincs annyira pocsékul, csak hát sok mindent hallott most így hirtelen és érthető, ha sokkolták az új infok, de majd jobban lesz. A fürdés biztosan segít majd ehhez kétség sem férhet, csak ne kezdjen el a zuhany alatt túlságosan gondolkodni és kavarodjanak össze a fejében a kelleténél is jobban a gondolatok, mert az... semmi jót sem szülne attól tartok. Egyelőre viszont ezen nem gondolkodom, mert inkább már azon jár az eszem mit is vegyek fel az esti kiruccanásra, amikor enyhén szólva is meglepődve konstatálom, hogy Jade szobája cseppet sem mondható átlagosnak, bár ha őt magát nézzük, ezen tényleg nem szabad meglepődni. - Szép... lehetséges, de nem mondott igazat és senki se mondott nekik igazat és tudod, ha valakit megszoktad, hogy utálsz, elég nehéz hirtelen nem utálni, vagy ne adj isten elfogadni így se úgy se lett volna egy anya aki melletted áll. - vonom meg a vállamat, de sejtem, hogy a kis vörös nem fogja ilyen könnyen beérni egy odavetett válasszal, vagy rosszabb esetben egész éjjel forgolódni fog, mert cefetül érzi magát, akkor meg én fogom magamat pocsékul érezni és hát nem igen van esély rá, hogy átcuccoljak másik szobába, mivel itt nem igen van más szoba. Így hát végül lehuppanok az ágy szélére, úgyis van még időm rendbe szedni magamat és kiválasztani valami bomba ruhát, hogy ezzel is jobb legyen Lance kedve. - Na jó, figyelj... Calista dühös, szerintem az is marad. Mindamellett, hogy a csaj kiállhatatlan, valahol érthető. Lance szerintem ki van bukva, nem tudlak megnyugtatni azzal, hogy nincs, de ez is érthető. Hazudtak neki egész életében és nem hozhatott saját döntést, hogy akarja-e látni az anyját, vagy sem. Elfogadta, hogy elhagyták és most kiderül, hogy muszáj volt, szóval az élet szívás, érted? Majd jobban lesz, de idő kell neki és hogy mikor azt nem tudom. Nem látok a fejébe. Viszont segíthetnél nekem ruhát választani. Elmegyünk sétálni egyet, ha egy kicsit felfrissült. Ez nála minimum egy óra a zuhany alatt, tudod... sellők. - azért csak elmosolyodom, mert ha itt ez a kis vörös elkenődik nekem, nem fogok tudni mit csinálni. Nem vagyok jó lelki segélyben, még azt sem tudom, ha netán Lance meg akarná ezt az egészet beszélni akkor tudnék-e mondani bármit is. Én egészen más jellegű jó kedvre derítésre gondoltam... a lelkizés nem igazán az én asztalom. Viszont tényleg segíthet nekem, akkor legalább nem ül majd az ágyán ne adj isten mindenféle rossz érzések miatt fancsali képpel, amíg öltözöm. Utána már... hát az már az ő dolga. Sok cuccot ugyan nem hoztam magammal, de a vállamon lévő táskát ledobom az ágyra és felpattintva a csatot egy méretes utazó bőrönddé alakul, amiben azért akad felhozatal. Ha szeretsz öltözködni azért nem indulsz el egy hirtelen útra csak úgy minden nélkül nem igaz?
Lance nem nagyon bírja ezt az egészet, látszik rajta, hogy a hírektől kibukott. Nem csoda, hogy nem tudta korábban, ha fiatalabban hallotta volna ezt a történetét, talán még rosszabbul kezeli, ki tudja… Aggódva pillogok rá, nem tudom, hogy mit csináljak, és jelen esetben a vidámságom és hogy olyan élénk és nyüzsgő vagyok, lehet, hogy inkább teher lenne neki. Még is felpattanok én is, hogy legalább a közelébe lépjek, még ha csak egyetlen napja is vagyunk unokatestvérek. A testi kontaktus az egyetlen, amit most adhatok, szóval megfogom a kezét - ha engedi - és biztatóan megszorítom, aztán el is engedem. A zene és az éneklés az egyetlen, amit még tehetnék, de úgy érzem, hogy most nagyon nincs itt az ideje. Pedig biztosan megnyugtatná, és annyi szám van a világon, ha megtalálja azt az egyet, amibe beletöltheti az érzéseit, talán megnyugszik és feldolgozza ezt az egész históriát. Justice még hozza a jólneveltet, és kedvesen megköszöni a vacsorát, ami nekem és anyuéknak is nagyon jól esik. Ők is megköszönik és elmondják, hogy örülnek, hogy megismerhették Justice-t és jóéjt kívánnak, de még a konyhában maradnak. Vélhetően beszélgetnek még, miután mi bementünk. Régen is mindig ezt csinálták, képesek hosszú órákig, az éjszaka közepéig beszélgetéssel tölteni az idejüket. Én meg vagyok lőve, hogy mit is mondhatnék, hiába akarok csacsogni, de amikor Justice lemaradna, hogy néhány szót váltson Lance-szel, legyőzöm a kíváncsiságomat, és még ha nem is annyira lehetséges ez, a ház méreteiből adódóan, valamilyen szinten kettesben hagyom őket. Bemegyek a szobába és levetem magam az ágyra, hogy jól megbámuljam a plafont, ameddig a lány meg nem jelenik. - Ó, hát, igen, a gyerekkorom minden kincse. - kuncogok fel, de kicsit fáradtra sikerül. Felülök az ágyon és törökülésbe húzom a lábaimat picit előre dölve, Justice felé. - Lance rendben lesz? Nagyon el van kenődve? - kérdezem, kíváncsian félredöntve a fejemet. Nem mintha egy ilyen rövid beszélgetésben Lance sokat árulhatott volna el a lelkivilágáról, de egy párt alkotnak, van egy olyan sanda gyanúm, hogy Justice többet lát, mint amit Lance kimond. Legalább is egy tökéletes Disney-szerelemben így lenne. Akármennyire egy hullámhosszon pörögtünk a birtokon a fiúval, az, ahogy most ezt az egészet fel kell dolgoznia, az egészen más, mint ahogy én tenném, így nem is tudok neki segíteni. Olyan szemeket meresztek, mint aki valami világmegváltó nyugtatást szeretne hallani, aztán még hozzáteszem. - De azért jobb, hogy most ezt tudják… Jobb, nem? Mert hát Calistán egyérelműen látszott, hogy haragszik az anyukájára, de így már biztos, hogy nem elhagyta őket, csak nem akart ártani nekik. És ez szép dolog, nem? - zúdítom rá, bár legalább mivel ez egy irtó hosszú nap volt, nem vehemensen és nem túlpörögve. Csacsogok, de nem harsányan, ahogy a falakon a szivárvány minden színe pompázik, néha közbetűzve egy szegecselt rock poszterrel.
