2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Sajnos pont tartok attól, hogy most belemegyünk ebbe a kapcsolatosdiba aztán kiderül, hogy hatalmas hiba volt. Mert egyrészt még nem volt kapcsolatom, mert hát az egy éjszakás kalandjaim nem számítanak annak. Másrészt Madison is rájöhet, hogy nem vagyok könnyű eset meg romantikázós balek sem. Nem vagyok oda a romantikus dolgokért és nem vagyok az a fajta aki virágot visz a kedvesének. Gondolom Madison meg pont olyan lány aki ezeket a gesztusok értékeli még ha van benne némi csíntalanság, vadabb énje mellett. Mert talán látszatra Madison egy kedves, csendes lány, de én láttam már kikelni magából és az már aztán valami. Nem vagyok képes igazán körülírni vagy kimondani amit érzek, nekem ezt nem tanították meg, otthon sem igazán az érzelmek uralkodnak csak a hatalomvágy, a család előrébb jutása a cél, semmi több. Akarnék én több mindent is mondani Madison-nak, de nem jönnek azok a szavak amik ide illenének. -Nem egy vérfarkas vagyok aki teliholdkor átváltozik egy csúf szörnyeteggé aztán ahogy a telihold megszűnik visszaváltozik valaki emberivé, Madison mindkettő én vagyok, egyszerre, de megígérem sosem foglak megbántani. - Komolyan mondom. Tudom, hogy viselkedtem vele az elején, az játék volt, bosszantás, mert nem volt az a típus akiket kiszoktam nézni magamnak. Ellenállt és ezzel ki hívott keringőre, goromba és bunkó voltam hozzá. nem tudom bánni a dolgokat, nem olyan vagyok aki csak úgy megbán dolgokat, végül is, a tapadós bosszantásaim hoztak közelebb hozzá és végül azt hiszem sikerült megszereznem. Nem tudom, hogy ez tartósan is így lesz, mert néha tudok elviselhetetlen lenni és Madison-nak is lehetnek rossz napjai, de próbálkozom majd. Nem tudom megérteni, hogy eddigi hódításaim hogy vethettek ennyire más irányt. Nekem sosem voltak a szőkék az eseteim, jobban szerettem a barnákat és azokat akik behódolósabbak és nem állnak ellen. Madison mindennek az ellentéte amit szeretek vagy vonzónak találtam régebben. Ám Madison nagyon is vonzó, de még mennyire és a szőke tincsei nagyon is tetszenek, létezik ekkora fordulat? -Én pedig szeretném ha lennél a hercegnőm. - Mosolyodom el, behunyom a szemem mikor az arcomat simítja meg, jól esik. Azt hiszem beleszerettem ebbe a lányba, de elhamarkodottan nem fogok én dobálózni ilyen szavakkal, az nem én lennék, meg hát még magamnak is ki kell tapasztalnom ez mit is jelent, mert ilyenben részem nem volt még soha. -Akkor menjünk. - A csókját én hosszabbítom meg és kissé szenvedélyesebbre veszem a formát majd kézen fogom ás elindulunk klubhelyisége felé. Pocsék lesz most elválni tőle az biztos.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Maddie - Csillagos égbolt 2015-02-27, 15:37
Pont erről van szó, ő nem fél attól, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha megpróbáljuk, de én... én igenis félek. Az a baj, hogy ebben az egészben főleg én sérülhetek és pont e miatt van, hogy ő azért nem fél ettől annyira, mint én. Jó eséllyel, ha valaki megbánt valakit, akkor az ő lesz és engem fog, kisebb esély van rá, hogy fordítva történik meg és e miatt persze, hogy félek, hogy mi lesz majd a vége. Főleg mert nem akarom, hogy vége legyen és e miatt még nehezebb az egész. Jó lenne, ha... nem is tudom, ha nem ártana nekem, ha nem gázolna a lelkembe. Nem tudom, hogy erre mennyi esély van, de... akkor is jó lenne. És persze félek tőle, hogy ha mindent elmondanék neki, akkor abból csak baj lenne... csak kihátrálna, talán már most megbántana, hiszen tudom jól, hogy Keith nem kifejezetten könnyű eset, sőt... elég nehéz természete van. - Nem... nem tőled félek. Én... attól félek, amilyen néha vagy, és hogy mi van, ha visszaváltozol olyanná. - tudtam, hogy félre fogja érteni. Tudtam, hogy ezt fogja mondani, hogy nem érti majd meg, hogy én igenis vele akarok lenni, de attól még persze, hogy tartok tőle, hogy mi van akkor, ha végül kihátrál, vagy megint bántó lesz velem. Tud az lenni, nagyon megy neki és ő is mondta, hogy nem változna meg, maximum velem megpróbál más lenni, de mindenkinek van rossz napja és a rossz napokon kiállhatatlanabbak vagyunk, ami esetében azt jelenti, hogy gond nélkül gázol bele az ember lelki világába, amit pedig nem igazán szeretnék. És pont ez az, hogy én nagyon is vágyom rá, és ezt szerintem ő is pontosan tudja. Vágyom a hangjára, az érintésére, a szép szavakra, a csókjára. Egyszerűen csak szeretnék vele lenni, és kész, és nem kéne gondolnom a holnapra és nem kéne aggódnom. Mégis félek, hogy... ha ő változik, nem fogok én is? Mi van, akkor ha rám is hat ez az egész és elő jön egy olyan oldalam, amiről nem is tudtam, hogy létezik? Egyáltalán miért vonzódom ennyire egy olyan alakhoz, mint ő? - Szereteném... szeretném, ha lennél az én fekete