Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb




ϟ A Black Birds Tokyo-ban
  Yesterday at 16:20
Alicia Geller

ϟ Ninon Delacroix
  Yesterday at 14:23
Ninon Delacroix

ϟ Graves & Cody
  Yesterday at 14:07
Cody Armstrong

ϟ Zeneajánló
  Yesterday at 10:57
Audrey Jensen


ϟ Nox Djarum
  Yesterday at 10:50
Megan Smith
A hónap posztolói
Graves Matlock
 
Cody Armstrong
 
Georgiana Findley
 
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Quessena Melchys
 
Elijah Crowfield
 
Luna Lovegood
 
Calista Merrick
 
Seraphin McCaine
 
Statisztika

Összesen 564 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: River

Jelenleg összesen 32842 hozzászólás olvasható. in 3070 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Aeryn & Caradoc

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Aeryn Backman
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 33

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-11-30, 22:34

- Ez akkora baj lenne? – Kérdezem mosolyogva.
- Ha nem aggódnánk a betegeinkért, akkor nem is lenne érdemes ezt a szakmát választanunk. Most gondolj bele. Milyen gyógyító lenne az, aki nem érdeklődne a betegei iránt? Aki igazából csak kötelességből teljesítené a feladatát, de igazából utálná az egészet? Így nem lehet gyógyítani. Csak teljes meggyőződésből, szívvel-lélekkel. Legalábbis, én így gondolom. – Mondom halkan, továbbra is mosollyal az ajkaimon. Igen, sejtem, hogy szinte süt, rólam mennyire szeretem a munkámat, és legszívesebben minden szabad percemet csak a munkával tölteném. Ha nem lenne Trys, valószínűleg tényleg így lenne, és Cam hiányát a munkában vezetném le. A fiam mellett nehéz unatkozni, de még így is szakítok időt arra, hogy a munkámmal is foglalkozhassak kicsit, ha más nem, inkább nem alszok, helyette elkészítek pár gyógyító bájitalt a kórház számára. Ez nem túl egészséges, én is tudom, hogy néha túlhajtom magam, de nekem erre szükségem van, különben biztosan megőrülnék.

- Tudom. – Bólintok a szavaira.
- De nem is az a lényeg, hogy az én javamra váljon az, ha meggyógyítok valakit, vagy, ha aggódok valakiért. Csak az a fontos, hogy a beteg végül egészségesen távozzon, vagy legalább jobban érezze magát, mint mielőtt találkoztunk. Nem számít, ha nehéz eset, és nem szereti a gyógyítókat, vagy ha legszívesebben hozzám vágna valamit, hogy menjek már onnan… – Szélesebb lesz a mosolyom, mert visszaemlékezem arra, hogy Cameron mennyire nem akarta, hogy bármit is csináljak vele, aztán mi lett a vége…

- Nem, valóban nem ismerlek. – Bólintok a szavaira nyugodtan.
- Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennének jó tulajdonságaid. Mindenkinek vannak, még akkor is, ha nagyon mélyre eltemeti ezeket a tulajdonságokat, hogy mások még csak véletlenül se fedezhessék fel. – Magyarázom teljes meggyőződéssel.
- Nem létezik csak fekete és csak fehér. – Mindenkiben van valami szerethető, még akkor is, ha esetleg kevés.
- Köszönöm a bókot. – Szélesedik ki még jobban a mosolyom. Hát igazából tényleg nem sokan gondolnák rólam, hogy van már egy gyerekem.

- Most két éves, de már közelebb van a háromhoz. – Ha Trysről kell beszélni, akkor bármennyit képes vagyok mesélni róla. Ezt Cam már tapasztalhatta, akárhányszor meglátogattam, mindig volt jó pár történetem róla, még úgy is, hogy csak a jókat mondtam el neki, míg a rosszakat kihagytam, gondolván így is elég baja van a börtönben.
- Szerintem velem nagyjából egy korú lehetsz. Talán egy-két évvel fiatalabb, vagy idősebb. Jól találgatok, vagy nagyon messze járok a valóságtól? – Kérdezem mosolyogva.
- Jó, akkor ugorjuk át ezt a kérdést. – Nem vagyok ostoba, így eléggé egyértelművé válik a számomra, hogy valószínűleg tényleg ölt már embert. Ha nem így lett volna, akkor egyszerűen csak megmondja, nem kerüli ki a kérdést. De nem igazán ráz meg a dolog. Egy ex-halálfalóba vagyok szerelmes.

- Nem is lesz? Ez tehát azt jelenti, hogy ha bárki is a barátod akarna lenni, azt el fogod lökni magadtól? – Kérdezem meg halkan és kissé szomorkásan is.
- Nem tudlak kárhoztatni érte. Igazából én sem szeretek közel engedni magamhoz másokat, mert félek attól, hogy elveszíthetem őket. – Most már mély szomorúság költözik a szemeimbe, mert eszembe jut mindenki, akit valaha is szerettem, és akiket elveszítettem. Mintha beton nehezedne a mellkasomra, és nehéz lenne lélegezni… De ez csak egy pillanatig tart, aztán visszatér a mosolyom, igaz, nem olyan fényesen, mint ahogy eddig.
- De azért… mindenkinek szüksége van valakire. Ha legalább egy ilyen személyt találsz, akkor már igazán szerencsés vagy. Remélem, találsz majd valakit. – Kívánom neki teljes szívemből.

- Nem érdekel, hogy csúnya, hidd el, láttam már egyet, s mást. – Jelentem ki, mikor kiderül, hogy tulajdonképpen mi is történt vele. A legnagyobb megkönnyebbülésemre, végre hajlandó is megmutatni a hátát. Szinte vele egyszerre szisszenek fel, mikor meglátom a szörnyű sebeket, amik keresztül-kasul beborítják a bőrét.
- Valóban nem szép. – Motyogom halkan, miközben közelebb húzódok hozzá, hogy jobban megszemlélhessem a sérüléseit. Leheletfinoman meg is érintem a bőrét, az egyik seb szélén, közben már rengeteg varázslat, bűbáj cikázik át a gondolataim között, amik talán segíthetnének.
- Megengeded, hogy segítsek? – Kérdezem halkan.
- Ilyen szintű roncsolásnál nem sok mindent tudok tenni, de enyhíteni tudom. – Szeretnék neki segíteni. Szinte én is érzem, hogy mennyire fájdalmasak lehetnek ezek a korbácsütések.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caradoc Ogden
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 25
ϟ Hozzászólások száma : 46

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-11-04, 18:41


Aeryn & Caradoc

[You must be registered and logged in to see this image.]


