2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Úgy értem, hogy csoda, hogy még nem hagytam el a fejemet ma. – kezdem el tekergetni a hajamat, ami különös volt, de valamit kellett csinálnom, hogy lenyugodjak.
- Össze-vissza kapkodok, ma már ötször szóltak nekem, hogy rossz órára megyek, sőt még a ruhámat is háromszor cseréltem át. – mondom, majd elkezdek remegni az idegességtől. Ilyen se volt még, de legalább már tudom milyen érzés. Rémes, hogyha az ember tizenkilenc éves korára nem tudja hogyan kell viselkedni egy randin, márpedig nekem nem volt senki, aki elmagyarázta volna.
- Én is tudom a járást, de… ideges vagyok na! – teszem karba a kezeimet, miközben egyre jobban vacogok. Ez normális? Majd kiráz a hideg, de mintha nem fáznék, vagy én nem is tudom, csak remegek, de nem érzem, hogy hideg lenne.
- Nagyobb? – kérdezek vissza meglepődve. Mármint hogy nagyobb? Oké azt valamennyire tudom, hogy az ereklyék azok ilyen pici vackok vagy mik, de egy lánynak nem kéne, hogy olyat mondjon, hogy nagyobb valaminél. Azt lehet, hogy lényegesen egyszerűbb lenne, mint egy ereklyét, de azt hogy nagyon, nem.
- Nem értek szót velük, csak segítettek a sminkbe és a ruhába. – javítottam ki. Ettől még nem leszünk barátok, vagy valami, csak jobban elviseljük egymást, mint eddig ja meg persze kedvesen beszélgetünk és nem csak odavetjük egymásnak azt amit mondani akarunk. Meg így kevesebb az esélye, hogy éjszakára kizárnak. Talán még segítenek is nekem, hogyha esetleg valaki rajtakap, hogy nem a szobámba vagyok. Mondjuk okos lányok ők, ki tudnak valamit találni, csak tegyék meg értem most az egyszer.
- De igen, megfogadtam. Mostanában egészen aranyos vagyok. – És tényleg! Legalábbis aki nem húz fel, azzal az vagyok. Hangosan fellélegeztem, mikor közölte velem, hogy valójában honnét van az öltöny. Kedvem lett volna a karjába ütni, de a kezem még mindig remeget, meg az nem lenne valami romantikus, így csak forgatni kezdtem a szemeimet, hogy hogyan lehet valaki ilyen idióta, hogy ezzel szórakozik.
- Hát rólad, bármit el tudok képzelni. De igen ismerem. – bólogatok, majd ismét elmosolyodok. Rossz vicc de hát végül is az a lényeg, hogy nem egy halott fickóról szerzett öltönyben van, amit inkább értékelek, mint a viccet.
- Hát a rózsám! Múltkor pont az mondtad, hogy olyan vagyok, hát gondoltam hozol nekem egyet és majd benyögöd azt a nyálas mondatot, hogy „Virágot a virágnak.” – mondom rezdüléstelen arccal. Bár ha tényleg ilyet mondott volna, akkor inkább fejbe vágom nem pedig hálálkodom, hogy hozott nekem. Bár eddig úgy képzeltem el a randikat, hogy a fiú mindig egy virággal állít be, aztán elviszi a lányt vacsorázni, majd estére együtt is vannak. Vagy valami ilyesmi van a szokott lenni a könyvekben. Azt hiszem. Nem olvasok romantikus regényeket, inkább a tankönyveket forgatom. A kifogásán nevetni kezdtem majd szorosan hozzábújtam és átöleltem.
- Nem kell nekem rózsa. Bőven elég leszel nekem te is. – Ez nagyon nyálasan hangzott az én számból, nem is tudom honnét jött, mert nem vagyok egy nagy romantika hívő, illetve a nyáladzást nem szeretem, ha még olyan elegánsan és aranyosan az, akkor jó azt szeretem, de annál jobban nem.
- De ha szeretnél, akkor legközelebb hozhatsz nekem. – mosolygok a fiúra ezzel is jelezve, hogy bár nem bánom, hogy nem hozott szívesen venném, ha máskor megtenné. Persze azzal sincs baj, ha nem teszi meg, csak az úgy még cukibb lenne tőle. A megszólalására csak megrántom a vállam.
- Nincs nálam pálca. – Meg amúgy sem ölném meg. Átokkal legalábbis. Az jó a kínzásra, de nem a gyilkolásra.
- De kétségtelen, hogy azután kétszer is meggondolná, hogy érdemes-e az én randimat elrontania. – És a válasz az lesz, hogy nem, nem kéne. Könnyen dühbe jövök és neki pont nem kéne felidegesítenie, mikor életem első randiján vagyok, mert akkor vagy a gyengélkedőn köt ki, vagy egy ideig pszichiáterhez kellene járnia. Bár ha jót akar magának, akkor inkább az első verziót választja.
- Nem muszáj. – rázom meg a fejemet mosolyogva.
- Nem vagyok finnyás, szinte mindent megeszek. Kivéve a halat. – Azt ki nem állhattam. Undorító és büdös. Tudom, hogy egészséges meg minden, de akkor is gusztustalan. Van ezernyi más dolog, ami még nem tesz rosszat a szervezetnek sé még finom is. A mondatára karba tett kézzel nézek rá, miközben a pillantásom eléggé rosszalló.
- Köszönöm Tom, nem vagyok gyerek, de ha úgy gondolod, hogy az vagyok, akkor akár már most elmehetek. – Nem vagyok hülye, gondoltam, hogy nem kéne televedelni magamat, de rossz volt, hogy ilyen lekezelően bánt velem. A kijelentésére kitört belőlem a nevetés és csak nagy nehezen tudtam visszafogni magamat, hogy véletlenül se keltsek fel senkit. Tényleg kéne az a némító bűbáj akármit is mond. Már megint a nyelvöltögetés. Tényleg, mint egy kisfiú. Nagyon kis aranyos ilyenkor. Mikor azonban közli, velem, hogy nem kapok, elhúzom a számat.
- Hát jó. – mondom durcásan.
- Igazából… - mondom elgondolkodva a kérdésére, majd gyorsan elmosolyodom.
- Nem, nem szeretném, hogy miattam bármi bajod legyen. – Az tényleg nem lett volna jó, mert amellett, hogy büntetést kapok, még a bűntudat is emésztene, hogy miattam sérült meg.
- Hát a látványt semmiképp. – Azt már nem teszem hozzá, hogy az élményt sem, mert az nem tudom. Még mindig nem mondta biztosra a dolgot, de mondjuk múltkor beleegyeztem már amennyire, meg egyszer túl kell esnem rajta, nem menekülhetek miatta örökké.
- Nem fogok! – mondom idegesen, majd ismét rácsapok a számra.
- Bocsi. – Bár nem volt olyan hangos, mint az előbb, azért így sem suttogva mondtam. Szegény Tomot tuti ki fogom borítani mire odaérünk.
Látom Celen, hogy elég ideges, de ezt csak egy halvány mosollyal nyugtázom magamban. Nem tud semmit sem elrontani, ez tény. Elvégre, mit lehet egy randiban elrontani? Felesik? Oda se neki, felsegítem. Dadog? Egy ilyen jó pasi jelenlétében, amilyen én is vagyok, ez teljesen érthető reakció. Minden lány zavarba jött a jelenlétemtől, ez alól Celaena sem volt kivétel. - Ugyan, nem olyan nehéz eligazodni ebben a kastélyban – legyintettem a lány felvetésére, miszerint örül, hogy idetalált. - Én már évek óta ismerem a járást, úgyhogy nagy eséllyel megtaláltalak volna, még mielőtt mindened elveszik. Valóban ez volt a helyzet, ugyanis a fejemben tároltam minden információt a Roxfort legapróbb zugairól is. Nekem aztán tényleg nem esett volna nehezemre előkeríteni a lányt, bármerre is tévelyedett volna: - Ha más nem, hát szóltam volna Seannak – kacsintottam Celaenára, egy bájos kuncogás közepette. - Tudod milyen jó az ereklyék utáni kajtatásban. Nagy eséllyel téged is megtaláltunk volna. Kicsit nagyobb vagy, mint az ereklyék többsége... Valóban ez volt a helyzet, habár nyilván akadt a lánynál nagyobb ereklye is, de ebben már tényleg nem voltam túl jártas. Majd egyszer megkérdem Seant a dologról, hátha nem néz a kelleténél hülyébbnek. - Nocsak – Kissé csodálkozva vontam fel a szemöldököm a válasza hallatán, de valóban örültem a dolognak: - Ezek szerint megfogadtad a tanácsom? Ugye, hogy