2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Próbáltam én megfelelni ennek az egésznek és nem akartam úgy kihúzni magamat a karácsonyozás alól, ahogyan Darius javasolta, hogy inkább maradjak a kastélyban, hiszen ott lesz a nyár, akkor is mennem kell valahová és nem várhatom el, hogy hozzájuk. Egyébként is nem akarok rosszban lenni a nővéremmel sem és reménykedem, hogy egy ilyen ünnep, ami amúgy is a szeretetről szól segíteni fog abban, hogy sikerüljön valahogy egymásra találni. Az apjával nem számoltam, vagyis... valamelyest igen, de igazából nem is tudom... azért ez fel sem merült bennem, hogy majd simán kapok tőle egy pofont egy váza miatt. Még soha életemben nem kaptam pofont, pedig voltak már nehéz pillanatai a szüleimnek, de még egyikükben sem merült fel, hogy kezet emeljenek rám, de ez most úgy fest hogy mégis csak elérkezett és naná, hogy azonnal jön a sírás, mert nem tudom hogyan kezelni a helyzetet, ami valljuk be valahol érthető, hiszen ha életedben nem kaptál meg pofont, főleg nem egy felnőttől nem egy könnyen feldolgozható. Hamarosan már Camy szobájában vagyunk és én próbálom elmagyarázni neki, hogy mi is ez az egész, hogy mi történt, hogy én... én nem direkt csináltam, hogy igazából nem akartam rosszat és remélem, hogy elhiszi nekem ezt. - Sze... szerintem is. - halovány könnyes mosolyt sikerül megejtenem, aztán már bújok is közelebb hozzá, hogy átöleljen. Olyan sok minden változott meg az életemben rövid idő alatt, én pedig próbálok hozzá alkalmazkodni, de nem az én hibám az, hogy itt vagyok, nem én tehetek róla. Mégis hálás vagyok neki, hogy segített és kiállt mellettem és rossz érzés, hogy még neki lett baja ebből az egészből, hiszen ő is kapott egy rendesen nagy lökést a falnak, pedig ő aztán nem csinált semmit sem, csak kiállt értem, amit tuti,hogy elfogok mesélni Dariusnak és akkor majd egyből megváltozik róla a véleménye, mert hát most tudom, hogy elég rossz a nyári dolgok miatt, meg amit Kevin mesélt. - Hiányzik anya. - szipogom még, miközben leülök én is az ágyra és megtörlöm kicsit a szememet, hogy jobb legyen a helyzet és ne sírjunk itt ketten, mert ez elég hülye egy állapot, de komolyan. Egyszerűen csak jó lenne, ha már nem lennének még plusz rossz dolgok, épp elég rossz az, hogy anya és Belle... meghaltak és apa is beteg. Nem akarok még ennél is több rosszat, és nem akartam azt sem, hogy Camy apja még utáljon is, pedig nagyon úgy fest, hogy akármit is teszek ez nem igazán fog megváltozni. A kérdés viszont határozottan meglep. Tudom, hogy van ez az Ed a szomszédban, aki párszor volt már itt. Én nem igazán ismerem, de nem tűnt rossz fejnek, vagy szemét alaknak, mosolyog is és velem is rendesen beszélt. - Szerintem kedves srác, bár én nem beszéltem túlságosan sokat vele. Ő... kicsoda neked? Kedveled? - Dariusszal beszéltem már ilyesmiről, hiszen neki meg ott van Missy, bár nekem ez az egész szerelem dolog még mindig kicsit fura és... ha még tovább veszem mondjuk a csókolózást, meg a többit... hát az egyenesen taszít, de ez a hozzám hasonló korúaknál gondolom eleve így van. Nem vagyok még elég felnőtt a kapcsolatokhoz az az igazság, de persze azt attól még el tudom dönteni, hogy valaki szimpatikus, vagy esetleg nem az.