Csak mosolygok, és a fejemet rázom, majd ránézek. – Tudod, az a baj, veletek, gyógyítókkal, hogy mindig mindenkiért aggódtok – kezdem. Visszafordítom a fejemet, még mindig mosolyogva beszélek. – Csak nem biztos, hogy ez mindig a ti javatokra fog válni. – Most nem részletezném, miféle veszélyekkel néznek szembe az ilyesfajta emberek, akik nem képesek egy vállrántással továbblépni. Nagyra értékelem, hogy segíteni próbál, tényleg, meg minden, de 1. nincs szükségem a segítségére és 2. úgy sem tudna segíteni. Ilyen esetekben jogos a kérdés, hogy akkor mégis mi a fenéért van még mindig itt. A válasz egyszerű: makacs, önfejű és…
Ránéztem. Elnevettem magamat. – Ez jó volt – mutogattam rá. Mindattól függetlenül, hogy azt szerettem volna, ha lelép, el kell ismernem, ez tényleg jó vicc volt. Mellesleg nem úgy tűnt, mint aki mostanában le szeretne lépni, amit a gondolatai is megerősítettek bennem, szóval jól jön a jó kapcsolat. Nem, mégsem, inkább a rossz kapcsolat irányába kéne terelnem a beszélgetést, úgy talán könnyebben megsértődik és feladja. Én meg ugyan nem fogok az ágyamban sírni, hogy megbántottam egy újabb fruskát.
Gondolkoztam rajta, hogy most reagálnom kéne-e arra, hogy attól még, hogy állításom szerint minden szép és jó, ő még nem nyugszik meg. Tehetek én arról, hogy lusta voltam zuhanyozni meg tiszta pólót húzni? Nem különösebbképpen, szóval jobban tenné, ha eltágítana, mert a végén még ő bánja meg, hogy idemerészkedett. Sajnos nem tudom, honnan ez a hirtelen harag. Az előbb még vicces kedvemben voltam, de hát nálam is olyanok a hangulatingadozások, mint a nőknél, amikor épp rossz napjukon találod őket.
Szabályosan felröhögtem. – Mert nem ismersz, szivi – közöltem vele. Értem én, hogy azt hiszi, a lelkem még megmenthető, pedig még csak nem is tud róla, hogy milyen sötét, de hamarosan ki kell majd ábrándítanom, hogy én nem az a jófiú vagyok, aki megérdemli, hogy törődjenek vele. Nem véletlenül nem tanítottak meg nekem egyetlen gyógyító varázsigét sem. Így legalább hosszú ideig szenvedhetek a sebeimtől. Jellemző ez a hozzáállás Marcustól, és mivel már vagy 18 éve húzom nála – lehet, hogy több – ezért úgy gondolom, az első csapások nyomait tök esélytelen eltüntetni.
Majdnem beleestem a tóba, úgy meglepődtem, hogy ennek a csajnak van egy fia. – Hát akkor elég jól tartod magadat – mondtam neki, mikor megerősített abban, hogy van már legalább egy gyereke. Tényleg nagyon jól tartotta magát. Felhúztam az egyik szemöldökömet. – Huszonnégy? Mennyire jött korán? Mármint, hány éves? – Meglepett, hogy érdekel a téma, de úgy éreztem, tényleg tudni akarom, hogy mi van vele. Legalább elterelhettem a gondolataimat magamról. – Őőőőő… - haboztam. Most hazudjak, vagy mondjam el neki az igazat? – Mennyinek tippelsz? Ha eltaláltad, elmondom, ha nem, még meggondolom. – Reménykedjünk benne, hogy béna abban, ha meg kell tippelni az emberek életkorát. Szimpatikusnak tűnt, csak nehogy a végén kiderüljön, hogy auror, mert akkor jó nagy szarba fogok kerülni.
Erre most mit mondjak? Aha, tudod, bérgyilkos vagyok…. Nem, ez nem jó ötlet. – Átugorhatnánk ezt a kérdést? – kérdeztem, miközben a jobb mutatóujjammal a fejem mellett mutogattam, jelezvén, hogy nem szeretnék válaszolni a kérdésére. Így nem is hazudtam, de nem is mondtam el neki az igazat.
Inkább gyorsan megemlítettem neki a nevemet, ami szintén hiba volt. Tudom, hogy nem ez az eredeti nevem, hanem az, amit a nevelőapám rám ragasztott, mellesleg semmilyen papírom nincs, de attól még óriási hülyeség volt elmondani, hogy ki vagyok. – A nevelőapám nem bízott semmit a véletlenre. – Olyan nevet akart, amit nehéz megjegyezni, és még nehezebb kitalálni, nehogy emiatt bukjak le. De ebbe most nem mentem bele részletesen.
Felhorkantottam. – Szomorú, vagy sem, nekem egy barátom sincsen. És nem is lesz. Ez így van rendjén. – Ginny is óriási veszélynek teszi ki magát azzal, hogy velem szeretne lenni. Bolond lány, de ha egyszer szeretem…
Mindazok után, hogy végre beleegyezett, hogy elmegy, nekem bekattant valami, és elmeséltem a fél életemet neki. Illetve csak a büntetés részeket, de egyelőre elég lesz ez is. – Kedves tőled, de nem tudsz – mondtam egy halvány mosoly kíséretében. – Az én életem bonyolult, és cseppet sem szokványos. És hidd el, nem akarsz belekeveredni.
Végül is rávettem magamat, hogy elmondjam, mit csinál velem Marcus. Nagyjából úgy reagált rá, ahogy vártam. Ahogy minden normális ember tenné, de mint tudjuk, Marcus közel sem normális… De ezek után még meg is akarja nézni! – Mondom, hogy semmi értelme, most meg amúgy is csúnya… - kezdem, de amiatt, ahogy rám néz, és amiatt, ahogyan süt a szeméből a segíthetnék, morgok valamit az orrom alá, majd megfordulok, és felhúzom a pólómat. Ügyesen elfelejtettem, hogy sok rajta a nyílt seb, így felszisszenek, mikor a póló anyaga végigsúrolja a hátamat.


[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Levakarhatatlanságból ötös.


