Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb



ϟ Avatárfoglaló
  Today at 09:38
Duncan McFayden


ϟ Duncan McFayden
  Today at 09:21
Duncan McFayden




ϟ Megan & Tommy
  Yesterday at 13:40
Megan Smith
A hónap posztolói
Megan Smith
 
Elijah Crowfield
 
Quessena Melchys
 
Dane Seoras
 
Calista Merrick
 
Cody Armstrong
 
Nox Djarum
 
Sheree Parks
 
Draco Malfoy
 
Luna Lovegood
 
Statisztika

Összesen 579 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Duncan McFayden

Jelenleg összesen 33659 hozzászólás olvasható. in 3128 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Tommy & Sarah

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-08-03, 01:34


Tommy & Sarah


Ha megkérdezne, mennyire kell komolyan vennie, komolyan zavarba jönnék, és nem tudnék válaszolni, ez bizonyos. Igazság szerint fogalmam sincs. Attól függ, hogy mégis miben. Kicsit. Nagyon. Nem tudom. Változó.
De ha az a kérdés, hogy meg tudom-e tanítani bízni az emberekben, barátokat szerezni, és úgy egyáltalán élni, és értékelni mindezt, akkor a válaszom igen. Határozott, magabiztos igen - olyan, amit megéri komolyan venni. Ebben bízom.
Majd változik – felelem hetykén, leheletnyi magabiztossággal hangomban, még épp nem beképzelt, alanyi jogon járó bizakodással, hanem buzgó elszántságban gyökerező önbizalommal. Önbizalom-e ez egyáltalán? Talán kevéssé az, inkább hiszek őbenne semmint magamban. Többet, jobbat érdemel, mint ahol most tart. – Egy is? – ragyog fel tekintetem újfent. Nem, nem kérdezek rá, és nem is jelentek ki. Most nem, nem vagyok én olyan erőszakosan nyomulós alkat, nem akarnám, hogy olyasmiket gondoljon rólam, amiket... Nem kellene. Ezzel együtt is, a kérdés világosan egy választ sugall: Én leszek az az egy. Szeretnék az az egy lenni, főleg egy olyan srác számára, aki teljesen önként elhívott engem randizni... Aki kiszöktetett táncolni, aki... Szóval neki.
Elárulni pedig nem fogom, ezt készséggel ígérem, hogy találok-e mást, nos, azt nem tudnám megmondani. Örök hűséget nem fogadok még, nem is tudnám az akkora felelősséget igazán felfogni még, megrettentene, persze idővel talán máshogy lesz. De új pasit nem kerestem eddig sem, és... Eztán sem fogok - sőt! Hiszel elhívott randizni!
I... Nem... Igen... Mármint hogy nem, nem nehéz... Nem – felelem a kérdésére, s ha eddig nem tűntem teljes idiótának, hát na most. Nem is nézek rá pár pillanatig, csak akkor, mikor már biztos vagyok benne, nem vonja vissza a dolgot.
Hűűű, de kirááály, van még egy csomó izém, szóval ötletem, majd összegyűjtöm, meg tudod, szóval leírom egy pergamenre, és majd átbeszéljük, és... Már ha akarod majd, meg érdekel... – kínos mosoly, de érezheti, hogy ha nem akarja, igazság szerint én akkor is papírra vetem az összes létező ötletemet a dolog kapcsán. – Igen, én is valahogy így látom – teszem még hozzá. Azzal foglalkozni, amit az ember szeret, remek és felemelő dolog. Csak én túl csapodár vagyok, mint valami szélkakas, úgy vergődök egyik hobbitól a másikig. Talán majd egyszer...
Hát gondoltam egy tevéért csak nem... – jegyzem meg lassan, egy pillanatra megütközve-elképedve, mintha tényleg vészesen komolyan venném a lehetőséget, hogy az első adandó alkalommal elad, ha mást nem, hát egy marék raksasha-szemért, vagy mit tudom én... Végül csak nyelvet nyújtok rá – Majd vigyázok magamra – közlöm végül is. Úgyse adna el. Nem? Ugye, hogy nem...?
Jahogy... Ja... – vörösödök el, újfent zavarba hozott, így az utolsókra is csak egy félszeg mosoly a válasz. A tánc ettől még tart, nem szökök el, csak egy pár pillanatig méla csend lesz úrrá rajtam, ritka, idilli pillanat, a puszi pedig kellemesen elnyújtja ezt.
Ettől függetlenül is, az esti kézen-fogásos séta alól kitérek, mellette megyek, hiszen még az első randink sem volt meg. Mármint az első megbeszélt találkánk, ugye. Nem hihet könnyen kapható kis fruskának... Nem lehetek az, mert akkor engem is kidob, mint a használt rongyot; mint a többieket, akik beszédültek az ágyába - ez komoly félelem.
Én nem leszek ilyen.

//Köszönöm a játékot *-* Mindig van idő kövire Wink //



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-07-30, 20:54



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

Én sem tudom eldönteni, hogy most mennyire kéne komolyan vennem őt, hiszen általánosságban a saját védelmem érdekében azt mondom, hogy valaki más majd jól fog járni vele, mellette meg velem táncol, és ha minden jól megy, még találkozunk is, akkor most erőltetnem kéne a dolgot, hogy képes legyek megtanulni a barátkozást, vagy mivel úgysem megy nekem, kezeljem nőként a kislányt, aki felnyitja a szemét, hogy nem minden lány ugyanolyan, és a sok keverves pofáraesés után valami jó is történhet velem? Nem vagyok cinikus, tényleg nem, viszont olyan dilemmákat okoz, amilyet még előtte soha senki.
- Nekem ez... szokatlan... fura. Már annyira megszoktam, hogy senkiben sem lehet megbízni, ne csodáld, ha szkeptikusan állok... magunkhoz. – Nem mondom ki, hogy köszönöm, pedig nagyon is így érzem, jól esik a dolog, ám amennyire én felszínes voltam kapcsolataimban, és mások is velem, úgy vélem, első körben meg sem érdemlem, hogy mindez egyszer mégiscsak valami olyanba forduljon át, amit Sarah tud adni nekem. – Pár? Akár egy is elég. Akkor már magamban is bízhatok, hogy értelme legyen máshogyan élni. – Megígérte, de olyan fiatal még, és az ilyesmit nem is lehet erőltetni. Nem is várhatom el tőle, hogy ha talál valaki érdekesebbet, akivel jobban érzi magát, hát pont az én picsogásomat hallgassa, nem szolgáltam rá. Az, hogy szimpatikus vagyok számára még valóban igen korai tény, ettől még bármi változhat. Lehet, hogy holnap már valaki mást fog lelkileg pátyolgatni, vagy ölelgetni, de most van választásom? Ha azt mondta, hogy ne árul el, pedig nem kértem tőle ilyen igéretet, a legjobb, amit tehetek, hogy teszek egy próbát, hogy higgyek neki.
- Olyan nehéz elhinni, hogy téged szeretnélek randira vinni? – Kérdezem ingatva a fejemet, valóban van közöttünk egy csepp korkülönbség, ám miután én nem tapasztaltam, hogy hisztis lenne, ahogyan elvileg a másik srác mondta. Valóban kicsit naív ezzel az egész aurorosdival, mégis annyira kedvelhető, hogy nem is tudom, hogy ha még változik a jelleme, milyen irányba fog.
- Tetszik. Tartom, hogy az embernek azzal kell foglalkoznia, amihez valóban ért, amit szeret csinálni. Talán én magam is erre jutottam volna, de most tiéd az érdem, hogy ki is mondtad, köszönöm. – Valahogy ebben is azt érzem, hogy mennyire egymásra vagyunk hangolódva, nem akarom magamat beleélni, hiszen akkor elég gyorsan ugyanúgy pofáraesnék, mint Andie esetében. Valahogy mintha a sors tenne próbára, túl sokszor hagytam faképnél lányokat, ez fordítva is megtörtént, de az annyira nem érdekelt, de most... valahogy mintha minden új fordulatot venne.
- Komolyan? Egy idegen pasiban? És nem félsz, hogy letámadlak, vagy eladlak egy tevéért? – Végülis a csókkal megtettem, volt benne egy nagy adag öntörvényűség, de nem is akarom hülyének nézni, lekezelni, elméletileg már azért mégse tíz éves, lassan felnőtt nő, aki aurornak készül, már akadhatott lehetősége felmérni, hogy nem hülyíteni akarom, hanem furcsa mód jól esik a baráti közeledése, amit akár valami másra is váltanék, fogjuk rá, hogy tisztességes keretek között.
- Nincs miért bocsánatot kérned. Ezzel ráztál fel. Hogy érdeklődtél. Hogy elvontad a figyelmemet. Valahogy aztán mégis visszatérítetted, de... ez sokat jelentett. Te a depresszióra? Na ne már... ezt úgyse hiszem el. – Húzom magamhoz tánc közben, és csak amolyan találomra puszival illetem az arcát, nekem is szokatlan az ilyen fokú gyengéd intimitás, valahogy a kis naív butus kihozza belőlem. Táncolunk, beszélgetünk, s a végén ha nem nagyon érzi molesztálásnak, még egy kézenfogva sétálás is belefér a végén.

// Olyan cuki... nemcsak a kari, te is *.* Köszönöm szépen a játékot, és amint lesz időd, mehet a kövi!//









[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-07-23, 00:18


Tommy & Sarah


A felszínt kapirgatni jó dolog, és szükségszerű is. Most valahogy mégis a dolgok közepébe süllyedtünk, gyorsan, hirtelen, még ha talán nem is létünk legbelsőbb dolgait fedtük fel, máris létfilozófiám legjavát igyekszem épp rásózni szegényre. Meglepően jól bírja, és ez baromira imponál! Bár ezt a világért sem ismerném be. Itt és most, még. Kicsit olyan, mintha egyenesen szüksége lenne rám, és bár alig ismerem, mégis olyan, mintha jól kiegészítenénk egymást - én ebben bízom, túlságosan is talán. Na tessék: már most se tudna levakarni, ha akarna sem. A sóhaj bár nem kerüli el figyelmem, nem tudom igazán értelmezni - naivitás, tapasztalatlanság, talán. Szavaira egy pillanatra meglepődöm, majd jókedvű mosoly önti el arcom, mi szinte csak úgy felragyog, orcám enyhén kipirul, ajkaim őszinte örömet sugallnak, szemeimben a fények vidor táncot járnak.
Gondolom sokan, akik nem ismernek, talán páran olyanok is, akik igen... – vélekedek – De ez máris az első jele, hogy jó ember vagy te, sőt – vigyorgom rá. Igazi nekem való, jó ember. Így lehet átcsapni az embert a palánk túloldalára - két szép szó, és én hiszek neki. Azért, mert neki hinni akarok. Ráadásul senki sem nevezett még hülye kis angyalnak. De jó is így, szívesen leszek az ő kis hülye angyalkája. Mármint csak neki leszek az... Na remek, már belekavarodtam. – Ugyan... – simítom meg azért tarkóm az utolsó szavaira, mert kissé zavarba hoz. – De... Látod, ilyesmiről beszéltem. Én sem foglak elárulni. – pedig szeretek fecsegni, pletykálni, de róla nem fogok, döntöm el magamban. Nincs rá szüksége. S ha még tudnám, micsoda elhatározások születnek benne a hatásomra - na jó, részben -, hát még inkább megerősítene hitemben.
Nem kell, hogy a szokásod legyen – mosolygok rá elnézően – Pár ember kell, akivel megteheted. Ez kezdetben elég. – gondolom én, mert nekem természetes, hogy akikben megbízom, azoknak akkor is mondom a bajaim, ha nem kérdezik, és meggyőződésem, hogy érdekli is őket a dolog. Túl nagyot ezzel talán nem tévedek, hiszen emiatt bízom meg bennük, és ez kölcsönös is. Remélem. – Én ígérem, hogy nem árullak el – jegyzem meg közben. Más, mint a többi? Valahogy ez olyan furcsa, de jóleső és hízelgő, nem kérdezek bele. S, hogy lehetne ez több? Ezt nem merem mondani. Pláne nem most még, a végén azt hinné, hogy még rosszabb vagyok, mint ő, és úgy szédelgek egyik ágyból a másikba, hogy közben mindenkinek ezt az ártatlan figurát adom be.
Nem spontán, persze – ha már egyszer lebeszélt találkozó lenne, de az elakadó mondatnál azért ráncolom szemöldököm. Hú, lehet, hogy többet, nagyobbat gondol, mint én? Ó, basszus... A végén tényleg el kell mennem venni valami új, csinos kis ruhát, ráadásul nincs egy rendes cipőm se, és a hajam is úgy néz k mint valami igénytelen piperkőcé, vagyis lehetne jobb, aztán... – Tényleg? – szalad ki belőlem, ahogy folytatja, meglepett-jóleső hangon, kissé talán kába, ahogy a gondolataim vadul cikáznak, és próbálják értelmezni, helyére tenni a dolgokat – Húúú... – kommentálom még elmésen. – Az... Mármint... Köszi, vagy... Izé... – most mondjam, hogy kölcsönös? Vagy mit szokás ilyenkor? Jesszus, de nyomi vagyok... S talán már épp megtalálnám végre a hangom, meg a szavakat, mikor magához húz, a puszira akaratlanul mosolyodom el, s ölelem meg őt, jóleső érzés, a közelsége nyugtató, és hirtelen egyáltalán nem érzem szükségét a szavaknak. Csak a kellemes hallgatás, annak ellenére is, hogy alig ismerem, hirtelen a csend nem tűnik kínosnak vagy nyomasztónak. Ritka, ebből fakadóan értékes pillanat, fel se tűnik, hogy valamire nem felel...
Húúú, tetszik az ötlet? – húzódom hátrébb és révedek rá nagy, tágra nyílt szemekkel, s érezheti, hogy merjen csak igent mondani, onnantól menthetetlenül ezen fogok kattogni napokon át én is, és újabbnál újabb, hülye ötletekkel fogok előállni, amiket győzzön majd csak lesöpörni az asztalról. Mégis, szeretnék vele ötletelni a dolgon. Korai? Ugyan! – Eddig? – ragadom meg a lényeget. Nem próbálom meggyőzni, hogy biztosan akadna baráti társasága. Ha senkit sem érez annyira közel magához, talán kár lenne egy ilyen útra elrángatni az illetőt. Na de az az eddig, az pontosan azt a kiskaput nyitja meg előttem, ami számomra viszont a belépőt jelentheti... – Én mennék szívesen – közlöm ugyanis. Lehet a tesóim ezért is agyon akarnak majd csapni mondjuk, ha bejelentem, hogy egy számukra ismeretlen sráccal megpattanok, és körbejárom a világot. Sebaj, nagylány vagyok, megtehetem. Gondolom most... A zene ütemét követem, így az intimebb közelség ellen sem emelek hangot, a tánc által elvárt, helyénvaló.
Bocsánat – motyogom az orrom alatt a következőre, de az emészthető megjegyzés azért bizakodásra ad okot. Talán megszokná. Imádnám érte! Túlontúl tökéletessé válna. – Hát... Szóval izé, általában ilyen vagyok – kezdek lassan pontosítani – Csak szóval... Hajlamos vagyok a depresszióra – motyogom. Nem fedem fel teljes egészében a dolgot, de azt hiszem, azzal együtt, amit korábban meséltem, már érteni fogja a lényeget - mániás depresszió. Hol lent, hol fent, s ez utóbbi szakasz azzal jár, hogy végletesen lelkesedem valami iránt. Tánc, ének, sakk... Vagy ki tudja, hogy éppen mi, majd ezt feledve újra alábukom.
De talán tudnék változni.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-07-20, 17:59



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

   Ahogyan kissé közelebb hajol, a szeméről az ajkára téved a tekintetem, mint ahogyan voltam annyira durva, hogy a számomra leginkább tetsző módon raboltam el a gondok orra elől, pedig a lány tisztességes volt velem, végighallgatott, tanácsot próbált adni, és bebeszélni nekem, nem feltétlenül velem volt a hiba, inkább a körülményekkel, de még mindig van visszaút, hogy ha másféle életet szánnék magamnak. S én így viszonzom. Azóta még a csókon is túllépett, a barátsága fogad, még ha én nem is hiszek ebben, ezt pontosan látja rajtam, mégis itt van, nem menekül riadtan. Lehet, hogy fiatal, de talán ad magának is, nekünk is egy lehetőséget, hátha nem valami katasztrófa sül ki a dologból. Fogalmam sincsen, hogyan lehet az efféle, komolyabb helyzeteket kezelni, eddig a felszínesség jellemzett. Felsóhajtok, és nem csókolom meg, komolyabb jel kell, ha arra vágyik, csupán az arcára simítom a tenyeremet. – Téged most őszintén, ki tud elárulni? Egy angyal vagy meg egy kis hülye is, ahogy mondtam már. Nincs az a galleonmennyiség, vagy méregdrága kártyalap. Valaki egyszer mocskosul jól fog járni veled. – Végül elhúzódik, pedig közel sem bántam azt, hogy ott van szinte centikre, ő is úgy érzi, hogy talán túl intim volt, amit műveltünk, nekem sem ártana majd holnap úgy felkelni, hogy legalább sejtem, mit is akarok az élettől. Visszasüppedni abba, ami eddig volt, vagy más utat választani, türelemre inteni magam, és férfivá érni. Na nem úgy, hogy innentől kezdve automatikusan minden kapcsolatomban magától értetődő a szex. Éppenhogy józannak kell lennem annyira, hogy ne csak a saját szükségleteim érdekeljenek.
- Nem szokásom. Tényleg nem. Nem is értettem, hogy mi ütött belém, túl sokat kérdeztél, aztán nem volt megállás. De... nem érzem magam átverve, mert kihúztad belőlem, hogy mit érzek. Szeretnék bízni, és nem elárulni téged. Ez mondjuk teljesen más alapokon nyugszik, mint ami eddig történt velem. Furcsa, de azért jó. – Szűkítem össze a szememet zavaromban, amit a szeretetről, vagy talán szerelemről beszél. Ezt már végképp nem ismerem, de hogy barátok legyünk, ez végképp olyan fogalom, amellyel nem tudok mit kezdeni. Azt, hogy netán máshogyan tekintetsek rá, mint a többi lányra, még esetleg, de az sem barátság. Vagyis nem csak az. Barátság, és vonzódás, úgy már igen. Csak akkor lehetnek a jövőben... ilyen lány barátaim, ha mellette viszont van valaki, akit vonzónak is tartok. Valaki, aki kitölti annyira a gondolataimat, hogy másokkal már csak beszélgetni tudjak, másféle programokat űzni, mint a fővel.
- Csak ha akarsz. Az nem ilyen spontán... elmászkálás lenne. Ha találkozunk, akkor azt úgy, hogy... szóval akkor... – De fura, nem szoktam ennyit makogni, úgy tűnik a bolond lányka mégis hatással van rám. Furán jól esik, hogy törődik a lelkivilágommal, nem pedig csak úgy dobáljuk egymásnak a labdát... ez azért más szint. – Akkor jó. Ha igent mondasz, akkor ilyen minőségben nem akarnék másoknak is megfelelni. Különben sem akarok már, lassan kezdek kiábrándulni az ilyesmiből. – Mármint úgy értve, hogy ha nemet is mondana, már nem fogok több vasat tartani a tűzben, Andie jelenléte felhívta rá a figyelmemet, hogy nekem is lehetnek mélyebb érzéseim, de Sarah viszont olyan lánynak tűnik, akivel még egy ilyen érdekesen induló megismerkedés ellenére másféle... randit tudnék elképzelni. Ráadásul még benne is van. Odahúzom magamhoz, és csak úgy miért ne alapon egy puszit hintek az arcára. Valahogy ez lehet az oka, hogy a szüleimet érintő kérdésre valahogy elfelejtek reagálni.
- Ez... nem lenne hülyeség. Végre nem nekem kéne a díjakért kaparnom, mások tennék meg, és legalább olyan közegben lennék, amit szeretek. – Nem olyan fejet vágok, mintha elutasítanám a javaslatát, sőt, távolba révedő pillantásommal már egyre lelkesebbnek is mutatkozom, mintha már járnának a fogaskerekek az elmémben, amelynek ő az elindítója. – Mások baráti társasággal mennek... nekem ilyesmi nincsen, lányokat pedig eddig nem vittem ilyesmire... – Ezzel azt mondanám, hogy egyedül, ám kérdő pillantásom valamiféle célzás lehet számára. Tényleg elképesztő, hogy alig pár órája találkoztunk, most pedig már randi, vagy közös utazás merül fel. Ez a lány.. fantasztikus, még ha nem is látja ezt be mindenki! Tánc közben észre sem veszem, hogy közben egy lassabbra váltott a zene, és önkéntelenül is közelebb húzom, hogy belélegezzem az illatát, és intimebb miliőt teremtsek. – Hát... az elején sok volt, de emészthető. – Nevetem el magamat, viszont mivel olyan témákról kérdezett, ami körülöttem forgott, tartottam a tempót, és a végére már el tudtam fogadni, hogy ő ilyen. S mivel valóban kedves kiscsaj.. a társalgás minősége a fontos, nem a töménysége. – Akkor most mázlinak fogjam fel, vagy kitűntetett figyelemnek? Máskor milyen vagy? – Kérdezem, s miközben keringünk egymás körül, alig érezhetően engedem el a kezét, hogy a sajátjaimmal a derekát kulcsoljam át.





