2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kaján, sötét pillantással vonom meg a vállamat, jelezve, hogy nem nagyon számít, amit mondd, majd én eldöntöm, hogy mikor látom teljesen ruhátlanul. Csakis az én döntéseim szerint kell léteznie, a foglyom, innentől kezdve egészen addig, amíg rá nem unok, mint játékszer. Azért be kell vallanom, hogy hatással van rá, a szeleburdi hülyesége, meg hogy nem fél egy szemernyit sem, képes a halál képébe is beleröhögni, és akár el is törni az orromat. - Nem gondolok én semmit. Ha úgy döntöm, hogy a felsődhöz hasonlóan a fehérneműd is tűzre való, észre fogod venni. A szabályokat én alkotom. – Ennek ellenére most mégsem erőltetem, hogy bármit is levegyen, ennek ellenére bármi megtörténhet, viszont ha a lánnyal hosszútávra tervezek a különös birtokra való belopózást illetően, akkor nem tekerhetem ki a nyakát egy kiadós ágytorna után. Azt már bebizonyította, hogy van benne kakaó, vétek lenne eszköznek tekinteni, aki csak arra jó, hogy egy röpke gyönyörhöz juttasson. Nem, ki fogom szívni belőle életereje minden cseppjét, testestül-lelkestül az enyém, és ebben nem tűrök ellentmondást. - Koszosban nem is kell. Bármilyen hihetetlen is, itt is tartok tiszta ruhákat. Hetekig? Oh, micsoda optimizmus. Gondolod, hogy olyan sokáig élnél? – Adom át félmosollyal a vajsörét, és miközben beleiszom a saját lángnyelv whiskey-mbe, leülök a kád szélére, meglazítva a nyakkendőmet. Tudom, hogy így vészesen közel járok ahhoz, hogy berántson a vízbe, ám ha ő nem fél semmitől, akkor egyértelműsítem, hogy én még annyira sem. Itt lepődök meg, amikor úgy lefröcsköl, hogy az ingem, az öltönyöm vizes lesz. Ami már csak azért érdekes, mert elég drága öltöny ahhoz, hogy csak úgy összeugorjon a nedvességtől. Ám provokatív módon felnevetek, felhörpintve az italomat, amiben most már egy nagy adag habos víz is van, és játékosan tarkón ragadom, hogy lenyomjam vagy két másodpercre a víz alá. Aztán el is engedem, nem célom megfojtani. Azaz nem így. - Ez felhívás volt keringőre. – Állok fel, és pillanatok alatt megszabadulok minden ruhámtól. Tényleg mindentől, hiszen lényegében eldöntötte, vele akar fürdeni. Ott a lenti tájékon igencsak komoly méretekkel rendelkezem, de hát ki hivalkodik? Anélkül, hogy nagyon túlspiláznám a dolgokat, bemerülök mellé a vízbe, a kád elég nagy mindkettőnknek. Viszont nem mutatok közeledést, nem az volt a cél, hogy máris szétfeszítsem a combjait. – Arra vagyok kiváncsi, hogy ha kapsz valami értelmes ruhát, akár ma este megejthetjük a behatolást... – Ördögi vigyorral egészítem ki a mondatot. – Mármint arra a birtokra, amelynek az alaprajzát olyan ügyesen elégetted.. – A tusfürdőért nyúlok, és bedörzsölöm vele a felsőtestemet, a nyakamat, miután kitoltam belőle egy nagyobb adagot a tenyeremre.
Kezdett egyszerre egyre érdekesebbé és furcsábbá változni a helyzet. Érdekesebbé, mert tényleg nem tudom, hogy akkor most hova is fogunk kilyukadni és mi fog történni. Furcsábbá, mert még sosem voltam olyan helyzetben, hogy a fickó tekintetététől egyszerre remegett meg a térdem és lettem libabőrös a félelemtől. Néha gyilkos tekintettel pillantott rám, míg néha inkább valami mást lehetett a szemében látni. Valami olyasmit, amire nem igazán számítottam még akkor, amikor nekiálltam ma keresni a pálcámat. Tett egy enyhe célzást arra, hogy ő mindig betalál. Ez most azt jelenti, hogy mindig megkapja amit akar, vagy azt jelenti, hogy annyira tapasztalt és gyakorlott, hogy még sötétben is megtalálja a lényeget…? Végül csak úgy döntöttem, hogy felhúzom a szemöldökömet, és kérdőn meredek rá, hogy nem értem, mire céloz. Fontolgattam a lehetőséget, hogy ki is mondom, amire gondolok, de ezt végül is elvetettem. Ha akarja, úgy is elmondja, hogy mire célzott a kérdő nézésem hatására. Ha pedig nem, akkor buta maradok és kitalálhatom én a választ. Végül is az is izgalmas megoldás. Amíg ő az italokért megy, én fehérneműben a vízbe ugrok, majd ott várom a vajsörömet. Behozza nekem, majd furcsán néz rám. Egy pillanatra nem tudtam, mit válaszoljak neki, de azért csak sikerült kitalálnom valamit. – Gondolod, hogy rögtön pucérkodni fogok előtted? Ahogy mondtad, ezt már láttad. Egyenlőre legyen elég ennyi. – Nem vagyok egy félős nyuszi, de azért nekem is vannak határaim. Ezután kecsesen megvontam a vállaimat. – Boszorkány vagyok, megoldom a szárítást. Ahogy te a ruhátlanításhoz értesz, én úgy értek a ruhaszárításhoz. – Egy kicsit talán furcsán hangzik ez a mondat, de a lényeget ki lehet hámozni belőle. Majd egy nagyon hülye vicc jutott eszembe. – Nem alszok koszos boxerekben. És ha csak a nyamvadt térképedért jöttél, nem gondolnám, hogy hetekig tartó tiszta boxer-készleted lenne. – Aztán a fene se tudja, csak találgattam. Kinyújtottam a kezemet, hogy odaadhassa nekem a vajsört, és reméltem, hogy nem csöppentettem rá a vizet a cipőjére. Nem egy olcsó darabnak nézett ki, és a végén még azért is meg akar majd tépni. Mondjuk az ő hibája, ő jött be felöltözve a fürdőbe. Ha már itt tartunk… Mielőtt odaadhatta volna az italomat, a másik, még víz alatt levő kezemmel egy kis tölcsért formáltam, majd annyi vizet gyűjtöttem bele a víz alatt, amennyit csak tudtam. Ezek után kiemeltem a vízzel teli kezemet a kádból, gyorsan, remélve, hogy nem veszi észre, hogy éppen telibe fogom fröcskölni.
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem gondoltam, hogy Ebonyval kénytelen leszek több időt tölteni, de ez most már így alakult. Már többet tud az egész tervemről, mint hogy elsőre gondoltam volna, és még a tervrajzaimat is elégette. Kicsinyes bosszú volt a részemről, hogy én is tűzre vetettem a róla leszaggatott ruhát. Az övé sokkal jobban pótolható, nekem viszont nincsen másolatom róla. Ha lenne, akkor csak megoldottam volna, hogy ráküldjek a levélre valami megsemmisítő varázst, de így viszont ha majd betörök a kérdéses birtokra, az emlékezetemre, és az ösztöneimre kell hagyatkoznom. És ez az egyik oka, hogy elhoztam magammal a lányt is. Egyrészt nem akarom szem elől téveszteni, másrészt ő lesz az én feláldozható gyalogom, ha már volt ennyire szemtelen velem. Társulni vagyunk kénytelenek, és na jó, végső soron azt leszámítva, hogy eltörte az orromat, amit azóta helyre raktam, igen tetszetős, betörnivaló kancának látom. Nem csak a bosszú hajtott, amikor ruhátlanítottam, hanem a kiváncsiság is, hogy milyenek azok az ingerlő idomok. Megtapogatni meg nem akartam, mert bármilyen nyers, és bunkó is vagyok vele, még nem érte el azt a szintet, hogy ilyesmire ragadtassam magam, noha annyira adná magát a dolog. Pusztán a karját felszorítva magamhoz rántottam, és a hátsójára sóztam egy jó csípőset, hogy érezze, hogy ki az úr a házban, ha már ennyire verekszik. Gyilkos pillantásomat azonban nem váltom komolyabb tettre, nem ő áll az utamban. Annak ellenére, hogy nagyszájú, nem rendelkezem az életével. Ha vadulni vágyik, akkor azt megtehetjük, de nem fogom felszántani a szegycsontjánál, ennél azért többet érdemel. Megérkezünk a fogadóba, ahonnan nem nézik őt ki, ami nem véletlen, nem egy kiskamasz csitriről, hanem egy felnőtt, fiatal nőről van szó. Engem az sem zavar, hogy a szőkéje tényleg elhagyja a pálcáját. Ha már ennyire nyafog, a whiskey helyett vajsört kap, legalább letörölhetem a habot az érzékien szopós kis szájáról. - Dehogy, célozgat a halál. Én találni szoktam. Alaposan betalálni. – Vonom meg a vállamat kiismerhetetlen mosollyal, mintha valóban valami kínzómester lennék. Azért rajta felejtem a tekintetemet, miért is fognám vissza magamat? Hát persze, hogy kőkemény leszek tőle ott lent, és ezt ő pontosan tudja. Viszont azt is, hogy tudok józan maradni, ha a céljaim eléréséről van szó. Ha meg kell ölnöm, akkor nem fogok habozni, bármennyire is kívánatos kis cicáról van szó. Megjönnek az italaink, átveszem őket, fizetnem meg nem kell, hiszen hozzáírják a számlámhoz. Elindulok befelé a vajsörével, én meg a whiskeymet hozom. Azért kedvetlenül elhúzom a számat, amikor megpillantom a habok alatt a melltartóját. – Ezt már láttam. Hülyeséget csináltál, ha kijössz, akkor nem szárad meg egy hamar. Vagy az én boxeremben szándékozol aludni? – Kérdezem a végén már felderülve, egész érdekes éjszakának tűnik. Leülök a kád szélére, és onnan méregetem sokat sejtető pillantással. Ezen a ponton kettéválhat a cselekmény, kérdés hogy mennyire vesszük komolyan magunkat.
Mondhatnám, hogy felesleges volt rángatnia, mentem volna én magamtól is, de akkor hazudnék. És bizony, azt keresgéltem, hogy merre és hogyan tudnék meglógni. Mert most akárhogy is nézzük, jól nézett ki a pasi meg minden, meg baromi izgis, hogy végre nem esik hasra előttem, hanem megpróbál ellenem menni, de azért mégiscsak egy vadidegen, aki próbál elrángatni valahová. Mellesleg én suliba is járok, meg van saját életem, családom (most már), kutyám, macskám, lovam, gyíkom, sárkányom… Na igen, plüssfigurák formájában. Lényeg a lényeg, nem szerettem volna, ha pár órán belül holtan feküdnék valahol Roxmorts sikátoraiban. Végül elértünk úti célunkat, én pedig kellemesen csalódtam, hogy nem egy kínzókamrába vitt. Illetve, még az is lehet, hogy oda fog… Nos, hagyjuk ezt a fantáziálgatást. Rendelt nekem vajsört a whiskey helyett, amiért egy óriási, fültig-fülig érő mosolyt kapott válaszul. Aztán lehervadt a mosolyom, mikor láttam, hogy nem is figyel, csak rángat tovább. Szerencsére a pálcás badarságomat nem méltatta sokra. Azt hiszem, ő is rájött, hogy a világ legnagyobb marhaságát mondtam neki. Aztán a szoba… Arra nincsenek szavak. Közben kapom a választ az elejtett véleményemre… - Pedig eléggé begyöpösödött egy londoni liba vagyok – válaszoltam, majd beljebb léptem. A norvégiai életemet most nem akartam az orrára kötni. Amúgy is, az borzasztóan régen volt már. És azóta én nem utaztam. Bár lehet, hogy egyszer el kell mennem az öcsémhez… Aztán a végén még világjáró lesz belőlem. Najó, ez röhejes. A következő mondatára felröhögtem, jó hangosan. – Ezt most vegyem célzásnak? – Miközben ezt mondtam, ránéztem, majd egy óriási mosoly kíséretében hátradobtam a hajamat. Hadd csorogjon a nyála. Én még nem léptem be a fürdőbe, de a kijelentésem után ő már ott is termett, és elkezdte feltölteni vízzel a kádat. És mivel nem akart kimenni, erős célzásnak vettem, hogy itt szeretne maradni. Nagyot nyeltem, mikor elment ajtót nyitni. – Te jó atya isten… - Mégis mibe keveredtem? Egy pillanatig gondolkoztam, majd úgy döntöttem, hogy úgy is látott már fehérneműben, ezért gyorsan levetkőztem, mielőtt visszaérhetett volna, és bugyiban és melltartóban belebújtam a habok közé. Amúgy is jól esett volna egy zuhany, de itt fürödni is lehetett! Azért én se vagyok hülye, hogy ezt kihagyjam. Még hallottam, ahogy koppant a tálca valamilyen asztalon. – Hoznál nekem egy vajsört? Porzik a torkom! – Úgy is bejött volna. Akkor legalább kihasználom az alkalmat, hogy nem nekem kell odamásznom az italomért…
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Teljesen véletlenül valóban mázlija van. Sosem szoktam hagyni, hogy bárki is felülkerekedjen, így Ebony erre irányuló kisérleteit már csírájában elfojtom, de abban igaza van, hogy nőként hatással van rám. Bár diák a roxfortban, nem olyan, mintha valami kis csitri lenne. Bőven tud manipulálni a szeszélyes viselkedésével, és miután már több ütésváltásunk volt, mintha az lenne a célja, hogy felmérje, mennyire tud elbizonytalítani. Ebben nem jár sikerrel, noha a célomtól olyan szempontból eltérit, hogy pusztán a levélért jöttem volna, és a célpontot pusztán felejtésátokkal sújtom, ám felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy talán ne akarjam mellőzni a társaságát, magammal vigyem egy darabig. Igazi izgató nőszemély, akinél nehéz eldönteni, hogy verje, vagy ölelje az ember, talán mindkettőre vágyik egyszerre? Magamat ismerve ez bőven előfordulhat. Összességében viszont egy kiadós elfenekelésen túl nem bántanám. Gyilkos vagyok, láthatja a szememből, ám azt nem tudhatja, hogy okkal szokásom ölni, és csakis az általam bűnösnek vélteken ejtek megtorlást. A szőke lány nem ártott nekem ha azon apróságokat leszámítjuk, hogy elégette a fontos tervrajzot, no meg állandóan belém szándékozik gyalogolni. Ez utóbbit tekinthetem akár bóknak is, hiszen ha egy cseppet sem érdekelném, unottan hozzám vágta volna a levelet kibontás nélkül, ám nem, ő van annyira öntörvényű, hogy kivívja a haragomat, vagy felkínálja az orcáját egy alaposabb pofonra. Tartom, hogy nőt verni nem túl férfias megnyilvánulás, ám itt az adok-kapok már már egészséges egyensúlyban teljesedik ki. Olnyaok vagyunk mint két játékos dobberman, akik nem tudják, hogy nyalják, vagy harapják egymást. - Neki két vajsör. – Vonom meg a vállamat, helyesbítve a rendelésemet, csak hogy lássa, olykor meghallom én, amit mond, csak nem mindig állok készen, hogy teljesítsem is úri kedvét a kisasszonynak. – Aha. – Bólintok, mint aki megelégszik ezzel a magyarázattal. Kedvenc szavam használata egyébként is arra világít rá, hogy ebben a témában nem kívánok elmélyülni, nem számít, hogy mi volt, csakis az érdekes, ami ezután várható. – Pontosan úgy nézel ki szivi. Elég nagyvilágítanak tűnsz. – Mérem végig sokatmondóan. Na nem úgy értem én, hogy holmi kis kurvát látok benne. Nem, nagyon is a maga ura, tőlem sem fél, holott az oroszlán bajszát huzogatja. És ez tetszik. Az a felszegett áll, és szinte a képébe nevet a halálnak, amely eljöhet érte. Viccet csinál abból, hogy a ruhái után ő maga is a tűzben végezhette volna. – Csak mert nem szokásom felvágni, hogy mim mekkora... – Ismét vállvonást kap, ezúttal egy mosolyogva hunyorítósat. Lehúzom a bőrkesztyűmet, és a ballonkabát is a szaténnal bevont fotelek egyikébe kerül. Hagyom, hogy nézelődjön, és leülök a kanapém karfájára, amit én intéznék vele, az bőven ráér még. – Nem kell neked fürdőruha, ne butáskodj. Fürödj csak, érdekes ötlet. – Bíztatom titkokzatos pillantással, amiből nem derül ki, hogy csupán nézném őt, netán csatlakoznék, vagy ami még fontosabb, mit tennék vele a forró habok között. Karbafont kezemet most megoldom, és a mágikus kád oldalához érintem a tenyeremet, amely csakhamar elkezd feltöltődni. Azért olyan ütemben, hogy legyen idő ledobni a ruhákat. Én azonban csupán rá tekintek várakozóan. Kopogás hallatszik, megnyitom az ajtót, és átveszem a négy italt. Miután a felszolgáló távozott, leteszem a tálcát az íróasztalomra, de igazán ráérnek..
Már nem féltem, becsszó, de azért paráztam. Számomra van különbség a két szó között. Próbáltam erősködni, és megmutatni, hogy mégiscsak felette állok, vagy legalábbis, hogy egyenértékű vagyok vele, de ez egy kicsit nehézkesen jött össze. Úgy is mondhatnánk, hogy sehogy. Mindig felülkerekedik. És ez kezdett idegesítővé válni. Én nem vagyok az a típus, akit csak úgy le lehet győzni, de már nem tudtam, mivel próbálkozhatnék. Főleg, miután még az ereklyevadászos megjegyzésemen is röhögött. Mindezek után már csak a női bájaimra hagyatkozhattam. Az nagyjából majdnem az első pillanatban lejött, hogy arra nagyon vevő a srác. Aztán, hogy úgy döntött, inkább ruha nélkül gyönyörködik bennem, majd amit utána kaptam… Mindent egybevetve, rájöttem, hogy mi lehet a gyengéje. De oké, néha talán tényleg túl lőttem a célon, amire előszeretettel emlékeztetett is. Gondolom, csak hogy nehogy eszembe jusson még többet ’ártani’ neki. Bár azt hiszem, az eddigi próbálkozásaim nem nagyon voltak rá hatással. Csak én kezem, fejem és fenekem bánta a dolgot. Na meg persze a ruháim. Imádtam azt a nadrágot, és képes volt elégetni. Oké, én meg elégettem azt a szuper fontos, szipi-szupi titkos iratát is. Azt a térképet vagy mit. Akárhogy is nézzük, úgy néz ki, legalább nem akar elengedni. Aminek részben örültem, részben viszont nem. Mégis mit akar tőlem? Valószínű, hogy ha kerek-perec rákérdezek, akkor a morgáson kívül nem sok mindent fogok kapni, így inkább meg se szólaltam. Furcsállóan néztem rá, amikor megemlítette, hogy több lesz belőle, mint egy vajsör. Meg akartam kérdezni, hogy ezzel mégis mire gondol. Kinyír vagy valami más, férfiak által kedvet dolgot szeretne csinálni velem? Nem is tudom, melyik lenne jobb. Micsoda humor, Ebony! Még szorult helyzetben is tudsz viccelni. Ja, nem. Akárhogy is nézzük, már kezdett kissé kényelmetlenné válni, hogy úgy rángat valahova, mint a kutyáját, így megpróbáltam kiszabadítani a karomat, de csak nem engedett a fogásán. Aztán az is benne lehet a pakliban, hogy meg se érezte, hogy erőlködök. Odavonszolt a pulthoz – oké, odasétáltunk, mert nem nagyon ellenkeztem már, és ott rendelt pár italt. Azt hittem, mindkettőnknek rendelt egy-egy lánygnyelv whiskyt, de rá kellett jönnöm, hogy azokat magának kérte. Majd nekem is rendelt. – Vajsör, nem whisky – mondtam, majd megvontam a vállam. – Nem mintha bajom lenne vele. – A pálcás kérdésével meg… vaciláltam, hogy válaszoljak-e. Butának fog nézni, az tuti. Inkább nem akartam az orrára kötni, így azt mondtam: - Egy sárkány úgy döntött, hogy zsonglőrködni szeretne vele, de rájött, hogy csak fogpiszkálónak jó, így eldobta. – Egy óriási mosolyt is vetettem rá. Ezek után indultunk fel, feltételezem a szobájába, mivel oda kérte az italokat. Reményeim szerint még én is szerepelek a terveiben, mivel nekem is rendelt… Elengedte a karomat. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy meglógok, de aztán megláttam az arcát. Túl elszántnak tűnt ő ahhoz, hogy futni hagyjon. Felesleges volt akárcsak próbálkoznom is. Megérkeztünk a szobájába, de mielőtt beléptünk volna, még feltett egy kérdést. Én felhúztam az orromat. – Passz. Úgy nézek ki, mint aki annyi ereklyevadászt ismer? – Tényleg nem ismertem sokat, és azok alapján, amt láttam, nem tudtam megítélni, hogy mindenki kíváncsi-e, vagy csak én. Beléptünk a szoba ajtaján, én pedig nagyjából öt lépés után megálltam. Körbenéztem, majd csak ennyit tudtam kinyögni: - Hű. Mármint hűűűűű az anyját. Miért nem mondtad, hogy ide jövünk? Akkor nem kellett volna rángatnod, futottam volna én magamtól is. – A sulis hálószobához képest ez volt a paradicsom. Az én lakásom sem volt kicsi Londonban, na de ez… Ez még szép is volt. Illetve gyönyörű. Kicsit beljebb léptem, majd rámutattam a kádra. – Vétek lenne kihagyni, de nincs nálam fürdőruha. És félek, egyedül nem engedsz fürdeni – mondtam, majd félmosolyra húztam a számat.
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Ebony még mindig azt hiszi, hogy csupán rá akarok ijeszteni. Még mindig nem fogta fel, azért jöttem, hogy elvegyem tőle, amit akarok, jelen esetben a levél, s miután azt elégette, kénytelen vagyok más módon bejutni abba a kúriába, s ha ehhez a szőke csábos szirén kell, akkor revansot veszek rajta a tettéért. Ez azt is jelenti, hogy be kell avatnom abba, amit teszek, ellenkező esetben valóban nem hagyhatnám életben, szolidabb esetben pusztán az ispotályba küldhetném egy jó erős felejtésátokkal megkínálva. Miután összességében szimpatikus a nagy szájával, és a formás, gömbölyded alakjával, még annak ellenére is adok neki egy esélyt, hogy szinte eltörte az orromat. A kipirosodó hátsója, és az elégedett ruhája számomra elegendő kezdet ahhoz, hogy a továbbiakban lenyeljem a hozzáállását. Sőt, akár tovább is büntethetem, ha azon mesterkedne, hogy szembeszálljon velem. - Ti ereklyevadászok? Akkor jobban bele kell gondolnom, hogy kivel mit üzletelek. – Nevetek rá cinkosan, érdekes gondolat, hogy vajon tőlem mit akarna elvenni, hiszen még nem is ismer. Csakis annyira mutatok magamból bármit, ami a közhellyel egyenértékű, átlagos pasivágy lenne, miszerint egy fomrás kerek hátsó nagyon is gerjesztőleg hat ránk. Ha kész általánosítani saját magával kapcsolatban, akkor aligha fog megismerni, ha engem is egy kalap alá vesz a többi elcsábítható hímmel. Mindazonáltal imponáló a kezdeményzőkészsége, a legtöbb lány ugyanis még mindig várja a fehér paripás szőke herceget, aki majd körbeudvarolja. Az lenne csak a szép. De nem, Ebony már egy modern, emancipált dögös lány, aki kész tenni azért, hogy a bugyija mindig nedves maradjon. - Azt hiszem a fantáziádra bízom. – A gúnyos vigyor ellenére mégiscsak végighúzom az ajkán a hüvelykujjamat, méghozzá olyan stílusban, hogy az érintés bárhol máshol bekövetkezhetne a testén. Azért cáfolok rá többedik alkalommal, hogy érezhesse, bármilyen domináns is, nem szándékozom behódolni a dominanciájának. Noha érzem a hajából, s a bőréből áradó édes illatot, amely ingerli az orromat, kiszárítja a torkomat, egy érdeklődő pillantásnál jobban nem mutatom ki a hirtelen támadt vágyat. - Tudok. Rajtad nevetek cica. Csak éppen nem mész sehova nélkülem. Nem engedlek el. Jelenleg túl sokat tudsz... – Sétálunk ki az iskola határáig, nem szándékozom további részletekbe belemenni, amíg nem tudunk leülni legalább inni. Pontosan át kell gondolnom, hogy egyátalán bevonom-e terveimbe. Roppant megbízhatatlan lánynak tűnik. Viszont ettől függetlenül mégiscsak belevalónak. – Miért, mit hittél? Hogy úgy minden ok nélkül taperollak? – Kérdezek rá provokálóan, mindketten tudjuk, hogy már a stílusa is magával ragadó, amely sok nálam gyengébb lelkületű férfit is nyálcsorgatásra késztetne. Amit én teszek vele, az tudatos. Mindketten elhúzzuk egymás előtt a mézesmadzagot, csak kettőnk közül nálam ott van a fizikai fölény is. Ami azt sejteti, hogy azt teszek vele, amit csak az úri kedvem tartja. - Több is lesz abból, mint egy vajsör. – A kezét nem engedem el, s irány a Szárnyas Vadkan. Pár percen belül odaérünk, én magam nyitok be, hiszen így illik, ha netán valami söröskorsó repülne, az engem találjon el, ne a lányt. - Hogy sikerült elhagynod? – Nem válaszolok, csak tovább kérdezek. Tesztkérdések, hiszen a döntésemhez bizonyos szintig meg őt ismernem. Meglepődötten emelem fel a szemöldökömet, ahogyan a falut biztonságosabbnak ítéli meg az erődítményszerű iskolához képest. A pulthoz vonom őt, és odaszólok a fogadósnak. – Két lángnyelv-whiskey lesz. – Majd némi hatásszünet után a lány felé intek. – S neki is. Fel a szobámba. – Nem fizetek, csak a számlámhoz csapják majd. Megindulunk felé, előhalászom a kulcsomat, s itt elengedem, ám figyelek rá, hogy ne lépjen meg. A végén még ki kéne törnöm a hattyúnyakát. – S a magadfajta ereklyevadászok... tényleg ennyire kiváncsiak, hogy minden titokba beleütik a fitos orrocskájukat, vagy csak te vagy ilyen vakmerő? – Kérdezem, s feltárom az ajtót. Az egyik legdrágább szobát bérlem, szinte lakosztály, belső fürdővel, óriási káddal, kandallóval. Nem éppen egy átlagos legénylakás. Már az ágy is akkora, hogy vagy négyen is elférnénk rajta. A nappaliból nyíló hálóra ugyanis könnyedén belátni. Az egyik falon könyvespolc, előtte íróasztal, s fekete szaténnal bevont fotelek.
Most már akármit is tett, akárhogy is próbálkozott, nem ijedtem meg tőle. Pontosan tudtam, hogy ő is ugyanolyan ember, mint mindenki más, amit mi sem bizonyíthatott volna jobban, mint hogy a fejelésem egy orrot tört, és vért szivárogtatott. Hús-vér ember, nem pedig egy legyőzhetetlen márványszobor, ami erőt adott nekem ahhoz, hogy ellenszegüljek. Már alig vártam, hogy végre megszabaduljak tőle. Mindentől függetlenül a magamutogatás – akkor is, ha önhibámon kívül történt mindez – nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, inkább ruhában szeretek hódítani, de ha már egyszer így alakult a dolog, akkor kihasználom a lehetőséget, hogy talán egy kis elcsábítással könnyebb lesz elslisszolni a srác mellett. Nem mintha úgy nézett volna ki, mint akit egy kis szemrebegtetéssel el lehetett volna csábítani, de nagyon igyekeztem. Úgy nézett ki, hogy tetszett is neki a dolog, legalábbis ahogy az arcáról leolvastam, így félig-meddig már a célegyenesben éreztem magamat. Elég nagy erőfeszítésbe került, hogy ne szóljak vissza neki semmit arra megjegyzésére, miszerint kelletem magam. Az, hogy próbálom úgy rázni a seggem, hogy később majd lerázhassam egy nem várt pillanatban még nem jelenti azt, hogy kelletem magam. Végül, akárhogy is próbálkoztam, sikerült pár szót kimondanom. – Nem szoktam kelletni magam. Ha akarok valamit, azt kérdés nélkül elveszem. Legyen szó akár egy tárgyról, vagy egy ember erényességéről. Tudod, mi ereklyevadászok már csak ilyenek vagyunk. – Na jó, a pár szó pár mondattá bővült, de végül is nem volt kemény, és nem volt lekezelő sem, mint amire először gondoltam. Egész szépen tanulom már az önuralmat, hiába nem tudtam korábban elsajátítani azt. Legalábbis nem túl sikeresen. - Most arra célzol, hogy te már férfi vagy, vagy arra, hogy nem vagy az? – kérdeztem egy gunyoros vigyor kíséretében. A puszit csak amolyan köszönömnek szántam, semmi másnak, de meglepő volt tapasztalni, hogy milyen gyorsan elhúzódott. Ilyenkor általában a pasikban elindul valami, ami nem a félelem, vagy az undor. Egyiknek sem örültem, főleg, hogy inkább a másodikra volt 99%-os esély. – Most meg kéne köszönnöm, hogy még nem daraboltál fel? – Megálltam, szembe fordultam vele, majd pukedliztem egyet. – Nézd már, még te is tudsz mosolyogni. Csupa meglepetés ez a nap! – kiáltottam fel, mivel tudtam, hogy rajtunk kívül senki sincs a közelben. Ha meg igen, akkor úgysem fognak meglepődni, hogy megint osztok valakit. - Mondd, hogy nem élveznéd a társaságomat, és már itt sem vagyok – próbálkoztam egy béna csellel. Úgysem fog elengedni. Látszik a szemében. Sajna nem sikerült megbökdösnöm, csak elütötte a kezemet, de hát ez van. Biztos félt tőle, hogy megérzem, hogy már rég nem dobog. Erre felkuncogtam, a pofontól eltekintve. Nem fájt, csak szép hangja volt. – Ahogy akarod – válaszoltam, majd megindultam kifelé. Már kezdtem elfáradni, mikor a birtok széléhez értünk. Kicsit idegesített is a csönd, így meg akartam fordulni, hogy mondhassak valamit, mikor megéreztem a kezét a derekamon. Egy kis nyögés hagyta el a számat, ahogy a hoppanálás belém fojtotta a szót. Mikor megérkeztünk Roxmortsba, egy ideig kapkodtam a levegőt. – Igazán szólhattál volna előtte – mondtam. Én nem tudok hoppanálni, így nincs is róla sok fogalmam, hogy miképp is kéne ezt csinálni. Elindultunk valamerre, bár nem igazán tudtam, hova. Elég sok minden volt a választott irányban. – Hová megyünk? Jössz még egy vajsörrel – emlékeztettem. A nagy forgatag talán elég lesz hozzá, hogy megszökjek. Majd kimászok a wc ablakán, vagy valami. Ha nem az emeleten van, mert akkor nagyon szívok. Útközben kérdezett valamit, mire én kérdően tekintettem rá. – Miért érdekel? – Végül beadtam a derekamat, és elkezdtem mesélni. – Nem tudom, feltűnt-e, de épp akkor találtam meg az elhagyott pálcámat, mikor összefutottunk. Gondoltam, minél kevesebb ember van a kastélyban, annál nagyobb az esélyem, hogy nem kell félrelökdösnöm senkit, hogy nekem most dolgom van itt, és itt. De amúgy szeretek idejárni. Sokkal nagyobb szabadságot nyújt, mint Roxfort. – És az öcsémmel is csak itt találkozhatok.
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Éppen csak annyira okoztam fájdalmat, hogy érezze, bármit megtehetnék vele. Voltaképpen nem ezért jöttem, nincs rá időm, hogy felesleges kűröket tegyek, attól függetlenül, hogy a szöszi kislány a maga harciasságával érdekes teremtés. Nem az a törékeny cicababa, akire az ártatlannak tűnő mandulavágású macskaszemei alapján saccoltam volna, kész betörni az orromat, üt-vág, ezzel még egy kiadós hancúr is maradandó karomnyomokkal járna. Na igen, az ő hátsóján is meglátszik a tenyerem nyoma, gondolom csípi mint az istennyila. Megérdemli, ha már volt olyan ostoba, hogy puszta unaloműzésből provokál. Nyilván nem tudja felmérni a helyzet súlyosságát, engem pedig nem ismer annyira, hogy tudja, gondolkozás nélkül kitekerhetném a nyakát, ha nem izgatna az, hogy milyen nyomokat hagyok most magam után. Így pusztán a ruhája bánja, s amint látom magán az anyagon túl nincsen ellenére a dolog, nem az a szégyenlős szüzike. Ezt helyesnek ítélem meg, kész nő még ha még mindig iskolába jár. A melltartóból szinte kibuggyanó keblek formája, mérete alapján nem éppen kiskamasz, s a combjának a bugyival való találkozásánál édes csuprot idéz, ám még a roxmortsi falunap ellenére sem ragadtatom magam arra, hogy bőrszíjat varázsoljak a végtagjaira, és a díványra dobva fedezzem fel magamnak. Ha úgy alakul, hogy felkelti az érdeklődésemet, azt nem pusztán helyzetkihasználásnak fogom tekinteteni. Ahhoz még fel kell pofoznom párszor az éles nyelvéért. - Aha... na persze. Éppen ezért kelletted itt magad, mert egy seggfej vagyok. – Mondom színtelen hangon, már megint provokál. Ezzel együtt azért mégis fel tud tüzelni, mert bár nem mosolygok, pillantásomból sugárzik valami alig titkolt gunyoros elismerés. Ez azért nő a javából. S mivel a mustrát már megejtettem, pontosan tudja, hogy tisztában vagyok az értékeivel. Ám azt ne higgye, hogy általánosíthat, és csupán a farkam vezet, mint a többi hímet. Karbafont kézzel várok még pár pillantot, hogy rászánja magát az indulásra, a puszin ellenben valóban meglepődöm. Így, hogy nem háttal van, hanem a bőrömet éri az ajka, még inkább érzem az illatát. - A fiúk talán még megelégednek holmi puszival. Valóban hibáztál... – Nem, hiába próbálkozik, nem fogja kicsikarni tőlem a sablon nyelvcsapásokat, amiben behódolok neki. Komolyan figyelem, ahogyan nevetgél. – Megijedni... éppen tőled? Igazán szimpatikus csaj vagy, ennek köszönheted, hogy a fejed még a nyakadon van. – Rázom meg éppenhogy a fejemet, s mégiscsak elmosolyodom, nehogy azt higgye, hogy karót nyeltem. Csupán mennék már, és ha kénytelen vagyok őt is bevonni, akkor nem akarom, hogy itt lepjenek meg minket. - Hm... ezt azt jelenti, hogy éjjelig a nyakamon maradsz? Csodás... – Kacagok fel ridegen, ahogyan azt feltételezi, hogy van szívem. Az már régen volt. Azóta rájöttem, hogy rohadtul nem éri meg jófiúnak lenni. Senki kedvéért. A mozdulata ellen ezúttal viszont kitérek, azért a végletig nem fogom hagyni, hogy eljátsza itt a domináns úrnőt. Könyökkel ütöm félre a kezét, és akkora taslit hintek a kis pofijára, hogy csak úgy csattan. – Ezt... ne... – Inkább csattanós volt, mint fájdalmas, csak hogy tudja mihez tartsa magát. Bólintok, és megindulok a nyomában. – Úgy legyen. – Akár bármire sor kerülhet, a kikötözős egymásba gabalyodásra, a sztriptízre, és a szőkeség halálára is. A sorrend egyénileg változtatható. Pár perccel később a birtok határát átlépve átkarolom, hogy hoppanálhassunk, nincsen most kedvem a sétához. Hamarosan a falu macskaköves utcáit rójuk. Ha inni akar, ám legyen, ám azt nem a fogadó söntésében fogjuk kivitelezni. A szárnyas vadkanban van bérelt szobám, ott fogjuk megbeszélni. - Miért nem tartottál a többiekkel? Kinőttél már a gyerektúrákból? – Kérdezem érdeklődő éllel. Ha mást nem, a kamasz csitrik arra szokták használni az ilyen alkalmakat, hogy legálisan hemperegjenek valahol a választott daliával.
Elég kényelmetlen volt a helyzet, hogy ő hátraszorította a karomat, de örülhettem neki, hogy nem másfelé kalandoztak el a kezei. Úgy nézett ki, hogy megúszom az estét, bár azt nem tudom, hogy mik is a terveim vele, de abban biztos vagyok, hogy megszökni megfogok. Nincs kedvem egy ilyen alakkal tölteni az időmet, aki egyébként úgy beszél, mint aki menten, gondolkodás nélkül megkínozna, csupán mert örömét leli benne. Ilyenkor azért még én is meg tudok ijedni, hiába oda a fene nagy bátorságom. Nem is értem, miért nem a Griffendélbe kerültem, ha már egyszer úgy sem félek a sötétben, mert tudom, hogy erős kislány vagyok. Ja, biztos a ravaszságom meg a becsvágyam hozott a zöld ruhások közé. No de néha ez sem elég ahhoz, hogy kicselezz egy olyan embert, mint Declan. Sejtelmem sem volt, hogy mégis miképp tudott bejutni a klubhelyiségbe, hiszen megpróbáltam olyan halkan kimondani a jelszót, amennyire csak tudtam. Ha nem volt egyenesen szuperhallása, akkor tényleg ötletem sem volt, mit kereshetett itt. Az csak hab a tortán, hogy a semmiből megjelent az a buta levél, ami miatt a ma esti programom már megpecsételődött. A fickó pedig nagyon rossz célpontot szemelt ki magának, ha azt hitte, hogy a sértéseit majd felveszem. Nem szokásom, inkább visszabeszélek neki. – Kerestem, de sajnos kiderült, hogy túl jó fej ahhoz, hogy idegesítsem. Ellentétben veled – mondtam, majd egy kicsit hátrahajtottam a fejem, hogy még épp lássa, ahogy rávigyorgok. Majd elengedett, a fenékcsapásra inkább egy szót sem szóltam, már így is remegtem eleget a mai nap. De mivel feltűnt, hogy bejönnek neki a szőke, vékony lányok, ezért úgy öltöztem fel, hogy eszébe se jusson levenni rólam a szemét. Bár lehet, hogy ez a szökési teremen nem lendít majd túlságosan, de legalább Roxmorts utcáin jól fogok kinézni. Még felkaptam a kabátomat, mielőtt lefutottam a lépcsőn, hiszen ilyenkor már azért érezni a hideget, nem árt a kabát, ha nem akarom jégcsapként végezni, és másfél hétig az ágyat nyomni betegen. Mondjuk, ha ezzel Declan agyára mehetnék, akkor lehet, még be is vállalnám. Nem repesek az örömtől, hogy elégette a ruháimat, de hát voltak annál jobb gönceim is, és idén vettem őket, tehát még relatíve könnyen ismét beszerezhetem őket. A nadrág tényleg nagyon tetszett, de tudom, hogy van még három ugyanolyan valahol a ládám mélyén, így inkább csak a vállamat rángattam, nem akartam nagy cirkuszt csinálni belőle. A meghajlására csak elmosolyodok és a fejemet rázom, még a szemimet is forgatom, hogy lássa, baromi nevetségesen nézett ki. Elég jól le lehet olvasni az érzelmeimet az arcomról, így nem gondoltam, hogy különösebben fontos lett volna ezt szóban is megemlíteni neki. Amikor megpuszilom kacagva elhúzódik. – Azt hittem, a fiúk szeretik, ha lányok puszilgatják őket. De lehet, elhibáztam, és te inkább másra vágynál. – Nagyjából 99%-ig biztos voltam benne, hogy hetero, de ezt nem hagyhattam ki. Olyan röhejes hangzott, hogy elhúzódott. – Vagy csak megijedtél tőlem? – kérdeztem nevetve. Ez a lehetőség állt inkább fenn, én pedig nem bírtam abbahagyni a mosolygást, még akkor sem, amikor ismét megszólalt. Elindultam előtte, és csak akkor fagyott le a mosoly az arcomról, mikor meghallottam, hogy mit mondott. Megálltam, megfordultam, majd rámutogattam. – Reggel nem jó a sztriptíz. Nem elég hangulatos. És ne aggódj, tudom, hogy meg fogod hagyni, mert – odaléptem hozzá, majd a szívénél kezdtem el bökdösni – belül tudom, hogy van szíved. – Még gyönyörűen pislogtam is neki, majd lebiggyesztettem az ajkamat egy pillanatra. Egy felfelé irányuló mozdulattal szépen állon vágtam, de nem erősen, majd megfordulva ismét elindultam előre. – Na gyere már, lustaság! Még inni akarok egy bajsört, mielőtt kínok között megölsz. – Ezt inkább amolyan viccnek szántam, és reméltem, hogy nincs igazam, és nem akar kinyírni. Szerettem élni, akkor is, ha kicsit sanyarú családi sorssal vertek meg.
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Bármennyire is úgy véli, hogy manipulálhat az egyébként elragadó külsejével, meg az ennivaló fintoraival, azért mégsem eszik oly forrón a kását. Logikus, nem vagyok fából, és van olyan gyönyörű, hogy megforduljon a fejemben, milyen is lenne meghempergetni a szénakazalban, de most már miatt vagyok itt. Mármint a célom más, nem pedig egy másik lány, mielőtt még gondolatailag is belezavarodok a dolgoba. Ebből is látszik, hogy nagyon oda kell figyelnem, hogy ne feltétlenül a lábam közti fegyverzet vezessen, kész legyek józan maradni, mielőtt még a szőke fruska képes, és hatással lesz rám. Nem, az egyetlen, aki itt irányíthat, az csakis én vagyok. Szerencsére a kastély most igen kihalt, a roxmortsi falunap szinte az őszi szünet környékén lehet, mert alig ténfereg itt valaki, csoda, hogy útba tudtak igazítani Ebonyhoz, aki talán élete legbalszerencsésebb napjaként könyvelheti el a mait, hiszen az alaprajz elégetésével nem csupán a ruhája bánja, és hogy a fehérneműje átlátszóságát tesztelem, meztelen bőrét simogatom, lehetséges, hogy drámai egyszerűséggel kitekerem a nyakát, ha úgy ítélem meg, hogy túlságosan messzire megy, netán ki akarja adni a titkaimat másoknak. - Unatkozol? Éppen te? Az meg hogy lehet? Miért nem kerestél magadnak valakit, akinek az agyára mehetsz? – Kérdezem valódi érdeklődéssel, holott egyátalán nem erre irányul a meglepődésem. A lány gyönyörű, kételkedem benne, hogy nem zsongja körül a fél iskola. Vagy túlzottan hamar eldöntötte, hogy neki senki sem jó, így lepattintva őket gyorsan egyedül találta magát? Hát így megismerve a mentalitását, tudok azonosulni ezel a tézissel. Várom, hogy visszatérjen, még egy utolsó pillantást vetek a szinte pőrén ringó hátsó felé, majd megtörölgetve az orromat helyre is illesztem csontforrasztással, mielőtt még az öltönyömre mázolnám a vért. A ruhája persze a tűzben végzi, amit hideg eleganciával, még egy színpadias meghajlással is kísérek. - És eddig is tartott ez a valamit valamiért. Itt csak én.. – Kezdenék bele szokásos leereszkedő mondataim egyikébe, amikor egy puszit kapok, ezen már végképp felhorkantok. Na ne már... mit képzel ez magáról. Francokat fogunk mi romantikázni. Rideg kacajjal húzódom el, mintha valóban nem érdekelne, ám mivel én voltam az, aki jelezte, hogy kívánom még a társaságát, valahol mégiscsak ki van egyenlítve a dolog. Sajnálatos módon nagyon is belehibázott, megmentő szoktam lenni, ártatlanokért gyilkolok. Sanyarú sors, de ez van. - Mert talán egyetlen érdemed, hogy nyalnivaló kis szuka vagy, de ne bízd el magad. A sztriptíz majd akkor, ha úgy döntöttem, megérheted a holnap reggelt. – Biccentek, és megindulok a nyomában, ideje, hogy elérjük a kastély határát, és irány a falu. Majd hoppanálunk, nem akarok most sétálni, viszont azt csak a nagykapunk túl lehet megejteni.
Ha valaki egy órával ezelőtt megkérdezte volna tőlem, hogy mik a terveim az estére, akkor annyit válaszoltam volna, hogy életem egyik kisebb, mégis létfontosságú hibája miatt kénytelen vagyok a kastélyban éjszakázni, és vakon keresgélni a pálcámat; mint a tűt a szénakazalban, csak ezúttal esélytelennek gondoltam, hogy megtalálom a tűt. Szerencsémre végre egyszer valamit jól csináltam, és eszembe jutott, hogy hol is hagytam el a kis varázs eszközömet. A fura alak, Declan meg hab lett a tortán a mai napomon. Attól függetlenül, hogy azért féltem tőle, és legszívesebben a mellkasát verve tessékeltem volna ki a klubhelyiségből, mint valami hisztis liba, egész jól szórakoztam. Abból, hogy állandóan stírölt, nem kis feltűnéssel, levettem, hogy ezt gyorsan ellene is lehet fordítani. Bár a további megszólalásaiból, és a kedves kis levetkőztetős trükkjéből ítélve nem lett volna okos ötlet kihúzni nála a gyufát, mert ki tudja, mire képes. Az sem szólt az én javamra, hogy nagyjából öt lélek volt az egész kastélyban. Ma este volt az év legnagyobb bulija, amit még a tanárok sem szoktak kihagyni. Illetve ez túlzás, nekik kötelező elmenni a kiskorúakkal, különben a szülők tuti kiakadnának, ha az elsős gyerekük az éjszakába egyedül menne csak azért, mert McGalagony vagy Flitwick inkább a szundit választaná a gardedámoskodás helyett. Mindezen okokból kifolyólag Dumbledore, Friccs és idegesítő macskája, Mirtill, meg valami tízedikes idióta maradt itt velem együtt. Mikor megtaláltam a pálcám, átfutott az agyamon egy pillanatra, hogy még utolérem őket, ha hoppanálok, de aztán rájöttem, hogy béna vagyok, és nem tanultam meg. A tanár, akit szereztem meg szőrén-szálán eltűnt, szóval kénytelen vagyok valaki más után nézni. Ha a fickó, akivel épp egy szobában tartózkodtunk, nem nézett volna ki úgy, mint egy bérgyilkos, akkor talán még meg is kértem volna, hogy tanítson meg. Igaz, ami igaz, a térképes-elégetős bulim után valószínűleg inkább csak kiszögezné a falára a levágott fejemet, rögtön miután kihasználta, hogy nincs rajtam ruha. Mielőtt megfejeltem volna, még dörmögtem az orrom alá, amit persze meghallott. – Nem is tudod, mennyire unatkozom, szivi – ismételtem el a becézést. Igazából valószínűleg fogalma sincs róla, mennyire unalmas az életem néha. Barátaim általában nincsenek, inkább csak olyan embereket ismerek, akik elviselnek engem. Illetve, lehet, hogy ők a barátjuknak tekintenek, csak nekem nem sikerül eljutnom odáig, hogy annak nevezzem őket. Pedig ha valaki megmenti az életemet, mint Silent pár hónapja, akkor igazán remek barátnők is lehetnénk pár emberrel. Declan pedig igazán szórakoztatónak bizonyul, leszámítva a fenékcsapkodását, amit nem sokan engedhetnek meg maguknak. Még visszafordultam, mielőtt felmentem volna a lépcsőn, hogy valami érdemleges ruhát keressek magamnak, és megláttam, hogy egy selyemkendővel törölte le a vért az orráról. – Elkényeztetett – horkantam fel. Selyemkendőt maximum emlékbe rakunk el, és nem vér letörlésére használunk, de ezt most inkább nem ragoztam tovább. Gyorsan felrohantam a szobánkba, és miközben öltöztem, önelégült vigyorral nyugtáztam, hogy a reccsenés, amit hallottam, nem a képzeletem szüleménye volt, és tényleg eltörtem szegény pára orrát. Sajnos, mikor visszanéztem rá, már rendben volt az orra, így elég valószínű volt, hogy nem valami béna varázslócskával hozott össze a sors, ha ez eddig nem lett volna világos. Visszamentem, és a ruháimat követeltem tőle. Kicsit nyitott szájjal hördültem fel. – Hogy mi van? – Aztán meghallottam a mondanivalójának a következő mondatát, amin elgondolkodtam. Becsuktam a számat, karba fontam a karomat, majd nemtörődöm stílussal megvontam a vállamat. – Végül is. – Valamit valamiért… aha. Mielőtt bármit is mondhattam volna, a keze már a derekamon volt, és elmondta, merre is tartunk. Én is átkaroltam, de mindkét kezemmel, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Te vagy a megmentőm! A pálcám miatt majdnem kihagytam a roxmortsi kirándulást, de jössz te, szőke herceg fehér lovon, és leviszel oda! – Elvettem a kezemet róla, majd komoly képpel néztem rá. – Utóbbit ne vedd komolyan, az előbbit annál inkább. – Belül tényleg repestem az örömtől, hogy lemegyünk Roxmortsba. Főleg, hogy így legalább meglóghatok előle, ha már egyszer rengeteg ember lesz körülöttünk. Végre leesett, hogy mit is mondott korábban, mire megtorpantam. – Na várj, azt mondtad, a hülye fejemet? Ruha nélkül nem úgy tűnt, mint akit nagyon zavarna – közöltem vele. – Mellesleg lógsz nekem egy sztriptízzel, csak hogy tudd – vetettem még oda neki, majd elindultam előre. Nem vagyok bolond, tudom, merre van Roxmorts.
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Még nem döntöttem, hogy mit gondoljak a lányról. Azon túl, hogy gyönyörű, a tűzzel játszik. Ez esetben még szó szerint is. Nem tudom, hogy ostoba, és nem méri fel, hogy mit veszíthet, netán örök lázadó, és ezért provokál, vagy még egyszerűbb módon arra gerjed, hogy magamfajta pasiknál azt figyeli, hogy meddig mehet el, mielőtt valóban megerőszakolják. Ez utóbbi esetben nem is feltétlenül az erőszak a lényeg, csak szereti kihozni a másikból az állatot... Ezen tűnődöm, ahogyan végignézem, hogy szinte egy szál semmiben nem is takargatja magát. Ott gömbölyű, ahol kell, holott nem vagyok az a fajta, akinek kifejezett esete van. Végeredeményben a nőket arra teremtették, hogy lehetőség szerint ügyesen kihasználják az adottságaikat. Ebony ezzel tökéletesen él, ha egy kicsit kevésbé lennék józan, már teljesen más helyzetben találná magát, akár benne van, akár nem. Elképzelésem szerint akkor is komoly lenne a ficánkolás. Megtehetném, hogy ellépek az ökölcsapás elől, vagy éppen már a kezdetkor félreütöm a kezét. Az nem volna elegáns. Igaz, hogy nem vagyok szent, és ahogyan beszélek vele, kezelem, egy angyalibb teremtés enyhén kiakadna, ám minimálisan illik tiszteletben tartani, hogy nem feltétlenül a nyers erőnek kell érvényesülnie. Legalábbis nem mindig. Engedem betalálni, tudom, hogy nem fogok belehalni, legalább ennyi sikerélménye legyen. Kegyetlen, szinte vadállatias mosollyal reagálom le a meghökkenését, ekkor vonom magamhoz, hogy háttal, legyen. A karját csak annyira szorítom le, hogy még éppenhogy fájjon, eltörni nem fogom, csupán feszül. Nem lehelek a nyakába, mint valami perverz szatír, nálam a ballonkabát nem erre való. Csupán visszafojtott lélegzettel ölelem, a másik kezem a meztelen hasán. - Végre? Ennyire unatkozol szivi? – Csapok a hátsójára, a második már csípősebb, csak hogy tudja, nem fogok a végtelenségig finomkodni. Ekkor fejel hátra. Ez esetben érzek valami enyhébb reccsenést az orrom tájékán, majd langyos vér csorgodál lefelé, de a lányt eltaszítom, és a vért elmázolom, mielőtt még a számba csöppenne. A francba, tényleg kemény a szuka. Varázslat nélkül, s nonverbális varázslattal teszem helyre az elmozdult csontot, a vért sem hagyom odaszáradni, selyemkendővel törlöm le. Ettől függetlenül mosolygok, ő aztán tényleg nem hagyja magát. Azt hiszem bőven megérdemeljük egymást. Amikor rám szól, felemelem a ruhákat, de még mindig őt nézem. Ringó csípője láttán csoda lenne, ha nem moccanna meg bennem valami. Még ha nem is ezért jöttem. A lány végül eltűnik, a szakadt ruházatot bevágom a tűzbe. Éppen időben, hogy ismét találkozzunk. Ha az előbb szexinek gondoltam, most már jól hallhatóan felmordulok, ez aztán igen, szinte az érzékeimmel játszik. - A levelem mellett találod őket. Valamit valamiért. – Igaz, hogy a levél az csak egy darab papír volt, ám számomra pótolhatatlan. A kis szöszinek meg biztosan sok ruhája van. Elkapom a derekát, és kifelé vonom magammal a folyosóra. – Lemegyünk Roxmortsba. Beszélnünk kell. Ha csak nem akarod, hogy szétzavarjam a hülye fejedet valami átokkal, hogy ne is emlékezz rám. – Csalfa vigyor, ezt azért mégsem akarhatja.
Ha megértettem volna az okát, hogy miért kell egy ilyen vackot rejtegetni, talán azt mondom, hogy oké, megértem a felhajtást, de egy alaprajz igazán pótolható, és semmi olyan nincs benne, ami miatt most uramisten de úgy kell viselkedni, mintha vagy megcsinálom, amit mondd, vagy elvisz az Azkabanba, a saját két kezével. Paráztam ettől az alaktól, nagyon is, de megpróbáltam úrrá lenni magamon, és azt tenni, amit normális esetben szoktam. Mindig is szerettem felbőszíteni az embereket, mivel az azt jelentette, hogy én egy lépéssel előttük járok, mert ők lesznek azok, akik majd csak velem fognak foglalkozni. Baromira rossz felfogás, vágom. Főleg olyankor, ha valaki olyannal akarok kikezdeni, aki valószínűleg kakasviadalokat rendez titokban, majd a vesztesek gazdáit hazaküldi, a győztesek gazdáit pedig meghívja egy kedves kis vacsorára, majd egy személyes beszélgetés közben kitekeri a nyakukat, majd kibelezi őket. Nem, csak felnégyeli, hogy a fejüket kettévágja, az jobban illik hozzá. A kibelezés undorító, na nem mintha a felnégyelés csupa rózsaszín lenne. Azt is tudtam, hogy egy borzasztóan béna alak vagyok, aki nem tud vigyázni magára, és sikerült most magamra haragítanom ezt a csúnya bácsit a bőrkesztyűben. Azt sem vágtam, hogy minek volt rajta, ha már egyszer ilyen szép időnk van mostanában. Egy szép legyintéssel a papír a tűzben landolt, egy ideig figyeltem, ahogy ég, majd a fickóra néztem, aki közben válaszolt az imént feltett kérdésemre. Összehúztam a szemöldökömet, mert nem értettem, mire céloz, hogy nem lesz alkalmam fecsegni. Illetve meg tudtam tippelni, hogy mire gondolt, aminek nem örültem különösebben, ezért inkább úgy gondolkoztam, mintha fogalmam sem lenne, hogy miről van szó. Egyetlen mozdulattal szakította le rólam a ruhát, ami persze kicsit másfajta mozdulat volt, mint amire a muglik e mondat olvasása közben gondolhatnak. Kis híján megöltem a szememmel, amikor láttam, hogy stíröl le, de amikor felálltam, nem ezért mentem oda, és vágtam képen. Nagyon aranyosan mosolygott meg minden, de azt a mondatot nem kellett volna kimondania… Akkorát csattant az öklöm, hogy még nekem is belefájdult a kezem. Mikor lehúztam a kezemet, ki nem mutattam volna, hogy majd’ meghalok, úgy fáj, de mintha meg se kottyant volna az előttem álló monstrumnak. Még csak ki sem pirosodott a bőre. – Emberből vagy te? – kérdeztem bájosan, kissé tátott szájjal. Mindegy is volt, hogy mit mondok, mert elkapta a karomat, és úgy fordított, hogy ne láthassam. Fájt a karom, de kibírható volt; esküszöm, mintha gyakorolná unalmas óráiban. Éreztem, hogy finom férfi parfüm illata van, de ezt se vallottam volna be neki, akkor se, ha kínozna. A szememet forgatom, mikor azt mondja, nincs ideje a kisded játékaimra. – Nekem meg végre van kivel szórakoznom – morgok az orrom alá, olyan hangerővel, hogy biztos lehessek benne, meghallotta a mögöttem álló srác, hogy mit mondok. Szépen ráüt a fenekemre. – Nehogy még egyszer hozzám érj – mondom, még kedvesen, de mintha meg se hallotta volna, a mozdulata megismétlődik, és ez esetben még fájt is. Kedvesen hátralendítem a fejemet, hogy azért érezze a törődésemet, és egy nem túl fájdalmas fejelést hajtok végre – illetve próbálkozok vele. Végre eltaszít magától, és kész csoda, hogy nem volt ott valami, amiben elbotolhattam volna. Ahogy magamat ismerem, már rég orra kellet volna esnem, de kivételesen a szerencse az én oldalamra állt; ha már egyszer még a ruháimat is elveszítettem. Kimért léptekkel odasétáltam a ruháimhoz, amik szépen szét voltak szaggatva, majd felvettem őket. Rámosolyogtam a srácra, majd nekivágtam a ruhákat. – Addig javítsd meg őket – parancsolok rá, mintha akármennyi jogom is lenne hozzá, hogy így beszéljek vele. Furcsa mód most, hogy egy szál fehérneműben sétálgatok előtte, már nem érzem azt a félelmet, amit eddig. Felemeltem az egyik kezemet a levegőbe, majd úgy randalíroztam fel a lépcsőn. Gyorsan előkaptam egy olyan nadrágot, ami rettenetesen jól kiemeli az alakomat. Egy elég mélyen kivágott felsőt kerestem, majd ráhúztam a kis bőrkabátomat. A cipőmet egy tűzpiros, nagyon magas sarkú cipőre cseréltem, majd úgy sétáltam vissza a klubhelyiségbe. Odasétáltam a sráchoz, majd az egyik kezemet kitartva szóltam hozzá: - Nos, a ruháim?
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
Első körben Ebony csak akadály, légy a levesemben. Ha minden jól megy, nem is emlékezett volna rám, távozom azzal, amiért idejöttem. Ehhez képest mi történik? Találkozom egy gyönyörű, ám annál nagypofájúbb lánnyal, aki minden döntésével az őrületbe kerget, s egyúttal felkelti az érdeklődésemet. Nem címkézem, még véletlenül sem, ám ha tenném, olyan típusnak állítanám be, akit kinyír, vagy elcsábít az ember. Ez utóbbi sem kevésbé halálos, hiszen elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen dög mellett állandóan pattanásig feszül mindenki idege. Az is elég lenne, ha tenné, amit mondok, bemegy szépen a klubhelységbe, és már hozza is a téves címre kézbesített borítékot, ha már a baglyot máshogy aligha tudom megbüntetni, minthogy kitekertem a nyakát. Azért a szőke cicával mindezt megtenni kissé erős lenne. Nem vagyok egy szentéletű, szinte minden éjszaka megesik, hogy ölnöm kell. Bűnösöket, kizárólag bűnösöket. Ebony azért annyira nem volt rossz kislány, hogy máris a kukacok zabálják a feszes kis testét. Ellenben az, hogy most már tudja, hogy mit rejt a levél, találgatásokra adhat okot. Egy londoni luxusingatlan alaprajzát nem ok nélkül nézegeti az ember. Nyilván meg is vásárolhatja valaki, de ha Ebony elkezdené a téves levelet ide vagy oda küldözgetni, azzal csakis rosszul járnék. Ahogyan a tűzbe dobja, több havi munkámat a szemétre vágja ezzel. Nem volt másolat, nem szándékoztam többször felhívni magamra a figyelmet. Így pillantásom sokatmondó, arról árulkodik, hogy nem fogok jót állni magamért. - Nem lesz alkalmad fecsegni róla. – Térek ki a válasz elől, varázslatom nyomán szakad a szövet, szó szerint leszakítom róla, igaz, varázslattal. Nem használok felejtésátkot, úgy gondolom a szégyen majd elnémítja annyira, hogy pontot tegyünk rövid afférunk végére, és távozhatok. Magamban morogva, hogy mindezt kezdhetem előlről. És igaz ami igaz, jutalmam az a látvány, amelyben láthatom őt, szinte semmiben. A mai lányok fehérneműje ugyanis keveset bíz a néző fantáziájára. Nem titkolt mustrálással veszem szemügyre, hogy legalább a látványát magammal vihessem. Elégedetten bólintok. Közelebb lép, pillantásából bármit kiolhashatnék. - Valamit valamiért.. – Felelem bársonyos hangon, s nem húzódom el, ömle az államon csattan. Lányhoz képest egészen erőset üt. A fogamat már előreösszeszorítom, hogy ne koccanjanak. Ha elhúzódom, az nem lett volna férfias, ráadásul nem lett volna lehetőségem közvetlenül a lendületét ellene fordítani. Így könnyedén kapom el az ütés után a karját, majd leszorítva azt a hátához préselve megperdítem, és magamhoz húzom, hogy háttal legyen nekem. – Nincs időm a kisded játékaidra. – Paskolok a meztelen fenekére. Aztán még nagyobbat, hogy kicsit már fájjon is. – Na öltözz fel, mielőtt a bugyid a következő. Itt megvárlak, ha már olyan rohadt kiváncsi vagy... – Taszítom el magamtól, ám annyira nem, hogy orrabukjon.
A frászt hozta rám a srác, minden egyes pillantásával és megszólalásával csak azt érte el, hogy egyre inkább motoszkált bennem az a „Menjél már innen, hülye liba!” érzés. Nem értettem, miért is nem hallgatok arra a kis csilingelő hangocskára a fejemben, amikor azt mondják, hogy az nagyon is sokat segíthet kutyaszorítóban. Úgy döntöttem, tényleg elhúzom a csíkot, de esélytelen volt a lelépésnek még a gondolata is, mivel a kedves úriember elkezdett követni. Próbáltam hátrasandítani néha, hátha kitalálom, miért is nem akarja, hogy egyedül menjek. Egyre inkább kíváncsi voltam annak a levélnek a tartalmára, ha már egyszer ekkora cirkuszt rendez miatta; komolyan, nem lenne egyszerűbb, ha csak újraküldené a levelet, és remélné, hogy mivel nem nekem jött, majd leadom vagy elégetem? Szerintem tök logikus, hogy ha valaki odajön hozzád, hogy na akkor tüstént de rögtön adjad oda neki a levelet, és meg ne merjem nézni, mert abból aztán gondok lesznek, akkor ott valami elég gyanús. Bár a fickóról meg nem mondanád, hogy halálfaló, vagy ex-halálfaló, vagy mumus, vagy zsákbamacska. Én igazából utóbbira tippelek, biztos voltam benne, hogy másnak mutatja magát, mint aki, mert nem gondolnám, hogy egy nyugodt kis minisztériumi dolgozó ennyire hajkurászná a dolgait. Aztán az is elképzelhető, hogy valami óriási titokra derült fény, amit nem mernek megosztani velünk, szegény kis halandókkal. Ilyenkor abba szoktam belegondolni, hogy vajon minek gondolják a sárvérűeket és a muglikat. Szegényeket mindig is sajnáltam, az aranyvérűeknek, de csak a félvérűeknek is sokkal kellemesebb éveik vannak a Roxfortban, mert őket nem csúfolják – és azt most hagyjuk ki a meséből, hogy engem pont utáltak a sok depis korszakom miatt. Befordultunk az utolsó sarkon is, és megmondtam a fickónak, hogy várjon kint. – Oké – mondtam halkan a burkolt fenyegetésére, bár az is lehet, hogy én vagyok túl vak, és nyíltan fenyegetett meg, majd beléptem a klubhelyiségbe. A levél az ágyamon meglepett, de tudtam, hogy mit kell tennem vele. Semmiképpen sem akartam odaadni Declannak, anélkül, hogy elolvastam volna. Majd később kitalálom, hogy fogom visszacsukni anélkül, hogy rájönne, tudom minden kis piszkos titkát. Megálltam a lépcsőn lefelé menet, és belegondoltam, hogy miképpen viselkedett. Megráztam a fejemet, hogy nem lehet legilimentor, annak jelei is lennének. A kandalló előtt térdelve nézem a levelet. Nem értettem, hogy miért is kellett ezt az alaprajzot ennyire dugdosni. Fura érzésem támadt, majd rádöbbentem, hogy már azelőtt tudtam, hogy Declan fog felettem állni, mielőtt ránézhettem volna, vagy akár megszólalt volna. Kicsit összehúztam a szemöldökömet, de ezzel a ténnyel most nem foglalkoztam. – Komolyan ezt rejtegetted? Egy alaprajzot? Mi olyan különleges benne? – kérdeztem tőle. Mindenféle lelkiismeretfurdalás vagy gondolkodás nélkül dobtam a levelet a tűzbe, és ejtettem ki a szavaimat. A fickó nem tűnt jókedvűnek, de hát egy alaprajzot csak tudnak pótolni. Ő is utánozta a szarkazmussal teli drágámat, ami miatt elmosolyodtam, de az gyorsan le is fagyott a képemről, miután egy pálcamozdulatra valami reccsenést hallottam, és egyszerre éreztem, hogy a bal felem hidegebb, míg a jobb melegebb lett. Lenéztem magamra, és láttam, hogy a ruhám kettészakadt. A fickó csak állt ott, és bámulta a fehér, rózsaszín virágokkal díszített fehérneműmet. Legalább illet egymáshoz az alsó és a felső darab is. Lassan, kimérten felálltam, mert most már mindegy lett volna takargatni akármit is, már mindent látott, amit láthatott. Nem vettem le róla a szememet, úgy léptem hozzá közelebb. Már csak pár centire voltunk egymástól. – Ez volt a kedvenc… Hallod? A kedvenc nadrágom – mondtam, majd egy jól irányzott ütéssel megpróbáltam behúzni neki, remélhetőleg sikerrel.
Közelebb ugyan nem lépek, amikor viszont ő teszi meg, mindkettőnkre különös aura vetül, bizsergető, egyben fenyegető is, hiszen azért vagyok itt, hogy kapjak tőle valamit. Felelősségrevonás a javából, holott lényegében neki van igaza, a hivatali bagoly volt a ludas, hogy tévútra vitte a vele küldött levelet. Az más kérdés, hogy valami átkozottul telitalálat, hiszen a kis szöszi igéző pillantásánál jobb célpont nem kaphatta volna, kedvemre való, ha térdre kényszeríthetem. Már nem úgy, de ki tudja, bármi megtörténhet. A lány mardekáros, ami azt jelenti, hogy itt a tömlőcök mélyén sem fog megijedni csak azért, mert felnőtt vagyok, mert bármit megtehetek vele. Mintha az a típus lenne, aki inkább meghal, mintsem behódoljon. Ha azt hiszi, hogy az a cuki fiú vagyok, aki csak úgy tolerálja, sőt még nyálcsorgat is a dekoltázsa láttán, téved. A nők nem imádnivaló, mennybéli lények, habár némelyik valóban rászolgál erre a kivételre. Nem jobbak nálunk, ugyanolyan gyarlóak, így az alap figyelmességen túl, amelyet fogjuk rá megérdemelnek, ugyanúgy kezelendők. Mosolyunk egybeforra, alig pár év csupán a különbség, a lányok egyébként is korábban érnek, én azonban már kiléptem a nagyvilágba, sötét emlékekkel bővült a memóriám, amit a vele egykorúak nem biztos, hogy ép ésszel kibírnának, még ha Ebony karakán lánynak is tűnik. Nem leszek olyan arrogáns, hogy a képébe vágjam, már többet tudok róla, mint azt sejtené, nekem az is elég, ha csak lehozza a levelemet. – Nem probléma kicsi lány, tudom a jelszót, így ha nem jössz... Majd megyek én. – Engedem útjára. Egy ideig várakozom ugyan, de láthatóan nem vette komolyan, hogy ha eljöttem az iskoláig, nem kéne szívóznia velem. Telnek a percek, belépek hát a klubhelységbe, ahol ott nézelődik a kalndalló környékén, a levelem már kinyitva, és ha széthajtogatta, akkor egyértelmű, egy londoni luxuskúria alaprajta. Rejtett folyosókkal, bejáratokkal, feltűntetve, hogy hol vannak védőbűbájok. Most már látta... Ha még nem pillantott rá, az sem enyhít kevésbé a dolgon. - Világos... drágám. – Felelek érzelemmentes hangon, habár a pillantásom árulkodó. Nem szegem fel dacosan az államat, nem kezdek el hisztit kiverni. Valamit valamiért. Elégette a levelemet, amire hihetlenül szükségem volt, még jó eséllyel látta is. Pontosan tudta, hogy mit tesz, és még provokál is. Angyali nyugalommal kapom elő a pálcámat, nonverbális igém nyomán egyetlen mozdulattal, reccsenve szakad szét rajta a ruha, és hullik a földre. Hogy van rajta fehérnemű, vagy sem, az ebben a pillanatban ki fog derülni. Lássuk, hogyan reagál. Vannak sejtéseim.
Nem lepődtem meg rajta, hogy nem hátrált meg attól, hogy közelebb léptem. Nem tűnt annak a nyuszi-fiúnak, aki megijed egy lánytól. Pedig hát igazán nem közeledésnek gondoltam a dolgot, egyszerűen csupán ez volt az egyetlen megoldás. Láttam, hogy elmosolyodott, amitől úgy éreztem, hogy meg kéne fagyni az ereimben a vérnek, mégsem ez történt; sőt, kifejezetten tetszett a mosolya. Amúgy sem volt egy ronda fickó; sőt, úgy el tudnám viselni magam mellett, de ez a kis mosoly, apró gesztus, és szerintem nem is gondolta komolyan, vagy csak nem vette észre, hogy ezt tette, de jól esett és önkéntelen ül én is elmosolyodtam. A neve furcsa volt; legalábbis én még sosem hallottam hasonlót sem. De kifejezetten tetszett, olyan különc hangzása volt. – Ebony vagyok – kezdtem, majd kezet nyújtottam. Hirtelen rádöbbentem valamire, ami miatt vissza is húztam a kacsómat. – Ja, tényleg. Te már tudod. – Nem vagyok túl bizalmas senkivel, de a nevem elárulásába még sosem haltam bele. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen Ebony ezen a Földön, de hogy még az országban is több van belőlem, az is biztos volt. Mellesleg ha valaki ki packázni akarna velem, és megfenyegetni, hogy hú ezt fogja csinálni a családommal, meg azt, akkor csak megrántom a vállamat, hiszen nekem nincs családom. Felszisszentem, mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen már van. Megismerkedtem az öcsémmel, aki amnézia miatt nem emlékezett rám. Elég szomorú történet, és még mindig nem szoktam hozzá, hogy itt van nekem, pedig már azt is lebeszéltük, hogy karácsonykor kiutazom hozzájuk. Megpróbálok elmenekülni előle, és felajánlom, hogy idehozom a levelét; bár hogy honnan fogok olyat szalajtani azt egyenlőre még nem tudom. Megfordultam hát, és reménykedtem benne, hogy ő ott marad a helyén, én pedig szépen elfuthatok anélkül, hogy bármi jelet hagynék magam mögött, hogy merre megyek. Nem a klubhelyiségbe, az fix. De sajnos úgy tűnik, a pálcám megtalálása csak balszerencsét hozott nekem, ugyanis hallom, ahogy a srác ott lépked mögöttem. – Oké – jegyzem meg, majd hallgatom, hogy mit mond, hogy talált meg. – Furcsa is lenne, ha direkt nekem küldték volna. Ha már egyszer ekkora hűhót csapsz belőle, hogy visszakaphasd, és ne is láthassam. – Elég egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha megtudnám, mi áll abban a titokzatos levélben. Nem hibáztatom, én se szeretem, ha elolvassák a magánlevelezésemet, de azért megüthetne egy fokkal kedvesebb hangszínt is. Na jó, a hangszínnel nincs semmi baj, inkább csak egy „kérleket” még beiktathatna néhol a megszólalásaiba, máris mennyivel jobban hangzana, és én sem lennék beparázva, hogy mégis mi lesz, ha kiderül, hogy az a nyamvadt levél nincs sehol. Egészen a jelszóval védett csodabejáratig kísért, és úgy nézett ki, hogy végre megállt. – Oda is követni akarsz, vagy azért ide nem lépsz be? Szentelt hely, csak Mardekárosoknak – mondtam, majd két kezemet felemelve, a fejem körül keringve mutogattam, hogy ez bizony nagyon különleges egy hely. Szarkazmusos hangon, persze. – Mindjárt jövök – tettem hozzá már normális hanglejtéssel. Beléptem a klubhelyiségbe, majd egy pillanatra csak körbe-körbe forogtam. – Na Ebony most legyél okos – mondtam magamnak. Elindultam felfelé a szobába, ahol alszok, de szép lassan, had várakozzon Declan. Mikor odaértem, meglepve láttam, hogy egy fehér boríték fekszik a szépen bevetett ágyamon. – Nem lehet igaz – hüledeztem, majd anélkül, hogy megnéztem volna, kinek címezték, felvettem, és lerongyoltam a közös helyiségbe. Mielőtt kiléphettem volna a bejáraton, visszalépdeltem a kandallóig, majd letérdeltem, hogy fénynél könnyebben kiolvashassam, kinek küldték. Hát, egy biztos: nem nekem, szóval tudtam, hogy ez az, amit a srác keresett; tehát nekem muszáj volt megnéznem. Majd valahogy visszavarázsolom zárttá. Épp bontogattam a levelet, és már ki is vettem a borítékból, és széthajtogattam, mikor hallottam, hogy nyílik a bejárat. Anélkül, hogy felnéztem volna, végighallgattam Declan szentbeszédét. Próbáltam nem kimutatni, de belülről remegtem. Ránéztem a kezemben lévő levélre, majd a srác szemeibe fúrtam a sajátomat. – Drágám, meg kell jegyeznem, hogy a rossz emberbe kötöttél bele. Biztos vagyok benne, hogy pótolható ez a levél – mondtam, majd ezzel a végszóval beledobtam a fehér borítékkal ellátott papírdarabot a tűzbe.
A szemöldökrángása nem túlzottan hat meg azon túl, hogy magamban meg kell jegyeznem, hogy a jó francba is, hogy az én időmben még nem jártak ilyen szexi dögök a roxfortba. Áh, semmi jelentősége, akkor még a testvérem volt nagy szoknyapecér, én néztem ki a könyveim mögül a hatalmas szöcskés szemüvegem mögül, ő volt a nagy szám. Csak később döbbentem rá, amikor meghalt, hogy nem éltem teljes életet, őt próbáltam védeni, kivonni a rossz dolgok alól. Amikor már nem volt, akkor egyedül maradtam, és kettőnk helyett is meg kellett találnom az utamat, amely ma már simábbnak tűnik, bár ha bárki is megtudná, hogy mivel foglalkozom éjszakánként, minimum fel kéne koncolnom a szegycsontjánál, vagy mehetnék az Azkabanba. Példának okáért a szőke cica nagyon rossz úton halad, mert ha véletlenül felnyitja a borítékot, akkor tanuvá válik, és valljuk be őszintén, nem szokásom ártatlanokat a kanálisba lökni, ám ha megtudja a dolgot, ez nem olyan apróság, amire csak úgy bármelyikőnk is rálegyintene. Ahogyan felém lép, nem hátrálok meg, állom a tekintetét, amely oly igéző, bizonyára sokan estek már áldozatul a vesébelátóan csábos iriszeknek. Halovány mosolyra ragadtatom magam, amely semmi jót nem sejtet. Nem szándékoztam bemutatkozni, ám még inkább gyanut keltenék, ha erősködne, én pedig nem tenném. Ha meg kell szabadulnom tőle, úgyis mindegy, hogy mit mondtam neki. - Declan. – Vezetem fel a dolgot, hiszen a cserével nem kell foglalkoznom, megteszi, amit kérek. Mintha ő maga is értené, ezúttal nincsen választása. Meg fogom értetni vele. Nem beszélek hangosan, éppen ez lehet a riasztó, hogy nyugodt, és magabiztos vagyok. Árnyékom betölti a folyosót, azt sugalja, nincsen menekvés, lezártam a szögeket. Közlöm végül az indokot, miszerint nem ő hibázott, ám ő hozhatja helyre. - Azt nagyon jól teszed. – Indulok el vele a mardekár klubhelység irányába. Egyetlen mozdulatot sem teszek, hogy megérintsem, vagy erővel hassak rá, csakis célzok rá, hogy nem szándékozom lekopni. Csinos arcélem ellenére közel sem tűnök veszélytelennek, széles vállam, és erőteljes dominanciát sugárzó magas alkatom nem épp törékenységet sugal. – Mágiaával azonosítottam be, hogy mi lett végül a téved címzés igen. Merő véletlenségből került hozzád. – Nem szokásom úgy lányokat csábítani az ágyamba, hogy ilyen olcsó trükkhöz folyamodom. Ha mégis felfigyelek valakire, azt másképpen csalom csapdába. A lány belép a klubhelységbe, majd telnek a percek. És telnek a továbbiak is. Ebony sehol. Eddig tartott a türelmem. Tisztán csengő hangon mondom ki a jelszót, a kőszörny félrecsusszan, és átlépem a küszöböt. Érdeklődő arccal magasodom föléje. - Mit gondolsz, szórakozhatsz velem? Ha azt hiszed, vagyok olyan úriember, hogy eltekintek attól, hogy nő vagy, súlyos tévedésben élsz. Utolsó esély. – Ajkaimon azonban a bársonyos hang ellenére is hamiskás mosoly játszik. Tetszik ez a dac, amit előránt magától, nem hódol be, lázad... Ám az alfa én vagyok, és nem engedem, hogy azt higgye, helyzeti előnyben van.
Felhúztam a szemöldökömet. – Kárpótollak, aha… - Nem tudtam mást mondani, ez az mondata úgy hangzott, mintha valami perverz alak lenne, aki most berángat egy sötét kis sarokba és reménykedik benne hogy nem egy magas sarkúban tipegő, magát megvédeni tudó szőke libába ütközött. Nos, akkor rossz hírem van, ugyanis… a francba! Lapos sarkú vackot vettem fel, enélkül már rögtön le is ugrik az esélyeim száma mínusz hatvanhatmillióra. Ilyenkor tudnám átkozni magamat, hogy miért nem figyelek arra, hogy mindig hordjak magamnál egy dugi – magas sarkút. Gyorsan elhessegettem a buta gondolataimat; biztos csak félreértettem, és szokás szerint elkezdtem fantáziálni. Inkább megpróbáltam a srácra figyelni, és kideríteni, hogy mégis miért nem sétál el egyetlen szó nélkül, és hagy utamra menni. De ehelyett csak bámul, és bámul, és bámul, én pedig már nem tudom, mit tegyek. Legszívesebben megkérdezném tőle, hogy megmerevedtek a szemei, vagy elaludt, de aztán a végén úgy döntöttem, inkább jobb lesz békén hagyni az ürgét, és megvárni, amíg magától rájön, hogy én abba az irányba szeretnék menni, ahol ő áll. Kicsit előrelépek, hátha ért a célzásból, mikor megszólalt. A meglepettségemet nem tudtam nem leplezni; hiszen még életemben nem láttam, így azt sem tudtam, hogy miért akarna engem megkeresni egy idegen. Hiszen még csak az sem lehetett, hogy szeretett volna egy csomagot átadni a szüleimtől, amit nem bíznának rá Máléra, mert nekem nincsenek se szüleim, se nagymamáim, és a nem rég visszakapott öcsém pedig tuti nem bérelne fel ilyen ijesztő alakokat. Szóval nem ismerjük egymást. Ez jó, legalább a memóriámmal nincs baj. – Szóval a neved nem fontos, értem. De ajánlok egy cserét. Te elmondod a nevedet, és hogy mégis mi a frászért kerestél, én pedig odaadom. – Bár hogy mégis mi a francot kéne odaadnom neki, azt még nem tudom, de jelen pillanatban nem is érdekel. Lehet, hogy ezzel a mondattal később még nagyobb galibába keverem magamat, de legalább így egy kevéske esélyt látok arra, hogy megtudom, ki ez az ürge, és mit akar. Amikor szépen végigmért, már éreztem, hogy baromi nagy butaságot követtem el. Mondogattam volna magamban az idióta szavakat, de hirtelen hatalmas határozottsággal megszólalt. - Értem, szóval a hivatali bagoly volt a ludas. – Örültem, hogy nem az én cuki baglyocskám szúrt el megint valamit. Igazából az előző kérdésemet félig-meddig megválaszolta, így csak vállat vontam. Egy levelet kell hoznom neki, valószínűleg. Üres borítékaim vannak, de hát az előbb mondtam el, hogy ma még nem kaptam postát, de úgy hiszem, ez nem tűnt fel neki. – Lehet, hogy már kaptam levelet. Megyek, és megnézem. – Sajnos, ezzel rájöhetett, hogy az előbb hazudtam azzal kapcsolatban, hogy odaadom neki azt, amit kért. Eszem ágában sem volt megnézni, hátha az a kétbalkezes idióta bagoly hozott-e valamit; akit megjegyezném, imádok azért, amiért ilyen kelekótya. – Amúgy honnan tudod a nevemet? Lenyomoztad, hogy nekem hozta a baglyod a levelet? De miért pont nekem? Nem gondolod, hogy az ilyen megbízhatatlan baglyok miatt sok balhé keveredett már? Kicsit jobban is figyelhetnétek a levélküldő szolgálat ékes tagjaira. – Vártam egy kicsit a válaszra; majd hátraarcoltam, ahogy mondta, és gyorsléptekkel nekiindultam a klubhelyiség felé. Reméltem, hogy nem fog követni, én pedig a Mardekár helyiségének egyik kényelmes foteljében, biztonságban elfelejthetem, hogy mi is történt az imént.
Nem volt szándékomban már pusztán a megjelenésemmel a frászt hozni a kis szőkére, úgy gondoltam, ha ilyesmire kerül sor, az nem a meglepetés ereje lesz, sokkal inkább olyan aduász, amely inkább megfélemlítés, ha nem értenénk szót. Bízom benne, hogy mindezt el tudjuk kerülni. Csak megadja, amiért itt vagyok, aztán elhúzom a csíkot. Hm... ez így elég kétértelműen hangzik, hát ki tudja, minden megtörténhet. Nem, azért most nem gondoltam át, hogy a lányka mennyi idős lehet. Diák, többet nem tudok, elsőre nem is érdekel. Amikor a pálcája fényénél megpillantom, akkor ez utóbbit minimálisan megváltoztatom magamban, nem egy egyszerű buta kis fruskáról van szó, ám a lényeg szempontjából mégiscsak mindegy, hogy ha az illető félrecímzett bámulatos külsővel is rendelkezik, ennek nem lehet jelentősége. - Khm.. nem gond, majd kárpótolsz. – szólok egy fokkal talán élesebben, mint kéne. Nem lépek ugyan közelebb, ám a kettőnk közötti távolságot mint elvágták volna. Sötéten kavargó íriszeim vesébe látóan fúródnak a lány kékjeibe, holott nem szándékozom zavarba hozni. Biztosan ő a megelevenedett csípősnyelvű mardekáros, akinek sablonja még elevenen él bennem azokból az időkből, amikor még én is idejártam az ikertestvéremmel. Fogvatartom a pillantását, ha nem is feltétlenül tudatosan, engedem, hogy szétáradjon benne a zavar, amely abból gerjedt, hogy megijeszteni vélt. Magasságkülönbségünk alapján éppen a nyakam alá illene, ha találnánk olyan extrém helyzetet, amelyben boltozatos mellkasomhoz találna bújni. Ahogyan lenézek rá, hosszabbra megnövesztett sötét tincseim a szemeim elé hullanak, arcomat fáradtan nyaldossa a lány pálcájának gyenge fénye, magabiztos, férfias arcélem szinte sütkéreik az apró fényforrásban. - Valóban nem. Így a nevem nem is fontos. Csakis az, ami nálad van. – Mérem végig leplezetlen pofátlanssággal, mintha csakis azt akarnám tőle, holott erről most szó sincsen, pusztán provokáció. Szó sincsen róla, hogy lenézném azért, mert pusztán nőnek születik, vagy imádnék bárkit is manipulálni. Sosem akartam megfelelni senkinek, elfogadom magamról, ha egy arrogáns bunkónak, alfának tartanak, hiszen már erről szól az életem. Nyugodtan kezeljen mindenki, ahogyan csak jól esik. - Tisztázzuk, mert húzod az időmet. Nem a saját baglyod hozta. Én küldtem volna magamnak haza Roxmortsba valamit egy hivatali bagollyal, ám az ütődött példány állítólag a Roxfortba hozta, neked. – Ezek szerint még nem kapta meg, legalábbis nem bontotta ki. Annál jobb, ez az én kezemre játszik, elkerülhetem vele a magyarázkodást, a lány testi épsége, s ha úgy vesszük, erénye sértetlen marad. – Hadd ne legyek sértő, nem rád tartozik. Úgyhogy hátraarc Ebony, és hozd ki nekem. – Sugalom, hogy ezúttal még barátságos vagyok, hangomban alig érezhető a cseppnyi fenyegetés, hogy mi lesz, ha nem...
Borzasztóan megijesztett a srác, aki a pálcám fénye előtt állt, viszont észrevettem, hogy bántja a szemét a pálcám által kibocsátott fényforrás. Gyorsan elkaptam a szeme elől, viszont nem suttogtam el egyetlen varázsigét sem, főleg nem a Nox-ot. – Bocs – motyogtam. – Nem akartam, csak megijesztettél. – Ami valószínűleg nem az ő hibája volt, de ezt most be nem vallanám. Nem tudtam elképzelni, hogy miért pont akkor kellett valakinek arra mászkálnia, ahol én voltam, és miért kellett ilyen ijesztő arcot vágnia. Már épp fordultam vissza, amikor megszólalt. A hangja igazán kellemes volt, és ha nem ijesztett volna majdnem halálra az előbb, akkor még meg is jegyezném, hogy mennyire tetszik. Amikor felfogtam, hogy mit magyaráz, elég értetlenül nézhettem, de nem érdekelt. – Tessék? – kérdeztem. – Hogy érted, hogy pont engem kerestél? – Összehúztam a szemöldökömet, és a pálcámmal végigmértem a srácot; akarom mondani, a pálcám ugye világított, én pedig azt használtam fel arra, hogy jobban is megnézhessem magamnak az idegent. Az ugye elég jól kiderült, hogy ő tudja, hogy én ki vagyok, de nekem fogalmam sem volt róla, hogy ő ki lehet. Szavam nem lehet, egy elég jóképű fiatalember keresett éppen, bár a ballonkabátot nem értettem. Annyira nem volt hideg, hogy szüksége lett volna rá. Végiggondoltam, hogy mi van rajtam, és megállapítottam, hogy az egyik legjobb farmeremet vettem fel, a hozzá illő spagettipántos, virágos ujjatlanommal. A cipőmet most nem minősíteném, a klubhelyiségben nem szoktam tizenöt centis magas sarkút hordani, így most is csak egy félcipő volt rajtam; egy babakék, a kedvencem. - Nem rémlik, hogy valaha is találkoztunk volna már – jegyeztem meg, hátha elárulja, hogy mégis honnan kéne nekem is ismernem. [/color] – Vagy esetleg még nem is találkoztunk? De akkor is, a kérdés ugyanaz, minek akartál megtalálni engem? – Nem vagyok az a közkedvelt figura, akiért omlanak a srácok, és képesek a Roxfortba is eljönni értem. Engem nem szoktak csak úgy keresni, inkább messzire elkerülnek, mert attól félnek, hogy bántani fogom őket; ami akár igaz is lehet, ha valaki nagyon feldühít. Korábban volt már rá példa, hogy egy pár nappal korábban hallott átkot küldtem azokra, kik kinevettek, amiért állandóan visszaestem a depresszióba. Én is rendesen megkaptam a büntetésemet, de azóta már leálltak azzal, hogy engem szívassanak. - A postámat? – kérdeztem vissza. – Nem tudok róla, hogy itt lenne a baglyom. Ha levelem jön, mindig ő ébreszt azzal, hogy felkenődik az ágyam mellett lévő ablakra, de a mai nap még csak jeleket sem láttam arra, hogy ott lett volna. – Üzenetet küldött volna nekem? Akkor nagyon szégyellhetném magam, hogy figyelmen kívül hagytam, de Málé tényleg nem járt ma reggel a Mardekár klubhelyiségében. Ha nem veszem észre, hogy az ablakon keresztül próbál bejutni, akkor próbálkozik berepülni a suliba, és az ágyamra potyogtat. – Miért, küldtél valamit? – kérdeztem meg végül. – Mert akkor akár most is elmondhatod, hogy mit akarsz. Hallgatlak.
Nem szándékozom túl sok diákot leszólítani azért, hogy Ebonyt a kezeim közé kaparintsam, a lényeg, hogy minél kevesebben emlékezzenek rám, hiszen közel sem biztos, hogy amit a lánnyal művelni fogok, tanukat kíván. Ha egyszerűen meg tudom oldani a felmerült kérdést, nem lesz szükség rá, hogy felejtésátkokat alkalmazzanak, netán a gyengélkedőre, vagy a kanális mélyére juttassak másokat. Úgy gondolom, hogy az indok, amiért itt vagyok, rendkívül egyszerű, nem kíván túl sok plusz tennivalót a részemről, jövök, és megyek, távozom feltűnésmentesen. Abban az esetben ha a szöszi még nem bontotta fel a borítékot. Ha megtette, az rendkívül megbonyolít mindent. Nem az én szempontomból, ó nem. Imrovizálnom kell majd egy cseppet, nem ez lenne az első eset. Ebonynak azonban alaposan megváltozna az élete. Ezt pedig nem akarhatja. Ahogyan átvágok az udvaron, majd betaszítom a kétszárnyú vaskaput, hatodéves hugrabugos lány egy csoportja szájtátva mér végig, majd amikor elhaladtam előttük, akkor összevihognak. Na igen, szemtől szembe ez nem menne. Ha ilyen hatással lesz a szőkére, hamar megtudom, amit akarok. Nem szólítok le senkit, ők is sarkon fordul végül nagy sustorgással megindulnak a falu felé. Ez a lány, ha jól tudom, ellenben egyetemista, nem fogják már oly keményen, és pár napon belül nem tűnne fel a hiánya. Mindez a kezemre játszik. Gyors léptekkel közeledem, hogy mielőbb letudjam az ittlétemet. A mardekáros klubhelység jelszavát sikerül kiszednem egy arrajáró apróságtól, akit gyorsan emlékmódosítok, és jobban kezdem el szedni a lábamat. Ha Ebony most viszonylag egyszerűbben megközelíthető, mert kevesen találhatóak a klubhelységben, most kell cselekednem. Ballonkabátom szétnyitva, alatta az öltöny, cseppet sem nézek ki szatírnak. Csak kicsit muglinak, de hát kinek mi. Fájdalmasan szép metszésű arcomat a lobogó fáklyák fénye világítja meg, míg ha lejebb sietek egy lépcsőfordulóval, ott már teljes sötétet látok, itt nincsen világítás? Nem mintha zavarna a sötétség az én világom. Főleg mert kiáltás hallok, ez már igencsak motivál, hogy arralépdeljek. Nem fedem fel magam egyelőre, megteszi helyettem a lány, aki enyhén szólva is kiégeti a renitámat, hogy szinte a képembe gyújtja a pálcáját. Ráadásul pont a célpontom. - Nocsak... azt hiszem véletlenül pont téged kereslek. – Susogom bársonyos hangon. Mint a macska, aki ráébredt, hogy lezárta az összes szöget a menekülő rágcsáló elől. Ebony az egér, a búra alatt.. – Láttad már a reggeli postádat? – Kérdezem érdeklődő-fenyegető hangon, mint aki csak úgy csevegni jött. Szépen lassan... becserkészően.
- Ezt nem hiszem el! – kiáltottam fel. Senki nem volt a hálókörletben, teljesen egyedül voltam. Félig-meddig felegyenesedtem, és körbenézte; tényleg, merre lehet mindenki? Azt sem tudom, mennyi lehet az idő, csak az rémlett, hogy nekem ma már nem volt több órám. Ennek főleg azért örültem, mert az óráim felét ülve töltöttem, és unatkoztam. Az elméleti órákkal kivételesen nem is volt különösebb bajom, de az, hogy mindenki ott varázsol előttem Bűbájtanon, én pedig csak nézek ki a fejemből, és a szememet forgatom a beszélgetésekből elcsippentett apró szösszeneteken, mikor hallom, hogy mekkora egy lúzer vagyok. Olyat is hallottam, hogy meg sincsenek lepődve! Na ez azért már egy kicsit durva volt. Köztudott, hogy utálom a pálcámat használni; csupán akkor, ha valami nyomós okom van rá, de ez azért mégis csak túl ment minden határon. Legszívesebben odaordítottam volna, hogy ők még nem követtek el hibát az életükben? De akkor tuti még ki is küldenek, és azért pontlevonás is járhat, ami miatt még inkább kapnék. A kedvenc gyakorlópárom együttérzően megveregette a hátamat, majd egy mosoly kíséretében szépen odasétált valami sráchoz, hogy akkor most vele akar gyakorolni. Értem én, hogy én elbénáztam, ő pedig már hónapok óta odavan azért a gyerekért, de azért visszavehetne egy kicsit a hajpiszkálásból, meg az a csücsörítés… jáj. Majd ha végre előkerül, akkor elmondom neki, hogy mennyire hülyén nézett ki. Hirtelen rájöttem, hol van mindenki. A kezemmel rácsaptam a homlokomra. Lassan lehúztam az arcomon a kezemet, és közben magamhoz beszéltem: - Miért is nem volt neked eszed, Ebony, hogy elmenjél a Roxmortsi kiruccanásra a haverjaiddal? Ja igen, mert egy idióta vagy, és neked más dolgod van. – Nos, úgy néz ki, a magamban való beszélgetés egész jó móka, és már azon gondolkoztam, hogy folytatom, amikor egy kép jelent meg előttem. Tegnap este későn jöttem vissza a klubhelyiségbe, (Tulajdonképpen miért is nem alszok én egy külön szobában?) miután elmentem sétálni egy kicsit a pincefolyosókra, persze Lumos használata nélkül. Emlékszem, hogy megfejeltem az egyik oszlopot valamelyik sarkon, és a puffanás is rémlik, sőt, még az oszlop is. Biztos vagyok benne, hogy ott hagytam el. Kisiettem a szobából, és egyenesen arrafelé tartottam, ahol tegnap összeismerkedtem egy hideg és kemény kőtömeggel. Futva tettem meg az utat, és reméltem, hogy ma nem találkozok semmilyen oszloppal, szoborral, páncéllal, sárkánnyal, lánygyilkossal, zombival, mindenki válogathat, hogy mitől fél mivel. Végre megtaláltam, hogy hol voltam tegnap abban a bizonyos időpontban, és gyorsan a földre vetettem magamat. Furcsa, csoszogós hangot hallottam, de most nem foglalkoztam semmivel; biztosan csak az elsősök futkorásznak errefelé. Sokáig kellett tapogatóznom, mire megtaláltam. – Heuréka! – kiáltottam fel. Gyorsan a szám elé tettem a kezem, mikor meghallottam, mennyire visszhangzanak a folyosók. Elmosolyodtam, és örömömben majdnem megpusziltam a frissen megtalált pálcámat. Felálltam, és annak örömére, hogy megvan, gondoltam szakítok egy kicsit az elveimmel, és elsuttogtam egy Lumost. Mikor a pálcám végéből fény gyúlt, felsikítottam és hátraugrottam vagy egy métert. Egy srác nézett egyenesen rám.
A baglyot alkalmatlannak nyilvánítom. Megtehettem volna, hogy szimplán leölöm, az állati elmét azonban hiába is büntetném, semmi értelme nem lenne levezetni rajta a dühömet. Megoldást kell keresnem, a bűnbakokra mutogatás egyértelműen nem az én asztalom. A Roxfort.. Milyen régen volt már, hogy a padjait koptattam. Akkor még nem volt egyetemi képzés, Jeremy már fejest ugrott a fertőbe, míg engem a jog érdekelt. A Mágiaügyi Minisztériumban tartottak ilyen képzést, és nem tudtam, hogy egyszer majd le kell törölnöm magamról a jófiú arcát, hogy ráébredjek, nem kifizetődő mindenkivel kedvesnek lenni. Ikrek voltunk, mégis különböző házakba kerültünk, és persze az ellentétesekbe, ettől még ha csak tehettük, együtt voltunk, amíg Jeremy végképp el nem távolodott tőlem, és már nem tudtam megmenteni. Ő volt az utolsó, akinél felvállaltam, hogy megtenném. Azóta... ne is tudják rólam, hogy mire vagyok képes. Az indiánok körében tett látogatás végre megmutatta, hogy mit is érek valójában. Ha véletlenül valaki rájönne, hogy én mentettem meg, még mindig ott a felejtésátok. Nem akarom, hogy megismerjék, van még bennem jóság. Nem akarom, hogy kedveljenek, hogy szánjanak azért, amivé lettem. Érezni akarom a fájdalmat, mert az tesz azzá, aki vagyok. Most éppen egy öltönyös alak, bőrkesztyűben, aki átvág az iskola udvarán, hogy a mardekár sötét folyosói felé vegyem az irányt. Felnőttként már van jogom behatolni, ha tudom a jelszót, egyelőre még nincs rá szükség. Elég, ha a lányt megtalálom. Minden további nélkül bejutok a nehéz vaskapukon, képzett varázshasználó vagyok, vendégként megjelenhetek itt, főleg, hogy egykori diákként is számontartanak. A sötét folyosók egyikén keresgélek, tudomásom szerint a leány egyetemista. Meglehet, hogy nem is a hálókörletekben alszik. Tennem kell egy próbát. Külsőleg már van némi képem arról, hogy is néz ki, gyorsan elintézem, aztán irány London. Lépteim alig ütnek nyomot a hideg kőpadlón.