Élj míg szabad lehetsz.
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aeryn Backman
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 33

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-09-24, 22:27

- Dehogy szeretném. – Rázom meg a fejem csodálkozva. Még csak az kellene, hogy még jobban megijesszen, mikor már így is borzasztóam aggódok érte. Ahogy pedig egyre többet beszélgetünk, úgy lesz ez az érzés egyre erősebb.
- Szerintem akkor már túl sok vért vesztettél volna. – Jegyzem meg apró mosollyal. Tisztában vagyok vele, hogy csak viccelt, de most tényleg gondolatban leginkább azzal vagyok elfoglalva, hogy valahogy megpróbáljam rávenni arra, hogy megengedje, hogy meggyógyítsam. Nehéz diónak tűnik a dolog, de én nem vagyok az a típus, aki hamar feladja. Úgyhogy erről még mindig nem tettem le, bár egyre kevesebb az esély rá.
- Attól még, hogy azt mondod, ne aggódjak, még aggódni fogok. Egész egyszerűen ilyen a természetem. – Meg talán ez azért is így van, mert már rengeteg embert elvesztettem a közelemben, és így már mindenkiért képes vagyok aggódni. Na, jó, ebbe most inkább nem is gondolok bele, mert csak elszomorodnék. Épp ezért is nem nézek rá őrültként, hanem inkább továbbra is aggodalmasan. Azt hiszem én sem vagyok teljesen normális.

- Nem is értem miért teszik. Annyira nem lehetsz szörnyű. – Legalábbis én nem látom annak, bár bizonyosan még nem ismerem eléggé. De hát ilyenek engem amúgy sem igen tántorítanak el. Egészen addig nem, amíg engem nem bánt, vagy valamelyik olyan embert a közelemben, aki fontos a számomra. S mivel most egyik lehetőség sem történt meg, nincs okom arra, hogy faképnél hagyjam, főleg akkor nem, mikor meg is van sérülve. Az nem én lennék.
- Igen, van… – Mondom újra egy szélesebb mosollyal, hiszen ha csak Trystanre gondolok, máris sokkal jobb kedvem lesz, mint ahogy eredetileg volt.
- Huszonnégy éves vagyok. Elég korán jött, de nem bántam meg. – Még akkor sem, ha Cam most nem lehet mellettem, és így ezerszer nehezebb ellátni egy hiperaktív gyereket, aki tényleg egy pillanatra nem tud leállni. De ez már nem sokáig marad így, hiszen hamarosan Cameron már újra velünk lesz. Borzasztóan várom már azt a napot.
- Te hány éves vagy? – Az én feltételezéseim szerint, nem lehet túl sokkal fiatalabb nálam, hasonló korban lehet, mint én.

- Az én érdekemben? Annyira borzalmas lenne? Csak nem embereket gyilkoltál? – Kérdezem. Számomra ez sem lenne túlontúl félelmetes, kezeltem már ex-halálfalókat is, mindenféle ellenérzés nélkül. Egészen addig ez szintén nem zavar, csak akkor, ha ellenem, vagy a szeretteim ellen követnek el valamit. Akkor is ellátnám a sebesüléseiket, de akkor nyilván már nem ennyire készségesen.
- Neked sem az a tipikus, szokványos neved van, Caradoc. – Jegyzem meg mosolyogva. Bár a varázsvilágban ez már szinte egyáltalán nem meglepő, olyan nevekkel találkozhat itt az ember, ami biztosan egzotikusnak számítana. A szüleim pedig szerettek volna minél különlegesebb nevet adni nekem, és persze a testvéreimnek is.
- Nincsenek barátaid? Az szomorú. – Mondom sóhajtva. Igazából nekem sincs sok barátom. Konkrétan egy. Pedig sokan egészen mást feltételeznének rólam.

- Hát jó, ha így gondolod, akkor legyen így. – Törődök bele, nagy nehezen. Néha muszáj engedni. A története, cseppet sem szívderítő, amit nem sokkal ezek után hallok, és egyszerűen majd szétfeszít az a bizonyos érzés, hogy bárcsak segíthetnék neki, de tudom, hogy semmi esélyem rá. Magamat sem tudom megvédeni, így őt, hogyan tudnám? Az arcomon látszik a mérhetetlen döbbenet és a felháborodás, meg persze a tenni akarás. Csak kár, hogy annyira reménytelen.
- Bárcsak tudnék segíteni! – Bukik ki belőlem, elkeseredetten. Úgy szeretném, ha jobb élete lenne! Nem ismerem még túlzottan, de ilyet senki nem érdemel. Senki.
- Igen, szeretném látni. – Bólintok elszántan. Bár valószínűleg, úgy csak még inkább fel fog háborítani a dolog, de nem érdekel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caradoc Ogden
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 25
ϟ Hozzászólások száma : 46

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-09-20, 16:15


Aeryn & Caradoc

[You must be registered and logged in to see this image.]

