2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Soha nem várnám el lánytól sem, hogy olyat tegyen a kedvemért, amire ő maga nem lenne kész. Mint ahogyan Nora esetében is valahogy én voltam a titkos megmentője. Az egész város számára csak egy sötét alak voltam, csak mert bőrdzsekit hordtam, vagy motoron ültem. Hát ennyit az előítéletekről. A lány mindössze egy csinos valaki, aki képes volt pár percre kiragadni az örökös önutálatomból, abból az általános méla undorból, amellyel kapcsolatban kezelem magam. Elbuktam mint szerető, mint mint egyetemista, mint ember. Nincsen szükség a hangzatos dumákra, ez csak valami közös kajálás, nem több, még ha úgy állítom be, mintha baromira titokzatos alak lennék. Na nem mondom, jól esett hozzá érni, de hát kinek ne esne jól? Végtelenül egyedül vagyok ezen a kerek nagy világon, és a minimális figyelem is fel tud villanyozni egy ideig. - Nem is tudom, most épppen tökéletesen alulmotivált vagyok. Az öcsém veled együtt diák, én is megpróbáltam. Dumbledore megismerte a múltam, és elfogadta. – A kérlelő pillantás rólam lepereg, én magam is sokszor vagyok irónikus, így a hasonló szintű társalság már oly módon áthatol rajtam, mintha nem szánta volna szurkálódónak. Végül egy mosollyal vonok vállat, hiszen továbbra sem száll le rólam. Mindig úgy véltem, hogy a lányok korábban érnek, ő viszont hozzám képest egy örökmozgó kis csitri. Áh, lehet, hogy a megpróbáltatások keserítettek meg, ha nem ismerem meg Norát, lehet, hogy most valamelyik sötét teremben smárolnánk a csókos szájú Lucyval. - Gondolom most meg sem lepődtél. – Felelem de mégis megállok a mozdulat közben, hogy végigsimítsak a tarkómon. – A hivatalos verzió az, hogy brutálisan meggyilkoltam a barátnőmet. Így hát félhetsz te is kislány, ha velem kezdesz. Így hát ne tedd. A valóság viszont az, hogy semmi közöm a halálához. – Olyan nyugalommal mondom mindezt, hogy érezheti, igazat mondok. Nem mondanám ki ennyire nyilvánvalóan hogy mivel gyanusítanak, ha igaz is lenne. Érzem, hogy lassul enyhül a szurkálódó stílusa, és különös módon én is oldottabb tudok lenni a társaságában.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Nem ismerem személyesen a srácot, de most jövök rá igazán, hogy talán nem is vesztettem vele olyan sokat. Elég pesszimista alkat, némi búskomorság is ül a tekintetében, habár el sem tudom képzelni, mit élhetett át ilyen fiatalon, hogy ekkorát csalódott az egész világban. Szöges ellentéte lehet az én személyiségemnek... Nem vagyok ugyan túlzottan optimista én sem, hiszen velem is történt már egy komolyabb incidens, de mégse hagyott bennem ekkora nyomot. Amióta pedig Ethan is mellettem van, szinte minden megváltozott, a világ is kivirult valamennyire. Na, nem teljesen, de fokozottan jobb a helyzet és lassan már én is kezdem elhinni, hogy nem minden pasi egy tapló bunkó. - Ha nem a továbbtanulás a célod, akkor mi? - teszem fel az őszinte kérdést, hiszen tényleg érdekel a válasza. Egyvalamiben hasonlítunk, ez pedig az, hogy egyikünk sem itt képzeli el az életét. Ő tett is érte valamit, míg én leginkább csupán Ethan nyomásának hatására maradok. Kíváncsi vagyok hát, miként érte el az álmait, miközben jómagam rettegek a sajátjaimat kergetni. Modellkedni szeretnék, jól is kereshetnék vele, de Ethan... Hát, ő nem pont úgy képzeli el a leendő menyasszonyát, hogy ismeretlen kamaszok falán kap helyett. Persze, én se szívesen gondolok bele abba, hogy mit művelhetnek az éjszaka folyamán az én képemet nézegetve, de hát nem vagyok ott, akkor meg miért érdekel a dolog? A pénz jó, a gyógyításon és a modellkedésen kívül semmi más nem érdekel, de az iskola szinte megfojt, míg a fényképezéseken szabadnak érzem magam. - Látogatóban voltál esetleg? Talán csak valami csaj miatt töltött itt valamennyi időt? Ismertem már ilyen alakokat, pár hónap a suliban a kiszemelt csajszi mellett, majd már le is lépnek, mintha semmit se ért volna a kapcsolatuk, amíg tartott. Ő is ilyen lenne esetleg? Esélyes, bár nem az én jogom bíráskodni felette. Nem érdekel a magánélete, egyszerűen csak izgalmasnak találom azt a fajta szabadságot, amit ő