Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb









ϟ Karakterfejlődés
  Yesterday at 12:24
Megan Smith
A hónap posztolói
Luna Lovegood
 
Jacob Troops
 
Gina Accipiter
 
Kieran O'Byrne
 
Dane Seoras
 
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Shanna Griffin
 
Daniel G. Paisley
 
Elijah Crowfield
 
Statisztika

Összesen 595 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Melissa Greenwood

Jelenleg összesen 39870 hozzászólás olvasható. in 3514 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Julian & Silent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-04-09, 14:45

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

Megjegyzésére nevetve ráztam meg a fejem. – Egy, igen is kislány vagy tekintve a korodat és magasságodat. Kettő, buta vagy, amiért olyan alapvető dolgokat, minthogy meg kéne ismerni az illetőt mielőtt kijelented, hogy a legjobb barátod, nagy ívben szarsz le. És három, mindketten nagyon jól tudjuk, hogy nem vagy egy hollóhátas típus – válaszoltam. – De ha te olyanokkal akarsz barátkozni, akik hazudnak neked, csak tessék, nekem aztán olyan rohadtul mindegy. Csak tőlem ezt ne várd el. Elhiszem, hogy te attól érzed jól magad, ha hazudhatsz, vagy ha neked hazudnak, de én nem – vontam meg a vállam. Ő akar minden áron összebarátkozni velem, csak nem azt nem vágom, hogy miért. Az előbb felsoroltak közül mindegyik igaz rám, ennek ellenére még is jóban akar velem lenni. Értem én, hogy nehéz ellen állni a személyes varázserőmnek, de ettől függetlenül nincs semmi logika a lány szándékaiban. Említettem már, hogy nem a Hollóhátba való?
– Biztos, hogy a barátom akarsz lenni? – érdeklődtem, miután befejezte a cseszegetésemet. – Ha igen, a helyedben kétszer is meggondolnám, hogy miket mondasz nekem, mert egyszer tényleg rohadtul fel fogsz húzni, és akkor nem lennék a helyedben… – figyelmeztettem burkoltan. – De egyébként, ha nem is közvetlenül tőled, de meg fogom tudni, ne aggódj. Nem fogod megúszni a felsőbbrendű dumát – mosolyodtam el.
Elégedett mosolyra húzódik a szám, amikor kikéri magának a becenevet. Alapvetően utálom a becézéseket, de ha ezzel valakit fel lehet idegesíteni, akkor semmi pénzért se hagynám ki. – Vissza fogod sírni a Tündérkét, ha meghallod a többit – nevettem fel, de hirtelen abba is hagytam, amikor meghallottam, hogy minek nevezett. – Tuskó voltam, mert rendbe hoztam a lábad, amire te tizenhat évesen nem voltál képes? Tuskó vagyok, amiért azon kevesek egyike vagyok, aki nem hazudik neked? Tuskó vagyok, mert nem hagyom, hogy átverj? – hangom korántsem volt vidám, mint korábban, hanem helyette vészjóslóan csengett. – Tudod mi vagy te? – hajoltam megint egész közel az arcához. – Egy rohadt kis ribanc, aki mindenkinek csak hazudik, és sose tudja, hogy mikor kellene befogni. Aki nem ismeri a hálát, vagy az olyan alapszavakat, mint a köszönöm, vagy a sajnálom. Aki egy gyerekes bosszú miatt kicsinál egy egész házat, aztán meg másokat hibáztat a saját hülyesége miatt. Aki nem bírja elismerni, ha téved, és undorító módon kivételez az emberekkel – sziszegtem indulatosan az arcába.  Lehet, hogy ezzel most mindent elszúrtam, és lehet, hogy emiatt ki fog nyírni újdonsült haverom, de jelen pillanatban nem érdekel. Kezdek belefáradni, hogy minden hülyeségét elnézem a lánynak.
– Már bocs, de az a francia egy idióta – közöltem vele a véleményem. Hogy lehet egy ilyen hülyeséget támogatni? Mindig is tudtam, hogy a franciák idióták, de hogy ennyire? Nem csodálom, hogy Silentnek ilyen idióta nézetei vannak, ha olyan emberekkel veszi körül magát, mint ez a francia, vagy újonnan szerzett kis barátja. – És mire mennél egy névvel? Semmire, mivel nem tehetsz semmit. Hagyd a dolgot a Wizengamotra, vagy az aurorokra. – Szánalmasnak tartom, ha valaki minden alap nélkül elkezd hősködni. Még is mit tehetne egy kislány egy valószínűleg jóval több varázserővel bíró emberrel szemben? Max megöleti magát, és azzal megint nem ért el semmit.
– Nem kell úgy tenni mintha vesztettél volna, mert konkrétan ez történt – jegyeztem meg gúnyosan. Ne akarja már bemesélni nekem, hogy mindenkivel így viselkedik, mert egyáltalán nem igaz. Már rögtön ott megdőlt a kis állítása, amikor egy pillanat alatt megváltozott a viselkedése, amint meghallotta azt a szót, hogy Mardekár.
Látom rajta, hogy ő nem ért egyet ezzel a rendszerrel, ami az aranyvérűeknél van. Hát ez van, nem fogom győzködni, hogy miért van értelme a szabályoknak, az elvárásoknak. Inkább nem is mondom neki, hogy jövőre el fogok jegyezni egy Dawn nevű lányt, akivel most a születésnapomkor találkoztam először, mert úgy se értené meg. De az azért érdekelne, hogy neki mennyivel jobb úgy az élete, hogy lázad a szülei ellen, utálja őket, mint nekem, aki mindent megtesz nekik, csakhogy boldogok legyenek, és ez által a kapcsolatom a szüleimmel több, mint tökéletes.
– Ahogy az sem, hogy kiejtsd a „francia” szót, vagy, hogy bármit felhozz, aminek köze van a franciához – vontam meg vállam. Ha továbbra is erőltetni akarja, ezt a francia vonalat annak ellenére, hogy többször is megkértem, hogy ne tegye, akkor szokjon hozzá, az ilyen jellegű megjegyzéseimhez.
Kérdését hallva elgondolkodtam. Ha maradok úgy is megint felhúz valamivel, vagy összeveszünk, és nekem ehhez most nagyon nincs hangulatom. Neki amúgy is mennie kell, rám meg várnak a barátaim. – Ja. Eredetileg csak friss levegőt jöttem szívni, de már elég sok idő telt el, nem akarom őket megvárakoztatni – feleltem végül. – Meg amúgy is, neked is dolgod van, szóval menj csak – löktem el magam a faltól, és elindultam a klubhelyiség felé. A bejárat előtt visszafordultam a lány felé, és mosolyt varázsoltam az arcomra. – Majd még találkozunk – köszöntem el, majd búcsúzás kép katonásan tisztelegtem egyet neki, és beléptem a klubhelyiségbe

*

– Na, haver! Azt hittük már valami történt veled, elkapott egy prefi vagy valami – röhögött fel Brandon a többiekkel együtt. Ugyan úgy, ugyan olyan helyzetben voltak, ahogy ott hagytam őket vagy félórával ezelőtt, csak épp egy Lángnyelv whiskey-s üveg is előkerült. Kérdését figyelmen kívül hagyva, elvettem a felém nyújtott üveget, majd levágódtam Adrian mellé a fotelbe. – Minden oké? – érdeklődött azzal az idegesítő aggódó fejével. Ingerülten fordultam felé. Legalább várna a vallatással addig, amíg jobb kedvű nem leszek. – Ne most, Adrian – feleltem végül. Jelen pillanatban az alkohol jótékony hatására van szükségem, meg aztán majd elő kellene kerítenem a hollóhátas srácot is, hogy beszéljünk.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] Köszönöm a játékot lufi
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-04-02, 14:18



Julian & Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


- A francia a legeslegjobb barátom. Őt senki kedvéért nem hagynám el. Soha. – De testvéremnek sose akarnám. Egy, hogy ne kelljen szenvednie, kettő, mert ismerem, és azt mondaná, hogy a szüleim nem is nevelnek olyan rosszul. Pedig igen, csak mivel ő mugli ezért ezt nem tudhatja. Így, hogy csak barátok vagyunk, teljesen megérti a helyzetemet és nem gondolja azt, hogy tévednék velük kapcsolatba. És addig jó, amíg nem kerül bele hosszabb időre a családunkba, mert akkor még ő is elkezdené osztani apám véleményét, hogy nem való nekem ez a suli, bár ő azt se tudja hová járok. Ha lehetne rá lehetőség, hogy varázstalanokból, varázslók legyenek, akkor biztosan elintézném, hogy ő se legyen többé mugli, de ez képtelenség, meg egyébként is egy elég eszement ötlet. Néha elcsodálkozom, hogy ilyenek hogy juthatnak az eszembe. - Olyanokkal, akik nem kislányoznak le, nem gondolják, hogy buta vagyok, és nem mondják azt, hogy sose kellett volna a Hollóhátba kerülnöm. – Mert az olyan emberektől falnak megyek. Tőle is utáltam, mikor régebben ezt mondta, most már legalább nem csinálja. De teljesen alaptalanul ítélnek meg, nem azt mondom, hogy rám ez nem igaz, mert igen, hiszen a Mardekárral én is pontosan ezt csinálom, de attól még sértő, hogy ilyeneket mondanak nekem.  Én nem vágom minden egyes háztársa fejéhez, hogy egy szemét és önző gyilkos. Csak egyszerűen piszkálom őket, ami lehet, hogy nem jobb, de más. -  Miért akarsz te mindig mindent jobban tudni? Fogad el, hogy nem érdekel, azzal barátkozok, akivel akarok. – Nehogy már ezt is megmondják nekem. Egész életemben irányítani akarnak, és megmondani mit csináljak. Ezt nem fogják, ahogy azt sem, hogy kit szerethetek, és mivel foglalkozhatok. Vannak dolgok, amibe nem szólhatnak bele mások, mert az a mi döntésünk és hagyni kell, hogy a magunk feje után menjünk. Hagyni kell tévedni minket és azt, hogy a saját hibáinkból tanuljunk és önerőből javítsunk a helyzetünkön. Nem lesz mindig mellettünk valaki, aki elmondja, mit lehet és mit nem. Egy idő után meg úgyis valamit elszúrunk. De akkor is mi van? Semmi. Továbblépünk. Én legalábbis megpróbálok. De van, amin nehéz ez tény, de akkor is meg kell próbálni. Nem lehet a múltban elkövetettekre gondolni, mert az visszahúz és hátráltat. -  Persze majd biztos te leszel, akivel ezt először közlöm. Képzeld csak, van nálad ezerszer jobb és kedvesebb ismerősöm is, akivel szívesebben osztanám ezt meg. És bármennyire fáj, hogy jövőre már ő sem lesz itt, amíg velem van, addig biztos, hogy nem hozzád fogok rohanni az ilyenekkel. Bár azután se valószínű, inkább nem beszélek róla senkinek. – Talán ő lenne az utolsó előtti, akinek elmondanám ezeket. Bevallom, nem hiszem, hogy ő az a nagyon megértő és vigasztaló fajta lenne, de nem szeretnék ezzel próbálkozni. A titkaimat, ha nagyon muszáj, rá merem bízni, de egyébként semmi ilyesmit. A hugrabugos meg megint csak annyit tud, hogy valami történt köztem és a Mardekár között. Egyszóval semmit. Ezt mindenki tudja.
- Persze, hogy tudom mit jelent.  – mondom karba téve a kezeimet. -  Tündérke? – kérdezek vissza. -  Oké először is, ezt a nevet gyorsan felejtsd el, mert nagyon irritáló a hangzása. – kezdek el nyafogni. Utálom az ilyesmi beceneveket, ennél rosszabb már csak a cica lehet, de ha azt még egyszer meghallom, akkor betöröm az orrát az illetőnek. Neki is, ha kell. -  Másodszor pedig, ne nevezd nyomoréknek, ha egyszer azt se tudod ki ő. És téged nem idegesítőnek tartottalak, hanem tuskónak. Az más. És már mondtam, hogy sajnálom. Plusz, ő neki is megmondtam a véleményem, csak nem bunkó voltam, hanem normális. – Csak a stílus volt másmilyen, de hát mit vár az ember tőlem, akiről tudják, hogy ki nem állhatja a házát. Könyörgök, ébredjünk fel, sose leszek kedves velük, csak elviselhető. Az is éppen, hogy csak.
-  Ugyan ott, ahol most is.  – válaszolom higgadtan. Az előbbiek után, most jobb lenne, ha kicsit lenyugodnék. Nem szeretem felhúzni magamat ilyesmiken, semmi értelmük sincs, főleg ennek a vitának, mert ebből csak én jövök ki rosszul megint. -  Mellettem. Tudja, hogy mi történt és azt mondja jogos a dühöm.  – Csak éppen nem a teljes történetet ismeri. Ő úgy tudja, hogy megtaláltam a nagyapám balesetéért felelős ember leszármazottját és őt szívatom. De ő teljesen megérti, hogy ezt teszem. Lehet, ha tudná az igazságot, akkor már más lenne a véleménye. Már szinte hallom, hogy mit mondana: „A bosszú lehet, hogy átmenetileg megoldja a problémádat, de sose kapod vissza, és ha valakit bántani akarsz, akkor az a közvetlen személy legyen az, aki ezt tette.” Rémes, hogy így bár nincs is itt, nagyon is jól tudom, mit mondana bizonyos helyzetekben. Néha lehet, hallgatnom kéne rá. Vagyis arra, amit gondolok, hogy mondana. Bárcsak elmondhatnám neki mindezt. De nem lehet. Ez az igazi szívás. - De már kimondtam. – vonom meg a vállamat. Egyszer már mondtam neki, hogy úgyis mindent kifecsegek neki, ez is egy ilyen szerencsétlen helyzet volt. És visszavonni már nem tudom, ahogyan azt egyszer ő is mondta. Szóval hagyom, hadd mondjon és gondoljon azt, amit akar, nem fogok magyarázkodni, mert úgyse hinné el. -  A nevét nem tudom, ha az meglenne, már rég tudnám, hol van jelenleg.  – Illetve a Minisztérium tudja, nekem pedig van ott ismerősöm. Akinek még mindig hálálkodok, hogy aznap nem vitt haza és nem hagyta, hogy megöljön az a srác. Vagyis… nem tudom, hogy végzett volna-e velem, de nekem az is épp elég rossz lett volna, ha csak egérré változtat.
- Egy szóval sem mondtam. – emeltem fel a kezeimet mentegetőzésként. -  Játszani? Én sose játszottam, mindig úgy viselkedek, ha valaki újjal ismerkedem meg, vagy a barátaimmal vagyok. De tudod mit, hagyjuk a vitát, mondjuk, hogy vesztettem és kész, nem érdekel, de ezt már unom.  – Sose játszottam, hogy kedves vagyok, én olyan szoktam lenni, csak ezt azért nem tudja, mert valamivel mindig fel kell húznia, ami miatt kiakadok, ő pedig be akarja bizonyítani az igazát és ezért veszekedni kezdünk, és olyankor tényleg nem vagyok cuki.
A válaszára csak csóválni kezdtem a fejemet. Én biztosan nem bírnám. Elvárások és szabályok közé beszorítva lenni, rémes. Sose tudnám úgy leélni az életemet.  És szerintem ő sem áldozná fel a boldogságát azért, hogy a szülei szemében ő legyen a tökéletes gyerek. Értem, hogy egyke, én is az vagyok, de én akkor sem bírnám megtenni azt, amire a szüleim kérnek. Egyszerűen képtelenség számomra az, hogy valaki boldog legyen olyan feltételek között, mint amilyenek nálunk vannak például. Hogy úgy tenni, mintha nem is lenne varázserőm. Lehet aztán, hogy neki még nem volt olyan, hogy úgy érezte, hogy nem bírná megtenni azt, amit kérnek tőle. Vagy nem érdekelte, hogy miről kell lemondania ezért.
Kicsit féltem, hogy mit fog tenni, mikor puszit nyomtam az arcára, ezért is mentem tőle inkább távolabb. Nem akarok a közelébe lenni, mert a végén még megüt vagy valami. Mikor nem szólal meg, ismét csak megijedtem. Talán nem kellett volna. De olyan aranyos volt, hogy legalább emlékezett, hogy mindjárt szülinapom van, meg az ölelés miatt is kapta. Bár nem hiszem, hogy azért adta volna, meg mondta is, hogy amúgy ő sem tudja miért adta. De hát mindegy, én most boldog voltam. Amikor azonban kinyitja a száját és ismét meghallom azt a mondatott a fejemet kezdem fogni. Pedig már azt hittem, hogy erről leszokott. Már olyan régen nem hallottam. De ez már a harmadik alkalom volt, hogy egy srác ilyet mondott nekem, ebből kettő ő volt. Átok néha a származásom, de komolyan. - Na ez nem hiányzott a beszélgetésünkből. – mondom fejcsóválva. Bármi mást mondhatott volna, muszáj volt pont ezt? Esküszöm, ki fogok találni valami varázslatot ez ellen a szó ellen. Nagyon zavaró. -  Menned kell? – kérdezem érdeklődve, mikor az órájára pillant. Én is megnézem a sajátomat, még mindig van egy kis időm, szóval, hacsak nem akar elmenni, akkor részemről folytathatjuk a társalgást.



