2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Számomra az átlag a megvédeni való közeg. Azok a diákok, akik tandíjat fizetnek, és nem számítanak a váratlanra. Fürkésző pillantásom mindig a jövőt kémlelte, ha nem is értek annyira a jósmágiához, igyekeztem figyelni azokra a jelekre, amelyek a későbbi összeomláshoz vezetnek. A semmiből szélvészként tűnik fel a fiatal lány, akinek a megkapó szépségén túl komoly háttere van. Látomások. Ez még jól jöhet. Felmerül, hogy kételkedjek? Aligha. A Roxfortba nem vesznek fel bolondokat. Fellengzős, magamutogatós kamaszokkal tele van az iskola, róla viszont tapasztalt szemem megmondja, nem abból az érdekből cselekszik, valójában másokat akarna megmenteni. Célja azonos az enyémmel. Mások védelme. Még nem ismeri fel saját elrendeltsége komolyságát, mintha még a látomásokat akarná csak megoldani, holott a kettő összefügg. Előnyt tud kovácsolni az eljövendő szálaiból, erre kell felkészítenem, így kiegészíthetjük egymást. A válasza belenyugvó, akár igennek is vehetem. Nem kell lakrészt kialakítanom számára, maradhat egyemista szálláson is, mégis gyakran kell majd látnunk egymást ahhoz, hogy megtanuljon fegyverrel bánni, és hogy kiélesítsük közösen az érzékeit, megtanulja elkülöníteni a kevésbé fontos részleteket. Hiszen bár nem vagyok Látó, mentorként fel tudom rá hívni a figyelmét, hogyan kell óvni, védeni a birtokot. Bebizonyította a mai nappal, hogy fiatal ugyan, de kész akár az életét is kockáztatni másokért, értem. Utóbbi tekintetében értem már nem lett volna kár, ha már így alakult, akkor dolgozzunk össze. A lány kiképzése akár már a holnapi naptól elkezdődhet, majd beszélek az ügyében az öreggel, nem hinném, hogy lenne kifogása. Talán még előtte is rejtve maradt eddig Kylie ereje, és örömmel veszi majd tudomásul. - Túlértékelsz. Megtaláltad volna az utad én nélkülem is. Számomra megtiszteltetés, ha egy Látóval harcolhatok együtt. – Nem vagyok az a tipikus savanyú alak, akinek hisznek. Bár elvonultam a külvilágtól, mégsem vagyok az a szexin titokzatos alak, amelynek cimkéznek. Csupán az számít, hogy ameddig ki tudok tartani, és megtalálni az utódomat, addig legyek a végső bástyája a Roxfortnak. Néha kezdek belefáradni, de ha itt van a lány, legalább már tudom, hogy lassan lehetetem majd a lantot. A kiképézésében sem hiszem, hogy majd a hátát ostorral kéne vernem mint azokban az ócska filmekben. A szelleme a fontosabb, hogy megnyugvást leljen abban, amit együtt tanulhatunk. – Annak sincs értelme, hogy itt fertőződjön el. Jövök veled. – Ebben fél órában talán csak nem történik különösebb zűr, mindenesetre útba ejtjük Hagrid kunyhóját, szólok neki, hogy nem leszek egy ideig a helyemen. Megértően brummog, mi pedig folytatjuk utunkat a főépület felé. – Szóra sem érdemes. Holnaptól nekiesünk komolyabban. Vedd ezt könnyed bemelegítésnek. – Szó szerint vért fog izzadni, ám nem én vagyok kiméletlen, az élet az, és erre rá kell készülnie. De hogy ne higgye, hogy bármiben is az a célom, hogy a szenvedését lássam, én magam is részt fogok venni a próbákon, ismét.
//Én is, a PB-d durván jó, és mellé még a játék is... aww...//
.
Kylie Aria Bryson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: ... mentsd meg a világot...! 2015-04-27, 19:42
Persze, hogy meglep, hiszen a többség kételkedni szokott bennem. Általában nem hiszik el amit mondok és néha még tévedek is, csak hogy tetézzem a bajt, de most ide jöttem és legalább volt értelme. Ha nem teszem, akkor leégnek a Karámok mire bárki észreveszi, hogy tűz van. Az állatok bánták volna, no meg az egész Birtok és azt még sem hagyhattam. Muszáj volt megpróbálnom és ő legalább segített. - Együtt. - mormolom csak szinte magamnak az orrom alatt. Ez nekem még új és szokatlan. A legtöbben inkább elkerülnek, mert nem viselik jól azt, ahogyan viselkedem, nem szeretik a rémhíreket, még ha esetleg igazak is és felkészülhetnének rájuk, ő viszont segít. Persze, hogy én is segítek neki és nem fogom csak úgy magára hagyni, eszem ágában sincs. Nem nézem végig, ahogyan bent ég, csak mert szerinte én fontosabb vagyok. Egyébként sem gondolnám, hogy bárkinél is értékesebb lennék, mert mindenki ugyanolyan fontos, legyen az ő, vagy én, vagy egy szárnyas ló az istállóból. Nem fogok én csak úgy meghátrálni, eszem ágában sincs. Bár ez az elhatározásom azért megcsappanni látszik akkor, amikor úgy fest nekem kell karddal harcolni. Erre igazán nem számítottam és nem is mondhatom, hogy egy könnyen rá tudom szánni magamat, de sok választásom nincs. Ő olt, én pedig kénytelen vagyok harcba bocsátkozni, amit végül csak megoldok. Őszintén szólva magam sem tudom, hogyan, mert én meg a kard... életemben nem volt még ilyesmi a kezemben. Nem csoda, ha rendesen kapkodom a levegőt, amikor végül visszaadom neki a fegyvert. El is fáradtam, no meg rendesen felszökött a pulzusom a nagy izgalomnak hála, de megmentettük az állatokat és ez a lényeg. - Nem ment volna, ha nem segítesz és... ha nem hiszel nekem. - hálás vagyok, ez a tekintetemből is látszik, hiszen szinte semmi esélyét nem láttam annak, hogy segíteni fog nekem, hogy hisz nekem, de hitt és megmentettük az állatokat, közösen, nem csak én. - Igen azt hiszem az nem lenne rossz, neked nem kellene megnézetni magad? A tenyeredet? - pillantok még rá, de valahogy sejtem, hogy nem fog igent mondani. Nem is tudom, az a típus, aki nem az a lelkes igent mondó alkat, szóval... kár, pedig én szívesen kísérném el akár. Végül ha még sem jön velem, akkor azért egy mosolyt az arcomra varázsolok, gondolom neki még azzal is foglalkoznia kell, hogy rendbe tegye és kijavítsa az itteni a károkat, az pedig nem kis munka lesz. - Köszönöm, hogy hittél nekem és bíztál bennem. - apró biccentés még mielőtt elköszönnék és intenék neki, hogy aztán tényleg a Gyengélkedő felé induljak. Van mit kipihennem mára, de legalább sikerem volt, kb. most először és ez... mesés érzés!
♫ Save the world ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Köszönöm a játékot, fantasztikus volt!
Talán meglepem vele a lányt, hogy nem is nagyon kérdezek, vakon hiszek neki, ám Dumbledore engem erre vett fel. A legkisebb szokatlan eseményt is megvizsgálni. Bár én magam nem vagyok Látó, de találkoztam olyanokkal, akik ilyen mélyen művelték a jóslás tudományát, a lány pedig cseppet sem tűnik őrültnek. Igaz, zihált, paranoiás, akárcsak én, de más okból kifolyólag. Felettem itt a felelősség súlya, hogy ne csak vezessem a személyzetet, én legyek az utolsó szűrő, amelyen bárki ellenség áthatolhat. A lány ellenben ha látomások rabja, attól nem szabadulhat, minden szavát komolyan kell venni. A Látók jóslatai meglehet ködösek, ám végül szó szerint beteljesülnek, és attól nem lehet eltérni, csupán rákészülni a következményeire. Nem véletlen, hogy azonnal pattanok, fegyverrel, térképpel. - Pontosan azt, amit most csinálsz. Együtt készülünk fel a védelemre. – Foglalom össze pár szóban, és futólépésben közelítjük meg az erdőszélen felállított karámot. Ha most nem teszünk valamit, akkor nem csak az állatok puszulnak el, a tűz továbbterjedhet, ráadásul aki előidézte, az további pusztításba is foghat. Bárki is az, meg kell állítani. Eddig ez egy emberes meló volt, hiszen inkább csak egy őr vagyok, aki figyel, és ideje nagy részében semmi nem történik. Ám ha már túl sok idő telt el a sötét nagyúr bukása óta, akkor lehet, hogy a feltörekvő feketemágusok vérszemet kaptak, és idejét látják annak, hogy hatalomfitogtatásba fogjanak. Az elejét kell venni a dolognak, és ha szükséges, megerősíteni a birtokot. Megerősítés alatt a lány jelentétét is értem. Szükség lehet még rá bőven. És nem csupán Látó, hanem segítőkész. Az állatok megmentésén túl még velem is foglalkozik, pedig értem aztán nem kár, bárki át tudná venni a helyemet. Egy kiégett katona vagyok, aki talán már túl lassú ahhoz, hogy mindenre figyeljen, ráadásul a jövőt sem látom úgy, ahogyan a lány. Ha túl is éljük a dolgot, nem ártana kitanítani legalább a szakmai részére, hogy majd átadjam neki a feladatot. Korban csak pár év van köztünk, ám már túl sok szörnyűséget láttam látomások nélkül is. Ő is zaklatott, az igaz, de még erős a lelke, elbírja a terhet. Rátámaszkodom, erősnek tűnik a válla, így ki tudunk botorkálni nagy köhögések közepette, majd a földre zuhanva kezdek el oltani, a lány pedig a kardot kapja. A tűz csökken, a füst is lassan eloszlik, így féltérdre állva már a lányt, és a nagyobbik lényt. Arról lehet szó, hogy egy sötét varázsló csupán kedvtelésből egy nagyobbat és egy kisebbet ideidézett, majd továbbállt, nem is tudjuk lekövetni. A kisebbet megöltem már én, a nagyobbal viszont a hollóhátas száll szembe. És bámulatos, szinte táncol, pontosan tudja, hogy hova kell lépnie, és leszeli a dög fejét. Tapsolnék, csak éppen húsig leégett a tenyerem, csoda, hogy a pálcákat tudom markolni. Most felállok, és a lány mögé gugolva átfogom a vállát, a pálcáinkat a földre helyezem. - Sokakat megmentettél ma. Ez különleges adomány. Élj vele. Most nem ártana, ha elmennél a gyengélkedőre, van mit kipihenned. – Mormolom, közben azért átfut a tudatomon, hogy milyen ruganyos a teste, ez magyarázza, hogy milyen szép mozdulatokra volt képes. A látás és az fizikai adottságai kiegészítették egymást.
.
Kylie Aria Bryson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: ... mentsd meg a világot...! 2015-04-14, 16:30
Őszintén szólva szokatlan és meglepő számomra az, hogy valaki csak úgy szó nélkül hisz nekem és nem néz azért bolondnak, mert látok dolgokat és el is hiszem, hogy egy álom nem véletlenül van, hanem azért, mert igenis jelent valamit. Épp ezért lepnek meg a szavai, főleg ahogyan a mondatot fejezi be. Nem vagyok én olyan nagy valaki, sőt néha azért előfordul, hogy téves az, amit gondolok, vagy hiszek, hogy... igenis végül tévútra visznek a gondolatai, hogy előtör a paranoia és végül nem lesz igazam, hogy bajba sodrok valakit azért, mert valami tényleg nem valós. Ettől azért tartok, néha én is félek a saját tévedésem esélyétől, azt hiszem érthető, hogy mások is tartanak tőle, de ő valami miatt nem így van vele. Ő simán hisz nekem és ez... szokatlan és új számomra. Bármennyire is rohanunk ez mégis csak egy pillanatra megtorpanásra késztet. - Segéd? Mármint... igazából azt sem tudom pontosan, hogy mit is csinál. - bököm ki végül, de aztán megrázom csak a fejemet, hiszen ez nem a legjobbkor adódott téma, most igenis sietnünk kellene, méghozzá nagyon, mert életek múlhatnak rajta és én nem akarom végignézni, ahogy az állatok bent égnek, vagy ki tudja, hogy mi történik, ha nem igyekszünk eléggé. És igazam is lesz, hiszen így is majdnem bent ég az egyik unikornis, ha nem vagyok és nem segítek neki. Ez viszont azt eredményezi, hogy a gerenda végül Jonast temeti maga alá. Eszem ágában sincs ott hagyni. Nem fogok úgy az igazgató elé menni, hogy meghalt, hogy... miattam történt, mert segíteni próbált és ezért odaveszett, amikor az ő dolga az iskolát védeni. Nem fogok csak úgy lelépni és gyáván elfutni, ha egyszer én rángattam el ide. Igenis a karja alá nyúlok, hogy segítsen neki kijutni, bármennyire is kaparja a torkomat a füst, bármennyire is köhögök már és a levegő is nehezen jut el a tüdőmbe. Nem számít, most csak az a fontos, hogy ő is kijusson, semmi más. Próbálok végre levegőhöz jutni, amikor kint vagyunk, még ha nem is valami könnyű, mert túl sok a füst a tüdőmben. Ezek után elég rendesen meglep, amikor a pálcám helyett a kard kerül a kezembe. - De én... nekem fogalmam sincs... - próbálom magyarázni neki, hogy értse, hogy ez nem így működik, én nem mehetek neki egy szalamandrának karddal, mert... soha életemben nem volt kard a kezemben és még csak használni sem tudom. Ő viszont már varázsolni kezd, oltani a tüzet és nekem muszáj lenne valahogy megpróbálni szembeszállni egy tüzes lénnyel és... még mindig nem tudom, hogyan tegyem. - Mr. Black! - nem hallja, nem esélyes, mert csak suttogom a nevét, amikor az az izé közeledni kezd hozzám. Nem tudom, hogy mit kéne tennem pontosan, nem állhatok neki olyasmit csinálni, amit még sose tettem, azaz ugrálni egy karddal... az nem én vagyok. Én a jelekhez értek és a számokhoz. Az az izé viszont közeledik, a füst száll fel, a lángok talán csökkenek már. Egy pillanatra csukom csak le a szememet, és csak akkor moccanok, amikor az a dög nyitja a száját, azt hiszem azért, hogy itt helyben égessen porrá. Elakad a szavam ugyan, de legalább moccanok és szúrok reflexből. Felüvölt, vagy valami hasonló, amikor felsértem a nyelvét és talán e miatt leszek kicsit bátrabb, hogy erőteljesebben lendítsem a karomat, és egyszerűen közelbb ugorva vágjam le a fejét egy mozdulattal. A kard a földre hullik, én pedig zihálva esem térdre. Nem... az életben nem akarok kardot fogni többé a kezembe!