Meg sem próbálom palástolni a meghökkenésemet, amikro azt mondja, hogy azt talán elhinné. – Hát, meg tudjuk oldani, ha nagyon azt szeretnéd – közlöm vele érzékmentesen. Egy gyors varázslat, és máris úgy tűnik, mint akinek tőből levágták a kezét, és folyik belőle a vér. Kicsit kuncogtam az ötletemen, főleg, hogy valószínűleg ez a csajnak annyira nem tetszene – gyógyító ide, vagy oda. Rápillantok. – Igen, lehet, akkor egy kicsit idegesebb lennék. Mondjuk neked rontanék, és beléd csimpaszkodnék, hogy segíts rajtam – mondtam szórakozottan. Igazából elképzelhetetlen volt, hogy én ezt tegyem, de ha már egyszer egy olyan beszélgető társam akad mára, akit nem zavarnak az elmés poénjaim, amik főleg őt kritizálják, akkor én csak örülök.
Felhúzom az egyik szemöldökömet. – Ne aggódj, az, ami nekem van, nem vészes. Sokszor túléltem már, kisebb-nagyobb szívritmuszavarral. – Erre szabályosan felröhögtem, annyira tetszett a beszólásom. – Jaj, megbocsáss – kezdtem – de ezt nem lehetett kihagyni. – Nem néztem rá, de megtippeltem, hogy épp úgy nézett rám, mint egy pszicho problémákkal szenvedő betegére. Hát, különösebbképpen nem zavart, hogy teljesen idiótának néz; legalább gyorsabban békén hagy, és nem esik baja.
- Te tényleg jó makacs vagy – jegyzem meg, kicsit lenézően a lányra pillantva. – Na jó. Egy pont neked; ezt nem sokan csinálják. Általában már az első beszólásomnál faképnél hagynak. – Kicsit elgondolkodtam hiszen nem rémlik, hogy valaha valaki mellettem maradt volna, inkább mindig mindenki elfutott; vagy az áldozatommá vált. Felnéztem, ahogy eszembe jutott az az egy ember, aki viszont leállt velem beszélgetni, és el is mosolyodtam, ahogy rá gondoltam. Ginny aztán igazán különleges egy lány volt. Gyorsan eloszlattam ezt a képet magamban, hiszen a lány most nincs velem.
Épp reagálni akartam, hogy talán ezért nem kéne minden férfifal kikezdeni, aki egy kicsit is sebzettnek, vagy maga alatt lévőnek tűnik, amikor meghallottam azt a bizonyos szót. – Hogy? – kérdeztem. – Neked van egy fiad? Hány éves vagy? – jött automatikusan a kérdés. Én sokkal fiatalabbnak néztem, nem pedig egy édesanyának; és az sem biztos ezek után, hogy egygyerekes anya. De ezt már nem kérdeztem meg tőle, egyenlőre elég annyi, hogy ő mennyi idős; majd utána szörnyülködök.
Kicsit féloldalasra ültem. Egész jól kezeli ezt a legilimencia dolgot. Általában az emberek nem szeretik, ha olyannal beszélnek, aki könnyen beletúrhat a fejükbe, de úgy néz ki, őt ez nem igazán zavarja. Nem is mondtam rá semmit, csak elismerő arckifejezéssel bólogattam. – Ohó! Pedig jól tennéd, ha félnél. De a te érdekedben, nem mondom meg, hogy miért – jegyzem meg. Nem szeretném az első pillanatban kibökni, hogy mi a foglalkozásom; akkor sem, ha úgy néz ki, ez egy hosszú este lesz. – Hát nincs egy szokványos neved, Ryn – közlöm vele. – Jobb szeretek inkognitóban lenni, de a csinos arcocskád és a kedvességed miatt elárulom a nevem. Caradoc vagyok. – Az én szakmámban mindig is veszélyes, ha kiadod magadat, de ez a lány nem úgy nézett ki, mint aki különösebbképpen be akarna árulni a minisztériumban. Na igen, azt, hogy bérgyilkos vagyok, nem is fogom elmondani neki. – Felőlem aztán hívhatsz Caradocnak, Carnak, Docnak, vagy aminek akarsz. Nekem nincsenek barátaim, hogy becenevet adjanak nekem. – Nem hajtottam le a fejemet, és nem néztem ki úgy, mint aki szomorú csupán azért, mert nem voltam az. Sosem voltak barátaim, akik kitartottak volna mellettem, Ginny pedig még semmilyen különösebb becenévvel sem rukkolt elő eddig.
Nem nagyon voltam oda azért, hogy pont egy gyógyítóba botlottam. Azok mindig olyan makacsok, mint ő, és addig nem szoktak tágítani, amíg el nem érik a céljukat. – Nem is tudom, ez amolyan, úgyse fogsz tudni segíteni dolog. Értem, hogy gyakorlott vagy meg blabla, de hidd el, én sem vagyok kezdő. – És itt most nem árultam el neki, hogy igazából lövésem sincs a gyógyító varázslatokról, vagy akármiről, ami ezzel kapcsolatos. – Helyes – válaszoltam arra, hogy akkor nem segít, ha nem akarom.
Valamiért az, ami bekattant bennem, arra kényszerített, hogy tálaljak ki a csajnak, mert nem bánom meg. Hát, úgy sem csináltam még ilyet soha… fogjuk rá. – Szóval nem számítana… Rendben, akkor… - És elmondtam neki egy-két dolgot, amit hallania „kellett” ahhoz, hogy felfogja, miért nem segíthet. – Hát igen, szörnyeteg, de gondolod, hogy tudok tenni ellene valamit? Semmit. Okkultizmusból mesteri szinten van, mázlim, hogy lusta volt legilimenciát tanulni, különben kipurcantana.
- Hát tudomásom szerint éjszaka, az ágyamból ragadott el. És mivel gyorsan használta a kötöző bűbájt a számra, az ordításom se nagyon hallatszott, és senkinek sem tűnt fel, hogy a házban van. Valahogy így rabolhatott el. – Tudom, hogy nem ez volt a kérdése lényege, de szórakoztatónak találtam, hogy ezt a választ adtam, és kíváncsi voltam az arcára, amikor meghallja.
- Korbács, bizony – erősítettem meg. – Na na – kezdtem. Elmondtam, hogy mi bajom van, nem elég az? Még meg is akarod nézni?



[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Kell valaki!


Élj míg szabad lehetsz.
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aeryn Backman
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 33

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-09-07, 14:05

Elgondolkozom a kérdésén.
- Igen… azt talán elhinném. – Vallom be.
- Bár akkor gondolom, jóval kevésbé üldögélnél ilyen nyugodtan a tó mellett. – Akkor ráadásul nem is beszélgetnénk el így. Legalábbis gondolom. Az én elképzeléseim között, senki nem tudná teljes lelki nyugalommal elviselni azt, hogy már nincs egy végtagja, csak azok az emberek, akik valamilyen szinten beteg elmével rendelkeznek.
- De attól még, hogy nincs levágva a kezed, még ugyanúgy elvérezhetsz. – Teszem még hozzá halkan.
- Igen, mást már biztosan már az elején sikerült volna elüldöznöd, de én sajnos már csak ilyen makacs vagyok. Nem megyek sehova. – Lehet, hogy ezt később meg fogom bánni, de hallgatok a megérzésemre, ami azt súgja, hogy most ezt kell tennem, és hogy hiába nem szeretné igénybe venni a segítségem, valahogy mégsem vagyok képes arra, hogy egyszerűen csak felálljak, és itt hagyjam. Igen, tudom, hogy néha igazán nem viselkedem normálisan.
- Érdekes az, hogy ti férfiak, mind ilyenek vagytok, hogy soha nem kértek segítséget, még ha rá is szorultok. Még a kisfiam is ilyen, nem rohangál oda hozzám, ha megsérül, nem, folytatja tovább a szekrényekre való felmászást, minden félelemérzet nélkül. – Csóválom meg a fejem.