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.] ♥ And what if you won't be happy because of that?♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-31, 21:35

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

– Tudod, mit mondanak a legjobb barátokról? Azt, hogy azért ők a legjobb barátaink, mert ha testvérek lennénk, anyukánk nem bírna velünk. A legjobb barát egyben a testvéred is. Szóval ja, a francia a legjobb barátod, és mint már az előbb is mondtam, az embernek csak egy legjobb barátja van. – Azt már nem is teszem hozzá, hogy ilyen rövid idő alatt senki sem lesz hirtelen öribari a másikkal. Egy ilyen kapcsolathoz idő kell, ráadásul rengeteg együtt töltött idő, hogy megismerhessük a másikat. Nyilvánvaló, hogy egyik se nagyon történt meg még Silentékkel. – De mindegy, a te dolgod, hogy milyen jöttmentekkel barátkozol össze – vontam meg a vállam egykedvűen. Amikor megemlíti, hogy régebb óta ismeri a hugrabugost, gúnyos félmosolyra húzódik a szám. – Már ne is haragudj, de egy hétnél régebb óta biztos nem ismered. Nagyjából egy hete voltam a Gyengélkedőn, és akkor még sehol sem volt a kis barátod – jegyeztem meg a pontosság kedvéért. – Amúgy meg pont nem érdekel, hogy milyen söpredékkel állsz szóba. Nem az én bajom lesz, ha majd egyszer csúnyán átver, vagy megbánt, vagy valami. De ha ez megtörténik, mindenképp szólj, mert nem akarom kihagyni, az „Én megmondtam…” kezdetű mondatot – nevettem fel.
– Nem tudod, mit jelent vagy csak fogalmad sincs, hogy mire értettem? – érdeklődtem kissé gúnyosan, majd folytattam: – De leszek olyan rendes, és feltételezem, hogy nem az első. Idegesítőnek tartottál, csak mert megtudtad, hogy melyik házba járok, és az arcomba vágtad a véleményed, holott akkor sem ismertél. Erre jön ez a nyomorék és neki nem mondod el őszintén a házáról alkotott véleményedet, csak mert hugrabugos? Ez a diszkrimináció, Tündérke – válaszoltam neki nem túl kedvesen. Tök jogosan vagyok kiakadva, mert igazságtalan, amit a Silent csinál. Én mindenkivel őszintén közlöm a véleményemet, háztól, kortól, nemtől függetlenül. Ha én, meg rajtam kívül azért elég sokan megtudják tenni, akkor ő miért nem?
– Megkérdezhetem, hogy hol volt a francia srác, amikor elkezdted a házam terrorizálását? Egy legjobb barát „feladatai” között van az is többek között, hogy megmondja a másiknak, ha az hülyeséget csinál. – Az a legidegesítőbb az egészben, hogy azt állítja, tisztában van vele, hogy amit csinál értelmetlen és rossz, de valamiért nem tudom elhinni neki, és ez nem az én hibám. Remegő hangját hallva fel merült bennem, hogy ha akár csak egy könnycseppet is meglátok, itt hagyom. Nem bírom elviselni a síró embereket. – Jó, de már nem vagy annyira kicsi. Mindent nem lehet azért a korra fogni. És ha ez tett jót a lelkednek, akkor nem akarom tudni, hogy mennyire is romlott az – vontam meg a vállam. – Senki sem mondta, hogy mindenkitől bocsánatot kellene kérned. Főleg mivel egyetlen szó nem változtat semmin. Én személy szerint nem véletlenül nem kérek bocsánatot minden hülyeségért, csak ha tényleg komolyan is gondolom – jegyeztem meg. Túl sokszor használják az emberek ezt a szót, anélkül, hogy tényleg sajnálnák is a dolgot. Ez ugyan olyan, mint a ’szeretlek’, akkor is mondod, ha már rég nem így érzel a másik iránt, csak hogy meg ne bántsd. – Na, ezt nagyon nem kellett volna mondanod – sóhajtottam fel kissé idegesen. Nem tudta megtalálni azt, aki megölte a nagyapját, ezért jobb híján ott voltunk neki mi, akiket nyugodt szívvel szívatott, mert az jót tett a kis lelkének. Ilyen hozzáállással, nem fogom elhinni neki, hogy tényleg sajnálja a dolgot, és belátja, hogy hibázott. – Tizenhat éves vagy. Akkor lepődtem volna meg, ha sikerült volna megtalálnod – nevettem fel.
– Mert én voltam?! – háborodtam fel. Azért ne szórakozzunk már. – Te játszottad a cuki, aranyos kislányt, amikor az erdőben találkoztunk egész addig, amíg meg nem tudtad, hogy mardekáros vagyok. Úgy hogy ne hisztizz, mert most nagyon nem jogosan teszed – közöltem vele idegesen. Azt mondják, hogy ahogy öregszünk, egyre többet felejtünk, de könyörgöm, ő még csak tizenhat. – Is. Sok mindent tanítottak nekem, de az őszinteség is közte volt – válaszoltam a kérdésére, viszont a következőt nem tudtam mire vélni. – Persze – feleltem végül megrökönyödve. – Nagy felelősséggel jár egy aranyvérű családban elsőszülött fiúnak születni, főleg, ha aztán te vagy az egyetlen. Ezalatt a tizenkilenc évem alatt minden elvárásuknak megfeleltem, és ezen nem óhajtok változtatni. Már attól boldog vagyok, ha a szüleim büszkék rám – mosolyodtam el halványan a végén. Lehet, ő ezt teljesen máshogy gondolja, de ez betudható annak, hogy teljesen más társadalmi körből jöttünk. Az aranyvérűeket és a szokásaikat az aranyvérűeken kívül kevesen értik meg.
Örömmel vettem tudomásul, hogy a tekintélyem vele szemben mit sem változott, hisz elég volt egy pillantás, és máris meghátrált. Jól teszi, ha fél, bolond is lenne, ha nem tenné. Kifejezéstelen arccal figyelem, ahogy csak a közelembe merészkedik, majd hagyom, hogy egy puszit nyomjon az arcomra. Magamban jól szórakozva figyelem, ahogy elmenekül, minél távolabb tőlem, de még mindig nem mutatok semmilyen érzelmet az arcomon. Csendben hallgatom a magyarázkodását. Már szinte vártam, hogy mikor kerülnek elő a franciák, de ha már egyszer felhozta… – A franciázáson kívül, mindent utálok, ami francia – szólaltam meg végül. Az órámra pillantottam, és elgondolkodtam, hogy hogy lehet az, hogy egyikük se jött ki ennyi idő után leellenőrizni, hogy élek-e még. Máskor már öt perc távollét után csapatostul rontanak ki, hogy mi van. De végül is nem bánom, hogy a seggükön maradtak, mert így legalább később nem kell magyarázkodnom, hogy miért beszélgetek egy kis hollóhátassal.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]I would do anything for my mom and dad. I'm gonna make them proud
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-29, 13:17



