Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb

ϟ Hiányzásnapló
  Today at 19:20
Nancy Lukey


ϟ Farkasálmok
  Today at 09:33
Sidney Smallwood





ϟ Stansson & Cody
  Today at 02:03
Cody Armstrong

ϟ Tower
  Yesterday at 20:56
Cody Armstrong
A hónap posztolói
Luna Lovegood
 
Nox Djarum
 
Sidney Smallwood
 
Cody Armstrong
 
Nancy Lukey
 
Gina Accipiter
 
Armand Stansson
 
Janette Troops
 
Dane Seoras
 
Ginny Weasley
 
Statisztika

Összesen 590 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Daphne Greengrass

Jelenleg összesen 39305 hozzászólás olvasható. in 3497 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Silent & Daniel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel 2015-08-12, 19:57

Daniel & Silent

Daniel megszólalásán igencsak nagyot néztem. Nem is tudtam mint mondhatnék, így egy francia bocsánakéréssel kezdtem a mondandóm. - Excusez-moi! Én nem panaszkodtam, szimplán megjegyeztem, hogy néha nekem is jól esne az emberi társaság. De nyugodj meg, lakat van a számon. – Én nem szoktam panaszkodni! Még soha nem is csináltam. Igen meglehet, néha elmondtam, hogy mi az, ami nekem nagyon nem tetszik, de azt is csak azért tettem, mert kérdeztek. Egyszóval nem szokásom nyafogni. Kivéve, ha olyasmiről van szó, hogy csak azért néznek le, mert kisebb vagyok, vagy ha tényleg nagyon bántó volt az, amit mondtak nekem. De egyébként még sose hallottak tőlem egyetlen rossz szót se, amit csak úgy elejtettem volna, bármi ok nélkül. -  Pedig már készültem rá, hogy elmondom miket olvastam egész életemben! – mondtam miközben forgattam a szemeimet és elmosolyodtam. Ennyire azért még sem vagyok értetlen. -  Egyébként semmi különöset. Főleg kalandregényeket, drámákat, szerelmes történeteket, meg varázstankönyveket. – Hát az utóbbiból csak nagyon keveset. Sajna nem sűrűn tudtam lejárni az Abszol útra, amikor meg mégis akkor is csak kevés ideig tudtam maradni. Mire pedig megtaláltam a számomra tökéletes könyveket egy óra eltelt és rohanhattam haza, hogy ne vegyék észre az eltűnésemet. Sajna a csodás és izgalmas nyár, amit elképzeltem, inkább hasonlított az eddigiekhez, annyi különbséggel, hogy most nem a szüleim ordítozását kell hallgatnom, hanem a nagynénémét. Ami nem sokkal jobb, mert ő egyedül hangosabban üvölt, mint a szüleim együtt. De mindezt ki tudom úgy kerülni, ha néhanapján ellógok otthonról, mint például ma is.
- Hé! Én is szoktam mosolyogni csak… nem annyit. – Igazából, ha nem mondanak valami kedveset nekem, vagy bármiféle vicces dolgot, akkor nem szoktam mosolyogni. Ilyen szempontból jogos volt, amit Daniel mondott, de erről neki nem kell tudnia. -  Tudod, nagyon gyorsan megfájdul tőle a szám és olyankor már nem jó érzés vigyorogni. – Elég gyenge egy kifogás volt, de reméltem beveszi. Ha meg mégsem, akkor tudom, hogy van hová még fejlődnöm. Amint kimondtam, hogy el akarok otthonról szabadulni, rögtön visszakérdezett, hogy mégis miért. -  Igen nála vagyok. Csakhogy ő sem eged el a varázsvilágba, nem mellesleg megtiltotta, hogy hozzám hasonlókkal találkozgassak. Szóval, ha véletlenül összefutnánk vele, te nem vagy varázsló, oké? – mondtam majd kisé aggodalmas képet vágtam. Nem azért, mert ezt elmondtam Danielnek, hisz nem volt semmi titkolni valóm előtte. A suliban minden ismerősöm tudta, hogy mugli családból származom és, hogy ez nehéz nekem. Mondjuk tény, hogy azt eddig nem árultam el nekik, hogy iskolán kívül nem szabadna varázslókkal találkoznom, de annyira nem is érdekelt, hogy ki tudja meg. Jó, talán a Mardekárosok voltak az egyetlenek, akiknél nem szerettem volna, ha tudomást szereznek erről, de ez a veszély nem állt fent. Inkább azért volt ilyen az arckifejezésem, mert tényleg rettegtem, hogy mi lesz akkor, ha megtudják ezt. Végül elhessegettem a gondolatot és inkább a háztársamra figyeltem. -  Hát, ha valóban ezt szeretnéd semmi akadálya! Csak ne légy majd rám dühös, ha tényleg meg is teszem, mert… te kérted.
A jövőjével kapcsolatos terveit figyelmesen hallgattam végig. Nem is olyan rossz ötlet ez a kávézó nyitás. Sőt, egészen jól hangzott. Ha valóban megvalósítják az ötletet, akkor lehet, beülök hozzájuk párszor. -  Értem. – mondtam végül csak ennyit, mert nem tudtam mi mást válaszolhatnék.
Azt, hogy miért van itt, puszta kíváncsiságból kérdeztem. -  Én örülök! Egy szóval sem mondtam, hogy nem. – Először kisé megijedtem mikor összevonta a szemöldökét, de amint elnevette magát egy mély levegőt fújtam ki. Már azt hittem félreértett. A válasza viszont kicsit meglepett. -  Te meglógtál? – Értetlen tekintettel bámultam. Az egy dolog, hogy én meglógok, dehogy ő…
Igazából nem rajongtam annyira a hot dogért, meg nem is voltam éhes, de kivételesen belementem abba, hogy meghívjanak. -  Nagyon kedves, köszönöm elfogadom! A hot dog tökéletes lesz. – Arrafelé néztem amerre mutatott. Nem tudom, hogy szúrta ki, én eddig észre se vettem, hogy bárki is lenne ott. Na persze nem is nagyon törődtem vele. -  Szerintem egyáltalán nem. – Bevallom nem nagyon tudtam, hogy mennyibe kerül két hot dog, csupán tippelni tudtam. Mi otthon euróba fizetünk és nem tudtam mennyi a pontos váltószám, csak egy olyan körülbelüli árat tudtam megsaccolni.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel 2015-08-06, 01:34