♫ Save the world ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Help me Mr. Black!
Pont azért hiszek az ilyen csodabogaraknak, mint a hozzám berobbanó diáklány, mert én magam is az vagyok. Igaz, más módon. Nincsen istenadta képességem ahhoz, amelyben ő zseniális, ám megvan az a hitem, amely a legtöbbekből hiányzik, életemet adnám egy jobb ügyért, és képes vagyok mindent a saját céljaim elé helyezni csak hogy Dumbledore és diákserege túlélje ezt az évet is. Sötét idők jönnek, a nagyúr megmaradt tábora gyülekezik, és ha megtalálják a módon, amivel át tudnak törni az erősnek hitt, ám általam valójában pontosan jól ismerten gyenge burkon... Akkor mindennek vége. A Roxfort eleste alapjaiban megingatná a jók bástyáit, hiszen csupán a hidra fejét sikerült levágni, nőtt helyette háromszor annyi, immár nem is tudjuk, hogy ki legyen az, akinek még a nevétől is rettegtek régen. Most a veszedelemnek már neve sincsen, és nem lehet tudni, hogy kik, hol fognak lecsapni. Ilyen formán rosszabb, mint régen, már nem tudjuk, hogy mi számítsunk. - Nem mondom senkinek. Én hiszek neked, és elég, ha hozzám jössz, vagy akár... Ha belefér az egyetemi tanulmányaid mellett, lehetnél a segédem. – Adom meg a lehetőséget. Amilyen paranoiás vagyok, és még csak előre sem tudom látni, hogy mi várható, igazi kincs lenne egy ilyen lány. Nem várhatom, hogy hagyja el a kastélyt, de ha olykor felkeres, és beszámol az előérzeteiről, már az is komoly előrelépés lehet. A végén még lehet, hogy rákap az ízére. Azért mondok segédet, mert nyilván neki még a tanulmányaira kell koncentrálnia, bár a fene tudja, ha ennyire elsődleges neki, hogy másokat megmentsen, kihúzhatom a vizsgák alól, ha ez a fontosabb. Ha benne is megvan az az önfeláldozó jellem, lényegében mindegy, hogy milyen jegyeket szerez majd a későbbiekben. Lehet, hogy már ma este meghalunk. Vagy holnap. Erőt megfeszítve emelem le a lábáról a gerendát, amely csak akkor kap lángra, amikor a lány már kihúzta a lábát. Köhögök kissé a beáramló füsstől, de még fel tudom kapni a pálcáját, amelyet megtalálok pár lépésnyire a beomlott tető alatt. Az övembe tűzöm, és próbálok erőt gyűjteni, miután kiküldtem a lányt, ám mégis visszafordul értem. Idealista hülye. Így nem leszünk jóban. Én mentem meg őt, nem fordítva. Ellenben a fájdalomtól elvesztettem az agilitásomat, hogy ellenkezni kezdjek, így hagyom, hogy alámnyúljon, és köhögve támaszkodok rá, hogy együtt kibotorkáljunk. Ott leülök a seggemre, az állatok végül ki lettek eresztve, szabadon kószálnak, ám a lángok terjednek tovább, az épület lassan összeroskad, és a lánynak igaza van, szembenállunk még azzal, aki keltette őket. Legalábbis aki a szalamandrát megidézte. A pálcáját előhúzom, ám meglepő módon nem azt nyomom a kezébe, hanem előhúzom az egyik kardomat, és ez kerül az ujjai közé. Én magam a saját pálcámat is előrántom, és még keményen a lány szemébe nézek. - Intézd el, a lángok az én dolgom. – A két pálcát egy-egy kézbe fogva féloldalasan felülök, és bő vízsugárral elkezdem locsolni az épületet, remélve, hogy mihamarabb sikerül az oltás. Nem tud meghatni, ha a hollóhátas kezében még sosem volt fegyver, hagyatkozzon a megérzéseire, azok most megmenthetik.
.
Kylie Aria Bryson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: ... mentsd meg a világot...! 2015-04-04, 10:13
Nem egyszerű az, amikor mondasz valamit és szinte senki sem hisz neked. Amikor azt hiszik, hogy nincs valami rendben veled, hogy... őrült vagy csak azért, mert mondasz valamit és hiszel is benne. Pedig... nem vagyok őrült, cseppet sem, csupán nem mindig tudom kitalálni, hogy az, amit látok álom, vagy igazi, vagy... nem tudom, hogy pontosan mi is a jelentése. Bonyolult ez az egész, de most először végre valaki elhiszi nekem azt, hogy baj lesz. Nem kell bizonygatnom, nem kell győzködnöm, csak jön velem és ez egyszer minden rossz ellenére is ez jó érzéssel tölt el. Nagyon jó érzéssel. A szavaira az aggodalom ellenére is elmosolyodom, pedig félek. Nem tudom, hogy mi fog történni és tudom, hogy minél előbb utána kell járni ennek az egésznek, mert nem tudjuk, hogy ki sérül majd meg. Nem tudjuk, hogy kinek lesz baja. Én nem akarom, hogy bárkinek is baja essen, pont e miatt jöttem ide hozzá, hogy velem tartson és megmentsük azt, akit meg kell menteni, vagy amit meg kell menteni. - Ezt azoknak mondd, akik nem hisznek nekem... soha. - jó persze tény és való, hogy van amikor beüt nálam az enyhe paranoia... jó ez gyakran előfordul... és olyankor nem feltétlenül valós dolgokat állítok, mert minden furcsa árnyat rossz előjelként kezelek, de ez bárkivel így lenne, aki gyakorta álmod olyasmiket, mint én nem igaz? Nem mondhatni, hogy túl egyszerű az ember élete akkor, ha folyton-folyvást rossz álmok gyötrik arról, hogy a világ hogyan semmisül majd meg körülötte végül. Én... csak inkább megelőzöm a nem létező bajokat is, mint hogy csak egy olyan alkalom legyen, amikor nem teszem meg, pedig meg kéne tennem valamit. Jobb hibázni miközben cselekszel, mint nem cselekedni és ezzel még nagyobb hibát elkövetni. Próbálok nem foglalkozni az égett hús szagával, miközben ő próbál kimenteni a lángok közül. Talán megtehettem volna, hogy kimenekítem magamat, de nem vagyok olyan. Azért jöttem, hogy segítsek és nem hagyok itt egy állatot sem, nem tehetem egyszerűen meg, nem tudnék utána elszámolni saját magammal. Az épület viszont nem bírja addig, amíg kéne. Talán ha egy kicsit gyorsabb vagyok, de nem sikerül. Próbálom kihúzni a lábamat, de csak akkor sikerül, amikor megemeli a gerendát és végre enged a lazítás. Bicegek így is, de rá tudok állni. Ijedten pillantok hátra, hogy nem jön azonnal. Egy pillanat, amíg a tekintetem a szabad levegő felé siklik, de aztán megrázom a fejemet. Köhögök, de nem érdekel, felé mozdulok és nem kifelé. A karja alá nyúlok és ha kell, akkor támogatom. Megégett a keze, nagy erőt fejthetett ki, érthető, ha nehéz most megmoccannia. - Nem fogom itt hagyni... senkit sem hagynék itt. - mondom csak magam elé a szavakat, miközben haladok vele kifelé. Ha meg akartam menteni egy lovat, akkor őt sem hagyom bent, aki segíteni akart neki, aki hisz nekem. Eszem ágában sincs! Újabb lángok csapnak fel, de végül csak elérjük a szabad levegőt. Fogalmam sincs, hogy hol van a pálcám, de most még amúgy is azzal foglalkozom, hogy a fűben végre a térdemre tegyem a kezeimet és engedjek a már eddig is túl erősen fojtogató köhögésnek. - A pálcám... nincs meg, de... el kell oltani. - nem tudom, hogy az övé meg van-e, de remélem, hogy igen. És az, hogy ezt az egészet ki tette... őszintén szólva ezzel végképp nem foglalkozom. Nem tudom, és nem harcolhatunk egyszerre a lángokkal és egy ismeretlennel is, aki kelti őket, talán... odébb áll?
♫ Save the world ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Help me Mr. Black!
Hozzám alig szokott bárki is járni, így nem csoda, ha meg vagyok lepve, és el telnie pár percnek, míg ocsóduk a kábulatból. Ez azért végzetesnek is bizonyulhat, ha azt vesszük, hogy akár egy perc alatt is emberéletek kerülhetnek halálos veszélybe. Gyorsan fel ébrednem. A pipadohányban alaposan oda volt pakolva egy nagy adag halucinogén anyag, amely nélkül már alig tudok létezni. Annyi szörnyűséget láttam már, és most is csak én veszem komolyan, hogy csak mert elpusztult a varázsvilág ellensége, még nem dőlhetünk hátra. Felejteni is akarok, másrészt kiterjeszteni a tudatomat, mintha ettől tehetségesebb lennék a jóslás tudományában. Kiemelkedő vagyok, ez nem elegendő. Jól felismerem az összefüggéseket, és képes vagyok olvasni belőlük, de az az intuitív megérzés, amelyre most a lány hivatkozik... ez bámulatos, félelmetes, ám számomra inkább irigyelt tulajdonság. Na nem rosszindulúan, sokkal inkább úgy, hogy tervek fogalmazódnak meg vele kapcsolatban. Ebben legalább kész vagyok gyorsan döntéseket hozni, valahogy nem szabadna szem elől téveszteni, máskor is lehetne hagyatkozni az álmaira. Főleg, hogy a füstből ítélve nagyon is igaza van. Megköszörülöm a torkomat, lélekben már rákészülök, bármit is találunk ott, nem lesz könnyű menet. Az oltás az egy dolog, ám magától nem gyullad csak úgy ki valami, szembe kell néznünk azzal, amely kiváltotta... - Ez nem átok, áldás. Csak meg kell tanulnod kezelni. Elválasztani az álmokat a jósálmoktól. Van, aki beleroppan. – Bólintok sokat sejtetően, na igen, a tapintat sosem volt erős oldalam, valahogy számomra az a legegyszerűbb, hogy képes vagyok mindenkiben azt a tükröt feltartani, amiben megláthatja saját magát, rejtett hibákkal együtt. A lány egyértelműen kiválasztott, ám mindezzel együtt olyan teremtés is, aki ha nem kezeli mindezt a helyén, félelmetes ellenséggé válhat, ha beleőrül a képességébe. Egy sötét boszorkány, aki ismeri a jövőt... fenyegetést jelent. Akkor pedig annak kell elpusztítania, akinek lehetősége van még a szárnybontogatás közben megállítani a folyamatot, amellyel borítékolható, hogy elvész majd a lelke. Mint ahogyan a kardokat is észrevette. Erős... túl erős. Feljegyzem magamban ezt az apró részletet is, s komor előérzettel futok a nyomában. A ringó csípő most valahogy nem ragadja meg a figyelmemet, túlságosan lefoglal az, hogy mivé válhat, ha valaki nem mentorálja megfelelően. De hogy én volnék ez? Egy kiégett, vesztenivaló nélküli katona? A mugliknál már veteránnak se lennék jó, a varázserőm és a tapasztalatom még tartja Dumbledore-ban a bizodalmat, kérdés, hogy medig. Kettéválunk, a lény amellyel szembe kell néznem, bizonyára valami tűzszalamandra, akit idézett valaki, hiszen errefelé nem őshonos, vulkánok kürtőjében él. Ha végeztem vele, megkérdezem majd Hagridot, mi a véleménye. A csata két percig sem tart, a két kard szétszabadalja a bestiát, amely azonban letépi rólam a felsőt, apróbb sebet is ejtve a felsőtestemen, amit azonban lerázok most. Ekkor fedezem fel a tető összeomlását, amelyet még talán a szentlélek tartja még egyben. A lány meg sehol. Azaz bent. Eldobom a kardjaimat, és berohanok. Pálcát rántani nincsen idő, hiszen az idéző lehet, hogy éppen ellenvarázslatokat mormol, amivel mindenben akadályoz. A gerenda alá nyúlok, és minden erőmet megfeszítve alányúlok, még fel is hörgök a megfeszített mozdulattól. Ha a lány végre kihúzta a lábát, akkor mehetünk, igaz, alkaromba addig már belenyaltak a lángok, s a tenyerem is lassan sült húsra emlékeztet. - Menj már, rögtön jövök utánad...! – Kiáltok rá a diákra, magamat még össze kell szednem, ő meg ne kapjon itt füstmérgezést.
.
Kylie Aria Bryson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: ... mentsd meg a világot...! 2015-03-27, 15:56
Zilált... ez még azt hiszem a jó szó rám, nem hangzik annyira rosszul, pedig igazából gyenge kifejezés rám nézve. Általában így festek, nem túl összeszedetten, zavaros ruházatban, kócos hajjal. Nálam ez nem megy ritkaság számba, de... mondhatnám majd megszokja, ha máskor is hozzá toppanok be, mert hát ha egyszer most segít, akkor elég esélyes, hogy máskor is úgy döntök majd, hogy a segítségét kérem, ha rémálom gyötör. Ő legalább hitt nekem és nem hajtott el azonnal... azért ez elég sokat számít. - Régebben is voltak, de... sokan nem vettek róluk tudomást, de mostanában egyre gyakoribb. Úgy hiszed... erősödöm. - én tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyok képes... fogjuk rá, de eddig nem sokan vették ezt komolyan. Még a családom is csak ritkán, de ő láthatóan nagyon is komolyan veszi azt, hogy mi vagyok és mire vagyok képes. De most nem ez számít, csak hogy minél előbb elérjük a célt, és megakadályozzuk a katasztrófát. Ennél most semmi sem fontosabb! A kardokra is csak egy pillanatig figyelek, ennél jobban most nem számítanak. Az a lényeg, hogy időben érjünk oda. - Mindegy! - rázom meg a fejemet, szinte már futás közben. Nem számít most a kard, vagy hogy ezek szerint nem kéne látnom, vagy nincs is ott... nem lényeges. Az sokkal inkább hogy szinte már érzem a füst szagát, pedig még nem látni a karámoknál semmit sem, aztán egy pillanat alatt változik meg a látkép, és szó szerint berobban az első karám, majd az egész lángra kap. Alig veszem észre a lényt, a figyelmem a tűzre koncentrálódik, amit el kell oldani. A pálcám már a kezemben, észre sem vettem, hogy mikor kaptam elő. A fickó hangja ránt vissza a valóságba. - Rendben! - nem kellenek felesleges szavak, már indulok is, futva tovább, az épület felé. A pálcámból erős vízsugár tör ki, hogy oltani tudjam a tüzet. Az épület romokban, hallani ahogy recsegnek a tartógerendák. Egy varázslatra vagyok csak képes egyszerre... pedig ide több kéne. Az egyik szárnyas ló odabent hátrál... persze, hogy befelé, a helyett, hogy kimenne végre. Gyorsan kell döntenem, a vízsugár abbamarad, a lángok még erősen marják az épületet és félő, hogy átterjednek a másikra is, de nem hagyhatom, hogy a nemes állat bent égjen. Próbálom varázslattal megtartani a beszakadni készülő tetőt, miközben rohanva érek oda a ló mellé. Zilálva próbálok megnyugodni, hogy ki tudjam csalogatni őt a szabad levegőre. - Csss... nincs semmi baj... mindjárt kint vagyunk. - pillanatokba telik mire végre megmoccan és hajlandóságot mutat rá, hogy elinduljon kifelé. Nehezen megy... nem kicsit. A tűz ropogásába a sikolyom vegyül, amikor az állat végre kitör és azzal a mozdulattal löki ki a kezem közül a pálcát. A tető az utolsókat rúgja, megremeg, én pedig egy utolsó ugrással landolok a fűben. A lángoló tartógerenda zuhant rá a lábamra. A pálcámért tapogatózom, szabad kézzel képtelen leszek onnan eltüntetni az akadályt, és még mindig lángol az épület megállíthatatlanul.
♫ Save the world ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Help me Mr. Black!
A lány ahhoz képest, hogy diák, hozzám hasonlóan valóban egy kicsit tépett. Vagy csak a rémálom miatt áll ennyire szerteszét? Nem tudom, jóslásokhoz értek én is, valójában jó megfigyelő az emberek tekintetében nem vagyok. Bizonsági tisztként alkalmaznak itt, nem lélekdoktornak, pedig igazán kiváncsi volnék rá, hogy újdonsült látogatóm egyszerűen csak beteg elme, aki véletlenül belehibázott a történet folyamába, vagy tehetséges látnok, akire a későbbiekben szükségem lehet. Ki fog derülni, ezért gyorsan kapkodom is magamra a ruhákat, meg a kabátot, a nyomában fogom sietősre a lépeimet. Az arcát figyelve úgy tűnik elég riadt, teljesen belelovalta magát. Ha nemrég ébredt fel, esélyes, hogy még az álom hatása alatt van. Valamit a térkép jelzett, így biztos, hogy nem légből kapott a dolog, kivéve ha ő kezdett el gyújtogatni. - Hetente az már gyakorinak számít. Ezek szerint sűrűsödnek. Kialakulóban az erőd. – Bólintok, és azon merengek, hogy mi történt volna, ha nem jön most ide hozzám. Úgy vélem, hogy elég képzett vagyok a munkámat illetően, de egyedül nem lehet mindenhol ott. Ha csak egyszer túl későn jövök rá, hogy baj van, akkor esélytelen, hogy megvédjük az iskolát. Túl nagy felelősség van a kezemben, és bár roppant jól hangzik, hogy minden rajtam múlik, viszont ha bármi baj történik, akkor hogyan viselhetném el a lelkiismeretfurdalást, hogy nem tudok mindenkit megmenteni? Meglátjuk, hogy mire megyek a lánnyal, az igazi Látók nagy kincsek. Vajon ő is az lenne? - A mik...? – Nézek magam mögé, követve a pillantását, ezen már hitetlenkedve bámulom, de megtorpanni nincs időnk. Ez már körvonalaz valamit, nagyjából eddig senki nem vette észre. Jó, az aurorok, akik házkutatási paranccsal jöttek, mindenféle gyanuszkópokkal, igen. De nem csak egy fél szemmel rásandítva. A lány erős, nagyon erős, ha erre képes. Inkább nem öntöm szavakba, mert még elszáll magától. Sietek hát a nyomában, elhajtva magam elől a fák ágait, akik alattomos módon akarják meglassítanunk küldetésünk gyorsaságát. Erről persze szó sincsen, pusztán én pánikolok arra gondolván, hogy most minden percnyi idő, amit elvesztegetünk, végzetesnek bizonyulhat. Ahogy lehet, elérjük a helyet, ahova a lány vezet, itt már magam mögé tolnám. Harcos vagyok, s gyógyító, de hogy kiszámítsam, honnan is várható az esetleges támadás... Mert lesz, ez biztos. Csak úgy magától nem gyullad ki az istálló. Berregő-sziszegő hangot hallok, így nincs is lehetőségem válaszolni a lány szavaira, mert beszakad az egyik karám. Az állatokat azonnal meg kell menteni. Viszont nem nekem. Hiszen a hang tulaja előkúszik a fák közül. Egy szép nagyra nőtt sárkánygyík. Előhúzom a karjaimat. – Oltsd el a tüzet. Mentsd meg a varázslényeket. – Szólok hátra szigorúan, majd elrugaszkodva veszem célba a lényt, amely ki tudja, hogy honnan szabadult ránk. Talán valami merénylő küldte ide?
.
Kylie Aria Bryson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: ... mentsd meg a világot...! 2015-03-20, 16:13
Finnyásan? Igazából azért veszélyesen nincs gondom a fickó körülményeivel... ha neki így jó, hát nem fogok én beleszólni főleg ha más nem teszi meg, akik mondjuk itt dolgoznak, netán felette állnak, mint az igazgató. Persze tuti, hogy nem maradnék meg sokáig ebben a házban, de erre nincs is szükség, pont hogy gyorsan kéne eltűnni innen, hogy végre megnézzük, hogy amit álmodtam az csak álom volt-e... de nem hiszem, ahhoz túlságosan valóságosnak tűnt minden egyes pillanata. Amikor felébredtem szinte éreztem a karomon a meleget, szinte éreztem az égess hús szagát... azért ez nem kellemes és egy szimpla álomnak nincs ilyen eredménye igaz? - Mi számít gyakorinak? Pár hetente mostanában, eddig... ritkább volt, jóval. - igen az tény és való, hogy kapkodós vagyok, a bemutatkozásig még nem igazán jutottam el, de talán nem is kell ez most. Az a fontos, hogy rendben legyen a birtok és megoldjuk ezt a tűzkérdést, ahhoz viszont az kell, hogy minél előbb odaérjünk és ne fecsegjük el feleslegesen az időt. Az is épp elég nagy baj, hogy eddig még nem öltözött fel, hogy még arra is várnom kell, hogy összekapja magát, pedig már el kellett volna indulni, és ő még... szinte tollászkodik. - Azok... mire jók? - csúszik ki a számon, mielőtt még felkapná a kabátot. Furcsa kardok, főleg a kimunkálásuk. Nem sokszor láttam még ilyesmit, még itt az iskolában sem és amilyen különös fénnyel játszik az még inkább meglepő számomra. De csak pár pillanatot hagyok, amíg megnézem magamnak, aztán amikor készen van már indulok is kifelé, hamarosan már futólépésre váltva, ahogyan mutatom neki az irányt amerre mennünk kell. Nem foglalkozom most azzal, hogy talán tesztelni akar és azért volt a kérdés, ez most nem fontos. Én tudom, hogy baj van, nagyon erősen sejtem és a rossz előérzet sem akar elmúlni, nincs most időm arra, hogy kétkedjek, vagy hogy túlságosan átgondoljak dolgokat. Az most a fontos, hogy elérjük a célt, ez pedig... az erdő, ahol a tüzet láttam, ahonnan szinte most is érzem azt a furcsa mágikus erőt. Meglep, amikor megállít és maga mögé tol. Ilyenkor bennem nem sok veszélyérzet van, nem is tudatosul bennem, hogy bajom eshet, túlságosan arra koncentrálok, amit láttam, amit tennem kell, hogy segítsek. - Már miért lennék..? - nincs időm feltenni a kérdést, mert ebben a pillanatban az egyik karám egyszerűen csak éles robbanással szakad ripityára. A darabjai szanaszét repülnek, a lökéshullám még minket is bőven megrezget, nem sokon múlik, hogy ne essünk mindketten hátra. A lángok erősen csapnak fel, és egyértelmű, hogy ez könnyedén terjedhet tovább a többi épületre is, amelyekben mozgást is látni, bent lehetnek az állatok...
♫ Save the world ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Help me Mr. Black!
A pipát gyorsan eloltom, hiszen itt fogom hagyni, nem kéne arra visszatérnem, hogy felgyulladt a ház, ennyire még is lehet gondos. A lány igen kapkodós, magamra ismerek a zavarában, két paranoiás talált most egymásra. Soha nem szokott senki hozzám járni, pláne nem diákok, mintha el lenne könyvelve, hogy úgyis mindig rend uralja a birtokot, nem kell attól félniük, hogy valami szörnyű történik, felnőtt varázslókkal vannak körülvéve. Talán úgy vélik, hogy Dumbledore mellett, aki a világ leghatalmasabb varázslója, olyan biztonsági feltételeknek felel meg a birtok, ami esetén egy légy sem reppenhet be a Roxfortba, amiről ő, vagy én ne tudnánk. A beszivárgókkal nem tudok mit tenni, akiknek ő engedélyt adott, jó útra tért halálfalók, az ő felelőssége, azokat a jeleket kell figyelnem, hogy megnyílik e titkos átjáró, vagy valaki álcában tér be, netán elindít az udvar közepén egy tűzförgeteget, amivel felégethet mindent. Kesernyésen elmosolyodom, ahogyan a lány szinte finnyásan húzza fel fitos orrát. Nos igen, többségében nem erre vannak felkészülve a többségében nemesi családból származó úrikisasszonyok. Nem hitetlenkedve hallgatom, kétszeri visszakérdezésem sem annak viszonzása, hogy nem hiszek neki. Sokkal inkább az fogalmazódik meg bennem, hogy az álmoknak ekkora jelentőséget nem szoktak tulajdonítani, kivéve azok, akik pontosan valóságosnak élik meg. A Látók többek között. Hiszen aki csupán ügyes a jósmágiában, tudatosan, netán transzban teszi azt, amibe önként ugrik fejest. - Gyakran álmodsz ilyeneket? – Még a nevét sem tudom, túl kapkodós, hogy bemutatkozzon, addig vajon hogyan kéne hívnom? Mintha ez lenne a legfontosabb kérdés, amikor a birtok veszélyben van. Ahogyan felkapom a hosszú kabátot, a pálcát ugyan az övembe dugom, de ha a lánynak ennyire jók a megérzései, s kifonumultak az érzékei, nem fogja elkerülni a figyelmét a hátamra közben felcsatolt két rövid kard sem, melyek hajlított, recés pengével rendelkeznek, s különös fénnyel játszanak. Egy átlagos diák nem láthatná meg, hiszen káprázat ül rajtuk, ám ha a lány valóban ilyeneket álmodik, lehet érzéke ahhoz, hogy észrevegyen ilyesmit. Erre húzom rá a habátot, s nem látszanak immár a markolatok sem, pedig egyetlen mozdulattal ki tudom őket rántani. Miután nem egyenruhában jött, hanem divatos bőrdzsekiben, nem tudom meghatározni, hogy melyik házba tartozik, viszont egyértelműsíti, hogy egyetemista. A diákoknak ugyanis még az órákon túl is többnyire az angolszász stílust kell követniük. Ha kipillantok az ablakon át a birtokra, minden oly csendesnek tűnik, ám mindez nem jelent semmit. A térkép alapján tudom, hogy hova kell mennem, holott ez csupán ellenőrzés volt, a varázsszer már a legapróbb elváltozást is mutatja, nem a valós helyzetet tükrözi, hanem a kialakulóban lévő jövőt. Kint találom magamat a lány nyomában, s követem a karja mozgását, s mellé gyorsulok. Testem tökéletesen edzett, és még a bódítók ellenére is ha a feladatra koncentrálok oly összehangolt mozgást végzek hogy egy ragadozómacska megirigyelhetné mindezt. Túl sokakat veszítettem már el, többet nem szándékozom. Ezúttal nem a szavaké a főszerep, holott nagyon is kiváncsi vagyok, hogy merre lehet a leendő tűz, egyenlőre még füstöt sem látok. Finoman ráfogok a karjára, és magam mögé tolom. - Lassíts, megyek előre. Én pótolható vagyok, te nem. – Mormogom, és kiterjesztve érzékeimet megközelítem a karámot.
.
Kylie Aria Bryson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: ... mentsd meg a világot...! 2015-03-14, 08:40
Elég ideges és talán zavart is vagyok most ahhoz, hogy fel se nagyon fogjam a tényt, hogy a fickó éppenséggel nincs tökéletesen felöltözve és most még azzal se nagyon foglalkozom, hogy a szoba... finoman szólva is káosz sújtotta övezetnek minősülne bármely országban. Igazából néha - gyakran - az enyém is így néz ki, szóval e miatt se zavaró a puritán állapotok közepette fennálló rendetlenség, még ha ez így egymásnak ellentmondóan hat is. A füst és a kellemetlen szagok már jobban bántják az orromat, de még az se olyan vészes. Az én szobámban is gyakran akad meggyújtva egy-egy kósza füstölő, tehát a szimpla tiszta levegő szívása rám csak a szabad ég alatt, vagy a kastély azon részein jellemző, ahol nem a saját szobámban tartózkodom. Tehát a zavaró körülmények ellenére is azonnal azzal nyitok, hogy felvázoljam neki a lényeg... egy részét, mert ilyen hirtelenséggel nem tudok neki mindent elmondani a minket megközelítő fenyegetésről. Persze megszoktam már, hogy a legtöbben ilyen esetben simán elküldenek, elhessegetnek és nem vesznek komolyan. Volt már rá példa nem is egyszer, hogy amit gondoltam téves volt, de olyan is, hogy csak időben nem tudtam elhelyezni és olyan is, hogy igen. Honnan tudhatnám hát, hogy melyik álom, vagy mely jelek azok, amik tévesek és melyek igazak? Az a biztos, ha mindegyik miatt aggódom és akkor biztos, hogy nem csalatkozom majd igaz? - Igen uram... öhm... Jonas, álmodtam. - hevesen bólogatok, amitől az amúgy is zilált tincseim csak még inkább összekavarognak. Na igen, ezek alapján nem is olyan nagy csoda, hogy egyesek kissé flúgosnak gondolnak, sőt teljesen érthető, hogy azt hiszik nem vagyok százas, mert a külsőm gyakorta enged erre következtetni. Most legalább a ruháim rendben vannak, legalábbis, ami látszik, mert amúgy felemás zokni van rajtam, de az nem olyan vészesen feltűnő addig, amíg a nadrág rendesen takarja ugye. De a pulcsim nincs fordítva, kifordítva sem és amúgy kb. minden stimmel rajtam. Figyelem, ahogy előkerül a térkép és valami nézegetni kezd rajta, én pedig csak idegesen tördelve az ujjaimat várok az ajtóban állva. - Igen... mondom, hogy álmodtam. - tovább bólogatok, amikor megint visszakérdez, de legalább öltözik és elindul, ez már azt hiszem előrelépésnek számít és kár lenne tagadni, hogy még kicsit meg is lep. Pislogok azért párat, de be is sorolok mellé azonnal, ahogy végre kint vagyunk az ajtón kívül. A kérdésére csak rá pillantok. Megnézte a térképet, láthatott rajta valamit, ha velem tart igaz? Akkor mire fel a kérdés? Végül csak egy pillanatra lehunyom a szemem, próbálok a heves szívverést és a gyors légzést lelassítani, hogy összeszedjem azt, amit álmodtam, végül lendül a kezem és mutatom az irányt. - Arra! Siessünk... kérem! - én nem szórakozom, futásra kapcsolok, még ha csak gyengébb kocogás is. Azt gondolnád, hogy egy olyan lány, mint én nem kifejezetten edzett, de amúgy semmiféle ilyen gondom nincs, jól futok, van is állóképességem, pont azért, mert elég gyakran közlekedem sietősen, nem engedhetem meg magam, hogy egy komoly probléma közeledtét azért ne tudjam közölni senkivel sem, mert éppen kiköpöm a tüdőmet igaz?
♫ Save the world ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Help me Mr. Black!
A pipadohány koktélja alaposan elkábít. Más ezzel teljesen ki lenne ütve, nekem ez kell, hogy ébrenmaradjak, és megérezzem, meglássam azt, amit józanul nem menne. Van benne egy nagy adag mágikus töltet is, hogy az érzékeim kiélesedjenek, ha már nem vagyok Látó. A falak kissé koszosak az állandó füstől, ám ugyan kit zavarna ez? Egyedül lakom, nem jár ide senki. Dumbledore egy mágikus tükrön át kommunikál velem, olykor talán Hagrid sertepertél a ház körül, de semmi komoly. Az egész életemet arra tettem fel, hogy megvédjem az itt élőket, s ugyan eddig nem volt különösebb gond, mégis úgy vélem, túl nagy a csend, mindez arra késztet, hogy jó alaposan magamba nézzek, elvégezzem a számításaimat, végignézem a bűbájaimat összekötő gömböt. Nem jósgömb, csakis közvetít. Sehol nem tapasztalok behatolókat, akik jogtalanul lennének a birtokon. Mégis van egy olyan érzésem, hogy vannak, csupán ügyesen rejtőznek. Vajon hogyan csinálhatják? Már ha többen vannak. Mert motoszkál bennem valami olyan, hogy mindez ügyes összesküvés, és kevés vagyok ahhoz, hogy felfedjem, mégis úgy érzem, hogy ha nem adom fel, rá fogok jönni. A diákok többségében nem sejtenek semmit, hiszen többségükben a buliról, másodsorban a tanulásról szól mindez, gyanutlanul sétálnak le akár Roxmortsba, együgyű gondnokunk orra előtt pedig azt csempésznek be a főépületbe, amit nem szégyelnek. Nem is kárhoztathatom őket, én talán más voltam? Az időjárás sosem befolyásolt, most is csupán azért van nyitva az ablak, hogy senki nem hallgatózzon, bent azonban félmeztelenül ücsörgök, amit a lány talán nem is foghat fel, annyira kapkodva lépett be. Meglepetten nézek fel, máris baj lenne? Nem voltam elég gyors, hogy kivédjem a közelgő, és elkerülhetetlen vészt? Kikotrom fogaim rabságából a pipát, hogy a földre helyezzem, feltolom magam álló helyzetbe, nem mintha annyira úriember volnék. Komfortérzetet nyújt, ha talpon fogadhatom, akkor azonnal kész vagyok cselekedni. Belekap hosszú, gubancos hajamba a széláram, amint feltárja az ajtót, kint azért most lép frigyre a tél s a tavasz, mintha még maga a szeszélyes idő sem döntötte volna el, hogy mit akar. Az ifjú hajadon még arcról sem ismerős, több száz van itt belőlem. Csak egy élek, akiért felelek. A kopogtást meg sem hallottam, csak a nyikorgást, így került a látómezőmbe. Bevágom, ahogyan hozzám siet, addig keresem a hangomat némi torokköszörülés kíséretében, a dohányfüst még kaparja kissé. Megnedvesítési szándékkal a számba kapom az üveget, hogy borizű hangon tudjak visszaszólni. Izmaim szikárak, szálkásan kidolgozottak az állandó igénybevételtől. A napi több órás mozgás még mindig karbantartja őket. - Jonas. Tegezz csak. Álmodtál? – Kérdezek vissza már menet közben. Rajtam kívül más is hisz az előérzeteiben. Előhúzok egy nagyobb térképet, amelyen a birtok látható, ám sokkal kiterjedtebb módon mint a Tekergők térképe. Nem csupán a személyeket, rajtuk túl még a kisérteteket, festményeket is jelzi, utóbbiakkal a térképen át beszélni is lehet, az élőkkel nem, ők nem szó szerint a birtok részei. Dumbledore pedig a tükrön át. A térképen látszódik az is, hogy milyen mágiák futnak végig, és a lánynak valóban igaz lehet, van egy töréspont, meglep, hogy a lány már előbb tud róla. - Komolyan álmodtad? – Kapom fel a kabátomat, Hagridnak most nincs idő szólni, meztelen csigariasztót intéz éppen, így rám hárul a feladat, hogy elhárítsam a veszélyt. Hosszú sötét zubbonyom akkor kerül rám, amikor magamra húztam egy trikót, és egy garbót, kint nem árt felöltözni. – Merre? – Kérdezem, a pálcám a kezem ügyében. Pontosan tudom a választ, ám kiváncsi vagyok, hogy valóban csak egy álom volt, és a véletlen, avagy a lányban komoly tehetség lapul. Eddig kiaknázatlanul.
.
Kylie Aria Bryson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: ... mentsd meg a világot...! 2015-03-12, 21:32
Alig aludtam valamit. Sikerült elbóbiskolnom a könyvem felett egészen korán, már a vacsi után, de még nem konkrétan lefekvés időben, viszont olyan rettenetes álmok gyötörtek már megint, hogy verejtékben úszva ébredtem. A könyv megnyomta az arcom, kissé olyan, mintha jobb oldalt mély vágásokat ejtett volna rajta valaki, bár annyira azért nem vészes, mert ez legalább hamar el fog majd múlni. De attól még totálisan ki vagyok. Zavaros volt az egész, mint mindig, de láttam a rengeteget és tüzet... töménytelen mennyiségű tüzet! Félek... úgy érzem, hogy egyre rosszabb minden álom immár hetek óta, és most is úgy kell koncentrálnom rá, hogy a kezem remegése végre alább hagyjon, de nehezen akar sikerülni. Amikor végre meg van, akkor nem is kérdés, hogy hova megyek. Már megfordult a fejemben többször is, de eddig még nem vettem a bátorságot hozzá. A fickó... elég fura. Mr. Black, ő felel a birtok biztonságáért, erről már hallottam eleget, de sokan eléggé óckodnak tőle, amit meg tudok érteni, bár... a többség velem is pont ugyanígy van, tehát ha ezt nézem, akkor nem gond, ha beszélek vele. Gyorsan felkapok hát egy kabátot, mert még nem jutottam el a pizsi szintjére, rendes kinti ruha van rajtam. Belebújok a cipőmbe, és a hónom alá csapom a könyvemet is, amit eddig olvastam. Ezt... nem tudom miért, mert igazából nem nagyon számít, nem olyan jellegű dolgok vannak benne. Persze jóskönyv, de nem kapcsolódik az álmomhoz azt hiszem, egyszerűen csak úgy érzem valami jó, ha van nálam. Idegesen túrok bele az amúgy is kissé zilált hajamba, ami kissé még most is izzadt, így lehet majd jól megfázni odakint így lassan estefelé. Gyors léptekkel indulok felé. A szobatársamnak egy alig hallható magyarázat félét azért odadobok, de azt hiszem már megszokta a furcsaságaimat, nem fogja zavarni a dolog, aztán iramodok el lefelé, majd ki a szabadba, amíg el nem érem a célt. Az első mozdulat az, hogy azért mégis csak kopogtatok, de már azt hiszem túlságosan ideges vagyok ahhoz, hogy még várjak is arra, hogy a pasas ajtót is nyisson, így aztán végül egyszerűen csak egy gyors mozdulattal nyitok be. Hát... rendesen sikerül elképezni, amikor meglátom a látványt, de csak megrázom a fejemet, és kérdés nélkül lépek beljebb. - Elnézést Mr. Black, de... rettenetes előérzetem van és olyat álmodtam... meg... megnézné, hogy minden rendben van-e a rengetegben? Tűz... tűz volt mindenhol és... érzem, hogy... nagy baj lesz. Kérem! - az ajtóban állok meg, nem lépek beljebb, mert nem fogok ennyi után csak úgy tovább állni. Nem... ha már itt vagyok, akkor meg akarom nézni, hogy rendben van-e minden a fák között. Ha túl nagy lenne a tűz az átterjedhet a karámokra... ott pedig sok állat van, akár a kastélyra is, és ez... veszély, amit neki kezelnie kell, akkor is, ha netán nem így lesz, vagy nem most, de utána kell néznünk! Akkor leszek képes, csak nyugodtan aludni, ha tudom, hogy tényleg nincs semmi baj.
♫ Save the world ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Help me Mr. Black!
Jonas Black
Reveal your secrets
Tárgy: ... mentsd meg a világot...! 2015-03-10, 20:30
A kentaurokat hiába kérdezném, ábrándos népség, sosem fognak igazi választ adni, Trelawney pedig egy kókler, nem várhatok harminc évet a jóslataira. A földön ülök, körzővel méretem a padlóra rajzolt csillagképek közötti távolságot, miként lépnek egymással különös, s talán fenyegető kölcsönhatásba. Folyamatosan járom végig a beosztottjaimat, akik hol vállvonogatva, hol érdeklődve felelgettek, úgy tűnik csakis én vagyok képes olvasni a jelekből, hogy valami készül. Valami, ami felett még nincsen lehetőségünk rendelkezni, mint komor madár szál felénk sötét szárnyain, hogy elragadja az óvatlanokat. Nem lakom az iskolában. A főépület mellett húztam fel a kis házat, amibe bevettem magam. Kémbűbájaim az erdőt járják, teljes ellenőrzésem van a behatolást jelző varázsok felett, mégis azonnal tudnom kell, ha bárki, vagy bármi közelít a diákokhoz. Olyan gyermekek, fiatal felnőttek, akiknek a sorsa az én kezemben van. A tanári kar tiszte teljesen más. Az oktatás a feladatuk. A biztonság főleg az én reszortom. Talán ezért is vagyok sokszor oly ideges. Nem tudhatom, hogy a személyzet többi tagja mennyire lelkiismeretes, gyakorta a körmükre nézek, alig alszom, amíg már meglátszik a külsőmön is. Borotválkozni talán négy napja sikerült, a hajam gubancos, s magam alá gyűröm a lábam, hogy jobban elérjem az üveget, ami messzebb került a kartávolságnál. A pipa kilóg a számból, nem csupán ártalmatlan dohánylevelekkkel tömködtem ki, ópiumot és egyéb halucinogén anyagokat is tartalmaz, hogy segítsen afféle álmok formájában következtetéseket levonni, amelyekre józanul a teáscsészékből, számmisztikák összefüggéseiből nem jönnék rá. Ha rátörne az igazgatótanács bármely tagja, bizonyára meg lenne botránkozva, hogy ilyen állapotban látom el a munkámat. Egykor megbecsült auror, és medimágus voltam. Manapság... egy roncs. Húzok egyet a kesernyés italból, legalább ébren tart, mielőtt még dobnék egy hátast... A ház úgy néz ki, mint Johhny szobája a Dirty Dancingből. Pár könyv, egy ágy és egy szekrény, és ez az egy helység van. Na meg a birtokot figyelő kütyük a sarokban.
