2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] Egyszerűen képtelen vagyok elhinni azt, amit mond, mivel nem hiszem, hogy lennének olyan szülők, akik inkább kitagadnák a saját fiúkat, csak azért, hogy érvényesítsék akaratukat. Ha nem úgy tesz, ahogy ők fütyülnek, mehet? Nem, ilyen nem lehet, ezt nem akarom elfogadni, így próbálok kiállni saját igazam mellett, de hamar rájövök, hogy mindez felesleges, talán tényleg én tévedek. - Nem minden aranyvérű család ilyen! - jelentem ki határozottan, jelezve Shane felé, hogy az én családom például nagyon más, nem minden a vér, emberség és családszeretet is kell az élethez, az nélkül nem élet az élet. Mégis elhiszem, hogy talán igaza van, így szomorúan sóhajtok fel, mert borzasztó lehet ennek az egésznek a tudatában élni. Nem is forszírzom tovább a dolgokat, tényleg nincs közöm hozzá, hiszen még csak nem is ismerjük egymást, így némileg lazább téma felé evezünk, ami nem más, mint a jövő, a jövő, mely szintén ismeretlen még a számunkra és Shane most nem is túl magabiztos azt illetően, hogy mi lesz vele. - Tudod, én szívesen megtanulnám ezt és hidd el, nem vagyok éppen rajongónak való, de hogy ki miért mondja, azt nem tudom. Tehát lennél te is tanár... ez igazán kedves. - őszinte mosoly jelenik meg arcomon, miközben elképzelem a másikat a katedra mögött. Talán remek tanár válhatna belőle, hiszen jó sötét varázslatok kivédéséből, sőt, igazi tehetség, sok mindenre tudna tanítani másokat, bár tény az is, hogy ami neki megy, az másnak nem feltétlenül. És hogy engem tanít-e valaha? Nos... nem hiszem, nem érzem úgy, mintha különösebben élvezné a társaságomat, én pedig nem fogom a végtelenségig ráerőltetni magam. Mégis, azért vagyunk most itt, hogy megtudja, valóban tehetséges vagyok-e bűbájtanból, de a helyett, hogy teljesen eleget tennék kérésének, inkább eleinte varázslat nélkül kezdek éneklésbe, majd miután befejezem, úgy hiszem, hogy ő következik, de szavaimra nem felel inkább engem "dicsér", ha lehet így fogalmazni. - Reméltem. - pillantok szemeibe, majd helyet foglalok, amikor mégis nekikezd és őszintén szólva jól esik hallani, hogy egy férfi képes így beszélni bizonyos érzéseiről, a zene által. Csak érdeklődve hallgatom és amikor befejezik kelek csak fel, majd biccentek. - Te se voltál olyan rossz. - csipkelődöm, de az arcomon lévő mosolyból sejtheti, hogy tetszett, főleg, hogy bevállalta a dolgot. De mint hallom, nem igazán tudja, hogy mit csináljon a nap további részében, én pedig nem vagyok baby sitter és nem is érzem úgy, hogy szívesen látna, ideje tehát talán távoznom, mégis... valamiért szeretnék törődni vele, így nem úgy történik minden, ahogy azt sokan gondolnák. A másik csajra már nem reagálok, ellenben távozásom előtt a magam stílusában elhívom egy kis kalandozásra a holnapi nap, bár belül azt hittem, hogy el fog utasítani, mégis, egészen más történik. - Akarsz? Valóban? Azt hittem, hogy alig várod, hogy megszabadulj tőlem... - kezdek bele, de azért a kérdéseire is választ kap. - Szeretem a kalandokat és a veszélytől se szoktam visszariadni, a sárkányok pedig csodálatos állatok. Van egy jóbarátom Írországban, aki az egyik rezervátumban dolgozik és mivel új sárkányok érkeztek hozzájuk, így üzent, hogyha érdekel, megnézhetem őket. - de bajom nem lesz, meg tudom védeni magam és azért egy rezervátumban figyelnek a sárkányokra, bár tény, hogy mindre egyszerre nem tudnak, de vagyok olyan idős és éltem már át kalandokat, tehát nem lesz bajom. - Holnap reggel 8-kor várlak a Roxfort bejáratánál. Öltözz fel kényelmes viseletbe, mert sokat fogunk sétálni. - ezen szavakat már a folyosón mondom neki, mivel ő is elhagyja a szükség szobáját, így egy ideig együtt folytatjuk utunkat, majd távozunk. Ahogy mondtam, nekem tényleg akad még némi dolgom holnapig.
