ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
Üdvözlet!
2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Legfrissebb
Tegnap 20:58-kor
Dwight Jennings


2024-03-26, 14:56
Lioneah McCaine


2024-03-25, 22:29
Seraphine McCaine


2024-03-25, 20:49
Seraphine McCaine


2024-03-25, 20:05
Troy Smallwood


2024-03-25, 14:42
Daphne Jennings


2024-03-24, 19:36
Vladimir Mantov


2024-03-23, 11:23
Armand Stansson


2024-03-22, 15:09
Annabelle Mitchell


A hónap posztolói
Kalandmester
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Seraphine McCaine
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Dwight Jennings
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Cody L. Mortimer
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Alison Fawley
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Lioneah McCaine
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Troy Smallwood
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Abigail Smallwood
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Grayson Paisley
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Adrien Meyers
Keith & Will I_vote_lcapKeith & Will I_voting_barKeith & Will I_vote_rcap 
Statisztika
Összesen 784 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Maia Hansen

Jelenleg összesen 70544 hozzászólás olvasható. in 4401 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 47 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 47 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (84 fő) 2020-12-09, 17:41-kor volt itt.

Megosztás
 

 Keith & Will

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-12-06, 19:49


Értetlenül néztem rá. Miféle cukros bácsiról beszélt? Jó, jó, anyuék mindig mondták, hogy idegenektől ne fogadjak el semmit, de… Milyen cukros bácsik jártak volna ide? Tényleg nem értettem, minden esetre, azt a részét a mondandójának inkább figyelmen kívül hagytam.
‒ Nem, tényleg nem vagy az… ‒ mormogtam inkább csak magamnak, reméltem, nem hallja meg. Bár, ha annyira megharagudna érte, vagy bosszantaná, akkor már rég megverhetett volna, mégse tette.
Erősen kételkedtem benne, hogy olyan lett volna, mint én. Nem néztem volna ki belőle. Megrettenve pillantottam rá, mert nem akarok olyanná válni, mint amilyen ő volt. Inkább maradok „sírós anyámasszony-katonája”, de nem leszek olyan, mint ő. Keserűen megráztam a fejem. ‒ Sose fogok úgy gondolkozni, mint te ‒ ellenkeztem. Ellenkeztem, mert tényleg nem tudtam volna érzéketlen lenni, mint amilyen ő is volt. Lehet túlreagáltam, nem is tudom, de zavart az a jövő, ami a személyében megjelent előttem.
Némán hallgattam a meséjét Piton professzorról. Arra már én is rájöttem, hogy egy barátságtalan ember, de nem hittem volna, hogy a többi tanár is ilyen szörnyű lenne. Nem maradhattam volna otthon magántanulóként? ‒ Köszönöm ‒ mondtam halkan egy apró biccentés kíséretében. Azt hittem, többet mesél majd, de még ez a kis tudás is hasznos lehet számomra. Jobb, mint a semmi.
Grimaszoltam, amikor kiröhögött. Oké, lehet dicséretnek szánta, amit mondott, mégse úgy jött át. Az meg, hogy kezdett megkedvelni… Nem tudtam eldönteni, hogy ennek most örüljek-e, vagy sem. Nem terveztem több időt vele tölteni, mármint máskor is önszántamból összefutni vele, így jobban örültem volna, ha elfelejti a találkánkat. Bólintottam, amikor azt mondta, hogy majd ő elmondja a rokonának a véleményét. Helyes. Nem akartam belekeveredni a vitájukba.
A dünnyögése aztán még inkább összezavart. ‒ Nem vagyok beavatva? Mégis mibe? ‒ pislogtam rá. Ő tudott valamit a szüleimről, amit én nem? Vajon ő sejtette a titkos találkozók értelmét? Szívesen faggattam volna, de megálltunk egy nagy ajtó előtt. Ez már ismerős volt nekem, ezen keresztül vezettek be minket a nagyterembe, az első estén.
Hebegve elköszöntem a mardekáros fiútól, még a segítségét is megköszöntem, majd elmélázva ültem le néhány háztársam mellé, akik arról faggattak, hogy hol voltam korábban. Nem feleltem nekik. A gondolataim anyáék körül forogtak.

