2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Már percek óta látni lehetett az arcán a düh előjeleit. Ezt nem lehet csak úgy eltitkolni és még a nagy Winifred Hillnek sem sikerült. Túlságosan el van szállva magától. Vannak a tipikus, okoskodó hollóhátasok, de ez a lány még rajtuk is túltesz. Nem szeretem és nem is akarom elviselni az ilyet. Nem akarok újabb vitába keveredni vele vagy adni alá a lovat, mert semmi értelme. Viccesnek találom ezt az egész szituációt és azt, hogy mennyire nem hajlandó nyitni ez a lány mások felé. Én megértem, hogy sárvérű meg a szülei lelkészek és nehezére esett belecsöppenni ebbe a világba, teljesen beilleszkedni, de ettől még nem fogom osztani a véleményét, s végképp nem értek majd vele egyet. Ahhoz egy teljesen más előéletre lenne szükségem vagy inkább Winit felvilágosítani arról, hogy nem minden úgy van, ahogy gondolja. Túlságosan lenéző velem szemben, még azt is meg merte kockáztatni, hogy fogalmam sincs a lelkész vagy éppen a Biblia szó jelentésével. Csak figyelem, ahogy kiakad és különböző dolgokat nekem vág, mire az arcomra egy mosoly kúszik. Csak azért nem lépek már most le, mert kíváncsi vagyok, hogy még miket akar mondani és amúgy sincs jobb dolgom. Nem veszem fel egy szavát sem. Mondjon bármit, amit csak akar, nekem aztán ugyan mindegy. Nem ő lesz azaz ember, akinek a véleményére adok, s akitől tíz év múlva megkérdezem majd, hogy biztosan jó úton halad-e az életem. Egy kis sárvérű ne pattogjon nekem ilyen módon. Sok embernek elmondtam már, hogy én ok nélkül nem bántok senkit és ez a kiborulása ellenem már egy fél ok. Nem sok kell, hogy majd beteljen a pohár és véletlenül keresztbe tegyek neki. Megvannak hozzá a kapcsolataim. - Megyek is vissza az aranyvérűekhez és kibeszélünk, mert nincs jobb dolgunk – nevetem el magam gúnyosan. Az a poén, hogy szerintem Wini azt hiszi, hogy potosan ezt fogom csinálni.
Hallgatom, nagyokat hallgatok és közben azon gondolkozom, hogy akarok-e egyáltalán ennek a lánynak a társaságában lenni? Zavar. Zavar minden szava. Kész... én megpróbáltam, igyekeztem annak ellenére, hogy gyomorszájon rúgott nagyjából minden mondata, egy nagy levegővel, meg némi vélemény nyilvánítással tovább gördíteni a dolgot, de nem megy. Hiába közli hogy két külön véleményen vagyunk, ez oké, eddig stimmel. De a saját véleményén kívül... igazából pont nem érdekli másé. Akkor minek kérdez, minek áll bele?! És én miéert teszek épp ugyanígy, ha tudom, jól, taszít, kimondhatatlanul taszít ez a felsőbbrendűsködés! Lehet nekem van baj az emberismeretemmel, sőt biztos hogy baj van vele, de ahogy közli, hogy nem tud alakoskodni, az összes jópofizástól elmegy a maradék kedvem is. Nem azért mert jobb lenne, ha nem mondaná meg a véleményét, sőt! Pont hogy kvázi felszólít, felráz, felébreszt, hogy ácsi Winifred mi a frászt csinálsz?!! Egyenes és büszke ember vagy. Van hited, még ha néha pár dolog nem is tiszta. És ezt ne akarja senki bemesélni, vagy elvenni! - A szüleim miatt... - ismétlem el egy kissé dühös fintorral. Majd Bexhez fordulok, olyan arccal amit talán kevés sárvérűn láthat. - Ha innen nézzük, te is lehetnél egészen normális, ha nem a szüleid idióta fajelmélete szerint élnél! - közlöm vele higgadtan, szárazon, továbbá minden düh, ám annál lekezelőbb hangszínnel. Elegem volt! - Tudod mit? Akar a franc meggyőzni bármiről is! Nem vagyok köteles sem jóban lenni egy hozzád hasonlóval, sem jópofizni veled, sem szórakoztatni házimanó módjára, miközben óráról lógsz! Menj és lógj egyedül, engem ne köss fel magad mellé! Ha fajelméletről akarok hallani olvasok aranyvérű írásokat vagy a Mein Kampf-ot!- ismét megtorpanok és most már némi undor is van bennem. - Ne haragudj, de egyszerűen gusztustalannak találom ezt a felfogást! Értelmetlennek és visszamaradottnak! De menj, istenítsd csak magadat az arany vérű barátaiddal! Ja várj, nincsenek barátaid! - megcsóválom a fejemet. - Én leléptem, további jó lógást! Azért ne bukj meg! A végén még nem lesz aki képviselje a felsőbbrendű fajt! - toldom meg egy csípős mosollyal és ezzel a lendülettel le is lépek. Persze még eszembe jut valami és vissza fordulva oda mondom. - Ja és! Nem tudom te melyik filmet nézted, de jó lenne ha kinyitnád a szemedet, mert marhára nincs béke! És ezt legfeljebb az abszolút burokban élő kis aranyvérűek nem veszik észre! Holott jobb lenne! Nem nekem ez nem megy! Sosem ment. Ha nem tetszik egy helyzet, általában azonnal megmondom a nyers véleményemet és lelépek. Nem érdekel továbbá az ügy. Fogalmam sincs ebbe most miért álltam bele. Láttam rajta az igyekezetet, és közben azt hogy mégis marhára nem érdekli semmi. De minden bizonnyal ha ennyire nem érdekli semmi, akkor ez sem fogja. Hiszen nincs szüksége senkire!