//Köszönöm szépen a játékot, nagyon tetszett és már írom is a kezdőt. //
A szöszi igazán lelkesnek tűnik, mintha komolyan lenne valami megmentési kényszere. Griffendéles, ettől még nem kéne másokért is kiállnia, békebírót játszani, azt hiszem ez inkább a vérében van, ilyennek született, meg még a világképe, a körülötte forgolódó emberek alakították ilyenre. Nem mondom, hogy negatív tulajdonság, csak éppen végtelenül naív, nem sokra fogja vinni, esélyes, hogy hamar kiábrándul, és olyan lesz, mint én. - Az aranyvérű családoknál már csak így megy. Ha nem azt teszem, amit ők kivánnak, akkor vége. A nevem marad, ám el kell hagynom a házat, vagyont, hátteret. Azt hiszem ehhez egyenes út vezet. – Finom mosollyal kezdem, nevetni végül nem megy, de valóban olyan érdekesen közelíti meg a dolgot. Szeretnek? Büszkék lennének rám? Fenét. Évszázados hagyományaik vannak, amitől vagy eltérünk, vagy folytatjuk. Nincs olyan, hogy küzdeni és jó dolgokat elérni. Nem tudom, hogy ő milyen családból származik, igyekszem is nem belegondolni, mert csak elöntene a féltékenység, keserűség, valakinek megadatik az, hogy nem magányosan, célok nélkül kell leélnie az életét. Ezért is döntök hamarosan úgy, hogy mindezt feladom, és nem érdekelnek a Fireblade-ek. A lánynak valahol igaza van. Küzdeni a saját céljaimért kell, nem a mások által kitűzöttekért. Ha úgy alakul, vagyok annyira zseniális - Annyian kérdezgetnek arról, hogyan tudok pálca nélkül varázsolni, mintha... ezt is tanítani lehetne. Nem tudom, végülis ebben is elmerülnék, csak nem tudom, hogy valaki rajongásból mondja mindezt, vagy tényleg tudni akarja... – Akár tanár is lehetnék, végülis idén kezdtem az egyetemet, és alig jártam be az órákra. Lehet, hogy jövőre maradok nyolcadikos, és átevezek a tanári szakra, hogy haszna is legyen a dolognak. Pénz, és támogatás nélkül sürgősen ki kell találnom, hogy mit kezdjek magammal. Csodálkozom, hogy a lány még a mágia használata nélkül is ilyen csodásan énekel, főleg, amikor kiegészíti bűbájokkal, akkor éri el a csúcspontot. Igyekszem nem túl tágra nyitott szemekkkel figyelni, ez most mégsem sikerül. A lány kétségkívül tehetséges előadó, és ügyes boszorkány. Elsőre akár el is utasíthatom a felkérését, meg is teszem, mégis sötét pislogással veszem át tőle a mikrofont, hogy én is belekezdjek a sajátomba. - Azért... nem volt rossz. – Mormolom, kitérve a válaszadás elől. Igen, lényegében ez vagyok én, beburkolózom, falakat emelek, mert nekem így könnyebb. Inkább lásson nagypofájúnak, és gőgösnek, minthsem valódik érzelmekről kelljen kitárulkoznom. Nem, nekem teljesen jó így. Amikor én énekelek, akkor látszik, hogy nagyon is tudok én érzelmes lenni, még nem is neki szánom, pusztán magamnak. Szégyenről, bánatról, mégis szerelemről, amely elhagyott, és kimondhatatlan, hogy mennyire fájhat. Ez pusztán egy dal, amelynek részemről nem sok valóságalapja van, de amit közvetít, az igenis átjár. Valami történt a múltamban, amit a lány nem képes elfogadni, kezelni. Vagdalkozásnak veszi a stílusomat, így innentől az ő baja. - Az a nő igenis veszélyes. Már másokat is tett tönkre, ne becsüld le. – Teszem a javaslatot, és ami a legjobban meglep még engem is, hogy a kuncogására alig érezhetően elmosolyodom. Ha ennyire képes győzködni, és annak ellenére, hogy empatikus képességeim a béka segge alatt vannak, mégis kitartani, ennyi valahogy kicsúszik. Aztán már menne. Bólintok, én is úgy gondoltam, hogy előbb utóbb majd talál magának valaki mást, akivel gyakorolhatja a kommunikációt, s miután eddig is álltam, nem kell megemelkednem a búcsúzáshoz. A szobámba úgysem mehetek vissza most, és nem csupán ez az indokom. Nem akarok még ebben sem igazat adni, nem pusztán állandó dacból. Nem hiszem, hogy bárkivel is meg tudnám szoktatni a stílusomat, de lány meglepően erőslelkűnek tűnik. Akkor meg bírja a kiképzést. - Akarok. Hogy kerülsz te sárkányok közelébe? A kis tanítónéni ilyen merész? Megint meglepsz Victoria. Menjünk. – Még egy utolsó pillantást vetek a teremre, amit most hátrahagyunk, a lelkemben még mindig élénken él a csodaszép hang. Megérintett, nehéz száműzni, elengedni, hogy mennyire őszinte, tiszta.