//Én is köszönöm a játékot. ^^ Remélem a szalagavató jól sül el. Smile //
Vissza az elejére Go down
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Keith Waldemard
Mardekár

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-12-05, 10:43


-Nos igen, nem mondtam, hogy nagylelkű vagyok meg kedves, a cukros bácsi a másik folyosón sétálgat. - Nem bírom a gyerekeket, annyira naivak, mindenben próbálják a jót meglátni. Talán épp ezért gondolok vissza negatívan a gyermekbeli énemre aki mindent megtett volna azért, hogy az apja szeresse és az anyja odafigyeljen rá. Hülye kis taknyos voltam aki nem vette észre, hogy minden próbálkozása semmitmondó és üres, a reménytelenség szobra voltam, de szerencsére a gyermekkor egy ideig tartó fertőzés csak és ki lehet belőle gyógyulni.
-Ez a te véleményed, meg van a sajátom is, Én is voltam annyi idős, mint Te, ha hiszed, ha nem, és körülbelül pont ugyanilyen voltam, mint amilyen Te, sírós, anyámasszony katonája és mindenkiben kerestem egy kis jót, nos ebből felnőttem, majd akkor is gondolkodj így, ha felnőtt leszel William. - Ezzel Én nem megbántani szándékozom, dehogy, egyszerűen ez az igazság, majd kinövi ezt és akkor rájön, hogy nem Én voltam utálatos, hanem Ő volt túl érzékeny.
-Például ott van Piton, na Ő ha egyszer valakit kiszúr magának annak rettenetes évei lesznek ezen falak között, És persze a többi tanár sem annyira jólelkű, mint azt mutatják, a helyedben nyitva tartanám a szemem. Majd megtapasztalod milyen is itt az okítás. - Mindent nem fogok elmondani neki, valamit meg is kell tapasztalni. Csak kell egy kis idő és minden tanárt megismer úgy teljes igazából, kár lenne lelőni a poént ennyire előre.
-Kössz, be kell látnom, hogy nem is vagy te annyira anyuci kisfia, kezdelek megkedvelni. - Röhögöm el magam. Néhány beszólása igazán frappáns időzítéssel jön elő belőle. Lehet ebből a kölyökből több is, mint most.
-Jól van, majd átadom Én. - Lényegében amúgy is jönnek hozzánk valamelyik hétvégén vacsorára ismét, apám úgy el lesz ragadtatva, hogy az kész csoda. Undorító ezt látni, kíváncsi lennék mit szólna a családom ha nem utaznék haza a nagyra becsült vendégek látogatására.
-Értem, akkor látszik nem igazán vagy beavatva. - Mormogom, na mindegy. Végül is mit tudhatnék meg egy 11-12 éves forma kölyöktől.
Úgy 20 lépés után megállok egy nagy szárnyas ajtó előtt majd kinyitom és belépek. Hátam mögé szólok a srácnak.
-Az orrod előtt. - És rávigyorgok. Valószínűleg összefutok még a gyerekkel, ez egészen biztos.

( Köszönöm a játékot! Smile Mivel kevés időm van a közelgő szalagavatóm miatt így most muszáj egy zárót írnom, élveztem a játékot Smile )
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-11-12, 04:24