sokkal jobb, ha van valaki, akivel szót tudsz érteni? Mindig szerettem a középpontban lenni, így számomra Cel magának való tulajdonsága elég értelmetlen volt. Miért nem szereti valaki, ha ő van a figyelem középpontjában? Miért nem szeret másokkal beszélgetni? Hiszen olyan jó másokat is megismerni... Én például még mindig azzal voltam elfoglalva, hogy nálam jobb pasit találjak a suliban, de úgy tűnik, hogy ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. Eddig ugyanis nem jött össze. - Hát persze, hogy viccelek – nevettem fel halkan, amikor a lány kissé távolabb húzódott tőlem. Kissé morbid vicc volt, az igaz, de jól esett, na. Különben is, elértem amit szerettem volna: Celaena nevetett. Vagyis mosolygott. - Nem képzeled, hogy olyan szerelésben jelenek meg a randinkon, amit egy halottról vettem le? Nem, ezt még én vettem tavaly az Abszol úton, Madam Malkinnál. Tudod, övé az a talárbolt. Nem mintha be kellett volna mutatnom a nőt, hiszen nem szorult ingyen reklámra, ami azt illeti. Elég híres volt nélkülem is, de tény, ami tény, az én jelenlétem elég sokat dobott a középszerű üzletén. - Persze, hogy romantikus – biztosítottam bőszen bólogatva a lányt, majd a következő kérdésére kissé elkomorodtam. - Rózsa? Milyen rózsa? Bevallom, nem volt szokásom virágot vinni a lányoknak, az olyan slampos volt a szememben. Ráadásul, manapság nem minden lány szerette azokat a kórókat, így inkább nem is kockáztattam a dolgot. De hogy Celnek erre lenne szüksége... Hát ez így ciki volt nekem. - Upsz – szólaltam meg kelletlenül, miközben a homlokomhoz kaptam, és igyekeztem bűnbánó képet vágni: - Hát az fenn maradt a hálóban, bocsika... Igazság szerint semmi sem volt a hálóban, de ezt Celaena ugyebár nem tudhatta. Ha más nem, akkor lopok neki valahonnan, kimegyek a kertbe, és hozok be, nem olyan hú, de nagy dolog, már így is tilosban járunk. - Ha Frics ránk nyit, akkor kétségtelenül rosszul jár – jegyeztem meg. - Nyilván elég félelmetes tudsz lenni, ha akarsz, igaz? Ráküldöd a halálos átkot, és kész... Mondjuk, nem hittem, hogy a lány erre vetemedne a randink érdekében, de ki tudja? Annyira nem ismertem, és elég kis vadóc volt az első találkozásunkkor. Ami mintha tegnap lett volna... Nyilván azért tűnt úgy, mert tegnap volt. - Hát, azt úgy nem tudom, nem kértem listát a manóktól – válaszoltam a lány következő kérdésére. - De majd keresünk, ha gondolod. - Hoztam alkoholmentes üdítőitalt is, ha gondolod – kacsintottam rá. - De azzal is csak óvatosan, nincs illemhely a közelben. Legalábbis én nem tudok róla. Az pedig nem létezik, amiről nincs tudomásom. - Ha most bűbájt szórunk mindenre, akkor nem olyan izgalmas ez az egész – jegyeztem meg, miközben körülnéztem, hogy bizos-e a terep. Annak tűnt. - Elveszne a kaland varázsa, érted? - Úgyis fekszünk – öltöttem nyelvet a lányra, miután felvetette, hogy le kell hozzá hajolnom. - De aranyos tőled, hogy gondolsz erre. Most nem kapsz, mert különben mehetek a Mungóba, súlyos gerincsérüléssel. Gondolom, azt te sem szeretnéd. - De különleges vagy – néztem némileg rosszallóan a lányra, majd én is elmosolyodtam: - De szerintem te sem szeretnéd kihagyni ezt a látványt, nem igaz? Meg az élményt... Persze, ha lesz este valami köztünk. Celnél sose lehet tudni, egyik pillanatról a másikra képes más személyiséget magára ölteni. Mindenesetre én bíztam a dologban. - Na, gyerünk! - ragadtam meg a lány karját, majd óvatosan magammal vontam. - De csak óvatosan, nagyon vigyázz, hogy ne csapj zajt! Jómagam szerencsére elég nagy rutinnal rendelkeztem, úgyhogy nem aggódtam.