Hát persze, hogy jól vagyok, de ez nekem akkor is sok. Tudom, hogy mind Jade, meg még a családja is nagyon kedves fenti emberek, sok magamfajta hal hozzájuk képest egy arrogáns őscápa, de akkor sem tudok most megszólalni, csak egy ingerült intéssel jelzem, hogy majd később beszélünk. Nem akarom megbántani vele Jade-et, ám jobb, ha ebben a pillanatban inkább lelépek, esetleg beszélek a hugommal, noha ő nem a legjobb beszélgetőpartner, de mégiscsak a családom. Aztán gondolok egyet, nem akarok üvöltözést ebben a házban, így leginkább marad az egyedüllét. Ám Justice egész gyorsan jön utánam, ami egyrészt meglepő, hiszen sosem olyan lányokkal voltam körbevéve, akit kicsit is érdekelt a lelkivilágom, másrészt már kezd egészen természetes lenni, hogy van valakim. A sok külsőség ellenére, amit mindketten mutatunk, a rengeteg egózós felvágás most hirtelen a semmivé lesz, ahogyan felfogom, hogy Justice tényleg egy érző lény, aki értékeli, hogy egyrészt hagytam kibontakozni, nem támadtam le olyan macsósan, mint a legtöbben, másfelől pedig mindig tudtunk mutatni egymásnak valami izgalmasat. Fújtatok egy sort, de amint mellém ér, már képes vagyok lenyugodni. – Igen, egy zuhany nem ártana, most nagyon hiányzik a víz. – Ami persze az otthoni dolgokra, apára emlékeztet, rajta keresztül pedig az otthonomra, az enyéimre, de mégiscsak itt vagyok, mert én döntöttem így. Ha van is ez a baromság anya átkával, az most nem kéne, hogy befolyásoljon. Ha utána akartam járni a dolgoknak, hát hála a szerencsét hozó aranyhalaknak, megkaptam. Majd alszom rá egyet, s holnap kulturáltabban elnézést kérek, addig pedig kialszom. Vagy kidumálom magamat Justice-szal. Netán bármi egyebet csinálunk. A csók ellenben jóleső borzongást vált ki belőlem, ahogyan hozzám simul, ismét bedurrannak az izmaim a ki nem használt, féktelen vágytól, ahogyan magamhoz vonom a szenvedélyesen ölelkezős csók erejéig, talán vagyunk most annyira holttérben, hogy csak ránk tartozzon. – Akkor egy óra múlva a ház mögött. – Bólintok, nekem egy óra lubickolás a vízben csak pillanatoknak fog tűnni, remélem nem akasztom ki a vízórát, vagy ilyesmi. Mondanám, hogy kérjen elnézést a családtól a nevemben, de értelmetlen, majd megteszem én, úgyse üzengetek. Még picit megpaskolom a fenekét, aztán elválunk. Ez az emberlány egy igazi feszültséggenerátor. Ám abban jó, hogy a fő feszültségforrásomat áttereli saját maga felé, méghozzá olyan ingerlő formában, hogy ezt meg tudom szokni.
Én is látom, hogy Lance nincs kifejezetten kicsattanó formában a kapott hírektől, ami végülis teljesen érthető, meg az is, hogy lassan úgy fest ő is távozóra fogja, bár még nem állt fel, de ha jól sejtem már ez sem várat sokáig magára. Én egyelőre kíváncsian hallgatok. Ez azért még csak egy elég nagy titok és én imádom az ilyesmit, nehéz lenne magamat meghazudtolni, hogy úgy tegyek, mint akit nem érdekelt és igazából egyelőre simán el is hiszem, mert ezek az emberek itt előttem túlságosan azok a tipikus jótét lelkek, akik szerintem hírből sem ismerik a hazugságot, nem hogy ők maguk műveljék, ezért csak hümmögve bólintok, amíg Lance fel nem csattan és aztán fel is pattan, bár ahogyan mindig azért most is visszafogja magát és nem üt meg olyan kellemetlen hangnemet, mint mondjuk a drága húga. Elkerekedik azért kissé a szemem és már nyitnám a számat, hogy nekem még lenne azért kérdésem, amikor Jade is megszólal és persze leesik, hogy illened nekem is lelépni, no meg persze nem magára hagyni Lancet a jelenlegi kiborult állapotában. Francba! Sóhajtok hát egyet és én is felállok szépen az asztaltól. - Köszi a vacsit, valami isteni volt! - villantok azért egy bájos mosolyt a kínos szitu kellős közepébe, aztán Jadere pillantok. - Persze, csak tudod azért még elköszönnék, úgyhogy majd utánad megyek mondjuk pár perc múlva rendben? - ezt már akkor fejezem be, amikor valószínűleg az ajtónál vagyunk, ahol Calista bent duzzog, úgyhogy én finoman megfogom Lance kezét és megvárom, amíg Jade lelécel végre, hogy legalább pár pillanatra fogjuk rá valamiféle kettesben maradásra legyen esélyünk. Határozottan halk vagyok, mert hát nem nagy ez a lakás, ahhoz képest, amihez én vagyok szokva éppenséggel csak egy lyuk, de hát... most ezt kell elfogadni. - Nagyon kibuktál? Később... dumáljunk? Elég sokkoló volt ez most így gondolom, esetleg egy gyors zuhany és leléphetnénk egy esti sétára, persze, ha nem akarsz inkább tök egyedül gubbasztani. - persze azért biztos, ami biztos, hogy meglegyen az ösztönző erő közelebb is simulok hozzá és ha kaptam választ akkor egy gyors csók is belefér, kissé arcpirító változat, de hát most nem igen lát minket senki, aki meg mégis erre néz, hát maximum elfordítja a fejét. Csak aztán lépek le Jade után, hogy amikor belépjek a szobájába rendesen a torkomon ragadjon a szusz is. - Hű... azta! - és ezúttal nem lehet tudni, hogy ez most elismerés, vagy arra utal, hogy egy pöttyet soknak érzem a dekoráció mennyiségét is milyenségét. Jade nem ismer, ha ismerne tudná, hogy a második, de mivel naiv és ő is ez a jótétlélek típus jó eséllyel azt gondolja majd, hogy dicsérem a szobát, pedig az tuti, hogy egy ilyenben soha az életben nem lennék képes létezni, enyhén szólva is rém giccses!
A szüleim előadnak egy egészen más mesét, ami még is minden elemében összevág azzal, mint amit Lance mesélt nekem, és úgy tűnik Justice-nak is. Látszik az arcán, hogy meg van döbbenve, ahogy én is, Calista ráadásul már valószínűleg a szobában duzzog, vagy… vagy szegényke talán sír? Kicsit össze vagyok zavarodva, nem akarom, hogy az legyen az egyetlen benyomásuk erről az estéről, a családomról, a közös családunkról, hogy borzalmasan érezték magukat. Justice az egyetlen, aki annyira megtartja a hidegvérét és a kíváncsiságát, hogy tovább kérdezzen, én leginkább csak aggódom Calistáért, és ahogy Lance arca is átalakul, hát érte is. Átnyúlok az asztalon és megszorítom az unokaöcsém - milyen furcsa is ezt mondani! - kezét, már azt, amelyik nem Justice combján volt, hanem az asztalon. - Lance, jól vagy? - kérdezem halkan, naivan, mintha kaphatnék erre pozitív választ, aztán anyura nézek, aki helyett most ezúttal apu válaszol, mindketten úgy néznek ki, mint akik mindjárt szörnyet halnak attól, hogy ezt el kellett mesélniük és fájdalmat kellett okozniuk. Pedig olyan vidám emberek, mindig olyan vidám család voltunk! Nem, azok is vagyunk, csak ez egy hullámvölgy. - A születésük után kapta az átkot, talán három körül lehetett Lance már. Elkezdett egyre többet a felszínre járni és távol maradni, de így is történt egy nagy baleset, és Calista, habár nem emlékezhet rá, csúnyán megsérült… ekkor döntött úgy, hogy ideköltözik, hozzánk. Sajnos többet mi sem tudunk, a húgom sosem nyugodott bele az átokba, minden erejével kereste a megoldást, amikor velünk élt akkor is. - meséli apám a kedves, de most szomorú hangján aztán Lance szavaira kihúzom magam és mint akibe áram csapott ugrok fel az asztaltól. A vacsorának hivatalosan is vége úgy tűnik. - Persze, a szobátokhoz kísérlek, Justice, te még… maradnál, vagy jössz velem lefeküdni? - kezdem Lance-nek, aztán fordulok tovább a lányhoz. Ha igenlő a válasz, akkor még mielőtt elmennék a szobák felé - nem mintha hatalmas táv lenne -, megölelem anyut és aput és nyomok egy puszit is az arcukra. Lance-et belavírozom a Calistával közös szobájába, és röptébe belesek, hogy a szőke lány rendben van-e, aztán Justice-szal bemegyek a mi szobánkba, ami lényegében olyan, mintha valamilyen vattacukor világba lépnénk, teli szivárványszínekkel és rengeteg zenére utaló plakáttal, kottával, nem éppen rendben. Mintha még egy tinédzser szobája lenne, annak ellenére, hogy már huszonegy vagyok.