képvisel. - Csak... engedj el... - nyögöm ki a következő szavakat, miután megérinti az arcom és ő talán most az egyszer páni félelmet olvashat ki a pillantásomból. Kellemetlen emlékeket idéz fel bennem a mozdulat, ráadásul az sem segít számomra, hogy a srác külsőre igenis hasonlít Tony-ra. A lázadó vagányság... Igen, mintha teljesen az ő szakasztott mása lenne. A saját vadságom hirtelen kereket old, most pedig egy némileg félénkebb lányt láthat a helyemen, aki remeg a férfiak közelségétől, de pillanatokon belül összekapom magam, amint elenged. Nem, ő nem Tony, meg kell tanulnom kezelni a helyzetet és nem mindenkitől bepánikolni, aki csak futólag is, de hasonlít rá. Felülök hát a motorra, nem ellenkezem, amikor elindulunk, igyekszem felülkerekedni az emlékeimen. Elvégre, ezek csak emlékek... Mit árthatnak? - Tessék? - torpanok meg egy pillanatra, mintha nem hinnék a fülemnek, majd hirtelen mozdulattal megragadom a srác kezét és egy félreeső sarokba vonom: - Jól értettem? Gyilkosság? Kit... Mégis kit öltél meg? Na jó, ezt nem tudom elképzelni róla... Az addig rendben van, hogy a viselkedése alapján egy totális seggfej, de hogy megölt volna valakit... Ráadásul itt jelenti ki? Még a végén meghallja valaki! - Mond, hogy ártatlan vagy benne... - nyöszörgöm szinte kérlelően, mintha régi jó barátok lennénk, habár fogalmam sincs arról, miért szeretnék ennyire hinni ebben a verzióban. Hiszen nem is ismerem! - Mond, hogy nem te tetted, hogy ez csak valami félreértés és nem egy gyilkossal motoroztam egészen idáig.... Istenem, ha ezt Ethan megtudja...
Ez a lány megérdemelné, hogy csak úgy kiosszam, hiszen kit érdekel, hogy mi a neve? Úgyis el fogom felejteni, és csak azért, hogy most együtt töltsünk egy minimális időt, teljesen feleslegesen a nevén szólítani. De nem, ennyire én sem vagyok tapló, inkább csak megvonom a vállamat, úgysem ígérek semmit. Végigsimítok szinte szöges borostámon, s olyan pillantással mérem végig, mintha belé látnék. Szinte szó szerint belé. – Helyes. Látod pont ezért nem akarok maradni, mert minek. – Különben is, nem tudom, hogy miért hergel ennyire, lerí rólam, hogy nem vagyok egy szociális alkat. Lassan másfél éve nem voltam nővel, a szende kis szüzikét úgy vágnám oda, hogy mozdulni nem tudna utána. És még ő provokál engem... Remek. Egyetlen szerencséje van, a külsőm ellenére annyira szadista nem vagyok, hogy szétszaggassam. Nagyon is vágykeltő cukorfalat, de ki vagyok én, hogy párhavonta itt feltűnök, és leszakítsam az érintetlen virágszálak erényeit? Nincsen tudatában annak, hogy milyen az, ha egy pasit ingerel. Pedig aztán nem néz ki fiatal csitrinek, nagyjából akár azt is kinézném belőle, pár évvel idősebb csak nálam, igen magas, nyúlánk csaj, nem nagyon fog már nőni. Igaz, még így is annyival alacsonyabb nálam, hogy fenyegető pillantásommal lefelé illessem őt, hiszen pont beférne a nyakszirtem alá, ha véletlenül meg találnám ölelni. Ugyan... ne érzelgősködjünk már. Hagyjuk az olyan ocsmány kliséket, hogy csak mert motoron ülök, és cigizek, egyből valami vagány lazagyerek vagyok. Meghalt a csajom, ennyi. A testvérem itt tanul, ne állítsunk be máris úgy, mintha én lennék itt az ügyeletes szívtipró. Mindaz, amit róla gondolok, csakis a kanosságnak köszönhető, amit gyorsan orvosolni lehet, ha itthagyom, felsietek a szobámba, és megoldom magamnak. Franc... És mégsem lehet itthagyni, mert tovább folytatja a provkációt. Az eszem tényleg megáll, ebből nem lesz gyors kielégülés, ami a gőz kieresztését illeti. Tovább maradok, s ő kínoz, amíg el nem látom a baját. - Hjah, amolyan ügyeletes seggfejnek tűnök, ugye? – Fogok rá az arcára, valahol a pofacsont környékén. Nem csókolom meg, csupán eljátszom a romantikusan édelgős pillantást, aztán felnevetve eleresztem őt. Inkább felpattanok a mocira, ő már mögém is ül, s mehetünk is. Érzem a feszes kis testét hozzám simulni, így csak rossz irányban halad a vágyam leküzdése. Ha legalább a combját megmarkolnám... Nem, hagyjuk a francba az egészet. Szótlanságba komorulok, és tűzünk kia birtokról. Felmordulok, ahogyan hallom a következőt. A falunál negyed órán belül ott vagyunk, megállítom a mocit, de még nem támasztom le. Mégis megteszem, amire az előbb gondoltam, félig hátrafordulva a combján áll meg a kezem. - Nehéz? Tulajdonképpen el sem kezdtem. Gyilkosságért köröztek, így jó? – Közben már nézegetem, hogy hova is ülhetnénk be. Felőlem akár kérhetjük elvitelre is a kaját, hogy valami kinti helyszínre üljünk, de azt majd rá bízom. Találok is egészen pofás falatozót, ahol amolyan amerikai hangulatú hamburgerek, hotdog a választék. Kérdőn sandítok vissza a lányra.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
