ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
Üdvözlet!
2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Legfrissebb
Tegnap 20:58-kor
Dwight Jennings


2024-03-26, 14:56
Lioneah McCaine


2024-03-25, 22:29
Seraphine McCaine


2024-03-25, 20:49
Seraphine McCaine


2024-03-25, 20:05
Troy Smallwood


2024-03-25, 14:42
Daphne Jennings


2024-03-24, 19:36
Vladimir Mantov


2024-03-23, 11:23
Armand Stansson


2024-03-22, 15:09
Annabelle Mitchell


A hónap posztolói
Seraphine McCaine
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Kalandmester
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Dwight Jennings
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Cody L. Mortimer
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Alison Fawley
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Lioneah McCaine
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Troy Smallwood
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Abigail Smallwood
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Grayson Paisley
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Adrien Meyers
Seung-ah & Aaron I_vote_lcapSeung-ah & Aaron I_voting_barSeung-ah & Aaron I_vote_rcap 
Statisztika
Összesen 784 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Maia Hansen

Jelenleg összesen 70544 hozzászólás olvasható. in 4401 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 43 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 41 vendég :: 1 Bot

Cedric Diggory, Seraphine McCaine


A legtöbb felhasználó (84 fő) 2020-12-09, 17:41-kor volt itt.

Megosztás
 

 Seung-ah & Aaron

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Aaron Prusseit
Hollóhát

TémanyitásTárgy: Re: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty2015-06-16, 00:52




Rain & Aaron


Inkább a lányra hagytam a dolgot. Semmi kedvem nem volt leállni vitatkozni, vagy megértetni egy griffendélessel, hogy az elmém kapacitása is véges, ezért a haszontalannak tűnő információkat nem jegyzem meg. Ha neki ezzel problémája van, akkor így járt. Semmi köze nem volt hozzá. Örüljön, hogy legalább arra emlékeztem, hogy ismernem kellene.
Ő sem volt a kedvesség mintaképe az biztos. Milyen türelmetlenek és bosszúsak voltak a mozdulatai. Erőfeszítések nélkül felhergelhettem, pedig nem is állt szándékomban idegesíteni. Nők. Mindenen kiborulnak, hisztiznek, rikácsolnak és nyávognak, bezzeg, amikor az ember normálisan akar velük beszélni akkor is játsszák a hisztérikát. Néha úgy tűnt számomra, hogy ezek a bosszantó tulajdonságok minden nőbe bele voltak kódolva. És akkor még csodálkoztak otthon, hogy miért nem akarok barátnőt. Mert mindegyik csaj idegesítő volt, akivel az elmúlt két évben beszéltem. Cseppet sem hiányzott az a stressz, hogy a barátnőm bármelyik pillanatban átváltozzon egy hárpiává, mert beszélni mertem egy másik lánnyal.
Szóval többnyire hallgattam, és vártam Rain reakciójára. Azt is elhatároztam, hogy az elkövetkező néhány napban kerülni fogom. Nem akartam a közeljövőben találkozni vele.
A korrepetálással kapcsolatban említette, hogy az Átváltoztatástan nehezen megy neki. De jó, Carment LLG-ből, őt meg Átváltoztatástanból taníthattam. Legalább nem lesz unalmas és egy hangú. Feltűnt, hogy nem különösebben lelkesedett a tantárgyért. Nekem sose volt különösebb bajom vele. Ha nem gyakoroltam volna állandóan, hogy megpróbáljam tökéletesíteni a varázslatokat, akkor nyilván nem menne annyira, de szerencsére vagyok olyan maximalista, hogy ha belegebedtem is, akkor is órákon keresztül készültem az óráimra.
A rövid magyarázatra bólintottam. ‒ Rendben, majd meglátom, mit tehetek. De ha eleget gyakorolunk, akkor biztos jobban fog menni. ‒ Elgondolkodtam egy pillanatra. ‒ És mikor érnél rá?
Jó lett volna megbeszélni egy időpontot, hogy be tudjam valahová suvasztani a napirendembe. Ugyanis mások szemében elég gyakran ráértem, de ez korántsem volt így, mindig mentem valahová, mindig csináltam valamit, tanultam, gyakoroltam, kutattam, nyomoztam. Egy nap általában az alváson kívül olyan egy, maximum két óra jutott arra, hogy pihenjek. Szóval a pihenésre fordított időmet áldoznám fel azért, hogy őt tanítsam.
Megálltunk az egyik festmény előtt, és éppen magyarázatba fogott volna, amikor megjelent néhány kölyök, akiket végül sikerült rávennem, hogy eltűnjenek. Felvont szemöldökkel pillantottam Rainre, amikor kitört belőle a nevetés. Igazán elhallgathatott volna mielőtt még a kölykök a röhögéséből rájöttek volna, hogy csak szívattam őket. Az elismerő szavaira legyintettem. ‒ Ugyan, rögtönözni bárki tud. ‒ Tényleg nem volt olyan nagy cucc. A következő megjegyzésére megrándítottam a vállamat. ‒ Még nincs kijárási tilalom, örülhet neki, hogy időben visszaküldtük őket. Különben, nem hiszem, hogy megtalálnának. Legalább is, engem.
Nem különösebben érdekelt, ha a Griffendél házvezetője elkap. Kimagyaráztam volna magunkat, Flitwick meg különben is kedvelt engem, mivel nem tudott az ügyes-bajos kis dolgaimról, ezért azt hihette, hogy áldott, jó gyerek vagyok.
Érdeklődve figyeltem, ahogy el kezdte csiklandozni a festmény. Bevallom, először hülyének néztem, de amikor megjelent a kilincs, akkor már nem kételkedtem benne. Szóval azért nem találtam a bejáratot! ‒ Érdekes. Sose gondoltam volna rá. Te honnan tudod, hogy itt van a bejárat? ‒ érdeklődtem, miközben intettem, hogy menjen csak előre.
Odabent egy csapat házimanó fogadott minket, de nem ez volt az első dolog, amit kiszúrtam, hanem az asztalokat. Szakasztott másai voltak azoknak, amiknél a nagyteremben ettünk. Kissé feszengve figyeltem, ahogy a manók körbezsongtak minket. Azon viszont nem csodálkoztam, hogy Raint felismerték. Bizonyára gyakran járt ide.
‒ Örvendek ‒ biccentettem a manóknak. Hol a házimanókra, hol az asztalnál ülő lányra pillantottam. Tényleg eléggé ismerhették egymást, hogy a manók ennyire örültek a felbukkanásának, na meg az is árulkodó volt, hogy egyből kényelembe helyezte magát. A kérdésnél megvontam a vállamat. ‒ Elég egy-két szendvics, de ki tudom szolgálni magam ‒ válaszoltam. Nem vártam el, hogy elém tegyenek egy háromfogásos vacsorát, éhesnek még mindig éhes voltam. Ezen a konyhában terjengő illatok sem segítettek, de sose volt akkora az étvágyam, hogy megegyek minden hozzávalót a konyhában. Tényleg elég lett volna pár szendvics.