Nem értettem miért utált ennyire. Nem is ismert. Nem is tettem semmit, hogy ilyen ellenséges legyen. Duzzogva tettem karba a kezem. Bezzeg, ha fordított helyzetben lennénk! Ha én lennék az idősebb, ő meg a kisebb, és ő tévedt volna el, akkor biztosan nem viselkedtem volna vele ilyen otrombán.
‒ Akkor nagyon önző lehetsz ‒ szusszantottam. ‒ És utálatos.
Bezzeg, anyu nekem mindig azt tanította, hogy ne legyek olyan, mint ő, hogy viselkedjek, tartsam be a szabályokat, tiszteljem az idősebbeket, érezzek együtt másokkal, legyek kedves, és mindenek felett próbáljak meg arra törekedni, hogy jó ember legyek… Ő nem volt az. Nem érdemelt ki semmiféle tiszteletet. ‒ Nem hiszem, hogy annyira törted volna magad érte ‒ jegyeztem meg csípősen, miközben még mindig az egyenruhám ujjába törölgettem az arcom. Ha nagyon akartam, vissza tudtam szólni másoknak, de… Egészen eddig nem láttam értelmét. Úgyse akartam haragban lenni másokkal, de ez a fiú… Már-már kényszerített arra, hogy én is ellenszenves legyek vele.
Aztán elmagyarázta, hogy mire is gondolt pontosan, és egy halk sóhajjal jeleztem a megkönnyebbülésemet. Akkor már csak meg kell majd keresnem a professzorasszonyt, és szólnom kell majd a kis incidensről, azonban egyelőre nem mertem volna a színe elé kerülni. ‒ Igazán? Akkor kié? És mit kell tudni a többi tanárról? ‒ nyomta el a kíváncsiságom az ellenszenvemet. Végül is… Felsőbb éves volt, talán tudott még tanáccsal szolgálni.
Értetlenül meredtem rá. Engem látott? Hol? Otthon nem hiszem, talán a boltban, de akkor meg emlékeznék rá… A következő állítására megráztam a fejem. ‒ Nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna, de ha mondtam is… Akkor is csak belőled indultam ki ‒ vontam meg a vállamat. Tény, apáéknak néha voltak furcsa dolgaik meg vendégeik, de… De biztos voltam benne, hogy sose tennének rosszat.
Kiderült, hogy mégis köze van a családomhoz, tényleg ismeri őket, szóval akkor lehet, hogy ő tudott valamit a titkos találkákról… ‒ Nem igazán beszélek vele, és nem vagyok bagoly ‒ grimaszoltam. Persze, majd biztos velem fog üzengetni neki, különben sem mondanék ilyet másnak. Ha bajuk volt egymással, beszéljék meg.
Követtem őt, hogy a fenébe ne követtem volna, hiszen ismerte az utat, és lehet, útközben összefutok egy kedvesebb személlyel. Addig meg… Kénytelen leszek elviselni a stílusát. Nagyon kellett igyekeznem, hogy lépést tudjak tartani vele, néha szó szerint futottam utána, így kicsit pirulva, lihegve válaszoltam neki.
‒ Láttam már párszor, de nem tudok sokat. ‒ Egy pillanatra megtorpantam, és a térdemre támaszkodva levegőért kapkodtam. ‒ Ereklyéket árul, a rajtuk ülő átkokat törik meg, néha találkoznak néhány ismerősükkel. Sose láttam, hogy bárkinek is kisebb csomagokat adnának ‒ vontam meg a vállamat. Nem értettem miért érdekelte ennyire a családom, de nem fecsegtem róluk. Ha előttem is titkolóztak, akkor nyilván nem akarták, hogy mások is tudjanak a találkozóikról. Talán, ha megnyerőbben indított volna, akkor most máshogy állnék hozzá.
‒ Szóval, merre van a nagyterem? ‒ kérdeztem homlokráncolva, hiszen még mindig nem mentünk fel egy lépcsőn se, és sehol nem is láttam azt. Ugyanazon a szinten voltunk, valahol máshol… Ő biztos tudta, hogy hol, de számomra ismeretlen volt a hely. Reméltem, nincs messze, mert nem akartam sokáig itt időzni, az ő társaságában, ahogy azt se akartam, hogy kiverje belőlem azt, amit elhallgattam a szüleimről.
Vissza az elejére Go down
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Keith Waldemard
Mardekár

