Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb

ϟ Jonas Black vityillója
  Yesterday at 20:57
Kalandmester

ϟ Farkasálmok
  Yesterday at 18:05
Joyce Brekinridge

ϟ Képességdobás
  Yesterday at 15:25
Felicity Barlow

ϟ Felicity Barlow
  Yesterday at 15:11
Felicity Barlow





A hónap posztolói
Cody Armstrong
 
Armand Stansson
 
Daniel G. Paisley
 
Luna Lovegood
 
Perselus Piton
 
Jacob Troops
 
Christopher Graves
 
Tim Roberts
 
Sidney Smallwood
 
Felicity Barlow
 
Statisztika

Összesen 593 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Felicity Barlow

Jelenleg összesen 39642 hozzászólás olvasható. in 3507 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Raziel & Shanica a sikátorokban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-11-01, 03:55



Shanica & Raziel








Ha tudnám, hogy az egész férfi nemben csalódott szegény, most nagyon szégyellném magam... Ó, nem, azt hiszem, talán még büszke is lennék.
Semmi sincs ingyen, kislány. Ez nem az a világ – pláne nem itt. Mégis, mit gondol? Én kedves vagyok, finom, udvarias úriember - ha kell. De ő... Nos, finoman kifejezve sem méltó rá, nem ér annyit, hogy megerőltessem magam. – Tudom – teszem még hozzá rezzenéstelenül, de az nem derül ki, hogy mit tudok: azt, hogy jól van, vagy azt, kedves vagyok? Nos, ez nem derül ki, ahogyan az sem, mi lenne, ha üvöltene velem - habár én sejtem. Egy kellemes taslival észhez téríteném. Egy nő jobb, ha tudja, hol a helye.
Ha arra vágynál, aligha lennél bordélyban – de végül csak vállat rántok, nekem igazán mindegy – Sajátságos módja lenne az a felhívásnak – jegyzem meg még azért, minősítve szavait. Leginkább elmeháborodottnak néztem volna, ha efféle szavakkal libben oda elém egy este. Igaz, most is annak nézem - és még rám mondják, hogy nem normális...
Nem szorultál segítségre, vagy kedvességre – felelem egykedvűen – Egyszerűen csak jólesett volna másokra hárítani a felelősséget... De ki kell ábrándítsalak, ez tartósan nem járható út – mosolygom rá gunyorosan – Egyedül te felelsz magadért, és ez nem átruházható másokra. Nem mondogathatod, hogy nem vagy hibás ebben, vagy abban, elég nagy vagy már, hogy megszenvedj e felelősségtől. Ó jajj - ezt még soha senki se mondta? – lenézően húzom el ajkaim, sejtetve, mi is a véleményem az effélékről. Ha eddig ne lett volna tiszta. S, hogy ne akarna megsérteni? De, meg akar - épp csak még ezt se meri vállalni. Szánalom. Ahogy felnevet, megingatom a fejem.
Nem érdekel a helyzeted, sem a hogyléted. Nem tartozom érted felelősséggel. – felelem, félig-meddig aláírva szavait.
Én is – hagyom rá szavaira. Egy nő nem lehet egyenlő egy férfivel. Ezt már megtanultam, és némi elégtételt érzek, hogy ha mást nem, ezt legalább tudja. Még, ha azt nem is teljesen, hogy nőként hol lenne a helye. Kérdésére egy pillanatra elmosolyodom - leplezzem le magam? Közöljem, hogy igen - itt vagyok? Végül nem szólok, mert a helyzet immáron azonnali közbelépést kíván. Habár őszintén szólva az is érdekelne, mégis mit akar tőle ez a kedves úriember, és szívesen végignézném a dolgot, ha úgy adódik... Végül azonban inkább a cselekvést választom, gyorsan én pontosan. Épp a tisztes férfiú ujjait tördelem le a hölgyeményről, de megmentettem újfent nem tudja, hogy mikor kell hallgatni.
Szóval, inkább mégis hagyjalak itt, vele? – bár most már el tudna szaladni, ha akarna, persze. Ez a férfi jó eséllyel itt fog megfagyni, hacsak össze nem szedi magát eléggé. Nem fog kiderülni, engem nem érdekel ugyanis. Eztán felegyenesedem.
Nos, ez a szerencsenapod, édesem – susogom felé gunyorosan – Milyen kapkodós vagy – sóhajtom – Gyere – morranok rá, és elfordulok, majd el is indulok. Nem kívánom megvárni, míg újabb csövesek társulnak az elpáholt mellé.
Mesélj magadról... És majd annak függvényében eldöntöm. – közlöm végül.
Vissza az elejére Go down
Shanica Aylwin
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 18

TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-10-31, 12:10




Raziel And Shanica


[You must be registered and logged in to see this image.]
Már kezdtem elszégyellni magam a ’kecses’ feltápászkodástól, mikor ránéztem. Az egy mosoly volt az arcán? Hát, rendkívül örültem, hogy ennyire jól szórakozott rajtam, bár azt még mindig nem értettem, hogy miért nem képes odanyújtani a kezét, és legalább úgy tenni, mint akit érdekli, hogy mi fog történni velem. Legalábbis az ezelőtti időkben azt tapasztaltam, hogy a férfiak a hölgyek segítségére sietnek, még akkor is, ha azok egy szál pizsamában vannak. A jó hír, hogy a fickó még nem vonszolt be az egyik sötét sikátorba és ráncigálta le az amúgy is hiányos öltözetemet. – Téged meg kell győzni arról, hogy segíteni akarjál? Az előbb taknyoltam el. Szerintem ez egy elég jó ok, hogy kezet nyújtva felsegíts, de hát úgy néz ki, embere válogatja az udvariasságot – vonom meg a vállam. Ha nem akar segíteni, akkor nem fog, vágom. Bár a fenekem sajgott, mint a rosseb, be nem vallanám. – Egyébként kösz, jól vagyok. Kedves vagy, hogy kérded – mondom szemöldökömet felvonva.
Már meg is bántam, hogy ilyen bénán válaszoltam a ruhás-letépős megjegyzésére. Én miért nem vagyok képes rendesen beszólni valakinek? Miért is kell nekem ilyen aranyosnak lennem? Mondjuk az erőszak és a kiabálás meg aztán nem vezet sehova, bár el kell ismernem, nem ártott volna némi önvédelmet tanulnom az elmúlt időben. – Ha vágynék rá, hogy valaki letépje a ruháimat, akkor egy fokkal másképp viselkednék. Először is, nem itt lennék, hanem valami bordélyházban. Másodszor pedig, ha a sors mégis úgy hozta volna, hogy itt töltöm az éjszakámat, akkor már rég megkértelek volna rá valami hasonló módon: ’Óh, kedves idegen, megtennéd, hogy megszabadítasz a ruháimtól? Nem fázok eléggé.’ – Ezek után közöltem vele, hogy ő bizony nem az a típus, akinek igazából letépném a ruháimat, vagy megengedném, hogy ő tegye ezt meg velük. A válaszára inkább csak a fejemet ráztam, és kuncogtam. A hanghordozásból leszűröm, hogy éreztetni próbálja, hogy igazán visszafoghatnám magamat, mert ő az erősebb. Én meg ha nagyon muszáj, mugli előtt is hoppanálok és csak reménykedek benne, hogy nem jut eszébe belém csimpaszkodni.
Az, amit mondott, felért egy kisebb pofoncsapásként. – Én… - kezdtem, de elhallgattam, mert tudtam, hogy igazából igazat mondott. – Még azelőtt segítségre és kedvességre szorultam, hogy elutasítottalak volna – felelem végül. Ennél jobb nem jutott az eszembe. A következő kisebb monológján, ami igazából nem is volt az, nem tudtam másképp reagálni, mint tátott szájjal néztem őt. Egész gyorsan ráeszméltem, hogy így aztán biztos nem fogom lenyűgözni annyira, hogy menni hagyjon, így gyorsan becsuktam azt. – Én nem így gondoltam – mondtam durcás hangon. Megbántott azzal, amit mondott, hiszen ez nem volt igaz. Ugye nem volt? Mélyen magamba néztem volna, és elkezdtem volna gondolkodni rajta, hogy vajon tényleg csak a szánalmat keresem, mert mást úgysem kaphatok, mivel én vagyok a ’fura cirkuszi majom’ a családban, meg persze mindenhol máshol is, csak azért, mert én máshogy élek, és tényleg nem vagyok az a normális lány, akire mindenki vágyik. Reméltem, hogy rosszul gondolom, és nincs igaza a fekete hajú fickónak, mert ha igen, akkor sajnos az régen rossz.
Úgy döntöttem, hogy ezen lesz időm máskor is filózni – legalábbis mertem remélni, és inkább visszazökkentem a valóságba. Inkább nem mondtam semmit arra, amit mondott, csak az arcomon látszott, hogy ezzel megbántott, de ezt most inkább nem mondtam ki hangosan, főleg azok után, amiket az előbb mondott nekem. Nehogy már szánalmat kérjek egy ilyen alaktól, hogy az gondolatmenetét folytassam. Inkább közöltem vele, hogy tudom, merre kell mennem, csak nem jó ötlet. – Én nem akarlak megsérteni – húztam fel az orrom. Azon, amit mondott, akkor is, ha ilyen béna helyzetben voltam, nevetnem kellett. – Ez elég viccesen hangzott tőled. Nem is ismerlek, de már most meg tudom mondani, hogy magasról teszel rá, hogy hazajutok-e épségben, vagy sem. A remény hal meg utoljára, de azért ennyire hülye nem vagyok – felelem. – Inkább csak közöltem a helyzetemet, hogy fogalmad legyen róla. – Igazából a találkozásunk elején még reménykedtem benne, hogy ő bizony majd segíteni fog, és keres nekem egy helyet, ahonnan senki sem láthat meg. Felcsillantak a szemeim, hogy ez viszont egy egész jó ötlet, de mégsem kérdeztem semmit, mivel a hajléktalan elindult felénk, így most inkább azt kellett volna elintézni. És én azt hittem, hogy milyen jó, hogy van egy férfi mellettem, aki majd megvéd, vagy valami…
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Szimplán bolondságnak tartom, hogy a nők mennyire egyenlőek a férfiakkal – vonom meg a vállam. – Mi is tudunk dolgozni, de azért mindennek van határa. Például – a következő szót rendesen megnyomtam – verekedni nem tudunk. Legalábbis a nőiesebb… nők – fejeztem be bénán. – A rendőrökre meg aztán igazán lehet számítani az ilyen helyeken, nem igaz? – mutattam körbe. – Te látsz egyet is? – kérdeztem meg inkább érdeklődve, mint gúnyosan.
Úgy érzem, nem értette, hogy mit akartam mondani azzal, hogy fogjuk rá, hogy akármit megteszek neki. – Fogjuk rá, mármint megteszem, amit tudok, de ne kérj lehetetlent. Ennyi. – Így az ő kis lelke is megnyugodhat, hogy megkapja, amit akar.
Mindegy is volt, mert a hajléktalan ideért, és elkapott. Úgy nézett ki, hogy a ’drága megmentőm’ nagyon nem akar segíteni, mikor végre megmozdította a száját, és kimondott egy szót, ami nem igazán akart segíteni. Inkább a gáncsolással próbálkozik, ami hatásos, csak épp én is a lába elé kerültem. Becsuktam a szemem, majd egy fél perc múlva kinyitottam, és azt láttam, hogy a cipője ugyan fél centire van az orrom hegyétől, de elkerült engem. Kifújtam a levegőt, hogy ezt megúsztam, majd elnéztem jobbra, hogy lássam, mit tesz a fickó az öregebb hajléktalannal. Sok szót ismertem, de a vagabundus, vagy vagabundos, vegabundos, akármi, az nem volt világos. Bár most inkább nem álltam neki kérdezősködni. Az első rúgás bizony szépen betalált, sőt a másik kettő is. Én mindegyiknél összerezzentem, nem bírtam az erőszakot. A hölgyes megjegyzésétől legalább melegség áradt szét a testemben, hogy talán engem nem fog halálra rugdosni, miután végzett a mellettem fekvővel.
Fel akartam kászálódni, de még mindig vasmarokkal szorította a kezemet, mire a fickó lenyúlt, és szépen egyesével eltörte a kezemet szorító ujjakat. A szabad kezemmel befogtam az egyik fülemet. – Hagyd abba, kérlek – suttogtam. – Biztos van más megoldás is. – Az elhangzott mondatra megfagyott a vér az ereimben. Hát, eléggé világos, hogy nem igazán érdekli, hogy mi is fog velem történni, de azért ennél még egy picit több figyelemre számítottam, bár nem értem, miért…
Szerencsére a hajléktalan végre támadásképtelenné vált, én pedig az utasításra felálltam. Messze húzódtam a támadómtól, és a fájó csuklómat masszíroztam. – Köszönöm – nyögtem ki. – Mi… mit tehetek érted? – kérdeztem, bár az előbbi erőszaktól jött félig-meddigi sokk állapot miatt nem bírtam rendesen beszélni.
Pár perc múlva azért sikerült összeszednem magamat, amíg a válaszára vártam.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-09-11, 02:31