Vissza az elejére Go down
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Cheon Seung-ah
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty2015-06-15, 10:54



to Aaron
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ugyan nem olvasok a gondolataiban, de a viselkedéséből meg a szavaiból ítélve úgy lehet vele, hogy akivel nem nagyon beszél, az nem is érdekli. Szép hozzáállás… bárcsak tudnám, hogy tényleg erre gondol-e, mert olyan jó kész válaszaim vannak. Szeretek vitatkozni, sok vitát megnyerek. De csak akkor jó, ha a másiknak normális érvei vannak, mint nekem, és nem ráz le hülyeségekkel, mert az nem jó. Minden esetre haragszom, mert Aaron eddig normálisnak tűnt, órai benyomás alapján, most meg itt felsőbbrendűsködik. Mindegy, ha ez van, akkor majd mérget teszek a kajájába, vagy nem tudom. Csak az a baj, hogy lehet, hogy észrevenné.

– Nagyszerű – legyintek egyet. Ugyanis nem fogok a nyakába ugrani az örömtől, hogy ő annak örül, hogy én megbocsátottam neki. Egyáltalán, miért örül ennyire? Érthetetlen az egész helyzet, de mindegy, most éhes vagyok, ha az elmúlik, utána jobban tudok gondolkozni. Mellesleg ő is eléggé annak látszik. Látom, hogy megütközött valamin? A fene érti, mi baja a pasiknak néha… a többségre mindig rájön valami, csak tudnám, hogy mi váltja ki. Mondjuk szerencsére itt többségében normális fiúk vannak, ugyan már évek óta nem jártam Koreában, de azt hallom, hogy ott ebben a korban már rég házasodni akarnak… Na még csak az kellene nekem.

Mivel a falnak támaszkodik, vagy nagyon ráér, vagy éppenséggel nagyon türelmetlen, és igyekszik visszafogni magát. Na nem mintha érdekelne, mi baja, csak szeretem megfigyelni az embereket. Viszont mintha örülne, hogy segíthet nekem. Áh, nem tudja még, mibe vágott bele… de ha már így alakult, lehet, hogy kifejezetten szórakoztató lesz. – Átváltoztatástanból – ejtem ki a szót undorodva, egy fintor kíséretében. – Bármit csinálok, bizonyos részei nem mennek – egyelőre nem részletezem a problémát, majd ha bejutottunk, nem akarom, hogy véletlenül erre járjanak a tavalyi hugrabugos csoporttársaim, és kinevessenek.