Érzem, ahogy valamennyire visszavesz a fennköltségéből és az okoskodásából, amit eddig próbáltam nem felvenni. Én úgy vagyok vele, hogy egy hollóhátas sárvérű nekem ne pattogjon, de ez a szituáció kissé másabb és próbálom visszafogni magam amennyire csak lehet, legalábbis külsőre. Hazudhatom én azt magamnak, hogy egyáltalán nem zavar a viselkedése, de ez egyáltalán nem így van. Sajnos vagy nem sajnos engem nem arra neveltek, hogy jelentéktelenül elmenjek mindenféle dolog, nyűg mellett. A legtöbb ilyet nem tudom szó nélkül hagyni. Talán ez is az egyik ok, hogy alig vannak barátaim, ám ez engem nem zavar. Így vagyok boldog. - Oké – válaszolom meghúzva a vállam. Túl sok érzelmet érzek ebben a mondatában, így jobbnak látom ennyivel lezárni a témát. Nehogy meginodjon nekem, aztán okostojásból bőgőmasinára váltson! Azt biztosan nem tudnám elviselni, én nem tudok embereket vigasztalni és szép dolgokkal tömni a fejüket. Már az is nagy szó, hogy egyáltalán észreveszem az ilyen hangnemet. - Az a baj a mugli világból jössz, így bárhogy is próbálod sosem fogod abból a szemszögből látni őket, ahogy én látom, de ezzel nincs is baj. Sosem fogsz tudni meggyőzni arról, hogy a muglik, sárvérűek, félvérek és aranyvérűek egyenlőek egymással, hatalmas hülyeség lenne őket egy kalap alá venni – válaszolok kimérten. Az a baj, hogy a legtöbb mugliszármazásű nem a mi értékrendeink szerint volt nevelve, így nem látják olyan szemszögből a dolgokat, mint mi. - Nem tudom feltűnt-e, de most béke van. Nincsenek háborúzások, hatalom átvételek, de pár reform azért jól jönne – magyarázom, de nem fejtem ki ezt már inkább. Megtartom magamnak, mert Wini biztosan nagyon csúnyán nekem ugrana és ahhoz most nekem nem lenne energiám. Nem akarom tovább hárítani a bugyuta nézeteit. Jól van ez így. – De még mennyire! – össze se lehetne hasonlítani minket. Olyan szinten különbözünk egymástól, hogy azt szavakba sem lehet önteni. Nemcsak külsőre, de belsőre is egymás szöges ellentétei vagyunk.
Alapvetően én sem emeltem meg a hangomat, vagy sipákoltam. Bár a hangszínem nem volt egyetlennél sem túl fényes. Viszont határozottan segít, hogy Bex ilyen nyugodtan reagálja le. Realizálom, hogy hiába lepett meg vagy sokkolt amit mondott, attól az még csak az ő véleménye marad. Lásd Winifred itt a meglepetés, nem betervezett szituáció! Hajrá! Talán őt is meglepi a dolog de hamar helyre kerülnek bennem a mondatai és vissza is veszek. Az élt is igyekszem kiiktatni és a kioktató elemeket is a hangomból. Igyekszem nem szomorú vagy kétségbeesett lenni cserébe és sikerül is megőriznem a határozottságomat. Halkabban szólalok meg, mintha rajtunk, meg a familiárisainkon kívül bárki meghallhatná. - Nekem ez csak marad belőlük. - ez egy kellően személyes mondat, amit talán nem is a legjobb emberrel osztok meg, de már mindegy. Kibuggyant belőlem, össze préselem az ajkaimat aztán kicsit zavartan újra megindulunk. Faustus békességgel lépdel mellettem hangtalanul. Nyugodt, kivételesen nem kioktató hangon kezdek bele a magam álláspontjába. - Mardekár Malazár mindig is jobbnak találta a varázslókat a varázstalan embereknél, holott ugyanúgy emberek voltak mind. A családját varázstalanok égették meg miután felfedte tudását és megpróbálta elnyomni őket. Utána csak még inkább meggyűlölte a varázstalanokat. Azonban egy egész hagyományt és kultúrát állítani ennek az ellenszenvnek és gyűlöletnek, szerintem nem a legjobb megközelítés. A varázsló társadalomban is lezajlott nagyjából ugyanaz, mint a mugliknál. Csak más eszközökkel. Puskák helyett pálcákkal, de ugyanaz történt. Háborúkat szentelt mindkét oldal annak, hogy vérségi elméleteket igazoljon. Semmivel sem jobb egyik fél sem. - zárom "rövidre" végül, igen nálam ez már annak számít, de sikerül minden különösebb agybaj nélkül, sőt még megtoldom egy apró barátságosnak nevezhető gondolattal, amivel valahol kettőnk helyzetét is árnyalhatnám Bexel. - De ahogy képesek háborúzni, úgy mind képesek a békére is. - Az utolsóra biccentek egyet kimérten. - Igen. Határozottan különböző világnézettel. - még valami nagyon vérszegény belső mosoly is felsejlik bennem a mondat nyomán. Realizálom, hogy minden bizonnyal engem, az hogy szóba állt velem, és az hogy bele állt az egészbe, és még velem is tart! Minden bizonnyal jobban meglepett, mint őt. Azt hiszem a meglepett enyhe jelző, inkább össze zavart. Mindenre számítottam, csak Bexley társaságára nem.