Silent & Daniel




Vicces, mikor olyan nyelven szólnak hozzád, amit nem értesz, de neked széles mosollyal úgy kell tenned, mintha értetted volna. Igen, mindent értettem, és egyben semmit sem. Ilyenkor kell bólogatni és pislogni. És reménykedni, hogy angolul is ugyan azt mondják ki, mint idegennyelven. Ha mégsem így volna, rá kell fogni a sok kérdésre, hogy nem tudtál koncentrálni, akkor is, ha nem is volt sok kérdés. Szerencsémre Silent nem jelezte, hogy megsejtette volna, francia nyelvbéli hiányosságaimat, így feltételeztem, hogy az első opció volt a nyerő, és igazi úriember módjára kezeltem tovább a szituációt. Így hát beszélgetni kezdtünk a nyarunkról, ami ugye nem meglepő, hiszen nyár van. Mindketten bevalljuk egymásnak, és magunknak a nyilvánvalót: pocsék nyarunk van. Na jó, a  pocsék enyhe túlzás, de összességében tényleg nem a legizgalmasabb.
- Ugyan kérlek, nem is tudom, miért panaszkodsz. Az olvasás a legjobb dolog a világon, szóval kicsit irigyellek. Én néha pont a testvéreim miatt nem tudok olvasni, de ezt ne mond vissza nekik. - nevetek fel a zsörtölődésére, és  az utolsó mondatrésznél sunyin a szám elé emeltem a jobb mutató ujjamat. - Mesélj, mi jókat olvastál már? Úgy értem a nyáron, nem egész életedben. Én többnyire csak az otthoni könyveket bújom, amik elégérdekesek, csak... Nos már kívülről fújom az összes Merlinről szóló könyvet. Azok a legizgalmasabbak. Bírom Merlint. - Csevegésem már-már zavarba ejtően sok volt, reméltem, Silent nem kap tőle sokkot, de valamivel fenn kellett tartani a kommunikációt kettőnk között, míg ő a pálcáját igazgatta, és én vártam, hogy induljunk valamerre. Lehetőleg valamerre arra, ahol elhallgattathatom a fejemben ordítozó kisördögöt mondjuk egy hotdoggal. Csendes megjegyzésemre egy teljesen nyilvánvaló választ kaptam: francia. Ez számomra ugyebár történetesen nem magyarázott meg semmit, nem tudtam, hogyan öltözködnek a franciák. Azt például tudtam, hogy a skótok ünnepek alkalmával kiltet vesznek fel. De hogy a franciák sálban és csizmában járnak nyáron, azt nem. Viszont tőle már megszoktam, és nem is zavart, végül is, az ő dolga, ha megsül. Megszoktam, de nem értettem. Sok mindennel vagyok így. Azt is megszoktam már, hogy Bailey magánholmija tele van kék cuccokkal. Ezt sem értettem sosem, de megszoktam. - Talán sírjak? A mosolygás egészséges dolog. Javítja az immunrendszert, és a véráramlást, valamint csökkenti a feszültséget. Nem mintha köztünk feszültség lenne, de attól még a mosoly jó dolog. Ja és még a j közérzetet is fokozza. Próbáld ki. - kacsintottam egyet felé, ha lehet még szélesebbre húzva a vigyort a képemen, majd látványosan parodizálva az illemet hajbókoltam egyet, magamban hozzátéve: hölgyeké az elsőbbség. Séta közben sem állt ugye meg az élet, beszélgettünk tovább. Kínos lett volna néma csendben sétálni, igaz? A szeptemberrel kapcsolatos mondatán kicsit meglepődtem.
- Elszabadulni? Annyira csak nem lehet szörnyű. Vagy igen? Most nagynénédnél vagy nem? Úgy emlékszem, azt mondtad,nála leszel. nem jó házigazda, vagy mi? - Persze, tök gáz, azonnal faggatni kezdtem. Megakadva egy apró momentumnál. Mindig a fontos dolgok ugyebár. Kérdésére kicsit elhúztam a számat, elgondolkoztam. - Én várom, azt hiszem. Idén már Emily is jön. Kicsit félek, hogy túlságosan szemmel akarom majd tartani. Szóval, majd ha észreveszed év közben, hogy többet foglalkozok a húgommal, mint a RAVASZ vizsgákra való felkészüléssel, rúgj nyugodtan bokán. - Nem is tagadhatnám le magam. Gondoskodó bátyó akarok lenni, de ezt ugye eddig csak pár bagollyal lehetett kivitelezni, és persze mindig rosszul jött ki, hogy pont Emi szülinapján léptünk le hat éven keresztül. Ez az egyetem előtti utolsó évünk, és nekem a legfőbb gondom, hogy a húgom elsős lesz. Dönteni a saját sorsom felől.... Silent kérdésére lassan megráztam a fejemet. - Nem... Őszintén szólva gőzöm sincs, merre tovább. Bae minden vágya egy kávézót nyitni valahol, a saját készítésű forrócsokijával, de nem tudom, hogy rögtön suli után akarja-e vagy még marad tanulni... Meg azt sem tudom, hogy én mennyire komolyan akarok részese lenni a vállalkozásának. Azt hiszem, a döntést az utolsó percig húzni és halasztani fogom. - Az igazság nagy dolog, és még sosem fogalmaztam meg ilyen őszintén ezzel kapcsolatos gondolataimat. Igen, én vagyok az őszinte fivér, aki mindig megmondja ha valaki szarul néz ki, vagy valamiben béna, és nem szokásom kertelni, de a testvéremmel még nem beszélgettem gy igazán komolyan az álmáról, csak ötlet szintjén. Szóval az évben még erre sort kell kerítenem.
Hiába kérek bocsánatot Silenttől, ha továbbra is csak beszélek és beszélek, és filózok, de azért mosolyogva biccentettem neki a szavai miatt. Nem tudom tényleg nem zavarja-e vagy csak udvarias, de azért majd igyekszem visszafogni magam a továbbiakban. Kérdésére széttártam a karomat.
- Azt hittem örülni fogsz nekem! - mondtam, először összevont szemöldökkel, majd ismételten, mint mindig, felnevettem. - Igazából anyának el kellett jönnie, elintézni valamit, és vele tartottunk mi is. Most intézi Baileyvel a bevásárlást, és meg meglógtam, hogy találkozhassunk - vallom be végül mosolyogva az igazságot, mikor kiszúrok egy útszéli hotdogárust. Erre felbátorodva az kisördög persze azonnal dörömbölni kezdett bennem: adj enni! adj enni!, nekem pedig muszáj volt ezt palástolni egy udvarias biccentéssel.
- Meghívhatlak egy hotdogra? Vagy bármi másra, amit szeretnél. Valamire, amit meg lehet enni. Persze, ha éhes vagy. Felőlem olyan dologra is meghívhatlak, amit nem kell megenni, de én most nagyon megkívántam azt a hotdogot. - Felemeltem a kezemet lassan az árus felé mutatva, és alig észrevehetően megnyaltam a számat. Leengedtem a kezemet és a zsebembe csúsztattam, hogy elővegyem a pénztárcámat. Kinyitottam, és elővettem pár színes papírt... Ritkán kezelek mugli pénzt... Most is anya nyomta a kezembe, hogy ha nem varázslókkal kellene tranzakciót lebonyolítanom, legyen mivel fizetnem. Azt hiszem, anya túl jól ismer engem, és a hasamba bújt kisördögöt. Viszont Hollóhát, és ész, ide vagy oda, nehéz átváltani olyan valutába, amit nem ismerek. Kezemben a pénzzel a mellettem álló lányra emeltem a tekintetemet. - Öhm... Ugye nem fog hülyének nézni a fickó, ha ezzel fizetek? - mutattam fel egy bankjegyet, amin az állt, hogy öt font.