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-07-13, 23:59


Tommy & Sarah


Egy fél pillanatig már-már bambán nézek rá, érezhetően nem találom a két szó között az igazi árnyalatbéli különbséget, végül tovasiklok a részlet felett. A többi talán fontosabb.
Ha nincsenek igaziak, nem is tudhatod, miért ne árulnának el. – közlöm, kicsit közelebb hajolok – Dez ez apró gesztusokkal kezdődik... Elárulnál engem? Mondjuk egy szívességért, vagy néhány galleonért? Jó, de egy nagy szívességért, vagy sok galleonért már lehet, nem...? – optimistán feltételezem, hogy néhány galleonért azért nem ütné nyélbe a bizniszt, így meg se várom, hogy feleljen – De ha kezdesz megbízni valakiben, és kitárulkozol... – kicsit hátrébb húzódom, az előbb már a magánszféráját sérthettem talán – ...akkor nem árulnád el őt. Mert megbízol benne annyira, hogy tudd, ő se tenné ezt veled. Azért tárulkozol ki, mert hiszel benne. Ez apróságokban kezdődik, és sok közös program és beszélgetés építi... – néha tévesen, teszem hozzá magamban, de ezekkel az esetekkel olykor hajlamos vagyok nem foglalkozni, pedig kéne – Ha valaki szeret, az nem csal meg. Akkor sem, ha megtehetné. Ez teszi baráttá. – zárom szavaim. Egy pillanatra majdnem hozzáteszem, hogy lehetünk barátok, de nem teszem. Aláásná a szavaim, ha egy nagy dolognak beállított dolgot most ilyen könnyen lengetnék meg az orra előtt. Nem. Majd szép lassan azok leszünk. Szeretném, hogy így legyen, máris kedvelem őt.
A csók kérdésén én már rég túlléptem, szerencse, vagy sem, ilyen vagyok, az anyja kérdése viszont látszólag foglalkoztat. Ha igazán el kéne gondolkodnom rajta, nem az ismeretlen anyán akarok segíteni, hanem a félig már ismerős fiún - hozzá akarok közel kerülni így. A szavai láthatóan meglepnek, nem erre számítottam. – Miért ne találkozhatnánk máskor is? – fúúúúú, vajon ez randi lenne? Mármint legközelebb? Ó, basszus, mit fogok felvenni? Egyáltalán, akkor bejövök neki? Ó, Merlinre, el ne rontsam, már most kezdek izgulni, a fene... – Mármint, izé, szóval persze... Én tökre, izé, tök szívesen, na...! – hú, oké, ez gáz, ennél siralmasabban nehéz lett volna megfogalmaznom, mit akarok – Khm. Szóval, nagyon örülnék neki, igen! – nyögöm ki végre értelmesen is. Huhh. – Hát... Izé, találkozz másokkal is, ha... Ha szeretnél. – teszem hozzá kissé szégyenlősen, pironkodva. Ne azért ne tegye, mert én erre kértem. Azért, mert bár megtehetné, de miattam nem is akarja. Bár ás témában, de épp ezt fejtegettem az imént. Bízom benne, hogy így is lesz - az nagyon sokat jelentene, de ezt csak szemeim csillogása sugallja.
Ó hát... Nem tudtam, nagyon sajnálom, hogy ilyenek. Nem értem, hogy viselkedhetnek így. Mégis, szerintük mit kéne akkor csinálj? – én nem tartom kölyöknek, számomra ő már nagy fiú úgymond. És tök menőnek hangzik, amiket csinált, főleg, hogy velem ellentétben nem csapong egyik hobbiból a másikba. Ellenben a kapcsolatokkal. Rokonlelkek vagyunk, már most úgy érzem. Lenne mit tanulnunk egymástól. – Szerintem tök menő, amiket csinálsz... Meg ahogy – jegyzem is meg végül.
Ó, az tök jó lehet, lehetne valami játék-bolt, vagy ilyesmi, külön szekció a kártyáknak, elszeparálva asztalok, ahol lehet kártyázni, meg mehet bajnokság, meg ilyenek... – lesütöm szemem – Nem, mintha az én bizniszem lenne, nem akarok beleszólni egyből... – na tessék, még meg se született az ötlet, és épp most mondta, hogy nem akarja, hogy beleszóljanak, én máris megmondtam, mi legyen. Remek. De legalább lelkes vagyok... Talán nem rója fel nekem. Azt nem tudom, hogy mennyire lenne szüksége a kezdéshez, de mivel nem említi, hogy nincs rá keret, bennem ez fel se merül. Jobb is, mert azt hiszem, a testvéreim agyoncsapnának, ha nagyvonalúan megígérném neki, hogy kifizetem az egészet, mondjuk a részesedés feléért cserébe, és vezetheti ő a boltot.
Ugye? Szerintem is. Merre mennél? És kikkel? – nem veszem észre, hogy nem lelkesedik úgy, mint én, ellenben ő érezheti, hogy ha nem vigyáz, én meghívatom magam erre az útra mint a pinty. De addig is a tánc... Ó, de hiányzott, testem szinte fellélegzik a könnyed mozgásban, csípőm, derekam kellemesen ring, minden porcikám hajlékony, mint a nád, én magam pedig olyan könnyedén simulok hozzá és követem a mozdulatait, mintha évek óta gyakorolnék vele. Talán egy pörgősebb, dinamikusabb számban később megmutathatom, hogy ennél többet is tudok...!
Úúúú, tényleg nem zavar? – nyílnak kerekre szemeim, és csillannak meg, majd egy pillanatra félrepillantok ennek ellenére is – Erm... Mert nem mindig vagyok ilyen – ismerem be végül csendesen, ahogy rá emelem tekintetem – És amikor nem... Szóval nem szokott feltűnni, érted? – egyedi módon írom le a bajom, egyelőre nem akartam a kapcsolat elején ezzel traktálni egyébként sem, de végső soron talán nem gond, ha tud róla, kivel kezd.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-07-05, 18:44



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

  - Nem kiszolgálod. Kiszolgáltatod. Az más. Barátokkal körbevéve magad... biztosan jó dolog lehet, nekem nincsenek ilyen igaziak. Csak havarok. Nem látom a különbséget, hogy a barátok miért ne csalhatnának meg. Lehet, hogy túl pesszimista vagyok, végülis többnyire egyedül voltam. – Vonom meg a vállamat, talán az is közrejátszik a gondolkozásomban, hogy nem volt előttem igazi családmodel, így a többi kapcsolatomra is rányomta mindez a bélyegét. Nem akartam senkihez kötődni, akkor még a csalódás is elkerül. Sarah végtelenül fiatal, és naív, ezzel együtt viszont jólelkű. Bár belekényszerítettem egy olyan csókba, amelyet nem vágyott, talán azért csak nem volt halálos, azt hiszem volt már alkalmam gyakorolni eleget, fájdalmat nem okozok, vagy csak a szenvedély hevében, inkább a meglepetés zavarhatta kellőképpen. Nem igazán tudok már mit felelni a szavaira anyámmal kapcsolatban, közel húsz éve ezt látom tőle, kétlem, hogy bármiben tudna még változtatni. Vagy azért, mert túl öreg már hozzá, vagy mert én nem vagyok elég, hogy hassak rá. Ezért is vágytam állandóan arra az újabb és újabb sikerélményre, amit a hódítás vagy éppen a kártya nyújt, pillanatnyi boldogság, hogy úgy érezzem, tényleg vagyok valaki. Valójában legbelül nekem is számít, hogy legyen valaki, aki átölel, akivel lehet beszélgetni, még ha mindez nyálasnak, és erőltetettnek tetszik így átgondolva. Lehet, hogy az Andie-s fiaskó után gyorsan vissza kéne zökkennem, és elfelejtenem ezt a butaságot, végülis a csajozáshoz értek, erre itt ez a kislány, akinek meg jól érzem magam a közelében. Így a válaszom végülis nem az anyámra, hanem kettőnkre vonatkozik. – Ezek szerint... találkozunk még máskor is? Van akadálya? Például addig... ne erőltessem a dolgot más lányokkal? – Kérdezek rá talán egy kicsit direktebb módon. Nem akarom azt éreztetni, hogy ha mondjuk máskor is találkoznánk, addig én több vasat tartok a tűzben. Ha úgy döntök, hogy komolyan tetszik ő nekem a fiatalsága, és a nyilvánvaló tapasztalatlansága ellenére, akkor legalább nem leszek szemétláda. Neki kell dönteni. Különben meg semmit nem érzékelek abból, amit mondott, hogy az előző srác holmi hisztizés miatt szakított vele. Kifejezetten nyugodtnak, és kiegyensúlyozottnak tűnik.
- Nem is tudom. Anyám igazából meg se akarja érteni, hogy nekem mi a jó. Próbáltam már dicsekedni neki dolgokkal, amelyekben úgy éreztem, hogy ki tudok teljesedni, az volt a válasza: hát az nagyon kell... Apám meg füttyentett, mintha tetszene neki, aztán meg a hátam mögött szidott, úgy kezelt, mintha még gyerek lennék. Azt hiszem ezt az egész szülő témát már bőven ideje volt takarékra raknom, úgysem jövök ki jól belőle. – Zárom le itt a témát, mert rém bájos, hogy itt tanácsokat próbál adni, ebben én élek már két évtizede, tudom, hogy sosem fognak megváltozni, úgy vélem, hogy egyszerűen irigyek. Ahogyan néz rám azokkal a nagy szemeivel, önkéntelenül az arcára simítom a tenyeremet, őt tényleg érdekli, hogy mi van eltemetve legbelül.
- Azt hiszem... talán egy boltot nyitnék. Nem tudom, hogy milyet. Bármilyet. Akár vegyes bolt is lehet. A lényeg, hogy emberekkel szeretek foglalkozni, nem túlzottan örülnék neki, ha mondjuk a minisztérium mondaná meg, hogy mit csináljak mondjuk aurorként, vagy tanárként .-  Az Abszol-út, vagy akár Roxmorts egészen jó terep lenne, csak már telítve van, főleg, hogy még a témámat sem tudom. A szüleimtől pedig kezdőtőkét sem kérhetnék, negyven éves korukra nem tudnak felmutatni semmit, úgyhogy... jó néhány évig komoly gürcölés előzi majd meg... csak olyan helyen, amit rühelleni fogok, mert lesz főnököm. Szívás...
- Igaz, össze kell kaparnom, ami a kártyás nyereményekből maradt. Egy körtúrát tehetnék. – Nem vagyok túl meggyőző, a családommal nem mennék el, barátaim nincsenek, egyedül pedig olyan vacak érzés lenne. Na de majd még kiderül. Egyelőre varázsoljunk az arcunkra jó kedvet, és táncoljunk egyet. Sarah igazán vékony, könnyedén tudom irányítani, ha olyan lenne az ütem, akár még fel is kaphatom, viszont ennél a középlassú számnál nincsen rá szükség.
- Nem baj, hogy sokat beszélsz, azt hiszem már kezdek hozzászokni. Folytasd csak. Igazából az érdekel, hogy ha szerintem aranyos vagy, akkor más ezt miért látja hisztinek. Igaz... nem vagyunk egyformák. – Forgatom meg, és pont véget ér a szám. Most egy kicsit gyorsabb, pörgőbb szám következik, én bírom a tempót, de ha ő leülne mondjuk inni egy csokilikőrt, pihenhetünk.






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-07-03, 02:20


Tommy & Sarah


Egy fél pillanatig csak révedek rá, merengve, hogy vajon szavai mögött mennyi komoly, valós dolog lapul? Tényleg elvesznék én magam ebben az egészben? Nem, nem hiszem.
Kiszolgálom? Én... Én nem hiszem. A barátok meghallgatják egymást, és a barátság valahol el kell, hogy kezdődjön. Én csak nyitott vagyok... Akire rábízod a titkaid, az értékes, legalább neked. – vélekedek. Másképp nem teregetnénk ki neki, nem? Habár, néha én is kibukok annyira, hogy bárkinek elmondanám, csak kérdezze végre valaki! Nem, mintha ne tudnék titkot őrizni, ha tényleg fontos, mert akkor tudok. Apróságokat időnként kikotyogok azért... Ó, de el is kalandoztam a témától, azt hiszem. – Ha... Ha valaki nem lát érdekesnek ennyiért, akkor neki nem vagyok az, azt hiszem. – teszem hozzá végül is tehát. Nem lehetek mindenkinek érdekes, fura is lenne. Én egy férfit akarok, és négy-öt igaz barátot, csak ez a fontos. A többi pedig olyan... Jó barát, kedves ismerős, ebből sem árt néhány. Minél több. De nem mindenki azért. De ő érdekesnek tűnik, határozottan, félni pedig egyáltalán nem félek tőle. Kéne? Ó ugyan... Hol marad a bizalom a mai emberekből?
Nem az a kérdés, hogy el tud-e – jegyzem meg csendesen, ahogy elképzelem magam előtt a helyzetet. Nem, nem bírnám, nekem kell az élet, a lüktetés, a pörgés és a vidámság. Néha szükségem van a depresszív magányra, amikor mindenkit eltaszítok, és mély letargiába süppedek, amiből szinte az isten sem képes kirángatni, de ha egyszer felkapaszkodom belőle újra, akkor gondolni se mernék rá, hogy... Egyedül...! – Nem beszélni kell róla, hanem csinálni – vetem fel végül óvatosan – Beszélni lehet sok mindenről, elszokott tőle, fél kitörni a komfortzónájából. Hívd el valahova, a barátaival, vagy bárkikkel valami közös programra. Vagy szervezz otthon partit. Én elmennék rá biztosan... Mármint... Ha hívnál... – elvörösödöm, már megint. Ó, a francba már. – Nem, mintha lenne ott helyem, csak... Példának mondtam, hogy az ismerősei biztosan mennének a hívásra – próbálok szépíteni, majd feladom, kár erőltetni, ebből már nem jövök ki jól. S, hogy tényleg mennék-e? Nem is tudom, lehet, hogy inkább engem ijesztene meg, hogy menjek, és nem is az ő anyukáját. Hát mi a fenét keresnék én ott? A végén félreértenék. Vajon a barátait néha hazaviszi, csak úgy? Már megint messzire gondolok.
Nem, tényleg nem... Az ember felelős a döntéseiért, magáért – és végső soron másokért is. Ezért kell meghallgatnunk egymást, ami azt illeti. Ő pedig egy szimpatikus, fiatal srác, bár nálam azért idősebb, és talán nem is olyan életvitelt folytat, amivel egyet tudnék érteni, de ha segíthetek neki... Miért ne tenném? Biztos vagyok benne, hogy nem fogja elfeledni, ki volt mellette, mikor maga alatt volt, és talán engem sem. Egyelőre ez elég, a többit a jövő hozza magával; de nem szeretnék leakadni róla. Ó szegény, ha tudná, mibe sétált bele.
Akármit csinálsz, ha boldog vagy benne, elégedettek lesznek. – szúrom közbe, bár inkább magamról beszélek, arról, amit én tapasztaltam, és gondolok. De ha igazán belegondolnék, talán tudtam volna mondani olyat én is, aminél a hajukat tépték volna, ki tudja? – A saját elképzeléseid...? Valamit csak szeretnél, nem? Naaa – bíztatom, éreztetve, nincs rossz válasz, nem fogom lenézni, vagy kiröhögni. Nagy szemekkel pislogok rá csak, érdeklődve, de ha nemet int, nem kérdezem újra, hiszen épp az előbb mondtam, ha nem akarja, nem erőszak. Tényleg nem, csak ajh, érdekel! Végül mégiscsak felel, és egy pillanatra hallgatásra bír. Most... Most tényleg úgy érzem, hogy valóban kitárulkozott, talán jobban, mint eddig, és erre nem felelhetek valami hablatyot, kósza kelekótyaságot locsogva, ahogy szoktam. Az őszinteség révén pedig közelebb érzem magamhoz, mint eddig, olyan, mintha régóta ismerném legalábbis. – Igen, így... Tényleg nehéz lehet, azt hiszem. Utazni szép... Van egy mondás. A megtett út fontosabb, mint a cél. – egy pillanatra elakadok, mert félúton elvesztettem, mint is akartam ebből kihozni – De ha szeretsz kártyázni, foglalkozhatsz ilyesmivel. Valaki biztosan megtervezi az új lapokat, vagy azt, hogy egy-egy régebbit kizárjanak, újratervezzenek, meg valaki meg is rajzolja őket, és gondolom, vannak tesztelők is, mellette meg kártyázhatsz is – állok elő a remek ötlettel. Már szerintem az, aztán lehet, lehurrog, de legalább lelkes vagyok. – Vagy ott az ereklyevadász, ha mégis utazgatnál. Lassan nyár, van időd kipróbálni, hogy tényleg szeretsz-e utazgatni, meg ilyenek – Az láthatóan fel sem merül, hogy az időn túl talán pénze már nincsen. Effélével én nem kalkuláltam soha, mert engem sose fenyegetett.
Na de irány a táncparkett, végre! Ahogy kicsit lazít, én is ezt teszem, noha látszólag izmaim, tagjaim könnyedek és lazák voltak, a tüdőmből még így is ki tud siklani egy kis adag levegő. Gondtalannak érzem magam, ahogy szinte repülök a parketten, ez az egyik lételemem, hogy vezet, azért hálás vagyok, ez adja az érzetet, hogy összetartozunk - legalább most, ma este. S talán lesz még ilyen - így vagy úgy.
Megint messze gondolok. Halkan felkuncogok, mint a lágy patak csörgedezése, olyan vagyok, visszafogott, de karakteres és kedves. Remélem. De ha nem, az se baj – a nevetés akkor is bájossá formálja az embert. Neki is többet kéne, jól áll neki, állapítom meg.
Köszönöm – felelem, és most valóban hálás vagyok neki ezért, ezt éreznie kell. Egyre szimpatikusabb, és cserébe megkímélem a parfümöm további jellemzésétől. – Hm? – pillantok fel a simítás nyomán.
Hát... Nem, szerintem nem. Mármint Anyu persze törődött mindannyiunkkal, elég sokat. – felelem tűnődve – De ott volt például az egyik nővérem, ő szinte mindig magába forduló, nem mond semmit, ha mégis, akkor is izé... Szóval tök negatív, meg ilyenek, és az ember tudod, próbál lazább lenni, meg beszélni helyette is, meg ilyenek – kezdek bele, fel se tűnik, de ahogy erről kezdek beszélni, megint előjönnek azok a fránya "izé"-k és "meg ilyenek"-ek. Ehh. – Meg ugye nekem kellett foglalkoznom a húgommal is, aztán ott is próbáltam figyelmes és törődő is lenni, meg... – Felsóhajtok – Jajj, megint sokat beszélek, mi? – de legalább feltűnt!



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-06-28, 14:57



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Tulajdonképpen Sarah igazi kincs vagy, csak így kiszolgáltatod magadat mindenkinek, példának okáért nekem is. Nem mondom, hogy ez baj, viszont hol marad benne az, hogy te értékes vagy? – Ezzel nem bókolni akarok, kissé témaindítást kezdeményezek. A mosolyt őszintén viszonzom, a csókon túl valóban rá voltam kíváncsi, arra az önzetlen lányra, aki feláldozza az estélyét, hogy egy hozzám hasonló csábmester sztorijait hallgassa mondjuk a csokibékás kártyáról, vagy hogy éppen mit szúrt el korábban a lányoknál. A fiatal McCaine lány pedig azon felül, hogy még vacsorát is készítetett nekem, felvállalta azt, hogy az ő bugyijába is be találok majd kukkantani azzal, hogy elhívom magammal. Valóbajában több esze van ennél, és felmérte, hogy nem vagyok most abban az állapotban, hogy egy újabb egy éjszakás kalanddal gazdagítsam a naplómat, főleg nem vesződnék egy szüzikével, ha erről lenne szó. Összegzésül simán aláhúzhatjuk, nem feltétlenül a nőt, sokkal inkább az érdekes, és csinos lányt látom benne, aki ha minden romantikus fellengzést el is dobunk, más, mint a többi. Nem várja el, hogy körülugrálják, figyelmes, érdeklődő. Ez új helyzetet teremt.
- Én is azt hinném, aztán amikor felhívom rá a figyelmet, amikor mindig azt mondja, hogy most teljesedett ki, és hogy nagyszerű ez így, hogy el tud menni programokat csinálni. Nem tudok belegondolni abba, hogy vajon érdemes-e őt így elfogadni, hiszen minden diktatórikus mozdulata ellenére valahogy sajnálom őt, hogy mindenkit eltaszított. Lehangoló... – Csóválom a fejemet, végülis olyan model sem volt előttem, hogy milyen nőideált keresek az anyám nyomán. Az első talán három lányt még be is mutattam otthon, de miután anya mindenkiben megtalálta, hogy miért nem tetszik neki, akkor ez abbamaradt, elvesztettem a lelkesedésemet. Ha véletlenül Sarah egyszer odajutna, hogy anyám elém kerüljön, biztosan megkapná szegény a háta mögött, hogy olyan passzív, nem életrevaló, hogy egy elhízott tehén lesz belőle, akit nekem kell eltartanom. Pontosan ismerem már a szava járását.
- Nem éppen... Mindegy, nem lehet mindent a háttérre fogni. Vélhetően a családom csak egy adott mintával indított útnak, azt hiszem lennie kellett másoknak is, akiktől ellestem azt, hogy milyen legyek. – Utalok arra, hogy nem lehet már mindig mentségként a családra mutogatni. Már túl idős vagyok ahhoz, hogy csakis a saját döntéseimért legyek felelős, és ha úgy vélem, hogy ideje lezárni egy szakaszt, akkor nem kell elvárnom, hogy bárki büszke legyen rám.
- Mert nekem nem olyan könnyű, mint neked Sarah. A te utad ki van jelölve, be akarod váltani azt az igéretet, amit szerinted tenned kellett a szüleidnek, auror leszel. Nekem élnek, és már nem is nagyon érdekel, hogy büszkék legyenek rám. A saját elképzeléseim meg még... – Simítok végig az államon, még megfogalmazni is nehéz. Itt ül velem szemben egy sokkal fiatalabb, mégis lényegesen érettebb lány, akit az élet kényszerített rá, hogy legyen valaki. Én még senki vagyok. – Nem tudom eldönteni, hogy valamire vágyom, vagy csak azt akarom, hogy többnek higgyenek, mert megtettem. Utaznék, de valóban ott akarok lenni, vagy csak elmondani, hogy jártam ott? És különben is, nem tudom, hogyan várható el egy tinitől, hogy olyan szakmát válasszon, amit még sosem próbált ki. Az egész rendszer furán van felépítve. Nem értem. Kártyázni szeretek, de abból... ha komolyabb céljaim vannak a nők felszedésénél, nem igazán tudok semmit letenni az asztalra. – Vonom meg a vállamat, cseppet sem zavar, hogy Sarah továbbra is az a durrbele alkat, még üdítően is hat, hogy valakivel ennyire őszintén, feltárulkozóan tudok beszélni. Cseppet sem érzem olyan hisztisnek, mint amilyennek lefestette magát az előző kapcsolata kudarcát illetően. Biztos vagyok benne, hogy csak arról lehet szó hogy akkor nemisége hajnalán állt, még arról is meg kellett bizonyosodnia, hogy adott esetben tényleg ő tetszik a pasinak, vagy lényegében mindegy, csak szárnypróbálgatás.
A táncnál éppen illünk magasságban egymáshoz, önkéntelenül is átsiklik az agyamon, hogy ha hozzámbújna, tökéletes helye lenne a mellkasomon anélkül, hogy az államba ütközbe. Alkatra kicsit sportosabb szálkás karjaimmal úgy át tudom ölelni, hogy nem kell nyújtozkodni, és nem is gebe, hogy a bordái fájdalmasan koccanjanak rám. Kellemesen formás, meg kell hagyni. Főleg hogy a mozdulata is gyengéd, engem is késztet arra, hogy lazítsak kicsit a szorításon, nem kell görcsösen ragaszkodni az alfahím szerephez, hiszen méltó partnerem. Ettől még vezetem, ezt nem rázom le magamtól. Nehéz kifejeznem, hogy valóban kedvelhető lánynak tartom, különös, hogy ilyen zavart vált ki belőlem, és amikor nyersebben is szólok hozzá, nem veszi magára, vélhetően a hangsúlyom és a mimikám derűről árulkodik az irányába.
- Már meg sem próbállak leállítani. Elfogadom, hogy szörnyű vagy. – Rázom a fejemet, nevetve, és csak végigsimítok az arcán amolyan érdeklődő mentalitással, majd eszembe jut valami. – Az mitől lehet, hogy te ilyenre formálódtál? Volt valaki a környezetedben, aki sokat beszélt? Vagy... olyan, aki mindig másokkal törődött? – Nyilván abba is belegondolhatnék, hogy a jelleméből adódóan ilyen rendes, de jobb egyelőre még szőnyeg alá söpörni az ilyen gondolatokat.




[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-06-19, 05:23


Tommy & Sarah


Öhm... Értem. – felelem nagy bőbeszédűen, kicsit zavartan is talán. – Én... Szívesen segítek másoknak, és hallgatom meg őket, végül is, örülök, ha kíváncsi vagy rám – pillantok fel rá egy vakító mosollyal. Mert így értelmezem, nem csak a csókra, de rám is kíváncsi volt, s talán még mindig az. Ez jóleső és megnyugtató érzés, kellemes hinni benne. A komolysága majd idővel eldől.
Azt nem tudom, mennyire ismeri be a dolgait másoknak, vagy egyáltalán mit jelent, hogy beismeri, talán csak egyfajta figyelmeztetés, és aztán ha mégis belesétálok a csapdába, magamra vethetek? Nem tudom, én ezt nem tudom egyszerűen megítélni, és nem is akarok ilyesmiken gondolkodni. Több okból sem, az egyik az, hogy kissé naivan hajlamos vagyok csak úgy sodródni a dolgokkal, és hinni, hogy mindenki jó ember, vagy legalábbis azzá akar válni körülöttem. Tehát ő is, hiszen olyan kedves, nem akarna nekem ártani, ebben biztos vagyok - és ennyi nekem bőven elég. A többi úgyis kiderül majd, ebben biztos vagyok, és várom is.
De hát az... Nagyon magányos lehet úgy – jegyzem meg, elgondolni se tudom, hogy valaki egész nap ül otthon, és ezoterikus eseményeket vízionál, vagy követ, vagy bármi. Pedig elég élénk a fantáziám szerencsére. – Ez elég... Szomorú. – jegyzem meg. Hogy nem barátként tekint a szüleire, az nem furcsa, sőt, hiszen nem barátok, szülők.
Ezek szerint nem vagytok túl jóban – óvatos, tapogatózó kérdés, bár szavaiból világosan kicsengett. Nem értem, én nem tudnék haragudni a testvéreimre... Illetve... Ez így nem igaz. De nem akarok emlékezni arra az időszakra, és most már nem tudnék. – Nem hinném, hogy koloncnak tekintenének – fűzöm aézrt hozzá, majd a téma tovasuhan a gyermekvállalásra. Korai? Persze, nem is szülnék msot még, sőt, Merlinre. De mint sok lány, már kiskoromban is babáztam, ás arról ábrándoztam, hogy egyszer álomszép menyasszony leszek, és aztán saját gyerekeim lesznek. Persze az álmodozás és a tudatos tervezés elválik egy ponton, esetemben csak részben. – Nem gondolkodtál rajta túl sokat – ténymegállapítás inkább, semmint letolás vagy kérdés. Mondjuk a fiúk nem szoktak, azt hiszem. Vagy csak nem ezt a részét a jövőnek, majd alakul.
Azt hiszem, igazad van – bólintok, ez túl filozofikus nekem, azt hiszem, hogy hozzá tudjak szólni, úgy igazán, de érdekes annyira, hogy érdeklődéssel hallgassam, ha esetleg szeretné még boncolgatni a témát. – De nem mondtad meg, mi szeretnél lenni – jegyzem még meg, mintegy mellékesen. – Bár ha nem akarod megmondani... Vagy nem tudod, izé... Sokan nem tudják, amúgy – kezdek is mellébeszélni. Na ennyit a tapintatosságomról, pedig biztosan okkal hallgat... Meg aztán kevesen vannak olyan sziklaszilárd - vagy legalbbis annak vélt - elhatározással a jövőjüket és munkájukat illetően, mint én. És még ez is változhat, hiszen éveim vannak még addig.
Így tehát jöjjön az iszogatás, majd az est fénypontjaként a tánc. A határozottság tetszik, a durvaság riaszt, ez inkább az előbbi még, így a magabiztosság, mellyel kezel, valahol még imponál is, ezért szelíd együttműködéssel engedem át magam neki, és hagyom, hogy vezessen. Finoman simulok hozzá, ahogyan azt elvárja. Bennem nincs keménység, lágyság és puhaság dominál, könnyed elengedetség, merevségnek nincs helye. Ha az ital em is, a mozgás mindenképp jó hatással van rám, még inkább ellazít, ajkaimon állandósul a bájos mosoly.
Tényleg? – pillantok fel, ahogy megszólal. Lehülyézett, de nem veszem magamra, sőt, már-már hízelgésként kezelem a szót. – Köszönöm! – teszem hozzá. Nem tudom, mit illik még mondani, az övét nem méltatom, az siralmas lenne.
Gyümölcsös – jegyzem meg közben, bár nem kérdezte – Kicsit édeskés, nagyon szeretem, a legtöbb francia parfüm nincs ilyen kellemes szerintem – kezdek locsogni - megint.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-06-13, 22:43



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

 - Ez most más. – Magyarázom, én is homlokráncolok csak úgy mellékesként. – Pocsék hangulatban voltam, de ez már tart egy ideje. Nem pótléknak akartalak használni, egyszerűen csak jó fej voltál, hogy önzetlenül segítettél kicsit elterelni a figyelmemet. Ritka ez, így érzem. A csók meg csak játék volt, nem szántam bántásnak, többet nem lesz ilyen, ha nem akarod, kiváncsi is voltam még mellette, ezt felvállalom. – Az, ahogyan élek egy ideje, valóban nem túl bizalomgerjesztő, főleg egy lány számára, aki csak annyit tud rólam, hogy bevallottan imádom cserélgetni, hogy éppen kivel kavarok. Csak éppen nem feltétlenül ismertem volna be, ha már nem érezném én is enyhén gáznak a dolgot. Talán igaza van azzal hogy megítél, visszacsinálni már nem tudom a múltat. Azt sem akarom, hogy úgy érezze, hogy ő az, aki képes megváltoztatni, hogy utána máson mérjen le frissen szerzett jófiúságomat. Fiatal még nagyon, jól teszi, ha távol tartja magát a hozzám hasonló bunkóktól, akik csak arra képesek, hogy a kis szüzikéket csak úgy odavágják, és a lelket is kihajtják belőlük egy ingerlőbb menetben. Csak egy a lényeg, mindez a test élvezeteiről szól, elfeledni, és elfeledtetni azt, hogy a lélek mire vágyik, szinte függőségnek is mondhatnám, lényegében még az aktuális leányzó is csak oda koncentrál, hogy fájdalom és kéj együtteseként fókuszáljon a teste megannyi pontjára, lábujjhegyétől a feje bubjáig, nem csupán az elsődleges nemi jellegekre.
- Semmit. Otthon ül, és sajnáltatja magát, vagy éppen mindenféle mugli porhintéseket követ, mint az ezoterika. Valahogy rabja ezeknek a... szép szóval nem is tudom kifejezni... szarságoknak. – Vállat rántok, a szüleim, a családom kész katasztrófa, ám igaza van Sarah-nak, legalább élnek. Ha arról van szó, hogy végképp nem tudok kihez fordulni, ha beszélgetnek, végeredményben ott vannak, bár közel sem tekinthetőek mondjuk barátnak.
- Egy öcsém. A szüleim kedvence. Szeleburdi, mint az apám, és arrogáns, zsarnok, mint az anyám. Igazi tökéletes, várt gyerek, míg én csak becsúsztam, és kolonc voltam a nyakukon. Sebaj, majd egyszer... igen, egyszer én is akarok gyereket. Bármennyire is nehéz most elképzelni, furcsának tartom azt, aki ezt azt ösztönt kiírtotta magából. – Húzom el a számat. Lehet, hogy nagy sármőr voltam az utóbbi időben, és még nincs itt az ideje, hogy máris feleségben gondolkozzak, de ha megtalálok valakit, hát miért ne lehetne belőle Mrs. Jeffers? Egészen jól hangzik. Viszont ami érdekes, Sarah is agyal már ilyesmiken. Nem, nem is annyira furcsa, lányoktól azért megszokottabb, hogy a sorsukon töprengenek. Az biztos, hogy ha lesznek gyerekei, akkor kapnak bónuszba pár nagynénit. Meg egy nagybácsit is, ha jól értelmeztem, hogy van egy bátyja is.
- Fontos... mégsem ért hozzá azt hiszem senki úgy, ahogyan azt kéne. Én sem. Mindenki csak csapong, elfojt, amikor kommunikálni kéne, és zúdít, amikor megtartani kéne. Árral szemben úszunk. Fene, mikor lettem ilyen költői? – Mosolyodom el, engem aztán nem az zavar Sarah esetén, hogy fiatal, hiszen nem akarom máris az ágyamba cipelni, a csóknál is erőteljes ellenállásba ütköztem, még ha játszott is a kedvemért, pedig a fene essen bele, ő aztán tényleg lelki partner, akivel beszélgetni lehet, s ez felértékeli azt is, hogy bár fiatal, mégis lehet látni benne a csajszit. Csak éppen nem lennék hiteles, ha leszokóban lévő szexfüggésem közepette itt próbálkoznék nála. Máris kísértésbe esek, még ha ez az út merőben más is, amit többségében alkalmazni szoktam. Mondhatjuk úgy is, hogy csak úgy megesik velem, hogy felfigyelek rá, főleg a beszélgetésnek, törődésnek köszönhetően. Iszogatásba merülünk, nem is nagyon figyelem az arcát, hogy talán ez szintén újdonságként hat számára. Mintha én lennék a gonosz farkas, aki tévútra csalja szegény Piroskát. Áh, Sarah inkább barna, de a metafóra nagyjából stimmel. Csak hát kérdés, mennyire legyek én az a szemétláda, aki kihasználja az ártatlanságát... A jótett helyébe durvaságot, és manipulatív csábítást várj... Elég szemétül hangzik. Mondanám, hogy ha én nem teszem, megteszi más. Nem baj, akkor sem én leszek az a kőbunkó, aki átveri a palánkon. Ha igazán úgy gondolom, hogy legalább barátok lehetünk, akkor félreteszem az eddigieket, és az életben talán másodszor (elsőre Andie) korrektebb leszek a tízéves átlagomnál. Már csak tapintatból is a szülei miatt, és viszonzásul, amiért nem tolt le a rinyálásom miatt.
A mosolyát elsőre nem is értem, most akkor mégiscsak túlteszi magát rajta, hogy én vagyok a rosszfiú, vagy most mi van? A legelbűvölőbb mosolya sajnálatos módon megintcsak hatásos, bár nem viszonzom, csak magamban füstölgök, hogy képes hatni rám, aztán meg nem viseli a következményeket. Hát igen, itt a hiba a lányoknál, túlságosan tágak a halmazaik, én már lazán lánynak tudnám tekinteni, ő meg barátzónázik itt nekem. Vagy én is ostoba szeszélyes lennék? Mindegy, a tánc csak tánc. Ráfogok az ujjaira, hogy kövessem a parkettre, úgy látom az ital őt is oldja, én viszont már megszoktam, így a búskomor önsajnálat azért elkísér. Egy közepes tempójú számnál érünk oda, amire nem feltétlenül lehet lassúzni, viszont pörögni sem nagyon így azt a kezét, amit fogok, továbbra is fogom, másikkal pedig a derekát markolom meg finomnak nem nevezhető érdességgel, és magamhoz húzom, feszüljünk csak teljes testtel egymásnak. Ha már táncolni hoztam, francba a finomkodással. Elnézek a válla felett, viszont ha tovább folytatja a trécselést, féloldalasba fordítom a fejemet.
- Jó az illatod kis hülye... – Mormolom oda, eddig sem fogtam magam vissza, ezután sem kell majd attól tartania, hogy másként kezelem, mint amit magamban fogalmaznék meg róla.






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-06-11, 04:15


Tommy & Sarah


Nem hinném – felelem derűsen, végeláthatatlan optimizmussal állok a kérdéshez, én se tudom, miért. Igaz, nem is ismerem az illetőt - talán ezért is. – Az emberek tanulnak, és változnak, legfeljebb lassan. – így gondolom, és úgy hiszem, ez talán biztató is lehet. Ha kitartó, érhet el változást, és... Szerintem ráférne, megérdemelné, ezért szurkolni fogok neki. Szörnyű lehet a magány, amit érez.
Semmi gond – felelem kissé félszegen. Csak... Nekem ez furcsa, gyors, nem is ismerem még, ezért kicsit... Megriaszt? Igen, azt hiszem, zavarba hoz, nehéz így. De nem bántott meg, csak... Azt hiszem, nem akarok még egy lenni egy gyűjteményben. Az várna rám vajon? Egy ideig rajta felejtem tekintetem, elgondolkodón, de a válasz mégse jön, hiába is várom.
Nem, mintha egy ilyen srác akarhatna tőlem bármit is. A csalódás teszi, holnapra talán már fel se ismer... Kár is az efféle gondolatokra ragadtatnom magam tehát, azt hiszem. Igaz, ezen a ponton kedvem lenne felpofozni magam - az előző túlcsorduló optimizmust úgy váltotta fel a végletes pesszimizmus, hogy szinte fel se tűnt. Ajkaimra mosoly költözik; nem, nem fogom engedni, hogy így legyen. Engem nem lehet csak úgy elfelejteni. És talán nem is akarna. Ebben bízom.
Ó – bököm ki eztán, mosolyom halovánnyá fakul, ámbár kitart. Nem lehetett olyan szörnyű az a baleset: dolgozhatna, ha akarna. – Akkor mit csinál? – ráncolom közben szemöldököm – Jajbocsánat, ez illetlenség, felejtsd el – korrigálok gyorsan, mert feltűnik, hogy ez talán rosszul megfogalmazott kérdés így, ebben a formában. – Akkor neki rengeteg kapcsolta lehet... Tök jó – jegyzem még meg azért az apjára vonatkozóan, talán nem pont azt a részletet megragadva, amit az ember elvárna.
Igen... Szeretnék családot majd. Nagy családot, három-négy gyereket – jegyzem meg elgondolkodva – Nem tudom elgondolni, milyen lett volna egyedül – teszem még hozzá – Neked vannak testvéreid? – lehet már kérdeztem, bele se gondolok, mert már folytatom is – Nem is tudom... Nem szeretném, ha a párom is auror lenne. Nem szeretném, hogy a gyerekeim egyszer úgy járjanak, mint mi. Te milyen családot szeretnél majd? – furcsa logika. Én auror leszek, ha leszakad az ég, akkor is - de a férjem, no, ő már ne legyen az. – Amúgy te mi akarsz lenni majd? – kérdezek rá, ha már így szóba jött. S persze, McGalagonyról nagyjából semmit se tudok: a kép kialakult róla a fejemben, az öreg, ijesztő és szigorú asszonyról, akit mindig magányosnak gondoltam el már gyerekként is. Ez a kép a mai napig sem változott - nevetséges.
Úgy gondolod? Nem is tudom – ebben kicsit bizonytalan vagyok, de hajlok rá, hogy elhiggyem, ha elég meggyőzően mondja. Nyíltnak és őszintének tűnt velem, nem hazudna: állítsa meggyőződéssel, és elhiszek neki bármit. Azt hiszem.
Én úgy hiszem... Hogy az érzések kimutatása komoly és felelősségteljes dolog; nekem pedig fel kell nőnöm, például ehhez is. – felelem lassan. Igen, igyekszem változni, felnőni, mert muszáj. Így talán Sashának nem fog kelleni - nem idő előtt. – Csak... Idő beletanulni. De igyekszem. Ő ebben egészen más volt. – talán az a baj, hogy korombeli volt. A srácok meg lassabban érnek amúgy is, legalábbis állítólag. Nem tudom, mert ezen még soha nem merengtem úgy igazán, pedig talán kellett volna. Tommy például érettebbnek tűnik - talán még nálam is, alighanem rá volt kényszerülve. Vele alighanem jobban megértjük egymást, mint néhány évfolyamtársammal.
Az italomba belekóstolok, kicsit megremegek, ahogy az első korty legurul torkomon, tán még enyhe libabőr is végigszalad a karomon, de nem tolom el magamtól az italt. Nem rossz, igazság szerint, de meg kell szokni. Az alkohol mindig ilyen, szinte égetve marja bele jelenlétének tanúságát torkomba, de aztán enyhül. Érzetre.
Finom, csak még nem ittam ilyet. – felelem lassan. A három-negyedik korty után már határozottan az, ha ő megissza sajátját, hát én is így teszek, majd csillogó szemekkel nézek fel rá, a lehető legelbűvölőbb mosolyommal. – Akkor táncolunk? – az igenlés legapróbb jelére is mozdulok, és nyújtom felé kezem, hogy ujjaim az övéire fonva szinte bevonszoljam a táncparkettre. Ki tudja, honnan jött ez az új lendület a lelkesedésemben, de töretlennek tűnik, jókedvem visszatér, ha egy pillanatra meg is ingott volna a témák hatására.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-05-28, 20:26



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

  - Jól hangzik Sarah. Megpróbálhatom... ám minden alkalommal meg kell ezt tennem ugye? Megváltozni úgysem fog. – Húzom el a számat, azt hiszem apám már túl öreg ahhoz, hogy felnőttkorba lépjen, megmarad nagy gyereknek, akit furcsa módon nekem kéne olykor helyre billentenem. Ez már csak azért is furcsa, mert nekem is megvannak a magam démonai. Küzdök velük, ám úgy igazán tapasztaltnak nem mondanám magamat. Többek között még szeszélyes is vagyok, hiszen lám a csók tekintetében is csak jót akartam, olyan terelést, amelyben egy kicsit kifejezhetem a hálámat, mégsem jár kötöttségekkel, csupán megízlelni egymás ajkait. Talán tényleg pici még ahhoz, hogy ilyesmiben legyen része, én meg belerángatom. Kár volt.
- Sajnálom, én csak... azt hittem jó lesz. Többet nem fordul elő. – Talán rám fér, hogy tényleg valaki csak a barátom legyen, és majd ha úgy alakul, hogy tanácsot adhatok neki, hogy viselkedjek egy hozzá korban illővel, ha megérett a helyzet, akkor meg fogom tenni, hiszen amilyen kedves, egész este azon van, hogy jobb kedvem legyen, én meg elrontok mindent a spontán hülyeségeimmel. Itt ezen a ponton eldöntöm, hogy az este további részében inkább a lelki dolgokat helyzem előtérbe, s zavarba sem hozom a felesleges érintésekkel. Végülis igaza van; vadidegen vagyok a kitárulkozásom ellenére. Az nem jogosít fel semmire, hogy mesélt a szülei haláláról.
- Anyám semmivel. Évekkel ezelőtt volt egy mágikus balesete a munkahelyén a minisztériumban, azóta járadékot kap, pedig dolgozhatna. Éli világát. Apám... tulajdonképpen sosem tudtam mit űz. Olcsón vesz, és drágán ad el. Ereklyéket többek között. Kéz alatt szerzi őket. – Hallgatom most kicsit őt, ahogyan sétálunk a falu felé, néha elkalandozik a tekintetem a csillagok felé, igazán szép most az este, kiegészítve a cserfesen szófosó kislánnyal, aki tulajdonképpen teljesen másféle színt visz az életembe, mint eddig bárki. Azt hiszem így is bőven elégedett lehetek a dolgok alakulásával, kész lehetek túllépni nemcsak Andie-n, hanem az életem korábbi szakaszával, a felszínes kapcsolatokkal.
- Még elég fiatal vagy, hogy ki tudd egyensúlyozni. Az aurorlét mellé, ha mindenképpen ehhez ragaszkodsz, bele kell férnie a családnak és a barátoknak is. Így nyilván aggódni fog érted valaki, ha nem a párod is véletlenül auror, ám aki veled akar együtt lenni, annak nyilván teljesen el kell fogadnia téged. – McGalagony végülis tanár, nem auror, és nem ismerthetjük a múltját. Talán otthon férj, és gyerekek, unokák várják. Végülis eléggé gondoskodónak tűnik, a szigorúsága a munkájának szól, alapjában véve nagyon is jólelkű, sőt a griffendéles ismerőseim szerint még szeretnivaló is. Amennyire én emlékszem rá, alaposan megnyirbálta az átv jegyeimet. Attól még nem utáltam.
- Nem tudod, viszont az ellentétes nemű elmondhatja azt a szemszöget is, amit nem biztos, hogy tudsz képviselni. – Elhallgatok, ebben sem értünk egyet, nem is gondoltam, hogy ez a pár év ekkora szakadékot tud képezni kettőnk között. Inkább akkor táncoljunk, abban talán nem lesz olyan, ami kicsit is zavarra adna okot, majd igyekszem úriember lenni. Végülis jogos, mindez csak barátkozás, erre az alkalomra szól. Ám a fentiek ismeretében nem érzem, hogy jogos fognom a kezét, meghagyom a szabadságát, és talán a faggatózásom is teljesen felesleges. Mindensetre végighallgatom, hiszen érdekel, hogy mi is történt vele, ám már túl messzire mentem.
- Ezt átérzem. Nem  mindenki ugyanakkor kész, hogy megtegye, hogy bármit is kimutasson. – Ezek alapján tényleg hülye vagyok, vélhetően újdonság volt, s közel sem természetes, hogy Friccset egy számomra vicces, számár megdöbbentő módon vertük át. Igaz, a lány csókja nagyon is édes volt minden tapasztalatlansága ellenére, most úgy érzem a föld alá tudnék süllyedni, de vissza már nem csinálhatom. Megjönnek a csokilikőrjeink, megvárom, míg belenyal a sajátjátba, addig szótlanul forgatom magam előtt a sajátomat, igyekszem túllépni a baklövéseimen.
- Kóstold meg, de nem erőszak. Ha nagyon érzed rajta az alkoholt, nem gond ha áttérünk egy üdítőre. Aztán mehetünk táncolni, ha szeretnél. – Dobom fel a lehetőségeket. Fogalmam sincsen, hogy most éppen milyen kedve van, én kioktatva érzem magam, mintha minden szépen összedőlne, amiben korábban hittem. Hát ez van...






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-05-22, 22:36


Tommy & Sarah


Elgondolkodom szavain, ez egyike a jó tulajdonságaimnak: hajlandó vagyok gondolkodni, és szoktam is, mielőtt beszélnék. Igaz, ez nem mindig segít a helyzeten. Lassan bólintok szavaira, jelezve, megértettem.
Akkor ne mond neki, hogy nincs igaza. Vezesd rá, hogy úgy higgye, ő maga jutott erre a következtetésre. Mintha az ő saját belátása lenne, még büszke is lenne magár. – vélekedem. Ez a jó pedagógusnak is az ismérve, nem? Nem megmondja, hogy hülye vagy te ehhez, menj inkább sakkozni, hanem megpróbál rávezetni a helyes megoldásra, útra. Mert hiába hoz döntést sok pénz felett, ha időről időre rossz helyzetbe kerül, nem? Gondolom én, bár lehet, van akinek ez a hullámzás is jobb, mint teszem azt tartósan egy alulról elfogadható szint. Fogalmam sincs, mert nem tudom, mit jelent az az „alsó szint”, beszélni róla meg bárki tud. A család további ágairól nincs tudomásom, így második feleségről sem például, de vélhetőleg jobb is ez így. Ami a csókot illeti...
Mert meg akartál – ingatom fejem. Én meg még sajnáltam szegényt a nagy csalódás miatt, na szépen állunk. Vállat vonok – Nincs büntetés – közlöm – Miért lenne? – mármint, tényleg nem értem, miért is kéne, hogy legyen? Mármint... Kérjen elnézést, és nagyon is sajnálja, de ezen túl még mit várhatnék? Vagy milyen megtorlást adhatnék? Csak nem verhetem meg, vagy... Nem is tudom, mire gondol. Elég, ha tényleg sajnálja.
Mivel foglalkoztak a szüleid? – mármint biztos van valami konkrét szakmájuk, amiben dolgoztak, nem? – Ők az életüket adták érte, hogy mi egy jobb világban élhessünk... Nem adhatjuk fel ennek a jobb világnak az eszméjét. – kezdem magyarázni közben, elgondolkodóan, messze komolyabban, mint az eddigi témák során – Ha semmit sem csinálunk, akkor azok, akik őket is megölték, gond nélkül rombolhatnak tovább... És akkor nem csak a követésük, de a haláluk is értelmét veszítené. Azzal... Azzal nem tudnék együtt élni. – lehet, az aurorsággal se mondjuk, de ez szerencsére egy olyan kérdés, ami egyelőre nem most fog kiderülni. Eztán azonban nem tudom elfojtani kuncogásom, amely a röpke nevetés után is megmarad.
Na látod, éppen ez az! – felelem, most már vigyorogva, mintha az előző komoly téma nem is lett volna – Aztán pár év múlva olya leszek, mint Ő... Brr –nem, dehogy leszek, pláne nem pár éven belül, na de a lehetőség, az azért adott, és ijesztő. Mármint, hogy megvénülök egyszer, egyedül, és nem lesz másom, mint az iskola... Se barátok, se párkapcsolat vagy gyerekek, legalábbis McGalagony esetében így látom ezt kívülről. Aztán persze ki tudja, de akkor is rossz lehet. Mindjárt meg is sajnálom.
De hiszen jólelkűnek kell lennem. Tudnom kell, ki ártatlan, és ki nem, ki szorul védelemre... Vagy ki hazudik, és gonosztevő igazából. – bár szerintem azzal is leülnék teázni, és próbálnám meggyőzni, hogy amit csinál, az gonoszság, és inkább hagyja abba. – Józanság... Az van. – gondolom én, aztán éles helyzetben lehet, én lennék az, aki a sarokban ülne és sírna, míg a többiek az életüket kockáztatják. Ahogy segít a hoppanálás után, hálásan pillantok fel rá, én nem gondolok rosszra, vagy értem félre ezt, még az után sem, ami nem is oly rég történt, de ahogy sikerül megtalálnom egyensúlyom, kibújok azért az érintés elől, mielőtt ő értene félre.
Azonban következő szavai, na azok nyomán újra elönt a vörösség, és kínosan szegezem tekintetem mindenfelé, csak őrá nem. Szép a talaj, hát még az ég, és a környező falak.
Attól, hogy lány, még nem tudom én se, másnak mi jár a fejében – ragadom meg a gondolatmenet lényegét, mert még mindig úgy gondolom, hogy erről nem illik beszélni, ilyesmit csinálni se illik, csak csendben, eldugottan, kettesben, nem, hogy beszélni róla, pláne nem ellenkező neművel, hát... Merlinre! Így inkább csak belibbenek hát a vendéglátóipari egységbe – Meg... Ez olyan furának is hangzik – bököm ki azért. De eztán hagyom a témát tovasiklani, mert ahogy belépünk, körültekintek, megcsodálom e helyet, van mit, kellően nagy, hogy lekösse egy időre kíváncsian fürkésző pillantásom. Alapos vagyok, meg kell hagyni, de jó tudni, hol van az ember, nem?
Bírni fogom! – ígérem közben mosolyogva, majd lezuttyanok tehát a mutatott helyre, ahova vezet – És kíváncsian várom! – teszem hozzá pimaszul, na nem provokálom (annyira), tényleg érdekel, mit tud. Hiszen ő is táncolt, és... Nem, nem lovallom bele magam, túlzottan legalábbis. A csokilikőrt tudomásul veszem, nem emelek szót ellene, nem is tudom, milyen amúgy, de biztos nem rossz. Akkor nem inná, nem?
Egy röpke pillanatig összefűződő ujjainkra vetem tekintetem, de nem rántom el kezem, kissé zavarba jövök újra azért, ahogyan felpillantok a srácra, ámbár ez alighanem inkább a témának szól, amit csak azért se hajlandó elereszteni, úgy érzem.
Nem volt... Semmi. Azt hiszem, én gondoltam túl sokat oda, ahol valójában nem volt semmi. – felelem lassan – Úgy hittem, hogy találtam valakit, akit érdekel, mi van velem, akivel kölcsönösen törődünk majd egymással... De attól tartok, őt a lelkivilágom, vagy egyáltalán én magam nem érdekeltem soha. Vagy nem eléggé. – másképpen el tudott volna viselni. De nem akart, nem tudott, egyre megy. Megbántott, a lelkembe gázolt, és nem beszélek szívesen róla, hogy mennyire engedtem magamhoz közel. Nem, nem nagyon, Tommy talán röhögne is rajta, oly’ kevéssé, és talán ez (is) hiba volt, másképen talán még együtt lennék a volt fiúmmal, de... Már mindegy. Talán őt jobban érdekeltem én, mint fizikai test, objektum, és miután nem kaphatta meg, egy idő után félrelökött. Nem tehetek róla, túlságosan magam alatt voltam én ahhoz, hogy bárkivel is... Elvörösödöm újra, erről végképp nem fogok beszélni, azt hiszem.
Bár ki tudja, lehet, pár pohár ital után sírva fogok minden apró részletet kiteregetni... Ez még odébb van.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-05-08, 21:16



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

   

- De nem ismered őt. Soha nem fogadná el, ha a gyereke mondja meg, hogy nincs igaza. Főleg mivel én még nem tettem le semmit az asztalra, ő pedig már hatalmas galleonok felett hozott döntéseket. – Csóválom a fejemet meg, az apám olyan, hogy ha csak egyszer találkozna vele Sarah, biztosan csúnyán nézne rám, hiszen az öreg maga a bűbáj. Elsőre, csakis egyszer. Aztán ha jobban megismerné, látná a káromkodásait, dührohamait, és hogy őt is lekezeli. Nyájas, de csak azok felé, akikbe nem kell energiát fektetni. Jó, én is hibás vagyok, nem volt még soha senki komoly, ezért engem is úgy kezel, mint saját magát, hogy nekem csak laza kis kapcsolataim lehetnek. Elváltak a szüleim, és apámnak van egy rémségesen öreg második neje, aki a házimunkát végzi, míg az öregem pedig fűvel-fával csalja. Azt hiszem innen a nők felé tanusított kategórikus felelőtlenségem. Amit lassan szeretnék levetkőzni.
Nem mondom, hogy bánt, hogy behúztam a csőbe a csók témát illetően, mert egyrészt nincs így, hiszen nem szándékoztam megalázni őt, nem gondolom úgy hogy a világból ki kéne menekülnie, mert megcsókolta valaki a színjáték kedvéért, végülis veheti kellemes meglepetésnek is. Másrészt mintha nyomasztaná kissé a dolog, egyszerűbb lett volna seprűvel meglógni. Ez jutott eszembe, már késő bocsánatot kérni, holott kedvemre való a társasága, kicsit engem is kiránt abból a szánni való búskomor önsajálatból. Remélem nem utált meg nagyon, valahogy nála nem örülnék az ilyesminek.
- Már megint túlmagyarázol mindent. Megcsókoltalak, mert van annyira rossz hírem, hogy rólam hihető, hogy egy egyemistával éppen szórakozni megyek. És megcsókoltalak, mert meg akartlak csókolni, ha lett volna egyszerűbb megoldás is. Nincs olyan, hogy ahhoz képest. Így tettem, a büntetést meg vállalom a csipkedésen is túl. – Nem, azért annyira nem veszem félvállról, hogy milyen érzések kavaroghatnak benne. Nem akarok most túlzottan gondolkozni, hiszen pont szándékomban állt kicsit legyűrni magamban a szoknyavadászatot, ám miután jól esett a törődése, hát elkapott az érzés, hogy csak így tudunk átslisszanni a gondnok hálóján. Édes megoldással, Sarah számára valószinűthetően inkább nyomasztó, elgondolkoztató érzéssel. Felmerül bennem, hogy felajánlom, máris mehetünk vissza, ha nem akar velem lenni. Ennyire arrogáns dög azért nem akarok lenni.
- Logikus, hogy az ember főleg a szüleit követné. Nekem ez nem annyira adatott meg, neked meg már aligha lehetséges, csak az emlékükbe tudsz kapaszkodni. Kissé valóban hősiesen gondolkozol, mégsem állítom, hogy a griffendélben lenne a helyed, végülis érthető, ha a szüleidet követnéd, csak éppen... kétlem, hogy az kéne hogy meghatározzon, hogy milyenek voltak ők. De ha auror akarsz lenni, hát a te döntésed, én aztán nem tartalak vissza. – Ahogyan felnevet, megvan bennem valami halvány késztetés, hogy megölelgessem, olyan kis bájos, szeretnivaló, de miután bennem valami macsót lát, meg hát a csók emléke sem törlődött még ki, nem nagyon volna helyénvaló.
- Ajjjmár... megint általánosítasz. Te puha selymes ajku vagy, és lyukat beszélsz a hasamba. Nem minden tanár ilyen, bár McGalagony csókja... fúj... – Most már én is nevetek, kezdünk átmenni felettébb infantilisbe. Közel sem baj, legalább elengedhetem a lányok témáját, nem kell Andie-vel sem foglalkoznom, és rágnom magam, hogy bezzeg milyen jó azoknak, akik ha mondjuk tetszésüket fejezik ki, valami hasonlót kapnak vissza.
- Véletlenül sem. De ha auror akarsz lenni, azért tényleg nem árt odatenni némi józanságot. Túl jólelkű vagy... – Segítek megtartania magát, amikor megtántorodna a hoppanálástól, megint sikerül kissé egymáshoz érnünk, nem akarom, hogy megint rosszul érezze magát, valahogy a csók óta furdal némi lelkiismeret, bár... ha nem akarna velem lenni ma este, vélhetően már régen képen vágott volna.
- Szerinted az. De ha ennyire tabunak tartod.. Szerintem nem vagy hisztis, és különben is, ezt nem a barátnőkkel kell megbeszélni, hiszen ők ugyanúgy a női szemszögöt tudják véleményezni, holott egy másik pasival megejtve... nem logikusabb, hogy témavágó választ kapsz? Szerinted én haverokat faggatnék ki, hogy mi járhat egy lány fejében? Annak mi értelme lenne? – Belépünk, miután fizettem, nem is gondoltam volna még koraeste, amikor pocsék kedvvel nyitottam, hogy a csinos, ám fiatal kislány nem csak a csókpartnerem, még tulajdonképpen a siratófalam is lesz. Randinak nem mondanám ugyan a dolgot, fogjuk fel baráti táncinak, annak viszont meglepően érdekes.
- Itt aztán jól meg tudlak majd pörgetni, csak bírd gyomorral. – Elsőre leülünk, hogy nyerjünk némi hangulatot az italokból, Sarah még túl kicsi, és nem én leszek, aki leitatja. Amit én kérek... Bour-bon... Nem, az erős lenne neki. Legyen akkor...
- Jó. Csokilikőr! Kettőt! – intek az arrajáró pincérlányok egyikének, aki nyitott szemmel és füllel jár a környéken, visszabólint, és eltűnik. Összefűzöm az ujjaimat a leányzóéval minden hátsó szándék nélkül, majd ismét rápillantok. – Nem akarom én kihúzni belőled, ha azt mondod, hogy túlságosan intim dolog, hogy beszélj az illetőről, vagy hogy mi is volt tulajdonképpen, ejthetjük a témát. – A pillantásom azonban mégis enyhe kiváncsiságról árulkodik, ellenben úriember leszek, tartom amit mondtam, ha nem, hát nem.






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-05-04, 23:01


Tommy & Sarah


Szerintem mindent meg is lehet oldani beszélgetéssel. Nyilván van oka, hogy így gondolom - így neveltek, így éltem eddig, soha nem találkoztam olyanokkal, akiktől komolyan félnem, rettegnem kéne, akik bármikor készek lennének ártani nekem, elsöpörni, mint valami rongyot. Nem is igen tudom magam elé képzelni ezt a típust. Ironikus, hogy épp én akarok aurornak menni, ezzel a világképpel... A berögződéssel, hogy mindenre van magyarázat, mi több, megoldás is - és nem az erőszak, meg ezek. Végső soron mindenki jó valamire - elrettentő példának, vagy kabalának lehet, én is jó lennék azért.
- Szerintem akkor neki lenne szüksége valakire, aki tudja terelgetni, ha kell, nevelni. - állapítom meg nagy elmésen. Nem gondolok bele mélyebben, ijesztő lenne, ha nekem kéne megnevelnem egy felnőttet. Ha egy gyereket, akkor is mondjuk, de azzal szívesen foglalkoznék azt hiszem, na de egy kiforrott felnőttel mit lehet kezdeni? Bár nem számít, azt hiszem, én akkor is megpróbálnék segíteni, mert olyan vagyok. Épp ezért is jól sejti - ha van tea, akkor semmi gond, a világvége meg úgyis eljön, ha el akar. De ennek ellenére is hagyom a témát tovasuhanni eztán, mert bár az ő szüleiről beszélünk, mégse locsogok e témában olyan szívesen, mint tettem a kártyák esetén. Talán irigylem őt még így is - neki vannak szülei.
De ennek nem adok hangot, nem is tudnék, mert az események felpörögnek. Sietős, kapkodós öltözés, és indulás, sürget az idő. Persze a zökkenőmentes távozás nem megy csak úgy, így akadunk össze Friccsel is, de végül sikerül átverni. Még úgy is, hogy alighanem a hármasunkból engem lep meg a leginkább ennek a módja, ami siralmas, eltekintve, hogy én vagyok a csók egyik alanya. Még úgy is, hogy inkább elszenvedő fél vagyok, semmint aktív partner. Talán majd egyszer... Addig értékelje, hogy nem verem ezt le rajta. Nagyon.
- Spontán adódó helyzetben nem lehet terv-szerűen eljárni. - világosítom fel eztán. Már hogy ne lettem volna spontán? Persze lehet, hogy aki már nagyon sokat élt, és készül sokféle helyzetre, vagy csak megélt sok mindent, annak egy spontán helyzet is ismerős, vagy mégsem oly váratlan, és gond nélkül kezeli, csuklóból. Na én nem vagyok ilyen. Azonban azt sikeresen elfelejteti velem, hogy intéztem hozzá egy kérdést a "csak"-ról, mint elhallgatásról, így ezen állításom boncolgatom tovább. - Tehát ahhoz képest... Milyen lett volna az abszolút jól? - pislogok rá ártatlanul. Nem az érdekel, ő mit élvezett volna a legjobban, hanem, hogy szerinte mi a legbiztosabb reakció a helyzetben. Bár gyanús, hogy végül e kettő ugyanaz lesz.
- Igen, én is. - bólintok. Egy pillanatig elgondolkodni látszom, szoktam olyat is, szerencsére, de aztán folytatom, kicsit lassabban, gondolkodósabban. Balom mutatóujjával szórakozottan kezdem hajam csavargatni közben. - Amúgy is az akarnék lenni, nekem ők a példaképeim - főleg apu, de az most mindegy, hiszen már mondtam neki. Persze, hogy ez tényleg így lenne-e, már nem derül ki, de kellemes így elgondolni - Szeretnék tenni érte, hogy tényleg egy jobb világban éljünk. Olyanban, ahol senkinek sem kell meghalnia többé egy álomért. - mugliknak sem. Engem nem érdekelnek az olyan álmok. Az én álmom idilli, békés és nyugodt, és ha kell, ezért kész vagyok ölre menni. Legalábbis most így gondolom, aztán lehet, az első vérfolt láttán sikítozva szaladok haza, hogy az egyik sarokba beülve, összehúzva magam sírdogáljak egy hétig. Az felettébb kínos lenne. - Mi lehetne magasztosabb, mint igazságot szolgáltatni és békét, biztonságot hozni? - mint valami kampányszlogen. Azt hiszem, ha egyszer eljutok az éles kiképzésért, az elöljáróim sírva fogják a földet püfölni röhögőgörcsük közepette, ha ezt nekik is előadom. De ha elég kitartó leszek, és bizonyítok, akkor egy idő után muszáj lesz ennek változnia, és hiszem, hogy elszántságom csodálatra méltó lesz. Mert elszánt leszek - legalább ebben az egyben. Végül eleresztem hajam, mert nekem is feltűnik, hogy macerálom, inkább Tommyra fordítom figyelmem, majd felnevetek, csilingelően-bájosan.
- És a művészek puha, selymes ajkúak, akik lyukat beszélnek a hasadba? Vagy ez a tanár jellemzője? - kérdem vigyorogva, mint a vadalma. Ha azt nézzük, az auror sem hipnotikus szájmozgással fegyverzi le ellenfeleit mondjuk, de... mindegy is. - Rendben, majd egyszer rákérdezek még, később, hogy akkor hogyan gondolod. - felelem azért jókedvűen. Magamban közben már félre is seprem a dolgot. Nem számít a véleménye, nem ez ügyben. Auror leszek, kész. Az leszek, ha mondom! Merlinre, miért bizonygatom ennyire magamnak?
Lehet, nyáron tényleg elmegyek a Minisztériumba, némi tapasztalat talán megerősít annyira, hogy ne kelljen önmagam is szuggerálnom többé, hanem elszántságom újult erőre kapjék. Mert így lenne, nyilván nem ábrándulnék ki... Megint az örök optimizmusom. - Szerinted akkor... Legyek mufurcabb? - Bukik azért még ki belőlem egy kérdés, persze az auror-szakmához köthetően.
Azonban eztán hoppanálunk, és... Nem, nem ettem sokat, hű, szerencse, de tényleg, így viszont minden bennem marad, huhh. Ártatlan bocsánatkéréssel pislogok fel rá, laposan, de aztán kihúzom magam, mikor már biztos vagyok benne, hogy megállok a lábamon, kezem nem húzom el előle. Túl nyílt és közvetlen vagyok, azt hiszem, de fel se tűnik, hogy elszöktem egy idősebb sráccal a suliból úgy, hogy senki se tud róla. Valójában ha el akarna adni külföldre szex rabszolgának, hát itt lenne az ideje, még csak nem is gyanakodna rá senki, hiszen Friccs látta - ő egy egyetemistával van épp valamerre a suliban... Valahogy mégse tartok tőle, ellenben a témától, amit feszeget. Vörösségem nem múlik, ajj, miért csinálja ezt velem?
- Naaa, ne csináld már - bököm oldalba szabad kezemmel - Ez olyan kínos - és tényleg nem illik róla beszélni, főleg nem fiúkkal, nem? Tökre tabu, meg minden, még a barátnőimmel is csak röhécselve beszélünk ezekről, hát... Na! Ezek után eszemben sincs az én hisztisségemről beszélni, hát az kéne még, így csak némán követem őt, na lám, sikerrel befogta a szám. Még akkor sem szólok, mikor ő fizeti a belépőket, ő a fiú, neki kell. Udvariasan fogadom ezt, ahogyan úri lányhoz illik (természetesen meg is köszönöm, egyszer, illedelmesen), nem csapok balhét, vagy próbálom kifizetni neki - az talán a középrétegnél dívik, én nagyvonalúan fogadom e nemes gesztust: nem tudom felbecsülni ennek értékét, így tényleg gesztusként fogom fel csak. Eztán belépek mögötte, tekintetem mint a villám, cikázik végig az egész helyen, méri fel a hely kinézetét, berendezését, a bent lévők arcát, állapotát... Mindent. Alapos vagyok, de gyors. Igaz, ez azzal jár, hogy talán egyes részleteket nem fogok tudni pontosan visszaidézni később, de nem is hiszem, hogy bárkit is érdekelne, hány méter magasan van a szellőző...
- Hű... Még sose jártam itt, tök jól néz ki - közlöm közben, ahogyan bentebb lépdelünk, s leveszem kabátom, jobban mondva hagyom, hogy Tommy lesegítse rólam, s felakassza valahova. A kérdésre elgondolkodom. Vajsört. Vagy töklevet, gyümölcslevet... Kólát, na mg persze teát, hiszen britek vagyunk. De talán nem erre gondol... Ööö... Ittam már boros kólát, vodkanarancsot, de az nem ízlett annyira, mert sok volt benne a vodka, azt hiszem, és kóstoltam két féle koktélt is, de nagyon fura nevük volt. Ja meg ittam pezsgőt, szilveszterkor, de az valami borzalmas. Nem, ezt, így, ebben a formában csak nem mondom, az meg mégiscsak gáz, ha kérek egy pohár tejet, mint a jól nevelt kislányok. Bűbájos mosoly ragyog fel ajkaimon. - Csak, amit te is kérsz. - felelem tehát. Na, pompás, azt hiszem, ezt a kérdést sikerrel abszolváltam! Csak megy ez.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-30, 20:33



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

 Sarah ezért naív. Mert azt hiszi, hogy mindent meg lehet oldani azzal, ha a másik lelkére beszélünk. Jó, én most viszonylag könnyű eset voltam, hiszen szinte kiáltottam a segítségért, mert ki akartam beszélni magamból, hogy mennyire pocséknak érzem a lányokhoz fűződő viszonyomat, és hogy Andie-vel is milyen balul sült el mindent, de ugyanezt nem lehet leegyszeríteni az apámék szintjére. Most úgy hangzik, mintha mindig dacolni akarnék vele, hogy csak azért is ellentmondjak az ötleteire, pedig nem. Szó sincs róla. Csak még túl kicsi ahhoz, hogy lássa, nem mindenre van megoldás.
- Ő egy nagy gyerek, viszont bennem lát gyereket. Fel sem merülhet, hogy nincs igaza. Eltapsolja a pénzt, aztán csodálkozik, hogy nincs. Sajnos ez ilyen egyszerű.  – Nem akarom én megint lehurrogni, mert valami hihetetlenül kedves teremtés, és mindenkinek segíteni akar még látatlanban is. Ha rossz kedvem van, máskor szinte automatikusan őt kéne felkeresnem, mert a világvégéből is valami teapartit csapna. Bármennyire is újabb pocsék téma, ezt már tudom vidámabban kezelni, főleg, mert abban igaza van, hogy nekem legalább élnek a szüleim, habár anyámmal nem beszélek már nagyon hosszú ideje. Megszűntünk egymás számára lépni, támogassa csak az öcsém baklövéseit. Közben tehát elindulunk kifelé, és az este egyik fordulópontjához érünk, ahol szíve joga lenne belémfojtani a csókot, vagy elmerülni benne. Ha cimkéznem kéne a dolgot, viszonzás hiányában mégiscsak az utóbbihoz lőném be, én sem viszem túlzásba, nem akarom, hogy kicsit is rosszul érezze magát a meglepetésen túl, viszont azt meg kell jegyeznem magamban, hogy milyen selymesen puha minden ott legbelül, és bármennyire is fiatal, nincsen ellenérzésem őt illetően. Ha nem is akarok egy ideig a lányok frontján harcolni, ezt akkor is kellemes emlékként tudom megőrizni, kötöttség nélküli gondnok átverés némi nyelvleckével. Igen, ezzel tudok azonosulni.
- A helyzethez képest jól. Spontán voltál te is.  – Van bennem némi késztetés, hogy minimum egy csigacsápként nyújtózkodó tincsét eltűrjem az arca elől, de mégsem teszem, így is átléptem egy olyan küszöböt, amit a helyzetnek megfelelően hoztam élesbe, minden más gyengédség már túlzás lenne. Annak a hangulatnak a megcsúfolása, hogy nem rég még Andie miatt dacoltam. Értékét veszítené a dolog, még ha bizsereg is a szám Sarah miatt. Még az a kis bosszú is olyan kedves volt tőle.
- Halllottam róluk. És te is az akarsz lenni.  – Mondom ki szinte arra vonatkozóan, hogy most direkt a halálba rohanna, hogy legyen értelme a szülei halálának? Így pont nem lenne. Aztán meglehet, hogy nagyon is ügyesen varázsol, most látom először, így ezt nem tudok felmérni, mégis inkább művészként, vagy tanárként tudom elképzelni. Amivel aztán alaposan meglepem. Pedig nagyon is empatikus, bele próbál látni a lelkekbe, és hát nem ez lenne egy jó tanár ismérve? Vagy csak mint barátról gondolnám ezt? Tényleg nem tudom.
- Tanárnak. Ezek csak tippek, nem tudom ennyi idő alatt még csak azt tudtam meg, hogy hihetetlenül sokat beszélsz, mindenkit meg akarsz menteni, és puha a szád.  – Talán minden összefügg mindennel, például a sok beszéd alatt felpuhul a szája, és mivel használja a nyelvét, ezért csókol ilyen jól, a megmentés már csak a gyengédségéből adódik. Vagy már megint túlgondolok mindent, mint a legtöbb hollóhátas. Inkább hoppanáljunk. Itt azért igyekszem finoman átkarolni, nehogy a vállamon kössön ki az előbb elfogasztott finom vacsora szegény Sarah gyomrából. Amikor úgy tűnik, hogy minden rendben van, akkor elengedem és pusztán a keze után nyúlok.
- Nocsak... végre eltaláltam egy olyan témát, amelyet mégis kerülnél? Nem kell válaszolnod, az is eléggé beszédes.  – Ezzel aztán végképp nem akartam zavarba hozni, ő hozta fel a dolgot, akkor maradunk annyiban, hogy túl hisztis volt a fiú számára. Ezt én nem érzékeltem, de lehet, hogy más stílust vesz fel, ha együtt van valakivel. Számomra inkább szeszélyes macskának tűnik, aki karmol, ha veszélyben érzi magát, mégis... az esetek nagy részében törleszkedik egy kis szeretetért, és nem lehet csak úgy eltolni. A szórakozóhely, amihez beérünk, már úgy tűnik alaposan tele van, mégsem tűnik zsúfoltnak, csak népszerűnek. Leszurkolom a belépőket, hiszen logikus, én hívom meg, ha már így ajánlottam. Tábla hirdeti, latin est van. Kedvemre való stílus. Nem egy klasszikus diszkó, sokkal inkább beülős, beszélgetős, táncos hely. A boxok egyikébe kísérem a lánykát, és megvárom, míg leveszi a kabátját, amit lesegítek, és felakasztok egy közeli fogasra, a táskája maradhat nála.
- Mit szoktál inni, ha éppen elszabadulsz az iskolából?  






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-27, 13:09


Tommy & Sarah


Engedem a kártya-témát tovasuhanni, érdekes volt, felkeltette az érdeklődésemet - amit mondjuk nem nehéz -, de szerencsére értettem, elég volt, jó. Ettől még nincs mázlija, nem ülök le a kispadra magamba fordulni, vagy epekedve várni az újratalálkozás örömét, amikor ismét rávetődhetek a témára. Sajnos úgy tűnik, akad bőven olyan téma, amiről el tudok locsogni, végeláthatatlanul - így nem is szabadul tőlem. Még akkor is, ha a következő téma kicsit fájó, igyekszem nem mutatni, mégis - inkább az ő szüleiről akarnék beszélni, sőt, egyből védelmembe is vettem őket, holott nem is ismerem őket. De nem tudom, akarom elképzelni, hogy ne lennének jó szülők. Hiszen éppen azért szülők, hogy szeressék a gyerekeiket.
- Akkor beszélj vele erről. Mindenkire lehet valamivel hatni, és ki tudna igazán a lelkére beszélni, ha nem a fia? Ha nem tud a pénzzel bánni... Egyszerűen segítségre van szüksége. - valakire, aki megtanítja. Igen, újfent végletesen optimista vagyok, vagy csak bolond, nehéz lenne megmondani, de tapasztalatlanságomból fakadó világlátásom makacsul ragaszkodik az általam elképzelt, felépített világhoz, életszemléletembe pedig nem fér bele, hogy vannak olyan emberek, akik egyszerűen csak... Ilyenek. Apáék gyilkosát sem tudom szülőként elgondolni például. Szánalmas. De ezen nincs időm töprengeni, már hogy is lenne, Merlinre, hiszen e helyett sokkalta fontosabb, na jó, aktuálisabb kérdések kötnek le hamarosan: mi a francot vegyek fel?!
Ahogy visszatérek hozzá, már indulhatunk is, ámbár a problémamentes távozást nehezítő körülményként csoszog be a képbe Friccs, meg a macskája. Kiver a víz attól a macskától. Tommy pedig nem hagy időt, hogy felfogjam, mi következik, igaz, talán jobb is, ha előre közli, azt hiszem, felpofozom. Így azonban  vad ellenállás, majd a látszólagos viszonzás kerül terítékre, barátibb, mintha balhéznék. Sokkal.
- Az... Lehet - hagyom rá tehát. Bár azt hiszem, úgyse tudnék akkorát ütni, mint kéne, hogy igazán megérezze, nem? - Nem? Te mondtad, hogy jól viseltem, gondoltam, valamihez képest jól. - jegyzem meg, de szinte azonnal hagyom is ezt a részt, mert megakadok azon az egy szón, ami valami elhallgatást sejtet. - Csak? - kérdezek rá tehát. Nem mindegy! Vagy lehet, az, így ennyiből nem tudnám megmondani. A kérdése azonban meglep. Nem mondtam, mik voltak anyáék (bár talán céloztam rá, na jó), azt hiszem, azt sem, pontosan mi történt velük. A kérdés tehát azt sugallja, hogy annyira képtelenség engem aurorként elképzelni, hogy egyből kizárta, hogy ez az indíttatás belülről fakadjon. Ez felér egy arconcsapással, mert én az akarok lenni, és az is leszek, be fogom bizonyítani, hogy remek auror válik majd belőlem egy napon, és ha kell, hát egész nyárra beköltözöm a Minisztériumba ehhez. Újdonsült elhatározás fakad tehát e gondolatokból, de nem maradok néma, felelek neki is.
- Apáék is azok voltak, igen - közlöm lassan, ahogy gondolataim újfent visszakanyarodnak hozzájuk. Nem is akármilyenek, már szerintem, amennyire én meg tudom ítélni, ugyebár. - Megölték őket... - bukik ki belőlem, ámbár lehet, hallott is az esetről, csak nem rakta még össze, ki is vagyok. - Nekem... Apa a példaképem volt, és az is marad. Auror leszek. - közlöm, érezhetően ebben nincs apelláta, az leszek, pont. Szavaira eztán furcsa mosoly jelenik meg ajkaimon mégiscsak - Nagyon szeretek rajzolni, bár mostanában kevesebbet szoktam. Nem tudok színezni, egyszerűen nem megy. - pedig szépen rajzolok, nagyon is. Legalábbis ezt mondják. De ezek mindig fekete-fehérek, vagy kék-fehérek maradnak, soha nem színesek, egyszerűen borzalmas eredményt szül, amikor megpróbálok színeket adni a papírra vetett gondolataimnak. Mindenesetre e szavakkal próbálok valahogy kibújni is az alól, hogy művészlélek lennék. Én? Ugyan, dehogy is. - Tanárnak? - kérdezek rá eztán. Ez az opció fel se merült bennem, és ahogy lelki szemeim elé beúszik McGalagony képe, el is fintorodom kicsit - Hát... Izé, szerintem nem lennék jó benne - jegyzem meg. Hamarabb mennék el kiképzőnek az aurorok közé, az is tanít, nem? És persze, annak meg aztán pláne nem illenék, épp csak ebbe nem vagyok hajlandó belegondolni.
A hoppanálás után azonban megszédülök, térdeim megrogynak, mintha menten összecsuklani készülnék, így kapaszkodom belé, hirtelen, ösztönösen, de megérzem hamar, hogy ő is elkapott. Jólesőn melenget ez a tény, mert ez is azt igazolja, hogy szerető és gondos ember ő, akármit is mond magáról. Azért egy jó 5-10 másodperc után kellően összeszedem magam, hogy kiegyenesedjek, s elnézést is kérjek, ahogyan azt kell. Jól nevelt lány vagyok én, amúgy. Azonban a kérdése...
- Mi? - pislogok fel rá, és ha eddig látott már vörösödő embert, na az hozzám képest semmi, úgy vörösödök el fülig, ha nem tovább - Ajj, most miért akarsz zavarba hozni? - hagyjon már, ez olyan... Kínos téma, hát illik ilyesmiről beszélni?! A kérdés után most rá se merek nézni, az utcát tanulmányozva indulok meg a szórakozóhely felé, hogy oda belépve azért már érdeklődve tekintsek körbe, felmérve, mégis hova hozott.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-25, 21:32



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

Megvonom a vállamat a témazáró kérdésére, pedig hogy logikus, hogy ha valamit ennyire nyögvenyelősen kényszerítünk, nem is nagyon fog sikerülni. Mégis barátságosan mosolygom Sarah-ra, hiszen roppant jól esett tőle, hogy nem csak a játék szempontjából érdeklődött, biztos vagyok benne, hogy azért is tette, mert engem akart egy kicsit  sikereimre emlékeztetni, beszéltetni, hátha ettől visszakapok valami önbizalmat. Valahol igaza is volt, bár alaposan átesett a ló másik oldalára, mert egy idő után már sok volt, hogy ennyire mélyen bele akar menni a dolgokba, egy kötetlen beszélgetés most jobban rám fért volna, viszont a célját elérte, a sajnálkozáson túl végülis képes voltam elvonatkoztatni Andie-től. Nem mondom, hogy most azonnal visszapattanok a nyeregbe, de ha egy Sarah tipusú kislánynak is volt már pasija, talán egyszer én is találkozom majd valakivel, aki tud értékelni.
- Apám sem sokkal jobb. Igaz, hogy néha felém néz, de hihetetlen mód link, mindig csak igérget. Talán ezért is gondoltam, hogy a saját magam ura leszek, mert már többször mondta, hogy majd bejönnek az üzletei, nyissunk majd boltot... Na de ezt lassan tíz éve mondja... Már elvesztettem benne a hitemet. Van olyan, hogy egy hónapban tízezer galleont szór el, aztán a következő héten már macskaszőrös kardigánban látom knútokat keresgélve a zsebében... Valahogy nem vagyok túl jó családi háttérrel megáldva. De... kétségkívül legalább élnek még, úgyhogy...  –  Sajnálom a lányt, hogy ilyen korán elárvult, próbálok empatikus lenni a témában, pedig legtöbbször odáig tart ezen tulajdonságom, amíg le nem kerül a lánykáról a bugyi, ellenben Sarah olyan kedves, baráti módon közelített meg, hogy valahogy ez most fel sem merül opcióként.
Majd negyed óra múlva kissé ezt azért felül kell írnom, igaz, nem a szex merül fel lehetőségként, ám nem láttam más megoldást, mint úgy átverni a gondnokot, amit ki is nézne belőlem. Nem akarom én bántani a lányt ezzel, de a tervem nagyszerűsége az egyszerűségével magyarázható, váratlan, meglepetésszerű. A csók, amit én adok, végül bennem is meglepettséget szül. Finom, puha ajkai ugyan nem árulkodnak a viszonzásról, ám korántsem egy gyerekről, hanem egy leendő fiatal nőről van szó, akivel most olyan helyzetbe keveredtünk, amely még az este folyamán fel sem merült egymással kapcsolatban. A simulása ellenben bizsergetőn hat rám, szinte késztetést érzek, hogy beletúrjak a hajába, vagy a hátánál fogva gyengéden megsimogassam, de nem cél, hogy valami más is történjen most, mindez csupán színjáték.
- Ha mondom, akkor minimum felképelsz, és nem is engeded. Nem szoktam teszelni senkit. Akiket választok, többnyire egyetemisták, csak... mindegy. – Vonom meg a vállamat, pontosan tudjuk, hogy mire gondolok. Mind felszínes kapcsolat volt engem tekintve is, és a lányok nagy része sem vágyott másra, mint holmi hetyegésre. Aztán oda jutunk, hogy beindul az a hangulat, amikor már egy pitypangtól is búskomor önsajnálatba esek. – Auror... a szüleid miatt? Inkább művészléleknek néznélek. Vagy tanárnak. Igen, jobban igazak rád a táncos, éneklős dolgok. – A mosolyát megfigyelem most, ez is engem igazol. Valahogy nem érzem benne az agilitást, amely egy aurorhoz kell. Sokkal inkább lelki ember, abban viszont nagyon jó. A hoppanálás számomra már megszokott, a fiatal lánykának ellenben biztosan gyomorforgató élmény. Elkapom a derekát, nehogy tényleg rosszul legyen, és a sok komoly témánk ellenére ez most tényleg egy komolyabb pillanat. Nem akarom, hogy állandóan kisebbségi érzése legyen. Nincsen miért.
- Semmi baj. Ezzel a te volt barátoddal volt csók is, vagy csak úgy... járás, ilyesmik? – Nem is tudom, hogy miért érdekel. Talán mert amit nyújtott, az igenis igazi volt. Nem csókolt vissza, ám teljessé tette az eseményt, átkarolt, és ez valahogy... vagy tapasztalatról árulkodik, vagy még inkább... ösztönös gondoskodásról. Nem hinném, hogy annyira ügyes színész lenne, hogy meglepetésében ilyen gyorsan tudott volna alkalmazkodni. Ha már nem remeg annyira  térde, eleresztem a derekát, és ráfogva a kezére megindulunk a kapualjból ki a mellékutcán. Pár perc alatt elérhetjük a szórakozóhelyet, nem vagyunk messze.





[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-23, 01:20


Tommy & Sarah


Összevonom szemöldököm.
- Az elég ritka esetekben jön be pedig, nem? - bukik ki még belőlem a kérdés, mert muszáj, nem tudom idejében visszafogni. Mert hát ha dobatásra került lapokra épít, ahhoz előbb az kell, hogy én dobassak tőle. Vagy dobat hozzá önmagától? Muszáj lenne, mert másképpen ez nagyon esetleges dolog azért... Nem is látom benne a logikát. - Jajj, jó, bocsánat, akkor... Legközelebb! - ígérem is meg gyorsan, hogy nincs több kártyás kérdés, amíg oda nem jutunk, hogy előttem van a komplett paklim, aminek gyanúm szerint a fele nagyjából a kukába is kevés lenne, de majd kiderül.
Azt nem tudom, mennyire sikeres a lányoknál, sosem figyeltem még rá, pláne nem ennyire, így ha blöfföl, ha igazat mondott, egyelőre a vak hit marad, miért hazudott volna? Mégse hinném, hogy a lány, akiről beszélt, esetleg nem is létezik, hogy csak engem akar valahogy felszedni, és az önsajnáltatást választja első taktikájául - nem, ebben egy percig sem tudnék hinni, és ezzel az ötlettel együtt vetettem el azt is, hogy egyáltalán akarna tőlem bármit is. Naivitás, persze, hogy az, de gyermeki bájjal vegyülve talán nem bűn, inkább tesz aranyossá, ártatlanná még, semmint hülyévé. Pár év múlva bizonyosan más fényt vetne rám ez a túlzó bizalom és naivitás, amellyel a többi ember felé fordulok, annak ellenére is, hogy tudom, milyen emberek élnek közöttünk. Valaki például a szüleimmel is végzett - azonban tény, és ezt ki kell hangsúlyoznom, hogy azt az embert nem tudom igazán emberien elképzelni, fantáziámban vadállatként él, akit bárki messziről kiszúr. Tudom, hogy ez hülyeség, hogy észrevétlenül vegyülhet le a társadalomban akár, és soha senki még csak nem is gondolná, ki, vagy mi ő, mégis... Nem tudom máshogy elgondolni. A téma pedig fájó módon kanyarodik éppen erre, nem is annyira a gyilkosokra, mint a szülőkre.
- Eddig csak az anyukádról beszéltél. - jegyzem meg, felhívva rá a figyelmét, most viszont már mind a kettejüket pocsékként bélyegzi meg, holott ez aligha van így. Tudom, hogy van, akinek nem olyan idilli az élete, mint az enyém volt, mégse fér meg a világomban a szülő, akit a gyermeke joggal utál, és nem csak holmi kamaszos lázadozásból. Nyilván ő is túloz. Ennek ellenére sem feszegetem a témát, látom, hogy nem akarja, és nem vagyunk még olyan viszonyban, hogy megtehessem, hogy csak azért is beszéltetem erről, még ha egyszer talán fogom is, mert az efféle dolgokon csak az segíthet. A mélyen gyökerező fájdalmat nem lehet csak úgy kitépni és elfeledni, attól, hogy hátat fordítunk neki, beszélni kell róla és feldolgozni. Ha pedig más is része... Akkor ráébredni, hogy talán annak a másnak is szüksége van miránk. Álomvilágban élek, meglehet, gyermeki, élénk fantázia szabja szabályait és határait, áthúz sok mindent, zárójelbe tesz pár dolgot, és egyszerűen kizár másokat, önvédelem ez, megteremti számomra azt a valóságot, melyben képes vagyok létezni, a nélkül, hogy permanens módon szenvednék. És ha valaki ebből ki akarna tépni, megteheti - a hullámvasúton felfelé utam véget ér olyakor, hogy alábukjak, a felszín alá akár, a depresszió legmélyebb bugyrait is megjárva, hogy végül kitörve onnan pánikszerűen fussak vissza eme hajóra, mely oly magabiztosan hánykódik a víz felszínén. Ide, mely megóv a bajtól, a rossztól, végeláthatatlan vidámságot tartogatva.
Eztán vége a vacsorának viszont, talán pont jókor is, így pattanok hát fel, hogy mire visszatérek, már ama csodaszép ruhámban pompázzak. Na jó, lehetne jobb is, de hát könyörgöm... Tíz perc?! Na ugye, hogy így nézve tökéletes. Szóval indulhatunk is, de mindezt az idillt megzavarja némi intermezzo, amire felmutatom a szinte elvárt ellenállást, nem erről volt szó, és Merlinre, még ki se mentünk, eresszen már...! Még jó, hogy mostam fogat, amúgy is, de visszaél a meglepettségemmel, fizikai erőfölényével, mindenével... Mégis, ahogy rájövök, miről van szó, engedékennyé válok, mint egy hirtelen megszelídülő macska, s úgy simulok hozzá, mintha várnám a simítást, hogy végre elégedetten dorombolhassak, csak ujjaim sejtetnek mást: egy rossz mozdulat, és megtéplek! A csókot engedem, mégse viszonzom igazán - mire tudatom kiadhatná a parancsot úgy igazán testemnek, ajkaimnak és nyelvemnek főleg, már el is válunk, kicsit még mindig megütközve lesek fel rá.
- Mondhattad volna, mire készülsz! - szúrom le szavaimmal azért, bár mégse süt belőlük vad düh, vagy harag, szelíd rápirítás ez, pedig azt hiszem, ha jelenetet rendeznék, az is helyénvaló lenne. Mégse teszem - a végén Friccs visszatér. - Jól? Így tesztelgeted a lányokat ráérésedben? - kérdezek azért még rá, hangyányi meglepettséggel, ennek ellenére is hagyom, hogy kézen fogjon, és a pillanatnyi megrökönyödésem ismét jókedv váltja, mellyel megindulok vele. A kérdésre elmerengek.
- Én? - kérdem, és mintha ezen leheletnyit jobban meglepődnék, mint az előző jelenetünkön. Nem is én lennék. Eddig azt hittem, nem érdeklem olyan mélyen, most mégis... Hirtelen el is feledem azt a kis közjátékot, ha eddig mérges is lettem volna rá, most újra bizalommal fordulok felé. - Változó - ismerem be lassan - Sok hobbim van, kevés dolog tud igazán megfogni, ezért mindig újakat próbálok ki, így... sok mindent ismerek felületesen, sok mindenhez hozzá tudok szólni alapszinten, és bármelyiket fejleszthetem később, mert az alapok megvannak hozzá. Sokoldalú vagyok, vagy legalábbis igyekszem. - nem, messze nem vagyok épp polihisztor, de hangzatos, és szinte le is véd, miért is csapongok úgy össze-vissza, mint egy madár a ketrecében, aki életében először ébred rá, hogy a rácsok határolják, olyan korlátokat szabva neki, amelyeket soha, de soha nem lesz képes önerőből leküzdeni.
- De... Vannak állandó dolgaim, ha az érdekel - kezdek bele mégis - Úgy értem... Auror szeretnék lenni, és ezért mindent meg is fogok tenni. - magyarázom neki. Gondoltam rá, hogy elmegyek a minisztériumba, és próbálok valami munkát kiküzdeni magamnak akár, ha csak papírtologatás a szünetekben, az is jó: kapcsolatok, és a többi... És talán segítene abban is, hogy elszántabb legyek a tanulásban. - Amúgy meg... Nem is tudom, szeretek énekelni, táncolni. Régebben sokat olvastam, csak úgy, mostanában kevesebbet. Nagyon régen kötöttem és varrtam, de az nem kötött le, kicsit sem. Szeretek főzni, és imádom az állatokat például, bár azok nem szeretek engem annyira - teszem hozzá, de folytatom is azonnal, van még - Egy időben próbálkoztam jóslással, de az nem ment - aztán próbálkoztam animágiával, az ment, de még idejében magamra szólok, és ezt nem kotyogom el - Szeretek sportolni, játszani, de repülni nem, azt hiszem, van egy kis tériszonyom - ismerem be, miközben tűnődöm. Talán lenne még tovább, de elhallgatok - megint sokat beszéltem. Basszus. Bocsánatkérő félmosolyt villantok felé, röpke pillanatra hallgatva tehát.
S mikor kiérünk a birtokról, engedem a fogást, holott nem lenne szükséges - nem ennyire személyesen -, de hát a tánc alatt sem lesz ez másként. Ellenben ahogy megérkezünk, megszédülök a hoppanálás után, térdeim megcsuklanak egy pillanatra, s belé kell kapaszkodnom, hogy egyensúlyom ne veszítsem el. Laposan pislogok fel rá, nem eresztve őt. - Ööö... Bocsánat - motyogom, ahogy gyorsan eresztem, s kihúzom magam.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-22, 21:15



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

 - Van rá mód. Sőt, bizonyos paklik éppen a dobatásra került lapokra épülnek. Mára ennyi a kártyáról, csokibékákról még ráérünk máskor is diskurálni Sarah. Ha nem haragszol. – Igenis lelkesít, hogy a fő hobbim tekintetében ilyen lelkes, de nem akarok azonosulni ezzel, hogy gyermeki rajongással vegyem körbe, csak mert lány, és kártyázna. Eszményi partner lenne, ráadásul még csinos metszésű is a szeme, de most pont arról van szó, hogy hanyagolnám a témát egy ideig, mármint a csajozást, mert nem árt egy kissé átgondolni, hogy most akkor folytatnám egyszer, vagy nem sok értelme van, mert csak magammal szúrok ki, ha a keresgélés közepette megtetszik valaki, aki meg nem lehet az enyém. Túlságosan bele tudom élni magam, hogy a lányok bizonyos hányadánál tarolok, és egy komoly pofáraesésre úgy szükségem nem igazán van. Azért sikerült végigmérni, korra ugyan kissé fiatalka, de érdekel is most az engem? Ha minden jól megy, akkor „csak barátok” lennénk, akkor meg mindegy, hogy még szüzike a lelkem. Csupán bólintok, érdekes most felidézni azt a virágkort, amikor még elkezdtem megízlelni a győzelmet, lehet, hogy kicsit lustaság, de a divatnak megfelelő legerősebb koncepcióba ugrottam fejest, amely azóta jelentősen mutálódott, rengeteg ellenlapott kapott a játék során, de én kitartottam mellette. Az eredményeim pedig magukért beszélnek, Sarah-t ellenben most nem untatom ezzel. Úgysem érdekelné. Viszont a szomorú mosolya valahol legbelül... jól esik. A nagy macsó szövegelésem mögött hihetetlen, de nagyon is vágytam volna egyszer arra, hogy ne legyek egyedül, ezért is fájdalmas, hogy amikor igazán bejön valaki, akkor én meg neki nem. Viszont ennek a lánynak komolyan bajai vannak, már nem ének a szülei sem. Ahogyan sorolja, hogy mi történt a végjátékban, érzek némi késztetést, hogy megöleljem, vagy mi, ám ez elmarad. Amilyen kis összetörtnek tűnik, igazán félrenézek, szégyelem magam, hogy én meg ezzel az álromantikus témával sajnáltatom magam. Kellően önző vagyok, hogy belegondoljak, nem az én gondom a legdrasztikusabb a világon. – Igazad van, az enyémek bármilyen pocsékok, legalább élnek. – Rántom meg a vállamat, az én családomról se nagyon lenne jó beszélni, ezt a témát villámgyorsan kihúzhatjuk a felmerülő lehetőségek közül. Pontosan tudom, hogy anyám még nálam is önzőbb, engem sem szeretett, és azért mondta így, mert ez a véleménye, nem hajlandó semmiért vállalni. Igyekszem nem sötéten pillogni, hiszen a jóanyám engem is lekezelt, parancsolgatott, amikor még kicsit voltam, szó sem volt arról, hogy nem tud ellenállni. Szó szerint elhagyatva éreztem magam, amit nem akarnék megadni egy születendő kis embernek. Nem lennék jó szülő, mert nem volt jó példám, de hogy anyámnak unokát mutassak... Szó sem lehet róla, más ne élje át mindezt.. Sarah igen bölcs oldalról közelíti meg a szerinte valóságot, ellenben meg kell ráznom a fejemet, én kortól függetlenül felnőttem, de nem fogom tovább tűrni egy zsarnok rémuralmát. Tisztára olyan, mintha valami francia forradalmár lennék, akinek meg kell törnie az önkényt.  Remélem ma már nem is esik róla szó, mert Andie után nem kéne hogy még anyám is elszúrja az estémet. Sarah kedves, hogy próbálkozik, ismételten beszéltet, ám ezzel kapcsolatban már nem vagyok hajlandó belemenni úgy, mint a kártyába. Viszont amikor megjelenik, ismét kész vagyok túltenni magamat a rossz kedven, mert alig pár perc alatt az édes kislányból egy fiatalka, de nagyon csinos teretmést varázsolt. Mondjuk nem nekem, de másoknak biztodan megakad rajta a szeme. Én csak elismerően méregetem, ha már haverkodunk, ahhoz megfelelő lesz ez a külső. Ahogyan elindulnánk kifelé, biztos voltam benne, hogy lesz leküzdendő akadály, Friccsre számoltam, és valóban vele találkozunk. Látott már egyetemistákkal, így triviális megoldásnak tűnik a Sarah-kislány csókba fűzése. A csók tökéletesen valódi, nem színpadi, mímelt, a mindig gyanakvó gondnokot félrevezetni kell, átverni aligha lehetne. Fél szemmel figyelem, amint grimaszba rándult pofával legyint, és siet tovább a macskával, és a fennmaradó pár pillanatban már Sarah-ra tudok koncentrálni, ne csak úgy félúton szakadjunk el. Igaz, tapasztalatlan, ám megvan a dolognak az a varázsa, hogy megleptem vele, és finoman siklok át ajkai között, hogy kissé bebarangoljam az amúgy határozottan jóízű nyelvét is többek között. Ahogyan belém kapaszkodik, az este folyamán valóban jólesően mosolyodom el, még ha ez valami ellenkezés-féle is a részéről. Kettős érzetet közvetít, hiszen végülis benne van az álcánkban. Elszakadunk, de nem érzem azt, hogy őshibát vétettem volna, kaján vigyort sem villantok, nem volt tervemben orálisan megerőszakolni. Talán nem is sikerült olyan rosszra. Legalábbis volt benne valami egyedi, amitől el tudtam szakadni a bajaimtól. Még akkor is, ha közben üt és vág.
- Megmondtam hogy találok kiskaput. Jól viselted. – Viszonzom a derűs pillantást, még csak fel sem jajdulok, amikor vállon csap, jogos, ezt azért megérdemeltem. Megrázom a fejemet, ez most nem szólt többről, minthogy felhasználtam a priuszomat, így juttattam őt ki. Hogy köztünk mi történt, arra talán egyikünk sem tudna választ adni. Volt benne némi pikantéria, igaz, minimális, mégis több, mint amennyire számítottunk. Rámarkolok ismét a kezére, és úgy indulunk el a birtok kijárata felé, hogy most én térjek rá kérdéseim következő sorára.
- Én mondd csak szépkislány... te mivel szoktad tölteni a szabadidődet. A kártyámról kb. átbeszéltük az estét. Most rád vagyok kiváncsi. – Karolom át a derekát, amikor átléptük a vaskaput, és a hoppanálás London egyik lámpákkal megvilágított mellékutcájában érünk földet egy kapualjban, hogy ne legyen furcsa, hogy a semmiből tűnünk elő.






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-19, 15:54


Tommy & Sarah


Érzékelem a bosszúságot, ami tőlem viszonylag távol áll jelen pillanatban, de azért felismerni sikerül, még akkor is, ha elsőre nem tudom minek betudni. Biztos van oka pedig, de tapintatos vagyok, és nem kérdezem, elmegyek inkább mellette, mintha észre se vettem volna. Ha fontos lenne, úgyis mondaná, nem?
- Hát... Igen, végül is logikus - merengek, hiszen tényleg nem tudom, mit dobatok ugye, lehet, tényleg felesleges is pont. - Van rá mód, hogy visszahozza, amit eldobatok? - még egy hülye kérdés. Mert ha van, felesleges eldobatni, nem? Vagy nem is tudom, akkor leütni is felesleges az egyes lapokat, kivéve, ha olyan, mint a sakk - mire visszahozol egyet, addigra megőszülsz. - Jó, várom már - felelem végül csak vidoran. Jól hangzik, tényleg várom. A méricskélését nem veszem magamra, nem is igen gondolok bele, mit jelenthet. Egyébként is, jól nézek ki, legalább ebben nem szoktam kételkedni, hát had nézegessen, nem? Nincs okom rosszra gondolni, mert nyilván nem akar tőlem semmit. De lehet, csak naiv vagyok.
- Ó, értem. Akkor nem kísérletezgettél túl sokat végül is. - bólogatok. - Hű... Ez olyan klasszul hangzik - felelem elmerengve. Mármint, hogy megdolgozott érte. Nekem soha semmiért se kellett igazán megdolgoznom, és ez olyan felnőttesen hangzik, vagy hogy mondjam. Tök jó, meg minden. De a téma eztán tovasiklik, és az, amelyik beköszönt helyette, egy árnyalatnyit tényleg visszavesz a hangulatomból. Elnézően mosolygom rá, és ez a mosoly most hihetetlenül felnőttnek hat, komolynak és érettnek mutatja azt, aki az előbb még végletesen gyermek volt. Szomorú dolog ez valahol.
- Ugyan... A nyomort az ember megtartja magának. - felelem szelíden, utalva rá, hogy nem, nem fogok most összeroppanni, nem kell aggódnia. Pár hónapja még megtettem volna, de épp eleget hallottam, hogy ideje túllépnem, és nem mindig ezen hisztizni. Jó, hát... Igyekszem. - Tudod... Apa halála után anya beletemetkezett a munkába, mert... - mit tudom én, miért, biztos volt reális magyarázat is, és nem csak az érzelmi labilitás. Szeretném így hinni, de a mondatot nem fejezem be, csak egy röpke megakadás után újat kezdek. - Úgy hittem, már nem is szeret minket, ránk unt, és ezért haragudtam rá... Ahogy azért is, mer utána magunkra hagyott egyszer csak. - hosszú hallgatás következik, mert ezt olyan rossz kimondani így. Lesütöm tekintetem, fel se tűnik, hogy ő is hasonlóan jár el, és elpillant. - Most pedig már nem lehet változtatni. - zárom inkább a témát ezzel, legalábbis igyekszem, mert a gondolataim is kezdenek zavarossá és túlságosan is személyessé válni. Ennyire nyílt nem vagyok, csak a felszínen. Inkább beszéljünk őróla, az ő családjáról, az jobban megy. Az ajkaimon derengő, halványuló mosoly most újult erőre kap, és némi bátorító színezetet kap.
- Szerintem csak arról lehet szó, hogy...Ismer. Mármint, hogy tudja, hogy nem nagyon akarsz megállapodni, és nem akar felelősséget vállalni egy... Balesetért. De ha valóban családod lesz egyszer, úgyse tudna ellenállni egy kisgyereknek, ki tudna? Meg ha jól választasz partnert, biztos meghatja a szívét majd a leányzó is. - teszem hozzá bizakodóan. - Szeretné, ha jobb ember lennél, mármint őszerinte, de... Néha elfelejtik, hogy nem vagyunk felnőttek, és kell próbálkozni, kísérletezni előtte. - magyarázom. Már megint ez az életbölcsességem, ami azóta született bennem, hogy nincsenek szüleim. Azóta érzem a kényszerét, hogy beszélgetnem kellett volna velük, ilyenekről is. Lehet, ez gyerekes valahol, mondjuk. Helyette inkább csak eszegetek, a feltett kérdésre biccentek. Valami csinosat. Basszus. Nem is annyira tetszeni akarok neki, mint barátnő, semmint, hogy nem akarok szégyent hozni magamra. Meg aztán, mindenkinek meg akarok felelni valahol. A borzolást ugyan kikérem magamnak, de nem vettem igazán magamra. Nic is mindig ezt csinálja. Ez valami fura fétis lehet. Szavaira nem is felelek, csak fejem ingatom, majd az étkezést befejezvén elszáguldok tehát, hogy aztán teljes pánikban hajingáljam a ruháim, mi szerint ez nem, az nem, ez igen... Úristen, felvéve mégsem, majd végül az utolsó pillanatban felkapva a győztes darabot lelibbenjek tehát hozzá.
- Dehogy bízom... - vigyorgok, az ő öltözetét nem minősítem, hiszen neki nem sokat kell azért erőlködnie, nem? Majd csak megindulunk, vidáman lépkedek mellette, szinte már tapintható a jókedvem, de ahogy meglátom Friccset, illetve a hozzá tartozó macskát... Szeretem a cicákat, amúgy, de ez... Ezt nem. A jószág se szeret engem, ami azt illeti. Már majdnem visszakérdeznék, hogy "Természetesen?", hiszen hogy máshogy viselkedhetnék, de még a megszólalás előtt elhallgattat. Mivel szóra nyitottam szám épp, így ajkaim enyhén szétnyílnak, teret adva neki.
- Hhhh! - adok hangot tiltakozásomnak, mert azért ennyire jóban még nem vagyunk, ujjaim mellkasára suhannak, ahogy megpróbálok némi távolságot generálni magunk közt, de... Okos lány vagyok, én mondom, kiszúrom, mennyire nem engem stíröl, és összeáll a kép, így a makacs ellenállás szelídül, ujjaim ellazulnak, és megkerülve őt átölelik, finoman hozzá is simulok, de ahogy ujjaim fogást találnak rajta hátul, erősen belé marok-csípek azért, érezze csak a "törődést", miszerint erről nem volt szó. Ennek ellenére is engedem most már a csókot, de nem viszonzom, részint a meglepettség miatt se, mert bár összeraktam, miről van szó, napirendre még nem tértem felette. Ahogy elereszt, ellépek tőle egy fél lépést, vetek rá egy fura pillantást, majd csak vállon legyintem. Csak finoman, nőiesen.
- Természetesen, mi?! Nem javulsz. - pirítok rá, leheletnyi morcossággal, de szájszegletemben valamiért mégis cinkos vigyor lapul, bizonyosan azért, mert még mindig nem hiszem, hogy ez komoly lett volna. Mégis, ennek ellenére is úgy... Közelebb érzem magamhoz. Na basszus. Megingatom fejem azért, de vele tartok - ennyit a makacs tiltakozásról.



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-15, 17:44



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

 A kérdésére bosszúsan megvonom a vállamat, túlságosan leegyszerűsíti. Pedig azt hinné az ember, hogy a lányok szoktak mindent megbonyolítani, most túl lényegretörő, és nem figyeli meg a nüansznyi különbségeket, én meg nem vagyok olyan kedvemben, hogy az apróságokra is felhívjam a figyelmét, különben is, ha csak elméletben beszélünk róla, akkor csak ugatjuk a témát. Le kell majd szépen ülni, játszani gyakorlati meccseket is, hogy aztán eltátsa a száját, ha lépek egy váratlant, és máris rájőjjön, hogy nem is annyira csak a szerencsén múlik a nagyja. Vagy Nadja, mint a cseh cserediák?
- Van. Pont az a lényege a dobató lapoknak, hogy egyszerre többet dobassanak. Mert ha csak egyet dobat, akkor már rosszul jártál, hiszen neked még varázserőbe is kerülsz, nem nyertél rajta, hanem veszítettél. De majd meglátod kicsi lány, megnézem, hogy milyen lapjaid vannak, és még megmutatom az én feleslegeseimet, összehozunk valamit olyat, ami testhezálló. – Ezen a ponton szinte teljesen véletlenül végigmérem őt, ahhoz képest, hogy fiatal kislány, már látszik, hogy nagyon is formás lesz, akár egy-két év múlva. Nem rossz, sőt. De nem, miket is beszélek, pont arról van szó, hogy most egy időre félre kéne tenni az ilyen gondolataimat, hiszen csak magamnak ártok, ha mindig belebonyolódom valamibe. Vagy valakibe.
- Nem. Ilyen infernus hordám volt, fostam lefelé a lényeket, hogy aztán mindig kikapjak a kontrolloktól. A vasárnapi boszorkányban is lehoznak minden héten egy cikket, hogy milyen paklival nyert valaki, és amikor nézegettem, milyen a legdrágább kontroll lapok voltak a dobogón. Így aztán amikor egy kicsit elkezdtem másokat táncra tanítani, az óradíjamból vettem egy komplett kontrollpaklit, ami megfelelt az akkori divatnak, és látványos volt a különbség. A horda is élvezetes volt, de a kontrollt nekem találták ki. – Vallom be, de mára tényleg érdemes lenne gyakorlati dolgokra ráterelni a témát, hiszen végülis a kártya is az oka, hogy nem nagyon találtam még senkit, akivel együtt nevethetek. Érdekes hogy pont egy lánnyal beszélgetek kártyáról, eddig mintha elriasztotta volna őket a játék. Bár nekem nincsen túl nyerő családom, amit Sarah mond, az már érdekesebb. Különös módon nem érzem azt, hogy unnám, vagy csak azért hallgatom, mert a bugyijába akarnék mászni. Tualjdonképpen szomorú, ahogyan előadja.
- Baszki, nem is nekem kéne szomorkodnom, hanem neked... – Csóválom meg a fejemet. Nekem legalább a szüleim élnek, még ha olyanok, is, de Sarah árva, felnéz a halott szüleire, igaz, hogy ott vannak még a testvérei is, de sosem fog tudni már úgy hazamenni az anyjához, hogy mégegyszer elmondja, hogy szereti. Nem mintha nekem erre sok esélyem lenne, de a nulllánál több. Félrenézek, és nyelek egyet, nem akarom megsajnálni, azzal azt mutatnám, hogy tudok én érezni. Persze, tudok, csak nem biztos, hogy akarok. Az olyan vesztes dolog, hiszen láthatjuk, hogy már Andie esetében is ebbe buktam bele.
- De az... zsarnok. Elhiszem, hogy örülnél neki. Én sem kívánom a sajátom halálát, de hogy tartani nem fogom vele a kapcsolatot, az biztos. Tulajdonképpen kimondta, hogy neki már véget ért az anyaság, neki már csak nyugalom kell. Azt is mondta, hogy ha majd gyerekeim lesznek, ő aztán nem fog rájuk vigyázni, mert az én dolgom, én csináltam. Szóval így vagyunk... – Inkább elkezdek eszegetni, határozottan finomnak tűnik amit készített nekünk, és most, hogy már tudom, hogy táncolni fogunk, óvatosan eszem tele magamat. A kérdésre csak bólintok, ha van kedve, akkor az enyémet meghozta hozzá, attól még Andie-t nem fogom csak úgy hirtelen elfelejteni, de a legjobb módja az, hogy rálépjek erre az útra, ha kicsit elengedem magam, csajozás nélkül. Egy csajjal. Az értelmetlenség netovábbja. – Nem ismerem a ruhatáradat. Valami csinosat gondolom. Amiben jól érzed magad. – Nem várom el, hogy nekem akarjon tetszeni, végülis nem vagyunk együtt, meg ez nem is randi. Csak két hollóhátas meglép a rendszer elől, hogy kicsit beigyon, és szétcsapja magát a táncparketten. Mégis mosolyogva szemlélem, ahogyan máris fontosnak érzi magát... ez valahol... aranyos. A hajkócolásnál nem veszem magamra a felháborodását, mintha jólesne neki, hogy valaki foglalkozik vele. Pedig ez fordítva van. Nem hagyta, hogy rossz kedvem legyen, lassan már órák óta itt ücsörög velem, beszéltet, azt gondolom az a legkevesebb, hogy én is adok magamból legalább egy keveset. Mégis visszatérünk a lányok témájára, legalábbis érintőlegesen.
- Kezdem én is azt hinni, hogy ténylegesen nem ismerem őket. – Rázom meg a fejemet, majd befejezve a vacsorát mindketten felállunk, hogy induljon az a bizonyos visszaszámlálás. Tusolni most úgysem kell, nem életünk szerelmével megyünk, csak lazulunk egy cseppet. A lány már el is szökik a szemem elől, én is bedobom a tányéromat a csapba, majd kulturált böfögések után felsétálok a saját körletembe. Pulcsi le, és elegáns inget veszek, színben a halványlilához van ma kedvem, hozzá pedig egy szürkés öltönyfelsőt, farmeralsóval. Végülis ez így még elegáns, nyakkendő nem kell. Némi parfüm is bejátszik, a hajamat alkalmi pomádéval simítom le, amolyan Keresztapa stílusban. Megérkezem olyan kilenc perc környékén, szinte vele egyszerre, hiszen a lányos lépcsőn már látom lefelé szökdécselni. Azért egy elismerő pillantást kap tőlem, ahogyan mellé érek.
- Nem mondom, hogy tökéletes, mert még elbízod magad. Csinos. Roppant csinos. Na gyere. – Fogok rá a kezére, mert miért is ne, és kilépünk a Hollóhát ajtaján, hogy lefelé induljunk a lépcsőn. Már a földszinten járunk, amikor megpillantom Friccset, és azt az álnok dögöt, ami úgy néz ki, mintha minimum nyolcszor visszajött volna a Kedvencek Temetőjéből.
- Most jön az elterelés. Viselkedj természetesen. Egyetemista vagy. – Rántom magamhoz, és kihasználva a meglepetés erejét, és szétnyitva finoman az ajkait, megcsókolom, hogy az üveges tekintetű gondnok is belássa, egyetemista lánnyal vagyok, ahogyan már voltam nem egyszer. Némi nyelvtémát is iktatok a vélhetően meglepett lánynak, és fél szemmel átnézek a válla felett, hogy aztán amikor az undok kettős továbbállt, hagyjak fel a dologgal, és ki tudjunk lépni a küszöbön.
- Ennyi.






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-13, 23:49


Tommy & Sarah


A szavain elmerengek - már megint, lehet, órán kéne ennyit gondolkodnom, basszus -, és újfent teszek egy megállapítást magamban. Sőt, meg is osztom vele.
- Ha csak egy-két lap eltéréssel, az azt jelenti, hogy lényegében ha nyerésre játszol, nagyjából három-négy féle módon rakhatod össze a paklid. Ez elég egysíkú, nem? - lehet, nem az egysíkú a legjobb szó mondjuk, hogy kifejezze a kérdésem, de versenyre mással nem is érné meg menni akkor. Egy féle egyenpaklival megy mindenki, és majd ott dönt a rutinnal vegyült szerencse. A többiek meg kihullanak valahol az elején, ők lesznek azok, akik "tapasztalatot nyertek", vagy valami ilyesmit. Így jártak. De azért a szavaiból kiszúrok még mást is, ami mondjuk részben válaszol is az első felvetésemre.
- Tehát van, amit jobb benyelni, és nem ellenvarázsolni. - állapítom meg tehát első ízben - ilyen az a kontroll-ellenes? - mert erről talán még nem sok szó esett. Mondjuk nem is tudom hirtelen magam elé képzelni, pedig nem a fantáziámmal van baj. Remélem. Ezt igazolja az is, hogy előhozakodok az év ötletével, a dobatással, legalábbis szerintem az év ötlete legalábbis, de nagyon hamar lehűt, úgyhogy úgy érzem, újfent mehetek leülni a kispadra, és figyelni még egy darabig. Na tessék.
- Na jó de... Ez csak hat lap, gondolom én - ráncolom szemöldököm azért. Mármint hat dobató kártya: három kézből, három pakliból. Az hat. Igazi számtani zseni vagyok, én mondom - Úgyhogy marad még egy csomó - akár a hordája ellen is - kezdek érvelni, majd elmerengek - Vagy van több féle dobató lap - ami csak egyet, vagy ötöt dobat, ilyenek? -, és ezekkel telerakva a paklit már nem fér el annyi vacakság a hordája ellen - állapítom meg, mert ez az egy logikus magyarázat van. illetve lehet van még sok, csak én nem gondolkozom tovább, mihelyst megtaláltam az első elfogadhatót. És érzem én a leheletnyi önfényezést, amikor a kontrollról beszél, azt a hangyányi megnyilvánulását az egónak, de nem szólom le. Végső soron... Ha jó valamiben, akkor az, nehéz lenne elvitatnom tőle, nem? - Az tök jó lehet... - állapítom meg közben merengve - De nem ezzel kezdted? - mármint nem kontrollal, de talán érteni fogja így is. Nem, mintha lenne lényege, csak... Érdekelne, milyen típusú paklikkal próbálkozott korábban. Hogy vajon ő is azzal indult-e, amit lányosnak titulált és leszólt nem is olyan régen. Bár azt úgyse ismerné be szerintem. Azonban eztán a szülőkre és a nevelésre terelődik a szó... Egy pillanatig hallgatok, nem tudom, feleljek-e egyáltalán. Végül válaszolok, ezúttal csendesen, kissé gondolataimba révedően, mintha nem is lennék biztos benne, hogy ki akarom-e ezeket mondani - vagy, mintha nem is annyira neki címezném e szavakat.
- Én... Én úgy hiszem, hogy az se jó, ha bármit rájuk hagynak. - jegyzem meg. Jó, vannak bizonyos dolgok, amiket túlságosan is természetesnek veszek, ezért nem tűnik fel: például, hogy megszoktam, hogy amit akarok, azt meg is kapom, hogy nem bírom elviselni, ha valami nem úgy van, ahogyan én azt kigondoltam. De bizonyos részleteket azért észrevettem még így is. - Miután apa meghalt... Anya teljesen megfeledkezett rólunk. Addig is inkább a munkájuknak éltek, semmint nekünk, mert úgy gondolták, hogy jobb világot teremtenek vele majd nekünk, egy élhetőbbet, amelyben nem kell félnünk... - jó, ez némiképp túlzás. Nem véletlenül látom apát hősnek. Anyáról reálisabb kép él bennem, mert megváltozott apa halála után. Nagyon. De apa... Ő hős volt, akárki akármit mond, és egyszer én is olyan akarok lenni, mint ő. Na nem halott. - De a pénz az nem pótolhatja a törődést, ha bármit megtehetsz, megveheted, ami pénzből kitelik... Hiába érzed magad szabadnak, ha a ketreced aranyból van, attól még mindig nem több, mint aranykalitka. - jó, most kicsit azt hiszem, a végére én is belezavarodtam, mit is akartam ebből kihozni? - Szóval... Na mindegy... De mi csinálhattuk, amit akartunk. - nem ez volt a kérdés. Igazából még csak kérdés se volt, azt hiszem. - Nem hiszem, hogy zsarnok lenne - jegyzem meg azért, ahogy lassan rendezem gondolataim, most már az ő anyjáról beszélve, amihez mondjuk semmi közöm, és nem is ismerem - Egyszerűen csak... Jót akar, én örülnék, ha lenne még anyukám. - már, ha nem lenne olyan, mint az utolsó időszakában, mondjuk. De - de, még akkor is. Mondjuk nem tudom, hogy viselnék egy olyan anyut, aki mindenbe beleszól. Lehet, hogy rosszul.
Eközben lassan elkészülök az étellel, amit az asztalra is rakok, mellé két tányért, kést, villát, kis só-, és borstartót, ha az ne lenne már ott, s lecsüccsenek vele szemben, s szedek magamnak, igaz, kevesebbet, mint amennyit ő eszik, de nem éheztetem magam, ez azért látszik. Következő szavaira elkerekednek szemeim, ahogy felpillantok rá.
- Most? - kérdem két falat között, és már állnék is fel, a félig elfogyasztott vacsora romjai felől, de még idejében kapcsolok. Csak nem úgy értette, hogy most tűnjek el öltözni. Kivéve, ha már nagyon elege van belőlem, és így akar megszabadulni tőlem, hogy békében ehessen. Csak nem. - Hűűű... Aha, persze, mehetünk! - kapcsolok én is sebességbe, ami az étkezést illeti - Ó, Merlinre, most mit vegyek fel?! - pislogok rá laposan, mintha azt várnám, majd ő megmondja. Dehogy mondja, férfi. Ó basszus, hát... Basszus! A kis piros ruhám? Az feltűnő még tömegben is. Vagy azt a sárgásat... Ahhoz talán még hideg van, azt nem. Vagy a másik pirosat! Nem, az Sasha szerint prostinak mutat, nem is vettem fel nyilvánosan soha. Akkor... A kéket? Ajj, az már volt rajtam sokszor, ciki lenne megint azt, nem? Mondjuk ott va a rózsaszín, az irtó cuki lenne, de lehet, túlságosan kislányos. - Naná! - felelem azért további szavaira, jelezve, igen, a tánc része nagyon is jó lesz, sőőőt! Abban csak ne kételkedjen. De arra nem felelek, milyen, ha valaki iránt mást érez, mert... Mit tudom én, most már nem égetem tovább magam inkább.
- Némi flörtölés - ingatom fejem, mintha arról beszélne, hogy van előtte egy kis szükséges rossz, pár perces, maximum órás bájcsevej, amit persze mindenki igyekszik megspórolni magának. Na jó, erre se tudok mit mondani, marad a néma rosszallás. - Héééé! - kapok a fejemhez, és húzom be nyakam, ahogy összeborzol - na tessék, most még a hajamat is rendbe kell tennem! Basszus... -, majd csak vetek rá egy "csúnya" pillantást. - Elbízom? Én? Dehogy - vigyorgok rá azért, majd csak felállok az asztaltól most már tényleg, megettem a vacsim. Szavaira kicsit szomorkás félmosoly fut át ajkaimon.
- Akkor tényleg nem sok lányt ismersz ténylegesen - felelem neki. Alkalmazkodó? Persze, az vagyok, de... Na mindegy, lehet, az a baj, hogy éppen engem nem ismer eléggé, aztán majd pár hét múlva ő is mást mond. Végül csak sóhajtok, majd biccentek felé - Azt hiszem, akkoriban kicsit magam alatt lehettem, ennyi az egész. De ezt bóknak veszem. - derül fel azért arcom újfent, úgy tűnik, nálam ezek a percnyi lelombozódások szó szerint maximum percnyik. Eztán azonban a kétségbeesés rész jön.
- Nagyon szívesen, máskor is. Szeretek főzni, meg sütni, főleg másoknak, jól esik, ha elismerik, hogy finom... Ha másoknak is ízlik - kezdem, majd tehát kétségbeesek, mit mondottam volt - Tíz perc? Basszus, hát... Jó, jó, persze... Tíz perc! - ígérem, és felkapva táskám, könyveim, futólépésben tűzök el a helyszínről hátra sem nézve. Gyorsan szoktam öltözni, sőt, mások el se hiszik - na de mire kiválasztom, hogy mit vegyek fel...
Végül egy kék - természetesen egy másik kék - ruhában tipegek lefelé, hozzá minimálisan magasított sarkú, bézs színű, fekete csipkével bevont cipő, és fekete harisnya társul. Hajam lófarokba fogtam, de elől több apróbb tincs kiszabadult, s jótékonyan keretezi arcom. Karomon pedig egy hosszú, fekete színű bőrkabát, mert mégiscsak kimegyünk, nem? Mindemellé persze társul egy kellemes parfüm andalító illata is, édeskés-gyümölcsös, persze, mert hozzám inkább az illik, semmint az ilyen nagyon nőies illatok-szagok.
- Huhh... Itt vagyok, itt vagyok! - loholok felé - Jó lesz, ugye? - remélem, nem öltöztem túl. Vagy alul. Vagy akárhogy, ahogy nem kellett volna.


Ruha



Vissza az elejére Go down
Tommy Jeffers
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-10, 17:59



Sarah & Tommy
[You must be registered and logged in to see this image.]

- De tudom. Vagyis sejtem. Egyrészt nagyon sok pakli panelekre épül. Ha erős, jó paklit rak össze, akkor nagyjából egy-két lap eltéréssel sejteni lehet, hogy mik vannak még ott. Ha pedig ennél rosszabbul rakja össze... akkor már veszített is. Két kontrollnál a rutin és a megfontolás számít. Nem mindenki tud ráérezni, milyen a kontroll, és csak ész nélkül mindent ellenvarázsol. Meg hát elég kevesen szeretnek csak várni, és ellentámadni, valakinek a nyers erő jön be, és hogy direkt kontroll ellenes pasklit rakjon össze.  – Foglalom össze, ezzel végülis kimondom, hogy a versenyek igen színesek, ráadásul maguk a fejlesztők sem szeretnék, ha csak egy bizonyos paklitípus dominálna, ezért amikor megjelenik egy újabb csokibéka kiadás, akkor sok ellenlap is érvénybe lép. Nem egyszer, de nem lehetetlenség lekövetni. Az viszont határozottan tetszik, hogy ilyen okos kérdései vannak. Nemhiába; Hollóhátas. Adnék csak csokibéka kártyákat egy Hugrabugosnak, még azokról is a csokit nyalogatná. Na jó, ennyire nem nézem le őket, de ilyesmit is láttam már. – Kézből dobatás és pakliról dobatás is van. Sőt, kifejezetten épülnek is erre paklik. Ámde... ha az ellenfelünk gyors, és kiterül, akkor csak rohadnak a kezedben azok a lapok, amik kézből dobatnak. Vagy ha összeakadsz egy hordával, hidegen fogja hagyni, hogy a pakliját égeted, villámgyorsan megöl azzal a pár lénnyel, amit még lehoz. Látod ezek is speciális dolgok, amik elvérezhetnek a meglepetés erején. A kontroll bezzeg.. örök. Elég sok versenyt nyertem vele. – Félmosollyal csóválom a fejemet, ez már megint olyan kérdés, amelyet majd gyakorlatban úgyis meglát, most kár belemenni a csokibékák több tízezer lapjának variációiba. Ha odajutunk, hogy időt szánunk egy kis játékra, úgyis ki fog derülni, hogy neki mi áll leginkább kézre. Mármint a lapok közül. A pirulása és ez az ártatlan pillogása érdekes gondolatokat hoz fel bennem, nem igazán szoktam barátkozni a lányokkal, és ő is állandóan meg van illetődve. Na igen, nem is hinném, hogy az ellentétes nem megértheti egymást ha nincsen szex, de hát ki tudja.
- Én is ezt mondanám, de látod, vannak olyan tahó szülők, akik leszarják, hogy a gyerek mit szeretne. Az én anyám is ilyen volt, amíg hagytam. Amióta egyetemista vagyok, már nem tartozom számadással annak a zsarnoknak. – Sajnos ez tényleg így működik, nem feltétlenül attól függ a dolog, hogy ki mennyire kitartó, ezzel nyilván sajnálatomat fejezem ki, hogy partnereim abbahagyták, de nem rájuk haragszom ebben a kérdésben, hanem a fafejű szülőkre, akikkel nem lehet szót érteni, és csak a diktatórikus döntéseiket gyakorolják. Ellenben a lány úgy meglepődik, amikor egy programötletet dobok fel ismerkedési, szórakozási célzattal, hogy engem is vigyorgásra késztet. – Elég pocsék kedvvel jöttem, nem voltam ráhangolva, de... ha átöltözöl valami kényelmesebbe, akkor most. – Nem úgy fogalmazom meg, hogy legyen szexis, vélheően ahhoz még úgyis picinek gondolja magát, és nem az a célzat, hogy megfektessem, bár szó mi szó, igen csinos pofija van, és amilyen ártatlan fejeket vág, még bennem is megindult valami gerjedelem a szüzike iránt, ám Andie még fájó pont kissé, úgyhogy mindez félretéve. – Megoldjuk kislány, de akkor sebtiben. Már jó késő van, bőven megvan a hangulat. Naszóval... A Heaven-hez mit szólsz? Nagy ott a tömegnyomor, de majd utat török magunnak. Na akkor megyünk? – Lapátolom be magamba a rántottát, ha közben megérkezik, de most már azért érdemes arra is figyelnem, hogy ne tele hassal érkezzek majd meg táncolni, mert az gyomorkavaró tud lenni. – Nem, ez nem így megy. Sokan voltak, és pont azért pocsék, ha valaki iránt máshogy érzek. Ez a nem mindegy. Vagyis most már az. Lezártam, csak a kedvem volt szar. Majd megtáncoltatsz, és elmúlik. – Megvonom a vállamat, kissé közhelyeket szór a lányka, de végső soron igaza van, esélyes, hogy én is megváltozhatnék, és nem hajtanám tovább a szoknyákat. Az is érdekel, hogy miért tartották Sarah-t hisztisnek, de ha belekérdezek, még reggel se fogja be.
- De... a hentergést megelőzi némi flörtölés, és végülis a hentergés is lehet jó, arra a rövid időre akár kielégítő is lehet . – Rántom meg a vállamat. Nem tudom, hogy neki mennyi tapasztalata van, ha ennyire nagy általánosságban beszél, nagyjából nulla, ettől még nem nézem le, majd belejön. Vagy nem. – Na jó, ebben akár igazad is lehet, de ma már többször ezt nem mondom, mert még elbízod magadat. – Kócolom össze a haját, és csak azért nem nézek csúnyán, mert eléggé sok időt szán itt arra, hogy összeszedjem magam, de jelenleg azért elég nehéz elfogadni, hogy majd Andie-nél valaki jobb lesz. Bár... hülyeség, mert alig ismertem, és erre építeni... Na majd az idő eldönti, hogy merre is induljak el. Nem is felelek, mert nincs értelme, sosem voltam egy türelmes típus.
- Túl hisztis... Te? Ez egy hülye volt. Nem sok nálad alkalmazkodóbb lány láttam eddig. – Csóválom meg a fejemet, gyorsan betömve az utolsó falatokat, aztán megtörlöm a számat. – Ez... egyrészt finom volt, másrészt... köszönöm, hogy megcsináltad, és ezt az egészet. Felmegyek átveszek valami bulihoz illőbbet. Tíz perc múlva itt? – Ha megvan a választ, akkor felsietek a fiús körletbe, hogy keressek valami értelmes szerelést. És még kakaózni mentem le... Érdekes lány ez a kicsi, nem gondoltam volna, hogy végül ott ragadok vele.






[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek,

aki éppolyan fontos neked, mint saját magad,
addig mindig magányos maradsz.
.....................................................................................................
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah 2015-04-07, 15:22


Tommy & Sarah


Elmerengek a szavain. Logikusnak tűnnek, megfontolásra okvetlenül alkalmasak, ámbár egy részlete azért megüti a fülem.
- De hiába vagy tapasztalt, és látod, hogy mikor mit, ha közben nem tudod, mi van még a kezében, vagy a paklijában, nem? Szóval végső soron két kontrollnál már tényleg csak a szerencse dönt, nem? És minden más ellen pedig jó választás a kontroll. De akkor miért játszanak nem-kontroll paklikkal is? Ha egyszer annak semmi értelme...? Vagy versenyen más már nem szokott előfordulni? - na basszus, akkor nekem is olyan pakli kell. Bár nem hiszem, hogy fogok versenyezni is, bár aztán meg ki tudja. Bármi megeshet. De ha csak úgy játszogatunk egymással, a kérdés akkor is az - mégis mit kezdenék egy másmilyen paklival, és minek? - Mármint gondolom, azért akadnak olcsóbb kontroll-lapok is, nem? - mert ha csak a pénz dönt, akkor ugye nem nagy dolog, mármint nekem, ha tudom, mi jó lap, egyszerűen megveszem, és kész. Sajnálatos dolog ez - épp úgy, mint nem egy gazdag gyermek, én se érzem át igazán a pénz súlyát és értékét, ha akarok valamit, megveszem, és kész.
- És még egy kérdés - jut eszembe hirtelen - Nincs olyan lap, ami eldobat a másik kezéből, vagy a paklija tetejéről egy halom lapot? Mondjuk 5-10-et akár? - Na, ha abból van nálam három, akkor a paklija felét eldobathatom, nem? Ki tudja, hogy az ellenfél mégis onnantól mit tud kezdeni magával - szerintem semmit.
- Az tökérdekesnek hangzik - jegyzem meg, és elmerengek - Egylapos... Olyan nincs, amikor ténylegesen csak egy-két lappal lehet játszani? - hülye kérdés, csak a szó miatt kérdem, de maga az elképzelés tetszik. - És ha nincsenek varázslatok, milyen paklit viszel? - biztos megvan, hogy a kontroll után mi a következő, amivel megéri próbálkozni, gondolom. Másképp igencsak lutri lenne. - Több lényt? Mert nincs annyi féle kontroll-lap? - mert biztosan van oka, hogy több féle lapot kipróbál olyankor ,ha csak egy kerülhet a pakliba. De következő szavaira egy pillanatra azért elszégyellem magam, ajkaimra kissé kínos, szégyenlős mosoly kúszik, amitől ugyan inkább bájossá válik arcom.
- Ööö... Hát, ha szeretnél velem foglalkozni, akkor igen, az tök jó lenne - bököm ki nagy ártatlanul, ahogy lopva felpillantok rá. Valójában azt hiszem, talán valahol igaza van, és én is érzem, hogy megint kezdek túlságosan is rálelkesedni egy témára, lehet, még most kéne a kispadra küldenem magam, és akkor nincs baj. Ráadásul már ennyi információnál is csomó - talán néhol hülye - kérdés merült fel bennem, nem tudom, ez mennyire lehet az egésznek a szerves része, de meglehet, tényleg csak a felszínt kapirgálom, mint valami napos csibe. Ellenben a téma lassan elkanyarodik - így tehát szóba kerül a tánc is. Végre valami, amiben kompetens vagyok.
- De kit érdekel, az anyja mit akar neki hobbinak, ha ő azt szereti? Meg lehet csinálni egyszerre többet is, és... - végül csak vállat vonok gyorsan - Értem - zárom gyorsan a dolgot, mielőtt megint elkezdek sületlenségeket összehordani, vagy ki nem hozom, hogy ő nem volt elég kitartó, vagy ilyesmi. S azt persze érzem én, hogy velem ellentétben ő egyáltalán nem érdeklődik, de talán jobb is; hiszen mint látszik, a szüleim halála sem hatja meg. Mi mást mondhatnék még, ami elérhetne a szívéhez? Mindegy is, talán idővel majd érdekli, mi van velem, ha tényleg sokat kártyázgatunk, addig pedig... Nem muszáj mindent tudnunk egymásról, nem? Nekem így is jó. Legalábbis eddig így gondoltam, de következő szavaira felragyognak szemeim, és kis híján a nyakába is vetem magam. - Hű... Komolyan?! - bámulok rá nagy, tágra nyílt szemekkel, mintha el se akarnám hinni - Az tök jó lenne, biztos te is élveznéd, és... Úúúú... Mikor?! - most?! holnap? A héten?! De legalább a hónapban, ugye? UGYE?! Na jó, ezzel nem támadom le, hagyok neki lehetőséget, hogy efelől dönthessen, úgyis ő a férfi kettőnk közül, hát mondja meg ő. De ahogy folytatja, még inkább csak lesek rá - Tényleg kicsempésznél? - ó, szinte szégyellem magam, hogy azt gondoltam, nem is foglalkozik velem, máris legjobb barátomnak fogadnám menten. Na jó, azt még nem, de... - Imádom Londont, tök jó lenne, hűűű... Hova mennénk? - kérdezem csillogó szemekkel, és magamban már a ruhámat tervezgetem, mert nem mehetnék akármiben azért, ez világos. Vajon neki mi tetszene? Egyébként mázlija van velem, mert én például nem gondolok semmi rosszra ezzel kapcsolatban, más talán rosszra gondolna: én tényleg egy jó kalandot, bulit látok ebben az egészben.
- Akkor több kéne - kommentálom következő szavait, de még mindig kellően zavarban lehetek, hogy ne fecsegjek ennek kapcsán többet. Mázlija lehet...
- Nem értelek. - állapítom meg - Ha sok afférod volt már, és vele nem volt végül semmi, akkor nem mindegy? Mármint, majd akad másik, és ennyi, nem? Úgy értem... Veszíteni nem szeretsz? Vagy...? - végül csak bólintok - Egyszer biztosan lesz más is; akivel hosszútávon is jól érezheted magad. - állapítom meg azért, mintegy vigasztalóul. Azt elfogadom, hogy nem próbálkozik foglaltaknál, talán neki van igaza. Mármint talán tényleg nagyon idilli elképzelés, hogy akik jól összeillenek, azokat lehetetlenség szétrobbantani. - Úgy értem... Mindenki azt keresi, nem? Az igazit... Akit nem csak idealizálunk, és gondoljuk valamilyennek, hanem tényleg olyan, és emiatt nem kell megváltoztatni, mert a hibáival is együtt tudunk élni, sőt, szeretni benne azokat is - jó, ez már megint idealizmus, de nem tehetek róla. Titokban lehet, tényleg túlságosa romantikus alkat vagyok, de már ez van: ezt talán már nem növöm ki.
- Látod épp ez az... Minek henteregni valakivel, ha végül is nem tesz boldoggá, teljessé? - na persze így tapasztalatlanul nagy a pofám, aztán ki tudja, hogy mondjuk ha egyszer rákapok az ízére, na akkor hogyan fogom ezt gondolni. - Hiszen az egyszerű mindennapos boldogságot a barátok is megadhatják - ami azon túl megy, arra pedig szerintem nem alkalmas csak úgy akárki. - magyarázom azért tovább az életbölcsességem. Bár lehet, pont ezért volt annyi barátnője; próbálgatja és cserélgeti őket, keresve, ki lenne az igazi. Lehet, hogy ez is teljesen jogos?
- Szerintem... Találsz majd nála jobbat is. Türelem, lehet, erre a kártya nem tanít meg? - ezt nem mondom túl meggyőzően, inkább kérdezem, mintsem állítom, de... De az hiszem, tényleg csak várnia kell, és ennyi.
- Igen... Igen, ő - felelem, és egy hosszú pillanatig hallgatok, mintha magam sem tudnám, akarok-e erre felelni, de végül mégiscsak megteszem - Mert túl... Hisztis vagyok, vagy ilyesmi - közlöm, kissé sután, nem is fűzök hozzá mást, inkább csak némileg gondolataimba révedve nekiállok tehát a vacsink elkészítésének, némán. Nagy adagot csinálok, hogy lehetőleg jusson azért nekem is, mert ha már ő eszik, akkor bizony én is fogok.
- Persze, hogy csatlakozom - értek egyet, mintha a kérdés is hülyeség lenne - Nem szabad kihagyni az ebédet, az nem egészséges - dorgálom meg közben, nem, mintha az én dolgom lenne.



Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Tommy & Sarah

Vissza az elejére Go down

Tommy & Sarah

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Random
» Sarah Nelson

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Tornyok :: Hollóhát-torony-