- Nem vagyok kiscica – felelem ridegen, miközben egy pillanatra mérgesen vonom össze a szemöldököm. Hogy én mennyire utálom az ehhez hasonló megszólításokat... Komolyan mondom, ha nem lennék kapcsolatban és valakivel mostanában kezdenék randizgatni, az elég hamar elvágná magát nálam egy ehhez hasonló szöveggel. - Úgy rémlik, nemrég be is mutatkoztam, szóval szólíts a nevemen, ha ez nem jelent számodra gondot. Ez a Jack elég fura fazon lehet a barátai körében, mivel egyszerre lehet szimpatikus és utálatos alak is, ez pedig láthatóan percről-percre változik nála. Amikor megpillantottam, olyasvalakinek tűnt, akit egyszerűen képtelenség kedvelni. Utána váltottam vele pár szót és magamban úgy ítéltem meg, hogy talán mégis értelmesebb az átlagnál. Most pedig... Hát, nem is tudom, miként kellene vele kapcsolatban véleményt alkotnom. Mindenesetre, nem egy átlagos srác, ami bizonyos szempontból nem rossz, a kérdés már csak az, ő miként fordítja a maga javára a dolgot. - Téged? - kérdezek vissza, szándékosan olyan képet vágva, mintha már maga a kérdés is meglepett volna, majd megcsóválom a fejem: - Soha! A viselkedése és az öltözködése alapján lázadó alkat lehet, erről pedig mindezek mellett még az is tanúskodik számomra, hogy egyszerűen nem hajlandó még azt se megvárni, amíg McGalagony professzor megjelenik, hogy még utoljára elintézzenek egy-két dolgot. Bizonyára nem neki találták ki a házirendet, habár ha azt vesszük, senkinek sem, mivel nagyon kevesen tartják be azt pontról-pontra. De hogy valaki a griffendéles házvezetővel packázzon... Nem, ezt csak kevesen merik megtenni, annyi szent. - Szerintem senkinek se akarsz megfelelni – állom a tekintetét, noha azért kissé meg is ijedek tőle, hiszen jelen pillanatban elég fenyegető a fellépése. A szemei pedig kellemetlenül ismerősek számomra, habár nem igazán vagyok képes eldönteni, voltaképp honnan is lehetnek azok. Mindenesetre, végigfut rajtam a libabőr és nem pont a kellemesebbik fajta. Ezt viszont nem mutatom kívülről, vannak pillanatok, amikor erősnek kell látszódnom, márpedig nem szeretném, ha Jack azt hinné rólam, hogy nagyobb a szám, mint a merszem. Nem hátrálok el tőle, pedig szívem szerint legalább egy fél lépést megtennék annak érdekében, hogy ne legyen hozzám ennyire közel. - A nem közkedvelt fickókat nem érdekli mások véleménye – vonom le a következtetést, miközben ő is felpattan a motorra, majd kényelembe helyezzük magunkat. - Menekülsz valami elől... Hadd halljam, ennyire nehéz volt az iskola? Vagy csak a szüleid erőltettek rád olyan szakirányt, amit nem szerettél volna? Esetleg szerelmi csalódás? - Mi lehet annyira nyomós indok, hogy valaki otthagyja az iskolát? Nem mintha én nem érteném meg, mivel minden álmom a modellkedés, lenne is rá lehetőségem bőven és komolyan fontolóra vettem nemrég, hogy hagyom a fenébe az egészet és az álmaimnak élek, később pedig befejezem a sulit. Voltaképp csakis Alex miatt nem léptem eddig, mert tudom jól, hogy kicsit sem örülne a dolognak. - Számomra mindkettő megfelel, de inkább rád bízom a döntést – vonom meg a vállam. - Éhes voltál, szóval hagyjuk a süteményeket, együnk valami finomat. Fura, hogy miközben Alex-el tölthetném az időt, helyette Jack társaságában jöttem le Roxmortsba, ez egészen elképesztő. Mondjuk, Alex és én mostanában elég sokat vitatkozunk, aminek meg is van az oka, de hogy egy idegen srác társaságában mutatkozom nem messze az iskolától... Mi lesz, ha mindez az ő fülébe jut? Nem mintha olyan célokkal érkeztünk volna ide, de hát mindenki értelmezhet félre dolgokat...