Calista után nézek, valahol megértem, hogy csak így elhúzta a csíkot, de én tudom, nagyon udvariatlan volt. Pont, hogy nekünk királyi származékoknak kéne adnunk a tiszteltre, követni a protokolt, és ha valaha is a trónra akarunk lépni, a minimum, hogy legalább a saját rokonainkkal korrektül viselkedünk. Bár ha belegondolok, én pont hogy leléptem a víz alól, mint anya, és a húgom is csak azért jött utánam, hogy engem győzködjön, mert hogy ő sem akar királynő lenni. Justice kedvéért azért lehet, hogy én mégis megpróbálnám, de ő is ember, és mi van, ha anyához hasonlóan ez nem neki való? Azon viszont már felkapom a fejemet, hogy Jade szülei egy számomra eddig nem ismert, és nagyon is félelmetes háttérrel szolgálnak, nem csoda, ha megáll a kezem Justice combjának simogatása közepette, és én is úgy tátogok, akárcsak Jade. - Nem, semmi ilyen nem történt, ez nem lehet.. igaz! – Állok most fel, megtörölgetve a számat. Igaz, hogy anya nagyon régen ment el, már alig emlékszem rá, de a sok év alatt mindez egyszer sem merült fel, biztosan tudnék róla. És Calista is tudott volna róla. Hogy lehet, hogy azok, akiknek köze sincsen a mi víz alatti világunkhoz, ilyen elképesztő dolgot állítanak? Lehet hogy nem is kellett volna ide jönnünk, csak bolygatjuk a múltat. Bennem fel sem merül, hogy Justice érintett lehet ebben az átok témában. - Elnézést, de hosszú volt ez a nap, és még emésztenem kell, hogy itt is vannak rokonaink. Ugye megbocsájtotok? Jade megmutatod a szobánkat? – Calista már előrement, de ez nem azt jelenti, hogy én is vagyok olyan pofátlan, hogy magamtól feltérképezem a házat. És persze örülnék, hogy ha Justice is jönne, legalább egy jóéjt puszi erejéig. Bár az is lehet, hogy aztán éjszaka kiszökünk kicsit romantikázni a szabadba, meg átbeszélni ezt a kagylóvesztően nagy hülyeséget, amivel most Jade szülei kipakoltak.
Tudom, nem az én dolgom és azt is, hogy nem nekem kellene feltennem ezt a kérdést, de a fenébe is, nem hiszem el, hogy senki se teszi meg! Volt már szó mindenről, de engem még mindig az érdekel a legjobban, hogy mégis miért ment el az anyjuk és nem hiszem el, hogy őket nem ez érdekli, akkor meg miért nem hozza fel senki? Olyan ez, mintha csak az időt húznánk, miközben mindenkiben ott motoszkál az, ami bennem is. Na jó talán Calistában nem, mert ő a háta közepére se kívánja ezt az egészet, bár tudnám, hogy akkor meg mégis mi a fenéért jött el egyáltalán. - Hm... ez így túl... - egyszerű mondanám ki, de hamar elhallgatok, amikor Calista szó szerint kivágtázik innen és csodálkozom rajta, hogy nem a kijárati ajtót használja, hanem marad velünk legalább egy lakásban. Az se lepett volna meg, ha tényleg fogja magát és itt és most le is lép innen. Viszont Lance után jön a korrekt válasz, ami már sokkal hihetőbb számomra. Senki se hagy el két gyereket egy kis veszekedés miatt, meg mert nem szeretne a víz alatt élni annyira még sem, és persze egy királynői posztot is hülye lenne eldobni, de ez már más tészta, ebben nem tuti, hogy mindenki egyetért velem. - Na ez már... hihető, de akkor miért vállalta két gyereket? Később kapta az átkot? Gondolom valaki nem akarta, hogy ő legyen a királynő... - na jó ez már azért akár engem is érinthet, mert nem szeretném, ha valaki ne adj isten a lentiek közül valami finom kis átkot szórna rám csak azért, mert én lettem időközben a mélység királynője. Azért annyira nem vonz a korona, hogy mellette egy átkot is a képembe kapjak valami rosszakarótól, vagy féltékeny extől, vagy valami rasszista sellőtől, aki rühelli az embereket. Szóval kezd komolyan érdekelni a történet háttere, főleg hogy akár hasonló utat is járhatok be, mint Lance anyja, azt leszámítva, hogy én azért tuti sokkal csinosabb vagyok.
A legnagyobb nyugalommal és természetességgel kínálgatok tovább, nem vettem észre, hogy milyen komoly lett a téma, lemaradtam arról, hogy anyám milyen hangom közölte velük, hogy milyen keveset tudnak, bent voltam a konyhában. Most viszont érdeklődve fülelek és pislogok, hogy voltak a nagypapáéknál és ellenségesek voltak, mint… hát, mint mindig. Természetesen azt sem érzem meg, hogy Lance hogyan keresi a szemkontaktust apámmal és válaszol neki, ahelyett, hogy anyuval beszélne. Én már így születtem, ebben nőttem fel, nem érzem magam kínosan semmitől, de velük más a helyzet. És ezt anyám meg is érti, és amilyen galamblelkű, szóvá se teszi. - Így már értem! Végül is logikus, meg tudja nézni, hogy milyen döntéseket hozol, tanácsot adni, de… - nem folytatom, mert hiába találkoztunk csak most, hiába vagyunk távolabbi rokonok, szerintem Lance és az én szememben ugyanaz látszik. Hogy még fiatal, hogy nem utazott, hogy a vízalatti világ után annyi rengeteg mindent fedezhet fel itt. Egyáltalán volt már külföldön? Mugli városokban? Repülőn? A sellők hercege, gyönyörű mesebeli történet, de hát még az iskolát is csak néhány éve ismerte meg, nem hogy a világ többi részét. Mikor Justice felteszi a millió galleonos kérdést nyitnám a számat, hogy erre ráérünk még, de olyan kíváncsiság szalad végig mindenki arcán, hogy mint a hal, tátogva visszavonulok. Jó, én is kíváncsi vagyok, csak ahogy eddig Calista viselkedett, mikor szóba jött az anyja… És igazam is van. Ahogy Lance beszél úgy nyúlik meg egyre jobban Calista arca és a következő pillanatban feláll és se szó, se beszéd, elsétál a szobák felé és tekintve, hogy nagy betűkkel rá van írva az enyémre, hogy Jade, könnyedén rájön, hogy a vele szemben van a vendégszoba. Valószínűleg mondjuk attól sincs elragadtatva, hogy az anyja szobájába sétál be, de… a zsupszkulcs lejárt és innen nehéz lenne haza hoppanálni, nem is tudom letette-e a vizsgát. Hallgatom Lance szomorú történetét, együttérzéssel tellik meg a szívem és kicsit el is kámpicsorodok, de miután elhallgat anyám lassan, halkan megszólal. - Nem egészen így történt… Nem csak ennyi volt mögötte. - mondja, aztán halkan felsóhajt. Apám nem veszi át a szót, ami egy kicsit meg is lep, hiszen látszik rajta, hogy közbe szeretne szólni, még se teszi. - Tény és való, hogy nem találta meg a helyét a felszín alatt, de ha nem lett volna muszáj, nem hagyott volna el bennetek. Anyátokat átok sújtotta. Amikor elhagyta a tavat, akkor azt azért tette, mert féltett és mindennél jobban szeretett benneteket. Az átok miatt ha közel kerültetek egymáshoz, akkor fájdalom hasított belétek, a szívetek fel akarta adni, ha nem megy el vagy ha utoljára még magához akart volna ölelni titeket… akkor belehalhattatok volna. - fejezi be, és most már abszolút úgy tátogok, mint egy hal. Eddig is borzalmas volt a történet, Annabelle néni elhagyta őket, visszajött hozzánk, segített engem nevelni, aztán meghalt egy balesetben, de ez… Ez még rosszabb és még tragikusabb.