/// nagyon bocsi, hogy olyan nagyon csigatempós vagyok zsakos ///
Vissza az elejére Go down
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel 2015-07-24, 12:12

Daniel & Silent

Én mindig is a franciát tartottam a világ legszebb nyelvének. Nem csak azért, mert ez volt az anyanyelvem, hanem mert szerintem tényleg csodás volt. Bár az is igaz, hogy csak félig voltam francia. Apám angol és ő nem beszéli ezt a nyelvet. Így csak akkor szólaltam meg franciául, ha zavarban voltam, vagy ha azt akartam, hogy még csak véletlenül se értsék, mit mondok. Most azonban csak azért ejtettem el ezt a mondatott, mert már nagyon hiányoztak azok a jól betanult szavak és mondatok. Sajnos a nagynénim úgy színt nem beszélte ezt a nyelvet, így vele is csak angolul tudtam kommunikálni, ami néha elég nehéz volt, mert nem mindig tudtam megállni, hogy csak az ő nyelvén beszéljek. Nem tudtam, hogy Daniel megértet-e azt, amit mondtam. Valójában nem is nagyon számított, hisz ugyan azt mondtam, csak egy másik nyelven. Amint elmeséltem neki, hogy számomra milyen „izgalmas” ez a nyár elmosolyodott. -  Neked legalább van társaságod. Idén nyáron számomra annyiból áll a szórakozás, hogy elmegyek a könyvesboltba, veszek magamnak tíz könyvet, aztán jövő héten megint mehetek új köteteket vásárolni, mert mindegyiket elolvasom! – Bevallom, amikor arra kértem a szüleimet, hogy engedjék meg, hogy a szünetet itt töltsem, arra számítottam, hogy a nagynénimmel majd remekül elszórakozunk és mindenfélét fogok neki mesélni, ami az iskolában történt velem. Ehelyett szinte minden nap vendégséget tartott, vagy ha nem ő, akkor valaki más ahová elhívták. Szóval nagyon örültem ennek a találkozónak.
Amint megbizonyosodtam róla, hogy pálcám már nem nyomja a lábam és nem is látszik felpattantam a padról. Daniel mondatán azonban eléggé meglepődtem. Kisé oldalra billentettem a fejemet és értetlen arckifejezéssel bámultam rá. -  Francia vagyok! – mondtam a vállamat vonogatva. Nem értem mi a probléma azzal, ha sálat és csizmát húzok. Abszolúte nincs meleg és nagyon is jól érzem így magam. Meg amúgy is már megszokhatta volna tőlem. Világ életemben így öltözködtem és nem fogok változtatni. Esetleg a sál az, amit kevesebbszer tudnék hordani, de attól is nehezen válnék meg. -  Én meg azt nem tudom felfogni, hogy mit találsz olyan szórakoztatónak, amiért mindig mosolyogsz! – mondtam karba téve a kezem. Igaz már én is hozzászokhattam volna ahhoz, hogy mindig vigyorog, de hat év alatt még nem sikerült rájönnöm, hogy hogy képes állandóan mosolyogni és miért nem fájdul meg tőle a szája. Azonban a meghajlásán már én is elnevettem magam. Egy szó nélkül indultam, de Daniel is hamar beért, utána meg rögtön kérdezősködni kezdett. - Igazából, aki hiányozhatna azzal már találkoztam vagy majd fogok. A szeptemberrel pedig úgy vagyok, hogy alig várom, hogy elszabaduljak otthonról! – A nyárra igazából csak Daniel és egy franciabarátom volt betervezve. Persze találkoztam mással is, de az csak olyan légből kapott találka volt.- Na és te várod már? - kérdeztem vissza. A többi kérdésen eléggé eltöprengtem. -  Őszintén? Még nem gondolkodtam rajta. De igen egy kicsit fura. – Észre se vettem, hogy ilyen gyorsan elrepült volna ez a pár év. Nemrég még csak egy újonnan érkezett elsős voltam, most meg gondolkodhatok azon, hogy az egyetemen milyen szakra mennyek. -  Te már döntöttél? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel. Én még mindig nem tudtam választani, hogyha egyetemre megyek, akkor az Auror vagy az Ereklyevadász lenne az ideális munka számomra.
Szabadkozni kezdett, mire én csak elmosolyodtam. - Ugyan már ezért ne kérj bocsánatot! Engem nem zavar. – Sose idegesített, ha valaki a környezetemben túl sokat beszélt. Sőt inkább örültem neki, mert így nekem kevesebbet kellet. Viszont volt valami, amit már az elején meg akartam kérdezni, csak eddig nem sikerült. -  Amúgy hogy, hogy itt vagy Londonba? – Valóban érdekelt, hogy mi dolga volt erre, hisz ha jól tudom, akkor nem csak pár utcányira lakik innét.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel 2015-07-13, 21:23



