Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb




ϟ A Black Birds Tokyo-ban
  Yesterday at 16:20
Alicia Geller

ϟ Ninon Delacroix
  Yesterday at 14:23
Ninon Delacroix

ϟ Graves & Cody
  Yesterday at 14:07
Cody Armstrong

ϟ Zeneajánló
  Yesterday at 10:57
Audrey Jensen


ϟ Nox Djarum
  Yesterday at 10:50
Megan Smith
A hónap posztolói
Graves Matlock
 
Cody Armstrong
 
Georgiana Findley
 
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Quessena Melchys
 
Elijah Crowfield
 
Luna Lovegood
 
Calista Merrick
 
Seraphin McCaine
 
Statisztika

Összesen 564 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: River

Jelenleg összesen 32842 hozzászólás olvasható. in 3070 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Aaron & Rob

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Aaron Prusseit
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 268

TémanyitásTárgy: Re: Aaron & Rob 2015-08-24, 20:54


Robert & Aaron

Néha igazán meg tudtak lepni az emberek, némelyikük azzal, hogy pozitívan csalódok bennük, mások pedig a címeres ökörségeikkel ejtenek ámulatban. Lannister az utóbbi kategóriába tartozott, bár nem is értem, hogy miért vártam tőle mást. Tipikus griffendéles volt: extrovertált és hülye. Most is önmagát adta, és sikerült meghökkenteni a képtelenségeivel. Hát miért építették volna a London Eye-t, drága Lannister?! Nyilván pénzszerzés céljából.
Igyekeztem kontrollálni az arcrezdüléseimet, de ez szinte lehetetlen vállalkozás volna, annyira kiborított. Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen badarságokról tartott nekem okfejtést! Az ötleteit hallgatva éreztem, hogy a korábban bennem buzgó energia és lelkesedés kezd alábbhagyni, és valami fásultság veszi át a helyét. Magyarán, Lannister egy energiavámpír volt. Vajon, ő tudott róla?
‒ Nos, hogy is mondjam… Ők nem voltak ilyen kreatívak, mint te ‒ fejeztem ki finoman a véleményemet, miszerint Lannistert egy komplett idiótának tartottam. Bagolypostaközpont, seprűtesztelő-állomás… Hol él ő? Londonnak több, mint a fele muglikból állt! Ki az a hülye ‒ rajta kívül ‒, aki egy ilyen feltűnő helyre telepíteni olyan dolgokat, amiknek a létezéséről a varázstalanok nem tudhatnak?!
‒ De, mindenképpen ‒ masszíroztam meg a homlokomat. Nem rajongtam a hullámvasutakért, egyszerűen nem értettem, hogy miért okoz az emberek számára örömöt az, ha a mögöttük ülő kisgyerek lehányja. Rejtély. Egyre inkább arra jutottam, hogy ez a srác valamiféle kerge álomvilágban élt, és nem a realitás valós talaján, mert eddig csupa ostobasággal fárasztott, de igyekeztem türelmes lenni vele. A türelmem pedig abban nyilvánult meg, hogy eltereltem a témát. Még több kreatívkodás, és Merlinre esküszöm, én ugrok le a London Eye-ről.
Arról érdeklődtem, hogy mégis mi a jó a semmittevésben, és végül arra jutottam, hogy semmi. ‒ Nem, nem igazán szoktam ilyeneket csinálni, többnyire mindig van valami elfoglaltságom ‒ feleltem még mielőtt áttért volna a kutyás dologra, amikor arról kezdett hadoválni, először elkerekedtek a szemeim, majd vettem rá egy gyilkos pillantást, amikor a mellettünk elhaladó öreg néni felvont szemöldökkel nézett rá a „kutyáskodok” szó hallatán. Természetesen, rombolja csak le a magamról felépített képet ilyen állatságokkal! ‒ Tehát animágus vagy, és ezt büszkén hangoztatod egy ilyen környéken ‒ állapítottam meg, bár az animágus szót igen csak halkan mondtam ki. Én számoltam azzal az eshetőséggel, hogy valaki meghallja, és bolondnak néz minket. Bár, Lannister fecsegéséből egy valami kiderült számomra: kerüljem a birtokon rohangáló kutyákat. Na, nem mintha olyan sok lett volna belőlük, így is gyanúsak voltak, de most még inkább szemmel fogom tartani a környezetemet.
‒ Roppant érdekes lehet kutyának lenni, ahogy látom, te már egészen megszoktad, de nekem más terveim vannak az élettel. ‒ Igazán furcsa alak volt, nem is értettem, hogy miként tudja ilyen… Különösen szemlélni a világot, és hogyan volt képes örömöt találni abban, hogy kutya. Ha animágus lennék, akkor inkább már sassá változnék át.
