Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb




ϟ Hermione&Cormac
  Today at 20:24
Cormac McLaggen





ϟ Megan & Tommy
  Today at 12:53
Megan Smith
A hónap posztolói
Elijah Crowfield
 
Megan Smith
 
Quessena Melchys
 
Calista Merrick
 
Dane Seoras
 
Nox Djarum
 
Sheree Parks
 
Cody Armstrong
 
Draco Malfoy
 
Luna Lovegood
 
Statisztika

Összesen 578 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Aviana Holbrook

Jelenleg összesen 33631 hozzászólás olvasható. in 3126 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Foltozott Üst

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Gwendolyn Sommerset
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 29
ϟ Hozzászólások száma : 38

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2016-07-24, 23:58



Reed & Gwen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mást is hozzád vágjak egy rongyon kívül?

Az agyamra ment ez a pasi. Hát mennyire kellett csökkent értelműnek lennie valakinek, hogy felfogja azt az aprócska tényt, miszerint mást sem akarok, csak azt, hogy eltakarodjon az életemből? Ha már mindent tönkretett, akkor nehogy már évekkel később legyen képe ahhoz, hogy tulajdonrészt követeljen abból az üzletből, ahol én már évek óta dolgoztam. Még csak nem is az volt az eredeti szándéka, hogy bocsánatot kérjen tőlem, arra sem volt képes, hogy egyáltalán korábban felkeressen, vagy legalább egy levelet írjon nekem. Ezek után számomra megszűnt létezni az a srác, akit valaha szerettem, most már gyűlöletet éreztem iránta. Azt hiszem, erre mondták azt, hogy egy hajszál választotta el egymástól a két érzelmet. Most már csak egy újabb ellenséget láttam Reedben, akit a hátam közepére nem kívántam.
‒ Ha egyáltalán meséltél volna bármit is, de nem tetted, hát magadra vess, amiért így viselkedek veled!‒ böktem mellkason. Talán, akkor megijedtem volna, de most már nem olyan az a kislány, akinek megismert, ezt beláthatta volna ő is. Megedződtem, a szívem jéggé vált, és mindenben csak az üzletet és a megélhetést kerestem. Korán megtanultam, hogy ha élni akarok, dörzsöltnek és találékonynak kell lennem. Szóval, nem igazán érdekelt az a mese, amit a naiv Gwennek talált ki, az az énem nem létezett, amikor sutba dobott mindent, ami kettőnk volt, megszűnt létezni.
‒ Na, álljunk csak meg! ‒ pillantottam rá villámló tekintettel, s a kezeimet a csípőmre helyeztem. A fogaim közt szűrtem a következő szavakat: ‒ Nekem te nem parancsolsz, világos?! Azt csinálok, amit akarok, semmiben nem fog egy kis hülye megakadályozni ebben. És akár hiszed, akár nem, léteznek még ügyvédek a földön, ha kell, összekaparom rá a pénzt, hogy kitúrjalak innét, mert mint említettem, ez a fogadó nem tartozik hozzád. Semmit nem tudsz sem a belső vezetéséről, sem az alkalmazottakról, de még a vendégekről sem, szóval, nehogy már te ugass nekem, mikor szemernyi jogod sincs itt lenni! Ja, bocsánat, rokoni ágon… De mit számít a vér, ha a perben végül bebizonyítom, hogy alkalmatlan vagy a vezetésre? ‒ vágtam a fejéhez a következő szavakat. Nem mondhatnám, hogy végtelenül türelmes voltam vele, sőt, egyáltalán nem voltam az. Csupán annyit akartam, hogy elhallgasson, és eltűnjön innen mindörökre.
‒ Eljátszottad minden bizalmamat, ne várd, hogy bármit is elhiggyek neked, amit kiejtesz a szádon ‒ fontam össze a karjaimat magam előtt. Még mindig kitartottam, bár már közel álltam ahhoz, hogy a stressztől sírva nekivágjam az első tárgyat, ami a kezem ügyébe került volna.
‒ Ne hívj így! ‒ fordítottam el a fejemet. Rá sem bírtam nézni, undorodtam az összes hazug szavától. Olyannyira, hogy a végén kifakadtam. ‒ Nem! Te fogd már fel, hogy nem akarlak semmilyen istenverte módon az életemben tudni! Ha egyszer cserben hagytál, nem lenne olyan egyszerű, ha fognád magad, és oly könnyedén kisétálnál innen, mint annak idején tetted? ‒ éreztem, hogy vészesen emelkedett a hanghordozásom, még szerencse, hogy a szoba hangszigetelő bűbájjal volt ellátva, különben most az egész fogadó az én ordításomat hallgatná.
‒ Én nem akarom ezt, elegem van ebből… Nem akarlak se téged, se más társat… Nem akarok kibékülni se, csak… Csak hagyj már végre magamra… Nem akarok és nem is tudok neked új esélyt adni, nem hiszek neked… ‒ csendesedtem el, miután elült a vihar. Az ágyhoz sétáltam, lerogytam már, és mindkét kezemmel a hajamba túrtam. Nekem ez már túlontúl sok volt. Semmi másra nem vágytam volna jobban, mint békére és legfőként magányra.



[You must be registered and logged in to see this link.]|

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reed Haines
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 9

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2016-07-04, 17:30

[You must be registered and logged in to see this image.]


Gwen & Reed


[You must be registered and logged in to see this image.]

Megjegyzés: Befúj, kiszív… ja nem, fordítva
Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]



Hogy milyen lány Gwen? Kedves, mosolygós, szerény… Na ez az, hogy nem is biztos, hogy ilyen. Igazából halvány gőzöm sem volt róla, hogy ki is ő. Az elmúlt években magára hagytam, és teljesen jogosan dühös rám, de azért szerintem megérdemelnék egy esélyt, vagy legalább egy felet, hogy megmagyarázhassam, hogy miért tettem ezt ellene – na meg mindenki más ellen. Az tuti, hogy a haverjaim örülnének nekem, és hátba veregetnének. Na meg az is igaz, hogy Gwen esetében én egy másik lánnyal smároltam, mielőtt leléptem.
De ha már a sors úgy gondolta, hogy kaphatok még egy lehetőséget, hogy helyrehozzam a dolgokat, akkor megteszek érte mindent, hogy helyre is hozhassam. Akár akarja ezt Gwen, akár nem. Remélem, mikor már elmúlt a kezdeti haragja, rájön, hogy én csak jót akarok neki, és hogy tényleg megváltoztam, és végre tisztán fogja látni a dolgokat. Egyébként itt meg kell jegyeznem, hogy nagyon formás kis nő lett belőle. Na elég a fantáziálásból, Reed! Koncentrálj a feladatra: meggyőzni Gwent, hogy még kedveled, ami igaz is, és hogy szeretnéd jóvá tenni a dolgokat.
Bár amiket mondott, azok alapján ez nehezebb dió lesz, mint gondoltam. Gyerekes mesének hívja azt, amit el akarok mondani neki. Felettébb fenomenális kezdés, mit ne mondjak. – Oké, halálra rémíteni talán nem is, de ha ezt akkor meséltem volna el, amikor még fiatalabbak voltunk, akkor tuti, hogy megrémültél volna – válaszoltam neki. Nem tehettem róla, hogy kezdtem egyre jobban dühös lenni én is, de ez a hozzáállás szerintem nem az, amit érdemelnék. Nekem menekülnöm kellett, és egyszerűen nem tudtam szólni, hogy mi van velem. Ennyi, kész, vége van. Igazán érthető ok, de neki ez nem elég, neki biztos valami akkor lónagy hazugság kéne, hogy már elhiggye. De persze ezt nem várhatom el tőle, mivel elhagytam, ott hagytam, vagy a fenébe is, miket beszélek én itt össze? Megzavarja az agyamat Gwen.
Igen, az alkalmazottakra nem gondoltam. Pedig nem lett volna rossz bebizonyítani neki, hogy pedig törődök az emberekkel, és vele is törődnék, ha hagyná magát. – Márpedig akkor soha többet nem beszélsz a vendégekkel, mert én nem megyek innen sehova. Engem is örökösének választott Tom, akárcsak téged. Ez ellen semmit sem tehetsz. És nem fogok lemondani a részemről csak azért, mert neked ez nem tetszik. – Lehet, hogy nem így kellett volna megpróbálni kibékülni vele, de már kimondtam. Értem, igaza van, hogy  már sokkal régebb óta van itt meg minden, de mégiscsak volt valami oka, hogy Tom az én tohonya, lusta, alkoholtól bűzlő apámra hagyta ezt a kócerájt, illetve a felét. Örülhetne, hogy én fogom továbbvinni az üzletet, és nem az az idióta tulok barom. De persze ha ezt megemlíteném neki, akkor is biztosan csak azzal jönne, hogy pedig mintha nem is rám hagyták volna a fogadót, hanem az apámra, tehát semmi jogom nincs itt lenni. Így úgy döntöttem, hogy nem fogom megemlíteni neki, hogy mi is történt igazából. Illetve, én úgy tudom, hogy ő nem tudja, hogy nem rám hagyták elsőre a Foltozott Üstöt. – Mellesleg nyomatékosítanám, hogy ez nem hazugság lenne. – Legalábbis megpróbálom majd az igazat mondani valahogy úgy, hogy kihagyjam a vérfarkasos dolgot. Illetve, muszáj lesz valamit mondanom neki. Különben nincs értelme, hogy miért menekültem el. Végül is, ha megharaptak, akkor sem kellett feltétlenül átváltoznom, nem igaz?
- Gwen – csóváltam a fejemet – fogd már fel, hogy ez a mi fogadónk, és nem megyek sehova. Tom rám is rám hagyta, és én meg akarom tartani a helyemet. És nagyon szeretném, ha ezt együtt csinálhatnánk meg. És nem azt kérem, hogy rögtön béküljünk ki. Csak azt, hogy adj nekem egy esélyt, hogy bebizonyíthassam, hogy megváltoztam, és hogy a jó oldalon állok. A te oldaladon – nyúltam felé, hogy megbökjem a vállát, mint régebben, de gyorsan abba is hagytam a mozdulatot, és leejtettem a kezemet a testem mellé. – Kérlek – néztem rá könyörögve. Komolyan szerettem volna kompromisszumot kötni. Akármilyen áron. Na persze azt kivéve, hogy elmenjek innen.