Silent & Daniel





Véletlen szerencse volt csupán, nem több, hogy észrevettem a lányt, hiszen ha az ember belefeledkezik egy izgalmas könyvbe, nem mindig tud lépést tartani az idővel. Sőt, általában sosem tudok, most is csupán valamiféle belső megérzés ösztönzött, hogy felpillantsak, és tárám, pont ott állt. Szóval szerencsénk volt. Lehet hogy órákig kóválygott volna, észre sem véve engem, aztán meg szeptemberben a fejemhez vágta volna, hogy mennyire felültettem. Pedig nem is. Mivel tanultam jó modort, a megfelelő etikett szerint köszöntöttem - bár ebbe az etikettbe nem igazán tartozik bele az, hogy átkiabáljak a fél parkon - és elhangzottak a jól megszokott beszélgetés indító szavak. Mikor köszöntésemet franciául reagálta le pislogtam párat de az arckifejezésemmel nem szándékoztam elárulni neki, hogy csak a második mondatát értettem. Oké, igen, tudom, Hollóhátas vagyok, illő lenne beszélnem több nyelven, na de franciául? Ezt nem szerettem volna szóvá tenni, szóval egyszerűen átsiklottam a kommunikációs hídon keletkezett lyuk felett, és kérdésére válaszolva elmondtam, mi minden izgalmas dolgot csináltam egész eddigi szünetben. Az ő tömör beszámolóján ha nem akartam volna is elvigyorodtam volna.
- Üdv a klubban. - nevettem el magam halkan. - Jó, bevallom, néha Bae és Emi elszórakoztattak, de alapjaiba véve... Nos alapjaiba véve, ez nem egy túl izgalmas nyár. - Mosolyom továbbra sem hervad le az arcomról, miért is tenné, hisz nyár eleje óta ez az első nap, hogy történik is velem valami, és amit nem a családom bűvkörében töltök. Szóval határozottan örültem Silent társaságának, mely örömömet azzal tudtam leginkább kifejezni, hogy vigyorogtam, mint egy tejbetök. Bár ezt már megszokhatta tőlem. Állandóan vigyorgok. Kivéve reggel. Reggel morcos vagyok. Igaz, akkor is morcos vagyok, mikor éhes vagyok, most pedig határozottan kezdtem éhes lenni, hisz régen volt már reggel... De persze ezt nem akartam a tudtára hozni, így egyszerűen csak felvetettem, hogy akár ehetnénk egy hotdogot, vagy valamit. Biccentettem kérésére, hogy várjunk, és mikor leült, hogy megigazítsa a csizmájába csúsztatott pálcáját, én csak néztem. Mikor újra felpattant, tekintetemmel a parkot kezdtem mustrálni.
- Továbbra sem tudom felfogni, hogy hogy nem sülsz meg. - motyogtam. Amióta ismerem, azon gondolkozom, hogy hogy bírja ki télen-nyáron a sálat meg a csizmát, de még nem jöttem rá. Nem volt sok időm merengeni ezen, mert halkan ugyan, de erőteljesen, hogy érezzem, megkordult a hasam. A kis ördög újra felvisított bennem: "Éhes vagyok! Éhes vagyok! Éhes vagyok!" - Nos, kisasszony, akkor induljunk. - hajoltam meg körkörös kézmozdulatok kíséretében, mintegy kiparodizálva az illemet. Magam elé engedtem, de nem hagytam, hogy nagyon beelőzzön, gyorsan melléléptem, hogy együtt sétáljunk, közben szememmel, folyamatosan útszéli hotdog árust kerestem.
- Mesélj, város már a szeptembert? Úgy értem, van valaki hiányzik esetleg az évfolyamból, vagy a suliból? - tettem fel a kérdést séta közben, és közben kicsit elgondolkoztam. - Szerintem tök furcsa, hogy már csak egy hajszál választ el a RAVASZ vizsgáktól. Úgy értem, oké, most nyár van, de aztán visszamegyünk, pikk-pakk elrepül az év, és ott leszünk, hogy döntenünk kell, merre tovább. Vagy... Nem fura? - pillanatnyi szünetet tartottam, majd zavartan megvakartam a tarkómat. - Bocsi, sokat filózok. Kezdem elszokni Bae-től. - szabadkoztam, és rámosolyogtam. Tényleg egyre többet beszélek mostanában. Pedig Bailey a beszédesebb. Le kell szoknom róla...

