Jacob & Ariadne - Manólázadás(?)

Eltöpreng a nő szavain, és finoman végigméri. Nem nyálcsorgatva, vagy tolakodóan, sokkal inkább eltöprengve végigpillant rajta, és azon agyal, mennyinek is néz ki Ariadné, mennyinek tippelné, ha nem tudná, hány éves. Való igaz, hogy csinos, és a véla báj is dob rajta, meg fiatalít, de azért hatodikosnak talán nem nézné. Inkább valami fiatal egyetemistának, esetleg auror gyakornoknak. Eltöpreng, Shannához képest mennyinek is néz ki,és véla báj ide-oda, azért idősebbnek fest. Bár tény, hogy kifejezetten vonzó, csábító, és elragadó, ami miatt nem is kifejezetten izgatja, mennyi is lehet. Csinos, fiatalos, de talán ez a hatodikos dolog túlzás.
- Szerintem nem néz ki kislánynak. Egyszerűen csinos. - a második mondat csak kicsúszik a száján, és meg is köszörüli a torkát. Neki amúgy is nehéz elképzelni, hogy valakinek hiányozhat az auror parancsnoksági munka, de tény, hogy van, akinek ez a hivatása. Ariadénak biztos. És nem zavarja, hogy a nő kiadja magát, nem érzi annak, továbbá nem nagyon van kinek elmondania.
- Vannak dolgok, amik ellen nem lehet harcolni, ezért felesleges is. - vonja meg finoman a vállát, majd elmosolyodik, és fejével int, hogy induljanak.
- Most már egész kislányos. - somolyog, főleg, amikor látja, hogy a nyakkendő mintha szorítaná a hölgy nyakát. Nem hiába, aki nem volt Mardekáros, nehezen szokik hozzá, pedig alapvetően nem is egy gonosz hely. Lendületesen betoppant a konyhába, és szigorú arccal néz körbe, majd ahogy az egyik manó félénken megszólal, és felteszi a kezét, egyből rá fordítja a tekintetét.
- Mondja csak, meg vannak önök elégedve az itteni élettel? Minden rendben megy idelent? - hangja lassú, és kimért, és mintha az előbbi kérdés meg sem történt volna. Nem tudja még, honnan kezdje, az indítékoknál, vagy a bizonyítékok feltárásánál. Nem akkora nyomozó, bár az is igaz, hogy házi manókat kifaggatni nem egy nagy dolog.
- Csak mert láttam ott valamit, ami nyilván valóan tévedés, és csak egy rossz tréfa lehet. Nem akarok senkit sem alaptalanul meggyanúsítani, vagy nagy felhajtást csapni belőle, nem vagyok olyan. - folytatja, miközben a manók reakcióit is igyekszik figyelni, fél szemmel pislogva rájuk, majd visszanéz a kis remegő valakire, aki már le is kapta a kezét, és csak tördeli.

Jake valahol még élvezi is ezt az egészet, és nem is biztosan teljesen tudatosan cselekszik, és talán egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy a hölgy aurája, és származása hat rá ennyire. Nem legillimentor, és nem is valami nagy elmemágus, hogy fel legyen ilyesmik ellen vértezve, éppen ezért ha Ariadné tudatosan szeretné elbájolni, nem lenne nehéz dolga. Így Jacob csak annyit érzékel, hogy mintha egy kissé zavarba hozná a hölgyet, aki amúgy szimpatikus számára, és van valami kellemes ebben a vibrálásban, akkor is, ha esélyesen semmi nem lesz belőle, de még egy laza flört sem. Minden esetre figyel a hölgy szavaira, válaszára, és igyekszik azokat elraktározni magában. Azt tudja, pontosabban rémlik neki, hogy volt valami szörnyű halál eset, de a pontos körülményeket, meg ügyet nem tudja, és az esélyesen nem is került ki a reggeli prófétába.
- Ezek szerint magányos farkas típus. Meg tudom érteni. Azért remélem nem érzi magát itt olyan rosszul az előző helye után. - pislog kedvesen,jelezve ezzel, hogy abban biztos, hogy ez nagy hátralépés a varázsbűnüldözési főosztály után, de nincs mit tenni. Ezt a munkát is meg kell valakinek csinálnia, és nekik jó, mert legalább jó szakemberük van. Ahogy Ariadné átalakul, Jake eltöpreng azon, vajon még mindig olyan csinos-e, mint az előbb volt, aztán ahogy elidőz a nő tekintetében, halvány mosoly fut át az arcán. Igen, még mindig. És ekkor ébreszti fel gondolataiból a nő kérdésre, amire lassan biccent, bár tény, hogy magát a kérdést nem dolgozta fel teljesen, de ügyesen kikövetkezteti az utolsó szóból, meg a nő testtartásából.
- Nem ígérek semmit, de megteszem, ami tőlem telik. - azzal meg is indul lefelé, a konyha felé, és egy határozott mozdulattal nyitja ki az ajtót, majd szigorú tekintettel néz körbe, amire az ott lent levő néhány manó egészen összerezzen. Nem számítottak erre a hirtelen, és erős belépőre.
- Szép napot mindenkinek. Járt valaki mostanában innen a faliújság környékén? Van egy két dolog, ami nem fér a fejembe, és tiszta vizet kéne önteni a pohárba. - járatja körbe szigorú tekintetét, afféle fél-hirtelen-halál módszert alkalmazva, amire kérdés, hogyan fognak reagálni a manók, de mintha egyelőre mindegyik, csak figyelné, hogy mit is akar ebből kihozni.

Tény, és való, hogy nem Ariadne Jake zsánere, de ettől függetlenül, és a véla bájtól eltekintve is kifejezetten szép hölggyel áll szemben, akit nem szabad csak így itt hagyni. Meg a srácokról is menekült egy kicsit, úgyhogy a hölgy pont kapóra jött neki tulajdonképpen. És, hogy nem lehet rá haragudni? Sajnos ezzel is bizonyos mértékben tisztában van, hisz sosem szokta annyira túlfeszíteni a húrt, vagy olyan határokig elmenni, ami már kifejezetten zaklatás, gorombaság lenne. Ügyesen manőverezik érzelmek és szokások között, mert ezt meg kellett viszonylag hamar tanulnia.
Amikor Ariadne elmondja, hol dolgozik, akkor az azt követő apró megjegyzésre finoman felvonja egyik szemöldökét, és kissé oldalra biccenti a fejét, összébb görnyesztve magát, pontosabban engedve az eddig esetleg kihúzott tartásán, jelezve csodálkozását. Mintha csak testével mondaná "Valóban?"
- Sosem akart bekerülni az aurorparancsnokságra? Csak, hogy egyet mondjak a sok másik hely közül. Miért olyan különleges a varázsbűn üldözési osztály? - hangjában valódi kíváncsiság és érdeklődés csendül fel, nem kötekedni, vagy pimaszkodni akar, esetleg azt mondani, hogy az a legrosszabb hely, csak érdekli, mi ez a kizárólagosság. Aztán, ahogy lassan ellép, és látja a nőn, hogy fellélegzik, átsuhan az arcán egy mosoly, majd amikor kiderül, hogy tényleg segíthet neki, akkor egészen büszkén húzza ki magát, ahogy megkapja a papírokat. Mosolyogva figyeli Ariadne átalakulását és átöltözését. És mintha a kérdés felett el is siklana. Eszébe jut a beszélgetése Piton professzorral, aztán csak megindul a nő után.
- Ügyes. - jegyzi meg halkan, miközben megindulnak a manókonyha felé.

to Jacob

i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]

Pont az a zavaró Jacob-ban, hogy nem lehet rá annyira haragudni. Ha egy felnőtt férfi teszi ennyire a szépet a vélabáj miatt, az érthető, és egyben kezelhető is. Viszont egy kamaszban ettől függetlenül is dúlnak a hormonok, Jacob ráadásul nem is flörtöl, hanem őszintének tűnő pimaszsággal bámul, és mosolyog rám, éppen ezért nehéz a helyzetből bármit is kihozni, ahol senki sem hibás. Moccanok, mintha el akarnék menni, de végül maradok, mert az út zárva van, pedig ha nagyon akarnám, engedne. Megbántani sem akarok, ezért halkan fújtatok, és úgy teszek, mintha a saját akaratomból szándékoznék bevonni őt az esetleges nyomozásba. Elsőszámú gyanusítottként szerepel a listán, ám az túlságosan is nyilvánvaló lenne, ha ő járatná a bolondját velem. Beteges dolog lenne, ha testközelből akarná látni a hatást. Vagy pont így van, és van Jacob-ban valami ördögi? Pedig egyébként kedves fiatal fiúnak tűnik, nincsen semmi baj, csak úgy mosolyog, hogy bárki, aki nálam gyengébb lenne, alaléltan omlana a karjaiba. Szegény fiatal mardekáros lányok! Engem is csak azért zaklat fel ennyire, mert tudom, hogy esetemben nem én vagyok a zsánere, hát hogy is lehetnék? Csak az őseim vére van rá hatással..
- A varázsbűn üldözési osztályon. Az egyetlenen, ahol érdemes. – Felelem kissé kihúzva magamat, így csak egy fejnyi kettőnk között a különbség, hiszen roppant alacsony vagyok. Nem értem még most sem azt a pillantást, de nagyon nem, hogy miért néz ennyire, elképzelhető, hogy hasonlítok valakire, akit jól ismert, és kedvelt. Végül ellép mellőlem, így fel tudok lélegezni, immár a szabad akaratomból fűzöm tovább a szót, akár még segíthet is nekem..
- A sorsot akkor hagyjuk, te milyet szántál magadnak? – Intek, hogy akkor jőjjön utánam, felkeressük a manókonyhát, és Jacob lesz a segédem. Átvedlek, ami azt jelenti, hogy a kezébe nyomom a papírost, Ózbeli Dorothy módjára megperdülök a tengelyem körül, és Roxfortos-Mardekáros egyenruhába öltözöm, mintha én csak egy fiatal diáklány lennék, Jacob pedig az idősebb, aki utána akar járni, hogy mi is folyik a Mardekár klubhelység faliújságját illetően..

Neon nights || Just for you|| ©

Végső soron Jacob egy kamaszfiú, és, mint a kamaszfiúk általában, élvezi szép lányok társaságát, és kifejezetten élvezi, ha valakit sikerül zavarba hoznia. Van benne ennyi játékosság, hiába Mardekáros, hiába olyan a családi helyzete és az élete, amilyen. Most, hogy egy nálánál idősebb hölgyet hozott zavarba, bizony ott a pimasz mosoly, és nagyon lassan akar eltűnni, mert élvezi egy kicsit a helyzetet. Vagy inkább nagyon is. Főleg, hogy amikor visszavonulót fújna, és már menne el, hogy otthagyja a nőt, akkor az maradásra bírja, pontosabban kommunikálni kezd vele. Nyilván nem fogja meg, de szavakkal ugyanúgy ott lehet valakit tartani. Mintha kimondatlanul azt válaszolta volna a srác kérdésére, hogy szeretné, hogy maradjon még. Éppen ezért, amikor a nő lehajtja a fejét, és távozna, akkor cseppet kezd összezavarodni, hiszen az előbb még kvázi marasztalta, most meg menne. Ahogy felnéz rá azokkal a kérdő szemekkel, Jake csak akkor szólal meg ismét.
- Gondolom nem egyszerű valaki után érkezni, de nem hiszem, hogy adni kellene bárki pletykáira, vagy becsmérlésére. Melyik részlegen dolgozott, ha szabad tudnom? - kérdezi kedves, barátságos hangon, mint aki egyáltalán nem tart semmiféle átoktól, vagy ilyesmitől, és a testhelyzete is valami efféle nyugalmat sugároz. Egyáltalán nem fenyegetően, csak határozottan áll ott. Ha Ariadne szeretné, simán félre tudja lökni, vagy állítani. De mivel még csak finoman jelez a hölgy, a srác még ott tartja. Azokra a szavakra, hogy pocsékul bánik az emberekkel, csak a szemeit villantja meg. Tény, nem nagyon beszélgettek, és minden bizonnyal származása miatt is sokan máshogy viszonyulnak hozzá, de ennek ellenére egy kissé meglepi a nő válasza, reakciója. Egyre inkább érzi, hogy Ariadne egyáltalán nem használja, sokkal inkább megveti, utálja származását. Persze elhamarkodott ítéleteket nem akar levonni. Ahogy Jacob sorsára keveredik a szó, a fiú finoman, egy fél lépést oldalra lép, miközben sejtelmes somolygással villantja meg szemeit.
- Nem én vagyok a sors, hogy ezt eldöntsem. - kitartja a szemkontaktust, egészen sokáig, és hosszasan, sőt, ha a nő nem kapja el a tekintetét, akkor bizony hosszú ideig így maradnak, mert Jacob nem tágít. Közben igyekszik koncentrálni, hogyne nagyon kerüljön Miss Haifax hatása alá..

Nem feltétlenül a származása miatt megy közel Jake a őhöz, sokkal inkább érdekli, hogy mi van vele, pontosabban, hogy mit néz ennyire. Persze az indokai között az is benne van, hogy igen csinos hölgyről van szó, Jake pedig fiú, ezek után össze lehet rakni a dolgokat. De van neki egy kedves, gáláns része is, amely egyfelől inkább le akart szakadni bandától, másfelől érdekelte, mit talált ennyire érdekesnek Miss Halifax. A már-már vádaskodó hangnemre egy kissé oldalra dönti a fejét, és mintha érezné, hogy a nő egészen zavartan érzi magát, egy fél lépést hátrébb lép, miután visszaadta a papírt, aztán kezeit halálos nyugalommal zsebeibe csúsztatja.
- Ha úgy érzi, hogy csak hátráltatom, akkor szívesen távozom, és nem zavarom tovább. Ha azonban úgy gondolja, akár maradhatok is. - nem néz a háta mögé, de a zajokból igen is érzi, hogy bizony sikeresen ketten maradtak a helyiségben, és bár nem az a tipikus sármőr, a helyzet nincs annyira ellenére. De könnyen lehet, hogy csak a hölgy véla-származása játszik az érzékeivel, meg az érzelmeivel is, de egyelőre esze ágában sincs teljes menekülő, szabaduló utat nyitnia a hölgynek. Noha igaz, hogy nem miatta van itt, és nem ő tette ki a faliújságra ezt a kiírást, hogy idecsábítsa, és utána valamit kezdjen a helyzettel, most az agya mintha egyszerre több dolgon kezdene el dolgozni. Gondolataiban megrázza a fejét, hogy észhez térjen, és igyekszik koncetrálni a problémás kérdéskörre.
- Nem hiszem, hogy pont önnek jelentene ez nagy problémát, hiszen nagyjából két perc alatt ki tudna itt hallgatni mindenkit. Gondolom.. Amúgy.. - ráncolja össze a homlokát újra a pergamenre nézve, majd fel a hölgyre.
- Mindenki tudja, hogy a Mardekár büszkélkedik a legtöbb ellenséggel a házimanók körében, így ha valamelyikük tényleg fel akarna lázadni, nem lepődnék meg azon, hogy ezt itt teszik közzé. Nem ez a legkedvesebb ház, sőt, talán az egyik legveszélyesebb. - hangja a vége felé kezd egy kicsit sejtelmessé válni. Igyekszik komolyan venni a dolgot, bár még nem biztos, hogy komoly, de tény, hogy Ariadne kisugárzása bizony rá is hatással van.

Meglepődik, mennyire belemerül a hölgy a papírosba, és egy picit meg is szalad a szemöldöke, amikor azt hallja, hogy semmi izgalmas. Ahhoz képest túlságosan is hosszasan és szinte megigézve állt ott a hirdetőtábla előtt, de nem tesz rá semmilyen megjegyzést. Illedelmes fiú ő. A pimasz mosoly pedig a védjegye, azt nem tudja, és nem is akarja letörölni, egyáltalán. Éppen ezért, amikor a kezébe nyomják a papírost, azt átveszi, és lassan biccent.
- Jacob, és azt hiszem, nem én vagyok az ön embere.. - hangja egészen lassú és kimért, miközben a papírost olvassa. Igazából ő maga sem tudja hirtelen hova tenni, és erősen kutat az emlékei között, hogy vajon ennek most mekkora hitelt adjon. Tudja, hogy a többiek szoktak ilyesmikkel foglalkozni, meg néha viccesnek érzik magukat, de ez nem az ő stílusa. Ahogy a papírost nézi, lassan felsandít Ariadnéra.
- Kellene? - inkább kíváncsi a hangja és játékos, mint ártatlan, vagy esetleg számon kérő. Egyáltalán nincs benne félelem, tudja, hogy ő bizony semmi rosszat nem tett, így Ariadné se nagyon tud mit leolvasni az arcáról, azon kívül, hogy kifejezetten élvezi, hogy a másiknak ez ekkora fejtörést okoz. Látszik, hogy Jacob nem szokta magát beleásni ezekbe a dolgokba. Még egyszer lenéz a papírra, majd egy könnyed mozdulattal nyújtja vissza azt a hölgyeménynek. Tény és való, hogy kellőképpen izgatott volt a papír mibenléte felől, de most, hogy elolvasta, és látja, hogy ez a nőnek milyen fejtörést okoz, inkább lemond róla, és játssza, hogy neki ehhez aztán semmi köze - ami igaz is. Ettől függetlenül hangszínén érezni lehet, hogy nem vesztette el teljesen az ügy iránti érdeklődését.

Lehet,hogy ő nem törődik az átvonuló Mardekáros bandával, ám a diákok közül legalább egy felfigyel rá. Jake éppen most végzett, és háztársaival együtt lóg a folyosón, próbálkozik a tinédzserek megszokott, hétköznapi életét élni, és kifejezetten élvezi, hogy éppen nem ő van a középpontban. Semmi témákról, felesleges dolgokról csevegnek, egymást ugratják, és Jake valahol ebben érzi a szabadság egy csepp ízét. Most nem kell megfelelnie, most nem kell teljesítenie, éppen ezért kellőképpen elengedi magát. A nyakkendőt már le is vette, ott lóg a zsebében, ingjének felső pár gombját is kigombolta, és a délutáni programjait tervezi, amikor valami elvonja a figyelmét a többi fiúról. Megérez valamit a levegőben, és ahogy oldalra fordítja a fejét, akaratlanul is elmosolyodik. Fiúból van, nem lehet mit tenni, kiszúrja a kifejezetten csinos hölgyet a folyosón, amint éppen egy pergamennel tépelődik. Erre persze majdnem fellöki egyik kedves háztársa, mire Jake csak megigazítja a talárját, és int a többieknek.
- Menjetek csak srácok, majd délután látjuk egymást! - azzal ott is hagyja őket, és tekintete hol Ariadnéra, hol a kezében lévő pergamenre siklik. Egyelőre nem tudja eldönteni, melyik is érdekli jobban. Könnyed, laza léptekkel sétál a hölgy mellé, és támasztja meg a falat egy pimasz félmosollyal.
- Tiszteletem, Miss (?) Halifax. Valami izgalmasra bukkant? - tekintetével közben lopva a papírra pillant, majd vissza a hölgyre, aki a legrosszabb esetben egy laza mozdulattal fogja lerázni, de ez benne van a pakliban.

***