Engem nem zavar Calista mogorvasága, már teljesen megszoktam. Ha magunk között vagyunk, főleg a víz alatt, akkor még ízesen káromkodni is szokott, amin nem tudok nem nevetni. Nincsenek olyan ábrándjaim, hogy egy lány legyen finom, és nőies. Mi sellők nagyon megéljük az érzéseinket, kár lenne bármit is visszafogni, ráadásul Calista rokon, nem kell úgy tekintenem rá, mint finom úrihölgyre. Mondjuk ha egyszer véletlenül király lenne, az röhejesen hangozna, ha káromkodásra ragadtatná el magát az udvar előtt. - Nos, nem róhatok fel nekik, hogy ilyenek voltak, végülis szerintem még sosem láttak engem, erre beállítok felnőttként, méghozzá nem egyedül. – Villantok Justice-ra egy mosolyt, de aztán visszatekintek Jade édesanyjára. Szerencsére vele kell kommunikálnunk, nem pedig az apukával, hiszen a vaksága az nekem nagyon fura. Ha nálunk vak lenne valaki, ki se mozdulhatna a sellővárosból, lényegében halott lenne. Vakon ugyanis nem lehet úszni, és akkor megesz a cápa. Na jó, a Fekete tó mélyén nincsenek cápák, de a sellő beletekeredik valami hínárdzsungelbe, aztán ott a vége, nem kellenek ahhoz még éles fogak sem. - Valóban fiatal vagyok, és apa sem feltétlenül öreg, de most akar biztos lenni benne, hogy majd a családban marad az uralkodás joga. Ráadásul ha mostanság királlyá koronáznának, akkor még az életében tudna tanítani, megítélni a döntéseimet. – Van benne ráció, ezt én is megértem, viszont Jade-nek van igaza, még alig éltem, nem láttam világot. Nem voltam szerelmes. Egész mostanáig. Itt ismét visszatéved a barna szépségre a tekintetem. Annyira más, mint a lentiek. Nálunk nem volt még semmi komoly vallomás, még csak együtt sem aludtunk, de annyira egymásra vagyunk hangolva, két brutál erős jellemként, és éppen ez benne a megdöbbentő, hogy nem ellentétesként vonzuk egymást, hanem amolyan örökös versengőként mintha mindig azt próbálnánk bizonygatni, hogy legyőzhetetlenek vagyunk. Igen, ő méltó párom lenne, nem csak mint királyné, hanem igenis sellőkirálynőként. És persze nem érdekelne, hogy az elején mennyire lenne lázadozás, semmi sem tiltja, hogy valaki fentről válasszon feleséget, apa is megtette, és nem ezen múlt. Justice kérdése viszont tényleg időszerű. Anya mugli volt, én mégis tudok pálcával varázsolni, ez nem ettől függ. A sellők mágiával átitott vízi emberek, így olyan, mintha félvér lennék a varázsvilág szerint. Viszont neki már az is komoly sokk volt, hogy beilleszkedni a varázsvilágba úgy, hogy a szülei teljesen varázstalan emberek. Ám nagyon sok barátja, kötődése volt a mugli világban is, mert bár a Roxfortban tanult, az már nagyon éles váltás volt számára, hogy egy még mélyebb, víz alatti világban élje le az életét. Ráadásul gyógyító volt, segítőkész, nem uralkodásra termett. Ezt pedig nem tudták apával veszekedés nélkül túlélni. Sajnos. – Kicsit talán körbejártam a témát, de ha Justice számára nyomasztó lehetne az, hogy a víz alatt él, legalább ő aranyvérű, mindig is varázslók között élt, nem olyan komoly váltás egy sellőváros, amelyet akár uralhat is. Bár én már abban is gondolkoztam, hogy megosztva uralkodnánk Calista és én, és mondjuk fél évente felmenne a másik, bár nem tudom, hogy ez mennyire lenne zavaros a népem számára. – Hm.. minden nagyon finom, remélem nem gond, hogy így kierőltettük a meghívást. De most meséljenek Önök, hogy Jade milyen? Mik a tervei? Azt tudom, hogy igazi művészlélek, énekel, és rajzol is.
A családi látogatások mindig annyira kínosak tudnak lenni, főleg ha még van aki azzá is teszi őket, mint én... De azért Lance miatt most határozottan visszafogom magamat. Egyelőre ezért is csendesedem el, hiszen a rokonság mesél egymásnak és persze Jadenek igen sok kérdése van, Calista meg úgy fest inkább magában fortyogva eszik, mint sem megszólaljon, vagy felvállalja, hogy esetleg hasonlít az anyjára. Nekem pedig csendben kellene maradnom, ami most már kezd egyre nehezebb lenni, főleg mert ott van az a bizonyos nagy kérdés a levegőben, de az istennek se teszi fel senki. Miért ennyire visszafogottak? - De persze még nem döntötte el pontosan mit is szeretne, ez nehéz feladat. - teszem még hozzá kiegészítve Lancet. Jó lenne utazni, na de királynőnek lenni, még ha a víz alatt is... Nem akarom, hogy teljesen elvesse ezt a lehetőséget. Aztán lehet, hogy én se bírnám sokáig a víz alatt, mert finoman szólva is kissé klausztrofób állapot lenne, de lehet hogy elviselném azért, hogy mások hajlongjanak előttem. Ezt még én sem döntöttem el. Egyelőre persze inkább én is az evéssel foglalkozom, szedek mindenből, de mindenből módjával és persze a köretet azért hanyagolom, inkább salátázom. Nem véletlenül van olyan alakom, amilyen és aki ad a külsejére nem csócsál krumplit és tömény szénhidrátot, mert akkor pár hónap múlva már válthatja is le a ruhatárát egy számmal nagyobbra, azt pedig nagyon nem akarnám. - Na jó... tényleg senki nem kérdez rá, hogy miért hagyott el titeket a mamád? - elnézést kérő pillantást vetek Lancere, de nem vagyok hajlandó tovább jópofizni, amikor totál egyértelmű, hogy most itt igenis ez a fő kérdés és még mindig nem volt róla szó, hogy most akkor mi is történt pontosan. Nem lenne könnyebb tisztázni ezt a részt, aztán utána lehet tovább jópofizni családilag, ha egyáltalán akarnak még? Ha időben tisztázzuk a dolgot, akkor legalább Calista eldöntheti bontja az asztalt és inkább elhúz haza, vagy mégis marad és megpróbálja feldolgozni, hogy esetleg az anyja nem azért ment el, mert nem voltak fontosak számára a gyerekei. Persze egyelőre az itt a fő kérdés, hogy miért is ment el és engem már nem tehetek róla, de túlságosan érdekel a válasz.