Szóval már épp mutatnám, hogy hogy lehet bejutni, erre megjelennek a kölykök. Aaron egész gyorsan kapcsol, és tök jó mesét talál ki nekik, amitől természetesen beijedtek, és leléptek.  Miután eltakarodtak, jót nevettem, na nem a futásukon, hanem azon, hogy azt mondta, „jól képzettek” vagyunk, pedig  LLG-ből vagyok a legpocsékabb. – Menő – jegyzem meg elsimerően, miután kinevettem magam. – Viszont, készülj, hogy hamarosan a banyánál találjuk magunkat  – említem csak úgy mellékesen. Lehet, hogy számít rá, de attól még lehet figyelmeztetni az embert. Visszafordulok a festményhez. – Meg kell csiklandozni a körtét – magyarázom, és kicsit oldalra állok, hogy ő is lássa, közben persze csinálom is, amit mondok. Megjelenik egy kilincs, és kinyitom az ajtót.

Mivel én vagyok a lány, én megyek előre, de gondolom Aaron is jön utánam. Egy csapat manó rohan oda hozzánk. – Seung-ah kisasszony, régen láttuk – lelkendeznek a kis lények. Ők az egyetlenek, akik nem menekülnek előlem, de szerintem mindenkivel így viselkednek. Ismernek már egy ideje, mert hajlamos vagyok lekésni az étkezéseket, és olyankor idejövök enni. – Üdvözöljük a fiatalurat – fordultak aztán Aaron felé. Közben én leülök az asztalhoz, ami már üres, mivel a manók eltakarították a vacsora maradékait. – Te mit eszel? – kérdezem. Csak azért érdekel, mert megvannak itt az eszközök mindenhez, szóval én tudok magamnak kaját csinálni, nem érzem szükségét, hogy a manókkal csináltassak meg egy szendvicset, vagy egy omlettet, ami két perc alatt megvan, meg amúgy sem vagyok hercegnő.


©


Vissza az elejére Go down
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Aaron Prusseit
Hollóhát

TémanyitásTárgy: Re: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty2015-06-14, 18:45