Apu meglepően jól viseli a felesleges láncszemet, bár néha gonosz vele, de meg tudom érteni... Hisz a felesége elhagyta és Kathy ennek a jelenetnek az elő megtestesítője... Sajnálom, hogy nincsenek jóban... az igazat megvallva kedvelem aksilányt, értelmes, aranyos, kedves cuki és a világ semmi pénzéért nem adja fel, hogy jóban legyen velem... talán megérdemli, hogy végre kedves legyek vele... Eldöntöttem! Megkérdezem, hogy szerinte melyiket vegyem fel, már épp készülnék kimenni a folyosóra, mikor meghallom, hogy valami eltörik. Résznyire kinyitom az ajtót és meglátom, hogy egy váza esett a földre, az tört el. Gondolom megint leverte a kis szerencsétlenem, már épp indulnék neki segíteni, mikor apu megjelenik, feje vérvörös és elkezd vele kiabálni... jól van, kis kiabálásból még nincs baj, de... mikor meglátom, hogy kezet emel és már készül megütni, akkor kivágom az ajtót! Majd az események felgyorsulnak, én megfenyegetem,a mit ő magasról leszar és csak azért is megüti szegény kislányt, gondolom, hogy fájt neki, mert ez a férfi előttem, csak egy barbár. Lekeverek neki ln is egy pofont, meg fenyegetem, de ő csak lekurváz, majd a falhoz vág és otthagy minket. Ha most Ed itt lenne, akkor szerintem már kiverte volna belőle a lelket, de már nem vagyunk jóban, jobban mondva haragban állunk... Majd beviszem Kathy-t a szobámba, sajnálom szegény kislányt. - Tudom, hogy nem törsz és zúzol szándékosan, amúgy is ronda váza volt! - sirok vele én is, de azért erre a megszólalásomra sikerül nevetnem és remélem őt is kicsit jobb kedvre deríti és ő is nevetni fog velem. De viccet félre téve. tényleg ronda váza volt, olyan formátlan, sárga, antik szutyok, amit még a pincében sem tartanék, ideje volt eltüntetni és még azt is látta,. hogy az üvegdarabokat is elkezdte összeszedni. - nincs mit húgica. - mondom neki és talán életemben, vagyis eddig most mondtam neki először ezt a szót, de a helyzet megkívánja, bár mikor megölel, az kicsit meglep, hisz nem hittem volna, hogy még egyáltalán kedvel, azt hittem lemondott rólam. Majd én is szorosabban ölelem magamhoz, és végül elengedem, majd az ágyhoz húzom, szerencsére nem sírok már, és... már itt van egy ideje és ismeri a szomszédokat, még Ede-t is, múltkor beszéltek is... Talán kérdezzem meg tőle, hogy mit gondol róla? - Mit gondolsz a szomszéd srácról? - hát inkább megkérdezem és terelem a témát az előbb történtekről. Talán így még nem beszélgettem vele, ledobom magam az ágyon és hanyatt fekszem, majd megpaskolom a mellettem lévő helyet, ezzel jelezve neki, hogy feküdjön csak le mellém nyugodtan... vajon mit fog mondani? És miért is érdekel ez ennyire?
Karácsonyi szünet. Darius megpróbált meggyőzni róla, hogy ne ide jöjjek, hanem maradjak a suliban, de Camy azt nem igazán értékelte volna, és én meg nem akartam vele szándékosan szembemenni, az nem biztos, hogy okos ötlet lett volna és egyébként is pár nap alatt mi bajom lehet? Igaz, hogy felforgatta kissé a ruhatáramat, de szép ruháim lettek, szóval nem olyan vészes az egész és valahol a maga módján akkor is úgy gondolom, hogy érdeklem őt, csak még nem igazán sikerült kimutatnia, de ha adok neki időt, akkor majd menni fog, csak tényleg egy kis idő kell. Amúgy is engem mindenki szeret, nem hiszem el, hogy Camyt nem tudom valahogyan meglágyítani. Muszáj! Nem fogom csak úgy feladni, ő is a testvérem, akármit is mond Darius, lehet hogy nem az igazi, ahogyan viselkedik velem, de attól még megpróbálhatom ezt a távolságot lecsökkenteni kettőnk között, valahogy csak sikerül. Nem fogom ráerőszakolni magamat, ebben biztos vagyok, csak hát megpróbálok valamiféle kompromisszumra jutni vele, hogy elfogadja testvérek vagyunk és nem akarok semmi rosszat. Ezzel sajnos szembe megy az, hogy időnként tényleg állati béna vagyok, no meg hogy pocsékul érzem itt magam, mert az egész hely túlságosan kötött és semmit se lehet csinálni és nekem megint sikerül összetörni egy vázát. Ledermedek, amikor a földre zuhan és nagyokat pislogva nézem. Ha lehetne varázsolni a sulin kívül... ha egyáltalán tudnék már rá valami jó varázslatot... de nem lehet és nem is tudok. Elhúzom a számat és már épp állnék neki, hogy összeszedjem a cserepeket, no meg valami jó kifogást találjak, hogy miért történt, amikor megjelenik az újdonsült mostohaapám és úgy üvölt velem, mint a sakál, én meg próbálom magyarázni, hogy ez csak egy váza és valahogy össze lehet ragasztani, vagy valami, bár ez inkább csak erőtlen motyogásnak hathat. Már épp emeli a kezét, én pedig automatikusan húzom be a nyakamat, amikor megérkezik Camy. Meglepetten pillantok rá, ez pont elég arra, hogy jól irányba tartsam az arcomat és olyan sallert kapjak, hogy kész csoda, hogy nem esem a földre tőle, de nem sokon múlik. A kezem automatikusan az arcomra siklik, ami ég úgy istenesen az ütéstől, és akaratlanul is elered a könnyem a sokk és a fájdalom miatt. Soha sem ütött még meg senki. Jó egyszer a szomszéd fiú Bobby igen, de az más volt, kiakasztottuk Bellel és behúzott nekem egyet, én meg vissza, volt ott hajtépés, de az nem volt ilyen erős és egész más volt a helyzet is. Megdermedek, amikor Camy ütése csattan az apja arcán, még levegőt sem merek venni, főleg amikor hallom, hogy mit mond neki, és hogy a falhoz vágja. Hagyom,hogy bevezessen a szobájába és csak akkor ingatom a fejemet, amikor megkérdezi, hogy jól vagyok-e. Könnyes még mindig a szemem, de az, hogy ő is sír valahogy lefagyasztja az én sírásomat, csak a meglévő könnyek maradnak meg, amiket próbálok letörölni. - Sajnálom, én csak... csak nekimentem véletlenül. - szipogok tovább, pedig tudom, hogy meg kellene nyugodnom végre és hogy amúgy se járt volna pofon azért, mert levertem egy vázát. Nem értem az egészet, azt sem, hogy őt miért ütötte meg, hiszen Camy nem csinált semmit sem, csak kiállt mellettem. Komolyan... tényleg kiállt mellettem! - Köszönöm! - bújok oda hozzá, amikor meg is ölel. Átkulcsolom vékony kis karjaimat a dereka körül és szorosan odakucorodom mellé. Nem értem ezt az egészet, hogy miért viselkedik így az apja, hogy miért ütött meg, vagy hogy egyáltalán Camyvel miért volt ilyen. Ez... én ilyet még soha nem tapasztaltam.