Ha ez így megy tovább, itt fogok vele rostokolni, és még csak rá sem gyújthatok megint, mert zavarja őt a füst. Igazán... nagyszerű, felemelő érzés, hogy egy fiatal lányka köreit sikerül megzavarni. Annyira azért nem fiatal, ha 1-2 évvel idősebb lenne, már biztosan besoroznák valami itteni felnőtt állományba. Van egy olyan rohadt érzésem, hogy itt mindenkire rásütik a bilétát, akár egy napra is, csak kellenek ide a feláldozható gyalogok. Ebből pedig többet nem kérek. Egyetlen megbizatást kaptam, és igazából szinte biztos vagyok benne, Dumbledore szándékosan osztotta ezt rám. Hogy szembenézzek a félelmeimmel, mert egyben a valóságomat is meghatározzák. Megmondtam neki, hogy ne turkálon a fejemben legilimentorként, és mégis megtette. Felborította az alkut, nincsen maradásom. Legyenek diákok azok, akiket irányíthat. Viszont... késlekednem kell, mert a fiatal lány újra és újra meghökkent. - Nem ezt mondtam kiscica... Azt kérdeztem, el tudsz engem képzelni, ahogyan... az iskolapadban ücsörgök, mint valami mintadiák? - Kérdezek vissza provokálóan, ha már piszkálja az alvó tigrist, legalább tudja már meg, hogy kivel kezd. Ethan igazi csábító, én meg egy javíthatlanul hülye romantikus vagyok, de az öcsémmel mégis egy vérből származunk, tudok én belemászni a másik aurájába, ha nagyon kell. - Miért is? Azt hiszed, hogy neked akarok megfelelni? – Lépek most közelebb, arébb legyintve néhány fiatalt akik azt hitték, hogy rajtam keresztül vághatnak át a parkon. Lepillantok a tétovázó lányra, vad pillantással méregetem, tényleg hihetlenkednem kell, hogy éppen velem próbál ismerkedni. Egy jobb érzésű gyerekgyilkos is sikítófrásszal küzdve menekülne. Végülis mégis felajánlom, hogy menjünk, és nem mond nemet, legalábbis elsőre felhúzza magát, kapok tőle nagyon is találó jelzőket, aztán... mosolyog, és bólogat. Francba... Bólintok, és nekidőlök a motornak, mintegy várakozásképpen.. - Nem voltam valami közkedvelt fickó. Mint ahogyan te is alátámasztod.. – Nem fejezem be, felesleges magyarázkodnom.. Rápattanok a mocira, kirúgom a támasztékot, és feltolom a napszemüveget. Megvárom, míg mögém simul, eligazgatom a kezét, hogy hol érdemes fogni, hogy levegőt is kapjak, aztán rámarkolok a gázra. A Harley felbőgve ugat, maga mögött fekete szín csíkot húzva. Így aztán nem lehet beszélgetni. Alig három perc múlva már a roxmortsi sétányon repesztünk, ott lassítok csak le kissé, és szólok hátra. Miután elég közel vagyunk egymáshoz, a lehelletemet érezheti, ami nem dohányszagú, kellemes mentolos, útközben bedobtam egy rágót, hogy ne legyen zavaró. - Na melyik legyen királylány? Valami nyalánkságra vágysz, vagy egytálételre?
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Talán túlságosan is a külső híve vagyok, habár ez nem meglepő, mivel minden álmom a modellkedés, vagyis nagyon szeretnék legalább életemben egyszer valamilyen újságba bekerülni, ebben a világban pedig hatalmas hangsúlyt fektetnek a megjelenésre. Jack pedig a lázadó külsejével nem igazán nyerte el a tetszésemet, habár én se olyasvalaki vagyok, aki a tipikus jófiúkra bukik... Oké, rendben, Alex nem az a lázadó alkat, ő aztán minden szabályt betart, de az előtte lévő pasijaim nem az ő fajtájából valóak voltak. Leginkább Jackre hasonlított mind, talán pont ez az oka annak is, hogy kissé feszélyezve érzem magam a jelenlétében. Elvégre, az Alex előtti exem szinte Jack kiköpött hasonmása volt és majdnem megerőszakolt. Mindenesetre, Jack nem azonos vele, szóval talán nem kellene már rögtön elítélnem első pillantásra, de abban már most biztos vagyok, hogy nem fogják ránk aggatni a puszipajtás-jelzőt. - Örülök, hogy ez nálad így működik... - szólalok meg egy metsző pillantás kíséretében, elvégre attól, hogy ő unja magát, igazán megvárhatná, amíg a professzor megérkezik. McGalagony egyébként sem szereti, ha valaki már az érkezése napján feszegeti a határokat és minden bizonnyal engem fog kérdőre vonni, ha Jack nem lesz az adott helyen az adott időben. Márpedig az „itt” helyjelző szócska használata alapján arra következtetek magamban, hogy a srác nem a babérjain ücsörögve fog várni a tanerő felbukkanására. - Kissé visszavehetnél az arcodból, mert a végén még nagyobb bejáratot kell keresnünk – Nem tetszik a