Azért kicsit elgondolkozom, hogy valóban jó ötlet volt-e kihagyni a számmisztikát és Winifreddel maradni. Az egyértelmű, hogy bármit is beszélünk úgysem fogunk közös nevezőre jutni. Kicsit úgy érzem, mintha ostobának tartana, mivel nagyon lekezelően beszél, de ez olyan alapvető hollóhátas hangnem. Nem igazán lepődök meg rajta, nem kell komolyan venni. Az már megint más, hogy merőben különbözik a véleményünk a dolgokban, de én nem vagyok azaz ember, aki emiatt felhúzza magát. Elengedem a fülem mellett, amiket mond. Majd csak higgadtan válaszolgatok. Felesleges emiatt idegeskedni, az nem megoldás semmire és még csak magunknak okozunk vele fejfájást. - Én nem követek semmilyen vallást és szerintem neked sem kellene, mivel boszorkány vagy. A szüleid befolyása ez az egész. Lehet, hogy idővel változni fog a véleményed, nem tudhatjuk előre. Nem akarok ebbe beleszólni, mindössze így gondolom és én nem rejtem véka alá a véleményem, mint sokan mások is teszik – válaszolom normál hangnemben. Lehet, hogy most majd felhúzza magát és idéz nekem a Bibliából, hogy a pokol tüzén fogok elégni vagy mit tudjam is én, de már bármit kinézek ebből a lányból. Veszekedni tényleg nem akarok, de ha neki csak ez megy, akkor is eltelik legalább gyorsan ez az óra. - Ahogy mondod, a mugli történelemben. Nem tudom feltűnt-e, de mi nem muglik vagyunk. Jobbak vagyunk náluk akárhogy is próbálod tagadni. Nem szabad minket hozzájuk hasonlítani – mondom totál nyugodtan. Kíváncsi vagyok, hogy erre mit fog lépni, de remélem nem fog elszállni a feje vagy valami hasonló, mert azt nem szívesen nézném végig. Előre lefogadom, hogy erre nagyon pipa lesz, de akkor is ez az igazság és ideje lenne elfogadnia. Eszembe jut hirtelen, hogy eredetileg a könyvtárba indultunk, de a szóváltások közepette egy helyben toporzékolunk. Most akkor mi is lesz? - Induljunk meg közben – mutatok a könyvtár irányába, ami még egy picit messzebb van innen. Nem vagyok benne biztos, hogy van kedve hozzám vagy nekem hozzá, ám most mégis úgy érzem valami csoda folytán, hogy jó lesz ez így nekünk együtt. – Amúgy meg úgy is felfoghatnád ezt, mint két különböző ember teljesen más világnézettel, amivel nem kell egyetértened, de attól még érdekes – rántom meg a vállam, s elindulok közben. Érzem, ahogy a familiárisom a vállamra száll és így megyünk egy darabig.
Megtorpanok és totál elhűlve meredek rá, mondhatni felháborodva. Oké, élje ahogy akarja az életét, mindenkire magára van bízva mennyire érdekli önmaga sorsa! Tény ha ő így akar élni, én elfogadom. Amit a vérségről meg a vallásról mond tényleg valahol kiveri a biztosítékot. És legalább olyan kiállással lépek fel a véleményem mellett, mintha ez lenne a világ legkézenfekvőbb dolga. - Először is, addig inkább ne nyisd ki a szádat a vallásról, ameddig legalább egy könyvet nem olvastál el, ami ezzel foglalkozik, minimum filozófia vagy teológia vagy művészettörténeti szinten! Ha nem tudnád, a "Biblia" szó azt jelenti, könyvek összessége. Szóval, pont hogy az lett össze ollózva más tanokból. Vannak részei, amik valóban sajnos csak elveszett időkben reményforrás voltak, amiket ki lehetett használni, de rengeteg olyan irányelvet képviseltet amikre társadalmak épültek. Morális kérdések. Sok vallás van, sok túlvilágképpel. Az csak egy részük.- ezzel tulajdonképpen azt szeretném kifejezni, hogy nem a túlvilágkép foglalkoztat vagy a sztereotípiák és a Bex félék szerinti kamu részek, hanem az eszme amit a legtöbb vallás, jól rosszul, sokszor sajnos félre értelmezve, de átadni igyekszik. Nyilván nekem is még tanulnom kell rengeteget mire tényleg megértem. De azt már tudom... A Roxforti levelem óta, hogy azt az utat amit anyámék követnek én nem követhetem. - Te felfogod, hogy mit beszélsz?! - kérdem felvont szemöldökkel, majdnem pofán röhögve a vérségi dologra - Ez undorító már ne is haragudj! Fogalmad sincs róla, a mugli történelemben mennyi szörnyűséget követtek el emberek emberek ellen, csak mert úgy gondolták, a származásuk mások fölé emelheti őket! -nem be kell vallanom, hogy határozottan nem élvezem ezt a társalgást... A vége az lesz hogy el fogjuk küldeni egymást a fenébe. Pedig nem indult olyan rosszul... ameddig meg nem szólaltunk, valóban működött! Lehet csak a familiárisokról kellett volna beszélgetnünk... vagy bármi másról... De úgy érzem, minden indíttatásom elszállt, hogy egy ilyen emberrel bármiről is bájcsevegjek. Sajna nem minden lehet kerek mindig! Talán egy másik alkalommal... Talán egy másik életben... Vagy a fene tudja már!
Annyira nem tud foglalkoztatni Winifred prédikációja. Biztosan a lelkész szüleitől tanulta, hogy kell az emberek agyára menni okoskodással és sok beszéddel, de ez rám nem hat. Ha Gina Accipitert el tudom viselni anélkül, hogy magamra szórnám a gyilkos átkot, akkor egy hollóhátas sárvérű már nem lesz akadály a számomra. Elhatározom, hogy nem fogok durva szövegeket a fejéhez vágni, de azért az sem lesz, hogy csak hallgatom és hagyom magam elnyomni. Valahogy a kettő között lenne a legideálisabb a számomra. - Lehet, hogy szerinted ez felelőtlenség, de én nem így gondolom. Nem kell mindig mindenkinek kialakítani egy tervet és aszerint élnie az életét. Ez a tudatosságos dolog hatalmas sablon duma, de már látom, hogy mindenképp a hollóhátba illesz. Ennyi kis beszélgetés után is rájöttem, hogy szereted az észt osztogatni, ami engem nem zavar. Mondd csak el a véleményed, gondolj engem hülyének, de ez sem fog érdekelni engem. Másabb vagyok, mint az emberek többsége – rántom meg a vállam. Különcnek tartom magam, aki nem foglalkozik más emberekkel. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan érdekelnek. - Nem értelmetlen, mert különbséget kellene tennünk vér és vér között. Mert szerinted a muglikat egy kalap alá lehet venni velünk? – kérdezem furcsán. Biztos vagyok benne, hogy ebből is ki tudja magyarázni magát és jön majd a letolás, hogy hát ő így meg úgy, mire én csak megforgatom a szemeim, s talán még el is nevetem majd magam. Minden hollóhátas okostojás, ez a lány is ugyanolyan, mint ők. Egy fokkal sem jobb vagy rosszabb. - Ha jól tudom, mivel varázsolsz a Biblia szerint a pokolra jutsz és minden vallás ezt a könyvet veszi alapul – rántom meg a vállam. Ugyan én nem olvastam még a Szentírást, de a varázslóvilágban is elég elterjedt. Sokan ismerik, de nem gondolják úgy, hogy bármi valóságalapja is lenne, hiszen aszerint mi alapból elkárhozunk. Egyszer majd én is a kezeim közé veszem és közelebbről megismerkedem vele. - Szép – bólintok. Hülyeségnek tartom elnevezni a familiárist, de ez már tényleg nagyon egyéni dolog. Ez az, amibe sosem fogok beleszólni és mindenki úy tesz, ahogy csak akar. Igazából nem mondanám, hogy nagyon élvezem Wini társaságát, sőt pont az ellenkezője, de ettől függetlenül még mindig jobb, mint órán ülni és unalmas dolgokat hallgatni.
Oké a válaszaival eléggé maga alatt vágja a fát és sikerül is kinyitni a gyufasdobozt, ami talán menet közben vissza csukódna... De végül nem csak elő húznia sikerül a gyufát, de meg is gyújtani! - Ezzel tulajdonképpen kijelented, hogy nem érdekel az életed. - az ő dolga, de így tuti nem fogom keresni a társaságát! Nem bírom ki! Ki kell mondanom a véleményem! - Nekem ez azt jelenti, hogy az illető felelőtlenül éli az életét- direkt vonatkoztatok el az ő személytől. - És semmiképpen nincs benne tudatosság. Számomra ez abszurd. Nem mondom hogy az ember tervezzen minden percet és vért izzadva ragaszkodjin hozzá, de ha nincs terv, nincs út. A kerülő utakat sem tanuljuk meg igy kezelni!... Vagyis ha valami mégsem terv szerint megy, nem tanuljuk meg kezelni a kudarcainkat, hogy végül ne kudarcnak, hanem konzekvenciának éljük meg! - igenis kitartok amellett hogy az életet nem hagyhatja az ember kifolyni az ujjai közül! Máris elő bújt apám vére.... Ooo nagyon is hiányzik a rajongás és a csillogás. Itt az észre a legtöbben irigyek, vagy egyáltalán nem értékelik a tanárokon kívül... Csak a vér! - Őszintén szolva inkább magam vagyok, utolérhetetlen és tökéletes tudással, mintsem értelmetlen pocskondiázást hallgassak arról, melyik család a jobb, vagy nemesebb! Pont annyira értelmetlen, mint a feketék megkülönböztetése! Vagy az arya elmélet!- na jó egy kissé vehemensebben közlöm a véleményemet a kelleténél. - Isten világát pedig, ostoba lennék hagyni! Tudod nem csak egyetlen vallás létezik. Ha a szüleim ugyan csak egy tanát fogadják is el, attól én még meg ismerhetem a többi arcát is! - talán kibukik belőlem olyasmi is, amiről nem egy varázsló suli kellős közepén kellene véleményt alkotnom főleg úgy, hogy én magam is újra ismerkedem az egésszel... A szüleim részben elvesztették a hitüket mikir megérkezett a levél, én pedig azt tettem, amire apám tanított. Igyekszem nem kudarcnak megélni, vagy magam is hitemet veszteni, inkább azon munkálkodom, hogy megismerjem a különböző vallások különböző tanain keresztül a közös pontokat és sziklaszilard erényt kovácsolni belőlük. Nincs más... mód. Az egyetken akikre szükségem lenne, azok a szüleim! Hát már kevésbé barátságos az ábrázatom. Jól belenyúlt! -Faustus. Faustus a neve. - dörmögöm és nem vagyok benne biztos, hogy tényleg szeretném a társaságát. Nem sértett meg, egyszerűen túlságosan ellentétesen gondolkozunk és erősen kételkedem, hogy időt vagy energiát kéne fektetnem abba hogy még értsük egymást! Aztán persze ki tudja! Lehet izgalmas véleménye van. És egy értelmes megvitatás születhet a dologból!
Alapesetben nem állnék le beszélgetni egy sárvérűvel meg egy okoskodó hollóhátassal sem. Kivételt képez az utóbbi alól Benjamin Morgan, mivel a szüleink évek óta szoros barátságot ápolnak egymással, így néha nekünk is muszáj időt töltenünk együtt. Elég fura a srác, de nagyobb bajom nincsen vele. Ez most kivételes alkalom. Wini elég érdekes, jófejnek nem mondanám, ám még az okoskodásai ellenére sem tud kikergetni a világból, ami egyértelműen egy jó pont. Persze előszeretettel forgatom a szemem a mondandóin, de inkább vele vagyok, mint számmisztikán üljek. Se a tananyag, se Vector professzor nem a kedvenceim és amikor csak tehetem lógok. Talán ezért van akkora ellentét köztem és a tanár között. - Engem nem érdekel a jövő. Nem tervezek előre semmit. Hagyom, hogy sodródjak és lesz, ami lesz – húzom meg a vállam. Régebben én is mindig tervezgettem, de mára már rájöttem, hogy semmi értelme. Nem is értem azokat az embereket, akik olyan szinten beosztják az idejüket, hogy minden percet előre tudnak. Valószínűleg ez rengeteg hollóhátasra jellemző. - Van az a szint, amikor még elfogadható a kíváncsiság, de ez egy idő után átvált okoskodásba. Van egy olyan érzésem, hogy veled is ez van. Talán ha visszafognád egy kicsit magad nem kettesben sétálgatnál a familiárisoddal, hanem több hollóhátassal – közlöm vele egyszerűen. Nem sértésnek szánom, mindössze így gondolom. Eléggé őszinte embernek mondom magam és nem hagyom, hogy az emberek tévképzetekbe ringassák magukat. – Hacsak nem vagy olyan, mint én és nincs szükséged arra, hogy körbeugráljanak – teszem hozzá gyorsan kiegészítésként. - Hagyd Isten világát – forgatom meg a szemeim látványosan. Nem hiszek benne. Ha létezne, akkor lényegében mi, varázslók, nem is lehetnénk. Ez a muglik által kitalált kapaszkodó, hogy a halál után valami jobb helyre juthassanak. Kamu az egész és ha Wini ezt elhiszi boszorkány létére, akkor talán mégsem olyan okos, mint hittem. - Átváltoztatástanból kiváló vagyok, de a számmisztika nem az erősségem. Lehet, hogy igazad van, lehet nem. Nem számít, jövőre már nem tervezem felvenni a számmisztikát – mondom könnyedén. Majd lecserélem valami másra, talán jóslástanra, habár abban sem hiszek. – Nincs neve. A tiednek van? – kérdezek vissza. Még sosem gondolkoztam el azon, hogy a kolibrimnek nevet adjak. Lehet, hogy egyszer majd sort kerítek rá. - Veled tartok – mosolyodom el. Nem igazán van kedvem a könyvtárban ücsörögni, de még mindig jobb, mint számmisztikán szenvedni. Az sem kizárt, hogy valami érdekességet is megtudok a mai nap folyamán a familiárisokról. Nagy célom az, hogy láthatatlanná váljon a madárka, hatalmas előre lépés lenne ez a számomra.
A válasza nyomán azt hiszem elég látványosan megnyúlik az arcom, mintha minimum valami Istenkáromlást mondott volna. Belőlem meg egyszerűen kibukik - De hát... így mégis mit fogsz kezdeni az életeddel? Amit itt megtanulsz, azt fogod használni a nagyvilágban is. Kivéve persze ha találsz egy gazdag, jóképű aranyvérűt. - az utolsót igazából viccnek szánom, nem gúnynak, de azért a hangsúlyomon még van mit csiszolni. - Kénytelen voltam mindent megtanulni, elvégre semmi sem kötött ide ezelőtt. És nem is tudtam volna, hogy boldogulni. -közlöm egyszerűen. Hiszen ez tény. Engem egyetlen egy dolog emel ki és tesz kikezdhetetlenné. A tudásom és a hitem. Az a hit ami míg bennem felerősödött, a szüleim részéről, megtudván mi vagyok, ők elvesztettek. A kérdésével látszik is hogy alaposan bele trafál. - Isten világa szilárd, csak mi nem ismerjük még eléggé! - válaszolom totális meggyőződéssel egy mosollyal az arcomon. Azonban a többire inkább nem válaszolok. Mikor meglátom a familiárisát határozottan nagyot nézek. Először a kolibrire, aztán Bexre. Faustus követi a fejem mozgását. Megköszörülöm a torkomat. - Azért annyira rossz nem lehetsz számmisztikából. Hiszen a legtöbb átváltoztatáshoz szükséges varázslat is voltaképp képleteken alapul. Csak ott szavakkal dolgozunk, nem számokkal. Lehet a számmisztikát is hasonló oldalról kéne megközelítened és jobban élveznéd. - bár kellően okoskodó és kioktató a hangom, valójában egy apró összefüggésre igyekeztem felhívni a figyelmét, amivel segítheti magát. - Hiszen ha sikerült megidézned őt - mutatok a madárra - Akkor az átváltoztatásnak is mennie kell.- valamiért Bex most azt a benyomást kelti bennem, hogy nem is olyan hülye és nemtörődöm, mint amilyennek mutatja magát. Persze.... nincs kizárva, hogy mázlija volt. De nagyon helyes az a madárka. - Van neve? - kérdem immár könynedebben. JÓL eltereltem magamról meg a családomról a témát... Remélem nem is térünk vissza rá. - Nekem most lukas órám van. De a könyvtárba megyek..- ismét a kolibrire nézek és azért elismerően rámosolygok. - voltaképp pont a familiárisok után szeretnék utána olvasni. Hogy hogyan lehet őket fejleszteni. Ha érdekel gyere velem!-
Még kissé mindig megrökönyödve nézem a hollóhátas lányt, hogy tudja milyen óránk is van és én meg nem. Biztosan feltűnik neki a furcsa tekintetem, de nem hiszem, hogy szóvá fogja tenni. Ha jobban belegondolok már az is elég indok erre az egészre, hogy hollóhátas. A legtöbben ott rendkívül okosak, ami szerintem figyelemre méltó, ám sokan túlzásba is viszik. Azt hiszik, ha mindent megtanulnak a könyvekből meg akárhonnan, akkor jóval okosabbak lesznek az átlagnál. Lehet, hogy ez valóban így is van, de ettől függetlenül még idegesítőek maradnak és már majdnem a hugrások szintjére süllyednek, akik köztudottan bolondok és nem illenek be sehová. - Engem nem izgat a tanulás, csak azért megyek be az órákra, mert kötelező – rántom meg a vállam. Szerintem hatalmas vétek ilyet mondani pont egy hollóhátas lány előtt. Biztosan fejben majd hadat üzen nekem, de még ha be is szól, akkor is tudom hárítani. Én mardekáros vagyok és nem a semmiért. Ízig-vérig beleillek ebbe a házba. Talán annyi a különbség köztem és a társaim között, hogy nem szólogatok be ok nélkül random embereknek a folyosókon vagyis hogy őszinte legyek nem jellemző, de előfordult már. Mentségemre legyen mondva, hogy nagyon csalódottnak és rosszkedvűnek kell ahhoz lennem. Olyankor még a legkedvesebb emberek is durvábban szólnak másokhoz. Elnevetem magam a lány következő mondatán. Lehet, hogy bunkónak meg gúnyosnak tűnik, de ez van. Jókedvre derít, amit mond. - Ugyan már. Egy magadfajta hollóhátas, aki kívülről fújja a mardekárosok óráit származásától függetlenül is tudja az aranyvérűeket. Fogadok, mikor idekerültél és megtudtad, hogy boszorkány vagy mindent megtanultál a varázsvilágról – húzom fel a szemöldököm és szívom be az ajkaim. Egyértelmű, hogy igazam van és ezt ő is tudja. – Nagyon örülök, Winifred – mondom nyájasan. Annyira azért nem vagyok elragadtatva, de jobb, mint órán ülni. - Lelkész? – kérdezem hirtelen. – A szüleid mit szóltak, mikor kiderült, hogy Isten világa nem is olyan stabil, mint amilyennek gondolták és a kislányuk varázsló? Nem átkoztak ki vagy mi? – még nem igazán hallottam olyat, hogy egy lelkész családban varázslógyerkőc jön a világra, de természetesen ez is lehetséges. Biztosan nem jártak a fellegekben a szülei a hír hallatán. - Mint mondtam, nem érdekel a tanulás. A számmisztikát utálom és Vector professzor sem a kedvencem – válaszolom őszintén. Mire befejezem a mondatom a familiárisom a vállamra telepszik és Winifred hópárducát nézi. Eddig fel sem tűnt, hogy folyamatosan rám bámul, de így már kezd kissé aggasztani a dolog.
A kérdésére felfújom az arcomat, mint mikor Athene a pánsípot próbálta. Csak a közelemben nincs tó, hogy megrémüljek a tükörképemtől. Vicces, hogy Athene hiúsága, az, hogy a hangszer megszólaltatása eltorzította az arcát rémítette meg és vált meg tőle... Így került a szatírokhoz az a remek eszköz! Lőn világosság.. nem is értem miért jutnak eszembe ilyenek egyetlen mozdulat nyomán... Néha kicsit sajnálom, hogy a görög mondavilágot nem igazán ismerik, csak a varázslényeiket... Pedig roppant színes amit a muglik ezek köré a csodalényeg köré kerítettek. Kifújom a levegőmet egy szemforgatással. -Az mindegy én honnan tudom, a te óráid, neked kellene tudnod őket! - közlöm és kissé meg is lep... Hanyadik éve jár ide ez a lány?! Faustus az oldalamhoz törleszkedik egy lépést Bex felé tolva, azért van súlya ennek a dögnek! De imádom! Ezt követően őszinte meglepetésemre, őszinte érdeklődéssel néz Bexre. Mintha várna valamit. Nincs támadó állásban, csak... érdekli? Jó tény hogy engem is érdekel mégis hogy a fenébe képes eltévedni meg nem tudni róla mikor mire megy? Hogy végzi el így egyáltalán az éveit?! Számomra ez nagyon idegen, már már ámulatba ejt.. Látom rajta hogy toporog és nem igazán akar menni. De fogalmam sincs mi tartja itt. Aztán kibukik belőle az utolsó bemutatkozás én meg csak nézek rá, mintha minimum lázas lenne. Most komolyan szóba elegyedik velem? Bár az az utolsó mondata kicsit kiveri a biztosítékot és katalizátorként hat a mugli születésű önérzetemre. Pukkedlizek neki egyet, mintha komolyan gondolnám. Nem látszik rajtam az irónia az a szép. - Ó bocsáss meg nem hallottam a nagy múltú családodról. Tudod a magamfajta mugli születésűeknek fogalmuk sincs a NAGY varázslócsaládokat illetően. - persze hogy hallottam róla. Az összes családot fel tudnám sorolni harmadik generációig visszamenőleg biztosan.. - De ha már megtiszteltél, hogy bemutatkoztál, én is megtisztellek. Winifred Hill. Én meg nagy múltú mugli lelkész családból származom. - villantok egy mosolyt is aztán kezet nyújtok. Elgondolkoztat vajon van-e fogalma arról mit jelent a lelkész... Majd nem bírom ki közbe szúrom. -Nem kéne órára menned? Vektor professzor nem fog örülni, hogy késel.
Nem repdesek a boldogságtól, hogy szó szerint belebotlottam ebbe a sárvérű hollóhátas lányba, akinek a nevéről fogalmam sincs. Elég rossz szokásom, de nagyon sok diákot a származásáról jegyzek meg és név nem feltétlenül társul az arcokhoz és ennél a lánynál pontosan ez történik. Az is persze kiakaszt, hogy mindig a familiárisával járkál. Kevesen tudják rólam, hogy nekem is sikerült megidéznem egyet, ám az enyém kolibri formát öltött, aminek köszönhetően nem olyan feltűnő, mint az évfolyamtársamé. A legtöbbször csak távolról repül utánam, így sokan nem is tudják hozzám kötni. Nem szeretek dicsekedni azzal, hogy nekem sikerült megidéznem egyet. Elég, ha én tudok róla. Plusz amúgy sem hiszem, hogy kinéznék belőlem. A jegyeim nem a legjobbak és jól tudom, hogy sokan lehülyéznek a hátam mögött. Bezzeg ha ezt tudnák! - Te ezt meg honnan tudod? – nézek rá kissé hátrahőkölve, kikerekedett szemekkel. Csak nem a legnagyobb okostojás hollóhátassal van dolgom? Gondolom az agya olyan a csajnak, mint egy szivacs és ilyen számára felesleges dolgokat is megjegyez. – Az átváltoztatástan jó lesz – bólintok. Lehet, hogy az egyik legnehezebb óra és a hollóhátasokkal vagyunk, d emégis kiváló minősítést kaptam eddig mindig belőle. McGalagony nem a kedvencem, de ez legalább még megy. Azon az órán mindig epekedve figyelek, így elkerülte a figyelmem, hogy kikkel vagyunk együtt. Ez elég fura, mi? Túlságosan is csak magamra koncentrálok ebből látszik. Csak toporgok a lány előtt és legszívesebben mondanék valami sértőt, de nem jön semmi a számra. Annyira nem szeretek random embereket sértegetni ok nélkül, de órára sincs kedvem menni és úgy gondolom, hogy így talán eléggé megsértődne vagy elkezdene pattogni és akkor mind a ketten maradnánk itt. Túl szép álom, mi? - Egyébként engem Bexley Wildfield-nek hívnak – jegyzem meg gyorsban, s reménykedem, hogy ezzel beszélgetésbe keveredhetünk. – Habár már lehet hallottad a nevem, nagy múltú varázslócsaládból származom – teszem hozzá a saját stílusomban, ami talán kissé flegmának hathat a számára, de én már csak ilyen vagyok.
Hát nem erőlteti meg magát, de valahogy kifejezetten örülök is ennek. Különös, támadásra számítunk és magunk is támadunk... Tulajdonképpen mikor kellően semmilyenre sikeredik az oda mondása csak egy dacos grimasz jut válaszul, mielőtt azonban valami frappánssal lereagálhatnám még plusszba, segít össze szedni a könyveimet! Sikerül annyira meglepnie, hogy egyből elakad a szavam és kellően értetlenül és össze zavarodva nézek rá. Jó nem volt kedves, de segített... Mi van ezzel?.. A belső kis hangom pedig azt diktálja, hogy magam is útjára engedjek egy oldást. Mérsékelek minden gúnyt a hangomból, de így is kellően tudálékosra, kioktatóra sikeredik sajna.. - Számmisztikátok van. Utána meg átváltoztatás velünk. - Hogy honnan tudom kinek milyen órája van? Rendeszerint jegyzek meg olyasmiket, amik számomra nem feltétlen lényegesek. Sőt, gyakran nekem egyáltalán nem hasznosak. De megjegyzem. Mindent beszippant az agyam, na nem mintha bánnám! Viszont most enyhén szólva részemről, beáll a kínos csönd. Nem tudom kezelni a helyzetet és ez sajnos látszik is rajtam. Sosem voltam jó az ilyesmibe.
A hétköznapok mindig húzósak. Egyik teremből rohanunk át a másikba, a folyosókon ismételjük át a múlt órai tananyagot és így tovább. Nem vagyok annyira oda érte, jobban szeretem a hétvégi semmittevést. Talán én vagyok az egyetlen, aki a hóna alatt tartja a könyvet az órák között és nem hajlandó kinyitni még akkor sem, ha tudja, hogy problémája származhat belőle. Lassan, s ugyanolyan lazán baktatok fel a lépcsőn. Fogalmam sincs, hogy milyen órám lesz, mindössze követem a többi mardekáros negyedévest. Most nem vagyok túl jó hangulatomban, így nem vegyülök velük. Kullogok utánuk, néha kissé le is maradok, s amikor észreveszem, hogy mindjárt elveszítem őket csak akkor húzok bele és érem utol őket. Ez legalább tízszer megtörténik pár perc lefolyása alatt. Az egyik folyosóra befordulva viszont olyan történik, amire nem számítok. Valaki olyan szépen belém jön, hogy ha a fal nem tart meg, akkor biztosan jól hátraestem volna. Kikerekedett szemekkel, tátott szájjal figyelem a hollóhátas évfolyamtársam, aki annyira figyelmetlen, hogy még egy embert sem vesz észre. Hülye kis sárvérű! Csak megforgatom a szemeimet a nem túl őszintének tűnő bocsánatkérése után és hatalmasat sóhajtok, hogy kiengedjem a gőzt. Ajkaimat beszívom és kétszer is átgondolom, hogy mit mondjak neki. Nincs hangulatom a túlontúl nagy vitához sem, de azt sem bírom megállni, hogy csendben maradjak. - Nem látsz a szemeidtől? – kérdezem összehúzott szemöldökkel, értetlen fejet vágva. Sokkal többre tellene tőlem, lehordhatnám mindennek és jelenetet is rendezhetnék, de mégsem teszem. Lehajolok a földre és felszedem a könyveimet, amiket az imént sikerült elejtenem. Mindössze három darabbal járkálok folyamatosan, míg a többi diák rendesen megrakodja magát. Végül úgy döntök, hogy segítek neki és mikor megvagyok a sajátommal párat összeszedek és a kezébe adom. - Tessék, máskor jobban vigyázz – vetem oda neki, amjd a hirtelen felismerés következtében hirtelen körbenézek és annyit veszek észre, hogy a többi mardekáros már rég nincs sehol, aminek következtében egy cifra káromkodás hagyja el ajkaimat.
Leszaladok a lépcsőn, kezemben egy halom könyvvel, oldalamon Faustussal a hópárduccal. Látványos jelenség vagyunk annyi szent!Élvezem is a tekinteteket, hiszen melyik negyedikesnek van még familiárisa rajtam kívül?!.. önelégült önmagasztalásom egészen addig tart, ameddig eszebe nem jut az a Mardekáros ostoba tökfilkó! Corvus meg a farkasa... Szemet forgatok, dobok egyet rövid tincseimen és minden rossz érzést lerázok magamról. Elvégre én nekem sikerült előbb életre hívni! Ez nem is kérdés. Lelkes önelégületemben azonban megakaszt, hogy történetesen felkenődök valakire. Sikeresen vissza is pattanok, de egy macska ügyességével tartom meg az egyensúlyomat. És a könyvek közül is elkapom azt az egyet, amibe egy fokkal kevésbé kapaszkodtam, mint a többibe. Felnézve, konstatálom, hogy kibe sikerült bele botlanom. És sikerül is minden mellőzött, vagy vissza fogott színjáték nélkül elfintorodnom. - Bocs nem láttalak! - bár ez a bocsánatkérés, nem kevéssé csöpög az iróniától. Mindettől függetlenül, az őszintén teszi. Ez az a csaj aki előszeretettel ócsárolja a muglikat, és mindenkit akinek köze van hozzájuk! Rühellem! Tovább is sietnék, de ha megjegyzést tesz, tuti elküldöm a sunyiba!