Mit mondhatnék, meglepett azzal, hogy észrevette, tekintve, hogy nem sűrűn szoktunk találkozni, beszélgetni meg aztán pláne nem. Látszott, hogy két külön világ vagyunk. Amikor említettem az edzőtermet, akkor jóval élénkebbnek tűnt, de kevésbé komolyabbnak. Most is a hasát simogatta, és a kockáiról úgy beszélt, mintha azok önálló életet élnének. ‒ Végül is, megmutathatom ‒ vontam meg a vállamat. Tényleg nem volt messze, az ára is egész jó volt, a társaság meg tűrhető, bár ki tudja, hogy Lannistertől mennyire fognak megkattanni, bár, az is lehet, hogy az állandó hülyeségeit hallgatva én leszek lazább másokkal szemben.
Mindenesetre, a London Eyes-os hülyesége miatt felhoztam az iskolát, mert ha már lúd, legyen kövér, és beszéljünk a „kedvenc” témáinkról. Meglepetten néztem rá, amikor elárulta, hogy mikből bukott meg. Elképesztő. A két kedvenc tárgyamat nem bírta megtanulni. ‒ És nem volt ki korrepetáljon? Vagy szimplán lusta voltál segítséget kérni? ‒ érdeklődtem óvatosan. Merlin ments, én nem akarom őt is tanítani! Legfeljebb, ha fizetne érte, bár így se tudtam, hogy miként fogok besuvasztani egy-két dolgot a napirendembe.
Csendesen, már-már érdeklődve hallgattam a kis monológját arról, hogy mégis miért döntött a tanári pálya mellett. Szép elgondolás, de egy tanárnál nem az a fontos, hogy „jó fej” legyen, hanem az, hogy világosan és érthetően magyarázzon, továbbá korrekt legyen a diákjaival, azonban nem ismertem annyira őt, hogy megítélhessem ezen képességeit. ‒ Értem. Nos, remélem, összejön, aztán, ha nem tetszik, akkor legalább van b-terved is ‒ bólintottam, és kivételesen őszintén reméltem abba, hogy sikeres lesz tanárként. ‒ Bár, azért remélem, nem Legendás Lények Gondozását akarsz tanítani ‒ tettem hozzá, megcsillogtatva a nem létező humoromat.
‒ Tulajdonképpen, mire szakosodnál?‒ kíváncsiskodtam, csak hogy tisztában legyek azzal, hogy ha egyszer lesz gyerekem, akkor legyen bátorságom beíratni ide, bár valószínűleg, nem lesz senkim, de ha mégis, akkor Berlinben fog tanulni a nagybátyámnál, de könnyen lehet, hogy vele se járna jól.
Aztán áttértünk a vizsgáimra, aminek az eredményét nem azért osztottam meg vele, hogy dicsekedjek, szimplán ő kérdezett rá, hogy mégis nekem hogy sikerültek a vizsgáim. Személy szerint, nem voltam vele elégedett, lehetett volna jobb is, de így alakult. A maximalizmusomon meg nem tudok javítani, szóval vagy beletörődök az eredménybe, vagy majd egyszer újravizsgázom azokból a tárgyakból.
Még azt is elárultam Lannisternek, hogy tulajdonképpen én milyen szakirányt választottam, noha érdekelt a szimbolisztika, jelenleg inkább csak álcaként tartottam fenn, de ki tudja, talán ha majd tanulom is, akkor jobban fog izgatni. ‒ Szerintem is az. A nagybátyám mielőtt tanár lett volna, ereklyevadász volt, és ő mesélte, hogy akadt egy-két holmija, amiken nem tudott megfejteni néhány feliratot, aztán besegítettem neki, és ketten megoldottuk. Akkor jöttem rá, hogy van érzékem hozzá ‒ meséltem már csak azért is, hogy ne tűnjek olyan zárkózottnak, mint amilyen általában szoktam lenni.
Ahogy elnéztem nagyon nem fért a bőrébe, mert siettetett, hogy menjünk el abba az edzőterembe. Megigazítottam a táskámat, majd intettem neki, hogy kövessen. Tényleg nem kellett sokat sétálnunk, hiszen épphogy kiléptem az ajtón, hamarosan belébotlottam.
‒ Íme ‒ nyitottam ki az ajtót, és hagytam, hogy előre menjen. Néhány ember még mindig edzett, másoknak a birkózás alapjait mutatták meg, az egyik srác meg idekiabált, hogy mégis miért rontom már megint itt a levegőt, de őt elintéztem annyival, hogy beintettem neki. ‒ Tulajdonképpen, itt főként birkózni szoktunk, de van hátul egy kondi rész is, oda általában többen járnak ‒ magyaráztam, majd ledobtam a földre a táskámat, és nekidőltem a falnak. Hagytam, hogy körbenézzen, megállapítsa, hogy érdekli-e a dolog, és vártam a reakciójára.