- Nincs semmilyen olyan dolog a fejemben, amit rejtegetnem kéne. – Vonom meg a vállamat.
- Nem félek tőled. – Vallom be. Lehet, hogy ez is ostobaság, de mint mindig, most is a megérzéseimre alapozok. Valamilyen oknál fogva, egyáltalán nem félek tőle, akármennyire is megpróbál félelmet kelteni bennem, vagy elüldözni. Hosszú még az este, és még csak most kezdődött.
- Aerynnek hívnak. – Mosolygok rá barátságosan.
- De általában csak Rynnek szólítanak. Téged, hogy nevezhetlek? – Haladás… mintha egy cseppet barátságosabb lenne, mint ahogy eddig volt. Ennek örömére, megint állandóvá válik a mosoly az arcomon.
- Igen, az vagyok. – Bólintok a kérdésére.
- Lehet, hogy nem tudok segíteni… nem vagyok profinak nevezhető, de… már sok tapasztalatot szereztem, megpróbálni, megpróbálhatom, nem igaz? – Érdeklődöm.
- Hát jó. Ha nem szeretnéd, akkor nem teszek semmit. De nem nyugtattál meg. – Igen, még mindig aggódok érte, viszont az felvillanyoz, hogy most már határozottan kedves hangon szólt hozzám. Ráadásul még mosolygott is.

Kicsit megborzongok a szavai hallatán, mikor közli velem, hogy már rég halott lennék, de nem tudok vele vitatkozni. Sosem voltam jó semmilyen párbajozásban, nem tudok rendesen védekezni, és ha bármilyen szorult helyzetbe is kerültem, csak akkor volt esélyem, ha elmenekültem, vagy ha valamilyen apró kis trükköt használtam az ellenfelemmel szemben. Mindig védelemre szorultam, amit gyűlölök, de az évek során már beletörődtem.
- Akkor remélhetőleg gyors halálom lett volna. – Mondom halkan, és igen, még mindig mosolygok, még ha kicsit meg is ijesztett.
- Tényleg nem számítana. – Biztosítom. Képtelenség, hogy ne legyen valakiben, valamilyen jó, akár gyilkos, akár nem az. Legalábbis én ezt vallom.
- Rendben. Ráérek. Úgyis éjszaka vagyok aktívabb. – Mondom mosolyogva, utána viszont teljesen elcsendesedve csak hallgatom őt. Miközben végighallgatom a története egy rövid, tömör változatát, a gondolataim az arcomra vannak írva. Először elsápadok, de a végén már inkább dühös pír kúszik fel az arcomra.
- Ő egy szörnyeteg. – Fakadok ki hirtelen.
- Hogy lehet elrabolni egy három éves, ártatlan gyereket? – Kicsit még jobban is a szívemre veszem, hiszen Trys is hasonló korban van. Belegondolni is borzasztó, hogy mit éreznék akkor, ha ő kerülne ilyen helyzetbe.
- Korbács?! – Ez kihúzta nálam a biztosítékot. Korbács. Merlinre… ez szörnyű.
- Mutasd meg. – Kérem végül, miután sikerült kicsit lenyugodnom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caradoc Ogden
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 25
ϟ Hozzászólások száma : 46

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-09-06, 10:28


Aeryn & Caradoc

[You must be registered and logged in to see this image.]


A csaj csak nem akart tágítani, és továbbra is próbálkozott, pedig világosan megmondtam, hogy menjen el, de azért csak mondja a magáét, és azt hiszi, hogy érdekel, hogy törődik velem, azzal, aki csak úgy szaglik a vértől. Sajnos ez sosem jutott még eszembe; hogy nem jó ötlet ilyenkor kijönni az utcára, mert egyszer valaki meg fogja érezni a szagát, megállít, és számon kér.
- Ha egy kicsit sötétebb lenne, behazudnám, hogy levágtam a kezemet és épp elvérzem. Azt elhinnéd? – fordulok hozzá a cinikus hangon kérdezett kérdésemmel. A szemeimet forgatom arra a kijelentésére, hogy nem fog elmenni addig, amíg így vérzek. – Persze, hogy nem – mondtam. – De hidd el, semmi bajom. Voltam már rosszabbul is, szóval nyugodtan felállhatsz, elsétálhatsz és lelkiismeret-furdalás nélkül hazamehetsz. – Igazából nagyon jól esett volna, ha valaki végre törődne velem, és tényleg valóban érdekelné, hogy miért is ülök itt csuron véres pólóban a Hyde park tó partján, de eddig még senkinek sem tűnt fel. Vagy senki sem akart odamenni egy bűzlő alakhoz, aki jól kivehetően nem kér senkinek a segítségéből; ezért is nem értettem, hogy mit akar tőlem ez a nő. Más, normális emberek inkább elsétálnak mellettem, és sorsomra hagynak.
Végül is kicsúszott a számon a mondat, hogy előveheti a pálcáját, amivel elárultam, hogy legilimentor vagyok. Az igazat megvallva, nagyon szórakoztatónak találtam, amikor ezt elmondom valakinek, ő pedig rájön, hogy semmi esélye ellenem, mert kitalálom, merre megy, megtudom, mire gondol, érezni fogom, ha átkot vagy rontást akar rám küldeni, és én gyorsabb leszek nála. Azt még nem állt szándékomban elárulni neki, hogy mi a foglalkozásom, de elmosolyodtam, amikor meghallottam, hogy felteszi a kérdést, amire számítottam. - …honnan tudom? Szerintem elég egyértelmű – fordulok hozzá, mikor megszólalok. Ha egy kicsit is ért a született képességekhez, rá fog jönni. – – mondtam, majd visszafordultam a tó felé. – Akkor legalább tudod – úgy, ahogy – hogy kivel kezdtél ki.
Köti az ebet a karóhoz, hogy ő segíteni szeretne. Arra, hogy vérzek, csak félmosolyra húzom a szám, majd egy kicsit felnevetek. Miért van ez a nő még életben? – Mit is mondtál, mi a neved? – kérdeztem. A mondata közepén volt, de azért csak folytatta a mondanivalóját, és megértettem, hogy mit mond. Meglepett, hogy azok után, ahogy vele beszéltem még mindig nyugodt és kedves maradt. – Gyógyító vagy? – Egy pillanatra elgondolkodtam, de… - Szerintem akkor sem tudnál segíteni rajtam, ha nagyon próbálkoznál. – Ezt most a sebhelyekre értettem. Olyan régóta vannak ott, és nem gondolnám, hogy valaha is el fognak tűnni. Talán a most szerzett ütések nyomait el tudná tüntetni, és a vérzést is el tudná állítani, de rajtam ez nem segítene. Kit izgat, hogy öttel több hosszú, színes csík fogja tarkítani a hátamat? Ezúttal nagyon lágy hangon szólaltam meg. – Nem kell attól tartanod, hogy elvérzek. Szerintem már csak a pólómból áradó szagot érzed. És rosszabbul sem leszek, volt már rosszabb is, és azt is túléltem. – Rámosolyogtam a lányra.
Gondoltam, hogy ezért jött ide, azért is adtam rögtön választ a saját kérdésemre, de azért jó volt, hogy megerősített a gyanúmban, hogy nem a csinos pofim vonzotta ide. Szegényen nevettem, hogy azt hiszi, ha sorozatgyilkos lennék, akkor már üldözném. – Nos, elárulok egy titkot. Nem vagyok sorozatgyilkos, de ha az lennék, akkor sem üldöznélek. – Kicsit közelebb hajoltam hozzá, és suttogva mondtam ki a következő szavakat: - Már rég hallott lennél.
Felkaptam a fejemet, amikor azt mondta, az sem számítana, ha az lennék. Kicsit talán még tátva is maradt a szám a kijelentése miatt. – Komolyan gondoltad, hogy nem számítana? – Ha tényleg így van, akkor sajnos túlságosan is érzelgőssé tudok változni, ha egyszer végre kimondhatom, mi nyomja a lelkem. – Akkor elég hosszú éjszakád lesz – mondtam végül.
Kis ideig csak néztem, de nem úgy tűnt, mint aki az után, hogy kitálaltam, rohanna Marcushoz, hogy elmesélje neki, hogy megint büntetést érdemlek. – Az apám… - Itt megálltam. Nem tudtam hirtelen, hogy kéne neveznem. – A nevelőapám. Az elrablóm. – Keserűen felnevettem. – Nem viccelek, tényleg elrabolt. Három éves koromban, egy ostobaság miatt. Legalábbis az én világnézeteim szerint azért elragadni egy kisgyereket a szüleitől, mert a gyerek legilimentor gyanús, marhaság. Mi lett volna, ha nem leszek az? A szolgájává tesz? – Kicsit lehalkítottam a hangomat. – Nem mintha jóformán most nem lennék az. – Újra normál hangerővel szólaltam meg. – És drágám, a helyzet az, hogy ha nem sikerül megtennem azt, amit követel tőlem, nos akkor előveszi a büntetőeszközt; amit elhihetsz, hogy akkor is elővesz, amikor egyszerűen csak mérges, és ki kell töltenie valakin a dühét. – Nagy levegőt vettem. – A büntetőeszköze nem más, mint a korbács.  