Tárgy: Kath & Camy -Mikor megtörik a jég... 2015-10-23, 11:14
Camy & Kath
Szeretlek... még ha nem is mondtam.
Péntek este van, elhívtak egy medencés party-ra és hülye lennék kihagyni, hisz már csak egy hét van a suliig. Elmegyek, ez nem is volt kérdéses, szóval gyorsan ki kéne találnom, hogy miben is fogok elmenni arra a partyry, mert hát nem is tudom, hogy melyik bikini lenne a legmegfelelőbb... Pöttyös, vagy esetleg csíkos, sima egyszínű? Áhhh... nem tudok dönteni, nem tudom egyszerűen, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb erre az alkalomra, szóval jó lenne, ha jönne az ihlet... Talán meg kéne kérdeznem Kathy-t, annyira nincs is rossz ízlése annak a vakaréknak, mint amennyire gondoltam... A ruhatára 80%-át dobtam ki, igaz neki nagyon nem tetszett, de hát megmondtam... csak abban mehet el itthonról, amiben megengedem, mert hát... már az egész város tudja, hogy van egy féltesóm és velünk él... Apu meglepően jól viseli a felesleges láncszemet, bár néha gonosz vele, de meg tudom érteni... Hisz a felesége elhagyta és Kathy ennek a jelenetnek az elő megtestesítője... Sajnálom, hogy nincsenek jóban... az igazat megvallva kedvelem aksilányt, értelmes, aranyos, kedves cuki és a világ semmi pénzéért nem adja fel, hogy jóban legyen velem... talán megérdemli, hogy végre kedves legyek vele... Eldöntöttem! Megkérdezem, hogy szerinte melyiket vegyem fel, már épp készülnék kimenni a folyosóra, mikor meghallom, hogy valami eltörik. Résznyire kinyitom az ajtót és meglátom, hogy egy váza esett a földre, az tört el. Gondolom megint leverte a kis szerencsétlenem, már épp indulnék neki segíteni, mikor apu megjelenik, feje vérvörös és elkezd vele kiabálni... jól van, kis kiabálásból még nincs baj, de... mikor meglátom, hogy kezet emel és már készül megütni, akkor kivágom az ajtót! - Ha megmered ütni, akkor esküszöm én is kimegyek azon a kibaszott ajtón, ahogy egyszer anyu tette! - kiabálok rá és remélem fel is fogja, amit mondok, mert már megmondtam neki, hogy ha olyat tesz, amit én nem szívlelek, akkor kimegyek azon az ajtón és én is elhagyom.. Akkor egyedül marad. Hátra fordul, rám néz, de a keze akkor is megmozdul és csattan Kathy arcán, majd megfordul és elpróbál menni mellettem... Mit csináltam? Na találjátok ki? Könnyes szemel lekevertem én is neki egy pofont, de ő utána megragadta a kezem és a falhoz vágott... Sose volt ilyen, sose volt velem ilyen durva... - Menj csak el... Te is olyan nagy kurva vagy, mint az anyád volt! - ezt mondja nekem, majd mosollyal az arcán, diadalmasan elsétált a dolgozó szobájába és otthagyott minket... Katyh csak sírt és fogta az arcát,hát én is így tettem... én is sírtam, majd odamentem hozzá, bevittem a szobámba majd ott megöleltem... - Jól vagy? - még mindig sírok, és úgy kérdezem tőle, miközben simogatom a hátát és próbálom nyugtatni. Sose hittem volna, hogy az a férfi ilyenre valaha is képes lesz... Ezt az oldalát még sosem láttam, de talán... talán.. anyu ezért ment el, mert nem bírta...