Asshole? Why is everyone saying this?
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gwendolyn Sommerset
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 29
ϟ Hozzászólások száma : 38

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2016-05-01, 00:27



Reed & Gwen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mást is hozzád vágjak egy rongyon kívül?

Nem kértem sokat az élettől. Nem kértem, hogy fényűzésben éljek, nem kértem rendes családot, nem kértem egy hűséges társat magam mellé. Csupán annyit akartam keresni, amennyivel tudtam fizetni a lakásomat, a hiteleimet meg be tudtam vásárolni. Barátokra se vágytam, elég volt nekem Tom, ő mindig meghallgatott, velem volt, apám helyett apám volt. Az álmaim se voltak teljesen elérhetetlenek ‒ már ha voltak még egyáltalán.
Hosszú évek alatt, vért izzadva felépítettem magamnak egy életet, nagyjából helyrejöttem lelkileg, erre megint felbukkant ez az idióta, hogy rommá döntsön mindent. Most azonban nem akartam engedni neki, még akkor se, ha ehhez akkora patáliát kellett csapnom, hogy az egész fogadó felfigyeljen kettőnkre. Gyűlöltem Reedet, talán jobban, mint apámat meg a mostoháját. Legszívesebben megfojtottam volna egy párnával, de ehelyett csak le akartam rázni. Azonban, úgy tűnt, nem sikerült felfognia, hogy nem láttam ezen a helyen szívesen, és azt akartam, hogy mielőbb távozzon a közelemből, és az életemből.
Az erőszakossága irritált, ahogy az is, hogy nem hagyott nekem személyes teret. Meg akarta beszélni a dolgokat, csakhogy nem volt mit megbeszélni. Egy óriási baklövésként elkönyveltem az életemben, és nem akartam többet hallani felőle. Azért adtam neki egy esélyt, hogy elmondja a szánalmas kis történetét, de tudtam, a helyzeten nem képtelen lesz szépíteni vele. Nem bíztam benne. Többé már nem. Csak azért hagytam, hogy beszéljen, hogy végre lekopjon.
‒ Nem tudsz halálra rémíteni, Haines. Nem félek se tőled, se a gyerekes mesédtől ‒ vetettem oda foghegyről. Halálra rémíteni? Mégis mivel ijesztett volna meg? Nem érdekelt vele kapcsolatban semmi, ami miatt rettegnem kellene majd. Ezek után javasolta, hogy a „beszélgetést” folytassuk odalent, azonban én nem akartam vele mutatkozni. Keserűen felnevettem, és karba tett kézzel nekidőltem az ajtónak.
‒ Van több alkalmazott is, boldogulnak. A vendégekkel pedig addig nem vagyok hajlandó foglalkozni, amíg ki nem sétálsz a kijáraton. Szóval, essünk túl a hazugságaidon most azonnal, aztán távozz, hogy folytathassam a munkámat! ‒ válaszoltam neki, de éreztem, hogy a szavaim ismét megtelnek gyűlölettel, és legszívesebben megint hozzávágtam volna valamit.
‒ Ne okoskodj! Évek óta dolgozom a szakmában, így ne akard nekem megmondani, hogy mi a jó! ‒ rivalltam rá. Elegem volt, hogy azt hitte, máris vendéglátói képzettséggel rendelkezett, csak mert egy rokona rá akarta hagyni a fogadót. ‒ Ne rabold az időmet, nyögd ki itt, aztán hagyjál békén egy életre! ‒ forgattam meg a szemeimet. Kezdtem már nagyon türelmetlen lenni vele kapcsolatban.



[You must be registered and logged in to see this link.]|
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reed Haines
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 9

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2016-04-26, 16:11

[You must be registered and logged in to see this image.]


Gwen & Reed


[You must be registered and logged in to see this image.]

Megjegyzés: Befúj, kiszív… ja nem, fordítva
Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]



Ennyire voltam attól, hogy egyujjal mutogassak neki, hogy szerintem hova mehet a mártíros kis megjegyzésével. És nem, nem azzal az ujjal… Hanem azzal, amelyiket hivatalosan is mutogatásra kellene használnunk. Nem is értem, miért a középső jelent rosszat, mikor a mutató ujj nevéből magától értetődően következik, hogy azzal kéne mutogatni, na már ha értitek mire gondolok.
Kicsit kényszerítenem kellett magamat, hogy ne a zseniális és vitathatatlanul életbevágó kérdéseken agyaljak, hanem visszatérjek ahhoz az aprócska problémához, hogy Gwen le akar fejezni. Uh, az nem lenne szép. Elvéreznék mint, mint egy… Na jól van, Haines! Kihúzod magad! Befúj, kiszív… ja nem, fordítva.
Nehézkesen de újra visszataláltam az eszemhez, de az a lány olyan ütemben mondta a magáét, hogy az előző megszólalásaimon kívül nem sok mindent tudtam hozzáfűzni. És meg kell jegyeznem, hogy rengetegszer megpróbáltam megszólalni, de ez a buta liba egyszer sem hagyta, hogy elmondjam a magamét. Vajon hány pasi oktatta már ki, hogy fogja be a száját? Az biztos, hogy ő még a vendégeknek se fél odaszólni, ami aztán nagyon jól néz ki a leendő társamtól. Vagy akárkitől is. Mert mit ne mondjak, örülnék, ha Gwen a társam lenne. Már úgy a társam, de én is beláthatom, hogy erre mikroszkópikusan kicsit az esély, akármennyire is reménykedek.
Mire észbekaptam, a lány már elviharzott előttem, én pedig megpróbáltam utolérni, és elkapni, de csak egy éles pofon volt a jutalmam, hogy annyit fáradok vele, hogy ne hagyjam elmenni. Oké, a pofon egyáltalán nem fájt, mivel a reflexeimnek köszönhetően könnyen elkaptam a csuklóját, ami őt szemlátomást nem lepte meg, vagy csak nagyon jól elrejtette az érzelmeit. És jelen pillanatban én sem voltam épp a toppon, így nekem se sikerült kianalizálni a lányt.
Gyorsan utánapördültem, de csak a képembe csapott ajtó volt a válasz mindarra, amit eddig elmondtam neki. Egyszer még úgy… Nem, ne emlegeti meg. Majd megbánja. A nők mindig rájönnek, hogy mit veszítenek.
Mikor ráébredtem, hogy egy röhejes félvigyor terül el az arcomon, és ezt senki más nem látja, csak az ajtó, akkor inkább nekiiramodtam, hogy a hátsó bejáraton lépjek be a szobába, azaz az ablakon keresztül. Szegény lány valószínűleg meg fog rémülni, és el fog küldeni a fenébe, de majd meggyőzöm, hogy maradjon itt. Az első emeletről való leugrást nem sokan élnék túl.
Amikor bemásztam az ablakon, láttam, hogy Gwen a földön ül, és elég szarul nézett ki. Mármint, gyönyörű volt, mint mindig, de most kifejezetten úgy nézett ki, mint aki nagyon szeretne valamit kinyírni. Jé, az én vagyok…
Sebaj, most legalább megtanulja, hogy miért is jó velem lenni. Ha egyszer valaha kidumálom magam ebből a helyzetből, mert azért mégse kezdhetem úgy, hogy „Figyi, azért hagytalak ott, mert vérfarkassá változtam.” Na akkor a karrieremnek is lőttek, meg az összes esélyemnek nála… Mondjuk talán visszafogadnának Norvégiába.
Kicsit kóstolgattam még ezt az ötletet, majd visszatértem a valóságba. Végül is itt a nagy lehetőség. Gwen végre abbahagyta a hisztizést, és végre végig hallgat. Először eszembe jutott, hogy odafordítom az arcát felém, de aztán rájöttem, hogy annak valószínűleg ismét egy pofon kísérlet lesz a vége. Ami kétféleképpen végződhet, és egyik se túl előnyös számomra.
Első választási lehetőség: Ismét elkapom a csuklóját. Eredmény? Egy hisztis Gwen, mert másodszorra se sikerült képen vágnia.
Második választási lehetőség: Hagyom, hogy megüssön. Eredmény? Fájó, piros arc.
Inkább nem próbálom meg magam felé fordítani a fejét…
Csak leültem vele szembe törökülésben. És akkor megcsapott a felismerés. Mégis… MI A FENÉT FOGOK MONDANI NEKI?????????
- Izé… - kezdtem bénán. – Szóval az igazat szeretnéd hallani vagy azt a verziót, amiben nem rémítelek halálra? – Igen, biztosan az utóbbit fogja választani. Minek is tettem fel ezt a kérdést? – Csak mert ha a teljes igazságot akarod hallani, akkor nagyon-nagyon sok időre lenne szükségem, és mivel mindketten idefent vagyunk, a vendégek meg odalent… Talán kimehetnénk a szobából, és hiszti meg kiabálás nélkül megbeszélhetnénk ezt odalent. – Nyomatékosításnak még lefelé is mutogattam. Gyorsan feltettem mindkét kezemet. – És ezt most nem rossz indulatból mondtam. Csak próbálom kihangsúlyozni, hogy értek valamennyire ehhez a szakmához is, és tudom, hogy az a legjobb a vendégeknek, ha nyugodtak az alkalmazottak. Meg persze az is, ha ott vannak, ahol ők. – Vettem egy mély levegőt, és reméltem, hogy nem fog kifakadni. Esküszöm, hogy nem akartam megbántani, és nem szemrehányás volt, csupán örülnék neki, ha lenne közönsége a kivégzésemnek. – Mindent elmagyarázok odalent. Esküszöm. – És még időt is hagynék magamnak, hogy kitalálhassam a sztorit, amit elő fogok adni neki, és nem is hazugság.