stílusa, egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Most komolyan őt kell dajkálnom, miközben ezeregy más dolgom is lenne? Csak azért nem fordulok még sarkon és hagyom faképnél őkelmét, mert McGalagony sokat segített már nekem, amikor bukásra álltam átváltoztatás-tanból, most pedig eljött az ideje annak, hogy viszonozzam a szívességét. Mondjuk, egy fokkal könnyebb dolgom lenne, ha azt kérte volna tőlem, hogy csavarjam el Piton fejét vagy bökjek szemen egy alvó sárkányt. De ez a srác... Komolyan, ki a fene ő és mit képzel magáról? - Ezt csakis a tanárnő kedvéért teszem – forgatom meg a szemeim, miközben felpattanok a fiú mögé a motorra. Semmi kedvem egy hozzá hasonló alakkal kettesben lenni, de ha McGalagony egyikünket sem talál itt... Legfeljebb elküldi majd a patrónusát, én pedig megüzenem számára, merre vagyunk abban a pillanatban. Nagyon remélem, hogy nem sokáig várat magára. [color=sandybrown]- Ex-Roxfort? - nyílnak el csodálkozva a szemeim, miközben hátulról átkulcsolom karjaimmal a derekát és erősen kapaszkodok belé, hogy ha esetleg elindulnánk, akkor ne essek hátra a motorról.[b] - Ó, én meg azt hittem, most jöttél... Hogyhogy nem láttalak eddig? Még azt is elfelejtem egy pillanatra, hogy mennyire nem szimpatikus a srác, elvégre komolyan meglep, hogy pont távozóban van az iskolából, nem pedig most érkezett. Valamiért új arcnak hittem, olyasvalakinek, aki most kap észbe azt illetően, hogy tanulnia kellene... Erre kiderül, hogy egészen eddig ide járt, én pedig nem is ismerem. Jó, én hugrabugos vagyok, nyilvánvalóan fiatalabb nála, de ha olyan rossz ember lenne, mint amilyennek eleinte feltételeztem, akkor már lett volna alkalmam hallani róla, nem igaz? Kissé szégyellem is magam, mert rögtön leírtam szerencsétlent, de hát az ilyesmi mindenkivel megesik, sokat nem is tehetünk ellene. - Kezdek éhes lenni, szóval jó lenne, ha elindulnánk – jegyzem meg, miután mindketten a motoron ülünk. Talán mégse olyan tahó, mint amilyennek eleinte gondoltam, de akkor miért viselkedik így? Mindenesetre, készségesen vele tartok Roxmortsba, ennyi bizalmat megszavazok neki.
Érzem a fájdalmat, de ez nem járt akkorával, ami miatt aggódnom kéne. Megviselt már az élet sokkal jobban is, mintsem ezen aggódjak. Végigsimítok lassan már szögessé vált borostámon, és mit sem törődöm azzal, hogy ujjbegyemről lepörkölődött kissé a bőr. Ha nem bírja a füstöt, nem kell vele élnie. Ha már megszólított, az a legkevesebb, hogy felelek, és nem rázom le látványosan. A válaszán keserédesen fintorodom el. - Késő. Túlságosan eluntam itt már magamat. – A mosolyát mégis viszonzom, én nem zavartan, halványan. Amolyan züllött külsőbe bújtatott megtévedt jófiú vagyok, még ha Ethan ezt nem is hiszi el nekem. Egykori kisvárosomban is rámragadt, hogy a hallgatag motoros biztosan baltás gyilkos ráérő idejében, ezért aztán nem volt csoda, hogy a pompomlány halálával utolért az igazságszolgáltatás, engem gyanusítottak. Már nem vagyok olyan jó, mint amilyen voltam, megtört az élet, ám sosem voltam az a szemétláda, akinek tartottak. Mindegy is, csupán az a gond, hogy ennek már mások isszák meg a levét. Ezért nincsen maradásom. - Tudom, beszéltem is már vele korábban, csak most nem akarok. Azért vagyok a közelben, hogy még bekapjak valamit, de lehet, hogy inkább lemegyek Roxmortsba. – Köpködöm vissza a szavakat, hihetetlen, hogy ez a lányka menyire fiatalnak tűnik, pedig azt hittem, nagyjából egy korúak vagyunk. A stílus nem minden, attól mert ennyire közvetlen, még nem kéne leírnom. Enyhítem a pillantásomat, mielőtt még elküld a francba. És ha megteszi? Legalább gyorsabban elhúzhatok innen. – Ha szemmel akarsz tartani, akkor kénytelen leszel mögém pattanni. Talán ráér még egy kicsit hogy beadjam a távozós papírjaimat. – Egyenlőre felmérem, hogy ezt milyen hatással tudom neki beadni. Nem vagyok ugyanis barátkozós típus, de szemétláda sem. - Nem szándékozom eltévedni. – Sugallom mártír arccal. Legalább amíg nem látom pár percig, elfüstölök egy újabb adagot. Ott állok felette, kérdően, hogy most akkor mi legyen. Bukósisakkal nem szolgálhatok, és ha történik vele valami, akkor egyel több ember, akinek a lelkemen szárad az esetleges halála, már teljesen mindegy. Valójában nem ilyen vagyok, ám