lovagom. - halványan elmosolyodom, ahogy finoman végigsimítok az arcán. Azon az arcon, amin tudom pontosan, hogy milyen amikor az az igazán gonosz nézés nyugszik és azt is, amikor szeretettel... vagy legalábbis úgy néz rám, mint aki már szemmel rég levetkőztetett. Kár, hogy attól még az is a fejemben van, ahogy lekicsinylően pillant rám, azt is tudom, hogy milyen, csak épp próbálom kiverni mindezt a fejemből és csak arra gondolni, amikor mosolyog, amikor örül a jelenlétemnek, amikor... tényleg jó érzés vele lenni. - Ezt... nagyon szépen mondtad. - hát igen erről van szó, tud ő, ha akar, csak elég ritkán akar, de amiket mond az egyszerűen csodás érzés. Mégis csak talán a dac, ami benne van, az tetszett meg neki és dac és erő mindig is volt bennem. Nem is tudom, ő egészen más mint én, egyszerűen vonz a lénye, az a sötétség, ami benne van, ami közben mégis megtölthető fénnyel, ha vele vagyok. Egyszerűen jó érzés, hogy mellettem képes mássá válni. Fogalmam sincs, hogy csinálom, de... mégis képes rá. A kérdésre ránt csak vissza a jelenbe. Pár pillanatig csak nézek rá, csak aztán rázom meg a fejemet. - Nem érzem most a hideget. - tudom, talán kéne éreznem, de valahogy akkor sem és tudom a zakó semmi, ami rajtam van, ő pedig csak egy inget visel és hideg van, de még sem érzem. Egyszerűen csak az, hogy őt ölelem át, kizár minden negatívumot, még a hideget is. - De, ha szeretnéd bemehetünk, elkísérsz a klubhelyiségig? - nem tudom megállni, hogy ne hajoljak közelebb és lopjak még egy csókot. ÉS abban is biztos vagyok, hogy még egy utolsót akkor is kérni fogok, amikor elértük a célt, mielőtt elköszönök tőle, mert ez az este egyszerűen csodás volt, bármennyire is rettegtem tőle és nem akartam jönni.
Sose voltam az a szókimondó ember, persze a kötekedés, mások megalázása nem az alá a polc alá tartozik. Olyan, hogy érzelmek? Nem, egyáltalán nem tartoznak azok közé amiket közölni szeretnék egy emberrel. Tetszik nekem Madison és érezheti, láthatja, hogy kell nekem. De, hogy ki is mondjak bármit elhamarkodottan az ki van zárva, sőt, nem tudom, hogy valaha is kimondanám az SZ betűs szót még ha úgy is volna, én nem ez a típus vagyok, ezt fogadja el, ha pedig így nem stimmel a helyzet hát akkor ez van. Akkor nem fog működni semmi sem, márpedig nem vagyok hajlandó végig nézni ahogy valaki más a csöpögős, túlcsordult érzelmekkel telt, szőke herceg típusú elhappolja előlem a lányt. Madison-ban látom, hogy unja már a jó kislány szerepét, nem mutatja, de érzem rajta, hogy többre vágyik, én megtudom ezt adni neki. Persze ahogy mondta is, nem arra vágyik, hogy ismét legyek az a tapló paraszt aki voltam vele nem is olyan rég, de szerintem nem akar teljesen átformálni még ha ezt is mondja. Így tetszettem meg neki, Ő sem akarja, hogy valaki más legyek, mert neki én jövök be és nem egy kifordult kesztyű. Láthatja ezen felül rajtam, hogy most nem viccelek, nem gúnyolódom és nem is terelem a szót vagy hazudok, teljes mértékben úgy gondolom, hogy megpróbálhatnánk. Mit veszíthetünk? Max rájövünk, hogy mekkora nagy hiba volt, ebbe még nem halt bele senki sem, tudtommal legalább is. Ő rájön arra, hogy egy ekkora bunkóval nem tud meg lenni én pedig rájönnék arra, hogy..hogy..nos valamire biztosan, egyelőre semmi negatívat nem tudok felsorakoztatni amire rájöhetnék. Hm, ez elég bizarr. Igazából még nem tudom, hogy ebből a vonzalomból lehetne-e több is. Ez rejtély, de hogy deríthetnénk ki, ha bele se vágunk? Egyszer élünk nem? Alig hiszem el, hogy ezt pont én mondom, pont én akinek a csajok csak játékszerek voltak és többre sem tartottam őket ennél, egyiket sem. Ha ezt nevezik gyökeres változásnak akkor kezdek félni attól, hogy kifordulok önmagamból. -Tehát félsz tőlem? értem, hát akkor talán valóban nem kellene ezt erőltetni. - Okés, világos, adtam rá okot neki, hogy tartson tőlem, de hogy féljen? Az azért még nekem is picit sok. Ennek ellenére nem lépek hátrébb, nem engedem el, mert csak, így akarom. Fél tőlem, rendben, nem tudta mit csináljon, rendben, akkor majd valahogy megoldom én magam, így is elég sokat változtam a kedvéért, egy csöppnyibe nem halok bele. Úgy is csak miatta teszem az meg megéri, csak épp annyira, hogy ne ijedjen meg tőlem ha a közelében vagyok hanem vágyjon rám, ez megoldható, nem? Bármit is mondjon vagy érezzen attól még észre veszem rajta mennyire vágyik az érintésemre, a csókról már ne is beszéljünk, bár ezek mind kölcsönösek. A lehető legjobb érzés megcsókolni, az meg plusz, hogy közben a karjaim közt van. Látom én Maddie-ben a rossz kislányt és azt akarom, hogy előbújjon. -Ha akarod leszek a fekete lovagod. - Az, hogy én legyek a makulátlanul tiszta lovag akit erkölcse vezérel és mindent feláldozna azért, hogy becsületes maradjon..nem, ez soha nem fog bekövetkezni, de tudok gyengéd lenni, meglepődne mennyire, és talán szeretni is képes vagyok, bár ezt soha nem próbáltam még. Kicsit be kell még ezen a felen járatni magam, sok a rozsda. -Nem csak ez, gyönyörű vagy, ez tény, bárki láthatná, de látom benned azt a kis parazsat, már-már apró lángot ami a természeted adja, de elrejted mindenki elől. Az, hogy határozott vagy tetszik, az elérhetetlenséged, tetszik, az, hogy már-már kerülsz engem, még az is tetszik. Tudod mit, ami megfogott benned az TE magad vagy. - Na, ha ez nem volt elég vallomásnak már nem tudom mivel rukkolhatnék elő. Többre nem igen vagyok képes. -Nem fázol? - Zökkenek vissza egy kicsit a jelenbe mikor megérzem karomon a hideg szél csípését. Odaadtam a zakómat, de az nem nagy védelem, nem lenne klassz ha megfázna.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Maddie - Csillagos égbolt 2015-02-22, 08:08
Az az igazság, hogy én azért sokkal inkább szeretem a dolgokat megbeszélni. Szeretem a szavakat, szeretem, ha tudom, hogy a másik mit gondol és szeretem a saját gondolataimat is megosztani a másikkal, de azért ez elég nehézkes akkor, ha valaki olyan van melletted, mint Keith. Ő nem az a beszédes típus, ő nem olyan, aki kiönti csak úgy a lelkét neked, mert épp ahhoz van ihletése. Ő nem... az az érzelmes típus. Tudom, nem is várhatom el tőle, hogy ilyen legyen, hiszen ő... egyszerűen csak ő. Nem is kéne vele lennem, de én mégis itt vagyok és a legrosszabb az egészben, hogy még jól is érzem magam vele, hogy... egyszerűen úgy érzem, hogy szükségem van a közelségére, a csókjára és az érintésére. Képes megbabonázni vele, képes valahogy levenni a lábamról, pedig ahogy kezdett az valami rémes volt és most is a képembe vágja simán az őszinte valóságot. Sosem fog megváltozni mindenki előtt, csak talán velem. És... talán minden lány erre vágyik nem? Ezt szokták mondani, hogy az kell nekünk, hogy megszelídítsük a vad oroszlánt, jelen esetben a... a kígyót. Hogy más megmarjon, de nekünk ne akarjon ártani. Vajon Keith nem fog bántani? Hiszen, ha egy veszélyes állatot tartasz, akkor igenis meg van az esélye, hogy végül a vad természete győz, Keith pedig nagyon is vadnak mondható. Kár lenne tagadni... félek azért kissé ettől a vadságtól, ami ott van benne és közben épp ez az, ami annyira nagyon vonz is. Ez az, aminek nem tudok ellenállni, ez az, ami tetszik és ami remélem, hogy ha velem van, akkor nem jön elő, hanem... képes mellettem megszelídülni és csak... szeretni? Igen, azt hiszem arra vágyom, hogy ne csak akarjon, ne csak úgy legyen velem, mint egy tárggyal, hanem tényleg... szeressen is. Vajon erre valaha sor kerülhet egyáltalán? - Tudom és... értelek, komolyan. Én... már nem ijedek meg annyira tőled, mint régen. Tudom, hogy kéne és... talán nem kéne veled lennem, mert bajom lehet belőle, de... nem tudok mit tenni ezzel az egésszel. - távol kéne maradnom tőle, minden normális, logikus gondolkodású ember ezt mondaná, nekem még sem megy, én mégis vele akarok lenni és mégis arra vágyom, hogy átöleljen és le se vegye rólam a karját, hiába tudom, hogy ez iszonyatosan nagy butaság a részemről. Nem kéne egy veszélyes alak közelében lennem és engem mégis ő az, aki iszonyatos mértékben vonz és nem tudom azt mondani neki, hogy nem lehet... egyszerűen képtelen vagyok. - Inkább a fekete lovag vagy, akitől a hercegnő tart, de... még sem tudja megállni, hogy titokban ne őt figyelje a toronyszobából, mert... valahogy vonzza ez a veszély. - azt hiszem én is így vagyok vele. Tudom, hogy veszélyes, tudom, hogy nem szabadna vele lennem és hogy megüthetem még a bokámat e miatt, de... közben még sem tudom azt mondani magamnak, hogy nem. A szavaira ezért van, hogy már csak bólintok egyet. Nem kell mindent kimondani, főleg hogy már elmondtam, hogy mit érzek iránta. Egyszerűen... tényleg oda vagyok és ez a bál csodás volt annak ellenére, amire számítottam. A csókja... melegített és bizsergetett akkor is és most is. Vágyom rá, kár lenne tagadni. Úgy, mint más a levegőre én csak az ajkait akarom az enyémeken érezni és akkor úgy érzem, hogy tényleg nem lesz semmi baj, hogy... ő nem bántana igazán, hogy talán tényleg képes lenne egyszer szeretni és hogy képes elragadni magával egy olyan világba, amit nem ismerek, de amire mégis világ életemben vágytam, ahol nem én vagyok a tökéletes jó kislány. - Gyönyörű? Ez az, ami... megfogott bennem Keith? - érdekel... tényleg érdekel, hogy mi az, ami megfogta bennem, hiszen nehéz kinézni belőle, hogy az olyan lányok érdeklik, mint én. Visszafogott vagyok, szeretek gyógyítani, nem vagyok egy Mardekáros jellem és mégis... ő valami miatt engem akar, és... ezt már elég sokszor a tudtomra is adta a mai este folyamán, most is, azzal ahogy csókolt, ahogy magához vont. Akar... mindenestül.
Sose voltam a szavak embere, valahogy az nem az én stílusom, persze ha arról volt szó, hogy egy csajt valahogy ágyba vigyek hát akkor dőltek a nagyobb marhaságok, ígéretek, mikor mire volt szükség éppen. És talán látszatra én tűnök magabiztosabbnak és olyannak aki teljesen biztos a dolgában, de ez nem így van, legalábbis az utóbbi időben nem. Az elején még abszolút az én kezemben volt az irányítás, játszadoztam, nem volt több egy újabb hódításnál még ha igazán nehezen is alakult. Végül pedig valahogy én estem át a ló túloldalára, nagyot koppantam. Egyik pillanatról a másikra lett Maddie egy picivel több, mint azok a csajok akikkel eddig dolgom volt, hogy ez pontosan mikor történt hát nem tudom. Egyszer csak megtörtént és most tanácstalanul állok a dolgok előtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármit is megbántam volna vele kapcsolatban. Talán durván bántam vele, de egy lánnyal sem bántam még máshogy, ez vagyok én, de úgy látszik ez még mindig egy bevált módszer ugyanis most itt van velem és nem retten meg a közeledésemtől. A hirtelen megváltozott véleménye sem csak a ma estének köszönhető, előtte is meg volt a vonzalom, ez nem egy pillanat alatt kialakuló dolog hiába is mondja vagy fogja erre, ez így van. Átölelem, mert nekem is jobban esik ha a karjaimban tarthatom és azt hiszem neki is jobban segít abban, hogy döntsön, hogy ezek után kutyának sem néz vagy éppen a csajom lesz, na igen, ez is egy roppant érdekes dolog, akarom-e? Mert ha valakinek van barátnője az már elkötelezettség nem? Nekem ilyenbe mg nem volt alkalmam belekóstolni, nem mintha annyira akartam volna. Fogalmam sincs mit akar Madison, de még azt se tudom én mit akarok pontosan, annyi szent, hogy nem akarom más oldalán látni a lányt. Ez úgy látszik elég egyértelmű, apám, beleestem ebbe a csajba. Nem hangzik valami jól, olyan mintha itt állna mellettem a hóhér és épp most akasztana a nyakamba egy kötelet. -Mint mondtam, a családom nem befolyásol, nem hagyom, hogy befolyásoljanak. Természetesen sok mindenbe van apámnak beleszólása, nézd, ez olyan, hogy az apám is mardekáros volt, a nagybátyám is és egyre visszamenőleg az őseim felé, az, hogy legyünk kemények egy családi hagyomány, soha nem leszek egy ölbe macska Madison, nem is akarok az lenni, ilyen vagyok és próbálok annyira változni, hogy ne riasszalak el, de nem vagyok hajlandó megváltozni a közönség előtt. - Komolyan mondom minden egyes szavamat. Ha az ember a csajával gyengéd és már mondhatni kedves az még nem azt jelenti, hogy puhány és nem is akarom ezt a látszatot kelteni, én Keith vagyok a hírem az egyik mérvadóm, egy lány miatt nem leszek egy szelíd bárány, nem akarok megváltozni annyira, hogy aztán ne találjam meg önmagam. -Madison, én megértem, melyik lány ne az igazi lovagra várna, nos a fehér király helyett én a fekete paraszt vagyok. Ezen változtatni nem tudok, persze valamennyire csiszolódhatom, de csak annyira, hogy még önmagam maradhassak. - Madison hiába várja, hogy a koszos szennyből egyszer csak valami tiszta jóság lesz, ez nem egy ilyen folyamat, lehetetlen, de talán a számára valamennyire megtudok tisztulni, csak nem tudom ér-e ennyit a dolog, hogy van-e értelme. Nos amíg az érzéseimmel sem vagyok tisztában addig jobb nem azon agyalni, hogy éppen mennyire leszek képes megváltozni. -Mindketten tudjuk, hogy akarsz, én is akarok Csibém, még nem tudom, hogy jött ez az egész, de lehet belőle valami jó, nem? - Végig simítom az arcát, a bőre olyan puha, hogy szinte kényszert érzek arra, hogy simogassam. Az ajkai pedig csókra csábítanak, de azt akarom, hogy Ő maga kérje úgy ezerszer édesebb. És végül megkér, ennél több nem is kell nekem, megadom. Először csak puhán érintem az ajkait aztán szép lassan beleviszem az eddig elrelyett szenvedélyem, a derekánál közelebb húzom magamhoz már annyira, hogy közöttünk egy cseppnyi hézag sem maradt. Érezni meleg testét még ha csak ruhán keresztül is, mámorító. Végül elválok ajkaitól, de tudom ez nem az utolsó volt, még birtokba veszem ma éjjel, ebben biztos vagyok. Ennyivel nem tudom beérni. Egyenesen képtelenség betelni vele. -Gyönyörű vagy Maddie. - Nem tudom miért most és hogy jön ez az egészhez, de ez csúszik ki a számon, még jó, hogy nem valami hatalmas nagy baromság.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Maddie - Csillagos égbolt 2015-02-16, 13:06
Szerintem ez eddig is így volt, eddig is én voltam kettőnk közül a bizonytalanabb, már úgy általában. Eddig is, amikor próbálkozott nálam, vagy közeledett, én nem igazán tudtam a dolgot hová tenni és most is épp így vagyok ezzel. Próbálok én valami kiolvasni a tekintetéből, vagy a gondolataiból, de hát nem vagyok legilimentor és... nem is vagyok még annyira profi emberismerő, arról már nem is beszélve, hogy egyébként sem tudom, hogy vajon őt könnyű-e kiismerni, de inkább a nemre szavaznék, ha rajtam múlna. Az a baj, hogy még csak azt sem tudom, hogy tudnánk-e ezt egymás között tisztázni, hiszen lássuk be ő nem az a nagyon romantikus alkat, aki gondolom szívesen beszélné meg az effélét. Valahogy inkább csak el van... a maga kis világában és nem sokat oszt meg belőle másnak, bármennyire is értékelném, ha kiöntené nekem a szívét, nem fogom ezt megkapni, pedig fontos lenne, hogy tudjam, hogy pontosan hányadán is állunk. Fontos lenne, hogy tudjam... érez-e irántam valamit, mert ha én netán belé szeretek, akkor nem tudom, hogy mi lesz, ha majd jól pofára ejt. Azért ettől érthető módon félek igaz? Mégis, amikor átölel az jól esik, egyszerűen csak jól esik és biztonságérzetet ad. Nem kéne visszakoznom, nem kéne kérdezgetnem, csak csendben élvezni ezt az idilli állapotot és ha a karácsony után mégis elvész... hát akkor ez van, de... még sem megy. Tudom, túl sokat gondolkodom és túl sokat jár a szám. - Azt hiszem ez is elég lehet, de... azért megérted, ha mégis időnként bizonytalan vagyok. Majd... meglátjuk az ünnepek után, hogy a családod nem változtatott-e vissza azzá... aki voltál még pár hete. - nem akarom, hogy így legyen, de érthető, ha még tartom azt a pici távolságot, hogy a szívemet nem adom csak úgy önként a kezébe, mert ha megtenném talán óvná és vigyázna rá, de talán egy erős szorítással préselné össze, amivel csak fájdalmat okozna nekem. Egy bál után még nem tudok megbízni benne, még... nem megy. - Tudom Keith, nem várhatok hirtelen túl sokat, nekem már... ez az este is meglepő volt, és jó értelemben leptél meg. - mosolyodom el. Na igen, ahhoz képest, hogy mennyire nem akartam jönni ez nagy előre lépés. Arról már nem is beszélve, hogy most itt vagyok vele és ahogy közel van hozzám, ahogy átölel és magához húz, ahogy a keze az arcomon simít végig, majd az ajkaimon... De ettől még nem fogom tudni magamat meghazudtolni. Bizsergető minden érintése, de közben ha másoknak ártana biztos vagyok benne, hogy kiállnék másokért és nem hagynám, hogy bárkivel is rosszat tegyen. - Túlságosan... magabiztos vagy. És ha... nem akarok semmit? - a hangom mégis túlságosan remeg, főleg, hogy a lehelete az arcomat simítja végig, hogy érzem, ahogyan a mellkasa az enyémnek feszül, hogy szinte érezni a szíve dobogását. Ez... akárhogy is nézem komolyan elképesztő. - Csókolj meg... csókolj meg úgy, hogy ne gondolkodjam semmin... rajtunk... a holnapon, csak... csókolj meg. - el tudom felejteni mellette a világot és mindent és egyszerűen csak képes vagyok én lenni, de még ezt sem tudom, hogy csinálom. Ő... tényleg úgy érzem, hogy elvarázsol, eltünteti a reális kétségeket, pedig... nem szabadna engednem, hogy így levegyen a lábamról, tudom, hogy nem szabadna.
Most talán kettőnk közül én tűnök a biztosabbnak, pedig nem így van. Szerintem ezerszer bizonytalanabb vagyok, mint Maddie. Az egy jó ideje nyilvánvaló volt, hogy már nem csak egy játékszer, az volt, de valahogy kinőtte magát belőle. Persze nézem a külsejét, melyik pasi ne nézné meg, talán az egyik legszebb lány a suliban, bár nem véla, de ettől függetlenül gyönyörű, és hát bár volt már dolgom vélával, nyugodtan kimondhatom, hogy Madison-ra jobban vágyom, mint egy alapjáraton csábításra termő lényre, csábítani én szeretek, fordítva nem menő. Az, hogy ezek után pontosan mi és hogyan lesz még nekem is rejtély. Mert az egy dolog, hogy borzasztóan tetszik és, hogy megcsókolni a legjobb dolog a földön, de egy másik dolog valami komolyabba is átmenni. Soha nem volt párkapcsolatom, az nem nekem való, az, hogy egy lánnyal hetekig együtt voltam mert jó volt az ágyban az még nem kapcsolat, azonban Madison jóval többet ér annál a csajnál, nem hiszem, hogy beérném vele csupán hetekig, nem, ezt érzem. Na meg, az se normális, hogyha meglátom bámulják, kiverném az illető összes fogát és a szemét is kinyomnám. Ha csak szexre kellene, mint a többi lány nem zavarna ha bámulják, de Maddie nem arra kell, nem csak arra kell. Mögé lépek, mellkasom a hátának feszül, karjaim körbe ölelik a korláton támaszkodva. Próbálok gyorsan megoldást találni a problémára. Nem igazán akarom áltatni Maddie-t. Nem hiszem, hogy képes lennék egy kapcsolatra, viszont azt is tudnia kell, hogy nem szórakozom. Ohh, a rohadt életbe, ez sehogy sem jó. -Én sem tudom mi van pontosan Maddie..annyi biztos, hogy elég sokat jelentesz nekem, az első lány vagy aki ennyire felkeltette az érdeklődésem. Nem igazán tudtalak kiverni a fejemből, ez csak jelent valamit, nem? És természetesen nem csak egy csókot akarok tőled..az a kezdet, valami nagyobbnak is lehet a kezdete. Azt viszont tudnod kell, hogy próbálkozom, de nem tudom képes lennék-e egy kapcsolatra..de hajlandó vagyok megpróbálni.. - Ennél már tényleg nem tudok semmit sem jobban elmagyarázni. Annyi szent, hogy így vagy úgy, de nem fogom elengedni. Kell nekem. Megfordul a karjaimban és így elég közel kerülnek csodás ajkai az enyémhez. Nyelek egyet, basszus, rohadt nagy hatással van rám. Ez már-már félelmetes. Nem ezt hívják úgy, hogy behálózás? Mert szerintem ez a lány behálózott, nem mintha erre nemet akarnék mondani, azt hiszem. -Veled szemben nem, ha neked ez jó így akkor megpróbálok ilyen maradni, de ne kérd azt, hogy mindenben megváltozzak, az nem fog menni. - Legalább is egyik napról a másikra nem. Már most érzem, hogy nem vagyok önmagam. Madison szép lassan formál át. Nem tudom mi lesz ennek a végén. Kezemmel lágyan végig simítom az arcát majd ujjammal az ajkain is végig simítok, lassan cirógatom őket, közben másik kezem a derekát öleli át és közelebb húzom magamhoz. Szinte már annyira közel hajolok az ajkához, hogy ha akarnám csak egy apró mozdulat és meg is tudnám csókolni. -Akarsz valamit cica? Mondd ki, megkapod. - Suttogom az ajkaiba, nehéz visszafognom magam, de játszani mindig is szerettem, hallani akarom, hogy megkér rá, hogy csókoljam meg, bár annak sem vagyok ellenére, ha Ő lép, mutatott már belőle ízelítőt és nem volt rossz.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Maddie - Csillagos égbolt 2015-02-11, 15:54
Igen, talán nem kéne mindent túlgondolnom, talán annyiban kéne hagynom a dolgot és csak sodródni az árral, élvezni azt, ami most van és kész, de az a baj, hogy én nem ilyen vagyok. Én... mindig hajlamos vagyok gondolkodni és megpróbálni rájönni, hogy mi miért lehet és igenis azt hiszem érdekel az, hogy Keith miért ilyen, hogy mi változott, hogy miért lett kedves és miért figyel oda rám, hiszen nem lenne kötelező és nem is elvárható tőle és... valami oka kell, hogy legyen. Nem akarom, hogy kiderüljön, hogy az egész csak játék, hogy azért van, mert így akar még jobban keresztbe tenni nekem, mert látta azt, hogy mennyire zavarba sikerült hoznia a fürdőben és csak erre akar még jobban rájátszani, de valahol a lelkem mélyén mégis csak remélem, hogy nem erről van szó, hogy ez... valami más, valami több, valami... oka van annak, hogy ilyen, hogy érdeklem is, tényleg... én érdeklem és nem csak a külsőm miatt. Jól esik, ahogy mögém lépdel és igen sejtem én, hogy a széltől akar óvni, miután még a zakóját is odaadta, és ez az egész így annyira harmonikus és idilli, mégis képes vagyok szavakkal megtörni, hiszen én sem vagyok annyira erős, mint aminek mindig mutatom magam. Én is össze tudok törni, ha valami rosszul sül el és mi van akkor, ha ... tényleg csak játszik, én viszont többet érzek iránta? Mi van, akkor be belé szeretek, hogy aztán kiderüljön az egész csak egy játék volt, semmi komoly. Azt hiszem... iszonyatosan félek tőle, hogy meg fog bántani, főleg hogy ennek valahogy minden reális esélye meg van. - Hát akkor... mi van most Keith? Mit szeretnél pontosan tőlem? Mert... nem hiszem, hogy csak egy csókot? - ami mellesleg megjegyzem csodás volt és nem is nagyon tudom tovább megtenni, hogy csak előre beszélek a fáknak. Megfordulok a karjai között, hogy szembe kerüljek vele, hogy szinte érezzem a leheletét az arcomon, hiszen most is olyan közel van és itt nincs más, csak mi ketten, nem olyan, mint a bálon, sokkal... meghittebb és valami miatt félelmetesebb is. Nem tőle félek, inkább a helyzettől, ami miatt a torkomban dobog a szívem és amivel nem tudok mit kezdeni, az érzésekkel, amik bennem kavarognak. - Akkor úgy gondolod a szünet után sem fogsz változni? Nem... nem vedlesz vissza olyanná, aki bájitaltannal kínzott? - mert hát azt tanításnak nem igazán lehet mondani, azt hiszem ebben egyetértünk, mert nem tanultam tőle semmit, ellenben iszonyatosan bántó volt velem, amiért úgy lenézett, no meg hogy csak megcsókolt, amikor arra én egyáltalán nem adtam neki engedélyt, bár... gondolom nem is kért volna. És most nem tudom, hogy mi van, csak azt, hogy a tekintetem újra és újra az ajkaira siklik és... szintén úgy érzem, hogy szomjazom a csókjára, ez pedig... komolyan ijesztő.
Szinte atomjaimra hullok szét. Fogalmam sincs már mit tegyek. Nem tudom milyen hatással lenne rám, ha a kelleténél jobban belebonyolódnék a dolgokba. Tetszik Madison, ehhez kétség sem fér hozzá. De mi van akkor ha ahogy gondolom mégsincs úgy és ez csak egy múló hóbort? lehet, hogy egy szemét állat vagyok, a lételemem, de nőket még soha nem bántottam meg, mindegyik tudta az elejétől, hogy mire számítson. De Madison-nál még én magam se tudom, hogy hol a határ. Szívem szerint..na jó, ez merész kijelentés volna, szóval úgy érzem, hogy egyszerűen nincs határ köztünk. Borzasztó fura az egész, mert ilyet még soha nem éreztem és nem csak zavar, de bosszant is. A mai parádézásom a bálon, a jó gyerekek mintapéldánya voltam ma, díjat érdemelnék, és a baj nem itt kezdődik, hanem ott, hogy még csak nem is igazán volt rossz. Mármint látni, hogy Maddie nem viszolyog tőlem, határozottan jó volt. Az a csók pedig..na igen, az nem csupán egy erőltetett, szenvedély mentes csók volt, nem. Madison is akarta, éreztem, hogy vágyik erre és ez csak még jobban feltüzelt, eltökélt arra, hogy ne hagyjam annyiban a dolgot, hogy szerezzem meg a lányt. Gondolom össze van zavarodva, biztosan így van. Nos eddig nem voltam hozzá valami kedves, elismerem, nem bánom, de elismerem. Most pedig igazán kitettem magamért és a kettő együtt nem ad mást, mint káoszt, egy hatalmas nagy éteri zűrzavart. Ha tudnám hányadán is állunk akkor kitudnám bogozni a csomókat előtte, de egyelőre örülök annak, hogy még nem zakkantam meg, bár esélyes, hogy már elkezdődött a folyamat. Mikor nem akadékoskodik és hagyja, hogy vezessem kissé megnyugszom, valahogy muszáj tisztázni a dolgokat. Nem mintha itt nyomban megkérném a kezét vagy a másik véglet, hogy szakítanék vele mikor még nem is járunk, de egyszerűen fogalmam sincs mit gondol. Tudnom kell, hogy miért? Pofon egyszerű, mert. Ahogy felérünk megcsap a hideg levegő, nem sokat gondolkodom és már terítem is Madison-ra a zakómat. Én bírom a hideget és ha beszélni szeretnénk akkor bírnia kell idefent lehetőleg nem valami jégszobor formában. Beáll közöttünk a csend amire csak annyit tudok mondani, hogy pazar. Nem így terveztem a beszélgetést, de egyszerűen se kérdezni se mondani nem tudok semmit. Ennek így annyi értelme van, mint Ron Weasley-nek a Roxfortban. -Én is jól éreztem magam, tényleg. - Ez nem hazugság, jó, persze a legjobb része egyértelműen a csók volt, mondhatni megkoronázta az estet. Figyelem ahogy a korláthoz sétál, kimondottan szexi a zakómban, bár, hogy ez hogyan jutott most az eszembe jó kérdés, de akkor is így van. Csendes léptekkel lépek a háta mögé, majd teste két oldalán támaszkodom meg a korláton, a testemmel védem a széltől és közben olyan közel lehetek hozzá amennyire lehetséges, ha kérdezné miért hát a szél miatt, tökéletes kifogás. -Csak azt tudom mi van most, miért törnénk a fejünket mi lesz később ha a jelen sem teljesen tiszta? Inkább arra légy kíváncsi mi van most. Mert ami most van nagyon esélyes, hogy a szünet után is így lesz. - Vagyis a legjobb esetben így lesz. Egy szünet nem elég nekem arra, hogy lemondjak egy célomról, Madison egy cél, egy megszerezendő célkitűzés, szükségem van rá, egy rohadt szünet nem téríthet el és remélem Őt sem.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Maddie - Csillagos égbolt 2015-02-06, 12:12
Minden rosszra számítottam ezen a bálon, de erre, ami végül történt nem... nagyon nem és most fogalmam sincs, hogy mégis hogyan kellene kezelnem. Az az igazság, hogy zavarban vagyok, mert el akartam törni a karomat, mert meg akartam oldani, hogy biztosan ne legyek itt, még véletlenül sem vele és most nem úgy alakul, ahogy sejtettem. Ez nem rossz, hiszen... örülnöm kellene, mert a bálom jó lett, nem szúrta el, nem tette tönkre, viszont tökéletesen összezavar azzal, ahogyan viselkedik. Egy Mardekáros, aki szeret táncolni, a Mardekáros, aki nem nézi le a magamfajta mugli születésű boszorkányokat, egy Mardekáros, aki tud kedves is lenni, annak ellenére, hogy eddig rémesen viselkedett többször is és... végül egy Mardekáros aki úgy csókol, hogy közben úgy érzem megszűnik a világ egy pillanatra. Más ez, szerintem ő is érzi, hogy más, mint amikor csak úgy támadólag tette mindezt. Most én csókoltam meg, mert megérdemelte, mert kedves volt és engedélyt kért rá és... én nem is tudom, hogy mégis hogyan kéne kezelnem a jelenlegi helyzetet. Az a baj, hogy még többet akarok, és közben tudom, hogy butaság, mert bármikor visszaváltozhat olyanná, mint amilyen eddig is volt. Erőszakossá és bántóvá, akit nem érdekelnek semmiféle érzések és nem érdekel senki sem magán kívül és én... tényleg nem tudom, hogy mégis mit kezdjek az egész helyzettel. Ezért van, hogy szépen szó nélkül megyek vele fogva a kezét, amíg fel nem érünk a Csillagvizsgáló toronyra és csak arra eszmélek fel, hogy a vállamra teríti a zakóját, pedig tudom, hogy így meg ő fog fázni, mert hideg van és egy szál ingben is rendesen meg lehet most fagyni, de... ő mégis megtette és én nem is tudom, hogy mit gondoljak most róla. Az is, ahogy az álarcos bálon védett... és most újra csendes és halk szavú, én pedig minden pillanatban attól rettegek, hogy vajon mikor lesz megint az a srác, aki még napokkal ezelőtt abban lelte élvezetét, hogy bánt engem. - Jól éreztem magam a bálon Keith... nagyon jól, köszönöm. - mosolyodom el végül, amikor rászánom magam, hogy megszólaljak, hogy megtörjem ezt a csendet, ami be akar állni köztünk. Összehúzom magamon a zakót és közelebb sétálok a korláthoz, hogy felnézzek a tiszta csillagos égre, amit most nem zavarnak meg felhők. - Szerinted... mi lesz holnap? Mi lesz a szünet után? - olyan ez mint valami varázslat, egy mese, ami félek tőle, hogy amikor majd elköszönünk egymástól véget ér. Úgy érzem magam kicsit, mint Hamupipőke és félek, ha éjfélt üt az óra, akkor az álom szertefoszlik és én arra ébredek, hogy ő megint ugyanolyan, mint volt, csak... megmutatta, hogy milyen lehetne, ha igazán akarna, de... tényleg akar ilyen lenni?
Valami fura módon tényleg komolyan mondtam amit mondtam Madison-nak. Nem csupán a szórakozásom tárgya, jó, nem tudnám tagadni, hogy az elején tényleg az volt. Egy csinos szőke, benne meg a hormonok tombolnak..nos, gondoltam elszórakozom vele, az meg csak még jobban fokozta a dolgot, hogy ellenállt, hogy nem akart engem. Melyik pasi ne izgulna fel attól ha egy ilyen bombázó visszautasítja? Én például nem tudtam a kihívásnak ellenállni. És bár nem vagyok büszke rá..ugyan már, dehogynem, eléggé csúnya módszerekkel indítottam és még a sors koszos mancsa is segített hogy minél többször összefussunk. Azonban ami eleinte a világ legjobb játékának indult mostanra valami zavaróan más lett és nem tudom, hogy hogyan kezeljem, de annyi szent, egy pasi sem nyúlhat Madison-hoz vagy kitekerem a nyakát. Nos ezeket összefűzve egy vaskos mappába, nem tudom hol is állunk Maddie-vel. Annyi azonban biztos, hogy nem vagyok hajlandó elengedni, a ma este után meg pláne nem. Nem azért mert sok olyan dolgot tudott meg rólam amit másnak nem mondanék el soha, hanem mert megakarom ismerni, kívül, na meg belül is ha már itt tartunk.. Nem érdekel ez a nem vagyok méltó hozzá duma..ugyan, lesz*rom a dolgot, ha kell megszerzem és nem érdekel az, hogy milyen vagyok és Ő mennyire más. Ha akarja akkor minek érdekeljen? ha meg nem akarja akkor addig leszek a terhére míg akarni nem kezdi, egyszerű nem? A kezeink össze vannak kulcsolva, tenyere puha és meleg ahogy az enyémhez simul és ez fura mód tetszik, nem akarom elengedni és örülök, hogy ezt Ő sem akarja. Nem akarok kimenni az udvarra, nem ajánlatos mivel a nem régen esett eső miatt minden tiszta latyak és sár, Madison valószínűleg nem díjazná, ha a két méteres sártengerben vezetném át, és valljuk be, tisztán jobban tetszik. Na meg nem játszunk hamupipőkéset, ha elveszne a cipője tuti nem úsznék be a sár közepére megkeresni..ennyire azért nem vagyunk még jóban. A csillagvizsgáló meg olyan romantikus, nem? Nem mintha ehhez bármennyire is értenék, de a csajok egy csók után szokták lesni a csillagokat, vagy rosszul tudom? Na mindegy, oda megyünk és kész. Néha oldalra pillantok rá, mondani ugyan nem igazán tudok semmit, mit mondjak? A szennyesem már kiteregettem jó részt, az meg, hogy azt mondjam szeretem..még nem igazán aktuális. Lassan felérünk a lépcsők kimeríthetetlen fokain, fent hűvös van, még a zakón keresztül is érzem. Leveszem magamról és Madisonra terítem. -Hideg van, gondoltam kellhet. - Na a bőbeszédű énem kezd visszatérni, azt hiszem azért annyira nem bolondultam meg. Kissé ideges vagyok bár tudnám miért, egyik lábamról a másikra állva igyekszem úgy tenni mintha csak egyszerűen nem lenne mit mondanom, ez rohadt kínos.