Asshole? Why is everyone saying this?
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gwendolyn Sommerset
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 29
ϟ Hozzászólások száma : 38

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2015-11-14, 15:47



Reed & Gwen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mást is hozzád vágjak egy rongyon kívül?

Fogalmam sincs hogy volt képe még mindig itt tartózkodni azok után, hogy világosan közöltem vele, nincs szükség rá. Se nekem, se a fogadónak nem kellett, egyedül is el tudnám vezetni a helyet, de mégis maradt, és az üres, hamis szavaival csak rontott a helyzeten. Legszívesebben azon nyomban felképeltem volna, de nem akartam még nagyobb botrányt rendezni a vendégek előtt.
‒ Akár. Vagy maradjunk a Sommerset kisasszonynál ‒ vetettem oda mogorván. Nem tűrtem el, hogy becézgessen, régen szerettem, ha így hívott, de az az idő elmúlt, többé nem voltam könnyen becsapható gyerek, így hát alaposan ellenállásba ütközött nálam. Tulajdonképpen, mindenről ő tehetett. Ő cseszte el az életemet, miatta nem csinálhatom azt, amire mindig is vágytam, és amikor végre képes volt száműzni a gondolataim közül, megjelent. Hogy a Merlinbe ne lennék rá ideges? Ráadásul állandóan neki állt feljebb, holott nem én hagytam el, nem én csaltam meg, és nem is én zúztam szét az álmait. Szóval, azt tettem, amit normál esetben tenni szoktam: kiosztottam, rázúdítottam mindent, alaposan beolvastam neki. Azonban a haragom egy cseppet sem csillapodott, sőt nőttön-nőtt, mert végre itt volt a hibás, akinek a nyomorult helyzetemet köszönhettem.
Borzasztóan dühös voltam rá. Nagyon megbántott annak idején, azóta se sikerült megbocsájtanom neki. Idióta. Miatta nem bízok egyetlen pasival, miatta nincsenek tartós kapcsolataim, miatta vagyok magányos, céltalan és ennyire elcseszett. Ha azt várta, hogy majd a nyakába borulok, amikor meglátom… Hát, örüljön neki, hogy Tom lefogott, és nem egy pofonnal indítottam.
Amikor gyáván hátrálni kezdett, szemrebbenés nélkül kiröhögtem. Felőlem akár össze is törhette volna magát, aztán majd valaki elcipelte volna egy medimágushoz, hogy bánom is én. Ha ennyire megijedt tőlem, úgy kell neki, hogy menekülés közben nem tudott a környezetére figyelni.
‒ Tudom, hogy nem lennék képes, mert nem tudsz felelősségteljes vezetőként viselkedni, továbbá semmi tapasztalatod nincs. És igenis van választásod, szóval akár el is mehetsz, és ne add nekem a mártírt! ‒ vágtam vissza. Lassan már nem tudtam eldönteni, hogy melyikünk volt a hangosabb. Belőlem pedig olyan szinten sütött a gyűlölet, hogy a vendégek elhúzódtak a közelemből. ‒ Nincs szükségem senkire! Emlékszel, mióta leléceltél, azóta egyedül boldogulok, szóval miután olyan szépen elcsesztél mindent, nem kell nekem az, hogy megint elszúrj mindent ‒ sziszegtem. Annyira elvakított a düh, a saját fájdalmam, hogy eszem ágában sem volt meghallgatni őt. Minek? Hiszen minden szava hazugság lenne, vissza akarná nyerni a bizalmamat, hogy újra tönkretegyen. Ezt nem fogom megengedni neki.
‒ Ki kérte, hogy gyere ide?! ‒ üvöltöttem le ismét a fejét. Tény, én csesztem le, nem tagadtam, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy egy nem kívánatos személy volt itt. Mint már korábban is közöltem vele, nem én voltam az, aki magára hagyta, ne merjen csak úgy kioktatgatni engem. Felnőttek módjára? Ő beszél? Megvető pillantásokat vetettem rá. ‒ Szerintem semmi okot nem adtál arra, hogy felnőttek módjára beszéljek veled. Megcsaltál, szó nélkül eltűnt, majd visszajöttél a nagymenőt játszva, holott semmi érzéked az üzletvezetéshez, az emberekhez továbbá munkatapasztalatod sincs, ettől függetlenül akkora az arcod, kész, csoda, hogy befért az épületbe! Majd, ha nem menekülsz el gyerekesen, ha megtanulsz normálisan viselkedni, és nem leszel ilyen öntelt barom… Lehet róla szó, hogy kommunikáljak veled, addig meg… Menj vissza oda, ahol eddig rohadtál, és úgy érzed, felnőtt, akkor gyere vissza! Vagy várj! Inkább ne is lássalak többé! ‒hangzott a válaszom, de én magam is kezdtem rájönni, folyton csak önmagamat ismétlem. Elképzelése sincs arról, hogy nekem milyen szarul esett, amikor Tom közölte, hogy kicsoda, ahogy azt sem tudja, hogy azon az éjszakán mennyire megbántott.
‒ Már mondtam, nem érdekelnek a kitalált hülyeségeid ‒ morogtam. Hát ennyire nem bírta felfogni, hogy engem csupán az érdekelt, hogy eltakarodjon innen végre? Úgy látszik, az elmúlt kilenc év még hülyébbé tette…
Karba tett kézzel, szkeptikusan néztem rá. Már megint… Miből gondolta azt, hogy majd elregélem neki az életemet? Nem bízhatok benne. Többé már nem. Egy fejrázással jeleztem, hogy ne is számítson mesére. ‒ Lehet, én viszont nem mesélek seggfejeknek ‒ vetettem oda kelletlenül. Nem fogom beavatni a dolgaimba, ezt el is felejtheti. Tényleg nem tudom honnan jött neki, hogy a bizalmamba fogadom. Azt ki kellene érdemelnie, azonban eljátszotta az esélyeit. Azzal, hogy rám vigyorgott leginkább azt érte el, hogy még inkább kedvem támadjon betakarni. Milyen jól esett volna, ha végre megüthetem.
A következő szavaira meg a sebhelyére csak megvontam a vállamat, ezzel is kifejezve, hogy mennyire nem érdekel a nyomora. Igazán abbahagyhatta volna ezt az erősködést, hiszen soha nem fogom meghallgatni. Aztán olyan halkan beszélt, hogy nem értettem mit mondott, pedig ha hallottam volna, lett volna pár keresetlen szavam.
Talán kicsit arculcsapásként értek a szavai, de megráztam a fejemet, majd egy grimasz kíséretében válaszoltam: ‒ Nos, akkor keress valaki, akit érdekel, és nem fogja megbánni, mert az a személy, nem én vagyok ‒ fintorogtam. Nekem aztán édes mindegy hány nővel feküdt össze az elmúlt kilenc év során, nem csalódtam volna benne, ha egyik kapcsolatból a másikba bonyolódott volna. Szerencsétlen seggfej.
‒ Igazán? A szemét alatt ugye magadat érted? ‒ pillantottam rá, miközben elhaladtam mellette. ‒ Nos, nagyfőnök, ha nem tetszik, van a környéken egy bolt, vásárolj be ‒ intettem már a lépcső aljában állva. Idegesített, hogy kiröhögött, és megjegyzést tett a humorom. Tévedett. Már rég nem voltam olyan, mint régen. Mindenegyes porcikámban megváltoztam, másképp állok a világhoz, máshogy viselkedem, semmi sem volt már a régi bennem. Egy gyilkos pillantással jutalmaztam a megszólalásáért.
‒ Hah, az imént még kóceráj volt! Mégis mitől változott meg ilyen hamar a véleményed? ‒ horkantottam fel, majd újabb lesújtó pillantásokkal illettem. ‒ Na, idefigyelj. Aki bármilyen változtatást is fog bevezetni itt, az én leszek. Nem fogom hagyni, hogy bármit is elcsessz nekem! ‒ fordultam hátra. A hangom, a testtartásom, az arcom, a tekintetem, minden fenyegető volt. Remélem, neki is van annyi esze, hogy belássa, ez az én terepem, az én otthonom, itt kénye-kedve szerint nem fog semmit se csinálni.
‒ Tudod, vannak férfi alkalmazottak is ‒ húztam el a számat lesajnálóan. Persze, honnan tudhatta volna! Nem értett semmihez, nem ismert senkit, de arcoskodni bezzeg tudott! Szóval inkább sarkon fordultam, azonban hiába próbáltam felpofozni, elkapta a kezemet. Dühösen szusszantva elrántottam a kezemet, és folytattam az utamat felfelé. ‒ Minden bizonnyal ‒ morogtam. Sajnáltam, hogy nem sikerült betakarnom, bár megfordult a fejemben az is, hogy szimplán lelököm a lépcsőről, mégse tettem.
‒ Remek. Vagy eltakarodhatsz kondizni, és remélem ott is maradsz ‒ dohogtam. Muszáj volt mindenből viccet csinálnia? Szándékosan hergelt fel? Nem tűnt fel neki, hogy ezzel csak olajat önt a tűzre?!
‒ Elég szomorú, hogy részegen ilyen sötét vagy ‒ húztam el a számat, majd keserűen felnevettem. ‒ Talán még a kívánságaimat is elvennéd tőled? Nem volt elég, hogy romba döntötted az életemet, összetörted az álmaimat, és magamra hagytál, még azt is meg akarod mondani nekem, hogy mi után vágyakozzak? Szánalmas vagy ‒ vetettem oda. Már nagyon untam a magyarázatait, azt, hogy utánam kajtatott, és hogy nem bírta felfogni, hogy nem vagyok rá kíváncsi.
‒ Rohadtul tévedsz. Téged gyűlöllek a legjobban ‒ sziszegtem, majd rávágtam az ajtót. Az idétlen vigyora, a pökhendisége… Minden irritált benne. Nem értettem, hogy miért nem tudott egyszerűen kisétálni, és itthagyni, megint. Amikor szükségem lett volna rá, eltakarodott, amikor a hátam közepére nem kívánom, akkor meg itt van. Hogy a francba működik ez a pasi?
Felhúztam a térdeimet, átkaroltam őket a kezemmel, és a karomra hajtottam a fejem. Hagytam, hogy a könnyeim az arcomat nyaldossák, csak akkor kaptam fel riadtam a fejemet, amikor zörgést hallottam az ablak irányából. Sebtében megtöröltem a kötényemben az arcomat, de semmi kedvem nem volt feltápászkodni. Még akkor se, amikor az a hülye idióta bemászott az ablakon. Kínomban már csak nevetni tudtam. Minek próbálkozott ennyire? Hát nem fogta fel, hogy utálom, és nem akarok vele találkozni?
Aztán megint jött a bűnbánó dumájával, de nem hatott meg. Ha korábban jött volna… Talán. De most igencsak elkésett. Nem hatott meg. Képtelen volt együttérzést tanúsítani az irányában, képtelen voltam gyűlöleten kívül bármilyen érzést is táplálni iránta. Annak idején jól megmondták, a szeretetet és a gyűlöletet egy vékony hajszál választja el csupán. Oldalra fordítottam a fejemet, és megrándítottam a vállamat. ‒ Felőlem. Úgyse fog semmin se változtatni‒ dünnyögtem. Mondjon, amit akar, talán, ha végre kidumálta magát, akkor majd elkotródik…