[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Kell valaki!


Élj míg szabad lehetsz.
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aeryn Backman
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 33

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-08-27, 19:57

Csendben hallgatom a válaszát, de teljesen nyilvánvaló a számomra, hogy az egész egy nagy kamu. Ezt ki is mondom.
- Ha csak hússzeletelés miatt vágtad volna meg magad, azt nem érezném ennyire. – Mondom szelíden, de mivel láthatóan nagyon nem akarja elmondani a valódi okot, így nem faggatom tovább, habár ugyanúgy szeretnék rajta segíteni. De ha azt hitte, hogy ezzel az ironizálással el tud magától küldeni, akkor tévednie kellett: mindenki tudja rólam, aki kicsit is ismer, hogy addig úgy sem tágítok, amíg nem sikerül enyhítenem a problémán, akár tetszik ez a betegnek, akár nem. Számtalan emberrel találkoztam már, akik irtóznak a gyógyítóktól, akik csak a legnagyobb bajban keresték fel őket, és akkor is eléggé gorombán álltak hozzá a dolgokhoz, mikor végül találkoztak eggyel. Szerintem ő hasonló kategória lehet. Vagy csak egész egyszerűen ugyanolyan bizalmatlan, mint amilyen Cameron volt velem az elején.
- Nem fogok elmenni addig, amíg így vérzel. – Tisztán kihallható a hangomból, hogy bizony ettől sokkal több minden kell, ha el akar magától üldözni. A gyógyítói ösztöneim, szinte sikítoznak, hogy neki segítségre van szüksége. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha egyszerűen csak magára hagynám.

Amikor viszont megemlíti, hogy elővehetem a pálcámat, meglepetten nézek rá.
- Te ezt honnan…? – Kezdenék bele a kérdésbe, de aztán persze hamar rájövök arra, hogy hülyeség ilyet megkérdezni, mikor olyan egyértelmű.
- Ó. Nem is kell mondanod semmit, már tudom. – Mosolyodok el. Velem aztán nem lesz nehéz dolga, sosem tudtam okklumenciát alkalmazni, és igazából nem is nagyon volt rá szükségem.
- Lehet, hogy te ezt mondod, de én még mindig érzem, hogy vérzel. – Makacskodok.
- Gyógyító vagyok. Csak egy pillanat lenne az egész, és jobban lennél. Nekem pedig nem kellene attól tartanom, hogy elvérzel, vagy rosszabbul leszel. – Igen, továbbra sem tágítok, most próbálom a meggyőzés módszerét alkalmazni.

- A kérdésedre válaszolva, pedig igen, pontosan ezért jöttem ide. – Bólintok.
- Ha pedig sorozatgyilkos lennél, és én lennék a következő áldozatod, akkor most már nem beszélgetnél, hanem üldöznél, vagy már rég megöltél volna akkor, amikor ideértem hozzád. – Ülök le én is, mert érzem, hogy most több ideig is itt fogok időzni. Trystan megvár, a nagymamájával van, így komolyabb baja nem eshet.
- De, ha mégis az lennél, igazából az sem számítana. Ugyanúgy ellátásra szorulsz, mint akármelyik másik ember. – Igen, ezért nem haboztam akkor sem, mikor rátaláltam Cameronra. Ő neki is segítség kellett. Később az sem zavart, mikor kiderült, hogy halálfaló.
- S igen, mindent hallani akarok. – Mondom egy újabb mosollyal pillantva rá.
- Nagyon jó hallgatóság vagyok, és nem kell kímélni a részletektől. – Még akkor sem, ha azok borzalmasak. Így pedig talán végül csak meg fogja engedni, hogy meggyógyítsam, hiszen ez a cél lebeg igazából a szemeim előtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caradoc Ogden
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 25
ϟ Hozzászólások száma : 46

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-08-23, 14:20


Aeryn & Caradoc

[You must be registered and logged in to see this image.]


Már épp azon voltam, hogy megforduljak, és elinduljak valamerre, csak hogy lenyugodhassak, amikor megéreztem. Félig megfordultam, de még nem láttam senkit. Tudtam, hogy valaki van a közelben; már erőlködés nélkül is meg tudtam mondani, hogy figyel-e valaki. Mivel bérgyilkos vagyok, mindig ráállítom az érzékeimet a körülöttem lévőkre, csak hogy biztosan megérezzem, ha valaki rám akarna támadni.
Visszafordultam, és megvártam, amíg közel jön hozzám. Már az illatát is éreztem, amikor rám köszönt. Közben újból leguggoltam, így mikor odaért mellém, én már rég földközelben voltam. Mellém guggolt, mire én ránéztem. Jól végigmértem, az sem zavart, hogy esetleg tolakodásnak veszi, ahogyan ránéztem. Nagyjából egy idősnek néztem magammal, és meglepett, hogy idejött hozzám. Az emberek nem szoktak csak úgy érdeklődni a másik hogyléte felől, és nem szoktak csak úgy ismeretlenekhez odamenni. Legalábbis az én ismereteim szerint ez nem normális. Aztán lehet, hogy vannak még rendes emberek a világon; csak az én életemben nem szoktak szerepet játszani. – Heló. – köszöntem vissza. Nem vettem le a szememet a lányról, megvártam, hogy mit akar tőlem. Kíváncsi voltam, hogy miért jött ide, de akárhogy próbálkoztam, a meglepetésen és a sajnálaton kívül nem sok mindent éreztem. Előbbi még megértettem, hiszen nem sok idióta guggol a Hyde Park tó partján, és tűnik úgy, mint aki mindjárt beleugrik a tóba, és belefojtja magát, de utóbbit kevésbé. Mondjuk ha belegondolok, nem ismer, és nem is tudja, hogy bérgyilkos vagyok; pedig ha tudná, biztosan messzire elkerülne.
Mikor elmondja, hogy érzi a vérszagot, elkapom a tekintetemet. Szóval ezért jött ide; biztos valami jótét lélek, aki mindenkinek segít. – Nincs semmi bajom – köpöm ki, majd felnézek az égre. – Megvágtam magam hússzeletelés közben, biztos azt érzed. Ja – folytattam, immár ironikusan. – és senkinek sem ízlett a főztöm, ezért úgy döntöttem, hogy eltiplizek otthonról. – Kicsit még fel is kuncogtam, hogy értse, csak szórakozok vele; hátha elmegy. Ha mérges vagyok, nem érdemes a közelemben lenni, és ezt a lány tudtára akartam adni. Ismét felé fordultam, majd közelebb hajoltam hozzá. – És neked is ezt kellene tenned, babám. – Visszahúzódtam, majd a tóra bámultam.
Figyelmen kívül hagytam a kérdését, hogy hol sérültem meg. Az előbb már beadtam neki a hazugságot, hogy hússzeletelés közben vágtam meg magam, amiből egyértelműen következik, hogy a kezemet találtam el. Végül is, ha jobban belegondolok, akár a lábamra is ejthettem volna, bár akkor nem tudnék ilyen egyszerűen guggolni, szóval ezt a lehetőséget is kizárhatta.
Nem néztem rá, és nem is akartam belenézni a fejébe, de egyszer csak láttam, ahogy a csaj a zsebéhez nyúl, és előveszi a pálcáját. A következő képen már pólyakötést varázsol rám. Biztos voltam benne, hogy ezek a gondolatai voltak, amik túl erősek voltak ahhoz, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni őket.
- Nyugodtan előveheted a pálcád, én is értek a varázsláshoz – mondtam, majd félig-meddig felé fordultam. Reméltem, hogy kellőképpen megleptem ezzel a kijelentésemmel. Túlságosan nagy kockázatot vállaltam, hogy rá fog jönni, mi vagyok, de ebben a pillanatban az sem érdekelt volna, ha odaordítom neki, hogy bérgyilkos vagyok, tűnj innen, mielőtt akaratlanul is bántani foglak; mert értek hozzá. – És nem szorulok a segítségedre, de azért kösz – mondtam neki, ezúttal barátságosabban.
- Tulajdonképpen miért is jöttél ide? Mert megérezted, hogy megsérültem, és a vér csordogál kifelé a testemből? – Elég jól leírtam, hogy mi történik velem. Túl mérges voltam ahhoz, hogy visszafogjam magamat. – És mi van, ha egy sorozatgyilkos vagyok, aki téged nézett ki a következő áldozatának? – Elnevettem magam.
Fogtam magam, leültem a partra, és odafordultam a csajhoz. – Na jó, tudni akarod, mi van velem? Komolyan tudni akarod? De akkor segítek, nem lesz kellemes hallani.


[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Kell valaki!


Élj míg szabad lehetsz.
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aeryn Backman
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 33

TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc 2015-08-21, 21:47

Sietős léptekkel indulok hazafelé London utcáin kóborolva. Már egészen későre jár, a nap is lemenőben, az emberek többsége pedig inkább már a házukban van. Én is legszívesebben otthon lennék. Trys már vár, ma is a nagymamája vigyázott rá, de egyszerűen muszáj volt ma pár dolgot elintéznem a városban. Olyan bájitalokat kellett leszállítanom, amik veszélyesek lettek volna, ha a baglyokra bízom, és így az egész napom azzal telt el, hogy egyik helyről a másikra rohangáltam. Igazából nem is bántam volna a dolgot: de valamiért mindig bűntudatom támad, ha Trystant otthon kell hagynom, márpedig olyan helyekre is el kellett mennem, ami egyáltalán nem egy kisgyereknek való. Így hát arra kényszerültem, hogy megint megkérjem Cameron édesanyját, hogy vigyázzon a kis hiperaktív manómra.

Jól esik a kellemes, lágy szellő, ami menet közben az arcomat éri, így kicsit lelassítom a lépteimet, és kiélvezem ezt a pillanatot. Még az is megfordul a fejemben, hogy hazafelé betérek a Hyde parkba, mert egyáltalán nem nagy kerülő és biztos vagyok benne, hogy Mrs. Rosier nem bánná, ha pár percig még tovább maradnék távol. Hiszen imádja az unokáját. A fiára emlékezteti, aki hamarosan végre újra szabad emberré válik. Számolom visszafelé a napokat. Az elgondolást tettek követik: valóban bemegyek a parkba és még lassabbra veszem a tempót, kiélvezve ezt a pillanatnyi nyugalmat. Igazából Trys mellett ritkán adódik alkalmam bármiféle pihenőre, csak akkor, ha alszik, de olyankor vagy én is alszom, vagy újabb bájitalon dolgozom. Nem mintha, nem imádnék bájitalokat kotyvasztani, de ahhoz is nagy összpontosítás szükséges, míg például ahhoz, hogy a gyógynövényeimmel foglalkozzak, ahhoz kevésbé. Ott kikapcsolhatom egy kicsit az agyam. Mint ahogy most is.

Szépen lassan elérek a tóhoz, és egészen eddig csak egy-két emberrel találkoztam. Párokkal, akik kézen fogva sétálgatnak, amire önkéntelenül is mindig elmosolyodtam, kutyát sétáltatókkal… és ilyesmikkel. Semmi extra. Ez akkor változik meg, mikor a tó mellett meglátok egy guggoló alakot. Ebben annyira nem is lenne semmi meglepő… de amikor közelebb érek, megcsapja az orromat a fémes szag. Már számtalanszor éreztem ilyet, így egyből megismerem, hogy ez vér. Ösztönösen törnek elő belőlem a gyógyítói készségeim, épp ezért habozás nélkül indulok meg az ismeretlen felé, bele sem gondolva abba, hogy ez tulajdonképpen mennyire is nem jó ötlet. Mikor közelebb érek, már látom, hogy egy fiatal férfi van a tó mellett. Talán még nálam is fiatalabb lehet, de annyira még nem látok rá az arcvonásaira.
- Szia. – Köszönök rá lágy, halk hangon.

Leguggolok mellé, és habár nem érek hozzá, de a szemeimben aggodalom csillan. Már most az egyik betegemnek kezelem, főleg mivel így, hogy még közelebb vagyok hozzá, már teljesen egyértelmű, hogy itt komolyabb gond lehet.
- Mi történt? Érzem a vérszagot. – Nem, nem azt kérdezem meg, hogy valami gond van-e, hiszen az nyilvánvaló. Bár kétlem, hogy egy vadidegennek bármit is elmondana, mindenesetre eddig mindenki azt mondta, hogy jó hatással vagyok a körülöttem lévő emberekre. Arcomon halvány mosoly ragyog, mint ahogy általában mindig, de még ebből is a végtelen aggodalom sugárzik.
- Tudok neked segíteni… ha megengeded. Hol sérültél meg? – Kérdezem, közben tekintetemmel tüzetesen elkezdem végigpásztázni őt, hogy megtudjam, hol is lehet a probléma. Úgy elővenném a pálcámat, de itt, ilyen nyíltan, ráadásul úgy hogy ő esetleg mugli is lehet… nem. Ez tényleg nem jó ötlet. Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg árthatna nekem – igen, ilyen szempontból mindig is túl naiv voltam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caradoc Ogden
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 25
ϟ Hozzászólások száma : 46

TémanyitásTárgy: Aeryn & Caradoc 2015-08-18, 21:04


Aeryn & Caradoc

[You must be registered and logged in to see this image.]


Kirohantam a házból, a pólómat útközben rángattam fel magamra. Egy fekete, rövid ujjút választottam, így talán nem fog látszani, hogy véres lesz a hátam; talán már most is az. Futva tettem meg pár sarkot, majd megálltam hirtelen, rátámaszkodtam a kissé berogyasztott térdeimre, és kifújtam magam. Mikor újból egyenletesen tudtam levegőt venni, felegyenesedtem, a bal kezemmel beletúrtam a hajamba, majd leengedte azt. Lassú léptekkel indultam neki a hosszú utcának, aminek a végén már látszik a híres Big Ben. A házunk nincs messze a városközponttól, aminek az előnye, hogy mindenhova gyorsan eljuthatok, viszont a hátránya, hogy nehezebb is elrejtőzni; és a szomszédokkal sem szabad úgy viselkednünk, hogy gyanakodjanak.
Megint az történt, mint legutóbb; és az az előtti alkalommal, és az eggyel korábbi alkalomkor is; igazából, nem tudom, hogy volt-e olyan legilimencia órám az új tanárral, amikor nem ez lett a vége. A tanárom szerint nem haladunk elég gyorsan, és ezt előszeretettel hangsúlyozza Marcus közelében. Nem egészen egy fél órával ezelőtt ismét azt mondta, hogy velem lehetetlen dolgozni, és hogy ilyen hozzáállással és lassúsággal sosem fogom elérni a mesteri szintet, ami miatt a nevelőapám nem volt boldog; úgy is mondhatjuk, hogy minden egyes alkalommal éktelen haragra terjed, amit erőszeretettel rajtam tölt ki. A mai nap sajnos elkövettem egy hibát; amikor először nekem akarta csapni a korbácsot, akkor ellenálltam, mert már elegem volt abból, hogy amiatt a féreg miatt én szívok. Marcus persze úgy reagált a dologra, hogy engedetlen vagyok, és hogy tiszteletet kell tanulnom, ezért ma még többet kaptam, mint tegnap. A padló csupa vér volt, az apám kezében pedig ott volt a szakadt pólóm, amit színpadiasan hozzám vágott a végén, és közölte velem, hogy takarítsak. Csupán a további korbácsütésektől való félelmemben fogtam meg a rongyot, és töröltem fel a földről a lágy, vörös folyadékot. Felállni, feltérdelni nem tudtam, így félig meddig felkönyökölve, de inkább fekve ráterítettem a ruhadarabot a padlóra, és addig maszatoltam a vért, amíg Marcus a nyakamnál fogva fel nem rángatott, és el nem dobott volna a tetthelyről, hogy takarodjak el onnét. Felvánszorogtam a korlát segítségével a lépcsőn, és a szobámban leültem az ágyamra. Ott várt az újabb stóc póló, amiket ma vettem. Lekaptam az elsőt, egy fekete darabot, és nem törődve a fájdalommal és azzal, hogy a vérveszteségtől bármikor összeeshetek, lefutottam a lépcsőn, egyenesen ki a házból.
Most épp a Hide Park mellett sétáltam, már nem is éreztem annyira a fájdalmat. Úgy döntöttem, hogy bemegyek és teszek néhány kört, mielőtt hazamennék. Kisétáltam a park közepén található tóhoz, leguggoltam a szélére, belemártottam a kezeimet, és a hideg vizet az arcomra fröcsköltem. Majd letöröltem a vizet a pólómmal, és felálltam. Ott álltam, egyedül, és nem éreztem semmi mást, csak az orrfacsaró vérszagot, ami körbelengett.    


[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Kell valaki!


Élj míg szabad lehetsz.
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Aeryn & Caradoc

Vissza az elejére Go down

Aeryn & Caradoc

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-