A levegő kezd befeszülni, amikor előjön, hogy Lance és Justice már volt Wilsonéknál, de egyáltalán nem Jade szülei miatt, csak Calista miatt változik a légkör. Ők még ha nem is olyan naívak, mint Jade, hogy semmit, igazán semmit ne vegyenek észre, akkor is békítően, pozitívan állnak mindenhez, így az anyja is igyekszik kedves, mosolygós maradni és törni a jeget, akármekkora jégcsákány kellene hozzá. Persze ő is kíváncsi, hogy mit mondtak, mivel nekik se sikerült jó viszonyt tartani velük, pedig mindent bevetettek, de ez a boszorkányosság kicsit sok volt már a Roxfort első évétől kezdve a nagyszülőknek, és nem sokat változott a helyzet. Persze, szerették a lányukat, ahogy szerették a fiúkat is, Jade apját, sőt, a pici Jade-del is találkoztak és semmi baj nem is volt, ameddig csak énekelt és produkálta magát, csak onnantól lettek problémák, hogy a vadmágia kicsapongott belőle és lépten-nyomon bajt kavart. Onnantól nehéz lett volna eltekinteni attól, hogy mindkét gyermekük - Jade apja és Calista és Lance édesanyja - varázsló, és boszorkány unokával ajándékozták meg őket. A szőke lány lényegében hiába jött el vendégségbe, még itt is csak a bátyjával komminukál, vagy éppen Justice-nak próbál odaszúrni, de Jade-nek ez egyáltalán nem esik le, így simán leül a lány mellé és lelkesen tologatja oda az ételeket. - Te is egyél, míg ki nem hül, Calista! Hozzak még valamit? Sót, borsot? - csivitel a lány mellett, aztán érdeklődve fordul Justice-hoz és Lance-hez. - A nagypapáéknál voltatok? Jézusom, de rég voltam náluk! De ne vegyétek a szívetekre, ha nem voltak kedvesek, mindig olyan kis mogorvák, de a szívük tiszta és jó, ebben biztos vagyok. Amikor utoljára náluk voltunk és elénekeltem nekik a Varázs, varázs-t, akkor még el is érzékenyültek! - mondja mosolyogva, de közben a két szülő kicsit köhint látszik rajtuk, hogy nem biztos, hogy örömkönnyek voltak azok, hiszen Jade a boszorkánykórusban tanulta és emlékeztette őket az elvesztett lányukra és az egész varázsvilágra. - De hát olyan fiatal vagy! - kerekedik el a szeme a vörösnek, mikor Lance elkezd a trónöröklésről beszélni. - Nem kell ahhoz az apádnak... meghalnia? Vagy ilyesmi? - kérdez újra, aztán picit félrebillenti a fejét. Most, hogy visszaért a konyhából abba se hagyja a beszédet. - Amúgy az összes sellő képes pálcával varázsolni, vagy csak azok, akiknek az egyik szülője boszorkány volt, vagy olyan különleges dolog, mint a muglik között születet boszorkány? - dőlnek a kérdések, ezutóbbi mind a két sellőnek szól. Mivel állandóan beszél, közben nem eszik, csak tölti a tányérját, de egyre több és több dologgal, lassan kész halom lesz előtte, hiába ő a legkisebb és legvéznább is.
Hirtelen úgy érzem, hogy mindenki engem néz, és Justice-on kívül még kissé felelősségre is vonnak, amit nem szoktam meg. Nálam az az alap, hogy én vagyok a király fia, azt teszek, vagy mondok, ami jól esik. A valóságban azért még sincs így, hiszen számos kioktatást kaptam már arról, hogy milyen protokoll szerint kéne élnem, mennyire kéne helyretennem a trónra áhítozó nemesi sellőcsaládokat, vagy hogy túl felelőtlenül mutatkozom a különféle lányok társaságában. Komolyságot vártak el tőlem, és végeredményben abból lett elegem, hogy minden mögött végülis teljesen elszürkültem. Calista sem vállalta fel, hogy helyettem a trónra lép, de nekem be kéne vállalnom a mindennapos irigykedést, vagy akár azt is, hogy bármikor merényletet követhetnek el ellenem. – Hát igen, jártunk náluk, de anya szülei.. nos úgy tűnik sosem bocsájtották meg, hogy egy hozzánk hasonló mélyvizihez ment feleségül. És nem volt az sem mentség, hogy végül visszament hozzájuk, nem fogadták jó szívvel. – Vélhetően ezért is talált inkább menedékre Jade szüleinél. Calista felé fordítom tengerkék tekintetemet, nagy levegőt veszek, hogy magyarázkodjak, aztán rájövök, hogy mindez felesleges, mert az egész életem állhatna abból, hogy a hugommal veszekszem. – Nem tartottam fontosnak, nem derült ki semmi új. – Vonom meg végül a vállamat. Justice is én kalandoztunk a hegyekben, hogy aztán csalódottan forduljak vissza a villámlátogatás után. Justice gyorsan az életem része lett, és furcsa, hogy Calista ennyire nehezményezi. Tudom, hogy ő azt erőltetné, hogy lépjek a trónra, de ott nincs kivel, és mi van, ha pont Justice-ben találnék ehhez motivációt? - Köszönjük, nagyon jól néz ki! – Bólogatok hálásan, hogy figyelembe vették a kívánságainkat, noha a nagy tál csirke is olyan, amit szívesen fogyasztanék. Valahogy feneketlen a bendőm, mintha minimum egy cápával kereszteztek volna, így azt is el tudom képzelni, hogy még a csirkébe is belekóstolnék. – Nos nem tudom, hogy mit mesélhetnék. Lent az apám erőlteti, hogy lassan én vegyem át a koronát, de.. én nem szeretem az ilyen erőltetést. Anyához hasonlóan jó lenne világot látni, de hát nem ő volt a trónörökös, nem feltétlenül tudom megtenni, amit ő. – Nem is megyek bele jobban, mert csak elmenne a kedvem. Inkább kezdek a hallal, attól mindig jobb kedvem lesz. Körbejáratom a tekintemet, és végül Justice-on állapodik meg a pillantásom, szélesen elmosolyodva. Végülis büszke vagyok, hogy a családom előtt fel tudom vállalni őt, mert mind külsőleg, mind stílusra nagyon is illik hozzám.
Igazán nem akarom én Lancet kellemetlen helyzetbe hozni, erről szó sincs természetesen, egyszerűen csak Calistának megy a szúrás, csak hogy érezze a törődést és persze lássa a dolgok oda-vissza működnek. Ha ő szurkálódik Lance exeivel, akkor természetesen én is vissza tudok vágni. Lehet, hogy egy Jade típusú naiv lányka nem érzi a szőkeség szavaiból a bántó élt, de én pontosan tudom hogyan megy ez, hiszen én is már nem egyszer alkalmaztam. Tisztában vagyok vele, hogyan kell kellemetlen helyzetbe hozni a másikat, vagy jól megbántani úgy, hogy közben mosolyogsz és úgy teszel, mintha semmi nem lenne abban, amit mondasz. És igen rá is kérdez és ezt majd Lance lesz kénytelen kidumálni, de végtére is ez már nem az én gondom, úgyis kiderült volna idővel, hogy ott jártunk, ha nem is most, hát később, akkor meg nem mindegy? - Biztosan nem volt könnyű nekik, velünk se voltak túlságosan... nyitottak. - teszem hozzá Lance szavaihoz a nagyszülőkről. Hát igen ez finom kifejezés, távol álltak sajnos a kedvességtől, de nem csoda, ha a lányuk meghalt, netán úgy érezték még miattuk is lehet, mármint a sellők miatt. Ki tudja, hogy az ilyen idősek milyen tüskéket tudnak magukban tartani éveken keresztül és e miatt utálkozni. Mindenesetre egy kicsit azért csendben maradok, már tényleg érdekel, hogy mi is lehet a háttérben, de bármennyire is ott a nyelvem hegyén a kérdés, nem nekem kell feltennem, hogy pontosan akkor miért is lépett le az anyjuk, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy Calista hogyan fog reagálni, ha ne adj isten kiderül, hogy nem is volt szó itt rettenetes elhagyásról, hanem netán nem volt választása... Látni akarom az arcát, amikor kiderül és látni is fogom... remélem legalábbis nem valami privát családi kupaktanácson derül csak ki. - Oh, csak a nagyszüleidről volt szó, meglátogattuk őket pár hete és hát nem voltak túl kedvesek, meg édesanyádról, de csak érintőlegesen és mindennek isteni az illata! - villantok meg egy bájos mosolyt, és egyelőre magamnak a csirkéből szedek egy egészen kevés rizzsel és sok salátával. Hát nő akinek olyan alakja van, mint az enyém azért meg kell dolgozni. A krumpli alapból kilőve, főleg vajjal dúsítva püré formájában, a halért pedig nem vagyok annyira oda, ami persze remélhetőleg nem jelent nagy érdekellentétet közöttünk Lance-szel. Ha netán királynő akarnék lenni mellette csak meg lehetne oldani, hogy odalent a víz alatt én mást egyek és ne legyen kötelező nekem is csak halat enni. Néha belefér, de hogy csak azt... az tuti, hogy rosszul érintene.
Látom Jade arcán, hogy máris kedveli Lance legújabb barátnőjét, ez pedig kissé idegesít. Ilyen idiótákkal lennék körülvéve? A kislány mindenkiben vakon megbízik, aki zsinórban két pozitív szónál többet mond számára, ez pedig egy nem túl jó tulajdonság. Szinte észbe se kapok, de magamban máris azon töprengek, vajon mennyien használták már ki élete során azt, hogy ilyen könnyen bizalmat szavazott másoknak. Persze, a szüleit elnézve volt is kitől örökölnie ezt a dolgot, hiszen ők is sugárzó örömmel az arcukon fogadtak minket, pedig életükben egy szót sem váltottunk velük. Lehetnénk rossz sellők is, olyanok, akik embereket áldoznak fel a céljaik elérése érdekében, ők pedig... Nem, Jade és én komolyan el fogunk még beszélgetni, ebben biztos vagyok. Bármennyire is nem kedvelem, valamilyen szinten akkor is a rokonom, így pedig kötelességemnek érzem, hogy felnyissam a szemét. A világ tele van olyan emberekkel, akik arra se méltóak, hogy mások lábnyomát megcsókolják, mégis visszaélnek a bizalommal. - Ti jártatok a nagyszüleinknél? - pillantok én is csodálkozva Lance felé, a ti-szócskát pedig szándékosan alaposan megnyomom, hiszen elvitte Justicet is, pedig... pedig ez a lány nem is családtag, hanem egy egyszerű ember és ő járt náluk? Miért nem rám gondolt Lance, amikor elment oda? Elvégre, én vagyok a húga és az igaz, hogy kimondottan nem kedvelem az embereket, ráadásul anyám se a szívem csücske, de mégis... Még ha a válasz nem is lett volna, akkor is tehetett volna egy próbát, hátha-alapon. De nem, Justice ment vele, nem én. - Miért nem szóltál róla? Azért némi számonkérés akad a hangomban, habár nem szeretnék itt és most nagy kirohanást rendezni, ahogy a későbbiek folyamán sem áll szándékomban, de akkor se szoktam meg ezt a mellőzést. Főleg nem a bátyám részéről. Eddig ugyanis folyamatosan azért fáradozott, hogy valamilyen úton-módon én is közelebb kerüljek anyám családjához, most pedig semmibe veszi eme törekvéseit és egy ismeretlent rángat el oda. Rosszul esik, hogy a bátyám mostanában ennyire kihagy az életéből. Eddig ugyan fel se tűnt számomra, de minden szabadidejét ezzel a nővel tölti. - Erről talán mesélhetnél később – jegyzem meg Lance szavait hallva, hiszen még a megbántottságom ellenére is igazán érdekel, hogy milyen fogadtatásban volt részük. Talán még magam előtt is tagadom, de érdekel a vérségi kapcsolat ezen ága is, szóval tényleg nem ártana kissé mélyebb témákat feszegetnünk az éjszaka folyamán, még ha nehezemre is esik kimutatni, hogy részemről is van némi érzelem anyám irányában. Nemsokára helyet is foglalunk az asztalnál, noha én az ételt jelenleg csak turkálom, sok nem fogy a tányéromról, habár néha – szimpla udvariasságból – elfogadok egy-két kínált ételt és meg is kóstolom, de pár falatnál több nem megy le a torkomon. Ez az egész ügy... Wilson-szülők, Jade és az ő szülei. Hirtelen csöppentem bele ebbe az egészbe, ráadásul az is eléggé zavar, hogy anyám családjáról beszélünk. Vele sohasem volt túl jó a viszonyom, hiszen elhagyott minket, de most nagyon úgy néz ki, hogy nem véletlenül tette a dolgot. Mi oka lett volna rá?
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bővülő rokonság, na de sellők és emberek? 2018-06-02, 20:41
Justice hiába nem a család tagja a szó szoros értelmében, hiszen eljegyzésig még nem jutottak, még is szimpatikusan válaszolgat a kérdésekre, és ezzel nem kevés jó pontot szerez. Igaz, hogy nem könnyű befogadni a családba egy idegent, legalább is már családban, de itt, Wilsonéknál ez nem így megy. A feltétlen bizalom persze még várat magára, hiszen még is csak most ismerkedik meg mindenki, de nagyon könnyen be lehet kerülni abba a körbe. - A nagyszüleiteknél? - visszhangozza a nő, kicsit csodálkozva, és egy régi beidegződés miatt még el is pislog. Hiszen nem volt mindig vak, még ha az elmúlt hosszú évek alatt ki is finomodott minden más érzéke, néhány régi megszokás megmaradt, mint a pislogás. - Jártatok Wilson nagypapáéknál és nem is szóltak nekünk? - kérdez vissza, de ez afféle költői kérdés, hiszen biztos, hogy az unokát nem avatták be, hogy milyen viszonyok is uralkodnak a családban. Hiába Jade szüleinek a nyílt kedvessége, ha a nagyszülők nem vevők rá. Lehet, hogy Jade szüleiről beszélünk, de még a vak is láthatja - haha -, hogy Calistában szörnyű sebeket ejtett, hogy az anyja visszatért a felszínre és nem sokkal utána meg is halt. Ugyan kiragadhatna olyan gondolatot a feszültség enyhítésére, hogy milyen vicces, hogy éppen a víz alatt használnak száraz növényeket, de nem teszi, csak szomorúan néz Calista felé, együttérzéssel. - Annyira keveset tudtok a történtekről és senki se hibáztathat titeket ezért. - mondja kicsit elkedvetlenedve, aztán egy széles mosoly kerül az arcára Lance kérdésére. - Igen, jól hallottad, mi nem vagyunk nagy halevők, de titeket vár a rántott hal. - Szivem, kész vagytok már? - emeli meg a hangját és én is és Alexander is egyként fordulunk hátra. - Már is megyünk, anyu. - válaszolok boldogan csivitelve, aztán meg is jelennek az edények, amiket apa és lánya ügyes pálcamozdulatokkal lebegtet az asztalhoz. A hal a két sellő elé kerül, a csirke pedig közelebb a szülőkhöz, de ettől függetlenül nyilván minden ételből vehet mindenki. Köretnek van párolt zöldség, krumplipüré, rizs, lehet, hogy nem egy Roxforti lakoma, de azért lehet választani. - Miről volt épp szó? Csak hogy képbe kerüljünk mi is apával. Essetek neki közben bátran, jóétvágyat! - fordulok anyuhoz aztán végignézek a többieken is lelkesen, széles mosollyal. Persze fogalmam sincs arról, hogy Calistában milyen érzések vonulnak fel, sem arról, hogy anyám bedobta a bombát, hogy az édesanyjuk nem ok nélkül hagyta el őket, és nem is csak szimplán azért, mert hiányzott neki a fenti világ. Az ételek tálalva, italnak mondjuk főleg csak víz van, nincsen üdítő, bort meg nem kínálnak, a szemükben még is csak gyerekekről van szó, persze ha felhozzák kaphatnak.
Justice édes, hogy ennyire nevetgél Calistán, bár a hugom egyértelműen komoly alkat, de én minden körülmények között kiállnék érte. Ezúttal mégsem akarom a villámhárító szerepét vállalni kettőjük között, csak bölcsen hallgatok. Akkor horkantok csak fel, amikor a hugi a szerelmes belehabarodásokat emlegeti fel. Karbafonom a kezemet, és csúnyán nézek, miközben megrázom a fejemet. - Semmi ilyen.. nyálas romantika nem volt. Engem akartak, igaz, a trón miatt, úgyhogy ne menjünk bele. – Már csak azért se, mert Justice-nak is elmeséltem, hogy megvolt nekem a fél sellőtársadalom, mert a fajtárs lányok úgy gondolták előrelépni a királynői pozicióban vívott csatáért, hogy széttették a lábukat. Én persze partner voltam egy ideig, mondván ez nekem jár, de aztán elszállt a kezdeti lelkesedés, mondván aki hozzámjön, úgyse fog szereti, sőt, én is megunom őt. És bármennyire is szenvedélyes alkat vagyok, az igazán nagy szerelem teljesen elkerült. Az, amit Justice iránt érzek, még ha nem is mondtuk egymás szemébe, csak amolyan célzás szinten, sokkal igazibb, és izgalmasabb is, mint bármelyik lenti lánnyal hempergőzni. Azt, hogy mi mikor tesszük meg, tényleg nem Calistára, de még Jade-re, vagy a szüleire sem tartozik. - Igen, anya szülei még csak nem is varázslók, nehezen emésztették meg, hogy a lányuk boszorkány, aki egy sellőt választott. Nem volt túl felhőtlen a találka, de talán majd egyszer megenyhülnek. – Bólogatok, és engem aztán cseppet sem zavar, ha a hugommal leszek egy szobában, legalább kitárgyaljuk a dolgokat, a másik fele, hogy Justice irányába volt már néhány intim villantás, de felesleges lenne egymásra erőltetni a helyzetet csak mert össze vagyunk zárva. Majd akkor alszunk együtt, amikor eleve a saját döntésünk lesz. Azért Jade szüleinek óvó figyelésének lanyhulását kihasználom, és megparkolom a lány popsiját, hogy érezze a törődést. Az izgalmakat fokozzuk, amíg csak lehet. - Jade egyébként kiadós halvacsorát említett. Ugye nem értettem félre semmit? – Pillantok vágyakozva a vöröskére. Már úgy értve, hogy az után vágyakozok, amit feltálalhatnak a szülei, nem pedig utána. Az minimum vérfertőzés lenne, ha Jade is beállna a lenti lányok sorába.
Ha nem lennének itt most mások, akkor csak jókedvűen nevetnék Calista szavain, amiket nyilvánvalóan azért mond ki, hogy nekem rosszul essenek Lance előttem lévő kalandjai, no meg persze érzékeljem, hogy ő a mi kapcsolatunkat se gondolja semmi másnak, csak egy röpke kalandnak, ami majd elmúlik és Lance szépen visszamegy majd a víz alá, hogy felmentse a testvérét az esetleges kötelezettségek alól. Vicces, hogy pont engem szeretne kellemetlen helyzetbe hozni, amikor ebben én sokkal profibb vagyok nála, hiszen láthatóan Calista egy dacos és sértett testvér, valakinek a lánya, aki utálja az anyját, pedig azt se tudja, hogy mi van a történet hátterében... Én ellenben profi módon hozok másokat kellemetlen helyzetbe és soha sem dacból, hiszen nem engedem, hogy valaki felhúzzon, vagy az idegeimmel játsszon, ami úgy fest Calista képességei között nem szerepel ,hiszen most is egyre idegesebb és lám milyen könnyű felhúzni őt, csak elég az anyját emlegetni. - Lance sok mindent elmesélt már nekem és hidd el, én nem vagyok olyan, mint azok az átlagos sellők, akik a a trónja miatt próbáltak a kegyeibe férkőzni, hiszen az elején még csak azt sem tudtam, hogy kicsoda. - bájos mosollyal válaszolok, ha nem lennének itt mások akkor még egy direkt piszkálódó jellegű szempilla rebegtetés is beleférne, de így csak egyszerűen az ujjaimat Lance tenyerébe simítom, hogy Calista érzékelje cseppet sem voltak rám hatással a szavai, nem úgy, mint ahogyan rá, amikor az anyjához hasonlítják. Túl könnyű ezt a lányt kihozni a sodrából, és mintha ezzel nem lenne tisztában. - Bár nem vagyok közvetlenül érintett, de ha jól sejtem nem tudtak túl sokat a család ezen ágáról. Jártunk a nagyszüleiknél néhány hónapja, de az... egy igen rövid találkozás volt. Ha jól sejtem valami módon ők neheztelnek a sellőkre. - csak halkan jegyzem meg, hiszen tényleg nem szólhatok bele efféle családi dolgokba, azt pedig nem teszem hozzá, hogy az kész csoda lett volna, ha a dacos Calista valaha is érdeklődött volna a családja iránt. Ha jól sejtem őt aztán végképp nem érdekelték azok, akikhez az anyjának köze van és bár nagyon ott van a nyelvem hegyén a kérdés, hogy érdeklődjek vajon végtére is miért hagyta el a gyerekeit, de... lássuk be ezt nem nekem kell kimondanom. Az csak a kérdés, hogy a két testvér közül ki vállalja majd be a kérdést. Egyelőre viszont nem tehetek mást, csak kíváncsian várok. - Oh én szívesen maradok és természetesen tökéletes lesz Jade szobájában, ha nem zavarok. - végül is nem vagyok rokon és nem akarok senkinek sem gondot okozni a jelenlétemmel. Persze az egyértelmű, hogy nem lenne okos ötlet Jade és Calista egy szobába zárása, úgyhogy nem kérdés, hogy én legyek a kis vörössel. Calista netán még a gyilkos pillantásával végezne szegény lánnyal.
A légkör feszült, még annak ellenére is, hogy idegen terepen vagyunk, szóval leginkább viselkednünk kellene, de pont ez az, amit a Lance által bemutatott lánnyal szemben nem igazán tudok megtenni. Gyanakszom rá, na, nem mintha okot adott volna rá, egész egyszerűen csak azért, mert ember. Olyasvalaki, aki – véleményem szerint – nem illő Lance mellé, szóval minél hamarabb kívül szeretném tudni. Ha pedig ehhez az kell, hogy én üldözzem el őt a bátyám mellől, akkor ezer örömmel állok elébe, ebben kétségkívül egészen jó vagyok. Justice mondjuk nem egy könnyű eset, ezt eddig sikeresen leszűrtem magamban, de én se vagyok piskóta, úgyhogy egyelőre nem aggódom. Túl nagy a tét, nem áll szándékomban a trónra ülni a bátyám helyett. - Nem igazán érdekelnek a kapcsolatai, elvégre eddig mindig a szemem előtt habarodott bele más lányokba, nem volt szükségem arra, hogy kérdezősködjek róluk – csóválom meg a fejem egy elnéző mosoly kíséretében. - Ráadásul, ezeknek a többsége rövid idejű volt, szóval... - abbahagyom a mondatot, majd megvonom a vállam, a levegőben lógva hagyva a szavak végét, melyet Justice még kimondatlanul is sejthet. Magamban nem tartom többre ezt a kapcsolatot sem a többinél, de nem áll szándékomban összeveszni Lance-szel, pont az állítólagos rokonaink előtt, vagy bárkik is legyenek ezek az emberek. Jade elég lelkes, kissé feszélyez is a hangulata, ami odalenn átragadna rám is, de idefenn már korántsem ez a helyzet. Legszívesebben rászólnék, hogy ne pattogjon már annyira és a szülei szemére vetném mindazt, amit anyám tett velünk. Nekem elvégre teljesen mindegy, hogy kinek, de el kell mondanom és az, hogy most csendben tudok maradni és mosolyt erőltetni az ajkaimra, igazán nagy teljesítmény részemről. Justice szavait hallatán csupán egy gyilkos pillantást vetek a lány felé, hiszen valódi sértésnek veszem, hogy bárki is anyámhoz hasonlít. Világéletemben azon voltam, hogy ne hasonlítsak rá, erre idefenn két perc alatt azzal fogadnak, hogy mennyire hasonlítok hozzá... Csoda hát, hogy utálom az embereket? Aligha. - Nem azért választottam ezt a hivatást, hogy olyasvalakit tegyek büszkévé, aki már rég meghalt – felelem némileg ridegen, de most egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam. Itt vagyunk ezen a szegényes kis helyen, anyám rokonai között, akiket minden bizonnyal jobban szeretett nálunk és még tegyek is úgy, mintha örülnék ennek? Nem, ezt nem fogom lenyelni, nem fogom véka alá rejteni a véleményem csak azért, mert ők anyám rokonai. Persze, nem zúdítom rájuk minden haragom, de érezhetik a hangomból, hogy életem minden percében nehezteltem anyámra azért, mert magunkra hagyott minket. - Egyszerűen csak minden szempontból segíteni szeretnék a népemen. A mi világunkban ritka a jó gyógyító, kevesen jönnek fel a felszínre tanulni, pedig az emberek világa ebből a szempontból sokkal fejlettebb. Ritka tudás birtokába juthatok, ha figyelek. És mivel a királyi család tagja vagyok, talán soha életemben nem fogok gyógyítani, de a gyógyitalok elkészítését irányíthatom, ezzel pedig értékes kincsek birtokába juthatunk. Mifelénk még most is száraz gyógynövényeket használnak, kevesen ismerik a hatékony főzetek elkészítési módját. Ezen szeretnék változtatni... Még saját magam is meglepem a sok beszéddel, de nem tehetek róla, ha a gyógyításról beszélhetek, máris megered a nyelvem. Abban igaza van Jade-nek, hogy nem lenne megfelelő türelmem másokhoz, de nem is ez a célom. Leginkább az elméleti tudásomat szeretném kamatoztatni a víz alatt, nem a gyakorlatit. Mint királynő, ezt egyébként sem tehetném meg. De még hercegnőként is kevés esélyem lenne minderre. A nő további kérdésére nem felelek, Lance-re bízom a döntést, ő jobban járatos az emberi etikettben, mint én. Az igazat megvallva, semmi kedvem még éjszakára is itt maradni, de ha a bátyám igennel felel, akkor én is maradok.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Jade Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bővülő rokonság, na de sellők és emberek? 2018-05-02, 09:55
Nem tudom, hogy Calistában pontosan mi játszódik le, hiszen nem az a fajta, akinek az arcára van írva minden, de én igen is aranyosnak látom a Justice-Lance párost és egyáltalán nincsen problémám velük. Bár mi lehetne? Csak egy unokatesó vagyok, aki egyelőre még a trónviszályukat se nagyon látja át, csak a kibontakozó szerelmet látja, ami sose lehet rossz. A szüleim egy fokkal éleslátóbbak, látják, hogy a három jövevénynek problémája van a lakással, miközben én csak vakon örülök, hogy midnenki itt van. Apa Calistát bámulja, ami az én szememben nagyon kedves és megható, erre az unokahúgom azonnal hárít, hogy nem is hasonlít annyira. Apa nem hülye, nem fogja magát ráerőltetni, így nem is öleli meg, hiszen körülbelül a szőke lány elbújik a bátyja mögött, mintha négy évesen ismerkednénk meg, nem... nem is tudom, húsz évesen. - Gyógyító? Gyönyörű szakma, édesanyád büszke lenne. - veszi át a szót anyám, kicsit elmosolyodva. Ugyan sok midnent nem tudok a friss sellő-rokonaimról, még is meglep a kijelentés, mert a lány nem egy tipikus segítőkész, kedves, bájos teremtés, mint amilyennek a gyógyítókat képzelnénk. Végül én el is tűnök apával, és csak anyu marad itt. Mikor Justice elkezdi mondani, hogy miért is jöttek a felszínre Tammy lassan bólint és felsóhajt. - Ezt Annabelle-től örökölhetted, hiszen mind a két világ gyermekei vagytok, nem csak a mélységé. - válaszolja gyengéd hangon Lance irányába fordulva, hiszen ez a gyerekeknek nagyon rossz emlék lehet. Elhagyta őket az anyjuk, de... Nem ok nélkül. Szerette őket. És éppen ezért mindent meg kellett tennie, hogy biztonságban legyenek. - Mikor döntöttetek úgy, hogy jelentkeztek a Roxfortba? - kérdezi, aztán néhány pillanatot várva folytatja. - És nem akartatok... megkeresni minket a felszínen? - teszi hozzá óvatos, tapogatózó hangon, nem akar vádolni meg semmi, de mivel nem tudta a család, hogy a sellő rokonok feljöhettek a felszínre, sőt, ott is élnek éppen, nem tudták őket felkeresni sem, pedig a család az első. Mindig, minden körülmények között. - Nagyon örülnék neki, ha itt maradnátok éjszakára, de csak egy vendégszobánk van. Esetleg Jade szobájában aludhatna Justice és édesanyátok szobájában aludhatnátok ti, Lance és Calista. - válaszolja és egyébként meglepő ügyességgel fordítja a fejét a megnevezettekhez, csak hallás alapján. Persze ez nem tölti meg a tekintetét élettel. Tény, hogy már mindenki felnőtt, de azért... Még is csak inkább a testvérek legyenek együtt, és ne a szerelmespár. Persze tiltakozni ér, de vendégségben vannak itt, szóval csak nem olyan fontos, hogy együtt töltsék az éjszakát. Idő közben finom illatok szállnak a konyha felől, hal, rák, csirke, ki tettek magukért, amennyire csak tudtak.
Nem különösebben emlékszem anyám altatójára, de csak mert azért, mert amikor dúdolta, akkor még nem gondoltam, hogy egyszer milyen jelentősége lesz. És nyilvánvalóan érzékelem Calista bizonytalankodását a trón miatt, és egészen jogos, hogy Justice miatt izgul, akivel olyan komoly szinte juthat, hogy ő lesz a királynőm. Hát miért is ne lehetne ő? Csak mert ember? Anya is az volt, csak nekem valahogy tudatosabban kell majd élnem az életemet, figyelni a lány igényeire, na és persze az alattvalók visszajelzéseire. A sellők és az emberek élete gyakran összefonódott az elmúlt századokban, lehet ezt jól is csinálni, viszont a zsupszkulcs után automatikusan Calista karját kapom el nem Justice-ét, ami utóbbi tekintetében furcsa lehet, de mégiscsak a hugom az, akivel eddig végigéltük az életünket, és jóban rosszban kitartottunk egymás mellett. Talán az ilyen ösztönös mozdulatok határoznak meg minket, hogy összetartozunk. Összevillan a szöszivel a tekintetem, de amint azt látom, hogy jól van, már engedem is el, és ismét Justice derekára fonódik a tenyerem, remélve, hogy ő nem esett el útközben. Ám úgy vélem, hogy ez fel sem merülhet, lévén a dögös barna felszíni lány, aki már biztosan sokat térutazott. - Ööö... így is lehet mondani. Annyira más volt itt fent ismerkedni, mint lent, a víz alatt, és Justice nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Azóta pedig.. bátran mondhatom, hogy nehéz egymás nélkül. – Ezzel talán nem hozom a lányt fura helyzetbe, hiszen ő az elején nagyon előadta, hogy mennyire elérhetetlen mindenki számára, és csak játék az élet, de mégis, bennem mintha olyan erőt, na és persze kedvességet látna, hogy igenis érdeklem. Azt nem mondtuk ki, hogy szeretjük egymást, de amolyan célzás formájában megerősítette, így aztán Calista felé is ezt akarom közvetíteni. Egyébként pedig örömmel élvezem hogy a lánnyal hülyéskedhetünk a szexuális célozgatás pedig nyilvánvaló izzást feltételez, aztán pedig haloványan elmosolyodom, hogy a hugom után Justice is szemforgat a puritán lakra, de az a jó, hogy velem legalább őszinte, nem fogja vissza magát. Igazat kell adnom a két lánynak, túl sznobok vagyunk mi egy ilyen helyhez, nekem is szűkös, hiszen a végtelen terekhez szoktam, nekem már a Roxfort is börtön, de nem akarom megbántani Jade-et, mert ha a vacsora tényleg tengeri lesz, akkor eskü, hogy nem lesz egy szavam sem. - Nem akarunk sokáig maradni, de ha nagyon teleeszük magunkat, és elférünk egy vendégszobában, részemről benne vagyok, hogy itt töltsük az éjszakát. – Bólintok sármos mosollyal Jade édesanyja felé, még buzgón szemrevételezve a házikót. Lehet, hogy nincs is vendégszoba?
Stronger 