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: kb 1300[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reed Haines
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 9

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2015-11-13, 10:24

[You must be registered and logged in to see this image.]


Gwen & Reed


[You must be registered and logged in to see this image.]

Megjegyzés: Befúj, kiszív… ja nem, fordítva
Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]



Úgy gondoltam, hogy majd felnőttek módjára megbeszéljük ezt a dolgot, elmondom Gwen-nek, hogy miért hagytam el a várost, ő majd megérti, és legalábbis nem veri ki a hisztit, mint most. De persze neki jelenetet kellett rendeznie, itt mindenki előtt, ami igazából nem is zavart volna, ha olyan dolgokat vág a fejemhez, ami még igaz is lett volna. Na de az, hogy hazudok, sajnos kicsit több volt a soknál. Hogy merészeli azt állítani, hogy hazugságok tömkelegével fogom bombázni, amikor még azt se tudja, mit akarok mondani? Ha azt mondanám, hogy megléptem egy dögös macával, és kilenc évig a tengerparton süttettem a hasamat, na azt viszont tuti, hogy elhinné, akármekkora baromság is lenne. De ha azt mondanám, hogy megharapott egy vérfarkas, félelmemben elhoppanáltam a városból, és véletlenül megtaláltam életem munkáját a sárkányidomárok között, akik megtanítottak engem kezelni a vérfarkas ’hajlamaimat’… Azt tuti, hogy nem hinné el, még képes lenne, és egy üveg finom whiskey-t is nekem vágna csak azért, mert nem hinné el, hogy Ez. Az. Igazság.
Ha ez nem lett volna elég, kiderült, hogy talán még meg is hallgatott volna, ha nem a becenevén szólítom. – Jesszus, akkor Gwendolyn. Vezetéknevet is hozzátegyek, vagy ez már így megfelel? – kérdeztem felháborodottan. Sikerült visszanyelnem egy káromkodást, mert a végén még amiatt is engem fog osztani. Arra inkább nem is reagáltam, hogy egy idegen vagyok a számára. Biztos voltam benne, hogy ezt csak a kezdeti felindulás, és idegeskedés, és később újból visszakapom a régi Gwenemet. Aztán ahogy egyre többet és többet mondott, úgy bizonytalanított el. Úgy nézett ki, mint aki tényleg rám a legdühösebb a világon, amire sajnos volt oka, de hát nem igazán volt mit tennem. Lehet, hogy el kellett volna mennem hozzá azon az estén, és közölnöm vele, hogy muszáj eltűnnöm, és hogy ne keressen, mert azzal csak a bajt hozza magára. Akkor mi történt volna? Megkeresett volna? Vagy megpróbált volna elfelejteni, és most boldogan és mosolyogva fogadott volna?
Nem igazán érdemes ezen gondolkoznom. Ami megtörtént, már megtörtént, nem tudok változtatni rajta, akármennyire is szerettem volna. Így inkább elhátráltam, és még azzal sem törődtem igazán, hogy megbotlottam az asztalban. Nem hallottam, hogy ki nevetett rajtam, mert folyamatosan a lányra figyeltem. Ki akartam deríteni, hogy tényleg ennyire gyűlöl, vagy először gondoltam jól, és csupán az indulat beszél belőle. Nem volt túlságosan kedves velem, ami miatt egy idő után már nálam is kiütött a hiszti. – Még csak nem is akartam elvállalni, de kénytelen voltam! És gondolod, hogy képes lennél egyedül elvezetni ezt a kócerájt? Gondolj már bele! Szükséged van valakire, és engem neveztek meg tulajdonosnak, szóval itt maradok! – csattantam fel. Összefontam a karomat. Még folytatni akartam, de amikor kinyitottam a számat, ő már megint csak beszélt. – Ki kezdett el ordibálni velem? – mutattam közben magamra. A szívemre néztem, amerre az ujjam mutatott, majd a csuklómat megfordítva egyenesen Gwen-re céloztam. – Ja, igen. Te! – Még szép, hogy balhézik. Meg hisztizik. – Én egy szóval sem állítottam, hogy azt hiszem, minden olyan, mint régen. Én csak megpróbáltam felnőttek módjára beszélni veled, mert azt hittem, kilenc év után ez egy lehetséges dolog – mondtam, miközben a két kezemet egymás mellé téve, erősen felnagyítva a mozdulataimat, fel-alá mozgattam, néha még jobbra, esetleg balra is, mutatva a tényeket, nem is figyelve a lány reakcióját. Majd ezek után széttártam a karomat. – És annyi van a rovásomon, hogy elmentem, amit meg is tudok magyarázni. Az igazsággal. - Az utolsó szót rendesen megnyomtam, hogy vegye a lapot, hogy én nem akarok hazudni neki, akkor sem, ha ő szentül meg van győződve róla, hogy én voltam a hülye.
Még a szavamba is vágott ez a liba! – Akkor meséld el! – mondtam neki, ismét karba téve a kezemet. – Nagyon jó hallgatóság vagyok. – Megvillantottam azt a mosolyomat, amivel Angela legjobb barátnőjét sikerült elcsábítanom nagyjából három éve. Nagyon hiányzott Gwen, de megérdemeltem, hogy elveszítsem, és a fene se gondolta volna, hogy még valaha az életben itt fog állni előttem, és magyarázni arról, mekkora egy seggfej vagyok. – Igazad van, gyáva voltam, de fogalmad sincs róla, hogy miért. Elfutottam, mert olyan dolog történt velem, amit nem akartam elhinni! – mondtam, és reméltem, hogy végre meghallgat, de nem… A levegőben lógó történetem ismét üres fülekre talált, és nem úgy nézett ki, mint ami valaha is meghallja majd mindazt, amit el akarok mondani.
Megpróbáltam mutogatni a sebhelyemet, hogy vágja, nem a Karib-tengeren töltöttem a mindennapjaimat, de nem érdekelte. Ez sem, természetesen. – Nem fogok eltűnni, fogd már fel! – mondtam halkan, miközben a homlokomat masszíroztam. Nem akartam, hogy meghallja az előző kommentemet, ezért is halkítottam le a hangomat. – Pedig nagyon érdekesek a kalandjaim – feleltem neki végül hangosan, ismét ránézve. – Rajtad kívül még senki sem bánta meg – vetettem oda neki. Ez most kicsit erős volt, és nagyjából ez a szám kettő volt, de legalább volt mivel visszavágnom. Még akkor is, ha hazugság volt. Honnan tudhatná meg, hogy igazából sosem volt komolyabb kapcsolatom, csak vele meg két másik nővel? És most az egyéjszakás, vagy félnapos kalandjaimat nem akarom elkezdeni megszámolni, mert holnaputánig se végeznék vele. Sajnos mindenkiben Gwent kerestem. Erre tessék, most itt áll előttem, és még csak azt se kaptam tőle, hogy örülök azért, hogy élsz. Szép kis örök szerelem, igazán jó személyt szemeltem ki magamnak. A képembe vágott rongyról csak megjegyeztem, hogy büdös, mire ismét felkapta a vizet. – Még a szemétnek is jobb illata van, már megbocsáss – tettem fel a kezeimet, miközben elviharzott előttem.
Nem tehettem róla, de felnevettem. – A humorod még mindig a régi – mondtam, majd reméltem, hogy ezért nem kapok egy pofont visszakézből. Tényleg tetszett amit mondott. Sajnos igaza volt, hogy kívül tágasabb, de… - Nekem tetszik ez a kis hely. Olyan… izé… otthonos… lesz… majd egy kis átalakítás után – mondtam, inkább magamnak, mint neki. Visszafojtottam még egy nevetést, nehogy tényleg rámomlassza a fogadót dühében. – Kidobatsz? Magaddal vagy a képzeletbeli őreiddel? – kérdeztem. Már eléggé felhúzott ahhoz, hogy ne tiszteletteljesen és kedvesen beszéljek vele.
Már a lépcső közepén jártunk, mikor úgy döntöttem, elegem van abból, hogy futkorásznom kell utána. Elkaptam a kezét, mire ő megpróbált képen vágni. Azért mindennek megvan az előnye, annak is, ha vérfarkas vagy, így kicsit könnyebben kaptam el a kezét, mint egy normális ember. – Megjegyezném, biztosan fájt volna – mondtam dicséretképp. Megfordult, és folytatta az útját. Én megvontam a vállam, kifújtam a levegőt, megráztam a fejemet, majd utána eredtem. Ismét. Kértem, hogy ne szaladjon már el, mire azt vágta a fejemhez, hogy ő nem elszalad, hanem dolgozik. – Aha, azért érzem, hogy ma kihagyhatom a kondit, mert egész jó edzésben tartasz engem egymagad is – vágtam oda neki. Én is dolgoznék, ha tudnám, hogy mit kell tennem. Erre kellett volna a társvezetőm, aki már tapasztalt, és elmagyarázza a fogadó csínját-bínját. Ehelyett majd kénytelen leszek a beteg Tom szobájában kushadni és kikérdezni arról, hogy mit tehetnék. Remélem, húzza még az öreg egy ideig. De ezt most inkább nem osztottam meg hiszti-Gwennel.
- Azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány! – kiáltottam fel. – Azt hittem, veled csókolózok, jó? – Úgy se fogja elhinni, de egy próbát megér. Amit utána mondott az egy kicsit erős volt, de megértettem, hogy nagyon mérges volt rám. – Kösz, de még élek. Szóval hagyj fel a kívánságaiddal, és térj vissza a valóságba – mondtam kellemes, nyugodt hangon, hátha ő is lenyugszik. Bár egy cseppet sem tűntem bűnbánónak, azért mégiscsak rosszul éreztem magamat amiatt, hogy ő így élte meg a dolgot. Főleg az nem jött be, hogy el is hitte, hogy egem utált a legjobban a világon. – Azért legalább kell lennie még egy valakinek, akit egy kicsit is annyira vagy jobban utálsz, mint engem, nem igaz? – kérdeztem egy vigyorral a képemen, de bevágta az ajtót előttem. – Hogy az a… - kezdtem, majd elkezdtem gondolkodni. A hangokból ítélve az ajtónak támaszkodva ül. Biztos voltam benne, hogy nem hagyta nyitva az ajtót, amiből következett, hogy be kéne törnöm, amiért tuti nem lenne hálás. Ugyanez vonatkozik a falakra is, így csak egyetlen megoldás létezett. A szemem sarkából láttam, mikor Gwen kinyitotta az ajtót, hogy az ablak nyitva volt.
Megfordultam, és visszasétáltam a lépcsőhöz. Szépen lassan a séta futásba ment át, miközben leszáguldottam a lépcsőn, és kifutottam a hátsó ajtón, ha volt az épületnek. Ha nem, akkor kerestem egy ablakot, és azon keresztül másztam a Foltozott Üst mögé. Kicsit hátrébb léptem, de csak annyira, hogy még ne menjek neki semminek, és ne essek bele semmilyen szakadékba, és megkerestem a nyitott ablakot. Szerencsére az első emeleten csak egy ablak volt, a fogadó oldala pedig tele volt kis résekkel, amikbe könnyen belekapaszkodhattam. Szép lassan felmásztam, és hálát adtam akárkinek, hogy nem estem le, majd egy íves mozdulattal beugrottam az ablakon. Nagyjából egy perc telt el azóta, hogy én az ajtó előtt álltam, így Gwen valószínűleg még mindig az ajtó előtt ült. Ránéztem, és megpróbáltam megszólalni. Ha a lány felállt volna, és ki akart volna menni az ajtón, akkor én egy gyors mozdulattal átszelve a szobát az ajtónak ugrottam volna, nehogy kimehessen a lány. Ha a földön marad, akkor is közelebb lépek, és úgy kezdek el beszélni hozzá. – Rengeteget gondoltam rád. De értsd meg, ne mehettem haza. Tudom, hogy nem hiszel nekem, de ez az igazság. Egyszerűen nem mertem hazamenni, mert gyáva voltam hozzá. Gyáva voltam szembenézni mindenkivel, akit otthagytam, és nem mertem elmondani nekik, neked, hogy mi is történt velem. Meghallgatnál? Kérlek! – könyörögtem neki. Kicsit komolyan is gondoltam mindazt, amit mondtam, de nagyobb részben inkább csak rá akartam venni, hogy meghallgasson, és közben lenyugodhasson. Nem szeretem, mikor ilyen. Arra emlékeztet, amikor bánatomban bementem abba az erdőbe. Arra emlékeztet, hogy a kínos, részeg félrelépésem miatt elveszítettem az életemet. Még akkor is, ha időközben megszerettem az újat.








Asshole? Why is everyone saying this?
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gwendolyn Sommerset
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 29
ϟ Hozzászólások száma : 38

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2015-11-05, 20:04



Reed & Gwen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mást is hozzád vágjak egy rongyon kívül, vagy eltakarodsz végre?!

