Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb


ϟ Patrónuslista
  Yesterday at 19:21
Melissa Greenwood

ϟ Farkasálmok
  Yesterday at 18:33
Joyce Brekinridge


ϟ Házpontok 2018-2019
  Yesterday at 10:26
Luna Lovegood

ϟ A rémület éjszakája
  Yesterday at 10:08
Gemma Carlyle


ϟ Welcome my old friend!
  Yesterday at 02:56
Ivarn-vo Inor

ϟ Kockadobások fóruma
  Yesterday at 01:48
Cody Armstrong
A hónap posztolói
Luna Lovegood
 
Jacob Troops
 
Kieran O'Byrne
 
Gina Accipiter
 
Nox Djarum
 
Cody Armstrong
 
Harry Potter
 
Adam Jericho
 
Madeleine Eastwick
 
Dane Seoras
 
Statisztika

Összesen 595 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Melissa Greenwood

Jelenleg összesen 39840 hozzászólás olvasható. in 3514 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Üvegházak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
SzerzőÜzenet
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1480

TémanyitásTárgy: Üvegházak 2014-10-11, 15:43

First topic message reminder :


Üvegházak

A kastély mellett található meg egymás mellett sorban az a nyolc különböző méretű üvegház, ahol a gyógynövénytanhoz, a bájitalokhoz és egyéb elegyekhez szükséges növényeket termesztik az aktuális időjárástól függetlenül.


[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumotion.com/

SzerzőÜzenet
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-12-05, 22:33


Karen & Castiel


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]


- Hahaha, nagyon vicces. Szép volt Karen. – forgatom szemeimet egy gunyoros mosoly keretében. Azért gondolom, nem lenne olyan hülye, hogy ténylegesen egy teapartit rendezzen. Nem olyannak ismertem meg, aki képes lenne habos-babos kosztümben teát felszolgálni. Nem, ez valahogy nem ő lett volna, így az abbahagyott nevetésén meg is könnyebbültem. Na nem mintha belementem volna, hogy majd akkor szépen teázgatni fogok vele. Szó se lehet róla, elég nyáltengert kellett eddig elviselnem. – Persze, az a fekete cucc a szemed alatt inkább néz ki monoklinak, mint sem sminknek. – csóválom fejem. Persze hogy nem hagyhatok ki egy megjegyzést a mostani vakolatához.
A következő szomorú arckifejezésére felvont szemöldökkel nézek rá, mint aki ténylegesen hülyének nézi és nem érti mi van. Ennyire megjátszania magát, komolyan. Miért nem színésznőnek ment el? - Állatok mind, és mint ahogy már mondtam egyszer, nem rajongok túlzottan az állatokért. – sóhajtok fel.
Úgy néz ki, mint akinek ma le sem lehet rombolni a kedvét. Gőzöm sincs mi ütött belé, de hála az égnek lehetőleg most nem fog kifordulni önmagából. A múltkori alkalom épp elég volt ahhoz, hogy kellemetlenül érezzem magam, sőt, még olyat is tettem, amit normál esetben sose tennék. Ő mégis más volt számomra és nem akartam megint olyannak látni. Olyan letörtnek és szomorúnak. De mit is érdekel. Túltettem magam rajta, nem az lenne a normális, ha innentől kezdve nem érdekelne, mi van vele? Ugyan azt vallottam, hogy letisztáztam az érzéseimet és visszatért végre a régi, rideg Castiel, aki mindig is voltam. Ez közel sem volt így. Több arcomat is megmutattam már neki, amikről rég azt hittem, hogy nincsenek többé. Veszélyes helyzet. Túlságosan is…
- Néha kénytelenek vagyunk átlépni a határokat, ezzel te is tisztában vagy, nem igaz? – döntöm oldalra fejemet, csupán egy apró biccentést ejtve. Ezután inkább oldalra pillantottam, valahogy ez a hosszas egymás szemeiben fürkészés egy kicsit zavaró volt. Nem bírtam állni a tekintetét, ezt egy halk morranással jeleztem.
- Ha meghaltál volna nagy valószínűséggel én is ott maradtam volna. Együtt meghalni meg nem lett volna túl kellemes. – húzom el számat keserűen. Igazából sajnáltam volna, ha esetlegesen kinyírták volna, de nem így lett, szóval minek kéne ezen agyalnom? Nem így lett és kész, ne kelljen már bolygatni a múltat.
- Ja, de ha ott maradtál volna, nem lett volna, ki megvédjen. – vágok vissza cinikusan. Tény, eddig mindig ott volt, ha valami történt velem, a Fekete tavas akciónk óta. Ettől függetlenül még mindig nem kedveltem ezt a túlzottan nagy ragaszkodását. Elég volt nekem a Roxos diákokkal egy légtérben lenni, ehhez képest most itt van ő, és minden igyekezetem ellenére sikerült áttörnie az eddig szépen felépített falamat.
- Akkor ne hidd el, nem foglak győzködni. – vonok vállat. A visszavágása nem különösebben érdekelt, sokkal inkább zavart az a tény, hogy duzzogósnak tart. Meg persze az, hogy semmit sem láttam. Igazán leszedhette volna már rólam. Az más, hogy akár én is megtehetném ezt, valahogy nem tudtam mozdulni. A távolodására kénytelen voltam tenni egy lépést. Magam sem értem miért, de úgy voltam vele, mintha a távolodását hallva elveszteném és itt hagyna.
A következő pillanatban megéreztem leheletét a fülem mellett. Nem számítottam erre, így egy pillanatra megrezzentem a hirtelen jött suttogásra. Mozdulatlanul álltam, s vártam, ameddig a pillanatnyi borzongás el nem múlik a testemből. Szavai abszolút nem segítettek. Játszadozott velem, ami egyáltalán nem tetszett, sem az, hogy ilyeneket mond. Elhúzódok tőle, vagyis csak próbálnék, viszont az indulás időpontját pontosan mostanra tűzi ki. El is indulunk a hosszú úton, reménykedve abban, hogy nem fog egy szakadékhoz vezetni. Nem feltételezném róla, hogy megteszi, ám abban sem voltam száz százalékig biztos, hogy valami normális helyre fog vinni. – Nem. – morgom az orrom alatt. Ha neki így jó menni, akkor legyen, az a fontos, hogy nekem ne legyen bajom abból, ha netán félrevezetne. Nem igaz? Persze nem tagadom, eléggé kényelmetlen érzés volt fogni a kezét. Egy idő után még izzadni is kezdett a tenyerem, na nem azért mert olyan meleg volt.
A célállomást elérve úgy néz ki nem lesz még nyugtom. Az újabb távolodó léptekre először csak gyanakvóan teszek egy óvatos mozdulatot, ám a rám hulló vízcseppek miatt kénytelen vagyok megijedni. Nem tudom, honnan jönnek, sem azt, hogy hol vagyunk. Ezért is vagyok nyugtalan és rémült. Nem értem ez neki miért jó, tényleg nem. A csomó kioldása után riadt tekintettel nézek fel rá egészen addig, ameddig nem realizálódik bennem a helyszín. Egy üvegház? Ettől szartam be?
- Ez nem segítés, ez kínzás, Karen. – nézek rá komoly arckifejezéssel. Amikor a viharokról és az időjárásról van szó, akkor nem szeretem, ha szórakoznak velem. Még akkor sem, ha az illető segíteni akar. Bíztam Karenben valamilyen szinten, de annyira még nem, hogy a fóbiám problémáját is a nyakába varrjam. – Karen. Ez nem a te dolgot. Legközelebb ne próbálj meg ilyen hülyeségekkel segíteni. Sőt, inkább ne is segíts, jó? Nem ismersz még annyira, hogy ezt kezelni tudd, nem tudod, hogy nekem milyen ez. – csupán egy kicsit emelem meg hangom, éreztetve azt, hogy ilyet legközelebb ne csináljon. - A frászt hoztad rám már így is. – szűröm fogaim közt, lassacskán beletörődök a sorsomba, de még mindig pipa vagyok rá, amiért ilyen gyerekes játékot űz belőlem.
- Abban nem kételkedek. Egy öntözőrendszer és pár növény még nem fog kinyírni. – forgatom szemeimet egy kelletlen sóhajjal együtt. Hagyom, hogy közelebb lépjen, s felvegyük az alapállást. Elég trükkös, hogy így próbál „kigyógyítani” a fóbiámból, csak ahhoz tényleg előbb kéne felkelni. Egy puszta szimuláció még nem fog segíteni, ebben biztos vagyok. Az egyre nagyobb cseppekben hullik ránk az öntözőrendszerből érkező víz. Ellenben vele, nekem nem volt túlságosan ínyemre ez a dolog. Kényes voltam a hidegre, és itt hideg is volt. A víz meg csak tett rá egy lapáttal. Ha meg fogok fázni, esküszöm ő lesz az első, akit le fogok cseszni.
- Maximum összeesek, de áh, nem lenne nagy baj. – válaszolom nemes egyszerűséggel némi iróniával.




[You must be registered and logged in to see this link.] • Szavak száma: 955 • Are you kidding me?[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-30, 05:21



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó táncóra az üvegházban

‒ Sose tartottam teapartikat, milyen jó ötlet! Majd a halesworth-i szomszéd kislánynak elszedem a babáit meg a plüsseit, és köréd ültetem majd őket ‒ tettettem lelkesedést, majd röhögve ráztam meg a fejem. Nem, nekem ez nem ment. Nem tudtam lányos dolgokért rajongani. ‒ Na, mindegy. Biztosíthatlak arról, hogy nagyon jól tudok sminkelni ‒ kacsintottam rá vigyorogva. Az elmúlt napokban sikerült annyira összeszednem magam, hogy felszabadultan tudjak viccelődni vele. Ezért is volt különleges. Elérte, hogy hasonló bánásmódban részesüljön, mint a fivéreim.
‒ Mi bajod a pandákkal? ‒ biggyesztettem le az ajkaimat, majd tétován hozzátettem. ‒ És szegény mosómedvék mit ártottak neked?
Természetesen most is színleltem. Nem tudom, ma valahogy túlságosan is jókedvű voltam. Valahogy pusztán annak a gondolata felvidított, hogy tudtam, ma találkozok Castiellel. Lehet, hogy szokatlannak fogja majd találni a viselkedésemet, de ideje volt annak, hogy ne csak a „vérengző fagylaltárust” lássa bennem. Ha ő megmutatta több arcát, akkor nem láttam akadályát annak, hogy közel engedjem magamhoz, még akkor se, ha ezáltal több lehetőséget adok neki, hogy a lelkembe gázoljon.
Pár pillanatig még az arcát vizslattam, majd a következő szavaira csak legyintettem. Már megint miféle gondolatok keringtek a fejében velem kapcsolatban? Szörnyű egy alak.
‒ Pedig biztosíthatlak afelől, hogy azért nálam is van egy bizonyos határ, amit nem lépek át ‒ billentettem oldalra a fejem, de továbbra is álltam a tekintetét. Egyre többet fürkésztem azokat a barna szemeket, és be kellett ismernem magamnak, tetszettek. Szerettem a szemeit, alkalomadtán olyan kifejező volt a tekintete, hogy olyankor kedvem támadt volna továbbra is elmélyedni bennük. Az ő pillantásában még volt valamiféle ártatlanság, ami az én rideg tekintetemből még réges-rég kiveszett.
‒ Meg merészeltem volna neked halni? De édes vagy ‒ nevettem fel vidáman. ‒ Pedig azt hittem, örültél volna, ha meghalok ‒ jegyeztem meg sunyi ábrázattal. Csőbe akartam húzni, tudni szerettem volna, hogy sajnálná-e, ha nem lennék az életében.
‒ Különben is, nem arról volt szó, hogy magamra tudok-e vigyázni, hanem arról, hogy rád. És téged eddig mindig megóvtalak. Egy szavad se lehet ‒ vágtam vissza neki, ezáltal meg is cáfoltam a szavait. Elégedett voltam magammal, már csak azért is, mert nem ellenkezett, és belement a szembekötősdibe.
‒ Persze, nem szokásod. Én meg az angol királynő vagyok ‒ vágtam vissza, noha nem láthatta, hogy vigyorgok, de könnyedén ki tudta következtetni. Pont akkor pillantottam hátra, amikor tett felém egy lépést. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta. Vajon azt hitte, hogy képes lennék így itt hagyni? Ugyan, ahhoz túlságosan vártam a találkozónkat, hogy így kiszúrjak vele.
A kis megjegyzésén továbbra is vigyorognom kellett, és galád módon kihasználtam, hogy nem látott, így egészen közel hajoltam hozzá, hogy a fülébe suttoghassam: ‒ Tudom. Én is téged, amikor dacos vagy ‒ duruzsoltam kissé talán azzal a szándékkal, hogy zavarba hozzam. Nem is tudom, de olyan aranyos volt, amikor zavarba jött, és nem tudta miként reagálja le a dolgokat. Ezért is mondtam neki, hogy a vele egyidős srácokkal szemben ő igencsak különleges volt. Lassan kezdtem örülni annak, hogy az enyém lett az első „csókja”.
Ezek után megkezdődött a kastélyban való csatangolásunk, és igyekeztem a lehető legrövidebb úton elvezetni az üvegházakhoz. Igaz, az ötödiken megálltunk, hogy taktikát váltsak, és a morranása után rápillantottam. ‒ Zavar? ‒ kérdeztem bizonytalanul, mert ha neki kellemetlen volt ez így, akkor akár vezethettem volna a vállánál fogva.
Amikor láttam, hogy kirázta a hideg, rosszallóan a fejemet csóváltam. Nagyjából olyan fejet vághattam, mint amikor Chase rohangált télen kabát nélkül, azonban nem ajánlottam fel Castielnek a sajátomat, mert attól tartottam, az sértette volna az önérzetét, így minél gyorsabban szerettem volna bent tudni az üvegházban. Nem akartam, hogy bármi baja essen.
Odabent bekapcsoltam az öntözőt, és a riadt reakciója láttán felsóhajtottam, és odasiettem mellé. ‒ Nyugalom, ez nem eső. Nincs vihar ‒ csitítgattam, miközben kioldottam a csomót a sálamon. Hagytam, hogy körbepillantson, és a gyanakvó tekintetére csak megvontam a vállamat.
‒ Úgy nézek ki, mint aki viccel? Amikor azt mondtam, hogy segíteni fogok, akkor sem szórakoztam ‒ pillantottam rá komolyan. Ő is láthatta rajtam, hogy semmiféle rossz szándék nem volt a tekintetemben. ‒ Sajnálom, hogy megijesztettelek. De utána jártam egy kicsit a dolognak, és olyanokat olvastam, hogy ha vihar idején van melletted valaki, vagy ha szép fokozatosan hozzászoktatod magad a dologhoz, vagy éppen az esőhöz és a villámokhoz jó emlékeket társítasz, akkor le tudod gyűrni a félelmedet ‒ magyaráztam neki. Tényleg nem akartam a frászt hozni rá.
‒ Csak az öntözőrendszerre volt szükségem, hogy esőt szimuláljak, a növények pedig azért kellenek, hogy félig-meddig úgy érezd, odakint vagyunk. De ettől függetlenül nem fog bajod esni, erről gondoskodom ‒ tettem hozzá, aztán közelebb léptem hozzá, hogy a lapockámra tehesse a kezét, és összekulcsoljuk az ujjainkat. Engem nem zavart, hogy az arcunkra, a fejünkre és a ruhánkra csöpögött a víz, ezt ő is láthatta rajtam, mert néha-néha akaratlanul is mosolyra húzódtak ajkaim.
‒ Akkor kezdjük ‒ mondtam, és mielőtt számolni meg lépegetni kezdtünk volna, megkérdeztem: ‒ Ugye most majd nem kell visszazavarnom téged a klubhelyiségbe? De, ha nagyon bírod, akkor szólj, kikapcsolom, rendben?

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words:821[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-30, 04:38


Karen & Castiel


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]


Viccelődésére egy kelletlen grimaszt vágok. – Majd talán egy másik életben hagyom, hogy egy teaparti mellett kisminkelj. – cinikusan vigyorodok el. Tudom milyen szörnyen nézek ki, de hát most mit csináljak? Az alváshiány ezt váltja ki belőlem, még ha akarnám, se tudnám eltűntetni egyik pillanatról a másikra, kínlódni krémekkel pedig nem fogok. Majd eltűnik, addig meg nem érdekel milyen fejjel mászkálok, úgy sem divatbemutatóra készülök. Nem az a célom, hogy másoknak megfeleljek, hanem, hogy magammal elégedett legyek. Jelen esetben persze nézhetnék ki jobban is, de nem fogok különösebben izgulni emiatt. –Szóval már ott tartunk, hogy állatokhoz hasonlítgatsz? Ejj, Karen. – ingatom fejem. Gondoltam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a fáradt képemet, ezért felkészültem az újabb cukkolásokra tőle.
A hátam valóban rendbejött, még egy kicsit érzem, hogy annyira nem kéne erőltetni, mert esetleg meghúzom, aztán szenvedhetek megint.
- Belőled bármit kinézek. – teszem még hozzá komoly ábrázattal, holott ez nem így volt. Akartam cukkolni egy kicsit, húzni az agyát, ha már olyan szépen beszólt a karikás szemeim miatt. Meg amúgy is, ez a szembekötősdi abszolút nem az én asztalom, még a végén tehet olyat, amire nem vagyok felkészülve. Ezzel együtt a bizalmamat is kéri, amit nem adok olyan könnyen. De hát, akkor bizakodjunk, hátha nem fogok legurulni a lépcsőn, mert teszem azt megbotlok, mert szarul vezet stb. Javaslatára visszabújtam a pulóverembe. Csak nem a drága szabad ég alatt szeretne táncikálni? Mert komolyan mondom, ha engem bevezet a tömegbe, én ott fogom hagyni, bármit is mondjon.
- Khm. Az eddig is vigyázást úgy érted, hogy majdnem meg merészeltél nekem halni a Vadkanban? – vonom fel szemöldökömet amolyan visszavágóként. Jó, nem feltételezném róla, hogy csak úgy lelökne egy hídról, vagy kidobna a vonatból. Ezért is megyek bele, még ha gyerekesnek és ódivatúnak tartom ezt az egészet. A bizalmamat megkapod Karen, de akkor ideje lesz észre is venni ezt a tényezőt.
- Nem szokásom „duzzogni” – emelem fel kezeimet, hogy idézőjelet mutassak ujjaimmal. A távolodó lépések zajára egy tétova lépést teszek annak irányába. Elsőre az is megfordul a fejemben, hogy úgy lazán itt hagyna pár percre, pusztán poénból, ám a következő pillanatban megérzem a hajamnál való matatását. A gúnyos megszólalására csak egy keserű mosolyt ejtek. – Ugye tudod, hogy imádlak? – mondom csak úgy magam elé, lévén, hogy jelen esetben fogalmam sincs melyik irányba lehet. Érintésére automatán indulok el a feltett irányba, ami lehetőleg nem a fal és nem is egy szakadék lesz. Hosszas ballagás és lépcsőzés, itt-ott lassabban lépkedek, hiába bízok meg benne valamennyire, azért nem merek olyan bátrakat lépni, még a végén a talaj egyenetlensége miatt fogok pofára esni. Ám a hosszas battyogás után egy pillanatra megálltunk, ő pedig úgy lazán megfogta a kezemet. Kelletlenül ejtettem egy hangot erre, de inkább nem mondtam semmit. Nekem aztán mindegy milyen úton-módon szeretne elvezetni a kijelölt helyre, csak tegye úgy, hogy épségben odaérjünk, nem pedig darabokban.
A kinti szél érintésére kirázott a hideg. Nem volt túl jó idő és hát fáztam is. Érzékeny vagyok a hidegre, nem tehetek róla. Ha miatta fogok megfázni komolyan magam mellé rendelem, hogy gyógyítson meg, ha már ilyen helyzetbe hozott. Egy ajtón át elértük végre a kijelölt helyet. A furcsa, terráriumszerű illat lévén próbáltam rájönni, hogy hol lehetünk pontosan. Komolyan, nem tudom milyen hely ez, annyi biztos, hogy elég csendes és nyugodt. Távolodására és az esőszerű hangra hátrálok pár lépést ijedtemben. Próbálom tartani magam, hogy ne most boruljak ki. Meg amúgy is, zárt helyen vagyunk, a kinti idő meg viszonylag egész szép volt, amikor jöttem, csak nem vált egyik pillanatról a másikra borússá és viharossá.
A sál lekerülése után gyanakvó tekintettel meredek rá. – Most komolyan? Ezért vagyunk itt? – billentem oldalra fejem. Ez nagyon nem jó vicc. Láthatta mennyire kiborultam a múltkor is. Ez nem olyan dolog, amit egyik pillanatról a másikra le tudnék küzdeni. Nagy szenvedések árán meg csak lelkileg mennék még jobban tönkre.
- Ja. Inkább kezdjük a kiképzést. Ajánlom, hogy jól jöjjünk ki ebből. – morogtam kelletlenül. Nem mondom, beparáztam ettől. Tegyük fel, hogy még szép kis villámlásokat is fog kreálni ide, na, akkor majd szépen nézünk ki.




[You must be registered and logged in to see this link.] • Szavak száma: 662 • Are you kidding me?[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.




A hozzászólást Castiel Horan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-12-05, 20:56-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-30, 03:52



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó táncóra az üvegházban

Sok mindenen gondolkoztam, de amikor leültem a zongorához, a gondolataim elcsitultak, és csakis a játékra koncentráltam miközben Castielre vártam. Nem is kellett olyan sokat várnom, eddig még sosem késett a találkozóinkról. Amikor oldalra fordítottam a fejem, még nem láttam rendesen az arcán, így a szemei alatt húzódó karikákat sem. Csakis akkor vettem észre őket, miután felálltam a zongorától.
‒ Nos, nem igazán. Talán neked sem ártana egy kis smink ‒ feleltem viccelődve, bár azért sajnáltam, borzalmasan festett. Régen engem is gyötörtek álmatlan éjszakák, bár nem éppen a vihar miatt, de át tudtam érezni a helyzetét. ‒ Így tisztára úgy nézel ki, mint egy panda, vagy egy mosómedve ‒ ugrattam továbbra is. Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást.
‒ Ennek örülök ‒ mosolyodtam el szelíden. Tényleg örültem neki, hogy legalább a háta rendbe jött, és ahogy elnéztem, a kenőcsöt is használta, mert nem láttam az arcán a heget. Magamban továbbra is mosolyogtam ezen, mert azt hittem, hogy makacsul kidobja majd a tubust, de ezek szerint mégis használta.
‒ Jaj, nem kell félned. Nem vetlek hippogriffek elé, nyugalom ‒ ráztam meg a fejemet nevetve, majd a következő kérdésére elhallgattam, és komoly arccal bólintottam. ‒ Úgyis meglátod majd, szóval… Tényleg nem kell aggódnod ‒ mondtam, majd javasoltam neki, hogy vegye vissza a pulcsiját, mert hideg lesz. Ha volt egy kis esze, akkor gondolhatott akár arra is, hogy kimegyünk majd.
‒ Ismerhetnél már. Eddig is vigyáztam rád, nem? ‒ pillantottam rá szkeptikusan, majd mögé léptem, hogy bekössem a szemét. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar belemegy, hogy egy cseppet sem fog ellenkezni. Kezdtem úgy érezni, mintha valóban kialakulófélben lenne közöttünk valami… Valami, ami a bizalmon alapult. Boldog voltam, hogy Castiel lassan kezdett elfogadni engem, és hitt nekem, nem is tudta, hogy mennyit jelentett ez nekem.
‒ Jól van, ne duzzogj! ‒ vigyorogtam rá, majd visszasiettem a sarokban álló hangszerhez, felkaptam a táskámat, majd átvetettem a vállamon. Aztán visszasétáltam Castielhez, pár pillanatig meg a hajával szemeztem, aztán úgy döntöttem, nem érdekel a hisztije, eligazgattam a hajtincseit.
‒ Fésűről hallottál már, drágám? ‒ kérdeztem szórakozottan, majd mikor arra jutottam, hogy most már nem olyan pocsék a frizurája, a bal vállára tettem a kezemet, és navigálni kezdtem. Szóltam neki a küszöbökről, a lépcsőkről, előre engedtem az ajtóknál. Aztán, úgy az ötödik emelet környékén arra jutottam, hogy bizony nehéz úgy navigálni, hogy a vállán van a kezem, és végigfutattam az ujjaimat a karján, és összekulcsoltam az ujjainkat. Kézen fogva könnyebb volt vezetni őt, bár miután elhagytuk a kastélyt, még így is nehézségeket okozott a terelgetése a buckák miatt. Azonban végig ott voltam mellette, hogy ha megbotlana, akkor elkaphassam. Ekkor már ő is érezhette, hogy kint vagyunk, a csípős szél belekapott a ruhánkba, azonban én nem fáztam, ugyanis azzal, hogy a kezét fogtam, valami különös melegség járta át a testemet.
Az üvegházakat elérve betereltem őt az ajtón. Ezt a helyet már korábban előkészítettem, itt szimplán csak ritka virágok és növények voltak, középen pedig volt elég hely arra, hogy táncolni tudjunk. Az üvegház közepére tereltem, aztán ott megállítottam. ‒ Várj egy kicsit! ‒ szóltam, majd vízlepergető bűbájt bocsájtottam a táskámra, ledobtam azt valahová, és bekapcsoltam az öntözőrendszert, így amint vizet kezdett permetezni, már ott voltam Castiel mellett, és levettem a sálamat, amit a nyakamba akasztottam.
‒ Meg szeretném mutatni neked, hogy nem vagy cukorból, és le tudod küzdeni a félelmedet, ha te is akarod ‒ suttogtam. Engem személy szerint nem izgatott, ha vizes leszek, szerettem elázni, és ez most sem volt másképp. ‒ Kezdhetjük az órát? ‒ kérdeztem halkan, ártatlanul pislogva, remélve, hogy nem akad ki annyira az ötletemtől.

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words:589[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-30, 03:25


Karen & Castiel


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]


Pár napja ejtettük meg a második órát, ami úgy igazából nem is lett volna vészes, ha nem kínlódok előző este a vihar miatt. Álmatlanság gyötört, egy szemhunyásnyit sem sikerült aludnom, még reggel is remegő végtagokkal keltem ki az ágyból. Ez a fáradtság kísérte végig az egész napomat, majd a próba eljövetelével még inkább kimutatkozott rajtam. Fáradt voltam és nyűgös, hiába próbáltam odatenni magam, egyszerűen nem tudtam figyelni. A fejem is kattogott sok mindenen, ami még az első órán zajlott, bár inkább a kialvatlanság volt az, ami leginkább a padlóra küldött. Ez van. A rákövetkező napra pedig újabb vihar tombolt, újabb fáradtság és újabb tetves rettegésben töltött éjszaka. Gyűlölöm ezt, mert gyengének érzem magam, most meg még inkább, mivel már éjszaka sem hagy nyugodni. Most mégis elindultam ismét a Szükség Szobája felé, hogy a harmadik órát is sikeresen letudjuk. Nem voltam fáradt, maximum egy kis karikás szem, meg kócos haj jelezhette azt, hogy így az utóbbi napokban annyira nem sikerült nyugisan kipihennem magam.
A Szükség Szobája elé érve be is nyitok az ajtón, miután a teremre gondolok. Elhatároztam magam, miszerint nem fogok megfutamodni, sem tőle, sem a táncolástól. Belépek a terembe, gondosan becsukom magam mögött az ajtót, majd lassú léptekkel indulok el a zongora felé. Menetközben húzom le magamról a vékonyabb pulóvert, amit kénytelen voltam felvenni a hideg miatt. Hiába. A tél közeledtével az idő alaposan lehűlt, én pedig még a suli falain belül is szarrá fagyok. Ki is bújok a felsőből, alatta egy egyszerű fehér póló, fekete csíkokkal. A nadrág és cipő párosítása ugyanaz, mint ami az első próbán volt. Nem fogom kinyalni magam egy ilyen nevetséges helyzetre, ezért is marad a sima, laza ruha, amiben azért tudok mozogni kényelmesen.
Mikor megpillantom a zongora mögött egy pillanatra torpanok csak meg, meglendítve a kezembe tartott pulcsit. Csupán egy pillanatig futtatom rajta végig tekintetem. Merőben máshogy néz ki, mint első alkalommal, ezért is érzem magam sokkal nyugodtabbnak. A múltkor sokkal másabb volt, én meg azért mégis csak megnéztem magamnak, hiába nem szokásom, vele teljesen más volt a helyzet. Végül is, nem fog az a veszély felmerülni, hogy netán ledob mindent magáról és tök nyugisan átöltözik majd. Mert hát, ahogy a szavaiból leszűrtem a múltkor, simán megtenné. Újra megindulok, ezúttal lassabb, ám határozott léptekkel. A zongorajátéka is másabb volt, mint amikor legutóbb hallottam. Mégis az volt az első alkalom, hogy őt hallgattam, ezért az a szomorú melódia jobban beleégett a memóriámba.
- Úgy néz ki az arcom, mint aki olyan jól aludt az utóbbi időben? – mutatok a szemem alatt lévő sötét karikákra. Kicsit úgyis nézhetek ki, mint akinek behúztak, persze ez nem volt igaz. A kialvatlanságom nyomait nem tudom pikk-pakk eltűntetni, ezért még bő két napig szenvedhetek ezzel a fáradt ábrázattal. – Amúgy igen, a hátam már jó. – nyújtózkodok egyet, csak amolyan bizonyításképp, hogy ténylegesen rendbe jött a hátam. A masszírozás sokat segített, aláírom, az arcomra küldött kenőcs is kifejtette a hatását, szóval ismét az eredeti, karcolásmentes Castiellé váltam.
- De? Ez már most nem kezdődik jól. – vonom össze szemöldököm értetlenül. Az se segít a gyanakvó pillantásaimon, amikor lehúzza magáról a sálját. – Ennyire titkolózni akarsz? – ezúttal oldalra billentem fejem. Mégis mit akar azzal kezdeni? Kicsit sem vagyok oda a szembekötősdiért, de ha csak így tudjuk elkezdeni azt a rohadt órát, akkor legyen. – Ha nekivezetsz egy falnak, nem állok jót magamért. – figyelmeztetem némi gúnnyal. Ennyire azért megbíztam benne, sőt, amióta letette azt az Esküt, még inkább úgy érzem, hogy semmitől sem kéne tartanom, csak hát a megszokás hatalma. Egész idáig nem volt senkim, most meg hirtelen betoppan az életembe Karen. Valljuk be, nem könnyű egyről a kettőre jutni, főleg az én helyzetemben nem. Ennyit viszont megtehetek. Hagyom, hogy mögém lépjen és óvatosan felkösse a sálját. Akaratom ellenére is mély levegőt veszek, amint megérzem az anyag illatát. Belélegzem az enyhén dohány szagú illatot, majd fáradtan kifújom a levegőt.
- Induljunk, mert tudod, nem túl kényelmes úgy ácsorogni, hogy nem látok semmit. – fordulok felé, vagy legalábbis abba az irányba, ahol vélhetően volt. Nem értettem minek ekkor felhajtást keríteni egy szimpla táncóra köré. Persze ő tudja mit csinál, én meg csak megyek, mint egy pincsi kutya. Mindenesetre csak nem fog ledobni a Genfinnan-Viaduktról.





[You must be registered and logged in to see this link.] • Szavak száma: 685 • Where are we going?[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-28, 04:43



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó óra az üvegházakban

Castiel egyre különösebben viselkedett amióta megkezdtük a táncórákat, vagy, hogy pontosabb legyek, azóta volt furcsa, mióta „csókolóztunk” egy roxmortsi ház udvarán. Rengeteget töprengtem rajta, a múltkori óra után azonban azt hiszem, végre sikerült túltennem magam a dolgon. Ha nem is teljesen, de eljutottam arra a szintre, hogy a köztünk történt dolog ne feszélyezzen annyira. Azonban, láttam, hogy valami nem volt vele rendben. A második óráról is úgy hajtottam el, amikor fáradtságra hivatkozott. Megértettem, nem lehetett könnyű neki, hiszen az elmúlt négy napban kétszer is vihar tombolt. Így aztán nemrégiben kicsit utánaolvasgattam a fóbiájának, és arra jutottam, hogy a mai óránk kicsit rendhagyó lesz. Úgy terveztem, hogy az üvegházakban fogom folytatni a tanítását, csak előtte le kell majd csalnom oda valahogy.
A Szükség Szobájában vártam rá, mint mindig. Ez alkalommal is a zongoránál ültem, de most egy sokkal nyugodtabb, vidámat dallamot játszottam, nem úgy, mint múltkor. Ha mondhatom ezt, lelkileg kiegyensúlyozott voltam, ma semmi tudott felbosszantani, és a sértések újfent leperegtek rólam.
Alig vártam, hogy Castiel megérkezzen, már tényleg szerettem volna elkezdeni azt az órát. Ha egy kicsit odafigyelt volna, és nem hagyná elkalandozni a gondolatait, akkor nem is lenne olyan ügyetlen, mint amilyennek állította magát korábban.
A fogadásunkról sem feledkeztem meg, miszerint, ha sikerül vele megszerettetnem a táncot, akkor hajlandó lesz nyitni a művészetek felé. Nagyon örültem volna, ha nyernék, hiszen akkor egy olyan világba vezethetném be, amelyet nem is ismert. Sok mindenben különböztünk, főként az érdeklődési köreink voltak eltérőek, de bíztam benne, hogy ha ő nyit a világom felé, akkor lassan én is bepillantást nyerhetek majd az övébe. Tényleg szerettem volna közelebbről megismerni. Több arcát is megmutatta nekem: a bunkót, az érzéketlent és az érzékenyt egyaránt, a hőst, a gyermeket és a viccelődőt. Láttam benne valamit. Tudtam, hogy a szemétkedő álarc mögött egy olyan ember rejtőzött, akinek a bizalmáért érdemes volt küzdeni.
Apró mosollyal az arcomon játszottam a hangszeren. Az ujjaim furcsa táncot jártak a fekete-fehér billentyűkön, amelyek jóvoltából eleinte egy csilingelő dallam keletkezett, majd valamivel gyorsabb, erőteljesebb ritmust kezdtem diktálni, de ettől függetlenül továbbra is vidám maradt. Néha a tükörbe pillantottam, olyankor akaratlanul is elmosolyodtam. A mai alkalommal nem öltöztem ki, láttam, hogy mennyire zavarba tudtam hozni a fiút, így a szövetkabátom és a sálam alatt csupán egy fekete csipke felsőt viseltem, és a szoknyát is mellőztem, helyette nadrágot vettem fel. A hajam lófarokba fogtam össze, a szememet most kihúztam szemceruzával, a körmeimet pedig átfestettem sötétzöldre. Most talán úgy a Castiel szerinti „fiús Karen” és „nőies Karen” között lehettem.
A figyelmemet ismét a zongorázásnak szenteltem, és noha éreztem, hogy nem vagyok egyedül ‒ enyhén paranoiás voltam, megéreztem, ha valaki hirtelen felbukkant a közelemben, továbbá lassan már kifejlesztettem egy képességet arra, hogy érzékeljem a griffendéles fiú jelenlétét ‒, lassan felemeltem a fejem, és újfent a tükörbe pillantottam. Elmosolyodtam, és reméltem, közelebb jön, mert még néhány perc elejéig továbbvittem azt a furcsán kellemes és megnyugtató dallamot. Oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek.
‒ Hello. Minden rendben? Remélem, nem fáj a hátad, és kialudtad magad végre ‒ köszöntettem, közben zárásul leütöttem néhány billentyűt, majd felálltam. Mivel egyáltalán nem úgy néztem ki, mint aki táncolni készült, így aztán hihette azt is, hogy nemrég érkeztem. Mindenesetre megálltam vele szemben, és elhessegettem azokat a kellemetlen emlékfoszlányokat, amik néhanapján eszembe jutottak ezen a helyen.
‒ Remélem, felkészültél, de… ‒ kezdtem bele, miközben levettem a sálamat, de nem vetkőzni akartam, pusztán a sálra volt szükségem, semmi többre. ‒ De arra gondoltam, hogy a mai órát máshol tartjuk meg, és ehhez arra kérnélek, hogy engedd meg nekem azt, hogy beköthessem a szemed, amíg elvezetlek oda. Benne vagy? ‒ kérdeztem a sálat továbbra is a kezemben tartva. Mivel az elmúlt időben kissé figyelmetlen volt ‒ bár ezt most nem akartam felhozni ‒, továbbá a félelmével is kellett volna kezdeni így reméltem, hogy ha helyszínt változtatunk, akkor talán jobban megy majd neki a koncentrálás.
‒ Ezt akár veheted úgyis, hogy tesztelem mennyire bízol bennem ‒ billentettem oldalra a fejemet egy cukkoló mosoly kíséretében, de ha nagyon ellenkezne, akkor nem erőltetném a dolgot. Megválnék a kabátomtól, és akkor itt táncolnánk, de ha esetleg mégis beleegyezne, akkor mögé lépnék, majd a vállai felett átnyúlva bekötném a szemét. Ez nem a hagyományos roxforti sál volt, magam kötöttem még egy-két éve, így aztán a parfümöm és a dohány illata is eléggé beleivódott a szövetekbe. Ezt sokkal jobban szerettem, ugyanis az iskolai nem volt elég meleg számomra, és folyton fázott a nyakam, ha azt viseltem. Mindenesetre, csendesen vártam a reakcióját, még arra is felkészültem, hogy megint hisztizni támadna kedve. Ma simán voltam olyan hangulatban, hogy bájosan leteremtsem, ha annyira morogna. Bár, tény, most már képtelen lettem volna olyan éllel visszavágni neki, mint az első találkozásunk alkalmával. Azóta… Sok minden történt. Megismertük egymást, tisztában vagyunk a másik gyengeségeivel és erősségeivel, azonban ‒ ha talán az ő nevében nem is beszélhetek ‒, nekem nem volt feltett szándékom megbántani őt, épp ezért csak játékosan szóltam volna rá, vagy dorgáltam volna meg.

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 700+[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-23, 23:09

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caitlyn Brooks
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-21, 20:17

Vanora & Caitlyn

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kedvesen mosolyogva pillantottam továbbra is a lányra. Mindig is ilyen voltam, aki velem is rendesen viselkedett azzal én sem bántam másként. Szerettem gondoskodni az embereken, főként azokon, akik fontosak voltak számomra. Sajnos nem mindenki veszi ezt jó néven, azért voltam ilyen óvatoskodó Vanorával kapcsolatban is az elején.
Furcsálltam egy kissé a lány viselkedését. Zavarodottnak tűnt vagyis hát inkább olyannak, mint aki túlságosan is belefeledkezett gondolataiba. Nem volt rá mit szólnom, nem is az én dolgom, szóval csak gondosan válaszoltam kérdésére, aminek persze igazán örültem, mert ezek szerint lehet, hogy meg is fogja fontolni a kijelentésemet. Szeretek segíteni másoknak, ilyenkor tudom, hogy nem veszett kárba a tudás, amit a Roxfortban megszereztem magamnak.
-Brooks. Biztosan nem fogja eltéveszteni, nem ismerek több Brooksot azon a környéken ahol én lakom. - Biztatom kissé a lányt, közben a nem messze lévő asztalhoz sétálok és kicsit rácsüccsenek, hiszen már régóta talpon vagyok, elfáradtak lábaim, és még mindig vár rám séta és egy kis meló is. Ettől eltekintve szívesen válaszolgatok a lány kérdéseire.
-Igen, az vagyok. Hát, ha szereted ezt csinálni, nem félsz a vértől és egyéb... durva látványoktól akkor kiváló munka. Szeretek segíteni az embereken. - Elmerengek a következő kérdésén. Mit kellett csinálnom ahhoz, hogy ide eljussak? - Hát... elég jól kellett teljesítenem már a kezdetektől kezdve gyógynövénytanból, bájitaltanból és bűbájtanból is, aztán én még egy kicsit gyakorlatoztam a gyengélkedőn. És mikor befejeztem a sulit, akkor ajánlatot tettek, hogy felvesznek. - Azt hiszem a sok küzdelem meghozta nekem a gyümölcsét a munkával kapcsolatban. 11 éves koromtól kezdve a Roxfortban töltöttem az életemet... nem volt egyszerű számomra. De most már végre élhetem a saját életem.
-Te mi szeretnél lenni majd?

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-08, 13:03

Meglepetten pislogtam a nőre; nem számítottam arra a nyíltságra, amit velem tanúsított. Kicsit bele is pirultam, mivel üldözési mániás gondolataim arra is elsiklottak, hogy biztos a fiatal húst szereti, és a csillogó, vörös haj, és tündöklő arc mögött egy elfajzott beteg elme tartózkodik.... ami igazából nem volt baj, csak ne erőszakoskodjon, de, ha nem kérdez rá, akkor szerencsémre nem is kell őszintén, zavartan válaszolnom, hogy nem bánnám érintését....... aztán gyorsan meg is ráztam a fejem, hogy elkergessem mocskos gondolataimat, és elgondolkodtam egy fél pillanatra azon, hogy vajon ez is a serdülésnek az egyik mellékhatása e. Ha nem, akkor lehet, problémáim akadnak, ha viszont igen, akkor mindenki nagyszerűen tudja álcázni ezen fogyatékosságát. Kivéve Lana.... de az más tészta.
- Nos, öhm.... mi is a vezetékneved? Mert szerintem a bagoly nem biztos, hogy meg fog tudni találni keresztnév alapján. - Kérdeztem tőle félrenézve és gyorsan szuszogva, hátha ettől lehűl piruló arcom.
- És akkor ezek szerint gyógyító vagy? Milyen munka az? Mit kellett csinálnod azért, hogy eljuthass egy olyan macerás, és felelősségteljes pozícióba? - További kérdésekkel bombáztam, hátha ettől végre a fontos dolgokra tudom terelni saját gondolataimat, és, ha eddig nem vette észre állapotom, akkor remélhetőleg őneki is elszalad gyanakvása.
Vissza az elejére Go down
Caitlyn Brooks
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-10-30, 18:07

Vanora & Caitlyn

[You must be registered and logged in to see this image.]
Most pedig a cselekedet következett. Halvány, biztató mosollyal az arcomon fordultam Vanora felé, figyelve persze minden mozdulatát. Anno még én is átestem ezen a dolgon, hiszen mindannyiunknak kellett valamilyen növényből lecsapolni mérget vagy pedig egyéb folyadékot. Azt hiszem, én a szerencsések közé tartoztam, hiszen az én növényem, amelyet meg kellett csapolni, nem volt mérgező. Azon meg tudtam tanulni a módját, majd amikor oda került a sor, a mérgező már ment, mint a karikacsapás. Szegény Vanora sajnos ezen kell hogy megtanulja, ami nem túl biztató, hiszen ha egy csepp is a bőréhez ér, akkor már rohanhat is a gyengélkedőre. De úgy érzem, hogy most ezért vagyok itt. Hiszek egyébként abban, hogy mindennek van valami rendeltetése, a sors... hogy nem véletlenül vagyok itt. És hát hopp, tényleg! Tudtam segíteni valakin. Nem is akár hogy.
Figyelem az összes mozdulatot és szurkolok, hogy a virág ne durranjon szét és csapkodja el a mérgét minden felé. Mert akkor én is kapnék belőle, hiszen fejemet kíváncsian tartom közel hozzá. Már rég láttam ilyen reakciót. Jól meg szerettem volna nézni, ismét, és persze óriási vigyor ült ki az arcomon, amikor a mérget sikerült kinyerni a növényből. Bólogattam hosszasan, amikor a lány megköszönte.
-Ugyan, semmiség. Végül is a te érdemed. - Sikerült kinyerni a mérget, és most már tudja azt is, hogy ezt a csipeszt, mire kell használni. A többi hasonló növénynél is általában ezeket szokták használni. - Örvendek, Vanora. - Mosolyodom el kedvesen a bemutatkozásra. Mondjuk hogy Piton tartja még mindig az órát, azon egy csöppet meglepődöm. Nekem egy évig volt ő a tanárom, de váltig állítottam, hogy tutira le fogják váltani a modora miatt. Ezek szerint nem.
-Engem egy évet tanított Piton, és akkor is szerencsém volt, mert nem a mérgező növényeket kaptam, hanem a gyógyítóakat. Azokon tanultam meg ezt, amit most te a mérgezőn. Furcsa gondolatai vannak Piton professzornak és túlságosan... szigorúak. De biztosan nem annyira rosszakaró. - Én sem voltam túl jó véleménnyel róla az én időmben, de hát most nem kellene rögtön szidalmaznom a tanár urat. Mondjuk ettől függetlenül még nem hinném, hogy bárki szeretné... esetleg a Mardekáros diákjai. - De különben, ha máskor is felad valami olyan dolgot, amit nem tudsz egyedül, nyugodtan megkereshetsz.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-10-22, 13:35

Most már kezdett világossá válni, hogy a nő nem hülyének néz, na jó, talán egy kicsit, hanem inkább mulat rajtam, bár tudja a fene, mi olyan vicces egy életveszélyes szituációban. Minden esetre pontosan azzal a válasszal jött, melyre számítottam: az elmélet és a gyakorlat között egy szó, egy eszköz jelentheti az eget és a földet. A könyv nem igazán említette azt a furcsának kinéző, eddigi ismereteim szerint csak főzéshez használt csipeszt, amit most Caitlyn a kezei között forgatott, majd odanyújtott nekem. Megnéztem; a tárgy egy szado mazo eszköznek is kinézhetett volna, és egy pillanatra végigfutott fejemen, hogy milyen testrészeket lehetne összecsippenteni egy ilyennel, majd gyorsan ki is vertem a gondolataimból a hülyeséget, és a növényekre koncentráltam. Előző tanácsából kiindulva az öregebbiket kellene megcéloznom, az az érzékenyebb, viszont erősebb a valószínűség, hogy fel fog robbanni, ha valamit elrontok.
Közelebb kommandóztam a növényhez, fegyverem felemelve, de még gondolkoznom kellett egy kicsit.... mégis, hogyan fogom én használni ezt a csipeszt? Melyik részét fogom meg szerencsétlen növénynek? Némi tanakodás után arra a konklúzióra jutottam, hogy talán a szirmait kellene összefogni, nehogy váratlanul kinyíljanak, robbanásszerűen és arcon fröcsköljenek. De nagyon ki kellett centizni, mint egy agysebész úgy közelítettem meg a növényt milliméterről milliméterre, majd egy precíz mozdulattal ráfogtam az összecsukott szirmok közepére, lefogva az összeset így. A növény azonnal reagált mégpedig azzal, hogy elkezdett felfújódni a virág. Nem engedtem el, görcsösen fogtam és a tulipán megállt a növekedésben, majd kezdett szépen összeesni. A szára meghajlott a súlyossá vált virágától, és tudtam, hogy elengedhettem. Szimultán oda is tettem az üvegcsét, mely pillanatok alatt megtelt a méreggel, mely az ellazult virág szirmai közepéből csordogált. Elégedetten tettem zsebre szerzeményem, majd megszabadítottam magam a szemüvegtől, álarctól, és a kesztyűktől, megtöröltem izzadt arcom.
- Köszönöm, igaza volt, tényleg hatásos a csipesz. - Mondtam a közben engem figyelő nőnek teljesen elfelejtve, hogy megkért a tegeződésre. Enyhe mosoly is játszott szemeimben, számon. - Öhm, Vanora Greymane vagyok. Piton professzor remélem önnek is hasonló hálás feladatokat adott. Nem tudom, miben reménykedik; majd valaki megmérgezi magát, és akkor kevesebbet kell majd vizsgáztatnia? - Kérdezem kicsit frusztráltan; csak Piton volt az, aki ilyeneket csinált, mindenki más megelégedett kevésbé életveszélyes feladatokkal.
Vissza az elejére Go down
Caitlyn Brooks
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-10-11, 11:08

Vanora & Caitlyn

[You must be registered and logged in to see this image.]
Örültem neki, hogy a lány ennyire érdeklődő. Fiatalkori magamra emlékeztetett és jó érzéssel töltöttek el ezek a mondatok. Hiszen ha lehetne, akkor újra és újra járnám a Roxfortot, vagy ha doktorit lehetne itt csinálni akkor addig mennék. Akár 30 éves koromig tartana akár nem. Ennek az iskolának olyan történelme, kisugárzása van számomra, ami csak úgy vonz be és be. Arra kér, hogy fedezzem fel még azokat a dolgokat, amiket nem fedeztem fel. Soha nem fogom megunni ezt a helyet. Ha egyszer gyermekeim lesznek, akkor örömmel fogok nekik róla mesélni és azt szeretném, hogy ők is alig várják azt a napot, amikor ide jöhetnek.
Megszemléltem a tulipánt, majd körülnéztem körülötte. Volt pár felszerelés, ami talán pont azért volt odakészítve, hogy aki szeretné lefejni a mérget, használhassa. A kérdést megmosolygom, majd bólintok egy nagyot.
-A könyvek sokszor rosszul írják le. Van amikor egy szón múlik az egész dolog. Vagy például egy tárgyon. - Pillantottam a kis tárolóban lévő pálcára, aminek a végén csipesz szerű dolog volt. Majdnem hogy úgy nézett ki mint amit a sütéshez szoktak használni eszköz. - Ezt érdemesebb használni mert hatásosabb. Meg kell finoman csípni vele. - Mutattam a mozdulatot, de nem csináltam meg a lány helyett. Átadtam neki azt a pálcát, majd figyelmesen néztem oldalról -persze hogy ne csapjon le ha sikerül- mi tévő is lesz a lányka. Ha sikerül neki, akkor persze rögtön megdicsérem. Jó dolog az elismerés. Mosolyogva dőlök neki az asztalnak, és mivel az előtt elfelejtettem megkérdezni a nevét, most bepótolom. - Hogy hívnak? Az előtt elfelejtettem megkérdezni. Ja és kérlek ne magázz! Nem vagyok én olyan öreg. - Kacsintottam egyet játékosan, és csak vártam a válaszokat. Láthatóan tényleg nem siettem sehová, hiszen van időm még estig...

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-10-09, 18:30

Beugrott. Egy cikket olvashattam róla a Prófétában, mert valamiféle tudományos irományt jelentettek meg a gyógyítókról, és ez a lány vagy nő is meg volt említve, mint a kor egyik potenciális zsenije, akit imádnak a betegei, habár kétes, hogy a tudásáért, vagy .... másért. Nem látszott kurvának, így nem hiszem, hogy .... másért szerették volna, de az biztos volt, hogy a fiúk szájában a nyálat összefuttathatta, ha az én figyelmemet is annyira felkeltette, hogy végigmérjem alaposan.
Viszont, ha orvos volt, gyógyító, akkor bizony nagyon is ki kellene használni az alkalmat, hisz a gyógyító majdnem, ha nem nagyobb szaktudással rendelkezik, mint az auror, úgyhogy fül kinyit, agy beindul, és igyuk szavait, aztán talán stréberkedni is lehet, hátha segít majd valamit.
- Kérem, nem szenvedek, csak ... próbálom az elméletet gyakorlatban kamatoztatni, de ezek szerint a Méregköpő Tulipánra nincs hatással az, amit a könyv és a szóbeszéd állít, úgyhogy ön szerint hogyan lehetne a leghatásosabb módszerrel kifejteni a mérgét? - Kérdeztem tőle, és félúton a fiatal és az öregebb Tulipán között megfagyva vártam a válaszát.
Nézése kicsit aggasztott, talán úgy nézhetett rám, mint aki gyengeelméjű volna, de ha valaki, akkor neki tudnia kellett, hogy a biztonság az biztonság, teljesen lényegtelen, hogyan néz ki az ember. Ez nem egy szépségverseny, hanem egy kísérlet.
Vissza az elejére Go down
Caitlyn Brooks
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-10-09, 16:39

Vanora & Caitlyn

[You must be registered and logged in to see this image.]
Boldogan sétáltam végig a folyosókon, az udvaron. Mély levegőt  vettem, megannyi kellemes érzés töltött el. Hiszen életem legfőbb állomása ez a hely. Csak a diákok változtak egy kicsit. Hiszen ahogy telnek az évek, úgy változnak a nemzedékek is. Sok időt bóklászással töltök el, hiszen a mai napom csak a Roxfortra van szánva. Nem szeretnék semmit sem elsietni, és egyébként is vannak bizonyos növények, amiket például a tó partján lehet csak megtalálni. Milyen jó, hogy ennyi mindent felfedeztem az iskolás éveim alatt! Vannak, akik rimánkodva jönnek haza, és mondják, hogy segítséget kellett kérniük ehhez meg ahhoz. Hát nekem nem kell! Remélem a főnök díjazni foga, és ezen túl csak engem küld majd ide.
Már az üvegházban sürgök forgok, amikor meglátom a lányt a tulipánnal. Persze egyből bekapcsol bennem a vészvillogó, amely arra ösztökél, hogy mindenképp figyelmeztessem őt. Soha nem szerettem mutatni, hogy mennyi mindet tudok a különféle növényekről, mert sokan lenéztek a tudásom miatt vagy akár strébernek tituláltak, viszont most már nem ide járok, fontos a tudás, ami a kezemben van. A figyelmeztetés után halványan elmosolyodom, hiszen tudta. Ugyan miért ne gondolhattam volna? Hisz nyakig be van öltözve és kesztyű, minden egyéb rajta annak érdekében, hogy megvédje magát. És egy üvegcse.
-Ó! Értem. Segítsek esetleg? Szerintem próbálkozhatnánk a mögötte lévővel. - Böktem az idősebbnek látszó növényre. Valószínűleg a kicsi a csemetéje lehet neki. Miközben ezt szemlélgettem, észrevettem persze, hogy megnéz a lány. Sokan teszik, bár főként férfiak. Mert nem vagyok hétköznapi teremtés. Nem tudom, anyám is ilyen lehetett valamikor? Sokszor kíváncsivá tesz a dolog, hogy vajon honnan örökölhettem... valószínűleg soha nem fog ez már kiderülni. Amikor ismét szóba elegyedik velem, rá pillantok. A hangnem abszolút nem zavar, csak halkan felnevetek, de persze megválaszolom a kérdését. Szeretem az érdeklődő diákocskákat. Van velük dolgom, hiszen néhányan gyakornokként fel-felbukkannak az Ispotályban. - A nevem Caitlyn és gyógyító vagyok a Mungóban. Sok mindent tanultam én is itt az iskolában, főként a növényekről, azért tudom. Most pedig szükségem van erre-arra, de megakadt a szemem a szenvedéseden. - Kacsintottam rá, majd elvigyorodtam. Remélem nem veszi rossz néven, hiszen valóban csak segíteni szeretnék neki.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-10-05, 10:50

Piton professzor nem a barátom, de ezt nagyjából az egész iskola könnyedén, és gondolkozás nélkül kijelenthette volna, mégis azért kell említenem, mert immáron a második alkalommal küldött engem olyan környezetbe, mely potenciálisan életveszélyes lehet. Legelőször mondjuk a kertekbe küldött érdektelen, de annál kacifántosabban megszerezhető növények után kutatva (amiről csak később derült ki, hogy nem életveszélyes), most meg egy igencsak kellemetlen növényfajtáról kellet mérget fejnünk, ráadásul egyesével; ide valamiért nem kellett a csapatmunka. Csoporttársaim közül csak négyen kötöttek ki a gyengélkedőn.... és vagyunk öten hatan, szóval nem kis átlag. Direkt emiatt előre készültem, felvettem sárkánybőr kesztyűm, valahonnan szereztem egy kviddics szemüveget, még arcomat is bekötöttem valami sállal, és egy üvegcsét szorongatva ácsorogtam egy fiatal Méregköpő Tulipán előtt, aki hasonló gyanakvással méregetett engem, mint én őt. A könyv azt írta, hogy a virágára kell odafigyelni, mert váratlanul nyitja ki, és erős robbanással távozik a méreg, nagyjából mindenfelé, de csak akkor, ha felnőtt, és csak akkor, ha hozzáérnek. Ez a "könnyű" megoldás, vagyis, ahol sokat nem kell gondolkozni, de a könyv szerint van a profi megoldás, amikor annyit molesztáljuk szerencsétlen növényt, hogy a virága inkább csorgatni kezdi a mérget, nem pedig lövöldözni. Nos, ezt a csorgatást szerettem volna ijesztgetéssel, hirtelen ráközelítéssel elérni, de mintha rám sem hederített volna még, megérinteni meg nem akartam, ha el lehet kerülni a spriccelést. Lehet, túl fiatal ahhoz, hogy felülüljön próbálkozásaimnak?
Ekkor azonban egy nő jelent meg váratlanul mellettem, és figyelmeztetett arról a dologról, amit már eddig is tudtam és próbáltam elkerülni. Felnéztem rá, és a sálam alatt eltátottam a szám; sziporkázott a levegő körülötte, olyan gyönyörű volt a lány? Nő? Fiatalnak nézett ki, arca viszont felnőttes volt, így biztos volt már dolga férfival, de azért annyira mégsem, valami gyermekies fiatalságot megőrzött.
- Tudom, épp ezt akartam elérni, de nem akarja mérgét adni. - Mormoltam tompán, és megmutattam neki a kezemben szorongatott üvegcsét, majd elléptem a növénytől (aki megkönnyebbülten felsóhajtott), lehúztam a sálat, feltoltam a szemüveget, és gyorsan végigszaladt szemem a ... nőn. A hűvös ellenére nem öltözött szorosan, sőt, meglepően nyáriasan öltözött, így minden körvonalát tökéletesen lehetett látni, és mintha topmodell lett volna, jobban megalkotott nőt még magamban sem láttam, pedig azért bízom magamban, hogy jól nézek. Valamiért az ő arca szebb vonalú volt, szemei tiszták, orra szimmetrikus, szája csábosan telt, bár nekem is megvolt mindez, a belőle kiáradó pozitív energia ezeket sokkal szebbé varázsolta. Teste is biztos volt olyan karcsú, mint az enyém, keblei sem lehettek nagyobbak, sőt, csípője, feneke is biztosan nem volt arányos a testével, de miért éreztem mégiscsak kényszert arra, hogy megfogdossam? Ennyire sokat jelentene a vidámság, a melegség ereje? Próbáltam végigpörgetni a reggeli próféta számait, hátha eszembe jut, hogy láttam e már valahol, és bizony, láttam én őt már valamikor, valahol, talán itt, az iskolában, de már nem akar beugrani, hogy mikor, hol, és miért. Fürkésző pillantással néztem vissza a nő szemeibe, próbáltam félretenni pislákoló vonzalmam felé.
- Ön ki, és honnan tudta, hogy veszélyes növény a Tulipán? - Kérdeztem tőle, nem épp a legtiszteletteljesebben.
Vissza az elejére Go down
Caitlyn Brooks
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-10-04, 12:45

Vanora & Caitlyn

[You must be registered and logged in to see this image.]
A főnököm minden hónapban egyszer elküld valakit a Roxfortba, hogy beszerezze azokat a különleges növényeket, amelyeket az iskolában lehet csak látni. Igazából azt hiszem a fekete piacon is megvásárolhatóak, de valószínűleg az nem lenne alkalmas arra, hogy embereket gyógyítsunk vele. Így hát a Roxforttól vásároltunk. Ebben a hónapban én vagyok a szerencsés kiválasztott. Már mennyi ideje sóvárgok neki, hogy küldjön engem! A Roxfort volt az otthonom több mint 7 éven keresztül, ő adta nekem ezt az életet, amit most élhetek. Kicsit talán... honvágyam volt. De most végre meghallgatásra kerültek imáim és eljöhettem ide. Első utam Bimba professzorhoz vezetett persze, engedélyt kérni és átadni a levelet, amelyet a Mungó Ispotályból küldött a főnököm. Kiélveztem minden percet, amikor az iskolában sétálhattam. Nem siettem el a dolgokat, miután megbeszéltem a magam dolgát Bimba professzorral és kijelentette, hogy mennyire sajnálja, hogy nem gondoltam meg magam a tanári állást illetően, elindultam az üvegház felé. Minden ugyan olyan volt mint pár évvel ezelőtt. Semmi sem változott. A diákok szaladgáltak az udvaron, órákra siettek, tanultak. Voltak, akik az egyik sarokban játszottak, versengtek. Halványan elmosolyodtam, lehajtottam a fejem és tovább sétáltam. A kedvenc helyem mindig is a tó volt. Sokszor üldögéltem kint éjszakába nyúlóan a parton, vagy éppen felkeltem hajnalok hajnalán hogy onnan tudjam megnézni a napfelkeltét. Néha kicsit bánom, hogy nem vállaltam el azt a tanári állást, vagy akár az ápolóit. Mert itt lakhattam volna, ezen a csodálatos helyen életem végéig.
A végállomás az üvegházak. Ezen a helyen is sok időmet töltöttem, de csak a tanulásom fontos céljából. Szinte ismerem az összes zugát ennek a nem túl nagy házikónak, valamint azt is tudom -ha nem rendezték át- hogy melyik növény hol terem. Nem vagyok bent egyedül. Körülnézek, a diákok érdeklődve tanulmányozzák a növényeket. Mintha csak magamat látnám. Aztán felkapom a fejem egy érdekes teremtésre. Odasietek hozzá.
-Nem hinném, hogy jó ötlet hozzá érni. Mérget fog rád lőni amint megérinted. - Kedvesen rámosolyogtam a lányra. Most jöttem és már nemes célt is szolgáltam. Szegény lány ha nem figyelmeztetem még a végén a gyengélkedőn fog kikötni.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aaron Prusseit
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 268

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-06-02, 03:03

Thess jól sejtette, Aaron nem jelentett veszélyt a számára. És az sem meglepő, hogy azonnal a másik segítségére sietett. Hiába igyekszik elfojtani az érzéseit, hiába próbál minél kevesebb részvétet érezni mások iránt, megesik, hogy néha elgyengül, és akkor egy pillanatra felfedi a valós énjét. Ezt történt most is, és ki tudja miért, de most egyáltalán nem érdekelte a fiút, hogy távolságot tartson. Talán ő is érezte, hogy Thess hozzáhasonlóan nem túlzottan társasági lény.
Amikor Theresa elmosolyodott, Aaron meglepődött. Meglepődött, bár ez nem tükröződött arcán. Theresa magyarázatot adott a mosolyára, akkor kissé felvont szemöldökkel tekintett rá. Nem különösebben érdekelte ez az információ, és azt se tudta, hogy miként reagáljon rá, így inkább nem szólt semmit. Mit mondhatott volna erre? De jó neki? Persze, arra a kis hangszínváltozásra felfigyelt, és mintha a féltékenység ütött volna tanyát a szívében. Ő sose ápolt jó viszonyt az apjával, sőt az egész családjával nem, kivéve a nagybátyját, a német nagyszüleit meg az egyik unokatestvérét.
Nos, Aaronnak nincs humorérzéke, ezért összeráncolt homlokkal hallgatta a lány szavait. Közben pedig azon tűnődött, hogy tulajdonképpen ő hogy is jutott el odáig, hogy egy mardekáros lányon igyekszik segíteni, mikor eredetileg teljesen máshogy akarta eltölteni az estét. ‒ Hm. Azt hittem, csak bedőltél ide ájuldozni ‒ felelte kissé gúnyosan, majd amikor a gyengélkedőt említették, halkan felhorkantott. ‒ Nem vagyok ostoba. Ha nyitva lenne, akkor biztos kérdezősködnének, és van egy olyan érzésem, hogy nem igazán tartozik senkire, hogy miként sérültél meg. ‒ Nos, talán kissé zokon vette, hogy Theresa kinézte volna belőle, hogy a gyengélkedőre cipeli el. Azért ennél ő is okosabb. Azonban ne hidd, hogy hagylak így bájitalt főzni! ‒ bök a lányra arra utalva, hogy sérülten, szakadtan biztosan nem fogja megengedni, hogy akár az üst közelébe menjen. Rájött arra is, hogy a lány valószínűleg összeverekedett valakivel, de még mindig nem szólt semmit. Nem kérdezett, nem akadékoskodott, mert fordított helyzetben őt is irritálták volna a kíváncsiskodók.
Megkönnyebbült, hogy nem kell Thesst egészen a hetedikig felrángatnia, hanem a dolgot békésen is megtudják oldani. Először óvatosan a lány csuklóján összekulcsolta hideg ujjait, majd finoman felsegítette őt a földről. ‒ Talán… Azért jobban lenne, ha belém karolnál ‒ szólalt meg kicsit zavartan. Nem szokott hozzá ahhoz, hogy hozzáérjenek, de hát máshogyan nem tudta volna feltámogatni a lányt. A figyelmeztetésre kicsit megrándult a szája, egyértelműen egy mosolyt fojtott el.
‒ Az feltűnt, hogy nehéz eset vagy, de… Talán elbírok veled ‒ felelte halkan, kitámogatta a lányt, hogy utána egy varázslattal bezárhassa az ajtót, mintha ott se jártak volna. Viszonylag lassan haladtak, mert Aaron odakint nem akart annyira sietni, így is elég nehéz lehetett Thess-nek a kövekkel és buckákkal tarkított terep, nem kellett volna még neki az is, hogy a fiú végigrángassa az udvaron. Néha megálltak, amikor Aaron úgy érezte, hogy a lánynak szüksége van némi pihenésre, aztán folytatták tovább az útjukat. Egyre sötétebb lett, és a szél is feltámadt. Aaron borzongva húzta összébb a talárját, és halkan németül mérgelődött. Aztán a tekintete a lány arcára tévedt, aki mosolyogva mondott neki köszönetet. Nos, az ő arcán még mindig kevés érzelem tükröződött, de ez nem a lány ellen irányult.
‒ Nincs mit megköszönnöd. ‒ Aaron ezért valóban nem várt köszönetet, és nem is akarja, hogy a lány az adósa legyen. Szimplán segített neki, mert… Mert nem akarta az ő lelkén száradjon, ha valami baja történik. Időközben elértek a bejárathoz, Aaron pedig sóhajtva lökte be az ajtót. ‒ Innentől kezdve nagyon óvatosnak kell lennünk ‒ suttogta.
A harmadik emeletig gond nélkül feljutottak, azonban ott társaságuk akadt Friccs macskája képében. ‒ Hogy Merlin rúgná fel, ezt a nyamvadt dögöt! ‒ sziszegte, és már rá is szegezte a pálcáját az állatra. Abban a pillanatban, mikor Mrs Norris nyávogva jelezni akart a gazdájának, egy sóbálvány-átok telibe találta a macskát. A megfelelő távolságon belül lett volna, akkor még fel is rúgta volna a macskát, de így csak szóval a hátára vette a mardekárost, és a lépcsőfokokat kettesével szedve sietett a hetedikre. Most már nem érdekelte az óvatosság, ha a macska a közelben volt, akkor Friccsnek is a másodikon vagy a negyediken kellett lennie. Ráadásul, ha meg is látná a hátukat az öreg kvibli akkor se tudna mit tenni. Aaron még őt is megdermeszthetné, ha annyira akarná. Az ötödik emeleten kicsit kifulladt.
‒ Tényleg nehéz vagy… ‒ szuszogta, nem törődve azzal, hogy egy lánynak ilyet nem mondunk. Pár pillanatig állt a lépcsősor tetején, aztán ismét megindult felfelé. A hetedik emeleti folyosóra érve letette a lányt. ‒ Gyere, már nincs messze. ‒ Itt már sokkal lassabban, kényelemesebb mozgott. Amikor elérték Badar Barnabás és a balettozó trollok falikárpitját, megállt. Lehunyta a szemét, és arra gondolt, hogy szüksége van a laborra. Amikor kinyitotta a szemét, lassan megjelent előttük az ajtó. Ekkor egészen közelről motyogást hallottak. Friccs átkozta azt, aki megdermesztette a macskáját, és most éppen a tettest kereste. Aaron nem várta meg, hogy az öreg rájuk találjuk, húzta a lányt a szobába, aztán becsukta az ajtót. A korábbi munkaasztaltól nem messze egy kisebb kanapé is megjelent, a fiú erre huppant le miután a zsebéből kiszórta a növényeket az asztalra. ‒ Mindjárt nekiállok, csak hadd fújjam ki magam… ‒ dünnyögte immár a kanapén szétfolyva. Aztán megveregette maga mellett a helyet. ‒ Addig ülj le te is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 121

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-06-02, 00:52



Aaron & Thess


Igen, a lánynak is ismerősnek tűnt Aaron már az első pillanattól, esküdne rá, hogy ugyanarra az évfolyamra járnak, de nem sokáig vitte el ezt a gondolatmenetet, csak addig jutott benne, hogy veszélyes-e, vagy sem. Végül pedig arra jutott, hogy nem. Így nem törte a fejét tovább azon, hogy vajon ki is lehet ő pontosan. Végül elveszi a zsebkendőt a kissé zavart iskolatársától, hogy orrához szorítsa. Megtörli, majd megnézi, hogy nagyon vérzik-e még, végül megint visszateszi, miután megállapítja, hogy túléli. Ahogy eddig sok minden mást is. Nem kell neki kétszer mondani, hogy maradjon veszteg, ő is hamar rájött, hogy nem lesz ez így jó. De ha nem próbálja meg, sosem derül ki. A srác nevére viszont kicsit elmosolyodik, és közli is, hogy miért.
- Apámat is így hívják. - reakciójából, rá nem jellemző, ellágyuló hangjából látható, hogy szereti ezt az embert, bárki is legyen. Arról meg nem beszélünk, hogy az illető valójában nem a vérszerinti apja, hanem az a vadőr, aki akaratán kívül vérfarkassá tette, majd felnevelte az árva lányt. Igen, nagyon szereti ezt az embert, minden körülmény ellenére. Ma már tudja, hogy az az éjszaka olyan tüske mindkettőjükben, amit csak együtt tudtak elviselni. A rövid bemutatkozás után beáll a csend, amit a lány nem tör meg, csak néma biccentéssel köszöni meg a pálcáját. Pár pillanatig senki nem szólal meg, mígnem Aaron elkezdi részletezni, hogy nem a legjobb gyógyító, mire Thess ironikusan, de vicces köntösben tálalva reagál.
- Pechemre vannak nálam nagyobb és erősebb emberek is. Ez a pech, nem az, hogy te nem vagy a legjobb gyógyító. Csak megoldjuk. Plusz én viszonylag jó vagyok bájitaltanból. Micsoda véletlen, hogy pont ide jöttem... Viszont a bűbájtan nem éppen az erősségem. És még csak meg se forduljon a fejedben, hogy a gyengélkedőre viszel. Talán most nem látszik, de gyorsan futok ám. - célozgat arra, hogy a sebkötöző, fáslizó, rögzítő bűbájokhoz valójában hülye. Mondandójából pedig az is kiderülhet, hogy verekedett. Nem egy gyakori dolog ez tőle, évente egy-két verekedésben van része, de a gyengélkedőre sosem megy el. Na meg legutóbb második évben nézett ki ennyire csúnyán ilyen esetek után. Dumbledore megengedte neki, hogy a normális emberek között éljen és tanuljon. Nem akar rá szégyent hozni. De sajnos a természete nem mindig hagyja neki, hogy szó nélkül intézze el a dolgot. És mindig lesznek olyanok, akik viccet űznek belőle, és sajnos nem csak a szájuk nagy a végén.
- Ez a terv jobban hangzik. - mondja, mikor egy helyről van szó, ahol nem találják meg őket. Majd a fiú segítségével feltápászkodik. - Szerintem megleszek a saját lábamon. Ha meg nem, előre figyelmeztetlek, nehéz vagyok. Nehéz eset... - teszi még hozzá kicsit morogva. Hogy miért ilyen nyitott most? Hát a fene sem tudja. Talán a fájdalom hatását kompenzálni próbáló boldogsághormon, ami felszabadul az agyában, vagy az adrenalin, ami még mindig beszédre készteti. Vagy csak a tény, hogy akit Aaron névre kereszteltek, rossz ember már nem lehet.
- És köszi. Amúgy. - teszi még hozzá, és furcsa, összeszedetlen mosoly ül ki arcára.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aaron Prusseit
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 268

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-06-02, 00:12

Aaron már kezdte elhinni, hogy valóban a képzelete játszott vele, és a lány valójában már meghalt, de végül mégis sikerült kitapintania a pulzusát, sőt a mardekáros talán mintegy jelzésként megmozdult. Megkönnyebbülten felsóhajtott. El sem tudta képzelni, hogy mégis milyen arcot vágott volna Bimba professzor, ha egy hullát talál a hőn szeretett üvegházai egyikében.
Csendesen térdelt a lány mellett, és az arcát fürkészte. Őt nem zavarta különösebben a mardekáros sebhelye, sőt ezt az arcot korábban jól az eszébe is véste, hiszen emlékei szerint egyszer-kétszer voltak közös óráik. Akkoriban még furcsa volt a lány, sőt talán kicsit borzadt is tőle, de azóta már megszokta a látványt, így egyetlen arcizma se rándult Theresa arca láttán. Mióta megbizonyosodott afelől, hogy a lány életben marad, visszanyerte korábbi higgadtságát. Gondolkozott, hogy mégis mit mondhatna neki, de túlságosan is elmerült a lehetőségek vizsgálatában, így, amikor észrevette, hogy vérzik a lány orra, akkor benyúlt a talárja zsebébe, előhúzott egy zsebkendőt, és mardekáros felé nyújtotta.
Utána ismét elmerült gondolatainak tengerében, és csak akkor zökkent vissza a valóságba, amikor kérdeztek tőle.  ‒ Bocs, nem dohányzom ‒ felelte kurtán, aztán kissé aggodalmasan hallgatta a lány köhögésrohamát. Nem volt gyógyító. Alapszintű tudással rendelkezett ilyentéren. Ő inkább a történelmi események meg a rúnák között élt, nem pedig holmi gazokat, és bármikor robbanni kész bájitalokat. Azokkal a tantárgyakkal csak azért foglalkozott, mert nem akart rossz jegyeket szerezni. Tipikus hollóhátas. Bár, ebben talán kicsit az is benne volt, hogy a bátyjainál jobb tanuló akart lenni.
‒ Hé, ne erőltesd! ‒ szólt rá a lányra, de ahhoz nem elég fürge, hogy felálljon, és hagyja, hogy ránehezedjenek. Aaron magában azon töprengett, hogy vajon minden mardekáros ennyire csökönyös lehet-e, mert akit ismert abból a házból az a személy is pont olyan makacs természettel lett megáldva. A növényeket megvilágítva épp azt nézegette, hogy vajon minden szükség hozzávaló megtalálható-e idebent, vagy több helyre is kell-e törni ahhoz, hogy rendbe tegye a lányt. Így tehát érhető, hogy kissé összerezzent, amikor a lány ismét megtörte a csendet. Felvont szemöldökkel pillant rá. Általában nem szerette, ha valaki miatt meg kellett szakítania a gondolatmenetét, de mivel a lányt nem ismerte, ezért nem hordta le, mint ahogy, az ismerőseit szokta. Kissé tétovázva, de kezet rázott Theresával. ‒ Aaron ‒ bemutatkozott be ő is enyhe akcentussal. Valamiért sose tudta megszokni, hogy a nevét angolosan ejtse ki, hiába ügyelt arra, hogy ne érződjön rajta, hogy nem teljesen angol, néha akaratlanul is furcsán ejtett szavakat.
Elhúzta a kezét, majd a lány pálcájáért nyúlt, hogy odaadja neki közben pedig bólintott, hogy felfogta, amit a lány mondott. ‒ Pechedre, nem vagyok egy nagy gyógyító, de a felületi sérüléseket talán meg tudom gyógyítani meg esetleg megpróbálhatom rögzíted a bokádat, de azzal mindenképpen el kell majd menned a gyengélkedőre. ‒ A fejét csóválva nézett végig a lányon. Persze, érdekelte, hogy mi történt vele, de inkább magában tartotta a kellemetlenkedő kérdéseket. Sejtette, hogy Thess nem akarja beavatni a dolgokba. ‒ Ahhoz, hogy segítsek, vissza kell jutnunk a kastélyba. Tudok egy helyet, ahol nem találnak meg minket ‒ szólalt meg csendesen, aztán nagyot nyújtózkodva felállt, körbejárt, és a begyűjtött gyógynövényeket a zsebébe tömködte. Aztán visszasétált Thess mellé.
‒ Mit gondolsz, ha rám támaszkodsz, akkor tudsz sétálni, vagy vigyelek a hátamon? ‒ érdeklődött, és a választól függően vagy felsegítette a lányt, és hagyta, hogy belekaroljon, vagy pedig óvatosan a hátára vette, hogy úgy induljon vissza vele. Nem akart tovább az üvegházban maradni, egyrészt nem akarta pocsékolni itt az idejét, másrészt nem akarta megkockáztatni a lebukást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 121

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-06-01, 23:39



Aaron & Thess


Pillanatok telnek el, ahogy a lány továbbra is némán fekszik, a szavak nem használnak nála, nem mozdul, talán meg sem hallja. Ám amikor Aaron leereszkedik hozzá, és megérinti a kezét, hogy a szívverését ellenőrizze, Thess ökölbe szorítja a kezét, de nagyon lassan, fájdalmasan, semmi fenyegető nincsen benne, és közben felnyög egy kicsit. Mindössze a motoros mozgását teszteli, mielőtt valami nagyobb fába vágná a fejszéjét. Amikor pedig megállapítja, hogy képes lesz többre is, fejét lazán hátra ejti, az asztal teli fa oldalának támasztja, hogy megnézze, ki a fene is van vele szemben. Most látszik csak arca. Csinos pofi is lehetne. De nem az. Jobb oldalt csúnya sebhely borítja, karmok által okozott vágások, és alatta valamiféle égésnek látszó hegesedés. Szeme pedig szürkén, fókusz nélkül követi az aranyszín tekintetet, ami most a fiú arcára szegeződik. Orrából vér szivárog, arcának ép részén felhasadt a szemöldöke, ahogy az ajka is néhány helyen. Kétségtelen, hogy nagyon nyúzottan fest. Egy pillanatra becsukja a még ép szemét, így valószínesíthető, hogy egy pillanatra semmit sem lát, majd felsóhajt.
- Nincs egy szál cigid? - kérdezi, majd előre bukik egy kicsit, hogy könyökhajlatába köhögjön. - Nem fontos... - teszi hozzá, tekintve, hogy így is fuldoklik. Kicsit hörögve lélegzik a sok mogyoróbarna hajcsiga alatt, majd újra felemeli arcát, hogy megnézze a fiú valószínűleg igen nagyon értetlen arcát. Most jut eszébe, hogy valami hiányzik, így lenéz a földre, ahol ki is szúrja a pálcáját, de nem nyúl utána, mert közben felfedezi, hogy véres lett az inge. Jobbjával végigsimít a foltos részen.
- Remek... - morogja az orra alá, majd megpróbál feltápászkodni, ám láthatólag gondjai vannak a dologgal. Erősen felszisszen, ahogy bal lábára próbálna terhelni, így nem sokáig jut, vissza is ül, kissé lerogy ugyanoda, ahonnan indult. Egy szusszanással kifújja a levegőt, és ismét Aaronra figyelmez. Ő maga sem a társaság nagymestere, amúgy meg teljesen új neki a helyzet, hogy mások látják ilyen állapotban. Általánosan elintézi ezt egyedül. Na meg általánosan nem néz ki így a helyzet. Most néz igazából végig a fiún, és megállapítja a szakát. Így nem kérheti meg, hogy vigye fel a saját szobájába, és az övébe sem igen mehet be. Nem mintha ez nagy baj lenne. Csak ki ne ötölje, hogy a gyengélkedőre cipeli.
- Thess. - mondja egyszerűen, egyértelműen bemutatkozik, tekintve, hogy kicsit koszos, de éppen nem véres jobbját nyújtja neki. - Azt hiszem kiment a bokán. Vagy eltört. Nem tudom. - magyarázza, és látszik rajta, hogy lassan felülkerekedik a fájdalmon. Bár arcára nézve, volt már része benne.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aaron Prusseit
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 268

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-06-01, 22:55

Halk nyikorgással engedett a Szükség Szobájának ajtaja. A bent lévő fiú először csak kilesett a folyosóra. Mikor megállapította, hogy tiszta a levegő, akkor kisurrant az ajtón, ami pár pillanattal később beleolvadt a falba. Ahogy a fiú elhaladt az egyik ablak mellett a beszökő fény a talárján lévő hollóhátas jelvényre esett.
Aaron megszaporázta a lépteit, ugyanis szeretett volna minél hamarabb visszatérni a Szobában berendezett laboratóriumba, ahol már több éjszakája lázasan dolgozott valami bájitalon, de még nem sikerült jól kikevernie. Most is csak azért hagyta el a labort, osont le a bejárati csarnokba, és szaladt az üvegházakig, mert szinte az összes hozzávalót elhasználta már. Magában Merlin nevéhez különféle szitokszókat társított ‒ hol németet, hol angolt, csupán attól függött, hogy melyik nyelven jutott hamarabb eszébe a keresett szó.
Bosszankodva lassított az üvegházak előtt. Elfelejtette, hogy melyik épületben vannak azok a növények, amiket keresett. Így céltalanul benyitogatott jó pár helyre, és már készült volna feladni az egészet, amikor az egyik ajtó nyitva maradt. Úgy emlékezett, hogy azokat az üvegházakat bezárta, amikbe az imént betört, a pálcáját előreszegezve megindult abba az irányba. Az ajtó előtt egy pillanatra megtorpant, hogy elmotyogjon egy „Lumost”, aztán amikor a pálca végén ott lobogott a kis láng, belökte az ajtót.
Lélegzetvisszafojtva lépett be. Valami belső hang, vagy az ösztöne azt súgta neki, hogy inkább forduljon meg, és menjen szépen vissza a klubhelyiségébe, de a megérzését inkább figyelmen kívül hagyta. Talán a bent tartózkodó mardekárosnak pont ez volt a szerencséje, mert így adódott egy kis esély arra, hogy segítséget kapjon.
Eltartott néhány percig, mire Aaron ráeszmélt, hogy mit is bámult olyan meredten, hogy mi volt az a nem odaillő dolog, és mire fejben összerakta, hogy a földön ülő lány nyithatta ki az ajtót.  ‒ Ez most komoly?! ‒ suttogta halkan. Egészen elsápadt, amikor a fény ráesett a lány ruháján lévő vörös foltokra. Elszorult torokkal leguggolt mellé, és halkan kérdezgette. ‒ Hé, ébren vagy? Mi a fene történt veled? ‒ Nos, Aaron sosem értett túlzottan az emberekhez, ezért viselkedik most is ilyen sután.
Kérdés nélkül megragadta a lány csuklóját, hogy kitapinthassa a pulzusát. Tudni akarta, hogy a lány valóban él-e még, vagy csak ő látja úgy a félhomályban, mintha lélegezne. Térdei a földre estek, az agyán pedig tömérdek lehetőség suhant át, hogy mit kellene csinálnia a lánnyal. Vigye fel a gyengélkedőre? Vagy szóljon valamelyik tanárnak? És akkor hogyan magyarázza ki magukat? Jól tudott hazudni, de azért ilyen esetben talán megkérdőjelezték volna a szavahihetőségét. A barátai segítségét nem kérhette, Merlin tudta hol járnak azok hárman! Akkor meg mit csináljon? Segítsen rajta ő? De hát ő nem olyan jó gyógynövénytanból meg bájitaltanból, hogy biztosan meg tudja gyógyítani.
Hosszasan kifújta a levegőt, és ha a lány eddig nem válaszolt volna neki, akkor most megpróbálja szóra bírni, és arra kéri, hogy felsegíthesse a földről. Nem jó ötlet ott ülni, az este közeledett, ilyenkor pedig könnyen fel lehet fázni. Ha a mardekáros továbbra sem felelt neki, aki kérdés nélkül óvatosan felültette valami székre, ügyelve arra, hogy neki tudjon dőlni valaminek. Miután ezzel végzett körbetekintett. A félhomályban felismert egy-két növényt, amiről tudta, hogy gyógyhatású, nem sokkal később pedig az is, hogy van egy egyszerű bájital, amit még ő sem tudna elrontani.
A fejében már össze is állt a terv: begyűjteni a szükséges növényeket, a lányt feltűnésmentesen felcipelni a hetedikre, és ott megfőzni a bájitalt. Most már csak az volt a kérdés, hogy a lány vajon kibírja-e odáig az utat, és vajon mennyire súlyosak a sebei.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 121

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-06-01, 22:00



Aaron & Thess


A Nap már leszállóban van, vörösre, sárgára festi az eget, és a rohamosan dagadó Hold fehéren tündököl az égbolton, a két égitest találkozik pár órára, szerelmük ilyenkor teljesül be. A színek kavalkádja mesésen tükröződik vissza a hatalmas üvegházakról, melyek közül több zárva van ilyen időben, ám akadnak, akiket ez nem nagyon érdekel. Így esett meg, hogy az egyik ház ajtaja, ugyan résnyire, de nyitva van, láthatólag valaki sietve húzta be maga mögött, miközben befelé igyekezett a tiltott zónába, de nem elég körültekintően járt el. Hát ez a valaki pedig nem más, mit a Mardekár sárvérű vérfarkasa, akit ma vert a sors. Vagy valami biztosan, ugyanis elég romosan néz ki.
A máskor rendezett hajú, fiúk egyenruhájában tetszelgő lány ma nem egészen megszokott formáját hozza, ugyanis a tiltott üvegház koszos padlóján, az egyik ültetőasztanak dőlve pihen. Vagy inkább ájult? Nehéz megállapítani, annyi azonban teljesen bizonyos, hogy levegőt vesz. Hosszú barna haja arcába omlik, így semmit nem látni belőle, jobb keze felé pálcája lesve fekszik, félig a saját combján. Rövid ujjú fehér ingén, és házának színében tetszelgő nyakkendőjén vörös foltok láthatóak. Még frissnek tűnő vér. Ugyanez a helyzet a karjával is. A vérmocskos lányon jelen pillanatban az al- és felkarján látható sebhelyek a legkevésbé feltűnőek, ám ha valaki figyelmes, láthatja, hogy jókora állkapocs által okozott harapás, valamint karmok okozta régi sérülések nyomai találhatók. Elkenődött vérrel. Thess pedig csak csendben szuszog, fekete nadrágja és cipője poros. Nem igen tudni, hogy mi történhetett vele, de annyi bizonyos, hogy nem eszetlen a leányzó, ugyanis abban az üvegházban tartózkodik, ahol a gyógyító növények sokasága nevelkedik. Bár láthatólag nem jutott el a használatukig...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-05-10, 19:09

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cornelius Mortensen
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 23
ϟ Hozzászólások száma : 45

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-05-10, 19:07

//Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cosette Morgenstern
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 136

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-04-30, 20:09

Cornelius & Cosette
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Idegesít, ahogyan viselkedik és ezt láthatja is rajtam. Nem tetszik, ahogyan beszél velem, nagyon nem. Nem vagyok ügyetlen és esetlen sem, ha az lennék, akkor már nem lennék életben. De végül nem mondok semmit sem a szavaira, csak grimaszolok egyet kissé elhúzva a számat. Azt gondol, amit akar, miért is érdekelne engem ez bővebben egyáltalán? Nem az én dolgom, nem kell megfelelnem neki, még csak beszélnem sem kell vele igazából, semmi közöm hozzá. Ha segít, segít, ha pedig nem tenné meg, akkor... megoldom máshogy. Mindig megoldom valahogy, csak most ez volt a könnyebb út és ha az ember teheti, akkor jó hogy a könnyebb utat választja igaz?
- Lehetett volna akár célzás is. - rántom meg a vállamat. Komolyan nem tetszik nekem az, hogy folyamatosan csak kritizál, mert nem vágom, hogy miért is van erre bármiféle joga. Okos vagyok, szándékosan teszek kötekedő megjegyzéseket, ennyire egyszerű ez az egész. Ettől még azt hagyom, hogy elrendezze a sebeimet, főleg mert ez nekem is érdekemben áll, mert sokáig tartana, amíg maguktól jönnének rendbe és nem utolsó sorban az sem biztos, hogy kinti körülmények között egyáltalán rendbe jönnének és nem lenne komolyabb bajom abból, hogy esetleg nem kezelné le őket. Amikor viszont az ételt említi persze, hogy felkelti vele a figyelmemet, az viszont már sokkal kevésbé tetszik nekem, amit ezek után mondd, az hogy a szobájában akad. Nem hiszem, hogy mondjuk fogná és lehozná nekem mondjuk csak úgy, sőt... nem nézem ki belőle, ezért végül ki se mondom a felmerülő kérdést, mert tuti, hogy csak újabb kellemetlen megjegyzések következnének miatta.
- Szóval a szobádban és az gondolom bent van a kastélyban. - igen ez inkább csak költői kijelentés, ha létezik ilyen. Van késem, neki viszont van pálcája. De utálom ezt! Már nem egyszer jártam meg, mert az itteniek folyton azokkal a pálcákkal hadonásznak és varázsolnak.- Hát jó, de... nem maradok ott, csak adsz valamit enni és kész igaz? - esetleg valahogy megoldhatom, hogy mondjuk be se teszem a lábamat a szobájába, vagy ilyesmi, nem lehetetlen ez sem, maximum ezt ráérek vele ott megtárgyalni, remélem legalábbis. Szóval legyen, moccanok, ha ő is és elindulok utána. Persze azért nagyon figyelve minden egyes mozdulatára, nagyon-nagyon figyelve. Nem bízom benne természetesen, soha senkiben sem szokásom csak úgy bízni.


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Két világ között elveszhetsz félúton.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak

Vissza az elejére Go down

Üvegházak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Birtok-