[You must be registered and logged in to see this link.] ◊ Aktuális viselet ◊ Az áramkimaradás miatt ennyire telt tőlem :/ ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Aaron & Rob 2015-08-12, 22:23

Azért az rémlett, hogy a hipogriffes esetemen mindenki jól szórakozott. Oké, Hagrid nem igazán, ő teljesen kiakadt és még büntetőmunkát is kaptam később, de ez kit érdekel, ha mi jól szórakoztunk? Az is mellékes, hogy úgy érzem a vadőr azóta annyira utál, mint előtte mást nem, pedig én aztán semmi szabályelleneset nem csináltam, csak megsimogattam kicsit a hátát szegény állatnak. Nekem arra feltétlen emlékeznem kellett volna, hogy nem szereti a meglepetéseket? Mi vagyok én tankönyv? Ugyan már... Harmadszorra már olyan szinten nem tudott lekötni ez a tantárgy, hogy talán még egy bogár is jobban beleragad a mézbe, mint amennyire én érdeklődtem.
De ennyit a csodálatos múltról, térjünk vissza a jelenbe, ahol éppen nem vagyok kutya, tehát nem csak a kaján és a játékon jár az agyam állandóan. Nem, most tulajdonképpen egész érdekes dolgon agyalgatok: miért építették a London Eyet? Aaron arca pedig, mikor meghallja a kérdést... Na az tényleg megérdemelne egy külön oldalt valamelyik újságban. Látom rajta, hogy nem erre számított, s vigyorogva meg is jegyzem ezt az észrevételemet, de a válaszát hallva szemöldökön vonom csak össze óvatosan, majd hümmögök egy keveset. Útbaigazítást? Sosem szoktam azt kérni, eltalálok én oda, ahova szeretnék, van két szemem meg két lábam, maximum eltévedek közben egyszer vagy kétszer, de mindig célba érek.
- Mondjuk lehetett volna bagolypostaközpont... Vagy mondjuk seprűtesztelő-állomás, vagy az is lehet, hogy nem is óriáskeréknek indult, hanem hullámvasútnak csak nem volt neki elég hely. Pedig mennyivel királyabb lenne egy hullámvasút, ami átível a városon, nem? -
ecsetelem az ötleteimet, amik jóval értelmesebbnek és érdekesebbnek tűnnek számomra mint az, hogy turisztikai célpont, kilátó. Komolyan ennyi lenne? Elszomorít a tény, hogy ennyire unalmas városban élünk, ahol csupán a külföldiek miatt képesek felépíteni egy óriáskereket... A hullámvasút biztos jobb lett volna...
Viszont Aaron viszonylag gyorsan tereli a témát, talán zavarba jön az én kreatív ötleteimtől. Igen, biztos erről van szó. Sokan nem tudják értékelni a kreatív embereket, s engem sem vesznek mindig komolyan, mert elpoénkodom a dolgokat, aztán már néha el sem tudják dönteni, hogy komolyan beszélek vagy csak egy újabb viccről volt szó...
- A semmittevésben? - úgy teszek, mintha annyira elgondolkoznék a válaszon, de valójában csak az jár a fejemben, hogy vajon miért nem tudja átérezni Aaron a semmittevés fontosságát. Végül összecsapom a kezem, majd belekezdek a magyarázatba, mintha csak valami életbevágó kérdésről lenne szó. - Semmittevés alatt tudod több dolgot is érthetünk. Például ülsz egy fotelban és bámulsz magad elé, vagy csak sétálsz céltalanul, vagy mondjuk kapcsolgatsz a tévécsatornák között,m de nem nézel semmit. Nálam meg a semmittevés annyit tesz, hogy átváltozok kutyává és kutyáskodok. Tudod mit csinál egy kutya? Az ég világon semmit! Vagyis persze, eszik, alszik, de ami a legjobb, hogy játszanak vele és fetrenghet akár egész nap, még akkor sem szól érte neki senki - magyarázom meg neki a dolgot az én szemszögemből. Az, hogy ezt ő is semmittevésnek tartja-e, már nem az én dolgom, meg az sem, ha most idiótának tart, mert én szeretek kutya lenni.