[You must be registered and logged in to see this image.] Az én családom teljesen normális és modern is, így soha se kényszerítenének bele egy kapcsolatba, nem döntenék el én helyettem, hogy kihez menjek hozzá… na nem, mintha hagynám. Hihetetlennek is érzem azt, amit Shane mond, hogy neki már az egész jövője el van rendelve, kötelezőbe adva, és nem értem, hogy miért nem lázad ellene, tesz bármit, hogy magának kedvezzen. Egy ilyen kapcsolatban talán nem is lehet majd boldog, bár ehhez nekem igazán nincs semmi közöm se. - Itt nem mosolyról van szó, de hogy tagadhatna ki a családod? A fiúk vagy, biztosan szeretnek Téged, szerintem ha magabiztosabb lennél, csak még büszkébbek lennének rád, minden van másik út, csak max nehezebben járható, de ha küzdesz érte, még nagyon jó dolgokat érhetsz el. – próbálom meg bíztatni, de tényleg rajta áll, hogy miként alakítja majd a jövőjét. De ha tényleg olyan a családja, mint amiről beszél, akkor igazán sajnálom őt, akkor talán soha se kaphatott igazi szeretetet, pedig azt minden ember megérdemli. Na de nemsokára témát váltunk, így szóba jön az én jövőbeli elképzelésem, a tanítás és eléggé meglep, hogy csak miattam képes lenne beülni egy órára. De vajon őt mi érdekli? - Igaz, még van időd, biztosan megtalálod majd, hogy mi érdekel igazán. – bólintok rá, de most is azért megtudtam róla valamit. A varázstárgyak érdeklik… lehetne igazi gyűjtő, az érdekes munka, bár veszélyes, hiszen oly sok elátkozott tárgy van, de biztosan nem unatkozna, én is volt, amikor már csak a veszély, a kaland miatt kutattam ilyeneket, bár tény, hogy nem egyszer faragtam rá, de a veszély valahol a lételemem. De most már ideje énekelni, így bár hallom, hogy nem igazán érdekli semmi szavai szerint Shanet, azért én még mindig nem adom fel, nem szokásom egyébként se semmit feladni, akkor beletörődnék a veszteségbe. Mégis, nem hagyom, hogy teljesen ő mondja meg, hogy mi legyen, így eleinte teljesen magamtól kezdek neki az éneklésnek, majd nemsokára némi bűbájjal teszek róla, hogy meglegyen a háttérzene is és mint látom, azért mintha tetszene a fiúnak, egészen meglepettnek tűnik. Ahogy végzek, viszont ő következik, de ismét csak az elutasítást hallom, amely kezd igen csak unalmassá válni… - Mást se tudsz, csak ellenkezni, Shane? – teszem fel a nagy kérdést, de amikor mégis elveszi a mikrofont és ő is énekelni kezd, hasonlóan bűvölve meg a zenét, mint én, csak más varázslattal, elégedetten mosolyodom el, miközben helyet foglalok és meglepően kellemes hangot tapasztalok tőle, igazán kellemes, így amikor végez, akkor már fel is pattanok, de mintha az előbb semmi se történt volna, úgy kezd el ismét morogni, talán mást nem is tud. - Igazán szerencsétlen vagy, hogy ilyen veszély fenyeget Téged. Egy nő… vajon mi lesz? – kuncogom fel, mert ezt még mindig viccesnek tartom, de úgy hiszem, hogy ma már nem fogunk közösen gyakorolni, talán legközelebb se. Valamiért még mindig nem kíváncsi rám, vajon mindenkivel ilyen lenne? - Akkor sok sikert a nap túléléséhez, én viszont megyek, vár rám némi tervezgetés a holnapi nappal kapcsolatban. Meglátogatom az egyik sárkányrezervátumot… - hintem el ezt az aprócska információt a másiknak, bár nem hiszem, hogy különösen érdekelné a dolog. Engem mindig is vonzottak azok a lények és az egyik ismerősöm jelezte, hogy új sárkányok érkeztek hozzájuk, meg kell néznem őket. - Gondolom nem akarsz csatlakozni, azt is túl unalmasnak tartanád… - az ajtóban megállva mondom ezt még neki, némi kíváncsisággal hangomban. Majd mindjárt kiderül, hogy Mufurc uraságot érdeklik-e ezek a lények, vagy inkább marad a szobájában ücsörögve holnap is.
A griffendéles lány bizonyára nagyon okosnak hiszi magát, ha úgy véli, hogy több száz éves hagyomáyokat meg lehet csak úgy fúrni holmi családi kupaktanáccsal. Nem haragszom a véleményééért, olyan, mintha mindenáron segítőkész akarna lenni, holott nem ismer, nem szolgáltam rá. Ha tudná, hogy miket tettem, sikítva menekülne, nem lelki tanácsokat osztogatna.- Eldönthetem, hogy belemegyek, vagy kitagadnak. Harmadik út nincs. Nem lehet mindent érvekkel megoldani. Tudod egy szép mosoly a mai világban nem minden szívet lágyít meg. – Ezt érhetem rá, de most nyilvánvalóan azt magyarázom, hogy bármennyire is közel állt hozzám a családom, annyira sosem tartottak igaz vérüknek, hogy mint örökösnek, adjanak a szavamra. Inkább elosztogatják a családi vagyont, mintsem megszakadjon a hagyomány. Ők kinéznek nekem valakit, és ez kőbe vésett dolog. - Ha már beszélsz róla, és ennyire lelkesít, miért is ne? – Belépünk, és elkezdek kipakolni, miközben a lány továbbra is lelkesen készül az erődemostrációra. Félig háttal neki úgy döntök hogy a kérdés nehéz, át kell gondolnom. A tanulás az egy dolog, de a hivatás az megint más kérdés. – Attól még évek választanak el. Ha most kéne mindezt gondolatokba öntenem, alighanem kudarcot vallanék. A varázstárgyak érdekelnek, ám közel sem vagyok benne biztos, hogy le tudnám kötni magamat egy terület mellett. Túl szeszélyes vagyok, azt hiszem. -Gondosan ügyelek rá, hogy ismét ne érjünk össze, amikor átadom a mikrofont. Bőven elég volt számomra, hogy csuklón kellett ragadnom Jennyfer elől menekülve. - Nem várok kedvességet Victoria. Összekevertél valakivel, nekem határozottan megfelel, hogy ha úgy véled, hogy én bántom az öcsédet. Nem fogok magyarázkodni. – Karbafontkézzel, és felszegett állal várakozom. Mást terveztem a mai napra, ám a gonosz tündér ott ólálkodik a szobám környékén, nem is lenne most ildomos gyorsan visszasietni. Hosszabbtávú megoldásban pedig még nem gondolkoztam. A lány nem úgy tűnik, mintha valóban meg akarná mutatni, hogy mennyire ért a varázslatokhoz, egyszerűen a hangjára kíván hagyatkozni. Lehet, hogy ezért kár volt idejönnöm, visszamehettem volna Roxmortsba, ha még nem is tartja magát a megbeszéltekhez. A hangja ellenben valóban lebilincselő, teljesen megdöbbent, ami nálam igen ritka érzelmi kinyilatkoztatás, még ha valamennyire igyekszem is úgy csinálni, hogy ne vegye annyira észre. Aztán mégiscsak elkezdi hozzábűvölni a háttérzenekart, ez már igazán kedvemre való, még ha nem is tapsolok, sőt, valamennyi fintort is észrevehet az ajkaimon, nekem megfelelni közel lehetetlen. - Egy szóval sem mondtam, hogy én fogok énekelni. Ez a te próbád volt Victoria, nem az enyém. – Mormolom, s közben magam sem értem, hogy miért, de a mikrofon mögé állok, és belekezdek. Hangom első körben tisztán, bársonyosan cseng, szabad kezemmel pálcát húzok, és mintha egy hegedűn játszanék, szépen bekapcsolódik a többi forrás is. Igaz, én nem bűbájokat, igézéseket használok, hiszen sötét varázslatok kivédéséből vagyok penge.A hangom cseppet sem az a karcos macsós változat, nagyon is szelíd, szinte romantikus srácos, hiszen nem vagyok egy lehengerlő pasi, sosem akartam ezt mutatni. Olykor még a szememet is becsukom, hiszen neki Victoriának énekelek, hanem magamnak, a saját érzéseimnek. Amikor befejeztem, szótlanul rakom vissza a mikrofont a helyére. - Most kénytelen leszek itt ücsörögni, a szobámba nem mehetek vissza, amíg az a boszorkány vár... – Mormolom, más ötletem jelenleg nincsen, hogy hogyan üssem el a napot, még előadást sem vettem fel mára.
[You must be registered and logged in to see this image.] Megjegyzéséhez nem fűzök semmit se hozzá, nincs értelme ezen fennakadnom. Igen, egyedül is folytathatta volna tovább az útját, de mégse tette, inkább velem maradt, pedig nem is olyan régen még le akart rázni. Eléggé ellentmondásosnak tűnik, de csak tessék, próbálja csak bizonygatni igazát. De azért akad néhány kérdésem, hogy miért nem mondja meg a szüleinek azt, amit ő akar, hogy miért hagyja, hogy összeboronálják ezzel a lánnyal, akit láthatóan kerül, mint a forró vasat… - Ha csak szerintük lenne ez így, akkor már rég kiálltál volna a magad igaza mellett. Lehet azt tisztelettel is a tudomásukra hozni. – jegyzem meg teljesen normális, csevegő hangnemben, miközben odaérünk a szükség szobájához is. Némileg meglep, hogy előre enged, de természetesen előre sétálok, nem gondolva arra, hogy hátba támadhat, talán nem tenné meg, mert ha mégis, nos… a bosszúm fájdalmas lenne a számára. Mindenesetre gond nélkül érünk be, majd ő máris kutakodásba kezd, de azért a beszélgetést se hagyom félbe és kissé meglep az ötletével, hogy beülne egy órámra. - Hirtelen érdekelni kezdett, hogy tanítok? – vonom fel kérdőn szemöldököm, de nem tágítok előbbi kérdésemtől. – És te mihez akarsz kezdeni a jövőben? Mi akarsz lenni, ha itt végzel? – kérdezek rá ismét, de most már nem hagyom kibújni ez alól, de azért a mikrofont természetesen elveszem tőle. Tudom, hogy mást szeretne, nem csak szórakozni, hanem a mágiát ismerné meg, a bűbájokat, amelyekhez oly nagyon értek, de mégse lehet minden úgy, ahogy Shane akarja, erre hamarosan neki is rá kell majd jönnie. - Látom nagyon magadra vetted a dolgot odalent az aulában, pedig te se voltál túl kedves velem. Nem gondolod, hogyha te is más stílust ütnél meg nálam, talán én is kedvesebb lennék? – teszem fel a teljesen egyértelmű kérdést, miközben a mikrofont állítgatom, hogy megfelelő magasságú legyen és most már biztos vagyok benne, hogy az én hangomat fogja megismerni, nem pedig a mágiának hála elővarázsolt hangomat. Nem vagyok félénk, simán ki mernék állni akár a nagyterembe is. Zenére egyébként és szövegre nincs szükségem, tényleg megoldom én egyedül is, így nemsokára már hallhatja is kellemes, csilingelő hangomat, ahogy egy szerintem nagyon is szép számot éneklek el. Nem számít, hogy önelégültnek nevez, van bennem magabiztosság, az tény, de ezzel vagyok én kerek, egész. Eleinte nem nagyon figyelem Shanet, inkább a zenére koncentrálok, de nemsokára előhúzom pálcámat és nonverbálisan megbűvölöm a közelben lévő hangfalakat, hogy adják a háttérzenét, tehát a hangszereket, így még teljesebb lesz az egész előadás, amikor pedig a szám véget ér, csak elmosolyogva lépek elé, kezébe nyomva a mikrofont. - Most te jössz! – kacsintok rá, és őszintén szólva kíváncsi vagyok, hogy ő is fog-e énekelni vagy sem, és ha igen, akkor milyen hangja lesz. Vele ellentétben én leülök az egyik puffra és onnan várom, hogy nekikezdjen. Szívesen kikérném a véleményét, de ki tudja, talán direkt mondana negatívat, hiába láttam azt, hogy talán kissé elvarázsoltam. De… lehet, hogy csak képzelődtem.
Végre tisztáztuk, hogy nálam nincsen értelme a hülyülésbe se belemenni, felfogja, hogy csak a szobámból menekülnék. Jennyfer nem zsarol, ám biztos vagyok benne, hogy megtalálja majd a módját. Van mit előásni a múltamból, s az, hogy nem vagyok vele, egy ilyen lánynak pokolian bánthatja az önérzetét. Mintha azt hinné, hogy bárkit megkaphat. És vajon miért is kellenék neki? Hogy villogjon velem, a tehetséggel? Mintha valami trófea lennék, akin sokan álmélkodnak. A külsőmet is állandóan dicséri, holott nem vagyok elszállva magamtól, nekem aztán nem kell senki. Nincs értelme energiát se feccölni a szívügyekbe. - Vagy egyedül. Számolhatsz ezzel a lehetőséggel is. – Erősen kétlem, hogy mindig le kéne osztanom magamnak a lapot, hogy most kit kéne választanom. Ne mások mondják meg az alternatíváimat. A szöszi igen ragadósnak bizonyul, holott csak egérútnak szántam, mégis itt lohol a nyomomban, mintha órabért kapna érte. Megfordul a fejemben, hogy talán tényleg így van. A gonosz tündér fizette le, hogy a bizalmamba férkőzzön, és így már ki tudnak rólam deríteni valamit. Mesés. Ügyes színjáték, hogy még össze is találkoztak. Biztosan alaposan megbeszélték az összes lehetséges forgatókönyvet. - A tisztelet. A Fireblade aranyvérű család, mindent a tiszteletre hegyeznek ki. Én vagyok a gyerek, azt teszem, amit mondanak. Szerintük. – Vonom meg a vállamat, nem csoda, hogy már karácsonykor és húsvétkor sem megyek haza. Amíg Nadine élt, még volt értelme tervezni, abban gondolkozni, hogy mindegy, hogy a család mit mond, elviselem őket, hiszen van valaki, akinek számítok. Azóta már ez aligha van így. Nadine-t elengedtem, ám az érzés nem változott, jó nekem így, egyedül a sötétben. Bármennyire is érzelemmentes vagyok, még az alap illemet ismerem, így magam elé engedem, s közel sem azért, hogy megnézzem a hátsóját. Belépek, és anélkül, hogy rápillantva már nyúlok be a szekrénybe, hogy előkészítsem a mikrofont, a lány pedig közben fossa a szót rendesen. A műszer tökéletesen újnak tűnik, valami ilyesmit képzeltem bele a szobába, hogy ki lehessen próbálni, mit is tud elérni a barna íriszű, és nem különben vesélyesnek ítélt griffendéles. Az a típus, aki tudatában van a külsejének, stílusának, az ilyenektől óvjon minden pasit az ég. Beállítom a terem közepére, hogy meglegyen az akkusztika, én magam majd szándékoznék leülni, élvezni az esetleges műsort, na nem mint közönség, sokkal inkább mágiaelméleti szempontból, hogyan fűzi az énekhangjába az eszenciát, mennyire varázsol ki magából minél több tiszta hangot. Az sem gond, ha plusz hangszerek kánonja is felcsendül majd közben. - Majd egyszer beülök hozzád, hogy leteszteljelek, ám addig... másféle akadály áll előtted. – Bólogatok, hiszen a lány meglehetősen lelkesnek tűnik, olyan karizmatikus kisugárzással rendelkezik, hogy még engem is meglep, igaz, túl nagy jelét nem mutatom. A külsővel engem nem túlzottan fog meg, az érdekel, ami mindezek mélyén van. Egyenlőre a lendületet érzékelem csupán, meglátjuk, hogy mit mutat még. - Súlyos tévedés Victoria. Nem szokásom cipekedni, miután pofákat vágtál, és a földre dobtad a poggyászomat. Nem élek olcsó trükkökkel, mint a magamutogatás. – A kérdésen érdeklődve csusszan fel a szemöldököm, hogy aztán megrázzam a fejemet. Nem fogunk, még ő sem. Nem lesz kiírva zeneszöveg, zenét sem kap. Mindent neki kell megoldania. Kitalálhattam volna másféle feladatot, ám a párbajon olyan visszarettenést tapasztaltam a griffendélestől, hogy gyorsan elvetetettem az ötletet. Nem fognám vissza magam, úgy bántani pedig, hogy esélye sem sok lenne, szinte méltóságon aluli győzelem lenne. A tanárkislány csak foglalkozzom a kicsikkel, és daloljon, erre jó, többre nem. - És még én vagyok önelégült. Nagyszerű. Csak tessék. – Intek, és előző ötletemmel ellentétben nem ülök le a kanapéra, karbafont kézzel harapom be az ajkam késhegy vékonyságúra, maradok közel hozzá, hiszen ha mágiát nem alkalmaz, akkor nem lesz felhangosítva a hangja, ráadásul a mikrofon technikája sem működik a Roxfortban, így egyetlen fegyvere a természetadta tehetség lesz. Hagyom, hogy magával ragadjon a hangja, ahogyan az előbb következmények nélkül vissza tudtam fojtani a meglepődöttségemet, most tágra nyílnak mélykék szemeim, a lélegzetem bennakad. A szám elé emelem az egyik kezem, könyékkel a másik tenyeremre támaszkodva, hogy minél kevésbé látszódjon a dolog, ám tagadhatatlan, le vagyok nyűgözve.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem hat meg, hogy eltol magától, csak tessék, amúgy se vagyunk puszipajtások, bár most már nem vagyok vele szemben olyan negatív és harcias, mint eddig voltam, hiszen nem ő volt az, aki bántotta az öcsémet és talán jár neki annyi, hogy akkor valamivel kedvesebb leszek vele. Az viszont egyértelmű, hogy annak a csajnak bejön, akit nem is olyan régen láttam a szobájánál és ki tudja, talán fordítva is így van, de amikor ezt kiejtem, láthatóan megdöbben, így nevetek fel jókedvűen. - Csak hülyültem. Egyértelmű, hogy nem érdekel Téged, különben már vele lennél és nem én velem. – vonom meg picit vállaimat, miközben ő jellemezni kezdi, majd végül azt is megosztja velem, hogy honnan is ismeri. Hmm, ezek szerint ők egymásnak szánják a szüleik, milyen aranyos, hogy még mindig akadnak ilyenek, talán soha se fog kifogyni ez a világból. - De ahogy érzékelem, te nagyon nem. Miért nem mondod ezt el a szüleidnek? Nem tűnsz túl csendes típusnak. – nem igazán akarok leszállni a témáról, legalábbis egyelőre még nem, így folytatom hát a kérdéseket, miközben azért jelzem a srác felé, hogy engem nem kell ám féltenie, nem vagyok én elveszett bárányka és ha kihúzzák nálam a gyufát, nos… ott kő kövön nem marad. - Áh értem, szóval azért tartasz tőle. Akkor sok sikert a túléléshez! – és már a szobához is érünk, amely előtt megállva elképzelem azt, hogy milyen legyen, hogy mire is van most szükségünk, de közben azért mesélek magamról picit, bár sejtem én, hogy nem érdekli, az már eddig is lejött. De mégis csak kérdezget, mintha próbálna valamiféle érdeklődést mutatni, én pedig természetesen válaszolok neki, ahogy eddig is tettem. - Nem sokszor, csak amikor pont nem ér rá senki más, de tartottam már párat és úgy vettem észre, hogy tetszett a diákoknak. – ragyog fel némileg az arcom, majd amikor meghallom okfejtését, úgy sóhajtok fel kissé, hiszen ezzel én is számoltam már eddig is, tudom, hogy nincs sok esélyem elhelyezkedni a Roxfortban. - Akad másik varázslóképző is, de egyelőre igen, ez a tervem. Szeretnék gyerekekkel foglalkozni és segíteni nekik a fejlődésben, vagy ha szükségük van valakire, meghallgatni őket. – pszichológusnak is mehetnék, hiszen a varázslók között is vannak agyturkászok, talán ahhoz is akad némi készségem. És tudom jól, ez nem éppen egy jól fizető munka, de most mit tegyek, ha ezt szeretném csinálni? De persze, ez még megváltozhat. - És miért, te mégis mihez akarsz kezdeni, ha már így leszólod az én jövőmet? – tényleg nem veszi észre magát, hogy mekkora egy bunkó tud lenni? Végül azért benyitok a szobába, majd körbenézek és szerencsére pontosan azt látom, amit szeretnék, így mosolyogva lépkedek beljebb, majd jelzem is Shane felé, hogy ő is megmutathatná ám azt, amit tud, igazán nem bánnám. - Pedig odalent a bejárati csarnoknál nem volt ellenedre, hogy felvágj. – jegyzem meg, de aztán helyet foglalok a puffon, így várom és figyelem kíváncsian, hogy mit szeretne ebben az esetben, hogyan is történjen meg a párbaj, de amikor előkerül a mikrofon, őszintén meglepődöm. Azt meg mégis minek vette most elő? Mire kellhet? - Szóval karaokizni akarsz? – pislogok felé kérdőn, miközben a mikrofon elé lépek és azon kezdek el agyalni, hogy mégis milyen zenét kéne elénekelnem neki, ugyanis nincs ám ellenemre a dolog. - De bűbáj nélkül is menni fog, úgy érzem jó hangom van. – mosolyodom el és bár tudom, nem ezért jöttünk ide, de ha már éneklés, amit egyébként imádok, miért ne élném bele magam igazán? Utána majd ő is megmutathatja, hogy mit tud. Nem muszáj nekünk végülis harcolnunk egymással, kellemesen is eltölthetjük ezt a délutánt, bár ha ez se tetszik majd neki, nos… akkor legyen harc, akkor feladom azt, hogy esetleg jóban legyünk, mivel bármilyen tartózkodó is legyen, valamiért szimpatikusnak tűnik. Tudom-tudom, nekem majdnem mindenki az, de hát szeretek ismerkedni és új barátokat szerezni.
Elhagytuk a szobát, mind a hárman, kettesben Victoriával éppen ellenkező irányba indultunk mint a gonosz tündér. Olykor hátranézek, remélve, hogy a lány tényleg távolodik, de szinte azonnal lerázom magamról a szöszi közeledését, alaposan félreértette, nem akarok én féltékennyé tenni senkit, vagy éppen foglaltnak mutatni magam. Egyikre sem szorulok rá, csak nem bírtam egy levegőt szívni az illetővel. - Biztos. – Rántom meg a vállamat, a második felére már felvonom a tekintemet, ahogyan visszanézek a griffendélesre. – Fordítva? Ugye csak viccelsz? Hazug, magamutogató, álszent... A szüleink összejárnak, ő meg azt hiszi, hogy máris egy párt alkotunk. Mintha mindenki ezt akarná kiharcolni. – Szót sem vesztegetek a dologra többet, ahogyan ballagunk felfelé a szükség szobájába, nekem is ez lett volna az ötletem, hiszen ha az udvaron párbajozunk, azért még valaki megütheti a bokáját. Főleg, hogy nem is párbaj lesz a dologból, pusztán felmérés, amit a tanárok szeretnek kisajáítani. Jut eszembe, ő maga is annak készül, ezért hát a kioktató stílus. Nem tudja, hogy Jennifer pusztán abból, hogy velem látta az ágyamon ülve, máris az új ismerősöm elveszejtésén spekulál, kihallgatja a kis informátorait, mit is tudhat meg a tanártanoncról, gyengeségek, fekete foltak a múltban, eltitkolt csecsemő, bármi olyan, amivel egy életre tönkreteheti. Nem viszonzom a kacsintást, sötéten a gondolataimba temetkezem, bármennyire is vidámnak tűnik, lelkesedése nem tud rám átragadni. - Még semmivel, ezért is figyelek rá oda, hogy ne is tehesse meg. Úgy zsarol, ahogyan te levegőt veszel. Automatikusan. – Felérünk a minket érintő emeletre, hogy itt már erőlteljesen koncentráljunk arra, ami majd Victoriát megmozgatja. Nem tudom, hogy milyen bűbájokat kíván majd bemutatni, ez érdekel most egyedül, bármennyire is csacsog útközben. - Már most órákat tartasz? Nocsak... És miből gondolod, hogy a tantárgyadból te leszel a legjobb? Ahogy nézzük, megvannak a leosztások, és ha csak nincsen kedved negyven évet várni, amíg kihal előtted az oktató, csak segédtanár leszel majd. Vagy helyettes. Csodás karrier, de ha így érzed... – Lépek be mögötte, hogy én is átlássam, hova is jöttünk, mit is rejt most a szoba. Átlagos nappalinak tűnik, sehol a megszokott harcászat bábuk. Egyszerűbb, semlegesebb varázslatokra gondol. Nem is baj, nem kell mindig durrogtatni. - Bármennyire is szeretnéd előcsalogatni a felvágós énemet, nem. – Miután mindkettőnk gondolatai ráhangolódtak most a szobára, odalépek az egyik szekrényhez, kinyitva azt egy mikrofont húzok elő, amely éppen olyan megbűvölt, mint amilyenen a karácsonyi bálon fellépő zenekar is énekelt. Nem technika adja a hátterét. Bűvölet. Karbafonom a kezemet, miután felállítottam. - Énekelni fogsz. Bűvöld meg úgy, hogy bármilyen rossz hangod is van, te legyél a lecsodásabb, amit valaha hallottam.
A csaj úgy tűnik, hogy csak picsogni tud, de felelni már nem vagy reagálni arra, amit mondok neki, így csak jókedvűen figyelem, ahogy sértetten távozik és miközben Shane magával húz, hát egyértelműen úgy érzem, hogy azért teszi mindezt, mert a lány elől szeretne menekülni, így hát azt mutatja, van neki más is. Én belemegyek ebbe, így dőlök neki kissé, szavaimmal jelezve is a dolgot, de amikor meghallom, amit mond, majd érzem a tolást, szinte azonnal eleresztem és lépek is kissé arrébb tőle. Félreértettem volna? - Nekem úgy jött le, hogy bejössz a csajnak és talán fordítva is, talán volt is valami, de most mintha menekülni akarnál tőle. De akkor bocs. – emelem fel kezeimet, nem kell itt félreértés, nem akarok én semmit se tőle, ahhoz túlságosan is karót nyelt a számomra. - Egyébként pedig megmenteni engem nem igazán kell, de azért kössz. – kacsintok rá játékosan. Engem se egyszerű ám kikezdeni, szóval nem parázom egy kicsit se azon, hogy a csajszi mit tervez majd esetleg ellenem, és ha Shanet akarja, hát tessék, közöttünk valóban nincs semmi. Amikor viszont megáll, én is így teszek és nem távolodom el, amikor szembe fordul velem, csak elmosolyodva csóválom meg a fejem magyarázatára. - Miért félsz tőle ennyire? Mivel tart sakkban? – kérdezgetem, mert azért ez az egész igen csak vicces. De akkor legyen a szükség szobája, így azt célzom meg, miközben azért bocsánatot kérni se felejtek el, ennyi kijár neki, ez egyértelmű. - Igen, időnként tartok is egy-két órát és remélhetőleg tanár lesz belőlem, ha végzek. Bár Téged ez ugyebár nem érdekel. – benyitok, így egy kellemes hangulatú párbajterem tárul szemeink elé. A talaj némileg puhább, így ha esnénk, nem fogjuk teljesen megütni magunkat, a falak világoskék színűek és akad néhány puff is, szekrény, asztal, szék a fal mellett, tehát néhány kellék is, ki tudja… a bűbájoknál szeretek használni néha kellékeket is, hiszen a jó harcos az, aki felhasználva a környezetét tud harcolni. - De miért nem mutatsz inkább te valamit? Úgy hallottam, hogy elég jó vagy SVK-ból… - én azért kényelmesen előveszem a pálcámat, miközben várok a másik válaszára, de nem támadok rá, egyáltalán, inkább először csak egy puffra dobom le hátsómat, onnan figyelek a másikra.
//