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-10-31, 17:47


Nos a kölykök látszik, hogy mennyire el van anyátlanodva és legszívesebben hazáig szaladna, ha megtehetné. Nem értem, esküszöm nem értem. Én örültem mikor elszabadultam apám hatalma alól még ha nem is véglegesen. Nekem az iskola maga a mennyország volt, csínytevések és egyéb más rosszalkodások főbb színtere. Élveztem, hogy állandóan kihúztam a gyufát, itt mindent szabadnak éreztem. Eleinte csak rosszalkodtam, mint egy buta kisgyerek aztán persze ahogy idősödtem jöttek a lányok és máris másfelé irányult a figyelmem. Én ezt az egészet maga a szabadságként éltem meg. Ez a kis hiszti meg sírás amit ez a kölyök produkál, hát nem is tudom, biztos neki küldték azt a levelet? Jobban járt volna, ha otthon marad anyuci szoknyája alá bújva. Itt a gyengébbeket mindig eltiporják, de erre hamarost rá fog jönni a kis srác. A saját bőrén tapasztalja majd meg.
-Ez így van, de nem is mondtam, hogy bármi ilyesmi szorult volna belém, meg azért lássuk be, empátiát mutatni, egy 5 perce se ismert kis kölyök felé , nem olyan egyszerű. - Meg hát nem is arról vagyok híres, hogy ilyesmit tennék. Igazán nem tartozom a pátyolgatós osztag közé. Én is magam helyezkedtem el mikor ide kerültem. Ő sem hiheti azt, hogy mindig mellette állnak majd és megvédik meg megvigasztalják egy-két magányos órájában. Itt boldogulni kell, talpra állni és a ranglétrán egy kellemes pozícióban sátrat verni ahonnan nem túrhatnak ki és akkor minden a legnagyobb rendben lesz.
-Úgy értettem, hogy bármennyire is ijesztőnek tűnik a boszorka nem harap, ez csak a látszat, az elsősökkel meg aztán külön engedékeny. A ki spécizés meg nem az Ő asztala. - Az inkább Piton-é, Ő már azért hamarabb szemet vet egy késő diákra és annak onnantól végérvényesen vége. Én már csak tudom, a házába tartozom és tudom milyen, bár velem sosem volt gondja, a bájitaltan az egyik erősségem, a tananyagot betűzve is tudom, mert ez az egy ami érdekel.
-Nem hiszem, láttalak is már, tudom kiről beszélek, viszont egy szóval sem mondtam sötét ügyleteket, azt te mondtad. - Vonom fel a szemöldököm. Ez kezd érdekes lenni, vajon mit tud a srác az apjáról és ezzel együtt az én apámról is. Na nem mintha úgy tűnne a gyerek be van avatva mindenbe, de gyerekként Én is sok mindent kiderítettem hallgatózva, figyelve, gyermekkori ártalom.
-Semmiség, csak egy idegesítő kis seggfej, ha gondolod szó szerint ad már át ezt neki, ha legközelebb összefutsz vele. - Ivan a családunk édes, bűbájos, mindenki büszkesége. Apám egyszerűen el van varázsolva tőle. Nekem csupán a garatomat csiklandozza úgy, hogy hánynom kelljen tőle. Apám szerint sokkal jobban járt volna, ha helyettem Ivan lenne a fia. Pechje van az öregnek, ez nem jött be neki.
Elindultunk a nagyterembe a vacsorára. Bennem azonban továbbra is ott motoszkál, hogy vajon mennyit és mit tud a gyerek. Sok igen gyanús elem van apám, nagybátyám vonalán, nekem pedig igazán kellenek az információk.
-Apám egyik üzlet fele, rengeteg titkos kis látogatása van apádnak nálunk, de gyanítom, hogy nálatok is megfordul apám. Párszor kisebb csomagokkal érkezik apád hozzánk és rejtélyesen bezárkóznak olyankor apám dolgozószobájába pár órára, de többet Én sem tudok, most pedig mesélj te, apád mit szokott az üzletében csinálni? - Információért információ dukál, nem?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-10-18, 19:36