Vissza az elejére Go down
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel 2015-07-08, 07:45

Daniel& Silent

Bár nem értettem egyet azzal, hogy a fél parkon végig kiabált, valahol mégiscsak jó volt, hogy jelezte hol is van egész pontosan. Bevallom még nem nagyon jártam itt. Sőt igazából csak az Abszol út, és a nagynénim háza közötti utat ismertem. Ha bárhol máshol jártam, akkor ott többnyire csak átfutottam, hogy elüssem az időm. Így azokat a helyeket meg se jegyeztem. Pontosan ezért nem is találtam meg Danielt elsőre. Mázlim volt, hogy ő viszont kiszúrt engem. Amikor végre odaértem hozzá, ő is udvariasan köszönt. Miután megválaszolt a kérdéseimet, rögtön feltette a sajátjait.
- Je suis heureux de vous voir! Én is örülök, hogy látlak! – Gyakorlatilag ugyan azt mondtam el kétszer egymás után, csak egyszer úgy fogalmaztam, hogy ő is biztosan megértse. -  Csodásan, köszönöm! – Hát igen, amióta megtudtam, hogy a nyarat itt tölthetem, nem igazán lehet jobb dolgom. Itt nem kell betartanom a szabályokat, oda megyek, ahová akarok, és amikor akarok. Kivéve, ha a nagynénim úgy látja túl veszélyes, mert akkor ismét el kell neki magyaráznom, hogy a varázsvilág nem veszélyes. Csak arról kellet egy órán keresztül meggyőznöm, hogy Daniel nem varázsló. Ami persze nem volt igaz, de más különben tuti nem engedett volna el. Nagyon utáltam, hogy mugli családba születtem.
Az utolsó kérdésére nem tudtam mit válaszolhatnék. Persze imádtam, hogy itt vagyok, de annyira idegesített, hogy nincs társaságom. Eddig csak olvastam jóformán, meg néha elmentem sétálni, vagy az Abszol úton találkoztam egy barátommal. Az mondjuk nagyon nem hiányzott, hogy Párizsban megint rám másszanak az ismerőseim és ismét csak szidjanak, hogy mennyire megváltoztam. Holott igazából csak annyi történt, hogy nem abba a suliba menetem, ahová ők. Meg talán annyi, hogy egy kicsit többször szólók vissza másoknak a kelleténél. - Jól! Nagyon jól! – válaszoltam végül. Azonban egy perc után nem tudtam tovább elfojtani a nevetésemet, így felkacagtam. Nem hangosan, inkább csak kuncogtam. -   Kit akarok becsapni? Rémesen unalmas! – Na, ez már inkább hasonlított a valósághoz.
Őszintén szólva én nem voltam annyira éhes. Indulás előtt ettem meg egy rakat aprósüteményt, amit a nagynéném a mai vendégeinek szánt. Biztosan nem veszik észre, ha hiányzik egy-két darab. Na, jó négy, de az sem sok! Viszont a séta az jól hangzott. -  Tudnál verni egy percet? Aztán mehetünk. – Már idefelé is rettenetesen nyomta a lábamat a pálca, így gyorsan leültem a padra, és mikor meggyőződtem, hogy senki se figyel, megigazítottam a pálcám. -  Na most már indulhatunk!

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel 2015-07-07, 20:10



Silent & Daniel





Olvastál már igazán izgalmas könyvet? Akkor jó, mert akkor tudod, milyen mikor belefeledkezel valamibe. Ha nem, akkor nagyon sürgősen menj, és olvass el egyet! De tényleg! Nem tudom, mennyi idő telt el, mióta a padon ülve elkezdtem olvasni, de vészesen közeledett a megbeszélt találkozó időpontja. Persze ez nem tűnt fel, de a belső megérzésekre hagyatkozni néha jó dolog. Éppen jókor pillantottam ugyanis fel a lapok közül, hogy kiszúrjam Silentet, aki látszólag keresett valamit, vagy valakit. Történetesen valószínűleg engem. Szórakoztató látványt nyújtott a sállal a nyakában, hiszen mégis csak nyár közepe van, de ami azt illeti, már megszoktam. Persze attól, hogy megszoktam, még megmosolyogtatott a látvány. Integettem, és szóltam neki, hogy észrevegyen végre, mert ahogy láttam, nem igen akaródzott neki kiszúrni engem. Pedig azért ismerjük el, akármennyire is átlagosnak tűnök, nem vagyok olyan láthatatlan, szürke kisegér. Mindegy, betudtam annak, hogy éppen ültem. Mikor odaért hozzám és köszönt, felálltam hozzá. Ez egyszerű etikett. Ha valaki csatlakozik a társaságodhoz, azt illendő felállva köszönteni.
- Szia! Örülök, hogy látlak. - mosolyogtam rá szélesen. Már éppen kérdezni akartam, hogy van, mikor ő tette fel első kérdését. Először kicsit zavarba jöttem, mert hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Gyorsan elrepült az idő, mióta vége a sulinak, és igazából még nem csináltam semmi érdemlegeset. Többnyire... olvastam... Mély levegőt vettem, és rászántam magam az őszinte válaszadásra.
- Egész jól, köszönöm. Háááát, ami azt illeti nem sok mindent csináltam. Aludtam... Ettem... Olvastam... És aludtam. Többnyire. - mosolyogtam vissza a lányra, majd én is feltettem a bennem szunnyadó kérdést. -És te hogy vagy? Hogy telik a nyár? - Nem, ez nem csupán az angol udvariaskodás alapformája, ez bizony őszinte kérdés, amire nagyra nyílt szemekkel vártam a választ.
Aztán rájöttem arra is, hogy nem ácsoroghatunk ott egész nap, ezért közben gyorsan eltettem a táskámba a könyvemet, és a vállamra kaptam.
- Nem sétálunk egyet? Hogy őszinte legyek éhes vagyok kissé. Mit szólnál egy hotdoghoz? - Reméltem, hogy nem vegetáriánus, mert tényleg egyre jobban éreztem, hogy morgolódik a hasam az üresség miatt. A kisördög bennem egyfolytában ordított: éhes vagyok! éhes vagyok! éhes vagyok! Igyekeztem nem hangosan kimondani ezeket a csodálatos eszmefuttatásokat a kisördögömtől. Ehhez nagy önuralom szükségeltetett.

Vissza az elejére Go down
Silent Zodiac
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 306

TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel 2015-07-05, 20:59

Daniel & Silent

Még javában aludtam, amikor a meghallottam, hogy a nagynénim kiabál valamit. Résnyire nyitottam az egyik szemem, majd az ajtó felé pillantva láttam, hogy dühösen magyaráz nekem valamit. A szavait nem tudtam kivenni, mert eléggé fáradt voltam. Végül kiment, és én újra az erkély felé fordultam becsukott szemekkel. Csak ez után jöttem rá, hogy mit is akart mondani. Ha nem kászálódok ki most rögtön az ágyból, akkor el fogok késni a találkozóról. Még az iskolában Daniel és én megbeszéltük, hogy találkozunk a nyáron. Nekem pedig totál kiment a fejemből.
Nagy nehezen vergődtem ki az agyból, felvettem egy fehér pólót, egy farmernadrágot, és persze a kedvenc sálamat. Tudom, hogy nyár van, de számomra elengedhetetlen kiegészítő a sál. Van belőle egy egész gyűjteményem. Egy hónapban biztos, hogy nem látsz rajtam két egyformát. A végén még megunnám őket. És bármennyire hihetetlen, nekem abszolút nincs meleg benne. Pár perc múlva viszont már a nagynénémet idegesítette azzal, hogy inkább a fekete, vagy a barna csizmámat vegyem föl. Ez volt a másik mániám. A magas szárú csizma hordása. Szerintem nagyon is praktikus, hisz így könnyen el tudom rejteni a pálcámat. A nélkül egy tapodtat sem mozdulok sehová. Még az én „gondos” szüleim tilalma ellenére sem.