Shanica & Raziel








Szenvtelenül nézem, ahogy igyekszik összeszedni magát, és felállni. Milyen lassan megy neki, siralmas. Ahogy a harag egy-egy röpke pillanatra átsuhan tekintetét, mégis szórakoztat, a bosszúsága némi jókedvet csempész a percbe, még akkor is, ha valójában ez nem tesz vele szemben kedvesebbé vagy tapintatosabbá.
Eleddig nem vettem észre, hogy különösebben igyekeznél, hogy segíteni akarjak. – jegyzem meg nyersen, éreztetve, hogy rossz úton jár, ha abban reménykedik. Nagyon, nagyon rosszon. – Ó, tehát nem akarod, csak vágyod, hogy valaki letépje őket – felelem értően, gunyorosan – Nem vagyok? Ó, mily' fájó... – felelem, hangomba némi él vegyül, éreztetvén, egyáltalán nem szorulok rá, hogy magától dobáljon bármit is. Az erőfölény nekem kedvez, ha akarom, hát megerőszakolom itt és most, így célszerű lesz, ha visszafogja magát, és nem becsmérel. A végén felébredő öntudatom, sértett önérzetem agresszív válaszcsapást fog követelni, affélét, amelyből ő már semmiképpen sem jöhet ki jól. Na persze, ez afféle fenyegetés, mely verbálisan persze soha nem hangzik el.
Kedvességet? – kérdem csípősen – Hiszen épp az imént utasítottál el – jegyzem meg ártatlanul, de aztán egy fokkal komolyabban folytatom – Ha ezt igyekezetnek nevezed, az régen rossz. Számon kérsz és követelsz, saját sanyarú sorsodon keseregsz, miközben kiadod a gyengeségeid. Nem kedvességet, hanem szánalmat vársz, de ne akard, hogy meg is kapd. – morranom. Ó, remélem, ezt megjegyzi, mert ha másokkal is ilyen, igazán... Szomorú élete lehet. Na persze, a nevelő él, a tanító célzat nálam gyakorta durva és bántó, a sértő szavak alatt a mondanivaló lényege könnyedén vész el. Az ő dolga, hogy meglelje, ha nem most, hát később - ha akarja. Ahogy karba fonja kezeit, mulattat, ahogy rám utat, torz képet fest, nem veszem igazán komolyan, nehéz lenne. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy talán drog hatása alatt áll, vagy legalábbis nemrég még állt - megmagyarázna egy-két dolgot.
Tehát most, hogy újfent igyekszel megsérteni – nyomom meg a szavakat, éreztetve, hogy szerintem hol is az a bizonyos bibi – ...próbálsz rávenni, hogy kísérjelek el bárhova is? Merő karitatív tevékenységképp, mert az önfeláldozás a hobbim, a proszociális viselkedés pedig a mindenem? – kérdem, most már leplezetlen szarkazmussal hangomban. Szóval még gyáva is, a lesajnálás ott ül tekintetemben, kérlelhetetlenül könyörtelen módon süt belőle, egyenesen reá. Fogalma sincs, ki vagyok, máris magával cipelne, mily' bizalom, ostoba tett, talán visszaélek vele majd mégis...
Nem, a legkevésbé sem – hagyom rá nyersen, a kacaj nem hat meg, hangom hűvös és metsző. Félelemnek nem adom nyomát, láthatóan a hajléktalan puszta jelenlétével engem nem izgat fel különösebben – Látom, nem vagy épp a nőjogi mozgalmak zászlóshajója – jegyzem meg epésen – Nem érdekel az efféle kötelesség, erre vannak a rendőrök, hahh? – na persze, ha nagyon firtatná, végső soron aurornak vallanám magam. Micsoda önellentmondás. – Fogjuk rá?! – villan élesen pillantásom – Így lesz – szögezem le, éreztetve, a fogjuk rá kétesélyessége, a bizonytalanság számomra nem opció. Talánra nem adok, vagy biztosat ígér, vagy semmit: kevesebbel nem érem be.
Eső... Bolond.
Akárhogy is, rádörrenek az úriemberre, azonban úgy tűnik, az nemigen ért a szép szóból. A nevetés dühít, a harag elönt, a bosszú azonnal jön, ahogy kigáncsolom, kivárom, míg földre kerül, így észlelem, hogy a leány is vele tart - chhh, szerencsétlen! -, lábam lendül, erőteljes rúgást készül bevinni, szele belekap a lány hajába, cipőm éle milliméterekkel suhan el feje mellett, hogy a hobóéba becsapódjon. – Nem szívlelem az efféle vagabundusokat – sziszegem neki, ahogy egy újabb rúgással ajándékozom meg. Ha túl ébernek tűnne, hát még egy harmadikkal is. Majd csak lehajolok hozzá, ha még fogja a csitrit, ujjaim könnyeden feszegetik le az övét újdonsült megmentettemről – Felettébb modortalanság így közelíteni egy hölgyhöz – suttogom. Na persze, egy hölgyhöz tényleg...
Reccs. Egy ujj. Követi még négy - valamennyi ujját hátratöröm, gyakorlott mozdulat, odafigyelés nélkül megy, a rutin végzi, amolyan ujjgyakorlat. Ha másik keze lendül, szinte azonnal nyúlok felé, hogy csuklójánál fogva elkapjam, s rászorítsak: egy alkoholbűztől mámoros csövesnél gyorsabb vagyok – Legközelebb nem eltöröm – közlöm hűvösen – Nem érdekel, kiket hágsz meg, rabolsz ki, ölsz meg – suttogom vérfagyasztóan, hangom csendes, mégis olyan fenyegető durvasággal hangzanak el a szavak, hogy szinte lehetetlen nem komolyan venni – ...amíg nem konfrontálódsz velem. Világos? – helyeslő válaszra elhúzódom tőle.
Mozdulj! – morranok a lányra, ha még mindig a földön fetrengene.
Vissza az elejére Go down
Shanica Aylwin
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 18

TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-09-05, 12:04




Raziel And Shanica


[You must be registered and logged in to see this image.]
Igazából nem is emlékszem olyan esetre, hogy egy férfi ennyire érzéketlen lett volna akármivel szemben is, na de egy nővel szemben, aki láthatóan épp mondjuk úgy, bajban volt; ez egy kicsit nevetséges volt már. Inkább nem kommentelem azt, amit mondott; nem szeretem, ha felhúznak, de ez a srác kezd egy kicsit idegesebbé tenni, mint úgy általában szoktam lenni. Még a cirkuszi majom formámmal sem bántak így, azt is mindig kisegítették. És azt sem értettem, hogy ha én kedvesen szólok hozzá, akkor miért kell ilyen választ adnia; mintha nem érdekelné senki és semmi a világon.
Végre sikerült feltápászkodnom, és rájöttem, hogy a srác még csak nem is leplezi, hogy végigmér. Kicsit már zavart, hogy bámul, így inkább megszólaltam. De arra is csak valami olyan hangnemben kaptam meg a választ, mintha egy kutya lennék, akinek odavetnek egy darab csontot. – Igen, segíteni. Akárhogyan. – Amikor azt mondta, szívesen megszabadít a ruháimtól, egy kicsit elfehéredtem. Azt hiszi, ez vicces? – Ha meg akarnék szabadulni a ruháimtól, mér rég levetettem volna őket. De ne aggódj, nem vagy az az eset, akinek csak úgy ledobnám a cuccaimat, hogy akkor na hajrá! – Sosem voltam jó a visszaszólásokban, mindig valami béna szöveggel a végén elszúrom az egészet. Ez az úgymond beszólásom sem volt kivétel ez alól, és reméltem, hogy egy szemöldökráncoláson kívül nem fogok mást kapni.
Leesett az állam. – Még hogy velem vannak kételyeid? Már megbocsáss, de melyikünk is áll ott, mint a faszent, miközben a másik épp kiszenvedi a lelkét is, hogy egy kis kedvességet is halljon ma éjjel? – Na jó, tényleg kezd sok lenni a fickó. Én megpróbálok higgadt maradni, igazából annak is érzem magam. A hangom nyugodt és kedves, mint mindig, bár már van benne némi él, és az is segíthet, hogy karba font karral állok előtte, főleg, hogy elkezdtem fázni, és közben egyik ujjammal rá mutatok.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mellesleg én remekül vagyok, épp alva jártam, azt se tudom, hol vannak a kulcsaim, fázok, és egy olyan férfival csevegek, mint maga ahelyett, hogy szedném a lábaimat és mennék. Csak hogy van egy kis bibi: - Most lehalkítottam a hangomat. – Bevallom, tudom, merre kell menni, de ez az ilyen utcákon nem szerencsés. – Elég értelmetlenül hangozhatott a mondatom. Igazából arra próbáltam utalni, hogy attól függetlenül, hogy kihalt az utca, és a sikátorok, mindig mindenhol van valaki, aki simán megláthat, pedig én nagyon szeretnék már hazahoppanálni. És a másik probléma, hogy lehet, hogy útközben hagytam el a kulcsimat, és nem tudom, merről jöttem, így kénytelen leszek valami varázszárat használni, ha be akarom zárni rendesen az ajtómat.
- Nem a te sportod? – kérdezek vissza. Fel is nevettem, bár már meg is bántam, mert láttam a hajléktalant, amint felénk indul. Egyre inkább úgy tűnt, hogy minél tovább időzök itt, annál nagyobb bajba keverem magamat. – Ez nem sport. Ez amolyan férfias kötelesség. Bár úgy veszem észre, téged ezek nem nagyon érdekelnek. – Már vészesen közel volt a hajléktalan, ezért is mondtam, hogy bármit megteszek neki, ha segít. – Aha, fogjuk rá. Nem tudok neked esőt csinálni, mert ahhoz nem értem, de amúgy elég sok mindenre képes vagyok. – Igazából a növény újraélesztés is egész jó ötletnek tűnik most. Ha azzal nem fog elkapni az az idióta hajléktalan, akkor még azt is megteszem neki.
A hajléktalan megragadt, én pedig megfenyegettem. Nem igazán segített, de egyszer csak hallottam magam mögül, hogy a srác rámorrant, hogy takarodjon. Kicsit megnyugodtam, de a hajléktalan csak nevetett és nem tágított. Erre a fickó megpróbálta kigáncsolni, mire a hajléktalan a földre került, de engem is húzott magával. Már csak egy lábat láttam, ami vészesen közeledett az én fejem felé.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-08-24, 00:15



Shanica & Raziel








Szenvtelenül nézem, ahogy összevakarja magát. Eszemben nincs felsegíteni, ha baja lett, majd mondja. Igaz, az se fog túl mélyen megérinteni, pláne nem annyira, hogy segítsek rajta - igazság szerint a helyében kifejezetten reménykednék is, hogy nem akarok az esetleges sebei kapcsán bármit is tenni.
Csakugyan. – értek egyet. Lehetnék, de nem leszek. Világos üzenet. A pillanatnyi szédülést vagy észre sem veszem, vagy kicsit sem hat meg, akárhogy is, de nem moccanok, hogy tegyek az ügyben. – Segíteni? – szalad fel szemöldököm – Nos, ha zavar, hogy ezekben a rongyokban vagy, megfoszthatlak tőlük, kezdhetted volna ezzel is. – felelem a felajánlkozására, habár sejtem én, hogy nem így gondolta - nos, időszerű lesz ezt valahogy tudatnia, mielőtt mégiscsak beleélem magam. Nem az esetem, de végső soron... Egynek elmenne.
Kegyeddel kapcsolatban vannak kételyeim, de ettől eltekintve igen – hangzik eztán a válasz a kérdésére, némileg meglepett. Velem? Persze. A külvilággal? Nem érdekel. Vele? Ez se igazán, de bizonyosan van baja.
Hallottam – felelem komor érdektelenséggel hangomban – De nem az én sportom. – teszem hozzá, világossá téve: ha nem éri meg, a kisujjam sem mozdítom érte. Sőt, akár el is bizniszelem a kedves hajléktalannal, bizonyosan jó üzletet tudnék kötni. – Bármit? – villan azonban eztán tekintetem, s ha igenlő választ ad, halkan felsóhajtok, és előre lépek, még mielőtt a hajléktalan elérhetné őt - milyen figyelmes is vagyok, na tessék. Talán egy boszorkány valamivel többet adhat, még akkor is, ha alighanem hamarosan bezsuppolják valami otthonba.
Takarodj. – morranok rá, ha nem értene a szóból, megkísérlem kigáncsolni: s ha a földre került, irdatlan erővel fejbe rúgni. Persze, ha ért a szóból, akkor csak tekintetemmel követem távolodó alakját... Ha pedig nem sikerült gáncsolni, akkor a helyzet alakulásától függ, hogyan tovább.
Vissza az elejére Go down
Shanica Aylwin
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 18

TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-08-13, 19:45




Raziel And Shanica


[You must be registered and logged in to see this image.]
Azt hittem, az emberekben azért van annyi, hogy felsegítenek egy földre zuhanó hölgyet, vagy legalább megkérdezik, hogy jól vannak-e, de ennek az alaknak még csak annyira sem telt, hogy azt mondja; hé, vigyázz. – Lehetnél egy kicsit kedvesebb is. – Felálltam, és kicsit megszédültem, de szerencsére talpon tudtam maradni. – Nem az én ötletem volt idejönni ezekben a rongyokban. Tulajdonképpen rendkívül boldog lennék, ha épp valaki olyanba ütköztem volna bele, aki tudna segíteni ezen az aprócska kis problémámon. – Kifújtam a levegőt, közben a csuklómat simogattam. Észrevettem, hogy pár tincs a szemembe lógott, és gyorsan kisimítottam őket az arcomból.
- Minden rendben? – kérdeztem tőle. Úgy nézett ki, mint aki rémeket látott. Most vagy a macis felső ijesztette meg, vagy szimplán bolondnak néz; utóbbihoz már kezdek hozzászokni. Körbenéztem, hogy nincs-e véletlenül egy fa, bokor, fűszál, akármi a közelben, ami a földhöz kapcsolódhat, mert azzal legalább valami védőburkot tudtam volna magam mögé húzni reggelig, amíg végre eltűnhetek ezekről az utcákról.
Mikor a hajléktalan felénk közeledett, valóban nagyon megijedtem, hiszen akárki is meglapulhat a koszos ruhák alatt; lehet, hogy pont egy sorozatgyilkosba futottam bele, és azért engedte csak el a bokámat, mert meglátta az utca végén a fekete hajú srácot, és inkább hagyott eliszkolni, minthogy bajba kerülhessen. Úgy néz ki, most vette a bátorságot, és inkább újból utánam jött.
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Cserébe? – kérdeztem meglepetten. – Hallottál már a férfias lovagiasságról? – Hátranéztem, és mivel rájöttem, hogy a fiatalember nem túl segítőkész, muszáj volt mondanom valamit az ajánlatára. – Nem is tudom, mond el mit szeretnél, és megkapod, de ha lehet, akkor azután, hogy kihúztál a csávából. – Hűha, amint kimondtam, megbántam. Ha véletlenül azt kéri, hogy hozzam vissza az életébe az elvesztett szerelmét, akkor sajnos nem fogom tudni megtenni. Mondjuk ilyen ostobaságot csak nem fog már kérni… Viszont az éppen haldokló virágait szívesen visszahozom az életbe, ha nagyon szeretné, pár hónapig gondozom is neki, amíg meg nem tanítom rá, hogyan kell locsolni, és tápot adni egy virágnak.
Meglegyintettem előtte a pálcámat, majd gyorsan el is tüntettem azt. Megnyugtató volt, hogy nem kérdezett rá, hogy miért szaladgálok egy varázspálcával a kezemben az utcán, ilyenkor. Először is, nem volt varázsló; másodszor pedig, nem látta a sötétben, hogy mi van nálam. – Aha, biztos… - nyögtem ki, mivel a hajléktalan már a sarkamban volt. Egy pillanatra úgy nézett ki, mintha elmenne mellettem, majd egyszer csak elkapta a vállamat, és maga felé fordított. Mormogott valamit, de nem értettem, hogy mit. – Öreg, tuti megbánod, ha velem kezdesz ki – mondtam neki, de az fittyet hányva arra, amit mondok, a vállamnál kezdve elkezdett rángatni. – Hé! – kiáltottam. – Nem ér ilyet tenni egy lánnyal! Eressz el, vagy megbánod! – kiáltottam, és reméltem, hogy az ismeretlen fiú a segítségemre siet, különben kénytelen leszek rögtön két mugli előtt is varázsolni.  


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-08-12, 04:13



Shanica & Raziel








Nos, lehengerlő megjelenésem kellemes érzettel töltheti el, megható, hogy számára már az is megnyugtató érzetet ad, ha valakinél nincs gránát, és golyóálló mellény. Nos, nálam ezek nincsenek, így csakugyan egyszerű átlagembernek tűnhetek, végső soron az is vagyok, ha úgy nézzük. Mi más is lehetnék?
Szavaira felszalad szemöldököm, a felállásban nem segítek neki egyébiránt, álljon talpra, ahogy sikerül.
Látom – felelem megerősítésül a kérdésére, úgy, mintha legalábbis komplett idiótának nézném. Annak is nézem, szavai alapján fogyatékos is, nem csak alvajáró. Ó, milyen szomorú lehet, ha a sors egyből több dologgal is veri az embert... Ettől még végigpillantok rajta azért, de tekintetem nem ígér sok jót. A hajléktalant magam is kiszúrom, egykedvűen szemlélem, vélhetőleg eleddig elkerültük egymást, másképp aligha akarna épp idejönni, hozzánk... Eztán a lányra kapom tekintetem, amikor az újfent megszólal, s bár első gondolatom tiszta, világos és egyenes; Nem!, mégis várakozóan szemlélem. Ha van pofája kérni, hát tegye csak, bár azt nem ígérem, hogy a válaszom eltérne majd az eredetileg kigondolttól. Ahogy közelebb hajol, egy pillanatra megfeszülök, de végül nem húzódom el előle.
És mit kapok érte cserébe? – kérdem végül csak tényszerűen feltéve a kérdést, világossá téve, hogy a szívességeknek ára van. Megvédem, ha szeretné, de csak akkor, ha kifizet. Na persze nem feltétlenül pénzben...
A felmutatott, meglóbált, majd elsuvasztott pálcát azért kiszúrom persze, nehéz lenne nem így tenni. Ó, Merlin, miért engedik, hogy a futóbolondok is pálcával rohangásszanak? Pedig nem tűnik már gyereknek.
Az efféle vékony husáng nem mindig célravezető önvédelmi fegyver – jegyzem meg azért kissé gunyorosan, felvéve a tudatlan mugli szerepét. Egyelőre. Majd ismét a felénk közeledő csövesre vetődik pillantásom, kínosan közel ért hozzánk, így most vagy soha: az ismeretlen hölgyikének időszerű lesz előrukkolnia egy jó ajánlattal, vagy... Igencsak komoly bajban van, én ugyanis minden további nélkü fogom végignézni akár azt is, ahogy a kedves, fogatlan úriember elragadja mellőlem.
Vissza az elejére Go down
Shanica Aylwin
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 18

TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-08-07, 16:03




Raziel And Shanica


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem akartam elsőre elhinni, hogy valóban egy emberbe ütköztem bele.  A becsapódásom erejétől elvágódtam a földön, és jól bevertem a fenekemben lévő csontokat, a jobb csuklómmal együtt. Épp utóbb említett testrészemet simogattam, hátha attól kevésbé fog fájni, mikor a személy, akibe az imént belementem megfordult, és lenézett rám. Innen lentről nézve kifejezetten magas és ijesztő volt. A haja eltakarta az arcát, így nem láttam, hogy mérgesen, szenvedélyesen, vagy szimplán meglepetten nézett rám. Végignéztem rajta, és nyugtáztam, hogy nem sorozatgyilkos kinézete volt. Egy sötét lelkű ember nem mászkál farmerban és egy egyszerű pólóban az utcán, azok állig bebugyolálva járkálnak, hogy legyen hova elrejteniük a pisztolyokat és a késeket; netán a kézigránátokat. Megráztam a fejemet, hogy mekkora ostobaságokat hordok itt össze magamban, bár még mindig nem zártam ki a lehetőséget, hogy valaki épp egy gránáttal futkorászik éjjel a városban.
Megállapította, hogy nem a legjobb dolog ilyenkor az utcákon futkorászni; nem mintha erre nem jöttem volna rá magamtól is. – Tudom, én csak… – kezdtem, majd egy nem túl kecses mozdulattal talpra álltam. Kifújtam a levegőt, és szomorúan néztem rá. – Úgy néz ki, alvajáró lettem. Látod? Pizsamában vagyok – mutattam végig magamon. Most örültem neki, hogy nem a mackós hálóingemet húztam fel – pedig erősen gondolkodtam rajta, hogy azt kéne – hiszen így talán kevésbé tűntem ijedt kislánynak. Felemeltem a fejemet, és belenéztem a sötét szemeibe. Az arca ugyanolyan ártatlannak nézett ki, mint az öltözéke; nem volt rajta sebhely, nem volt monoklija, és még piercinget sem sikerült felfedeznem. Meg voltam elégedve az új barátommal; akkor is, ha tudtam, hogy valószínűleg egy esti összefutás után még nem is vagyunk barátok.
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ismét összefontam a karomat, mert feltámadt a szél, én meg egyre jobban kezdtem fázni. Nem tehettem róla, hogy ilyen lenge öltözetben jött el otthonról az éjszakai bagoly-énem; no nem mintha hálás lennék neki amiatt, hogy idáig kihozott. Körbenéztem, és megláttam, hogy a végtaghiányos hajléktalan felénk tart. – Lehetne egy furcsa kérésem? – kezdtem, majd a válaszát meg nem várva folytattam is, de ezúttal levettem a hangomat, és közelebb hajoltam a sráchoz. Éreztem, hogy a finom parfüm mellett van valami illat, amit nem tudok beazonosítani; és biztos voltam benne, hogy nem az izzadságot éreztem rajta; de ezzel most nem foglalkoztam különösebbképpen, mert a hajléktalan már a nyakunkon volt. – Tégy úgy, mintha beszélgetnénk. Kérlek! – Összeraktam a két kézfejemet, és úgy könyörögtem neki. – Az a hajléktalan már az előbb is megpróbált elkapni, és nekem nincs kedvem hozzá, hogy elvonszoljon. Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, de… - Felmutattam a pálcámat, és meglóbáltam az orra előtt. Amilyen gyorsan elővettem a varázsláshoz alkalmatos tárgyamat, olyan gyorsan el is rejtettem a nadrágom gumis részében, remélve, hogy a mugli srác nem látta meg, hogy milyen üzenetet próbálok átadni neki. Sajnos nem volt több időm azon gondolkozni, hogy észrevette-e, vagy sem, mivel a hajléktalan elért minket.  


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-08-05, 22:31



Shanica & Raziel








Az éjszaka eljövetelét nem lehet késleltetni, nem is igen akarom, a korahajnal pedig ezúttal egy lepukkant helyen talál rám. Nem olyan ritka ez, ámbár szeretném azt hinni, hogy azért nem is túl gyakori, habár igaz ami igaz, előfordul néhanapján. Kétes ügyletek, apám - vagy mikor ki - utáni nyomozgatás, vagy csak áldozatra lesek, mikor hogy... Igaz, ez utóbbit már kinőttem, igyekszem óvatosabb lenni, de meg kell említeni, hogy alkalomadtán még így is elkap a hév, a leküzdhetetlen vágy, hogy egy-egy elesett, netán ittas, vagy önkívületben lévő gyanútlan ficsúrt elkapjak... Nem, mintha ne lenne szükségem erre, kár is lenne tagadni. Mert vallatói állás ide vagy oda, az ember nem változik, vagy legalábbis nem eleget, és én nagyon is igénylem az effélét. A mellkasomban érzett szorító, kínzó érzést nem tudja más enyhíteni, az elmémet tépő vad és zabolázatlan állat, mely folyton kitörni vágyik mesterséges ketrecéből újra és újra, minduntalan újult erővel csap le rám, és bármily' remek színész is az ember, idő kérdése, hogy a feszültség előbb-utóbb kitörjön. A gyötrelmeim pedig egy dolog tudja igazán enyhíteni... Nem vonhatom meg magamtól pont azt.
Nos, a jó hír az, hogy ma már kiéltem magam, áldozatom a kínok egész hadát élte meg, ráadásképpen napokon át, míg végül ma kilehelte lelkét. Az elővigyázatosság egyik átka - egy-egy préda napokig kell, hogy húzza, és utána szükségszerű az önmegtartóztatás is, egy darabig. Jelenleg mégis, a bennem szunnyadó fenevad a tombolását követően most elégedetten dorombol, azzal együtt is, hogy tekintetében már a vad tűz lángjának parazsa csillog, a vágyé, az újabb áldozatra sóvárgás kiolthatatlan szenvedélye.
Az illető nem épp a legdaliásabb környéken élt, azt meg kell hagyni, mégis, elfogott a vágy, hogy gyalog térjek haza tőle. Igaz, kerülő úton, álcában, melyet mostanra már levetettem, azzal együtt is, hogy a legegyenesebb utat választván újfent egy sikátor közepén találtam magam. Egyszerű kopottas, fekete farmer, és egy kék, hosszú ujjú, fekete mintás póló van rajtam, hozzá fekete edzőcipő. Magányos hely ez ilyenkor már, ámbár tudom, hogy inkább a látszat, semmint a valóság ez, ezzel együtt is tudom, vagyok akkora nagyvad, hogy ne akarjanak velem kezdeni. Ha mégis, hát megvédem magam, megengedhetem tehát a luxust, hogy egy röpke pillanatra gondolataimba révedjek, vissza-visszaidézve a férfi kínlódását, a vergődést, a szenvedéseinek utolsó pillanatait... Mikor is belém rohan valaki. Megtorpanok, igaz szükségszerűen, a lendülete miatt is; egy pillanatra még egyensúlyom is vesztem, még épp idejében sikerül bal lábam hátracsúsztatva megtartanom magam. Vetek rá egy kiemelten fagyos pillantást.
Nem túl szerencsés ilyentájt errefelé futkorászni – jegyzem meg sötéten, modoromat nem adom fel ugyan, de szavaim üzenete világos; rossz helyen van. Nagyon rossz helyen.
Vissza az elejére Go down
Shanica Aylwin
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 26
ϟ Hozzászólások száma : 18

TémanyitásTárgy: Raziel & Shanica a sikátorokban 2015-08-05, 15:59




Raziel And Shanica


[You must be registered and logged in to see this image.]
Felriadtam éjjel. A szememet még nem voltam képes kinyitni, olyan fáradt voltam; pedig akkor sem éreztem magam ilyen kimerültnek, amikor elmentem aludni. Fáztam, fogalmam sem volt, hogy miért nincs rajtam a takaróm. Fel akartam húzni azt magamra, de a kezem valami hideget és keményet tapintott. Kisebb erőfeszítéssel kinyitottam a szemem, és értetlenül felültem, mikor megláttam, hogy nem az ágyamban vagyok, hanem egy sikátorban; éjszaka. Körbenéztem, de nem láttam semmi jelét, hogy elraboltak volna; ez jó hír volt, viszont akkor a másik, egyetlen magyarázat arra, hogy hogyan kerülhettem ide az volt, hogy alva jártam. Gyorsan felkeltem a földről, és leporoltam magamat, majd karba fontam a kezemet, mert egy rövidnadrágban és egy ujjatlan topban nem volt melegem. Nem örültem a ténynek, hogy valószínűleg az éjszaka közepén fogtam magam, felkeltem, és öntudatlan állapotban kisétáltam egészen idáig. Visszanéztem oda, ahol még az imént feküdtem, és elkezdtem keresni a lakáskulcsomat. Nem találtam sehol, aminek az volt a veszélye, hogy vagy elhagytam útközben, vagy pedig a bejárati ajtóm áll tárva-nyitva; egyik sem volt jó opció. –  Ez így nagyon nem lesz jó – suttogtam magam elé.
Éreztem, hogy vacogok; ami abszurd volt, hiszen az időjárásjelentésben azt mondták, hogy ma éjjel egész meleg lesz; bár az is igaz, hogy valószínűleg ezt nem az alulöltözött ruházathoz állapították meg. Egyszer csak valami zajt hallottam a bal oldalamról. Megfordultam, de nem volt ott senki; azért biztos, ami biztos, elkezdtem a hang forrásától minél messzebb kerülve a másik irányba sétálni. Nem szerettem volna összetalálkozni senkivel és semmivel, ami veszélyt jelenthetett volna rám. Ekkor eszembe jutott, hogy vajon a pálcám hol lehet. Mindig az éjjeliszekrényemen tárolom, de nem tudtam, hogy a holtkóros alteregómnak volt-e annyi esze, hogy elhozza magával.
[You must be registered and logged in to see this image.]

Az előbb, amikor a kulcsomat kerestem, azt sem láttam a földön, ezért elkezdtem a csípőmnél keresni, ahol bedughattam volna a nadrágomba. –  Szerencsés lány! – kiáltottam fel, amit rögtön meg is bántam; de örültem neki, hogy a jobb oldalamnál volt a pálcám. Így legalább egy kicsivel jobban éreztem magamat. Érdekes, hogy eddig nem tűnt fel, hogy nyomja az oldalamat. Nem raktam vissza a pálcámat, hanem a kezemben tartva továbbindultam.
Amikor két sikátor kereszteződéséhez értem, ismét hangokat hallottam. Nem tudtam kivenni, hogy mit beszélgetnek, de azt hallottam, hogy üvöltöznek egymással. Majd egyszer csak csattant egy pofon, majd még egy, majd egy nyögés kíséretében úgy hallottam, hogy valaki gyomron rúghatta a másikat. Nem is akartam ezekre gondolni, azért inkább a Hold által kis mértékben megvilágított utcát választottam. Ez még szűkebb volt, mint az összes többi, de itt legalább azt láttam, hogy mi történik. Már is megbántam, hogy ezt az utat választottam, hiszen elsétáltam egy félkezű és félszemű koszos és büdös hajléktalan mellett. Honnan vette egyáltalán az agyam, hogy ide akarok jönni? Vagy miért erre vette az irányt? Pontosan tudtam, hogy hol vagyok, és azt is, hogy hogyan juthatok haza, de ebben az öltözékben – és szerencsémre csizmát vettem fel – biztosan nem jutok messzire. Egyszer csak a hajléktalan megmozdult, és elkapta a meglévő kezével a bokámat. Felsikkantottam, mire ő elengedte, mondott is még valamit, de én már ott sem voltam, futottam a haza vezető út felé, így nem hallottam, mit mond. Olyan gyorsan szaladtam, ahogy csak bírtam. Hátranéztem, hogy a hajléktalan felállt-e, hogy kövessen, mikor egyszer csak nekimentem valaminek. Pontosabban valakinek.      


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Shanica a sikátorokban

Vissza az elejére Go down

Raziel & Shanica a sikátorokban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Utcák / Sikátorok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-