Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb

ϟ Üres terem
  Today at 07:31
Scott McBride

ϟ Daniil Dolohov
  Yesterday at 22:53
Daniil Dolohov

ϟ Képességdobás
  Yesterday at 22:36
Daniil Dolohov


ϟ Régi ismerősök
  Yesterday at 18:32
Madeleine Eastwick




A hónap posztolói
Gina Accipiter
 
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Cody Armstrong
 
Luna Lovegood
 
Draco Malfoy
 
Lioneah McCaine
 
Gillian Ollivander
 
Nicolas McCaine
 
Calista Merrick
 
Statisztika

Összesen 634 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Daniil Dolohov

Jelenleg összesen 37432 hozzászólás olvasható. in 3389 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Üvegházak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
SzerzőÜzenet
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1347

TémanyitásTárgy: Üvegházak 2014-10-11, 15:43

First topic message reminder :


Üvegházak

A kastély mellett található meg egymás mellett sorban az a nyolc különböző méretű üvegház, ahol a gyógynövénytanhoz, a bájitalokhoz és egyéb elegyekhez szükséges növényeket termesztik az aktuális időjárástól függetlenül.


[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/

SzerzőÜzenet
Bonnie Michaels
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 149

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-08-18, 18:59




Lupin & Bonnie

[You must be registered and logged in to see this image.]


 [RT]

Kissé felcsippentem a szoknyám ráncait, hogy ne érjen bele a virágföldekbe, amelyek mellett elhaladok, de sehol senki. Bárki is volt, úgy tűnik, már lelépett a hátsó ajtón. Megvonom a vállamat, és sarkon fordulok, hogy végül én is eltűnjek. Az az ötletem támad, hogy lemegyek a faluba, ha már megtehetem, és most nem igazán vagyok pasizós kedvemben, felkeltem a klónomat, hátha van kedve elkísérni, hiszen egyedül nem az igazi. Ő nem egy iszákos fajta, de hátha.. Áh, nem hiszem, ő annyit sportol napközben, hogy ilyenkor már biztosan alszik mint a bunda. Hiába küldeném rá a leminget, a patrónusom csak nyöszögne a fülébe, de nem váltana ki belőle hatást. Hát akkor jobb híjján én is megyek. Megfordulok tehát, és a szívemhez kapok, amikor a sötét taláros alakkal találom magamat szembe. Elfehéredek, nem mintha egyébként nem lennék porcelán baba bőrű szépség.
- Uh.. tanár úr... milyen mesterfokon űzi a lopakodást.. Direkt ijesztget? – Nem vagyok megrovó, de azért na, sikerült jól betojnom. Remélem nem küld valami büntetőmunkára, full legálisan vagyok most itt. Az fura módon nem jut eszembe, hogy csábos mosolyt villantsak, talán Noel miatt már kezdek kinőni az ilyesmiből? Azon tűnödök, hogy talán csak biccentenem kéne, és elhúzni mellette.. de olyan magas.. Mi van, ha van mondandója számomra? Inkább kivárok.

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Az üvegházban


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]

Little princess


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Remus J. Lupin
Reveal your secrets

avatar

Tanár

ϟ Kor : 42
ϟ Hozzászólások száma : 40

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-08-18, 18:47


Furcsa, hogy még csak most kezdődött az iskola, de már fáradt vagyok. Tudom, hogy ez az év sem lesz könnyű, hogy megint sok kicsapongó diákkal kell leszámolni, pláne takarodó után. Szeretem, hogy a szobám ablaka a Birtokra néz, így gyakran vagyok én a gonosz tanár, aki ha valami mozgást lát a birtokon, akkor bizony veszi a fáradságot és lesétál. Ha van ideje persze... Nem mindig vagyok ilyen gonosz, és általában büntetést, vagy pontlevonást sem szoktam adni, egyszerűen csak bekísérem a kastélyba a rosszalkodó diákot és elmagyarázom neki, hogy ne szegje meg a szabályokat, mert ha nem velem hozzá össze a Sors, akkor bizony sok pontot veszíthet a háza.
Ma este azonban nem a szabálytalankodókat kutatom a Birtokon, egyszerűen csak egy kellemes, üdítő sétát teszek. Szeptember eleje van, az idő egész kellemes még ilyenkor. Már jócskán elmúlt éjfél, a Nap sugarai már bőven a horizont alját nyaldossák, így egész gyanúsnak hat az apró fényvillanás az üvegházakban. Egyszerű fekete talárt viselek, szerencsére sikerült beszereznem egy kevésbé kopottat, úgyhogy nem is nézek ki annyira vészesen. Sima fekete farmer, kényelmes cipő és egy fehér ing.A talán alatt kicsit világít a sötétben, de ez most nem érdekel. A 3-as üvegházból jött a fény, így arrafelé indulok meg, mosolyogva csóválva a fejemet. Már megint egy éjjeli bagoly, és még csak 10.-e sincs...
Az ajtóhoz érve látom, hogy résnyire nyitva van, így sejtem, hogy a lopakodó még idebent lehet. Én is előveszem a pálcámat.
- Lumos! - suttogom a szavakat, mire a pálcám végén megjelenik a kis fény. Nem nagy, alig látok előre pár lépést. Megindulok a virágok között az egyik soron. Egyelőre nem szólok, kíváncsi vagyok, hogy a lopakodó diák (már ha diák persze...) megijed-e.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bonnie Michaels
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 149

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-08-18, 18:38




Lupin & Bonnie

[You must be registered and logged in to see this image.]


 [RT]


Úgy volt, hogy Noellel találkozom, ha már én is egyemista vagyok, akkor bátran kiszökdöshetek a klubhelységből. Sőt, nem is kell kiszöknöm, már megengedett. Ez így nem is annyira buli, szeretem megszegni a szabályokat, mint amikor Fred is rámtalált a Tiltott Rengetegben. Igaz, az délután volt, nem pedig éjnek idején. Noel viszont az utolsó pillanatban visszamondta. Tudom, hogy nem akart megbántani, de olyan sok tanulnivalója akadt már így az első héten is, úgyhogy nem erőltettem a dolgot, válaszoltam a patrónusának, hogy nincsen gond, majd másnap látjuk egymást. Végülis nem járunk, meg semmi ilyesmi, meg egyébként sem lennék rá mérges, tudom, hogy nem bántana, legalábbis szándékosan nem. Én viszont nem tudok aludni, már kiment a szememből az álom. Mivel két kávét bedobtam a manókonyhában, nem is megyek vissza a hálókörletemben, hanem kifelé indulok, és a szemem sarkából észreveszem, hogy az üvegházakban mintha fény gyúlt volna, ám mire odaérek, nincsen mozgás. Benyitok, és magamban nevetgélek, hogy végre én is megtehetem, hogy az éj leple alatt itt osongálok. Azért Bimba csúnyán nézne, ha rajtakapna, hogy imádott virágai között flangálok, főleg, hogy annak a sötét rózsának a fekete égbolt az éltetője, nem érheti nap, ilyenkor érdemes csak megnézni. Vajon merre lehet? Imádom a növényeket, a virágokat meg főleg kapni, de ez most egyoldalú dolog. Keresgélek a sorok között, éppenhogy halovány fénnyel a pálcám végén.

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Az üvegházban


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]

Little princess


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samuel Assielin
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 33
ϟ Hozzászólások száma : 26

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-07-03, 23:46

Elmélkedések


[You must be registered and logged in to see this image.] Szerencsére később, mikor már eljött a takarodó ideje a diákoknak, egyedül lehetek az Üvegházaknál. Ilyenkor nem zavar meg egyetlen izgatott elsős sem, és általában már a szerelmes egyetemisták sem itt ütik el az idejüket, hanem valami eldugottabb és romantikusabb helyen. Én csak sétálok az üvegházak között és csodálom a tájat. Néha még elcsípem a naplementét, de sokszor csak a Hold fénye által megvilágított birtokot látom. Most is ugyanazt tettem, mint minden alkalommal, amikor kijöttem ide. Odasétáltam az egyik falhoz, majd leültem a tövébe. Elővettem a naplómat, és a tollamat, és a Hold fényénél elkezdtem írni…

Egyre furcsább dolgok történnek ebben az iskolában. Először is, néhányan kedvesek hozzám. Erre elég ritkán van példa. Nem is hibáztatom érte a diákokat, hiszen fiatalok még, és ki mást lehetne a legjobban piszkálni, mint azt, aki nem hallja, hogy piszkálják? Így lehet a legjobbakat nevetni rajta. De ez mind semmi ahhoz képest, amit ma tapasztaltam.
Van pár srác a hetedik osztályban, akiknek az a hoppájuk, hogy letapossák az összes rózsabokromat. Szerintük ez jó poén, én viszont nem nagyon örülök ennek a hozzáállásnak. Először is, mert azokkal nagyon sokat dolgoztam, hogy szépen, rendezetten nézzenek ki. Másodszor pedig, akárhogy is nézzük, a virágok is csak élőlények. Ugyan nem emberek, de élnek, és biztosan fáj nekik, amikor letapossák őket. Ugyanúgy, mint ahogyan az én lelkemnek fáj, mikor holtan látom őket. És ne aggódj, nem vagyok vérbuzi, csak nem szeretek viccből pusztítani, és vannak érzéseim. Ezek felerősödtek a baleset óta. Mintha a hallásom elvesztésével sok más érzékem felerősödött volna. Bár biztosan csak képzelődők, mert ez így elég bénán és furán hangzik.
No de visszatérve ahhoz, amit most le akartam írni. Ugyanúgy az elülső udvaron vágtam a bokrokat, mint ahogy sokszor megtettem, mikor megláttam a srácokat. Már le is raktam az ollót, amit addig használtam, és vártam a pillanatot, hogy mikor fognak ráugrani a virágaimra. A banda vezetője, Noah rám nézett, majd elmosolyodott. Majd a mosoly egy nevetésbe, és egy vihogásba váltott át. Egyszer csak kettőt lépett előre, majd magasra ugrott, s ezek után pont a rózsáimon landolt. Hogy egyszer nem szúrná meg a lábát… De persze nem volt ilyen szerencsém. Noah gúnyos vigyorral a képén bámult, és még kicsit meg is taposta a virágokat. Ezután lelépett róluk, majd még mindig engem nézve elhátrált a kis kőútra.
A srác elfordult, én pedig ismét tehetetlenül néztem, ahogy elindul. Hirtelen arra gondoltam, hogy bárcsak elsüllyedne a földben. Sajnálatos módon ez nem lehetséges. Visszafordultam a fához, amit addig vágtam, és letettem a metszőollót a földre. Gondoltam, ránézek a rózsáimra, mikor meghallottam, hogy Noah kiáltozik. Odanéztem, és megláttam, hogy nem bír mozdulni. A bokája mintha futóhomokba ragadt volna a kis kőút kellős közepén. Meglepett arccal bámultam rá, mert fogalmam sincs, hogy ez mégis hogy történhetett. Azt kívántam, bár’ elsüllyedne a földben, de nem gondoltam, hogy ez valóra is válhatna.
Nem is láttam senkit, csak megéreztem, ahogy valaki elkezdni rángatni a karomat. Láttam, hogy mozog a szája, de olyan gyorsan hadart, hogy nem tudtam leolvasni róla, hogy mit akar. Elkezdett Noah felé mutogatni, majd összerakta a két kezét. Azt akarta, hogy segítsek annak a visszataszító alaknak. Egy pillanatig még felhúztam az orromat, majd utána leengedtem, és elindultam a srác felé. Mikor odaértem, már a fél udvar a srác köré sereglett. Félrelöktem mindenkit, és örültem, hogy nem hallom, hogy milyen megjegyzéseket kaptam utána. Közelebbről is megnéztem, hogy mi történt. Noah szabályosan bokáig állt a futóhomokban. Sajnos nem süllyedt mélyebbre.
Mögémentem, és hátulról átkaroltam. Megpróbáltam kihúzni, de semmi. Meg se moccant. Megpróbáltam előröl, meg oldalról is kihúzni a srácot, de semmi sem történt. Nem értettem, hogy mi lehet ennek az oka. Azt kívántam, bár’ eltűnne az a valami Noah lábáról, mert ez így csak rosszabb, mintha a rózsáimat taposná szét. Majd mint derült égből villámcsapás, a futóhomok eltűnt. Meglepetten hátrahőköltem. Ezt én csináltam volna? Az lehetetlen. Ilyenre senki sem képes. Mégis úgy tűnt, hogy én voltam. Noah is ugyanolyan meglepett volt, mint én. De amint ráeszmélt, hogy szabad, már sprintelt is el. Mikor visszanézett rám, mintha egy köszönömöt tátogott volna. Ugyan nem csináltam semmit, de azért bólintottam. Vagy mégis én voltam?

A nap folyamán semmi furcsa vagy természetfeletti nem történt, így megnyugodtam, hogy valaki más játszott a sráccal, én pedig csak rosszkor gondoltam ilyen dolgokra. Majd mikor már kezdtek eltűnni a diákok az udvarról, elmentem egy kis sarokba, ahol biztosan nem láthatott meg senki. Rákoncentráltam a saját lábamra, és elképzeltem, ahogy futóhomok teríti be. Semmi. Semmi sem történt. Kifújtam a levegőt, majd még egyszer megpróbálkoztam vele. Ismét semmi. Erre megjelent egy kis mosoly a számon, hogy nem velem van a baj. Elindultam jobbra, illetve elindultam volna. Nem ment, nem mozdultak a lábaim. Lenéztem a földre, majd láttam, hogy a lábam futóhomokban van. Kikerekedtek a szemeim, hiszen ez lehetetlen. Hogy a puszta akaratommal ilyet létrehozzak, az kész őrület. Mégis úgy néz ki, hogy megtettem. Gyorsan megpróbáltam arra gondolni, hogy szeretném, ha eltűnne ez az izé a lábam körül. Egy pillanatig nem történt semmi, majd a homok elkezdett remegni, és szépen visszahúzódott a földbe, kiszabadítva így az én lábamat. Egy pár percig még hitetlenkedve álltam a lábamat figyelve, majd utána visszasétáltam a kunyhómba, és megpróbáltam elaludni.


Felnéztem a naplómból. Emlékszem, hogy mi történt. Tudom, hogy mit láttam. Képes vagyok dolgokra, furcsa dolgokra. Vajon én vagyok az egyedüli? Hallottam, hogy egy hatodikos lány nemrég egy tanárral való vitatkozás közben kisebb tűzcsóvát lőtt ki a kezéből. Lehet, hogy ez normális, csak rajtam másképp jön ki? Történt valami az iskolában, aminek ilyen hatása lehet? Nem tudom. Azóta sem sikerült kiderítenem. Csak azt tudom, hogy néha nagyon furcsa dolgok történnek velem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-03-27, 18:13



Neville  & Hannah


Korán keltem fel. Vagyis nem keltem fel, hanem álltam fel az ágyból, mivel nem jött álom szemeimre. Átöltöztem az egyenruhába, majd egy papírral, vagyis egy engedéllyel a kezemben indultam el kezemben. Még múlt héten kértem el Pomona Bimba professzortól, mert a) a házi feladathoz kellett, és b) legalább a növényekkel lehettem. Úgy hát a lépcsőket róva igyekeztem minnél hamarabb elérni az üvegházakat. Miért kellett ennyi lépcsőt építeniük? Nem gondoltak rá, hogy az ember fia lábai majd leszakadnak?
Mikor elértem az ismerős folyosót lassabbra vettem a lépteket, majd az ajtónak a kilincséhez nyúltam. Nem nyílt. Lépteket hallottam a hátam mögül, ezért ijedten, a pálcámhoz kapva fordultam meg.





A hozzászólást Hannah Abbott összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-07-06, 14:42-kor.
Vissza az elejére Go down
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1347

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-02-01, 17:57





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Rolf & Luna

Tényleg tetszik a neve, olyan egyedi és hozzá illően egyszerű. Na nem azt mondom, hogy Rolf olyan egyszerű, vagyis... végül is annak tűnik, de jó értelemben. Mosolyog, egy bagoly a jó barátja és nem tartja furcsának, hogy valakinek tiszta föld a keze és a földön alszik az üvegházban egy bokor alatt. Ezek számomra mind nagyon pozitív tulajdonságok és tettek, és valahogy passzolnak a nevéhez.
- Oh ez kedves, köszönöm! Szeretem a nevemet, édesanyám adta. - na igen a családunkban már csak ilyen különleges nevek vannak egyébként is, de anyától én ezt kaptam, pedig nem éjszaka születtem, de apa azt mesélte, hogy anya mindig is imádta a Holdat. A téli éjszakákon, amikor sok a csillag a Hold kiemelkedik közülük, de még sem nyomja el a csillagok fényét, mint a Nap, hanem őket is hagyja tündökölni, mégis ő a legszebb és a legfényesebb. Hát igen apa elég sokszor elmesélte ezt nekem, tudom, hogy mennyire szerette anyát és mennyire hiányzik neki.
- Tudod nem gondoltam, hogy egyáltalán ismersz, nem hogy pozitív véleménnyel vagy rólam. Hányadikos vagy? - na igen azért újra meglep. Jó értelemben persze, hiszen folyton csupa jót és kedveset mond nekem, pedig nem is ismerem és valahogy még is nekem úgy tűnik, mintha ő jobban ismerne engem, mint én őt. Persze sokan vannak, akik már hallottak rólam, de általában negatívan állnak hozzám, vagy felettébb visszafogottan, félénken, mintha az általuk vélt furcsaság ragályos lehetne és elkaphatnák, ha beszélgetnének velem.
- Soknak pedig egészen más az illata, de ez is attól függ, hogy mit gyakorolsz és mivel ismerkedsz meg jobban. Számodra biztosan van olyasmi, ami könnyen felismerhető, másnak pedig nem. - magyarázom bátorító mosollyal, ahogyan elakad kicsit. Engem nem zavar, ha nem ismeri az orchidea illatát, hiszen van aki például akár a hangjáról is megismeri a madarakat, vagy egy igazán hozzáértő a mintázatukról az egyező fajba tartozó állatokat, de ez is nehéz feladat és nem mindenkinek megy. Attól függ mihez van affinitásod, vagy mit gyakoroltál sokat. Hozzám a természet áll közel, a növények és az állatok is.
Azt persze látom én, hogy elvörösödik, ahogyan azokat az izgatott rezgéseket is érzem felőle, de mint tudjuk én egészen másképp gondolkodom, mint az átlag ember, másképp is élem meg az ilyen jelzéseket. Egyébként is gyakran vannak zavarban a közelemben, már csak a stílusom, vagy beállítottságom miatt is, ezt már mondhatni megszoktam, de felőle azért mégis kicsit mást érzek, amit foghatok arra is, hogy nem gyakran másznak csak úgy bele mondjuk az aurájába, én pedig elég közvetlen vagyok mindenkivel.
- Semmi baj, hiányzik, de az élet nem mindig alakul úgy, ahogy szeretnénk, de úgy gondolom, ha rossz is történik velünk annak oka van, később majd visszakapjuk valahogy, amit elveszítettünk. - vagyis apa nekem mindig ezt tanította. Persze rossz volt anya nélkül felnőni, de apa mindig tett róla, hogy jól érezzem magamat így is, ne legyek kevesebb csak mert egyedül vagyok és azt hiszem ez a fő. Ezért nem gondolok vissza mély szomorúsággal anya elvesztésére, egyébként is régen volt már.
- Roxmortsba én még nem mehetek le, de a többi mind tetszik! Úgy tudom, hogy ebben az évszakban jönnek fel a leggyakrabban a felszínre a sellők, bár őket nehéz észrevenni, túlságosan gyorsak. Vagy a Rengeteg! Egészen régen jártam ott, pedig virágzik a Jégkristályfenyő, ami úgy tudom csak itt a Rengetegben honos. - na igen hirtelen akár többfelé is szakadnék is igazából még Roxmorts se lenne rossz, csak hát oda tényleg nem mehetek le csak úgy hatodikosként. Na nem mintha egyébként a Tiltott Rengeteg nem lenne... tiltott.


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/
Rolf.Scamander
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 8

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-29, 14:17



Luna & Rolf

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Hát nincs sok gondom vele. – nevettem el magam. Nem változtatnék rajta. Tény, hogy a Rudolf nem igazán illik hozzám, ám a Rolf…el sem tudnám képzelni, hogy mondjuk George-nak hívjanak. Vagy Williamnek. Nem, nem. Így a legjobb. – Egyébként nekem is tetszik a tiéd.- Luna. A hold nem? Majdnem illik hozzá. Majdnem olyan szép a Hold is, mint ő. Persze ezt kimondani hangosan…ugyan. Nem mertem. Ha több bennem a kurázsi mint Griffendél Godrick-ban, talán még akkor sem lenne merszem hozzá. A gondolataim hiába összeszedettek- hellyel közzel, mire kimondom őket, régen szétszóródnak és értelmetlen zagyvaságok ömlenek ki a számon.
-Valóban, inkább az ő veszteségük, ha nem ismernek téged. – értettem egyet, és erősen figyeltem, nehogy még jobban elvarázsoljon az a mosoly. Félő, hogy a zavarodottság egy olyan mély grádicsára taszítana, ahonnan rettenet nehezen küzdeném fel magam az értelmes, összefüggő gondolatok lépcsőfokára.   – De örülök, hogy így állsz hozzá. Nem lenne kellemes látni, ha szomorkodsz. – tűrtem a fülem mögé a hajamat. Őszintén szólva igazán szívfájdító lenne, ha ezzel kellene találkoznom és nem a mosolyával. Éppen ezért örülök, hogy nem fosztja meg a világot és ezzel együtt engem sem ettől.
Értékelem, hogy próbál oldani a zavaromon, de sajnos annak kérge erősebb és makacsabb bárminél, beton biztosan ragaszkodik hozzám. –Igen…az orchidea tényleg jó. – hebegem rekedtesen. – Bár a növényekhez annyira nem értek. Szeretem őket, ne értsd félre, de nehéz különbséget tenni köztük. – azért pár megvan. A rózsa, a káposzta, a fenyő, de hogy melyik a kocsányos és melyik a kocsánytalan tölgy. Lövésem sincs.  Ez van, ha az egyik tehetséged egy másik rovására megy. A madarakat a tojásuk és énekük alapján pofonegyszerű megkülönböztetni, és gondolom nem csak nekem, de a növények. Az más kérdés.
De aztán megérzem, hogy ennek a mondatnak nem az orchidea volt a kulcsszava, így inkább befogom, és némán bámulom a nosztalgikus mosolyt és a semmibe révedő szemeket. Sokáig nem is mertem megszólalni, hátha valami fontosat szakítok meg a szavaimmal.
-          Hihetetlen jószágok. Nagyon kedvelem őket.– jegyeztem meg . – Kár, hogy sokan nem kedvelik őket. Mondjuk nehéz is, mert kevesen látják. De ugye ezt…mindketten tudjuk…-felesleges kijelentenem a nyilvánvalót. Ez a halál dolog sokak fejébe bezavar. Minden ami ehhez kötődik, mindegy hogyan, és mennyire, az csak rossz lehet.
Igyekszem a lehető legegyszerűbben, bármiféle sallang nélkül előadni a történetet. Tudom, hogy nem erre volt kíváncsi.  Más választ azonban nem tudtam volna adni az eredeti kérdésére. A tény, hogy annyira keveset találkozhattam a bátyámmal elkeserít, ám az, elenyészően kevés emlékem van róla, mit felidézhetnék, amikor rágondolok még jobban elszomorít. De már régóta nem bánódom miatta. Vannak képek, és történetek, amik segítenek. Bár ismerhettem volna. – Köszönöm. – mosolyodtam rá szélesen. Kedves kislány.   Igazán kedves. Érintésébe önkéntelenül is, de belevörösödök. Lehet egyáltalán szándékosan elvörösödni? Ha lehet, akkor miért nem lehet kikapcsolni? Nagyjából a vak is láthatja, mennyire zavarba jövök miatta, de azért valahol, nagyon mélyen a naiv énem reménykedik: még nem szúrt szemet neki a helyzet. Vagy ha mégis, akkor nem kötötte össze a dolgokat.
-          Oh. Igazán sajnálom. – reagálok csendesen.  – Biztos remek asszony lehetett. – valakitől örökölnie kellett ezt a bájos mosolyt. De valóban milyen szomorú. Ilyen fiatalon elveszteni az édesanyját.

Sóhajtottam. Huh. De… szomorkás lett a hangulat. Vidoran összecsaptam a kezeim, és egymáshoz dörzsöltem őket. – Mihez lenne kedved? Mehetünk a tó felé, a rengeteghez, roxmortsba, vagy csak bele a semmibe…te döntesz. – mosolyodtam rá halványan. Szeretném elterelni a témát. Ha már egyszer volt merszem megszólítani, nem szeretném, hogy mélabúsan gondoljon vissza a kis sétánkra.
♫ Zene ♫ ♠ Szöveg, idézet stb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1347

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-28, 19:01





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Rolf & Luna

- Nekem tetszik, de az a fő, hogy te szeresd a nevedet. - nekem sose volt gondom az enyémmel. Különleges, ahogyan a szüleiméi is, bár becézni nem igen lehet, de egyébként sem rendelkezem tömérdek baráttal, akik folyton becézgetni próbálnak. Már az is remek dolog egyébként, hogy ennek fényében ott van mögötte egy nagy család, akik bár lehet hogy borsot törnek egymás orra alá időnként, pl. egy névvel, de biztosan nagyon szeretik egymást, mint mi apával.
- Köszönöm, ez igazán kedves tőled. Engem soha sem érdekelt, hogy mit mondanak mások, nekik rossz, hogy olyan sok mindenben nem hisznek. - aprót rántok a vállamon csak egy bájos mosollyal toldom meg. Persze nekem is vannak érzéseim és persze néha azért bánt, ahogyan viselkednek, de nincs értelme szomorkodni rajta, hiszen attól még nem változik meg a helyzet, és csak rosszul is érzem magamat, de jó érzés, hogy Rolf nem úgy viszonyul hozzám, mint mások. Pedig nem is igazán ismerem, és azt hittem, hogy ő sem engem. Most valahogy mégis valamiféle más érzésem van, mintha ő jobban ismerne engem, mint én őt. És ahogyan habog és a szavakat keresi. Határozottan furcsa és nem teljesen értem, hogy miért van. Nem érzek belőle negatívumot. Olyanok is vannak, akik azért vannak a közelemben zavarban, mert nem akarnak megbántani, de ő inkább bókol a maga furcsa módján.
- Köszönöm, ez igazán kedves tőled! Egyébként is én szeretem a friss föld illatát, élettel teli. - hátha ez egy kicsit old, vagy segít a zavarán, mielőtt még elsüllyed itt nekem szégyenében. Nem éreztem bántónak a szavait. Egyszerűen csak megérzem, ha valaki annak szánja, de érezni lehet, hogy ő nem szánja annak ezt most, hanem bóknak. És tényleg a föld illata jó. - A friss fű illatát is szeretem és frissen mosott ruhák és az orchidea... emlékeszem anyának mindig orchidea illata volt. - ábrándos mosolyom egy pillanatra a múltba réved, ahogyan rá gondolok. Az arcára inkább már csak a képek miatt emlékszem, de ez valahogy megmaradt. A hangja is megfakult pár éve, már nincs meg úgy bennem, mint régen, de az illat igen. Bármikor, ha orchideát látok jó kedvre derít, nem véletlenül a kedvenc virágom.
Közben a kis bagollyal is megismerkedem. Észre sem veszem, hogy Rolf milyen szúrós szemmel néz rá, de ettől függetlenül sem harap meg. Mindig is jól kijöttem az állatokkal, talán mert érzik, hogy még csak véletlenül sem akarok nekik ártani, nincs bennem cseppnyi rossz szándék sem.
- Igen, csodás volt! A pici egyből felállt és az édesanyja letisztogatta. Annyira vékonyak voltak a lábai, hihetetlen volt, hogy elbírja a súlyát. Nagyon szép volt! - na igen a szép az a szó, amit a legritkább esetben társítanak a thesztrálokhoz. Akik látják őket általában nem szeretik ezeket a csodás állatokat. Akik viszont nem látják őket nem foglalkoznak velük, maximum képről tudják hogyan nézhetnek ki és az alapján is ritka, aki kifejezetten kedvelné őket. Meglepetten pillanatok oldalra közben, ahogyan Rolf mesélni kezd, pedig nem kérdeztem volna rá szándékosan, hogy miért látja őket. A halálról beszélni mindig nehéz. Meg is torpanok egy pillanatra, hiszen olyasmit osztott meg velem, amit minden bizonnyal nem mondd el csak úgy akárkinek. Tovább is indulok azonnal, csak a kezem moccan és a szemébe nézve finoman simítom meg a felkarját, majd szorítom meg, épp csak egy villanásnyi időre. - Sajnálom. - hogy elveszítette a bátyját. Biztosan fontos volt neki, akkor is, ha már nem emlékszik rá annyira, amennyire szeretne.
- Édesanyám miatt látom őket. Nagyon szeretett kísérletezni, bájitalokkal főleg és kis koromban, kilenc évesen félresikerült egy kísérlete. Felrobbant, én pedig pont ott voltam. - az arcomon nem láthat nagy mértékű szomorúságot, hiába beszélek most valami igazán szomorú dologról, de régen volt és persze anya nagyon hiányzik, de nem jön vissza attól, ha szomorkodom miatta. A jó dolgokra gondolok, azokra emlékszem vele kapcsolatban és próbálom őket nap-nap után felidézni, hogy el ne feledjem őket.


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/
Rolf.Scamander
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 8

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-26, 18:33

-        


Luna & Rolf

[You must be registered and logged in to see this image.]
-  Igazad lehet. Vagy csak egyszerűen bosszantani akarja édesanyámat. – nevettem fel. Kettejük viszonya rendhagyó, sokat marakodnak, apróságokon is. Newt nagyon szeret borsot törni az orra alá, mintha még mindig egy tejfelesszájú kiskölyök lenne. De hát mi értelme felnőnünk, ha nem lehetünk gyerekesek néha?
Persze, hogy tudom. Ostobaság lenne tagadni, még akkor is, ha inkább nem vennék tudomást a gúnynévről. Van, és kész. Ha őt nem is, engem annál inkább zavar, noha nem az én dolgom, és nem is kérte, hogy véleményem legyen róla. Csak érted. Idegesít. Nem sok minden idegesít úgy általában, de ez mégis. Lehet változtatni kellene a felfogásomon. Igen, ez lesz az. Elvigyorodtam. – Tudok róla. De ostobaság gúnyolódni azért, mert más vagy. Ez jó dolog. A különbözőség visz előre. Meg aztán…ez bátor dolog. Hogy nem félsz…más lenni, akkor is ha…- hm mindegy. Az utolsó mondatot már csak hebegtem, mert rájöttem időközben, mekkora közhelyeket durrogtatok épp el. A barátai is biztos ilyesmivel bíztatják. Nem mondhattam újat, de nem is ez volt a lényeg, és azt hiszem erre magától is rájött. De itt álljunk le egy pillanatra és adózzunk pár csepp képletes néma nyálcsorgással Luna Lovegood csodálatos személyiségének, hiszen valóban. Küzdhetsz sárkányokkal, lehetsz hős az emberek rajonganak majd érted, de elviselni mások szűklátókörű véleményét de ugyanúgy élni ahogy te akarsz és te jónak látod. Igazán…igazán. Sóhajtottam, és megráztam a fejem. Kezdi elvenni az eszem. Máris túl sokat kaptam, mint reméltem. Itt ücsörgünk és beszélgetünk. Részemről majdhogynem normálisan.
Zavarba hoztam? Mert ő igen. Ámbár szerintem legfeljebb csak megleptem a kijelentésemmel. Óh az a mosoly. Miért nem írok könyvet róla hm? A bájos Luna Lovegood. Eladott példányszámok: egy. Az is én lennék. Bizonyára. – De milyen jól áll…mármint nem a föld…úgyértem. Szóval…mindenképp finom illatod van. Ha a föld…ha más…- remek. Még nekem is nehéz eldönteni miként értelmezzem a szavaimat, neki se lehet sokkal egyszerűbb. Valahol félúton a bók és a majdnem sértés között. De Merlin a tanúm, nem annak szántam. Csak ugye, rólam van szó.
Szavaira, zavart kacajt hallattam. Éreztem, hogy elvörösödök. Nem szoktak kedves dolgokat mondani nekem. Nem mintha a jellemem kizárná ezt, de egyszerűen csak az ilyesmi annyira megszokott tőlem, hogy nem beszélek róla, vagy ha mégis, akkor senkinek fel sem tűnik a dolog. Még nekem sem. Természetes, tehát úgy véltem kár is lovagolni rajta. De ő…tényleg minden mögött meglátja a jót. Feltűnt, hogy minden bekezdésben róla áradozok? Még nem? Hm? Engem nem zavar. – Hát az biztos, hogy én is sokat nyertem a barátságunkkal. – mosolyodtam el.
Szúrós szemmel néztem Nautiluszra, ahogy Luna előrenyújtotta a kezét érte. Ő visszanézett rám, és biztos vagyok benne, ha lett volna szemöldöke kérdőn felvonja, és képes lenne rá, megvetően ciccegne hozzá. De szerencsére semmi baj nem történt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.  Jó fiú.
- Bámulatos lehetett. Most egy kicsit irigykedek rátok. – mosolyodtam el, ahogy zsebre dugott kézzel ballagtam mellette. Kérdése szöget üt a fejemben, és a mosoly pár árnyalattal halványabb lesz, de csak egy pillanatra. – A bátyám meghalt, amikor még nagyon fiatal voltam. Alig emlékszem rá. Romániában dolgozott a sárkányoknál, mi pedig meglátogattuk, és hát, történt egy baleset…- nem kérdezett rá konkrétan, de ez a magyarázat. Őszintén, tényleg nem emlékszem sok mindenre.  Sem a balesetre, sem pedig a testvéremre. Ami pedig megmaradt, azt szívesebben tartom meg magamnak. Nem túl sok, de az mind az enyém. Kicsit tartok attól, ha túl sokat beszélek róla, talán ezzel együtt el is felejtem őt. Néha olyan, mintha nem is létezett volna, csak egy álom az egész. De nem. Pontosan ezért annyira aggodalmas édesanyám is. Neki sokkal nehezebb volt feldolgozni az esetet, mint nekem. És még egy fiú elvesztése…na de mindegy is. – És te? Már ha…nem akarok tolakodni. Vagyis hát. – kérdeztem kíváncsian rásandítva. 
♫ Zene ♫ ♠ Szöveg, idézet stb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1347

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-08, 21:10





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Rolf & Luna

Szeretem, ha valakinek nem okoz gondot a beszéd, ha szívesen tárja fel a gondolataid a másik előtt és úgy látom, hogy Rolf a kezdeti zavara után oldódni látszik és pont ide sorolható. Én bármikor kimondom gond nélkül, amit gondolok és ami eszembe jut, ami persze nem mindenkinek tetszik. Vannak akik mosolyognak rajta, hogy mindenről van véleményem és a legtöbb dologról eszembe jut valami érdekes, de úgy látom, hogy ő sem csak annyiban tér ki a nevének magyarázatára, hogy lerázza a kérdést pár szóval, mert nem akar róla beszélni.
- Talán úgy vélte, hogy a Rudolf önmagában nagyon komoly, így viszont jobban illik hozzád, egyszerűbben. - és az egyszerűt a mosolyomból láthatja, hogy cseppet sem kell rossz értelemben venni. Sosem gondoltam, hogy az a jó, ha valaki túlbonyolítja a dolgokat. Az egyszerűség jó, sokan pont ott látják meg, hogy nem látják meg az egyszerű dolgokat, az apró örömöket a világban, pedig ott vannak azok, csak ki kellene nyitni a szemüket. Minden rosszban van valami jó, hát én ezt teljes mértékben így gondolom, sőt én még a rosszat is nehezen látom meg, vagy átfordítom, mert nem szabad keseregni, ahhoz túlságosan szép dolgok vannak a világban, mint ez a kis virág, aki életre kel majd szépen pár nap alatt az új földjében és békésen virágozhat kedvére, mert segítettem neki.
- Elrontani... olyasmi, biztosan van, aki véletlenül mondja rosszul, de biztosan te is tudod, hogyan szoktak szólítani. Mindenki tudja. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Nem úgy tűnik, mintha olyan nagyon bántana. Mint említettem nem szokásom a rossz dolgokon keseregni. Attól még nem lesz jobb, ha ezt teszem nem igaz? Ha szomorú vagy azzal csak elérik mások, amit akarnak, ha éppenséggel rosszat akarnak neked, vagy mondjuk talán bele sem gondolnak, hogy mit okoznak neked a szavaikkal. Én nem foglalkozom velük, minek? Vannak jobb dolgok is, amikkel megtehetem.
Meglepetten áll meg a kezem egy pillanatra levegőben, amikor megszólal, de aztán csak visszaszökken a bájos mosoly, ami eddig is ott pihent az arcomon. - Köszönöm, pedig most azt hiszem leginkább a földet érezni rajtam. - hiszen a kezem még most is piszkos. Persze óvatosan szedem ki a leveleket, apró fűszálakat a hajából, nem akarom összepiszkolni, bár azt hiszem, ha a földön aludt akkor ő sem az a típus, aki olyan végtelenül aggódik a koszolódás miatt.
- Semmiség, neki viszont egy csoda. Megmentetted és a barátja lettél. Az egyik legértékesebb dolog, amit adhatsz valakinek az a barátságod és a bizalmad. - anya legalábbis mindig ezt mondta. Mi soha sem voltunk hívei a nagy ajándékozásoknak, a drága holmiknak. A legtöbb ruhámat pici koromban az édesanyám varrta, azóta pedig én magam is foglalkozom ilyesmivel. Nem vagyok annyira ügyes benne, mint ő, de legalább kifejezem az öltözködésemmel is a stílusomat, hiszen a ruháim is mindig kissé különcek, színesek, ahogyan most is.
- Szia Nautilus! Igazán örvendek! - finoman és a legnagyobb óvatossággal nyúlok előre. Oh nem azért, mert attól tartok, hogy netán megcsípne. Nem zavarna, nem vagyok ijedős, hiszen a thesztrálokat is gyakorta látogatom, vagy épp a hipogriffeket. Képes lennék még egy sárkányban is megbízni, persze csak óvatosan, de ezen a kis baglyon jól látszik, hogy nem ártana nekem, így hát végül finoman megsimítom a fejét. Puha a tolla és selymes, igazán jó érzés.
Lassan viszont tényleg elpakolok, főleg amikor felveti a séta ötletét. Van kedvem hozzá, egy kellemes sétához igazából bármikor, ez nem is lehet kérdés, így hát az öntözés után már indulok is a kijárat felé, ahol még az ajtót is előzékenyen kinyitja nekem. Tényleg nagyon kedves fiú. A thesztrálokat illető szavaira már szinte sokat sejtetően mosolyodom el. Na igen, emlékszem rá, hát hogy ne emlékeznék? De nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen legutóbb szinte elszelelt, meglehetősen furcsán viselkedett.
- Igen és kedves tőled, hogy szóltál. Ott voltam, amikor a csikó született. Olyan csodás volt! Padma is velem volt, bár ő semmit sem látott, de... te látod őket? - no igen nem ismerem annyira még Rolfot, de itt az iskolában a legtöbben nem igazán látják ezeket az - akárki akármit is mond - szép állatokat. Bennük is van szépség, mindenkiben van, de a legtöbben általában rossz ómennek veszik, ha képesek látni őket. Persze rossz dologgal köthetőek össze, de ettől még ők maguk nem rosszak.


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/
Rolf.Scamander
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 8

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-06, 23:16



Luna & Rolf

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kérdez! A gondolat, hogy bárminemű esély lebbent fel, miszerint talán érdeklem – ha nem is abban az értelemben, amelyben ő érdekel engem- abnormális dopamin löketet ad nekem, és végre az arcomról is eltűnik az az idegesítő bíbor árnyalat.
Azt vettem észre, hogy nagyon sokan nem szeretnek magukról beszélni. Mintha mindenkinek olyan szörnyű titok lenne a birtokában amit nem oszthat meg mással. Lehet így van. De ezzel szemben én, szívesen osztom meg a gondolataimat, gyerekkorom apró morzsáit másokkal. Nárcizmus? Lehet, de szeretném, hogy megismerjenek, és azt vettem észre, hogy minél többet mesélek, annál közlékenyebbek mások is. Mintha a megállás nélküli csacsogásom, a többieket is erre sarkallná. És én ennek csak örülök.
-          A nagyapámnak nem tetszett. – adtam meg az egyszerű választ egy vállrándítás kíséretében. - Ha jól emlékszem egyszer sem szólított még Rudolfnak, és addig- addig mondogatta, amíg rám nem ragadt és már mindenki így hívott. –vigyorodtam el.
Meglepett ránc szaladt a homlokomra. – Miért? El is lehet rontani a neved? – kérdeztem, de egyből tudtam mire gondol. Nem tudom, nem is érdekel ki találta ki, de mindig is dühített ez a fajta…megkülönböztetés (?). Valahányszor meghallottam, hogy bárki is Lüke Lovegood-ként emlegeti, volt hozzá néhány keresetlen szavam. Nem csak azért, mert szívem hölgyét valószínűleg megviseli a dolog- bár ezt inkább csak gondoltam, biztosra nem mondhatom, hiszen az is lehet egyáltalán nem érdekli őt az ilyesmi, de minimum tud róla, és így még szemtelenebb a dolog. Persze azt sem díjaznám jobban, ha a háta mögött történne a dolog.
Hirtelen közelsége megijeszt egy pillanatra. Belsőm, a zsigereim sűrű melaszos kenőccsé olvadtak. Ha akartam volna se tudtam volna elmenekülni az érintése elől.  Megborzongtam és egy pillanatra lehunytam a szemem, mélyet szippantva a levegőből. – Finom az illatod. – jegyeztem meg halkan, szinte dorombolva, majdhogynem öntudatomon kívülre sodródva. – Köszönöm. – villantottam rá egy széles lehengerlő mosolyt. Kezdem megszokni a társaságát, és jól érezni magam abban a zabolátlan, zavart félénkségben, és ismét önmagam lenni. Szépen lassan.
Mosolyogva figyelem ténykedését. Elgondolkodtató, milyen gondosan foglalkozik a növénykével, és mennyi figyelemmel halmozza el. Sokaknak eszébe se jutna azon merengeni milyen szükségletei vannak egy növénynek. Úgy értem, rengetegen csak otthagyták volna, sokaknak fel sem tűnt a létezése sem, de Luna…Igen. Ő más. Minden ízében más mint a többiek. És ez tetszik benne igazán. Más, és egy kicsit hasonlónak gondolom magamhoz, egy olyan megfoghatatlan síkon, amit csak én érthetek, és ez boldogsággal tölt el. Lehet lesz alkalmam elmagyarázni neki egyszer. De az sem most lesz.
-          Óh hát…- egy percig sem juott eszembe azon merengeni, hogy kedves volt-e vagy sem amit tettem. – Gondolom olyan ez, mint te a növényeddel. Semmiség. – vontam vállat a baglyot figyelve. Nem tudom mi történt volna vele nélkülem. Nem jósoltam neki már akkor sem túl hosszú jövőt, de szerencsére sejtéseim nem igazolódtak be. Erős fiatal csöppség lett belőle.
-          Ezt inkább tőle tudakold meg. – nevettem fel, de úgy látszik Nautilusz megértette, hogy róla folyik a csevej és félrebillentett fejjel bámult fel Lunára, majd közelebb pattogott hozzá. – Hát, szerintem nincs kifogása. – mosolyodtam el.
-          Oh, ennek örülök. – nem is gondolnád mennyire. A belső Rolf egy elégedett vigyorral dőlt hátra, lábát egy képzeletbeli asztalra pakolva fel. Úgy érzem a finishben vagyok, de még mindig ott feszül az a belső görcs, hogy bármelyik szavammal ronthatok az esélyeimen. Félek a botlástól na.
Ahelyett, hogy megnyugodtam volna, talán csak még idegesebb lettem. Pontosan az előbbi okok miatt. Akkor sétálni fogunk. Egy részem repesett az örömtől, a másik pedig…beijedt. Mély levegő, mély levegő.

Amíg megöntözte a növényt, én is álló helyzetbe tornásztam magam. Nautiluszt a vállamra emeltem, és kinyitottam neki az ajtót. – Mondhatni. – vigyorodtam el. Lazán zsebre süllyesztettem a kezeimet.  – Igazából csak bolyongtunk egyet Nautilusszal. Csak a szokásos, de kicsit tovább elhúzódott. Mondhatni kirándultunk. – most különösen izgalmas volt az erdő. – Voltál mostanában a thesztráloknál? – kérdeztem kíváncsian, ezzel elárulva magam, bár biztos hogy emlékszik rám és a cseppet sem kínos megjegyzésemre.
♫ Zene ♫ ♠ Szöveg, idézet stb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1347

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-06, 15:41





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Rolf & Luna

Az bennem csak pozitív gondolatokat vált ki, hogy valaki képes csak úgy elaludni a természet lágy ölén még ilyen hűvös időben is, de rajta azért látom, hogy kifog a tény, hogy pont én vagyok az, aki rajta kaptam. Már csak a miért a kérdés. Bárki találja meg így, akkor is zavarban lenne, vagy ez kifejezetten nekem szól, amiért mindenki más is általában furcsábban viselkedik a környezetemben, mint mások társaságában?
- Tehát Rudolf. És miért lettél csak szimplán Rolf? Gondolom azt szereted jobban, ha azt használod? Rövidebb? - oh én nem megyek csak el úgy az érdekességek mellett és az mindig érdekes pont, hogy kinek miért lett az a beceneve, ami. Tény, hogy őt nem ismerem igazán jól, de azért hallottam már a nevét és eddig mindig csak Rolfként, ennek pedig biztosan van valami oka. Kíváncsian pillantok rá, de azért óvatosan, mert egyáltalán nem biztos, hogy az orromra akarja kötni a választ, kihúzni pedig nem fogom belőle minden áron
- Igen, és jól mondtad a nevemet. - a mosolyom igazán őszinte, hiszen tudom én jól, hogy milyen gúnynevet aggattak rám. Az ő bajuk, én nem foglalkozom vele, de amikor valaki tisztában van azzal, hogy a Lüke nem szerepel a nevemben az azért jól tud esni. Akkor tehát talán nem a miatt van zavarban, mert ő is úgy gondol rám, mint a legtöbben az iskolában, csak biztosan kellemetlen neki az, hogy a földön aludt, vagy az hogy... - Maradt pár levél a hajadban. - nem nagyon gondolkodom a dolgon, simán közelebb hajolok kicsit, megbillenve a törökülésben, hogy amit így előröl látok és elérek azt kiszedjem pár mozdulattal. Na persze, ha nem húzódik el reflexből, vagy ilyesmi esetleg, mert akkor nem erőltetem. Nem mindenki viseli jól, hogy én gond nélkül belemászom bárkinek az aurájába.
- Ugye? Itt jó dolga lesz, Bimba professzor is figyel majd rá és én is meglátogatom időnként. Biztosan hamar gyökeret ereszt majd az új földben. - én legalábbis segíteni fogok neki. Öntözöm majd és gondozom, ahogyan illik, nem pedig ott hagyni a folyosón a sötétben. Talán valaki olyantól kapta, akitől nem szeretett volna virágot, de az nem a virág hibája, ez még nem indokolja azt, hogy így a sorsára hagyják, de innentől már inkább az almát falatozó bagolyra figyelek, miközben persze a földet is pakolászom az új cserépbe. Nem egy hosszú folyamat átültetni egy virágot, de azért gondosan kell csinálni.
- Nagyon kedves tőled, hogy segítettél neki meggyógyulni és szép nevet is kapott, látszik, hogy nagyon szereted. - és ez engem mindig magával ragad. Én is imádom az állatokat. Nyáron megmutattam Harry-nek is a nyúlcsaládot, akik a kedvenc tisztásomra költöztek be. Vittem is nekik időnként egy kis répát. Így legalább fel sem merült bennük, hogy megdézsmálják a kertünket és nekem is jól esett összebarátkozni velük. - Milyen aranyos! Szabad megsimogatni? - nem tudom eltüntetni a széles mosolyt az arcomról, ahogyan figyelem a kis civódást köztük, de persze közben látszik, hogy mennyire oda vannak egymásért, hiszen a kis bagoly sem megy el és ha jól sejtem akkor az a csípés is inkább csak játékos figyelmeztetés volt, mintsem olyan, ami igazán fájdalmat akart volna okozni.
- Nem zavarsz Rolf, ne aggódj. A növényeknek is jó, ha vannak körülöttük, ha beszélgetés hallanak. Ha nem bukkansz fel én szórakoztatnám. - oh nekem nem gond beszélgetni egy virággal, vagy dúdolgatni neki, ezt inkább mások nem igazán értik meg, de egy olyan fiú, aki láthatóan nagyon közeli kapcsolatban van a baglyával talán nem néz furcsán rám e miatt, bár persze semmi sem biztos. - Oh igen! Télen sokkal tisztább az ég, ha nincsenek felhők, akkor mesések a csillagok. - bólintok egyet, miközben lassan az utolsó simításokat végzem el a kis virágon. Az új helye készen van, kicsit elegyengetem még a földet rajta, persze simán kézzel, nem foglalkozom azzal, hogy mennyire leszek piszkos, hiszen a földre is gond nélkül leültem. Meglepetten pillantok fel a kérdést hallva, de újra csak mosoly költözik az arcomra.
- Hát persze, ez úgy is kész, csak még adok neki egy kis vizet. - összeütögetem a két tenyeremet, hogy leporoljon a föld nagy részét majd feltápászkodom a földről. Az itteni kannában szinte mindig van egy kis víz, ez most sincs másképp. Nem adok neki sokat, csak amennyi épp kell, nem túl nagy a virágcserép, amiben helyet kapott, de jobb, mint az előző. Szeretetteljes mosollyal pillantok még a megmentett kis virágra, aztán lépdelek Rolf mellé. - Mehetünk! Ezek szerint kipihented már magadat most? Mitől fáradtál el annyira? - csevegő hangon, kíváncsi tekintettel nézek oldalra, amíg elérjük a kijáratot, hogy aztán odakint már a zsebembe süllyesszem a kezeimet miután persze a sapka és a sál is visszakerült rám.


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/
Rolf.Scamander
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 8

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-05, 00:05



Luna & Rolf

[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudja a nevem. Te jó ég, tudja a nevem. A kislányos rajongás lelkes heve egy percre halvány bíbor árnyalatot kölcsönöz arcomnak. Na, nem pirultam el….nem, csak jól esett a dolog. Honnan tudhatná? Vagyis…honnan ne tudná? Nem rémlik, hogy bármikor is beszélgettünk volna azt az esetet leszámítva, már ha azt lehet beszélgetésnek nevezni, de ő hollóhátas, én hugrabugos vagyok…Merlinre. Tudja a nevem. Bárgyú mosolyra húztam a számat. – Igen, Rolf Scamander. Vagyis Rudolf Newton, de mindig Rolf voltam, de te bárhogy szólíthatsz, mert…mindegy. – hebegtem szórakozottan. Biztos nem kíváncsi az egész históriára, amiért végül mégis Rudolf helyett mindenkinek Rolf lettem. Rengetegen tényleg azt hiszik, hogy  egyszerűen csak Rolf vagyok, pedig a valóság ennél sokkal sötétebb…na jó, igazából a nagypapám szerint ostoba névvel vertek meg a szüleim. – Te pedig Luna vagy. Lovegood? Lovegood. – remek színész vagyok, de most úgy érzem pocsék a teljesítményem. Ugyan hogy is játszhatnám el, hogy a neve idegenül, de maximum pusztán félig ismerősen cseng számomra, holott már hónapok óta figyelemmel kísérem a lánykát. Bár ne csak figyelemmel kísérhetném… Sóhajtok. Verd ki a fejedből Rolf. Tudod, béka hátsója vs sztratoszféra. A közelébe se érsz. És ez a gondolat annyira kegyetlenül elszomorított, hogy az egész almát a bagoly elé gurítottam. A hajamat tudnám tépni.
-          Szerintem nem kell aggódnod. Nem fogja senki keresni. Aki meg igen, az így járt. Miért hagy magára egy növényt a sötétben? – mosolyodtam rá bátorítóan. Milyen kedves. Aggódik. Egy növény miatt. A növény gazdája miatt. Képtelenség. Megráztam a fejem. Ez a lány még egy ilyen aprósággal is képes lenyűgözni. Hogy az életbe? Persze nem mondom, romantikus alkat vagyok, de azt hiszem, én tényleg a plátói szerelemre születtem. Meglátok valakit, aki egy kicsit is kilóg a sorból és bumm. Persze ezek szerint a bumm mértéke egyenesen arányos a sorból való kilógás mértékével, és az én nyáladzásom folyamával is.
-          A neve Nautilusz. Otthon találtam a farmon. El volt törve a szárnya, és mivel a másik baglyomat apu kölcsönkérte, így megtartottam. – cirógattam meg a csöppség feje búbját, ami ő víg csipogással nyugtázott. – Igazi személyiség. Próbál izmozni, de attól ő még csak egy apróság, igaz-e? –gügyögtem a mondat végét a bagolynak, mire egy méltatlankodó erős csípés volt a válasza, amit az ujjamra mért. – Hé! – rántottam el a kezem, mire ő, mintha büszkén kihúzta volna magát. Hihetetlen. Imádom. Elvigyorodtam. – Hát…ami azt illeti igen. Fárasztó napom volt, és igazából csak pár percre jöttünk be, de aztán hát…elnyomott az álom. – vakartam meg a tarkóm zavartan. – Nem akartalak megzavarni. – kérlek mond, hogy nem zavarok, kérlek, kérlek, nagyon kérlek, mond, de akkor egy darabig biztosan nem koptatsz le kicsi lány.
-          Pontosan. – bólogattam megkönnyebbülten. Nem néz flúgosnak. Hát ez teljesen remek. Nagyon örülök, igazán. – Meg egy kicsit hűvösebb van, de ilyenkor télen igazán szépek a csillagok.  – tenyeremmel megtámaszkodtam a térdemen. Hiába, ha egyszer valaki olyan családban nőtt fel mint én, akkor annak elkerülhetetlen, hogy igazi mély csodálattal tekintsen a természetre. Nem hiszem, hogy akadtak volna olyan napok, amikor bent a házban unatkoztam volna. Még ősszel is térdig álltunk a sárban a nagypapával, hogy óriási varangyokat fogjunk, és anyura a frászt hozva bemasíroztunk a konyhába, és alaposan megvizsgáltuk őket. Aztán jöttek a kákalagok, a pixik, meg a többi varázslény, és nem volt megállás. Ahogy anyunak sem akadt egyetlen szabad perce sem miattunk. Élveztem.

-          Volna kedved sétálni? – kérdeztem hirtelen, magamat is meglepve. Őszintén, csak eljátszottam a gondolattal komolyabban fel sem merült bennem, hogy elhívom, de igazából ha már így alakult, hogy összefutottunk, miért ne? Egyszer van bennem elég bátorság, hogy beszélgessek vele, más alkalom nem adódik.
♫ Zene ♫ ♠ Szöveg, idézet stb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1347

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-03, 20:31





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Rolf & Luna

Nagy lelkesedéssel és eltökéltséggel pakolom a földet az új virágcserépbe, hiszen ha már kiültetek egy virágot akkor úgy illik, hogy rendes helyet kapjon magának, ahol el is férhet normálisan, hiszen még az eddigi helye is rendkívül szűkös volt, itt pedig azért sokkal több a lehetőség. Elférnek majd rendesen a gyökerei és ahogy jön a tavasz több kinti friss levegőt is engednek majd be ide, sőt úgy tudom időnként még a tetőablakokat is kinyitják, hogy a napsütés tegye a dolgot. Oh akkor lesz csak igazán a boldog a megmentett kis virág!
Talán én vagyok figyelmetlen, túlságosan leköt az előttem lebegő cél, vagy a fiú nagyon el van rejtőzve, de nem igen veszem észre őt, csak akkor tűnik fel, hogy van itt valaki más is, amikor meghallom az erőteljes csiripelést és hamarosan az is feltűnik, hogy tényleg nem vagyok egyedül, sőt nem csak egy betévedt madárról van szó, aki nem tud kijutni és teszem azt véletlenül repült be az ajtón. Meglepetten fordulok hát a hang irányába, ahol hamarosan már azt veszem észre, hogy tényleg egy fiú van itt, egy bagollyal és vele osztozkodik épp egy almán és kissé mintha még nálam is elvarázsoltabb lenne, mert beletelik néhány pillanatba mire szóra nyitja a száját és köszön, pedig én már előtte is észreveszem, de igazán nem akarom belé fojtani a szót, mert látszik rajta, hogy szeretne megszólalni, csak nehezen megy neki, meg hát egyébként is kedvtelve nézem, ahogyan a kis bagoly eszegeti az almát. Nagyon aranyos jószág.
- Szia! - köszönök vissza én is, amikor végre azok a várt hangok kiszökkennek a torkán. Ismerős az arca, és mivel nem veszem körbe magamat olyan túl sok emberrel beugrik, hogy mikor és hol láttam, amikor fel is hívta magára a figyelmet. Sok mindenkit ismerek, sokakról tudom, hogy kicsoda, akik nem is gondolnák. Egyszerű az oka, jó megfigyelő vagyok és mivel gyakorta vagyok egyedül ez nem is olyan nehéz feladat. Sokkal többeket ismerek, mint azt hiszik, róla is tudok egy s mást, mint pl. hogy elég sokat lófrál a karámok közelében és mintha Hagriddal is láttam volna már, de ebben nem vagyok teljesen biztos, főleg hogy felsőbb éves, legalábbis hozzám képest, így hát még csak közös óránk se lehetett soha, meg aztán a házunk sem azonos, ezt tudom, láttam már Hugrabugosokkal és házszínekben is pompázni.
- Rolf igaz? - pillantok rá, hiszen láthatóan nehezen találja a szavakat. Ez mostanában mintha valahogy általános lenne, Harry is majdnem így viselkedik az utóbbi időben. Az is lehet, hogy Rolf is hasonlóan van vele, mint Hermione, nem akar nyíltan megbántani, de egyébként nem szívesen van a társaságomban és nem is attól tart, hogy ő zavar engem, hanem épp fordítva, ezért keresi ennyire a szavakat, mert nem tudja, hogy ezt hogyan ne adja a tudtomra és hogyan ne bántson meg. Kedves tőle, hogy legalább erre gondol. Nem teszem hát szóvá, hogy annak ellenére, amit mondott még sem indul el, csak lepillantok a már telepakolt kaspóra és a többi eszközre a földön.
- Igen. Őt találtam bent az egyik eldugott sötét folyosón. Azt hiszem valaki ott hagyta a sorsára, én pedig elhoztam, hogy kiültessem, remélem nem fog hiányozni senkinek sem, de mégis csak otthagyták, már majdnem elkezdett száradni. - elgondolkodva magyarázom, még mindig azon törve a fejemet, hogy vajon nem hibáztam-e azzal, hogy elhoztam, de hát annak, aki egy sötét folyosón tart egy virágot nem való növény és ha netán mégis keresné akkor itt megtalálhatja, amikor már felfrissült és erős gyökereket növesztett.
- Nagyon aranyos a baglyod, mi a neve? És mit csináltál itt? Elszundítottál? - a mosolyom egy pillanatra sem mutatja azt, hogy ezt problémának gondolnám, sőt egy pillanatra még el is nézek a válla felett a távolba az üvegen keresztül, mintha csak elrévednék. - Az egyik kedvenc időtöltésem nyáron kifeküdni a puha fűbe a nap alá és ott pihenni, bár most a nap nem süt, de ilyenkor sem lehet sokkal rosszabb, maximum kicsit keményebb a talaj. - fűzöm tovább a szavakat, ha már neki ilyen nehezen megy a beszéd és ebből tényleg tudhatja, hogy engem cseppet sem zavar, ha tényleg itt aludt el. Az mindenképpen pozitívum, ha valaki annyira szereti a természetet, hogy képes csak úgy elszunnyadni a lágy ölén.


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/
Rolf.Scamander
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 8

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-02, 20:55



Luna & Rolf

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Mit gondolsz? Van kedvünk kimenni a hidegbe? – kérdeztem a vállamon egykedvűen ücsörgő Nautilusz-tól.
-Azt hiszed válaszolni fogok? Bagoly vagyok, te pedig bolond. – láttam a szemén, ha tudna, valami ilyesmit mondana. Sóhajtottam.
-Azért megpróbálhatnánk. – pillantásom vágyakozó volt, ahogy a zimankóba borult tájra néztem. Gyönyörű évszak a tél, és semmi kifogásom sincs ellene. De három hónapokig bezárva lenni a négy fal közé… túl sok egy olyannak, aki a természetben érzi jól magát. Minden novemberben fájdalmas búcsút kell vennem a kirándulástól, a tótól, a fáramászástól, a temérdek új és izgalmas kalandtól, amit az erdő tartogat számomra.
-Ma nincs olyan hideg…- mintha megesett volna rajtam a szíve.
- Igazad van. – derültem fel,és a kalapomat a fejembe nyomva, egy szál zakóban kicsörtettem a parkba. Vállamon töretlenül imbolygott az apró bagoly csemete, karmait mélyen a vállamba vájva. Nem törődtem vele, ha fájt is. Előfordul.
Teli szájjal vigyorogva rohantam végig a gyepen, be az erdőbe. Úgy határoztam, talán mégis megmászok egy fát. Tényleg nincs olyan vészesen hideg. Húsz perc múlva már egyből nem éreztem olyan remekül magam az ágak között, de mivel épp egy kiürült fészket láttam az egyik vékony ágon billegni, így eltekintettem a zavaró körülménytől. Elértem a vézna ágat, de mire a fészekhez fértem volna, hatalmas reccsenéssel a földre zuhantam. Nyekkenve huppantam a bozótba. Nautilusz csipogva nevetett ki.
Egy darabig még bolyongtunk a tó körül, aztán már nagyon hidegnek látszott a levegő, de még mindig nem volt semmi kedvem visszaburkolózni a kastélyba, így inkább az üvegházak felé vettem az irányt. Zsebemből előkaptam egy almát, hogy megfelezzem  pimasz kis barátommal.
Nem is tudom meddig ücsörögtünk az egyik cserje alatt, de az biztos, hogy elég sokat, mert időközben elnyomott a buzgóság. Halkan hortyogva nyúltam végig a földön a növények között. Igazából sosem zavartattam magam, gyakorta előfordult, hogy a legvéletlenszerűbb helyeken szunnyadok el. Nem rossz dolog ez. Két órával később, ahogy felriadtam és az ágak között megpillantottam őt, egyből megbántam a könnyelműségemet.
Végignéztem magamon. Mintha most ástam volna át magam ide Szibériából. Amennyire tudtam leporoltam magam.  Nem akartam, hogy meglásson. Beszélgetnünk kellene. És mint tudjuk, nekem az nem megy mellette. De hátha…Nem. Szépen csöndben megvárom amíg végez és kisurranok én is.
Előkaptam még egy almát és beleharaptam. De Nautilusz is éhes volt. Hangos ricsajjal követelte magának a jussát, és hiába próbáltam lepisszegni, nem akart megnyugodni. Odáig ment, hogy óriásikat csípett az ujjaimba, a fülembe, és már az arcomat támadta teljes erejével (amúgy szerintem egy megkezdett zacskó gumicukor többet nyom nála), mire én nevetve kigurultam a növények közül, pont a lány mögé. Biztosan meglátott, de mielőtt még foglalkozni tudtam volna a helyzettel, lekanyarintottam egy darabot az almából a madárka számára. – Tessék. Lehettél volna kedvesebb is.
Egy darabig a földön ücsörögve bámultam ahogy falatozik, majd a zavartan a tarkómat vakarva a lány felé fordultam. – Hello.

Remek kezdet. Tovább? – Nem akartalak megzavarni. Ne haragudj. Máris indulok. – jelentettem ki, de semmit nem tettem az ügy érdekében. Törökülésbe helyezkedtem és végignéztem a holmikon, amik katonás sorrendben hevertek körülötte. – Kertészkedsz? – kérdeztem megigazítva a kalapom. – Az jó. A növények jók. Igen. – bólogattam, és el sem tudom képzelni mennyire szánalmasan festhetek ott. Piszkosan, sápadtan és két értelmes szót sem tudok kinyögni, mint egy retardált. Ennél több nem megy. A bagolyra néztem. Tekintete lesajnáló volt, mire én csak vállat vontam. Ennyi telik tőlem.  Még azt sem tudom, tudja-e a nevemet. Hogy ki vagyok. Remélem a thesztrálos esetet elfelejtette.     
[You must be registered and logged in to see this link.] ♠ Szöveg, idézet stb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Luna Lovegood
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 1347

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2016-01-02, 19:53





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Rolf & Luna

Az emberek gyakran ültetnek virágot, de persze az azért nem olyan gyakori, hogy... lopottat. Oké, én se szó szerint mondanám, hogy elloptam ezt a kis szegényt, de talán valahol ez igaz rá. Egyszerűen csak nem tudtam ott hagyni, és sokkal jobb lesz neki rendes földben, friss levegőn, mint ott bent a sötétben a poros polcon. Nem tudom, hogy kié volt, mert a folyosón találtam rá, azt hiszem valaki egyszerűen ott hagyhatta, ami azért enyhén szólva is... rémes tett! Hogy lehet ilyet tenni egy ártatlan virággal, aki senki ellen nem követett el semmit, aki csak a fényre vágyik és a napsütésre. Tudom, nem kéne egy növényre úgy gondolnom, mint... aki, de miért ne lehetnének érzéseik? Közismert tény, hogy minden virág sokkal szebben virágzik és erősebben nő, ha minden nap beszélgetnek velük, sőt olyan is akad, amelyik válogatós zenei ízléssel rendelkezik. Ott van például a petúniánk odahaza az erkélyen. Utálja a hangos zenét, csak akkor igazán szép, ha csendes Beethoven szól a háttérben. Közben pedig a kertben lévő virágágyás rózsái leginkább a tánczenéket kedvelik, azokból is a gyorsabb fajtákat. Kipróbáltam már többször, tudom, hogy így van.
Hát ezért vagyok most itt, ezért kértem el Bimba professzortól egy kis lapátot, és ezért hozom most a cserepes virágot, hogy jobb helyet találjak neki, mint a folyosó sötétje, ahol még csak akkor sem éri napsütés, hogy ha a téli hónapokban a felhők mögül végre előbújik a nap. Még van ideje, hogy gyökeret eresszen, annyira még nem fest rosszul és az üvegházban az sem lesz gond, ha jön a hó és a hideg, itt mindig jó a levegő, én is leveszem a sapkát, amikor behúzom magam mögött az ajtót és a sálamat is kiengedem, hogy csak lazán lógjön a nyakamban. Aztán majd tavasszal a kis virág kikerülhet akár a kertbe is és ott újra virágba borulhat, új erővel és új lelkesedéssel. Tudom én, hogy így lesz jó neki és bárki ezt tenné a helyemben, aki kicsit is szereti a virágokat nem igaz?
Tehát, amikor elérem a célt, a pultot, ahol már vannak bőven növények, de a professzor szerint lesz még hely plusz egy főnek, először lepakolom a virágot, majd a ruhámra fittyet hányva ülök le törökülésben a földre, hogy ne kelljen ácsorogni. Leteszek magam mellé mindent, a virágot a mostani cserepében, a földet, amit hoztam magammal és persze a többi kelléket is sorban kipakolom a táskámból, aztán neki is kezdek, először a földet pakolom, be az új cserépbe, nem túl tömören, de azért úgy, hogy elég legyen és jó táptalaj legyen majd a kis virágnak.


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-12-29, 15:36



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó táncóra az üvegházban

‒ Lehet, hogy nem mondtad, de ha utálnál, akkor vélhetően kerülnél. Továbbá, kényszerről szó sincs, hiszen ne feledd, te hívtál el, önszántadból a bálra ‒ érveltem amellett, hogy mégsem gyűlölhet, ha már egyszer nem olyan elutasító, mint az első találkozásunk alkalmával volt. A kérdésére halványan elmosolyodtam. ‒ Ez egy nagyon jó kérdés. Miért nem kérdezed meg a találkozásunk előtti énedet? Ő biztos remek magyarázattal tudna szolgálni ‒ vigyorogtam pimaszul. Elvégre, tudtam én, hogy valami mégsem engedte neki, hogy megszakítson velem minden kapcsolatot, holott tudta a titkomat, tisztában volt vele, hogy mit rejtegettem éveken keresztül, és hiába undorodott tőlem, mégis itt volt. Ennek bizonyára volt valami magyarázata.
A megjegyzésére csak a szememet forgattam. Pasik. Nem értenek semmi ilyenhez. Azonban nem volt kedvem vitatkozni vele, így ráhagytam a dolgot.
‒ De, pont úgy értettem ‒ vigyorodtam el gonoszul a komor tekintete láttán, majd felröhögtem. ‒ Ha nem találod elég hízelgőnek, akkor hívhatlak gennyládának is, de az nem írná le jól a stílusodat ‒ feleltem szórakozottan. Meg aztán, tényleg voltak aranyos pillanatai, amikért tudtam volna szeretni.
‒ Azért, mert engem érdekel ‒ válaszoltam tőlem szokatlan lelkesedéssel. Én szerettem tisztában állni azzal, hogy milyen az emberek „sötét” oldala. Sokkal izgatóbb volt, mint mondjuk a jótét lélek párocskák nyáladzása. ‒ Persze, tudom, de attól még kíváncsi vagyok, hogy miként boldogulnál ‒ rándítottam meg a vállamat, majd a következőkre felvontam a szemöldökömet.
‒ Nem szeretem, ha sértegetik a számomra fontos embereket, vagy éppen becstelennek állítanak be. Ilyenkor kicsit sem érdekel, hogy kinek okozok fájdalmat ‒ pillantottam rá a körmeimre, aztán halványan mosolyogva néztem fel Castielre. ‒ Nem kell aggódnod, amíg nem voltál, addig is meg tudtam védeni magam, eztán is boldogulok.
Utáltam, hogy felhozta a témát. Nem akartam azon a helyen elveszteni a fejemet, mert leengedtem a védelmemet, azonban ha képes lettem volna megőrizni a hidegvéremet, akkor a srác segítsége nélkül is szétvertem volna őket. Mintha zavarta volna, hogy az arcát fürkésztem, vagy nem is tudom, talán feszélyeztem volna őt.
‒ Na, látod. Mégis kezdelek kiismerni ‒ mosolyodtam el, majd a következő szavaira, amikkel a kapcsolatunkat írta le, ismét elfogott a röhögés. ‒ Még mindig nem vágom, hogy miért lennék fagylaltos csaj, de jól van. Leszek az, ha a kedvemért nem sima áldozat leszel, hanem az ártatlan áldozat ‒ szórakoztam, majd a romantikus dráma hallatán újfent nevetnem kellett, és finoman oldalba böktem.
‒ Ó, tudtam én, hogy rajongsz értem, nem kell célozgatnod ‒ cukkoltam. A saját szavait forgattam ki, és használtam fel ellene, miszerint nem én vagyok odáig érte, hanem én vagyok a kegyetlen és vérengző fagylaltos csaj, aki nem viszonozza szegény pici Castiel érzéseit. Egy ideig még eljátszottam ezzel a gondolattal, incselkedtem vele, bosszantottam, aztán jobbnak láttam, ha végre elindulunk.
‒ Nem, nem igazán. Már beütemeztem a napirendembe a szekálásodat ‒ mosolyogtam cinkosan. Persze, nem cseszegetném, vagy járnék a nyomában, de jól esett ezzel rémisztgetni. Ha akarnám, akárhol megtalálnám. ‒ Jól van, apu, nem kell aggódni értem ‒ viccelődtem továbbra is, majd egy pillanatra lefagytam, amikor tudatosult bennem, hogy mit mondtam. Mély levegőt vettem, és lassan kifújtam, ezzel próbáltam lenyugtatni magam, és elhessegetni az apám emlékét.
A nevetésemre tett megjegyzésemre megvontam a vállamat. Ha nem tetszett neki, így járt.
‒ Lehet, hogy nem számíthatok mindenre, vagy nem vagyok olyan erős, hogy bárkit lezúzzak, de mégis előnyös helyzetben vagyok a többségnél. Nem félek a haláltól. Ha meg kell halnom a közeljövőben, hát tárt karokkal fogom fogadni, hogy ismét boldog lehessek a túlvilágon ‒ feleltem miközben megkötöttem a sálat. Szép álom válna valóra, ha a halál után ismét együttlehetnék a szüleimmel. Borzasztóan hiányoztak, épp ezért, ha nem tartanának itt a testvéreim, már rég csatlakoztam volna hozzájuk. A ködös megfogalmazásomból pedig akár Castiel is leszűrhette, hogy miért nem zavarna, ha itt kellene hagynom ezt az életet.
‒ Majd igyekszem ‒ mondtam halkan.
‒ Hiba. Még én is belátom, hogy néha kevésbé erőszakos módszerekkel többre megy az ember ‒ válaszoltam, miközben végigvezettem a nagylépcsőházon közben pedig fokozottan figyeltem arra, hogy ne essen baja.
Az ezután zajló események nagy részét tényleg megbántam. Hiba volt a frászt hoznom rá, vagy ráerőltetnem az akaratomat, ezt elismerem. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát emiatt.
A botlásom után valamennyire rendeződtek a viszonyok. Adtam neki teát, majd érdeklődve hallgattam a beszámolóját. Vagyis, azt a pár szót, amit erre fecsérelt, ugyanis, hamar lerázott.
‒ Hát, ez nem túl mozgalmas ‒ jegyeztem meg a számat elhúzva. A szavaira biccentettem. Felfogtam, hogy nem volt ínyére a dolog, így csak ennyit mondtam: ‒ Rendben van, akkor jobbulást.
A termosz tetejét elvettem tőle, töltöttem magamnak egy kis teát, majd az intését viszonozva letelepedtem egy üres asztalra, és visszakapcsoltam az öntözőrendszert. Engem nem zavart a víz, vagy hogy megfázhatok, azonban a hidegzuhany segített kitisztítani a fejemet, így volt alkalmam csendesen merengve iszogatni. Még mindig furcsának tartottam, azonban ezúttal se sikerült elmarnia magától.

//Én is köszönöm szépen a játékot. Smile És semmi gond Wink //


music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words:[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-12-29, 02:14


Karen & Castiel

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Nos, eddig még nem mondtam, hogy kedvelnélek. Ebből kifolyólag lehet akár az az opció is, hogy kényszerítve vagyok, nem pedig kedvtelésből teszem azt, amit. De miért lenne okom elutasítani téged? – csóválom fejem. Persze nem tudom kizárni a tényt, hogy valamelyest kötődök hozzá. Fáj beismerni, de ez van. Hatással van rám bármennyire is irritál és idegesít a jelenléte. Még ha a talpraesettsége arra ösztönöz, hogy hallgassak rá és menjek bele minden idiótának tűnő ötletébe.
- Lehet problémáim vannak és a látásom se tökéletes, de nekem az az elkenődés a szemed alatt nagyon is monoklinak tűnik. – zárom le a véleménynyilvánításommal. Nem értek én a sminkeléshez, nő meg pláne nem vagyok, szóval így egy kicsit macerásabb levonni a különbséget smink és monokli között. Tudtommal a smink amúgy is színes és nyálas körítést ad a hordozója szemének, az a fekete folt meg nem épp erről árulkodik. De ő tudja, nem szekálom őt tovább, csupán tartom magam a véleményemhez.
- Most az imádnivalót ugye nem pozitív értelemben mondod? – vonom fel egyik szemöldökömet. Isten ments, hogy bárki imádnivalónak, cukinak vagy édesnek hívjon. Ez alól Karen sincs felmentve, ezért is nézek rá komor szemekkel, csak hogy tudja hol a határ. Az utóbbi szavakra meg nem reagálok. Tisztában vagyok azzal, hogy egy egoista seggfej vagyok, nem kell feleslegesen hangoztatni.
- Miért akarnám megmutatni bárkinek is? Hogy aztán vérbe fagyva álljanak és meredjenek rám? Nincs szükségem arra, hogy kiborítsanak, tudod, nekem sem a legjobb érzés, amikor kihoznak a sodromból. – forgatom szemeimet egy sóhajjal kísérve. Nem tudom miért erősködik. Nem fog megtörténni az a pillanat, legalábbis nagyon arra az oldalra billen a mérleg, hogy ne csináljak semmi olyat, amivel esetleg önmagamnak ártok és idegességemben valami helytelen dolgot teszek. – Arról, hogy bekattantál a kocsmában nem az én hibám volt. Jobban kéne uralkodnod az indulataidon vagy a végén megint olyan állapotban kell kihúzzalak a pácból. – utalok a sérüléseire, amit nagy valószínűséggel nem élt volna túl, ha nem kavarodok a társaságába vagy épp nem utasítom vissza azt a rohadt gyógyfőzetet. Próbálom figyelmen kívül hagyni azokat a szürke szemeket, melyek egyre mélyebbre akarnak látni bennem. Abszolút irritál ez az egész, hisz’ értem mire megy ki az egész. Át akar látni rajtam és meg akar ismerni kívülről belülről, amit én nem akarok hagyni neki. Nem akarom, hogy minden porcikámat ismerje, sem azt, hogy bármelyik hozzám tartozó kérdésre felelni tudjon.
- Nem is örülnék, jól mondod. – helyeselek egy apró bólintást követően. Egyáltalán nem lenne kedvem a családjához tartozni, ha már a saját családomat ki nem állhatom, s legszívesebben végeznék velük, akkor meg minek egy új család? Azért örülök, hogy egyáltalán nem abba a családba sorol be, hanem egy teljesen más kategóriába. – Hogy milyen viszonyban? Mondjuk… Van a vérengző fagylaltos csaj, aki nem képes leakadni rólam és én, az áldozat, aki csak egy kis nyugalmat akar. Mint valami romantikus drámában, ahol egyoldalú szerelem van. Csak nem? – ha már ő is szekál, akkor én miért ne tehetném? Kicsit szívom a vérét, nem szó szerint, arra másokat keresek és csendben intézem el a szükségleteimet. Aztán meg ki tudja, ha odáig fajulna a dolog és túlságosan elveszteném a fejem, akkor lehet tennék olyat, amit jelenesetben nem.
- Nem fogsz békén hagyni, igaz? – sóhajtok fel fáradtan. - Csak ne tegyél olyat, amit megbánnál. Ennyi. – tőlem akár veheti ezt úgy, ahogy akarjak, csak a végén ne lásson bele többet, szimpla tanácsnál. Mert hogy nem aggódok érte az hétszentség. Amúgy is van egy rakat a családjában, aki aggódhat érte.
- Akkor ne érdekeljen, csak ne lepődj meg, ha száznyolcvan fokos fordulatot fogok venni, ha még egyszer meg kell hallgatnom azt a nevetést. – vonok vállat némi közönnyel, aztán rám kerül a sál, így kénytelen vagyok vaksit játszani.
- Jó, jó, az egoistát már hallottam, köszönöm. Mellesleg lehet nem könnyű eltenni téged láb alól, de mindenre te se számíthatsz. Senki sem olyan erős, hogy egymagában kiálljon százak ellen, ha meg olyan szituba keverednél…hát… nem irigyelnélek. – azért még ezt a cinikus vigyort megejtem csak hogy még inkább piszkáljam, amiért ilyen makacsul kiáll maga mellett és sérthetetlennek állítja be magát, holott nagyon is megvannak a gyenge pontjai.
- Hát nem jött össze ez az iróniás dolog, jobban kéne próbálkozni. – sóhajtok fel. Néha tényleg nem tudom mit vegyek komolyan nála és mit egy szimpla poénnak. Mert ez a romantikázás távol álljon tőlem, főleg, ahogy ő szépen leírja a drámai körítéseivel.
- Sose voltam az a fajta, aki a kérésekkel fecsérli az idejét, fogadd el. – akárhogy is nézzük kiszolgáltatott helyzetben vagyok és mivel megbízok benne már annyira, hogy nem nézem ki belőle a lépcsőn való lelökős témát, azért próbálok visszavenni a hangsúlyból és keresni a kezeit, ha netán egy pillanatra rossz irányba lépnék.
Felemelem a hangom, mire annyit kapok, hogy ő a vállaimon pihenteti kezeit egy rövid időre. Csendben maradok egy ideig és némán várom, ameddig meg nem szólal. Közönyös tekintettel nézek rá, amikor beismeri, hogy tényleg a végletekig akarja húzni a dolgot, ami abszolút helytelen. A vihar az én problémám, azzal, hogy rám erőlteti az akaratát és a kicsinyes próbálkozásait nem segít semmit. Csak még inkább elrettent az égből jövő szörnyetegre.
Az újabb bocsánatkérésére nem szólalok fel, csupán egy halk morranással nyugtázom próbálkozását. Ilyen könnyen azért nem fog kiengesztelni, hisz’ akárhogy nézzük én elvállaltam, hogy megtanít táncolni, erre nem hogy át kell szenvednem egy idegen mozgást, de még a legnagyobb félelmemmel is szembe kell szállnom.
Még időben kapom el, kikerülve ezzel a tragikus pottyanást, amit úgy igazából simán megtehettem volna, az automatikus mozdulat viszont közrejátszott. Hazudnék, ha azt mondanám totál nyugodt voltam, amikor láttam, ahogy szép lassan közeledik a talajhoz. Hát baromira nem. Még egy pillanatnyi rémület is tükröződhetett a szememből, amit egy cinikus tekintettel lepleztem, miután már felállítottam a két lábára.
- Ahogy óhajtod. – emelem fel kezeimet védekezőn. Csupa víz vagyok. A pólóm, a hajam, a cipőm… Mennyibe fog ez neki kerülni, de komolyan. A pólóm már így is olyan állapotában van, hogy a felső része teljesen rám tapad, az meg mint tudjuk nem a legkellemesebb érzés, főleg ha az anyagba ivódott víz jéghideg.
- Jöhet. – lépek egyet felé.
- Többnyire a szobámban vagyok, vagy a suli körül futok. Semmi extra. Amúgy. Szerintem itt abba is hagyhatnánk. A torkom nincs a legnagyobb rendben, plusz fázok is. Úgyhogy majd tovább kínozhatsz a táncórákkal, ha már nem ilyen furcsa ötletekkel állsz majd elő. – biccentek egyet felé, s a felajánlott ital után nyúlok, melyet a számhoz emelek. Leellenőrzöm a tea forróságát és ha iható állapotában van, akkor egy nagyot szürcsölök belőle. Az utolsó kérdésére ugyan válaszoltam, ám még se a teljes igazságot és valamelyest tartok is attól, hogy még jobban bele akar majd menni a témába, ezért jelentem ki a távozási vágyamat. Az utolsó kortyot lenyelve intek neki egyet, aztán a kupakot visszaadva neki távozok az üvegházból. A hajamat azért még egyszer összedörzsölöm, hogy a víztömeg valamelyest távozzon onnan, majd kissé fagyoskodva térek vissza a suliba.

// Ismételten köszi a játékot, és bocsi, hogy idáig megvárattalak vele.  kisangyal //

music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♐️ words: 1127 ♐️ p.s.: Are you kidding me? ♐️ [You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-12-07, 19:08



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó táncóra az üvegházban

‒ Ugyan, ha nem kedvelnél, akkor nem tűrnél meg magad mellett ‒ pillantottam rá ártatlanul. Elvégre, én se viseltem el azokat, akik irritáltak, akkor ő miért tette volna? Kettőnk közül ő volt még a dac-korszakban, nem én. Szóval bizonyára jelentett valamit, hogy nem hajtott el magától.
‒ Akár nő vagy, akár nem, a különbséget fel kell ismerned a monokli és a smink között ‒ feleseltem. Különben is, az én sminkelésem némi alapozó és szemceruza után kifújt. Egyedül a szemeimet szerettem kiemelni, hogy még ridegebb pillantásokat tudjak vetni másokra.
A következő szavaira a fejemet csóválva felnevettem, és pimaszul vigyorogva hajoltam közelebb, hogy viszonozzam a kihívó pillantását. ‒ Egy imádnivaló, egoista seggfej állat ‒ mosolyogtam még mindig, hogy képes volt ezen fennakadni, majd megrándítottam a vállamat, és közelebb léptem hozzá. Most az én tekintetemben tükröződött a kihívás. ‒ Aztán miért ne akarnám tudni? Mindig csak adod a keménylegényt, de eddig még sose mutattad meg azt, hogy milyen lennél, ha elvesztenéd a tested felett a kontrollt. Engem már láthattál a kocsmai verekedés során miként védem magamat, vagy a számomra fontos embereket, hát itt az ideje, hogy te bizonyíts ‒ suttogtam, miközben az ajkamba harapva illegettem magam. Egy pillanatra se vettem le a tekintetem az arcáról, sőt szándékosan akartam provokálni. Fogalmam sincs mi ütött belém, de szerettem kibillenteni a komfortzónájából, és kellemetlen szituációkba hozni, mert így a reakcióit szemlélve megtudhattam, hogy mit szabad és mit nem vele kapcsolatban.
‒ Hát, a családom körébe nem sorolnálak, azt hiszem, annak te se örülnél… Szóval, van a családom, te meg az emberiség. Bár, még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy mégis milyen viszonyban vagyunk egymással. Szerinted? ‒ magyaráztam, és végül rákérdeztem, hogy ő milyen kategóriába sorolt volna be. Ismerősök nem lehettünk, ahhoz túl jól ismertük egymást, haverok meg… Nem, az sem, a haverok állandóan együtt röhögnek ‒ legalább is, ezt szűrtem le mások kapcsolataiból ‒, de mi… Mi mások voltunk. Nem tudtam hova tenni a dolgot.
‒ De engem igen is érdekel ‒ erősködtem. Érdekelt a véleménye. Örültem volna, ha megossza velem, mert őszintén szólva roppant idegesítő volt, amikor hallgatott egyes dolgokról. Ilyenkor sajnáltam, hogy nem voltam legilimentor, mert akkor könnyedén megtudhattam volna azt, amit szeretnék. A visszavágására csípőre tett kézzel, még mindig vigyorogva dőltem előre.
‒ Igazán? Nos, marhára nem érdekel, ha így gondolod ‒ szóltam vissza. Tényleg nem érdekelt. Ha így vélekedett a nevetésemről, vagy bármivel velem kapcsolatban, hát szíve joga. Ellenben elégtételt éreztem, amikor elkapta a tekintetét. Én nyertem ezt a játszmát.
‒ Na, jól van, azért ne legyél ennyire eltelve magadtól ‒ ingattam a fejem. Most már tényleg kezdtem attól tartani, hogy ránk dől az egész kastély, vagy, hogy Castiel arca akkorára nő majd, hogy szétfeszíti a falakat… Volt Roxfort, nincs Roxfort. A következő szavainak csak a felét értettem, mert olyan halkan beszélt. ‒ Nem, mert ott voltál. Amúgy se olyan könnyű eltenni láb alól… ‒ jegyeztem meg, és ha hallottam volna a mondatának második felét, akkor igencsak meglepődtem volna, de mivel nem értettem…
‒ Jaj, már! Azt hittem, felismered az iróniát ‒ piszkáltam, bár azért tényleg el tudtam képzelni, hogy kirohanna a világból, ha nyálas regényekből idéznék neki dolgokat. Viszont megnéztem volna az arcát, hogy szóval egyszer biztosan megteszem majd, de az nem a mai lesz.
‒ Küzdeni küzdhetsz, de a kéréssel többre mennél ‒ válaszoltam, miközben kézen fogva elvezettem az üvegházakig. Úgy tűnt, nem jött még arra, hogy ha normális hangnemben kér tőlem valamit, akkor előbb engedek, mintha dacosan ellenkezne. Sebaj, talán majd egyszer erre is ráébred. Amikor összerezzent, akkor elfojtottam a nevetésemet. Milyen ijedős volt így. Hát ennyire nem bízott bennem?
A kifakadására megérintettem a vállait. Ha nem ő lett volna, talán még a homlokomat is nekidöntöttem volna az övének, de ez elmaradt. Helyette csendesen lepisszegtem. ‒ Rendben, rendben, tévedtem. Ne haragudj. Igazad van, rengeteg dolgot tettél meg csak miattam. Sajnálom, ha néha túl sokat kérek tőled ‒ próbáltam lecsillapítani. Talán túl hamar zúdítottam rá a dolgot. Lehetséges, hogy néha valóban sokat követeltem volna, azonban vihar idején rossz volt arra gondolni, hogy mennyire retteghet. Soha többé nem akarom olyan rémültnek látni, mint az első találkozásunk alkalmával.
‒ Mondtam, hogy sajnálom ‒ mondtam halkan, de a kezeimet nem húztam el, elvégre táncolni jöttünk ide, szóval felesleges lenne elhúzódnom. Megkezdtük hát az órát. Én nyugodtan lépegettem ide-oda, élveztem, hogy vizes lett a hajam és a ruhám. Gyakran sétáltam az esőben, és ez azokat az emlékeket idézte fel bennem. Azonban, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy megbotlottam. Az volt a szerencsém, hogy Castiel itt volt, és megtartott. Valami furcsa volt a tekintetében, de nem firtattam a dolgot. Azon kaptam magam, hogy egyre többet szemezünk egymással, és ez lassan kezdett nagyon furcsa lenni, de ezúttal is ő volt az, aki elfordította a fejét.
‒ Ha jól emlékszem, voltunk már fordított helyzetben is ‒ jegyeztem meg epésen, utalva arra, hogy ő meg épp az első táncóránkon bénázott. ‒ Szóval kvittek vagyunk ‒ morogtam. Egész jól tűrte a vízben való táncikálást, de nem úgy nézett ki, mint annyira rajongana érte, szóval inkább kikapcsoltam az öntözőrendszert, majd a táskámhoz mentem, kivettem belőle két törölközőt, az egyiket Castiel felé dobtam, a másikkal a hajamat kezdtem dörzsölgetni, majd a nyakamba akasztottam az anyagot, és egy termoszt húztam ki egy másik zsebből.
‒ Kérsz? Tea van benne ‒ kínáltam meg, elvégre, nem voltam hülye, gondoltam, hogy egy forró ital mindkettőnknek jól esne a vizes kalandunk után, így aztán hoztam magammal egy keveset. Úgy gondoltam, hogy tarthatnánk egy kis szünetet, aztán folytathatnánk a gyakorlást.
‒ Egyébként. Most jut eszembe, hogy szinte sose mesélsz magadról. Mármint a mindennapjaidról. Ilyenkor miket szoktál csinálni? ‒ érdeklődtem, miközben lecsavartam a termosz tetejét. Meleg pára csapott ki belőle, és a termosz tetejébe öntöttem egy kevés teát, aztán attól függően, hogy Castiel kért-e, vagy átadtam neki, vagy a saját kezemet melengettem vele.


music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words:953[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-12-07, 03:21


Karen & Castiel


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]


- Igen, rettentően jó humorod van, mindig megszakadok a röhögéstől. – imitálok egy vigyort felé. Félre téve a humort. Sokkal inkább érdekel az, hogy mi a terve, mint hogy mégis mit tervezne egy szomszéd kislány teaparti készletével.
- Mert talán nem vagyok nő? – vonom fel egyik szemöldököm. Ne is várja el tőlem, hogy majd megértem a drága sminkelési szokásait. Nekem viszont úgy néz ki, mint akinek behúztak egyet, főleg, ha elkenődik majd. Nem is értem, hogy a csajok minek basztatják a szemük alatti részt azzal a fekete porral, vagy mi a franc az.
- Legutóbb még seggfej voltam, most már állat is? Karen, nem akarod megtudni milyen az, ha kihozzák belőlem az állatot. – nézek rá kihívó tekintettel egy csepp cinikusság persze társul mindehhez. Úgy se tudna annyira felhúzni, vagy tenni velem valamit, amitől nem tudnám kontrollálni magamat. A visszavágásait viszont értékelem, kevés olyan csaj van, aki nem sírva rohan el egy-két gúnyos beszólás miatt. Ez is tetszett benne, mert részben más volt.
- Ez a családom, vagy „te”. Milyen aranyos. – ingatom fejem közönyös arckifejezéssel. Egyáltalán nem akartam, hogy egyfajta „családtagként” tekintsen rám. Miért nem lehetne egy szimpla barát vagy ismerős? Nekem a kapcsolatok már így is eléggé bonyolultnak számítanak, erre ő rögtön a család kategóriába sorol… Ez az anyáskodás… Kíváncsi vagyok meddig tudom még elviselni. Van valami, ami nem enged menekülni, de még nem tudom, hogy mi az. – Hogy én mire gondoltam, az mindegy. – zárom le.
- Neked meg a kuncogást, nagyon nem áll jól. – ejtek egy kaján vigyort. Nagyon nem tetszett az, hogy az ő tekintetét nem tudtam állni. Valahogy mindig késztetést érzek arra, hogy félrenézzek, és inkább kerüljem azt a szeszélyes szürke szempárt.
- Ott a pont, ha én nem vagyok. – biccentek felé. – De nem haltál meg, és ez a lényeg. – teszem hozzá halkan morogva, hogy azért ne értse annyira, amit épp közölni szeretnék. Nem akartam kimutatni, hogy azért valamelyest fontos volt nekem a maga konok fejével együtt. Talán ő az első személy az életemben, aki iránt érzek is valamit, mint például egy csepp bizalom. Egyelőre még ennyi, az érzelmeim további szakaszaival még nem vagyok tisztában.
- Romantikus. Karen kérlek, legalább te ne legyél ilyen nyálas, vagy a világból is kiszaladok a végén. – fonom össze karjaimat mellkasomon. Látni nem látom őt, a morgásom akár társulhat ehhez is, nem feltétlenül a zavaromhoz, ami a kézfogást illetően következik. – Nem érné meg küzdenem, nem igaz? – jegyzem meg. A bökésére kicsit összerezzentem, csupán a meglepettség miatt. Nem számítottam az újabb érintésekre, ha már egyszer a keze az enyémhez tapadt. Furfangos egy csaj a fenébe is! Nem csak a kis vakvezetősdi miatt, de a kis idióta terve az ismeretlen környezetben eléggé kiveri a biztosítékot.
- Nem vagyok elég nyitott? Nem veszed észre, hogy meddig mentem el csak miattad?! – hiába beszélt halkan, belőlem mégis kiszökik egy rövid kiabálás. Nem értheti meg mi zajlik bennem, ő pedig csak feszegetni akarja a határaimat, holott már így is eléggé a bizalmamban férkőzött. Mi kell még neki? A szenvedésem? Mert akkor kösz szépen, ennyi erővel le is szúrhatna egy tőrrel.
- Pedig tudhatnád, hogy az ilyeneket nem viselem jól… - szűröm fogaim között valamennyivel halkabban. Az ártatlan pillantásaira egy mély sóhajtást ejtek. Komolyan, ezzel akar a sírba vinni.
A táncóra úgy igazából nem is lenne olyan szörnyű itt az üvegházban, ha nem szakadna ránk az a rohadt víz. Egyre hűvösebb van, még a pulóverem ellenére is érzem a hideg cseppeket, ahogy végigfolynak rajtam.
Szavaira kelletlen pillantással válaszolok, a következő pillanatban pedig meg is botlik. Hogy is mondják ezt? Elkiabálta? Még időben tartom meg, s rántom fel magamhoz egy pillanatnyi ijedtséggel szemeimben. Az kéne még, hogy itt a földre essen nekem és magával rántson megint. Némán fürkészem döbbent arcát, majd egy cinikus pillantással fordítom el fejemet.
- Ennyit arról, hogy Te tartanál meg engem. – csóválom fejem szórakozott ábrázattal. Miután viszonylag stabilan áll a lábán, el is hátrálok tőle, hogy vizes hajamat hátrasimíthassam. Orromat is megtörlöm, mert valahogy kezdem érezni, hogy az eddigi hűvös levegő idebent még inkább csökkenni kezdett.




[You must be registered and logged in to see this link.] • Szavak száma: 659 • Are you kidding me?[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-12-06, 00:57



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó táncóra az üvegházban

‒ Tudom, hogy észvesztően jó humorom van ‒ vigyorogtam rá. Tudtam, hogy ma az gondolás kiveri majd nála a biztosítékot, így képtelen voltam megjegyzés nélkül hagyni a dolgot. A következő megjegyzését egy gúnyos mosollyal illettem.
‒ Ugyan, látszik, hogy még nem volt monoklid, ahogy az is, hogy nem értesz a női dolgokhoz ‒ billentettem oldalra a fejem miközben ezt a bájos megjegyzést tettem. Nem tudott kiborítani, vagy bosszankodásra bírni. Élveztem, hogy beszólt. Jól szórakoztam rajta, ahogy a saját visszavágásaimon is. Részben ezért szerettem a közelében lenni, mert mindig képes volt elterelni a gondolataimat, és a maga furcsa módján boldoggá tett.
Imádtam az értetlen, vagy épp lenéző arckifejezéseit is, ezeken remekül szórakoztam. Néha-néha nevetésre is késztetett vele. ‒ Ezek szerint, akkor magaddal se lehetsz nagyon kibékülve. Sebaj, én szeretek bizonyos állatfajtákat. Szerencséd, hogy te is a kivételezettek közé tartozol ‒ pillantottam rá ártatlanul. Persze, az „állatot” nem sértésnek szántam, és reméltem, hogy nem is veszi annak. Pusztán, ha már ő is beszólogat nekem, akkor megérdemel egy-két csípős megjegyzést.
‒ Attól függ milyen határról van szó. Ha azt akarnák, hogy bántsak egy ártatlant, nyilván nem tenném meg, de ha a családom, vagy te kerülnél veszélybe, akkor gondolkodás nélkül helyre tenném az illetőket ‒ vontam meg a vállamat. Olyan természetesnek vettem a ragaszkodásomat iránta, hogy már-már a családomhoz soroltam őt. Mivel pedig nem szokásom véka alá ejteni a véleményemet, így aztán azt is közöltem vele, hogy fontos nekem. ‒ Vagy te mire gondoltál? ‒ érdeklődtem.
Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy oldalra pillantott, és felmorrant. ‒ Azt hiszem, a farkasszemezést még gyakorolnod kell ‒ kuncogtam, bár biztos voltam benne, hogy másnak a tekintetét képes volt állni. Azonban nem értettem, hogy én miben voltam más.
‒ Ugyan, kérlek. Ha meghaltam volna, akkor még lett volna lehetőséged elmenekülni. Sőt, ha te nem vagy, akkor, ha nem is egy sírban, de a Szent Mungóban végeztem volna ‒ pillantottam rá, majd gunyorosan hozzátettem, mielőtt még túl sokat érzelgősködnék. ‒ Csakugyan. Nem kellemes lett volna, hanem romantikus. Mint valami rossz drámában… ‒ nevettem fel a fejemet csóválva.
‒ Megígértem, hogy vigyázok rád. Nem szokásom megszegni a szavamat, és nem is akarom, hiába piszkálsz vele. Fogadd el ‒ sóhajtottam fel. Igazán beletörődhetett volna már, hogy itt voltam mellette, hogy itt voltam neki, és nem fogom olyan könnyen elhagyni. Kellett valaki, akihez kötődhettem. Szükségem volt rá.
‒ Ó, hamar feladtad, pedig azt hittem, a makacsságodról vagy híres‒ böktem finoman oldalba. Szerettem heccelni, ugratni, szórakozni vele, hiszen hosszú idő óta ő volt az első kívülálló, aki bármilyen érzelmet is kiváltott belőlem. A sál felkerülése után gyorsan összeszedtem a holmijaimat, majd láttam, hogy miféle reakciót váltott ki belőle a suttogásom, és be kell valljam, elégedett voltam.
A morgásán csak szórakozottan megrándítottam a vállamat. Engem nem izgatott, hogy izzadni kezdett a tenyere, pillanatnyi zavarnak tudtam be.
Az üvegházba érve bekapcsoltam az öntőrendszert, majd visszasiettem Castielhez, mielőtt még végképp kiakadt volna. Ártatlan, már-már angyali képet vágtam, amikor megszólalt. Felkészültem a lecseszésre. Ó, de még mennyire! Így aztán nem különösebben érintettek meg a szavai.
‒ Ugyan… ‒ kezdtem szabadkozni, de végül elhallgattam, és csendesen tűrtem, hogy kioktasson.
‒ De, az én dolgom. Eldöntöttem, hogy segíteni fogok neked, ahogy azt is, hogy számíthatsz rám, mert vigyázni fogok rád. Ebbe ez is beletartozik. Lehet nem tudom, azonban, ha egy kicsit is nyitottabb lennél, és elmondanád milyen, akkor együtt leküzdhetnénk. Már mondtam, utána jártam, valamennyire tisztában vagyok miként megy ennek a kezelése ‒ kötöttem az ebet a karóhoz, bár korántsem volt olyan erőteljes a hangom. Inkább halknak és határozottnak mondtam volna.
‒ Pedig nem állt szándékomban megijeszteni téged ‒ suttogtam, majd a következő megszólalására ártatlanul pislogtam. ‒ Én pedig csak reméltem, hogy az öntözőrendszer és a növények nem esznek meg.
Végül jutottunk odáig, hogy elkezdhessük az órát. A felállás után a korábban már jól megszokott módon számolni kezdtem. Én a magam részéről élveztem a dolgot, annak ellenére, hogy a hajam és a ruhám lassan kezdett átázni.
‒ Ha összeesnél, akkor megtartalak ‒ jegyeztem meg, de arra nem számítottam, hogy én fogok megbotlani, és a mellkasának esni. Reméltem, hogy nem sikerült kibillentenem az egyensúlyából, és így megtart, ez esetben nagyokat pislogva pillantottam fel rá. Azonban, ha elestünk volna, akkor zavartan tápászkodtam volna fel. Leporoltam volna a ruhámat, majd a kezemet nyújtottam volna, hogy őt is felsegítsem. Akkor kerültem volna a pillantását, mert akaratlanul is a rosszul elsült verekedés és a „csók” jutna eszembe.

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words:723[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-12-05, 22:33


Karen & Castiel


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]


- Hahaha, nagyon vicces. Szép volt Karen. – forgatom szemeimet egy gunyoros mosoly keretében. Azért gondolom, nem lenne olyan hülye, hogy ténylegesen egy teapartit rendezzen. Nem olyannak ismertem meg, aki képes lenne habos-babos kosztümben teát felszolgálni. Nem, ez valahogy nem ő lett volna, így az abbahagyott nevetésén meg is könnyebbültem. Na nem mintha belementem volna, hogy majd akkor szépen teázgatni fogok vele. Szó se lehet róla, elég nyáltengert kellett eddig elviselnem. – Persze, az a fekete cucc a szemed alatt inkább néz ki monoklinak, mint sem sminknek. – csóválom fejem. Persze hogy nem hagyhatok ki egy megjegyzést a mostani vakolatához.
A következő szomorú arckifejezésére felvont szemöldökkel nézek rá, mint aki ténylegesen hülyének nézi és nem érti mi van. Ennyire megjátszania magát, komolyan. Miért nem színésznőnek ment el? - Állatok mind, és mint ahogy már mondtam egyszer, nem rajongok túlzottan az állatokért. – sóhajtok fel.
Úgy néz ki, mint akinek ma le sem lehet rombolni a kedvét. Gőzöm sincs mi ütött belé, de hála az égnek lehetőleg most nem fog kifordulni önmagából. A múltkori alkalom épp elég volt ahhoz, hogy kellemetlenül érezzem magam, sőt, még olyat is tettem, amit normál esetben sose tennék. Ő mégis más volt számomra és nem akartam megint olyannak látni. Olyan letörtnek és szomorúnak. De mit is érdekel. Túltettem magam rajta, nem az lenne a normális, ha innentől kezdve nem érdekelne, mi van vele? Ugyan azt vallottam, hogy letisztáztam az érzéseimet és visszatért végre a régi, rideg Castiel, aki mindig is voltam. Ez közel sem volt így. Több arcomat is megmutattam már neki, amikről rég azt hittem, hogy nincsenek többé. Veszélyes helyzet. Túlságosan is…
- Néha kénytelenek vagyunk átlépni a határokat, ezzel te is tisztában vagy, nem igaz? – döntöm oldalra fejemet, csupán egy apró biccentést ejtve. Ezután inkább oldalra pillantottam, valahogy ez a hosszas egymás szemeiben fürkészés egy kicsit zavaró volt. Nem bírtam állni a tekintetét, ezt egy halk morranással jeleztem.
- Ha meghaltál volna nagy valószínűséggel én is ott maradtam volna. Együtt meghalni meg nem lett volna túl kellemes. – húzom el számat keserűen. Igazából sajnáltam volna, ha esetlegesen kinyírták volna, de nem így lett, szóval minek kéne ezen agyalnom? Nem így lett és kész, ne kelljen már bolygatni a múltat.
- Ja, de ha ott maradtál volna, nem lett volna, ki megvédjen. – vágok vissza cinikusan. Tény, eddig mindig ott volt, ha valami történt velem, a Fekete tavas akciónk óta. Ettől függetlenül még mindig nem kedveltem ezt a túlzottan nagy ragaszkodását. Elég volt nekem a Roxos diákokkal egy légtérben lenni, ehhez képest most itt van ő, és minden igyekezetem ellenére sikerült áttörnie az eddig szépen felépített falamat.
- Akkor ne hidd el, nem foglak győzködni. – vonok vállat. A visszavágása nem különösebben érdekelt, sokkal inkább zavart az a tény, hogy duzzogósnak tart. Meg persze az, hogy semmit sem láttam. Igazán leszedhette volna már rólam. Az más, hogy akár én is megtehetném ezt, valahogy nem tudtam mozdulni. A távolodására kénytelen voltam tenni egy lépést. Magam sem értem miért, de úgy voltam vele, mintha a távolodását hallva elveszteném és itt hagyna.
A következő pillanatban megéreztem leheletét a fülem mellett. Nem számítottam erre, így egy pillanatra megrezzentem a hirtelen jött suttogásra. Mozdulatlanul álltam, s vártam, ameddig a pillanatnyi borzongás el nem múlik a testemből. Szavai abszolút nem segítettek. Játszadozott velem, ami egyáltalán nem tetszett, sem az, hogy ilyeneket mond. Elhúzódok tőle, vagyis csak próbálnék, viszont az indulás időpontját pontosan mostanra tűzi ki. El is indulunk a hosszú úton, reménykedve abban, hogy nem fog egy szakadékhoz vezetni. Nem feltételezném róla, hogy megteszi, ám abban sem voltam száz százalékig biztos, hogy valami normális helyre fog vinni. – Nem. – morgom az orrom alatt. Ha neki így jó menni, akkor legyen, az a fontos, hogy nekem ne legyen bajom abból, ha netán félrevezetne. Nem igaz? Persze nem tagadom, eléggé kényelmetlen érzés volt fogni a kezét. Egy idő után még izzadni is kezdett a tenyerem, na nem azért mert olyan meleg volt.
A célállomást elérve úgy néz ki nem lesz még nyugtom. Az újabb távolodó léptekre először csak gyanakvóan teszek egy óvatos mozdulatot, ám a rám hulló vízcseppek miatt kénytelen vagyok megijedni. Nem tudom, honnan jönnek, sem azt, hogy hol vagyunk. Ezért is vagyok nyugtalan és rémült. Nem értem ez neki miért jó, tényleg nem. A csomó kioldása után riadt tekintettel nézek fel rá egészen addig, ameddig nem realizálódik bennem a helyszín. Egy üvegház? Ettől szartam be?
- Ez nem segítés, ez kínzás, Karen. – nézek rá komoly arckifejezéssel. Amikor a viharokról és az időjárásról van szó, akkor nem szeretem, ha szórakoznak velem. Még akkor sem, ha az illető segíteni akar. Bíztam Karenben valamilyen szinten, de annyira még nem, hogy a fóbiám problémáját is a nyakába varrjam. – Karen. Ez nem a te dolgot. Legközelebb ne próbálj meg ilyen hülyeségekkel segíteni. Sőt, inkább ne is segíts, jó? Nem ismersz még annyira, hogy ezt kezelni tudd, nem tudod, hogy nekem milyen ez. – csupán egy kicsit emelem meg hangom, éreztetve azt, hogy ilyet legközelebb ne csináljon. - A frászt hoztad rám már így is. – szűröm fogaim közt, lassacskán beletörődök a sorsomba, de még mindig pipa vagyok rá, amiért ilyen gyerekes játékot űz belőlem.
- Abban nem kételkedek. Egy öntözőrendszer és pár növény még nem fog kinyírni. – forgatom szemeimet egy kelletlen sóhajjal együtt. Hagyom, hogy közelebb lépjen, s felvegyük az alapállást. Elég trükkös, hogy így próbál „kigyógyítani” a fóbiámból, csak ahhoz tényleg előbb kéne felkelni. Egy puszta szimuláció még nem fog segíteni, ebben biztos vagyok. Az egyre nagyobb cseppekben hullik ránk az öntözőrendszerből érkező víz. Ellenben vele, nekem nem volt túlságosan ínyemre ez a dolog. Kényes voltam a hidegre, és itt hideg is volt. A víz meg csak tett rá egy lapáttal. Ha meg fogok fázni, esküszöm ő lesz az első, akit le fogok cseszni.
- Maximum összeesek, de áh, nem lenne nagy baj. – válaszolom nemes egyszerűséggel némi iróniával.




[You must be registered and logged in to see this link.] • Szavak száma: 955 • Are you kidding me?[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-30, 05:21



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó táncóra az üvegházban

‒ Sose tartottam teapartikat, milyen jó ötlet! Majd a halesworth-i szomszéd kislánynak elszedem a babáit meg a plüsseit, és köréd ültetem majd őket ‒ tettettem lelkesedést, majd röhögve ráztam meg a fejem. Nem, nekem ez nem ment. Nem tudtam lányos dolgokért rajongani. ‒ Na, mindegy. Biztosíthatlak arról, hogy nagyon jól tudok sminkelni ‒ kacsintottam rá vigyorogva. Az elmúlt napokban sikerült annyira összeszednem magam, hogy felszabadultan tudjak viccelődni vele. Ezért is volt különleges. Elérte, hogy hasonló bánásmódban részesüljön, mint a fivéreim.
‒ Mi bajod a pandákkal? ‒ biggyesztettem le az ajkaimat, majd tétován hozzátettem. ‒ És szegény mosómedvék mit ártottak neked?
Természetesen most is színleltem. Nem tudom, ma valahogy túlságosan is jókedvű voltam. Valahogy pusztán annak a gondolata felvidított, hogy tudtam, ma találkozok Castiellel. Lehet, hogy szokatlannak fogja majd találni a viselkedésemet, de ideje volt annak, hogy ne csak a „vérengző fagylaltárust” lássa bennem. Ha ő megmutatta több arcát, akkor nem láttam akadályát annak, hogy közel engedjem magamhoz, még akkor se, ha ezáltal több lehetőséget adok neki, hogy a lelkembe gázoljon.
Pár pillanatig még az arcát vizslattam, majd a következő szavaira csak legyintettem. Már megint miféle gondolatok keringtek a fejében velem kapcsolatban? Szörnyű egy alak.
‒ Pedig biztosíthatlak afelől, hogy azért nálam is van egy bizonyos határ, amit nem lépek át ‒ billentettem oldalra a fejem, de továbbra is álltam a tekintetét. Egyre többet fürkésztem azokat a barna szemeket, és be kellett ismernem magamnak, tetszettek. Szerettem a szemeit, alkalomadtán olyan kifejező volt a tekintete, hogy olyankor kedvem támadt volna továbbra is elmélyedni bennük. Az ő pillantásában még volt valamiféle ártatlanság, ami az én rideg tekintetemből még réges-rég kiveszett.
‒ Meg merészeltem volna neked halni? De édes vagy ‒ nevettem fel vidáman. ‒ Pedig azt hittem, örültél volna, ha meghalok ‒ jegyeztem meg sunyi ábrázattal. Csőbe akartam húzni, tudni szerettem volna, hogy sajnálná-e, ha nem lennék az életében.
‒ Különben is, nem arról volt szó, hogy magamra tudok-e vigyázni, hanem arról, hogy rád. És téged eddig mindig megóvtalak. Egy szavad se lehet ‒ vágtam vissza neki, ezáltal meg is cáfoltam a szavait. Elégedett voltam magammal, már csak azért is, mert nem ellenkezett, és belement a szembekötősdibe.
‒ Persze, nem szokásod. Én meg az angol királynő vagyok ‒ vágtam vissza, noha nem láthatta, hogy vigyorgok, de könnyedén ki tudta következtetni. Pont akkor pillantottam hátra, amikor tett felém egy lépést. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta. Vajon azt hitte, hogy képes lennék így itt hagyni? Ugyan, ahhoz túlságosan vártam a találkozónkat, hogy így kiszúrjak vele.
A kis megjegyzésén továbbra is vigyorognom kellett, és galád módon kihasználtam, hogy nem látott, így egészen közel hajoltam hozzá, hogy a fülébe suttoghassam: ‒ Tudom. Én is téged, amikor dacos vagy ‒ duruzsoltam kissé talán azzal a szándékkal, hogy zavarba hozzam. Nem is tudom, de olyan aranyos volt, amikor zavarba jött, és nem tudta miként reagálja le a dolgokat. Ezért is mondtam neki, hogy a vele egyidős srácokkal szemben ő igencsak különleges volt. Lassan kezdtem örülni annak, hogy az enyém lett az első „csókja”.
Ezek után megkezdődött a kastélyban való csatangolásunk, és igyekeztem a lehető legrövidebb úton elvezetni az üvegházakhoz. Igaz, az ötödiken megálltunk, hogy taktikát váltsak, és a morranása után rápillantottam. ‒ Zavar? ‒ kérdeztem bizonytalanul, mert ha neki kellemetlen volt ez így, akkor akár vezethettem volna a vállánál fogva.
Amikor láttam, hogy kirázta a hideg, rosszallóan a fejemet csóváltam. Nagyjából olyan fejet vághattam, mint amikor Chase rohangált télen kabát nélkül, azonban nem ajánlottam fel Castielnek a sajátomat, mert attól tartottam, az sértette volna az önérzetét, így minél gyorsabban szerettem volna bent tudni az üvegházban. Nem akartam, hogy bármi baja essen.
Odabent bekapcsoltam az öntözőt, és a riadt reakciója láttán felsóhajtottam, és odasiettem mellé. ‒ Nyugalom, ez nem eső. Nincs vihar ‒ csitítgattam, miközben kioldottam a csomót a sálamon. Hagytam, hogy körbepillantson, és a gyanakvó tekintetére csak megvontam a vállamat.
‒ Úgy nézek ki, mint aki viccel? Amikor azt mondtam, hogy segíteni fogok, akkor sem szórakoztam ‒ pillantottam rá komolyan. Ő is láthatta rajtam, hogy semmiféle rossz szándék nem volt a tekintetemben. ‒ Sajnálom, hogy megijesztettelek. De utána jártam egy kicsit a dolognak, és olyanokat olvastam, hogy ha vihar idején van melletted valaki, vagy ha szép fokozatosan hozzászoktatod magad a dologhoz, vagy éppen az esőhöz és a villámokhoz jó emlékeket társítasz, akkor le tudod gyűrni a félelmedet ‒ magyaráztam neki. Tényleg nem akartam a frászt hozni rá.
‒ Csak az öntözőrendszerre volt szükségem, hogy esőt szimuláljak, a növények pedig azért kellenek, hogy félig-meddig úgy érezd, odakint vagyunk. De ettől függetlenül nem fog bajod esni, erről gondoskodom ‒ tettem hozzá, aztán közelebb léptem hozzá, hogy a lapockámra tehesse a kezét, és összekulcsoljuk az ujjainkat. Engem nem zavart, hogy az arcunkra, a fejünkre és a ruhánkra csöpögött a víz, ezt ő is láthatta rajtam, mert néha-néha akaratlanul is mosolyra húzódtak ajkaim.
‒ Akkor kezdjük ‒ mondtam, és mielőtt számolni meg lépegetni kezdtünk volna, megkérdeztem: ‒ Ugye most majd nem kell visszazavarnom téged a klubhelyiségbe? De, ha nagyon bírod, akkor szólj, kikapcsolom, rendben?

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words:821[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Castiel Horan
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 151

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-30, 04:38


Karen & Castiel


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]


Viccelődésére egy kelletlen grimaszt vágok. – Majd talán egy másik életben hagyom, hogy egy teaparti mellett kisminkelj. – cinikusan vigyorodok el. Tudom milyen szörnyen nézek ki, de hát most mit csináljak? Az alváshiány ezt váltja ki belőlem, még ha akarnám, se tudnám eltűntetni egyik pillanatról a másikra, kínlódni krémekkel pedig nem fogok. Majd eltűnik, addig meg nem érdekel milyen fejjel mászkálok, úgy sem divatbemutatóra készülök. Nem az a célom, hogy másoknak megfeleljek, hanem, hogy magammal elégedett legyek. Jelen esetben persze nézhetnék ki jobban is, de nem fogok különösebben izgulni emiatt. –Szóval már ott tartunk, hogy állatokhoz hasonlítgatsz? Ejj, Karen. – ingatom fejem. Gondoltam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a fáradt képemet, ezért felkészültem az újabb cukkolásokra tőle.
A hátam valóban rendbejött, még egy kicsit érzem, hogy annyira nem kéne erőltetni, mert esetleg meghúzom, aztán szenvedhetek megint.
- Belőled bármit kinézek. – teszem még hozzá komoly ábrázattal, holott ez nem így volt. Akartam cukkolni egy kicsit, húzni az agyát, ha már olyan szépen beszólt a karikás szemeim miatt. Meg amúgy is, ez a szembekötősdi abszolút nem az én asztalom, még a végén tehet olyat, amire nem vagyok felkészülve. Ezzel együtt a bizalmamat is kéri, amit nem adok olyan könnyen. De hát, akkor bizakodjunk, hátha nem fogok legurulni a lépcsőn, mert teszem azt megbotlok, mert szarul vezet stb. Javaslatára visszabújtam a pulóverembe. Csak nem a drága szabad ég alatt szeretne táncikálni? Mert komolyan mondom, ha engem bevezet a tömegbe, én ott fogom hagyni, bármit is mondjon.
- Khm. Az eddig is vigyázást úgy érted, hogy majdnem meg merészeltél nekem halni a Vadkanban? – vonom fel szemöldökömet amolyan visszavágóként. Jó, nem feltételezném róla, hogy csak úgy lelökne egy hídról, vagy kidobna a vonatból. Ezért is megyek bele, még ha gyerekesnek és ódivatúnak tartom ezt az egészet. A bizalmamat megkapod Karen, de akkor ideje lesz észre is venni ezt a tényezőt.
- Nem szokásom „duzzogni” – emelem fel kezeimet, hogy idézőjelet mutassak ujjaimmal. A távolodó lépések zajára egy tétova lépést teszek annak irányába. Elsőre az is megfordul a fejemben, hogy úgy lazán itt hagyna pár percre, pusztán poénból, ám a következő pillanatban megérzem a hajamnál való matatását. A gúnyos megszólalására csak egy keserű mosolyt ejtek. – Ugye tudod, hogy imádlak? – mondom csak úgy magam elé, lévén, hogy jelen esetben fogalmam sincs melyik irányba lehet. Érintésére automatán indulok el a feltett irányba, ami lehetőleg nem a fal és nem is egy szakadék lesz. Hosszas ballagás és lépcsőzés, itt-ott lassabban lépkedek, hiába bízok meg benne valamennyire, azért nem merek olyan bátrakat lépni, még a végén a talaj egyenetlensége miatt fogok pofára esni. Ám a hosszas battyogás után egy pillanatra megálltunk, ő pedig úgy lazán megfogta a kezemet. Kelletlenül ejtettem egy hangot erre, de inkább nem mondtam semmit. Nekem aztán mindegy milyen úton-módon szeretne elvezetni a kijelölt helyre, csak tegye úgy, hogy épségben odaérjünk, nem pedig darabokban.
A kinti szél érintésére kirázott a hideg. Nem volt túl jó idő és hát fáztam is. Érzékeny vagyok a hidegre, nem tehetek róla. Ha miatta fogok megfázni komolyan magam mellé rendelem, hogy gyógyítson meg, ha már ilyen helyzetbe hozott. Egy ajtón át elértük végre a kijelölt helyet. A furcsa, terráriumszerű illat lévén próbáltam rájönni, hogy hol lehetünk pontosan. Komolyan, nem tudom milyen hely ez, annyi biztos, hogy elég csendes és nyugodt. Távolodására és az esőszerű hangra hátrálok pár lépést ijedtemben. Próbálom tartani magam, hogy ne most boruljak ki. Meg amúgy is, zárt helyen vagyunk, a kinti idő meg viszonylag egész szép volt, amikor jöttem, csak nem vált egyik pillanatról a másikra borússá és viharossá.
A sál lekerülése után gyanakvó tekintettel meredek rá. – Most komolyan? Ezért vagyunk itt? – billentem oldalra fejem. Ez nagyon nem jó vicc. Láthatta mennyire kiborultam a múltkor is. Ez nem olyan dolog, amit egyik pillanatról a másikra le tudnék küzdeni. Nagy szenvedések árán meg csak lelkileg mennék még jobban tönkre.
- Ja. Inkább kezdjük a kiképzést. Ajánlom, hogy jól jöjjünk ki ebből. – morogtam kelletlenül. Nem mondom, beparáztam ettől. Tegyük fel, hogy még szép kis villámlásokat is fog kreálni ide, na, akkor majd szépen nézünk ki.




[You must be registered and logged in to see this link.] • Szavak száma: 662 • Are you kidding me?[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Look up and get lost.




A hozzászólást Castiel Horan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-12-05, 20:56-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karen Nott
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 189

TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak 2015-11-30, 03:52



Castiel & Karen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó táncóra az üvegházban

Sok mindenen gondolkoztam, de amikor leültem a zongorához, a gondolataim elcsitultak, és csakis a játékra koncentráltam miközben Castielre vártam. Nem is kellett olyan sokat várnom, eddig még sosem késett a találkozóinkról. Amikor oldalra fordítottam a fejem, még nem láttam rendesen az arcán, így a szemei alatt húzódó karikákat sem. Csakis akkor vettem észre őket, miután felálltam a zongorától.
‒ Nos, nem igazán. Talán neked sem ártana egy kis smink ‒ feleltem viccelődve, bár azért sajnáltam, borzalmasan festett. Régen engem is gyötörtek álmatlan éjszakák, bár nem éppen a vihar miatt, de át tudtam érezni a helyzetét. ‒ Így tisztára úgy nézel ki, mint egy panda, vagy egy mosómedve ‒ ugrattam továbbra is. Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást.
‒ Ennek örülök ‒ mosolyodtam el szelíden. Tényleg örültem neki, hogy legalább a háta rendbe jött, és ahogy elnéztem, a kenőcsöt is használta, mert nem láttam az arcán a heget. Magamban továbbra is mosolyogtam ezen, mert azt hittem, hogy makacsul kidobja majd a tubust, de ezek szerint mégis használta.
‒ Jaj, nem kell félned. Nem vetlek hippogriffek elé, nyugalom ‒ ráztam meg a fejemet nevetve, majd a következő kérdésére elhallgattam, és komoly arccal bólintottam. ‒ Úgyis meglátod majd, szóval… Tényleg nem kell aggódnod ‒ mondtam, majd javasoltam neki, hogy vegye vissza a pulcsiját, mert hideg lesz. Ha volt egy kis esze, akkor gondolhatott akár arra is, hogy kimegyünk majd.
‒ Ismerhetnél már. Eddig is vigyáztam rád, nem? ‒ pillantottam rá szkeptikusan, majd mögé léptem, hogy bekössem a szemét. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar belemegy, hogy egy cseppet sem fog ellenkezni. Kezdtem úgy érezni, mintha valóban kialakulófélben lenne közöttünk valami… Valami, ami a bizalmon alapult. Boldog voltam, hogy Castiel lassan kezdett elfogadni engem, és hitt nekem, nem is tudta, hogy mennyit jelentett ez nekem.
‒ Jól van, ne duzzogj! ‒ vigyorogtam rá, majd visszasiettem a sarokban álló hangszerhez, felkaptam a táskámat, majd átvetettem a vállamon. Aztán visszasétáltam Castielhez, pár pillanatig meg a hajával szemeztem, aztán úgy döntöttem, nem érdekel a hisztije, eligazgattam a hajtincseit.
‒ Fésűről hallottál már, drágám? ‒ kérdeztem szórakozottan, majd mikor arra jutottam, hogy most már nem olyan pocsék a frizurája, a bal vállára tettem a kezemet, és navigálni kezdtem. Szóltam neki a küszöbökről, a lépcsőkről, előre engedtem az ajtóknál. Aztán, úgy az ötödik emelet környékén arra jutottam, hogy bizony nehéz úgy navigálni, hogy a vállán van a kezem, és végigfutattam az ujjaimat a karján, és összekulcsoltam az ujjainkat. Kézen fogva könnyebb volt vezetni őt, bár miután elhagytuk a kastélyt, még így is nehézségeket okozott a terelgetése a buckák miatt. Azonban végig ott voltam mellette, hogy ha megbotlana, akkor elkaphassam. Ekkor már ő is érezhette, hogy kint vagyunk, a csípős szél belekapott a ruhánkba, azonban én nem fáztam, ugyanis azzal, hogy a kezét fogtam, valami különös melegség járta át a testemet.
Az üvegházakat elérve betereltem őt az ajtón. Ezt a helyet már korábban előkészítettem, itt szimplán csak ritka virágok és növények voltak, középen pedig volt elég hely arra, hogy táncolni tudjunk. Az üvegház közepére tereltem, aztán ott megállítottam. ‒ Várj egy kicsit! ‒ szóltam, majd vízlepergető bűbájt bocsájtottam a táskámra, ledobtam azt valahová, és bekapcsoltam az öntözőrendszert, így amint vizet kezdett permetezni, már ott voltam Castiel mellett, és levettem a sálamat, amit a nyakamba akasztottam.
‒ Meg szeretném mutatni neked, hogy nem vagy cukorból, és le tudod küzdeni a félelmedet, ha te is akarod ‒ suttogtam. Engem személy szerint nem izgatott, ha vizes leszek, szerettem elázni, és ez most sem volt másképp. ‒ Kezdhetjük az órát? ‒ kérdeztem halkan, ártatlanul pislogva, remélve, hogy nem akad ki annyira az ötletemtől.

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words:589[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.]     [You must be registered and logged in to see this image.]



The world will regret our relationship.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üvegházak

Vissza az elejére Go down

Üvegházak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Üvegházak

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Birtok-