Rain & Aaron



Nem tehettem róla, hogy a számomra nem túl fontosnak tűnő egyéneket rendszerint ignoráltam. Különben is, az érdektelen arcok, nevek, tények csupán foglalták volna a helyet az elmémben. Különben se vagyok én tanár, hogy emlékezzem az összes diákra. Nagyjából meg tudtam állapítani, hogy ki az évfolyamtársam, ki jár az alattam, vagy a felettem lévő évfolyamokba. Ennél több nem is kellett nekem, elvégre, most is csak a véletlen alakította úgy a helyzetet, hogy Rainnel összefutottam, de ha nem így történt volna, vélhetően sose kerülünk beszélőviszonyba.
Így, hiába voltunk bájitalfakton együtt, engem csupán az érdekelt, amit a tanár magyarázott, vagy én csináltam, bár néha figyeltem a környezetemre, hogy ha úgy adódna, akkor időben kitérjek a mögöttem lévő felrobbanó üstje elől. Ennyit az én fakton való szereplésemről. Nem szocializálódni mentem oda, hanem tanulni. Ha barátkozni akarnék, akkor máshol próbálkoztam volna.
Valóban, lettek volna megjegyzéseim ezzel a témával kapcsolatban, de inkább megtartottam magamnak. Rain még Carmennél is türelmetlenebbnek tűnt, sőt vélhetően az is volt. Nem is akartam szórakozni vele, mert lényegében én szorultam az ő segítségére, így akármikor faképnél hagyhatott volna. Szóval inkább stratégiát váltottam, tudtam, hogy a nők szeretik, ha hízelegnek nekik, vagy megpróbálják őket kiengesztelni, és úgy tűnt, ez a módszer Rainnel is bevált.
‒ Ennek örülök, igazán nem akartalak megsérteni ‒ hazudtam hihetetlen magabiztossággal, már majdnem én is elhittem, hogy komolyan gondoltam a bocsánatkérést, holott pont nem izgatott, hogy mennyire tiportam bele a kis lelkébe.
A vigyorgása az előbbi arckifejezéséhez képest eléggé furcsa volt. Nem tudtam eldönteni, hogy miként volt szimpatikusabb, amikor mogorva volt, vagy amikor mosolygott. Azt mondják, a lányoknak jól áll, ha mosolyognak. Ez nála nem volt igaz. Nem is tudom kifejezni, hogy milyen benyomást keltett bennem a mosolya. Különös volt? Esetleg bizarr? A fene se tudja.
Amíg vártam, hogy eldöntse, mégis mit akar, a falnak támaszkodtam. Sokkal kényelmesebb volt úgy, sőt ezzel jeleztem is számára, hogy nem tágítok olyan könnyen. Néha elcsodálkoztam azon, hogy a testbeszéd alapján mennyi dolog kiderülhet az emberről, például, amikor Rain errefelé tartott, megfigyeltem, hogy egyáltalán nem sietett. Sőt, túlságosan is lassan lépdelt. Ebből arra gondoltam, hogy ő valószínűleg az a kapkodós fajta, hanem inkább az, aki mindent az utolsó pillanatra hagy. Még hosszasan értekeztem volna magamban a közvetlen emberi kommunikáció formáiról és érdekességeiről, de úgy döntöttem, hogy egy unalmasabb órámban fogok foglalkozni ezzel a témával.
A türelmetlenkedését figyelmen kívül hagytam. Nyilván, ha továbbragoztam volna a dolgot, akkor azon is felhergelte volna magát. Amondó vagyok, jobb a békesség. Legalább is addig, amíg hasznot húzhatok a társaságából. Amint ettem valamit, onnantól kezdve már nem fogok annyira ügyelni a szavaimra. Még azt is hajlandó voltam felajánlani neki, hogy segítek a tanulásban, elvégre, csak nem lehet annyira nehéz eset, mint Carmen.
Kicsit tűnődött az ajánlaton, de aztán csak beleegyezett. A megvesztegetés, mások megnyerése, a hízelgés és egyéb talpnyaló trükkök valóban jól beváltak, ha másokat akartam manipulálni. ‒ Nagyszerű. Miből kellene segítség? ‒ érdeklődtem, miközben indultam vele a folyosón. Gyakran jártam ezen a folyosón, mert a csapatból a két lány ezen a szinten tartózkodott, de a festményeket még sose vizsgáltam meg közelebbről. Így, amikor Rain egy festményről kezdett suttogni, a homlokomat ráncolva meredtem rá. Mi van a festménnyel? Csak nem itt is egy kép rejtette el a bejáratot? Nem csodálkoztam, hogy nem találtam eddig.
Felbukkant néhány alsóbb éves griffendéles, akik szemmel láthatóan zavarták Raint. Felsóhajtottam, feltűrtem a felsőm ujját, és elkaptam az egyik srácot. Az ingénél fogva finoman visszarántottam, mire a többiek is felfigyeltek, és visszafordultak. ‒ Hé, figyeljetek! Nem lenne szabad kint lennetek. Nem hallottátok mit mondott Dumbledore a vacsoránál? Az iskola alagsorát elözönlötték az acromantulák. ‒ Látni kellett volna hogyan csillogott a tekintetük. Halkan felsóhajtottam. ‒ Az acromantulák túlméretezett óriáspókok, amik egészben is lenyelhetnek titeket. Rainnel elég képzettek vagyunk, hogy megfékezzük őket, de titeket könnyedén megölhetnek. Ráadásul, McGalagony mindjárt csatlakozik hozzánk, jobb lenne, ha időben visszajutnátok. ‒ Egy darabig értetlenül meredtek rám. Lassan dolgozták fel az információt, és kicsit győzködni kellett őket, de végül csak eltűntek a színről.
‒ Nos, mi van azzal a festménnyel? ‒ fordultam Rain felé, miután megbizonyosodtam arról, hogy a kölykök valóban elérték a lépcsőházat. Most már kezdtem igazán ingerült lenni az éhségtől.

Vissza az elejére Go down
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Cheon Seung-ah
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty2015-06-14, 10:04


Továbbra sem tetszett, hogy amikor összefutok a régi vagy a jelenlegi évfolyamtársaimmal, azok úgy tesznek, mintha nem ismernének. Szerintem igen is felháborító, mert a bájitalfakt olyannyira nem népszerű, hogy kb mindig maximum tízen vagyunk ott, de leginkább annyian se.  Amúgy meg nem hiszem, hogy különleges képesség kell ahhoz, hogy valakinek a nevét megjegyezzük. Én is meg tudom jegyezni sok emberét, pedig aztán nem vagyok egy elmebajnok, erről a fiúról meg úgy hírlik, hogy igazi zseni. Persze a zseniknek általában mindig van egy gyenge pontja, de enyhén szólva nevetséges lenne, ha pont a nevek lennének. Az is agymunka, vagy nem?

Nem vagyok egy nagy arcszakértő, de úgy látom rajta, mintha zavarta volna a megjegyzésem, és lenne rá egy-két jó válasza, csak valamiért fontosabb az evés. Na, ebben egyetértünk. Mivel hogy én is mindjárt éhen halok, szerintem nem fogok itt állni és várni, amíg bemegy. Vagy ki tudja. Ha akarok, erőt tudok venni magamon, mindent Aaron további viselkedése fog eldönteni. Az első megnyilvánulása tetszetős, szeretem, ha hízelegnek, de persze ettől még nem fogok a nyakába ugrani. – Jól van, elfogadom a bocsánatkérést – húzom a szám egy villámgyors félmosolyra, amit hamar el is tüntetek. A gúnyos vigyor jobban áll nekem, meg amúgy is, azt olvastam egy cikkben, hogy a sok mosolygás ráncosít.

Nekidől a falnak, amit én úgy értelmezek, hogy tényleg nem fog innen tágítani addig, amíg vagy meg nem mutatom a konyhát, vagy jön valaki más, aki megteszi ezt helyettem. Én pedig most nem akarok hugrabugosokkal találkozni. Összességében nincs bajom velük, de van néhány, aki elég kikészítő tud lenni a pozitív életszemléletével, az önzetlenségével, meg… Ááá, nem bírom az olyan embereket, akiknek csak jó tulajdonságaik vannak, mert azok semmire se fogják vinni. Például egy versenyben utolsók lesznek, pedig lesz olyan, amikor nagyon nem mindegy, ki mire képe a céljaiért.

– Oké, elsőre is értettem – legyintettem kissé türelmetlenül. Már nem haragszom, ami nálam tök érthetetlen, de nyilvánvalóan az éhség szorít ki minden egyebet. Közben a fiú taktikát vált, amire amúgy semmi szükség, de ha már kapóra jön, akkor élek a lehetőséggel.  – Rendben van, beleegyezek – teszek úgy, mintha jó sokat gondolkoztam volna rajta. Az utolsó mondatát figyelmen kívül hagyom, el is indulok a konyha felé, amitől már nem vagyunk olyan messze.

– Itt ez a festmény – szólok hátra Aaronnak, de a hangomat lehalkítom. Úgy látom, egy csapat elsős griffendéles rohangál errefelé, amit érthetetlen, mert mindjárt takarodó van, és a kicsik ezt jobban be szokták tartani. – Mindjárt mondom, csak előbb el kéne tünteni a kölyköket – suttogom ingerülten. Nem a fiúval akarom végeztetni a piszkos munkát, csak arra várok, hátha maguktól is elmennek. Zavartam már el elsősöket máshonnan, a kelleténél lehet, hogy kicsit durvábban, úgyhogy rögtön utána a házvezetőmnél találtam magam, és ez nem hiányzik megint, mert már unom, hogy mindenbe beleköt.
Vissza az elejére Go down
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Aaron Prusseit
Hollóhát

TémanyitásTárgy: Re: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty2015-06-06, 23:25