kiváló motorsként még sosem ért baleset, nem egy mögöttem ülő csitrivel fogom mindezt megkezdeni. - Jack Omelley, ex-Roxfortos. Amúgy griffendél volt. – Egyátalán nem vagyok abban a hangulatban, hogy magamról meséljek. Különben is, milyen jogon ilyen közvetlen? Bemutatkozik, segítőkész... az sosem vezet jóra, ha valaki korrekt módon, emberként kezel. Hagyjuk a fenébe, mert ha tovább csinálja, akkor egy kurva szó nélkül fogom faképnél hagyni. - Na siess, megvárlak, ha iparkodsz, gondolom felviszed a cuccaid, ha jönni akarsz. – Lépek vissza a motorhoz, és már némaságba burkolózom, egyenlőre több pillantásra nem méltatom. Hát ez van, törött lélekkel nem lehet máshogyan kommunikálni. Nem is tudom, hogy mit hittem, amikor Ethan elmesélte, hogy mennyire jól érzi magát itt.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Halvány fintor suhan át az arcomon, amikor az ismeretlen egy rágóval próbálja megoldani a cigi okozta kellemetlen szájszagot, hiszen ez annyira jellemző... Én nem élek vele, talán pont ezért van az, hogy még mindezek ellenére se ér el sok sikert a tettével. Továbbra is árad belőle az a kellemetlen szag, de nem teszem szóvá. Szívja csak azt a bűzrudat, ha szeretné, de ne az én közelemben tegye a dolgot. Bár, ha azt vesszük, teljesen mindegy a dolog, mert reményeim szerint nemsokára ideér McGalagony professzor is és mehetek tovább a saját dolgomra. Nem sok kedvem van ahhoz, hogy vadidegeneket pátyolgassak pont akkor, amikor lenne egy kis szabadidőm. Vannak ennél sokkal hasznosabbnak bizonyuló terveim is. - Nem – válaszolom kissé talán megszeppenve, mert azért igenis meglep az a hang, amelyen megszólal. A külseje ellenére nincs benne semmiféle lekezelés, esetleg nagyzolás, pedig komolyan azt hittem, hogy valami lázadó féle egyéniség, akit egyszerűen nem lehet szabályok közé szorítani. Na, nem mintha én egy ma született bárány lennék, mert erről szó sincs, de azért az én lázadásom kimerül abban, hogy néha nem csinálom meg a házi feladatot vagy ellógok az óráimról. Ez a srác azonban nyilvánvalóan nem ilyesmikkel feszegeti a mások által megszabott határokat. - Nem tudom, ki vett fel, engem McGalagony professzor küldött ide és látszólag te vagy itt az egyetlen ismeretlen arc. Azért a biztonság kedvéért még körbepillantok, hátha tőle nem messze áll egy sokkal szimpatikusabb egyén, aki valószínűleg már tényleg rám vár. Ez a fiú ugyanis nem tűnik olyasvalakinek, akinek bébicsősz kell, mert eltéved. Ő bárkihez odamegy, hogy útbaigazítást kérjen, habár talán még ilyesmire sincs szüksége... Egyszerűen csak megy a feje után, hátha valamikor belebotlik az igazgató irodájába. - Szerintem jobb lenne, ha itt maradnál – vetem ellen az ötletét hallva. - A tanárnő azt mondta, nemsokára ő is lejön, szóval minden bizonnyal nem örülne annak, hogy elmentél... Mondjuk azt csinál, amit szeretne, ha fel akar menni, úgyse igazán állhatok az útjába, mert pillanatok alatt félretesz fél kézzel, szóval ezt azért még a Griffendél ház feje is igazán megértheti. Nem hiszem, hogy McGalagony örülne annak, ha hűlt helyét találná ennek a bizonyos illetőnek, de aligha hibáztatna engem. - Mindenesetre, én átadtam az üzenetet, innentől mosom kezeimet – vonom meg a vállam. - Esetleg tudod, merre van az igazgató irodája? Kérdőn pillantok rá, ha nem tudja, akkor szívesen elmagyarázom neki, majd mindketten mehetünk is a saját dolgunkra. Persze, elég bonyolult az útvonal, de majd a kastélyban is tájékozódhat, van odabenn elég diák, hacsak időközben be nem csengettek a következő órájukra. Más esetben készségesen elvezetném az említett helyre, de Alex... Tényleg régóta nem volt már időnk arra, hogy összefussunk akár csak pár pillanatra is. Mégis, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag még mindig itt állok és egyszerűen képtelen vagyok elköszönni, majd elindulni oda, ahova a mostohatestvéremet sejtem. - Egyébként Emily vagyok – nyújtom felé a kezem, miközben bemutatkozom. - Hugrabug, nyolcadik évfolyam, gyógyító-szak. Csak hogy tudd, kit hibáztass, ha eltévednél a folyosókon... Elvégre, ha azt nézzük, új diák, szóval talán nem árt számára, ha van már legalább egy ember a kastélyon belül, akit ismer. Az illem pedig egyébként is megköveteli a bemutatkozást.
Hallottam hogy vége lett az óráknak, amint begördültem a motorral, még mindig nehéz felfognom, hogy a birtok valójában egy iskola. Semmi nem utal arra, hogy ez egy egyetem is lenne. Iskola, amelybe az öcsém is jár. Nem mondom, hogy hülyíti a női nemet, hiszen mindenhez ketten kellenek, és kár is ezzel méltatnom Ethant, jól érzi magát itt, az ő javaslatára gondolkoztam el azon is, hogy benézek. Dumbledore úgy vélem sokszor belémlát, pont ezért nem akarnám, hogy feltárjon valami nyomasztó rémképet. Már nincsen alkalmam a motorra pattanni, hogy elkerüljem a tömeget, mert gyorsan kint vannak, elméláztam a cigi meggyújtása közben, néhányan már elsietnek mellettem, nem tarolhatom le őket. Rátámaszkodom hát a Harley-ra, és kitámasztom, amíg nem oszlik jobban a tömeg. Szippantok egy keveset a Marlboro-ból, egyátalán nem zavar a meleg, megszoktam már, hogy időjárástól függetlenül azonos ruhadarabokat viseljek, az ujjatlan sötét kesztyű is közéjük tartozik. Ügyességem páratlan, mert cigivel az ujjaim között is képes vagyok megdörzsölni a homlokomat anélkül, hogy megégetném magam. Rutinos mozdulat, olyan valakié, akinek lételeme kell hogy mindig kész legyen a váratlanra. Amikor itt éltem, akkor sem tudtam az ágyban aludni, megszoktam a kényelmetlen priccseket, a vattaszerű dunnákkal nem tudtam mit kezdeni. Maradt a föld, és így is nehéz volt mit tennem azzal hogy elfogadjam, nem kell félig behunyt szemmel az ajtót figyelnem. Egyszer el fog jönni talán az az idő, hogy nem fogok a kőrözésemre gondolni. Arra leszek figyelmes, hogy valaki közelebb jön, láthatóan igencsak zavarja a cigifüst. Feljebb emelem a tekintetemet, valami diáklány lehet, hát persze. Rámarkolok a csikkre, hogy puszta kézzel nyomjam el, és elpöckölöm a messzeségbe. A motor stabilan áll, pár pillanatra ott tudom hagyni. - Üdv neked is. – Ha ennyire fintorog, akkor vélhetően nem csak a szagát nem bírja, hanem azt sem, ha hamutartóra megfelelő illat nyomakodik ki a számból beszéd közben, ezért a dzseki zsebéből bekapok egy méregerős rágót. Nem fogja elnyomni a ruhámból, hajamból kitüremkedő füstöt, de egy fokkal enyhítheti azt. - Felcsaptál valami kalauznak? – Kérdezem bársonyos selymességgel a hangomban. A külsőm ellenére tudok én kedves lenni, csak ritkán vélem úgy, hogy megéri. – Dumbledore vett fel személyesen, ha engem keresel, de nem jött be a dolog. Fel is megyek, és leadom mindezt. Ezért vagyok itt. – Nem mosolygok, láthatóan nagyon is komolyan gondolom, ám valamiért furcsa érzést tölt el vele kapcsolatban, önzetlennek tűnik, ami manapság nagyon ritka. Ebben a vészterhes világban mindenki a saját boldogulását keresi, és nem merül fel az, hogy a másik értékeit nézik. Különös teremtés. Én vagyok a pokróc, hogy csak megvonom a vállamat McGalagony említése nyomán.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Nem értem, komolyan nem értem, hogy miért pont nekem kell idegeneket pesztrálnom? Úgy nézek ki, mint egy dajka? Esetleg a homlokomra lenne írva, hogy gyermekmegőrző? Felháborító, de komolyan, mert McGalagony professzor egyszerűen csak elkapott a folyosón és megkért arra, hogy menjek ki valaki elé a főbejárathoz, mert neki sürgős dolga akadt, de nemsokára csatlakozik. Márpedig, ha McGalagony foglalkozik az illetővel, akkor nekem aztán tényleg semmi közöm hozzám, mert hugrabugos vagyok, nem igaz? Miért nem egy griffendélest zaklat az ehhez hasonló hülyeségeivel? Esetleg ennyire fontos ember lenne? Ja, nem, esélytelen, hiszen akkor már egy fogadóbizottság tartana felé, de nem, engem küldenek... Ahelyett, hogy Alex és én együtt lehetnénk – amit megjegyzem, mostanában igen keveset teszünk – egy vadidegent kell pesztrálnom. És ki tudja, mennyi ideig? Különben is, mit tegyek, ha már odaértem? Kísérjem be a kastélyba? Semmit, komolyan semmit se mondott a tanárnő, még azzal se vagyok tisztában, hogy mi a neve ennek a titokzatos idegennek... Egyszerűen csak annyi, hogy fogadjam illendően. Marha sokra megyek ezzel, de tényleg. Pukedlizzek? Álljak esetleg fejen? Pörögjek előtte, mint egy búgócsiga? Komolyan, miért nem segít már valaki??? - Bocsi, nem láttál errefelé egy diákot? - torpanok meg tanácstalanul egy motoros fazon mellett, miközben körbenézek. Valahol sejtem én, hogy ő az, akit keresek, de mégis... A kinézete nem pont azt súgja felém, hogy vele lenne dolgom, hiszen annyira kirívó és más. Jól néz ki, sokkal jobban, mint a diákok többsége, mindezek mellett még érettebb is külsőre, habár az a lázadó külső, amit magára ölt, teljesen furává teszi számomra. Ő, mint diák? Nem, ezt nem hiszem el, szóval bizonytalan pillantást vetek felé világoskék szemeimmel. Külsőre tökéletesen passzolunk, hiszen a lázadás tőlem sem áll távol... Sötétbarna hajam leengedve veri a hátam, itt-ott belekeveredik egy-egy szőke tincs is. Rajtam is hasonló színű kabát foglal helyet, habár inkább a női verziója. Mindez alatt egy fekete póló és ugyanilyen színű farmer található, no és természetesen barna, női csizma. Nem pont ez az iskolában előírt öltözet, de ma nincsenek óráim, szóval miért is ne? Néhanapján szeretek ilyen és ehhez hasonló ruhákat magamra ölteni, habár Alex ebben elég szépen megszabja számomra a határokat. Azt hiszem, ez az egyik olyan dolog, amiben sohasem voltunk képesek egyetérteni. - Esetleg te lennél az? - teszem fel óvatosan a kérdést, miután sikeresen rájövök magamban, hogy nincs a környéken senki más, akit várhatna McGalagony. Egy árva lelket sem fedezek fel a srácon kívül, de hogy pont ő lenne az... Mit ne mondjak, elég kétes kinézete van, nem szívesen venném, ha pont vele kellene eltöltenem azt a kis időt, amíg McGalagony megérkezik. Mint valami bűnöző, de komolyan... Ugyan már, miért kellene nekem pont őt babusgatnom? Nagyon úgy néz ki, hogy nincs szüksége segítségre, elég nagyfiú már ahhoz, hogy egyedül is eligazodjon a kastélyban. - McGalagony professzor nemsokára itt lesz – szólalok meg ismét, majd kissé ridegebb hangnemre váltok: - Egyébként pedig... itt nem lehet cigizni. Nem vagyok prefektus, sem iskolaelső, az leginkább Alex asztala, de a dohányzás azért nálam elég szépen képes kiverni a biztosítékot. Főleg, ha az iskola közelében történik. Noha nem az én feladatom betartatni a szabályokat, azért elég ciki lenne, ha már az első napján büntetőpontokat kapna a háza, mert McGalagony pont cigizésen kapta. Nem hiszem ugyan, hogy bármennyire is hallgatna rám, nagy eséllyel magasról tesz a véleményemre, de egy próbát tettem, mosom kezeimet. Ha McGalagony rákérdez, akkor legalább elmondhatom magamról, hogy én szóltam neki.
A Harley csikorogva fékez a birtok főbejárata előtt. A nagykapun mindenkinek van bejárása, aki itt dolgozik, vagy tanul. Le kéne tennem a motort, hogy hogy én is visszatérjek a szobámba. A szobámban, amit lassan négy hónapja hagytam magam mögött. Tavasszal laktam itt csupán pár hétig, miután úgy láttam, hogy nincsen értelme a zaklatott életmódnak, amit Nora halála után éltem, végre egy kicsit nem ártana lenyugodnom, és miután Dumbledore felajánlotta, hogy legyek egyetemista, gyorsan fejest ugrottam a dologba. Kaptam egy megbízatást, amiből az derült ki, hogy Nora él, de cseppet sem olyan közegben, mint ahogy emlékeztem rá, vagy valaki felvette az alakját. Mindkét eshetőséget nehezen emésztettem meg, ez volt az oka, hogy egész nyáron nem tértem vissza a birtokra. Át kellett gondolnom a saját létemet is, de talán itt az ideje lezárnom életemnek azt a szakaszát. Szívem egy bizonyos szeglete mindig szeretni fogja a szőke szépséget, akiért az egész város odavolt, de végleg elengedtem. Ha sírva könyörögve vallaná be, hogy nem halt meg, akkor sem tudom, hogy lenne-e számunkra közös jövö, hiszen annyira mások vagyunk. Ő extrovertált, míg én alig szólalok meg, és ez csak a legkisebb különbség. Kitámasztom a motort, még nincsen kedvem elbúcsúzni tőle. Az öcsém hiába riogat azzal, hogy kárt teszek magamban a dohányzással, nem érdekel, nincsen vesztenivalóm. Ha pedig annyira káros lenne, akkor már régen belehaltam volna. Ám az öcsém az egyetlen családtagom, nem emeltem fel a hangom vele szemben, csupán vállat rántottam. Külsőre barna pilótadzsekit viselek, ezüstös gombokkal, szegecselt bakancsot, és egy fekete farmert. Lassan már egészen komoly szakállam van, így a füstfelhőn át enyhén züllött alaknak nézek ki, mintha minumum egy hajléktalant engedtek volna be a birtokra. Egyenlőre kitámasztom a mocit, és eregetem a füstöt.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