Tényleg haza akartam menni. Anya mindig azt mondta, hogy nyugodjak meg, ez olyan, mintha egy nagy kalandban vennék részt, de én nem akartam. Jobb szerettem volna otthon tanulni, ahogy eddig is tettem. Már nem is bántam annyira, hogy kevés embert ismertem, hiszen az itteniek többsége olyan udvariatlan volt. A segítőkészség, vagy éppen a tolerancia is kiveszett belőlük.
Az előttem álló fiú se tűnt jobbnak, pedig én tényleg hittem, vagy legalább is, reméltem, hogy ő más lesz, mint a többiek. Nem is figyeltem, hogy melyik házba tartozott, amikor félve felpillantottam rá, akkor is csak az arcát néztem meg.
A talárom zsebében turkáltam, amikor hallottam a gúnyos megjegyzését. Egy pillanatra ledermedtem, majd csúnya pillantást vetettem rá. ‒ Te meg nem vagy épp az empatikusság élő szobra ‒ feleltem halkan, miközben elővettem egy zsebkendőt, hogy kifújjam az orrom. Miután végeztem ezzel, szépen összehajtogattam, majd a zsebem mélyére süllyesztettem. A szüleim gyakran mondták, hogy álljak a sarkamra, de senkit nem akartam megbántani. Azonban, ez a mardekáros fiú sem tanúsított túl sok együttérzést. Lehet, hogy félénk voltam, de nem szoktam meg a tömeget, az egész iskolarendszert, így aztán sok területen bizonytalan voltam.
De hát csak elárultam neki, mégis volt a bajom. Nem kellett külön felhívnia a figyelmemet, hogy McGalagony, illet Piton professzor nem árt vigyázni. Ezt már a felsőbb éves háztársaink elmondták még a beosztási ceremónia napján. Épp ezért rettegtem mindkettőtől, és pontosan emiatt pánikoltam annyira. ‒ Nem teljesen értem, de a tanárnő akkor is dühös lesz, és nem akarom, hogy úgy könyveljen el, mint aki állandóan késik. Ahogy azt se szeretném, hogy épp ezért az eset miatt kipécézzen magának ‒ osztottam meg vele az aggályaimat, bár nem értem miért, hiszen úgyse értette volna meg, vagy szimplán hidegen hagyta volna.
Aztán sor került egy gyors bemutatkozásra, és amikor elismételte a vezetéknevemet, felvont szemöldökkel néztem rá. ‒ Igen, az ‒ mondtam mielőtt még szóbahozhatta volna apámat. Kíváncsian, és egyben értetlenül meredtem rá, amikor azt mondta, hogy apámat „nem éppen a legjobb körökből” ismeri. Ez alatt mit érthetett? Hiszen az apám jó ember volt, mindig tisztességesen bánt az embereivel és a vásárlóival. Persze, csinált titokzatos dolgokat, de nem hinném, hogy attól rossz ember lenne, hogy vannak titkai.  ‒ Nem tudom, mire gondolsz. Apám becsületes, rendes ember. Sose keveredne sötét ügyletekbe. Lehet összekeversz valakivel ‒ ráztam meg a fejem. Biztos voltam benne, hogy tévedett, vagy szimplán ugratni akart. Arra a kérdésre, hogy ismerem-e Ivant, elkerekedtek a szemeim. Ismertem őt, szóval, akkor ő is ismerte a családomat. Ettől függetlenül, biztos voltam abban, hogy tévedett. A kérdésére lassan bólintottam. ‒ Igen. Miért kérded?
Furcsa pillantásokkal illethettem, amikor kijelentette, hogy nem volt kedve órára menni. Én nem mertem volna ezt tenni. Ha nem tévedtem volna el, akkor most is a tanteremben üldögélnék, mint minden rendes diák. Most akkor rossz lennék, mert nem mentem be órára? Pedig, esküszöm, nem volt szándékos!
‒ Hát jó… Menjünk ‒ motyogtam halkan, majd felálltam, hogy kövessem őt. Közben folyamatosan azon járt az eszem, hogy mégis mire gondolt korábban. Mit tudott, amit én nem? Egyszerűen tudni akartam. Talán, ő megadhatta volna azokat a válaszokat, amiket már egy ideje próbáltam megkaparintani.
‒ Mondd csak, amikor apámat említetted, akkor mire gondoltál? ‒ kérdeztem. Egy próbát megért, ha nem kapok választ, akkor legfeljebb továbbrágódom a dolgon.
Vissza az elejére Go down
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Keith Waldemard
Mardekár

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-10-16, 12:06


Lényegében apám miatt rengetegszer kerültem olyan helyzetbe amiből magamnak kellett kiverekednem. Aranyvérű imádóként másra nem is kellettem nekik, mint, hogy a nevet vigyem tovább és a vagyon ne szálljék másra, akinek semmi köze hozzá. Azonban apám azt hitte, mint fia úgy fogok táncolni ahogyan Ő kívánja, hát ebből nem sok valósult meg, nem szándékoztam már gyermekként sem szófogadó, parancskövető hű ebként funkcionálni. Akkoriban azonban még képes volt megfélemlíteni. Csak felemelte hangját vagy éppen a kezét és elhallgattam vagy abbahagytam azt amit tettem. Ám ahogy Én nőttem Ő úgy csökkent a szememben, már nem féltem tőle, már nem volt tekintélye, hatalma felettem. Egy apa dolga az volna, hogy a fia büszkén felnézhessen rá, nos ez neki nem sikerült. Anyámnak meg végképp, Őt már gyermekként sem tiszteltem mert nem tudott számomra védelmet adni apámtól sem megnyugvást egy-egy verés után. Így lettem az, aki most vagyok, Persze a Waldemard vér bennem él, Én sem szeretem a gyengébbeket és persze akit lehet azt kihasználok, a véremet megtagadni nem tudom. Madison ugyan sokat változtatott rajtam, de megszüntetni ami vagyok még Ő sem képes.
-Bocs, nem akartam megsérteni pici érzéseidet. - Persze ezt egy kisebb gúnnyal ejtettem ki. Tudom milyen érzés ennyi idősnek lenni, ám a sírást sosem toleráltam, Én sosem sírtam még ennyi idősen sem. Azt a gyengébbek szokták, a gyengéket pedig eltiporják, ez a világ rendje. Ha ez a gyerek itt akar maradni és nem a legaljáról szagolni az iskolai hiearchiát jobb ha összekapja magát, persze ez csak az én véleményem.
-Remek időpontot, tanórát és tanárt választottál el az eltévedéshez. Még szerencséd, hogy nem Piton volt az, akinél eltévedtél. Az öreg professzor hölgy harapósnak tűnik, de már nincs meg hozzá a foga, ha érted mire célzok. - Vigyorogtam. Már rég nem félem a Roxfortos tanárokat. McGalagony pedig sosem volt az a kimondott hárpia, legalább is számomra nem. Piton azonban mindig is ellenszenves volt, hiába is a Mardekár házvezetője. Ettől még nem kell megkedvelni, szerintem senki sincs oda érte csak max hízelgés szintjén.
-Royceston? Ismerem apádat, na persze meg ne sértődj, de nem éppen a legjobb körökből. Apám egyik üzlettársa, ha ezt nevezhetem így. - Royceston volna a kölyök? Hmm..nem is tudtam, hogy van egy fiatal fiúk. Érdekes, na persze ahogy látszik a srác nem a apjára ütött, azzal, hogy itt itatja az egereket, mint egy két éves, semmiképp nem tűnik Royceston-nak, hacsak nem tévesztem össze valamelyik másik családdal, de nem, azok a fülek meg a szeplők, szakasztott az a familia.
-Ismered Ivan Waldemard-ot? - Csak egy ártatlan kérdés, a kölyök Will-lel egyidős, nem a Roxfort növendéke, de mivel apám és a családunk "jóban" van William családjával talán ismeri azt a kis szarost.
-Nem volt kedvem órára menni. Szerintem most már te se nagyon keresgéld a tantermedet, lassan vége az órának. - Úgy talán 20 perc múlva, esélytelen hogy eljusson oda addig, az iskola másik szárnyában van az óra, mire odaér pont vége is, akkor meg felesleges köröket futna.
-Hamarosan vacsoraidő van, a nagyterembe tartok, ha gondolod kísérj el, ott lesznek addigra a társaid is. - hatalmas nagy segítőkészségemet Madison-nak köszönhetem...kár, hogy ezért annyira nem vagyok hálás.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-09-27, 16:36