Bár a sok kutyalét lehet, hogy nem tesz jót a kondinak... Vagy lehet, hogy mégis? Igazából elég sokat szoktam szaladgálni, az mégis csak edzésben tartja mind a négy lábat... Húha, ez aztán furcsán hangzana, ha hangosan kimondanám. Viszont, ahogy elnézem Aaron egész jól kigyúrta magát a suli óta és ezt meg is említem neki. Sőt, ahogy elnézem, még büszke is rá, hogy kiszúrta a szemem, ami talán picit sértő rám nézve, hiszen azért én is adok a külsőmre. Mármint... Nem mintha annyira érdekelne mások véleménye, de nem akarom elveszíteni a keményen megmunkált felsőtestemet, szóval igaza van, talán nekem sem ártana folytatni a dolgot. Bezzeg suli időben elég sokat edzek, de nyáron meg... Nyáron képes vagyok nagyon lazán venni a dolgot.
- Van valami abban, amit mondasz. Mi lenne, haaaa... Ha megmutatnád, hogy te hova jársz, biztos jó lesz az a hely nekem is meg a kis barátaimnak -
simogatom meg a hasamat elégedetten, mintha most ettem volna tele magam, pedig nem a kajára céloztam. A bátyáimmal szoktunk azon poénkodni, hogy úgy tekintek néha az izmaimra, mint egy nő a melleire... Néha elgondolkozom, hogy azt várják-e tőlem, hogy még nevet is adjak a hasizmomnak vagy mi?
Ezt követően viszont egy olyan téma kerül szóba, ami nem éppen az én kedvencem: az iskola. Viszont mégis mit vártam? Egy Hollóhátas áll előttem. - Igen, Mágiatörténetből és Rúnaismeretből -rántok vállat, hiszen egyáltalán nem zavartattam magam a dolog miatt. Jobb dolgom is akadt akkoriban, hiszen akkor jelentkeztem az animágia jelei és az érdekesebbnek is bizonyult mint az említett két tantárgy. Mostanra pedig már eléggé hozzám nőtte magát ez a képesség, nem tudom, hogy meglennék-e nélküle, ha valahogy elveszíteném...
- Oh, hidd el, magamat is megleptem ezzel a döntéssel, de úgy gondoltam, hogy én nem veszíthetek vele, hiszen csak egy plusz tanévről lenne szó. Ha nagyon nem jön be a dolog, akkor elkezdtem tényleg a látványmágusit, de valójában azért döntöttem azt hiszem a tanári pálya mellett, mert a diákok megérdemelnének egy jó fej tanárt is a sok unalmas öreg mellé. Nem őket sértegetem, csak egyszerűen néha jobb lenne, ha megpróbálnák érdekesebbé tenni az órájukat, nekem pedig ez például biztosan menne -
beszélek itt egy Hollóhátasnak, hát nekem is elment az eszem az biztos. Valószínűleg most az is megfordult a fejében, hogy miért megyek tanárnak, ha még buktam is, de úgysem annak a bizonyos két tárgynak az egyikét szeretném oktatni. Bűbájtan tanárira jelentkeztem, abban pedig eléggé jó voltam.
Kicsit talán irigykedve hallgatom, hogy mennyire jól sikerültek a vizsgái, de ez van, nem lehet mindenki tökéletes, egy nagy zseni. - Na, az érdekesen hangzik - mármint a kódfejtés. Nekem tuti, hogy meg sem fordult volna a fejemben, az ilyen témák nem igazán vonzanak...
- Ja... Izé... Megmutathatnád a már említett konditermet -
válaszolom kérdésére, bár én vele ellentétben szívesen ácsorgok itt még egy ideig, ha annyira muszáj.


