Naomi & Sally

Sally & Naomi

Régóta csak arra várok, hogy újra láthassam a nővéremet és tényleg örömmel tölt el az, ha valamilyen csoda folytán levelet ír nekem és szeretne találkozni velem. Jó, nem megy csoda számba, de ritkán kapok levelet és nekem annak számít ha van mire visszaírnom. A barátaim nagy része úgyis a közelemben van, nekik teljesen szükségtelen levelet írnom, na de Sally teljesen más lapra tartozik. Ő nem a barátom aki a közelemben lakik, hanem a nővérem akivel mostanában egyre kevesebbszer találkozunk. Hiányzik. Pont ezért vezettem anyát az orránál fogva és kértem meg, hogy hozzon el Roxmortsba. Tudom, mérges lesz, keresni fog és ha meg talál nem fog jót állni magáért, de majd kiengesztelem valahogy. Amúgy is Sally velem akart találkozni, csak velem, nem pedig vele vagy bárki mással a családból. Békésen s, talán mondhatom, hogy vidám bújtam hozzá. Hiszen olyan régen láttam őt viszont és amint látható hiányzik. Tényleg! Úgy érzem, a nővérem mindig hiányozni fog nekem, még akkor is ha mondjuk egy órácskára hagyna magamra. Szeretem a közelségét, ragaszkodom hozzá, csak nem mindig látszik, mert képes egy-egy olyan beszólást elhangoztatni amitől égnek áll a hajam. Nem vagyok prücsök, ezt ő is tudja! Most ahelyett, hogy visszaszólnék neki, inkább csak fújtatok egyet és elfelejtem mindazt amit a prücsökkel kapcsolatban akartam mondani. Szerintem ő már kívülről fújja az ilyen becézésekkel kapcsolatba mindazt amit mondani szoktam. Leginkább ezek ahhoz hasonlatosak szoktak lenni, hogy én nem vagyok ez meg az, mert már nagy vagyok és szólítson a nevemen. De hát kérhetek én ilyet a nővéremtől? Nem! Sosem fogja ezt kinőni, szerintem szereti ha engem ugrathat és láthatja miként mérgelődöm. Most azonban nem rágódom ilyesmin, teljesen felesleges. Sokkal jobban szeretem őt annál, mintsem ebben a pillanatban elkezdjek kötekedni vele azzal kapcsolatban mi vagyok és mi nem.
– Ezt... Ezt jó hallani. – mosolyodtam el kedvesen a szavaira és teljesen figyelmen kívül hagytam tehát akkor a prücsök szavát.
– Ez nem kérdés! Természetesen várom, csak félek... Most már nem is attól, hogy melyik házba kerülök, hanem inkább attól mi lesz a barátaimmal akik nem jönnek ki jól egymással. Onnantól nem csak otthon hanem már az iskolában is figyelnem kellene rájuk. Szerintem az sem segítene rajtuk, ha bezárnám kettejüket egy üres szobába azzal a céllal béküljenek szépen ki, mert addig nem lesznek szabadok amíg ezt meg nem teszik. – a nővérem természetesen tudta kikről van szó és nem kellett neki nevekkel is részleteznem, mert tudta Jamie-ről és Ethan-ről van szó, akik történetesen a szomszédaink. Szinte meg ők az egyetlen barátaim, mert a lányok... Nos, nem tudom. Szerintem utálnak engem, amiért szót tudok érteni a fiúkkal, de ők nem.
– Most már, hogy téged látlak igen. Anya... Anya azt hitte, hogy fontos számomra az a cseppet sem szép kinézetű ruha! Te meg hála Merlin-nek egyetlen egy buggyos ruhát sem akarsz rám erőltetni, szóval inkább téged választalak mint őt és neked örülök, nem pedig annak a förtelemnek. Veled? Ugye nincs semmi baj? – elhúzódtam tőle csak azért, hogy jobban láthassam őt és alaposan végig mérjem, nincs-e valami sérülése mondjuk, ami fájhat neki vagy bármi változás azóta amióta nem láttam őt.

Sally & Naomi

Ma határozottan fel voltam pörögve, egyrészt azért, mert nagyon örültem a nővérem levelének, másrészt ha nagyon ügyes vagyok akkor még eljuthatok Roxmorts-ba is. Csak anyát kell meggyőzni és minden a legnagyobb rendben lesz. Természetesen nem mulasztottam el megemlíteni a nővérem levelét James-nek és Ethan-nek. Kértem volna, hogy győzzék meg ők is a szüleiket, de aztán elvetettem az ötletet, elég ha tudják minek örülök ennyire. Nem akarom, hogy a nővérem előtt kezdjenek el egymással veszekedni, mert akkor tényleg felpofoznám mindkettőjüket és nem számítana ha utána mogorván néznének rám s, nem lenne egyetlen egy barátom sem. Persze ezt így gondolatban megtenni nagyon könnyű, na de kivitelezni ezt nagyon nehéz. Tekintve, hogy ők ketten egy icipicivel magasabbak nálam és lehet előbb fellöknének még mielőtt én meg tudnám csapni mindkettejük arcát. Szóval ez a helyzet így reménytelen volna. De ha egyedül megyek anyával az még könnyebb. Neki persze nem mondtam, hogy mi állt a levélben. Igazából nem volt itthon és apa sem, csak a házvezetőnő. Vele szerencsére jól kijövők, megérti amikor azt mondom erről nem szabad senkinek sem beszélnie és akkor úgy is lesz. A probléma az volt, hogy ő volt az aki elvette a bagolytól a levelet. Látta, hogy ki küldte kinek és azzal is tisztában volt, a nővérem igazából már nem él velünk, ilyen olyan családi probléma miatt. Azóta sem értettem meg igazából a történteket, nem is akarom és szerintem mindenkinek jobb ha úgy hiszik, nem tudok róla. Ezt a témát meg nem lehet csak úgy előhozni. Maradjunk annyiban, hogy a családom romokban hever, de azt hiszik kisebb létemre nem veszem észre. Pedig milyen nagyot tévednek, valójában mindig a gyerekek az elsők amikor valamit észre kell venni és előttük semmilyen titok nem létezik, mert mindent kiderítenek így vagy úgy. Az meg egyáltalán nem az én hibám, hogy a szüleim nem tudnak csendesen veszekedni és az éjszaka ellenére úgy hiszik nem szomjazom meg s, nem merészkedem ki a szobámból míg úgy gondolják békésen alszom. Talán Merlinnek hála anya elhitte, hogy tényleg szeretnék egy új ruhát és muszáj varratnia egyet, mert anélkül nem bírom ki. Igyekeztem, tényleg igyekeztem, nagyon élethűen és valóságosan előadni a könyörgő kislányt, akinek tényleg minden vágya egy új személyre szabott ruha. Holott, dehogy! Engem egyáltalán nem a ruha érdekelt, hanem a nővérem. Olyan régen láttam őt személyesen, hogy az már fáj. Ezért amint végre Roxmorts utcáit koptattuk a lépteinkkel, megálltam egy bolt előtt. Anya természetesen rám figyelt és szinte már automatikusan utánozni kezdte a mozdulatomat. Tudtam ám, hogy a kirakatban lévő finomságok éppen elegendő pillanatra elvonják a figyelmét és én elsompolyoghatok mellőle. Úgy hittem sikerült annyira megjegyeznem Sally leírását, hogy zsákutca mentesen odatalálok a megbeszélt helyre. Már tényleg kezdtem azt hinni, hogy le kellett volna térnem jobbra, amikor végre megláttam az alakját. Annyira megörültem, az első néhány lépés után már boldogan szaladtam felé és ugrottam egyenesen neki.
– Sally! Annyira jó... annyira örülök, hogy írtál és... olyan jó látni téged! – természetesen kapkodtam egy picit a levegő után, de akkor is el kellett mondanom neki ezt, utána meg tudok szusszanni ha kell.