Különféle problémáim ellenére még egy ideig a folyosón ácsorogtam, remélve, hogy talán mégsem kell éhgyomorral visszakullognom a klubhelyiségembe. Ekkor bukkant fel a megmentőm, akire bár halványan emlékeztem, mégsem tudtam, hogy mégis kicsoda. Nem szoktam megjegyezni azoknak a nevét, akikkel soha nem beszéltem. Vagyis, csak nagyon kivételes esetben tároltam el néhány illetőnek a nevét: vagy olyannak tűnt, akivel egyszer talán beszélni fogok, vagy annyira idegesítő volt, hogy ignorálni sem lehetett.
Amikor azt válaszolta, hogy tudja, merre van a konyha, akkor valami, rám nem jellemző földöntúli boldogság járt át. Ennyire éhes lettem volna? Miközben arra vártam, hogy megmutassa az utat, vagy legalább eligazítson. Erre mit csinált? Fintorogva közölte, hogy tudja, ki vagyok, és a szememre vetette, hogy miért nem emlékszem rá. Először meglepődtem, sose gondoltam volna, hogy valaki megjegyzi az arcomat, vagy a nevemet, aztán felvont szemöldökkel néztem rá. Komolyan azt gondolta, hogy beseggelem a tanulók névsorát, és hozzá megjegyzem az arcukat? De, mivel tudtam, hogy jelenleg ő az egyet, aki segíthet nekem, ezért nem voltam bunkó. Nem, nem, ahhoz túl éhes voltam, hogy tapló legyek, és éreztem, hogy Rain hamar felhúzza magát minden apróságon, szóval jobb nem kekeckedni vele addig, amíg be nem jutok a konyhába.
‒ Ne haragudj, de mivel nem beszéltünk, ezért elfelejtettem a nevedet, de most már emlékezni fogok rá ‒ feleltem higgadtan, és közben reménykedtem, hogy azért mégis ki tudom engesztelni valahogy. Kihasználnám? Természetesen. Gyakran kihasználom az embereket, de hát ki nem? Ráadásul, ha nagyon nyafogna, esetleg a segítségért cserébe tennék neki egy szívességet. Az pedig akkor már nem kihasználás. Amíg duzzogott, nekidőltem a falnak, és vártam, hogy lenyugodjon. Úgy gondoltam, a kivárás lenne a legjobb megoldás, de nem jött be, mert még mindig duzzogott. Majdnem olyan szörnyű volt, mint az unokaöcsém, ha nem vittem el valahová. Ő is annyit tudott hisztizni, hogy gyakran inkább otthagytam, és elmentem a városba csavarogni. Ez általában nála bevált, mert mire hazaértem, lehiggadt, csakhogy kötve hiszem, hogy ez a módszer bármit is használna Rainnél. Sőt, ha elmentem volna azzal csak ő járt volna jól.
‒ Mondtam már, hogy sajnálom ‒ szusszantottam. Na, szép! Nehéz eset volt, de próbáltam megőrizni a hidegvéremet. Taktikát váltottam. Azt mondta, hogy nem árulja el hol van a konyha, én meg úgy döntöttem, hogy meg fogja mutatni. Elvégre ki tudna ellenállni annak, hogy valaki tartozik neki? Nagyon sokan kihasználják ezt a lehetőséget, és a lányt végigmérve sejtettem, hogy tanulás terén segítségre szorulhatott. Én pedig egész jó tanultam voltam, sőt a Hollóhátat a tudással kötik össze, és viszonylag jól is magyarázok, így talán a fejébe tudtam volna verni egy-két dolgot. ‒ Hm. Biztos nem tudlak meggyőzni? ‒ kérdeztem. ‒ Elvégre, ha segítenél nekem, akkor lógnék neked egy szívességgel.
Valóban megfontolandó ajánlat volt, és bíztam benne, hogy elfogadja, mert egyre inkább korgott a hasam. Ha éhes vagyok, akkor egyre idegesebb leszek, és olyankor könnyű kihozni a sodromból, ami nem ajánlatos, mert fiútestvérek között az ember megtanul verekedni meg párbajozni. ‒ Vagy, ha nem akarod megmutatni, akkor adhatnál egy tippet, hogy hol keressem, és utána nem is zavarnálak tovább ‒ tettem hozzá, de az is megfordult a fejemben, hogy elengedem, aztán követem őt. Végső soron, ez is egy megoldás lett volna. Igazából nekem teljesen mindegy volt, hogy miként alakul a kis párbeszédünk, mert most már biztos voltam benne, hogy hamarosan bejutok a házimanók közé, csak a módja volt még kérdéses.
Vissza az elejére Go down
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Cheon Seung-ah
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty2015-06-05, 20:27


A mai napom természetesen megint pocsék volt. Írtunk valami tesztet átváltoztatástanból, ami kiment a fejemből, úgyhogy nem várom izgatottan az eredményt, úgyis tudom, mi lesz… A fene essen bele McGalagonyba is, amiért nem tudja akkor mondani a dolgozatot, amikor még én is figyelek. Belerúgok az egyik lovagi páncélba, ami hangosan csattan egyet, de ez legalább ráébreszt arra, hogy én valójában most a csendes folyosókon mászkálok, és ugyan még nincs takarodó, de ha Frics elkap, akkor úgyis kitalál valami indokot, aminek köszönhetően életem végéig a szobájában porosodok a macskaeledelekkel meg a százéves pergamenjeivel együtt. Na, igen, a dögje vinnyogását már hallom is, csak ez hiányzott nekem. Még három lépést sem tettem, már hallom is a hátam mögött a csoszogást, meg a diadalittas kiáltást – komolyan, mintha valami bűnözőt kapott volna el. Tök lassan fordulok meg, mert én aztán nem sietek sehová, meg ha húzom az időt, talán még megúszhatom valahogy. Úgy tűnik, ezúttal szerencsém van, mert Frics szövegelését elnyomja a Kövér Dáma sikolya, amitől szerintem még csak azért nem törtek be az ablakok, mert a festő annak idején figyelmeztette az igazgatót, hogy mire képes a műve, ezért valami törésgátló védi őket. A lényeg az, hogy a gondnok szenzorai Hóborc-riadót jeleztek, ezért rólam és a reumájáról megfeledkezve, korát és állapotát meghazudtolva suhant a kárörvendő kacagás irányába. Én vágtam egy fintort, meg valami „Pfff”-höz hasonló hangot adtam ki, majd megfordultam, és tovább sétáltam.

Egyébként a konyha az úticélom, mert hogy éhen fogok dögleni, ha nem jutok kajához. Mindig éhes vagyok, ha valami kudarc ér, és mivel ez nagyon gyakori, ezért gyakran osonok le este, akár takarodó után is egy kis ennivalóért. Már a földszinten járok, de olyan szerencsétlenül sikerül befordulnom a sarkon, hogy a köpenyem beleakad a lépcső korlátjának valamelyik csicsás díszébe, és visszaránt. El ugyan nem esek, de ez elég volt ahhoz, hogy megcsillogtassam szókincsemet koreai káromkodások szempontjából. Ez a nyavalyás egyenruha… Annyira utálom, semmilyen évszakban nem megfelelő, az meg kész röhej, hogy lassan húsz évesen szürke térdzoknit, meg rakott szoknyát kell hordanom egész nap. Ja, meg ez a köpeny. Eleinte viccesnek találtam, hogy így lebeg, de most már inkább csak nyűg, de viselem, mert így legalább hátulról nem látszik a nevetséges szoknya, na meg a kisfiúk se tudnak olyat játszani, hogy megpróbálnak belesni alá. Szégyen, hogyan lesz egyre idiótább az utánpótláskorosztály.

Utam további része akadálymentes volt, az alagsorban összefutottam néhány emberrel, de ez érthető, mert itt van két klubhelyiség is, forgalmasabb terület, mint a lépcsők. Nem köszöntek, és én se nekik, vagy nem ismernek, vagy nem akarnak, de annyira nem érdekel. Ezért is ért kellemes meglepetésként, amikor egy tőlem nem messze ácsorgó fiú megszólított. Kivárta, amíg a kétméteres körzetébe érek, én viszont nem álltam, meg, ezért csak akkor válaszoltam, amikor már oda is értem.  – Szia, de, igen, tudom – hangzott a nem túl bő lére eresztett közölnivalóm, de épp azon bosszankodtam, hogy nem ismer fel a srác, pedig egy évig csoporttársak voltunk több tárgyból is. – Tudom, hogy Aaron vagy. Én meg Rain, ha már elfelejtetted volna – vágok egy fintort, és sértődötten karba teszem a kezem. Ezek után mutassam meg neki a konyhát? Na még mit nem. Csak addig én sem tudok bemenni, szóval ki kellene találnom valami jó tervet, hogy eltűntessem innen. Sajnos túl okos a fiú, nem hiába hollóhátas. Azonban bájitaltanból nem jobb, mint én. Erre a gondolatra elégedetten felszusszanok, és nem érdekel, ha észreveszi, meg az se, hogy mit szól hozzá. Egyébként pont az esze miatt csodálkozom rajta, hogy nem emlékszik rám, általában engem nem felejtenek el az emberek, az előző évfolyamomból néha odajönnek hozzám kötözködni, hogy jól érzem-e magam a kicsikkel, vagy csak simán érdeklődnek, hogy leadtam-e azokat a tárgyakat… Mindkét fajtát utálom, hagyjanak engem békén. Lehetne nem csak a tanulásról beszélni?

– Amúgy, ne is álmodj róla, hogy megmutatom, hol a konyha, ilyen fogadtatás után – szólok hozzá mégis durcásan, mert sajnos nem bírom befogni a szám. Pedig néha a hallgatás többet ér. Aaron viszont jobban teszi, ha nem feszíti tovább a húrt, mert akkor bizony éhen marad. Velem együtt mondjuk, de nekem megérné.
Vissza az elejére Go down
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Aaron Prusseit
Hollóhát

TémanyitásTárgy: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty2015-06-04, 18:35


A könyvtár egészen addig megfelelő környezet volt a házidolgozatom megírásáig, amíg néhány alsóbb éves össze nem kapott valamit. Csak a szemem sarkából láttam őket, de arra még én is figyeltem, amikor egymásnak estek. Úgy döntöttem, hogy nem szólok bele, az ő bajuk, ha idebent balhét rendeznek. Madam Cvikker pillanatok alatt ott termett, hogy szétválassza őket. Még az én fülemet is sértette az a hangmagasság, amellyel a két rendetlenkedőt leteremtette, pedig viszonylag messze ültem tőlük valahol az egyik ablak környékén. Épp ezért megmertem volna esküdni rá, hogy a nő hangjától még az ablaktáblák is megremegtek. Nos, az esetnek röviden az lett a vége, hogy a könyvtáros kiparancsolta a diákokat, sőt ő is velük tartott, hogy elkísérje őket a házvezetőikhez. Ezután ismét visszatért a béke, így nyugodtan folytathattam az írást. A csendet néha egy sugdolózó párocska beszélgetése, könyvlapok susogó hangja meg az én pennám sercegése törte meg.
Az emberek jöttek-mentek, amíg én újabb és újabb tekercsekért nyúltam, ugyanis bár Binns professzor három oldalas beadandót kért, de én annyira elmerültem a koboldlázadásokkal kapcsolatos okfejtésekben, hogy végül tizenkét pergament teleírtam plusz-mínusz hat, amiket elrontottam, ezért kezdhettem elölről az írást. Szóval nem is maradt időm átnézni a számmisztikát, mert nyolckor Madam Cvikkert elhessegetett.
Amíg az írással foglalkoztam fel sem tűnt, hogy mennyire éhes voltam, csupán akkor tört rám az éhség, amikor már a folyosón sétáltam, azonban lekéstem a vacsorát. Két lehetőségem volt. Választhattam az éhenhalást, vagy megkereshettem a konyhát, ami a szóbeszéd szerint valahol az alagsorban lehetett. Szóval kényelmes tempóban elindultam a főlépcsőház felé. Nem siettem, mert nagyjából egy órám volt még takarodóig, így nem fenyegetett az a veszély, mint múltkor. Frics azóta se jött rá, hogy én szórtam sóbálvány-átkot a macskájára, pedig néhányszor összefutottam vele azóta.
Most azonban talán még egy Fricsnél is idegesítőbb személy állta az utamat: Hóborc. Azzal szórakozott, hogy a lépcsőház portréinak a többségét a maga sajátos stílusában dekorálta ki. Az előttem lévő lépcsőforduló egészen sötét volt ‒ feltehetőleg ő oltotta el a fényeket, mert több helyen se égtek a fáklyák ‒, ezért ott húztam meg magamat. Perceket vártam, mire a vén bohóc új célpontot talált magának. Még én is hallottam idelentről a Kövér Dáma erőteljes hangját, nem mcsodálkoztam, hogy Hóborc is felfigyelt rá, és megragadta a lehetőséget. Kacagva repült a hetedik felé, én pedig az alkalmat kihasználva meg sem álltam az alagsorig.
Fáztam. Borzongva járkáltam fel-alá a folyosókon, de sehol nem találtam a konyha bejáratát. A pletykák szerint az ajtót elrejtették, így valami titkos ajtó után kutatva vizsgáltam a falakat. Az éhség folyamatosan kínzott, a percek pedig egyre gyorsabban teltek. Tétován ácsorogtam a folyosón. Úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek a klubhelyiségbe, amikor arra sétált két hugrabugos. Leszólítottam őket, és a konyha felől érdeklődtem, de vagy nem ismerték a bejáratot, vagy nem akartak segíteni, ezért nem is tartottam fel őket tovább. Hamarosan egy újabb diák tévedt a folyosóra. Az első dolog, ami feltűnt vele kapcsolatban, hogy rettentő lassan sétált. Nem tudom meddig vártam arra, hogy a közelembe érjen. Mielőtt megszólítottam volna, megállapítottam, hogy ázsiaihoz képest egész magas, és azt is, hogy valahonnan olyan ismerős volt az arca. Azoknak az arcát nem szoktam megjegyezni, akik mellett elsétáltam a folyosón, így azon tűnődtem, hogy melyik órán láthattam.
Továbbá volt egy olyan érzésem, hogy nem a Hugrabug klubhelyisége felé igyekezett, legalább is, nem tűnt hugrabugosnak. Inkább mardekáros, vagy griffendéles lehetett. A gyomrom továbbra is korgott az éhségtől, amely arra ösztönzött, hogy tőle is érdeklődjek a konyháról.
‒ Szia. Nem tudod esetleg, hogy merre van a konyha? ‒ szóltam, amikor olyan egy-két méterre volt tőlem. A fáklyafényben ekkor megpillantottam a kitűzőjét. Tehát griffendéles volt. Először arra gondoltam, hogy biztosan a mardekáros klubhelyisége felé igyekezett, hogy megszívassa őket, amikor rájöttem, hogy az a másik irányban volt, azt pedig nem gondoltam róla, hogy nyolc után épp egy hugrabugossal akarna találkozni. Feléledt bennem a remény, hogy az ismerős lány talán szintén a konyhába igyekezett. Számomra ez a megváltást jelentette volna, mert akkor mehettünk volna együtt is. Igaz, nem olyannak tűnt, mint aki társaságra vágyik, és elég volt rám nézni, hogy tudják, nem én vagyok a világ legkedvesebb embere.
‒ Egyébként Aaron vagyok ‒ nyújtottam a jobbomat, hogy kezet rázhassak vele, de ekkor megpillantottam, hogy a kézfejem tintapacákkal tarkított. Bizonyára akkor sikerült összetintáznom magamat, amikor a pennámat mindig belemártottam a tartóba, és utána visszatértem az íráshoz. Elhúztam a kezemet, és dörzsölgetni kezdtem a kézfejemet, hátha lejön a tinta, de az már régen megszáradt. Halkan felsóhajtottam, aztán már tényleg kezet nyújtottam neki. Most már nem számított, hogy milyen a kezem, mert úgyse tudtam összekoszolni.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets

TémanyitásTárgy: Re: Seung-ah & Aaron   Seung-ah & Aaron Empty


Vissza az elejére Go down


 
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Seung-ah & Eun Bi
» Seung-ah & Eun-kyung
» Cheon Seung-ah
» Cheon Seung-ah
» Aaron & Alice

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Konyha-
Ugrás: