Sötét ösvény a fényben

Szótlanul hallgatom álmélkodó reakcióit, határozottan kedvemre való, hogy ily módon képes volt számomra megnyílni. A vadsága amely az angyalok közé emeli, egyértelmű a tűz elemét hordozza magán, így egyértelmű, hogy a csillagnászon számára tartogatom majd a pusztító metódust. A fájdalom magába szívásán túl ő lehet az, akinek nincsen annyira köze a való világhoz, mint a levegőnek, a földnek, s a víznek, mert mindüket képes lehet pusztulásba súlytani. Ahogyan a lány is az öt közül a legfélelmetesebb erővel rendelkezik, nem véletlen, hogy rá bíznám a fontos elemet.
- Az elmédben jártunk, ám én is jelen voltam, s amit láttál... az is én voltam. – Ezt nem arra értem, hogy én testesítettem meg a félelemvámpírt. Ha valóban idéztem volna egyet, a lány ugyanazt tapasztalja, mint az álomban. Kár lenne titkolni, ez akár a majdani szövetség alapja is lehet, a gyengébbik nem olykor megérdemli az őszinteséget. Ha úgy tartja, hogy nekem is van gyenge pontom, talán jobban bízik bennem. Felesleges mindig sebezhetetlenséget sugalni, még ha lényegében az is vagyok, vagy arra törekszem, az önhittség már több sötét varázsló bukásához vezetett. Nem, amire nekem szükségem van, játékszerek, eszközök, akik fontosnak érezhetik magukat az árnyék mellett. Annyi bizonyos, hogy most nem kényszerítem rá az akaratomat olyan szempontból, hogy felforrósítsam az ágyékát, lesz még időnk rá, ha úgy alakul a jövő.
- A hatalom elhivatottság kérdése, nem lehet tantervek, vagy szakok alapján vizsgálni. Rálépsz az útra, és azon kapod magad, hogy fejest ugrottál abba, amire mindig is vágytál volna. – Felelem igen őszintén, most éppen úgy beszélek, mint egy valódi tanár, holott nem diákokra, sokkal inkább tanítványokra van szükségem. A varázstalaim sem feltétlenül könyvekből tanulandók, sok esetben a véletlen szülte, hogy rájuk találtam, vagy éppen fejlődött ki az ujjaim alatt, amikor találtam egy rúnafoszlányt a sötét barlangok mélyén. A kazamaták dohos falai, amelyek a kastélyunk alatt húzódnak, évszázados múltra néznek vissza, oly elfeledett igékről regélnek, amelyekre ma már senki nem emlékszik, nincsen aki megvédené a modernkor mágusait mindaz ellen, amely valaha már elveszett.
- Örülök, hogy tisztában vagy vele, mit is vállalsz. Nincs visszaút. – Társaival ellentétben, akik úgy vélik, hogy felemelem őket, átlátja, hogy a sötétség mélyére taszítom mindünket, amelyben a vér köteléke fűz majd minket egy családdá. Mindaz, akinek születtünk, mit sem számít már. Még Lioneah is kénytelen lesz félretenni a McCaine nevet, mert nálunk találhat rá arra a komor testvéri létre, amelyet otthon, árvaként hiányolnia kénytelen. A testvérit értsük pusztán elméleti szinten, apjuk, bátyjuk, mentoruk leszek én, s ha kell, a szeretőjük is egyben. A sötét út nem ismeri a különböző kapcsolatok fogalmát, csakis a hűséget, amellyel tartozni fognak nekem, és ha kell, eltaposom őket, mind egy szálig, ha nem lesz elég az életeszencia, amit kisajtolhatok belőlük. A kérdése meglep, de kellemesen.
- A mesterem helyénvalóbb megnevezés. S állandóan. Ez tart még életben. – Nem érdekelnek a költői kérdések, mindennek megvan a miértje, s a maga helye, a tanítvány kiváncsi, megkaphatja amire vágyik. Információt. – Ez volt az első lecke. A feladat pedig: óvd meg Eileen Cavanaugh-t, szükségünk lesz még rá. A tiltott rengetegben várlak három nap múlva. Ha leszállt az alkony. – Nem lehet tudni, hogy pusztán a véletlenül műve, de a lánynak akor lesz majd női havi ciklusának csúcspontja. Miközben mormolom e szavakat, a válla felé nyúlok, s magától értetődő módon nyúlok bele a blúzán át a meztelen bőréhez. Nem kezdem vetkőztetni, csak apró szúrást érezhet, s ha lehántja magáról a ruhát, apró rúna jelent meg, amelyet nem tud eltávolítani, ám rajtunk kívül más nem látja. Nem fűzök hozzá különösebb kommentárt, pusztán megemelkedem, és kurta biccentés után köddé válok. Tiltott teleport. A hoppanálás túlságosan könnyen kiszámítható útvonalat hagy. Ha Ruth levegőt vesz, édeskés, furcsamód vattacukor illatot érezhet a varázslat nyomán.

//Köszönöm szépen a játékot, részemről nagyon tetszetős volt!//

Minden, amit a szobában feltámadni látott a saját képzeletének a szüleményei, így azon megnyilvánulásai, hogy hatásvadász vagyok, tulajdonképpen saját magának szóltak. Nem célom az indok nélküli puffogtatás, pusztán arra voltam kiváncsi, mi rejlik a tudatalattijában, és azt kell mondanom, nem vagyok maradéktalanul lenyűgözve. Kiváló alapanyag, ám nyersebb, mint elsőre gondoltam. Sokat kell még közösen formálnunk mindazon, ami őt majd valakivé teheti, abból a lárvaszerű állapotból, amely alapján most még senki. Türelmesen megvárom, míg ócsudik a meglepetésből, az Árnyék is szépen lassan visszahúzódik, a maszk pedig felveszi ismét a joviális nagybácsi kedves, szinte megértő mosolyát. Egészen közel volt, hogy megértse, mit is képviselek valójában, ám a lelepleződésre még várnia kell, amely csak az utolsó szívdobanásakor fog bekövetkezni.
 - Valld csak be, tulajdonképpen valami ilyesmit vártál. – Nyúlok az álla alá, és emelem fel, legyen csak hozzám hasonlóan gőgös, magabiztos. Még a tanítványaimnak sem hagyom, hogy átlagosnak gondolják magukat. Igaz, annyi hasznuk lesz csupán, amelyre rövid élettartamuk alapján pozicionálom őket, ám addig higgyék azt, hogy van helyük a gigászi játszmában. Abban a játszmában, amelyek angyalok vívnak majd, ám az én lelki üdvömért. Ruth egy közülük, talán az a változó, akinek a legösszetettebb feladatot szántam. Ő lesz az irányító. Aki magába szívja majd a többiek fájdalmát, hogy ne nekem kelljen majd. Nélkülözhetetlen darabkája a kirakósnak. Ezért kell már most folyamatosan tesztelnem, előkészíteni a lelkét, hogy minél tovább tartsa ösze törékeny testét.
Érdeklődve pillantok le, ahogyan elhúzza a térdét. Ez valóban mulattat, és ennek hangot is adok egy finom nevetéssel. Hogyan akar tőlem tanulni, amikor ez csupán a kezdet? Hogyan fogja lehántani lelke burkait, ha még a testével sem képes? El fog jönni az az idő, amikor nem mondhat majd nemet. Nem a testi érintésre. Semmire. Ugyanakkor nőként... nem vágyom rá. Még nem, bár előfordulhat, hogy unatkozom annyira, hogy megízleljem benne a gyönyört, ez most nem az perc. Mosolyom végül apró fejingatásban fullad ki, ostobán félreértett, nem magyarázkodom. Ha akarom, megszerzem, vagy olyanra kényszerítem, amit egyébként nem lenne türelmem kivárni. Ez ilyen egyszerű. Besétált a fenevad barlangjába, a kijárat immár zárva. Akkor lép ki, ha úgy alakom. Suttogására kiváncsian hajolok közelebb, az árnyék újra éledni kezd, ahogyan sötét aurám círógatóan járja körbe a lány elméjét, szinte érezhetően matató jelzést hagyva, finom lélek-ujjaimmal.  
- Áh, egy becsvágyó leány. Dicséretes. Ne felejtsd, nem csak a magolásról szól az egész. Azért vagyunk itt, hogy feltárjuk, mi is a célod, ezen dől el minden. – A hideg eltökéltsége már roppantul tetszik. Aki képes célt kitűzni, az áldozni is érte. És ahogyan hallom, pontosan tudja, hogy meg kell fizetnie az árát. A meglepődés legkisebb jelét sem mutat. Végülis ez minimum elvárás.
 - Egyenlőre általános engedelmességet. Ha azt tapasztalom, hogy ellentmondasz, nem fogod tudni másnak elmondani, hogy miért tetted. – Ez már nyílt fenyegetés, ám olyan dallamos hangsúllyal közlöm mindezt, mintha egy kiscicát adnék ajándékba, és a tartásáról informálnám őt.  – Kéréseim nem lesznek elrugaszkodottak, nem rabszolgát akarok, s nem ágyast. Angyal vagy a magad nemében, s azokat nem szokás betörni. Ám ha ellenem szándékozol törni, ne feledd, az előző tanítványom a mágiaügyi minisztérium egyik vezető varázslója volt. Amikor át kívánt lépni rajtam... – Sötét mosoly.  – A csata két percig sem tartott.

 - Nem ismertem mindenkit. Úgy tűnik Ruth kisasszony érdemesebb volt a figyelmemre, mint a kedves nővére. - Adom meg a feleletet, hiszen oly sokan jártak már a Hollóhátba, nem voltam mindenkivel egy hullámhosszon, sőt a fenevad is arra intett, maradjak rejtve, s csak a kiválaszottak számára mutassam meg, mit is tudok valójában. A vörös hajú kicsi démon pont beleesik abba a szűk halmazba, akik valóban érdekeltek, még ha kissé kötekedő módon visszadobta a képzeletbeli labdát, miszerint én is kezdeményezhettem volna. Valójában megteszem, ha nem lép időben, a pentragramma második csúcsára szánom a lelkét, sokáig nem vártam volna, ha magától nem jelentkezik a bájos teremtés, akivel valóban úgy sétáltunk ide fel, mintha holmi légyottra vágynánk. Kiváncsian várom hát, hogyan is fog megjelenni az a bizonyos rémkép, amely esetében a lelkem egy részét én magam is feltárom, igaz akaratlanul a leendő tanítvány számára. Oly midegy, ha minden a terveim szerint alakul (és hogyan is lehetne másképpen), nem lesz alkalma továbbadni a titkot. Pár pillanatig szemlélem a saját magam keltette rémet, amely lassan bekúszik a vöröske tudatába, és megváltozik. Az idősebb lány tükörképe egyenlőre puszta illúzióként lebeg előttünk, ám nem őt figyelem, a tudára vágyó csitrin függesztem töménykék tekintetem, szinte kőkemény lesz, ám nem a vágytól, hogy ágyékába szórjam magvamat, sokkal inkább attól, micsoda csodálatos áldozat lesz ő Eileen és a többiek mellett attól a vértől tocsogó oltáron. Denemnek hosszú évekbe telt, míg rájött a titokra, s az végül a bukásához vezetett. Horcruixok? Nevetséges elgondolás... Nem a saját lelkünket kell nyírbálni, másokét kell összegyűjteni... Ahhoz, hogy mindez sikerüljön, pontosan fel kell térképeznem azt, amivel egyszer majd gazdagabb leszek... Ekkor döbbenek meg csak igazán, a félelemvámpír tekintetében az árulást fedezem fel, amellyel én is a kút fenekére zárta az öreget. Ha a lányban már most megvan az erre való hajlam, egyrészt kiváló közös úton indulhatunk el, mert könnyű lesz bánnom vele, viszont bármikor ellenem fordulhat, hiszen mint tudjuk, a sötét varázslók módszere az árulás.
A szúrás után szinte átérzem a belőle áradó fájdalmat, a félelmet, amely talán jegesen hatolhat végig a testén, ez utóbbi mégsincsen jelen. Mintha valahogy megacélozná a lelkét. Ez hiba... Olyanokra lesz szükségem, akik teljes intentizással tudják megélni a belső sötétséget. Szépen lassan tolom oda a rém felé, mert látni akarom, biztos akarok lenni a reakciójában. Azon, hogy ha a lidérc szinte fekete karmai felhasítják a hátát, nyirkos hidegségükkel a csontjáig hatolnak, kész lesz e elkerülni az őrületet. Higgadt válaszán kegyetlenül el kell mosolyodnom.
 - Arra nem lesz szükség. – Mosolyogva paskolom meg az arcát, miközben finom erőszakot gyakorolva rá a rém elé tolom, ki kell csikarnom belőle a védekezést, nem adhatja meg magát a kétségbeesésnek. Ha így lenne, akkor több dolgunk lesz, mint hittem. Végül a lány megteszi, amit várok tőle, a pajzsvarázs villan, ám ekkor teljesen váratlan dolog történik. Felébred az egyik fotelben, s én mellette guggolok, fájdalmasan szép ajkaimon kisérletező mosoly. Most már emlékezhet, a szoba előtt megérintettem az arcát, finom rúnát rajzoltam a járomcsontjára, amitől kába lett, így nem védekezett a legilimencia ellen. Minden, ami történt, azért történt, mert beléptem az elméjébe, és játszottam titkos vágyaival. Többet tudtam meg róla, mint ez a pár perc indokolt volna. A ruhája érintetlen, a kopott táska nyitva áll az asztalon, nem lakja félelemvámpír. Néhány könyvet pakoltam belőle elő, s egy szinte teljesen lecsavart gézt, amelynek foszlányai a törtfehér ing alól villannak ki, valami komoly fogazattal rendelkező lény láthatta el a bajom.
 - Tanuld meg lezárni az elmédet, különben azt teszek veled, amit csak akarok angyalom. – Odahúzom a másik fotelt, majd megkocogtatva kissé a térdeit, hozzá közel ülök le, még mindig az arcát vizslatom, lassan ocsúdhat a kábulatból. Kiváncsian tekintek rá, milyen tanulságot vont le az első kis alkalomból, s velem milyen szándékai vannak, mint tanárral. Arra vagyok kiváncsi, mi is lenne az a végcél, amire vágyik.

Ingatom a fejem, mindig csak lefelé figyeltem, a nálam képzettebb varázslók, boszorkányok nem kerültek a látóterembe, nem lett volna sok lehetségem szövetségesként, szolgaként rájuk tekintenem, mert bár többjüknél mélyebbre buktam már a mágikus tudományok sötét tavába, könnyen lelepleztem volna magam. Zafír pillantásommal a pulykatojást illetem, és várom a további kötekedést, amely oly annyira sajátja, mintha az anyaméhben szívta volna magába. Dacosan várja azt, hogy átplántálom belé a tudást, holott ez nem ily egyszerű folyamat. Dícséretes, hogy forgatni kívánja a grimore-okat, még ha misztikummal átitatott lapjaik közül pusztán a hangulat ragadhat rá, nem az igazi velős-magvas befolyás, amely alá vonni kívánom. Alkatra igen kecseg, törékeny teremtés, fel kell vérteznünk, mertörné ugyanis a vér hatalma. Az általa idézendő, lelkére pályázó teretmények közvetlenül a húsát, a csontjait használnák megtestülésre, hogy holmi kórságként éledjenek ujjá tagjaiban, s mire ráébred a jótékony gyógyító, késő legyen már. Nem illetem válaszokkal, nincsen miről szót ejteni. Érezheti a belső nyomást, a szoba hirtelen kisebbnek tűnik, ahogyan áthatja a gomolygó köd. Mintha saját belső gátlásai erősödnének fel, amelyek talán kétségeket ébreszthetnek benne, vajon okos döntés volt szembemenni az éj hatalmaival? Mohó teremtményeivel, kik csak a felajánlkozásra várnak? A lány tekintetét állom, míg a ködtől elhatárolódom, nem enyém most a tiszt, hogy felvállaljam a mélyén rejlő, örökkön éhes bendőjű álnok teremtmény, kivel egykor lepaktáltam. Sok ideje már.
- Félelemvámpír. – Ha kicsit is érdeklődik a sötét tanok iránt, nem volt nehéz hallania róluk. A mumusnál sokkal anyagiasabb testet öltő entitásról van szó, amely akár képes önálló létre is, ha meg tudja jeleníteni a célszemély rémálmát. Mint ahogyan a táskámban tárolt példány is képes az emléktárolásra, s barátságos mosollyal veszi fel Ruth időskori alakját. Időskorinak neveztem? Pusztán attól fél, amitől válhat. Ha pár hónappal később beszél meg randevút a lidérccel, biztosan más alakot kapott volna. Hajlandó vagyok kimozdulni merevségemből, s ahogyan a köd alakot ölt, megkerülöm a lányt, hogy mögötte bukkanva a csípőjére fonjam kezeimet. Termékenynek tűnik, még ha ez valamiért nem is releváns most, vehetjük úgy, hogy kvázi-randevúja vagyok, hogy tartsuk a látszatot.
 - Küzdj ellene. A félelmeink elpusztítása az első lépés egy új világ felé. – Balom elválik a csípőjétől, s bár nem láthatja, apró tőr villan ujjaim között. Szúrást érezhet két bordája között, éppenhogy fájdalmas, célja, hogy elvonja tekintetét a feltörő inger. Félelem és fájdalom között kell döntenie, s közben vizionálja, ruháján átszivárog az éltető testnedv, s lefelé csordogál. A tőr a földre koppan, balommal ismét megragadom a csípőt, s a lény felé taszítva haladok mögötte. Az idősebbkori Ruth arca vizenyős lesz, elkocsorsult belső állkapocs nyílik a gyönyörű ajkak helyén, testét férgek kezdik zabálni.

- A népszerűségem... – Nyomom meg az utolsó szót, mintha a többit nem is hallottam volna, félmosolyom alapján hiszem is, meg nem is, hogy pont rám vágyna a fiatal csitrisereg. A külső máz ily gyermekien megtéveszti hát őket? Bevallható, ott akartam tudni a saját oldalamon, s ha nem teszi meg, amit, én léptem volna. Páratlan tudás szorult bele, legyen itt szó a játék kedvéért akár a mágikus eszenciájáról, ha komolyabban bele akarnék gondolni talán még az ágyékában rejlő fókuszról is. Nem szándékoztam a középpontban lenni, s amire a lány felhívja figyelmem, számomra valóban újdonság. Többnek ítélem magam, mint a gyönyörök utának, érdekes felvetésnek bizonyul mindez.
- A nővéredet is meg kéne ismernem ezek után. – Felelem megértő pillantással hogy alájátszak a meséjének, ha már így alakult. Minden csupán tőle függ, a valódi indokait még nem értem, azért vagyunk most itt, hogy kiderüljön, mit is szán magának, amelyben én leszek az eszköz. Nem tudhatja, hogy velem elszámította magát. Tervem megvalósításához szükségem lesz rá. Megmutathatnám neki a valódi hatalmat, s félve attól hogy majd egyszer majd a helyemre lép, ahogyan én tettem a saját mesteremmel. Korai még erről lamentálni, még csak érdeklődik. Oly közeli még az élmény, hogy tanítványból mester lettem, igázából még bele sem nagyon gondoltam, hogy nem is sokára lesz majd valaki, ki az én kívánságaimat lesi.
- Nem, az én vagyok. – Jegyzem meg félmosollyal, pontosan tudván, hogy mindezzel tökéletesen rájátszom arra, amit rólam gondolhat, vagy akár a hölgykoszorú többi tagja feltételezne. Olybá tűnik, ha pletykák célpontjává válok, azt csak magamnak köszönhetem.  
Bekísérem a szobába, ahol kedvére szétnézhet, amíg én előkészülök. Hogy mire, az majd a jövő zenéje. Fél szemmel rajta marad a tekintetem, akárkinek nem is vállaltam volna az oktatását. Számtalan kiemelkedő varázsló és boszorkány jár az iskolába, kik úgy vélik, a tanári kar oktatási rendszere éppen elegendő ahhoz, hogy felkészüljenek arra, amely rájuk vár majd, ha kilépnek falai közül. Keveseknek adatig meg a gondolat, hogy ezen túllássanak, a Mardekáros fiatal varázstudó közülük való.
A vöröslő tincsek még egy olyan fenevad számára is, mint én,  a vágyakozást juttatják eszembe. Most egészen másról lesz szó, mindazonáltal nem tudom nem észrevenni női jegyeit, melyek sugárzóan hirdetik a világnak, tulajdonosuk túl van már azon a koron, mikor pironkodnia kéne érettsége folytán. Figyelmem immár rá irányul, a szoba készen áll ahhoz, hogy szerét ejtsük a bemutatkozásnak.
- Gondolod? A mélyvízbe vágysz talán? – Kérdezem immár hidegebb, parancsolóbb hangon. A köd immár boka magasságban lep be minket, felkúszik a térdeklő lány csípőjéig, s nem áll meg ott, engem vesz célba. A gyertyák még kitartanak, mágikus mivoltukból merítenek erőt. Ha természetes fényüknél készülnénk, már elnyomná őket az árnyék, mely közeleg. A köd vattaszerű pamacsokként szinte már tapintható, átbújik karjaim alatt, a nyakam kezdi cirógatni, a kintiről besütő világ nyomban értelmét vesztve távozik, csak a mágikus fény ad számunkra megnyugvást. Az alak szép lassan tartományt nyer, s felnyitja szemeit. Karmos kezeivel vállaimba markol, amitől rémisztő módon még én magam is megroggyanok.
- Tartozol... még mindig tartozol. Halott vagy... – Süvölti reszelősen a rém, mire jómagam zordan állva a sarat előre pillantok, nem nézve a lidércfény szemgödreibe. – A halott nem én vagyok, hanem te. – Rázom le magamról a kísértetet, a lány miatt hívtam valóra. Nem moccanok, s lám megmozdul az árnyék, becserkészve ezúttal a vörös démont. Az első ismerkedés mindössze egy csiklandozás az álla alatt. – Áááááiiiigggeeen.... – Sikoltja fájdalmasan, holott úgy tűnik, nagyon is elégedett azzal, amit láthat. Alakot készül váltani, és Ruth érezheti, jeges félelem szalad végig a gerincén. Már csak az a kérdés, mitől fél valójában. Végig kell élnie.

Nemesi családból származom, alapvető az illem. Az illem mely fegyverként is használható, ha okosan bánik vele forgatója. Ajtókat nyit meg, blúzokat tár fel, ha szükséges. Pénzhelyettesítő eszköz. Szívességek szívességek hátán, amit nem lehet kapcsolati tőke nélkül használni. Az illem a legfontosabb erőforrás. Még az információnál is többet ér.
- Leghihetőbb? Hízelegsz. – Talán abból indul ki, hogy főleg hölgyekkel veszem magam körül. Nem állja meg helyét a felvetés, leginkább magam vagyok, ritkák azon alkalmak, amikor társasági eseményen jelenek meg, akkor sem vállalom fel nyíltan, hogy lenne valakim. Okos leány, átlátja, hogy a törékenyebb nemben az ágyékukon túl fantáziát látok. Személyiségük összetettebb a hímeknél, feltérképezhetetlen tudatuk hű sakkfigurákká avanzsálhatja őket. Akár holmi szeretők, hagyjuk magunk mögött a leszakadó vidám közeget, kikkel Ruth is érkezett.
- A második leghihetőbb... ? – Kérdezek vissza titokzatos mosollyal. Kora délelőtt van, ilyenkor ritkán mutatkozom szabad ég alatt. Kerülöm a feltűnést, a tanukat, az újkeletű tanítvány felkérését nem állt mégsem módomban hárítani, más időpontot találni rá. Levelét olvasva a mohó fenevad éhesen mardosó gyomorral kezdte falni belülről elmém bugyrait, még az ajkaimat is megnyaltam a tudatra, miszerint fegyverhordozónak kínálkozik a szűz.
- Olybá tűnik, nem adhatok választást kedvesem. Több információt nem oszthatsz meg társaiddal. Történik, ami történik. – Ha már kocsi nincsen, könyékhajlatomba pakolom be a könyveket, az egyensúlyozás talán megoldható. Fel sem merülhet, hogy az ütött-kopott utazótáskába kerüljenek, tartalma itt nem kerül felfedésre. A szabadban oktatás intézményét elnapolni vágyom, szóljon ez alkalom a megismerésről, a vágyak felkutatásáról, bármit is jelentsen ez még most.
Felkísérem a hölgyet, a lépcsőn már mágiával taszigálva a könyveket, a dolog könnyebbik végét fogom meg, hogy társalgásunk fesztelenebbé váljon. Jól sejti; nem hatott meg kételkedése. Meg is mosolyogtat, egyértelmű teszem felé, jót szórakozom a dolgon.
- Sosem vágytam a nagymúltú Mardekárba. – Állítom meg egy pillanatra, finoman az álla alá nyúlva, mintha holmi gyönyörűséges paripát néznék, akit vételre kínáltak fel. Töménykék szemeimben az elismerés fénye csillog, kedvemre való játékszerrel gyarapodhatok.
- Becsvágy az van benned szép hölgy, érdekelsz. Érdekeltél már mielőtt megírtad volna a levelet. – Biccentek kurtán, találkozott már a pillantásunk azon az előadáson is, amikor az ifjoncok számára kellett mentorálási feladatkört betöltenünk. A pulykatojás mind külsejében, mind aurájában tekintélyt parancsoló amazon. A kérdést nem is nekem, önnöm magának teszi fel; képes-e mindezzel élni? Polcaimon oly kötetek ejthetik rabul figyelmét, amelyet még a Roxfort tiltott részlegében sem lel. Ha tanulni vágyik, a legjobb helyre jött. Való igaz, a tizenkilenc évemmel nem számítok az aurorokat megszégyenítően tapasztaltnak, a tudástáram a fegyverem, amellyel egykori mesterem vértezett fel. Könyvtára rám szállt, birtokba vettem, mikor úgy véltem, eljött az idő, hogy helyére lépjek. Tom Denem alig volt több tizenhat évesnél, mikor félelmetes varázslatot alkotott. Három évvel idősebb vagyok, senki nem sejtheti igazi arcomat. A bájos nemesfiú látszata édes cukormáz csupán. A lány könyvei az íróasztalra, az ütött kopott táska a sarokba kerül, mintha nem lenne jelentősége. A gyertyák akkor lobbannak fel, mikor más csupán a szemünk fehérje villágít az éppen betüremkedő fény nyomán. Megtehetném, hogy kandelláberjeimet hívom életre, félő, hogy a tettem alatt sikoltozó lány még felrúgná őket.
- Óvintézkedés. – Félmosoly, s lehántom magamról a kabátot. Odalépek hozzá, egyszerű, szertartás mellőző mozdulattal fogom meg mindkét kezét. Érintésem hűvös, szelíd. Szinte évődő. Nem a szemébe nézek, valahol a homloka irányába. Elhúzom végül érintésemet, s anélkül hogy vad mosolyt villantanék, finoman a földre kényszerítem a vállánál nyomást gyakorolva rá. Ülhet törökülésbe, akár térdelhet is. Mielőtt esketést hihetne, szó nincsen róla. Ha a pálcája felé kapna, fejem apró ingatásával jelzem; ne tegye. Bal tenyerem érzékletes mozdulatával pattintom ki a messzi sarokban pihenő táskát. Köd kezdi el belepni a szobát...
A gyertyák fénye megrándul, mintha fuvallat csapná meg.

 
- Nincsen kimondott elképzelésem. – Hazugság, pontos forgatókönyvet gyártottam a második angyal lelkének elveszejtésére. Közel sem olyan oly ártatlan, mint amilyennek mutatja magát, ha pont tőlem vágyik tanulni. A bestia rendszerint felismeri társát. Szórakozott félmosolyom olyan joviális, mint egy régen látott nagybácsié. A mögötte húzott kurblira téved tömény kék tekintetem, akár meg is bűvölhetnénk a szállítmányt hogy könnyebb legyen a dolgunk, ám miért oldalánk meg mindent a mágia segítségével? Érzékelem zavarát, ezt kívánom elmélyíteni. A női lélek nem olyan, mint egy útvesztő, amin egyszerűen át lehet jutni. Mindig akadnak benne olyan szigetek, amelyeket sosem fedhetünk fel. A legilimenciát mellőzöm, a vágyait felfedeznem később is ráér. – Legyen kívánságod szerint hölgyem. – Biccentek, pókszerűen összzefonva az ujjaimat, a könyvei most nem kötnek le, felesleges volt hoznia őket. Nos nem probléma, most azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk a játékszabályokat. A soron következő alkalom már a szabadban lesz, terepen, pontonsan tudnia fogja, hogyan kell érkeznie. Érdeklődve hallgatom őt, betartva amit kér, holott pontosan tudom, hogy nem egyedül jött. A nyomukban voltam, s bár nem tudom, hogy rólam mit beszéltek, figyelemre méltó elgondolás, ahogyan az álcánkat felvezette.
- Valóban? Enyém a megtiszteltetés már az ötletért is. – A közelben valóban felharsan egy orrhangú nevetés, mire közelebb hajolok a lányhoz, finoman végigsimítva a karján, odanyomok egy közvetlen üdvözlő csókot az arcára, mintha nem is tudnám, hogy mi folyik a háttérben. Kellemes, férfias illat árad frissen borotvált bőrömből. Átveszem tőle a húzott kocsi karját, és az erőlködés legkisebb jele nélkül indulok meg vele. Ha már valami fehér paripás lovagot hazudott magának, kapja csak meg. Higgyék azt, hogy akár holmi szeretők is lehetünk. Lehetnénk. Ha majd igazán zavarba akarom hozni, beleplántálom tudatába összesimulóan egymásra izzadt, vonagló testünket, ez még nem az a perc. A Szárnyas Vadkan lesz a célállomás, eredeti tervemmel ellentétben mégsem a fogadó söntésében foglalunk majd helyet, a szobámba kéretem fel az italt. Feltárom számára az ajtót, nappali órában vagyunk, az illem most azt kívánja, engedjem előre, meg is teszem hát. Ha leszállt volna már az est, enyém a küszöbön áthágás tiszte, védve a fiatal hölgy erényeit.
A pultos felé csupán a kettes számot mutatom, és a lány csípőjére finom nyomást helyezve a lépcsők felé irányítom.
- Magadban nem voltál biztos, vagy bennem? – A grádicsok elé érve megtorpanok, itt már nem szándékozom a nyers erőt bevetni. Nonverbális igézetem nyomán a könyvek megemelkednek, és a gravitációt leküzdve szépen sorban követnek minket a megjelölt szobáig. Elfordítom a kulcsot, és beljebb tessékelem a hölgyet. A szoba, ha lehet így mondani a Vadkan luxus lakosztálya. A maga középkori módján egyszerű. Falusias, de tiszta. Horgolt ágynemű, dísztányérok a falon, feltömött bolyhos párnák az ágyon, amely két személy részéte is igen kényelmesnek tűnik. Rengeteg könyv a polcaimon, íróasztal, s az utcára néző ablak. Kényelmes bőrfotelből szám szerint kettő található, jómagam még nem ülök le, pusztán elhúzom a függönyöket, és bekulcsolom a szobát. Gyertyák után nézek...

 
A levélen ültem pár napig. Amit kér, nagyon is beleillik a terveimbe. Nem gondolom úgy, hogy ha adok, kapni nem fogok. Kétirányú utca. A kisasszony tehát tanulni vágyik, és engem kért fel, nem valami tanárt. Valami olyasmi lehet vágyai tárgya, amit egy egyszerű órai anyagban, korrepetálásban nem kap meg. Kiváló! Mi sem boldogítóbb érzés annál, ha valaki ilyen szinten a lekötelezettem. Nem számíthat arra, hogy már rögtön fejest fogunk ugrani, tudnom kell, hogy is az elképzelése pontosan, no meg azt, meddig képes elmenni. Herótom van azoktól, akik tudják, hol is az a bizonyos határ, és csak nagyon óvatosan lépik át. A szabályokat mi hozzuk, jó, ha már az elején tisztában van vele.
Nem várom meg. Az olyan, mintha basáskodnék felette. Mint valami király, aki várja, hogy audenciára elébe járuljon a pórnép. Követtem, és figyeltem az iskolától idáig. S az elmúlt napokban is, némán, elveszve az árnyékok között. Tudni akarom, hogy valóban ő kell-e nekem. A kirakósjáték hamarosan elkezdődik, értékes lehet egy ilyen kezdés. Kezdés? Ugyan, volt már rá példa, hogy tanítottam másokat, az csak rövid távú cél. Az igazán komoly elképzelésem az, hogy mindez fordítva történjen meg. Kötődhessen hozzám az illető. Nem öntöm gondolatokba, amit leszűrtem, gyakorlatban fog eldőlni, hogy az ifjú hölgy meddig terhelhető. Remélem minél tovább ki fog tartani. Sötét felöltőm alig hagy surrogó nyomot, ahogyan pár lépésnyire lemaradva követem. Karmaim között ütött kopott utazótáska. Tartalmát egyenlőre fedje jótékony homály. Gondolkozom rajta, hogy talán megérintsem hogy felhívjam magamra a figyelmet, de nem. A fizikai kontaktus talán még túl korai. Torokköszörülök, amíg hátra nem néz, a kirakatban úgyis tükröződöm. Frissen vagyok borotválva, makuláltlan öltönyt viselek a hosszú kabát alatt. Bőrkesztyűt. A pálca a zakó belső zsebében. Most semmi nem utal rajta, hogy még az iskolapadot koptatom héba-hóba. Miután nincsen hatalmas korkülönbség, nem vesztegetem az időmeg magázódásra.
 Hello Ruth.   Biccentek kurtán, kezet nem nyújtok. Lusta mozdulattal tekintetek végig az ucán, mintha magam sem döntöttem volna még el, hogy a foglalt szállásomra siessünk, vagy az évezredes fák közé. Pillantásom gyorsan visszatér a lányra, ő kért találkát tőlem, így ennek eldöntése is az ő kezében van. Jómagam meginnék egy forró teát, beszélgetve érdemes megismerni egymást, azán haladhatunk tovább. Nincsen még oly későn, hogy a megnyúló árnyékok kihangsúlyozzák baljós aurámat. Belül hangtalanul nevetek, a lány mérhetetlenül becsvágó, vagy naív ostoba. Nem tudja, hogy mibe kezdett. Vagy éppen pont erre vágyik...