aaron & robert

ণ London eye ণ
✖ K.P ✖
Vissza az elejére Go down
Aaron Prusseit
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 268

TémanyitásTárgy: Re: Aaron & Rob 2015-07-10, 17:11



Robert & Aaron


Amíg azon tűnődtem, hogy Gyógynövénytanon voltunk-e együtt, vagy Legendás Lények Gondozásán, addigra már meg is válaszolta a kérdésem. Hagrid ostoba óráján láttam, arról az óráról nem sok maradt meg nekem, csupán a tananyag meg az, hogy igyekeztem mindig túléli a fertelmes bestiáival való találkozást.
‒ Ó, igaz. Csodálom, hogy épp bőrrel megúsztad. Hülyeség volt egy hippogriffet felhergelni. Az idióta vadőr alig bírta lecsillapítani, de legalább szórakoztató voltál ‒ reflektáltam. Valóban, az az óra kifejezetten szórakoztató volt. Talán akkor még nevettem is rajta, hogy Lannister milyen szerencsétlen. Nem is értettem, hogy a közveszélyes barmokat, mint Hagrid meg Lannister minek engednek a náluk is veszélyesebb lények közelébe. Örök rejtély maradt a számomra.
Aztán nekem szegezett egy kérdést, amin igencsak megdöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy Londonban csak úgy belebotlok az egyik évfolyamtársamba, ahogy arra se számítottam, hogy leszólít, és feltesz nekem egy olyan kérdést, amivel sikerült felborítania a lelki békémet. Mégis honnan jött neki ez az oltári nagy hülyeség? Különben is, ha annyira izgatta a dolog, akkor maga is utána tudott nézni a dolognak, nem értettem miért engem kellett zaklatnia ezzel. De most kivételesen jókedvű voltam, ezért félretettem a fölényeskedő megjegyzéseimet, és igyekeztem normálisnak mutatkozni.
Nem tetszett, hogy kiröhögött, de épp azért jártam edzeni, hogy némi önuralmat is tanuljak, így nem tettem rá megjegyzést. ‒ Nos, nem igazán. Azt hittem, útba igazítást akarsz kérni ‒ húztam el a számat. Elvégre, tényleg az lett volna logikusabb. Mégis ki olyan elvetemült, hogy az utcán leszólít valakit, akit csak látásból ismer, és a hülyeségeivel traktálja?
Követtem a tekintetét, és én is az óriáskerékre pillantottam, azonban a kis megjegyzését követően kétkedően néztem rá. Nem mondtam semmi rosszat, bár a tekintetem alapján talán megállapíthatta, hogy nem nagyon hittem neki abban, hogy ugyanarra gondolt volna, mint én. ‒ Nem érdekes? Miért, mégis mit gondoltál, miért építették? ‒ érdeklődtem, elvégre számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy a plusz bevételek miatt emelték. Ezért volt olyan hihetetlen számomra, hogy ő eddig még nem jött rá erre.
Végül inkább eltereltem a témát mielőtt kiderülne rólam, hogy egy érzéketlen tahó vagyok, ezért arról faggattam, hogy mi járatban van erre. ‒ Értem. Szóval csak úgy elütöd valamivel az időt. Nem hangzik túl izgalmasnak ‒ ráncoltam össze a homlokom. Nem tudtam hogy mennyit hallott az én híres és nem létező humorérzékemről, de mivel mindvégig komoly maradt, így talán magától is leesett neki, hogy nem vagyok egy vicces ember.
‒ Mondd csak, mi a jó a semmittevésben? ‒ kérdeztem, elvégre, nekem mindig volt mit csinálnom: tanultam, halálfalók után kutattam, egy minisztériumi pasas után nyomoztam, elviseltem a haverjaimat és a családomat, edzeni jártam… Az én életem sose volt unalmasnak nevezhető. Épp ezért nem tudtam elképzelni, hogy valaki a sok szabadideje ellenére se tudott mit kezdeni magával.
Észrevette, hogy kicsit megizmosodtam. Ki gondolta volna, hogy felfigyel ilyenekre, bár aki ritkán lát engem, annak lehet szembetűnőbb a változás. Így hát megigazítottam a sporttáskát a vállamon, és bólintottam. ‒ Edzeni járok. Most is onnan jövök. Itt van két utcányira ‒ mutattam abba az irányba, amerről jöttem. Igazából, ha minden indok nélkül agyonverhettem volna a fivéreimet, akkor most nem kellene fizetnem azért, hogy szétüssek egy-két dolgot meg személyt. ‒ Úgy egy hónapja kezdtem ‒ tettem hozzá, bár arra nem tértem ki, hogy valójában nem itt, hanem Berlinben.
‒ Ha annyira félsz az eltunyulástól, lehet neked sem ártana egy kis mozgás ‒ javasoltam. Sőt, még arra is hajlandó lettem volna, hogy megmutassam neki az edzőtermet, ha kéri. Addig se kell otthon lennem.
Aztán felhoztam a suli témát, mert hát miért ne, ha már egyszer lefárasztott a kérdésével, akkor az a minimum, hogy felhozom az iskolát. Ráadásul, valamelyest érdekelt is, hogy hogyan akart továbbhaladni, főleg, mert ha szimbolisztikusnak jött volna akkor átkérettem volna magam. ‒ Ideje volt? Miért, megbuktál? ‒ kérdeztem, elvégre nem emlékeztem rá, hogy a kezdetektől fogva az évfolyamtársam lett volna, vagy csak az évek során bukott le. Aztán említette, hogy a látványmágia érdekelte volna, de inkább tanárnak ment. Sose mentem volna tanárnak, pedig a családban a nagybátyám is az volt. ‒ Igazán? És miért döntöttél a tanári szak mellett, amikor a látványmágusi is érdekelt? Nem azért, de én inkább látványmágusnak mentem volna.
Amikor engem kérdezett, megvontam a vállamat. ‒ Hát, egy-két RAVASZ-om lett csak Várakozáson Felüli, a többi Kiváló lett, szóval igazából akármelyik szakra jelentkezhettem volna, de én a szimbolisztikát választottam. Igaz, a Számmisztika nem az erősségem, de ha eleget foglalkozok vele, akkor azzal sincs gond. Aztán ha azt elvégzem, akkor valami kódfejtőféle leszek ‒ válaszoltam. Milyen jó volt, hogy bevezették ezt az egyetemi részleget, így amikor a jövőbeli terveimről kérdeztek, akkor eltitkolhattam, hogy halálfalónak akarok állni.
‒ Egyébként, egész nap itt fogunk ácsorogni? ‒ kérdeztem miközben körbetekintettem. Már nem azért, de nem szerettem sokáig egy helyben ácsorogni, és a táska is húzta kissé a vállamat, szóval jó lett volna kitalálni, hogy mégis hol folytassuk a beszélgetésünket.

[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Aaron & Rob 2015-07-10, 10:50

Már megszoktam, hogy az emberek néha furán néznek rám, ha megszólalok, mert képes vagyok akár tök nagy hülyeségekre is rákérdezni. Például itt van ez: milyen céllal építették a London eye-t? Komolyan, melyik értelmes lény kezdene el egy ilyen dolgon gondolkozni? Oké, abban már megállapodtam magammal, hogy talán nem is olyan biztos, hogy én értelmes lennék, szóval... Szóval nem taglalnám ezt a témát magamról, mert folyton ide lyukadnék csak ki.
Mondjuk, most legalább nem maradok válaszok nélkül. A Hollóhátasok okosak, nemde? Tehát Aaron biztos tudja a választ a kérdésemre, s pont ezért is szólítom le.
- Legendás Lények volt. Engem üldözött egyszer egy egész tanórán keresztül az a hippogriff -
mondom vigyorogva, ahogy felidézem a dolgot. De hát na, azért valljuk be, szerintem mindenki unta volna már a dolgot, ha kétszer végighallgatta előtte. Én meg csak... Csak kicsit megpaskoltam a hátát, miután odasettenkedtem hozzá. Sejtettem, hogy kiakad, na de azt nem, hogy ennyire... Még szerencsém van, hogy jó kondiban vagyok és tudtam tartani a tempót. Azt leszámítva meg, hogy életveszélyes helyzetbe kerültem, igazából tök jó móka volt szerintem. Egy kis edzés sosem árt...
Végül felteszem neki a nagyon fontos kérdésemet, aminek a válaszán agyaltam eddig és meg kell mondanom, hogy az arckifejezése mindent megér. De komolyan! Tényleg szoktak rám furán nézni, de ez... Na ezt érdemes lett volna lefotózni. - Nem erre számítottál azt hiszem - jegyzem meg nevetve, mert ezt nem lehet kibírni most röhögés nélkül. Az a meglepett fej, te jó ég, hát egyszerűen... Áááh!
- Ja, hát én is valami ilyesmire gondoltam -
pillantok az óriáskerék felé, majd újra Aaronra nézek és folytatom. - Azt hittem, hogy volt valami értelmesebb indoka is az egésznek és nem csak turisztikai céllal épült. Hmmm... Ez így már nem is olyan érdekes - húzom el a számat csalódottan. Úgy tűnik, ez van. Nem lehet mindennek normális indoka, van aminek egy ilyen egyszerű dolog a magyarázata és ez... Ez annyira idegesítő... Érdekesebb lett volna, ha mondjuk eredetileg mit tudom én... Azért épült, hogy ufókat lessenek vagy azért, hogy jobban lássák az emberek a kviddicsmeccseket, esetleg bagolypostaközpontnak.
- Csak járkálok, élvezem a semmittevést, bár ideje lenne végre kezdenem valamit magammal, még a végén eltunyulok -viccelődöm, bár némileg komolyan is gondolom a dolgot. Tényleg körbe kéne néznem, hogy mit csinálhatnék, mert... Mert azért mégsem kéne puhányként visszamenni majd a suliba, az nem én lennék. Oh, erről jut eszembe, mintha Aaron meg izmosabb lenne. Bár az is lehet, hogy az én szemem a rossz, nem tudom, rákérdezek, aztán vagy lehülyéz vagy nem... - De ahogy elnézem, te is jó kondiban vagy. Mit csinálsz? Jársz valahova?
Az ő kérdésén viszont cseppet sem lepődöm meg, mert... Mert a srác Hollóhátas, persze, hogy valahogy témába kell hozni a tanulást és végre büszkén mondhatom én is azt, hogy sikeres évet zártam. - Egész jók lettek, már épp ideje volt továbblépnem ezt a szintet. Érdekelt a látványmágus szak, de inkább megpróbálkozom egy tanárival, aztán maximum utána átmegyek az előbbire. Majd attól függ, milyen vagyok a tanárságban. És te? Hogyan tovább? - kérdezek vissza és nem csak azért, mert ezt így illik, hanem mert azért valamennyire érdekel is, hogy a diáktársaimmal mi a helyzet. Meg persze addig is, míg vele dumálok, nem unatkozom és ki tudja, még a végén kiderül, hogy egész jó arc, nem? Na nem kiabálok el mondjuk semmit, majd kiderül úgyis...


aaron & robert

ণ London eye ণ
✖ K.P ✖
Vissza az elejére Go down
Aaron Prusseit
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 268

TémanyitásTárgy: Re: Aaron & Rob 2015-07-10, 02:39



Robert & Aaron



Berlin csodálatos volt, mint mindig, és a nagybátyám is rendes volt velem, azonban öt napja arra kényszerültem, hogy hazajöjjek. Nem szívesen tettem, ugyanis a családommal állandóan összetűzésekbe kerültem, sőt legutoljára a Hyde Parkban vertem szét egy gyereket. Igaz, ő támadt ránk, pontosabban egy mardekáros lányt akart piszkálni, akin segítettem. Mindenesetre, az volt az első alkalom, hogy a testvéreimmel folytatott bunyózási képességeimen kívül olyan csapásokat mértem az illetőre, amiket konkrétan egy edzőteremben tanultam.
Még hetekkel ezelőtt egy furcsa alakkal való találkozásom során határoztam el, hogy kerítek valamit, amivel levezethetem a bennem felgyűlt feszültséget. Ekkor kezdtem el edzésekre járni, és furcsa mód, egész jól ment. Sose voltam puhány, valamennyire odafigyeltem magamra, de az elmúlt hetek során észrevettem, hogy kezd némi izom lenni rajtam.  És bevallom, mióta ezt csináltam sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, ami furcsa, mert hónapok óta nem lehetett hozzám szólni olyan ingerlékeny voltam. Szóval, miután elköszöntem Quinntől Londonban is kerestem egy edzőtermet. Busszal olyan fél óra volt oda az út, sőt kifejezetten olcsónak is nevezhetném a helyet. Az edzőm egy tekintélyt parancsoló fickó, akit hajlandó vagyok példaként követni, emellett pedig oké, hogy van egy-két izomagyú társam, de egész jó a közösség is.
Eddig egyetlenszer nem tudtam menni, amikor az egyetemi jelentkezésemet kellett intéznem, ugyanis idén letettem az összes RAVASZ-t, és tovább akartam tanulni. Szóval sikeresen felvettem a szimbolisztikát, bár a Számmisztikával még mindig nem voltunk a legjobb barátok, de bíztam benne, hogy ettől függetlenül sikeresen elvégzem azt a szakot. Muszáj volt b-tervet készítenem, mert a világmegváltó terveim kissé ingatag lábakon álltak, tekintve, hogy még mindig nem sikerült a halálfaló közé férkőznöm. De legalább találtam legilimentor tanárt.
A francba! Még utána is nyomoznom kell! Teljesen kiment a fejemből, pedig a kilétével kapcsolatban korábban már elértem néhány eredményt. Mindenesetre, amíg nem derítem ki, hogy ki ő, addig nem is tudom elkezdeni a tanulást.
Halkan felsóhajtottam, és átvettem a pólómat. Mindezt azt edzőterem öltözőjében gondoltam végig, miközben körülöttem jó néhány izzadt srác hangoskodott. Én megmaradtam csendesnek, de ha kellett, elég komolyan oda tudtam vágni egy-két kellemetlenkedőnek. Szépen összehajtogattam a holmimat, elpakoltam őket, aztán a vállamra vettem a táskámat, intettem a többieknek, és kimentem. Odakint elköszöntem az edzőtől, majd kiléptem az utcára.
Elég kellemes nap volt a mai. Kissé talán felhős volt az ég, és gyengén fújt a szél, de kivételesen jobban éreztem magam itt, mint Németországban. Ahogy haladtam az utcán a távolban láttam a London Eye-t magasodni. Én nem kifejezetten rajongtam érte, de hát a városnak minden kis penny számít, ugyebár.
Zsebre vágott kézzel indultam vissza az egyik közeli buszmegállóhoz, hogy megnézzem a menetrendet, amikor egy ismerős arc bukkant fel a tömegben. Ahogy közelebb ért, úgy sikerült beazonosítanom, hogy kicsoda. Vagyis, nem emlékeztem a névre, csak halványan derengett valami, azonban azt tudtam, hogy az évfolyamtársam volt, és griffendéles.
Azt hittem, hogy szó nélkül elsétálunk majd egymás mellett, de megszólított. Úgy tűnt, ő emlékezett az én nevemre. Megszeppentem megtorpantam, és akkor bevillant egy név. Lannister. ‒ Szevasz, Lannister ‒ köszöntem, bár a vezetéknevét egész óvatosan ejtettem ki. Nem voltam benne biztos, hogy jól emlékeztem-e rá. ‒ Persze, nyugodtan ‒ biccentettem, és vártam a kérdését. Biztos eltévedt, vagy ilyesmi.
‒ Emlékszem. Gyógynövénytan, igaz? Vagy Legendás Lények Gondozása? ‒ Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Csak annyira emlékeztem, hogy valami kinti órán láttam őt gyakran, dehogy melyiken… Merlin tudja. Továbbra is vártam a kérdését, azonban, amikor megkaptam, döbbenten meredtem rá. Ez mégis miféle kérdés?! Komolyan ezért állított meg?! Éreztem, hogy nem csak a tekintetem árulkodott arról, hogy lesokkoltam, hanem az arcomra is kiült.
Felsóhajtottam, és kegyesen hajlandó voltam választ adni a kérdésére. ‒ Mivel az egyik funkciója, hogy kilátóként szolgál, így nyilván azért, hogy jó rálátást nyújthasson a vendégek számára. Aztán turisztikai látványosságként az államnak érdeke, hogy minél többen járjanak fel oda. A turisták hatalmas bevételt biztosítottak, és ha egy kilátót kombinálnak egy óriáskerékkel… Nos, akkor megkapod a London Eye-t. Kielégítő választ adtam? ‒ adtam választ a kérdésére, aztán visszakérdeztem. Reméltem, megelégedett ezzel a válasszal.
‒ Tulajdonképpen mi járatban vagy erre? ‒ érdeklődtem. Gondoltam, egy kis szocializálódás sose árt, na meg, nem sok kedvem volt haza menni, ezért tovább faggatóztam. ‒ Na, és hogy sikerültek a RAVASZ-ok? Tervezel továbbtanulni?
Az égvilágon semmit nem tudtam róla, ezért igyekeztem a jól bevált sablontémákat feldobni, hátha azok segítségével eljut valahová a beszélgetésünk.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Aaron & Rob 2015-07-10, 01:37

Anyám végre megnyugodhat, hogy továbbléptem az egyetemre, bár azt nem tudom, hogy végül miért is nem a látványmágus szakra jelentkeztem, de hát ez van. Csak nem leszek én olyan borzalmas tanár igaz? Csak... Csak kétszer buktam meg, és nem abból a tárgyból, amit tanítani fogok, ergo lényegtelen. Meg hát nem azért, de a gyerekek is jobban bírnak egy poénosabb tanárt, nem igaz? Na ugye, nem leszek én annyira szörnyű... Ha meg mégis, akkor még mindig visszajöhetek elvégezni egy látványmágusit is.
Annak viszont kifejezetten örülök, hogy vége a tanévnek, mert már kezdtem unni azt a sok baromságot meg a vizsgákat. Ráfér a szünet az emberre, amikor nem csinál semmit, csak élvezi a lustálkodást vagy éppen kutyát játszik. Pár napja rendszeresen kijövök a parkba, a gyerekek szeretnek velem játszani, én meg kutyaként legalább nem gondolok olyan sok mindenre csak a kajára, a játékra meg a mókusokra.
Ma azonban inkább a normális külsőmet választottam, így is kell mutatkozni néha, nem kutyásodhatok el vagy hogy mondják ezt... Még a végén emberként is azon járna az eszem, hogy mókusokat akarok üldözni. Az elég furcsa lenne, de biztos jókat nevetnék rajta, mikor feleszmélnék. Oké, hagyjuk ezt a témát, inkább foglalkozzunk azzal, hogy hol is vagyok, mert... Azt hiszem eltévedtem. Ami mondjuk cseppet sem meglepő, de attól még ki kéne jutnom valahova. Körbepillantok és meglátom a London eye-t, így afelé veszem az irányt. Onnan azért könnyebben tájékozódom, mint innen a... A faszomtudjamilyen utcából...
Ahogy az óriáskerék felé közeledek, folyamatosan azon kattog az agyam, hogy ennek a vacaknak milyen haszna van egyáltalán... A turisták szeretik, szép a kilátás blabla... De nincs semmi normális indoka annak, hogy ez ide épült?
Már nem vagyok olyan messze az céltalan építtetésű látnivalótól, mikor egy ismerős arcot vélek felfedezni az utca túloldalán. Hmmm... Ez a srác Hollóhátas, ha jól emlékszem, úgyhogy biztos tudja a választ a kérdésemre.
- Szia Aaron! Zavarhatlak egy percre? - állítom meg, majd gyorsan hozzáfűzök egy magyarázatot meg a nagy kérdést az előbbihez. - Évfolyamtársak vagyunk, nem tudom rémlik-e... Na mindegy... Nem tudod véletlenül hogy milyen indokkal építették a London eye-t? -mutatok az óriáskerék felé és nézek komolyan a srácra, már amennyire egy ilyen kérdés után még komolynak nézhetik az embert...


aaron & robert

ণ London eye ণ
✖ K.P ✖
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Aaron & Rob

Vissza az elejére Go down

Aaron & Rob

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Pietro Maximoff -hős- aaron-taylon johnson
» Hiányoztál nyuszi - Aurora & Aaron
» Olimposz > John Aaron / Árész

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-