Sejtelmem sincs, hogy mégis mit képzelt, amikor idejött. A helyében amint szembesült azzal a ténnyel, hogy velem kell dolgoznia, leléptem volna. Hiszen mindig ezt tette, nem? Menekült. Futott, mert nem volt képes szembenézni az igazsággal, a saját gyávaságával és önzőségével. Ezek után nem hiszem, hogy bármi közöm is lenne hozzá. Az egyik legnagyobb hiba volt az életemben. Megbántam már azt a napot, amikor az apám beengedte az anyjával együtt a birtokunkra. Soha nem kellett volna találkoznunk.
Meg aztán, én nem kívántam viszontlátni, s most mégis megadta ezt az édes örömet nekem. Bár megrohadt volna ott, ahol eddig rejtőzködött! Szikrázó szemekkel meredtem rá, jelen pillanatban bántam, hogy nem rendelkeztem a baziliszkuszok csodálatos képességével, így képtelen voltam megölni.
Nem érdekelt. Vagyis, de. Az kifejezetten zavart, hogy itt illegette-billegette magát az én fogadómban. Ő mégis mit tett ezért a helyért? Én hosszú éveket dolgoztam le itt, hosszú, fárasztó, néha megalázásokkal teli éveket, tehát én jogosan voltam Tom örököse, de ő… Mit csinált azon kívül, hogy Tom rokonának született? Semmit.
Nem izgatott a fecsegése, a kioktatása. Minden további nélkül vágtam a szavába. ‒ Mert nem is vagyunk barátok. Csupán egy baklövés voltál, ennyi. Így elvárom, hogy ne becézgess, ne legyél közvetlen velem, mert egy idegen vagy számomra! ‒ sziszegtem gyűlölettel teli hangon. Ő is érezhette, hogy minden szavamból sütött a harag. Komolyan gondoltam, így aztán reméltem, hogy veszi a lapot, és végleg eltűnik az életemből. Láttam hogyan hátrált, és elégedettséggel töltött el. Most is gyáva volt. Egy féreg. Egy szerencsétlen flótás, aki megrémült egy dühös nőtől. Úgy kellett neki! Mindent ő szúrt el.
Kegyetlenül kinevettem, amikor megbotlott. Ennyit a nagy macsóról. Szépen aláásta a tekintélyét a vendégek előtt. Számomra ez hazai terep volt. Én álltam nyerésre a kis szócsatánkban. ‒ Nos, most már tudod. Lemondhatsz a részedről, és elmehetsz. Tudod hol az ajtó ‒ feleltem, de azért a gyengébbek kedvéért ‒ vagyis az ő kedvéért, hogy számára is világos legyen ‒, a kijárat felé intettem.
‒ Hah! Én balhét? ‒ horkantottam fel. ‒ Azért rendezek most is balhét, mert annyi év után volt pofád ideállítani, és úgy kezelni, mintha mi sem történt volna, holott nagyon sok minden van a rovásodon! ‒ Valóban, ha nem csalt volna meg, akkor nem zárkóztam volna be hosszú napokra a szobámba, nem hagytam volna ki a vizsgámat, és rég híres balett-táncos lehetnék. Erre itt és egy könyvesbolt güriztem nap, mint nap, azért hogy tudjam fizetni a számlámat és a tartozásaimat. Köszönöm, Haines, tényleg nagyon örülök neki, hogy itt vagy! Most legalább lesz alkalmam megnyúzni téged. Mindenesetre, olyannyira felbosszantott, hogy abbahagytam a törölgetést, és jól kioktattam. Azonban, még neki állt feljebb, és úgy verdeste magát, mint kisgyerek.
‒ Már nem azért, de neked sincs fogalmad arról, hogy miken mentem keresztül! ‒ vágtam a szavába feltartott mutatóujjal. ‒ Mint mondtam, nem érdekel a magyarázatod. Évekkel ezelőtt meghallgattalak volna, erre elfutottál, mint egy gyáva kutya, úgy hogy ne gyere nekem azzal, hogy nem értelek meg téged, amikor elképzelésed sincs arról, hogy mi történt a kis félrelépésed után! ‒ Vélhetően az egész épület tőlünk zengett, ennyire még én se kiabáltam másokkal, de ő nem érdemelt jobb bánásmódot.
‒ Nem izgatnak a kis kalandjaid, a hegek rajtad, csupán annyit akarok, hogy tűnj innen! ‒ feleltem ingerülten. Szívesen a fejéhez vágtam volna, hogy bár belehalt volna valamelyik kis kalandjába, de már így is túlzásokba estem. Annyira ideges voltam, hogy remegett a kezem.
‒ Tartsd meg magad az ostoba történeteidet, vagy azoknak a nőknek fecsegd el, akik vannak olyan hülyék, hogy összeálljanak veled! ‒ ordítottam le a fejét, majd a többiek számára is volt egy-két keresetlen szavam. Képen dobtam a ronggyal. Milyen jól esett! Megérdemelte. Megérdemelt mindent. Mást is tettem volna vele, de attól tartottam, hogy ha nekiesnék, akkor vagy aurorok vinnének el, vagy a Szent Mungóba vinnének vissza. Egyiket se akartam. Végre voltak terveim, céljaim, és nem fogom engedni, hogy ez az idióta mindent elszúrjon.
‒ Valami nem tetszik? Attól tartok, hogy a szemetek nem érdemelnek jobb bánásmódot, bocs ‒ kérdeztem vissza, amikor kifakadt. Persze, most is ő kezdett el háborogni, amikor meg kellene húznia magát. Nagyon kevés választott el attól, hogy körömmel neki essek az arcának. Mindenért ő volt a hibás.
‒ Nem érdekel, hogy kinek az ötlete volt! Intézd el, hogy ne kelljen veled dolgoznom, aztán kívül tágasabb! ‒ rivalltam rá, majd őt megkerülve elindultam az emelet felé. Amikor azonban visszaugatott nekem, hátra sem fordulva válaszoltam neki.
‒ Már mondtam. Lemondasz a részedről. Különben is, a vendégeimtől se tűröm el ezt a bánásmódot, nemhogy egy olyan seggfejtől, mint amilyen te vagy, szóval azt javaslom, hogy viselkedj, különben kidobatlak! ‒ fenyegettem meg. Nem fog tudni az engedélyem nélkül változtatni a dolgokon. Azt sose fogom megengedni neki.
Amikor elkapta a karomat, és visszarántott, elveszítettem az önuralmat. Visszakézből megkíséreltem pofon vágni. Jó erősen, nem kímélve a képes felét. Ha nem volt elég gyors, akkor a kezem hangosan csattant a pofáján, ha elkapta a csuklómat, akkor kirántottam a kezemet az övéből, és sarkon fordulva folytattam az utamat felfelé.
‒ Nem szaladok el. Ne felejtsd el, te vagy az, aki állandóan menekül. Én veled ellentétben dolgozom ‒ fintorodtam el, bár ezt már nem láthatta, de remélem, hogy gúnyos szavaim kárpótolják érte. ‒ Ó, tényleg? Tudom, amit tudok. Egy másik lánnyal csókolóztál, majd se szó, se beszéd eltűntél. Szerintem igenis is világos ügyről beszélünk.
‒ Nem fogom elfogadni, hogy egy seggfejjel kelljen együtt dolgoznom, pláne nem veled! Azt kívánom, bár ne jöttél volna vissza ide, és ott rohadnál meg, ahol eddig rejtőzködtél!
‒ Békíthetetlen voltam. Nem volt elég, hogy felbukkant, de olyan hozzáállással közelített felém, amit senkitől nem viseltem el. Utáltam a hízelkedőket, akik úgy tettek, mintha minden rendben lenne, holott nem így van, és persze azokat se kedveltem, akik állandóan csak magyarázkodni akartak. Tartsa meg magának a jól begyakorolt meséit, és olyannak adja elő, akit tényleg érdekel!
‒ Fogalmam sincs mit karattyolsz, de egy dologban igazad van: Téged utállak a legjobban a világon ‒ fordultam hátra, és vágtam a képébe a csúf igazságot. Aztán benyitottam az egyik üres szobába, hogy neki láthassak ki takarítani, de előtte rávágtam Reedre az ajtót, és egy varázslattal bevártam. Leültem a földre, a hátamat az ajtónak vetettem, és a hajamba túrtam. Egész testemben remegtem, könnyek szöktek a szemembe, hiába akartam erős maradni.

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 1028 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reed Haines
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 9

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2015-11-05, 09:37

[You must be registered and logged in to see this image.]


Gwen & Reed


[You must be registered and logged in to see this image.]

Megjegyzés: Befúj, kiszív… ja nem, fordítva
Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


Nem is tudom, mit gondoltam. Hogy majd egy óriási mosollyal a képén odalibeg hozzám, átölel, ad egy puszit az arcomra, és minden olyan lesz, mint korábban? Még meg sem szólalt, már láttam rajta, hogy ideges. Jobban tenném, ha most rögtön megfordulnék, és elhúznám a csíkot, mielőtt az egész fogadót romba dönti nekem a dühtől.
Elkövettem azt az apró hibát, hogy elképzeltem, ahogy körbenéz a fogadóban, miután az már romokban áll, a haja az égnek áll, a sminkje elfolyt, és még mindig próbálja kitalálni, hogy miként küldhetné rám az ördögöt. A képzetem szüleménye volt mindez, én mégis elmosolyodtam. Biztos voltam benne, hogy ez csak még inkább idegessé fogja tenni a lányt, de már nem tudtam visszavonni. Mint ahogy sok mindent más sem.
Arra számítottam, hogy azzal fogja kezdeni, hogy nem érdekli, hogy milyen kicsinyes kifogással állok elé, őt nem érdekli. Ehelyett azon akadt ki, ahogyan köszöntem neki. Jellemző ez a nőkre! Ha egy lépéssel megpróbálsz előttük járni, akkor is te jársz pórul. – Hát igen, komolyan, de… - Mintha meg se hallotta volna, dőlt belőle a szó. Én minden egyes mondatának a végén hátrébb léptem. Egyszer nekimentem valami hegyesnek, majd mikor megfordultam, hogy megnézzem, mi volt az, megbotlottam az asztal lábában, és majdnem elestem, de a tárgy sarkában megkapaszkodva még lábon tudtam maradni.
Feltettem a kezemet, amikor végre levegőt vett, és felháborodott képpel válaszoltam. – Egy szóval nem mondtam, hogy jó barátok vagyunk. Egyébként is, ha tudom, hogy itt vagy, messziről elkerülöm ezt a helyet. – Végre sikerült ismét rendes testtartásba tornáznom magam, majd rámutattam a bal kezemmel. – Pontosan ezért, mert tudtam, hogy ekkora balhét fogsz rendezni. – Igazából fogalmam sem volt róla, hogy ez lesz. Nem is gondolkoztam rajta! Mekkora volt az esélye, hogy pont ebbe a lányba fogok botlani? Anglia szép nagy földrész, igazán választhatott volna magának egy kellemesebb helyet is, ahol élhet.
A pultra dobott rongy és a csípőre tett kéz egy nőnél csak egyet jelenthet: vagy nagyon gyorsan lelépsz, vagy elevenen felfal, és én nem akartam végignézni, ahogy odavonszol engem a sütőhöz, és egészben belegyömöszöl, mint Jancsiék a banyát abba a kályhába. Szerettem élni, még akkor is, ha az életem fenekestül felfordult azon az éjjelen, amikor megharaptak. Elkezdtem a lépcső felé oldalazni, de az a mondata, miszerint hazugság lenne minden szavam, kiverte a biztosítékot. – Már nem azért, te fogalmad sincs róla, hogy mi történt velem, tehát ne merd azt feltételezni, hogy csak a bátorság hiányában léptem le. Nagyon is jó okom van rá, és magasról teszek rá, hogy te nem hiszed el! Ha nem akarod végighallgatni, rendben, akkor nem mondom el, de jobb, ha tudod, hogy egy nagyon érdekes történetről maradsz le, aminek még bizonyítéka is van – mondtam, majd rámutattam a sebhelyemre. – Látod ezt itt? Úgy néz ki, mint akit egy macska karmolt meg? Segítek, nem az volt. De ha nem érdekel a történetem, akkor az sem fogod megtudni, hogy ezt hogyan szereztem. – Nem mintha szándékomban állt volna rögtön az első napon elmondani neki, hogy vérfarkas vagyok, meg minden, de ha nem akarja meghallgatni, akkor meg igazán pedálozhatok vele, úgy is mindegy. Közben rászólt a röhögcsélőkre, amit igazán nem bántam. Tudtam – vagy legalábbis mertem remélni – hogy figyel rám, így nem zavart, hogy közben másfele is beszélt.
Túlságosan belemélyedtem a saját kis monológomba ahhoz, hogy láthassam a rongyot felém repülni, így a képembe kaptam azt. Összecsippentettem a bal mutató-, és hüvelykujjammal a rongyot, majd levettem az arcomról. – Fúj, szoktátok ti ezt mosni? – kérdeztem, majd leraktam a bűzlő ruhadarabot a hozzám legközelebb álló asztalra. Felnéztem, mikor Gwen ismét megszólalt. Összehúztam a szemöldökömet, és vissza akartam vágni, de ő kilépett a pult mögül, és elindult a lépcső irányába. Mikor elhaladt előttem, én csak kitártam a karomat. – Nem az én ötletem volt idejönni, ezt te is tudod. – Már rég a lépcső aljában járt, így utána mentem, és közben beszéltem, még mindig felháborodott képpel és arccal. – És ha akarnék, se mehetek el, mivelhogy a fél fogadó az enyém. Szóval szokj hozzá a gondolathoz kisanyám, mert különben a véleményed kikérése nélkül fogok változtatni a dolgokon! – mondtam neki, majd elégedett fejjel, karba tett kézzel álltam a lépcső aljában.
Rájöttem, hogy Gwen elmegy valahova, és még nem fejeztem be a mondanivalómat, így utána futottam a lépcsőn, és elkaptam a karját, majd visszafordítottam, ahol épp utolértem. – Nem szép tőled, hogy ennyi év után csak így elszaladsz. És mielőtt bármit is mondanál, ne gyere nekem azzal, hogy évekkel ezelőtt én is elfutottam, mert fingod nincs róla, hogy mi történt akkor, és mivel nem vagy hajlandó meghallgatni, hogy mi történt, nem is lesz. Szóval csak fogadd el a helyzetet, és próbálj meg úgy tenni, mintha nem én lennék az az ember, akit a legjobban utálsz a Földön, vær så snill – mondtam a kérlek szót automatikusan norvégul. Azért mindennek megvan az előnye. Még annak is, ha megharapnak egy este, és te Norvégiába hoppanálsz semmi nélkül, sebesen, reményt vesztve.








Asshole? Why is everyone saying this?
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gwendolyn Sommerset
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 29
ϟ Hozzászólások száma : 38

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2015-11-04, 14:16