Julian & Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


Kijelentésére halkan felsóhajtottam és halványan elmosolyodtam. -  Ő az a srác, aki számomra olyan, akár a bátyám. Sőt, jobb annál. – Jean több mint barát, hisz három éves korom óta mellettem volt és mindig is szeretett. Többet volt velem, mint bárki más és mindig segített átvészelni a nehéz időszakokat. Ő tudta, hogyha más is vagyok, akkor is csak azért, mert különleges vagyok, és ezt nem látják, de ő tudja. Olyan szomorú, hogy mégsem mondhatok el neki mindent, hisz a varázsvilágról nem szabad beszélnem neki. Kár, hogy mugli születési. Bár úgy egyébként nem lenne vele bajom, csak ez az egész titkolózás rémes. -  Úgy választok, ahogy én szeretném. De egyébként régebb óta. Amúgy meg, amíg neked nem okoz gondot, mit foglalkozol vele? – Ez a hugrás srác megértő és rokonlélek. Persze, hogy pár találkozás után már nagyon jó barátomnak tartom. Emlékszem Ebonyval, hogy ment. Csak egyszerűen megkérdezte, hogy nem lennénk-e azok és én igent mondtam. Persze akkor még csak poénból, de nem tudtam, hogy komolyan is gondolja. Mindegy, a lényeg, hogy jól sült el, hisz az óta is jóba vagyunk, így igazán nem bánom, hogy akkor igent mondtam.
- Nyílt diszkrimináció? – kérdezek vissza értetlenül. Tudom mit jelent a szó, nem azért nézek, hanem azért amiért mondta. -  Izé, igenis… vagyis rendben, azaz… jaj. – nyelek egy nagyot. Erre most mit kéne mondanom? Nem tudtam egyebet kinyögni ez is épp elég nehezen jött ki. A ruhámat illetően nem hisztiztem, csak egy véleményt akartam hallani. Ez tán akkora bűn lenne? Az övével legalább foglalkozom, máséval nem nagyon szoktam. Vagyis még Bonciéval, meg Jeanéval, de ők ketten mások. Meg ők úgyis azt mondják, hogy szép vagyok. Ami szerintem nem igaz, mert nincs bennem semmi olyan, ami említésre méltó. Vagy ha igen, akkor miért nem mondja rajtuk kívül senki? A haveromon nem csodálkozom, hogy annyit mondja, mert mindig letörnek lát és szerintem azt hiszi azért, mert nekem nincs párom, ő meg biztosan nem lesz megint.
- Én… - kezdtem el a hajamat tekergetni idegességemben. Nem tudom, mit mondhatnék. Tudom, hogy nem kéne ezt tennem, hogy rossz, amit csinálok és tényleg bánom is, hogy akkor elkezdtem, de ezt úgyse hinné el nekem. Azt se hiszi el, hogy próbálok változni és nem ártani a háztársainak, pedig ez is így van. De nehéz. Már megszoktam, és ezen nem könnyű változtatni. -  Tudom, hogy az… - mondom remegő hanggal. Idegesítő, hogy mindig ez van. Nem fogok sírva fakadni, nem most nem érzem ezt, de attól még rossz, hogy be kell látnom. Ismét igaza van és ez zavar. Mármint nem az, hogy zavar, csak nem tudom… Olyan más érzés. Mintha dühös lennék, de közben tudom, hogy tévedek, és nem akarom belátni az igazát, de mégis. -  Nem… nem tudom, miért csinálom még mindig. Kicsi voltam és nem tudtam mit tegyek. Ez tűnt a legjobb megoldásnak és ez megnyugvást adott akkor a lelkemnek. – Mert lássuk be, akkor nagyon más nem tudott. Hiába volt a sok jóindulat, a támogató háztársak, nem voltak képesek arra, ami a bosszú igen. Talán ha adtak volna nekem némi időt és fel tudtam volna ezt dolgozni, akkor másképp lett volna, Vagy ha az apám ezt időben elmondja.  Akkor is biztos utálnám őket, de nem próbálnék meg nekik keresztbe tenni. -  Nem fogok mindenkitől. Valaki megérdemli azért, amit tett. – mondom padlóra szegezett tekintettel. Vannak olyanok, akik jóval azelőtt kezdek el szekálni, hogy ez az egész kiderült volna. Na tőlük például biztos nem kérnék. Bár nem szívatnám őket. Örüljenek inkább ennek. De talán akad néhány olyan ember, akiktől elnézést kéne kérnem. Majd ha éppen egy jobb passzban vagyok, akkor nekiállok. Csak addigra be kell szereznem szerencselét meg egy testőrt magam mellé. Biztos, ami biztos. Nem akarok megsérülni, miközben csak rendes akarok lenni és nem bánthatom őket. -  Tudom és… nem rajtuk kéne kitöltenem a dühömet ez tény. De nem tudom megtalálni azt, aki tette. Pedig már próbálkoztam. – mondom vállat vonva, majd leesett mit mondtam. Már megint. Kezdek hozzászokni, hogy úgyis elszólom magamat mindig mindenben. Így nem csoda, hogy lassan minden titkomat tudja. Bár azért van, amit sose árulnék el neki. Még Bonci se tudja teljesen. Egy kisebb részét igen, de nem mindent.
- Miért talán én voltam? – kérdezek vissza. Na most, hisztiztem. -  Elárulnád mégis mikor? – Nekem nem rémlik ilyen eset. Hacsak az nem, mikor a tónál voltunk és kezdetben tényleg csak azért kértem bocsánatot, hogy a bizalmába férkőzzek, de hamar leesett, hogy ő azért, még egészen kedves, így inkább tényleg elnézést kértem. Szóval az nem számít annak. -  A szüleid arra tanítanak, hogy mindig légy őszinte? – Nekem ez furcsa, mert engem legjobb esetben is csak arra bírnak tanítani, hogy adjam fel az álmaimat. Ami lássuk be először is elég gáz, másodszor pedig ez nem is igazán tanítás, hanem ezt akarják. Sose törődtek velem annyira, hogy bármiben is segítsenek, mindig csak követeltek, vagy parancsoltak. De az én véleményem sose számított. -  Mondd Julian, ha a boldogságod múlik azon, hogy szégyent hozol-e a szüleidre… akkor is nekik akarnál megfelelni? – kérdezem őszintén. Én inkább szegülök ellen az elvárásaiknak azért, hogy boldog lehessek, vagy annak érezhessem magamat. Mert ha nem tenném, akkor csak beskatulyáznának, és sose lehetnék szabad és vidám. Vagy lehet, csak én látom így, mert az én családom ilyen. Lehet az ő szüleinek a boldogsága a legfontosabb.
Nem zavart, hogy megölelt, sőt kifejezetten jól esett, de akkor sem értettem. Nem volt muszáj, ő mégis teljesítette a kérésemet. Ennyire bánta volna, hogy rosszul esett, amit mondott? Nem azt nem hiszem, hiszen ő maga mondta, hogy nem is szokott bocsánatot kérni, de velem kivételt tesz. Ezek után már csak hab a tortán lett volna számomra az ölelés, amit meg is kaptam. Most tényleg úgy gondolom, hogy nem utál, mert ezek után, ha ezt mondaná, se hinnék neki. De attól még különös. A pillantására két lépést odébb lépek tőle. Ilyenkor ijesztő tud lenni, én pedig félek tőle. Már nem úgy, hogy attól, hogy bánt, mert azt nem hinném, vagy legalábbis reménykedek, hogy nem tenné meg. De attól viszont tartok, hogy megbántom, igaz most nem tudom mivel tettem volna ezt. -  Hát, bármi is volt… - lépek egészen közel hozzá. - köszönöm. – mondom és mielőtt még bármit mondhatna gyorsan puszit nyomok az arcára, majd el is lépek mellőle és kétméternyivel odébb állok csak meg. Azért a távolság tartás fontos, meg ez a ruha nem éppen futásra alkalmas, bár bízom benne, hogy nem vetemedik arra, hogy esetleg üldözni kezdjen. -  Bocsánat, ez afféle francia szokás. Így köszönjük meg az „ajándékokat”.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] ♥ Sometimes you are so scary.♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-26, 20:39

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem válaszoltam. Úgy is tisztában van vele, vagy legalább is remélem, hogy nem fogom elmondani neki. Részemről amúgy is már rég lezártnak tekintettem a témát, onnantól kezdve, hogy közöltem vele, hogy tudom, mikor hazudik.
A legjobb barátot hallva felvontam a szemöldököm, de félbeszakítás nélkül, türelmesen végig hallgattam a magyarázatnak szánt válaszát. – Az embernek csak egy legjobb barátja van, és eddig az a francia fiú volt az – tértem rögtön a lényegre. – Meg egyébként is. Mióta is ismered azt a hugrabugost? Pár napja? Elég könnyelműen választasz magadnak barátot… – Nekem személy szerint legalább kell egy hónap, hogy valakit a barátomnak tarthassak, és esetleg olyan dolgokat osszak meg vele, amiket az egyszerű haverjaimmal például nem. Adriant meg már több mint tizennyolc éve ismerem, nyilvánvaló, hogy sokkal többet jelent nekem, mint egy egyszerű legjobb barát. Ha Silent ilyen lazán kezeli a barátkozást, akkor sosem fogja megérteni, hogy miért nem lehet definiálni azt, ami köztem meg Adrian között van, és megmarad a felszínes kapcsolatainál. – Azt mondod, hogy jóban szeretnél lenni velem, de ilyen nyílt és értelmetlen diszkrimináció mellett, én a helyedben nagyon összeszedném magam – közöltem vele mosolyogva, miután letüdőztem a füstöt. Hisztijére csak unottan vontam meg a vállam. Ne mondja már, hogy nem azért követelt választ a kinézetét érintő kérdésre, mert nem akar senkinek tetszeni. Ha tényleg úgy lenne, akkor nem érdekelné egy fiú, de főleg az én véleményem. Kijelentésére csak halványan elmosolyodtam, és egyértelmű válasz nélkül hagytam a dolgot.
– Nem, Silent. Te nem érted – sóhajtottam fel. – Elvakít a kicsinyes gyűlöleted egy ember ellen, aki valamikor a házamba járt, és te ez az egy ember miatt csesztetsz egy egész házat. Ha hollóhátas lett volna, akkor a saját házadra szállnál rá? Remélem, valahol mélyen te is tisztában vagy vele hogy értelmetlen, amit csinálsz, csak nem akarod beismerni. Az még egy fokkal jobb lenne, nem okés, de jobb. – Lefáraszt ez az értelmetlen vita, mert képtelen elfogadni, ha valakinek igaza van vele szemben. – Nem tőlem kell bocsánatot kérned – közöltem vele kimérten. – Pontosítok, nem csak tőlem. – Oda kellene mennie minden egyes emberhez, akivel valamilyen formában kikezdett, és bocsánatot kérni tőlük. De szerintem mind a ketten tudjuk, hogy ezt nem fogja megtenni, ezért is felesleges sajnálkoznia. Ne mondjon olyat, amit nem gondol komolyan. – Nézd, én meg értem azt a részét, hogy zavar a tehetetlenség, de hadd ne ismételjem meg magam, úgy is tudod, hogy mi jönne a ’de’ után. –
– Hadd kérdezzek valamit. Kettőnk közül ki verte át a másikat? – érdeklődtem egy árnyalatnyi gúnnyal a hangomban. Mivel a válasz természetesen ő, nem értem, hogy mire fel ez a nagy bizalmatlanság az irányomban. Az egy dolog, hogy én nem bízok benne, de nekem meg is van rá az okom. De az hogy ő ugyan ezt teszi velem, alaptalanul, tegyük hozzá, az már nevetséges. – Mindig. Engem így neveltek a szüleim. Sosem hoznék rájuk szégyent – feleltem, viszonylag higgadtan az alapvetően felháborító kérdésére. Csak tudnám, hogy mi alapján kérdőjelez meg újfent.
Ha megkérdeznék, hogy miért öleltem meg végül, nem tudnék rá válaszolni. Mert őszintén? Fogalmam sincs. Miután elengedtem, és megjegyezte, hogy ’nem érti’ hangtalanul felnevettem. Hát ja, ezzel nem vagy egyedül. Visszamentem falat támasztani, meg távolságot tartani, de nem kellett sok, hogy utánam jöjjön. Vetettem rá egy ingerült pillantást, de máshogy nem adtam tudtára, hogy örülnék, ha tartaná a megfelelő távolságot. – Előszülinapi ajándék. Fogalmam sincs, ne kérdezd, nem tudom – vontam meg a vállam, majd zsebre vágtam a kezem.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]Finally there's one thing we both agreed on.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-20, 15:04



Julian & Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


- Ha nem akarod elmondani… - vonom meg a vállamat. Nem baj, hogy nem mondja meg, csak az lényegesen egyszerűbb lett volna. Annyira viszont nem érdekel a téma, hogy emiatt bemenjek a könyvtárba. Vagyis persze kíváncsi vagyok, de nem pazarolnám az időmet ilyenre, ha nem muszáj. majd ha legközelebb ott járok, és nem felejtem el, akkor megnézem, hogy van-e róla könyv. Az lenne az igazi szívás, ha a semmiért keresgélnék aztán. A mugliknál nyilván van ilyen könyv, nekik mindenről van legalább egy. Talán inkább anyát kéne megkérni, hogy szerezzen nekem egyet, amit biztos, hogy nem fog megcsinálni, ahogy ismerem. Túlságosan „elfoglalt”.
- Nem, de a legjobb barátommal mégsem úgy közlöm a véleményemet, ahogy egy számomra idegesítő alakkal tenném. Egyébként is, valamelyik háztársaddal egészen kedvesen közlöm ezeket.  – Főleg azokkal, akik értelmesnek tűnnek. De az olyan szellemileg alulfejlettek, mint az előbbi srácok sajnos nem értenek a szép szóból, szóval nekik leegyszerűsített magyarázatot kell adnom, ami nem éppen kedves. És olyankor ők vannak fölháborodva, hogy milyen szemét vagyok. Persze én vagyok az, akit egyébként a származása miatt ítélnek el, ami egyébként téves, mert nem vagyok sárvérű. -  Hányszor mondjam még, hogy senkinek? Csak megkérdeztem.  – csóválom lemondóan a fejemet. Csupán szerettem volna tudni, hogy valóban olyan jól nézek ki, mint amennyire gondolom, vagy megint elragadtattam magamat. De szerencsére ő is azt mondta, hogy jól nézek ki. -  Bízom benne, hogy te nem hazudtál.  – mondom mosolyogva. Meg a szobatársaim szerint is csinos vagyok, az már más kérdés, hogy nekik nem kértem ki a véleményüket. Nem nagyon szoktam, mert akkor a végén még az lesz belőle, hogy az egyik ruhám nem fog nekik tetszeni és akkor nekiállnak variálni, amit nem szeretek.
Értetlenül kezdem el rázni a fejemet. -  Julian, te ezt nem érted. – És sose fogja, mert a saját házáról van szó, amit szeret és pontosan emiatt nem látja, hogy mennyien nem is olyanok, mint az gondolja. Ha egy napra látná kívülről, hogy néhányan miket csinálnak, akkor nyilván az ő véleménye is megváltozna. De lehet, csak engem vakít el a düh olyankor, vagy nem tudom. Bár akkor nem értem, hogy Ebonyt miért közösítették ki. Hiába tett valamit ellenük, akkor is mellette kéne, hogy álljanak, hiszen mégiscsak valamilyen szinten összetartozna. -  Sajnálom. - A hangom egészen halkká válik, mikor megszólalok. -  Csak zavar a tehetetlenség, hogy nem tudok bosszút állni a fickón és őt sem tudom visszahozni. Tudom, hogy nem kellett volna soha elkezdenem, de úgy éreztem valamit tennem kell és mostanra annyira hozzám nőtt. Ha előröl kezdhetném, biztos nem tenném, hanem apámra haragudnék, amiért nem mondta el. De próbálok változni és lehet, hogy jóvá nem tehetem, de leállni le tudok vele. – Igaza van abba, amit mondott. Többször próbáltam már kideríteni, hogy ki volt pontosan az a személy, de apám nem beszél, a dédnagymamám meghalt és senki más nem tudja. Illetve egy személy, de őt nem tudom, hogy hol van jelenleg. Szóval meg vagyok lőve és tudom, hogy a nagyapám most biztos értékelné, hogy érte akarok tenni valamit, de annak nem örülne, ha megtudná, mit csinálok. Sőt csalódott lenne. Pedig én csak azt akarom, hogy az illető megkapja a büntetését és hiába mondják, hogy a bosszú nem boldogít, a tudat, hogy ő szabadon van és semmit sem kap ezért, zavar.
- Mert így lássuk be nehéz neked hinni. Hiába mondod, hogy megjegyezted nem hiszem, hogy figyeltél rám.  – teszem karba a kezemet. Én igenis figyeltem minden egyes szavára és sok mindent meg is jegyeztem vele kapcsolatba, de csak azért, hogy igaza legyen azt mondta ezekre, hogy nem érdekesek. Pedig szerintem némelyik az volt.
Jól esett, hogy bocsánatot kért, az már kevésbé, hogy őszinte volt. Vagyis jó, hogy nem hazudott, csak kicsit finomabban is közölhette volna ezeket. Mert hiába tudom az igazságot, ha az piszkosul rosszul esik. Az ilyeneket inkább kedvesebben kéne elmondani szerintem. Bár ez csak az én véleményem lehet, hogy neki nem ez. -  Mindig?  – kérdezek vissza. Meglepne, ha ez lenne.
Igazából csak viccnek szántam az ölelést, aztán mikor nem ölelt meg vállat vonva meredtem a padlóra, ezzel is letudva ezt. Majd mikor mégiscsak teljesíti a kérésemet egy pillanatra megmerevedek. Miután elenged és feláll értetlenül pislogni kezdek. -  Nem értem.  – kezdem el csóválni a fejemet. -  Mondhattál volna nemet is. Miért kaptam akkor? – állok fel én is és odasétáltam hozzá, bár tőle kétlépésnyire azért megálltam.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] ♥ Of course, you never do anything wrong.♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-15, 20:23

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

– Te vagy a hollóhátas, nem én. Olvass utána – közöltem vele, a vállamat hanyagul megrántva. Van jobb dolgom is, mint egy spontán magánórát tartani neki, arról, hogy Hogyan ismerjük fel, ha valaki hazudik? Ha érdekli, utána néz, ha nem, akkor nem. Ez van, nekem aztán olyan mindegy, attól, hogy tisztában lesz a jelekkel, még nem fog megtanulni hazudni.
– Azért ez már gyakorlatilag rasszizmus. Csak te nem faji alapon különböztetsz meg minket, hanem ház alapján. Mond csak Silent, rasszista vagy? – érdeklődtem kedves mosollyal az arcomon, ami ilyen esetekben egyáltalán nem jelent jót. – Kinek akarsz tetszeni ennyire? – vigyorodtam el. – Nem elégszel meg egy csaj véleményével, hanem egyből a fiúkét akarod tudni. – De aztán csak megkönyörültem rajta, és megkapta a választ, amit annyira kétségbeesetten akart tudni, majd hozzátettem: – Azért megjegyezném, hogy egy lány véleménye sokkal mérvadóbb, mint a miénk, mert míg a pasik a szemedbe hazudják, hogy szép vagy, addig a csajok őszintén kimondják, hogy mi is a nagy helyzet. – Ez amolyan akinek nem inge…-példa volt, bár nem lepődnék meg, ha megsértődne rajta.
– Akkor meg? – pillantottam le rá értetlenül. – Nem értem, min akadsz fent… – Értem én, hogy az igazság fáj, meg ilyenek, de ezek szerint nem most hallotta először, szóval nem vágom a nagy sértődését. – Tudod mi a te nagy bajod? Ki vagy akadva azon, hogy lesárvérűznek, holott nem is ismernek, de te pontosan ugyan ezt csinálod, mi még sem szálltunk rá a házadra. Vagy is én igen, de teljesen más szempontból, és csak a jó csajokra – vigyorodtam el egy pillanatra, hogy eszembe jutott egy-két szép emlék. – Na de nem ez a lényeg. Hanem, hogy anélkül gyűlölsz minket, hogy ismernél rajtam meg a kis barátnődön kívül bárkit is. És ja, én vágom a sztorit, hogy miért viselkedsz így a házammal szemben, de ennek ellenére rohadtul nem értem meg az „indokod”. Ki ölte meg a nagyapádat? Én, Adrian, Jaronék vagy azok, akiket eddig agyonszívattál? Rohadtul nem, még is velünk b*szakszol, ahelyett, hogy ténylegesen azt csesztetnéd, aki kinyírta a nagyfatert – már ha tényleg egy mardekáros ölte meg… , de ezt már nem tettem hozzá hangosan. Annak ellenére, hogy ezzel a kis hülyeségével nagyon fel tud húzni, a hangom higgadt maradt. Azzal úgy sem érnék el semmit, ha leordítanám a fejét, így meg legalább van is egy kis esély arra, hogy valami értelem is száll abba a csinos kis fejébe.
– Miért kellene bármit is bebizonyítanom neked? Ha azt mondom, hogy megjegyeztem azt, amit fontosnak tartottam, akkor az így van, fogadd el. – Minek néz ez engem? Meg van sértődve, hogy én vele ellentétben képes vagyok kiszűrni a fontos dolgokat egy beszélgetés során, és akkor még bizonyítsam is be? Hát ezt el is felejtheti.
Utálok bocsánatot kérni, főleg ha tökre alaptalan, meg, ha amiatt kell, mert őszinte vagyok, de most az egyszer csak kibírom. Elképeszt amúgy, hogy az ember azt hinné, hogy értékelik, ha őszinték vagyunk, erre egyeseknek az kell, hogy hazudjunk. Mi a fene van a világgal? – Én mindig őszinte vagyok – jegyeztem meg fagyos mosollyal az arcomon. Megütközve meredek rá, amikor közli a kérését. A semmiért kérek bocsánatot, holott igazából neki kellene, és akkor még ölelgessem is meg? A kezét ne kérjem meg esetleg? Hihetetlen, hogy egyesek mit nem képzelnek magukról. Az Adriantól kapott karkötőmet kezdtem el piszkálni, hogy addig is lekössem magam valamivel, amíg kitalálom, hogy mihez kezdjek a mellettem ülő lánnyal. Beleszívtam egy utolsót a cigibe, majd miután eltapostam, magamhoz öleltem a lányt. Tényleg nem tartott sokáig a dolog, mert miután megkapta azt a pár másodpercet el is engedtem, és felállva újra a falat kezdtem el támasztani.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]Yeah, but not me. I did nothing wrong
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-09, 15:32



Julian & Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


Arról nem én tehetek, hogy franciának születtem, arról meg még inkább nem, hogy nem tanították meg nekem normálisan az angolt. Csak akkor használtam, amikor tényleg nagyon szükség volt rá, egyébként még a nagyszüleimmel is gyakran franciául beszélgettem, mert nekem az könnyebb volt, csak akkor vált rendszeressé az angol számomra, mikor ebbe az iskolába kerültem. De még most sem tudom magam mindig jól kifejezni így előfordul, hogy hülyeséget, vagy félreérthetőt mondok. Abban igaza van, hogy talán tudnék uralkodni az elejtett mondataimon, de néha olyan nehéz.
Válaszára csak oldalra billentettem a fejemet. -  Mint például?  – kérdezem tőle nagy szemekkel. -  És azon az egy pupillás példán kívül.  – jegyzem meg, mielőtt még bármit is mondhatna. Engem tényleg érdekelt, hogy hogyan veszi ezeket észre, én is meg akarom ezt tanulni és örömmel venném, ha nem nekem kellene utánajárni, hanem mondjuk, megmondaná ő. Nem kell mindent elmondani, csupán pár dolgot, nekem annyi is bőven elég lesz. Bár ha nem mondja meg, akkor utána is tudnék járni, biztosan van valami dokumentum róla vagy megkérem apát, hogy mondja meg, csak most ez elkezdett érdekelni, aztán később már lehet nem is leszek rá kíváncsi annyira. Vagy szimplán elfelejtem.
- Őt is megtiszteltem a véleményemmel, csak ő enyhített verziót kapott és nem mindjárt a szemében vágtam, hogy oda főleg az alacsony intelligenciaszintűek járnak. – Nyilván egy kedves emberrel kedvesen közlöm, hogy véleményem szerint az ő házában sok az olyan ember, akik nem képesek rendesen dolgozni. De ha olyanról van szó, aki nem éppen a barátságos viselkedéséről híres, akkor valószínűleg én sem fogok vele úgy társalogni. -  Remek.  – mosolygok én is a fiúra. Meggyőzni úgyse fogom tudni, így nem próbálkozok, nekem viszont megvan róluk a véleményem, ami idővel még változhat, de addig sem adok neki igazat abban, amiben szerintem nincs neki. Hiába állítja azt, hogy ő tévedhetetlen. -  Nem, csak szeretném tudni, hogy egy pasi szerint jól áll-e ez a ruha.  – teszem karba a kezemet. Egyszerűen tudni szeretném, nem lesz se randim se semmim. Egy fiúval találkozok, de ő is csak barát semmi több. -  Akkor jó, köszi.  – szakad ki belőlem egy megkönnyebbülő sóhaj. Ezek szerint tényleg jól áll nekem a ruha, ami azt jelenti, hogy tudom mi illik hozzám. Legalábbis legtöbbször biztosan. Ezt a ruhát pedig egyenesen imádtam. Az anyaga és maguk a színek is olyan káprázatosak voltak.
- Hát… nem. – Tudom, hogy nyilván senki se érti, miért szekálom a házát, ami nem is baj. Nem kell nekik mindenről tudniuk. Csak három olyan ember van, aki tud erről, ők bőven elegek és tettek is azért, hogy elmondhassam ezt nekik. Nehezen tudok erről beszélni, de ha mégis sikerül, akkor nyilván az illetőben nagyon is megbízok. Ezért kéne magukat megbecsülniük, de kétlem, hogy Julian ezt tenné. Valószínűleg ő nem fogja fel ennek a jelentőségét számomra. Ebony pont az ellenkezője. Ő pontosan tudja, hogy a Mardekárosok milyenek is tudnak lenni, hiszen ő maga is utálja a házát ezért is vagyunk olyan jóba meg ezért is segít nekem szívatni őket. Illetve segített. Sajnos már csak múlt időbe beszélhetek róla.
- És mik lennének azok? – kérdezek vissza. -   Egy dolgot mondj, ami szerinted érdekes és megjegyezted velem kapcsolatba.  – Szerintem semmit sem jegyzet meg. Kész csoda, ha egyáltalán figyelt rám valamikor.
Zavart, hogy azt mondta nem foglalkozok senkivel, mert nem igaz. Én foglalkozok az emberekkel, talán néha túlságosan is sokat. De nem sértődtem meg, szimplán rosszul esett, amit mondott. Ha sértődött lennék, akkor nem így reagálnék, hanem ordibálnék, és nyilván már most itt hagynám a fenébe. De nem teszem, mert azért annyira nem rossz a helyzet, könnyedén kilábalok belőle, csak kell nekem némi idő ezzel a kapcsolatba. Addig se szeretek senkihez se hozzászólni vagy beszélgetni, mert félek, csak még szomorúbb lennék, és ez addig fajulna, hogy elsírom magamat. Ugyanígy azt sem nagyon szeretem, ha hozzám beszélnek, mert akkor is hallom a hangjukat, meg azt, amit mondanak, ami szintén ezt okozza. Hiába, így vagyok összerakva. Elég érzékeny típus vagyok. Könnyű megbántani, vagy örömöt okozni és felhúzni is igen egyszerű. Kibékíteni pedig nem lehet, majd magától elmúlik a mérgem.
Lehet, hogy gyerekes, de még mindig jobb megoldás, mint az, hogy sírva rohanjak el a végén. A kérdésére viszont ismét nem válaszoltam, csak megint megvontam a vállam. Nem fogom feleslegesen jártatni a számat és még inkább nem fogok azért beszélni, hogy megint én legyek hibás. Mikor belekezd a mondandójába, érdeklődve hallgatom, de nem szólok egy szót se. Egy pillanatra elmosolyodok, mikor bocsánatot kér, de aztán ismét csak komor lesz az arcom. A nevetésére csak forgatni kezdtem a szemeimet. Igen, elég sokszor tud az lenni, de ezt most nem teszem szóvá neki. Végül pedig csak felsóhajtok. -  Nem haragszom.  – vonom meg a vállamat. -  Őszinte voltál legalább. – Hogy tényleg nem haragszom-e rá? De igen, nagyon is. De most kezdjek el dühöngeni azért, amit mondott? Teljesen felesleges. -  De… egy két másodperces ölelést elfogadok.  – mosolygok halványan a fiúra. Ha ad ölelést én csak boldog leszek, ha nem, akkor meg nem, ennyi.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] ♥ Nothing.  Everyone makes mistakes.♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-07, 19:24

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

Kijelentésére csak vetettem rá egy kétkedő pillantást, de nem mondtam semmit. Kíváncsi lennék, hogy mást is büntet azzal, amikor kicsúszik egy-két francia mondtat, vagy csak engem tisztel meg vele. Szórakozottan figyeltem, ahogy a hamu lehullt a földre. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen érdekes is tud lenni…
Kérdését hallva lepillantottam a lányra. – Sok mindent – húzódott sejtelmes mosolyra a szám. Szeret könyvet olvasni, szóval látogassa meg a könyvtárat, ha annyira kíváncsi. Nekem úgymond, muszáj volt megtanulnom felismerni ezeket a jeleket, hiszen hogy lehetnék jó auror, ha nem ismerném fel, hogy mikor hazudnak nekem. De igazából nem bánom, hogy megtanultam, mert mint kiderült, sokféle téren tudom hasznosítani ezt a tudást.
– Közölted velem, hogy utálod a házamat, nem is kicsit. Az lenne a normális, meg tisztességes, ha nem csak engem tisztelnél meg a véleményeddel, hanem például azt a hugrabugos kis barátodat is – vontam meg a vállam. De nekem igazából olyan mindegy volt, hogy hány embernek hazudik még, amíg nem próbálkozik nálam újból. – Ezt fogom tenni, ne aggódj – húzódott gúnyos mosolyra a szám. Csoda, hogy eljutottunk odáig, hogy nem akar minden áron meggyőzni valamiről, hanem elfogadja, hogy úgy sem jönne össze neki. Határozottan fejlődőképes. Kérdésére felvont szemöldökkel pillantottam rá. – Randid lesz, vagy miért akarod ennyire kétségbeesetten tudni a véleményem? – érdeklődtem halvány mosollyal az arcomon. – Egyébként nyugi, jól nézel ki – tettem hozzá. Bár nekem túl visszafogott volt a kinézete, de ez betudható annak, hogy egyrészt még gyerek, másrészt nem nekem akar tetszeni.
– Ne mondd, hogy ezt most hallottad először. – A barátnője miért nem közöl vele ilyen dolgokat? Ennyire leszarja, hogy mi van Silenttel, vagy mi? Mondhatom, szép kis barátnő az ilyen. Egyébként meg nem tudom, miért kell azon meglepődni, hogy őszintén közöltem vele valamit. Én nem szeretek se hazudni, se pátyolgatni mások kis lelkét azzal, hogy finomítok egyes dolgokon. Nem tetszik, hogy kimondom, amit gondolok? Akkor ne figyeljen rám, de azzal meg csak ő jár rosszul, mert elhiszi, hogy minden tök rendben van.
– Amit érdekesnek gondoltam, megjegyeztem – közöltem vele. Az már más kérdés, hogy kinek mi számít érdekesnek. Meg amúgy sem én vagyok az, aki nem figyel a másikra.
Megsértődött. Megint. Csak egy lemondó sóhajjal reagáltam le, hogy már megint felhúzta magát valami hülyeségen. Ami végül is nem volt hülyeség, mert igazam van, mint mindig. Kezdem kicsit gáznak érezni ezt a nagy bosszúhadjáratot irányunkban. Attól, mert állítólag egy mardekáros miatt halt meg a nagyapja, arról nem mi tehetünk, hiszen nem mi személyesen öltük meg az öreget. Csak azért csesztetni minket, mert abba a házba járunk amibe, végtelenül gyerekes és értelmetlen. Ha egy hollóhátas miatt halt volna meg a nagyapja, akkor saját házát szekálná szét? Nem hinném, csak könnyű egy olyan házat utálni, ami nem épp a „jó” híréről ismert.
Szórakozott mosollyal figyeltem, ahogy a padhoz vonul duzzogni. – Lassan tizenhét leszel. Nem gondolod, hogy kissé gyerekes, amit csinálsz? – érdeklődtem, miután eltapostam a cigimet. Számba vettem a lánytól visszavett cigit, és leültem mellé a padra. – Nézd, nem szoktam bocsánatot kérni azért, amilyen vagyok, mert ez van, ilyen vagyok, nem fogok senki kedvéért megváltozni. De veled kivételt teszek, szóval ne haragudj – sóhajtottam fel. – Nincs veled semmi bajom. Amit mondok, azt nem azért mondom, mert egy bunkó seggfej vagyok, bár néha tényleg az vagyok, elismerem – nevettem fel. – Szóval ja, ne haragudj, nem akartalak megbántani. –


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]Not saying this often but really, I'm sorry
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-03-02, 17:58



Julian & Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


Kijelentésére csak a fejemet kezdem csóválni. -  Én tényleg figyelek Julian, de nehéz, nem beszélni az anyanyelvemet.  – Hiába próbálok meg odafigyelni néha kicsúszik egy-két szó franciául, mert lássuk be az anyanyelvem, ezen beszélek a mai napig a szüleimmel és néha előtör benne a késztetés, hogy használjam, mert senki se beszél velem franciául, miután nem tudnak. Illetve Aaron tud, de nem hiszem, hogy ő olyan nagyon szeretne velem társalogni így. Bár egyszer meg lehetne próbálni, talán majd elkezdek vele úgy beszélni, és ha még nem is azon a nyelven válaszol, legalább megérti, mit mondok.
- És még mit?  – kérdezek vissza érdeklődve. Nem mintha megtudnám tanulni, hogyan kell hazudni, mert kétlem, hogy a pupillám tágulásán tudnék változtatni, de azért kíváncsi vagyok, mert akkor talán már én is meg fogom tudni állapítani, ki hazudik és ki nem.
- Gondolom. – Nem hiszek nagyon az ilyen egyházi dolgokban, meg a tündérmesékben sem, mert lehet, hogy jó a valóságban is valakinek az élete, csak az én családom olyan szerencsétlen, hogy nem jön neki össze, de nem gondolnám, hogy igazak lennének. Az ilyenekben jó hinni, egy ideig. Aztán szépen lassan mindenki rájön, hogy csak badarság és többé nem foglalkozik velük. -  Kellett volna?  – kérdezek vissza. Nem mondtam el Michaelnek, hogy szerintem ott nem éppen azok vannak, akik az eszükről híresek, de csak azért, mert őt másnak találtam és felmerült bennem, hogy talán vannak még ott hozzá hasonlók. - Gondolj, amit akarsz Julian és én is ezt fogom tenni. – teszem karba a kezeimet. Meggyőzni úgyse tudom, de nem fogok neki engedni ebből, nem látom be, hogy igaza lenne. Majd akkor, ha úgy jönne ki, hogy tényleg kiderülne, hogy nem is olyan okos, mint hittem. -  Akkor most jó, vagy sem?  – kérdezem tőle idegesen. Jó lenne tudni, hogy hogyan nézek ki, mert ha nem jól, akkor még gyorsan elrohanok átöltözni mielőtt, találkoznék a haverommal.
- Hú… őszinte.  – Csak ennyit bírtam reagálni a mondandójára. És valahol igaz, de ez engem pont nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. Utáljanak, ha ahhoz van kedvük, én se fogom megszeretni őket. Ebony és ő mások, de a többieket attól még ugyan úgy szívatnám, ha nem tettem volna ígéretet. És nem elsőtől szívattam őket, hanem másodikban kezdtem, akkor is olyan február körül. De én előtte mit kaptam tőlük? Ugyan azt, mint most. Csesztettek, szekáltak, mert csendes voltam, és mert nem voltak barátaim. Felsőbbrendűnek érezték magukat, holott nem voltak azok. De én akkor szó nélkül tűrtem ezt, azonban a nagyapám halálát már nem.
- Nem tudok. Ez tény. De mondd csak Julian… te jegyeztél meg rólam bármi „érdekes” információt?  –kérdezem tőle. Ha ő nem figyelt rám, akkor nekem miért kéne? Én szoktam, nagyon is, de vannak dolgok, amiket megszokásból csinálok, nem tehetek róluk, azonban ő ezt nem tudja felfogni, mert azt hiszi tökéletes, holott messze nem az. Aki az lenne, sokkal szerényebb lenne, vagy legalábbis nem ekkora lenne az egója.  
A következő kijelentésére tátott szájjal néztem rá, de semmit se szóltam. Hogy én nem gondolok másokra? Ez baromság. Én igenis sokszor gondolok másokra, de ne várja el, hogy az általam gyűlölt házzal egy picit is foglalkozzak. Ő persze, hogy megteszi, hiszen ő is oda jár, de nekem nem kell. Akár már most azt mondhatnám, hogy az egyességnek annyi és már most elkezdhetném újra terrorizálni őket, de mégsem teszem. Én foglalkozok másokkal. Sok mindenkivel.
Kérdésére csak karba tettem a kezemet, majd oldalra billentettem a fejemet. Egy ideig csak néztem rá nagy szemekkel, majd odasétáltam az egyik közeli padhoz és leültem rá. Nem, nem ugranék ki, nem vagyok hülye. Ha megkínált, gondoltam elfogadom, de úgy fest, még ezt sem tehetem, mert akkor is csak én vagyok a rossz. Az lenne a legjobb, ha nem csinálnék semmit és nem szólalnék meg. Abból nagy baj nem lehet. Illetve akkor meg kiakadna, hogy nem szólalok meg, de már amúgy is ideges szóval nem oszt nem szoroz a helyzetemen. Kérdésére, hogy dolgom van-e csak megvontam a vállam. Ige lenne, de még sokára, addig meg eldönti ő, hogy akar-e velem foglalkozni, vagy sem.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] ♥ Michael, Daniel, Jean... Do you want more name?♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-28, 16:52

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

Tudja? Egy francokat tudja. Elhitte, hogy egyszer az életben igaza lehet, és amikor nem jött össze, próbálja menteni a menthetőt. Aranyos, de teljesen felesleges. Megszokhatta volna már, hogy neki sosincs igaza, legalább is velem szemben.
– Egyszer már megkértelek, hogy hanyagold a francia nyelvet, amikor a közelemben tartózkodsz. Tényleg figyeltél rám, látszik – jegyzem meg gúnyosan, utalva a korábbi kijelentésére. A ciginek állítólag le kellene nyugtatnia az embert, de ennek ellenére én csak kezdek felidegesedni.
– Is – adtam választ a kérdésére. Nem fogok minden árulkodó jelet elmondani. Na, nem mintha attól tartanék, hogy megtanulna jól hazudni, mert arra nem lenne elég annyi idő se, ameddig én még idejárok. De fogom megosztani vele a tudásomat. Ha annyira érdeklik ezek a jelek, majd beül szépen a kis könyvtárába, és utána néz. Szórakozott mosolyra húzódott a szám, amikor hátrálni kezdett. Ennyire kényelmetlenül érzi magát? Nagyon helyes.
– Látszik – jegyeztem meg. Na, nem mintha én az lennék, még csak az hiányozna. De tényleg süt róla, hogy nem az a hívő alkat. – És megosztottad vele, hogy milyen véleménnyel vagy a házáról? – érdeklődtem mosolyogva. – Amúgy a hugrabugba csak nyomorékok járnak, kétlem, hogy ez alól a kis barátod kivétel lenne.  – Tisztán emlékszem, hogy a múltkor ő is osztotta ezt a véleményemet, kétlem, hogy az a srác lenne a kivétel. – Azt nem mondtam. Csak érdeklődtem – vontam meg a vállam.
– Na, és szerinted miért? – kérdeztem, majd a válaszát meg sem várva folytattam. – Amíg meg nem ismertük egymást, addig folyamatosan szívattad a házamat. És ebből mi jött le nekik? Hogy van egy hollóhátas kis liba, aki a f*szom se tudja miért, de állandóan belénk köt. Ne csodálkozz, hogy így bánnak veled – közöltem vele, a szerintem tök nyilvánvalót.
– Attól, hogy pár érdektelen infót megjegyeztél rólam, még nem jelenti azt, hogy figyelsz rám. Máskülönben nem követnéd el folyamatosan ugyan azt a hibát, hogy elhiszed, hogy tudsz hazudni nekem – mosolyodtam el.
– Persze, hogy jó, mivel én nem csak magammal szoktam törődni. Megtehettem volna, hogy leszarom mit csinálsz velük, hisz a nagy részüket nem is ismerem, de nem tettem. Meg kéne tanulnod másokkal is foglalkozni – döntöttem oldalra a fejemet, miközben lenéztem rá.
– És? Ha azt mondom, ugorj ki a Csillagvizsgáló toronyból, kiugrasz? A hülyeséget meg nem feltétlenül kellene kipróbálni, főleg ha még tisztában vagy vele, hogy az – csóváltam meg a fejem hitetlenkedve. – Havonta egyszer – válaszoltam a kérdésére, és nagy szerencséje van, amiért kegyeskedtem figyelmen kívül hagyni a hangnemet, amit megint megengedett magának velem szemben. – Dolgod van? – böktem a fejemmel az órája felé, amit az előbb nézett meg.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]Really? Just tell me one, except Ebony
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-28, 08:39



Julian & Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


A válaszára összeráncolt homlokkal néztem rá. Ha nem csinált vele semmit, akkor most nem lenne ott a gyengélkedőn, mint ő. De mindegy is, annyira nem érdekel, csak megkérdeztem. Nem állt szándékomban egy idegen srác hogylétével foglalkozni, ő jól van nekem ennyi a lényeg.
- Hát persze, tudom, csak úgy jött ki. Mindegy.  – legyintek rá a bal kezemmel. Tudom, hogy nem minden rólam szól, de nem is róla, és most pont úgy jött, ki mintha azt mondaná, hogy miatta van jó kedvem, pedig nem. De úgyis megmagyarázza, már hozzászoktam, hogy nekem mellette nem lehet igazam.
- És természetesen utálod az egoista embereket. – mondom suttogva franciául, majd elmosolyodom. Ha rákérdez, majd kitalálok valamit, ami hasonló, és akkor nem hazudok.
Érdeklődve hallgatom, mi alapján tudja megállapítani, hogy hazudok-e vagy sem. Ha ezt megtudom talán tudok ellene tenni. -  Huh. Te ezt szoktad nézni?  – kezdek el nevetni. Nem bírtam megállni. Tényleg ezt fürkészi? Időközben elállt a röhögésem és egy lépéssel hátrébb mentem. Na azért nem szeretnék ilyen közel lenne hozzá. Egy ölelés más, de csak hogy álljuk egymás mellett ahhoz már ez kínos. Mintha itt helybe meg akarnak csókolni, amit köszönök szépen, nem szeretnék. Mondjuk kétlem, de azért fő a biztonság.
- Pech, nem járok templomba. – vonom meg a vállam mosolyogva. Nem vagyok egy hívő alkat, sose voltam az, nem is bánom. -  Egyik se. – kezdem forgatni a szemeimet. -  Egy haverommal találkozok. Aki történetesen hugrás, igen, de nem az agyi hiányosságai miatt került oda. – Azt hiszem inkább a romantikus és kedves lelke miatt. Mardekárba nem sorolnám az biztos, nem tudom, hogy miért nem valamelyik másik házba került, de az biztos, hogy nem azért osztották a sárgákhoz, mert olyan hülye lenne. -   Amúgy miért, nem jó?  – kérdezem tőle, mert oké, hogy én szeretem ezt a ruhát, nagyon is, de azért inkább kikérem a véleményét. Hátha rosszul gondolom és mégsem áll olyan jól.
- Ő… én nem első óta szívatom őket. De igen feltűnt, hogy milyen kedvesen sárvérűztek le, holott nem is ismertek. – Igazából most se, mégis ezt szajkózzák. Nem vagyok sárvérű. Kikérem magamnak, előbb ismerjenek meg és utána mondjanak kritikát. -  Hát az biztos. – mosolygok vissza a fiúra. A pozitív gondolkodás nem az erősségem, de azt tudom, hogy annál csak minden jobb lehet, ha azt mondja nem. Akkor biztos, hogy azért megsértődtem volna.
- Jaj Julian ne mondd már! – rázom meg a fejemet. -  Nem szereted, ha csak úgy hozzád érnek, nem bírod a griffendéleseket, auror szakon vagy, karácsonykor van a szülinapod, most vagy nyolcadikos, 19 éves vagy és a kedvenc tömény italod a vodka. Figyelek rád Julian, akár hiszed akár nem. – Ha ezek után sem hiszi el, hogy azért figyelek rá, akkor nem tudok mit csinálni. Ha nem tenném, akkor nyilván ezeket sem tudnám. De tudok még mást is mondani, ha kell. Mindegy egyes beszélgetésünkre emlékszem. Még az is rémlik, hogy képesek voltunk azon összekapni, hogy lopom-e patrónusát, vagy sem. Mert mindkettőnknek szürke farkas.
- Nem rád a fogom a hülyeségem csak azt mondom, hogy miattad nincs semmi kedvem már szívatni őket, ami neked jó persze. – Csak azt mondtam, hogyha az én szemszögemből nézzük, akkor bizony ez az ő hibája, hogy nem szívatom őket, de ha az övéből, akkor meg az ő érdeme.
- Igen tudom. – mondom szemforgatva. -  Mert megkínáltál? És… egyszer mindent ki kell próbálni. – Legalább elmondhatom, hogy ez is megvolt már. Apa biztos értékelni fogja, legalább nem mondhatja azt többé, hogy úgy mondok véleményt, hogy nem is tudom milyen. De igen tudom, és még mindig iszonyúnak tartom. Legalábbis a tüdőre nézve tuti rémes hatással van. -  Á, értem, akkor csak kéthetente?  – kérdezek vissza egy kis gúnnyal hangomban, majd kiveszi a cigit a kezemből. Ó, köszönöm! Már azt hittem el kell szívnom az egészet. Örülök, hogy inkább, ő vette el, mintsem nekem kellett volna odaadnom neki, hogy hagyjuk, nekem ez nem megy. -  Rendben, akkor nem szólok közbe. – emelem fel a kezeimet mentegetőzésképp, majd az órámra nézek. Még mindig nem telt el annyi idő, hogy mennem kéne. Bár nem bánom, van társaságom most.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] ♥Maybe. That’s how some people love me.♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-27, 22:11

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

– Semmit – vontam meg a vállam. Nem csináltam vele semmi komolydolgot. Az nem az én hibám, hogy az én mágiám erősebb, meg jobb a fizikai erőnlétem, mint neki. De amúgy meg pont leszarom, hogy mi lett vele. Így jár az, aki rám támad, most legalább kétszer is meggondolja majd, ha a következő csaja is az én ágyamban köt ki, megéri-e kérdőre vonni.
– Ki beszélt itt rólad? – pillantottam le rá összevont szemöldökkel. – Nem minden szól rólad. Én általánosságban beszéltem. – Milyen cuki. A rózsaszín kis álomvilágában lehet, hogy igaza is lenne, de ez az én világom, itt az történik, amit én akarok.
– Ez nem is kérdés. – Zsebre tettem a bal kezem, a másikkal meg beletúrtam a hajamba, igazítás céljából, de vigyázva, hogy a cigivel ne érjek a hajamhoz.
Elmosolyodtam a kijelentésén. Annyira naiv, hogy az már aranyos. – Tudod, honnan tudom, hogy hazudsz? – hajoltam egész közel az arcához, amíg csak pár centiméter választott el az övétől. – Kitágult a pupillád miközben azt próbáltad beadni, hogy nem hugrabugos. – Pillantásom az ajkára vándorolt, ami vészesen közel volt hozzám, de nem tettem semmit. Talán ha máshol, máskor és mással lennék, élnék a lehetőséggel, de itt és most nem. Meg amúgy is, nem nagyon kezdek ki gyerekekkel. Szóval visszahúzódtam, és újra neki dőltem a falnak, miközben felhúztam az egyik lábamat.
– Tudod, van az a sablonos mondás, hogy „Hinni a templomban kell” – mosolyodtam el. – Amúgy randid lesz vagy volt, hogy ennyire kiöltöztél? – érdeklődtem. Már korábban is feltűnt, hogy milyen elegánsba vágta magát, de csak most jutott eszembe megkérdezni.
– Ismerd meg őket, és megtudod. Ha nem foglalt volna le első óta a házam elleni gyerekes utálatod, akkor talán fel tűnt volna, hogy milyenek. – Csak magának köszönheti, hogy így viselkednek vele. Köztudott, hogy mi csak a griffendéleseket utáljuk, de valami elképesztő módon. A Hollóháttal úgy alapjában véve nincs problémánk. Az, hogy a Mardekár rászállt a Silentre tudja be a saját hülyeségének. – Ugye? Jobb, mint a semmi – mosolyodtam el vidáman. Ezt a kérdést szünet előtt Heathernek is feltettem, de ő nem találta jobbnak, kíváncsi vagyok, hogy Silent mit válaszol.
– Legtöbbször ez valamiért nem jön át – vontam meg a vállam. Van egy olyan érzésem, hogy többnyire csak azzal van elfoglalva, hogy hogy nézek ki. Például most is azzal indított, hogy milyen jól nézek ki, és csak később kérdezett rá, hogy amúgy rendbe jöttem-e már. Félreértés ne essék, teljesen megértem, ha összefutnék magammal és is a kinézetemmel lennék elfoglalva, de én nem is erősködnék, hogy márpedig figyelek rá. – A te érdekedben ne is – válaszoltam neki. A szememmel követtem egy darabig a fel-alá járkálását, de hamar meguntam és inkább a bakancsomat kezdtem el bámulni. – Ne rám fogd a saját hülyeséged – emeltem fel a kezeimet.
– Nem, de kíváncsi voltam, milyenek a reflexeid. Van még mit javítani rajta – közöltem vele hanyagul vállat vonva. – Minek akarsz cigizni, ha még sose csináltad? Miért épp most kell kipróbálni? – érdeklődtem. Alig bírom elfojtani a feltörekvő röhögést, de nagy nehezen megoldottam, így csak a szám széle rándult meg egy pillanatra, amikor elkezd köhögni. – Nem szívom rendszeresen. Nem összeegyeztethető a sporttal – válaszoltam a kérdésére, majd kivettem a kezéből a cigit. – Ami nem megy, ne erőltessük. Még a végén feljelentenek kiskorú megrontásáért. És még mielőtt közbe szólnál, tisztában vagyok, hogy mit jelent ez a szó. – Gyorsan elszívtam a sajátomat, majd a számba vettem a lányét. Bár csak egyet terveztem elszívni, ha már itt van, nem fogom kidobni.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]You are not crazy, you are just too naive
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-27, 19:12



Julian& Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


-Jól van, örülök, hogy jól vagy akkor. De a másik srácot nem sajnálom. – teszem karba a kezemet, miközben vonogatni kezdem a vállamat. - Egyébként mit műveltél vele, hogy ennyire kiütötted? – érdeklődtem, mert az elég durva, hogyha őt már kiengedték, de a másik srác még mindig ott fekszik.
A mondatára először furcsán nézek rá, majd nevetni kezdek. - Tényleg fel tudod dobni az ember napját Julian, de most nem miattad vagyok boldog. – Bár tény, hogy ő is egy része volt a boldogságomnak, de az hogy most idejött nem váltott ki belőlem olyan felemelő érzést, egyszerűen csak örültem, hogy eltölthetek vele egy kis időt, amíg nem kell mennem. De aranyos volt, hogy azt hitte miatta van ilyen fergeteges napom, mert nem csak pont egy jó pillanatomban talált meg.
-És természetesen te vagy a szerénység mintaképe is. – mondtam miközben a szemeimet fogattam majd kuncogni kezdek. Lehet, hogy megint nem fogja érteni a poént, néha elgondolkodok, hogy tényleg nem veszik a lapot, vagy nem akarják-e de mindegy nekem nem ronthatja el semmi a kedvem, meg holnap, meg azután se sokáig az biztos. Persze lehetnek apróbb szomorkodások, azok mindig vannak, de az tuti, hogy hamar vidám leszek megint.
-Hmm… És nem talált! – mosolygok a fiúra. Nem, akkor se vallom be, hogy hugrás. - Tudod Julian neked köszönhetem végül is. Nem bántom a háztársaidat és cserébe ők se szekálnak annyira. Sőt! Valakiről kiderült, hogy egész kedves. Szóval ezer hála és köszönet ezért. – Na jó, túlzás volt azt mondani, hogy megszerettem őket és hogy tényleg beleestem egy háztársába, de most ez van, ha beveszi, beveszi, ha nem, nem. Én tudom mi az igazság, neki meg nem kell tudnia mindenről. Egyszer tévedhessen már!
-De azt hittem szó szerint fogod ezt mondani. Jelentésben persze, hogy egyezik, de nem szó szerint ezt mondtad. – Kíváncsi vagyok erre mit lép. Talán most jól sikerült megmagyaráznom és nem talál benne semmi kifogásolhatót. Bár ismerve biztosan beleköt majd valamibe.
-Khm… mi számít jónak?  – kérdezek vissza mosolyogva, bár ez már nagyon erőltetett volt. -  Julian mondom, hogy az még előtted volt. Valakinek megígértem, talán nem is Mardekáros volt az illető, csak megkérdeztem, mert felhúztak.  – De persze jogos, hogy a háztársait védi, bár jól esett volna, ha kicsit értékeli az őszinteségemet, legalább elmondtam és nem utólag derült ki. Bár ismerve a két srácot, tuti hazudnak neki. - Hát… legalább nem azt kaptam, hogy nem.   – vonom meg a vállamat. Bár egy igen jobban esett volna, nagyjából tudtam, hogy arra semmi esély sincs. De majd talán egyszer eljutok oda, hogy teljes mértékben megbízzon bennem. Úgy két év múlva lehet.
-Én figyelek rád.  – Ez eddig nem jött át neki? Már tök sok mindent megjegyeztem róla. Nem szereti, ha valaki csak úgy hozzáér, nem szereti a síró lányokat, auror szakos, nyolcadikos, karácsonykor van a szülinapja és a szerei a tömény italokat. Már tök sok mindent tudok róla, mert figyelek. Kicsit kínos volt számomra a csönd. Talán valami rosszat mondtam? Mert én csak őszinte voltam, mert hazudni nem tudok neki, félbehagyott mondatot pedig be kellett fejeznem. De attól még idegesített, hogy nem szólalt meg. Mikor végre meghallottam a hangját fellélegeztem. -Tudom és pont ezért nem fogok nekik ártani.   – kezdek bele a fecsegésbe és vele párhuzamosan fel-alá járkálni. - Mert bár néha megfojtanám őket, nem teszem, mert nem akarok elveszíteni egy barátot. Bocs, tudom, nem vagyunk azok.  – intek oda nekik közben. Idegesítő, hogy nem nevezhetem így, mert nekem az, de szerinte nem vagyunk azok. - Meg igazából már sokszor kedvem sincs hozzám, ami furcsa, mert élveztem, de most egyszerűen nem akarom és ez különös. Na de mit is akartam ebből kihozni? Már nem tudom, de az biztos, hogy ez a te hibád. Vagy érdemed…  - állok meg vele szemben, majd gondolkodni kezdek. Kicsit el vagyok varázsolva most, legalább ennél hülyébbnek már nem nézhet, de mentségemre legyen mondva, a boldogság elvakít, meg a szerelem is ezt tenné, ha az lennék. De most inkább csak a vidámság az ami miatt tiszta zizi vagyok. Jobb lesz nem a közelébe menni most pár háztársamnak. Még a végén komplett idiótának fognak nézni.
Érdekes volt, hogy megkínált, de amin meglepődtem az az, hogy elfogadtam. Utálom meg minden, most mégis rávettem magamat. Mikor felém dobja az öngyújtót utána nyúlok és kapom, de éppen hogy csak. - Nehéz lett volna ideadni?  – kérdezem tőle. Ennyire nem lehet lusta. - Jól van na! Azt hittem van valami technikája.   – mondom fejcsóválva, majd a szánba veszem a számat. Ennek már most rémes az íze, lehet ilyen? De erős veszek magamon és meggyújtom. Visszaadom neki az öngyújtót, majd szívok belőle egy kicsit. Mondjuk kár volt, mert rögtön köhögni is kezdek. Ez borzalmas. - Fúj. Hogy bírod ezt rendszeresen szívni?  – kérdezem, majd még egyet szívok belőle. Most már nem köhögök annyira, majd biztos hozzászokok. De addig jobb lenne nem megfulladni.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] ♥ Sweetie? Dear I’m not sweet. I’m crazy.♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-27, 11:32

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

– Persze. Mondtam, ha csak nem engem akar csodálni egésznap, akkor nem tart bent feleslegesen – vontam meg a vállam. – Meg amúgy sem volt semmi komolyabb bajom, de ugyan ez nem mondható el a másik srácról, ő még mindig a Gyengélkedőn van – vigyorodtam el.
– Mindenki napját bearanyozom, szentté kellene avatni, olyan jó vagyok az emberiséghez – jegyeztem meg drámaian a hatás kedvéért. Volt már olyan, hogy ha valaki meglátott rossz kedve lett? Nem. És volt olyan, hogy megláttam valakit és rossz kedvem lett? Nem is egyszer. Ebből is látszik, hogy mekkora jelentősége van a személyes kisugárzásnak.
– Kösz, nem akarom tudni. Száz százalékig hetero vagyok – hárítottam szinte azonnal. – Bár saját látványom néha megingat – teszem hozzá kissé elgondolkodva. De most viccen kívül, ez tényleg így van. De ez is csak azt bizonyítja, hogy rohadtul jól nézek ki, és hogy mindenkinek az esete vagyok. – Simán. Már csak azért is, mert tényleg hugrás a pasid. Rosszul hazudsz kislány, már mondtam – mosolyodtam el. A házamból más fiúval nem áll szóba rajtam kívül, szóval egyértelmű, hogy a Hugrabugba jár.
– Szerinted az, hogy tudom, hogy jól nézek ki, és a mindig jól nézek ki, nem ugyanaz? – érdeklődtem. Ha tisztában vagyok azzal, hogy jól nézek ki, akkor egyenesen arányosan az következik, hogy mindig jól nézek ki. Fura, hogy elvileg ő a hollóhátas, még sincs semmilyen logikája. – Ja, jó srácok. Te nem ismered őket, én meg fogjuk rá, hogy igen – vontam meg a vállam. – A „melyiküknek ígértem, hogy a gyengélkedőre juttatom” már a fenyegetés kategóriába tartozik. Na, nem mintha őket oda tudnád juttatni, de a szándék a lényeg, ami egyértelműen a fenyegetés volt – közöltem vele. – Fogjuk rá. – Koránt sem hittem neki, de nem volt kedvem vitatkozni vele. Nyugodtan akartam cigizni, és ha már kaptam társaságot, akkor a minimum, hogy nem idegesít fel.
– Nocsak, néha figyelsz arra, amit mondok? – kérdezetem árnyalatnyi gúnnyal a hangomban. A válaszára felvonom a szemöldököm, de egy jó darabig nem reagálom le az elhangzottakat. Csendben szívom a cigimet, miközben a lányt fürkészem. A franc se gondolta volna, hogy ennyire belém esik Silent, hogy igyekszik leszállni a házamról, bár eddig kevés sikerrel, de legalább próbálkozik, az is valami. – Jól gondolod, tényleg nem adok több esélyt – válaszoltam végül, úgy három percnyi hallgatás után.
Szórakozva figyelem, ahogy kábé fogalma sincs, hogy mi az a cigi, meg hogy ennyire zavarja a füst. Kétkedő mosollyal nyújtom oda neki a dobozt, majd mosolyom szélesebbre húzódik, amikor ki vesz belőle egy szálat. Oda dobom neki az öngyújtót abban a reményben, hogy nem kétbalkezes és ejti ki a kezei közül. – Hát nem tudom, hogy máshogy szeretnél cigizni, de ha feltaláltál egy új módszert, nyugodtan szólj – nevettem fel, majd újból a saját cigimnek szenteltem a figyelmemet, de azért figyeltem a lányra is, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az első, és valószínűleg utolsó cigis élménye.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]Then you were wrong. Again, sweetie
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-24, 20:36



Julian& Sili



[You must be registered and logged in to see this image.]


Tudnom kellett volna, hogy pont ma pont ő fog mögém lopózni? Mert ha igen akkor sem tudtam volna. Engem az ilyenek váratlanul érnek, mert ilyenkor nem számítok ezekre, arra igen, hogy esetleg valaki mögöttem lesz, de arra nem, hogy átkarolja a vállam. Amikor azonban felismertem őt azonnal leesett, hogy a kézfogás is hiba volt, de ahelyett, hogy elengedtem volna, inkább csak megkérdeztem, hogy van. Érdekelt, hisz mikor legutóbb beszéltünk, még a gyengélkedőn feküdt valami verekedés után, ha jól emlékszem. De úgy néz ki nincs semmi baja, aminek nagyon örülök.  -  Akkor már teljesen felgyógyultál?  – kérdezek rá erre azért a biztonság kedvéért, hátha azért még nem teljesen egészséges. -  Csodásan! Ennél jobban már nem is lehetnék. – Amúgy is boldog voltam az utóbbi időben, meg Michaellel való megismerkedésem is csak dobott a hangulatomon, a mai napom pedig még vele is összefutottam. Ennél jobban, már tényleg nem lehetnék. Vagyis lehetnék, de az már tényleg túl sok elvárás lenne a sorssal szemben, meg ne legyünk telhetetlenek, nekem ez így most bőven jó.
- Jaj Julian, ha te azt tudnád! Kedves, vicces, művelt és mindent elmondhatok neki. – kezdem lelkesen. Hát ige, tényleg ilyen a fiú, bár ez a leírás másra is illene, de mindegy. - Tessék? Ugyan dehogy. – kezdek el nevetni halkan. - Komolyan el tudnád rólam képzelni? – kérdezem tőle mosolyogva. Arról most neki nem kell tudnia, hogy igen, abból a házból való a legjobb fiúbarátom, Michael. Hihetetlen, hogy mennyire megtaláltuk a közös hangot. Mindketten ugyan azt az írót szeretjük és mindent elmondhatok neki és úgy érzem ő is könnyedén osztja meg velem is a titkait. A baj csak az, hogy most hogy azt mondtam nem Hugrás, valószínűleg arra fog gondolni, hogy Mardekáros és onnét csak vele vagyok jóba fiúk közül. Remélem nem mindjárt magára gondol.
- Azt hittem azt mondod majd, hogy mindig jól nézel ki.  – gondolkodtam el egy pillanatra. Tényleg erre a mondatra számítottam tőle, de mindegy. Ezek szerint még nem ismerem olyan jól, hogy tudjam mit fog mondani. Majd talán egyszer. - Jó srácok? – kérdezek vissza. Pont ők? Most szóltak be nekem. Már hogy ne lennék képes fizikai sérülést okozni nekik? Egy pillanat alatt eltöröm a csontjaikat, ha kell. -  De igen, hozzájuk szóltam és megmondtam az igazságot. – teszem karba a kezemet ismét. Nehogy már szóban se védhessem meg magamat! Legalább csak annyi engedményt kérek, hogyha kell, akkor vissza tudjak szólni. Nem durván, nem bántót, csak valami intelligens beszólást.
- Talán még annyi, hogy megkérdeztem, hogy melyiküknek ígértem, hogy a gyengélkedőre juttatom, de az még azelőtt volt, hogy ígéretet tettem neked. De mindegy nem ők voltak.  – De ennél több tényleg nem volt. Semmi durvát nem mondtam nekik, szóval nincs miért kiakadnia. - Akkor hiszel nekem? – Most nagyon bíztam benne, hogy egy igenlő választ kapok. Az sokat jelentene számomra, akkor tudnám, hogy hisz nekem. Ami tényleg nagyon jól esne, mert én igyekszem, hogy megbízzon bennem, de ez elég nehéz.
- Hogy nem hagyjam félbe, mert akkor végig kell mondanom. – mondom a szemeimet forgatva. -  Azok után, hogy milyen jóba lettünk. Érted? Nem akarom egy picit se mellé lépni. Ezért mondom, hogy nem merem megtenni. Félek, hogy utána haragudnál rám és nem adnál még egy esélyt.  – Mert ezt az esélyt is nehezen kaptam meg. Emlékszem a tónál nyafogtam neki, hogy adjon még egy lehetőséget, hogy ígérem, jó leszek. És most talán végre bebizonyítottam neki, hogy komolyan gondoltam akkor is és most is.
Mikor kifújta a füstöt elkezdtem legyezni a kezemmel, hogy minél kevesebb jöjjön felém, de sajnos így is túl sok jött és elkezdtem köhögni. -  Hú! Ez… hú.  – Nagyon irritáló tudott lenni a füst, apám szivart szokott szívni néha azt is épp ennyire utálom. Mikor megkínál egy ideig csak meredten bámulok a dobozra, majd felnézek rá. -  Ő… ahha.  – veszek ki egy szálat belőle. Azt hiszem teljesen megőrültem. De hát, egyszer mindent ki kell próbálni, ha nagyon nem ízlik, majd eldobom. -  Hogyan… vagyis… csak szívjak bele?


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] ♥ I thought you are just Julian Blackwood.♥  



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-24, 19:27

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

Egyből kiszúrtam a hollóhátas lányt, bár tény hogy nem volt nehéz dolgom, tekintve, hogy csak mi ketten tartózkodtunk ebben a pillanatban. Láthatóan nem volt felkészülve arra, hogy valaki hátulról „támad” rá, ami megjegyzem öreg hiba, de látszik, hogy őt nem tanította a jó öreg Rémszem. Arra viszont én nem számítottam, hogy meg fogja fogni a kezem. De most komolyan? Ő minden ismeretlent letaperol? Minden esetre igyekeztem nem túl feltűnően távolodni el tőle. Azt hiszem mondtam már neki, hogy nem szeretem, ha hozzám nyúlkálnak, kivéve, ha az sz-szel kezdődő és x-re végződő szóról van szó. – Megvagyok – vontam vállat. – És te? – érdeklődőm. Utálom az ilyen felesleges udvariaskodási köröket lefutni, de hát ezt tanultam otthon, meg amúgy sem vagyok olyan hű, de bunkó. Szívás, hogy Heather pont kifogta, amikor igen. Jut eszembe, még a szünet óta nem is tudtam normálisan beszélni vele, pedig nem ártana megbeszélnünk egy-két dolgot.
– Fiúhoz – ismételtem meg, bujkáló mosollyal az arcomon. – Milyen fiúhoz? – érdeklődtem. Nem mintha sok közöm lenne hozzá, hogy kivel találkozgat, ha nem akarja elmondani, nem erőszakoskodom. – Nyugtass meg, hogy nem egy hugrabugos. – Mivel a Pincefolyosón várakozik, két lehetőség jöhet szóba, vagy mardekáros a srác, de ezt kétlem, mivel én vagyok az egyetlen a házamból, akivel képes emberien kommunikálni, vagy pedig marad a balfácán hugrabug.
– Ó köszönöm, tudom, de mindig jól esik az ilyet hallani – vigyorodtam el. Minden nap, minden egyes percben mondanak nekem ilyeneket, és ez mindig örömmel és megnyugvással tölt el, mert ezek szerint csupa jó ízlésű emberrel vagyok körülvéve. – Bántani? Na ne röhögtess, még mindig kizártnak tartom, hogy bármi olyat tudnál tenni, ami fizikai sérülést okozna. Főleg nem velük, ők jó srácok – mosolyodtam el. – Azonban a verbális zaklatás is számít. Ne mondd, hogy egyáltalán nem szóltál hozzájuk. – Nem gondolhatja komolyan, hogy tényleg elhiszem, hogy csendben meghúzódott a háttérben és meg sem szólalt, amíg el nem mentek.
– Ennyi? Biztos? – kérdeztem. Még mindig nem győzött meg, a sértődésével meg nem foglalkoztam. Ha nem tudnék a mérhetetlen ellenszenvéről irányunkban, még lehet, hinnék is neki, de mivel nem ez a helyzet, nem értem, hogy miért van megsértődve. – Hát jól van – vontam meg a vállam. Végül is nem az a célom, hogy sírva fakadjon vagy valami, amiért nem hiszek neki. Max rákérdezek majd Jaronéknál, hogy mi volt, ha nem felejtem el. – Azok után, hogy? – érdeklődtem. – Asszem már múltkor is mondtam neked valamit a félbehagyott mondatokról – mosolyodtam el. Jó lenne, ha néha arra is figyelne, amit mondok, nem csak arra, hogy milyen jól nézek ki.
– Ja, úgy tűnik – nevettem fel, miután kifújtam a füstöt. – Kérsz? – nyújtottam felé a cigis dobozt. Azt nem kérdezem, hogy zavarja-e, mert ha igen, ha nem én biztos el fogom szívni ezt a szálat.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]Because my name is Julian f*ckingawesome Blackwood
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-21, 21:09





Julian & Sili

[You must be registered and logged in to see this image.]
Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]                [You must be registered and logged in to see this link.]             Megjegyzés:Why do you have to know everything?


Pár percig az ajtót fürkésztem, de nem lépet ki rajta senki, így megnyugodtam, hogy a két kis dög nem szólt Juliannek egy szót se. Nagyot szippantottam a levegőből, majd szépen lassan kifújtam, hogy megnyugtassam magamat. Mondjuk nem értem, hogy minek izgultam, semmi bántót nem mondtam, csak megjegyeztem, hogy kár, hogy nem fenyegettem meg őket, meg finoman közöltem velük, hogy baromira nem ismernek, szóval ne nevezzen csak úgy minden ok nélkül sárvérűnek. Nekem lenne egyedül okom felháborodni azért, mert ezt mondták nekem. De én megőriztem a hidegvérem, még akkor is, mikor azt mondták félek tőlük, ami meg pláne nem igaz.
Már éppen fordultam volna vissza, hogy elsétálok megint a Hugrabug klubhelyiségéhez, mikor valaki hátulról átkarolt, én pedig egyből megfogtam a kezét. Nem akartam, egyszerűen reflexből tettem, talán azt hittem, hogy a haverom az, aztán mikor megszólalt és ránéztem nagyobb meglepetés fogadott. - Julian? Szia! Hogy vagy?  – kérdezem tőle mosolyogva. - Tudom, hogy nincs.  – válaszolom neki, mikor ellép tőlem. Nem zavart volna, ha nem enged el, de most ez van. Úgysem szereti, ha valaki csak úgy hozzáér, gyanítom ő sem szeret sokáig valakit csak úgy ölelgetni. -  Egy fiúhoz jöttem, nem hozzá. – válaszolom neki egyszerűen. Azt már nem teszem hozzá, hogy a sráccal csak barátok vagyunk. - Egyébként jól nézel ki. – mondom miközben végignézek rajta és mosolyra húzódik a szám, de kár volt, mert a következő mondatára le is hervadt. -  Csinálni?  – nézek rá kérdőn. -  Julian te azt hiszed, hogy bántottam őket? – teszem karba a kezem. El se hiszem, hogy azt gondolja, hogy annak ellenére, hogy megígértem neki, képes lennék bántani a háztársainak és reménykedni, hogy nem jön rá. Pont múltkor fejtegettem Michael-nek, hogy bármennyire szeretném, nem teszem, és azért mert bírom a srácot. Szóval ez most kissé fájt. -  Egyébként, ha annyira tudni szeretnéd, akkor azt mondták rám, hogy sárvérű vagyok és közöltem velük, hogy nem vagyok az. Meg, hogy félek tőlük, ami nevetséges. – mondom neki kissé sértődött hangon. Gondoltam, hogyha megtudja, hogy itt vagyok és beszéltem azzal a két fiúval, akkor ők olyat fognak visszamondani, ami nem igaz, de nyilván nekik fog hinni, nem pedig nekem. -  Tényleg nem ártottam nekik.  – mondtam halkabbra fogva és már egyáltalán nem olyan durván, mint az előbb. A hangom most már ellágyult, inkább félénk. -  Te is tudod, hogy nem mernék azok után, hogy… - kezdtem bele az újabb mondatba, de már nem tudtam befejezni, így csak csóválni kezdtem a fejemet ezzel jelezve, hogy nem érdekes az, amit mondtam.  - Te dohányzol?  – kérdezem tőle meglepődve. Na ez is új. Remélem azért nem napi rendszerességgel csinálja, bár nem zavarna… Na jó de egy kicsit zavarna. Nem szeretem a dohányfüstött, mi több, ki nem állhatom.


[You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian T. Blackwood
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 122

TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent 2016-02-21, 19:40

[You must be registered and logged in to see this image.]
Silent & Julian


[You must be registered and logged in to see this image.]

Szerencsére Madam Pomfrey nem tartott bent sokáig, már másnap kijöhettem, ami sajnos a másik srácról nem mondható el, ő még mindig a gyengélkedőn fekszik. Akkora bulit csaptak a haverok a klubhelyiségben, mintha minimum egy háborúból tértem volna haza. Kissé túlzásnak éreztem, de végül is volt jó sok pia, meg csajok, szóval jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nem sok mindenre emlékszem. Na de ilyen a jó buli, minél kevesebbre emlékszel, annál jobb. Szóval most is lent ülünk a klubhelyiségben és próbálunk regenerálódni.
Hétvégén csak a hülye vesz fel egyenruhát, így én nyilván nem így tettem. A sulis gönc helyett, egy világos szürke inget vettem fel egy sötétebb mellénnyel. Sötét szürke nadrágot húztam fel és egy fekete, katonai bakancsot vettem a lábamra. Itt lent, a pincében mindig jóval hűvösebb van, így egy szintén szürke vastagabb pulcsit vettem még fel magamra. Az elengedhetetlen Rolex órám most is rajtam volt. A bal kezemre egy cérnából készült, míg a jobb kezemre egy Cartier karkötőt tettem. Az utóbbit egyébként Adriantől kaptam még születésnapomra, és mivel csavaros, még ha akarnám, se tudnám levenni, de természetesen nem akarom. Meg amúgy is, ez egy egyen karkötő - vagy mi a francnak hívják a csajok - mivel neki is van egy ugyan ilyen, és mindketten hordjuk, szóval minek venném le.
Nem szoktam gyakran cigizni, úgy egy évben négyszer, ha rágyújtok, de most megkívántam. És még mindig jobb, mint ha alkohol kellene, mert a cigitől nem lehet berúgni. Meg amúgy is, tegnap ittam, ezért most hódolhatok a másik káros szenvedélynek is. Szóval felugrottam a szobába a dobozért, majd miután közöltem a többiekkel, hogy megyek friss levegőt szívni, kiléptem a klubhelyiség ajtaján. Majdnem beleütköztem a befelé igyekvő két kisebb srácba, de kinek van itt tekintélye? Nekem, szóval azonnal félre is álltak az útból, hogy ki tudjak menni. Nem annyira ismertem őket, néha beszélgettünk, de a nevüket azt tudom, Jaron és Jared. Mindig azon gondolkozom, hogy a hasonló nevük miatt haverkodtak-e ezek ketten össze, vagy tökre véletlen az egész, de azért nem érdekel annyira, hogy megkérdezzem. Köszöntem nekik, majd tovább is álltam, hogy végre rágyújthassak. A folyosó végén azonban észrevettem egy ismerős alakot. Legmegnyerőbb mosolyomat magamra öltve indultam el a lány felé, majd amikor mögé értem, átkaroltam a vállát, és lejjebb hajoltam hozzá, közel az arcához. Hihetetlen, hogy mindig kifogom az alacsony csajokat. – Mi járatban erre? – érdeklődtem mosolyogva. – Ebony nincs bent – mondtam, aztán elengedtem és hátrébb léptem tőle. Eléggé különösnek tartom egyébként, hogy Silent itt bukkan fel, amikor biztos tisztában van vele, hogy a barátnője nincs itt, és ráadásul a folyosó tök üres, szóval kizárt, hogy nem tett vagy mondott valamit amikor a srácok elmentek mellette. – Mesélj, mit csináltál Jaronékkal? – pillantottam le rá várakozóan, miközben nekidőltem a falnak, és rágyújtottam.


[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]They don't have to tell me to know it.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Julian & Silent 2016-02-21, 17:29





Julian & Sili

[You must be registered and logged in to see this image.]
Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]                [You must be registered and logged in to see this link.]             Megjegyzés: I hope they won’t tell this to Julian…


-Une, deux, trois, quatre, cinq… - számolom magamban a másodperceket. Rejtély, hogy miért csinálom, talán azért mert nincs jobb szórakozásom. Pont ilyenkor nem jut eszembe magammal hozni egy könyvet, hogy elüssem az időt valamivel. A karórámra pillantott és megnéztem az időt. Még mindig fél órával előbb voltam, mint ahogy megbeszéltem a találkozót a haverommal. Pedig biztos voltam benne, hogy már egy hosszabb idő telt el. Úgy néz ki az unatkozás közben az időérzékemet is teljesen elvesztettem. Mondjuk nem terveztem ilyen korán lejönni, csak elnéztem az időt és ezért rohantam ide, de most már látom, hogy teljesen felesleges volt. Ha most nem lennék szoknyába, akkor bizonyára fejjel lefelé kezdenék ülni, hogy legalább egy kicsit érdekesebbé tegyem az üldögélést, de inkább ebben a ruhában nem csinálom. Ma direkt a halványsárga felsőmet vettem fel, csipkés mintával, egy sötétszürke szoknyát, amit egy öv tartott a helyén, hozzá pedig fekete mintás harisnyát és egy ugyan olyan színű magas sarkút. A hajamat estére befontam és hiába fésültem ki, még mindig nem teljesen egyenes, inkább kicsikét hullámos. Ezt az öltözéket effektíve a haveromnak szántam, mert mindig azt mondja, hogy olyan gyönyörű vagyok, de én sose hiszem el, viszont most én is szépnek éreztem magam.
A tovább semmittevést elkerülve viszont úgy döntöttem, hogy felállok, és inkább elkezdek sétálgatni, mert az, hogy a klubhelyisége előtt ülök és várok elég idegesítő egy idő után. Így inkább a elkezdtem baktatni másfelé, közben az agyamon vagy több ezernyi gondolat futott végig. Hol a nagyapámra gondoltam, hol pedig a múltkori gyengélkedőben történt dolgokra, amiről akaratom ellenére is eszembe jutott mit mondott nekem Ebony. „Silent drágám, úgy beszélsz, mint egy szerelmes tini.”Pedig nem, én igazán nem vagyok szerelmes senkibe. Legfőbbképpen nem abba a srácba. El is hessegettem a gondolatimat erről és inkább máson kezdtem filózni. A múltkor mikor itt ezeken a folyosókon sétáltam egy Mardekárost vártam, és összefutottam egy Hugrabugossal. Michael olyan kedves srác, és művelt is. Egészen megkedveltem, mondjuk már az első találkozásunktól kezdve szimpatikus volt, szóval nem volt nehéz. Nagyon könnyű neki beszélnem a problémáimról, meg az életemről, szerintem nagyon hamar legjobb barátok leszünk, mert előtte tényleg nem lesznek titkaim, tudom, hogy megtartja őket és segít nekem. És ez ugyanúgy igaz velem kapcsolatba is.
A gondolatmenetemből két Mardekáris srác ébresztett föl, mikor elhaladtam mellettük. - Mi van sárvérű? Ma mit tervezel ellenünk? Vagy talán végre felfogtad, hogy nem érdemes velünk szívóznod? – Mikor rájuk néztem azonnal felismertem őket az évfolyamomból. - Azt hiszem, nem vagytok tisztában a sárvérű szó jelentésével. Tudjátok az a sárvérű, akinek mindkét szülője mugli. – jegyzem meg mosolyogva. Ez nem számítható beszólásnak, ugyanis kedvesen mondtam, meg azt is hozzátettem, hogy szerintem nem tudják a szó helyes használatát. - És ha rajtam múlna, akkor most bizony nem lennétek ilyen jókedvűek. – mondom váll rándítva. De sajnos nem rajtam múlik. Ha talán ki tudnám törölni az emlékeiket miután megszívattam őket, akkor meg is próbálkoznék vele, de egyrészt még nem megy olyan jól, másrészt a végén még elszöknek, mielőtt még végre tudnám hajtani a varázslatot, ami nem túl jó, tekintve, hogyha Julian erre rájönne, akkor már nem bízna meg bennem többé, így inkább nem kockáztatok. El is fordultam tőlük és már indultam volna tovább, de az egyikük megint megszólalt. -Á, szóval félsz! Megértem, kell is. – A szavait hallva megálltam és feléjük kezdtem sétál, majd két méterre tőlük megálltam. - Hogy én? Tőletek? Félni?  – kérdezem miközben pár lépéssel közelebb megyek hozzájuk. - Melyik őtöknek is mondtam, hogyha még egyszer piszkál, akkor a gyengélkedőn köt ki?  – nézek rájuk kérdőn, majd a tőlem jobbra lévőhöz fordultam. - Te voltál igaz?  – mosolygok rá, mire ő csak csóválni kezdi a fejét. -Nem? Kár! Pedig kellett volna.  – nevetem el magamat, majd elsétálok tőlük. Mikor megint odanéztem már nem voltak ott. Csak remélem, hogy nem Julianhez mentek ezt elmondani.


[You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Julian & Silent

Vissza az elejére Go down

Julian & Silent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Alagsor :: Pincefolyosók-