Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb

ϟ Hiányzásnapló
  Today at 19:20
Nancy Lukey


ϟ Farkasálmok
  Today at 09:33
Sidney Smallwood





ϟ Stansson & Cody
  Today at 02:03
Cody Armstrong

ϟ Tower
  Yesterday at 20:56
Cody Armstrong
A hónap posztolói
Luna Lovegood
 
Nox Djarum
 
Sidney Smallwood
 
Cody Armstrong
 
Nancy Lukey
 
Gina Accipiter
 
Armand Stansson
 
Janette Troops
 
Dane Seoras
 
Ginny Weasley
 
Statisztika

Összesen 590 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Daphne Greengrass

Jelenleg összesen 39305 hozzászólás olvasható. in 3497 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Raziel & Rasmus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-05-12, 00:52



Rasmus & Raziel








Hangsúlyából úgy érzem, nem ért teljesen egyet, így csak elnéző mosolyt villantok rá, de nem próbálom neki megmagyarázni, meglátásom szerint hogyan is van ez. A gyávaság, és az ügyesség külön dolgok. Attól, hogy jól kevered lapjaid, és nem kell nagy árat fizetned, nem vagy gyáva. Ha elmenekülsz, talán az vagy, de megeshet, egyúttal okos is. Aki értelmetlenül megy a falnak, ráadásul fejjel, hiába fizeti meg az árát, attól még ostoba marad. Igaz, pontosan ez a nézet tett azzá, aki vagyok, ezért nem vagyok az éles bevetésekre járó auror, és emiatt nem voltam az elsők közt küzdő halálfaló sem. Ez az első, és legelemibb különbség köztünk is, így nem is olyan meglepő, hogy nem értünk egyet - ezért sem próbálom megmagyarázni neki, hogyan is gondolom. De mint mindenkinek, úgy nekem is meggyőződésem persze, hogy az igazság nálam van. Pedig sok fájdalmas leckén át tanultam róla, hogy mennyire nincs...
Ó, lám, akkor mégiscsak bátor vagyok? – kérdem derűsen, de láthatóan nem tartok attól, hogy valami szélsőséges meglepetés érne. Ugyan, sok mindent megéltem már, el se tudná képzelni. De ha tudná is - nem akarja, ebben biztos vagyok. Megingatom fejem eztán.
Kapkodsz. – közlöm, nem letoló, vagy kioktató hangon, egyszerűen tényként. Pontosan emiatt vagyok itt én, persze. Ő mondta, semmi helyrehozhatatlan kár ne keletkezzen, nem fog, ígérem. De a türelem fontos erény... Így csak egy fura pillantást zsebelhet be tőlem, talán szemeim előtt még mindig lapátol...
Azonban téved. Bár jómagam nem a lojalitásomról vagyok híres, és ezt sajnos az élet sok területén elmondhatom, nem vagyok hűséges sem családhoz, sem barátnőhöz, úrhoz vagy munkáltatóhoz, de ismerem nagyon jól azokat, akik velem ellentétben annak képzelik magukat. De nem azok, legalábbis a társaságomban túl sokáig bizonyosan nem, ha én nem akarok úgy, és ez egyáltalán nem követeli az életüket sem... Ámbár miután én végeztem, az nem az én dolgom, ha esetleg felkötik magukat, vagy efféle, az már nem rám tartozik.
Nekem? Ugyan, ezt eddig is tudtam. – felelem, s újfent megingatom fejem. Siet, már megint - de minek? Nem mondott időkorlátot, lám, súlyos hiba, mjd tanul belőle, hiszen én kérdeztem, van-e valami, amit tudnom kell. Ettől függetlenül is, mielőtt felkelne a nap, a válaszok nálam lesznek, ebben nem kételkednék a helyében.
Milyen lehangoló vagy ma. – vetem oda, mintegy búcsúzásképpen, de eztán a férfi felé fordulok, a távozónak nem szentelek több figyelmet. Úgyis vissza kell még jönnie, ha olyasmiről van szó, amelyet én nem adhatok tovább, csak a titokgazda... De ez majd kiderül.
Talán egy-két órát még rászánok ugyan, ámbár csak azért, mert ha már olyan finomkodóan kezdtem el eme játékot, mégsem durvulhatok el egyből, szépen fel kell ezt építeni... De a kért információt megszerzem, úgy, ahogyan kérte - a férfi életét megkímélve, és bár az okozott mentális károk alighanem soha nem fognak nyom nélkül múlni, fizikailag helyrepofozható gond nélkül. Úgy nagyjából helyre is hozom, mire Rasmus visszatér - ha visszatér -, de nem erőltetem meg magam, ez már nem az én bizniszem úgyse.
Ami az üzletet illeti, a rám eső részét elvégeztem: megvan a kért információ. És most kérem a jussom... Ha pedig megkaptam, már itt sem vagyok.

//Köszönöm a játékot! Remélem, nem akasztottalak ki nagyon >< //
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-05-08, 19:44


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

- Igen, ők a szerencsések míg meg nem halnak. – húzom a számat egy gyors mosolyra. Ezt talán ő erénynek látja, de ez nem több, mint gyávaság. Akik nem merik megfizetni a tetteik árát, akik elbújnak a felelősség elől, másokra hárítják azokat… ők a gyengék, és ők fognak először meghalni, hiába menekülnek.
- Oh, a helyedbe nem jelenteném ezt így előre ki. – bőven fogja őt még sok minden meglepni, mert hamarosan már nem marad más, mint meglepetés, mint a káosz, a káosz, ami renddé alakul idővel, a káosz, amiből egy új világ alapjait építhetjük fel, a réginek a romjaira. Nincs más választás.
- Akkor tégy eleget a dolgodnak. – mert nekem nem a szép szavak kellenek, sokkal inkább eredmények és válaszok, azokat pedig nem fogom úgy megkapni, ha csak nevetgél. Ideje, hogy megmutassa, hogy miért is fizetem őt, és remélhetőleg ezt meg is teszi. Nem szeretem, ha valaki nem végzi a dolgát. – Inkább dolgozz. – a végén még két sírt fogok ásni…az egyiket a férfinak, a másikat meg neki. Persze, nem gondolom ezt komolyan, de jobban örülnék, ha a beteges képzelgései helyett inkább a dolgát végezné, mert így nem sokra megyek, és nem azért fizetem, hogy ne érjen el semmi eredményt. Pont ellenkezőleg.
A szavaira nem mondok semmit csak halkan felnevetve rázom meg a fejemet. Látszik, hogy nem ismeri a lojalitást, még csak hírből sem. Ha ismerné, akkor pontosan tudná, hogy egy ember, aki lojális, személytől függetlenül tűrni fog, hallgatni, és inkább hal meg, minthogy bármit is eláruljon. De azt gondol, amit akar, csak dolgozzon.
Őszintén megmondom, hogy hánynom kell Razieltől. Nem tudom, hogy mégis mi baja van, valószínűleg valami trauma miatt ilyen, ami történt vele még gyermekkorában, de egy normális ember em ennyire…beteges. Persze, ettől még nem látom kevesebbnek, ha…dolgozik, és teszi azt, amiért megfizetem őt. Válaszok. Nem mindegyik, csak a legfontosabbak.
- Nem, Raziel, azok neked vannak, én csak unom a gyermeteg játékodat. – mert úgy viselkedik, mint egy gyermek, és ez igen…szánalmas, legalábbis az én szememben mindenképpen az, és talán itt lenne az ideje, hogy megtanuljon férfiként viselkedni. Legalább nyomokban. – Az sem érdekel, ha ő erőszakol meg téged. Egyetlen címet szedj ki belőle, ahová vitte azt a férfit, azt pedig küld el nekem, és elégedett leszek a munkáddal. – mondom még neki, mielőtt elindulnék kifelé. Nekem van jobb teendőm is, mint az ő társaságát élvezni. Azt hiszem egyedül is képes lesz elvégezni a dolgát. A munkáját, amiért megfizetem őt. Itt az ideje, hogy belekezdjen.

//Köszönöm a játékot, és bocsi, hogy csak most tudtam írni :S//

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-04-25, 15:54



Rasmus & Raziel








A szavait hallva megingatom fejem.
Az életnek magának is meg kell fizetnünk az árát, nem számít, mit kapsz ingyen, vagy mit nem. Ámbár akadnak, akik ellően jól értik ezt a játékot, hogy az ár, amit fizetniük kell, mindig alacsony maradjon. – nem, nem a pénzről beszélek, persze, hogy nem. Pláne a tehetősebbek, sokkalta szívesebben fizetnek ki magas összegeket bármiért - hisz megtehetik -, semmint, hogy más természetű legyen a fizetség, melyet elvesznek tőlük. Milyen kegyetlen az élet, hogy mások hiába is keverik remekül a lapjaikat, esetleges, mikor tudnak jól kijönni a dolgaikból.
Meglepetést? Ugyan-ugyan, kevés dolog tudna igazán meglepni. – felelem vidoran. Túlzok persze, akadnak azért szép számmal dolgok, amik igencsak meglepnének, amikre nem is gondolok, ebben biztos vagyok, persze ezeket nehéz lenne megnevezni, akkor már nem lenne meglepő mégsem. Ennek ellenére is, szavaimból nem a beképzeltség süt, remélem. Következő szavaira halkan felkuncogok.
Hiszen ez a dolgom, Rasmus! – felelem, szinte tapinthatóan jól szórakozok szavain – A halottak meglepően rossz alanyok, egyik se igen akar beszélni, ugyanis. – magyarázom szórakozottan – Biztos lehetsz benne, nem engedném meghalni, míg nem beszélt. Ha élve kell, hát utána sem. – ez rém egyszerű, nem? Bár vannak olyan technikák, amelyek vége elkerülhetetlen halál, de nem feltétlenül kell ezeket használni is. – Pedig azért azt igazán szívesen megnézném, ahogyan a sírját ásod. – jegyzem meg, hangom többé-kevésbé semleges, csak tekintetemből süt valami furcsa trágárság, valami megmagyarázhatatlan, legalábbis finom hangom mellett annak tetszhet. Igen, szívesen gyönyörködnék benne, ahogyan a föld felett görnyed az ásóval, és izzadtságban úszva, elszántan lapátol. Beteg lennék? Persze. De ezt már eddig is tudnia kellett.
Ó nem, nem, sok mindentől függ, de a jelenléted torzít, mert befolyásolná valamelyik irányba. Ez tapasztalat, és tény, hidd el. – felelem közben. Igen, látszik, hogy bár alighanem kegyetlen, vérszomjas állat, mégsem ért a finomságokhoz. Így is van rendjén, bár apróbb részleteket szívesen megosztok vele, de mégis, árnyalatnyi tudatlansága saját szükségességem tényét húzza alá, ez így kellemes és hízelgő. Fontosnak érzem magam tőle, ez pedig kinek ne lenne kedvére való?
Ó, igen, milyen remek szó is a választás. – felelem bájosan, ahogyan a férfi felé pillantok – Hiszen az irányítás végig a kezedben van, ugye tudod? – kérdem, s ujjaimmal megcirógatom a konokul hallgató férfi arcát, olyan kedves törődéssel, ami ebben a kontextusban talán a legmélyebb bántás lehet az eddigiek után, legalábbis lelkiekben, mert alapjaiban sértem meg önérzetét, ahogy végigsimítok arcának ép oldalán, követve orcájának ívét. Ujjaim lágyan érintik, már-már szeretetteljesen, majd ahogy elhúzom kezem, kézfejemmel még egyszer végigsimítom közben – Hiszen te döntöd el, mikor van ennek vége, mikor akarsz beszélni... Csak pár kérdésre kell felelned, és végeztünk is. – magyarázom. Rasmus szavaira jókedvűen ingatom fejem.
Ó, ugyan, hamar rájuk unok sajnos. – felelem vígan – Bár lehet, az úr feleségét nem tudnám olyan hamar félredobni, ha ennyire konokul hallgat, és nem félti őt... Bizonyára makacs, erős teremtés lehet, idő, míg betörik – magyarázom, szemeimben torz vágy csillog, a kihívás öröme élteti. A férfi képzelete pedig alighanem elég élénk, hogy lássa maga előtt, ahogyan vad durvasággal igyekszem kicsikarni az asszonyból a fájdalom legőszintébb, legmélyebbről feltörő sikolyait, s ahogyan ezért oly sok mindent képes lennék megtenni... Ujjak, körmök? Ugyan, dehogy. Eztán halkan felsóhajtok.
Érdekes perverzióid vannak – felelem finoman – De kapkodóak, nincs annak még itt az ideje, bár ha körül akarod metéltetni, rajtam nem múlik. De inkább mondanám azt, hogy erőszakold meg, semmint, hogy egy az egyben vágasd le róla ama tagját. – most még legalábbis. Egyelőre én ahhoz sem látom elérkezettnek az időt, hogy afféle dolgokra kerüljék a sor, de ha szeretné... Ha sokáig hallgat, alighanem valahol az erőszak, és a metélés után az is sorra kerülne, hogy levágjam a farkát, rögtön az orra után, de semmiképpen sem most. Annak nincs itt az ideje. Bár ha Rasmus tényleg meg akarná erőszakolni a férfit... Azt hiszem, remekül szórakoznék közben, így tekintetem érdeklődve vetül most rá: vajh melyik megoldást, forgatókönyvet szeretné?
Mindenesetre azt, hogy én erőszakolom meg a férfit, nem ajánlom fel.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-04-24, 21:52


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

- Talán. De a legtöbb dolognak meg kell fizetnünk az árát. – az élet… kiismerhetetlen, éppen ezért legyőzni sem lehet, előbb-utóbb megöl téged, hagy élni, hagyja, hogy azt tedd amit akarsz, majd mikor úgy véli, hogy eljött a te időd, hogy eleget éltél már, megöl, kivon a forgalomból épp oly egyszerűen, ahogy megszülettél.
- Örülök, hogy akkor nem kell meglepetést okozzak neked. – görbül mosolyra a szám,ahogy oldalra pillantok felé pár pillanatra. Természetes, hogy nem fogok semmit sem csak úgy elhinni, amit mondanak nekem, látnom kell, látni akarom, hogy mi az, amiért fizetek. Bárki ezt tenné a helyemben, nemde bár? Szerintem igen.
- Akkor úgy mondom, hogy érd el, hogy beszéljen, úgy, hogy ne kelljen sírt ásnom neki. – nem érdekem az, hogy félholtra kínoztassam ezt a férfit, épp csak annyit akarok, hogy mondjon, amennyit tudni akarok. Se többet, se kevesebbet, és ehhez elengedhetetlen az, hogy szóra nyissa a száját, amit most éppen Raziel tiszte kinyitni. A szavait hallva azonban csak felnevetek. Persze, valójában nem különösebben érdekel a tény, hogy miből is van a kanapéja, de igazán mókás maga a gondolat is. Ha annyira akarja, majd ennek a bőrét is megkaphatja, ha úgy határozok, hogy itt az ideje meghalnia. Egyelőre… még csak beszélnie kéne.
- Valóban? Ha itt vagyok, ha nem, akkor is beszél, ha nem bírja, és ugyanakkor a jelenlétemtől függetlenül némán tűrhet, ha elég lojális. – nem hinném, hogy a végeredményen az én jelenlétem változtatna bármit is, de nem is számít ez most, mert ez a férfi nem az én emberem, és nem is lesz az.
- Ő választotta a nehezebb utat. – rántom meg a vállaimat, ahogy rámosolygok a férfira, aki éppen a kíntól eltorzult arccal ordibál. Én felajánlottam neki egy békés megoldást, ahol nem kell vérnek folynia, ő ezt elutasította, és még mindig makacskodik. Maga alatt vágja csak a fát ezzel.
- Aki keres, az talál is. – rántom meg a vállaimat alig láthatóan. Nem hiszem, hogy párkapcsolati tanácsokat tudnék osztogatni neki, mert mi ketten igen máshogy látjuk a dolgokat, és igen más a helyzetünk is, azonban az örök érvényű igazság, hogy csakis az találhat meg valamit, vagy valakit, aki kutat is utána. Szótlanul figyelem a kését, ahogy a férfi arcán halad lefelé, és mosolyogva figyelem a férfi vonásait. Látszik, hogy nem mai darab, egy mostani auror már rég kibökött volna mindent, amit tudni akarok. Ebbe még itt szorult némi tisztesség, ami becsülendő ugyan, de… sajnos nekem nincs hasznomra. Igazán nagy kár, több ilyen ember kéne. – Mit gondolsz, mekkora szüksége van arra ott a lábai között? – intézem a szavaimat Razielhez, de persze úgy, hogy a férfi is hallja. Azt hiszem motiválhatnánk őt talán kicsit jobban is. Itt az ideje, hogy a legkedvesebb részét vegyük el tőle. Vagy engedjük, hogy megtartsa, ha beszél.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-04-19, 01:32



Rasmus & Raziel








Szavaira eltűnődöm, majd vállat vonok.
Időnként de, épp csak sokszor fel se fogjuk. – felelem. Én így tapasztaltam, igaz, döntően nem magamon, mert az ember ezeket nehezen észleli magán. Bár persze, akadt, amit ingyen kaptam, csak úgy - például egy új apát, de Merlinre, erről igazán, de tényleg kész lettem volna lemondani. Mostanra pedig már magam sem tudom, hányadán is állunk.
Meglepne, ha nem – felelem derűsen, sejtetve, bolondnak tartanám, ha bemondásos alapon elfogadna, s elhinne bárkinek bármit. Ámbár az tudható, hogy én nem csak úgy beszélek, képességeimet van, aki meg is tapasztalhatta, s akár mesélhettek is neki erről, hiszen van, aki végül szabadult... De mindegy is. Szavaira vállat rántok.
Ez a fájdalom nem „egyenmérték”, ami bárkiből bármit kiszed. Nem mindegy még az sem, mikor, mi után adod, nem, hogy még önmagában az, mekkora ez a fájdalom... – de ettől még persze az tény, hogy nem teszek kárt a felszerelésben, vagy nem szükségtelenül. Az alanyok... Általában ugyanezt elmondhatják magukról. Szavaira derűsen elmosolyodom, és ez a mosoly a csonttörést elszenvedő férfi számára alighanem kifejezetten veszedelmes lehet, sőt, hiszen egyértelművé teszi: én ezt tényleg pokolian élvezem. S persze szórakoztat a tény is, hogy Rasmus azért aligha bírná ezeket már - szerintem -, de nem baj, nem is kell. Erre tart engem. – Az ember ott spórol, ahol tud – felelem derűsen, magamban remekül szórakozva, de nem, nem mondom ki, hogy valójában miből van, avagy nincs a bőrgarnitúrám - hogy egyáltalán, van-e bőrgarnitúrám?
Igen, meglehet... De akkor talán nem a legjobb módszert választottad. – felelem szelíden. Szerintem akkor nem kéne itt lennie, higgye csak azt az áldozat, hogy tényleg az ellenfél kapta el, és fogja vallatóra, akkor sokkalta valósabb képet kap arról, meddig képes hallgatni az illető, mintha itt áll felette. Bár igaz ami igaz, másodszorra talán, ismerve a procedúrát és a lehetőségeket, nem bírná addig már - ezt embere válogatja. Mindenesetre nem: én profi vagyok, nálam nincs olyan, hogy az alany a nélkül halna meg, hogy beszélne. Hacsak nem az a cél.
Szomorú lehet ez neki – felelem ajkaim biggyesztve, mintha mélyen együttéreznék az illetővel, miközben izomból megropogtatom eltört csontjait, perceit, megnyomorgatva ujjai végét is persze. Nos, szó mi szó - ez bizony nagyon, de nagyon fáj.
Hát igen, lehet, ezért se maradnak meg mellettem – ráncolom homlokomat, mintha erre eddig nem is gondoltam volna – De lehet, az úriember felesége mazochista, és mégiscsak élvezné. – vetem fel, miközben egy könnyed, és hanyag mozdulattal simítom a kést az illető bal szeme sarkához, kicsit megnyomom, hogy a penge belé vágjon, hasítva a bőrt haladtában, s a hús felszínét karistolva megindítsam lefelé, kellően mélyen ahhoz, hogy ha nem látják el időben, bizony élete végéig tartó heg maradjon mögötte: ajkai felé haladok a pengével.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-04-18, 19:51


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

- Nem is kap semmit ingyen az ember. – értek vele egyet ebben a dologban. Való igaz, hogy sokkal értékesebb az, amiért megdolgozol, mint amit csak úgy kapsz, de az élet amúgy sem arról ismeretes, hogy bármit is csak úgy odaadna , mint ajándékot. Az élet ,ha ad, akkor el is vesz.
- Tán meglepne, ha igen? – kérdezek vissza mosolyogva. Szerintem ő sem hinné el azt, amit hall, csak miután az be is igazolódott. Hallottam már,hogy ért a dolgához, nem is élne jó eséllyel, ha nem értene hozzá, de én is csak akkor bizonyosodom  meg erről teljesen, ha már láttam mit tud. – Azért örülnék, ha rendeltetésszerűen használnád. Elég csak az a fájdalom, ami szóra nyitja a száját. – nem kell felesleges fájdalom, az majd akkor jön, ha valami ostobaságot tesz, és nem feltétlen ő fog szenvedni. Sokkal jobb megbüntetni máson keresztül az embert olyankor…sokkal nagyobb sebet ejtesz rajta, mint tennéd azt egy pengével. – Rendkívül gusztusos.-  jegyzem meg egy visszafogott mosoly kíséretében. Láttam, tettem már olyan dolgokat, amiktől mások undorodnának, és kétségkívül szívesen nézném végig azt, ahogy az ellenségeimmel ezt a bizonyos kötelet megetetik, de ez a férfi nem az ellenségem. Ő csak egy paraszt, aki tud valamit, amivel előnyösebb helyzetbe kerülhetek, mint az ellenségem. – Felteszem nem szoktál pénzt kidobni azokra a huzatokra. – nevetek fel halkan. Abban viszont téved, hogy bármit is felejteni akarnék. Nem örömből ölök, hanem azért, mert ezt követeli meg tőlem a cél, amelynek szolgálatába állok. Az ellenségeimnek megadom a tiszteletet, majd… a vétküktől függően nyújtom el a szenvedésüket, de nem örömből, ezt jól gondolja. Azért, mert ezt jelenti a megtorlás. Nem örömet okoz, elégedettséggel tölt el csak.
- Vagy őt akarom tesztelni, hogy mennyit bír ki anélkül, hogy ne adna ki. – rántom meg a vállaimat egy szórakozott mosoly kíséretében. Így lehetne, de…nincs így, értelmetlen lenne őt úgy tesztelni, hogy nem forog semmi kockán. Ez a helyzet, hogy valóságos, tudni akarom azokat a válaszokat, ez az ember pedig számomra teljesen közömbös és ismeretlen, és ha továbbra is hallgat, jó eséllyel halott is lesz, bár annak örülnék, ha csak azután halna meg miután beszélt. A legjobb persze az lenne, ha halál nélkül zárhatnám a napot, ezért is mondtam Razielnek, hogy nem kell túlzásokba esnie. – Az alternatíva elég kevés, jobb szeretném, ha azt mondaná el, amit tudni is akarok. – végül is igaza van, azt várom el tőle, hogy végezze dolgát, így nem is különösebben akadok fent azon, hogy megelőz. Ha hazudni akart volna a férfi, úgyis csak az időt pocsékoltam volna a meghallgatásával.
A férfi feleségét ért szavak hallatán nem tudom  megállni, hogy ne nevessek fel halkan. A férfi feleségét nem a megállapodásom fogja megvédeni, hanem én magam,ha úgy dönt a barátunk, hogy beszél. Betartom a szavamat, a családjának nem esik bántódása, ha együtt működik, és most nem azt teszi. – Sikítani…érdekes dolgokat szeretsz te egy nőben. – mosolyodom el a szavait hallván. A férfi pedig…vettek rá egy pillantást, és örömmel nyugtázom, hogy végre kezdi megérteni: itt az esély, hogy megóvja a családját.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-04-13, 01:24



Rasmus & Raziel








Nem félek a legkevésbé sem, egyrészt azért se, mert nincs okom. Bár az apámhoz fűződő viszonyom... Nos, sajátságos, mondjuk így, de a biztonságomat azért szavatolja. Ha ő bukik is, én nem tartok vele, ebben biztos vagyok, bár lehet, elbizakodottságom keltette leheletnyi beképzeltségem lesz egyszer a vesztem. Hiszen én se vagyok kikezdhetetlen, elérhetetlen... Nem engedhetek meg magamnak hibákat. Szerencsére nem is szoktam hibázni azonban - de lehet, pont ez a tény generálja önértékelésem másik felét, legalábbis, ami az optimistábbik részét illeti.
Mert szeretnénk, ha az lenne? Az elért munka gyümölcse édesebb, semmint, amit az ember ingyen kap. Annak nincs értéke. – közlöm azért, bár ezt talán ő maga is így gondolhatja. Nekem egyébként édes mindegy, kell-e rejtőzködni, vagy sem: amíg van munkám. És az igazat megvallva addig talán több akad, amíg ez a világ létezik, ez, amelyben harcolunk - harcolnak - valamiért. De nem rajtam fog múlni, hogy ez végül hova fog kifutni. Arról nem kérdezek, hogy a dolgokat honnan szerzi, nem kell tudnom. Ha egyszer valami miatt fontossá válik, úgyis kiszedem belőle, efelől nincsenek kétségeim. Szavaira azonban felszalad szemöldököm.
Tán akadnak kételyeid? – kérdem végül csak selymes hangon, negédesen, és sejtheti, hogy itt és most nincsen jó válasz. – A nem rendeltetésszerű használat alkalomadtán lehet rosszabb, mint, ha szakszerűen járnál el - de a kérdés mindig az, kinek is rosszabb, és mennyiben. – teszem azért hozzá. A szerkezetnek? Az alanynak? Nekem? Na ez a nem mindegy! Kreativitás, ez minden, ami kellhet, és bennem meg is van. Ámbár ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék szakszerűen használni közel bármit, még akkor is, ha most egy egyszerű dolgot neveztem meg, mint kedvelt eszközt. Vállat rántok. – Nem azt mondom, hogy ne lenne rendkívül célravezető megetetni az alannyal egy kötelet, és ha az a másik végén feltűnik, hát annál fogva fellógatni... – előtte persze a szájnál lévő részhez csomót kötni, nehogy lenyelje itt az egészet a végén. Ő akart valami kevésbé tapintatos és finom módszert hallani, nem? Na, tessék, itt van egy – De megeshet, hogy alkalomadtán szükségtelen és túlzó. Ha nincs szükséged új huzatra a bőrkanapédra, nem nyúzol meg három embert teljesen, kivéve, ha ez a fétised. – magyarázom tovább. Na, most merenghet, vajon miből van otthon a bőrgarnitúrám. Meg se említem már inkább, hogy egy késsel bizony be lehet mocskolni a kezünket, ó, de még mennyire. És én szoktam is, mert egyszerűen... Örömömet lelem benne. alighanem ez különböztet meg minket: ő ezt elkerülhetetlen szükségszerűségként teszi, míg én torz örömből. Ő nem húzza az ellenfél szenvedéseit, hanem gyorsan végez velük, és aztán próbálja maga mögött hagyni, feledni ezt, ez teszi jó katonává, persze. Én viszont nem katona vagyok, én megengedhetem magamnak, hogy a másik vérében pancsikolva méregessem egy régi áldozatom szárkapocscsontját, hogy milyen meglepően kicsi így, hegyesre kifaragva...
Mert ő a te embered. Azt kívánod mérni, hogy megbízhatóan és pontosan, precízen dolgozom-e, akár úgy is, hogy az alany nem szenved helyrehozhatatlan károkat - hiszen még használni akarod később is. – vonok vállat, láthatóan nem hat meg a dolog különösebben – De így van rendjén, én is tesztelném magam a helyedben – teszem hozzá, egyetértve a dologgal – ...Gondolom, meghagytad neki, hogy semmi esetre se beszéljen, és azt várjuk, mikor tálal ki ő maga is erről az egészről. Ó jajj, most megelőztem szegényt... De biztosan van valami alternatíva, amivel idővel előállhat, ha már nem bírja – teszem hozzá derűsen, és nem zavartatva magam groteszk mosollyal folytatom az ujjpercek eltörését. Azonban ahogyan az áldozat megtörni látszik, egy pillanatra félbeszakítom a dolgot, de kellően jó legilimentor vagyok - észlelem én is, hogy hazudik, így mielőtt Rasmus kiadhatná a parancsot, megelőzöm őt; mert tudom, hogy úgyis ezt várja, hiszen ha mondania kéne, mikor elégedhetek meg egy válasszal és mikor nem, akár haza is mehetnék. Így tehát erőteljesen rászorítok a körmeitől megfosztott, eltördelt ujjú kézfejre, alaposan megnyomorgatva a férfi kézfejét, érezze csak a törődést.
Na már most a játék egyik szabálya úgy néz ki – magyarázom neki közben derűsen, mintha még mindig a kérdezz-feleleket játszanánk, persze közös megegyezés alapján – Hogy én az első válaszaidat nem fogom elhinni – ragadozómosolyra húzódnak ajkaim, ahogy folytatom – Bár valójában a többit sem, amíg hazudni akarsz... – teszem hozzá nagy ártatlanul, s ha ne lett volna elég neki az eddigi, egyik kezemmel hanyagul zsebeim egyikébe túrok, és hanyag lazasággal húzok elő egy recézett fogú, fekete színű bicskát, melyet egy gyors, megszokást tükröző mozdulattal nyitok is, oda sem pillantva.
Hát ez felettébb szomorú – ingatom a fejem, sejtetve, mi jöhet majd most – Nem, mintha te ne tudnád elviselni, de gondolom, nem hiszel benne, hogy a megállapodásotok tényleg megóvja tőlem a feleséged... Én nem végzek félmunkát, tudod – magyarázom neki, világossá téve, ha Rasmus azt is ígérte volna, másoknak nem esik bántódása, nos, engem az nem érdekel. Egyébként nem tudom, mivel vehette rá erre a férfit. – Tudod, a nők olyan... Szépen tudnak sikítani, jól áll nekik, szerinted nem? – ki ne szeretné hallgatni őket közben? Csak nem mindenki ugyanabban a szituációban, mondjuk.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-04-10, 20:55


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

- Soha semmi nem olyan könnyű, mint amennyire szeretnénk, ennyi az egész. – rántom meg a vállam mosolyogva. Ne féljen – bár erősen kétlem, hogy így tett volna – hamarosan egy új világban fog élni, ahol nem kell rejtőzni a muglik elől. Ideje, hogy ne csak azzal a kevéssel érjük be, amink van. Ideje, hogy… eleget tegyünk az örökségünknek.
- Megnyugtató. – zárom le ezzel a dolgot. Nem kell tudnia, hogy honnan van az, amit használ,a lényeg, hogy használni tudja, a többi már nem olyan érdekes. Nem hinném, hogy annyira … válogatós lenne, hogy ezen fennakadjon. Felőlem aztán beszerezheti magának is, ha esetleg nem elégedett azzal, amit tőlem kap.
- Már  ha tudod használni azt, rendeltetésének megfelelően. – nem mindenkiben van meg azaz erő, hogy megöljön egy másik embert, hogy fájdalmat okozzon. Egyesek azt hiszik, hogy számít még mi a rossz és mi a jó. Badarság, a határok elmosódnak, azt tesszük, amit jónak látunk, az ember így működik. – Néhányan félnek a vértől, szeretik… nem bemocskolni a kezüket. Pedig nem árt néha. – öltem már sokféle fegyverrel, volt, hogy beterített az ellenségeim vére. Sokféle módon lehet ölni, egyesek átkokkal teszik azt, mások jobb szeretik, ha… szó szerint a kezükben érezhetik a másik életét, amit rendszerint nem kímélnek meg.
- Na és szerinted miért nem? – pillantok rá kérdőn. Igazán egyszerű a dolog. Szerettem volna ennek a férfinak megmutatni azt, hogy nem a levegőbe beszélek, hogy mindazt a fájdalmat, amit érez most, a felesége is érezheti, a gyermekei is… csupán csak szerettem volna, ha tisztában van a ténnyel, hogy milyen vékony pengeélre állítani szerettei életét, ha ellenkezik.
Szótlanul figyelem, ahogy Raziel a továbbiakban a kezelésébe veszi a férfit. Nem különösebben hat meg a kiabálása. Hallottam róla, hogy igen nagy múlttal rendelkezik, egy igazi veterán, egy vérbeli harcos, de most elérkezett egy döntő pontra az életében. Döntenie kell, minél előbb, mielőtt lejár az idő. A férfi továbbra is konokul hallgat, akkor látom csak rajta a megrendülés első jeleit, mikor szóba jön a felesége. Nos, igen, előbb-utóbb ő is terítékre kerül, ha nem beszél addig, és szerintem mindketten jobban járnának, ha… beszélne,  mielőtt még a felesége miatta szenved feleslegesen. Megértem, hogy nehéz egy élet munkáját sutba dobni, de néha kényszerű dolog. Elnyöszörög egy igent, mikor az utolsó porcnál eltörik az ujja, én pedig intek Raziel-nek, hogy tartson egy kis szünetet, és közelebb lépek a férfihoz, hogy elmondhassa amit akar. Fél perc lehet az egész körülbelül, majd gondolkodva nézem a férfit pár pillanatig mielőtt Raziel-re emelném a tekintetem. – Folytasd! – utálom, ha hazudnak nekem, vagy ha csak részigazságokat hallok. Ha azt hiszi, hogy megmenekülhet úgy, hogy a szemembe hazudik, akkor nagyon téved. Válaszokat akarok, igazi válaszokat.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-04-02, 00:11



Rasmus & Raziel








Ahogy igazat ad nekem, egy biccentéssel nyugtázom ezt, de nem felelek, túlbeszéltük. Várunk, illetve főleg ő, és elválik majd minden. Én nem aggódom, ha ő bukik, én akkor sem tartok vele, legalábbis nem áll épp szándékomban. Én csak... Tenni akarom azt, amit. Az, hogy mellé még keresek is, az csak külön öröm a számomra. Tart, ameddig tart.
Azaz? – kérdezek vissza. Érzem én, hogy nem akar konkrétumokat mondani, tőlem aztán ne tegye, de az "úgy valahogy" felemásságot sejtet. Valami baj is van. Ha akarja, meghallgatom... Tanácsot ugyan aligha adok, de azt nem is kérne, úgy hiszem. Ahhoz többet kéne tudnom.
Nem vezetek listát. – közlöm – De rendben, okvetlenül leadom a rendelést, ha valami hibádzna. – hagyom rá azért. Mert persze, ha valami lényegi hiányzik, szólni fogok, ebben biztos lehet. Hogy hogyan, kitől szerzi be ezeket, az meg nem foglalkoztat, szerencsére ez se az én dolgom. Tahó lennék? Meglehet.
Egyszerűség? Néha, igen. – hagyom rá. Nem mindig. – Szeretek kreatív lenni, és néha talán bonyolítani a dolgokat... De a kés az egyszerűsége mellett gyors és megbízhatóan pontos is. – és más érzést ad, mint egy átok. Teljesen más a kettő, amikor a kezeddel teszed, amikor kiontod a másik fél beleit... Vagy, ha azokat nem is, de vérét érzed a kezeden, érzed szívének vad, heves lüktetését, újabb és újabb részeken hasítasz végig, felhasítva bőrének szép, puha egyenletességét...
Mégsem zsarolni próbálod. – hívom fel erre a figyelmét. De mindegy is, nekem meg aztán pláne. Mivel az illető hallgat, így tehát jön a következő ujj is, és módszeresen tépkedem le körmeit kezéről, egyenként, mindegyik között elegendő időt hagyva neki a szenvedésre persze, na meg arra, hogy ha akarna, szóljon. Nem kapkodok, ráérek, igazán nincs okom sietni. De ha nem felel az ötödik után sem, megingatom fejem.
Tudod, így nagyon fog fájni. – magyarázom, és kezdem ismét az első ujjnál: az első ujjpercnél eltöröm. Ha nem törik meg, akkor bizony jön a következő ujjperc: minden hajlatánál eltöröm módszeresen az ujjait, mind az ötöt, ami azt illeti. Ez elég sok pont, sok törés, ráadásul ezzel sem kapkodom. Az utolsó törés előtt szólalok meg csak, elgondolkodva – De azért persze jó, hogy nem törsz meg könnyen, tudod – magyarázom neki merengve – Tudod, most szépen végigvesszük az egész sort, így tudni fogod, hogy mi vár a feleségedre, mert ha nem törsz meg, ő jön. De legalább tudod, hogy nem kell, hogy a sikolyai meghassanak, mert pontosan tudni fogod, vele mi történik épp... Bár néha véletlenül eltérek a sorrendtől – ráncolom homlokom – De mindegy is – reccs, töröm az utolsó porcnál is tehát ujját. – Na, hol is folytassuk...? – kérdem szórakozottan, költői kérdés persze. Tudom, mi fog eztán jönni, de ahogyan eddig is kivártam mindig az egyes lépések között, úgy most is így teszek. Következőnek eltöröm a csuklóját is. Félő azonban, hogy eztán vége az egyszerű, körömtépős-kéztörős felvonásnak, ő is érezheti: komolyabb vizekre fogunk evezni, és azt talán nem akarná...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-03-20, 22:38


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

- Hát persze, az idő fogja eldönteni. – biccentek felé egyet, igazat adva neki. Mégis mi más dönthetné el, hogy mi lesz, nem igaz? Én bizakodva tekintek a jövőbe, látom azt, amiért küzdünk, a világot, látom ahogy gyermekeink számára megteremtjük azt a jövőt, azt az életet, amit megérdemelnek,amit…kiérdemeltek a szüleik,amit kiérdemeltünk. – Úgy valahogy. – mosolygok rá. Nem állnak rosszul a dolgok, sőt, nagyon is jól állnak, van egy-két kellemetlenség persze, de azok mindig vannak, megoldjuk őket, és minden mást, ami jönni fog. Történelmet írunk, felszabadítjuk a népünket. A sajátjaink nyomnak el, a sajátjaink sajnálják előlünk tulajdon szabadságainkat. Itt az idő emlékeztetni őket.
- Nos, ennek ellenére… ha bármi hiányozna, írd csak fel a bevásárlási listádra, kérlek. – na igen, mert azt beszerezzük, nem lesz nehéz, sok olyan ismerősöm, vagy épp emberem van, aki pofon egyszerűen hozzá tud ezekhez jutni, és amíg Raziel nekem dolgozik, amíg én fizetem, addig megkaphatja azt, amire szüksége van, hogy információkat  nyerjen.
- Értem, tehát a kések… az egyszerűség híve vagy netán? – egyszerű, de nagyszerű, nem igaz? Abban igaza van, hogy egyetlen kést rendkívül sokféle módon fellehet használni, hogy fájdalmat okozzunk velük, de hát az ember emiatt is alkotta meg, nemde? Minden emiatt lett. A szükség szülte, és most… a szükség vezérli.
A szavaira csak bólintok. Így szeretném. Gyors, tiszta munkát várok el tőle, felteszem számíthatok a szakértelmére és a rutinjára, mert minél előbb megtudom, amit akarok, annál előbb mehetek a dolgomra és keríthetem elő ezt a hivatalnokot, mert sok kényes dolgot tud, amit…én akarok tudni. Ismerd meg az ellenséged ugyebár. – Könnyebb úgy zsarolni valakit, ha van mit…vesztenie. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Ez mindenkire igaz, az aurorra is, és a családjára is. Nem érnék el sok dolgot azzal, ha fél lábbal ugrálna haza, de amíg meg van a két lába, addig retteghet a családja, hogy…mikor tér haza apuci mankóval majd, mert valaki gonosz elvette a lábát.
Némán nézem végig, ahogy elkapja a férfi kezét, mikor az ostoba módon kinyújtja. Nem ismeri Razielt, nem egy mai csirke, de nem igazán akart megtörni, így hát… ide hoztam, de úgy tűnik, hogy a józan esze nem igazán van a helyén, és emiatt szenvedhet is. Elégedett mosollyal nézem, ahogy letépi a körmét Raziel, a férfi feljajdul persze, de senki nem hallja őt, és nem is fogja, magának tenne azzal szívességet, ha beszélne. Nem kedvelem az ilyen vén, öreg rókákat, néha túlságosan is sokra becsülik a  saját erejüket. Néha, talán ő kivétel. Vagy nem. Mindesetre nem nyílik válaszra a szája, úgy látszik nagyon is elhatározta azt, hogy nem fog ma senkinek sem beszélni az itt történtekről. Végül is…élete legfontosabb ügye volt ez, nem akarja, hogy kárba vesszen. Akárhogyan is, de még azt is kimerném jelenteni, hogy meg is foszthatjuk a lábujj körmeitől, de a száját tartani fogja.  

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-03-15, 00:02



Rasmus & Raziel








Nem térek ki a kézfogás elől, azt nem tudom, az mennyire sértené meg, de azt hiszem, ennyit épp el lehet viselni, ha a másiknak így jobb. Én nem szoktam erőltetni ezt a kézfogás dolgot, de azt azért tudom, hogy ha a másik fél felajánlja, bunkóság visszautasítani. Noha ő is megtette, hogy meginvitált egy italra, majd végül mégsem hozott semmit sem, de... Sajnos ilyen vagyok. Az efféle gesztusokat is eltűröm, főleg, ha mellette ő fizet nekem, ellenben nem szoktam semmilyen módon sem viszonozni őket. Legtöbbször. S ez most épp ilyen eset: ha kezet akar fogni, akkor kezet is fogunk fogni. Azt hiszem, ez is egyike azon okoknak, amiért jól járt velem. Nem fogok sem panaszkodni, sem visszapofázni, tegyen szinte akármit is.
Ezt majd az idő eldönti, én nem tudhatom. – térek ki a válasz elől. Fogalmam sincs, hogy jól csinálja-e, amit csinál, de abban biztos vagyok, hogy sok más dologgal ellentétben ezt például már a közeljövőben meg fogjuk tudni. De abban épp igaza van, hogy a fáradság nem a jól végzett munka velejárója: a puszta malmozásba is bele lehet épp fáradni. – Örömmel hallom, akkor olyan nagyon rosszul nem állhatnak azért a dolgok. – összegzem. Nem lenne jóleső fáradság ez az egész, ha olyan nagyon szenvedne, és épp összeszakadna a terhek súlya alatt. Szóval az ő nézőpontjából minden jól halad, nekem pedig valójában elégséges ennyit tudnom. Persze lehet, hogy van, amit elhallgat, és lehet, hogy csak a nyugtatásomra mondja azt, amit, de igazából ez is mindegy. Ha ő bukik, én nem tartok vele. Többek között ezért sem vagyok az a harcos alkat, és egyelőre nem hívott amúgy sem sehova - amit meg is értek, hiszen én nem vagyok a hű követője, a támogatója: mindenesetre így akárkik alkotják is a csapatát, ő az egyetlen, aki tud rólam, ismer, és aki így lebuktathatna.
Márpedig nem fog. Míg a Nagyúr sok pribékje örömmel tálalt ki nevek egész hadát osztva meg a Minisztériummal saját szabadsága érdekében, az azért egyelőre bizonyosnak tűnik, hogy ha magát a vezetőt kapják el, az nem ránt magával mindenki mást. Már csak azért sem, mert addig is reméli, hogy így vagy úgy, de azok kiszabadítják. S ha mégiscsak neveket kívánna sorolni, azt se az enyémmel kezdené... Hülye lenne, hiszen amíg én vagyok a vallató, addig jó neki, nem? Na ugye.
Következő szavaira csupán egy biccentéssel reagálok, kár is ezt túlragozni. Jól vagyok, mint látja, s bár nem tudom, egyelőre ez mennyire foglalkoztatja, de azt hiszem, pont annyira, hogy ne kelljen tovább kerülgetni a témát. Ráadásul tényleg mellékes, amíg elvégzem a feladatom, és hasznos vagyok.
Minden? Azt azért erősen kétlem, talán még én se tudnék felsorolni mindent, ami fájdalmat okozhat, de úgy hiszem, valójában bármivel lehetséges fájdalmat okozni, ha kellően kreatív vagy, és járatos a témában. Bár akadnak dolgok, amikkel azért nem egyszerű persze... – például egy házzal vagy egy darab papírral azért jelentősen nehezebb, mint egy széklábbal, vagy egy ostorral, bár semmi sem lehetetlen. De mindegy is, sok mindent hozott tehát, én pedig nem vagyok az a panaszkodó alkat. – Akkor alaposabban is körbenézek majd – biccentek, jelezve, hogy ha hiányra akadnék, szólni fogok. Nem tudom, mennyire hozzáértő, aki kiválogatta a dolgokat, így talán találok majd hibát vagy hiányt, de mindegy is. Senki sem tökéletes, szerencsére én pedig tökéletesen tudom, mire van szükségem, avagy mire nincs. Így a végén összegzem is majd épp, hogy mi az, ami talán legközelebb már jól jönne.
Kinek nincs? – kérdezem szórakozottan – Szeretem a késeket, egyszerű de általában jó megoldás szokott lenni. Ráadásul rengeteg féle módon lehet használni, és mobilis. – de ez nem jelenti azt persze, hogy ne használnék időnként más módszereket is. Sőt. Ott van a tüzes vas, a ketrecbe vagy dobozba zárás, a fellógatásnak megannyi módja - kezdve azzal, amelyikben megetetjük az illetővel a kötelet, persze csomót kötve a végére, le ne nyelje az egészet, s amint megpillantjuk túloldalt a végét, hát annál fogva kötjük fel... De persze ott van a nyújtópad, a csonkolás, a préseléses technikák, a szöges vagy áramszék, a nemi erőszak, vagy egyszerűen maguk az elemek, például a tűz, vagy a víz, amiket rengeteg módon lehet épp hasznosítani. S még mennyi minden, ha ő azt tudná...! De nem magyarázok, és sorolok neki, nem ez volt a kérdés, és talán nem is akarná ezeket hallani, igazából. Nem tudom, mennyire érzékeny a gyomra, de az bizonyos, hogy a gyilkos átok használata, csakúgy, mint a cruciatusé, látszólag kevésbé viseli meg az embert, mint ha azt kell látnia, hogy valakinek kiontják a beleit, majd azokból kötnek hurkot az illető nyakára, és lógatják fel az első fára vele. Így nem is traktálom ezekkel inkább.
Ahogy szeretnéd... – biccentek. Szerintem pár órán belül legkésőbb dalolni fog a drága, habár szerintem már hamarabb is, jóval hamarabb. De nem teszek felelőtlen ígéreteket, nem ismerem az áldozatot. Még. De abban épp bizonyos vagyok, hogy nem fog ki rajtam, ahogyan abban is, hogy most gyors és pontos eljárást várnak, így több időigényes módszert már eleve kizárok magamban, miközben ujjaim a csipeszre simulnak. Szép lassan emelem meg, s süllyesztem zsebembe, hogy aztán még egy utolsó kérdést feltegyek tehát. – És ez a tény ennyire zavarna? – költői kérdés. Ha nem eshet komoly baja, hát nem fog, noha nem teljesen értem valójában, hogy miért is foglalkozunk mi azzal, hogy az áldozatnak van-e felesége, vagy sem. Ha van, az jó, mert ezáltal zsarolható, de ettől engem még nem foglalkoztat, hogy kasztráltan, fél vesével, és lábfejek nélkül tér-e haza...
Akárhogy is, biccentek, jelezve, nem fogja kár érni a férfit, legalábbis nem olyan, amit egy jó gyógyító ne tudna helyrehozni, ha akar, így suhanok tehát a férfi felé. Nekem ő nem ismerős, legalábbis nem tűnt annak, de most már jobban megnézem azért az arcát. Visszavonult auror, de talán nem olyan régen... Így könnyedén megeshet, hogy valójában ő nagyon is jól tudja, hogy ki vagyok én. Bár persze ez nem feltétlenül rossz hír: megeshet, hogy akkor pontosan tudja, hogy a legjobb, amit tehet, ha idejében elkezdi a valóság ismertetését a hallgatás, vagy mellébeszélés helyett.
Üdvözlöm! A nevem Zane! – mutatkozom be neki bájosan, s nyújtom felé kezem - ha felismert, majd úgyis kijavít -, persze nem nyúlok be a rácsokon: azt várom, hogy ő nyúljon ki rajta. S ha így tesz, keményen rá is fogok kezére, hogy ne tudja elrántani, ha akarja se. Pontosan tudom, hova álljak, hogy a rácsok engem segítsenek, s lényegesen kisebb erőkifejtéssel is ott tudjam tartani a kezét, ahol akarom, míg a rángatás ily módon tehát csak felesleges fájdalmat okoz neki: meg persze nem kevés pánikot. Kellemes, lágy mosoly suhan ajkaimra. – Úgy tudom, akad egy régi, közös ismerősünk, akinek a hollétét nem kívánja megosztani velünk – jegyzem meg, mintha ő ne tudná, hogy miért is van itt – ...Pedig igencsak fontos lenne, hogy tudjunk beszélni vele... – folytatom. Persze. "Beszélni". Bár ki tudja, meg aztán engem valójában nem érdekel, mit akarnak az illetőtől. – Így hát arra gondoltam – kezdek bele derűsen a felvezetésbe, hogy mi is jön most, miközben eleresztem a kezét, alighanem kirángatta már magát úgyis, és inkább pihenésre vágyik, belátva, hogy a szabadulás esélytelen. Helyette pálcám húzom elő, s intek felé: kötelek reppennek elő pálcám hegyéből, hogy a nekem szemközt lévő rácsokhoz kössék a férfit, valamennyi végtagjánál fogva méghozzá – ...Hogy esetleg játszhatnánk közösen valamit. Mondjuk kérdezz-feleleket. – ami mondjuk lehet, nekem lesz csak játék. Na mindegy. Kinyitom a ketrec ajtaját, ha tudom, s belépek hozzá, egyik kezéért nyúlok. A kötél enged, de nem sokat azért: megütni nem tudna. Ellenben ha nagyon rángatja magát, kisebesedik majd a csuklója, bokája. Szabad kezemmel a csipeszért nyúlok. Egyelőre nem ismertetem vele a játékszabályokat, majd rájön úgyis. Én kérdezek, ő válaszol; én pedig nem hiszek majd neki, már, ha megpróbál hazudni, persze: ugyanis a hazugságok szemet szúrnak, vagyok elég jó legilimentor ahhoz. Ugyanígy ha nem válaszol, az sem lesz elfogadható feleletképpen.
Egy. Hol van az illető? – kérdem, miközben a csipesz a hüvelykujjának körme alá suhan. Ez már önmagában is fájdalmas lehet, kicsit meg is igazgatom, mozgatom alatta tehát, a biztonság kedvéért, majd egyetlen mozdulattal tépem la körmét. Vetek egy pillantást a körömre, majd hanyagul a földre ejtem a véres darabot. Nem dobom ki, vagy efféle, hiszen nagyon jól jöhet az még: ha esetleg a keresett személyt százfűléfőzettel elmaszkírozva akarnák felkeresni, például...
Ráemelem közben tekintetem, s hacsak nem felel időközben, akkor a mutatóujja jön...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-03-05, 17:18


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

Mugli szokás, vagy sem, én nem ragaszkodok hozzá, nem sértődnék meg, ha nem fogadná el a felé nyújtott kezemet, de ahogy azt minden bizonnyal ő is tudja, ennek is meg van a saját szerepe a kapcsolatépítésben. Sok  mindenben mások vagyunk, mint a muglik, azonban vannak szokások, amiken egész nyugodtan osztozhatunk. Legalábbis szerintem, és ide tartozik a kézfogás is.
- És hogy valamit remélhetőleg jól csinálok. – remélhetőleg, hiszen a fáradság nem annak a jele, hogy jól csinálok valamit, egy teljesen értelmetlen tettbe is el lehet fáradni, azonban pontosan tudom, hogy mindannak, amit teszek eredménye van, és még több eredménye lesz a közel jövőben. – Mindenesetre, ez egy jóleső fáradság. – mosolygok rá. Fáradozni valamiért, amiért egész életedben harcoltál, egy világért, melyet megváltani készülsz… a saját munkánk gyümölcsét learatni remek érzés, és bizony nagyon fárasztó az út addig, de minden izzadságcseppet, minden egyes pillanatnyi kínt megér, ezt bizton tudom. Megváltjuk ezt a világot, az örökségünket visszavesszük. – Ez magától értetődő. – amíg a kettőnk közötti kapcsolat előnyt kovácsol nekem, addig természetesen érdekelni fog a hogy léte. Azok, akik velem vannak, vagy akik hasznot jelenteke, azok érdekelnek.  Mert Raziel ilyen, nincs velem, megmondta ő már korábban is ezt, de hasznom származik belőle, így hát hogyléte nem mellékes kérdés. – Nos, nem vagyok olyan hozzáértő, mint te, de  minden, ami fájdalmat okozhat… itt van. – jómagam egy emberemre bíztam ezen feladatot,hogy találjon egy megfelelő helyett újon…üzlettársamnak, azt hiszem végül is hívhatom így bár nem igazán egyeznek az indokaink, de végül is közös megállapodásra jutottunk, és mindkettőnk számára előnyös ez a kapcsolat. Ő megkapja a pénzét, én pedig a kérdéseimre a válaszokat. – Ha esetleg mégis hiányolnál valamit, akkor következő alkalommal már nem kell hiányát szenvedned. – csak pár szavamba kerül és megkaphatja azon eszközt, amit esetleg hiányolna, ha van ilyen, márpedig lehet, hogy lesz ilyen, igaz? Én magam értek ahhoz, hogy megtudjak dolgokat, de nem kínzókamrákban teszem azt.
Természetesen a nyomában maradok, egy-egy tárgynál pár másodpercnél kicsit többet időzök, majd mosolyogva állok tovább. – Van kedvenced? – teszem fel a kérdést, ahogyan végignézek a tárgyak során, amik a rendelkezésére fognak állni, hogy a kért információkat kiszedje a kedves delikvensünkből, aki úgy ül a cellájában, mint a levágásra váró disznó.
- Egy visszavonult auror, aki a múltban nagyon okosan kimenekített és biztonságban el is helyezett egy fontos Minisztériumi hivatalnokot. Azonban nem akarja elmondani, hogy hol találom meg a barátját. A kérésem egyszerű. Szedd ki belőle, hogy hol van ez a hivatalnok. – tudnom kell, mert olyan dolgokat tud, amiket jobb szeretnék én tudni csak egyedül. Emlékszem, hogy a társaim mennyit harcoltak azért, hogy valahogy a közelébe tudjanak férkőzni…nem tudtak, elbuktak mind,nekem pedig csak nemrég jött tudomásomra az, hogy ez a bizonyos auror, hol is tengeti napjait. Szinte sorsszerű volt, hogy itt fog kikötni a kezünkben. – Kisebbek igen. Van egy felesége, pár kisebb-nagyobb zúzódást, vágást még megmagyarázhat azzal, hogy összeverekedett valakivel egy kocsmában. – nem fog önszántából beszélni arról, ami itt történik majd vele, ugyanis pontosan tudja, hogy mi történik azokkal,a kik olyan dolgokat tudnak, amit nem kéne. Nem fogja feláldozni a családját,  mert ezzel bizony ezt tenné.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-27, 02:16



Rasmus & Raziel








Természetesen nem áll szándékomban módszeresen megvárattatni, majd azt lesni, vajon hol van a határ, ahol még elnézi, és hol válik idegessé. Egészen egyszerűen azért se próbálom ezt felmérni, mert nem áll szándékomban sohase annyira megvárattatni, hogy ez igazán kiderülhessen, és ez ügyben amúgy is jobb szeretek mások kárán tanulni. Megvallom, senki sem tökéletes, én pedig néha hajlamos vagyok késni, de 5-10 percnél többet soha nem szoktam, és mostanában még annyit se: na igen, kivéve, ha fogalmam sincs, mennyi időt is vesz igénybe az út pontosan.
Lehetne mondani, hogy akkor kezdjek kapkodni, szedjem a lábam, de nem fogom, hacsak nem vagyok kínosan nagy késésben, mert szerintem az kellemetlenebb lenne. Így érkezem hát meg a megbeszélt helyre, és ahogy üdvözletem nyomán ő is köszönt, már biztos vagyok benne, hogy fel se tűnt neki késésem, vagy ha igen, sem fogja szóvá tenni. Igazat megvallva én is csak azért tudom, mert ránéztem az órára, de a rám jellemző hanyag nyugalommal suhanta tovább az utcákat szelve, így nem láthatja rajtam igyekezet, kapkodás vagy aggodalom jelét: semmi nyomát annak, hogy talán lenne oka háborogni. Bár ha mégiscsak hisztizni kívánna, persze megteheti, készséggel fogok meghunyászkodni; mint teszem azt szinte mindig, ha a helyzet ezt kívánja. Mert nem fordulnék ellene... A fenébe is már, pedig egyszer össze kéne szednem magam talán. Bár ez aligha őellene fog bekövetkezni, amíg megfizet, az lesz, amit mond. Ez elég egyszerű.
Akárcsak én! – mosolyodom el, és fogadom el a felém nyújtott kezet, habár még mindig mugli szokásnak tartom, de ha őt ez boldogabbá teszi, hát legyen. Végső soron a fizikai kontaktus bizalomépítő elem is lehet, így nem próbálok kitérni előle. Fogásom magabiztos, de nem túl erős, igaz, meg se próbálom megnyomorgatni kezét. Minek? A kézfogás egyébként is érdekes dolgokat üzenhet, így ha mást nem is, azt épp megfigyelem, hogyan nyújtja felém a kezét.
Addig kell örülni, amíg fáraszt - azt érezteti ezzel, hogy még élsz. – méghozzá az egyik legbarátságosabb módon, ami azt illeti. Na nem fenyegetés, a legkevésbé sem az, ég csak nem is óva intő szavak, tud ő magára vigyázni szerintem. Másképpen nem így intézné a dolgait, és rég nem lenne már sehol sem. Nem, mintha újabban én lennék a biztonsági embere, szóval nekem mindegy is ez az egész. Akárhogy is, azt azért érezheti, hogy figyelemmel fordulok felé, szóval akármit akar is mondani, azt meghallgatom, és meg is jegyzem. Ez egyike jó tulajdonságaimnak, a dolgokat elég egyszer elmondani nekem. Igaz, alkalomadtán ez megeshet, kifejezetten bosszantó tulajdonságaim egyikévé változhat. – Csak természetes, remekül érzem magam ma is, köszönöm az érdeklődésed – villantok felé egy könnyed, baráti mosolyt, mintha csakugyan érdeklődne felőlem, pedig sejtem, hogy ez hamis kérdés. Felőle a sírom is áshatnám éppen, ha attól még ellátnám a feladatom közben, ameddig kell. De hiszek benne, hogy ez változni fog; az ember kötődik ahhoz, amit hasznosnak és jónak ítél. Engem pedig annak fog, ennyi beképzeltség talán belefér. – Bízom benne! De bizonyára elég fantáziadús voltál, ha valami hiányozna, majd pótoljuk... De kevéssel is boldogulok ideig-óráig. – vonok vállat, jelezve, ezen aztán ne aggódjon. Ha kell, egy szál csipesszel is kiszedek bárkiből bármit, bár az lehet, elég véres aktussá változik rövid időn belül. Igaz, az én kezeimben bármi elég véres jelenetté formálódhat, úgyhogy mindegy is. – Remek! – felelem, s követem tehát.
Lépteim könnyedek és lazák, jelét sem adom, hogy feszélyezne a hely, vagy, hogy esetleg tartanék attól, hogy épp most csalnak csapdába - pedig Merlinre, hát miért ne lenne lehetséges akár az is? -, így lépdelek mögötte, jó fél méteres lemaradással, enyhén srégen, balról követve őt. Néha körbelesek persze, van-e erre bárki, vagy nem követnek-e, hiszen nyakamban mint mindig, úgy most is ott fityeg a jellegtelen, egyszerű és vékony bőr láncra fűzött fekete, megbűvölt kő, mely mágikus energiái révén jobban hallok és látok, mint egy átlag ember. Ha van itt valaki, hamarabb észreveszem, mint ő, és szólni is fogok neki, ebben biztos lehet: még akkor is, ha sem a kőről, sem a karperecemről nem tettem említést, így az azok által biztosított képességeimről sem. Nem volt eddig lényeges, és jobb, ha néha tudok meglepetéseket okozni. Akárhogy is, az ajtók, átjárók nyitási módját azért megnézem magamnak, mert nem kockáztatnám, hogy legközelebb segítséget kelljen kérnem bárkitől is a bejutáshoz. Elég megalázó jelenet lenne.
Belépve felmérem a helyszínt, hogy mégis, mik állnak rendelkezésemre? Igaz, nem vagyok nagyravágyó, így ha valami hiányozna, azt fogjuk tudni pótolni. S persze előrelátó vagyok, van nálam lezsugorítva egy csipesz, szike, egy kisebb olló is például. Nem bízom a véletlenre a dolgokat...
Na persze az üldögélő fazont egyből kiszúrom, így feléje egy barátságos, kedves mosolyt villantok: bizonyára megvan már a véleménye mindenkiről, akit idelent, vagy az elmúlt órákban akár odakint láthatott, így akár a jó zsaru-rossz zsaru technikát is bevethetem. Igaz ami igaz, az is felmerül bennem, hogy ez egy egyszerű beépített ember, hogy engem teszteljenek. Na már most nekem mindegy, akármelyik is az igazság, fájni fog.
Szép napot! – mosolygom rá tehát, némileg megkeverve talán az időérzékét is. Máris reggel lenne - sőt, nappal?
Közben odébb suhanok, látszólag azért, hogy a terem egyéb részeit is felmérjem, de remélem, csatlakozik hozzám a felfedezőkörútban. Ha így tesz, akkor haladtunkban néha megjegyzem, ha valami hiányzik, vagy ha valamit láthatóan nem ért, akkor ha látom rajta az érdeklődést legapróbb jelét is, csendesen, s csupán pár szóban, de felvázolom, az adott dolog mégis mire is jó – többek között persze.
Mit kell róla tudnom? – kérdem, mintegy mellékesen közben, persze csendesen, miközben a rendelkezésre álló eszközöket tanulmányozom. Ki ő, és mit akarunk hallani? Jobban mondva mik a főbb kérdések, amire választ várunk - egyelőre csak ennyit kell tudnom, a neve vagy az életkora például nem érdekel. Közben ujjaim megállapodnak egy csipeszen, első nekifutásra könyörületes és tapintatos leszek. Ellenben ha nem dalol... Akkor jöhetnek a durvább megoldások is. – Maradandó károk érhetik? – teszem fel még csendesen, s mintegy mellékesen a kérdést. Nem fogják egyébként: ha idejében beszél.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-20, 18:34


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

Nem idegeskedem, nem nézegetem az órát, nem hinném, hogy Raziel azon ember lenne, aki direkt módon várakoztatna meg. Az gyerekes lenne, én ennél őt sokkalta többre tartom, ha késik, minden bizonnyal van rá oka, akár az ismeretlen terep, hiszen nem éppen egy olyan helyre hívtam őt meg, amit gyakran látogat a mi fajtánk, de élek a gyanú perrel, hogy a muglik is ritkán teszik be ide a lábukat. Sebaj, annyival kevesebb gond, a muglikkal nem kell törődni, az ő szemük ezt nem láthatja, elvégre a föld alá megyünk, idáig nem merészkedik el egy sem, mi értelme lenne? A felesleges veszélyt keresni nem érdemes.
Mosolyogva emelem fel tekintetemet az ismerős hang hallatán, ahogy ellököm magam a faltól, aminek eddig támaszkodva vártam őt. – Raziel! Örülök, hogy látlak! – nyújtom felé a kezemet köszönésképpen, mert mégiscsak így illik. Nem teszem szóvá a késését, teljesen felesleges, én magam mivel nem néztem az időt, így nem is igazán érzékeltem azt, hogy késett volna, és ha mégis érzékeltem volna, akkor sem izgatnám emiatt magamat. A lényeg, hogy most itt van, minden, ami ez előtt történt nem érdekes. Mindkettőnknek előnyére van az, ha a kapcsolat kettők között megmarad. Én is hozzájutok ahhoz, amihez akarok, és ő is megkaphatja azt, amit akar.
- Néha igen fárasztó tud lenni már csak egy háború közeledte is. – rántom meg a vállamat mosolyogva, majd rögtön a tárgya is térek, mert felteszem nem feltétlen rám kíváncsi. – De remélem veled minden rendben van. A terem kész, felvan szerelve, remélem kedvedre tesz majd. – nem részletezem a dolgot, majd ő megmondja, hogy mennyire felszerelt, én magam csak egyszer jártam odalent, rábíztam egy emberemre, hogy keressen nekem egy helyet, ahol feltűnésmentesen szedhetünk ki információt azokból, akikből szükséges. Mert szükséges már most is, és nem igazán van késlekedni való időnk, sürget minket az elkerülhetetlen, és minél felkészültebben vágunk neki ennek a harcnak, annál több időt spórolunk meg a hadakozás közben. – Persze, kövess! – mondom neki, ahogy kinyitom az ajtót és bemegyek az épületbe. Nem egy túlzottan nagy hely, egy egyszerű lakóház, bár jó ideje elhagyatott,  maximum néhány koldus verhet itt tábort éjszakára, de ők aztán a legkevesebb gondot sem okozhatják. A helység végében lévő ajtóhoz vezetem őt, ott egy pálcaintéssel nyitom az ajtót, és vezetem le a pincébe. Lecsupaszított helység, sebtében vitték el innen az itt tartott holmijukat az emberek, de minket ez izgat a legkevésbé. A falhoz lépek, és a pálcámmal a megfelelő helyre koppintok,majd pillanatokkal később egy ajtó méretű átjáró jelenik meg előttünk, amin átlépve már ott is találhatjuk magunkat a szóban forgó teremben. – Remélem megfelelő. Az első delikvens már itt is van. – bökök a fejemmel a terem sarkában lévő ketrecben ülő férfi felé.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-20, 05:12



Rasmus & Raziel








Vártam már a hívást, az üzenetet a múltkori megbeszélésünk után. Akkor és ott kicsit furcsának tűnt az egész, el se akartam hinni, hogy megtörténik, és igazat megvallva másnap amilyen másnaposan keltem - pedig nem jellemző rám, hogy szétcsapjam magam, de néha megengedett, nem? -, még annyira se hittem, hogy az a tárgyalás lezajlott, és úgy, ahogy. Jól jöttem ki belőle, nagyon is, és szinte mindent megkaphatok, amire épp vágyom. S ami azt illeti, a valóság utat tör magának, és nem engedi, hogy vízióként elfelejtődve magunk mögött hagyjuk, így én se feledhettem a mi kis egyezkedésünket se, még, ha közös iszogatásnak azért nem is nevezném. Sajnos az élet ezen feledhetetlenségét, mint oly sokszor jellemző tulajdonságát tapasztaltam már más tekintetben is, olyanban, amelyben pedig oly szívese feledtem volna a kérdést...
De ez most más, így amikor a küldönc elém járult, csak jámbor mosollyal köszöntem meg neki az információt, ámbár láttam rajta, valami lecsúszott underground festőnek vagy szobrásznak néz, amiért végső soron az a szomorú tény, hogy még hibáztatni se tudnám: a környék, ahova küldött - és ahova így most tartok épp -, ugyanis erre enged következtetni. Bár megjegyzem, különösképpen nem foglalkoztat, mit gondol rólam, akkor se nagyon zavartattam magam. A küldönc arcát egyébként a fejembe véstem, noha a nevét nem mondta meg, ami különben faragatlanság, bár talán érthető is valahol. Az igazat megvallva fogalmam sincs, ki a franc volt: szövetséges-e, akit még többször láthatok, vagy csak feláldozható lótifuti, esetleg egy egyszerű senki, így arra is van esély, hogy soha többé nem látom. Nem faggattam semmiről, hiszen a nekem szánt üzenetet átadta, nekem pedig ennyi bőven elég is volt. Lehet, tudott mást is, de ahogy Rasmusnak is mondtam: engem ezek nem érdekelnek, amiről tudnom kell, arról bizonyosan fogok is. Bár lehet, ez az érdektelenségem nem szimpatikus neki, majd az együtt töltött hetek, hónapok alatt kiderül, akkor talán felöltöm kedvéért az érdeklődés álcáját, de addig úgy hiszem, a nyers, olykor kegyetlen őszinteség az igazság erejével hatva sokkalta inkább hozzájárul a bizalomhoz. Aztán fene tudja, vannak esetek, amikor a hazugság mézes-mázossága megnyerőbb.
Egyszerű, piros felső, és olcsó, fekete szövetkabát van rajtam, egyszerű, kék farmerrel, mely összeállításhoz sötétkék-fekete szín összeállítású edzőcipőt választottam. Olyan környékre jöttem, amely nem biztonságos, és én nem vagyok hülye, nem annyira, hogy szánt szándékkal felhívjam magamra a figyelmet, és erőnek erejével kiköveteljem, hogy engem akarjanak megverni, kifosztani, megerőszakolni - na jó, most mondhatnák sokan, ki akarna egy férfit megerőszakolni, és el se hinnék, hány ilyen van -, megölni, vagy franc tudja, még mit csinálni. Pálcám az övemben, kezeim zsebre dugva, s könnyed egykedvűséggel haladok célom felé. Magamban dúdolgatok egy dalt, mely tavaly, de még talán idén elég nagy sláger volt - azt hiszem, Ironic a címe -, nem tehetek róla, az én fülembe is belopta magát. Egyébként nem jártam még konkrétan ezen a környéken, ezért is érkezem gyalogszerrel, hiszen másképpen hoppanálnék, ez világos. Na nem, mintha érzékeny mimóza lennék, megfordultam már kétes hírű helyeken, nem is egyen, sőt, így különösebben azért nem aggódok most se, könnyeden és lazán suhanok végig az utakon, nem kerülve a sikátorokat se, adott esetben. S lassan oda s érek, azt hiszem, késve úgy öt percet, de sajnos nem tudom mindig jól felmérni, gyalogszerrel mi mennyi idő, futni megvallom, nem akartam. Az nem az én stílusom, hogy rohanok, majd lihegve beesek, épp időben, hogy aztán percekig levegőért kapkodva ziháljak. Ennél elegánsabb vagyok, a stílusos késés pedig talán belefér. Ahogy megközelítem a helyet, abbahagyom a dúdolást, így illő, és nem akarok túlzóan idegesítő lenni. Meg egyébként sincs olyan jó hangom, szerintem.
Rasmus! – köszöntöm, ahogy meglátom, úgy, mint régi jó barátot szokás, de csak középhangosan, nem hívom fel magunkra a figyelmet indokolatlanul. Mert persze azonnal kiszúrom őt, tekintetem lopva körbesuhan, vajh kettesben vagyunk-e, na nem, mintha várnék mást, vagy, ha zavarna, ha bárki is felbukkanna. Ha barát, hát azért, ha ellenfél, akkor pedig... Amúgy is fel kéne avatni a termet előbb-utóbb.
S persze, elvekben talán nem osztozunk, így a célokban is csak részint, de biztos vagyok benne, hogy a kapcsolatunk gyümölcsöző lesz, s nem akar majd egyhamar kidobni. Mert biztos lehet benne, hasznos leszek, így kellő magabiztossággal mosolygok rá a köszönés mellé, s pillantok közbe, felmérve, valójában hol is vagyunk.
Hogy s mint? – érdeklődöm. Persze nem feltétlenül a hogyléte érdekel, hanem bármi, amit az ügyünkről - mert részint az enyém is így -, a teremről, vagy bármiről el akar nekem mondani. Bár felőlem mesélhet magáról és a hogylétéről is, végső soron a kapcsolatunkat, amihez kell a bizalom is, ugyebár, bizonyára éptíi valahol, ha egymásról is érdeklődünk néhanapján. A többiről ráér odabent is társalogni, persze, én se örülnék, ha kihallgatnának. De legalább végiggondolja, mit kíván megosztani velem ma. – Indulhatunk? – Kérdezek még rá azért, ha felelt. Csak, hogy értse, én készen állok, vezessen.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Raziel & Rasmus 2015-02-14, 23:13


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

Ahogy kérte, itt a műterme, berendezve. Sok ilyen hely van még, amit használni tudna, de úgy gondolom itt a leginkább…adott minden. Nincs szem előtt, lévén föld alatt van, ráadásul nem igen látogatott hely, mondhatni ez a város egyik kevésbé látogatni mert része, de a rátermett ember képes magát megvédeni. Én jó magam a bejárat előtt várom Razielt, elvégre mégiscsak le kell őt vezetnem oda. A nagyobb biztonság kedvéért a műtermébe rejtek ajtón vezet az út, így hát azt meg kell neki mutassam mindenképp, hogy a következő alkalommal ebből már ne lehessen gond. Már ha lesz következő alkalom, de… gondolom mindkettőnknek van ebben érdeke. Én megkapom amit akarok, ő pedig megkaphatja a manóját, a szajháját, vagy éppen a pénzét.
A napjaim egészen eddig a megszokott tempóban és eseményekben zajlottak. Tárgyaltam, vesztegettem, öltem, beépítettem az emberiemet oda, ahol szükség van rájuk… semmi érdekes nem történt, ami kiemelkedett volna. Ez jó… és még mindig nem is sejtik a Minisztériumban ülésező drága vezetőink, hogy mégis mi készül a hátuk mögött. Azt hiszik csak mert megölnek valakit,máris mindent vele pusztítanak…ostobaság, de érhető, hiszen kivonni egy olyan személyt a háborúból, mint a Nagyúr… erős fegyvertény, de azzal nem számoltak, hogy a Nagyúr korántsem jelentet annyit számunkra, mint számukra.
De nem is kell tudniuk rólunk, legyen csak a mienk a meglepetés ereje. Sajnálatos dolog, hogy a sajátjainkból is sokakat kell megölnünk, hogy célt érhessünk, de… ezt hívják szükség szerű áldozatnak. Ugyanis áldozat nélkül nincs győzelem, ezt minél előbb elfogadjuk, annál többet segítünk magunkon. Leromboljuk ezen világ, ezen társadalom hibás részeit, hogy valami jobbat emelhessünk fel a helyére. Sajnos már megfertőzte ez a vírus a világunkat, és nem lehet kikúrálni, egyszerűen csak meg kell szabadulnunk a megfertőzött résztől. Ezt tesszük, ezt fogjuk tenni, és bár Raziel talán nem hisz ebben, de a lényeg az, hogy megtegye, amit elvárok cserébe, ha egyszer már fizetek érte, nem igaz?
Ami őt illeti, természetesen nem személyesen mondtam el neki, hogy jöjjön ide, egy futáron keresztül szóltam neki, hogy … hol veheti át az újdonsült házimanóját. A futár nem az én emberem volt, csak ennyit kellett mondania, jó pénzt kapott a semmiért és aztán… el is felejtette, hogy mit tett. Ha esetleg valakinek kérdései támadnának és azokat felkívánná neki tenni, nos, nem igen fog válaszokat kapni.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus

Vissza az elejére Go down

Raziel & Rasmus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Rasmus Halmar

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-