Reed & Gwen
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mást is hozzád vágjak egy rongyon kívül, vagy eltakarodsz végre?!

Az elmúlt napokban úgy éreztem magam, mint aki egy hullámvasúton ül, és képtelen leszállni róla. Hol vidáman jártam-keltem a vendégek között, csacsogtam, szereztem információkat, hol aggódva figyeltem Tom minden léptét. Mostanában nem nézett ki túl jól, sápadt és beteges alakja ellenére azonban nem hagyta, hogy levegyük a terhet a válláról. Ugyanúgy végezte a dolgát, mint eddig, hiába szidtam le, kérleltem, hogy pihenjen, semmi nem hatott.
Aztán ma félrehívott. Azt mondta, hogy „nyugdíjba” fog vonulni, én persze hevesen ellenkezni kezdtem, hogy ne merjen lelépni, mert még egy ilyen rendes főnököm az életben nem lesz, de ő finoman megpaskolta a vállamat, és azt mondta, hogy ne aggódjak, nem is leszek többé beosztott. Nagyokat pislogva meredtem rá, mire ő nevetve ‒ ami köhögésbe fulladt ‒ közölte, hogy rám hagyja a fogadót. Vagyis, csak a fele lesz az enyém, a másik fele egy távoli rokonáé lesz, így kénytelenek leszünk majd egyeztetni. Eleinte nem értettem, hogy mivel érdemeltem ezt ki, azonban abban szinte biztos voltam, hogy azért kerített mellém társtulajdonost, hogy ne tudjam majd érvényesíteni az ötleteimet. Persze, így is nagy meglepetésként ért a dolog, és felettébb hálás voltam Tomnak mindazért, amit értem tett. Nem is győztem neki hálálkodni, de végül megunta, és visszazavart dolgozni.
Néha hálás pillantásokat vetettem rá, de ahogy kérte, serényen dolgoztam. Dúdolgatva pakoltam le a korsókat a férfi vendégeink elé, egy-kettőnek megdicsértem az öltözékét, váltottam velük pár kedves szót… Úgy tűnt, valami édeskeserű napnak nézek elé, aztán megérkezett Ő.
Eleinte nem nagyon foglalkoztam vele. Tettem a dolgomat: pultot, poharakat törölgettem, sört csapoltam, és vittem ki az asztalokhoz, egészen addig, amíg Tom oda nem hívott, hogy bemutassa az idegen férfit. Már elsőre sem volt annyira szimpatikus. Volt benne valami idegesítően ismerős dolog, ami nem hagyott nyugodni. Amint Tom bemutatta nekem az illetőt, rájöttem, hogy nem pusztán emlékeztetett valakire, hanem az a valaki ő volt. Már-már éreztem, ahogy a harag, a neheztelés, a düh és a gyűlölet elárasztja a testemet. A szívem bosszúért kiáltott. Mielőtt bármit is mondhattam volna, elszaladt. Helyes! Tegye azt a gyáva féreg, ahhoz mindig is olyan jól értett!
Amíg ő odafent bujdosott, én Tommal vitáztam az irodájában, de ő hajthatatlan volt. Vagy vele együtt vezetem a fogadót, vagy sehogy. Mivel a pénz mindig jól jött, és mivel én voltam Tom jogos örököse (elvégre, idestova tíz éve dolgoztam neki, támogattam és voltam mellette, holott ez a seggfej ki tudja merre járt), ezért kénytelen voltam belemenni a dologba.
Innentől sokkal kedvetlenebb voltam, sőt idegesebben az átlagnál, így megkértem a munkatársaimat, hogy foglalkozzanak helyettem a vendégekkel, mert én képtelen vagyok a bájolgásra. Senki nem értette mi ütött belém. Javarészt a pultot törölgettem, mert ahhoz nem kellett senkihez se hozzászólnom. Újra és újra lesikáltam az amúgy is tiszta felületet, csakhogy ne kelljen mással foglalkoznom. Bosszúsan szusszantottam, amikor hallottam a dobogó lépteket. Gondolkoztam rajta, hogy vetek majd egy szúrós pillantást a fentről érkező vendégre, aztán rájöttem, hogy nem éri meg.
Amikor valaki a látóterembe merészkedett, szikrázó szemekkel pillantottam fel, és ha az imént sikerült is egy cseppet lehiggadnom, az elmémre ismét rátelepedett a vörös köd. Szia Gwen. Ezzel kezdett. Nem volt elég neki, hogy ideállított, tönkretéve mindent, amit eddig felépítettem, de volt képe úgy hozzám szólni, mintha mi sem történt volna. Megrándult az ajkam, még nem szóltam egy szót se, csak hosszasan kifújtam a levegőt, és elszámoltam magamban tízig. Megígértem Tomnak, hogy nem rendezek több jelenetet.
‒ Szia Gwen? Ezt te komolyan gondoltad?! ‒ robbant ki belőlem. Tudtam, hogy képtelen leszek tartani a számat. ‒ Hogy van képed ideállítani? Hogy merészelsz úgy beszélni hozzám, mintha olyan jó barátok lennénk? Mégis miből gondolod, hogy én beszélni akarok veled, vagy érdekelnek az ostoba magyarázataid? ‒ kérdeztem ingerülten, miközben a pultra csaptam a rongyot, és csípőre tett kézzel magyaráztam tovább.
‒ Nem érdekel a bocsánatkérésedet, sem a kifogásaid. Ennyi év után nekem nem lenne pofám eléd állni, hogy „Bocs, kellett egy kis idő, hogy összeszedjem a nem létező bátorságomat”. Szóval ne akarj semmit se elmagyarázni, mert úgyis hazugság lenne az egész! ‒ rivalltam rá. A közelben ülők vigyorogva néztek össze, de még az asztalok felől is megbámultak minket néhányan.
‒ Ti csak ne vigyorogjatok! ‒ förmedtem rá azokra, akik már számtalan hisztimnek a szemtanúi voltak, majd ismét a seggfej felé fordultam, és hozzávágtam ‒ vagy legalább is megkíséreltem hozzávágni a rongyot.
‒ Ha azt akarod, hogy megbocsássak neked, akkor most azonnal elhagyod ezt a fogadót, és soha többet nem jössz ide! ‒ mondtam, kiléptem a pult mögül, ha kellett, akkor félrelöktem az útból, és megindultam az emelet felé. Odafent volt pár takarításra váró szoba, amíg azokkal végzek, addig van ideje lelécelni innét. Nagyon reméltem, hogy nem rendezkedett be túlságosan, mert akkor nem lesz elég ideje gyorsan elhúzni a csíkot, márpedig, én nem akartam itt látni őt. Sőt, egyáltalán nem hiányzott az életemből.

music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: kb 782 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reed Haines
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 9

TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst 2015-11-03, 08:58

[You must be registered and logged in to see this image.]


Gwen & Reed


[You must be registered and logged in to see this image.]

Megjegyzés: Befúj, kiszív… ja nem, fordítva
Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]



Mondhatnám, hogy Gwen repesett az örömtől, hogy újra láthat, de akkor egy óriásit hazudnék. Látszott a szemében, hogy legszívesebben kettétört volna, mint egy darab faágat, amit ha jobban belegondolok, meg is értek. Végül is egyetlen szó nélkül otthagytam Liverpool városában azon az éjjelen, rögtön azután, hogy rajtakapott, amint egy másik csajjal smároltam. Csak az volt a történetben az apró bibi, hogy olyan hulla részeg voltam, hogy az arcfelismerő mechanizmusom éppen csütörtököt mondott. Ez persze nem jelenti, hogy fel kéne menteni engem minden vádpont alól, de legalábbis egy álmosolyt magára erőltethetett volna a csaj Tom előtt.
Itt van ez a másik dolog is: a titokzatos távoli rokon, aki miatt ott kellett hagynom a munkámat, és ideutazni Londonba. Nem panaszkodok, az időjárás sokkal kellemesebb volt, mint norvéghonban, de azért adhattak volna pár napot, hogy elköszönjek Slytha-tól, vagy akárki mástól. De nem, nekem tüstént, de rögtön ugranom kellett, és hoppanálhattam a balfasz apámmal valami ősrégi fogadóba. Mert persze az öregnek nem volt humora lelépni, inkább az én agyamat húzta, hogy de mennem kell, és hogy fogadjam el. Nem is értettem, hogy miért kell annyit pattogni a dolgon. Ha benne vagyok a végrendeletben, akkor persze, hogy elfogadom. Sosem mennék szembe egy beteg ember végakaratával.
No de akkor érkezett az újabb probléma, amivel persze csak Tom szembesített. Nem engem akart örökösnek, hanem az apámat, aki meg éppen olyan kedvében volt, hogy inkább lepasszolta nekem az üzletet, mint hogy egyszer végre valami értelmeset kezdjen az életével. Próbáltam elég csúnyán nézni az apámra, amikor ez az apróság kiderült, de nem nagyon vette az adást. Végül is, hebegve-habogva meggyőzte a fogadó tulajdonosát, hogy én, mint friss hús – hehe, szó szerint – sokkal könnyebben és pontosabban fogom tudni vezetni a Foltozott Üstöt. Legalább valami értelmes indoklást talált volna, mert az, amit ő mondott, elég nevetségesen hangzott. Tátott szájjal bámultam, hogy Tom elfogadta, és egyet is értett a nyomorékkal, de hát ha valami rokon, akkor mi mást tehetett volna? Akkor tudnia kellett, hogy az én apám még egy szál cigit sem bír elszívni anélkül, hogy le ne tartóztatnák valami főbenjáró bűn elkövetéséért. Egy szó, mint száz, azzal én is egyetértettem, hogy én sokkal jobban megfelelek a feladatra, mint ő, de azzal nem, hogy akkor innentől kezdve ebben a poros vityillóban kell majd tengetnem az életemet. Végül is a mindent vagy semmi alapon elfogadtam az ’ajánlatot’, és reménykedtem benne, hogy legalább valami itt fog tartani. Megfogadtam, hogy jól fogom vezetni az Üstöt, és…
Mi az, hogy társtulajdonos? Mármint, tudom, hogy maga a szó mit jelent, de most ugye csak viccelt, hogy valaki mással is egyeztetnem kell minden egyes alkalommal, hogy valamit csinálni akarok ezzel a házzal, fogadóval, vagy akármivel. Mi van, ha a jövendőbeli társam nem fogja elfogadni, hogy erre a helyre ráférne egy alapos takarítás, majd egy felújítás is? Akkor bizony nagy szarba fogok kerülni, mert esélytelen, hogy én vitában győzzek. Érvelni nem tudok, ez köztudott, verekedni meg annál inkább nem, szóval ha a tag úgy döntene, hogy ökölharcban döntsük el, mi lesz a fogadó sorsa, akkor én inkább már az elején feladom, és megvédem az amúgy is sebhellyel ellátott arcomat.
A szobámban fel-alá járkáltam, miközben visszaemlékeztem, mi járt akkor a fejemben, és a borostás államat simogattam, de most hirtelen megálltam. Eszembe jutott, mi volt akkor a legnagyobb félelmem, és grimaszolva elmosolyodtam. Mi van, ha egy csaj lesz a társam? Akkor legalább valamiféle előnnyel indulok, mivel a lányokat könnyebb meggyőzni a dolgokról. Esetleg még kamuból fel is szedhetem, ha nem megy másképp…
Most megráztam a fejemet, és a kezeimet végigsimítottam a hajamon. Kész őrület, hogy lány lett a társam, de az még nagyobb őrület, hogy pont Ő lett. Mintha nem utálhatott volna eddig is, most még itt is megjelenik, én meg azt se tudom, mit tegyek magammal. Miután Tom bemutatott bennünket egymásnak, én gyorsan felfutottam a nekem kijelölt szobába, nehogy valami komolyabb veszekedésbe kezdjünk. Viszont elhatároztam magamat, hogy nem leszek gyáva nyúl, megemberelem magamat, lemegyek, és tisztázom vele a dolgokat.
Megindultam az ajtó felé, már csak fél méterre voltam tőle, már nyúltam a kilincsért, amikor a jobb lábamat előrehelyezve megtorpantam. A jobb kezem is félig-meddig a levegőben volt, mire kinyújtottam a jobb mutatóujjamat, és elkezdtem rázni azt, mintha nem működne a nem létező varázspálcám, és a számat összeszorítva álltam ott. – Lehet, hogy ezt még napolni kéne – mondtam magamnak, majd sarkon fordultam. Indultam vissza a szoba közepe felé, már három lépést meg is tettem, mikor megint megfordultam, és egyenesen az ajtó felé mentem. – A fene rúgja meg.
Kitártam az ajtót, végighúztam magam a folyosón, és letrappoltam a lépcsőn. Szerencsére nem volt senki sem a közelben, csak Gwen állt a pult mögött. Gondolhattam volna, hogy észre fog venni. Ki ne hallana meg egy mamutot lépcsőn járás közben? Legalábbis a hang, amit kiadtam magamból, miközben minden egyes lépéssel közelebb kerültem a lányhoz, valami olyasmihez hasonlított. Végül odaértem a pult elé, és közel léptem. Majd úgy döntöttem, hogy nem ez volt életem legjobb döntése, és inkább egy kicsit elhátráltam. – Szia Gwen – kezdtem diplomatikus hangon, kihúzva magamat. A kezeimet a hátam mögött kulcsoltam össze. – Szeretnék beszélni veled. Először is, szeretnék bocsánatot kérni amiatt, hogy azon az éjjelen eltűntem, de biztosíthatlak róla, hogy igen körülményesek voltak… a… körülmények – köszörültem meg a torkomat. Ennél bénábban nem is fejezhettem volna ki magamat. – De most már kész vagyok eléd állni, és elmagyarázni a dolgokat, ha te is készen állsz rá. – Hogy ezek után mit fog tenni, már csak ő tudja.







Asshole? Why is everyone saying this?
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reed Haines
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 9

TémanyitásTárgy: Foltozott Üst 2015-11-02, 22:01

[You must be registered and logged in to see this image.]




Asshole? Why is everyone saying this?
[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]




A hozzászólást Reed Haines összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-11-03, 08:59-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Foltozott Üst

Vissza az elejére Go down

Foltozott Üst

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-