- Hát egy kicsi igen. – mondom kissé zavartan. Ma már teljesen elvesztem, annyira ideges voltam a randiról. Háromszor öltöztem át, előtte még hajat is mostam, meg kétszer zuhanyoztam, sőt még kisminkelni se tudtam magamat rendesen elsőre, annyira remeget a kezem. Azt hiszem kimondhatjuk azt, hogy kész csoda, hogy a mai napon még nem hagytam el a fejemet, mert még órára se találtam oda, illetve sikerült, csak mindig utánam szóltak, hogy rossz irányba megyek. Ki hitte volna, hogy egy randi ilyen idegessé tudja tenni az embert. Mondjuk nekem még nem volt ilyen, lehet ezért vagyok ilyen, de akkor is zavaró, hogy semmit sem tudok megcsinálni anélkül, hogy el ne szúrnám azt ma.
- Örülök, hogy egyáltalán idetaláltam és nem mentem el ki tudja hová máshová. – mondom miközben nagyokat lélegzek. Még mindig kicsit izgulok, hogy mégis mit fogok elszúrni, remélem semmit.
- Egyébként a szobatársaim. – mesélem lelkesen, elvégre ő mondta, hogy próbáljak meg több emberrel szót érteni, hát én próbálkozom, bár először mindig csak egy meglepődött pillantást kaptam, de most már talán hozzászoktak, hogy ilyen lettem. Vagyis, hogy átmenetileg boldog vagyok. De Tom örülhet, én próbálkozok, nagyon is és meg is van az eredménye. Ma sokat segítettek nekem a lányok, amit meg kell majd nekik hálálnom valamivel. Tom következő megszólalására kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Hogy ezt? Egy hulláról? – léptem pár lépést hátra, majd tetőtől talpig végigmértem. És tényleg képes volt egy olyan szerelésben eljönni, amiben valakit eltemettek? A rémült pillantásom jól árulkodott az érzéseimről, de mikor ismét a fiú szemébe néztem megpróbáltam valami mosoly szerűséget erőltetni magamra.
- Ugye most csak viccelsz? – kérdezem tőle idegesen. Nem mondhatja komolyan. Ez csak valami rossz poén.
- Ó romantikus lesz? – kérdezek vissza lelkesen, majd ismét végignézem és karba tett kézzel szólalok meg újra.
- És hol a rózsa? – vágok komoly képet. Persze nem vártam el, csak kicsit szórakozni akarok vele. Ha romantikus akar lenni, akkor illene egy rózsa is, de nekem ez is megfelelt.
- Ha Frics ránk nyit, akkor bizony megtudja, hogy milyen a haragom. – Nekem még nem volt dolgom vele, de ha kell akkor kitesséke én minden gond nélkül és nem zavartatom magamat, utána majd vállalom a büntetést, akár azért is, hogy kizavartam, de addig hagyjon békén minket, amíg nincs vége a randinak.
- Mogyorós? – kérdezek vissza miközben oldalra billentem a fejemet. Igen az volt a kedvencem, de nem vagyok válogatós igazából semmilyen téren. Édességből is majdnem mindent megeszek, csak nem sokat. Vigyáznom kell az alakomra.
- Ő… Van alkoholmentes ital is? – Nem vagyok egy alkoholellenes, szoktam én inni, csak ha nem muszáj, akkor én inkább maradok egy pohár víznél, vagy gyümölcslénél. Mikor Tom rám szólt a másik kezemmel is odakaptam a számhoz, hogy biztosan ne szólaljak meg. Jaj, csak meg ne halljanak. Tudtam, hogy valamit el fogok szúrni, de azért nem ennyire. Kérdésére, hogy le akarom-e buktatni magunkat csak a fejemet csóváltam, majd mikor mondta, hogy legyek óvatosabb bólogattam, de a számat nem eresztettem. Még csak az kéne, hogy megint kiabáljak. Bár annyira talán nem volt vészes, de inkább kihagynám a lebukást.
- Fúj én oda nem megyek be. – Bár ez nem volt hangos inkább ismét befogtam a számat, majd forgatni kezdtem a szemeimet.
- Talán egy némító bűbájjal jobban járnánk. – jegyzem meg idegesen. Valahogy meg kéne próbálnom csöndben maradni, amíg nem leszünk olyan helyen, ahol már biztonságosan beszélhetek. A kérésemre ő is levette a cipőjét, de igazából semmi értelme nem volt, mert így is pontosan olyan magas volt. Közelebb mentem hozzá, majd a vállába kapaszkodva lábujjhegyre álltam, hogy megnézzem, mennyire kell nyújtózkodnom, hogy felérjem.
- Hát… még így is le kell hajolnod hozzám. – teszem karba a kezeimet.
- Kár, pedig reméltem, hogy kapok egy fuvart. – mondom mosolyogva. Persze megértem, hogy nehéz az a vacak, ha tényleg hozott magával annyi mindent, akkor pedig nem is csodálkozom, hogy meg kellett bűvölnie.
- Szóval most oda viszel fel, ahová mindenki mást is? – kérdezem tőle elgondolkodva.
- Hát mégsem vagyok elég különleges. – A Hangom olyan volt, mintha egy öt éves lány duzzogna valamiért, de közben persze mosolygok, hogy azért értse, hogy csak viccelek.
- A Csillagvizsgáló ötleted jobban tetszik. Még úgy se nagyon láttam a csillagokat így éjszaka tilosban.
- Igen? - meredek csodálkozva a lányra, majd elismerően füttyentek egyet még mellé. Az a piros, csipkés ruha... Hát, valami álom volt. Nem értek a női divathoz, tényleg nem, a pasikét sem tanulmányozom, egyszerűen csak megveszem azt a ruhát, amelyik tetszik nekem, és ennyi. Szerencsére mindig beletrafálok, szóval szinte állandóan jól nézek ki. Na, persze, ha valaki ilyen bűbájos teremtés, mint én, akkor nincs is mit csodálkozni a dolgokon. - Pedig te nem szorulsz segítségre, komolyan mondom, általában mindig jó cuccokat veszel fel. Kik segítettek? Felfogadhatnád őket öltöztetőnek. Csak remélni tudtam, hogy nem egy exe öltöztette fel a saját ízlése szerint, mert akkor bizonyára falnak megyek. Randiztam már olyan csajjal, aki gyönyörűen kicsípte magát, végül a randi közepén benyögte, hogy az ex-fiúja állította össze a cuccokat, mert neki ötlete sem volt arra, mit vegyen magára. Ja, és hogy ő milyen jóban van az exével, mert az egy annyira, de annyira cuki srác, és ahogy mosolyog... Behalás, komolyan. Meg hogy nekem mindenképp meg kell ismernem, mert biztos jól kijönnénk. Kösz, nem, előbb vinném el Mrs. Norrist egy randevúra, mintsem egy olyan pasival ismerkedjek, aki előttem valamelyik kiszemeltemet döngette. - Ó, köszi – büszkén kihúztam magam, majd némileg megigazítottam a nyakkendőmet. Kissé már kezdett kényelmetlenül állni. - Anyám ravatalózó, hullákat öltöztet, onnan vettem kölcsön a szerkót. Igyekeztem komoly képet vágni, miközben a lányra meredtem. Kissé furcsa lehetett számára, hogy anyám holtakat öltöztet fel, de azt nem adhattam be neki, hogy apám foglalkozik ezzel, hiszen róla jól tudta, hogy auror. Kíváncsian tanulmányoztam az arcát, arra várva, vajon milyen reakció jelenik meg rajta. - Nem szeretném, hogy felfázz – jegyeztem meg egy kacsintás kíséretében, amikor a lány elnevette magát azon, hogy mennyire figyelmes vagyok. - Múltkor romantikus körülményeket szerettél volna, hát tessék, megteszem neked. Csak aztán nehogy Frics ránk nyisson... Bezárom én az ajtót magunk mögött, szó se róla, de az az idióta meg a macskája inkább megtanulnak repülni, csak elkaphassanak minket. Kinézem belőlük... Amikor Iannel seprűvel kilógtunk a suliból, hogy a Rengetegbe mehessünk, az az istentelen szintén seprűt kapott a lába közé, hogy utánunk jöhessen. Hát erre most mit mondjak? Nem lesz egy Viktor Krum, annyi szent. Pár fának nekiment mielőtt megunta a dolgot, majd inkább magában dohogva visszaindult a kastélyba. Mi ugyan jót nevettünk a mutatványán, de a gondnok nem igen sorolhatta a vicces kategóriába, így egy havi büntetőmunka lett a jutalmunk. - Azt hiszem, van csoki is - bólogattam szaporán. Hála az égnek, az bőven akadt benne. - A házimanók mindent készségesen becsomagoltak, tettek el vajsört bőven is, de azt azért igyekezz ésszel inni... Remélem, nem szoktad túlzásba vinni a dolgot... Akkor ugyan semmi sem lesz ebből az egészből. Nem kedveltem ugyanis az olyan lányokat, akik részegre itták magukat a kiszemelt pasi előtt. Pluszban a pasi is... Most komolyan, miért használja ki az ilyen lányokat? Miért kell rájuk másznia? Agyament egy dolog, annyi szent, magamban csak azért rimánkodtam, hogy Celaena ne legyen ilyen. Bár nem tűnt annak, de sose lehet tudni. - Sssss! - szóltam rá Celre, amikor a kelleténél kissé hangosabban szólalt meg, majd gyorsan körbenéztem, nem hallotta-e meg valaki a dolgot. Nem örültem volna neki. - Le akarsz buktatni minket? Kérlek, Cel, légy egy kicsit óvatosabb! Fogalmam sincs arról, hogy korábban járt-e a lány tilosban, de ha igen, akkor csoda lenne, ha eddig nem bukott volna le. - Figyelj egy kicsit a hangerőre, rendben? Friccsel akarod tölteni az éjszakát? Mert az lesz abból, ha nem vagyunk óvatosak... Ne tudd meg, milyen rumli van a szobájában. Várjunk csak... Ja, az nem akkor volt, amikor elkapott minket, hanem amikor Seannal belógtunk hozzá szétnézni. Mindegy, Celaenát akkor is csendben kellett tartanom valamivel. A lány kérésére csak elmosolyodtam, majd levettem a cipőimet, hogy kisebbnek tűnjek. Hát, nem sokat javított a helyzeten. - Tessék, ennyit tehettem – jegyeztem meg ártatlan képpel, miközben a cipők összekötve himbálóztak a nyakam mindkét oldalán, ezzel kissé talán rontva az összhatást. - Most viszont nem tudlak felvinni az ölemben, mert a táskámban sok cucc van, és már ez is nehéz. Nem látszik rajta, de megbűvöltem. Amúgy meg alig fér bele valami. - Felmegyünk a Csillagvizsgáló-toronyba – kacsintottam pajkosul a lányra. - Csillagfényben még szebb vagyok, más lányok is ott szoktak bennem gyönyörködni. Velem tart, kisasszony? Esetlen kis pukedlit mutattam a lány előtt, majd érdeklődve pillantottam rá: - Persze, ha lenne más ötleted, csak szólj nyugodtan, nem vagyunk helyhez kötve. Tőlem aztán a bájital szertárba is mehetünk, ha téged az hoz lázba.
Általában türelmes vagyok, sőt nagyon is az vagyok. Sose sietem el a dolgokat és nem okoz problémát várni a dolgokra, most viszont egyre idegesebb voltam. Igaz Tom nem késett én voltam kint előbb, de már izgult, hogy mit tervez mára, meg attól is féltem, hogy elkapnak, szóval jó lett volna, hogyha siet, vagy valami. Voltam már kint tilosba nem arról van szó, csak az más volt. Ott nem kellett a másikra várni, mivel nem másik házbeli volt, most meg igen. Nem kellett volna idő előtt kijönni. De szerencsére Tom hamar felbukkant én pedig fellélegezhettem. Korántsem vagyok még túl a nehezén úgy érzem, de attól még jobb, hogyha bajba kerülök, akkor nem egyedül kell mennem büntire. Mondjuk még nem voltam olyanon, nem tudom milyen. Én ezeket mindig megúsztam, mert a tanárok szerint én egy rendes diák vagyok.
- Szia. – köszönök én is halkan majd rámosolygok.
- Hát… most úgy, hogy volt segítségem. – mondom nevetve. Tényleg sokat segítettek a lányok, aminek kifejezetten örültem, mert biztos hülyét kaptam volna, hogyha egyedül kellett volna ruhát választani meg ilyesmik.
- De te is nagyon jól nézel ki. Mi ez az elegáns szerelés? – kérdezek vissza. Jól állt neki az öltöny és az ing, lehetne többet ilyenbe. Én elviselném.
- Milyen figyelmes. – kezdek el nevetni, persze csak csendben, nem akarom, hogy Piton kiszúrjon minket, akkor igen nagy bajba kerülnénk.
- Csokoládé halál. – válaszolom mosolyogva. Tényleg az volt a kedvencem, csak az a baj, hogy azt csak a keresztanyukám tudja elkészíteni, az ő receptje és valami mennyei az a sütemény. Milyen kár, hogy ide ki nem küld nekem. Mondjuk gyorsan romlik, de el tudnám viselni, ha év közben is ehetnék belőle, nem csak szünetekben. Nyáron is majd haza kell mennem mindig, ha csinál. És elvinni az egész tállal. Nem hagyom, hogy nekem ne jusson belőle.
- De… nem is olyan hangos. – válaszolom neki kissé hangosan, majd gyorsan a szám elé kapom a kezemet.
- Nagyon hangos volt? – kérdezem kétségbeesett arccal. Nekem nem megy ez a tilosban randizásos dolog. Ha haverokkal lennék, akkor biztos csöndbe maradnék, de Tom mellett nehéz. Végül inkább leveszem a cipőm és a kezembe fogom, majd a fiú felé fordulok. Te jó ég! Tényleg ilyen alacsony lennék hozzá képest? Fel se tűnt eddig. Bár nem vészes még így is felérem, ha kell, de azért a cipő sokat dob a magasságomon.
- Akkor ha kérhetem most te is menj össze. – teszem karba a kezeimet. Zavart, hogy ilyen nagy a szintkülönbség.
- Egyébként mi a terv mára? – kérdezem érdeklődve. Lehet, hogy már említette, hogy mit akar ma esete csinálni, de nem rémlik, szóval csak bízok benne, hogy nem mondott semmi konkrétat ezzel kapcsolatba.
Úgy tűnik, a mai nappal el is jött az ideje az egyik találkának a háromból, amit Celnek megígértem a hajszáláért cserébe. Noha, nappal is lett volna időnk találkozni, én azt annyira szokványosnak éreztem... Sehol egy Frics, aki belénk kötne, sehol egy járőröző prefektus, sehol egy tanár, aki kifejezetten minket akarna lefülelni. Hát, hol itt az izgalom, kérem szépen? Az adrenalin hiányzott nekem, semmi más. Celnek persze nem igazán volt ínyére az ötlet, de hamar meggyőztem. Én ne tudtam volna? A mosolyom láttán még a tanárok is hamarabb megenyhültek, Piton kivételével. Arra aztán mosolyoghattam, amíg görcsbe nem állt a szám, akkor sem engedett. Semmiből. Még a délután folyamán lementem a konyhába, és kértem a házimanóktól enni, illetve innivalókat, nehogy az éhség vagy a szomjúság üldözzön minket vissza idő előtt a Csillagvizsgáló-toronyból. A manók szerencsére készségesen a rendelkezésemre álltak, annyira lelkesek voltak, hogy komolyan mondom, talán még a találkára is elmentek volna a helyemben, miközben ezt a szöveget hajtogatják: - Thomas Stewart úrfi nem tudott eljönni hölgyem, engem küldött maga helyett, szabad egy csókot? Nem tudott, mit szólt volna ehhez Cel, de nagy eséllyel nem sok jót tudott volna kihozni a dologból. Ma egész elegánssá vedlettem: a szokásos fekete öltöny-nadrág, fehér ing kombó volt rajtam, a cipőm neonsárgában pompázott, a zokni szívárványszínben, egyszóval ugyanazok a ruhadarabok voltak rajtam, amelyekben nemrég még Gladwin-patkányt faggattam a húgomról, vajmi kevés sikerrel. A hátamon egy hátizsák foglalt helyet, amelyben az ételek voltak, és így indultam neki a folyosón. Szerencsére senki sem volt sem a klubhelyiségben, sem a folyosókon, így minden gond nélkül elértem a célomhoz, ahol már Cel üldögélt, láthatóan rám várva. - Szia! - köszöntem neki, miután odaértem, majd folytattam: - Nagyon jól nézel ki, hogy csinálod? Valóban gyönyörű volt. A leengedett haja, a kevés festék az arcán, no meg az a leheletnyi szájfény... Izgató volt, most minek tagadjam? Ráadásul a ruhája... Pont az esetem, ott feszült, ahol kellett, és ott bízta a fantáziára a dolgokat, ahol arra szükség volt: - Hoztam pokrócot is – mosolyodtam el. - Remélem, megfelel. Mi a kedvenc süteményed? Csak reménykedni mertem abban, hogy nem válogatós, hiszen mindent belepakoltam a táskába, ami csak a kezem ügyébe került, nem igazán néztem meg jobban a dolgokat. Csak dobálgattam, úgyhogy nagy eséllyel olyasmi is került oda, aminek egyikünk sem örült volna. - Mehetünk? - nyújtottam a kezem érdeklődve a szöszi felé. - De szerintem vedd le a cipellőket, különben hamar lebukunk.
A tükörben nézegettem magamat, miközben a hajamat fésültem, majd a ruhámat is igazgatni kezdtem és párszor végig néztem magamon mire végre abbahagytam a tollászkodást és csípőre tett kézzel gondolkodtam. –Valami nem stimmel. Szerintetek? – fordulok oda a szobatársaimhoz, akiknek minden bizonnyal már elegük van belőlem. Mikor mag berontottam a szobánkba azonnal a ruháim között kezdtem kotorászni, mire elővettem egy fekete fűzős ruhát, felhúztam, majd kikértem róla véleményüket. Először furcsállták, hogy tőlük kérek tanácsot öltözködés terén, aztán gyorsan elmagyaráztam, hogy randira megyek és szeretnék jól festeni. Így azt mondták, hogy ne sötétet húzzak, mert az olyan komoran fest, szóval ismét keresgélni kezdtem és egy aranyszínű ruhát kaptam elő, aminek ki volt vágva a háta és a felső része feszült, azonban a szoknya nem. De megint csak a fejüket rázták, hogy ez meg túlságosan egoistaként hatna. Végül egy piros csipkés ruhát kaptam magamra. Ennek hosszú ujja volt, ugyanúgy feszült a felső rész, de a szoknya inkább az a fajta volt, amit jól lehetett pörgetni, és nem is annyira rövid. Egy picit talán hosszabb, mint annak, amit akkor viseltem, mikor először találkoztam Tommal, de biztos nem rövidebb.
- Szerintem túlparázod ezt Cel. Csak egy srác.
- Jaj ne légy már ilyen! – Megértem, hogy már elegük volt abból, hogy folyamatosan kérdezgetek, bár valaki jobban megérti ezt, mert lássuk be, az erdő óta kicsit kedvesebb vagyok velük és néha még mosolygok is. Mit ne mondjak eléggé meglepődtek, hogy hirtelen ilyen lettem, de elég hamar kiderült, hogy egy fiú van az ügyben. Jó, bár mondjuk, mi más lenne? Oké csak én tudhatok róla, hogy nem a szüleim hirtelen visszatérte vagy az, hogy talán végre a családom megszeretett, de úgy fest vagy Tom hangoztatta a múltkori kis találkánkat, vagy szimplán nem tudtak másra gondolni.
- Jól nézel ki Cel. Csak legyél cuki, mint ahogy mostanában és tuti jó lesz. – Mosolyogva bólintottam a lány válaszára, majd még egyszer megnéztem magamat a tükörbe, hogy biztos jól nézek-e ki. Most direkt nem kentem ki a szememet feketével és a számon is csak egy átlátszó szájfény volt, aminek barack íze volt. Vagy szilvát raktam fel? Teljesen elfelejtettem. Mikor mindent rendben találtam elköszöntem a lányoktól és csendben mentem ki, ami nem volt egyszerű a magas sarkúm miatt, de azért igyekeztem minél halkabb lenni. Gond nélkül értem ki a folyosóra, leszámítva azt, hogy pár háztársam meglátott, amint kimegyek, de talán nem árulnak be, hiszen egészen aranyos voltam velük mostanában. Mindegy, talán nem lesz baj. Leülök az egyik padra és úgy várok Tomra. Csak el ne késsen nekem.