Nem értettem, hogy miért voltak olyan undokok az emberek. Talán nem kellett volna ideje jönnöm. Egyre inkább arra gondoltam, hogy anyuék mindent megtaníthattak volna nekem otthon is. Otthon! Annyira hiányzott minden… Muszáj volt idejönnöm? Ez a hely ijesztő. Félek, és biztos senki nem fog megtalálni, vagy… Ha esetleg McGalagony professzor talál rám, akkor biztos jól leszid, hogy miért nem voltam órán.
Annyira kesze-kuszák voltak ezek a folyosók! Már azt se tudtam, hogy melyik szinten vagyok. Talán ezért is rogytam le az egyik padra. Apu mindig azt mondta, hogy ha eltévednék, akkor ne mozduljak, várjam meg, amíg rám találnak. De… Mi van akkor, ha senki nem talál rám, és itt fogok meghalni? Én nem akarok kísértetként kószálni a kastélyban! És mégis… Ha napokig nem találnak rám, akkor éhen-, vagy szomjan halok, és az egészben az a legrosszabb, hogy senkinek nem fogok hiányozni. Vajon valakinek feltűnne, hogy nem vagyok a klubhelyiségben?
Ilyesmik jártak az eszembe, amikor bőgni kezdtem. Éreztem, ahogy a sós könnyek mossák az arcomat, vagy, hogy a nadrágom átnedvesedik a sírástól. Hihetetlen, hogy mennyit tudtam sírni. Aztán lépteket hallottam. Először megörültem, hogy nem ezen a sötét és rémisztő helyen fogok meghalni, aztán megrémültem, mert nem tudtam elképzelni, hogy ki járhatott erre.
Amikor az ismeretlen fiú megszólalt, nagyokat pislogva néztem fel rá, majd utoljára letöröltem a talárom ujjával az arcomat. Nem tudtam eldönteni, hogy viccelt, vagy komolyan beszélt-e. Honnan is tudtam volna? Jóformán otthon nőttem fel, alig voltak korombeli látogatóink, ő pedig sokkalta idősebb volt nálam. Ijesztő volt. Aztán végül mondta, hogy csak viccelt, de ezt cseppet sem találtam mulatságosnak. ‒ Ne hívj öcsinek! ‒ dadogtam félénken. Nagyon nem tetszett, hogy így hívott. Nem volt a bátyám, sőt egy idegen volt a számomra, nem akartam, hogy így nevezzen csak azért, mert idősebb volt nálam. Ez sértette a kis büszkeségemet.
Amikor megkérdezte, hogy mi bajom van, akkor meglepett arcot vághattam. Eddig senki nem kérdezte meg, hogy mi bajom van. Senkit nem érdekelt. ‒ Eltévedtem ‒ ismertem be kelletlenül. ‒ Átváltoztatástan órán kellene lennem. McGalagony professzor meg fog ölni ‒ magyaráztam tovább. Nem tudtam mióta tarthatott az óra, de abban biztos voltam, hogy alapos fejmosást fogok kapni a tanárnőtől, holott nem szándékosan hagytam ki az óráját.
Csúnya pillantást vetettem rá, hiszen most meg kölyöknek hívott. Ez sem nyerte el a tetszésemet. A nevére biccentettem, nem volt kedvem kezet nyújtani. ‒ William. William Niven Royceston ‒ mutatkoztam be neki, mert anyu mindig arra tanított, hogy mutatkozzak be illedelmesen, és ne csak a keresztnevemet mondjam, mint Keith, hanem a családnevemet is. Bár, sose értettem, hogy miért kell annyira kihangsúlyozni ezt, mintha valami titkos kód lenne a vezetéknevünk, amit csak a beavatottak értettek. Hiába kérdeztem erről a szüleimet, mindig elhajtottak annyival, hogy így illik bemutatkozni. Egy idő után már nem is erőltettem a dolgot. Pedig megfigyeltem egy-két fura esetet, amikor a boltunkba betért valaki, és milyen furcsán reagált, amikor megtudta, hogy az üzlet a miénk, aztán apával váltottak néhány szót, aminek nem is nagyon volt értelme, majd eltűntek az üzlet hátsó felében. Fura volt. Engem sose engedtek sose, sőt nem is akarták, hogy valaha lássam azt a helyet.
‒ Te miért nem vagy órán? ‒ kérdeztem, miután abbahagytam a szüleim furcsa dolgain való rágódást. Persze, könnyen lehetett, hogy mivel felsőbb éves, ezért neki most épp nincs órája, de az is lehet, hogy Keith velem ellentétben szándékosan lógott.
Vissza az elejére Go down
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Keith Waldemard
Mardekár