Vagy fél óráig kavarogtam a városban, mire végre sikerült eljutnom a találkozási helyre, egy parkba. Ahogy beléptem, rögtön megcsapott a friss virágok édes illata. Egy pillanatra úgy érzetem magam, mint amikor otthon a virágmezőn sétálok. Ha valami nagyon hiányzott, akkor az ez volt. Már szinte a teljes parkot bejártam, de még mindig nem láttam az évfolyamtársam. Vagy én vagyok ennyire vak, vagy eltévedtem. Alig, hogy ez a gondolat végig futott az agyamon, hirtelen meghallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. Összerezzentem, de szinte azonnal megláttam egy padról integető alakot. Biztos voltam benne, hogy Daniel az, így odamentem hozzá.
- Szia! – köszöntem, majd elmosolyodtam. Körülbelül ennyit bírtam kinyögni. Nem tudtam mit mondjak. Persze volt pár kérdés, amit feltehettem volna neki, de azok olyan hétköznapiak voltak. De mivel jobb nem jutott eszembe, muszáj volt beérnem azokkal. - Hogy telik a nyár? Történt veled valami izgalmas suli vége óta? – kérdeztem, és széles mosollyal az arcomon vártam a válaszát.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Silent & Daniel 2015-07-05, 19:38



Silent & Daniel




Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra, én pedig a kocsiba. Kivételesen senki nem ébresztett fel, mert saját magamnak állítottam be az ébresztőmet, hogy felkeljek. Persze az ébresztőm miatt is bosszús voltam, hogy megszólalt, de az még a kisebb gond. Azt magamnak okoztam. Anyu Londonba akart ugyanis menni, én pedig kapva kaptam az alkalmon, mert még nyári szünet előtt le volt beszélve a találkozó, csak az ideje nem. „Amikor Londonban járok…” Mintha olyan sűrűn járnék Londonban. Mikor megtudtam, hogy megyünk, azonnal küldtem is egy baglyot Silentnek, hogy összefuthatnánk valahol. Eljött ez a nap is. London nem volt messze, egy-másfél óra kocsival, attól függően, mekkora a dugó a városban. Bailey is velünk tartott, hogy amíg én lelécelek addig ő boldogítsa anyut. Egy egész napos programnak néztek elébe, amiből én pár órát lefaragok magamnak.

Az út kellemes volt, jó hangulatban telt, és balesetet sem láttunk. Viccelődtünk, nevetgéltünk, ment a rádió, és az idő is egész kellemes volt odafelé. Mikor megérkeztünk még bőven nem volt annyi az idő, mint amire megbeszéltem Silent-el, de én máris le akartam rázni anyuékat. Oké, persze, nagy ez a város meg minden, de ha akarnak el tudnak érni, nekem pedig néha szükségem van a szabadságra. Oooooh Freedoooom…
A park felé vettem az irányt, ahová a találkát beszéltük, és ott leültem az egyik padra. Táskámból, amit eddig a vállamon cipeltem elővettem egy könyvet és alaposan elmerültem benne. Olyannyira, hogy nem is vettem észre, hogy telik az idő. Ez mondjuk gyakori, ha elkezdek olvasni, mindig ez van. Ezért imádok annyira olvasni. Feltéve, ha számomra érdekes dologról van szó a könyvben, amit a kezemben tartok. Persze ez sem nehéz, kevés dolog van, ami ne érdekelne. Leszámítva mennyire lusta dög vagyok, teljesen logikus, hogy a Hollóhátba kerültem anno. Persze, tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki imád olvasni, és az olvasásból játszva tanul, de ez akkor is olyan jó érzés! Mindenkinek ki kéne próbálnia! Beleélni magunkat egy könyvbe, ahogy a lapjain a betűk valósággal megelevenednek, és szinte táncot járnak. Mikor olvasok, valójában olyan, mintha egy film peregne a szemem előtt. Egyszerűen varázslatos.
Magam sem tudom, mennyi idő telhetett el, de jópár oldalon átbarangoltam már képzeletemmel, mire felpillantottam betűgyűjteményemből. Megjegyzem, vétek nem élvezni ennek a parknak a szépségét, főleg így nyárközepén, mert fantasztikus. Igazi oázis a város közepén: a fák zöldellnek, a madarak csicseregnek, dalolásznak, és néhány padon szerelmes párok suttognak egymás fülébe titkos, lágy, vagy éppen buja dolgokat. A hangulatom, ha lehet még fentebb szárnyalt, pedig hála olvasnivalómnak már így is az egekben volt, mikor megláttam az évfolyamtársamat. Könyvet tartó kezemet az ölembe ejtettem, természetesen vigyázva, nehogy leejtsem félve őrzött kincsemet, a másikat pedig a magasba emeltem, és integetni kezdtem, közben megtörve a mesebeli környezet idillikus és természetes dalolását, kurjantottam egyet a lány felé.
– Héé, Silent! Halihó!


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Silent & Daniel

Vissza az elejére Go down

Silent & Daniel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Daniel Whitehall

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-