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-09-26, 16:58


Őszinte leszek, apám ma elvette a sulykot, mindig is tudtam, hogy imád uralkodni rajtam, ez egyértelmű volt a kezdetektől. Mindig éreztette velem és anyámmal, hogy a háznak és a családnak Ő az ura, gyermekként megrémisztett hatalmas alakja és mindig szigorú tekintete, de az évek múlásával Én is érettebb lettem, Ő pedig egyre csak öregebb, daliás, már-már veszélyesen férfias testtartása hatalmas pocakra váltott, sűrű sötétbarna haja pedig egyre csak hullani kezdett, a megmaradt haj pedig őszülni, a félelem iránta egyre csekélyebbé vált. Mostanra pedig minden tekintélyét elvesztette, nem félek tőle, nem tisztelem és nem is érzem úgy, hogy valóban az apám volna. Azonban még mindig felettem tartja az ostorát és csettint vele, ha valami olyat követek el ami fenséges családjának hírnevébe kerülne. Ez most is megtörtént, Madison látogatása után apám ordítozva tört ki, hogy mégis ugyan mit képzelek magamról, hogy egy sárvérű lánnyal állok össze, és, hogy ez mekkora szégyen stb stb. Magam is kieresztettem hangom és véleményem amiből az lett, hogy végül apám veszített és paprikavörös fejjel ment vissza a dolgozószobájába. Bennem csak úgy kavargott a büszkeség és a győzelem édes íze, de nem sokáig. Ma hírét kaptam Dumbledore-tól, hogy apám nem hajlandó tovább állni a Roxfortos éveim költségét és ebben a tanévben talán már véget is érhetnek tanulmányaim, ugyan apám nem mondta ki, hogy kitagad a családból, de valószínűleg ezt akarta tudatni velem, dolgozzak meg a pénzért és ne élősködjek rajta, ha már nincs irányába tisztelet.
Madison erről egyelőre mit sem tud, de bizonyára magát okolná így nincs is szándékomban mondani neki bármit is, majd megoldom valahogy, ha pedig nem, sebaj, valahogy megleszek apám könyöradománya nélkül is, nagybátyám szívesen kisegít majd, jó fej az öreg, csak nem épelméjű figura.
Nagyban sietek, na nem órára, ma nem, ennyi kiugrót megtehetek, ha már amúgy sem fizetik a tandíjamat, nem? Léptemben odaköszönök Sir Nicholas-nak majd a nagy márvány oszlopnál jobbra fordulok, kicsi kell csak, hogy ellépjek a törpe mellett aki igen keményen itatja a patkányokat.
-Nem, szerintem nem foglak bántani Öcsi, ma kedd van, kedden elég jó fej szoktam lenni, de ha Hétfőn fogsz ki, hajaj...de viccen kívül, mi bajod van? - Az elsőévesek nem szoktak ennyire búvalbéleltek lenni, tudtommal élvezik, hogy minden marhaságot tanulhatnak a tanároktól..na persze ebbe a későbbiekben nagyon belefognak unni.
-Mellesleg a nevem Keith, hát neked Kölyök? - Ha már úgy látszik egyikünk se hajlandó órára menni akár dumálhatunk is a törpével, nem?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-09-05, 01:39


Azt hiszem, eltévedtem. Már réges-rég Átváltoztatás órán kellene lennem, de nem találom a termet. Hiába kérdeztem meg néhány felsőbb éves diákot, azok kiröhögtek, és fellöktek. Mardekárosok. Mardekárosok voltak mindenütt. Nem értettem. Anyu is mardekáros volt, és mégse volt ilyen gonosz. Ő mindig segített másoknak.
Féltem. Féltem, hogy eltévedtem ebben a hatalmas kastélyban, és többé nem találok vissza a nagy lépcsőházba. Egy ideig céltalanul kóvályogtam, és azon merengtem, hogy továbbpróbálkozzak-e a nagyoknál, de látva a megvető pillantásaikat, inkább a fal mellett próbáltam elosonni mellettük. Olyan magányos voltam. Haza akartam menni! Az egy dolog volt, hogy a hollóhátasokkal egész jól kijöttem, de a suli többi része biztosan összeesküdött ellenem.
Például, amikor befordultam az egyik sarkon, akkor egy kísértettel találtam szembe magam, aki hörgött meg a láncait rázta. Megrémültem tőle. Kiabálva rohantam végig a folyosón, a többiek meg csak nevettek rajtam. Nagyon rossz volt! Olyan megalázottnak éreztem magam.
Végül, elhatároztam, hogy nem fogok azon görcsölni, hogy odataláljak a teremig, hiszen veszett ügy volt az egész. Helyette egy oldalsó csarnokba kucorodtam le az egyik padra. Körülöttem lovagi páncélok voltak, amelyek néha nyikorogva megmozdultak. Ilyenkor mindig megrémültem, de hamarosan lehiggadtam, mert otthon nekünk is voltak ilyenjeink, szóval egy idő után ezek a szörnyű hangok inkább az otthonomra emlékeztettek.
A házunk… Annyira szerettem azt a házat, és annyira hiányzott! A Roxfort szép és hatalmas volt, de egyben rémisztő és félelmetes is. Felhúztam a lábaimat, átkaroltam a térdeimet, majd szipogva nekidöntöttem a fejem combomnak. És bőgtem. Fiú létemre olyan keservesen bőgtem, hogy később biztosan szégyellni fogom. Azonban most nem volt itt senki, aki a nyomoromon röhöghetne, szóval nyugodtan engedtem utat a könnyeimnek. A sírás jót tett. Kiadtam magamból minden fájdalmamat és feszültségemet.
Miközben ott ücsörögtem, azon töprengtem, hogy írok egy levelet anyuéknak, hogy vegyenek ki az iskolából, és tanítsanak otthon, mert ezt én nem akarom. Léptek zaja zökkentett ki. Riadtan felkaptam a fejemet, és a taláromba töröltem a könnyeimet. Reméltem, hogy az idegen továbbmegy, vagy legalább is nem vesz tudomást rólam, de tévedtem. Kisvártatva felbukkant. Nem messze tornyosult tőlem.
‒ Ki vagy te? ‒ dadogtam. ‒ Te is bántani akarsz? ‒ próbáltam nem remegő hangon beszélni, bár biztosan nagyon szánalmasan festettem. Tuti, hogy még az is látszott rajtam, hogy sírtam.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets
avatar

TémanyitásTárgy: Keith & Will   Keith & Will Empty2015-09-05, 01:38


...
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets

TémanyitásTárgy: Re: Keith & Will   Keith & Will Empty


Vissza az elejére Go down


 
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Keith Waldemard
» Keith & Marie
» Keith & Madison
» Keith&Regina
» Rosemary & Keith

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Pincefolyosók-
Ugrás: